KORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓS KÖZPONT
MÉDIAELEMZŐ ÉS DOKUMENTÁCIÓS FŐOSZTÁLY

Az 1956-os forradalomról és annak 50. évfordulójáról szóló hírek a sajtóban

2006. november 10 - november 17. között

2006. november 10. (MTI)

Orosz dokumentumfilm a nyugati titkos szolgálatok kezét láttatja az 1956-os magyar eseményekben - ÖSSZEFOGLALÓ

Az amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA) kezét láttatta az 1956-os "magyarországi lázadásban" az orosz állami Rosszija tévé csütörtök éjjel sugárzott dokumentumfilmje, amely fekete képet festett Nagy Imréről.
A magyar kelepce című film a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) archívumából kapott, eddig titkosan kezelt jelentéseket használ fel annak a kétes tézisnek az alátámasztására, amely szerint a CIA nemcsak a Szabad Európa Rádión keresztül szította a magyar forradalmat, hanem ügynököket is átdobott Magyarországra a nyugatnémet és a brit különleges szolgálat közreműködésével.
A film szerint Frank Wisner tervezési CIA-főnöknek a szovjet tömb tagjait bomlasztó akciói nem szorítkoztak a lázító propagandára annak érdekében, hogy megfosszák a már atombombával rendelkező Szovjetuniót a Kelet-Németországban, Magyarországon, Csehszlovákiában lévő uránutánpótlástól
Segítette őt Reinhard Gehlen volt hitlerista tábornok is, aki a nyugatnémet hírszerzést létrehozta, magyar részlegében összegyűjtve a "fasiszta Horthy-rendszer különleges szolgálatainak elitjét". Ennek tagjait nyugat-németországi bázisokon tanították partizánharcra, s az amerikai hadsereg hírszerzésének 1956 januári jelentése állítólag tíz partizántáborra utalt Magyarország északi részén.
Alekszandr Gorjunov, aki 1956 októberében nyomozó volt a budapesti szovjet katonai parancsnokságon, valamint Grigorij Dobrunov, aki a szovjet különleges hadtest egy hírszerző zászlóalját vezette, arra céloztak a filmben, hogy a 23-i budapesti (és miskolci) felkelés jól előkészített összeesküvés eredménye volt. Gorjunov szerint konkrét dátumra, útvonalakra menetlevelek készültek emberek, fegyverek, lőszerek szállítására autókon, autóbuszokon, teherautókon. Dobrunov, aki egységével 24-én bevonult Budapestre, olyan ellenállásba ütközött, amit szerinte nem lehetett nem egészen egy nap alatt megszervezni.
A film szerint a harcok megindulása nyomán nyugati hírszerzők egész csoportját kezdték átdobni Magyarországra. Az FSZB levéltárában őrzött, eddig titkos iratok olyan KGB-információkról adnak számot, amelyek szerint október 26-tól Magyarországon tartózkodott a nyugatnémet hírszerzés különleges csoportja, élén Rudiccsal, a németekhez 1941-ben átállt Nyikolaj Rudcsenko egykori szovjet állambiztonsági (NKVD) tiszttel.
Egy másik jelentés azt tudatta Jegorov tábornokkal, a déli hadseregcsoport katonai tanácsának tagjával, hogy a KGB adatai szerint az angol hírszerzés egy akár kétszáz fős csoport Magyarországra juttatására készül egy akkor vadonatúj T-54-es harckocsi megkaparintására.
Sőt, a film szerint az osztrák-magyar határon csatára is sor került egy behatolni próbáló fegyveres csoporttal. Legalábbis ezt próbálta alátámasztani a szovjet-ukrán belügyminisztérium 12. külön gépesített lövész ezrede (egy romániai bázisú, Magyarországon közvetlenül Ivan Szerov KGB-főnöknek alárendelt különleges alakulat) beszámoló jelentésével: eszerint egy 45 fős, géppisztolyos banda osztrák területről éjszaka támadt rá egy magyar határőrsre. De a magyar határőrök visszaverték őket, hét sebesült határsértőt elfogva.
Ugyanennek az egységnek a tagjai tartóztatták le később a jugoszláv nagykövetséget elhagyó Nagy Imre miniszterelnököt. Erről az akcióról a film vázlatrajzot mutatott be.
Nagy Imréről a film a legsötétebb képet festette. NKVD-ügynöki múltjáról Vlagyimir Krjucskov volt KGB-elnök, egykori budapesti szovjet sajtóattasé tanúskodott: Nagy feljelentései alapján számos magyar kommunistát végeztek ki az 1937-es sztálini megtorlások idején. Nagy, aki 1956. október 24-én még "fasiszta provokátoroknak" bélyegezte azokat, akik fegyveres lázadást kezdték, a hónap végén már forradalmároknak hívta a lázadókat, s a különleges hadtest egységeinek Budapestről való távozását győzelemként ünnepelte.
E kivonulás után Budapesten csaták kezdődtek a lázadók különböző csoportjai között. A filmben Király Béla, a Nemzetőrség egykori parancsnoka, aki "mesének" nevezte bármiféle szervezett nyugati behatoló csoport harci részvételét, beszélt a védelmi miniszterré kinevezett Maléter Pállal való ellentéteiről. "Maléter le akart tartóztatni, mert az akartam, hogy a magyar védelem fő erejévé a Nemzetőrség váljon."
A Nemzetőrség 14-20 éves kamaszokból állt, de tapasztalt tisztek irányították őket, akiket Király jól ismert még a Szovjetunió elleni háborúból - jelezték a filmkészítők, akik polgárháború megelőzésével indokolták a végleges szovjet beavatkozást.
"Budapesten november elején terror uralkodott. Király nemzetőrei elpusztítanak mindenkit, aki nem hajlandó engedelmeskedni Nagy Imre kormányának. Ő érti, hogy polgárháború kezdődött, és szinte nincs esélye a hatalmon maradásra. Hogy külső támogatást szerezzen, a gazdaság Nyugatra orientálását, a szovjet csapatok kivonását és a Varsó Szerződésből való kilépést ígéri" - ecsetelték.
A film erkölcsi szempontból negatívan tüntette fel Dwight Eisenhower amerikai elnököt s még inkább Joszip Broz Tito jugoszláv vezetőt. Wisner belebolondult abba, hogy az Egyesült Államok nem nyújtott a lázadóknak katonai támogatást, amivel a Szabad Európa Rádió mindvégig kecsegtette őket - jegyezték meg a szerzők.
"A magyar társadalomban máig nincs egységes vélemény arról, hogy mi történt 1956 őszén. Egyesek továbbra is azt hiszik, hogy ez forradalom volt, mások azt, hogy a CIA pénzén szervezett fasiszta lázadás, s van, aki úgy véli, hogy a szovjet tankok megmentették Magyarországot a polgárháborútól" - tették hozzá epilógusként.

2006. november 10. (MTI)

Szabadságharcos - Freedom Fighter 1956 - eredményhirdetés

Átadták a Szabadságharcos - Freedom Fighter 1956 internetes középiskolai verseny díjait pénteken a fővárosban; az első helyezett nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium csapata egy párizsi úton vehet majd részt.
1956 nem egyszerűen egy ország, hanem a magyarság harca volt - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter köszöntőjében.
Hangsúlyozta, hogy a 2005 novemberében indult és a forradalom 50. évfordulóján, október 23-án zárult versenyre 1.867 tanuló és 345 tanár nevezett be határokon innen és túlról.
A miniszter azt kérte a nyertesektől, hogy a tavaszi szünetben sorra kerülő útjukon a francia fővárosban mindenképp keressék fel Nagy Imre emlékhelyét, amely zarándokhellyé vált. Szeretnék azt is megszervezni, hogy találkozhassanak olyan Franciaországban élő magyarokkal, akik részt vettek az ötven évvel ezelőtti eseményekben - tette hozzá.
Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke szerint a vetélkedő nem csupán az 56-os versenyek között bizonyult a legnépszerűbbnek, hanem az elmúlt másfél évtizedben a legtöbb pedagógust és diákot megmozgató esemény volt.
Az elmúlt egy-másfél évben úgy tűnik mintha 1956 végre kezdene a méltó helyére kerülni. Ehhez ez a vetélkedősorozat is hozzájárulhatott - mondta.
A versenyen a diákoknak kreatív, gondolkodást igénylő feladatokat kellett megoldaniuk, így plakátot, szórólapot, montázst készítettek, képzeletbeli miniszterelnöki beszédet írtak, 56-os szemtanúval csináltak interjút, kutatást végeztek arról, hogy lakóhelyükön hogyan élték meg az ott lakók a forradalmi eseményeket.
Paragh Anita, a Tomasovszky András 56-os mártír nevét viselő nyertes csapat tagja azt mondta, hogy a vetélkedő átformálta gondolkodásmódjukat. Elmélyedhettek olyan történelmi korszakban, amelyről sokszor még ma is nehéz beszélni. Értékes ismeretekkel gazdagodtak, egyszerre megrendítő és felemelő élményekben volt részük - fűzte hozzá az Arany János Tehetséggondozó Programban is résztvevő iskola diákja.
A versenyen második helyezést ért el a fővárosi Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola, míg a harmadik a szintén budapesti Toldy Ferenc Gimnázium lett.

2006. november 10. (MTI)

Szentendréről 1956-ban emigrált alkotók képeiből nyílt kiállítás

Az 1956-os forradalom után Szentendréről emigrált képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás pénteken a város Ferenczy Múzeumában.
A január 14-ig megtekinthető tárlaton 9 művész 40 képe, kompozíciója látható.
Szilágyi Gábor, a kiállítást szervező művészettörténész elmondta, hogy a külföldre távozottak többségében Párizsban, Hannoverben, Bécsben telepedtek le, és az elmúlt évtizedekben gazdag életművet alkottak.
Hozzátette: valamennyien az 1960-as évektől Európára jellemző különféle művészi vonulatokba integrálódtak, s az alkotások többségén felfedezhető az emigráns lét lelki visszatükröződése is.
A Párizsban élő Konok Tamás és Hetay Katalin bemutatott képei az absztrakt geometria stílusirányzatát követik, de a szervező szerint érdekesek a Bécsben az egykor a Magyar Műhelyt alapító hajdani halálraítélt, Bujdosó Alpár képei is.
Ugyancsak megtekinthető a kalandos életű, sokáig Dél-Amerikában, majd Hannoverben tevékenykedett Nádasdy János Irtás és krimi című kompozíciója, amely a világ sivárságát fejezi ki - fűzte hozzá Szilágyi Gábor.

2006. november 10. (FigyelőNet Online)

Nyíregyházi diákok lettek a legjobb szabadságharcosok

A Zrínyi Ilona Gimnázium diákjai nyerték meg a Freedom Fighter 1956 elnevezésű történelmi vetélkedőt, amelyen közel 300 csapat vett részt. Véget ért a január 23-a óta tartó vetélkedősorozat, amelyet középiskolai diákcsapatok részére hirdettek meg az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából. A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium csapata vitte el a fődíjat, egy párizsi tanulmányutat. Az Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola lett egyébként a második, a Toldy Ferenc Gimnázium pedig a harmadik.
A fődíj körül egyébként nagy vita bontakozott ki a nyáron, eredetileg ugyanis Moszkvába mehettek volna az '56-ot legjobban ismerő diákok. Hiller István azonban megváltoztatta elődje döntését, így a győztesek Párizst kereshetik fel, ahol történelemtanárok kíséretében leróhatják kegyeletüket a Pére Lachaise temetőben Nagy Imre emlékművénél, a Magyar Intézetben pedig találkozhatnak a magyar emigráció Franciaországban élő jeles képviselőivel is.
A vetélkedőre legtöbben Budapestről legkevesebben pedig Vas megyéből jelentkeztek. De részt vett egy-egy csapat Nyitráról, Kárpátaljájáról, a Vajdaságról is.

2006. november 11. (MTI)

OS - A munkástanácsok jövőbe mutató emlékezete Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulója alkalmából megtartott emléknapon

A huszadik század nagy nemzeti forradalma és szabadságharca nemcsak annak a tizenkét napnak a története, amikor az idegen megszállásba és diktatúrába szorított magyar nép ámulatba ejtette a világot. 1956 nemcsak azt jelenti a számunkra, amit ez a tizenkét nap november harmadikáig hitben és reményben hozott, hanem azt a bizonyságot is, hogy történelmünknek megvan a maga belső logikája, az eseményeknek és az eszményeknek az egymásra épülése. A munkástanácsok eszméje abból a régi magyar gondolatból fakadt, hogy egészséges társadalmi élet csak a népből fogantan teremthető. Nem véletlen, hogy a munkástanácsok megújításának szándéka a rendszerváltoztatás hajnalán is felerősödött. Téved az, aki nemzeti különlegességet, a világtól való elzárkózásnak a jeleit, netán a parlamentáris demokrácia elkerülő útját látja a munkástanácsok 1956-os vagy későbbi szerepében. A gyárakban kezdődő önszerveződésnek ez a módja más olyan országokban is fontossá vált, ahol védekezni kellett a szovjet típusú zsarnokság ellen. És olyan országokban meg is lehetett ideig-óráig vagy más-más változatban teremteni, ahol kellő mértékben felgyülemlett a szabadság és a függetlenség vágya. Már 1956 előtt Jugoszláviában, és jóval később, a 80-as években Lengyelországban is ez történt. Nem voltunk, nem vagyunk egyedül. Abban azonban kivételesek vagyunk, hogy a magyar munkástanácsok, élükön a Nagy-Budapesti Központi Munkástanáccsal a világ egyik legnagyobb hatalmával is felvették a küzdelmet. 1956. november negyedike után nem riadtak meg a lánctalpaktól, és nem adták a rájuk bízott intézményeket idegen kézre. Tették, amíg tehették. A munkástanácsok a legizgatottabb időkben is betartották a nemzeti együttélés és együttgondolkodás szabályait. 1956. október 31-én összeült a Munkástanácsok Parlamentje, és a szövetségesek között ott voltak a Parasztszövetség és az egyetemi és más értelmiségi forradalmi bizottságok képviselői. Se kizárólagosságra nem törekedtek, se elhamarkodottságra. Nagy erény ez a történelem zaklatott pillanataiban. A munkástanácsok vezetői nem rombolni akartak, hanem védeni és építeni. Számukra az ország, a nép, a nemzet volt fontos. Tanítani lehetne, tanítani kellene a tárgyalási készségnek azt a nagyszerű emelkedettségét, amelyre képesek voltak. Ezért nem egyszerű múlt a munkástanácsok története. A jelenben és a jövőben is szükség van a közösségi felelősségvállalásnak, a bátorságnak, az önfeláldozásnak és a bölcs belátásnak arra a színvonalára, amelyre ők példát mutattak.
Pettkó András, a Magyar Demokrata Fórum Országos Választmányának alelnöke, országgyűlési képviselő
Kiadó: Magyar Demokrata Fórum

2006. november 11. (MTI)

Munkástanácsok 1956-ban és ma

Munkástanácsok 1956-ban és ma címmel megemlékezést tartott a Munkástanácsok Országos Szövetsége szombaton Budapesten. Az esemény díszvendége Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke volt.
Hirtling István színművész a rendezvény kezdetén felolvasta a Munkástanácsok Országos Szövetségének ünnepi levelét, melynek üzenete szerint a mai munkásoknak követnie kell 1956 eszmeiségét, a jövőt a jó irányba kell keresni, hogy a reformok által okozott megszorítások, "társadalmi szenvedések ne legyenek hiábavalóak", hogy az uniós pénzek valóban a haza és a dolgozó ember javát szolgálhassák, hogy európai, normális, takarékos, valamint gyarapodó ország legyen Magyarország.
Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke beszédében "gyönyörű csodának" nevezte az 50 évvel ezelőtti eseményeket, mivel a világon a legkisebb, a legjobban megnyomorított nép "álljt" parancsolt a kommunizmus terjedésének.
Mint mondta: a forradalom napjai egységes akaratba tömörítették az egész magyar népet és azt a "lenézett munkást", akit a világ addig semmirevalónak tartott.
Úgy véli, a magyar munkás akkor olyan nemzeti tudatról tett tanúságot, amely példa lesz addig, "amíg ember él a földön".
Úgy látja, a magyarok élete ma ugyanúgy megvan nyomorítva, mintha egy háborút vesztett volna el az ország, holott a rendszerváltáskor azt a reményt adták a hatalomban levők, hogy egy emberibb világ fog elkövetkezni. Szerinte "a rendszerváltás is ugyanolyan hazugság volt, mint a szocializmus".
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke a megemlékezésen kijelentette: "követni kell az 1956-os munkástanácsok szellemét, vállalni kell azt az örökséget, amit 1956 munkástanácsai hagytak ránk". Kiemelte, hogy a nemzeti függetlenség kivívása és az ország jövőjének alakítása a munkásság felelőssége. Az ünnepség zárásaként Palkovics Imre gyémánt fokozatú tagkönyvet nyújtott át Rácz Sándornak "keménységéért, rendíthetetlen kiállásáért '56 szellemisége és munkásai mellett".
Arany fokozatú tagkönyvet kapott "56-ban mutatott hősies magatartásáért" a többi között Adamecz Béla, Beog György, D. Szücs László, Felcser László, Földvári Rudolf, Gerencsér Miklós, Gömöri József, Nagy János, Rosta Sándor, Vitéz Sándor János, Tellér Endre, Turbók Gyula, valamint Ursprung János.

2006. november 11. (Vas Népe)

Nekem ott volt Amerika

Aki Szombathely városának a lyukas zászlós szobrot ajándékozta, Bősze János, igazából nem szobrász, hanem elsősorban üvegművész. Az Amerikába szakadt alkotó készítette Chicago és környéke számos templomának gyönyörű üvegablakait.
De díszítenek ablakai, üvegképei középületeket (például a gyermekkönyvtárat) és magánszemélyek lakásait is. Ez volt a munkája, a kenyérkeresete. Mellesleg pedig festőművész, grafikus, aki még itthon Jaksa István köréhez tartozott, de készített kerámiákat, tűzzománc tárgyakat is, sőt volt idő, amikor mackók és krampuszok gyártásából élt.
- Mikor elszakadtam hazulról, az lett a hivatásom, hogy magyar vagyok. Sosem az volt az életcélom, hogy egyek és emésszek, hanem hogy a fajtámért tegyek valamit. De a magyarságom nem pávatoll, megteszem, amit tudok. Több tízezer magyar van itt, mindenféle ember: háborús menekültek, horthysták, Horthy-ellenesek, szálasisták, Szálasi - ellenesek. De amikor az ş56-os forradalom volt, mindenki egy volt. Akkoriban ötezer magyar jött ide Chicagóba, köztük egy Halmágyi nevezetű, aki újságot csinált. Kovács Ferenc volt, aki a rádiót megszervezte - meséli János bácsi, miközben emeletes házának szobáit járjuk. Itt Észak-Amerika közepén, a chicagói szép házban a tájképei: A Rába Rumnál, Szombathelyi templom, Perenye.
Bősze János azt mondja, rengeteg festményt adott el, könyveket illusztrált - a saját erejéből gyúrta magát, méghozzá Jaksa István kezdeti útmutatásai alapján, aki 1943-ban alapította iskoláját a Haladás Művelődési Házban. Ez volt a MÁV Járműjavító képzőművészeti köre. Jaksával a kapcsolat a haláláig megvolt, 1969-ben írt egy cikket a Vasi Szemlébe, szerepelt benne Bősze János is, ezért kiküldte neki Chicagóba. Amint Jaksa István egyszer maga mondta el a Vas Népének: tanítványai öt-hatszázan lehettek, sokan tekintik mesterüknek. Így Bősze János is, aki a II. világháború végén aztán a tengerentúlra sodródott.
János bácsi nem volt a fronton; irodista volt, térképeket rajzolt. Úgy emlékszik, egy félórával előbb jött ki Pestről 1944-ben, mint ahogy a gyűrű bezárult. Gépkocsival Kőszegre hajtott, onnan pedig 1945 nagycsütörtökén indult tovább - abban a ritmusban, ahogy az oroszok jöttek utánunk.
- Kaptunk egy sorozatot, aztán pihentünk. Semmeringnél visszanéztünk, láttuk, hogy négy-ötszáz lovas kocsi jön még utánunk, de már az oroszok utolérték őket, terelték vissza a magyarokat, akik menekülni akartak. A feleségemet 1938-ban vettem el, bécsi magyar nő volt, még 1944-ben visszament Bécsbe, vitte a fiunkat is. Utánuk akartam menni, de nem sikerült. Bad Ischlben találkoztunk az amerikai katonákkal. Ugyanúgy loptak, mint az oroszok, csak kesztyűben. Kifosztották a szekereket. Elvitték a barátom gyűrűjét, óráját. Semmit nem respektáltak, csak a cserkészigazolványt. Mondseeben kötöttünk ki. Vettem lovat, levágtam, eladtam. Az erdő volt a jégszekrény. Egy kordéba tettem a húst, besóztam, fejszével szeleteltem. Kimértem egy igazolvánnyal négy lovat. Ott voltak a baltimori páncélosok, az írnokuk magyar volt. Esténként tábortüzet raktunk, énekeltünk angolul, németül. Szombathelyről volt egy dr. Gruber nevezetű, aki vasárnaponként nálunk volt vendég. Aztán jött egy amerikai, ellopta a lovamat. Amerikai katonák, úgy látszik, útonállókból, gengszterekből is lettek. Elindultam birkát venni. De az egyik községben felismertem a lótolvajt, és bementem a parancsnokukhoz, elmondtam, mi történt. A parancsnok a tolvajjal küldte ki hozzám a lovamat. 1945 augusztusában elmentem angol zónába, Graz környékére. A feleségemmel a Vöröskereszt által leveleztünk, ő is keresett engem, de elkerültük egymást. Aztán a véletlen hozott össze minket: egy napon, amikor meg akartunk állni lovat patkolni, épp eltörött a szekér kereke. Leugrottam a szekérről, és majdnem ráugrottam a feleségemre. A fiam Bécsben maradt. Ez időben több mint félmillió magyar civil volt menekülőben az utakon nyugat felé, Ausztriában Németország irányába. Az oroszok végigjárták a táborokat, az amerikaiak megengedték, hogy hazavigyék a katonáikat. Egy orosz tiszttől megvettem a lovát egy doboz konzervért. Nem sokkal később öngyilkos lett, a vonat elé feküdt, mert otthon főbe lőtték volna, ha kiderül, hogy megszökött. Grazban egy nagybirtokosnál kaptam állást. Mindenes lettem. Faragtam a mezőgazdasági szerszámokat, szereltem villanyt, motort, patkoltam lovat. Velem volt Szombathelyről Csoknyai Pál, ő lett a kertész. Én egy napot sem éltem lágerban, vagy a kocsimban laktam, vagy házmester voltam, bármit elvállaltam a lakhatásért.
János bácsi egy tízgyermekes családban született 1913. július 26-án Szombathely - Szőlősön. Máig hozta édesanyja azon tanításait, hogy A munkát becsülettel végezd!, Ami nem a tiéd, hozzá ne nyúlj!, Ha sérelem ér, ne vágj arcot, hanem mondd meg, mi bajod! Utoljára azt mondta neki: Menj, fiam, de a bőrödet olcsón ne add!
- A nemzetközi menekültügyi szervezet, az IRO (International Refugee Organization) a különböző nemzetiségeket szétszórta a világban, nem engedték egy tömbben menni a népeket, ezért vannak magyarok mindenütt a földgolyón. Az embereket egyházi szervezetek segítették a tengeren túlra. Háromhavonta mentem az IRO-hoz, míg végre 1951. október végén Brehmenhavenből elindultunk New Yorkba a General Hahn nevű hajón. Csináltunk hajóújságot, magyarországi zsidók szerkesztették, én voltam a grafikus. Magyar, angol, német nyelvű cikkek voltak benne. 900 főre kitalált amerikai csapatszállító hajón szálltunk vízre, nagyon össze voltunk zsúfolva, mert 2300 menekült utazott a hajón. A Lamanche csatornán jöttünk át, tengeribetegek voltunk, a feleségem majdnem meghalt, leállt a pajzsmirigyműködése. November 10-én érkeztünk Amerikába.
A hajóút után már nem volt szükség a német nyelvre, amit még itthon tanult az elemiben, és hat évet volt Bécsben. Az angolt útközben szedte fel. Még Grazban kitanulta a szobrászat és kőfaragás mesterségét. Ott történt az is, hogy kapott egy darab szőrmét, amiből mackót csinált, bevitte egy áruházba, rendeltek belőle egy tucatot. Erre szerzett tizenöt kilogramm szőrmét, gyári maradékot, abból kezdett mackókat gyártani. Három hónap után tizenkét család dolgozott neki, céget csináltak. Szabadalmaztatta a mackókat, végül eladta az üzemet egy bizonyos gróf Zichy hadnagynak. Utána krampuszokat csinált, azokat Bécsben adta el.
- Ha az oroszok kitakarodtak volna, én nem jövök ide, mert nekem ott volt Amerika! A grazi főispán kocsiján is az én macim volt! - mondja János bácsi, aki 1992-ben volt először itthon Szombathelyen egy családi összejövetelen, három éve pedig utoljára. - Jártam sűrűn Európába, de mindig a feleségem rokonságához mentünk Bécsbe, mert azt mondtam, én a kommunistáktól nem kérek engedélyt, hogy hazajöhessek.
Bősze János egy fillér nélkül érkezett New Yorkba, 1951-ben. Először húsgyárban kapott munkát, mivel hentes oklevele is volt. Aztán egy ólomüvegező stúdióban akasztót akart venni a képeihez, de nem tudta megmondani, mit akar, ezért lerajzolta. Behívták, ő meg kijavított pár képet, mert itt-ott nem voltak jók a rövidülések. Akarsz itt dolgozni? - kérdezték tőle, ő igent mondott. Chicagóban a magyarok 1952-ben megalapították az Új - Magyarok Társadalmi és Kulturális Egyesületét, Bősze János volt a főtitkára. Rengeteget dolgozott, otthagyta a nyelviskolát. 55 év alatt sem tanult meg tökéletesen angolul.
- Egy üvegművészeti és dekorációs stúdiót vittem. 30 év után oda jutottam, hogy a telefont is lemondtam, mert annyi vevő jött, egyik a másiknak adta a kilincset. Reklámra sem volt szükség, és mindenki kérte, hogy gravírozzam bele az üvegbe a nevemet. Azt mondják, híres vagyok. Mit jelent? Minden vevőmtől megkérdeztem, hogy talált ide a boltomba. Egyikük sem hirdetés alapján jött, hanem úgy, hogy ajánlották. Egy ír vette meg a stúdiómat, neki adtam a tervrajzaimat is.

2006. november 11. (Magyar Hírlap)

A seb, amely sohasem gyógyulhatott be

Az arc vissza-visszatért hozzám idegenben eltöltött évtizedeim során. Bárhol a világban szóba került az 1956-os magyar forradalom, jó esély volt arra, hogy a megemlékezést e fiatal lány és géppisztolyos partnerének fényképével illusztrálják. Sokszor eltűnődtem azon, vajon ki lehetett ez a lány. És a fiú? Szerelmesek voltak? Egyáltalán, túlélték a harcokat? Amikor kézhez kaptam a Verzió 3 előzetes filmanyagát, nem akartam hinni a szememnek. Egy magyar történész és egy francia újságíró választ adott kérdéseimre. Balázs Eszter és Phil Casoar hét évvel ezelőtt a Paris Match 1956. november 10-i számát lapozgatták, amikor a magyar forradalomról készült riportra bukkantak. A kép mindkettőjüket megigézte. Megfogadták, hogy felderítik a sorsokat. Nyakukba vették a világot. Kutatómunkájuk Ausztrián, Svájcon, Franciaországon és Olaszországon keresztül Ausztrália egyik kisvárosába vezetett. Útközben előkerült a felvételt készítő amerikai tudósító is, aki 1956 óta először látogatott Magyarországra. Russ Melcher megmutatta a kiskörúti fát, a Nemzeti Múzeum kerítése mentén, amelynek közelében megpillantotta a párt. Ez volt az első filmkocka, amelyet a forradalomban exponált. "Ez a fénykép több mint kétdimenziós - mondja. - Túlélt évtizedeket, meghatározta egy lány életútját, olvasók rokonszenvét. S most, két generációval később, megjelenít egy légkört, amelyet írás soha nem lenne képes visszahozni:' A fiú nem élte meg a kép közlésének idejét sem. Menekülés közben halálos lövés érte. Csak annyit tudunk róla, hogy Gyurkának hívták. A lány szerencsésebb volt. A csoportjából tizenketten élték túl az orosz tankok rohamát. Átlépte a határt, a nyugati világ hősként fogadta. Sponga Júliának hívták. Ausztráliában halt meg, 53 éves korában. Nagyobbik fia, Steven szerint egész életében honvágy gyötörte. Nem mert hazajönni, félt az akasztástól. Az arcán ejtett seb, amely fél évszázaddal korábban hőssé avatta, sohasem gyógyult be. SOMOGYVÁRI D. GYÖRGY A forradalom arca. Egy pesti lány nyomában 3. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztivál, megtekinthető: ma -12 óra, Toldi mozi (Bp. V., Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.)

2006. november 11. (Magyar Nemzet)

Forradalom napról napra
Komjáthy István memoárja: 1956. október - 1957. január (8.)

DECEMBER 4. KEDD
Az egész lengyel nép: szolidárisak vagyunk önökkel. Együtt vagyunk harcukban és szenvedéseikben. Országukról egyre riasztóbb híreket kapunk, és különösen megrendít bennünket a lakosság deportálásának a híre. Tudomásunkra jutott, hogy néhány író is hasonló sorsra jutott. Ami ma Magyarországon történik, az összes lengyel író lelkiismeretét felrázza, akik ismerik a szabadság értékét és árát. A kongresszust a szovjet meg akarta akadályozni. Nagy, néma tüntetést hirdettek meg mára. Fekete gyászszalag. Tegnap a Népakarat lefújta. Ma reggel a körúton olvastam a pár litografált soros felhívást. Fél 11-kor találkoztam az első felvonuló csoporttal a New York palota előtt. Húsz asszony, leány lehetett. Elöl egy húszéves barna lány ment, virágot tartott a kezében. Kettesével követték társai. Megkérdeztem egyet, büszkén mondta, hogy tüntetni mennek a Hősök terére. Busszal a Dózsa György útra siettem. Zászlók alatt hosszú sorok kígyóztak ekkor már a tér felé. A csoportok a liget útjain haladtak, s a millenniumi emlékmű felől közelítették meg az ismeretlen katona sírját. A teret körös-körül szovjet páncélautók vették körül. Gépágyúik a menetre szegeződtek. Az ismeretlen katona sírjánál magyar tisztek állottak, száz és száz gyertya világította meg a virággal borított emlékművet, s szakadatlanul áradt a sok felvonuló. "A magyar anyák hőseiknek." Himnuszt énekeltek. Lukácst' S., Varga Béla; a jugó követség elől órákig meghatódottan néztük a tüntetést. A ruszkik lezárták az Andrássy utat. Pannónia u. 81., általános fiúiskola. Fél 12 óra felé, amikor kijöttek az iskolából. A tanári ablakok alatt feltornyozták a könyveket. Nagy kazal. Orosz tankönyv, füzet. Égett. Ordították: ruszkik, haza! Jött egy rendőr. Az ablakban ott álltak a tanárok. Úttörővezető mérgében: - Ha nem mentek haza, akkor itt maradtok, s tovább égetitek a könyvet. Az alkotmánytant is elégették. Fagerendára rakták a táskákat, s úgy szedték ki. (Mindennap ég.) Minden könyvből kitépik az orosz verset, anyagot s égetik.
Tréfák: Milyen lesz az új pártjelvény? - Tölcsér és madár. Nyalnak és repülnek.
- Jó estét, gyerekek. Ágyban vagytok már? Eldugtátok a benzinesüveget? Párna alá tettétek a géppisztolyt?
MSZMP: magyarországi szovjet megszállók pártja.
- Új átok: legyen barátod a Szovjetunió, s védelmezzen meg az ENSZ.
- Srác: Dobd már be az üveget! - Miért, észrevettek az oroszok? - Nem, a sarkon jön a mamám.
- Az új pártjelvény olyan, mint a régi. Egy kalapács meg egy zabszem.
- Miért kapta Zsukov a Lenin-csillagot? - Mert egy snájdig rohammal bevette a VII. kerület negyedik B osztályát.
- Reszkess, Zsukov, jönnek a pesti óvodások.
- Melyik a legnagyobb sportváros? Budapest, mert minden kapu előtt egy puskás öcsi áll.
- Lengyel sofőrök hozták a Vöröskereszt-adományt. Nemzeti színeiken ott virított a Kossuth-címer.
Menonnal tárgyaltak ma a magyar írók (Tamási Áron, Déry Tibor, Örkény). Teljes együttérzéssel van, kapott anyagot. Remélhetünk. A lengyel írók meleg hangú táviratot küldtek a Magyar Írók Szövetségének. A lengyel írók 1956. november 29.-től december 2-ig tartó kongresszusukon nagy megrendüléssel fogadták az önök levelét. Tragédiájuk első napjától fogva mi és az asszonyok bátran odaálltak a páncélautók elé, s beszélgettek az oroszokkal: - Ne féljetek. Nem bántunk benneteket. - Mit csináltok? - Halottat siratunk.
- Hír: Malenkov Mikojan; Hruscsov - Bulganyin helyett. Hír: deportálás új formája. Nyilatkozatot íratnak alá az elfogottakkal, hogy a szovjetben kérnek védelmet. Fűt-fát ígérnek. Szabad rádió: ENSZ 14 ország jav. Nem tűrik a határozatok semmibevevését. - Beszámoltak az asszonyok tüntetéséről. A jugók vitatkoznak a bolgár sajtóval. Litvániában személycserék. Október 23. címmel illegális lap jelenik meg. Sorban állók közt (Lehel tér): baranyai bánya munkásai nekitámadtak az orosznak, aztán átmentek Jugóba - kiszabadult Erdei Ferenc. - Az angol professzorok magyarul tanulnak. Lázár Pista híre a deportálás új formájáról.
DEC. 5. SZERDA
Tréfa. Hány nagyhatalom van? - Három: Ami, Anglia és a IX. kerület.
Hír: 60 ezer ruszki átállt, a váci fogházba betörtek, a lőszerraktárat átadták a felkelőknek, csatlakoztak, s az általuk kiszabadított Maléter irányításával Mikulásra készülnek.
- IX. kerületi pincelakás a laktanya mellett, lekvárt, mézet kérnek a gyerekek, s a tank előtt eldobják a lekváros- és mézesüvegeket. Csúszkál a tank. Kijönnek a ruszkik, s leölik őket. Ugyanott kenőszappant szórtak a tank elé. Spárgát kértek a gyerekek, kihúzták a szemközti házak közt, kézigránátot húztak rá. S pihentették az úttesten. Szürkületkor jött a tank. Egy jelre kihúzták a kézigránátot, s a tank felrobbant.
- Buda: a Széna tér felé vezető úton a srácok füttylánccal szervezték meg a tankok közeledésének jelzését. Itt kisgyerekek tányérokat ezüstre festettek, s nagy területen kiszórták az utcára. Akna! Miután a tankok észrevették, megfordultak, s más irányba mentek.
- Gyerekek öregasszonynak maszkírozták magukat. Bottal a tank előtt mozogtak. A tankok megálltak, legénységük kiszállt. S jelre a kapukból előtörtek.
Vicc: kisfiú csenget egy házban: - Néni, kérem, ha jól megtörlöm a lábam, akkor bemehetek a szobába, hogy az ablakon kilőjek? Több helyen az oroszok kisgyereket tettek fel a tankra, mert féltek. Szentes: Budapest felé egy gyerekcsoportot tartóztatott fel a rendőrség, akik Budapestre tartottak. A legfiatalabb közöttük hétesztendős, a legidősebb szép 15 éves kislány volt. A rendőrök "hová mentek?" kérdésére: - Jövünk Pestre, mert amit a pesti gyerekek tudnak, azt mi is vállaljuk.
- Vicc: Miért sikerült ledönteni a Sztálin-szobrot? - Mert a lába elé tettek egy karórát. Hogy hívják a Kossuth-mauzóleum körüli területet? - Rákosi mezőnek. - Műemlék volt-e a Sztálin-szobor? - Igen. Mátyás-korabeli. Rajkné vásárol. - Mi az, totó? - Nem, Titó! - Rajk - temetés után a rádió: Jót temettünk! Beszélgetés a körúton egy szövőnővel: alacsony, tömzsi. Két hajógyári, az egyik: letartóztatták a munkástanács elnökét; a másik vitatja. Kiderül, hogy az óbudaiban. Fényképész. A tömegből többen állították, hogy a szabó számlával igazolta magát, de ez sem használt. Több asszony felment a szabóékhoz az emeleti lakásba. Azzal tértek vissza, hogy ott sír az asszony a két gyerekkel, a hátsó lépcsőn vitték el az urát s az apósát. A tömeget a hír felbőszítette. Széltében tárgyalták az esetet. Állítólag két katona is segédkezett az elhurcolásban. A kapuban őrködtek, s azt állították, hogy nem történik bántódása a szabónak. A tömeg árulást sejtett, s mire a katonákat keresni indultak, azok kereket oldottak. - Az esetet a szemben lévő oldalon is nagy csoportok tárgyalták, s várták a fejleményeket. Orosz páncélautók jártak kettesével idegesen a ház előtt le s fel. Egy ízben megálltak, kérdezősködtek. A tömeg köréjük sereglett, erre jobbnak látták odébbállni. A házzal szemben lévő sarkon egy fényképésszel beszélgettem. Fényképész már a kezdet óta. Elmondta, hogy egy orosz tiszt panaszkodott: otthon lágerbe kerülnek, mert a magyar felkelés tanúi voltak. Kb. fél 5 lehetett, szürkült, amikor a tüntető menet befordult az Oktogonra. A Nemzeti felé tartottak az út jobb oldalán. Zászló lengett az élen, s percenként felhangzott az ütemes kiáltás: ruszkik, haza - ruszkik, haza! A szabóügy miatt ácsorgó tömeg egyszeriben a tüntető csoporthoz szegődött. Mások járdákról követték őket. E pillanatban orosz páncélos járőr futott el a tömeg mellett. Eget verő füttykoncert kezdődött. A két páncélos továbbhaladt. A siker felgyújtotta a tömeget. Zengett az egész körút. Az ablakok kinyíltak, és megteltek kíváncsi emberekkel. A Király utca sarkán ruszki páncélos fordult be a körútra, a koncert felerősített, s az orosz géppuskás meghúzta a ravaszt. Ekkor már sötét volt, csak a lámpák világítottak. A tüntető tömeg a váratlan támadás ellenére együtt maradt. Négy-öt orosz páncélostól kísérve értek a Wesselényi utcáig. Itt a páncélosok a tömegbe hajtottak, a tüntetők utat engedtek, s egy pillanatra lekanyarodtak a mellékutcákra. A másik percben azonban már újra a körúton állottak, s pillanatok alatt barikádot emeltek a villamosvágány mellett halmokba rakott utcakövekből. A ruszkik ismét tüzeltek, s egy fiatal munkás ottmaradt a csatatéren. Lábát érte a golyó. A kapu alól tömegek nézték végig a hősi küzdelmet. A köveket a katonák megkísérelték eltávolítani, de a kapuk alól hangzó fenyegetésre eltávoztak. - Hangok a tömegben, két munkás vitatkozik: - Nem dolgozhatunk, nincs hozzá se kedv, se jóakarat, oroszok vették körül az üzemet. - Másik hír: a Bercsényi utcánál ávósok szállták meg az egyetemi épületeket. Munkások szabadították ki a letartóztatott egyetemistákat.

2006. november 12. (Vasárnap reggel)

Faludy őszinte vallomása az ötvenhatos forradalomról
A történelem legviharosabb pillanataiban is kitartott humanista elvei mellett az öntörvényű művész

A Faludy - életmű úgy vált teljessé, hogy végre megjelent egy gyűjtemény, amelyben a mester és második felesége, Faludy Zsuzsa vall a forradalomról hitelesen, szépen, ma is érthetően.
A forradalom emlékezete című könyvben korabeli cikkeket, publikációkat találunk, bár imitt-amott versekre (többek közt a halálra ítélt miniszterelnökről, Nagy Imréről szólókra), történelmi forrásokra is bukkanhat a fürkész. Faludy, a költő azonban más szerepben tűnik fel, mint ahogy általában jegyezni, számon tartani szoktuk. Visszafogott, mégis a forradalom ügye mellett elkötelezett embert ismerünk meg, akit a vaskos könyv végére jutva akár dr. Faludy Györgynek, a történelmi tanok tudorának is "átkeresztelhetne" az olvasó.
Az első évforduló című cikkét külön is kiemelném. Ebben tömören elmondja, miért volt olyan különleges élmény 1956. Érvelésében ma sem találni kivetnivalót, a történelemtudomány nem jár előbbre 2006-ban, mint ahol 1957-ben járt Faludy. A 96 évet élt mester ezt írja: "harmadik nemzeti forradalmunkhoz semmiféle külföldi forradalomra, idegen útmutatásra és tankönyvre nem volt szükségünk. Az emberiség számára ezúttal mi lettünk a forradalom, az útmutatás, a tankönyv".
És ezzel még messze nincs vége az élvezetes múltidézésnek. Faludy megkésett emlékkönyvéből ugyanis megtudhatjuk, mi az igazság és mi a frázis lényege, természete, hogyan fest egy bundás burzsuj, mennyit ér egy űrrakéta, és mennyit ér maga a szabadság. Ez a kötet egyébként az utolsó, amelyet a történelem viharai közepette humanista elveihez rendületlenül hű költő - író - műfordító még életében állított össze.

2006. november 13. (MTI)

A halált választotta, hogy megőrizze becsületét: moszkvai könyvbemutató Nagy Imréről, kerekasztal 56-ról

Nagy Imre maga választotta a halált, hogy megőrizhesse a becsületét, erkölcsi példát mutatva az emberi méltóságra - fogalmazták meg többen többféleképpen Rainer János életrajzi kötete orosz kiadásának hétfői moszkvai bemutatóján, s az 1956-os forradalomról ezután tartott kerekasztalvitán a moszkvai magyar kulturális intézetben.
Mint a szerző rámutatott, Nagy Imre életútjának volt egy kivételes pillanata, amikor útkeresése erkölcsi példává tudott változni. A forradalom miniszterelnöke "haláltörténetének" erkölcsi üzenete Oroszországban is segíthet megérteni, ami a XX. században történt - hangsúlyozta.
Viktor Sejnyisz történész, egykori szovjet máskéntgondolkodó sajnálkozott, amiért Rainer könyve nem juthat el olyan nagy orosz tömegekhez, mint az állami Rosszija tévében múlt csütörtökön sugárzott, A magyar kelepce című "szégyenletes" film, amely borzalmasan eltorzította mindazt, ami 50 esztendeje történt Magyarországon.
Mint mondta, másfél évtizede (Mihail Gorbacsov peresztrojkája, s Borisz Jelcin demokratikus nyitása idején) el sem tudott volna képzelni hasonló visszarendeződést. "Oroszországban ma egyrészt bezárulnak már megnyílt levéltárak, másrészt igazgatóik publicisztikai szélhámosokat engednek hozzájuk férni" - panaszkodott.
Rainernek a könyve orosz kiadása miatti örömét az ominózus tévéfilm sem rontotta el. "Azért a történészi narratíva is hat, ha nem is azonnal, mint egy tévéműsor" - mondta az MTI-nek. "A (bolsevik) eszme, amely világmegváltónak tüntette fel magát, Oroszországban valósult meg először. A második világháború után Európa keleti felén is teret hódított. Ennyiben közös az összes ezzel kapcsolatos történet, Nagy Imre története is. Csak közösen tudjuk megérteni a benne mozgó embereket, levonni az erkölcsi tanulságait, s ezzel bizonyos értelemben magunkat értjük meg" - fejtegette.
Rainer szerint "Nagy Imre megértett és vállalt egy nagy erejű népmozgalmat, s közjogi kifejezést adott neki. Annak volt erkölcsi jelentősége, hogy ehhez a meggyőződéséhez hű tudott maradni, ami felettébb ritka vonás ebben a rettenetes XX. században."
Már a kerekasztal-vitán Mészáros Márta rendező Temetetlen halott című filmjéről beszélt: Nagy Imre két évi embertelen fogságáról, teljes elszigeteléséről 1956. novemberi letartóztatásától a haláláig. "Erkölcsileg akarták összetörni, de nem tudták. Ő vállalta a halált, Kádár János felakasztatta őt. Már tudjuk, hogy ez nem a szovjet vezetőség és nem Nyikita Hruscsov tanácsa vagy utasítása volt. Ez shakespeare-i tragédia volt, Kádár János bosszúja, aki mint kommunista nem tudta megérteni, hogy miért nem köt kompromisszumot Nagy Imre, miért vállalja inkább a halált, sem hogy megtagadná a forradalmat."
A kerekasztalon résztvevő orosz művészek (köztük Alekszandr Mitta rendező és Jevgenyij Popov író) 1956-os élményeiket idézték fel a szovjet katonai intervenció által bennük vagy másokban kiváltott elkeseredésről, s a nyílt tiltakozások meglehetősen ritka eseteiről.
A kerekesztalt kezdeményező Mihail Svidkoj, az orosz tömegkommunikációs és kulturális hivatal (Roszkultura) vezetője olyan pillanatnak nevezte 1956-ot, amikor a magyarok "nagy nemzetté váltak", de igazságtalannak ítélte, hogy minden felelősséget a Szovjetunióra hárítsanak, rámutatva például a Nyugat közönyére. Jekatyerina Genyijeva, az orosz idegen nyelvi könyvtár igazgatója, aki "politikai bűntettnek" nevezte a szovjet katonai beavatkozást, szükségét érezte orosz kulturális személyiségek további bocsánatkérésének a magyaroktól.
A hallgatóságból felszólaló Vagyim Kazimirov nyugalmazott nagykövet, aki 1956-ban a budapesti szovjet nagykövetség attaséja volt, "középutas, józan értékelést" szorgalmazott. Egy másik felszólaló viszont már arra kért választ a résztvevőktől, hogy egyáltalán mi szüksége van Oroszországnak Magyarországra?
Genyijeva úgy vélte, hogy a vitát ki kellene vinni a moszkvai kiskörúton (Szadovoje kolco) kívülre, és felajánlotta a könyvtár hálózatát. Felvetődött, hogy a Temetetlen halottat jelképes összegért megvehetné a Roszkultura - mondta Mészáros Márta az MTI-nek.

2006. november 13. (MTI)

A brit trónörökös palotájában tartottak megemlékező műsort 1956-ról

brit trónörökös hivatalának otthont adó palotában, Károly herceg és felesége, valamint a brit politikai és közélet vezető személyiségei jelenlétében rendeztek nagyszabású és nagy sikerű előadást hétfő este az 1956-os emlékév londoni rendezvényeinek záró eseményeként.
A Londoni Magyar Kulturális Központ szervezésében, a walesi herceg fővédnökségével összeállított programban fellépett Sebestyén Márta népdalénekesnő, Vásáry Tamás zongoraművész, valamint a Magyar Állami Népi Együttes, Jeremy Irons Ocar-díjas brit színművész pedig Márai Sándor Mennyből az angyal című versének angol fordítását olvasta fel.
A csaknem egyórás előadás után, amelyet a St. James,s-palota - Károly herceg egykori állandó rezidenciája, jelenlegi hivatala - színháztermében rendeztek, a trónörökös felidézte: az 1956-os forradalom után külföldre menekült több mint 200 ezer magyar közül mintegy 20 ezren Nagy-Britanniában telepedtek le.
Károly beszédében kijelentette: büszke arra a szerepre, amelyet Nagy-Britannia játszott a felkelés időszakában. Anthony Eden kormánya pénzügyi segélyt és ruhaszállítmányokat állított össze a menekülteknek, de elsősorban a brit nép viselkedett "igazán nagyszerűen", 500 ezer fonttal segítve a magyarokat; ez ötven évvel ezelőtt "valóban csillagászati összegnek számított" - mondta a trónörökös.
A walesi herceg szerint a magyarországi felkelés tényleges szerepét most ismerik fel teljes egészében azok a történészek, akik "az istentelen szovjet ideológia" összeomlásának okait kutatják.
Károly trónörökös előtt, a befogadó ország nevében Lady Solti, Sir Georg Soltinak, vagyis Solti Györgynek, a magyar származású, 1997-ben elhunyt karmesternek, a londoni Covent Garden királyi opera volt igazgatójának özvegye méltatta a Nagy-Britanniába emigrált magyarok szerepét.
A hétfői rendezvényen megjelent Margaret Thatcher, a 81. életévében járó volt konzervatív kormányfő és egykori kormányának több tagja, köztük Lord Douglas Hurd volt külügyminiszter és Sir Malcolm Rifkind egykori külügy- és védelmi miniszter. A jelenlegi munkáspárti kormányt Ian McCartney kereskedelmi miniszter és David Lamy kulturális miniszter képviselte.
A hétfő esti rendezvény a csúcspontja és egyben záró eseménye volt a Londonban szervezett 56-os emlékrendezvényeknek. A múlt hónapban The Voice of Freedom (A szabadság hangja) címmel gazdag kulturális eseménysorozattal emlékeztek meg az évfordulóról a brit fővárosban. Bemutatták - Nagy-Britanniában először - Mészáros Márta A temetetlen halott című, Nagy Imre életéről szóló filmjét, a Barbican kulturális központ könyvtárában pedig egész októberben látható volt a forradalom és az utána következő időszak korabeli fotóiból összeállított kiállítás; az anyagot a Nemzeti Múzeum archívumából válogatták.
A Barbican mozijában A temetetlen halott mellett olyan klasszikus magyar alkotásokat is levetítettek, mint Fábry Zoltán Húsz óra, Jancsó Miklós Szegénylegények, Szabó István Apa, valamint Makk Károly Szerelem című filmjei.

2006. november 14. (MTI)

Ötven költő verse egy kötetben 1956 évfordulójára

Ötven magyar költő válogatott verse jelent meg egy kötetben az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára - mondta Benke László, a Hét Krajcár Kiadó ügyvezetője a könyv keddi bemutatója kapcsán az MTI-nek.
A költő, aki a verseket válogatta, elmondta: tíz éve, a negyvenedik évfordulóra negyven költőnek a forradalommal vagy annak eszméjével kapcsolatos versét gyűjtötte kötetbe.
A most megjelent könyvben tíz további költő alkotása is olvasható, a műben többek között Illyés Gyula, Benjámin László, Nagy László, Kassák Lajos és Vas István írásai kaptak helyet. A kötetben szerepel még egy-egy költeménnyel Fáy Ferenc, Márai Sándor, Bihari Sándor, Kiss Dénes, Csoóri Sándor és Obersovszky Gyula - emelt ki szerzőket a kiadvány összeállítója.
Ismertetése szerint a gyűjtemény négy ciklusra osztható. Az első a forradalom kitörésének előzményeihez kapcsolódó műveket mutatja be, egyebek mellett Kárpáti Kamill és Tóth Bálint versei által. A második, Felemeljük véres fejünket című részben a forradalom napjaiban született versek olvashatók, majd a megtorlás időszaka jelenik meg a Nincs kegyelem című összeállításban. A negyedik ciklus Túlélők címmel az eseményeket átélt költők alkotásait, a mai művészek '56-tal összefüggő írásait, valamint a forradalom emlékéhez kapcsolódó alkotók költeményeit foglalja magában.
A válogatás szempontjaként Benke László a költemények által képviselt etikai normát jelölte meg, hozzátéve, hogy olyan költők műveit emelte a kötetbe, akik az "igazságot, nem csak a valóságot" írják.

2006. november 14. (MTI)

Határozatot fogad el 1956-ról a NATO parlamenti közgyűlése

Határozatot fogadnak el az 1956-os magyar forradalomról a NATO parlamenti közgyűlésének őszi ülésszakán a héten a kanadai Quebecben - tájékoztatta Vadai Ágnes küldöttségvezető kedden az MTI-t.
A határozati javaslatnak - amelyet szerdán fogad el a közgyűlés egyik legfőbb döntéshozó szerve, a politikai bizottság - az az érdekessége, hogy előterjesztője egy holland politikus, a szocialista Bert Koenders, akit pénteken a közgyűlés elnökévé választanak.
A javaslat szövege szerint - amelyet minden bizonnyal változtatás nélkül pénteken hagynak jóvá a plenáris ülésen - a magyar forradalom és szabadságharc a 20. századi történelem mérföldköve, kulcsszerepet játszott a közép- és kelet-európai országokban az önkényuralmi rendszerek megdöntésében.
A dokumentum elismeri a magyar népnek a szabadság és a demokrácia iránti elkötelezettségét, amely hozzájárult a demokrácia elterjedéséhez és a kelet-közép-európai térségnek az euroatlanti közösségbe való integrációjához.
A javaslat szerint 1956. október 23. és a magyar forradalom eseményei "közös történelmi örökségünk szerves részét képezik", és állandó emlékeztetőül szolgálnak a jövő nemzedékei számára, hogy a közös értékek nem eleve adottak, meg kell küzdeni értük.
A NATO parlamenti közgyűlésének ülésszakán - amely hétfőtől szombatig tart - a részvevők megtekinthetnek egy 56-os tematikájú vándorkiállítást, amelyet Vadai Ágnes és a Leon Benoit, a kanadai küldöttség vezetője kedden nyitott meg. A kétnyelvű tablókiállítás a forradalom jelentősebb eseményeit mutatja be.
Vadai Ágnes - aki, mint kiemelte, ő az egyetlen női delegációvezető a közgyűlésen - elmondta, hogy a politikai bizottság tárgyalni fogja a Koszovó státusával kapcsolatos jelentést. A vita során ezenkívül már kedden felmerült Irak kérdése, valamint az, hogy miképpen változott meg a washingtoni politikai környezet a demokraták győzelmét hozó kongresszusi választások után.
A magyar küldöttség vezetője az MTI kérdésére kifejtette: egy-két európai képviselő kritikát fogalmazott meg az Egyesült Államok Irak-politikájával szemben, de egyetértés alakult ki arról, hogy Iraknak stabilitásra és demokráciára van szüksége. Amerikai képviselők a politikai bizottságban elmondták, hogy a választással a nép világos üzenetet küldött George Bush elnöknek, aki első lépésként "kirúgta" védelmi miniszterét. A nem amerikai képviselők pedig várakozó álláspontra helyezkedtek azzal kapcsolatban, hogyan változik meg az amerikai külpolitika.

2006. november 14. (Magyar Hírlap)

Koholmány az orosz '56-os film

A magyar történészek szerint koholmány az az orosz dokumentumfilm, amelyet a múlt héten mutattak be az orosz Rosszija televízióban, és amely azt próbálja bizonyítani, hogy az amerikai hírszerzők szervezték, készítették elő a magyar forradalmat. A magyar kelepce című orosz dokumentumfilm készítői a Szövetségi Biztonsági Szolgálat archívumának eddig titkosan kezelt jelentéseit használták fel filmjükhöz, és nem kevesebbet állítanak, mint hogy az amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA) - azon kívül, hogy a Szabad Európa Rádión keresztül felkelésre buzdította a magyarokat - a brit és a nyugatnémet hírszerzők segítségével ügynököket dobott át a határon, sőt "partizántáborokat" is létesített Magyarország északi részén. A filmben megszólal Alekszandr Gorjunov, az egykori szovjet-magyar katonai parancsnokság nyomozója, szerinte a "felkelés" eredményessége egy jól előkészített összeesküvést bizonyít. "Fény derül" továbbá egy katonai összecsapásra is, állítólag a magyar határőrök a magyar-osztrák határon visszaverték egy negyvenöt fős géppisztolyos alakulat támadását.
Germuska Pál történész, az 1956-os Intézet Közalapítvány titkára szerint azonban a film egy a Kádár-korszakban is gyakran előszedett legendát melegített fel vélt vagy valós dokumentumokkal alátámasztva, a hitelességüket eddig semmilyen kutatás nem támasztotta alá. Példaként említette, hogy a forradalmat kutató történészek már áttekinthették a NATO levéltára mellett a brit, a francia, az olasz és az amerikai hírszerzés levéltárait is, de az ott találtak épp az ellenkezőjét bizonyítják. Germuska Pál a többi között hivatkozott Békés Csaba és Borhi László kutatásaira, valamint Charles Gati "Vesztett illúziók" című könyvére, amely épp arra keresi magyarázatot, hogy miért nem volt szükségszerű a forradalom bukása. Ebben a többi közt az áll, hogy a nyugati hírszerzést inkább meglepte a magyar forradalom kitörése, semmint támogatta volna. Az 1956-os Intézet történésze úgy véli: a filmben bemutatott anyag leginkább a kádári, KGB-s retorikát idézi, amelyet a forradalom utáni megtorló perekben és később sem sikerült bizonyítani. Szerinte az is cáfolja a nyugati segítség legendáját, hogy a korabeli felvételeken sem látszanak nyugati típusú fegyverek; a hírhedt 1957-es Fehér könyvben szereplő fotókról pedig kiderült, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban készítették őket a múzeum tulajdonában lévő fegyverekkel.
Charles Gati szerint még számos dokumentum nem ismert, így akár olyan adatok is előkerülhetnek, amelyek gyökeresen új megítélés alá helyezik az 1956-ban történteket, de a filmről úgy vélekedett, hogy a korabeli dezinformáló iratokra épít. "Moszkvában én magam is tapasztaltam, hogy a régi süket duma arról, hogy az imperialisták hogy kezdeményezték az 1956-os forradalmat, még mindig tartja magát azok között, akik nem tanulmányozták az újonnan elérhető dokumentumokat, beleértve a szovjet prezídium 1956. októberi és novemberi anyagát" - mondta a kutató.
Értetlenül áll a film előtt Kisfaludy András filmrendező, a Magyar Dokumentumfilm-rendezők Egyesületének alelnöke is: szerinte elképesztő, hogy egy orosz közszolgálati csatornában ugyanaz a retorika jelenik meg, mint a rendszerváltás előtt. Bár az alkotást még nem látta, arra kíváncsi, hogy fűztek-e kommentárt a filmhez, vagy szó nélkül hagyták a szerinte régi propagandafilmeket idéző adást. Lapunk úgy értesült, Rainer M. János, az 1956-os Intézet igazgatója jelenleg Moszkvában tartózkodik, ahol megtekinti a Magyar kelepcét is. Kisfaludy András hozzátette: reméli, hogy a november 27-én kezdődő 13 nap remény elnevezésű dokumentumfilm-fesztiválra sikerül elhozni ezt a filmet is.

2006. november 14. (Magyar Hírlap)

Moszkvai könyvbemutató Nagy Imréről

Nagy Imre maga választotta a halált, hogy megőrizhesse a becsületét, erkölcsi példát mutatva az emberi méltóságra - fogalmazták meg többen többféleképpen Rainer János életrajzi kötete orosz kiadásának hétfői moszkvai bemutatóján, s az 1956-os forradalomról ezután tartott kerekasztal - vitán a moszkvai magyar kulturális intézetben.
Mint a szerző rámutatott, Nagy Imre életútjának volt egy kivételes pillanata, amikor útkeresése erkölcsi példává tudott változni. A forradalom miniszterelnöke "haláltörténetének" erkölcsi üzenete Oroszországban is segíthet megérteni, ami a XX. században történt - hangsúlyozta.
Viktor Sejnyisz történész, egykori szovjet másként gondolkodó sajnálkozott, amiért Rainer könyve nem juthat el olyan nagy orosz tömegekhez, mint az állami Rosszija tévében múlt csütörtökön sugárzott, "A magyar kelepce" című "szégyenletes" film, amely borzalmasan eltorzította mindazt, ami 50 esztendeje történt Magyarországon.
Mint mondta, másfél évtizede (Mihail Gorbacsov peresztrojkája, s Borisz Jelcin demokratikus nyitása idején) el sem tudott volna képzelni hasonló visszarendeződést. "Oroszországban ma egyrészt bezárulnak már megnyílt levéltárak, másrészt igazgatóik publicisztikai szélhámosokat engednek hozzájuk férni" - panaszkodott.
Rainernek a könyve orosz kiadása miatti örömét az ominózus tévéfilm sem rontotta el. "Azért a történészi narratíva is hat, ha nem is azonnal, mint egy tévéműsor" - mondta a távirati irodának. "A (bolsevik) eszme, amely világmegváltónak tüntette fel magát, Oroszországban valósult meg először. A második világháború után Európa keleti felén is teret hódított. Ennyiben közös az összes ezzel kapcsolatos történet, Nagy Imre története is. Csak közösen tudjuk megérteni a benne mozgó embereket, levonni az erkölcsi tanulságait, s ezzel bizonyos értelemben magunkat értjük meg" - fejtegette.
Rainer szerint "Nagy Imre megértett és vállalt egy nagy erejű népmozgalmat, s közjogi kifejezést adott neki. Annak volt erkölcsi jelentősége, hogy ehhez a meggyőződéséhez hű tudott maradni, ami felettébb ritka vonás ebben a rettenetes XX. században."
Már a kerekasztal-vitán Mészáros Márta rendező Temetetlen halott című filmjéről beszélt: Nagy Imre két évi embertelen fogságáról, teljes elszigeteléséről 1956. novemberi letartóztatásától a haláláig. "Erkölcsileg akarták összetörni, de nem tudták. Ő vállalta a halált, Kádár János felakasztatta őt. Már tudjuk, hogy ez nem a szovjet vezetőség és nem Nyikita Hruscsov tanácsa vagy utasítása volt. Ez shakespeare-i tragédia volt, Kádár János bosszúja, aki mint kommunista nem tudta megérteni, hogy miért nem köt kompromisszumot Nagy Imre, miért vállalja inkább a halált, sem hogy megtagadná a forradalmat."
A kerekasztalon résztvevő orosz művészek (köztük Alekszandr Mitta rendező és Jevgenyij Popov író) 1956-os élményeiket idézték fel a szovjet katonai intervenció által bennük vagy másokban kiváltott elkeseredésről, s a nyílt tiltakozások meglehetősen ritka eseteiről.
A kerekesztalt kezdeményező Mihail Svidkoj, az orosz tömegkommunikációs és kulturális hivatal (Roszkultura) vezetője olyan pillanatnak nevezte 1956-ot, amikor a magyarok "nagy nemzetté váltak", de igazságtalannak ítélte, hogy minden felelősséget a Szovjetunióra hárítsanak, rámutatva például a Nyugat közönyére. Jekatyerina Genyijeva, az orosz idegen nyelvi könyvtár igazgatója, aki "politikai bűntettnek" nevezte a szovjet katonai beavatkozást, szükségét érezte orosz kulturális személyiségek további bocsánatkérésének a magyaroktól.
A hallgatóságból felszólaló Vagyim Kazimirov nyugalmazott nagykövet, aki 1956-ban a budapesti szovjet nagykövetség attaséja volt, "középutas, józan értékelést" szorgalmazott. Egy másik felszólaló viszont már arra kért választ a résztvevőktől, hogy egyáltalán mi szüksége van Oroszországnak Magyarországra?
Genyijeva úgy vélte, hogy a vitát ki kellene vinni a moszkvai kiskörúton (Szadovoje kolco) kívülre, és felajánlotta a könyvtár hálózatát. Felvetődött, hogy a Temetetlen halottat jelképes összegért megvehetné a Roszkultura - mondta Mészáros Márta.

2006. november 15. (MTI)

Pomogáts Béla az 1956-os forradalom és szabadságharc irodalmáról

Az 1956-os forradalom világát hitelesítő, érzékletes, emblematikus írásokról, a Magyar Írószövetség fellépéséről beszélt Pomogáts Béla irodalomtörténész szerdán Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban.
A Széchenyi-díjas irodalomtörténész, aki 1956-ban negyedéves egyetemi hallgató volt, a forradalom és szabadságharc irodalmáról szóló, középiskolás diákok előtt tartott előadásában úgy fogalmazott: vannak a magyar történelemnek katartikus pillanatai. Ilyen volt 1703-ban a Rákóczi-szabadságharc kezdete, majd 1848. március 15-e és 1956. október 23-a.
Pomogáts Béla 1956-ról szólva azt mondta: ritka az akkori emelkedettség a magyar történelemben, azt pedig nagyon sajnálja, hogy 1989 után a magyar társadalom képtelen volt felnőni arra a magaslatra, amiben '56-ban élt.
Az irodalomtörténész, aki 1995 és 2001 között a Magyar Írószövetség elnöke volt, gyalázatnak nevezte, ami a forradalom 50. évfordulóján történt, tragikus pillanatnak mondta, hogy állítólagos tüntetők lehurrogták, kifütyülték Kosáry Domokost, az 56-os Emlékbizottság elnökét Budapesten.
Pomogáts Béla a forradalom egyik legfontosabb versének nevezte Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című költeményét, annak ellenére, hogy az nem akkoriban íródott. A verset Illyés Gyula 1950-ben írta, csak legszűkebb baráti köre tudott róla, a később évtizedekig tiltott költemény november 2-án jelent meg az Irodalmi Újság forradalmi számában.
Előadásában kitért arra, hogy számos verset írt a forradalmi napokról Vas István, Benjámin László, Zelk Zoltán. Emblematikus írásként említette Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán című, a rádióban '56 októberében többször is beolvasott versét.
Pomogáts Béla az 1956-os forradalom utolsó szavának nevezte az írószövetség december 28-i közgyűlésén közzétett, Tamási Áron által fogalmazott, a nemzeti függetlenség mellett kiálló Gond és hitvallás című nyilatkozatot, amelyet stencilezett röpirat formájában terjesztettek.
Egy államvédelmi különítmény két nap múlva lepecsételte az épületet, majd feloszlatták a szövetséget, és megkezdődtek az íróperek - tette hozzá.

2006. november 15. (MTI)

Kende Péter: 1956 nem találta meg méltó helyét a nemzeti emlékezetben

1956 nem találta meg méltó helyét a kollektív nemzeti emlékezetben; ennek oka elsősorban az, hogy a maga idejében nem történt meg az emlékek átadása - jelentette ki Kende Péter szerdán Szegeden.
Csak azt nevezhetjük történelmi hagyatéknak, amit az egyik nemzedék a következőnek átad - mondta a történész az Eltékozolt forradalom? című könyvének bemutatóján.
Hozzátette: ez nem történhetett meg 1956-tal kapcsolatban, hiszen harminc évig szinte lehetetlen volt a forradalomról beszélni.
Ha valamiről nem hallanak az emberek családjukban, akkor azt valamiféle bizonytalanság, idegenség lengi körül - közölte az író.
Ahelyett, hogy 1956 a nemzet kegyes emlékévé vált volna, a mai csatározások szimbóluma lett, melyet a politikai erők igyekszenek kisajátítani - hangsúlyozta a történész.
Kende Péter úgy véli, sokkal szerencsésebb volt a helyzet az 1848-49-es forradalom esetében, mert arról szabadon beszélhetett a szépirodalom. 56-nak máig nincs igazi irodalma, vagy nagyon fals dolgok születnek a forradalommal kapcsolatban.
A történész elmondta, hogy a politikai, történelmi esszének tekinthető kötetben megpróbálta összefoglalni azt, amit ma valójában tudunk 1956-ról: a hozzá vezető okokat, a forradalom karakterét és azt, valóban elkerülhetetlen volt-e a bukás. A könyv azonban nemcsak 1956-ról, hanem az azt követő harminc esztendőről és az elmúlt tizenöt évről is szól, arról, miként változott a forradalom képe a kollektív emlékezetben.

2006. november 15. (MTI)

Kitüntetéseket adtak át Londonban brit közéleti személyiségeknek 1956 évfordulóján

Magas kitüntetéseket adományozott Sólyom László köztársasági elnök öt brit közéleti személyiségnek az 1956-os forradalommal kapcsolatos tevékenységük elismeréseként; a kitüntetéseket szerda este adta át Magyarország londoni nagykövetségén Szombati Béla távozó nagykövet.
Lord Denis Healey, a kormányzó Munkáspárt veteránja, egykori védelmi miniszter a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét kapta, mert annak idején sokat tett azért, hogy a magyar kérdés ne kerüljön le a nemzetközi politika napirendjéről.
Ugyanebben az elismerésben részesült Sir Christopher Chataway volt konzervatív parlamenti képviselő, aki igen sokat segített a Nagy-Britanniába érkező magyar menekülteknek, és ennek során szerzett tapasztalatai alapján elérte, hogy az ENSZ 1959-et a menekültek évének nyilvánította.
Christopher Lord és Robert Oakeshott, akik a forradalom idején, oxfordi diákként - külön-külön - gyógyszert vittek a felkelőknek, a Szabadság hőse emlékérmet vehették át.
Peter Fryer újságírónak, a Brit Kommunista Párt akkori napilapja, a Daily Worker Budapestre küldött tudósítójának, aki a forradalom leveréséről küldött tényszerű beszámolói miatt lapjával és a párttal is szembekerült, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét adományozták. Fryer azonban az elismerést már nem tudta átvenni, mert két héttel ezelőtt, 80 éves korában elhunyt; a kitüntetést fia vette át a nagykövetségen.
Peter Fryert Johnnie Campbell, a Daily Worker főszerkesztője küldte Magyarországra az 1956-os forradalom idején. A The Guardian, a legnagyobb baloldali brit napilap néhány hete, a magyar forradalomról közölt cikksorozatában azt írta: Fryertől személyesen John Gollan, a Brit Kommunista Párt főtitkára várta volna el azoknak a beszámolóknak a cáfolatát, amelyek magyarokra tüzelő orosz tankokról szóltak.
Fryer azonban a BKP azon elemzésével került homlokegyenest szembe, amely szerint Magyarországon "fasiszta-reakciós" kísérlet történik a szocializmus megsemmisítésére és a kapitalizmus helyreállítására. Három tudósítása közül kettőt kidobtak, egyet erősen átszerkesztettek.
Fryer ezután távozott a kommunista párt lapjától - később még tizenkilenc újságíró követte példáját -, majd a pártból is kilépett, és könyvet írt a forradalom történetéről.
A Brit Kommunista Pártot a szovjet beavatkozás után 1957 januárjáig kilencezer tagja hagyta ott, az akkori taglétszám negyede.

2006. november 15. (Esztergomi Hírlap)

Levéltári órák 1956-ról

Az 1956-os forradalom esztergomi és megyei történéseit idéző dokumentumokból nyílt kiállítás Esztergomban a megyei levéltár Palkovics - termében. Csoportok, iskolai osztályok előzetes bejelentkezéssel, a kiállítást bemutató levéltári óra keretében ismerhetnek meg új részleteket az 56-os forradalom eseményeiből.
Az elmúlt héten történész konferenciát rendezett Esztergomban a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár az 1956-os forradalomról, ennek keretében pedig kiállítás is nyílt a levéltárban őrzött forradalmi dokumentumokból. Csombor Erzsébettől, a levéltár igazgatójától megtudtuk, hogy terveik között szerepel az 1956-os forradalmi napok esztergomi eseményeit új szempontból feltáró könyv megjelentetése Cseszka Éva történész kutatásai alapján. Mivel igen sok értékes kiadvány látott már napvilágot a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár kiadásában, talán ez vezérelte a megyei önkormányzatot, hogy a LIMES című megyei folyóirat kiadói jogát átadja a levéltárnak tudtuk meg a konferencián elhangzott folyóirat-bemutatón. Lapunk kérdésére Csombor Erzsébet elmondta, hogy az 1956-os dokumentum-kiállítás jövő év októberéig lesz látható a levéltár Palkovics termében. Előzetes bejelentkezés alapján érdeklődő csoportoknak, iskolai osztályoknak örömmel tartanak előadást az esztergomi és megyei forradalmi eseményekről. Nagyon sok új részletet tártak fel a legutóbbi kutatások a forradalom napjairól, így például Esztergomban is sok eddig ismeretlen történetre derült fény a közismert Sötét kapui tragédián kívül.

2006. november 15. (Magyar Hírlap)

1956-ra emlékezett a hercegi pár

Károly hercegnek, az Egyesült Királyság trónörökösének fővédnökségével rendezett megemlékezést az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából hétfőn a Londoni Magyar Kulturális Intézet. Saját otthonában, a londoni St. James's Palotában fogadta hétfő este az '56-os emlékest vendégeit - volt szabadságharcosokat, művészeket és politikusokat - a brit hercegi pár: Károly, Wales hercege és Camilla, Cornwall hercegnője. Az est szervezőjének, Bogyay Katalinnak, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkárának bevezető beszéde után Sebestyén Márta Kossuth-díjas népdalénekesnő adta elő a Leszállott a páva kezdetű dalt. Az est első felszólalója az 1956-ban az Egyesült Királyságba emigráló Határ Győző volt. A Wimbledonban élő 92 éves Kossuth-díjas író a börtönévekről, a forradalomról, távozásának okairól, és a Nagy Britanniában új otthonra lelő menekültekről beszélt. Határ Győző után Lady Valerie Solti lépett színpadra, és férjére, George Soltira emlékezett, majd a záróbeszédet tartó herceg kijelentette: húszezer állampolgárral gazdagodott Nagy-Britannia a magyar forradalom után.
Az emlékesten a szintén emigráns zongoraművész, Vásáry Tamás adott elő Chopin-, Bartók- és Liszt-darabokat. Ezután a Magyar Állami Népi Együttes táncosai és zenészei tartottak rövid bemutatót a St. James's Palota színpadán. Az emlékest különleges eseménye volt Jeremy Irons felolvasása is; az Oscar-díjas színművész Márai Sándor Mennyből az angyal című versét adta elő Zollman Péter fordításában. Az est folyamán mutatták be Bogyay Katalin The Voice of Freedom című, '56-os magyar emigránsokkal készült interjúkötetét.
A kötet szereplői mellett az egyedülálló emlékest vendége volt számos brit politikus és híresség is, többek közt Baroness Margaret Thatcher, Nagy-Britannia volt miniszterelnöke, egykori tanácsadója, Lady Wyatt, Lord Hurd, Lord Montague felsőházi tag, David Lammy kulturális miniszter, valamint Anthony Andrews, Edward Fox, Susannah York és Janet Suzman színművész.

2006. november 16. (MTI)

Emlékkiállítás az '56-os forradalommal összefüggő romániai eseményekről

Az 1956-os magyar forradalommal összefüggő romániai eseményekről nyílt emlékkiállítás Sor(s)ok között címmel csütörtökön Budapesten, a Barabás Villában.
A tárlatot az együttes magyar-román kormányülés alkalmából Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitotta meg, köszöntőt mondott Adrian Iorgulescu, Románia kulturális minisztere.
A magyar miniszter beszédében beszámolt arról, hogy az együttes kormányülésen több kulturális megállapodást kötött román partnerével. Így megegyeztek abban, hogy közös erőből újítják fel Fadrusz János kolozsvári Mátyás-szobrát, az erdélyi Lázár-kastélyt, valamint a magyarországi zsákai román-ortodox templomot.
"Ha ezek közös erőből megújulnak és bővülnek, akkor láthatjuk, hogy a két nép, amely évszázadok óta egymás mellett és együtt élt, képes a jövőt is együtt tervezni" - hangsúlyozta Hiller István.
Hozzátette: "azt szeretném, ha román és magyar, román és magyar kulturális miniszter ilyen nagyszerű kulturális eseményeken minél gyakrabban szoríthatná meg egymás kezét".
Adrian Iorgulescu, Románia kulturális minisztere köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy Romániában csaknem 10 ezer, többségében fiatal embert tartóztattak le a magyar forradalom iránt kinyilvánított szolidaritásuk miatt.
A letartóztatottak közül huszonnégyen az életükkel fizettek azért, mert kifejezték szolidaritásukat. A Ceausescu-rezsim alatt pedig ezernél többen haltak meg a kommunista rendszer elleni tiltakozásuk miatt.
"Azért vagyunk itt most jelen, hogy tiszteletünket rójuk le a hősök emléke előtt, akiknek a szabadságunkat köszönhetjük" - mondta Románia kulturális minisztere.
Mint hozzátette, a magyarok és románok ezer éven keresztül békében éltek, egy közös térben alkottak, és ennek a múltnak a tapasztalata alkothatja a jövő premisszáit.
A kiállításon eddig sosem publikált, nagyrészt a Szekuritáté Levéltárában őrzött drámai erejű iratok láthatók, de a tárlat újságcikkeket is bemutat a korszakból.

2006. november 16. (MTI)

Raymond Barre volt francia miniszterelnök nyitotta meg a Párizsi Magyar Intézet Baráti körének 1956-os konferenciáját

Az egyik legismertebb franciaországi 1956-os magyar emigráns házaspárra, Cziffra György zongoraművészre és közelmúltban elhunyt feleségére, Zulejkára emlékezve nyitotta meg csütörtök este Raymond Barre volt francia miniszterelnök a Párizsi Magyar Intézet (PMI) Baráti Körének szervezésében az 1956-os magyar forradalomról tartott kerekasztal-beszélgetést.
A párizsi Saint Sulpice téren található VI. kerületi polgármesteri hivatal dísztermében megközelítőleg kétszáz egybegyűlt előtt a XX. század egyik legjelentősebb történelmi események nevezte Raymond Barre a magyar forradalmat, amelyet követően 13 ezren menekültek Franciaországba és közülük nyolcezren telepedtek le ott.
Sujánszky Jenő, az 1956-os Magyar Forradalom Francia-Magyar Emlékbizottságának elnöke, egykori Corvin-közi felkelő saját élményeiről számolt be. Schreiber Tamás - aki a Le Monde című francia napilapot tudósította 1956-ban Magyarországról - azt hangsúlyozta, hogy a felkelés néhány nap alatt egy teljes nemzetet mozgatott meg politikai hovatartozástól függetlenül. A magyar forradalomban néhány ezren harcoltak ténylegesen fegyverrel, de az egész nép támogatta a felkelőket. A nyugati beavatkozás reménye azonban illúziónak bizonyult, ami a 250 külföldi tudósító számára nagyon hamar egyértelművé vált.
Ezt a tényt erősítette meg Henri-Christian Giraud is, aki a közelmúltban jelentette meg Tavasz októberben, a magyar forradalom története című franciául írt, 800 oldalas kötetét. A Le Figaro című francia napilap volt újságírója kutatásai alapján arról számolt be, hogy miután a szovjet beavatkozásról október 23-án éjszaka döntés született Moszkvában, november 4-ig folyamatosan érkeztek Budapest felé a szovjet tankok, és három nap alatt 20 ezerről 40 ezerre nőtt Magyarországon a szovjet katonák száma.
A legtöbb nyugati sajtóorgánum haditudósítókat küldött 1956-ban Magyarországra, akik az október végi napokban valamennyien beszámoltak arról, hogy a szovjetek folyamatosan növelték hadtesteik számát Budapest körül. A francia kutató értelmezésében november 4-én nem második beavatkozás történt, hanem a végső roham.
Stéphane Dufoix politológus az 1956-os forradalom magyar értelmezéseivel foglalkozott, ami sokáig csak az emigrációban élők számára adatott meg szabadon. Véleménye szerint sokan azt gondolják, hogy az 56-os menekültek elsősorban értelmiségek voltak, pedig a kutatások azt bizonyítják, hogy nyolcvan százalékuk munkás.
Franciaországban a médiához közel álló és a francia értelmiséggel szoros kapcsolatot tartó baloldali gondolkodóknak - többek között Fejtő Ferencnek, Méray Tibornak és Kende Péternek - köszönhetően a munkástanácsok megalakulására koncentrálva az az értelmezés vált legismertebbé, amely szerint 1956-ban antitotalitárius szocialista forradalom volt Magyarországon. Németországban a magyar forradalom nemzeti jellegét hangsúlyozták az elmúlt ötven évben, míg a fegyveres felkelők sokszor saját szerepüket tették a forradalom szimbólumává, amelynek az ő értelmezésükben az volt az egyedisége, hogy nem volt se bal-, se jobboldali.
A többfajta értelmezés a szemtanúktól és résztvevőktől származott, akik a forradalomról vallott felfogásuk szerint közösségekbe csoportosultak és a rendszerváltásig ellenségesen viszonyultak egymáshoz. A megbékélés pillanata 1988. június 16-án a párizsi Pere-Lachaise temetőben jött el, amikor az Emberi Jogok Magyar Ligája felállította Nagy Imre egykori miniszterelnök és a kivégzett magyar mártírok jelképes síremlékművét, amelyet egy évvel később a tényleges újratemetés, majd a rendszerváltás követett.
Az emigrációba vonult szemtanúk interpretációi után most már a Magyarországra hazatért történelem feladata az 1956-os magyar forradalom értelmezése - hangsúlyozta a francia politológus.

2006. november 16. (168 óra)

Egy ember a körúton

Egy ember áll a körúton. Ballonkabátban, bársonysapkában, hátát egy villanyoszlopnak vetve, előretartott fél lábával adva támasztékot a testének. Festőféle lehet, művészember, hisz jól láthatóan valami rajztáblát tart a kezében. Grafika készül ott az őszülő körúton, valami sajátos városképrészlet, ahogy a régiek mondották, életteli zsánerkép.
Nem is volna semmi rendkívüli ebben, ha a villanyoszlop másik oldalát nem épp egy tank támasztaná. Ha az ágyúcső nem épp a művész feje magasságában állana. Ha nem hullana a vakolat, gomolyogna a füst, záporoznának a lövések éppen. Ámde itt ez történik. Minthogy ötvenhat október végén járunk, a budapesti Nagykörúton, a harcok közepén.
Ott, a géppisztolysorozatok és tanklövegek árnyékában készültek ezek a képek. Grafikák és festmények, aprólékos gonddal ábrázolva a medréből kilépett fővárosi élet eseményeit. Tanulságul késő koroknak.
A festő azokban a napokban persze még nem tudta, hogy eme tanulságok levonására még évtizedeket kell várni. S hogy ő az első tárlat idejét már nem éri meg. Festett, mert ez volt a hivatása, tette a dolgát egy fejtetőre állott világban. Ahogy a pékek kenyeret sütöttek, az orvosok életet mentettek, a házmesterek nyitották-zárták a kapukat, s az asszonyok védőn magukhoz ölelték gyermekeiket.
Hogy félt-e munka közben, arról nincs adat. Sem arról, hogyan vészelték át a képek baj nélkül azokat az időket, amikor már tudni lehetett, sokáig nem léphetnek nyilvánosság elé. Akárhogy is, most itt vannak. Egy tehetséges és bátor festőművészről mesélnek nekünk, meg arról, hogy íme, az ember ezerféle választ adhat az élet kihívásaira.
Gebhardt Béla festőművész kiállítását az Építészkamara Székházában láthatták az érdeklődők.

2006. november 16. (168 óra)

Horvát krónika 1956-ról

A zágrábi Fraktura Kiadó Madarska jesen 1956 (Magyar ősz, 1956) címmel adta közre a 2004-ben, nyolcvanöt esztendős korában elhunyt horvát hírlapíró, Đorđe Zelmanović könyvét. A szerző 1956 októberében a Vjesnik tudósítója, később Nagy Imrével együtt a jugoszláv nagykövetségen tartózkodott. "Magyarország volt életem legnagyobb szakmai feladata" - nyilatkozta sok évvel később.

A könyvet E. Fehér Pál olvasta.
A magyar olvasó 1956. augusztus 28-án találkozhatott először a horvát újságíró nevével az MTI közleményében: "Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára fogadta a hazánkban tartózkodó Đ. Zelmanovićot, a Zágrábban megjelenő Vjesnik című jugoszláv lap főmunkatársát, és hosszan beszélgetett vele." Az interjú magyarul is napvilágot látott, "rövidítve" - ahogy a szerkesztőségi, pontosabban pártközponti jegyzet figyelmeztet, a Szabad Nép szeptember 7-i számában, öt nappal zágrábi megjelenése után. Október 15-én pedig Gerő Jugoszláviába utazik a legmagasabb rangú pártküldöttség élén, amelynek mellesleg tagja volt Kádár János is.

Fiumei kitérő
A delegáció Hruscsov parancsára utazott, az ő óhajára fogadta őket Tito. Afféle Canossa-járás volt. Eredménytelen is. Az egyik tolmács, aki főként Kádárral foglalkozott, Zelmanović. Ő kíséri el Kádárt szülővárosába, Fiumébe. (Vagy negyedszázad múlva ő az, aki felkutatja Rijekában Csermanek - Kádár János születési okmányait, felderíti, merre dolgozott édesanyja, és erről cikksorozatot ír.)
Budapesten nagy szenzációt keltett egy horvát - vagy ahogy akkor emlegették: jugoszláv - hírlapíró megjelenése. A magyarul anyanyelvi fokon beszélő (élete végén tíz esztendeig a Népszabadságot Zágrábból magyarul tudósító) Zelmanović hasznos kapcsolatokat épít a forrongó fővárosban. Megismerkedik Rajk Júliával, s tán legfontosabb, "leghasználhatóbb" új ismeretsége Haraszti Sándor, aki a Tanácsköztársaság leverése után a királyi Jugoszláviában újságíróskodott, sőt a nevezetes kolozsvári folyóirat, a Korunk jugoszláviai szerkesztője volt. "Felejthetetlen, kiváló ember volt - jellemzi Zelmanović Harasztit. - Budapesti tartózkodásom idején úgyszólván naponta együtt voltunk. Én 1956-ban jártam először Pesten, és sokat segített, tekintet nélkül arra, hogy a börtön utáni stigmájával 1956-ban még nem volt veszélytelen jugoszláv újságíróval kapcsolatban állni." Feltehetően Haraszti figyelmezteti a Magyar Nemzetnél Losonczy Gézát: használják ki az alkalmat, s valóban, a lap háromhasábos interjút közöl a Zágrábból érkezett kollégával "jugoszláv társadalmi kérdésekről", amelyben Zelmanović kifejti: "A gazdasági demokrácia - a termelők önigazgatása - lehetővé teszi, hogy szüntelenül fejlődjön a politikai demokrácia." Ezt akarták hallani a Tito-modellt példaként tekintő Nagy Imre-hívek. Ezért fogadták be a zágrábi tudósítót.
Aki gyanútlan. Úgy utazott haza Zágrábba, miután a határon elbúcsúzott a Gerő - Kádár - delegációtól, hogy fel sem tételezte: szinte azonnal újra Budapestre kell mennie. Október 24-én a rádióból értesül a forradalomról, s munkahelyére, a Vjesnik szerkesztőségébe siet, ahol a lapvezetés úgy dönt: mivel Pesten nincs jugoszláv tudósító, a "magyarszakértőként" ismert, friss kapcsolatokkal rendelkező Zelmanović utazzon Budapestre. Az útlevélért és a beutazási engedélyért, valamint az elengedhetetlen devizáért Belgrádba kellett mennie. A magyar nagykövetség (a nagykövet akkor dr. Münnich Ferenc volt: pár nap múlva ő viszi el Kádárt Andropovhoz) készséges. Egy nap alatt megadják a vízumot.
Azon a napon Kecskemétig jutnak el autóval. Másnap visszamennek Szegedre, onnan a határra, mert nem lehet se telefon-, se távírókapcsolatba kerülni Jugoszláviával, tehát a jugoszláv határőrség épületéből adják első tudósításaikat. A következő napon, október 28.-án Budapesten vannak. A Nagykörúton, a Hotel Békében kapnak szobát, s Zelmanovićnak eszébe jut a szálloda múltja: a Britanniában Horthy különítményesei laktak 1919 után. Nem véletlen az asszociáció. Híven tükrözi az akkori jugoszláv álláspontot: félnek attól, hogy Nagy Imre nem tud úrrá lenni a káoszon. A tudósítónak sajátos gondjai vannak: Zágrábbal továbbra sincs összeköttetés, végül, átverekedve magát a városon, az MTI budai székházából a belgrádi hírügynökségnek, a Tanjugnak címezi tudósítását a kéréssel, hogy továbbítsák a horvát székvárosba. Október 28-án 22 órakor kapja meg a Vjesnik a cikket. Másnap közli az első oldalon.
Zelmanović járja a várost. Bejut a Parlament épületébe is, remélve, hogy interjút készíthet Nagy Imrével is. Véletlenül találkozik a folyóson Kádárral, aki elmondja neki: se irodája, se titkársága, viszont fontosnak tartja a Nagy Imre-kormány támogatását. Látja Losonczy Gézát lengyel és francia újságírók gyűrűjében, de meg sem tudja közelíteni. Nagy Imrével sem tud találkozni. Részt vesz Losonczy Géza november 3-i sajtókonferenciáján. Emlékeiben nem a tájékoztató szövege marad meg, hanem a londoni Observer tudósítója, Lederer Lajos és a konferencián tolmácsoló Boldizsár Iván közötti konfliktus. Lederer "Rákosi kiszolgálójának" nevezi Boldizsárt, és kijelenti: "Helye a börtönben és nem a parlamentben lenne." A jelen levő külföldi újságírók védik meg Boldizsárt.
Sorra küldi a tudósításokat: a zágrábi kötetben nemcsak a három évtizeddel később, 1986-ban újságban is közölt pontos emlékezéseket adták ki, hanem az egykorú riportokat, tudósításokat is. Roppant tájékozott, ami nagy szó a hadiállapot viszonyai között. Támogatja Nagy Imre kormányát, de érzi a veszélyt is. A szovjetekről kellő - és valószínűleg hivatalosan sugallt - távolságtartással fogalmaz. Rengeteget dolgozik: a november 1-jei számban két cikke lát napvilágot: egy elemző "budapesti levél" és egy éjjeli 23,45-kor leadott "aktuális".
November 4-én meghallják Nagy Imre utolsó rádióbeszédét: pakolnak és fizetnek, baltával verik le a garázsról a lakatot, hogy kiszabadítsák kocsijukat, és a nagykövetségre hajtanak. Négy napig maradnak az épületben, már ott találják Nagy Imrét és társait. Az újságírók véletlenül találkoznak Nagy Imrével, Lukács Györggyel, Szántó Zoltánnal, ami azért érdekes, mert az épületben igencsak szűken éltek, sőt az elemi higiéniai feltételek biztosítása is komoly gond volt. November 5-én reggel a nagykövetség egyik gazdasági beosztottja azért keresi meg Zelmanovićot, hogy kölcsönkérje a zsilettjét, mert "Nagy elvtárs nem tud borotválkozni".

Hírzárlat a követségen
Az újságírók tehetetlenek. El vannak vágva a világtól: a nagykövetségen kevés a rádió, és azt a menedékjogot "élvező" magyarok lefoglalják. A városba nem járhatnak ki, a követség telefonjait, rövidhullámú rádióját nem használhatják. Ráadásul sejtik: mindarról, ami itt történik, aligha tudósíthatnak. (1958-ban Zelmanović már Bonnban dolgozik, amikor értesül Nagy Imre kivégzéséről. A nyugati kollégák tudnak arról, hogy '56-ban Budapesten dolgozott. Megrohanják, kedvező honoráriumajánlatokat kap, ha megírja emlékeit. A tudósító kénytelen minden kérést elutasítani, mert szigorú titoktartásra kötelezték őket.) Végre a nagykövet megszerzi a szovjet városparancsnokságtól a szükséges "bumáskákat", s a hírlapírók hazatérhetnek. November 9-én, Röszkénél lépik át a határt.

2006. november 16. (168 óra)

Lázadás Rákosi ellen
Litván György emlékei

Hetvenhét éves korában hunyt el Litván György. A Nagy Imre - féle pártellenzékhez tartozott, tagja volt a Petőfi Körnek, részt vett a forradalom utóvédharcaiban, 1959-ben a Mérei Ferenc és társai elleni per vádlottjaként hat év börtönbüntetésre ítélték. Az ELTE egyetemi tanára, az '56-os Intézet alapító, nyugalmazott tudományos igazgatója volt. KURCZ BÉLA faggatta a már nagybeteg történészt életútjának fordulatairól, szerepéről s a Rákosi ellen elkövetett "vértelen merényletről".

- Ön 1956. március 23-án, alig egy hónappal a Sztálint leleplező SZKP-kongresszus után egy nyilvános fórumon Rákosi lemondását követelte. Mitől volt ilyen bátor? És mit szólt ehhez a "legjobb magyar tanítvány"?

- Merő véletlenségből kerültem olyan szituációba, ahol ezt megtehettem. Meghívott voltam egy pártaktívára. De púp volt a hátamon. Végül azért szántam rá magam - nem sejtvén, hogy Rákosi is ott lesz -, mert rám telefonáltak, feltétlenül szóljak hozzá, mivel Kovács István, a budapesti első titkár is jelen lesz, s nem ártana egy-két "nívósabb" észrevétel. Ráadásul úgy hallottam: a XX. kongresszuson kiállított bizonyítványt, Hruscsov záróbeszédét magyarázzák, amelynek tartalmát már ismertem ugyan a Szabad Európa Rádió révén, de furdalt a kíváncsiság, miként tálalják idehaza. Megéreztem, olyan alkalom kínálkozik, amit vétek lenne elszalasztani, hiszen a pártaktívákon szabadon lehetett beszélni. Vértelen merényletnek szántam tettemet. Nem azért, hogy megtérítsem Rákosit. Jeladásnak terveztem akciómat, amely révén végre "világgá lehet kiabálni" az addig kimondhatatlant. S valóban, egy héttel később - Egerben elmondott beszédére utalva - Lukácsy Sándor az Írószövetségben már élesen támadta Rákosit, kijelentve, nincs arányban az elkövetett törvénytelenségekkel "a Júdás-ajakkal kimondott három szó: Rajk László elvtárs". Két-háromszáz ember lehetett jelen. Biszku Béla volt a XIII. kerületi titkár, s anélkül szólított fel egyeseket hozzászólásra, hogy jelentkeztek volna. Felírtam egy cetlire a nevem, s kivittem a pulpitushoz. Öt perc múlva az emelvényen kellett előadnom mondandómat.

- Dermedt csönd következett, vagy üdvrivalgás?

- Így szólt: "Itt most egy nagy megújulás lehetősége áll a párt és az ország előtt, de ez nem mehet végbe, mert sem a párttagság, sem a nép zöme nem bízik többé a jelenlegi pártvezetésben és személy szerint Rákosi Mátyásban, s ennek le kell vonni a konzekvenciáit." Felhördülés hullámzott végig a közönség soraiban. Hihetetlen hang volt, mintha ezer palackból húznák ki egyszerre a dugót. És akkor egy hordozható káder, Balogh elvtárs, a Ganz Hajógyár párttitkára felugrott az elnökségben, s az asztalt csapdosta, mondván: ez mégiscsak sok! De Rákosi leintette, tudta, miként kell ilyen helyzetben viselkednie. Erre folytattam: "Meglehet, megköveznek, de legyen elég abból, hogy másképp beszélnek otthon meg az eszpresszóban az emberek, és másként a taggyűléseken." A hallgatóság harmada tapsolt, harmada csöndben volt, harmadik harmada gyűlölködve fogadta szavaimat. Rákosi csak később válaszolt, egy órán át mondta a magáét, s csak a legvégén tért rá: "Nem ismerem ezt a fiatal elvtársat, lehet, személy szerint becsületes, de amit mond, azonos azzal, amit az Amerika Hangja harsog, hogy én menjek, a párt pedig adja át a hatalmat." Ezzel végképp kiadta magát, hisz saját hatalmát azonosította a pártéval. "És az ilyen hangot le kell leplezni és szétzúzni" - harsogta.

- És jött a nagy fekete autó?

- Békésen hazamentem. Vártam egy ideig, de nem jött. A technikumban sem szóltak, hogy nézzek más munka után...

- Miként élte meg a forradalmat? Részt vett az utcai harcokban?

- Bejártam az egyetemre az értelmiségi forradalmi bizottsághoz, de megvallom, nem volt említésre méltó szerepem. November 4-én, amikor ágyúdörgésre ébredtünk, lementem a közeli rendőrlaktanyába a Böszörményi útra. Időközben ugyanis - igaz, távollétemben - beválasztottak a kerületi forradalmi bizottságba, s ott kötötték a lelkünkre: fegyvert fogunk, ha jönnek az oroszok. Persze a bizottságból, amikor kellett, már senki sem volt jelen... A Széna téri csoporthoz soroltak be, aztán felvittek a kis-svábhegyi légvédelmi üteghez, onnan a Széchenyi-hegyre. Feladatunk szerint gyalogsági védelmet kellett volna biztosítanunk a tüzéreknek s az ütegeknek, de a tüzértisztek erre azt mondták, köszönik, nem akarnak tankokra lőni. Úgyhogy már délután elrejtettük a fegyvereket, anélkül hogy harci helyzetbe kerültünk volna. Ez is szerepelt internálásom indokaként, mert láttak fegyverrel, s valaki feljelentett.

- 1956 végére készült el Fekete Sándor Hungaricusa, s ön kivette részét a házilag sokszorosított példányok terjesztéséből.

- Ez lett a mi ügyünk. A Nagy Imre-perben később elítélt és kivégzett Gimes Miklóstól indult. Miután Nagy Imréék "fogságba helyezték magukat" a jugoszláv követségen, ő összeszedte a Nagy Imre-csoport maradékát, s meghirdette a belső ellenállást, legális és illegális formában. Sokszorosító üzemet létesítettünk. Így került hozzám Fekete kézirata, amelyet aztán együtt terjesztettünk. Elosztottuk egymás között a feladatokat. Ismerőseink útján juttattuk el különféle értelmiségieknek a szöveget, olyanoknak, akikről feltételeztük, érdeklődnek iránta. De nemcsak ezt sokszorosítottuk, hanem Gimes lapját is, amely Október 23. címmel jelent meg. Aztán Gimest letartóztatták, s igyekeztünk az újságot távollétében minél több példányban megjelentetni, hátha ez is menti. Sokszorosítottunk röpiratokat is, amelyeket Fekete írt Ne engedjétek! címmel, amikor elterjedt a hír, Malétert és más tiszteket rögtönítélő katonai bíróság elé szándékoznak állítani. Én is írtam röpiratot Levél az MSZMP-hez címmel, amelyet a régi párttagokhoz intéztem, hogy ne lépjenek vissza a pártba, s Újlipótváros kapualjaiban terjesztettem. Nem az volt szervezkedésünk célja, hogy katonailag rendítsük meg a Kádár-kormányzatot, hisz a hatalmi kérdés már eldőlt. Azt akartuk, ne legyen hátországa, s ne legyen újra egy működőképes pártja. Azzal fejeztem be mondandóm: az MSZMP se nem magyar, se nem szocialista, se nem munkás, se nem igazi párt, hanem csupán a Magyarországi Szovjet Megszállás Pártja. Csakis azok lépnek be, akik igenlik a megszállás fenntartását...

- Végül is nem maradt el a megtorlás. Nagy Imréék kivégzését követően, 1958 októberében letartóztatták. 1959. április 1-jén hirdetett ítéletet Vida Ferenc elnökletével a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa. Tudták, hogy a miniszterelnököt Vida ítélte halálra?

- Tudtuk, ő az, aki nem ismer kegyelmet. De azt is tudtuk, nem övé a döntés joga. A Nagy Imre-per többfelvonásos folytatása volt, ami velünk történt. Egyaránt az értelmiség megfélemlítését szolgálta a Bibó-, a Kardos-, az Ádám-, a Haraszti-, a Tánczos- s a Fazekas György-per.

- Lehetett arra számítani, hogy nem kerülhetik el a végzetüket?

- Hogyne. Zömében még 1958 augusztusában lezajlottak ezek a perek. És mindegyikben akadtak bennünket érintő szereplők. 1958 nyarától már érzékeltük az állandó megfigyelést, s a vége felé már szoros pórázon tartottak bennünket. Minden lépésünket szemmel kísérték. De Mérei nem vette észre, mert szórakozott professzor volt. Elvittem a fiamat az óvodába, már ott várt egy kíber, s délután újra találkoztam vele a 2-es villamoson. Aztán kocsival követtek, kibéreltek egy garázst a szomszédunkban, a Németvölgyi úton. Nem volt menekvés...

- 1962-ben szabadult. Akadt munkája?

- Helyettes tanár voltam általános iskolában, majd gimnáziumban idegen nyelvet tanítottam. Utána nyolc évig függetlenített iskolai könyvtárosként dolgoztam az Árpád Gimnáziumban.

- 1981 decemberében kezdődött a titkos, közel két évig tartó (magán)beszélgetéssorozat 1956-ról.

- Sűrűn találkoztunk temetéseken meg egyéb alkalmakkor. Bibó halála, temetése s az emlékkönyv létrejötte rántotta igazán össze az '56-osokat s az akkor még fiatal ellenzékieket, élükön Kis Jánossal. Akkor merült fel: ki tudja, mit tartogatnak a következő évek, évtizedek, ezért lényeges hitelesen rögzíteni emlékeinket, amíg még lehetőség nyílik rá.

- Nem kobozta el a magnófelvételeket a rendőrség?

- Rácz Sanyi említette: behívatták, s úgy beszéltek vele, mint akik mindenről tudnak. Mégis háborítatlanul tehettünk, amit akartunk. Különböző helyeken voltunk, Halda Alíz kollégiumában, aztán a Gerlóczy utcában, Hegedűs B. András lakásán. A három kérdezővel (Csalog Zsolt, Kozák Gyula és Szabó Miklós) együtt tucatnyian egyeztettük emlékeinket: Donáth, Göncz, Halda, Hegedűs, Mécs, Mérei, Rácz, Vásárhelyi.

- Ott alakult meg a TIB is 1988-ban. Hogy sikerült addig "sértetlenül" kihúzni?

- Fütyültünk a rendőrségre már akkor! Közben volt a monori találkozó, ahová későn, csak a második napon érkezett meg egy lakókocsi képében az Óriási Fül. Persze nem zárom ki, hogy már az első nap is ott lehettek a besúgók. Nyilván készítettek felvételeket, megpróbáltak lehallgatni, bár akkor épp zuhogott az eső, mi pedig egy sátorban szorongtunk összezárva.

- A történelemhamisítástól napjaink politikusai sem riadnak vissza. Még mindig folyik '56 kisajátításáért az ádáz küzdelem. Hogy viseli ezt résztvevőként, az események kutatójaként?

- Résztvevőként és történészként is rosszul, hiszen közel fél évszázada egyik legfőbb törekvésem, hogy kutatásaim, személyes tapasztalataim alapján segítsem kialakítani '56 kiegyensúlyozott, igaz képét.

- Torzítás az is, hogy rengeteg hibát, tévedést találni a könyvpiacot elöntő "történelmi" művekben, visszaemlékezésekben, a saját dicsőséget utólag szidolozó visszatekintésekben.

- Nem lehet megszűrni, mert általában ezek a népszerűbb művek, s gátlástalanul kezelik és kuszálják össze a tényeket, tele vannak szándékos vagy jó szándékú torzításokkal. S nemcsak '56-tal kapcsolatban dühöng a dilettantizmus. A téves adatok közlésénél súlyosabb vétek: lankadatlanul mítoszokat, legendákat gyártanak, netán hazugságra is vetemednek a forradalom túlélői, ki-ki a saját szerepének utólagos felnagyítása végett. Nem jó, ha az emberek szelektív emlékezetére hagyatkozunk immár történelminek számító események felidézésekor.

- Felnőtt életét Nagy Imre jegyében és az ő szerepének védelmében töltötte el. Az utóbbi tizenhat évben sokat változott a Nagy Imre-kép. Végre az őt megillető helyre került a történelmi arcképcsarnokban?

- Már szobra van Budapesten is, és különösen külföldön a forradalom vezéralakjának tekintik, minden ellentmondásosságával együtt. Személy szerint is nagyra tartom, de nemcsak én, hanem egész nemzedékem sokat köszönhet neki. Ő volt a szemünk felnyitója. S valóban neki köszönhettük, hogy alternatíva nyílt Rákosival és a sztálinizmussal szemben, a párton és a rendszeren belüli ellenzékiség lehetséges útjaként. -

Litván György (1929-2006)
Még megélte. Megérte, hogy megélje? Nem biztos, hogy halálos ágyán örömmel nézte ezt a csatakos, ötvenéves ünnepet. De megszokhatta: '56 körül nem lehet rendet tenni. Ő megpróbálta, parazsat gyűjtött a fejére. Az általam megismertek közül ő volt az első "mélyötvenhatos", aki négy évig börtönben is ült. Igen, a börtön néha szóba is került, kevéssé romantikus megjegyzések kíséretében. Ott szokott rá a dohányzásra, mondta egyszer mellékesen, amikor felpanaszoltam, hogy képtelen vagyok leszokni. Börtönben hasznos, jó társ a cigaretta. Kitölti a napot, keretet ad az időnek, az ember sodor, rágyújt, az egész végtelen, elnyújtott mozdulat. Aztán csak vár a következő rágyújtásra. Mindig van gond és elfoglaltság, beszerezni, beosztani, nélkülözni. Vágyakozni rá. Ez volt az első börtönfurcsaság. A másik mélyebb, tárgyilagosabb, ám annál komorabb megjegyzés a civódó '56-os szubkultúrákról. Az árulózásról, a "téglázásról", a kölcsönös vádakról. Túl mély és fülledt a magyar börtönvilág, mondta figyelmeztetően. Sok a haragos, boldogtalan, bosszús ember, emlékeikben életfogytiglan összezárva. Nehéz egymást szeretni, túl szűk a bajtársiasság mezsgyéje.
Őszintén szólva féltem az interjútól. Mondták: Litván szigorú, szekánt ember - de nem volt az. Barátságos, jóindulatú társalgó volt, kellemes, tárgyilagos mesélő. A rokonszenv-nyilvánítás vagy a barátság szemérmes és türelmes formáit gyakorolta. Legnagyobb evilági (gyakorlati) műve, a kiváló 1956-os Intézet, amelynek tudományos igazgatója volt (s amely a rendszerváltás utáni történeti feltárás üres romantizálástól mentes, csöndes és megbízható műhelye lett) sok mindenben viselte Litván szívós és elkötelezett kritikai szemléletét. Tárgyilagos hűségének nyomát, amely élete legnagyobb élményéhez fűzte. Abból az '56-os körből nőtt ki, amelynek alapítója, szervezője volt a nyolcvanas évek elejétől. Tehetséges, fiatal történészeket segítve nőtt át az új világba. Pótolhatatlan hangarchívumával, képgyűjteményével, dokumentumaival, könyvtárával, kellemes légkörével az intézet a magyar történetírás legmegbízhatóbb és legkészségesebb műhelye lett. Egyszerre tudós és demokratikus intézmény, amely nemcsak a történészkaszt tagjainak, hanem a civileknek is nyitott.
Nem véletlen, hogy volt egy kormány (na melyik?) még az évtized végén, amelynek - "forradalmi közfelkiáltásra" - kis híján az első felszámolásra, "kilövésre ítélt", "kinyírandó" célpontja lett az 1956-os Intézet. Akadt egy kormány, amely ellentételezésül a proccos-giccses Terror Házát alkotta saját képére és hasonlatosságára: az intézményt, melyben a zavaros ízlés sok kormánypénzzel s úrhatnámsággal egyesül. Kicsit röstelltem tolakodni a bajban, mégis felhívtam akkor Litván professzort. Miért is? Szolidaritásból? Felháborodásból? Dühből? Litván elmondta, hogy állnak az ügyek, majd elköszönvén szólt: lesz náluk egy rendezvény holnap délután, ha úgy gondolom, elmehetnék én is. Valami terminusproblémára hivatkoztam, időre, mire szemérmesen mondta: gondoltam, a barátaink szívesen jönnek hozzánk. Életem legkomolyabb kitüntetése volt.
Litvánban volt valami csöndes csúfondárosság, öngúny. A Kossuth Klubban találkoztunk egyszer, a jóváhagyandó kézirat miatt. A neki annyira ismerős, legendás helyszínen ült a fotelban, magányosan a rossz világításban, s iróniával jegyezte meg, neki megfelel a szöveg, sőt már a központi bizottsági jóváhagyást is megszerezte, felesége szigorú ellenjegyzését. "Nem kényszerültem önkritikára." Hát igen, egy kis zsarnokság nélkül élni sem lehet. Ő persze sok próbát megélt. Olvasom, hogy élete kockáztatásával mentette hétéves kisöccsét a nyilasok elől, hogy az új rend idealista híveként átesett ő is a leninista szamárköhögésen, hogy súlyosan csalódva, egy angyalföldi pártaktíván, ebben az országban elsőként mondja szemébe Rákosinak, mindenkit sokkolva, '56 tavaszán: Rákosi elvtárs mindig csak önmagával foglalkozik, jobban tenné, ha lemondana. Ami akkor nem volt akármi. Meg is ritkult körülötte a levegő. Túlélte. Ahogy a kerületi forradalmi bizottságot is, ahol november 3-án szükségesnek tartotta előrebocsátani: ő párttag, mi több, kommunista. A helyi, "nemzeti hazafiak" purifikátori szigorral támadtak rá: ők pediglen keresztény nemzeti istennyilák, Litván rossz helyen jár, nincs helye köztük. Majd másnap reggel bejöttek az oroszok, a bizottság Nyugat felé vette az irányt, a fiatal tanár pedig elindult a közeli laktanyába, hogy fegyverrel védje meg a forradalmat.
Litván egyébiránt szűkmarkúan bánt saját legendáriumával. Azt is barátja, Kende Péter nekrológjából tudom, hogy a börtönben együtt ült Bibóval, hogy a totalitárius fertőzés után a szigorúan kritikai, szabadságelvű szellemiség lett vezércsillaga, mert ő még azok közé a férfiak közé tartozott, akik nem tudnak eszmék nélkül élni. Egy kicsit ekként ódivatú is volt, ahogy azok lettek mára hősei, Jászi (akiről legfontosabb könyvét írta), Bibó, Károlyi. Vagy a probléma, amely egész életében foglalkoztatta: nemzet és haladás nem oldódó, történelmi ellentmondása. (Magyar gondolat, szabad gondolat. Magvető, 1978) Gyötrődő, kereső baloldali volt, nem is hisszük, hogy jól érezte magát az új, szabadabb világban, amely egyre kevésbé érti e régi vágású, szelíd radikálisokat.
Egyszer elmondta: milyen különös élmény szabadulni, börtönből kijönni. Milyen éles a fény, sok a szín, túl sárga a villamos, olyan káprázatot nem élt át, mint az akkori pesti utcán. Pedig csúf, szürke, kopott városban élt voltaképpen, a levert forradalmak városában. Az eszmék káprázata mögött is az igazságot kereste, és hisszük, reméljük, hogy a végén meg is találta.

2006. november 16. (Délvilág)

Ketten vesztették életüket '56-ban Csongrádon - Istenes Elemér és Greskovics József

Két ember vesztette életét Csongrádon az 1956-os forradalomban. Istenes Elemér vadászrepülő-pilóta tűzparancsot kapott felettesétől, ő azonban nem lőtt a csongrádiakra, tömegoszlató manőverébe viszont belehalt. Greskovics József - máig tisztázatlan körülmények között - akkor kapott végzetes haslövést a laktanyában, amikor már reménytelenné vált a szovjetekkel szembeni ellenállás.
Az országos megnyilvánulásokhoz hasonlóan Csongrádon is felfokozott hangulatban telt 1956 kora ősze. Farkas Csaba főlevéltáros az előzményekről elmondta, az ötvenes évek derekán a helybelieket főleg a mezőgazdasági politika irritálta. A Tisza-parti városban is az értelmiség volt az, amely hangadóként fogalmazta meg a közösség követeléseit. Egy október elején rendezett fórumon arra szólították fel a hatalmat, hogy oszlassa fel a termelőszövetkezeteket, Piroska Jánost, a város Hortobágyra kitelepített korábbi polgármesterét pedig rehabilitálják.

Harckészültségben
Bár az október 23-i eseményekről időben értesültek a csongrádiak, a forradalom első napja viszonylagos nyugalomban telt Csongrádon. A felbolydulás első jele a helyi műszaki zászlóalj harckészültségbe helyezése volt, amit október 24-én rendeltek el.
Másnap már kisebb utcai csoportosulások hangot is adtak véleményüknek, amely után a helyi vezetők katonákat vezényeltek a pártbizottság, a tanács, a posta és a bútorgyár védelmére. Október 26-án már a laktanyában is a Szabad Európa Rádiót hallgatták, a honvédek pedig a helyi ÁVH megrendszabályozását követelték. Aznap a csongrádiak ledöntötték a szovjet emlékművet, a Mahart egyik, Csongrádnál horgonyzó hajójának matrózai pedig a Tiszába dobták az obeliszket. A karhatalmi erők könnyfakasztó gránátot vetettek be a tömeg ellen. A lakosságot ezzel annyira felhergelték, hogy a pártvezetés kénytelen volt a laktanyába menekülni, ahol viszont közölték velük: nem fognak a tömegre lőni. Az ijedt városvezetés ezek után abba is beleegyezett, hogy a tanács élére Piroska János kerüljön.

"Hideg rácsapás"
Október 27-én délutánra nagygyűlést hívtak össze a városháza előtti térre, amelyen Piroska János nyugalomra intette a jelenlévő 3-400 fős tömeget. A békés megmozdulásnak hírét vette Gyurkó Lajos vezérőrnagy, a Kecskeméten állomásozó harmadik magyar hadtest parancsnoka, és egy vadászrepülőt küldött Csongrádra azzal, hogy nyisson tüzet az elégedetlenkedőkre. Istenes Elemér főhadnagy, a 62. vadászrepülő ezred pilótája megtagadta a parancsot, viszont tömegoszlatás gyanánt úgynevezett hideg rácsapásba kezdett.
A zuhanórepülésben az emberek felé száguldó gép láttán mindenkiben meghűlt a vér, voltak, akik a templomba, mások a városháza árkádjai alá menekültek. Bár egyesek torkolattüzet láttak felvillanni a vadászgép szárnyánál, később kiderült, egy olyan műszaki hibának voltak szemtanúi, amit a pilóta már nem tudott korrigálni, ezért a repülő a bökényi szántásra zuhant. Istenes Elemér szörnyethalt, holttestét a feldühödött csongrádiak meggyalázták.

Megalakult a nemzeti bizottság
A következő napokban nemzeti bizottság alakult a városban, amelynek élére Fülöp Mihályt választották, Piroska János pedig bejelentette: nem vállalja el a tanácselnöki posztot. Október utolsó napján a helyi forradalmi katonatanács is megalakult, é s bár voltak terveik az ellenállásra, érdemi lépések nem történtek. A november 4-i szovjet invázió hírére aznap este szinte kiürült a csongrádi laktanya, az összes katona hazament, csak tisztek maradtak az objektumban. Ezt kihasználva civilek akarták magukhoz ragadni a kezdeményezést, többen a laktanyához mentek, ahol - máig tisztázatlan körülmények között - Greskovics József csongrádi lakos halálos haslövést kapott.

2006. november 16. (Délmagyarország)

Szabadság és szerelem a moziban - Filmvetítés és közönségtalálkozó a Szeged Plazában

Volt, aki elérzékenyült, más pedig nem lett volna eléggé bátor, hogy 1956-ban utcára vonuljon a budapesti egyetemistákkal. A Szeged Plaza mozijában tegnap délután a diákok ingyen nézhették meg a Szabadság, szerelem című filmet.
Ingyenes mozizásra és közönségtalálkozóra hívták a szegedi diákokat a Szabadság, szerelem című film alkotói tegnap délután a Szeged Plazába.
- Már a produkció elkészültekor hangsúlyoztuk, hogy a film elsősorban a fiatalok számára készült, nekik kell jobban megismerniük az 1956-os magyar forradalom történetét - magyarázta Langó Károly. Az InterCom sajtómenedzsere hozzátette: a szerelmi szálat és a Melbourne-i olimpiát is azért szőtték a történetbe, hogy a valós történelmi tények mellett a film könnyebben fogyasztható legyen a célközönség számára.
Az alkotást végül közel kétszáz diák tekintette meg, akik közül előzetesen szinte mindenki csak jót hallott a Dobó Kata és Fenyő Iván nevével fémjelzett filmről. Udvardi Dóra és Pálfi László szerint jó ötlet volt egy szerelmi szálon keresztül megközelíteni 1956-ot, bár őket - elmondásuk szerint - a történelmi rész sokkal jobban érdekelte. Laci még a zenére volt igazán kíváncsi, ugyanis a fiú idén kezdett el tanulni a zeneművészeti főiskola magánénekes szakán.
A film cselekményével egyébként szemlátomást együtt élt a fiatal közönség: a vidámabb részeknél nevetett a szereplőkön, a szomorú pillanatokban pedig néma csendben követte az eseményeket. Faragó Dávid például az utolsó képkockáknál, amikor a magyar vízilabda-válogatott az olimpiai elődöntőt vívta a szovjet csapattal, minden magyar gólnál összeszorította az öklét. - Olyan volt a meccs, mintha egy élő mérkőzést láttam volna - árulta el a film után. Az egyetemista fiú kicsit nehezen találta a szavakat, mint mondta, nagyon beleélte magát a történetbe. Nem szégyellte, bizony elérzékenyült. - Ahogy a végén a börtönben énekelték a Himnuszt, közben pedig a lányt kivégezni vitték, és ezalatt az uszodában az olimpiai bajnok csapatunknak szólt a Himnusz, nagyon megrázó volt - elevenítette fel a számára legemlékezetesebb momentumot.
Az előadás végén a közönség a filmbeli Karcsinak (Fenyő Iván) és Eszternek (Szávai Viktória) tehetett fel kérdéseket. Többen arra voltak kíváncsiak, hogy a szereplők tanultak-e valójában lőni, vagy hogy az uszodai jeleneteket igazi medencében vették-e fel. Varga Móni pedig azt tudakolta a szereplőtől, hogy 1956-ban kiment volna-e az utcára. Az egyetemista lánynak mi is ugyanezt a kérdést tettük fel. A színészhez hasonlóan ő is úgy nyilatkozott, hogy az eseményeket tényleg meg kellett volna élni, de talán nem lett volna elég bátorsága ahhoz, hogy akkoriban az egyetemistákkal együtt vonuljon a szabadságért.

2006. november 16. (FigyelőNet Online)

Schmidt Mária "errorja"

1956-ban "ázsiai brutalitás" volt a szovjet beavatkozás, állította Berlinben az 56-os konferencián botrányt kiváltó előadásában dr. Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója. A hallgatóság nem vesztette el teljesen humorát, hátulról valaki megjegyezte, hogy az ázsiai származásukra egyébként oly büszke magyarok ebben igazából semmi kifogást sem találhatnak - írja az ÉS-ben ifj. Szabó Ferenc Error háza című cikkében.
'Schmidt heves reakciókat kiváltott előadása, melynek címe 'Der Umbruch 1989/90 und die Rückkehr der Erinnerung' (Az 1989/90-es átalakulás és az emlékezet visszatérése) a konferencia utolsó paneljében hangzott el és ezáltal egyszersmind a kétnapos előadássorozat záróvitájának legfrissebb témája lett.' Ebben nem kevesebbet állított, mint hogy az 56-os magyar forradalomban nem léteztek komoly reformtörekvések, a forradalomnak igazából nem voltak baloldali céljai. Szerinte a forradalom lényegét hamisítják meg ma azzal, hogy Nagy Imrét és a reformkommunistákat helyezik előtérbe és 'eljelentéktelenítik a 'pesti srácokat' valamint a polgári berendezkedést szorgalmazó erőket'.

Posztkommunista kisajátítás?
Az igazgatónő nem részletezte, kik ezek az elvetemültek, a szerző is csak feltételezi, hogy az 56-os Intézetre, mint hamisítóra gondolt. Schmidt ezt a nézetét többször megismételte, s állítását azzal igyekezett erősíteni, hogy felidézte azt a szituációt, amikor Nagy Imre a tömeghez szólva elvtársaknak szólította az egybegyűlteket, mely ezt visszautasította. Schmidt szerint 'a forradalom uralkodó értelmezését még mindig az a posztkommunista elit monopolizálja, amely az ötvenes évek pártvezető elitjének egyenes folytatása. Mindezt azzal támasztotta alá, hogy az 'utódpártban' ma is hemzsegnek a volt ügynökök és SZT - tisztek, míg a saját pártjában sertepertélő hasonló figurákról szemérmesen hallgatott.
Az előadás retorikai és tartalmi botránya a szovjet beavatkozásra vonatkozó 'ázsiai brutalitás', németül egészen pontosan 'asiatische Brutalität' megfogalmazásával teljesedett ki, amelyre a félszáznyi jelenlévő soraiban hallható, látható, érezhető felszisszenés volt az azonnali válasz'. Nem csoda, hogy hamar megkaptuk: pedig ázsiai eredetünkre oly büszkék vagyunk.
Az előadást olyan hozzászólás zuhatag követte, hogy a panel másik előadója témájának megvitatására már nem volt mód. Végül a panel vezetője úgy vonta össze a két témát, hogy kiemelte, micsoda különbségek vannak a kelet-európai és a nyugat-európai 'emlékezéskultúra' között. Szabó azt emelte ki a reakciókból, hogy velük 'Schmidt Mária előadói, kutatói pozíciójából, ezáltal egycsapásra elemzés tárgyává avanzsált, vagy inkább züllött.

Tudománytalan hamisítás
A jelenlévők szinte egytől-egyig részben előző panelek előadóiként, részben pedig a német történész szakma 56-tal foglalkozó szakértőiként keresetlen iróniával és részletes történelmi érveléssel semmisítették meg érveit. A felszólalások valójában nem szakmai vitát generáltak, hanem az előadás tudománytalanságáért marasztalták el az előadót. Szemére vetették a történeti pontatlanságot, a 'nekünk azért fontos a forradalom, mert', a 'de ők még mindig ott vannak' színvonalú megfogalmazások döbbenetes egyoldalúságát és komolytalanságát, a kutató személyes véleményének és holmi elhallgatottnak mondott egységes össznépi szuverenitástörekvésnek a teljesen kritikátlan azonosítását'.
'A legtöbb hozzászólót az lepte meg, - állítja Szabó -, hogy miközben Schmidt a tudományos konferenciákon komolytalannak számító, többes szám, első személyt használja és kinyilatkoztatásszerű diagnózist vázol egy nemzeti-polgári, felszabadító forradalomról, addig szinte egyáltalán nem lát baloldali erőket az 1956-os magyar forradalomban. Ennek érdekében nem riadt vissza attól sem, hogy hazug módon kisajátítsa halottak emlékét.' Egyben azt is hangsúlyozza: mélyen elszomorítónak találták, hogy Schmidt Mária mesterségesen 'posztkommunista fantomokat' kreál olyan emberekből, akik sztálinista nézeteiket még akkor tagadták meg, amikor ez életveszélyt is jelentett.

(A konferencia botrányos fejleményeiről a részletek az ÉS új számában olvashatóak.)

2006. november 17. (Népszabadság)

Nagyhatalmi szemszögből

A Washington melletti Lorton középiskolájának színháztermében részint az események egykori lengyel és magyar szereplői, részint történészek, valamint 1956-ot őskori történelemnek érzékelő amerikai gimnazisták alkották a közönséget. A magyar forradalomra Tóth Imre, a Külügyminisztérium forradalmi bizottságának egykori titkára, Charles Gati politológus, a Johns Hopkins Egyetem tanára, illetve Vásárhelyi Júlia, a Nagy Imre-kormány sajtótitkárának, Vásárhelyi Miklósnak leánya emlékezett.
Az egész napos programot lengyel és magyar segítséggel Powers szervezte, aki évek óta dolgozik a Hidegháború Múzeum megalapításán. Az egyelőre csupán virtuálisan létező intézmény (www.coldwar.org) kiállítási tárgyai még raktárban porosodnak, ám a tervek szerint öt év múlva egy volt légvédelmi rakétatámaszpont silóiban és épületeiben lesznek láthatók. Lortonban az ötvenes években 24 - nukleáris robbanótöltettel felszerelt - Nike rakéta vigyázott Washington légterére.
Az apjára megszólalásig (néha azon túl is) hasonlító Szergej Hruscsov szerint 1956 lengyelországi és magyarországi eseményei csupán kis szerepet játszottak a nagyhatalmak harcában. Utóbbi, mint mondta, legfeljebb egyötöd részben szólt a szabadságról és a demokráciáról, a többi a dominanciáért folytatott verseny volt. A lengyelek és a magyarok Hruscsov értelmezésében történelmi okokból nem szerették az oroszokat, ezért viselték más nemzeteknél nehezebben a rájuk kényszerített szovjet rendszert.
Felemlegette Nagy Imre '30-as évekbeli kapcsolatát a szovjet titkosrendőrséggel, s azt mondta: apja nem akart beavatkozni Magyarországon. Csak akkor szánta rá magát, amikor Budapesten gyilkolni kezdték a kommunistákat, a testvérpártok vezetői pedig sürgették, hogy tegyen valamit. Azt kérdezte, mit szóltak volna az amerikaiak, ha 1956-ban a japánok fegyvert fogtak volna ellenük, és úgy követelték volna csapataik kivonását, illetve a Kínához való csatlakozást. Hruscsov szerint amerikai diplomaták titokban azt mondták a szovjeteknek, hogy ha gyorsan végeznek Magyarországon, akkor elkerülhető a háború. Az amerikaiak különben is mindenképpen jól jártak a forradalommal: ha a mulya oroszok hagyják, egy országgal több van a nyugati oldalon, ha nem, akkor propagandára lehet felhasználni Moszkva brutalitását.
A magyar forradalomnál a világ jövője szempontjából szerinte fontosabb volt az SZKP XX. kongresszusa. - Az elbukott forradalom olyan, mint a Rómeó és Júlia. Nem lehet tudni, mi lett volna a házasságból - mondta az egykori rakéta-konstruktőr, ma a Brown Egyetem politológia tanára, és zárásul párhuzamot vont a szovjet tankok ellen harcoló magyarok, illetve a most az amerikaiakkal szembeszálló irakiak között.
A Pennsylvaniai Egyetemen óraadó David Eisenhower beszélt arról a levélről, amelyet nagyapja 1956. október 30-án küldött a szovjet államfő szerepét betöltő Bulganyinnak. Ebben az USA elnöke üdvözölte, hogy a szovjetek (akkor még) a nem katonai megoldást választották, és azt írta, hogy Európa hosszú távú érdekeit szolgálja, ha a nagyhatalmak saját szövetségi rendszereiken belül tiszteletben tartják a tagokat. Másnap Nagy Imre felmondta a Varsói Szerződést és bejelentette Magyarország semlegességét. - Nem volt több levél - mondta David Eisenhower, aki emlékeztetett rá, hogy a világháborúban minden hatodik szovjet állampolgár meghalt, az életben maradtak pedig veszélyes ellenségként tekintettek a külvilágra. Felidézte, hogy 1943-ban, a teheráni konferencián Sztálin azt kérdezte Churchilltől, mi a garancia, hogy Németország nem támad fel. A válasz az volt, hogy a világ folyton változik, a háromhatalmi konferencia csak ötven évre adhat biztosítékot.
David Eisenhower cáfolta azokat a nézeteket, miszerint az USA annak idején hibázott a forradalmárok alaptalan reményeinek táplálásával. Szerinte az 1956-os magyar forradalmat ma csak azért lehet ünnepelni, mert volt, aki a hidegháború idején is ébren tartotta a népek reményét a szabadságra.

2006. november 17. (Magyar Nemzet)

Buda Ferenc köszöntése

Buda Ferencet, az 1956-os forradalom és szabadságharc költőjét a Holnap Kiadó a Mi híja még 1995-2005 című verseskönyvének kiadásával köszöntötte. A könyv bemutatója szerdán este volt az Olvasók Boltjában, a Millennium Centerben. Nagy Borbála Réka, a Holnap Kiadó szerkesztője elmondta, a könyvben néhány ifjúkori zsengétől eltekintve a költő összes verse, az 1995-2005ig keletkezett legújabbakkal együtt megtalálható. A költő életművét Vasy Géza irodalomtörténész méltatta, Fehér Ildikó és Ordasi Éva színművészek közreműködésével. Buda Ferenc 1936. november 3-án született Debrecenben. Az 1956-os forradalomban nemzetőrként vett részt, s bár fegyver sem volt a kezében, főként három, a forradalom idején született verse, a Rend, a Tizenöt-húszéves halottak, a Pesten esik a hó miatt börtönbüntetésre ítélték. Családjával együtt Tiszakécskén él tevékeny életet, a kecskeméti Forrás című irodalmi folyóiratnak jelenleg is főmunkatársa.

2006. november 17. (Magyar Nemzet)

Az 1956-os romániai eseményekről

Emlékkiállítás nyílt Sor(s)ok között címmel az 1956-os magyar forradalommal összefüggő romániai eseményekről tegnap Budapesten, a Barabás-villában. A tárlatot az együttes magyar-román kormányülés alkalmából Hiller István nyitotta meg, köszöntőt mondott Adrian Iorgulescu, Románia kulturális minisztere. A tárlaton sosem publikált, a Securitate levéltárában őrzött drámai erejű iratok, és a korszakra jellemző dokumentumok láthatók.