SZABÓ ISTVÁN

Kortársai között van néhány világhíresség. Így a Szegénylegények és egy új látásmód megteremtője, Jancsó Miklós; a sokoldalú talentumát többször bizonyító Makk Károly; a modern női sorsok ábrázolója, Mészáros Márta; az Európában és a tengeren túl egyaránt magasan jegyzett operatőr, Koltai Lajos; a mostanában üstökösként ünnepelt Tarr Béla. A legtöbbre mégis Szabó István vitte. A reprezentatív mezőny egyetlen nagyfilmes Oscar-birtokosa. Míves koprodukciókat vezényelt, hívó szavára sztárok vállaltak megbízatást. Több kontinensen megfordult mint díszvendég, zsűritag, életmű-sorozat VIP-meghívottja. Jóformán állandóan utazik. Kitüntetéseinek száma tengernyi. Közéleti jelenléte ugyancsak folyamatos. Mindig szerénynek, okosnak, felkészültnek mutatkozik. Még ügynökségének kipattant titka sem ártott neki. Nimbusza töretlen. Number l. a hazai filmes égbolt alatt.

Élete nyitott könyv, számtalanszor beszélt gyökereiről és indíttatásairól (néhány mozzanat vásznain is felbukkan). Csupán egy-két állomást idézünk. 1938-ban született Budapesten. Édesapja sebészdoktor volt, 1945-ben meghalt, édesanyja kórházban dolgozott. A Toldy Gimnáziumba járt. Eleinte orvos szeretett volna lenni, ám tizenhat esztendős korában kezébe került Balázs Béla Filmkultúra című kötete s ez a "találkozás" eldöntötte a jövőjét. Főleg Fábri Zoltánért lelkesedett, akkoriban vetítették a Körhintát. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára 1956-ban jelentkezett. Azonnal felvették. Máriássy Félix osztályában tanult (a közösség összetartásáról napvilágra került több adalék az "ügynök-ügy" kapcsán). 1961-ben kapott diplomát s ezt követően megkezdődött szinte páratlanul sikeres (mindössze kisebb buktatókat tartalmazó) pályafutása.

Inaséveiben szorgalmasan forgatott, több zsengéje azonban elveszett. Igyekezett minden munkafolyamatot megismerni. Rádióriporterként ugyancsak tevékenykedett (a hibátlan artikuláció, a nyomdakész fogalmazási készség részben innen eredeztethető). A Balázs Béla Stúdióban gyakornok volt, de már szárnyalt. Felfigyelt rá a hazai szakma és a külföld. Nemeskürty Istvánnál asszisztenskedett a Budapest Filmstúdióban Marton Endre, Fehér Imre, Wiedermann Károly mellett. 1964-ben, amikor már ismerték, pedig csak a huszonhatodik évét taposta, fejest ugorhatott a mélyvízbe. Felkérést kapott az egészestés opera prima, az Álmodozások kora megrendezésére.

A Variációk egy témára, a Koncert és a Te - klasszikusnak tekinthető rövidfilmjei - előjátékok a későbbi nagylélegzetű alkotásokhoz. Az egyik jellemzés szerint "szuggesztív kor-mozgóképek, emblematikus arcképek és tablók". Érett megoldásaik sejtetni engedik, hogy kivételes tehetség tette meg első lépéseit. Az Álmodozások kora (1964) frissen diplomázott fiatalok beilleszkedési kísérleteit, az egzisztenciateremtés nehézségeit jeleníti meg, pszichológiai igényességgel elénk tárva az emberi kapcsolatok alakulását és az érzelmek hullámverését. A portrék markánsak, a konfliktusok izgalmasak a korrajzban. Akadtak kritikusok, akik nemzedéki vallomást véltek felfedezni a drámában. Szabó tiltakozott: "Nem hiszek a generációs szétválasztásokban... Nem évjáratok szerint kell az embereket nézni, hanem gondolataik szerint, függetlenül attól, hogy hány évesek." (Megbízható kulcsot ad kezünkbe az ouevre íveinek és összefüggéseinek megfejtéséhez a Beszélgetések Szabó István filmrendezővel című összeállítás, válogatta és szerkesztette Radnóti Zsuzsa, Ferenczy Kiadó, Bp. 1995.: innen idéztünk, 105.l.)

Mindazonáltal kétségtelen: a következő filmekben ismét ifjú hősökkel találkozunk, a történetekbe szervesen beépülnek a megélt esztendők emlékei. Az Apa (1966) ábrándok és felismerések tükre, egy önállóságára rátalált felnőtt férfi víziója. A záróképsor (az úszás metaforája) rendkívül találó gondolati summázat, akárcsak a "Tessék felébredni!" felszólítás (program) az előző opusban. A Szerelmesfilm (1970) "love storyt" beszél el. A mozaikokban megméretnek a közös élmények s képet kapunk a kor ideáljairól. Megint, immár harmadszor Bálint András a főszereplő. Érdekes egybeesés: ebben az esztendőben született Arthur Hiller azonos címet viselő melodrámája. A két műben nincsenek rímek s az életérzés minősége is eltérő. Az álmok filmje, a Tűzoltó utca 25. (1973) - nem mellékes körülmény: a forgatókönyvet a rendező írta, miként az előző művekét is - életutak "párlatát és sűrítményét" szervezi súlyos látomássá. Fontos szerepet játszik benne a város szeretett helyszíneivel, sajátos hangulataival, összetéveszthetetlen rekvizitumaival.

A Budapesti mesék (1976) - képes beszéd, melynek alaptézise: "az igazi küzdelem: tovább tolni a villamost". A szerkezet árulkodóan spekulatív, a didaktikus jelleg is zavaró. Ne kerteljünk: a film megbukott (Cannes-ba is eljutott, de ott sem tapsolták meg). Szabó padlóra került, bár csak néhányat számoltak rá, hamar felállt. A Bizalommal (1979) visszaszerezte korábbi rangját, sőt: előrelépett, mert váltani és újítani tudott. Két, kényszerhelyzetben összezárt ember kamaradrámáját bontotta ki mikro-megfigyelésekben gazdagon - rekonstruálva az idegenkedéstől a megbarátkozásig vezető stációkat. A "konspirációs oktatófilm" - Szabó így aposztrofálta évtizedekkel később a darabot - szuggesztív erővel láttatja a "lélektől lélekig" vezető utat. A rendező túljutott a mélyponton, sőt: most teremtődtek meg az ideális feltételek érett filmjei realizálásához.

Hogy trilógia tételei-e a mindenütt hozsannával fogadott életrajzok, a Mephisto (1981), a Redl ezredes (1984), a Hanussen (1988), majdnem mellékes kérdés. Vezérmotívumuk - azaz a cselekmények közös nevezője - az egyensúly keresése. A curriculum vitae szavai: "...minden film, amelyet készítettem, ugyanarról szól, a biztonságérzetért való mindennapos harc különböző változatairól". Tehát nemcsak a Mephistóra és "testvéreire" vonatkozik a megállapítás! Az idea felfedezhető a pálya első szakaszában s a Klaus Maria Brandauer főszereplésével megvalósított három sorstragédiában is. Más megközelítésben: a Mephisto egy karakter eltorzulását állítja premier plánba, a boldogulás érdekében vállalt megalkuvások törvényszerű következményeire figyelmeztet. A tehetség érvényesítése a célja Redl tiszt úrnak is, identitászavara azonban megakadályozza ambíciója kiteljesítését. Az árulás nem marad megtorlatlan: áldozattá válik. Hanussen abba pusztul bele, hogy végletesen individualista.

Miképpen alakultak a kinematográfiai klasszisok közé való bejutást követő évtizedek? Ezeket a részleteket jól ismerjük, elégedjünk meg a címszavakkal. Portrénk alanya jó formáját lényegében permanensen megtartotta (persze nem lépkedett folyton rózsákon, az egzisztenciális küzdelmekből neki is kijutott). A Találkozás Vénusszal (1990) a közös munkálkodás értelmét hangsúlyozza. Az Édes Emma, drága Böbe (1991) című szerény kamaradráma két tanár sorsában ragadja meg a politikai fordulatot és következményeit. A hatalom tébolyát leplezi le a Sonnenschein családregény (A napfény íze, 1998). További változatok az alaptémára: Szembesítés (2001), Csodálatos Júlia (2003), Rokonok (2005). Az irodalom (Maugham, Móricz) felé fordulás, egymástól fényévnyi távolságra levő tollforgatók prózájának tolmácsolása szakmai feladatot jelentett. Szabó élvezte a kihívást, hiszen így széles rétegekhez szólhatott. Mellesleg a "kaland" nem előzmény nélküli. A Mephistónak is regény a forrása, csakhogy ott mások a dimenziók.

A filmográfia tételei között találunk rangosabbakat és kevésbé jelentőseket. Szégyellni való talán csak a Bors-epizód, nem a műfaj miatt, hanem mert futószalagtermék. Lírai vallomás a Várostérkép (1977). NSZK-megrendelések: Zöld madár (1979), Macskajáték (1982), Bali (1983). A Tíz perc című monstre-vállalkozás (2002) epizódjait Szabó Bertolucci, Godard, Menzel, Schlöndorff társaságában készítette. Televíziós játékai: Ősbemutató (1973), Offenbach titka (1996), A csónak biztonsága (1996). Dirigált itthoni és külföldi teátrumokban (operában). Egy-egy alkalommal beugrott barátai filmjeibe (Túsztörténet, 1988, Utrius, 1993, Franciska vasárnapjai, 1996). Felvillant - a la Hitchcock - saját kamerája előtt. A százéves mozi jubileumán moderátorként ajánlotta a nézők figyelmébe a kinematográfia remekeit. Szellemes, okos, hatásos szövegeket mondott. Ez a számos tíz perc is része életművének.

Szabó István neve egyetlen valamirevaló filmes lexikonból, enciklopédiából, kézikönyvből sem hiányzik. Igaz, a tekintélyes Katz-ban neki tulajdonítják a Magyarokat is (Fábri munkáját), pedig neki aztán tényleg szükségtelen idegen tollakkal ékeskednie. Ennél sokkal lényegesebb, amit elmondhatunk róla: jelentős mértékben hozzájárult kultúránk megismertetéséhez, a "hetedik művészet" népszerűsítéséhez, talán egy kicsit a tudat alakításához is.

(VJ)