MÉSZÁROS MÁRTA

Női rendezők a magyar filmvilágban nagyon sokáig nem játszottak meghatározó szerepet. 1945 előtt a felvevőgép mögötti irányítás férfi privilégiumnak számított, csak az új hullám kibontakozása idején erősödött fel a "gyengébb nem" képviselőinek térhódítása. Kinematográfiánk modern korszakának történetét a munkába egyre nagyobb számban bekapcsolódó és a színképet karakterisztikus alkotásokkal gazdagító nők is írják (Gyarmathy Lívia, Elek Judit, Macskássy Katalin, Petényi Katalin, Szalai Györgyi, Zsurzs Éva, Deák Krisztina, Enyedi Ildikó, Fekete Ibolya, Böszörményi Zsuzsa, Groó Diana stb.).

Közülük minden bizonnyal legismertebb - világviszonylatban is, hiszen művei bejárták a kontinenseket - Mészáros Márta, aki több mint fél évszázada tevékenykedik a pályán sűrű elismerést és gyakori vitákat indukálva közéleti tartalmú munkáival. Kanyargós utat járt be, míg megtalálta az igazi helyét. A Szovjetunióban nevelkedett a legkeményebb esztendőkben: ide emigrált édesapja, Mészáros László szobrászművész, a sztálini terror későbbi áldozata. Az itteni élmények mélyen beivódtak személyiségébe s a majdani önéletrajzi ihletésű vallomások alapjául szolgáltak. A moszkvai VGIK, a híres filmművészeti főiskola volt az alma matere (nem éppen nyugalmas korszakban), világszemlélete itt formálódott s mestersége alapjait is itt sajátította el. Később Bukarestbe került, ahol dokumentumfilmeket forgatott. Tulajdonképpen csak ezután fogadta be szülőhazája (Kispesten látta meg a napvilágot). Különböző műfajokkal kísérletezett (érdekelték a fikciós történetek, forgatott rövidfilmeket stb.). Nyilatkozataiban elmondotta: egyik példaképének Michelangelo Antonionit tekintette, később Larisza Sepityko példáját igyekezett követni. A Hamu és gyémántot, Andrzej Wajda remekét tucatszor megnézte, lenyűgözték az orosz klasszikusok is, például a Csapajev és a Másenyka.

1968-ban debütálhatott egészestés opus-szal. Ez volt az Eltávozott nap. A vegyes fogadtatást követően folyamatosan születtek filmjei. Kitartóan igyekezett támogatókat keresni vállalkozásaihoz, pedig sokszor tartózkodó, sőt ellenséges légkör vette körül. Kritikai pergőtüzek zúdultak rá, mondanivalóját és formanyelvi megoldásait gyakran megmosolyogták. Paradox helyzetben dolgozott, mert külföldön jobban elismerték, mint itthon. Státusa akkor változott meg észrevehetően, amikor a Napló-sorozat darabjai bemutatásra kerültek. Ekkor már meghajoltak előtte. Mészáros Mártát ettől kezdve az élmezőnybe sorolják. Bár a mostoha körülményeken, a gáncsoskodásokon, támadásokon nem mindig tudott úrrá lenni, energiája azóta is töretlen. Nem akármilyen állóképességének köszönheti, hogy sose tudták istenigazából kikezdeni, pedig még be is perelték. A XXI. század első évtizedének közepén Mészáros Márta megőrizte vezető helyét a kvalitásos magyar rendezők között.

Életútjának megítéléséhez mindenek előtt azt a kérdést szükséges tisztázni, melyet burkoltan vagy nyíltan, provokatívan vagy szelíden, vissza-visszatérő monotóniával Mészáros Márta fejére szoktak olvasni előkelő fórumokon és publicisztikai orgánumokban. Feminista-e a sajátos női optikával készített drámák szerzője?

A válasz a vádra és a védekezés logikája (olvasható a Filmkultúra című szaklap 1977/2. számában): "...nő vagyok és alkotó, ez pedig azt jelenti, hogy ha két hősöm van, akkor én a nő oldaláról, az ő szemével látom a konfliktust. De nem vagyok és soha nem is voltam feminista. Különösen, ha ezen egy mozgalommal való azonosulást értünk. Nem értek olyan sérülések az életemben, sem munkámban, sem magánéletemben nem kerültem olyan konfliktusokba, amelyek férfiellenessé keserítettek volna. És nem tudnám elképzelni férfiak nélkül az életünket. A feminizmusban éppen a férfiak kizárására vonatkozó nézetek taszítanak... Ami a probléma szakmai részét illeti, kiváló rendezőnőkkel beszéltem, akik sorra elpanaszolták, hogy nők lévén, kétszeres energiával tudnak csak pénzt szerezni a filmjeikhez, mert a producerek nem bíznak bennük. A szakmai egyenjogúság hiánya, az elszenvedett kudarcok tapasztalata és a munkalehetőséget biztosító szövetség keresése elegendő ok ahhoz, hogy jobb sorsra érdemes, okos nők is a feminizmus zászlaját lobogtassák. Nálam azonban... egyik indok sem áll fenn. Egészséges ember, anya vagyok, sőt nagyanya. Nem hordozok magamban traumákat."

A kinyilatkoztatás természetesen nem garancia arra, hogy a filmek mentesek mindenféle női elfogultságtól, a magyarázat azonban meggyőzően bizonyítja a szándékot: az alapállás lényegét. A szemlélet csökönyös egyoldalúságáról akkor beszélhetnénk, ha végzetesen egyoldalú lenne a nők "magasabbrendűségének" és a férfiak elmaradottságának beállítása az olykor tagadhatatlanul példázat-szerű mesékben. Ilyesmiről azonban szó sincs, noha a jelenetekben azért vissza-visszatér a női problematika több kérdéskomplexuma: az önállóság, a diszkrimináció, az érvényesülés, a kapcsolatkeresés, a munkaerkölcs stb. Az alternatívák skálája meglehetősen széles. Az Eltávozott nap (1968) fiatal textilgyári munkásnőjének súlyos gondjai, a Holdudvar (1968) parasztlányból lett politikusfeleségének makacs elhatározásai, a Szép leányok, ne sírjatok! (1970) választása két férfi között, a Szabad lélegzet (1973) Jutkájának erőteljes lázadása, az Örökbefogadás-beli (1975) Kata döntése egy gyermek felneveléséről, a Kilenc hónap (1976) hősnőjének bátor kitörése, az Ők ketten (1977) házassági viszontagságai, az Olyan, mint otthon (1978) tanulsága az önzetlen barátságról, az Útközben (1979) negyvenes asszonyának kötődési vágya, az Örökség (198o) családi praktikái és a machinációk következményei, az Anna (1981) életmentő akciója, A magzat (1993) béranyasággal összefüggő komplikációi, A hetedik szoba (1995) Edith Steinjének mártíriuma, A szerencse lányai (1998) perifériára sodródott áldozatainak sorsa - mind-mind variációk ugyanarra a témára s a téma különböző aspektusaira. Más koordináta-rendszerbe illeszthető a Gogol-reminiszcencia (Délibábok országa, 1983), a Grimm testvérek-ihlette Piroska és a farkas (1988) és a Bartók géniusza előtt tisztelgő, bár kellemetlen zöngékkel kísért produktum, A csodálatos mandarin (2000).

Az életmű csúcsa a Napló gyermekeimnek (1982, bemutató: 1984), mely dokumentáris hitelességű korképnek, megrendítő lélektani tanulmánynak, őszinte politikai hitvallásnak, vallomásos önéletrajznak egyaránt tekinthető. A kritikusok főleg gondolatgazdagságát, formakultúráját, póztalanságát dicsérték. Külföldön is tetszett (itt említjük meg, hogy a rendezőnő fesztivál-trófeáinak száma tekintélyes - Nyugat-Berlinben Arany Medvével tüntették ki s jószerint nincs olyan nemzetközi seregszemle, ahol ne adományoztak volna számára díjat). A Napló folytatásai, a Napló szerelmeimnek, l987, a Napló apámnak, anyámnak, l990, majd a ráadásnak nevezhető, de az előzményeket megelevenítő Kisvilma - Az utolsó Napló, l999, a celluloid-bibliográfia fejezetei, ugyanakkor markáns társadalmi drámák. Nagy Imre, kivégzett miniszterelnökünk emberi helytállásának állít emléket A temetetlen halott (2004).

A termékenység természetesen azzal járt, hogy a mozidarabok között kiérlelt és gyengébb mű egyaránt megtalálható (utóbbiak miatt emlegettek a szigorú ítészek álkonfliktusokat, didaktikus felhangokat, kidolgozatlan háttereket, kárhoztatható műviséget - hol indokoltan, hol indokolatlanul). A "kvázi realista" rendező - ez az ő definíciója! - általában arra törekedett, hogy kidomborítsa: igazi emberi kapcsolatok csak a kölcsönösen biztosított emberi szabadság talaján jöhetnek létre. Fixa ideája - sarkos a megállapítás! - , hogy "a hazugság vezérli az emberiséget". Mindemellett szeretet hatja át munkáit, de egyvalamit gyűlöl: a hatalmat. Méghozzá azért, mert "megalázza, tönkreteszi az embereket, akik csak másodperceket töltenek a földön a történelemhez képest, és mégsem boldogok." Majd hozzáfűzi: "Azt gondolom, a szeretet erősebb, mint a halál."

Még viszonylag sem lehet teljes a gyorsfénykép, ha nem tennénk említést Mészáros Márta kontaktusteremtő, beilleszkedési képességéről és fantasztikus munkabírásáról. Gyakran abszolvált feladatokat második hazájában, Lengyelországban, színpadra állította Edith Piaf életét, dokumentumfilmjei - a koraiak és a későiek  korántsem "ujjgyakorlatok", hanem műgonddal megkomponált tanulmányok, etűdök, tablók (Tornyai János, 1962, Borsos Miklós, 1967, A lőrinci fonóban, 1971, Ave Maria, 1985 stb.). Egy filmest elvetélt kísérletei is minősítenek. Álom maradt az Anna Karenina utolsó napja, a Cigány Rómeó és Júlia, Móricz Murányi Vénusza, a mártír Tóth Ilona portréja, a híres magyar nőket bemutató tv-sorozat.

Portrénk alanya szívesen vesz részt a közéletben, noha párthoz nem tartozik. Fáradhatatlanul mondja a magáét. Mint szüleinek írott elképzelt késői levelében hangsúlyozza: megnyilatkozásaival, szóval és tettel "az élet lényegét, a tisztaságot" igyekszik kifejezni.

(VJ)