MAKK KÁROLY

A filmrendezők jelentős része - mármint azok, akik következetesen építik életművüket - önálló arculat, stílus, nyelv kialakítására törekszenek. 1945 előtt futószalagon gyártották a produktumokat, mint két tojás, úgy hasonlított az egyik a másikra. A felnőtté vált hazai kinematográfia élenjáróinak művei összetéveszthetetlenek. Jancsó, Szabó, Fábri, Kovács, Kósa, stb., kialakították a csakis rájuk jellemző látásmódot. Az egyetemes mozikultúra nagyjaira is érvényes a megállapítás. Ingmar Bergman, Federico Fellini, Andrzej Wajda - sarkosan fogalmazva - folyton ugyanazt a filmet forgatja. Egojuk néhány snitt után felismerhető.
Mindez azonban nem vastörvény. Változatosságot, kísérletezést kedvelők is szép számmal vannak. Ők azt a célt tűzik ki maguk elé, hogy ne lépjenek be kétszer ugyanabba a folyóba. Francois Truffaut munkáit nehéz lenne a tematika (műfaj) Prokrusztesz ágyaiba kényszeríteni. Makk Károlynak ugyancsak több arca, nekifutása, kanyarja volt (van) s ennek alapján bízvást kijelenthetjük: ő a legsokoldalúbb hazai alkotó, újrakezdésre leginkább vállalkozó filmes klasszis. Tegyük fejtegetésünkhöz mindjárt hozzá: a habitus és a módszer önmagában természetesen nem minősít. Elvileg monomániások és ellentéteik egyaránt lehetnek szürkék vagy dirigálhatnak kiválóan.
Pillantsunk végig az immár nyolcvanadik életévén is túljutott művész terjedelmes filmográfiáján. Azonnal szembeötlő érdeklődésének beskatulyázhatatlansága. A kedvesen viháncoló LILIOMFIval mutatkozott be 1954-ben (miután a KÉPZETT BETEG című rövid bohózattal bebizonyította humorérzékét egy olyan időszakban, amikor istenigazából nem nagyon lehetett viccelni). A 9-ES KÓRTEREM (1955) a "legfőbb érték az ember" megcsúfolt jelszavát leplezte le. A MESE A 12 TALÁLATRÓL (1956) megint könnyed történet, de a hősök már nem színész-álarcot viselnek, az anekdotikus elbeszélés a jelent karikírozza. A HÁZ A SZIKLÁK ALATT (1957) ezzel szemben súlyos társadalmi dráma, sorsfordulók tragédiáit megelevenítő lélektani remeklés. Mára már megkopott politikai eszmények jegyében fogant A HARMINCKILENCES DANDÁR (1959): ez bizony kakukktojás, nem feltétlenül kellett volna elkészülnie. A játékos FŰRE LÉPNI SZABAD (196O) után a polemikus hevületű MEGSZÁLLOTTAK (1961) következett, szenvedélyes hozzászólásként időszerű közéleti kérdésekhez.
Széles regiszteren helyezkednek el a további Makk-filmek (színvonaluk is hullámzó). Így az elégikus ELVESZETT PARADICSOM (1962), a filozofikus UTOLSÓ ELŐTTI EMBER (1963), a szarkasztikus MIT CSINÁLT FELSÉGED 3-TÓL 5-IG? (1964), a félresikerült BOLONDOS VAKÁCIÓ (1967), a sorskérdéseket és nemzetiségi ellentéteket ábrázoló ISTEN ÉS EMBER ELŐTT (1968). 197O-ben született a SZERELEM, melyet az életmű igazi ékkövének tekinthetünk. A Déry Tibor érintésre született film sem jelent megállapodást, netán fordulatot, hiszen továbbra is sokfelé kileng az inga. A MACSKAJÁTÉK (1974) frivol hangulatai és az EGY ERKÖLCSÖS ÉJSZAKA (1977) pikantériája között rokoni a kapcsolat. Mindkettőnek irodalmiak a gyökerei, akárcsak néhány korábbi és későbbi műnek. Ilyen a KÉT TÖRTÉNET A FÉLMÚLTBÓL (1979), az elégikus-borongós kamaradráma és az EGYMÁSRA NÉZVE (1982), a merész politikai és morális konklúziókat tartalmazó vádirat. Igen, vádirat, mivel kerek-perec kimondja: a Kádár-konszolidáció idején folytatódtak a vérlázító törvénysértések, noha a hatalom deklarálta, hogy semmi köze a Rákosi-féle önkényhez. Ne felejtsük: ekkor a szocialista rend még nagyon erős, a szétesés jelei egyelőre még nem mutatkoznak. A film másfajta tabut is tör a leszbikus kapcsolat megjelenítésével. Ennek sincs előzménye, hiszen ezelőtt nem volt szabad, illetve ildomos efféle jelenséggel előhozakodni. A bátor tettnek nincs kellemetlen következménye. Kikapcsolódásnak könyvelhető el a JÁTSZANI KELL (1984), újabb - szerény - Déry-variáció AZ UTOLSÓ KÉZIRAT (1987). A rendszerváltáskor Makk Károly szükségét érezte annak, hogy hitet tegyen a forradalom igazsága mellett: MAGYAR REKVIEM, 1990. A túlcsorduló pátosz és az illusztrativitás miatt a mondanivaló sajnos megfeneklett.
A termékeny művész a változások esztendeiben sem pihent a babérjain. Számos terve meghiúsult, csúcsokra megint nem sikerült felkapaszkodnia, de sem a SZERESSÜK EGYMÁST, GYEREKEK (1995) magyar pizza-epizódját, sem az angolok megbízatásából tető alá hozott Dosztojevszkij-parafrázist, A JÁTÉKOS-t (1997), de még az EGY HÉT PESTEN ÉS BUDÁN (2003) társadalomrajzát sem nevezhetjük jelentéktelen epizódnak, a pálya érdektelen tételeinek. Ugyanez áll abszolvált televíziós munkáira, a tévé-játékokra (főleg a GERMÁN VAKÁCIÓ, 1967, AZ AJTÓ, 1969, a SZERELEM A LÁDÁBAN, 1971, a HUNGÁRIA KÁVÉHÁZ, 1975, A BOLOND LÁNY, 198O, a VENDÉGLÁTÁS, 1981 keltett nagyobb visszhangot). Megemlítendő továbbá Makk Károly főiskolai működése. 1975-ben nevezték ki egyetemi tanárrá, de már 1951-től foglalkozott pedagógiai tevékenységgel.
Profi erényei már ifjú korában megmutatkoztak, ezek révén emelkedett az első vonalba. Áradó mesélőkedvvel csihol érdeklődést történetei iránt. Kiváló az atmoszféra- és miliőteremtési készsége. Főleg a lírai tragikum szférájában otthonos. Elsőrangú színészvezető. Szárnyaló a vizuális fantáziája. Formanyelvi bravúrjai ugyancsak elismerést érdemelnek. Műveiben és állásfoglalásaiban mindig igyekezett rezonálni a társadalmi mozgásokra és anomáliákra. Szintetizálni igyekszik a tradíciót és a korszerűséget. A SZERELEM - mint Honffy Pál hangsúlyozza tanulmányában - egyszerre hagyományos és modern filmalkotás, mivel vállalja a történetelbeszélést, és erőssége az egyéni jellemek következetes megformálása. Továbbá: "De Makk Károly fölhasználja a belső tudatműködés filmes kifejezésének vívmányát is. Az érzelmekről beszél, mégsem válik érzelmessé. Inkább bensőségesnek mondhatnánk a film hangulatát. Egyrészt az irónia állandó jelenlétének köszönhető ez, másrészt a stilizációnak, amely állandó visszafogottságot idéz elő." A történet az emberben rejlő erkölcsi szépségeket ragyogtatja fel és a hűség eszményét domborítja ki.
Talán nem ildomos, mégis megemlítjük: Makkot kedves bohémnak, lezser fazonnak ismerik barátai. De ez a szikrázóan szellemes, derűs, okos férfi a munkában nem lazít és nem könnyelműsködik. Talárt sosem ölt magára, mégis halálos komolysággal határozza meg elveit interjúiban. Idézünk néhányat belőlük: "Aki elfogadta az életnek azt a kihívását, hogy művészettel kezd foglalkozni, az olyasmit akar csinálni, ami fontos, ami a dolgok lényegéhez tartozik, amit elismernek." "...alapvető kifejezési módom a realizmus; mindig biztonságot ad a valóságos talaj közelsége. Szükségem van az emberi léptékű alaphelyzetekre..." "Vonzanak, izgatnak a szorított szituációkban élő, kiszolgáltatott helyzetű hősök..." "Engem nagyon izgat a közönség." "...hiszek abban, hogy a filmnek bizonyos fajtája alkalmas lehet arra, hogy az ember, aki bement a moziba, amikor kijön - ha csak rövid időre, átmenetileg, egy napra, egy órára vagy tíz percre -, több legyen annál, mint aki beült a nézőtérre." "...hiszek abban, hogy az ember esendő, és hogy az esendő ember hozzá hasonlóan esendő embereket akar viszontlátni a vásznon, akik mégis valahogy szebben, érdekesebben, hősiesebben esendőek, mint ő."

(VJ)