GOTHÁR PÉTER

Az újkori magyar film történetében sajátos helyet foglal el a hatvanadik életévéhez közeledő művész (1947-ben született). Eddigi munkásságának formátumát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy műveit nehéz lenne iskolákhoz, irányzatokhoz, stílusokhoz kapcsolni. Konzekvensen a maga útját járja. Korántsem magányos lovas, aki nem tekint se jobbra, se balra, viszont nem tartozik csoporthoz és szekértáborhoz. Hamar megtalálta a hangját. Egy méltatásban azt olvashatjuk róla: a hazai kinematográfia meghatározó egyénisége. Nagy nemzetközi elismerésekben részesült gondolatgazdag, olykor abszurd hangvételű, bravúros színészi alakításokban gazdag opusaival - mégsem egyirányú utcában közlekedik. Szeret kísérletezni (úgy is fogalmazhatnánk: meghökkenteni). Állandó csapata tulajdonképpen nincs. Több szerelemnek hódol. A vetített képek iránti vonzódás mellett a színházat és a televíziót is favorizálja, sőt: előbb a két utóbbi szférában bizonyított. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy íráskészsége szintén kiváló, továbbá dolgozott díszlet- és jelmeztervezőként is, érzékeltettük: Gothár Péter az itthoni élgárda reprezentánsa.

Inaséveit a Magyar Televízióban töltötte. Mintegy három esztendei asszisztenskedést követően elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és tévérendezői szakát. 1975-ben diplomázott. Több tévéjátékot készített, majd Kaposvárott vállalt fontos feladatot. Jelentős mértékben járult hozzá a Csikí Gergely Színház művészi profiljának kialakításához. 1979-ben mutatkozott be egészestés filmmel, ezután pedig folyamatosan és következetesen három vasat tart a tűzben. Alább csak a filmjeit méltatjuk, bár nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a megosztottságot, melyből - megítélésünk szerint - mindegyik terület kamatozik. A váltogatás és változatosság indítékairól a Kossuth-díjjal koszorúzott filmes a következőképpen nyilatkozott:

"A színházban ért az a felismerés: mennyire keveset tudok. Nem tudtam a színészekkel igazán bánni, mindig mindent elölről kellett kezdeni, érthetően kellett fogalmazni. A három különböző műfaj - a televízió, a színház, a film - teljesen önálló; rengeteg dolgot lehetetlen az egyikből a másikba átültetni. Csupán a szakmai igényesség, a pontos fogalmazás követelményrendszere az, amit - talán - megtanulni és mindegyikben érvényesíteni lehet. Valószínűleg egyénenként is változó okai vannak annak, hogy tehetséges emberek gyakran kudarcot vallanak a 'szakmájuktól' eltérő műfajokban. Nyilván alkat kérdése is; de azt hiszem, ha az ember azt keresi meg egy-egy műfajban, amit belső kényszer elmondania; annak érvényességét vizsgálva az egészet színészekre, adott térre sikerül lebontania - és nem az 'önmegvalósítással' van elfoglalva - akkor van esélye jó eredményre." (Zsugán István: Szubjektív magyar filmtörténet 1964-1994, Osiris - Századvég Kiadó, Bp., 1994, 722.l.)

Nos, Gothár Péter élt az esélyekkel. Alaptémája, mint azt Gelencsér Gábor pontosan meghatározta portrékötetében: a vágyakozás egy értékkel teli világra és a vágyakozás hiábavalóságának tudomásulvétele. A boldog(talan)ságtörténetek, folytatódik a gondolat, a társadalmi és egyéni lét egymással szembefordított tükrében megsokszorozódnak, és a végtelenbe vesznek. G.P. sűrűn merít irodalmi forrásokból, közösen ír szcenáriumokat jeles tollforgatókkal, ám a motívumokat átszínezi a maga ironikus, abszurdba hajló szemléletével. Az érzelmeket többre becsüli a szigorú objektivitásnál. Még egy sajátosság (szintén Gelencsér megfigyelése): Jóval inkább emocionális, mint intellektuális beállítottságú hőseit maga is érzelmileg közelíti meg, s erre hívja műveinek befogadóját.

A Gothár-vallomások azért válhattak kultuszfilmmé bizonyos nemzedékek számára, mert tabukat döntögettek, olyan kérdésekről szóltak, melyekről nem volt szabad vagy nem volt tanácsos beszélni, pedig rendkívüli módon foglalkoztatták az embereket. Ilyen az 1956-os trauma, a hazugságra épülő társadalom körképe, a kiváló Megáll az idő (1981). De ilyen az ezt megelőző "opera prima", az Ajándék ez a nap (1979) is. Sokan úgy értelmezték a drámát, mint szomorú helyzetjelentést a lakásgondokról, holott igazi "üzenete" más: készítője az életminőség romlásáról, a megalkuvások és árulások hálójában vergődő emberekről szól. A nemzedéki közérzet elbizonytalanodásáról tudósít az Idő van (1985) és a Tiszta Amerika (1987). Az identitáskeresés tragikuma elevenedik meg a vásznon, a remények és a valóság között feszülő ellentmondás feloldhatatlanságával, az irracionalitás eluralkodásával. A Melodráma (1990) "káosz-kompozíció", de meglehetősen egyenetlen nemzedék- és családtörténet. A részleg (1994), a "sötétségbe vetett lélek tükre", szuggesztív erővel modellálja, hogy a diktatúra tombolását hogyan lehet jellemtorzulás nélkül, erkölcsileg tisztán túlélni.

További árnyalatok a palettán: a Haggyállógva Vászka (1995) abszurd mese szovjet miliőben, formai bravúr, pompás vizuális és verbális játék; a Paszport (2000) mai keserűségeket megjelenítő film-noir; a Magyar szépség (2002) Sam Mendes hollywoodi sikerfilmjének furcsa parafrázisa. Beszédes adalék: a mozi-darabot 2003-ban nagydíjjal jutalmazták a filmszemlén, mégis csak évek múltán került közönség elé.

A Gothár-oeuvre a jövőben még sokféle színnel gazdagodhat. Ez a holnap zenéje, azzal azonban egyetérthetünk, amit a rendező értő kritikusa eddigi konklúzióként ajánlott: a filmekben megfogalmazott kérdések elől sem a hősök, sem a nézők nem menekülhetnek. Természetesen Gothár Péter sem.

(VJ)