FÁBRI ZOLTÁN

Vele kezdődött a magyar film első felívelése az ötvenes évek közepén. A KÖRHINTA bejárta az egész világot, megismerték alkotója nevét, mely az ezt követő években is patinásan csengett. Ami életművét illeti: hamar kiteljesedett és klasszikussá nemesedett. Fábri Zoltán alkotásai szerves részét képezik a mozgókép hazai művészetének, öröksége pedig kinematográfiánk legnemesebb hagyományait gazdagítja.
Mint sokan mások, ő is más Múzsától pártolt el, hogy elkötelezze magát a vetített képek mellett. Banktisztviselő apja megfelelő feltételeket biztosított tanulásához. A fiatalembert a festészet és a színészkedés egyaránt vonzotta. A Képzőművészeti Főiskolára iratkozott be. Réti István tanítványaként ismerkedett első (választott) pályájával. Aztán átment a Színművészetire, ahol - rendező szak nem lévén - színész-diploma megszerzésére készült. Tehetségére hamar felfigyeltek. Németh Antal, a Nemzeti Színház mindenható igazgatója hármas minőségben szerződtette: színésznek, rendezőnek és díszlettervezőnek. A FALSTAF-ot, AZ ORSZÁGÉPÍTŐ-t (Kós Károly) és egy Giradoux-drámát állított színre, pár szavas szerepeket kapott, mint színész. A háború közbeszólt: behívták, fogságba került. 1945-ben érkezett haza. Különböző színházaknál dolgozott. 1949-ben színházigazgatónak nevezték ki, s alig egy évvel később a filmgyár művészeti vezetőjévé avanzsál.
"Érdekelt a filmművészet" - vallotta egy külföldi kritikussal folytatott beszélgetésben. "Éreztem, hogy a film a korábbinál nagyobb lehetőségeket biztosít számomra. A filmben az ember szabadabban és következetesebben nyilatkozhatik meg, mint a színházban. Elhatároztam tehát, hogy próbára teszem magam: vajon képes vagyok-e eredeti módon filmben gondolkozni?"
A válasz egyértelmű: képes volt.
A debütálásra 1952-ben került sor. A VIHAR-t gyors egymásutánban követték a további Fábri-filmek - évenként, kétévenként egy egészen az 1983-as kapuzárásig.
Életrajzi vallomása kulcsot kínál opusai megértéséhez:
"Minden embernek van rögeszméje, fixa ideája. Engem elsősorban a személyiség és a társadalom kapcsolatai érdekelnek... Fixa ideám ez: az ember eredendően nemes, s számomra elviselhetetlen, hogy az emberiség sok évszázados történetében mindennek ellenére háborúkról, megtorlásokról, gyilkosságokról, tömegmészárlásokról, bosszúálló hadjáratokról, fajgyűlöletről, egész népfajták kiirtásáról és az emberi erőszak egyéb rafinált megnyilvánulásainak légiójáról olvashatunk, melyek meggátolják az embert abban, hogy alapvető szabadságjogaival éljen... Azért készítek filmeket, hogy az emberhez méltatlan megalázás és rabság ellen a szavam felemeljem."
A téma és a tétel vörös fonálként húzódik az életmű darabjain. Ebbe a gondolati-logikai sorba tartozik a máig modern KÖRHINTA (1955), a boldogságért és boldogulásért folytatott harcot megörökítő és a "főd a főddel házasodik" - felfogását elítélő lírai körkép és a HANIBÁL TANÁR ÚR (1956) történelmi parabolája, melyben Nyúl Béla életét roppantja össze a gyilkos erőszak és a szeretetnek álcázott gyűlölet. Az önbecsülés megőrzésének motívuma hangsúlyos a Kosztolányi ihlette ÉDES ANNÁ-ban (1958), a KÉT FÉLIDŐ A POKOLBAN (1961) háborús tablóján, a NAPPALI SÖTÉTSÉG (1963) végletes helyzeteiben, a HÚSZ ÓRA (1965) falusi állapotrajzában, az UTÓSZEZON (1967) múltfaggató pokoljárásában, az ISTEN HOZTA, ŐRNAGY ÚR! (1971) groteszk tótágasaiban, AZ ÖTÖDIK PECSÉT (1976) tragikus színjátékában, de még a látszólag "csak" gyerek-konfliktust kibontó Molnár Ferenc-átültetésben, A PÁL UTCAI FIÚK-ban (1968) is. Utóbbi egyébként magyar-amerikai koprodukcióban készült, s Oscar-díjra jelölték (mint később a MAGYAROK-at). Fábri megbízatásra is tudott szárnyalni. Egyébként minden társadalmi megbízatását becsülettel teljesítette. Főiskolai tanárként hosszú időn át dolgozott, sokáig vezető funkciót töltött be a Filmművész Szövetségben.
Gyakran választott irodalmi forrást ihletésül. Biztonságot jelentett számára a tartalmas regény, elbeszélés vagy színdarab, filmjei mégsem adaptációk a kifejezés eredeti értelmében. Nem idegen eszmék tolmácsolására vállalkozott - saját meggyőződése kifejtéséhez keresett fogódzót. Képeskönyveket iparosok szoktak összeütni. Ő másolás helyett újat teremtett. Szuverén gondolatokat fogalmazott meg Sarkadi, Móra, Molnár, Örkény, Sánta és mások művei segítségével. Igényesen választotta ki médiumait. A KÖRHINTA, a HANNIBÁL TANÁR ÚR, az ÉDES ANNA, a HÚSZ ÓRA, A PÁL UTCAI FIÚK, az ISTEN HOZTA, ŐRNAGY ÚR!, A 141 PERC A BEFEJEZETLEN MONDATBÓL (1974), AZ ÖTÖDIK PECSÉT (1976) a csúcsteljesítmények. Kevésbé originális vállalkozásaiban is meg-megcsillan a jelenet-építkezés eleganciája, a vizuális kompozíció igényessége, a drámai erő, a hangulatok gazdagsága. A mérnöki precizitás (ami mindig erényének számított) ellensúlyozta vagy feledtette a helyenkénti pátoszt, verbalizmust, didaktikusságot (MAGYAROK, 1977, FÁBIÁN BÁLINT TALÁLKOZÁSA ISTENNEL, 1980, REQUIEM, 1981, GYERTEK EL A NÉVNAPOMRA, 1983).
A sematizmus tombolásakor ő sem lóghatott ki a sorból. A VIHAR (1952) persze nem akkor és ott találtatott könnyűnek, hanem a szocreál hitelvesztését követően. A BOLOND ÁPRILIS (1957) üres semmiség, kár volt műterembe menni vele. A későbbiekben is akadtak haloványabb teljesítményei. A búcsú sem úgy sikeredett, ahogy a Mester elképzelte. Hadd idézzünk fel ezzel kapcsolatban egy epizódot. Amikor a Karinthy Ferenc írása nyomán forgatott GYERTEK EL A NÉVNAPOMRA filmgyári elfogadására került sor, a hozzászólók megveregették a rendező vállát, de mindenki hozsannázó negatívumokat is emlegetett. Mindenki mást kifogásolt. Ebből Fábri megértette: a grémium tagjai tiszteletköröket róttak. Megsértődött. Félrevonult. Festegetni kezdett. Kár, hogy nem írta meg emlékeit.
Munkái érzelem-gazdagok. Hősei gyakran szemérmes, de belső tűz lobogásában élő emberek. A lélektől lélekig tartó út állomásaira figyelt. Kifejező eszközeinek arzenálja is változatos. Erőssége a környezetfestés. Dramaturgiai módszereit időnként felfrissítette.
Nádasy László egyik köszöntőjében így tisztelgett előtte:
"Ha jellemezni akarnám Fábrit, mindenekelőtt a következő címszavakat írnám fel. A személyiség mindenkori összefogottsága: örökösen "tréningben" van, minden pillanatban könnyedén összpontosít, s ez nem fárasztja, inkább pihenteti. Pontosság: szinte legendás a filmrendezői precizitása, ám ez nem valami szőrszálhasogatás, hanem magatartás: személyisége nem tűri a felemás helyzeteket. Szenvedélyesség: nem ellentétben az előbbiekkel, mert a tisztaság szenvedélye."
Háromszor tüntették ki Kossuth-díjjal. Ezt az utókor majd el fogja felejteni. Időtálló művei ezzel szemben megmaradnak, mint korunk érzeményeinek lenyomatai.

(VJ)