KORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓS KÖZPONT
MÉDIAELEMZŐ ÉS DOKUMENTÁCIÓS FŐOSZTÁLY

Az 1956-os forradalomról és annak 50. évfordulójáról szóló hírek a sajtóban

2006. november 3 - november 10. között

2006. november 3. (MTI)

Maléter Pálra emlékeztek Tökölön

Maléter Pálra, az 1956-os Nagy Imre-kormány honvédelmi miniszterére emlékeztek pénteken Tökölön a tiszteletére állított kopjafánál; az ünnepi beszédet Szekeres Imre honvédelmi miniszter tartotta.
Maléter Pál vezérőrnagynak, aki csupán néhány napig töltötte be a Nagy Imre-kormány honvédelmi miniszteri tisztét, már nem maradt ideje arra, hogy egységesítse a katonai vezetést - utalt a korabeli eseményekre Szekeres Imre -, ennek ellenére neve fogalommá vált a Kádár-korszakban.
Mit rámutatott, a honvédelmi miniszter 50 évvel ezelőtti letartóztatása egyúttal kódolt üzenet volt az állam katonai vezetése felé. A szovjetek megüzenték: nincs pardon a részükről.
Elmondta: a magyar nép, a magyar hadsereg ugyanis október 23-ától nemcsak az addigi szocializmust szégyenítette meg, de a legyőzhetetlennek hitt szovjet ármádiát is. A szovjet vezetés vissza akart vágni. Maléter vörös posztó volt a szemükben, személye bizonyíték volt arra, hogy a haza védelme nemcsak a kommunista párttagok feladata, hanem a párt által megbízottaké is.
Nem tévedtek - emelte ki Szekeres Imre. A hazát Maléter és társai védték, bár megvédeni nem tudták. Így őket mint a felkelőket, az ellenállókat, a fegyverrel szembeszegülőket, a hivatásos katonákat 1958. június 16-án büntették meg. Társaival együtt ekkor végezték ki Maléter Pált - emlékeztetett rá a miniszter.
Az ünnepségen Szekeres Imre mellett Gyenes Judit, Maléter Pál özvegye is elhelyezte a kopjafánál az emlékezés koszorúját.

2006. november 3. (MTI)

"Ne bántsd a magyart!" - Fábián Ede soha nem látott fotói kiállításon

"Ne bántsd a magyart!" címmel Fábián Ede 1956-ban készült, eddig soha nem látott fotóiból nyílik kiállítás vasárnap Budapesten - közölték a szervezők az MTI-vel.
Az 1976-ban elhunyt Fábián Ede az osztrák író, Thomas Bernhard nevelőapjának fivére volt. Bécsben született, de Budapesten nőtt fel, itt is élt. Szenvedélyes amatőrfotósként éles szemmel örökítette meg a forradalom dúlta Budapest utcáit - olvasható az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.
A fényképek egy fiókból kerültek elő azután, hogy Thomas Bernhard egyik művének fordítása kapcsán Adamik Lajos az író hagyatékában kutatott. A fordító ellátogatott interjút készíteni az özvegyhez, Fábián Magdához, aki a beszélgetés során megemlítette: férje jól fotózott, birtokában van jó néhány fénykép, amely az 1956. október 23-a utáni napokat örökítette meg. A képek nem a forradalmi eseményeket, hanem a hétköznapok világát ábrázolják.
Összesen 38 fénykép került elő, ezek közül körülbelül 25 tekinthető meg a tárlaton fotóméretben, illetve más formátumban. A kiállítás címe, a "Ne bántsd a magyart!" felirat annak idején egy tankon elhelyezett táblán volt olvasható.
A hagyaték kutatása során a fordító kezébe akadt Thomas Bernhard egyoldalas kézirata is, amely az 1956-os magyar forradalomra vonatkozott. Az eddig ismeretlen fotók mellett ezt a dokumentumot is kiállítják a Goethe Intézet Eckermann Kávéházában.
Fábián Ede apja, Fábián Péter Kisszékelyről származott. A Monarchia katonájaként Grazban szolgált, ott is házasodott meg. Kisebbik fia, Emil (1913-1993) Bécsben nevelkedett, fodrásznak tanult, és 1936-ban feleségül vette Herta Bernhardot, Thomas Bernhard édesanyját - így lett a nagy osztrák író nevelőapja. Az idősebbik fiú, Ede (1910-1976) Pesthidegkúton tanulta ki a szabó szakmát. Számos hobbinak élt: teniszezett, pingpongozott, játszott a Katolikus Legényegylet színjátszó egyletében és szenvedélyes fotós volt.
"Jó szemű megfigyelőként, riporteri hidegvérrel és a részletek iránti vonzódással örökítette meg, amit Pesten járva, a Múzeum körúton, a rádió előtt és másutt látott - a szétlőtt épületeket, kilőtt harci járműveket, civil és katonai áldozatokat, harcosokat, bámészkodókat és gyászolókat. Képeit különös csend, feszültséggel teli nyugalom lengi be" - írta összegzésében a Goethe Intézet.
Thomas Bernhard kiadatlan, egy '56-os magyar emigráns alakját felvázoló kéziratában az intézmény tájékoztatása szerint úgy fogalmaz: "A nyugalom, amely most honol alávalóbb, mint a nyíltan kitört háború, mert a ma fekélyei nem a felszínen rejlenek, és nem lehet kiégetni vagy kivágni, sem, amint mindig is tették, politikai vagy netán állampolitikai púderekbe fojtani őket, mélyen rejlenek."
A szervezők úgy látják: Bernhard mintha azt jellemezné, ami Magyarországon 1956 novembere után jött, a kádári megtorlásoknak, a rezsim restaurációjának az idejét; Fábián Ede fotóinak rezzenéstelensége mintha már ezt a halálos csendet idézné meg.
A kiállítás megnyitóján a tervek szerint Fábián Ede özvegye is jelen lesz. Az eseményen Adamik Lajos előadást tart "A budapesti unokaöcs - Egy magyar forradalmár Thomas Bernhard kiadatlan kéziratában" címmel. A fotók december 3-ig láthatók a Ráday utca 58. szám alatt.

2006. november 3. (MTI)

Az 56-os forradalomra és a húsz évvel ezelőtti első '56-os szabad konferenciára emlékezett a demokratikus ellenzék

Az 1956-os forradalom 50. és a demokratikus ellenzék által szervezett első '56-os szabad konferencia 20. évfordulója alkalmából emlékülést tartott a Szabó Miklós Szabadelvű Alapítvány pénteken Budapesten.
A konferenciát, ahogyan 1986-ban is, az egy éve elhunyt Eörsi István, író, költő, műfordító lakásán tartották az akkori összejövetel résztvevői, illetve az egykori résztvevők leszármazottai.
Kuncze Gábor, az alapítvány és az SZDSZ elnöke elmondta: őszintén, elfogultság, indulatok nélkül kívánnak a forradalomra emlékezni, és arra, hogy már 1986-ban voltak olyanok, akik ki merték mondani 1956-tal kapcsolatban az igazságot. "Az igazságról beszéltek, nem pedig annak valamilyen, a saját fejükben eltorzított másáról" - fogalmazott.
Szavai szerint 1956-nak számos, akár ma is megfontolható és hasznosítható tanulsága van, de amíg '56-tal kapcsolatban nem vagyunk képesek egymással békére jutni, addig soha nem leszünk képesek más ügyekben sem ugyanerre.
Halda Alíz volt szabad demokrata képviselő arról beszélt, hogy vajon magyar specifikum-e az az ellenségeskedés, indulat és gyűlölködés, amely eluralja a közéletet. "A forradalom évfordulóját a fél világ készen állt velünk együtt ünnepelni, de hogy ebből mindenféle gyülevész csoportok a forradalom paródiáját képesek produkálni, erre nem számítottam" - jegyezte meg.
Véleménye szerint annak kéne utánajárni, hogy mi történik az emberek lelkében, mi az oka annak, hogy ennyi ember hagyja magát manipulálni, hogy értelmes emberek vesztik el az eszüket, méghozzá lelkesen. Ne hárítsunk mindent Orbán Viktorra - mondta.
Demszky Gábor főpolgármester kiemelte: '56 képe mindmáig nincs meg reálisan a magyar társadalomban, a kádárizmus 40 éve kitörölhetetlenül ott van, "a rárakódott szemét és hazugság" ott van, és '56 valójában megosztja a magyar társadalmat. Hangsúlyozta: az SZDSZ legfontosabb feladata lenne, hogy visszaszerezze a jobboldaltól 1956 örökösének pozícióját, szerinte nagy baj, hogy ezt elvesztették.
Mint mondta, ez nem megy másként, mint vitában a baloldallal, mert másképpen látják és értelmezik a történelmet.
Kitért arra is, hogy szerinte a baloldal átírja a történelmet, mert szelektál. 1956 egy elemét, Nagy Imre szerepét kiemeli, és ezzel olyan folyamatosságot hoz létre 1989-cel, mintha a rendszerváltást a baloldal csinálta volna.
Az összejövetelen, amelyen több mint félszázan vettek részt a húsz, illetve ötven év előtti eseményekre emlékezett Eörsi László történész, Haraszti Miklós, az EBESZ sajtószabadság-képviselője és Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke, az egykori demokratikus ellenzék képviselői.

2006. november 3. (MTI)

Pomogáts Béla tanulmányai az 1956-os forradalomról

Irodalomtörténeti elemzések, személyes élmények és 1956 öröksége jelenik meg a Szembenézni a történelemmel című tanulmánykötetben - mondta Pomogáts Béla, a tanulmányok szerzője a mű bemutatója kapcsán pénteken az MTI-nek.
A könyvnek három dimenziója van: az 1956-os forradalmat és annak emlékét feldolgozó irodalom jellemzése, a forradalom utóbbi időben eltorzított emlékének tisztán tartása, valamint a személyes élmények - ismertette Pomogáts Béla.
Az író elmondta: a nyolc tanulmány közül az első 1989-ben füzet formájában látott napvilágot, az azt követőek folyóiratokban jelentek meg.
"Az ország egyáltalán nem úgy él, mint azt '56 öröksége megkívánná" - fogalmazott az irodalomtörténész, akit a forradalomban vállalt szerepéért annak idején hat hónapra internáltak. Úgy vélekedett, hogy a forradalom örökségének valódi jelentőségét az utóbbi időben jelentősen eltorzítják.
"1956. október 23-a és 2006. október 23-a történései között ég és föld a különbség" - szögezte le az író, akit az idén az 1956-os Emlékbizottság a Szabadság Hőse Emlékéremmel tüntetett ki.

2006. november 3. (MTI)

Sztyepan Mikojan emlékezik apja kudarcára, aki kompromisszumot akart Nagy Imrével

A tárgyalásos megoldást pártoló Anasztaz Mikojan 1956-os kudarcára emlékezett fia, Sztyepan Mikojan pénteken egy szentpétervári évfordulós kerekasztal-beszélgetésen.
Anasztaz Mikojan, aki Mihail Szuszlovval együtt Budapesten tartózkodott a szovjet vezetőség küldötteként 1956. október 31-ig, rá akarta beszélni Nyikita Hruscsov szovjet vezetőt, hogy ne vezényeljenek csapatokat a fővárosba, hanem jussanak egyezségre Nagy Imre magyar miniszterelnökkel - mondta az MTI-nek telefonon Sztyepan Mikojan, aki szerint Magyarországon is létrejöhetett volna egy olyan kompromisszum, mint Lengyelországban, Gomulkával.
"Emlékszem, milyen komor volt apám, nem szólt senkihez, amikor hazajött a Hruscsovnak tett jelentése után" - mondta az idős repülő-altábornagy felidézve: Hruscsov ugyanis közölte apjával, hogy a politikai bizottság előzőleg, nélküle már meghozta döntését a csapatok Budapestre vezényléséről, és ő azzal egyetért.
"Ahogy Hrucsov a memoárjaiban meg is írta, apám nagyon felháborodott, követelte a döntés érvénytelenítését, de aztán kénytelen volt alávetni magát" - emlékezett Sztyepan Mikojan, elismerve: "nem tudom, hogy apám meg tudta-e volna győzni őket (ha jelen lehetett volna az ülésen). Abban a politikai bizottságban ott ültek a régi sztálinisták, Molotov, Kaganovics, és ők persze a beavatkozást szorgalmazták."
"A szovjet vezetőség félt, hogy ha nem ezt teszi, azzal gyengeséget mutat. Meg akarta őrizni a Varsói Szerződést, a hatalmát ezekben az országokban, és elejét venni annak, hogy repedés keletkezzen a tömbben" - toldotta meg Sztyepan Mikojan, a Szovjetunió hőse.
A szentpétervári kerekasztalnál, amelyet a liberális Zvezda folyóirat szerkesztőségében tartottak, Rátkai Ferenc főkonzul arról beszélt, hogyan reagált a világ a magyar forradalom 50. évfordulójára.

2006. november 3. (MTI)

A határon túli magyar irodalom napjai Székesfehérváron

A határon túli magyar irodalom képviselőinek találkozója kezdődött meg pénteken Székesfehérváron; a hatodik alkalommal megrendezett program fő témaköre az idén az 1956-os forradalom és szabadságharc.
A székesfehérvári Szent István Művelődési Ház, a Magyar Írószövetség közép-dunántúli csoportja és a Vörösmarty Társaság által szervezett eseményre Lendváról, Óbecséről, Mezőváriból, Párizsból, Kassáról, Puerto-Ricóból, Kolozsvárról, Horgosról érkeztek írók, költők, műfordítók, kritikusok.
A rendezvénysorozat nyitányaként határon túl megjelenő folyóiratokat és új könyveket mutattak be. A kiállítás alkalmával a résztvevők megismerkedhettek többek között a lendvai Muratáj folyóirat szerkesztőivel, szerzőivel, a horgosi Aracs szerkesztőjével, belelapozhattak az Erdélyi Helikonba és a Magyar Műhelybe.
A rendezvény szombaton "Vallomások 1956-ról" címmel kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik, amelyen a résztvevők személyes élményeiken keresztül emlékeznek a fél évszázaddal ezelőtt történtekre. A beszélgetés moderátora Pomogáts Béla irodalomtörténész, az '56-os Emlékbizottság elnökségi tagja lesz.

2006. november 3. (MTI)

Emléktáblákkal, kiállítással, érdemérmek átadásával emlékeztek meg az 1956-os forradalom romániai hőseiről Brassóban

Emléktáblák avatásával, kiállítással tisztelegtek pénteken Brassóban az 1956-os magyar forradalommal közösséget vállaló romániaiak emléke előtt.
A bukaresti magyar nagykövetség a magyar külügyminisztérium költségvetéséből készíttette el azt az emléktáblát, amelyet az ötvenedik évforduló alkalmából Terényi János nagykövet avatott fel pénteken Brassóban az Áprily Lajos Főgimnázium külső falán. A tábla azoknak az emlékét idézi, akik - mint maga a nagykövet elmondta - 1956-ban gondolati közösséget vállaltak a magyar forradalommal. Az akkori budapesti eseményeknek egyébként éppen ebben a romániai városban volt a legnagyobb hatása, sok brassói szimpatizánst börtönöztek be a kommunista diktatúra idején. Az avató ünnepségen jelen volt Aurelian Leonard Daun, Brassó megye prefektusa is.
Egy másik emléktáblát is avattak ugyanezen a napon, mégpedig a Reménység Házában (református templom). Ez az 1956. november 4-én alakult Erdélyi Magyar Ifjak Szervezete (EMISZ) 78 tagjának állít emléket, azoknak, akiket Romániában 1958-ban 10-től 25 évig terjedő kényszermunkára ítéltek. Az emléktáblát az EMISZ és az Apáczay Csere János Közművelődési Egyesület közösen készíttette.
Az itt zajlott ünnepség keretében Terényi János átadta a Szabadság Hőse emlékérmet és oklevelet három magyar személynek, mégpedig Tófalvi Zoltánnak, a román televízió munkatársának, Pál Antal Sándor történésznek, a marosvásárhelyi levéltár volt dolgozójának, valamint Benkő Levente újságírónak és történésznek. Az indoklás szerint az volt a szempont, hogy azokat jutalmazzák, akik a forradalom eseményeit követően levéltári kutatásokat folytattak, publikáltak, írtak vagy filmet készítettek a témáról. "Azért, hogy ne feledje az utókor, és azért, hogy amikor elérkezünk a múlt feltárásának kötelezettségéből származó feladatokhoz, akkor legyen dokumentáció, amely alapján megérthetjük elődeink törekvéseit" - mondta az átadáskor a magyar nagykövet.
Az ünnepség keretében megnyitották e házban a magyar külügyminisztérium által készített, 1956 eseményeit felidéző kiállítást.

2006. november 3. (Független Hírügynökség - Hírek)

Együtt koszorúzott Szegeden az MSZP és a Fidesz

Közösen emlékezett meg az 56-os forradalom leveréséről Szegeden a Politikai Foglyok Szövetsége, az 56-os Szövetség, a Fidesz és az MSZP péntek este, Nagy Imre szobránál. Egy-egy koszorúval tisztelegtek a szervezetek a mártírok emléke előtt, a többi résztvevő pedig egy-egy szál gyertyával. A Fidesz és az MSZP képviselői nyugalomra, békességre és a mártírokhoz méltó megemlékezésre szólították fel a szegedieket.

2006. november 4. (MTI)

Szocialista politikusok megemlékezése a 301-es parcellánál

Szocialista politikusok tartottak megemlékezést a Rákoskeresztúri Köztemetőben az 1956-os forradalom leverésének 50. évfordulóján szombaton délelőtt.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter a kormány nevében, Hiller István az MSZP pártelnöke a párt, Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője pedig a frakció nevében hajtott fejet a 301-es parcellánál.
A protokollmentes eseményen a politikusok koszorút helyeztek el a központi emlékhelyen, majd egy-egy szál virágot helyeztek el Nagy Imre sírjánál és a 298-as parcellánál az áldozatok nevét tartalmazó márványtábla előtt.
A politikusok megemlékezésén rendbontás nem történt, a helyszínen civilek is kevesen voltak, csak egy két család vitt virágokat hozzátartozóik sírjára.
A 301-es parcellánál több rendőr is vigyázza a rendet, az esemény előtt tűzszerészek is megjelentek a helyszínen, akik átvizsgálták az érkezők táskáját.

2006. november 4. (MTI)

Felavatták Nagy Imre és Mindszenty József emléktábláját

Felavatták, majd megszentelték Nagy Imre mártír miniszterelnök és Mindszenty József bíboros prímás emléktábláját a Parlamentben szombat délelőtt.
Az emlékművet annak a szobának a bejáratánál helyezték el, ahol 1956-ban az október 30-án megalakult Szabad Kossuth Rádió stúdiója működött, és ahol Nagy Imre miniszterelnök november 1-jén, Mindszenty József, bíboros-prímás pedig november 3-án emlékezetes beszédét elmondta.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke felidézte, hogy a mártír miniszterelnök itt, a Szabad Kossuth Rádióból hirdette meg az ország függetlenségét. Az emléktábla, amelyen idézik Nagy Imre szavait, erre mindig emlékeztetni fog - tette hozzá.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke arra emlékezett, hogy Mindszenty kimondta: a Nagy Imre-kormány célja európai jogállam megteremtése, amelyet csak összefogással lehet létrehozni. Ezek a gondolatok ma is érvényesek - jegyzete meg.
Az emléktáblát, a leleplezést követően Szőke János páter szentelte meg.
Az avatáson jelen volt Mandur László szocialista és Harrach Péter kereszténydemokrata parlamenti alelnök, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, Szabó Zoltán, az MSZP és Csáky András, az MDF frakcióvezető-helyettese, a Nagy Imre Társaság tagjai. Jelen volt továbbá a mártír miniszterelnök unokája, Jánosi Katalin, valamint a Szabad Kossuth Rádió két akkori bemondója, Bőzsöny Ferenc és Debrentei Piroska, továbbá Mécs Imre egykori 56-os halálraítélt, szocialista országgyűlési képviselő.

2006. november 4. (MTI)

Felavatták az Országházban a Nagy Imre termet

Felavatták a Nagy Imre termet, a mártír miniszterelnök 1956-os parlamenti dolgozószobáját szombaton az Országházban.
A Nagy Imre terem arra figyelmeztet minket, hogy kötelességünk óvni a demokráciát, amit megteremtettünk, és emlékeznünk kell a mártír miniszterelnökre, valamint azokra, akik életüket vagy szabadságukat áldozták a forradalomért - mondta köszöntő beszédében Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, aki Lezsák Sándorral és Mandur Lászlóval, a parlament fideszes és szocialista alelnökével együtt leplezte le a terem ajtaján az emléktáblát.
A házelnök hangsúlyozta: ma már független, demokratikus és szabad országban élünk és azt is tudjuk, hogy a nemzet sorsában egyetlen járható út van, a demokrácia. 1956 az egész nemzet dicsősége, eszméi a jövő alappilléreit jelentik - fogalmazott Szili Katalin.
Mécs Imre 1956-os halálraítélt, az MSZP országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Nagy Imrében és Mindszenty József bíborosban közös az a sziklaszilárd jellem és erkölcsi tartás, amely példa lehet a mai erkölcs és minta nélküli világban. Hangsúlyozta: Nagy Imre utolsó lélegzetvételéig hű maradt a magyar néphez, a forradalomhoz és eszméihez, így méltán lett a forradalom szimbóluma.
A terem avatásán eredetileg Horváth János fideszes képviselő is beszédet mondott volna, azonban amint Szili Katalin jelezte, a képviselő amerikai útjáról nem tudott időben hazatérni, így nem politikai okok miatt nem volt jelen az eseményen.
Az ünnepségen rész vett Navracsics Tibor, a Fidesz és Semjén Zsolt a KDNP frakcióvezetője, valamint Szabó Zoltán, az MSZP és Csáky András, az MDF frakcióvezető-helyettese, valamint a Nagy Imre Társaság tagjai és a mártír miniszterelnök unokája, Jánosi Katalin is.
A Parlament főemelet 61. szám alatt lévő szoba ajtaján nem csak a Nagy Imre terem felirat jelzi, hogy a néhai miniszterelnök dolgozószobájában járunk, hanem bent egy emléktáblát is elhelyeztek, amelyen Nagy Imre perében az utolsó szó jogán elmondott szavai szerepelnek: "Kegyelmet nem kérek".
Az emléktábla mellett bekeretezve ott áll Nagy Imre 1956. november 3-án kiadott megbízó levele a szovjet csapatok kivonásáról szóló tárgyalásokra, valamint az a fénykép, amelyen október 23-án beszél a tüntető tömeghez a Parlament erkélyéről.

2006. november 4. (MTI)

Székelyhidi: főhajtás a történelmi igazságtétel jegyében

A Kárpát-medencei magyarok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján a kegyelet, a tisztelet és a történelmi igazságtétel jegyében hajtanak fejet az áldozatok és a vértanúk emléke előtt - mondta Székelyhidi Ágoston, az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság elnöke szombaton a debreceni Köztemetőben, az '56-os kopjafánál rendezett megemlékezésen.
Rámutatott: szerették volna, ha a kegyelet, a tisztelet és a történelmi igazság jegyében a mai magyar nemzet összetartást tanúsítana, mert az áldozatok és a vértanúk emléke ezt megérdemelné.
Utalt ugyanakkor arra, hogy a szocialista párti európai parlamenti képviselők ellenállása miatt nem sikerült november 4-ét a kommunizmus áldozatainak európai emléknappá nyilvánítani.
Az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság elnöke szerint az 1956-os forradalom a teljes emberi és nemzeti önrendelkezés megteremtésére irányult, míg vele szemben a megtorlás, a kommunista birodalmi és pártállami erőszakhatalom érdekét szolgálta.
Székelyhidi Ágoston megfogalmazása szerint a nemzetpárti magatartás 1956 óta a nemzeti értékek elsőbbségét vallja, immár európai keretben. A birodalompárti magatartás pedig a széthullott kommunista birodalom helyett most már a globalizációs pénzpiac elsőbbségéhez szegődik. Ez a birodalompárti érdekcsoport a saját politikai, gazdasági, intézményi hatalmi alapját az 1956-os forradalom megtorlásával szerezte, s a globalizációs pénzpiac kiszolgálásával őrzi, sőt gyarapítja. Ezért nem ítéli el saját eredetét, ezért nem azonosul teljesen a kommunista birodalom áldozataival - fogalmazott a szónok.
Székelyhidi Ágoston az 56-os kopjafánál szervezet nevében kezdeményezéssel fordult a fiatalokhoz.
Emlékeztetett rá: 2007-ben lesz 50 éve az 1956-os önálló nemzeti ifjúsági szervezetek erőszakos feloszlatásának, illetve az ezen szervezetek helyét elfoglaló birodalompárti kommunista ifjúsági szövetség hivatalos megalapításának.
"Ajánljuk és kérjük, hogy az 1956-os fiatalok mai nemzedéki utódai 2007-ben a maguk módján, a saját meggyőződésük szerint nézzenek szembe a forradalom igazságával és az áldozatok iránti kötelességgel" - mondta Székelyhidi Ágoston hozzátéve.
"Hisszük, hogy ez az alkalom esélyt nyithat az ellentétek tisztázására, 1956 igazságának nyílt és teljes érvényesítésére" - fűzte hozzá.
A debreceni 56-os kopjafánál felolvasták az 56-os forradalom 19 debreceni, illetve hajdú-bihari áldozatának a nevét, majd az önkormányzatok, pártok és a civil szervezetek képviselői koszorút helyeztek el a kopjafánál.
Amikor az MSZP képviselői koszorúztak, a résztvevők közül többen hátat fordítottak a koszorúzóknak.
Debrecenben ezen kívül megkoszorúzták Iván Kovács Lászlónak, a Corvin köz első parancsnokának az emléktábláját, koszorúztak a Honvédtemető Panteonjában és a Kossuth laktanyában a mártír katona emléktáblájánál.

2006. november 4. (MTI)

Emlékplakett Szili Katalinnak a Biztonságos Magyarországért Közalapítványtól

Emlékplakettet vett át az Országgyűlés elnöke a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány képviselőitől, parlamenti dolgozószobájában szombaton.
A kísérőoklevél szerint Szili Katalin a hazai polgárőr mozgalom és a Közalapítvány támogatása terén kifejtett munkássága elismeréseként kapta az emlékplakettet, amelyet Kopácsi Sándorné, az 1956-os rendőrkapitány és a polgárőr mozgalom alapítójának özvegye és Farkas György, a közalapítvány igazgatója nyújtott át. Az eseményen jelen volt még többek között Jánosi Katalin, a mártír miniszterelnök unokája.
A házelnök 1956. november 4-e 50. évfordulójának alkalmából átnyújtotta a vendégeknek egy Nagy Imre aláírásával ellátott levél másolatait, amely a szovjet csapatok kivonásáról tárgyaló delegáció névsorát tartalmazza.

2006. november 4. (MTI)

Koszorúzás az '56-osok terén

Gyurcsány Ferenc szocialista politikusokkal, később pedig Dávid Ibolya az MDF vezetőségével közösen virágokat helyezett el a budapesti '56-osok terén, 56-os emlékműnél szombaton délelőtt. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Mandur László alelnök kíséretében jelent meg az emlékműnél, ahol egy-egy szál szegfűvel rótták le kegyeletüket.
A miniszterelnök Hiller István szocialista pártelnök társaságában érkezett. Az emlékműnél Kiss Péter munkaügyi miniszter, Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető, Varjú László frakcióvezető-helyettes, Simon Gábor választmányi elnök és több szocialista kerületi polgármester is lerótta kegyeletét.
Dávid Ibolya korábban azt nyilatkozta, november 4-e, a forradalom leverésének napja alkalom lehet arra, hogy bebizonyítsa a többség, többen vannak a normális emberek. A pártelnök azt szorgalmazta, hogy a gyásznapon egy szál virággal és néma főhajtással emlékezzenek meg az áldozatokról az 56-osok terén, az 1956-os emlékműnél.
Juhász Ferenc szocialista alelnök erre azt mondta: céljaik, szándékaik és eszközeik megegyeznek a demokrata fóruméval. Kitért arra: az emlékműnél nem lesznek politikusi felszólalások, nem valaki leváltásáért fognak tüntetni, hanem a csendes többség hangját szeretnék ily módon hallatni.
A politikusok valóban nem szólaltak fel, csak virágot helyeztek el, és néma főhajtással tisztelegtek az emlékműnél.
A térre folyamatosan virágokkal érkeznek az emberek, és többen mécseseket is gyújtottak.
Az MSZP több száz szegfűt osztott szét az embereknek.
Az 1956-os emlékművet október 23-án avatták fel a Felvonulási téren, amelyet azóta '56-osok terének hívnak. Az emlékmű az 1956. október 23-án ledöntött Sztálin szobor helyén áll. A kormány 2004 augusztusában döntött az emlékmű létrehozásáról, majd közbeszerzési tervpályázat útján valósították meg.

2006. november 4. (MTI)

Felavatták az 56-os forradalom hőseinek emlékművét Lébényben

Felavatták az 1956-os forradalom hőseinek emlékművét szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Lébény községben.
A fából faragott kompozíció a "pesti srácok" egyikét ábrázolja. Jan Chovan felvidéki fafaragó 2 méternél magasabb alkotása egy fiatalembert jelenít meg, aki suhogó lódenkabátot visel, bal kezében lyukas zászlót tart. Fegyvertelen alakja a szabadság iránti vágyat szimbolizálja. A kő talapzaton álló alakot két oldalról egy kereszt és egy kopjafa keretezi.
Az emlékművet 1956 hőseinek, mártírjainak Dávid Tamás Lébényben élő rákkutató professzor saját költségén állíttatta.
A professzor az MTI érdeklődésére elmondta: fél évszázaddal ezelőtt 15 éves kamaszként maga is ott volt a forradalmi események budapesti színhelyén. Barátainak akart emléket állítani a szoboregyüttessel - hangoztatta.
A szobor a 3.200 lakosú község közterét díszíti.

2006. november 4. (MTI)

Nagy Imrére és Donáth Ferencre emlékezett a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete

A kormány kötelességeinek hangsúlyozásával emlékezett meg a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete szombaton Budapesten a szerb nagykövetségnél arról, hogy 50 évvel ezelőtt Nagy Imre miniszterelnök rádióbeszédében bejelentette: Magyarország hadban áll a Szovjetunióval.
"A kormány joga és kötelessége, hogy helyén maradjon minden puccskísérlettel, minden erőszakos és törvénytelen hatalomátvételi kísérlettel szemben" - hangsúlyozta beszédében Donáth Ferenc, a szervezet elnöke.
Nagy Imre és több társa - köztük idősebb Donáth Ferenc - 1956. november 4-én, Budapest szovjet megszállása miatt az akkori jugoszláv - jelenleg a szerb - nagykövetségen kért politikai menedéket.
A Nagy Imre Társaság budapesti szervezete szombaton reggel megkoszorúzta Donáth Ferenc szobrát a Kossuth téren, majd Nagy Imre szobrát a Vértanúk terén.
Itt ifjabb Donáth Ferenc arról beszélt, hogy Nagy Imre, amikor bejelentette a hadiállapotot, túllépte alkotmányos hatáskörét. Tudta, hogy ezért számot kell adnia majd, de tudatosan vállalta, mert azt szerette volna elérni, hogy a nemzetközi hadijog védje Magyarországot.

2006. november 4. (MTI)

Sólyom László és Mádl Ferenc tisztelgése a Rákoskeresztúri Köztemetőben

Sólyom László köztársasági elnök koszorúzott a Rákoskeresztúri Köztemetőben szombaton, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 50. évfordulója alkalmából.
Sólyom László először a központi emlékművet koszorúzta meg.
Főhajtás és kétperces néma csendet követően kíséretével Nagy Imre és a névtelen elesettek sírjához vonult.
Az államfő Maléter Pál, egykori honvédelmi miniszter sírjánál piros gerberából és sárga rózsából készült virágcsokrot helyezett el, majd az 1956-os forradalom erdélyi mártírjai előtt rótta le tiszteletét.
A 298-as parcellánál a hazáért vértanúhalált holtakra, illetve az ismeretlen helyen nyugvókra emlékezett.
A sírkertbe látogatott Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is feleségével, illetve unokájával.
A volt államfő egy-egy szál fehér rózsával tisztelgett Nagy Imre miniszterelnök, a névtelen áldozatok, az erdélyi mártírok, valamint a kommunista diktatúra és az 56-os forradalom és szabadságharcot követő megtorlás vértanúi emléke előtt.

2006. november 4. (MTI)

Nemzetközi képző- és iparművészeti kiállítás nyílt Kecskeméten 1956 évfordulójának tiszteletére

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából Nemzetközi képző- és iparművészeti kiállítás nyílt szombaton Kecskeméten a Nemzetközi Kerámia Stúdióban.
Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke megnyitó beszédében kiemelte, hogy november 4-e olyan gyásznap a magyar történelemben, mint 1849. október 6-a. Ezek a gyászapok a forradalmakat követő véres bosszúra emlékeztetnek minden magyar hazafit.
Bányai Gábor kiemelte, hogy a stúdiót a kelet-európai művészek szabadságvágya hozta létre, a kiállításon látható alkotások is a szabadság tisztaságát, illetve az elnyomók ördögi megjelenését ábrázolják.
A szeptember óta tartó szimpóziumra 21 művész fogadta el a meghívást. A magyarok mellett lett, észt, holland, izlandi, walesi és egyesült államokbeli művészek is érkeztek Kecskemétre. A szimpóziumon született képző- és iparművészti alkotások közül 51 látható a kerámia stúdió galériájában.
A meghívott művészek egyaránt képviselik az idősebb és a fiatalabb generációt, az idősebb művészek közül többnek személyes élménye fűződik a forradalomhoz.
Steve Mattinson azt írta kiállított művei mellé: "ezek az alkotások egy elnyomó és ellentmondást nem tűrő rezsim uralma alá vetett nép szenvedéseit és megpróbáltatásait tükrözik".
A kiállítás december 17-ig tekinthető meg.

2006. november 4. (MTI)

'56-os szervezetek közös megemlékezése a Kisfogház emlékhelyen

Félperces csenddel emlékeztek az '56-os szervezetek képviselői az 1956-os forradalom leverésének ötvenedik évfordulójára szombaton a Budapesti Fegyház és Börtön Kisfogházában berendezett emlékhelyen szombaton; az ünnepségen Sólyom László köztársasági elnök is részt vett.
Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosok Közösségének elnöke szomorúnak, de felemelő napnak nevezte november 4-ét, amely egyben egy sokáig élő nemzet életakaratának és hősi áldozatvállalásának is szimbóluma. Hozzátette: a legszolidabb szónoklat is harsány lenne, ezért kérte a résztvevőket, hogy fél perces csenddel emlékezzenek meg barátaikról, kortársaikról, ismerőseikről.
"Ha igaz a legenda, hogy a halottak időnként visszajárnak így halottak napja körül, akkor gondolom itt találkozhatunk velük" - fogalmazott Boross Péter az emlékhelynél, az 1956-os áldozatok kivégzésének helyszínén. Hozzátette: az áldozatok "itt jelenhetnek meg előttünk példaként, hogy a legdrágábbat is, ha a haza úgy kívánja, áldozni lehet és áldozni kell."
Az ünnepségen koszorút helyezett el Sólyom László köztársasági elnök, aki az emlékhely emlékkönyvébe a következő sorokat jegyezte be: "Meri-e valaki megkérdőjelezni a forradalom egyértelműségét? Nincs nagyobb annál, mintha valaki barátaiért adja életét és a hazájáért."
A megemlékezésen koszorút helyeztek el a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz), az '56-os Szövetség, a Társadalmi Igazságtétel Bizottság, az Igazolt Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége, a Politikai Elítéltek Közössége, a Szorakész, valamint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság képviselői. Koszorút helyezett el a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának általános helyettese, a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka, valamint az emlékhely megvalósítója, Fónay Jenő, egykori '56-os halálraítélt.

2006. november 4. (MTI)

Az 1956-os forradalom mártírjaira emlékeztek a párizsi Pere Lachaise temetőben

Franciaországi magyar szervezetek és intézmények ünnepi megemlékezést tartottak szombaton az 1956-os forradalom mártírjainak jelképes síremlékművénél a párizsi Pere-Lachaise temetőben.
Közel ötvenen helyezték el a megemlékezés virágait a forradalom leverésének ötvenedik évfordulóján az 1956-os Magyar Forradalom Francia-Magyar Emlékbizottsága, a Magyar Katolikus Misszió és a Párizsi Magyar Református Egyház szervezésben tartott ünnepségen, amelyen az emigráns magyar szervezetek mellett megjelentek a magyar nagykövetség és a kulturális intézet vezetői is.
Méray Tibor, Párizsban élő író kezdeményezésére az Emberi Jogok Magyar Ligája 1988. június 16-án a magyar demokratikus emigráció három évtizedes hagyományt őrző tevékenysége csúcspontjaként állította fel Nagy Imre egykori miniszterelnök és a kivégzett magyar mártírok jelképes síremlékművet - Rajk László tervei alapján - a francia főváros egyik leghíresebb temetőjének 44-es parcellájában.
Ugyancsak Párizsban, a Luxembourg-kert szomszédságában szabadtéri tárlat látható a magyar forradalom világhírűvé vált francia halottjának, Jean-Pierre Pedrazzini fotósnak a magyar utcákon készült 1956-os felvételeiből. A képeket egy hónapon át nézhetik a járókelők.
A Paris Match francia magazin világot járt 29 éves svájci-francia sztárfotósa a forradalom kitörése után néhány nappal érkezett Magyarországra, és a mosonmagyaróvári sortűz áldozatainak temetését fényképezte először. Budapesten névtelen felkelőket fotózott, s október 30-án a Köztársaság téri összecsapások sebesültjeinek mentése közben halálos lövést kapott. A Péterfy Sándor utcai Kórházban megoperálták, de hazaszállítását követően november 7-én Párizsban elhunyt. Pedrazzini egyszerre a sajtószabadság és - a magyar forradalomról halála után világszerte publikált fotóinak köszönhetően - a számos francia által a felkelő magyar nép iránt érzett szimpátia jelképévé vált.
A Párizsi Magyar Intézet (PMI) előtt megtekinthető szabadtéri tárlat - amelyen Pedrazzini több mint harminc felvétele mellett a fotóriporter utolsó budapesti napjairól kollegái által készített képek is kiállításra kerültek - a PMI szervezésében a budapesti Francia Intézet és a Paris Match támogatásával jött létre.

2006. november 4. (MTI)

Megkapták jelvényüket az 1956-os Nemzetőrség egykori tagjai

A honvédelmi miniszter átadta szombaton az 1956-os nemzetőrség egykori tagjainak jelvényüket.
A budapesti rendezvényen Király Béla, a Nemzetőrség egykori főparancsnoka kapta meg az első jelvényt.
"Bárki bármit is mond, ez háború volt, de a hadijogot lábbal tiporták" - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartott rendezvényen. Hangsúlyozta: az 1956-os forradalom leverése után a résztvevők sorsa az emigráció, a börtön vagy a kivégzés volt. Ha háború van, akkor nincs kivégzés, börtön, emigráció, mert a harcoló felek tisztelik egymást.
Hozzáfűzte: a szovjet Vörös Hadsereg 28 katonája kapta meg a Szovjetunió Hőse címet, amit csak háborús érdemekért adományoztak.
Szekeres Imre szerint a jelvény átadásával a magyar nemzet köszöntét is kifejezik a nemzetőröknek, illetve ezzel a Honvédelmi Minisztérium hivatalosan is elismeri őket.
Király Béla nyugállományú vezérezredes, az egykori Nemzetőrség főparancsnoka szerint ha valaki a bukott forradalomról beszél, az kárhozatot érdemel.
"Nem a forradalom bukott el, hanem a háborút vesztettük el" - jelentette ki. Szerinte Moszkva akkora haderőt küldött Magyarországra, mint amekkorával a szövetségesek 1944 júniusában Normandiában szálltak partra.
Elmondta, hogy a Nemzetőrségnek 36 ezer tagja volt. A most felállítandó tanácsnak az lesz a feladata, hogy döntsön a jelvények odaítélésről.
Holló József altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója arról beszélt, hogy a Nemzetőrséget 1956-ban az 1848-as forradalomban alakult mintájára hozták létre. 1956-ban a nemzetőrjelvény három példányban készült el az állami pénzverőben, a 2-es sorszámú került a múzeumba, a másik kettő sorsáról nem tudnak semmit.
A nemzetőrjelvényt posztumusz kapta meg többek között Kopácsi Sándor, a Nemzetőrség főparancsnok-helyettese, Marián István, a Nemzetőrség Főparancsnoksága vezérkari főnöke és Pongrátz Gergely, a Corvin köz főparancsnoka.
A jelvényt az ünnepségen hét nemzetőr kapta meg. Nem volt jelen az ünnepségen, de a nemzetőrjelvényt megkapta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi elnöke, a Pécsi Orvostudományi Egyetem egykori nemzetőre.
A fémjelvény egy nemzetiszínű szalagcsokrot ábrázol. A zománcfestékkel színezett szalagcsokron egy csúcsára állított négyzetben a Kossuth-címer található, rajta a felirat: "Néppel tűzön vízen át".
A jelvények átadásáról október 4-én állapodott meg Szekeres Imre és Király Béla.
A Nemzetőrséget a Forradalmi Karhatalmi Bizottság hozta létre 1956. október 31-én, főparancsnoka Király Béla lett. A katonai szervezeti egységekbe rendeződött nemzetőrök nemzetiszínű karszalagot viseltek, és megkezdték közöttük az igazolványok kiosztását. Király Béla javaslatára november 3-án Nagy Imre miniszterelnök jóváhagyta, hogy jelvényt is viseljenek, amelynek sorozatgyártását azonban a november 4-i szovjet intervenció miatt már nem kezdték el.
A szabadságharc leverését követően, 1957-ben a jelvény a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Numizmatikai Gyűjteményébe került, amelyet a Honvédelmi Minisztérium 2006 októberében sokszorosított, és ezeket adták át az egykori nemzetőröknek.
A jelvények adományozását Király Béla kezdeményezte. Az előterjesztés indoklása szerint azért, mert a nemzetőr nevet sokan viselik olyanok is, akik valójában nem tartoztak 1956-ban a Nemzetőrséghez.
Szekeres Imre a délelőtt folyamán részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharc jutadombi katonai hősök tiszteletére állított soroksári emlékműnél tartott koszorúzási ünnepségen is.

2006. november 4. (MTI)

Emlékfal 1956 hőseinek a Fiumei úti temetőben

Emlékfalat avattak 1956 hőseinek és áldozatainak tiszteletére szombaton, a forradalom leverésének 50. évfordulóján Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.
Adósságot törlesztünk azokkal szemben, akik tizenhárom budapesti temetőben alusszák örök álmukat, és azokkal szemben is, akik nem tudjuk, hol nyugszanak - mondta Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a katonai tiszteletadás mellett tartott megemlékezésen.
A volt miniszterelnök arra hívott fel: emlékezzünk a gonosz, megtorlásokkal teli időre, a "megtorlás különböző rafinériáira", azokra, akik fegyverrel a kezükben estek el, és azokra is, akiket ártatlanul és véletlenül ért a halál.
Mint mondta, a táblák egyik oldala a sírkertben nyugvók emlékét örökíti meg. A másik azokét, akiket ismeretlen helyen, talán titokban temettek el, vagy talán sehogyan sem.
A bizottság elnöke kiemelte: sokan és sokszor emlegetjük, hogy hősök, áldozatok voltak. A kérdés szerinte az, hogy "áldozatukból és hősi vállalásukból mit tanultunk mára, és amit tanultunk, azt tartjuk-e és betartjuk-e".
Boross Péter kiemelte, hogy a táblán olvasható nevek üzenetet hordoznak az utókor számára. Megfogalmazása szerint "tanulságos a sorsuk, hisz ami itt történt, nem először történt ebben a hazában, (...) sokszor egy évszázadon belül is ismétlődően ott volt az áldozat".
"Tudnunk kell: attól vagyunk magyarok még mindig ebben a hazában, hogy évszázadok parancsát teljesítették elődeink, és ők is, kiknek nevei itt vannak. És ártatlan áldozatok mindig velejárói a legnemesebb forradalomnak is. Ezért kell előttük is fejet hajtanunk" - mondta.
Hangsúlyozta: emlékezzünk, emlékeztessenek a táblák arra, hogy amíg ilyen áldozatokra voltak képesek elődeink, példájukból erőt merítve kell, hogy jövője legyen ennek a nemzetnek.
A beszédet követően az egybegyűltek elhelyezték a megemlékezés virágait az emlékfalnál.
Az eseményen jelen volt Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Sólyom László köztársasági elnök képviseletében Makk László dandártábornok, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a kormány képviseletében Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, továbbá Lamperth Mónika önkormányzati és településfejlesztési miniszter. Részt vettek az avatáson pártok, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége és a Nagy Imre Alapítvány képviselői is.
Az emlékfal gránitlapjain 1621 név található. A táblák többségén a következő felirat olvasható: Az 1956-os forradalom és szabadságharc itt nyugvó hősi halottai és áldozatai emlékére. Négyszáztizenkilenc ember temetési helye nem állapítható meg. Az ő emléktáblájukon a következő felirat szerepel: az 1956-os forradalom és szabadságharc ismeretlen helyen nyugvó hősi halottai és áldozatai emlékére.

2006. november 4. (MTI)

Az andaui hídnál 56-os megemlékezést tartottak az ausztriai magyarok

Az andaui(mosontarcsai) hídnál emlékeztek meg az 1956-os forradalomról szombaton az ausztriai magyarság képviselői.
A megemlékezést a burgenlandi település melletti fahídnál tartották, amelyen keresztül mintegy 70 ezer magyar menekült Ausztriába az 1956-os forradalom leverését követő hetekben. A hidat felrobbantották, majd egy évtizeddel ezelőtt osztrák-magyar összefogással helyreállították.
Az amerikai James A. Michener 1957-ben Az andaui híd című könyvében dolgozta fel a mocsaras-lápos területen Ausztriába menekült magyarok történetét.
A hídnál október 23-án az osztrák Vöröskereszt tartott megemlékezést, amelynek keretében Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök emléktáblát avatott.
A szombati megemlékezést a mosontarcsai, valamint a kapuvári polgármesteri hivatal, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége, az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet, a Bécsi Magyar Református Gyülekezet és a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség rendezte.
A megemlékezés az andaui római katolikus templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött, amelyen Ittzés János győri evangélikus püspök, Tőkés László nagyváradi református püspök, valamint Franz Scharl bécsi katolikus segédpüspök misézett. A híd közelében gyertyát gyújtottak, és Tőkés László beszédet mondott, de tekintettel az időjárásra, az eredeti tervektől eltérően nem a hídnál, hanem a templomban.
Tőkés a magyar történelem legszebb napjainak nevezte március 15-ét és október 23-át, míg október 6-át és november 4-ét "a magyar Golgota napjainak". "Hálával gondolunk Andau népére és Ausztriára, amelyek a szabadság és a szabadulás hídján érkező menekülteket fogadták" - mondta egyebek között a püspök. Arra hívta fel a feigyelmet, hogy a kuruc-labanc időktől megosztottság kínozza a magyarságot és ez kínozza a jelenlegi Magyarországot is. Wilfried Martenstől, az Európai Néppárt elnökétől azt idézte, hogy szabadnak lenni annyi, mint nem félni, "hogy vége szakad a félelem, a kommunizmus, az elnyomás, a hazugság korszakának".
Tőkés László kijelentette: "nagyon is ránk fér ez, ha visszagondolunk az október 23-i rendőrterrorra és brutalitásokra. Furcsálljuk, hogy Európa nem eléggé világosan foglal állást ezekben a dolgokban a magyarországi hazugságpolitika tekintetében". Hozzáfűzte: "aztán utólag megint bánni fogják, hogy éppen akkor nem látták elég világosan a helyzetet, amikor kellett volna, és haszna lett volna".
Bécsben a közeli napokban is több rendezvényt tartanak az 1956-os forradalom 50. évfordulójának tiszteletére. A Collegium Hungaricum magyar kulturális intézetben november 6-án nyílik meg a Forradalom - menekülés - integráció című kiállítás, valamint a bécsi egyetemen megnyitják Az 1956-os forradalom és Ausztria című konferenciát. A kiállítást és a konferenciát - közös ünnepi rendezvény keretében - Bogyay Katalin, az oktatási és kulturális tárca nemzetközi szakállamtitkára és Franz Morak művészeti és médiaügyekért felelős államtitkár nyitja meg. A megnyitón Kende Péter 1956: Miért éppen Magyarországon? címmel tart ünnepi előadást.

2006. november 4. (MTI)

SZDSZ-megemlékezés Hevessy József sírjánál

A Szabad Demokraták Szövetségének Hajdú-Bihar megyei szervezete Hevessy József egykori debreceni SZDSZ-es polgármester sírjánál emlékezett meg szombaton az 1956-os forradalom áldozatairól.
Kovács László, a párt debreceni önkormányzati képviselője elmondta, hogy Hevessy Józsefet, aki mások mellett részt vett 1956 debreceni eseményeiben, hat év börtönre ítélték.
Szabadulása után lehetetlenné tették, hogy egyetemi munkáját folytassa, és csak hosszú évek múltán juthatott ismét "az egyetem közelébe".
A debreceniek 1989-1990-ben erkölcsileg is rehabilitálták Hevessy Józsefet, aki Debrecen első rendszerváltás utáni szabadon választott polgármestere lett. Négy évvel később az önkormányzati képviselők döntését a debreceniek is megerősítették: ekkor közvetlenül választották meg a cívis város polgármesteréül.
Kovács László kijelentette: az eszméikért áldozatot hozók emlékét őrizni és ápolni kötelességünk. Reményét fejezte ki, hogy gyermekeink már nem ilyen körülmények között, ilyen megosztottan emlékezhetnek majd 1956 hőseire és áldozataira, köztük a 2005-ben elhunyt Hevessy Józsefre.

2006. november 4. (MTI)

Ünnepségek az 1956-os forradalom 50. évfordulóján - ÖSSZEFOGLALÓ

Országszerte ünnepségeken emlékeztek meg szombaton az 1956-os forradalom leverésének 50. évfordulójáról.
Sólyom László államfő a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben koszorúzott, Szili Katalin házelnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szocialista politikusokkal, illetve Dávid Ibolya pártelnök az MDF vezetőivel az '56-osok terén - a volt Felvonulási téren -, az új emlékműnél helyezett el virágokat. A Parlamentben pedig felavatták Nagy Imre emléktábláját és a Nagy Imre termet.
Sólyom László a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben először a központi emlékművet koszorúzta meg. Főhajtás és kétperces néma csend után az államfő kíséretével Nagy Imre egykori miniszterelnök és a névtelen elesettek sírjához vonult. Majd Maléter Pál, egykori honvédelmi miniszter sírjánál helyezett el virágcsokrot, ezután az 1956-os forradalom erdélyi mártírjai előtt rótta le tiszteletét.
Mádl Ferenc volt köztársasági elnök egy-egy szál fehér rózsával tisztelgett Nagy Imre, a névtelen áldozatok, az erdélyi mártírok, valamint a kommunista diktatúra és az 56-os forradalmat követő megtorlás vértanúi emléke előtt.
Gyurcsány Ferenc szocialista politikusokkal, később pedig Dávid Ibolya az MDF vezetőségével közösen virágokat helyezett el a budapesti '56-osok terén, az új 56-os emlékműnél.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Mandur László alelnök kíséretében egy-egy szál szegfűvel rótta le kegyeletét az emlékműnél.
A miniszterelnök Hiller István szocialista pártelnök társaságában érkezett. Az emlékműnél Kiss Péter munkaügyi miniszter, Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető, Varjú László frakcióvezető-helyettes, Simon Gábor választmányi elnök és több szocialista kerületi polgármester is lerótta kegyeletét.
Szocialista politikusok megemlékezést tartottak a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter a kormány nevében, Hiller István az MSZP pártelnöke a párt, Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője pedig a frakció nevében hajtott fejet a 301-es parcellánál. A protokollmentes eseményen a politikusok koszorút helyeztek el a központi emlékhelyen, majd egy-egy szál virágot helyeztek el Nagy Imre sírjánál és a 298-as parcellánál az áldozatok nevét tartalmazó márványtábla előtt.
A Parlamentben felavatták, majd megszentelték Nagy Imre mártír miniszterelnök és Mindszenty József bíboros prímás emléktábláját. Az emlékművet annak a szobának a bejáratánál helyezték el, ahol 1956-ban az október 30-án megalakult Szabad Kossuth Rádió stúdiója működött, és ahol Nagy Imre miniszterelnök november 1-jén, Mindszenty József, bíboros-prímás pedig november 3-án emlékezetes beszédét elmondta.
Felavatták a Nagy Imre termet, a mártír miniszterelnök 1956-os parlamenti dolgozószobáját is az Országházban. Köszöntő beszédében Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke hangoztatta: a Nagy Imre terem arra figyelmeztet minket, hogy kötelességünk óvni a demokráciát, amit megteremtettünk, és emlékeznünk kell a mártír miniszterelnökre, valamint azokra, akik életüket vagy szabadságukat áldozták a forradalomért. A házelnök Lezsák Sándorral és Mandur Lászlóval, a parlament fideszes és szocialista alelnökével együtt leplezte le a terem ajtaján az emléktáblát.
A kormány kötelességeinek hangsúlyozásával emlékezett meg a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete Budapesten, a szerb nagykövetségnél arról, hogy 50 évvel ezelőtt Nagy Imre miniszterelnök rádióbeszédében bejelentette: Magyarország hadban áll a Szovjetunióval.
"A kormány joga és kötelessége, hogy helyén maradjon minden puccskísérlettel, minden erőszakos és törvénytelen hatalomátvételi kísérlettel szemben" - hangsúlyozta beszédében Donáth Ferenc, a szervezet elnöke.
Félperces csenddel emlékeztek az '56-os szervezetek képviselői az 1956-os forradalom leverésének ötvenedik évfordulójára a Budapesti Fegyház és Börtön Kisfogházában berendezett emlékhelyen szombaton; az ünnepségen Sólyom László köztársasági elnök is részt vett.
A Fiumei úti sírkertben emlékfalat avattak 1956 hőseinek és áldozatainak tiszteletére a forradalom leverésének 50. évfordulóján.
Adósságot törlesztünk azokkal szemben, akik tizenhárom budapesti temetőben alusszák örök álmukat, és azokkal szemben is, akik nem tudjuk, hol nyugszanak - mondta Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a katonai tiszteletadás mellett tartott megemlékezésen.
A honvédelmi miniszter átadta az 1956-os nemzetőrség egykori tagjainak jelvényüket. A budapesti rendezvényen Király Béla, a Nemzetőrség egykori főparancsnoka kapta meg az első jelvényt.
A debreceni Köztemetőben, az '56-os kopjafánál rendezett megemlékezésen Székelyhidi Ágoston, az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság elnöke emlékezett az évfordulóra. Hangoztatta: a Kárpát-medencei magyarok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján a kegyelet, a tisztelet és a történelmi igazságtétel jegyében hajtanak fejet az áldozatok és a vértanúk emléke előtt.

2006. november 4. (MTI)

Emlékmű- és emlékhelyavatás Kapuváron

Emlékművet és emlékhelyet avattak az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére szombaton Kapuváron.
Sarkady Antal iparművész kompozícióját a katolikus általános iskola előtti téren állították fel, míg Rosemarie Szalay domborművét a Provertha Rt. parkjában kialakított emlékhelyen helyezték el.
Sarkady Antal kőrisfából és fémből készült köztéri alkotását az andaui híd ihlette, amelyen keresztül menekülők sokasága hagyta el Magyarországot ötven évvel ezelőtt, a szabadságharc leverése után.
Az andaui híd a Hanságon keresztül menekülők áradatának kiindulópontja volt az új élethez - mondta az alkotó az MTI-nek. A jelképes hídon gyertyát vivő hölgy áll. Óvja, hiszen a gyertya a szeretetet jelképezi a kompozícióban - fűzte hozzá Sarkady Antal.
A köztéri alkotáshoz a kapuvári önkormányzat a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzattól nyert támogatást. A pályázatot az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának megünneplésére, emlékművek állítására, rendezvények megtartására írta ki a megyei önkormányzat.
A Provertha Rt. parkjában avatták fel a német tulajdonos művészfeleségének alkotását. Rosemarie Szalay nyersbeton alapzaton elhelyezett domborműve jelzésszerűen villantja fel a fél évszázaddal ezelőtti eseményeket a széttört csillaggal, a széttört sarlóval, lyukas zászlót vivő férfialakkal és a reményt hordozó nőalakkal.

2006. november 4. (MTI)

Gyertyás megemlékezés a Memento emlékműnél

Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatai előtt tisztelegett és az 1945 és 1956 között kivégzettekre emlékezett a Politikai Elítéltek Szövetsége szombaton este Budapesten, a Petőfi híd budai hídfőjénél álló Memento emlékműnél.
A szövetség rendezvényén tizenöt emlékező mécsest helyezett el az emlékműnél, és egyperces néma főhajtással tisztelgett az áldozatok előtt.
Fehérváry István, a Politikai Elítéltek Szövetségének elnöke beszédében azt mondta: azok közül, akik tizenegy év börtön után szabadultak 1956-ban, sokan csatlakoztak a forradalomhoz. "A keserves börtönévek után egy új világ, a szabadság nézett feléjük" - fogalmazott.
Fehérváry István hangsúlyozta: feladatuk, amíg élnek, hogy emlékeztessenek a magyarországi kommunista diktatúra által 1945 és 1956 között 340 kivégzett emberre.
A megemlékezés végén egy egykori elítélt elmondta az úgynevezett börtön imát, majd a részvevők elénekelték a himnuszt.

2006. november 4. (MTI)

A Hősök terén tartott koszorúzással fejeződtek be az 1956-os forradalom 50. évfordulójának megemlékezései

Katonai tiszteletadás mellett rendezett koszorúzással fejeződtek be Budapesten, a Hősök terén az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából rendezett állami megemlékezések.
A téren megjelent az öt első számú közjogi méltóság: Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc kormányfő, Szili Katalin, az Országgyűlés, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.
Miután a köztársasági elnök fogadta a díszszázad köszöntését, bevonultak a térre a történelmi zászlók. Egy harang ötvenhat kondulását követően felhangzott a Szózat.
Az öt közjogi méltóság a Szózat hangjaira helyezte el az emlékezés virágot az ismeretlen katona sírjánál.
Ezt követően a diplomáciai testület nevében Juliusz Janusz pápai nuncius, majd az 56-os Emlékbizottság koszorúzott.
A koszorúzást megelőzően, majd azt követően Básti Juli színművésznő mondott el szavalatot.
Az ünnepi rendezvény a Himnusz hangjaival zárult.
A kormány és az 56-os Emlékbizottság által szervezett záróesemény kezdete előtt néhány perccel csak a meghívott vendégek és a sajtó munkatársai voltak jelen, de őket is csak átvizsgálás után engedték be a térre.
A Hősök tere környékét lezárták, a meghívott vendégek és az újságírók a Dózsa György úton a Benczúr utca felől közelíthették meg a helyszínt.
A tér közepén álló oszlopot, illetve a király-szobrok emlékművén lévő oszlopokat is fekete drapériával vonták be.
Az ünnepség legvégén a teret lezáró kordon mögül, a Lendvay felől hallatszott egyetlen "mondjon le" bekiabálás és egy füttyszó.

2006. november 4. (Népszabadság)

Lyuk a történelem közepén

Történészeknek és politikusoknak címezte azt az ötvenhat kérdést a nevében legalábbis tekintélyes Összmagyar Testület, amely az '56-os eseményeket szeretné, immár végleg, tisztázni.
Történészeknek és politikusoknak címezte azt az ötvenhat kérdést a nevében legalábbis tekintélyes Összmagyar Testület, amely az '56-os eseményeket szeretné, immár végleg, tisztázni. A néhol költői, néhol csupán provokatív kérdések közül a második így hangzik: Miért lehetséges, hogy ötven évvel a történések után is "sok a tisztázatlan kérdés", nem kutathatók a levéltárak?
- A magyarországi levéltárakban, beleértve az Állambiztonsági Levéltárat is, semmiféle olyan iratanyag nincs, amely ne lenne kutatható a törvényes előírások keretei között - válaszolja meg máris a kérdést Gecsényi Lajos, a magyar-orosz levéltári vegyes bizottság társelnöke, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója. - Nyugodtan állíthatom, hogy ebben a publikációs áradatban, amely '56 kapcsán mostanság megjelent, minden lényeges és kevésbé lényeges kérdést feltártak.
A hazai történetírás így már jobbára a magyar társadalom forradalmat megelőző állapotára, közérzetére, hangulatára helyezte át a kutatás hangsúlyait. Ma már sokkal inkább az a kérdés, hogy milyen traumák és események vezették el az embereket a forradalomig. Ha vannak még lyukak a forradalmi események leírásában, azokról jobbára a nem magyar levéltárak, s leginkább az orosz források tehetnek. S bár az események megítélésében "forradalmi" fordulópontra itt sem számíthatunk, számos lényeges kérdés - főként a szabadságharc megtorlásának történetét tekintve - még tisztázásra vár. Például az, hogy mi történt október végén, mi késztette a szovjet vezetést korábbi álláspontjának megváltoztatására. Az eddigi variációk egyelőre csak hipotetikusak: a kínai kapcsolatoktól Hruscsov álmatlan éjszakájáig ívelnek a magyarázatok.
Az orosz levéltárak azonban, leszámítva a kilencvenes évek engedékenységét (akkor Jelcin egy egész dossziéval érkezett Budapestre), mindmáig nem változtattak álláspontjukon: titokként kezelik az akkori események dokumentumait.
- Még felbecsülni sem tudjuk, hogy mi lehet az Elnöki Levéltárban, hiszen oda csak a kiválasztott orosz kutatók juthatnak be - érzékelteti Baráth Magdolna történész a jéghegy csúcsát. Ő évente egy hónapot tölt kint Oroszországban, de a következetlenséggel már szembesült: amit a kilencvenes évek elején megnyitottak, azt később zárolták, hogy majd újra hozzáférhetővé tegyék. Pedig kutatni volna mit: az Elnöki Levéltáron kívül a külügyminiszteri levéltár és az állambiztonsági szervek (KGB) irattára is számtalan kérdésre adhat választ. Ám egyelőre megsaccolhatatlan, hogy milyen titkokba engednek bepillantani. Ennek kapcsán az a tény is sokatmondó, hogy míg itthon a rendszerváltozásig bezáróan már szinte alig akad titkos irat, Oroszországban fordított az arány: még mindig több a titkos irat, mint a kutatható.
S bár magyar részről történtek politikai gesztusok a légkör enyhítésére, még mindig nem tettünk meg mindent. Ha felkérnénk egy szakértői csoportot, hogy a munkájukat finanszírozva működjenek együtt az orosz kollégákkal a már meglévő politikai támogatás mellett, az minden bizonnyal meghozná a várt áttörést - vélik a magyar szakemberek. Enélkül azonban Magyarország nem elég fontos - sem stratégiailag, sem politikailag -, hogy megtegyék felénk a nyitást elősegítő gesztust. Másrészt a jelenlegi együttműködési keretek között kiadható kétnyelvű dokumentumkötet nem lenne olcsó mulatság. Az orosz fél a fontosabb anyagokért ugyanis akár több ezer eurót is elkérhet, ahogy ezt más, nyugati példák is mutatják.
Eltökélt politikai szándék és pénz nélkül a "szeretnénk is, meg nem is" magyar szándékra "akarjuk is, meg nem is" válaszok érkeznek. Ami hivatalosan valahogy így hangozna: a már meglévő együttműködési formák mellett a két fél még nem tudott újakat kialakítani.

2006. november 4. (Népszabadság)

Mikojan tárgyalt volna Nagy Imrével?

A tárgyalásos megoldást pártoló Anasztaz Mikojan 1956-os kudarcára emlékezett fia, Sztyepan Mikojan pénteken egy szentpétervári évfordulós kerekasztal-beszélgetésen. Anasztaz Mikojan, aki Mihail Szuszlovval együtt Budapesten tartózkodott a szovjet vezetőség küldötteként 1956. október 31-ig, rá akarta beszélni Nyikita Hruscsov szovjet vezetőt, hogy jussanak egyezségre Nagy Imre magyar miniszterelnökkel - mondta az MTI-nek telefonon Sztyepan Mikojan, aki szerint Magyarországon is létrejöhetett volna egy olyan kompromisszum, mint Lengyelországban Gomulkával.
Mások persze másként emlékeznek. Borisz Bratyenkov az 1956 novemberében Magyarországra bevonuló szovjet csapatok hadnagyaként teljesített szolgálatot Gödöllőn. Mint moszkvai tudósítónknak meséli: "A Kárpát menti katonai körzetben riadóztattak minket, addig semmit nem hallottunk a magyarországi eseményekről. Csak annyit tudtunk, hogy valahol Nyugaton meg kell akadályoznunk a NATO bevonulását. Az egykori híradós tiszt arra emlékszik, hogy Gödöllőn sírva mesélte nekik egy magyar rendőr, hogy a forradalmárok nem sokkal azelőtt lelőtték feleségét és két kisgyermekét. Bratyenkov ebből arra következtetett, hogy a szovjet csapatok bevonulása polgárháborútól mentette meg Magyarországot. Horthysta fegyveresekről, fasiszta felkelőkről beszél, akiket persze soha nem látott, néhány gödöllői mesélt róluk. "Nemzeti forradalom már csak azért sem lehetett 1956-ban" - mondja tudósítónknak -, mert Gödöllőn például nyugalom volt, tehát az egész nemzet nem támogathatta a forradalmat. Igaz, a három tankezred vezérkari központjaként szolgáló Gödöllőn nehezen is valósulhatott volna meg bármilyen szervezett ellenállás, mint ahogy az sem meglepő számára, hogy hozzá, szovjet tiszthez csak segítőkész és oroszul kiválóan beszélő magyar állampolgárok fordultak akkoriban. Bratyenkov máig meg van győződve arról, hogy Ausztria - semlegességét megszegve - fegyveres ellenállókat engedett be Magyarországra.

2006. november 4. (Népszabadság)

"Baj, hogy átengedtük '56-ot a jobboldalnak"

- Ami 1956 ötvenedik évfordulóján történt, az gyalázat. Történelmi traumáink arról tanúskodnak, hogy mindig külső ellenséggel szemben voltunk kénytelenek harcolni.
Mindezt a demokratikus ellenzék tagja, az egykori szabad demokrata képviselő, Halda Alíz mondta azon a tegnapi konferencián, amelyet az SZDSZ-es Szabó Miklós Alapítvány rendezett Eörsi István író, egykori '56-os elítélt Belgrád rakparti lakásában. A konferenciával egyben arra is emlékeztek, hogy 1986-ban is itt gyűlt össze az egykori demokratikus ellenzék, mégpedig az 1956-os forradalom harmincadik évfordulóján tartott megemlékezésre, akkor még illegálisan. (Csurka István és Csoóri Sándor, a "népi ellenzék" írói nem fogadták el a meghívást.)
Halda Alíz előadásában megemlítette, a sokáig államilag elhallgatott '56-tal kapcsolatos ellentétek nem mai keletűek, azok 1990 után rögtön kiéleződtek. Fölidézte a Történelmi Igazságtétel Bizottsága rendszerváltás utáni, Corvin közi összejövetelét, amelyen a forradalom után elítélt Göncz Árpád is részt vett. Valaki közbeszólt az '56-osok közül: "A mi hátunkon másztál oda, ahová jutottál!" Göncz akkor már valóban köztársasági elnök volt.
Ez még a legelején történt, tette hozzá Halda, majd azt kérdezte: mi történt az emberek lelkében? Mi lehet az oka annak, hogy a boldog egymásra találás ilyen gyűlöletbe fordult? S mi a magyarázata annak, hogy értelmes emberek is elveszítik a fejüket?
A házigazda, Eörsi László történész az 1956-os forradalom egyik legvitatottabb alakjáról, Dudás Józsefről tartott előadást. Dudás - aki hat évet töltött a fasizmus, és nyolcat Rákosi börtöneiben - 1956. október 27-én kapcsolódott be a forradalom eseményeibe, s néhány nap alatt jutott "karrierje" csúcsára, 28-án már 25 pontos követelést tett közzé, elindította a Függetlenség című lapot, és az ő ötlete volt a nemzetőrség fölállítása is. Tízfős csapatával elfoglalta a Szabad Nép székházát (itt segítette az első Népszabadság megjelenését), s a forradalom alatt ő volt a Nagy Imre-kormány informális ellenzékének vezére. Nagy tárgyalni is kénytelen volt vele (miközben más forradalmi vezetők kalandornak tartották). Dudás aztán a szovjet bevonulás előtti napokban elvesztette befolyását még saját csoportja fölött is, később pedig több olyan bűntettet varrtak a nyakába, amelyhez nem volt köze. A forradalom leverése után példát statuáltak vele, 1957. január 14-én kivégezték.
Több "ős"-SZDSZ-es szóvá tette, hogy a liberális párt, amely '56 elfogadtatásának szellemében fogant, kénytelen megtapasztalni, hogy kivették a kezéből '56-ot, s azt teljesen torzult formában állítják a politikai manipuláció szolgálatába. - '56 képére rárakódott a kádárizmus szemete - fogalmazott felindultan Demszky Gábor -, és két részre osztotta az országot. A baloldal úgy írja át a történelmet, hogy kiemeli '56-ból magának Nagy Imrét, a reformkommunistát, s nem vállalja föl '56 teljes örökségét. A mi felelősségünk pedig az, hogy elveszítettük '56-ot. Az is baj, hogy az a jobboldal ügyévé válhatott.
Haraszti Miklós megengedőbbnek bizonyult. - 1986-ban itt, ebben a szobában vallhattam saját, '56-tal kapcsolatos utamról. Húsz év telt el, s ma a reformkommunisták különféle nemzedékei csatlakoznak az '56-os hagyományhoz - mondta, majd hozzátette: - Miért ne lehetne ezt vállalni? Végül is mindenkinek elérkezik a saját '56-os ideje.
Haraszti Miklós fölidézte Benda Kálmán húsz évvel ezelőtti meghatározását, amely szerint 1956 a "pluralista egységet" szimbolizálta. Azzal fejezte be: minden zavaró körülmény ellenére ma is megvan az esély arra, hogy '56 ezt a vágyat jelképezze.

2006. november 4. (Népszabadság)

Két emlékmű, két világ

Ötvenhat központi emlékműve (fölavatva október 23-án) keleti irányból nyugat felé tartó éket formál. Ötvenhat "nem központi" emlékműve (fölavatva ugyancsak október 23-án) szintén éket formál. Ennek iránya nyugat felől tart kelet felé. A kiterített várostérképen ellenőriztem meghosszabbított vonalukat. Szerencséjükre vagy balszerencséjükre, legföljebb ha a végtelenben találkoznak, lévén párhuzamosak.
Rendészeti szempontból bizonyára ez az ideális, így kell(ene) levezényelni a biztonsági kockázatot hordozó különnemű csoportokat. Ott tartunk, hogy minden jelképpé emelkedik manapság. A katonai terepasztalként fölfogott Budapest-mappa is, a vektorok ellenirányú mozgása is, a kétféle ék által hordozott kibékíthetetlen kultúrák is.

Amnéziakörlet
Történelmileg úgy alakult, hogy az egykori Aréna út ( későbbiekben Dózsa György út) mesterségesen kitágított szakaszát praktikus okokból Felvonulási térré (legújabban Ötvenhatosok terévé) nevezték ki. Az igénél érdemes pillanatra megállni. Kinevezték.
Az urbanisztika szakemberei tudják: kontinensünk kultúrájában egy tér nem döntés, hanem alakulás révén születik. A dóm, a városháza, a fórum, az agora, a piac, az akasztófa megannyi remek ürügy, hogy a fölsorolt témák miatt a nép maga magától megálljon, ott üres helyet taposson, később szép házakkal körülkerítse, obeliszkkel, kúttal, lovas szoborral díszítse életének eme kitüntetett pontjait. A tér nem négyzetméterkérdés. A tér a civil társadalom háromdimenziós építészeti lenyomata. A tér - társadalmilag - alulról fölfelé születik. Pest városának három valódi tere van, a Duna-kikötő teremtette Kirakodó tér (ma Roosevelt tér), a Redout révén kialakult placc (ma Vigadó tér) és a Német Színház miatt öblössé formálódott Theatrum piac (ma Vörösmarty tér). A többi tér fölülről lefelé született. Például a Bazilika miatt megszokott, de a menetiránynak háttal álló Szent István tér, például a Millenniumi emlékmű miatt elfogadott, de a hivatalosságok miatt szerethetetlen Hősök tere, például a Parlament miatt kihasznált, de a mocsaras talajra húzott és az elmocsarasodás genetikai kódját sorsában azóta is hordozó Kossuth tér.
Hol a határ? Ahol akarom. E mentalitásból logikusan következik, hogy nálunk városrendezés miatt támadt űr is kinevezhető térré. (Március 15. tér) Hogy lebombázott háztömb hűlt helye is kinevezhető térré (Honvéd tér). Hogy ideológiai okokból nagy tömegek zavartalan mozgatását biztosító útszakasz is kinevezhető térré (Dózsa György út). Utóbbi pusztán azért, mert szem- és fültanúja lehetett a múltban elkövetett erőszakosságoknak, autoriter viselkedéseknek, tévelygéseknek és tagadásoknak. Ez a mi "terünk", ez a mi realitásunk, ez a mi megszenvedett saját, teresedéstől független "urbanisztikai" mondanivalónk. Ide álmodták a 2005. június 5-i zsűridöntés eredményeképpen az 52. sorszámot viselő első díjas terv megvalósított változatát, Emődi-Kiss Tamás, Papp Tamás és György Katalin a körlettől sajnos leválaszthatatlan, amúgy kiváló alkotását. Kár, hogy idekerült, mert lehetetlen helyzetbe került.
A központi Ötvenhatos emlékmű absztrakt mű. Mellesleg szenzáció: elvont jellel történelmi mementót Budapest nyilvános és forgalmas pontjára, tehát nem temetőbe, nem középület udvarára, nem házfalra és nem évszaktól függő színes szirmot bontó virágágyasok közé rejtve vagy lobogó fáklyának álcázva nálunk még nem emeltek.
Az a klasszikus modernitás győzedelmeskedett itt, amely stílus elképzelhetetlen lett volna Horthy-Magyarországon, mert a közízlés őrei efféle dizájnban "szovjetstítlust" szoktak volt szimatolni. (Fölemlíthették volna akár a "terhelő bizonyítékot" is: El Liszickij allegórikus munkáját, a "Vörös ékkel zúzd szét a fehéreket" című tizenkilences plakátját). Amely stílus szigorúan kizsűriztetett volna még a legpuhább Kádár-korszakban is, mert ideológiában működött legkevésbé a békés egymás mellett élés. (A vigyázó szemek nyilván okultak a nyugatosan nonfiguratív Erneszt Nyeizvesztnij kísérleteinek Hruscsov alatti sanyarú sorsából). És amely stílus kiiktatódott volna - ki is iktatódott - a rendszerváltás utáni időkből, köszönhetően a törékeny kompromisszumokon nyugvó gyönge demokrácia körkörösen gyáva döntéseinek.(Egy-két Nagy Imre- és ezernyi Szent István-szobor erre a tanú).
A zsűri (sorai között a kortárs művészetelmélet egyik legtekintélyesebb alakja Hans Belting, a téralakító kortárs plasztika egyik legjobb magyar művelője Körösényi Tamás, és az ötvenhatos ikonográfia legfölkészültebb hazai ismerője Boros Géza) nyilván nem véletlenül választotta a minimális eszközökkel maximális pátoszt megjelenítő mű makettjét. Ezt a modernitás melletti bátor gesztust, a fáradt hazai köztéri plasztikának ezt a radikális meghaladását, ezt a darabnyi testet öltött igazi "konvergenciatervet". Akkora ugyanis a pótlandó stiláris deficit, hogy valószínűleg nem volt érdemes a mű eredetiségét túlméregetni. Meglehet: a nagy alaprajzon elterülő, bejárható geometrikus idomok a berlini holokauszt mementóra, a szögek, centiméterek, idomok számmisztikája a 301-es parcella Jovánovics félépület - szobrára az elegánsnál erőteljesebben utalnak, de a mintaképek nem éppen rossz referenciák.
A terv nézőjét nagykorúsítva az emberlényeget gyönyörű rozsdájú négyzet alapú vashasábokig egyszerűsítette, a tömeglényeget a hasábok egyre sűrűbb és egyre növekvőbb masszájára bízta, a lendületlényeget a rozsda fokozatos krómacélosodásával és a hasábok éllé hegyezésével fejezte ki. Alkotói arra számítottak hogy "a történelem mítoszba fordulásának és a tapasztalatok emlékké válásának folyamata immár befejeződött - ahogy azt az emlékezetspecialista Assmann mondta - s az utókor számára a múlt úgy szilárdul megalapozó történetté és válik bensővé, hogy a tényszerű és képzeleti motívumok arányát nem firtatva egy adott közösség mítoszává tud átlényegülni."
A számításba azonban hiba csúszott. A fölfényesedő "go west" emlékmű más lehetett tervben, s más végleges méretében. Mítosza mintha elpárologna a teretlen tér és a múlandó múlt körletében. Errefelé, a hajdani Aréna úton még egyetlen monumentum sem ért meg két emberöltőt. A Regnum Marianumot a proletárdiktatúra lebontotta. A helyére állított keresztet újbalos fiatalok szokták rongálni. Lenin és a fegyverbe hívó tanácskatona szobrai Nagytéténybe emigráltak. A hajdan jobb napokat látott Időkerék kigurításáról is szó van, egy cég már jelentkezett, átvállalná a drága holmit. Építés, felejtés, építés, felejtés - lösztalajon nyugszik itt a történelem. A kecses ezüst szinuszgörbe hátú ék mintha nem lenne erre a terepre való. Sztálin csizmái, az igen, az még bírta a strapát. De hát azt meg éppen mostanában rekonstruálták a Szoborpark és a remake kedvelők nagy örömére...

Passiószínpad
A másik ék, a keletre tartó, a "kis ötvenhatos", a Forradalom bölcsője alcímet viselő szobor ezzel szemben remekül érzi magát. Szinte fickándozik a neki szánt két pilon között a Hauszmann Alajos tervezte Műegyetem rakparti frontján. A fehér mészkőből faragott huszonnyolc mellék- és egy főalakból álló csoportot szemlátomást kevéssé rendítették meg a zsűri-jegyzőkönyv szigorú szavai, mely szerint "a tömeg dinamizmusa nem meggyőző, áramlásának ereje formailag is szervetlen" továbbá hogy "a kompozíció, miközben a hagyományos mozgalmi emlékművek sajátosságait idézi, a tömeg és a főalak kapcsolatát tisztázatlanul hagyta."
Hozzátenném, nemcsak a hagyományos mozgalmi emlékműveket idézgeti a meghívásos pályázat első díjas nyertese, Csíkszentmihályi Róbert gyakorlottan könnyűkézre valló profi köztéri szobra. Benne van ebben Horvay János Dombóvárra telepített fátumtól sújtott Kossuth-látomása, benne van Kallós Ede és Telcs Ede szórakoztatóan agyonbonyolított Vörösmarty-fantáziája, és benne van persze az újrahasznosított forradalmi romantika minden "szabadság-szerelem" - színvonalú Marianne figurája, igaz, frígiai sapka nélkül, de szép keblekkel, lobogó hajjal és hajótat-sellőket szégyenítő győzedelmesen homorító testtartással. Valamennyi toposz a múltból és valamennyi kellék a vizuális könnyűműfajból.
Mítosz? Múlt? Emlékezet? Dekonstruált majd újrakonstruált történelmi tudat? Ugyan már! Legyen az a mindenséggel bajlódó, nehéz életű és bizonytalan jövőjű "központi emlékmű" intellektuális baja, terhe, felelőssége! A mi budai Marianne-unk csapata a megfogható vérvalódit utánozná legszívesebben, és ha az ügyesen mozgó szobrászi véső fegyelmező ereje nem tartaná vissza, a pokolba küldene minden stilizációt és szimbolizációt, távolságtartást és reflexiót. Egyikük olyan micisapkát hord, mint amilyen az egykori fotókon látszik. Másikuk haján jól fölismerhetők a frissen dauerolt haj fürtjei. A harmadik meg szinte él, majd megszólal, kifaragott szemüvege is szinte megcsillan az őszi fényben. A negyedik és az ötödik pedig éppen most feszíti szét azt a két pszeudópilont, amely mögül a nép, a populus a lehető legpopulistább módon, keverve a mímelt rebelliót a valódival, éppen készül elönteni a járdát.
Elismerem: Csíkszentmihályi művének ez az interpretációja némileg túloz. Ez a leírás panoptikumfigurákhoz illik, esetleg beállított élőképekhez, latin-amerikai templomok tökéletes illúziót keltő szent színházaihoz. S minden olyan passióhoz, amelyben a folyton folyvást ismételt Szent Történet, a Nagy Narratíva többé már nem múlt, hanem a transzállapot következtében megképződött örök jelen idő. A leírás túloz, de erről a szezon tehet. A túlzás is benne van a pakliban.
Amnéziák övezte absztrakció, ez látszódott a pesti oldalon. Duhaj passióba hajló valóságshow, ez lett a budai élmény. Itt és most ez a választék. Közöttük pedig - mi mást lehetne mondani - zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

2006. november 4. (Népszabadság)

A nép szabadsága és a Népszabadság

Október 23-án délelőtt a Szabad Nép küldöttsége a Politikai Bizottság ülésén követelte a helyzettel való komoly és őszinte szembenézést s a tüntetés engedélyezését. A nap végére a lap szerkesztősége lényegében fölbomlott. A főszerkesztőt, Horváth Mártont elragadták a politika harcok.
A Szabad Nép székházában két, nemrég rehabilitált, a szerkesztőségbe éppen akkor visszakerült radikális ellenzéki újságíró, a Nagy Imre-perben később halálra ítélt Gimes Miklós és a hosszú börtönbüntetést szenvedett Lőcsei Pál tartotta a frontot. Ők néztek szembe a szerkesztőség épületébe betörő felkelők haragjával. Másnap újság helyett csak a tüntetés követelései mellett kiálló röplap jelent meg. Kétnapos szünet után október 26-án jelentkezett újra a Szabad Nép. Gimes Miklós írta a vezércikket, melyben határozottan kiállt a felkelés mellett akkor, amikor a pártvezetés még az ellenforradalmár csőcselék garázdálkodásáról beszélt.
Először fordult elő a lap történetében, hogy a vezércikk határozottan és tudatosan szembement a párt hivatalos álláspontjával. Erről a vezércikkről beszélt Kádár János, amikor a forradalom leverése után fél évvel azt mondta, hogy "belső árulás következtében a Szabad Népben megjelenik egy cikk, hogy éljenek a nemzet hősei, és akkor ott állunk mi."
A Szabad Nép azonban hiába vált le a pártról, az utca népe számára azonos maradt gyalázatos múltjával, s az utcákon inkább égették, mint olvasták. A Szabad Népet immár nem érezhette magáénak senki, október 29-én jelent meg utoljára. Utolsó vezércikkének címe: Hajnalodik... Ezen a napon Gimes, Lőcsei és mások már a másnap debütáló új, független napilapot, a kérészéletű Magyar Szabadságot szerkesztették. Ehhez a Szabad Nép addigi és régebbi munkatársai közül azok csatlakoztak, akik nem kívántak többé pártlapnál szolgálni. 29-én este a Szabad Nép székházát birtokba vette Dudás József Országos Nemzeti Forradalmi Bizottmánya, s a Magyar Szabadság szerkesztőségét rögtön meg is osztotta az a kérdés, hogy szabad-e Dudás Józsefékkel egy fedél alatt lapot szerkeszteni. A szabad népesek közül azok, akik részt kívántak venni az időközben a forradalom mellé álló, névváltás és megújulás előtt álló párt új lapjának létrehozásában, a Parlamentben tanácskoztak október 30-án. Itt kapta a lap Pándi Pál javaslatára a Táncsicsra utaló Népszabadság nevet. Másnap föloszlott a régi állampárt, megalapították az MSZMP-t, s még ezen a napon kinevezték a párt központi napilapjának főszerkesztőjévé Haraszti Sándort. Ő volt a legtekintélyesebb újságíró Nagy Imre híveinek körében. Helyettese Fehér Lajos lett.
November 2-án került ki a nyomdából a Népszabadság első száma. Másnap az Athenaeum Nyomda épületében próbálta meggyőzni Fehér Lajos Méray Tibort, Kende Pétert, Gimes Miklóst, Lőcsei Pált, Novobáczky Sándort, hogy csatlakozzanak a laphoz, de erre csak Fekete Sándor vállalkozott. Mire a harmadik szám november 4-én utcára került, az utcát már szovjet lánckerekek taposták, Haraszti főszerkesztő pedig már beleesett a jugoszláv nagykövetség menedékjogi csapdájába.
November 5-én Kádár nyomában megérkezett Szolnokra az egy héttel korábban Moszkvába menekült rákosista pártkáderek egy csoportja, közöttük Andics Erzsébet és Berei Andor. Ők Friss Istvánnal együtt (aki három héttel később a Népszabadság főszerkesztője lesz) megalakították a forradalmat eláruló Kádár-kormány tájékoztatási csoportját, és újraindították a Szabad Népet. November 6-án és 7-én ez volt a párt egyetlen lapja.
November 7-én az újságíró-szövetség távollétében elnökévé választotta Haraszti Sándort és sztrájkot hirdetett. A sztrájkot egyedül a Népszabadság törte meg, mely november 8.-tól, immár Fehér Lajos főszerkesztésével ismét megjelent, egyelőre a szolnoki Szabad Néppel párhuzamosan, az MSZMP budapesti lapjaként.
Miután Kádár följött Pestre, a szolnoki Szabad Nép hangneme megváltozott. A forradalom egészét fasiszta ellenforradalomnak minősítették, ami ekkor még távol állt a párt hivatalos álláspontjától. A Népszabadság november 11-én az aktuális pártvonalnak megfelelően megsemmisítő támadást intézett a szolnoki Szabad Nép ellen, s az nem is jelent meg többé. Andics Erzsébetet és Berei Andort november 16-án visszarepítik a Szovjetunióba, csak másfél évvel később jöhettek haza.
Amint tisztázódott a párt központi lapjának helyzete, Fehér Lajos nyomban vissza akarta adni a főszerkesztői posztot Horváth Mártonnak, aki ezt nem vállalta, de Kádár János egyébként sem bízta volna rá. Nyilvánosan a régi, sztálinista vezetők közé sorolta Horváth Mártont, akiket többé nem szabad vezető beosztásba helyezni, de igazából Horváth Márton aktuális nézeteivel volt baj, melyeket ki is fejtett Kádárhoz írt levelében november 16-án. Ezek szerint nem volt meggyőződve "a szovjet csapatok másodszori bevonulásának az elkerülhetetlen szükségességéről és hasznosságáról", továbbá: "az ország egész felnőtt lakosságával együtt én is csak Nagy Imrével és az összes, valóban demokratikus erők (sic!) összefogásával tudom elképzelni a kibontakozást."
Nagy Imrét, Haraszti Sándort és a többi csapdába ejtett menekültet november 22-én este csalják ki a jugoszláv nagykövetségről, hogy elrabolják és Romániába deportálják őket.
Ezen az estén a Népszabadság szerkesztőségének vezetői Kádár Jánossal és Kállai Gyulával veszekednek a Parlamentben. A veszekedésig a következőképpen jutottak el: a Népszabadság november 17-én közölte Tito hat nappal korábban tartott pulai beszédét, melyben üdvözli a magyar forradalom eltiprását, magasztalja a Kádár-kormányt, egyúttal azonban kritizálja a Szovjetuniót, s kifejti azt a meggyőződését, hogy a személyi kultusz nem fölszíni jelenség, hanem mélyen gyökerezik a szocializmus addigi szovjet (típusú) gyakorlatában. A Népszabadság közölte a Pravda erre adott válaszát, s Fehér Lajos ragaszkodott hozzá, hogy a Népszabadság szerkesztőségi cikkben fejtse ki véleményét a vitáról. A szerkesztőségi cikk voltaképpen nem tért volna el a kádári pártvezetés akkori álláspontjától, de Kádár nem engedhette meg magának, hogy a Szovjetuniót érintő kritikai elemeket is tartalmazó vezércikket jelentessen meg a párt - ismét szigorú cenzúra alá fogott - lapjában. Kádár földúltan rontott rá a már átírt, megszelídített cikk kefelevonatával érkező Fehér Lajosra és Rényi Péterre.
A Népszabadság vezetői sztrájkot hirdettek, nem jelentették meg az egyébként nyomtatásra készen álló november 24-i számot, s a párt titkárságához eljuttatott levelükben megállapították, hogy a szerkesztőségi cikk letiltásával a kormány nyíltan beismerte, hogy "nem folytathat önálló politikát". Az itt tartózkodó Malenkov és Szuszlov aznapi jelentésében beszámol róla, hogy reggel elbeszélgettek Kádárral arról, hogy "határozottan rendet kell tenni a sajtó és a rádió vonalán, meg kell akadályozni Fehér Lajos provokációs tevékenységét". Megtörtént. Fehér Lajost még aznap leváltották, és más területre irányították. Rényi Péter megrovásban részesült. A Népszabadság főszerkesztője Friss István lett.

Az első napok híreiből

Népszabadság, 1956. november 2.

Ismét megkezdik a tüzelőárusítást - egyelőre csak kis tételekben A Belkereskedelmi Minisztérium TÜZÉP Igazgatóságának ideiglenes forradalmi bizottsága értesíti a lakosságot, hogy az összes budapesti tüzelőanyag-telepeken és az állami, valamint magán-kiskereskedésekben vásárlóként egy mázsa tüzelőanyagot adnak ki. Az egy mázsa tüzelőanyag a készlettől függően szénben, fában, kokszban, vagy brikettben vásárolható. A forradalmi bizottság felkéri a tüzelőanyag-szállítási vállalat valamennyi dolgozóját, hasson oda, hogy a kórházak, csecsemőotthonok, a lakosság részére a szükséges tüzelőanyag-szállítást biztosítsa.

1956. november 3.

A fővárosban megindul a közlekedés ...A Fővárosi Autóbuszüzem munkástanácsa elhatározta, hogy az üzem dolgozói ismét felveszik a munkát. Mindazokon a vonalakon, ahol nincs jelentősebb közlekedési akadály, ma szombaton reggel megindul a rendszeres autóbusz-forgalom... Nehezebb munkának ígérkezik a villamos-forgalom megindítása. Az utcai harcok során rengeteg helyen sérült meg a felsővezeték, illetve a vágányhálózat.
Körséta az élelmiszerboltokban. Ma délután fél háromkor is sok vásárló kereste fel a Vámház körúti csarnokot. Számos stand üres, itt is, ott is hosszú sorokat látunk. A zöldség és gyümölcs szövetkezeti bolt standja előtt két hordót fognak közre az emberek. Különlegességet árulnak itt: bolgár túrót, kilóját 12 forintért. Néhányan bizalmatlanul néznek a zsíros túróra, de többen is erősítgetik, hogy nagyon finom. Odébb "valódi" Ella-burgonyáért állnak sort, ára, amint a tábla hirdeti 1,20 forint. Nézzünk néhány ártáblát: aprószemű fonnyadt szőlő 3,50, káposzta 2,20, szebb 2,60, körte 6,60, gesztenye egy helyütt 8,40, másutt 9,60, sampion gomba 10 forint... A csarnok másik végén vannak a legtöbben - élő baromfit árusítanak. Másutt csendesen várakoznak az emberek, de itt-ott veszekedés is hallható.
- A Kispest labdarúgó-csapata csütörtökön este megérkezett Bécsbe. Az osztrák fővárosban melegen ünnepelték a magyar sportolókat, akik valószínűleg több mérkőzésen játszanak majd az osztrák csapatok ellen...

1956. november 4.

Kodály Zoltán távirata Kodály Zoltán táviratot intézett a szovjet zeneszerzőkhöz, amelyben kéri, járjanak közben kormányuknál, hogy a szovjet csapatokat azonnal vonják ki Magyarország területéről. (MTI)
- John Foster Dulles amerikai külügyminisztert szombaton reggel vakbélgyulladás miatt kórházba szállították. (AFP)
Sebesült magyar szabadságharcosok bécsi kórházakban
Tizenhárom sebesült magyar szabadságharcost pénteken Ausztriába szállítottak és bécsi kórházakba helyeztek el...
- A Budapesti Lapnyomda (volt Szikra Lapnyomda) ideiglenes munkástanácsa felhívja az üzem összes dolgozóját, akik még nem álltak munkába, hogy hétfőn, november 5-én délelőtt 10 órakor jelentkezzenek az üzemben a munka felvételére.
1956. november 8.

Határozat a zálogházba elhelyezett ruhanemű és lábbeli kiadásáról A Minisztertanács 1956. november 6-án tartott ülésén a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elhatározta, hogy az 500 forintnál nem nagyobb zálogkölcsönt képviselő jelen rendelet megjelenése napjáig elzálogosított ruhaneműt és lábbelit a tulajdonosoknak a zálogkölcsön visszafizetése nélkül 1956. november 10-e és 20-a között ki kell adni. A Minisztertanács felhívja az ország minden zálogház vezetőjét, hogy e rendeletet a megszabott idő alatt hajtsa végre és november 20-a után az értékek kiadásáról a visszavett zálogcédulákkal a pénzügyminiszternek számoljon el. Budapest, 1956. november 6. A Minisztertanács

1956. november 10.

Ma 30 vagon liszt és 50 vagon burgonya kerül a budapesti üzletekbe ...Az eddigi becslések és jelentések alapján a fővárosi élelmiszerüzleteknek mintegy 40 százaléka sérülést szenvedett. Pénteken az árusításra alkalmas élelmiszerüzleteknek csaknem 90 százaléka kinyitott. Tegnap 20 vagon lisztet, cukrot, száraztésztát, 10 vagon burgonyát, 3 vagon rizst kaptak az üzletek. A sütőüzemek fennakadás nélkül dolgoznak, tegnap még a kenyérárusítást is elvégezték. Mától ezt már fokozatosan átveszik tőlük az élelmiszerüzletek. Ma az üzletekbe kerül 30 vagon liszt és 50 vagon burgonya is.

1956. november 11.

Amiből nem kérünk Az utcákon néhány napja újra látható a Szabad Nép elnevezésű lap, amely az MSZMP központi lapjának titulálja magát. Úgy látszik, vannak emberek, akiknek az utóbbi napok tragikus eseményei alatt bedugult a fülük, vagy elhomályosodott a látásuk. Az egész ország tudja - ezt adta tudtul az MSZMP alapító nyilatkozata is -, hogy az új párt központi lapja a Népszabadság. S ez az új név nem formai kérdés, nagyon is lényeges mozzanat. A Szabad Nép néhány évi hősies illegális, és néhány éves eredményes legális harc után dicstelen útra tévedt, a Rákosi-Gerő klikknek lett a szócsöve... a lap lényegében elvesztette hitelét, az olvasók végérvényesen megvonták tőle bizalmukat... Az MSZMP elvetette a Szabad Népet, mert elvetette és elveti mindazt, ami rossz, bűnös volt a Rákosi-Gerő-féle politikában... a magyar nép másképp akar élni ezentúl, mint élt eddig, meg akarja őrizni az októberi tüntetés minden igaz vívmányát... A szolnoki Szabad Nép neve és nem egy cikke a közelmúltra emlékeztet. A szabadságáért küzdő magyar nép megvédi a népi hatalmat, minden tényleges eredményével együtt - de ebből a múltból nem kér.

"Dudás a Népszabadság három számának megjelenését biztosította"

- Újpesten laktam, s benn jártam a sógoroméknál a Pannónia utcában. Egy ízben összefutottam Galambos Lajossal, Mesterházi Lajossal és Szamos Rudolffal. Szamos beszélt arról, hogy kellene egy baloldali lapot csinálni, többen szívesen írnának bele. Ilyen volt többek között Földes István, Terényi Éva, Faragó Jenő, Almási István és jómagam. Még a Köztársaság téri pártháztámadás előtt, 29-én találkoztunk a Nők Lapja szerkesztőségében (a TV melletti egyik épületben), és megadtuk egymásnak a telefonszámainkat. Este aztán hívnak, hogy másnap, 30-án délelőtt menjek a Parlamentbe, Kállai Gyula szobájában lesz egy megbeszélés. Másnap a megbeszélés szerint ott voltam. Ismertem minden újságírót. Ott volt Kádár is, egy sarokban beszélgetett valamelyik harcoló csoport képviselőivel - így emlékszik vissza a Népszabadság megszületésére Szabó László, aki hosszú időn át a lap belpolitikai rovatvezetője volt, s 1989-ben felhagyott az újságírással. - Kádár később odaült közénk. Arról volt szó, hogy kéne egy lap, de kéne egy új párt is. Erről ő beszélt. "Kicsi, de tiszta párt kellene" - mondta, és megjegyezte, "itt most többpártrendszer lesz, arra kell fölkészülni, sokáig kis párt leszünk". Amikor fölmerült a kérdés, hogy mi legyen az új párt neve, többféle változat elhangzott. Legyen Kommunisták Magyarországi Pártja. Vagy Szociáldemokrata-Kommunista Párt. Kádár azt hajtogatta, úgyis kis párt leszünk, szeretné, ha tiszta lenne, új neve lenne. Avval érvelt, hogy volt a húszas években a Vági-féle Magyarországi Szocialista Munkáspárt, tiszta tudott maradni. Akkor állt elő Pándi Pál azzal az ötlettel, hogy az újság neve Népszabadság legyen. Merthogy Táncsics kiadta annak idején A Nép szabadsága című lapját, mely ugyan csak egy számot élt meg (ezen akkor jót derültek a jelenlévők), de hát ez egy hiteles név lenne. Ez a jelenlévőknek nagyon megtetszett. Igen ám, de hol nyomtassák? A Blahát elfoglalták. Nem ismeri valaki Dudást? - kérdezte Kádár. Akkor Kállai elmondta, Dudás a Román Kommunista Párt tagjaként együtt ült egy hírhedt román börtönben Szántó Rezsővel, Szántó Zoltán testvérével. Kádár azt kérdezte, mit gondolnak, megengedné-e Dudás, hogy itt nyomják az új lapot? Kállai azt felelte, Szántó Rezsőt kellene megkérni, mint volt zárkatárs, ő bizonyára rá tudná beszélni. A lapot a Nádor utca 28. pártközponti részében szerkesztették (később az ORFK, ma a cégbíróság épülete). Onnan vitték át a kéziratokat a nyomdába. Miután én ismertem a nyomdát, és Dudás József ott rendezte be a főhadiszállását, a többiek javasolták, hogy kísérjem Nemest Szántó Rezsőhöz - emlékezik Szabó. - Szántó a Blahán azt mondta a bejáratnál az épületet őrző Dudás-csoport tagjainak: "Dudás polgártársat keressük". A második emeleti szedőterembe vezette Szántót egy géppisztolyos férfi. Volt ott egy nagy üvegfal, valamikor a korrektorok ültek mögötte, akkor ez volt Dudás főhadiszállása. A kicsiny szobából az udvarra lehetett látni. Dudás előlép, meglátja Szántót, "Rezső bátyám", kiáltja, és elkezdi lapogatni a hátát. Szántó előadja, lenne egy kis párt, lenne lapja, de nincs hol nyomni. "Nem lehetne itt?" "Semmi akadálya, Rezső bátyám!" - feleli Dudás. De hogy tudnak bejönni a szerkesztők? Dudás: majd ő azt az embereivel megbeszéli. Szürke papíron több példányban gyorsan kinyomtak egy engedélyt, rajta állt, hogy Dudás József sk. - ezzel közlekedtek a szerkesztőség csekély létszámú tagjai november 4-ig, ennek birtokában hordták a kéziratokat a Nádor utcai szerkesztőségből." Éjszakánként Dudás József adott egy gépkocsit vezetővel, meg egy fegyverest, hogy hazaszállítsa a Népszabadság munkatársait. Nem kétséges, hogy Dudás a Népszabadság három számának megjelenését biztosította. (Dudást a forradalom leverése után kötél általi halálra ítélték - A szerk.) Rab László

2006. november 4. (Népszabadság)

Nagy Imre és Kádár János

(...) NAGY IMRE: Kimondtad a nevem, János. Sokáig ki sem merted mondani.

KÁDÁR: Nagy elvtárs!

NAGY IMRE: Nem vagyok az elvtársad!

KÁDÁR: Egy eszmében hittünk.

NAGY IMRE: És te megvádoltál az eszme elárulásával, a szocializmus elleni összeesküvéssel. A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedéssel. Elfelejtetted volna, János? Szeretted volna elfelejteni egész életedben?

KÁDÁR: A kommunizmus védelmében tettem.

NAGY IMRE: Elsősorban a magad védelmében tetted. Azért mondtam, hogy ne elvtársazz, mert abban az értelemben, ahogyan te kommunista maradtál, én nem voltam hajlandó tovább az maradni.

KÁDÁR: Mert neked a kommunizmus passzió volt. Elmélet. Ha nem sikerül, ott a nyugodt kis család, ház, kényelem. Nekem meg az életem volt, hogy sikerüljön. Az életemet tettem rá.

NAGY IMRE: Az enyém rá is ment.

KÁDÁR: Úgy, hogy közben megtagadtad, amiben addig hittél.

NAGY IMRE: Mert nem lehetett tovább hinni abban, amiben neked muszáj volt.

KÁDÁR: Miért lett volna muszáj? Meggyőződésem volt.

NAGY IMRE: Hogy a párt egyenlő a néppel. Ez volt a meggyőződésed, még akkor is, amikor nyilvánvalóvá kellett váljék mindannyiunk számára, akik gondolkodtunk: a népnek elege van a pártból. Mit gondolsz, miért égették a tagkönyveket az utcákon? De te tovább hittél, mert tudtad, hogy neked nincs ki másban hinned. Hogy a párt nélkül semmivé válsz magad is! Ezért választottad a pártot.

KÁDÁR: Te meg a hős szerepét, Imre! A nép élére álló hősét. Aki az életét is kész feláldozni. Hálás szerep. Könnyebb, mint az enyém.

NAGY IMRE: Könnyebb?

KÁDÁR: Mindenáron be akartad bizonyítani, hogy tiéd az igazság, és én vagyok az áruló. Még az akasztófát is vállaltad, hogy ezt bebizonyítsd. Ezért akasztattad fel magad, Imre!

NAGY IMRE: Te akasztattál föl, János! Csak te, és senki más. Te is tudod! Ezért nem merted kiejteni még a nevemet sem. Nem volt bátorságod még a forradalom után két évvel sem, hogy azt mondd: nincs több akasztás. Vállaltad a hóhér szerepét.

KÁDÁR: A felelősséget vállaltam. Azt, amit ti nem mertetek. Visszarettentetek tőle mindannyian. Tiszták akartatok maradni. Makulátlanok.

NAGY IMRE: Milyen felelősségről beszélsz, János? Ki szökött el a Parlamentből? Én vagy te? Nem én hagytam ott a felelős magyar kormányt, hanem te! Azon a bizonyos éjszakán, valamivel éjfél előtt még együtt kezdtünk el tárgyalni a kínaiakkal, hogy hátha rajtuk keresztül minden megfordítható.

KÁDÁR: Legalább most ne hazudjunk egymásnak, Imre! Mind a ketten tudtuk, hogy nem fordítható meg! Hogy jönnek! Legalább most ne hazudjunk!

NAGY IMRE: Mikor hazudtál, János? Amikor mellettem álltál, és népünk dicső felkeléséről beszéltél, Rákosi zsarnokságáról, vagy amikor ellenforradalmi banditákról szónokoltál?

KÁDÁR: És te? Amikor azt mondtad, hogy csapataink harcban állnak, már régen megtiltottad a honvédségnek, hogy ellenálljanak a szovjeteknek!

NAGY IMRE: Amíg te alkudoztál az életedért, nekem a mikrofon elé kellett állni, hogy közöljem az ország népével, minden elveszett, itt vannak a tankok. Én voltam a helyemen, nem te! Engem költöttek hajnalban betegen, öregen, kimerülten, hogy itt vannak. Csak a pontosság kedvéért kívánom újra említeni. Semmi másért.

KÁDÁR: Hát akkor a pontosság kedvéért: október 29-én már mindketten tudtuk, hogy jönnek. Kárpát-Ukrajna felől két seregtest, a 13. hadsereg meg a különleges hadtest. Özönlenek. Te ne tudtad volna, hogy kikkel van dolgunk? Te éltél köztük, nem én! Te ismerted őket, te dolgoztál náluk, velük és nekik! Nem én voltam hazatérő moszkovita, hanem te, Nagy elvtárs!

NAGY IMRE: Igen. Én voltam a moszkovita, és én vontam le ebből a végső következtetést. Én értettem meg, hogy nincs tovább. Hogy nem lehet tovább idegen szuronyok hegyén talpaltatni a népet a soha be nem következő, boldog kommunizmus felé. Én voltam az, aki nem voltam hajlandó idegenek helytartója lenni.

KÁDÁR: Volt más lehetőség? Mondd már ki végre, hogy nem! Ismerd el végre, hogy nem!

NAGY IMRE: Megmutattam, hogy volt.

KÁDÁR: Számodra. De egy nép nem vállalhatja a hősi halált, Imre! A népnek élnie kell, mert a halálnál mindenfajta élet jobb.

NAGY IMRE: Ha te mondod, biztosan így van. Kipróbáltad.

KÁDÁR: Én nem voltam helytartó! Én a legnehezebbet vállaltam mindannyiunk közül. Én nem hagytam ott mindent, hogy legyen, aminek lennie kell, jöhet utánam bármi.

NAGY IMRE: Engem vádolsz, János! Még te vádolsz engem, hogy én hagytam magára a népet? Meddig akarod még magad mentegetni, becsapni? Meddig?

KÁDÁR: Az igazságot akarom! Végre az igazságot! Nekem is kijár az igazság!

NAGY IMRE: Harminc évig te voltál a megkérdőjelezhetetlen igazság. Mást sem lehetett hallani, mint hogy neked volt igazad. Hogy te mentetted meg az országot. Több mint harminc éven keresztül nem lehetett más igazság, csak a tiéd. Több mint harminc évig feküdtünk a föld alatt, arcra borítva, dróttal hátrakötött kézzel, és még a nevünket sem volt szabad kiejteni. Milyen igazságot követelsz magadnak, János?

KÁDÁR: Hogy megtaláltam az egyetlen ösvényt, amin az ország elmehetett. Én találtam meg, és én vezettem végig a borotvaélen az októberi népet, nem te!

NAGY IMRE: És hány embert löktek le a pribékjeid erről az ösvényről a mélységekbe, a mocsarakba? Hánynak kellett véres talppal végigmenetelnie ezen a borotvaélen, János? Hány kopjafa díszíti ezt az ösvényt?

KÁDÁR: A legtöbbet mentettem meg októberből.

NAGY IMRE: És közben újra Rákosi-rendszert csináltál Rákosi nélkül, ávó nélküli rettegést pufajkásokkal, kutyahűségű apparátcsikokkal. Mindenre hajlandó voltál, hogy te legyél végre a párt. Világéletedben erre áhítoztál! Ezért hallgattál! Ezért lapultál, ezért szenvedtél! Hogy végre legyél valaki! Hát, te lettél a párt!

KÁDÁR: Megüzentem neked, hogy térj vissza a politikába. Hogy együtt csináljuk meg az októberi álmot.

NAGY IMRE: A te álmod, János, legfeljebb annyi, hogy egy kicsit kevesebb a rendőr, egy kicsivel hosszabb a szalonna. Nem értettél meg októberből semmit! Te még álmodni sem tudsz merészen! Még álmodni is csak araszolva tudsz. Alvás közben is alkukat keresve. Én megértettem, hogy az emberek nem akarnak tovább félelemben élni, szabadon akarnak dönteni a sorsukról. Megértettem, hogy másfajta vágyaik vannak, mint amit párthatározatokba lehet foglalni. Ezért maradtam a Parlamentben.

KÁDÁR: Hát akkor legalább most mondd meg nekem, Imre, de igaz lelkedre, mire ment vele az ország? Mi értelme volt?

NAGY IMRE: Fölösleges elmondanom. Fölösleges, mert úgysem érted meg! Nem azért, mert nem akarod. Azért, mert nem tudod. Te nem értheted meg azt, hogy mit jelent egy népnek, ha látja, vezetői nem hagyják magára az utolsó órán. Vele virrasztanak, együtt, eggyé válva, közösen vállalják a sorsukat.

KÁDÁR: Mármint a halált, ugye?

NAGY IMRE: Nem, János, nem a halált! Egy távolabbi jövőt, amit te soha nem tudtál elképzelni.

KÁDÁR: Mit értesz távolabbi jövő alatt? Öt évet? Húsz évet? Én harminc év nyugalmat hoztam az országnak!

NAGY IMRE: Harminc évet, a jövőért cserébe.

KÁDÁR: Lehetett tervezni a jövőt. Kiszámítható volt.

NAGY IMRE: Jövőn te a holnap is biztonsággal fazékba tehető húst gondolod el. Csakhogy a jövő, az más, János! Egészen más! Az, hogy az emberek mernek merészek lenni. Hinni az álmokban. Mernek remélni. Nem mondanak le arról, hogy a sorsuk az övék. A jövő az, ha áldozatokra is hajlandóak. Az pedig jövőtlenség, ha az emberekre rákényszerítik az áldozatokat, és egyszer csak azon veszik észre magukat, hogy nem hisznek többé az áldozatok értelmében. Ezért hát nem is hajlandóak semmifajta áldozatra. Feladják a reményeiket és a vágyaikat. Csak a ma érdekli őket. Csak a saját házuk, portájuk, családjuk, csak a mindennapi kenyér. És semmi más.

KÁDÁR: Az ábrándozás nem a politika terepe, Imre! Ott alkuk kellenek. Ahhoz, hogy alkudni tudj, erő kell, és ez az erő a rendből származik.

NAGY IMRE: És én fellazítottam volna a rendet. A te rendedet, a te fegyelmedet.

KÁDÁR: Tudtam, hogy mit akarok. Rendet.

NAGY IMRE: Kezed alatt lapító rend kellett. Mert féltél! Féltél az októberiektől, akikkel egy pillanatig együtt merted hinni, hogy mégiscsak szabad álmodnod. Féltél a szovjetektől, hogy nekik még a te ólomszürke álmaid is soknak bizonyulnak. Féltél a volt ávósoktól, akikkel kölcsönösen tartottátok egymás nyakán a kést, és vártátok, hogy melyikőtök hibázik először. Le is számoltál velük, amint lehetett.

KÁDÁR: Én nem számoltam le senkivel.

NAGY IMRE: Soroljam őket? Soroljam a neveket? Azokét is, akiknek csak az volt a bűnük, hogy a forradalom alatt látták reszketni, könyörögni a rettenthetetlen ávósokat? Ezért kellett később meghalniuk. Nem mertél nemet mondani a bosszúra, mert féltél, hogy nem látszol elég elszánt és igaz kommunistának! Féltél a saját munkásaidtól is, akikre oly nagy pátosszal és előszeretettel hivatkoztál mindig. A munkásosztályra. De azért hagytad, hogy közéjük lőjenek. Mindenkitől féltél, János! És szeretted volna elfelejtetni, hogy gyáva vagy.

KÁDÁR: Miért féltem volna? Miért?

NAGY IMRE: Mert csak tankok, karhatalmisták és fegyverek voltak mögötted. Mert egyszer már megtapasztaltad, mit ért Rákosi mögött az ávó. Mit ért a rendőrség, mit értek az idegen tankok. Iszonyattal és félelemmel töltött el, hogy milyen a nép, ha egyszer azt mondja: elég volt. Mindenből elég. Mert akkor nem számol azzal, hogy mi lesz, csak nekilódul. Hát ezért féltél mindenkitől, és tőlem is, János! Ezért kellett volna neked a lemondásom, hogy a nép lássa, én is olyan vagyok, mint te meg a többi kommunista. Hogy ha választani kell, akkor nem a népet választom, hanem a pártot. A pártaklot, ahová vissza lehet térni. Csakhogy én éppen erre nem voltam hajlandó. Hát ezért kellett felakasztani engem, János! Hogy ne legyen életben valahol valaki, akinek a puszta léte is megkérdőjelezi a pártot és a párt első számú vezetőjét. Téged!

KÁDÁR: Nem mertél szembenézni azzal, mi egy igazi politikus sorsa. Az, hogy ha kell, alkudjon, és meg is alkudjon a népe érdekében. Vállalja azt is, hogy árulónak lássák. Ezt nem merted te vállalni, Imre! Te féltél, és nem én! Te riadtál vissza a mérhetetlen súlyú felelősségtől!

NAGY IMRE: Majd egyszer megérted, János, hogy milyen szembenézni önmagaddal. Egyszer még te is megérted. Én már elszámoltam. Nem voltam hajlandó visszavonulni, önkritikát gyakorolni, nem voltam hajlandó hazudni többet. Az mertem lenni végre, aki vagyok.

KÁDÁR: Vagy nem mertél tovább az lenni, aki voltál. Az örök taktikus. Elmenekültél a politikától, hogy hős legyél. Nem vállaltad, hogy politikus vagy. Több mint magánember.

NAGY IMRE: Nekem szabad elvonulást ígértél. Még lehetőséget is, hogy visszatérjek a politikai életbe. Csakhogy Szerovval már kiválasztottátok, ki lesz az első három, akit fel kell akasztani a forradalmárok közül. Már nem volt megállás, János. Azt is megbeszéltétek, hogy ezreket visztek ki a sztríji börtönbe. Ezt kellett volna vállalnom?

KÁDÁR: Visszahozattam őket!

NAGY IMRE: És a kivégzettek?

KÁDÁR: Nem tudod, mit követeltek tőlem.

NAGY IMRE: Kik?

KÁDÁR: Az egész tábor! Fogalmad sincs, mit követeltek! Megint bűnös nép lettünk. Lázadó nép. A közös eszmét eláruló, veszélybe sodró, megbízhatatlan nép. Akit meg kell büntetni. És én ott maradtam egyedül. Ávósokkal, rákosistákkal körülöttem. Elhatároztam, hogy így is megcsinálom. Senki nem tudja, hogy ezért nekem mit kellett kiállnom.

NAGY IMRE: Sorsod elé te mentél a Parlamentből. Te. Egyedül te hagytad ott a felelős magyar kormányt, és senki más. Te ezt vállaltad! Hát számolj el vele! Ezzel neked kell elszámolnod! És ne sajnáltasd magad, ne keress mentségeket a végelszámolásnál. (...)

Szigethy András Kegyelem című drámáját 1998-ban Veszprémben, majd Budapesten a Merlin Színházban és a Pesti Színházban mutatták be.

2006. november 4. (Népszabadság)

1956: a Vatikán és a forradalom

XII. Pius (eredeti nevén: Eugenio Pacelli) magyar forradalomhoz való viszonyának gyökerei jóval korábbra nyúlnak. Már a világháború előtt és alatt is élénken érdeklődött Magyarország iránt. Amikor 1938 májusában XI. Pius pápa legátusaként a Budapesten tartott eucharisztikus világkongresszusra hazánkba érkezett, nemcsak a "keresztény" Magyarország volt rá nagy hatással, hanem a Horthy-rendszer berendezkedése is. 1943-ban - immár pápaként - Árpád-házi Boldog Margit szentté avatásával tett Magyarországnak újabb, hangsúlyos gesztust.
A háború még véget sem ért, amikor a pápai nunciust kiutasították Budapestről, és a diplomáciai kapcsolatok megszakadtak az Apostoli Szentszék, illetve Magyarország között. Utóbbi helyreállítására a kommunista diktatúra kiépüléséig történt néhány sikertelen kísérlet, az 1950-es években a kérdés értelemszerűen fel sem vetődött. A földosztás, a köztársaság kikiáltása, majd az egyesületek felszámolása, az egyházi iskolák államosítása súlyos sérelem volt az egyházra nézve, ráadásul 1945 óta az esztergomi érseki széket az egyház érdekeit harciasan védő Mindszenty József hercegprímás töltötte be. 1947 második felében nyilvánvalóvá vált a szovjet típusú átrendeződés előkészítése, melynek egyik betetőzését jelentette a kommunistákkal szemben semmiféle engedményre nem hajló Mindszenty 1948 karácsonyán történt letartóztatása, majd bebörtönzése. A pápa végig nyíltan támogatta Mindszenty egyházpolitikai lépéseit, melyeket később a szemében is igazolt az egyházakat "egyezmények" aláírására kényszerítő, majd nyíltan felszámolni akaró Rákosi-rendszer antiklerikalizmusa.
Fontos megjegyezni, hogy XII. Piust "politikus pápaként", vagyis a közélet iránt érdeklődő egyházfőként tartja számon a történetírás. Pápasága előtt 12 évig élt Németországban, közelről látta a modern diktatúrák kiépülését és működését, s bizonyára ezek az évek tették fogékonnyá Kelet-Közép-Európa problémái iránt. A világháború idején tanúsított szerepe viták tárgya, kétségtelen azonban, hogy 1945 után a korábbi éles antibolsevizmusát is felülmúlva fordult szembe a világhatalommá lett Szovjetunióval és a kommunizmussal. Úgy vélte, utóbbiak valódi ellensúlyát immár az Egyesült Államok és a nyugati demokráciák adják, melyeknek ezért a hidegháború idején elkötelezett szövetségese lett, jóllehet, korábban inkább a keresztény színezetű tekintélyuralmi rendszerekkel rokonszenvezett. A kelet-európai kommunista diktatúrák egyházüldözése nyomán meggyőződésévé vált, hogy a világrendszerek élesedő, valamelyik győzelmét hozó harcában nincs köztes megoldás, ezért híveit - például az arra amúgy is fogékonynak mutatkozó Mindszentyt - a valamiféle középút keresése helyett a mártíromság vállalására, a kommunista diktatúrákkal szembeni ellenállás útjainak keresésére buzdította.
Az SzKP XX. kongresszusa után, 1956 tavaszán a pápa jól érzékelte a kommunista diktatúra megroggyanását, zavarodottságát és a Magyarországon növekvő társadalmi elégedetlenséget, az egyházat nyomasztó kötelékek kisebb lazulását is. Kapóra jött a "pogány" felett a keresztény népek összefogásával aratott, ezért könnyen aktualizálható nándorfehérvári diadal 500. évfordulója, melynek kapcsán XII. Pius június végén apostoli levelet intézett "a katolikus egyház istentelen materializmustól gyötört népeihez", vagyis a szovjet befolyás alatt álló, pontosan felsorolt kelet-európai országokhoz. Ebben kiemelt figyelmet szentelt Magyarországnak, és név szerint is megemlékezett Mindszentyről. (Továbbá a hozzá hasonlóan üldözött Stepinac horvát és Wyszynski lengyel érsekről.) Méltatta a kommunista egyházüldözés áldozatait, és kemény szavakkal figyelmeztetett az egyház iránti hűség fontosságára (például azokkal szemben, akik "Krisztus tanítását megszelídíteni törekszenek", vagyis a diktatúrák viszonyai közötti kibontakozás lehetőségét keresik), hogy az egyház legyőzze "a legkeserűbb gonoszság csapását" és kikerülhesse a "gyalázatos tévedések cselvetéseit". A pápa levele egyértelműen a kommunizmussal szemben alkut nem ismerő, inkább a szenvedések vállalására buzdító megnyilatkozás.
A forradalom kibontakozását követően gyorsan, október 28-án Luctuosissimi eventus kezdetű enciklikában reagált az eseményekre. Reményét fejezte ki az erőszak, a háborús szenvedések mielőbbi megszűnésével kapcsolatosan a "borzalmas öldöklés vérében fekvő" Magyarországon, de üdvözölte is az egyház jogait helyreállító, sőt méltányoló "boldog és békés társadalmi élet" újjáépítését, mely más kelet-európai diktatúrák elnyomottjainak is példát mutat az újjászülető magyar államban a kereszténység és az egyház szerepét hangsúlyozta. Mind ebből a körleveléből, mind az október 30-án felsőpetényi internálásából kiszabadított Mindszentyhez intézett üdvözlő táviratából kiderül, hogy a pápa - az esztergomi érsekhez hasonlóan - nemcsak lezárni kívánta a kommunista uralom időszakát, hanem ott is folytatni mindent, ahol az 1940-es években abbamaradt, s "az igen kedves magyar nemzetben oly súlyos tévedések és vérontás után virágozzék és tündököljék az a hűség, amelyet az egyház és az Apostoli Szentszék irányában őseitől örökölt".
Az eseményeknek a pápa továbbra is kiemelt figyelmet szentelt, és azokat nemcsak világpolitikai, hanem egyháztörténeti jelentőséget is tulajdonítva kommentálta, amit november 1-jén kelt, Laetamur admonum kezdetű enciklikájában is világossá tett. A katolikusokat felszólította, hogy tevékenyen vegyenek részt "az igen szent ügy", vagyis a forradalom utáni magyar állam újjáépítésében, utóbbin értve természetesen az egyház jogainak hangsúlyos biztosítását. A pápa helyeselte Mindszentynek a forradalom napjaiban foganatosított határozott intézkedéseit.
Alighogy hírét vette a november 4-i szovjet beavatkozásnak, XII. Pius már másnap újabb (Datis nuperrimus kezdetű) enciklikát bocsátott ki. Szomorú szavakkal ítélte el a szovjet beavatkozást, a kibontakozó újjáépítés leverését. Fontos, hogy a pápa sem szólított fel a Szovjetunióval szembeni ellenállásra, inkább a történtek keserű tudomásulvétele, az erőszak és a vérontás beszüntetésének szorgalmazása, továbbá az agresszor isteni büntetésével kapcsolatos reménység hatja át szavait. (Utóbbira l.: "Isten az uralkodókat és nemzeteket néha még életükben sújtja igazságtalanságaikért, amint ezt a történelem példái elénk tárják".) A magyarok sorsáért való aggodalmának megfogalmazásakor - a párhuzamos szuezi válsággal együtt - megrettent a fegyveres konfliktusok kiszélesedésének, vagyis a szenvedések fokozódásának lehetőségétől. De november 10-i rádióbeszédében is kifejezte, hogy "lelkét minden más aggodalmánál jobban sebezték" a magyarországi gyászos események.
Bár konkrétan nem említette Magyarországot, érdemes felidézni még XII. Pius 1956. évi karácsonyi szózatát, mely kora világpolitikai eseményeinek lenyomatát magán viselve, az egyén és a hatalom, az igazságos és igazságtalan háború kérdésének aktuális összegzése. Jogosnak minősítette az egyén szabadságvágyáért való küzdelmet, és az igazságtalan politikai rendszerekkel szembeni fegyveres fellépést. (Ezúttal is konkrétan bélyegezve meg a kommunizmust.) "Mint az egyház feje, mint eddig sem tettük [sic!], most sem szólítottuk fel a kereszténységet keresztes háborúra" - írja érthető "áthallással" a kommunizmus ellen felkelő magyarokról és lengyelekről -, "de nem csodálkozhatunk, ha a rájuk kényszerített küzdelmeket keresztes háborúnak tekintik ott, ahol a vallás az ősöktől kapott eleven hagyomány". Más helyen még világosabban fogalmaz: "A jelen helyzet, melyhez hasonlót a múltban nem találunk, kell, hogy mindenki előtt világos legyen. Nem vonható már kétségbe, hogy a tankok mögött milyen célok és módszerek rejtőznek. Ezek a tankok dübörögve, halált osztva törnek át országhatárokon, hogy művelt népekre olyan életformát kényszerítsenek, melytől ezek a népek kifejezetten irtóznak." Diplomatikusan, de határozottan bírálta az ENSZ-t is, erélytelennek nevezve a világszervezetet az egyes népeket ért igazságtalanságok felszámolásában játszott szerepéért, amelyben megint csak nem nehéz ráismerni a nagyhatalmi érdekeknek kiszolgáltatott Magyarország forradalma iránti szimpátiára.
Összességében XII. Pius saját kora világpolitikai helyzetének megfelelően, értelemszerűen az egyházat ért sérelmek orvoslását középpontba helyezve értékelte a forradalom eseményeit. Más kérdés, hogy 1958-ban a hidegháború korszakának pápája olyan egyházfőknek adta át a helyét, akik később sokkal rugalmasabban viszonyultak az amúgy szintén "puhuló" Kádár-rendszerhez. Gondoljunk csak az 1960-as évek "részleges megállapodására" vagy arra, hogy ugyanannak a pápaságnak kellett Mindszentyt 1974-ben eltávolítani az esztergomi érseki székből, amelyik a forradalom napjaiban még lelkesen támogatta.

2006. november 4. (Délmagyarország)

Az elbukott forradalom emléke - Emlékezés Nagy Imre szobránál

A Csongrád Megyei Közgyűlés tanácsnokának szavai után a szobor talapzatán a megyei közgyűlés, a Pofosz, a Munkástanács Szövetség, az 56-os Szövetség, a Fidesz és az MSZP képviselői helyezték el koszorúikat.
"A lélek szabadsága, amely egy közösségi akaratban testesül meg, legyőzhető, de csak ideiglenesen. Bár a szovjet csapatok bevonulásával leverték a magyar forradalmat, 1956-ot, annak igazságát a hatalom eszközével eltemetni nem lehetett" - fogalmazott ünnepi beszédében Nógrádi Zoltán a szegedi Rákóczi téren tegnap délután, ahol Nagy Imre szobra előtt az 1956-os forradalom leverésének 50. évfordulójára emlékeztek. A Csongrád Megyei Közgyűlés tanácsnokának szavai után a szobor talapzatán a megyei közgyűlés, a Pofosz, a Munkástanács Szövetség, az '56-os Szövetség, a Fidesz és az MSZP képviselői helyezték el koszorúikat.

2006. november 4. (Népszava)

Ritkán hallott felvételek

Az 1956-os forradalom hangjai közül talán a legismertebb Nagy Imre miniszterelnök november 4-i, hajnali rádiószózata, amit az öt napja sugárzó Szabad Kossuth Rádió először 5 óra 20 perckor közvetített. A figyelmes hallgató egyúttal hallhatta a tisztán kivehető ágyúzás és géppuskatűz hangját is. Ezeket a ­harci zajokat, a szovjet Forgószél hadmű­velet tompa hangjait a rádió ideiglenes parlamenti stúdiójában dolgozó egyik technikus hangszalagra rögzítette. Ötven évvel később egy, a Szabad Európa Rádió müncheni kutatóintézetéből előkerült szalagról most rekonstruálhatjuk november 4-e hajnalát. Az OSA Archívum (Goldberger - ház, Bp. V., Arany János u. 32.) munkatársai az 50 évvel ezelőtti rádióadással azonos időben november 4-én, 5 óra 16 perctől mutatják be ezt a vágatlan hangfelvételt. Délután Héderváry Kláráról ­szóló portréfilmet vetítenek. Az intézet 1956-os gyűjteményének digitalizált anyagai is ezen az estén hallhatók.

2006. november 4. (Népszava)

Kesztölci Köztársaság - 1956

A forradalom különleges hősies és fennkölt történetei között számtalan rendhagyó, meglepő emléket is hagyott ránk. Közöttük talán a legmeglepőbb az Esztergom közelében található Kesztölc, ahol 1956-ban kikiáltották az országtól is független Kesztölci Köztársaságot. Ennek történetét idézi föl a fél évszázados évfordulóra megjelent Barsi Szabó Gergely könyve, amelyben alapos, minden részletre kiterjedő kutatásainak eredményeit foglalja össze, számos dokumentummal, interjúval fölidézve a szlovák ősöket számon tartó és ezt az örökséget máig is őrző kis község forradalmi napjait.
A pilisi falu kocsmájában határozták el 1956 októberének végén, hogy megalakítják a köztársaságot, megválasztják a falu kormányát és hozzálátnak a törvényalkotáshoz. Így is lett. Számos még ma is élő résztvevő, szemtanú idézi vissza ama nevezetes napok eseményeit, amikor maguk határozták meg, ki mennyi pálinkát főzhet, kinek mennyi földet kell bevetni, kinek kell beállni a nemzetőrségbe, a köztársaság hadseregébe és ki indulhat el Esztergomba, szétszerelni a lerobbant szovjet tankok lánctalpait. Közben persze a nagypolitikára is gondoltak, olyannyira, hogy még azt is tervbe vették, hogy kiválnak Magyarországból, és felvételüket kérik az ENSZ-be.
Erre már nem volt idejük, hiszen a falu határában is megjelentek a szovjet katonák, tankok, akiket a község kommunistái irányítottak. Végül a falu harc nélkül feladta magát, pedig előtte még néhány pisztolyt adtak a köztársaság nemzetőrségének a ­falu védelmében. A brutális leszámolás Kesztölcön sem maradt el. A támadók szétkergették a faluban ülésező kormányt. Súlyos börtönbüntetést szabtak ki a faluköztársaság szervezőire. Aki ezt gondolja, hogy mindez mese vagy egy kelet-európai abszurd regény, téved. Kesztölc 1956-os ­sorsa miniatúrája mindannak, amin akkor Magyarország átesett.

2006. november 4. (Népszava)

Megtorlás

November 4. nem a forradalom vereségének gyásznapja, hanem a szovjet totális beavatkozás, s a forradalmi ellenállás és szabadságharc második szakaszának kezdete.
Nemrég vita kezdődött e "harcban állásról". A tétje: hazudott-e Nagy Imre november 4-i, történelmi jelentőségű szózatában deklarálva az ellen- állást, míg ő maga legközelebbi barátaival, segítőtársaival a jugoszláv követségen kért menedékjogot.
A Magyar Tudományos Akadémián most átadott cikkgyűjtemény tartalmazza Horváth Miklós hadtörténész perdöntő tanulmányát a szabadságharcért életüket áldozó katonákról és civilekről. Kiderül: központilag szervezett katonai ellenállásról a hatalmas szovjet túlerő miatt csakugyan alig lehetett szó. Azért sem, mert Maléter Pál hadügyminiszternek és társainak letartóztatása után nem volt feje az egy központból szervezett katonai ellenállásnak. És mégis a katonai és civil ellenállás önfeláldozó hőstetteinek soráról szól a krónika. Az akciók színhelye csaknem az egész magyar vidék... Nagy Imre nem reguláris csapatai - helyi erői - sok helyen napokig, sőt hetekig "harcban álltak".
Kádár János 1985-ben (!) történelmi távlatból elevenítette fel az eseményeket. S azt közölte a magyar forradalom óvatos újraértékelésére hajló Gorbacsovval: "Szigorú intézkedéseket foganatosítottunk. A törvényeknek megfelelően a helyszínen 280 helyszíni halálos ítéletet hajtottunk végre." A továbbiakban Kádár azt állítja: amikor elérte az ellenállók halottainak száma az "ellenforradalom ellen küzdők" elesetteinek számát, leállította a kivégzéseket, és a párt többé nem avatkozott az igazságtételbe.
E kijelentés hazug, a "történelmi távlat" sem igazolja. Mert a bíróságok kivételes szigorral statáriális módon ítélkeztek sokáig. Az 56-os Intézet kézikönyve 1996-ban 232 "törvényes" bíróságok által hozott halálos ítéletet regisztrált. Horváth Miklós most 280 végrehajtott halálos ítéletről szól. Megerősítve, hogy a magyar 56 "mártírjainak" nevezettek 30 százaléka katona volt, továbbá határőrök, akik főleg disszidensek ellen "harcoltak".
Nagy Imre nem reguláris csapatai nagyrészt civil hazafiakból álltak. Az elítéltek között pedig számos olyan értelmiségit találhatunk, akiknek legfőbb bűne a statárium megszegése: izgatás, röpcédulázás. Gimes Miklóst, a bátrak közt is az egyik legbátrabbat éppen a statárium megsértése miatt ítélték halálra és végezték ki. Tiltott szervezkedés miatt kaptak súlyos ítéleteket olyan értelmiségiek, mint az íróperek vádlottjai, az utolsó helyén maradt forradalmi kormánytag: Bibó István. Könyörtelen ítéleteket róttak ki - törvényesen (?) - munkás- tanácsi vezetőkre, akik közül többen már megegyezési készséget is mutattak.
Eközben Kádár János a vaskezű rendcsinálást kiegészítette mézesmadzaggal. Nem eredménytelenül: már márciusban elmaradt a MÚK a "Márciusban Újra Kezdjük". 1957. május elsején a Hősök terén ünneplők előtt Kádár győztesnek kiáltja ki magát: impozáns tömeg látszik támogatni. Mert egyetlen nép sem kész hosszú, megalkuvás nélküli, izgatott állapotra.

2006. november 4. (Vas Népe)

Pötyi néni élete

Vajon milyen érzés lehet az, ha valakit 19 évesen életfogytiglanra ítélnek? És az milyen, amikor 32 évesen szabadul? Pötyi néni, aki ma Mátyásföldön az 56-osok egyetlen otthonában él, ezekről nem beszél.
Mátyásföld. Mintha nem is Budapesten járnánk. Keveredik a valamikori bankárok és ipari arisztokraták által kiépített üdülővillák patinája és a falusias porták tágassága.
1956 nyomában járunk. Ez a budapesti kerület a forradalom kapcsán is beírta magát a történelembe. Akkor októberben ugyanis innen, a mátyásföldi repülőtérről vitték el a szovjet gépek Nagy Imre miniszterelnököt és családját.
Az egyik sarkon két emeletes ház tömbje között már az utcáról látszik a zászlórúd, rajta ott lóg az 1956-os forradalom jelképe: a lyukas nemzetiszínű lobogó. Megérkeztünk. Itt, a két emeletes épületben létesült 1992-ben az ország egyetlen olyan otthona, ahol egykori 56-osok élnek. A kormány hozta létre az otthont fenntartó Szabadságharcosokért Alapítványt 2 millió 459 ezer forinttal.
Nem volt sima ügy.
A Corvin köz legendás parancsnoka, Pongrátz Gergely később így emlékezett: 1992-ben Antall József miniszterelnök úr a Szabadságharcosokért Alapítványt azért hozta létre, hogy az általam kierőszakolt mátyásföldi szabadságharcos otthonok betelepítéséről, pénzügyi támogatásáról gondoskodjon. Szerettem volna én is megjelölni a kuratórium tagjait, akik hiteles, tiszta és elkötelezett szabadságharcosok lettek volna, de ezt a kormány, illetve dr. Boross Péter nem engedte. M. Kiss Sándor akkori kormány-főtanácsadó azt mondta, hogy vagy elfogadom a kormány jelöltjeit, vagy nem lesz Mátyásföld. Kénytelen voltam elfogadni. Olyanok lettek a Szabadságharcosokért Alapítvány kuratóriumának tagjai, akiknek semmi közük nem volt a magyar forradalomhoz és szabadságharchoz, vagy ha igen, akkor már egyéni érdekek vezérelték őket...
A zászlórúd tövében szobor, előtte koszorúk, mécsesek. Október 23-án itt is volt megemlékezés.
Az egyik épület bejáratán túl üvegkalicka mögött portaszolgálatot ellátó negyvenes férfi ül. Kioktat: ide nem lehet csak úgy bejönni, a Belügyminisztérium engedélye kell, mert az otthont a minisztérium tartja fenn. Értelmetlennek tűnik vitatkozni mindenféle jogokról. A helyzetet a háziruhájában éppen odalépő Pötyi néni menti meg. Róla még a portás is tudja: 15 évet kapott 1956 miatt. Ha ő behív a lakásába, ám legyen, mehetek, válik engedékennyé az őr, mert a lakók szuverén joga, kit fogadnak látogatóként. Pötyi néninek csak egy kikötése van: fotó nem készülhet róla, mert szörnyű a frizurája, a lánya majd holnap jön frizírozni.
- 19 éves voltam, amikor 15 évre ítéltek - kezdi mesélni életét konyhája összevisszaságában Pötyi néni. - A férjem sorkatonai szolgálatát teljesítette Taszáron, de feljött Budapestre. Ő rángatott bele a forradalomba. Tettem, amit mellette kellett. A Víg utcai rendőrkapitányság volt a székhelyünk, de jártam a Tűzoltó utcában, a Corvin közben, a Mátyás téren. Főztem, sebesülteket kötöztem, meg lőttem is, különben engem lőnek le. Szovjet katonát sebesítettem meg. November 4-én hazaküldtek, a parancsnok azt mondta: nem vonhatnak felelősségre. Visszamentem dolgozni a kórházba, segédápoló voltam. A férjemet elfogták, börtönbe vitték, de nem vallott rám. 1957 júliusában egy utcai igazoltatáskor buktam le. A katonának azt hazudtam, nincsenek irataim. A miért nincsre azt feleltem: a forradalomban elvesztek. Nagyon nem tetszett neki, hogy forradalmat mondtam, bevitt a közeli rendőrségre, a Víg utcába, ahol viszont egykori bajtársak ismertek rám. Na Erzsi, már vártuk magát! - mondták olyan rendőrök, akik a forradalom napjaiban velünk harcoltak, de időben köpönyeget fordítottak. Vallatás, bíróság, per. Leverték a fél vesémet. A volt férjem katonaszökevénynek számított. Időközben elvált tőlem, nehogy terheljen. Őt kivégezték, én elsőfokon életfogytiglant kaptam. Az Újvári József és társai perben voltam vádlott a leánynevemen, Rhozova Erzsébetként. Három gyilkossági kísérlettel vádoltak. Volt köztük ávós, meg szovjet kiskatona is, de én csak egyről tudok, akinek a kezét találtam el. 13 és fél évet ültem. Az ítéletkor rabkórházban feküdtem magas lázzal, eszméletlenül. Szerintem csak azért hagytak életben, mert azt gondolták, úgyis végem van. Kalocsán a börtönben az első három év borzasztó volt. Fürtökben csüngtek a poloskák, egymást varrtuk be ecetes lepedőkbe. Nagy volt ott a kosz. Azután felújították a börtönt, még angol WC-t is kaptunk. Varrodában dolgoztam. Együtt ültem Wittner Máriával, a mobilszáma megvan. 32 és fél évesen, 1970-ben szabadultam. Az édesapám az előző évben meghalt, örököltem a lakását. A következő évben férjhez mentem, szültem. A Vörös Október Ruhagyárban dolgoztam.
Közben előkerül az 1991-ben kapott 1956-os emlékérem, emléklap. Faggatom, milyen az élet itt a Szabadságharcosokért Közalapítvány Bajtársak Otthonában. Azt mondja, jó. Keveset fizet, az orvos is helybe jön.
Pötyi néni búcsúzóul arra kér: jobb egészséget ne kívánjak neki, mert az nincs. De mit szólok ehhez az 50. jubileumhoz? Itt volt még a szaudi király is, de ezt nem nekünk, hanem a nagyvilágnak rendezték - közli szenvtelen hangon, ahogyan az életéről beszélt. Csendben csukom az ajtót, s nem értem: miért is szégyenkezem én?

2006. november 4. (Napló)

Író vagyok, nem házaló
Beszélgetés Balogh Elemérrel, az ötvenhatos regénypályázat fődíjának nyertesével

Csíksomlyói passiójával korábban nemzetközi visszhangot kiváltó sikert aratott Balogh Elemér író. Ezúttal az '56-os forradalom ötvenedik évfordulójára a Németh László Alapítvány által kiírt és a Magyar Írószövetség közreműködésével lebonyolított regénypályázat fődíját nyerte el A tanár úr című, Brusznyai Árpád emlékének ajánlott művével.

- A regény egykori tanáráról, a Veszprém Megyei Forradalmi Tanács kivégzett elnökéről, Brusznyai Árpádról szól?

- Azon az iszonyatos november negyedikei hajnalon nemcsak az országot döntötte romba a vörös horda, majd a szovjet tankokkal trónra ültetett Kádár bábregimentje, hanem a magyarság nyiladozó reményeit is. Nekem, aki egyetemista nemzetőrként végigharcoltam közkatona módjára a forradalmat, életem legmegrázóbb, meghatározó élménye lett a zord idő. Élményeimet az évtizedeken át tartó szellemi vesztegzár idején visszafojtva hordoztam magamban, hiszen olyan idők következtek, amikor ezekről a sajnálatos eseményekről csak hazudni lehetett, s arra azért nem voltam képes. Csak rá kellett mutatni valakire, hogy ez is ott volt... ezt is láttam a Széna téren vagy a Corvin közben, és már vitték is a Gyűjtőbe, a Fő utcába vagy egyenesen akasztani. A börtönök dugig megteltek szobrászokkal, akik a pokolbéli dögöt, a behemót Sztálin - szobort döntötték le és csillagászokkal, akik a jobb sorsra érdemes, ormótlan vörös csillagokat szerelték le a középületekről. És máig folyik a vita arról, hogy hány száz szabadságharcost juttattak bitófára a szocialista vérbírák. Főhősömet Brusznyairól mintáztam, de nem életrajzot és nem dokumentumregényt írtam, csupán az ő életének egyes eseményeit és főképpen eszméit, gondolatait szőttem bele írásomba, az ő tragikus sorsát elevenítettem meg, művemet az ő emlékének ajánlottam. De főleg a forradalomról, annak előzményeiről és máig tartó hatásáról van szó e lapokon.

- Az évforduló kapcsán sok könyv, visszaemlékezés jelenik meg ötvenhatról.

- Regényemet, bár az évfordulós pályázatra adtam be a kéziratot, nem az évfordulóra írtam, hiszen éveken át dolgoztam rajta, s nem is jelent még meg. Egyébként is, az én tanár uram, aki történelmet tanít, némileg másképpen látja az eseményeket, mint az ünnepi visszaemlékezők legtöbbje. Börtöntársainak a halálos cellában azt magyarázza, hogy a történelem valójában nem az, amit majd a haladó gondolkodású történészek írnak erről a korról, hanem az, amit ők, a legyőzöttek és megalázottak élnek át sivár és mocskos börtöneikben, az akasztófa árnyékában. S hogy a magyar forradalom egyáltalán nem attól robbant ki, hogy néhány száz elégedetlenkedő értelmiségi elkezdett Petőfi körösdit játszani, s hogy a reformkommunisták azt a velejéig romlott rendszert gyermeteg módon meg akarták jobbítani. Ők ugyanis az orosz tankok földübörgésekor és a rájuk hajigált benzines palackok föllángolásakor tenyerüket a fülükre tapasztották, halálra váltan szörnyülködni és berezelve aggodalmaskodni kezdtek. Ha tehették volna, legszívesebben visszacsinálták volna az egészet. És még csak nem is a lyukas zászlóikat lelkesen lobogtató diákok voltak a forradalom valódi hősei. A mi forradalmunk attól tündöklött föl, mondta, hogy a csőcselék elégelte meg életének bitang tiprását. A felkelt szörnyű népnek, ez Petőfi jelzője, lett elege a szocializmusból.

- A hírek arról szólnak, hogy nem a szocializmus, hanem csupán annak torzulásai ellen tört ki népfelkelés.

- Ez az utókor legszánalmasabb tévedése vagy legrafináltabb félremagyarázása. Regényem tanár ura például fölidézi azt a Parlament előtti jelenetet, amikor Nagy Imre megjelenik az emeleti ablakban és megszólítja a tömeget: Elvtársak! És a milliónyian azt zúgják, hogy nem vagyunk mi elvtársak. Aki ebből a morajlásból nem hallotta ki azt, hogy elegünk van a szocializmusotokból, az semmit nem érthetett meg az ötvenhatos magyar forradalomból. És a vörös csillagokat is azért verték le az emberek szerte az országban a középületekről, mert megundorodtak attól a szemérmetlen hazudozástól, a gátlástalan népbolondítástól, amelyet az ország vezetői a vörös csillag égisze alatt műveltek. Rájöttek, hogy a szocializmusnak hirdetett rendszer csupán egy álságos csalimese, amit agyafúrt fondorlattal ötlöttek ki elsősorban az orosz bolsevikok a munkásosztály állítólagos vezető szerepéről. Gorbacsov, talán a leghitelesebb kortárs azt mondta, hogy '56-ban Magyarországon a szocializmus sírját ásták meg. Hozzátenném, hogy a sír megásatott ugyan, ám a hulla még nem fekszik benne. És talán még nem is hulla, csak tetszhalott.

- A regény ilyen elmélkedésekből, gondolatokból áll?

- Szó sincs róla. A főszereplő tanár úrnak és néhány tanítványának sorsát követem nyomon. Élik mindennapjaikat, helyüket keresik a megzavarodott világban, szerelmesek lesznek és kiábrándulnak, részt vesznek vagy nem vesznek részt a forradalomban, némelyikük akarata ellenére valódi hőssé válik, némelyikük besúgóvá vagy pufajkás keretlegénnyé. Van közöttük, aki, bár nincs oka a menekülésre, gyáván világgá fut, s ott, a távolban hirdeti magát egyre elszántabb hérosznak, van, aki végigszenvedi az internálótáborokat, s van, aki kinyalva minden fölkínálkozó ülepet, fényes karriert csinál. Tablónak is szántam ezt a regényt, magyar történelmi tablónak.

- Mikor és hogyan ér véget a történet?

- A történet napjainkban ér véget. A regény utolsó lapjain egykori halálra ítélt forradalmárok beszélgetnek. Nézz csak körül ebben az országban! - mondja az egyikük. - Mit látsz? Én bizony még ott bent, a Gyűjtőben, még a halálos zárkában is sokkal jobban éreztem magamat, mint idekint. Mert akiket ott összeláncoltak egymással, azok valamennyien tiszta szívükből hittek valamiben. Szabadságban. Emberségben. Forradalomban. Hogy majd egyszer fölragyog mifölöttünk is a Nap. És összetartoztunk mindannyian, pedig egyformák aztán egyáltalán nem voltunk. Idekint meg? Az országban újra ugyanaz a dúló zsoldoscsapat garázdálkodik, ugyan- annak az országfosztogató martalóc kasztnak a lakájai és bohócai űzik gátlástalanul pökhendi játékaikat, újra meg újra lépre csalva ezt a szerencsétlen magyar népet.

- Ön is így gondolja?

- A regényt én írtam.

- Mikor jelenik meg a könyv?

- A jeligés pályázatot a kézirattal nyertem meg. Hogy mikor lesz könyv belőle, nem tudom. A kiadók többnyire azt várják, hogy szerezzek szponzorokat a kiadáshoz. Én azonban alkalmatlan vagyok arra, hogy elkezdjek kilincselni, támogatókat keresve. Író vagyok, nem házaló.

2006. november 4. (Fejér Megyei Hírlap)

1956 természetrajza

1956-nak nem volt vezetője, mint minden nagy spontán népmozgalomnak, amelyiknek nem jut osztályrészül építkező szakasz - véli Rainer M. János történész, az 1956-os intézet főigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

- Egyes történészek szerint Nagy Imre csak kullogott az események után. Így volt ez?

- Kezdeményezője semmiképpen nem volt azoknak. Ha valamit kezdeményezni akart, az egy radikális reformmozgalom volt, de az akkor létező szocializmuson belül. Nagy Imre nem volt forradalmár egyéniség és elutasított bármiféle erőszakos megoldást. Mindent akart, csak forradalmat nem. Meg kellett értenie: ez a nagy népmozgalom realitás, s anélkül, hogy követeléseit figyelembe ne vegyék vagy el ne fogadják, semmiféle előrelépés, kiút nincs, csak a parttalan és differenciálatlan erőszak. Ezt pedig ő mindenképpen el akarta kerülni. Mindig lassan gondolkozott, az adminisztratív munkában is meglehetősen lassú volt. Nem volt operatív típusú ember.

- Milyen víziói voltak azoknak, akik egy népmegmozdulástól a forradalomig vittek '56-ban az eseményeket? Lehet őket egyáltalán kategorizálni?

- Azt hiszem, lehet. Mindenesetre nem abból kell kiindulni, hogy évtizedek múlva, akár az egykor résztvevők, mit állítanak az akkori vízióikról! Az emlékezést az eltelt idő és a mindenkori jelen át- meg átszínezi, az emlékek átkonstruálódnak. Nem azért, mert valótlant akarnak ezek az emberek állítani - nem erről van szó. Ilyen az emlékezet természetrajza. Amiből ki lehet indulni, azok az egykorú források, a pontokba szedett követelések. Ezek alapján azt kell mondani, hogy a magyar társadalom tényleg egységes volt néhány nagy követelésben. Ezek a nemzeti függetlenség helyreállítása, valamiféle demokratikus, többpárti szabad választásokon alapuló politikai rendszer - amit azonban bizonyos, úgynevezett bázisdemokratikus, vagyis közvetlenül választott, delegációs elven alapuló intézmények, mint a munkástanácsok vagy a helyi forradalmi bizottságok ellenőrzés alatt tartanak, és ha kell, korrigálnak. A gazdaságban egy furcsa vegyes gazdaságot képzeltek el, amelyben hatalmas túlsúlya van egy szociális államgazdaságnak. Ez a vízió kistulajdont látott a mezőgazdaságban, de a nagyüzemeket, a bankrendszert, a nagykereskedelmet állami tulajdonban akarta tartani. Nem kívánták például a tervgazdaság megszüntetését, csak azt, hogy az ésszerűen és a hazai adottságoknak megfelelően, sokféle nemzetközi relációban, s ne az egyoldalú szovjet függésben működjön. Ezt mai terminológiával tipikus harmadikutas elképzelésnek nevezhetjük, amiben keveredtek a kistulajdonosi kapitalizmus, a parlamentáris és a közvetlen demokrácia, valamint az államszocializmus elemei. A szovjet szocializmusnak nem nagyon volt híve Magyarországon, de egy olyan szocializmusnak, ahol magyar szereplők mozognak és maguk rendezik be a maguk kis világát, voltak. Nehéz ezt megérteni az 1990-es évek, vagy a mai kor perspektívájából, de időközben a világ rengeteget változott. A kapitalizmusból például kiderült, hogy életképes, s a liberális demokrácia le tud gyűrni súlyos válságokat.

- Lett volna esélye ezeknek a forrongó magyaroknak?

- A történelemben valamennyi esély mindig van. A magyar forradalomnak sem volt eleve elrendelt végkifejlete. Kétségtelen: nagyobb esélye lett volna, ha nem forradalom tör ki, hanem valamilyen radikális reformmozgalom szintjén állnak meg a folyamatok. Az október 23-ai diák-, majd össznépi tüntetés Budapesten ugyan nagyon radikális követeléseket fogalmazott meg, de nem lépett önmagától az erőszakos rendszerváltozás útjára. Ehhez az kellett, hogy a hatalom elutasítóan, fegyveres erőszakkal reagáljon. A világpolitikai játéktér, a korabeli hidegháborús viszonyok között - amelyet éppen, hogy megtört az enyhülés Sztálin halála után - nagyon szűk volt.

- Az 50. évfordulón mindenki azt mondja: 56 az ő ünnepe. Kié ez az ünnep valójában?

- Azt egyáltalán nem látom problémának, hogy különböző emberek, csoportok, eszme- és politikai áramlatok különböző tartalmat látnak 1956-ba. Ez természetes minden történelmi eseménynél, kiváltképpen egy olyan történetnél, mint 56 - ami örökre mítosztörténet marad, hiszen nem volt idő fölépíteni, valóra váltani az előbb említett víziókat. A baj azzal van, hogy egymás emlékeit, egymás hangsúlyait a magyar politikai, szellemi élet szereplői nem tudják elviselni. Mindegyik fél úgy érzi, hogy a másik ki akarja rekeszteni. Ez az alapvető probléma. Úgy ünnepelni együtt, hogy a mindennapi beszéd, egymás megértése a legegyszerűbb dolgokban is nehézségekbe ütközik, kilátástalan, mert a közös ünneplés a múlt feldolgozásáról szól. Ezt egy intellektuális munka - és ha egy pohár víz kérése is nyelvi nehézségekbe ütközik, hogyan lehet egy ilyen feladatot elvégezni?

- Ungváry Krisztián kollégája szerint egy olyan országban, ahol a lakosság 60 százaléka nosztalgiával gondol a Kádár-rendszerre, nem is október 23-át, hanem november 4-ét kellene ünnepelni...

- Ezt kétlem. Én inkább azt tartom ijesztőnek, hogy a magyar társadalomnak meglehet még ennél nagyobb része is a politika, és egyáltalán a szervezett társadalmi élet és gondolkozás szintje alatt él. Nem hiszem, hogy nosztalgiával emlékeznek a Kádár-korszak komplexumára. Arra gondolnak nosztalgiával, hogy akkor relatív szerény anyagi biztonságban éltek, amit ma nem éreznek. Szerintem - és ez nagyon veszélyes dolog a mai magyar demokrácia számára, s ha a történelem erre rávilágít, akkor talán komoly figyelmeztető erővel bír -, a társadalom tetemes része nem érzi magáénak sem 56-ot, sem a múlt semmilyen szegmentumát. Egyszerűen azért, mert nem is jelenik meg a gondolati horizontján, mint ahogy az sem, hogy demokrácia, szabadság, köztársaság. Én ezt igen veszélyes jelenségnek tartom. Az ilyen, társadalom alatti lét ugyanis mindig potenciális tartalékot jelent a demagóg, populista, radikális mozgalmak számára, és roppant veszélyes robbanóelegyet alkothat.

2006. november 4. (Index.hu)

Soha nem látott 56-os felvételek

Magyarországon eddig be nem mutatott 56-os budapesti filmfelvételek kerültek elő egy szlovák archívumból.
A Szlovák Filmarchívum segítségével - legjobb tudomásunk szerint - Magyarországon soha nem látott, 16 mm-es kamerával készített filmfelvételekhez jutott hozzá az Index, amelyekből körülbelül 7 perces összevágott részletet nézhet meg itt. A felvételről annyit tudni, hogy egy csehszlovák állampolgár készítette, aki valószínüleg nem amatőr filmes volt. A film közben hallható rádióbeszédek a Kossuth és a Rákóczi adókon hangzottak el a forradalom alatt.

2006. november 4. (Népszabadság Online)

Gyurcsányék Dávidékkal közösen koszorúztak a Felvonulási téren

Gyurcsány szocialista politikusokkal, később pedig Dávid Ibolya az MDF vezetőségével közösen virágokat helyezett el a budapesti, Felvonulási téri 56-os emlékműnél szombaton délelőtt. Sólyom László és Mádl Ferenc is ellátogatott a Rákoskeresztúri Köztemetőbe.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Mandur László alelnök kíséretében jelent meg az emlékműnél, ahol egy-egy szál szegfűvel rótták le kegyeletüket. A miniszterelnök Hiller István szocialista pártelnök társaságában érkezett. Az emlékműnél Kiss Péter munkaügyi miniszter, Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető, Varjú László frakcióvezető-helyettes, Simon Gábor választmányi elnök és több szocialista kerületi polgármester is lerótta kegyeletét.
Dávid Ibolya korábban azt nyilatkozta, november 4-e, a forradalom leverésének napja alkalom lehet arra, hogy bebizonyítsa a többség, többen vannak a normális emberek. A pártelnök azt szorgalmazta, hogy a gyásznapon egy szál virággal és néma főhajtással emlékezzenek meg az áldozatokról, a Felvonulási téren az 1956-os emlékműnél.
Juhász Ferenc szocialista alelnök erre azt mondta: céljaik, szándékaik és eszközeik megegyeznek a demokrata fóruméval. Kitért arra: az emlékműnél nem lesznek politikusi felszólalások, nem valaki leváltásáért fognak tüntetni, hanem a csendes többség hangját szeretnék ily módon hallatni.
A politikusok valóban nem szólaltak fel, csak virágot helyeztek el, és néma főhajtással tisztelegtek az emlékműnél.
A Felvonulási térre folyamatosan virágokkal érkeznek az emberek, és többen mécseseket is gyújtottak. Az MSZP több száz szegfűt osztott szét az embereknek.

Sólyom László és Mádl Ferenc tisztelgése a Rákoskeresztúri Köztemetőben
Sólyom László köztársasági elnök koszorúzott a Rákoskeresztúri Köztemetőben szombaton, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 50. évfordulója alkalmából. Sólyom László először a központi emlékművet koszorúzta meg. Főhajtás és kétperces néma csendet követően kíséretével Nagy Imre és a névtelen elesettek sírjához vonult.
A sírkertbe látogatott Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is feleségével, illetve unokájával. A volt államfő egy-egy szál fehér rózsával tisztelgett Nagy Imre miniszterelnök, a névtelen áldozatok, az erdélyi mártírok, valamint a kommunista diktatúra és az 56-os forradalom és szabadságharcot követő megtorlás vértanúi emléke előtt.

Szocialista politikusok megemlékezése a 301-es parcellánál
Szocialista politikusok tartottak megemlékezést a Rákoskeresztúri Köztemetőben az 1956-os forradalom leverésének 50. évfordulóján szombaton délelőtt. A protokollmentes eseményen a politikusok - Gyurcsány, Kiss, Hiller, Lendvai - koszorút helyeztek el a központi emlékhelyen, majd egy-egy szál virágot helyeztek el Nagy Imre sírjánál és a 298-as parcellánál az áldozatok nevét tartalmazó márványtábla előtt.
A politikusok megemlékezésén rendbontás nem történt, a helyszínen civilek is kevesen voltak, csak egy két család vitt virágokat hozzátartozóik sírjára. A 301-es parcellánál több rendőr is vigyázza a rendet, az esemény előtt tűzszerészek is megjelentek a helyszínen, akik átvizsgálták az érkezők táskáját.

56-os szervezetek közös megemlékezése a Kisfogház emlékhelyen
Félperces csenddel emlékeztek az '56-os szervezetek képviselői az 1956-os forradalom leverésének ötvenedik évfordulójára szombaton a Budapesti Fegyház és Börtön Kisfogházában berendezett emlékhelyen szombaton; az ünnepségen Sólyom László köztársasági elnök is részt vett.
Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosok Közösségének elnöke szomorúnak, de felemelő napnak nevezte november 4-ét, amely egyben egy sokáig élő nemzet életakaratának és hősi áldozatvállalásának is szimbóluma. Hozzátette: a legszolidabb szónoklat is harsány lenne, ezért kérte a résztvevőket, hogy fél perces csenddel emlékezzenek meg barátaikról, kortársaikról, ismerőseikről. "Ha igaz a legenda, hogy a halottak időnként visszajárnak így halottak napja körül, akkor gondolom, itt találkozhatunk velük" - fogalmazott Boross Péter az emlékhelynél, az 1956-os áldozatok kivégzésének helyszínén. Hozzátette: az áldozatok "itt jelenhetnek meg előttünk példaként, hogy a legdrágábbat is, ha a haza úgy kívánja, áldozni lehet és áldozni kell."
Az ünnepségen koszorút helyezett el Sólyom László köztársasági elnök, aki az emlékhely emlékkönyvébe a következő sorokat jegyezte be: "Meri-e valaki megkérdőjelezni a forradalom egyértelműségét? Nincs nagyobb annál, mintha valaki barátaiért adja életét és a hazájáért."
A megemlékezésen koszorút helyeztek el a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz), az '56-os Szövetség, a Társadalmi Igazságtétel Bizottság, az Igazolt Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége, a Politikai Elítéltek Közössége, a Szorakész, valamint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság képviselői. Koszorút helyezett el a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának általános helyettese, a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka, valamint az emlékhely megvalósítója, Fónay Jenő, egykori '56-os halálraítélt.

Felavatták Nagy Imre és Mindszenty József emléktábláját a Parlamentben
Felavatták, majd megszentelték Nagy Imre mártír miniszterelnök és Mindszenty József bíboros prímás emléktábláját, valamint a Nagy Imre termet a Parlamentben szombat délelőtt Az emlékművet annak a szobának a bejáratánál helyezték el, ahol 1956-ban az október 30-án megalakult Szabad Kossuth Rádió stúdiója működött, és ahol Nagy Imre miniszterelnök november 1-jén, Mindszenty József, bíboros-prímás pedig november 3-án emlékezetes beszédét elmondta. Az emléktáblát, a leleplezést követően Szőke János páter szentelte meg. Az avatáson jelen volt Mandur László szocialista és Harrach Péter kereszténydemokrata parlamenti alelnök, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, Szabó Zoltán, az MSZP és Csáky András, az MDF frakcióvezető-helyettese, a Nagy Imre Társaság tagjai. Jelen volt továbbá a mártír miniszterelnök unokája, Jánosi Katalin, valamint a Szabad Kossuth Rádió két akkori bemondója, Bőzsöny Ferenc és Debrentei Piroska, továbbá Mécs Imre egykori 56-os halálraítélt, szocialista országgyűlési képviselő.

2006. november 4. (FigyelőNet Online)

Az ausztriai magyarok is megemlékeztek

Az andaui(mosontarcsai) hídnál emlékeztek meg az 1956-os forradalomról szombaton az ausztriai magyarság képviselői. A megemlékezést a burgenlandi település melletti fahídnál tartották, amelyen keresztül mintegy 70 ezer magyar menekült Ausztriába az 1956-os forradalom leverését követő hetekben. A hidat felrobbantották, majd egy évtizeddel ezelőtt osztrák-magyar összefogással helyreállították.
Az amerikai James A. Michener 1957-ben Az andaui híd című könyvében dolgozta fel a mocsaras-lápos területen Ausztriába menekült magyarok történetét.
A hídnál október 23-án az osztrák Vöröskereszt tartott megemlékezést, amelynek keretében Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök emléktáblát avatott.
A szombati megemlékezést a mosontarcsai, valamint a kapuvári polgármesteri hivatal, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége, az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet, a Bécsi Magyar Református Gyülekezet és a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség rendezte.
A megemlékezés az andaui római katolikus templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött, amelyen Ittzés János győri evangélikus püspök, Tőkés László nagyváradi református püspök, valamint Franz Scharl bécsi katolikus segédpüspök misézett. A híd közelében gyertyát gyújtottak, és Tőkés László beszédet mondott, de tekintettel az időjárásra, az eredeti tervektől eltérően nem a hídnál, hanem a templomban.
Tőkés a magyar történelem legszebb napjainak nevezte március 15-ét és október 23.-át, míg október 6-át és november 4-ét "a magyar Golgota napjainak". "Hálával gondolunk Andau népére és Ausztriára, amelyek a szabadság és a szabadulás hídján érkező menekülteket fogadták" - mondta egyebek között a püspök. Arra hívta fel a feigyelmet, hogy a kuruc-labanc időktől megosztottság kínozza a magyarságot és ez kínozza a jelenlegi Magyarországot is. Wilfried Martenstől, az Európai Néppárt elnökétől azt idézte, hogy szabadnak lenni annyi, mint nem félni, "hogy vége szakad a félelem, a kommunizmus, az elnyomás, a hazugság korszakának".
Tőkés László kijelentette: "nagyon! is ránk fér ez, ha visszagondolunk az október 23-i rendőrterrorra és brutalitásokra. Furcsálljuk, hogy Európa nem eléggé világosan foglal állást ezekben a dolgokban a magyarországi hazugságpolitika tekintetében". Hozzáfűzte: "aztán utólag megint bánni fogják, hogy éppen akkor nem látták elég világosan a helyzetet, amikor kellett volna, és haszna lett volna".
Bécsben a közeli napokban is több rendezvényt tartanak az 1956-os forradalom 50. évfordulójának tiszteletére. A Collegium Hungaricum magyar kulturális intézetben november 6-án nyílik meg a Forradalom - menekülés - integráció című kiállítás, valamint a bécsi egyetemen megnyitják Az 1956-os forradalom és Ausztria című konferenciát. A kiállítást és a konferenciát - közös ünnepi rendezvény keretében - Bogyay Katalin, az oktatási és kulturális tárca nemzetközi szakállamtitkára és Franz Morak művészeti és médiaügyekért felelős államtitkár nyitja meg. A megnyitón Kende Péter 1956: Miért éppen Magyarországon? címmel tart ünnepi előadást.

2006. november 4. (Független Hírügynökség - Hírek)

Befejeződtek a központi állami ünnepségek

A Hősök terén, az Ismeretlen katona sírjánál tartott katonai tiszteletadással és koszorúzással véget ért az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából rendezett állami ünnepségsorozat. A szombat esti eseményen mind az öt közjogi méltóság részt vett.
Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Gyurcsány Ferenc kormányfő, Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke koszorút helyezett el. Beszédet egyikük sem mondott.
A rendezvény ideje alatt a Hősök tere teljes környékét lezárták. A térre kifutó Lendvay utcában este 8-kor, nem sokkal az ünnepség vége előtt megjelent néhány tucat ember, akik füttyszóval, "Mondjon le!" és "Gyurcsány takarodj!" bekiabálásokkal próbálták megzavarni az eseményt. A rendőri kordon miatt azonban a térre nem tudtak bejutni - jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

2006. november 4. (Magyar Hírlap)

Gdansk Budapest légihíd 1956-ban

A magyar-lengyel barátság szép példája volt az az öt és fél tonna segély, amelyet a helyiek a Gdanskban élő Elek István udvarára hordtak az '56-os forradalom hírére. Még a rendőrök sem akadályozták meg, hogy a segítség eljusson Budapestre. - Hogyan értesült arról, hogy Budapesten forradalom van 2 - Október 23-án este a rádió szűkszavúan közölte, hogy Magyarországon milyen események történtek. Másnap reggel kilenc órától folyamatosan jöttek hozzám az emberek különféle csomagokkal, mondván, a magyarok biztosan bajban lesznek. A gdanskiak már 24-én arról beszéltek, hogy az oroszok a magyar határnál vannak, és néhány nap múlva Budapesten lesznek. Mindezt az adományozók mondták, és csak egyre hordták a pokrócokat, melegítőket, cipőket, takarókat. Mint utóbb megtudtam, a postán valaki tudomást szerzett arról, hogy a házamnál egyre több adakozó fordul meg, így hozzám irányította azokat, akik a magyaroknak csomagot akartak küldeni. Az első nap már több mint egytonnányi adomány volt a házam udvarán. - Kik és miket hoztak 2 - Elmondhatatlan mennyiségű holmit hoztak, három nap alatt öt és fél tonna segély gyűlt össze az udvaron. Száznegyven alumínium tábori ágyat hoztak a közeli diáktáborból, mondván, hogy jövő nyárig úgy sem kell. Tíz-tizenöt, egyenként százötven takarót rejtő pakkot. A közeli tüdőkórházból hozták a legértékesebb adományt, a kötszert: százkilós csomagokban pakoltak ki négyszáz kiló kötszert és hatszáz kiló vattát. A kórház szállítókocsija ötször-hatszor fordult; a mai napig nem tudom elképzelni, hogyan számoltak el a hiánnyal. Emellett négy-ötszáz kiló gyógyszer is összegyűlt. Az emberek csak azt kötötték a lelkemre, hogy feltétlenül juttassam el Budapestre mindezt, ami nem látszott akkor egyszerű feladatnak. - Tartott a következményektől2 - Hogyne! Ráadásul az aggodalmam egyre nőtt, mert közben az újságokban is megjelent, hogy a lengyel kormány a magyarországi eseményeket hibás lépésekként értékelte. Álltam a házam teraszán, és fogtam a fejem az irdatlan tömegű segély láttán; akkor úgy gondoltam, talán sosem jövök ki a börtönből. Azt gondoltam, hogy mint szervezőt fog majd elővenni az UB (Biztonsági Hivatal, a lengyel ÁVO - A szerk.), annak ellenére, hogy nekem semmilyen tevékeny szerepem nem volt az egészben. Jellemző azoknak a napoknak a hangulatára, hogy a felső szomszédom családostul átköltözött valamelyik rokonához néhány napra, annyira félt, hogy ő is belekeveredik a dologba. A harmadik napon aztán kijött egy rendőrautó. Elállta a házamhoz vezető utat, és nem engedte, hogy több holmit odahordjanak. De az emberek annyira lelkesek voltak, hogy még ezután is hozták az adományokat hátulról, a telket megkerülve, erdőn-bokron át. Jellemző, hogy az '56-ban történtekért később sohasem vontak felelősségre, de apróbb-cseprőbb ügyekben meggyúlta bajom a hatóságokkal. -A hatalom hogyan viszonyult az akcióhoz2 - Ez nagyon érdekes dolog volt, mert hivatalosan ellenezték ugyan a dolgot, de olyan nagy és általános volt a segítő szándék, hogy talán még az sem mert nemet mondani, aki amúgy nem segített volna, nem tette volna ki magát közutálatnak. A rendőrök is szemet hunytak sok minden felett. A házam mellett volt akkoriban a helyi ingatlanfelügyelő hivatal telepe, mintegy nyolcvan munkással, akik naponta többször átjöttek egyetlen hívó szóra segíteni, rendszerezni, pakolni, csomagolni. A pakolástól a szállításig mindenki önzetlenül segített. Fényes bizonyítéka volt a magyar-lengyel barátságnak. - Hogyan került a szállítmány Budapestre2 - Csak egyetlen lehetőség volt: a légi szállítás. Közeli barátom volt Mateusz Antoni, aki a második világháborúban a brit 303-as repülőhadosztály hőse volt. Az angliai légi csatában repülőparancsnokként vett részt, elévülhetetlen érdemeket szerezve London védelmében. A háború után a gdanski aeroklub elnöke lett. Ennek a repülőfenoménnak a szavára minden lengyel pilóta odafigyelt. Hozzá fordultam segítségért, és rögtön tudtam, hogy jó ajtón kopogtatok; megcsillant a szeme a kihívás hallatán, és teljes energiával bekapcsolódott a szervezésbe. Az ő lakásán tanácskoztunk a lehetőségekről több pilóta társaságában. Ekkor kellett meghatároznunk, hogy mekkora lehet egyáltalán a rakomány. Mateusz intézett el mindent, egy Dornier típusú német teherszállító gép érkezett Varsóból, amit az ottani aeroklub arra használt, hogy turistáknak mutogassák vele a fővárost, és hogy ejtőernyősöket vigyenek fel. Ez a hatalmas négymotoros gép érkezett Gdanskba a segélyért. Mateusznak sikerült irdatlan mennyiségű üzemanyagot is szereznie. A zománcgyártól szereztünk teherautót. Egy híres lengyel diszkoszvető - a nevére már nem emlékszem -, aki a testnevelési főiskola tanára volt, vezetett, beszervezett negyven diákot is pakolni, így nekem még ezzel sem kellett törődnöm, félóra alatt felpakolták az egész szállítmányt. A rendőrök szó nélkül engedték, hogy elvigyünk mindent. A repülőtéri pakolásnál már nem voltam ott. Mint utólag megtudtam, ott papnövendékek rakodtak be. A Dornier Varsóban vett fel üzemanyagot, és meg sem állt Budaörsig. - Mit érzett, amikor megtudta, hogy célba ért a gép 2 - Óriási megkönnyebbülés volt, de még jobban megnyugodtam, amikor a hatodik napon elmentek a rendőrök a házunk elől. Amikor megjött a hír, hogy a Dornier gond nélkül visszatért Varsóba, Mateusz is nyugtatgatott, hogy most már minden rendben lesz. Három évvel később levelet kaptam Budapestről, kiderült belőle, hogy a szállítmány eljutott a felkelőkhöz. Ez kellemes meglepetésként ért, ugyanis mire a mi szállítmányunk elindult Magyarországra, már a Vöröskereszt is szervezett gyűjtést, de olyan híreket hallottunk, hogy az ő szállítmányaik vagy el sem jutottak Budapestre, vagy az oroszok kezére kerültek. A Dornierrel repült egy Gdanskban élő magyar is. Komárnickinek hívták, ő kísérte a gépet, és már vissza sem jött többé, Magyarországon maradt. Az ő leveléből tudtam meg évekkel később, hogy három kocsival vitték tovább a gdanski segélyszállítmányt erdei utakon keresztül Budakeszin át Pestre. A textilanyagokat a városmajori sporttelepen hagyták, a gyógyszereket a János kórházba akarták küldeni, de ott nem vették át, mert nem voltak rendszerezve, ezért aztán a Fogaskerekű raktáraiba pakolták. - Október 23-án Tlarsóban vette át a Szabadság Hőse emlékérmet. Meglepte, hogy gondoltak önre2 - Egyszer csak kaptam a magyar nagykövetségtől egy levelet, hogy a királyi várban ünnepség lesz, és ott megkapom ezt az elismerést. Pedig ez egyáltalán nem az én érdemem volt. Ha Mateusz még élne, neki kellett volna kapnia ezt a díjat. Az én tevékenységem abban merült ki, hogy köszönetet mondtam azoknak, akik önzetlenül segítettek. Az akkori emlékek ma is nagyon elevenen, mintegy fényképszerűen élnek bennem. Nem felejtem el, milyen sokan mondták nekem, hogy azért segítenek, mert tudják, hogy a magyarok korábban mennyi jót tettek a lengyelekkel, és ezzel szeretnék viszonozni. ~ Elek István életét többször is felforgatta a történelem. Trianon után nagyapja birtokának pajtájában verték le a magyar - szerb - román hármas határt jelző cölöpöt. A második világháború végén a lengyel főváros környékén szolgált. 1944 őszén, a varsói lázadás idején átállt a lengyel felkelőkhöz. A háború után, amikor sorstársai hazaindultak, ő gondolt egy merészet, és észak felé vette az irányt, hogy valamelyik balti-tengeri kikötőből az Egyesült Államokban élő nagybátyjához hajózzon. A tenger aknamentesítéséig azonban sok idő telt el, mikorra pedig elindulhattak a hajók, a politika emelt akadályt a tengeri út elé. Elek István így Lengyelországban maradt. Németnyelvtudásának köszönhetően hamar talált munkát Gdanskban, ahol akkor, a kitelepítés előestéjén még nagyszámú német közösség élt. Gyorsan megtanult lengyelül is, s hamarosan családot alapított új hazájában. 1956 októberében váratlanul újra rátalált a történelem.

2006. november 4. (Magyar Nemzet)

1956 szenvedéstörténetéről

V. Majzik Mária Jókai Anna költeménye nyomán készített szobrot A szabadságharc leverésének 50. évfordulóján, ma délután fél hatkor emlékművet avatnak a Magyar szentek temploma kertjében. A domborművet Jókai Anna Krónikásének 1956-2006 című verse nyomán készítette el V. Majzik Mária Magyar Örökség-díjas képzőművész. Az avatás szentmisével kezdődik, a Szervita Kórus és a Fővárosi Énekkar műsorával folytatódik. Az Udvardy György püspök által felszentelt alkotást Jókai Anna és Németh Árpádné, a Pofosz alelnöke avatja fel V. Majzik Máriával a helyszínen beszélgettünk M fikor értette meg igazán 1956 jelentőségét? - Személyes emlékem kislány koromból van. Október 23-án az iskolában különös, titkosan visszafogott hangulat uralkodott. Szokatlan csönd volt a tanteremben, a tanárunk, éreztük, nem is figyel ránk. Olvasnunk kellett. Arra emlékszem, hogy feszülten ülünk, és olvasunk, mintha a rádióból a Le Prelude szívbe markoló taktusaira olvastunk volna. Valami különös volt a levegőben. Nem sokáig tartott az óra. Először az egyik kislányért jöttek a szülei, azután értem. Nem értettem, miért sietünk haza. Nagyapám szorította a kezem, úgy igyekeztünk. Akkor láttam életemben először tankot. Mégis, 1956 igazi arcát sokunkkal együtt felnőttként ismertem meg. De nem is beszélhetek befejezett tényről, hiszen ez a megismerés a mai napig folyamatos. Cseppenként hullanak újabb és újabb információk a lelkünkre, mint ahogy a napokban is egy riport a televízióban, amely 'S6-ban külföldre kényszerült magyarok ötvenéves számkivetett sorsát követte nyomon. - Domborműve Jókai Anna költeménye nyomán szenvedéstörténetként láttatja forradalmunkat. - Valóban, a szenvedést, a forradalom és szabadságharc leverését egyfajta kálváriaként szeretném érzékeltetni. A kínt, a fájdalmat igyekeztem kifejezni. A fizikai és lelki fájdalmat megragadni és felmutatni. Úgy érzem, csekély egy tárgy, ha az ember nem képes azonosulni vele. Az emberhez az ember tud közelíteni, a lélekhez a lélek. Nem egy tank, nem egy akasztófa, nem egy konkrét tárgy, egyedül az ember, az emberi lélek. Ezért az én munkámon az emberi fájdalom konkrét formát ölt. Megkínzott arcok, lőtt sebtől vérző fejek, megkínzottak és kivégzettek jelennek meg. Az ember szól az emberhez. Számomra ez november 4., a forradalom és szabadságharc leverése. Fizikai, lelki és szellemi fájdalom. Fizikai, lelki és szellemi sérülés. Történelmünket, kultúránkat, további létünket mélyen érintő fájdalom és sérülés, amelyet méltóképpen, tiszteletadással, a tények igazságos feltárásával vagyunk képesek orvosolni. Megőrizni és soha nem felejteni. "A kínt, a fájdalmat igyekeztem kifejezni."

2006. november 4. (Magyar Nemzet)

Forradalom napról napra

Komjáthy István memoárja: 1956. október-1957. január (7.) DECEMBER 3. Hír: Kádár helikopteren ment Tatabányára. A tanácsháza előtt óriási tömeg várta. Nagy meglepődés volt, amikor a mikrofon bejelentette megérkezését. A hátsó lépcsőn jött be. (Nagy csak távozott azon!) Szolnokon a színházi előadás alatt érkezett meg a hír a forradalomról. A színészek verseket szavaltak. Lelkes volt a hangulat. - A falun most érik a forradalom. Felgyújtják a házakat, csűröket, pajtákat. A feloszlás mellett agitálnak. - Csohány ellenforradalomnak mondja a felkelést. Tréfa (Devecseri): Kohn vár az autóbuszra. Egy páncélos áll meg a sarkon. Kohn beszáll. - Hova megy ez a kocsi? - kérdezi. - Szibériába! - válaszolják. - Na j6, azért a Dob utcánál tegyenek le mindenesetre! Vicc: A Sztálin-szobor helyén szökőkutat csinálnak, hogy aki eddig segget nyalt, az tudjon gargalizálni. - Ki várja legtürelmetlenebbül Budapesten a Mikulást? Sztálin, mert már kirakta a csizmáit. - Kik lesznek az új kormány tagjai: Kádár, Apró, Dögei. - Árpád jött be szürke lovon, Horthy jött be fehér lovon. Rákosi Vorosilovon, Kádár Sepilovon. Kabos L. (kiment) üzeni az oroszoknak, menjenek haza, aki hallja, adja át. - Az oroszokat elküldik oda, ahonnan jöttek, tankkal, avagy tank nélkül? Cukrászati gyár, Bodoki Éva, Szvetanai u. 20. IX. kerület. Munkástanács választásakor felszólalt egy munkás, aki a Bakonyból jött vissza; (festő) Csók István-félék előrekerültek, dekorációs lett, reméli, hogy a munkástanács most a dolgozók érdekeit szolgálja. Az üzemi bizottságot leváltották. Zsidóznak. Előnyök, így lesz ezentúl is, ne engedjük. Pártszervezés: felhördültek, nem kell párt; behúzzák a nyakukat a kommunisták. 400 munkás. Sok disszidálás. Tanulni akarnak. Jöttek haza, mert hallották: a Bakonyban áll a harc. Egy fiú a gyárban, S. Jancsi 9 éves, akinek levágták a lábát, mert golyó érte. Azt mondta: nem bánja, ha újra kellene kezdeni, kezdené. Névtelen 9 éves kisfiú az utca szélén állt, úgy csinált, mintha nézné. Bedobta az üveget. Ellőtték a lábát. Betették a mentőbe, eszméletre tért, s megkérdezte: - Kigyulladt? - S mosolyogva újra elvesztette az eszméletét. Lityeraturnaja Gazeta cikke. Gyalázkodó hangú, sötét tudósítás. Elferdítve közli a beszélgetést, amelyen magam is jelen voltam. A legsötétebb megjegyzése: Az elnökség keresi Kádárral a kibontakozást, tárgyal, s mi ellenforradalmat játszunk ugyanakkor! (Veres Péter ekkor volt a deportáltak ügyében a parancsnoknál.) - A tegnap esti nagy ágyúzás állítólag a Kerepesi temetőbeli orosz temetésen "hangzott" el. Az Andrássy úton, a Köröndön még ugyanúgy fekszik a kidöntött lámpaoszlop, ahogy leesett. Ágyúszerűen emelkedik fel a teste, s darabjai szerteszét feküsznek. Nem nyúl senki hozzá. Az emberek kerülgetik. - A Parlament előtti vérengzésnél egy kisfiú is a tömegbe sodródott. Töltény volt az övében, fapuska a hátán. Meglőtték. Amikor beemelték a mentőbe, ellenkezett. Ő addig el nem megy, amíg az utolsó töltényt ki nem lövi. - Ménesi Mártika sírja a Kálvin tér közeli téren van. Ő volt az első halott a rádiónál. - Az ENSZ végre megmozdul: az USA delegátusai hihetetlen, hogy ne válaszoljanak. Dokumentumot ad át az ENSZ-nek. De ez nem pótolja a helyszíni vizsgálatot; mit tett az orosz az ENSZ-határozat végrehajtásáért? Mi van Nagy Imrével? Új határozati javaslat az ENSZ előtt. Tüntetés a körúton, eltüzelték a pártlapot. Pápa: továbbra is a Nyugat kötelessége törődni a menekültekkel. Nehru: Szerencsétlenség, sajnálatos, hogy megakadályozták Hammarskjöld utazását. Az emberek kezdik azt gondolni, hogy a deportálási hírek helytállók. A magyarok dönthessenek sorsukról. Az idegeneknek el kell hagyni Magyarországot. Súlyos, igen komoly ügy Nagy Imre elhurcolása, illetve a jugókkal szembeni szószegés. Dulles átvette a külügy vezetését. Kádár megszegte szavát. Rádió. Egy fiatal a felkelés spontaneitásáról: A színművészeti főiskolán volt. Ott hallotta Gerőt. Lezárták a rádiót. Mentek a rádióhoz, mert az egyetemi diákbizottság pontjait akarták beolvastatni. Ütemesen kiabáltak az egyetemisták: engedjék felolvasni. Közben jöttek a Parlamenttől. Kiállt az erkélyre valaki, s megígérte, hogy teljesítik a kérést. Újra kijött: már olvassák is. Valaki kitett egy rádiót. A rádió tánczenét közvetített. A tömeg újra kiáltozott. Ekkor könnygázbombát dobáltak le az erkélyről. Hátrált a tömeg. Ezek után 30 perc telt el. "Magyarokat ne bántsatok!" stb. - kiabálták. Szóban akarták letörni az ÁVO-t. Ezek után fegyver nélkül: csatornákon próbáltak felmászni. Két zsúfolt rendőrautó jött. Két tűzoltókocsi is jött. Fecskendezni akartak. Megrohanták a tűzoltókocsit. A rendőrök parancsot kaptak. De nem mentek a tűzoltók segítségére. Ekkor érkezett meg két teherautó csepeli pótkocsival. A négy kocsi megérkezése után vaktölténnyel lövöldöztek. Megdöbbenés, félelem. Az autó lefékezett. Leugráltak. Az ifjúmunkások visszadobták a könnygázbombát. Élessel lőttek a levegőbe. "Magyarokra lőnek." Az első lövés, mely embert ért. Aszfaltra lőttek, sérülés. Téglát kaptak fel az ifjúmunkások. Ettől kezdve a harc kirobbant. Katonák, rendőrök átvették a fegyvert. Fél 9-ig történt ez. Reggel fél 8-ig bevették. ENSZ: Krishna: meg kellett volna hívni Hammarskjöldöt Budapestnek!!! 14 nemzet új javaslata: megfigyelők utazhassanak, vagy környező államokba. Holland követ terjesztette be: Utolsó alkalom a Kádár-kormánynak, december 7-ig kell választ adni, mit akarnak. A szovjet beavatkozás folytatódik. A közgyűlés nem nézheti tétlenül. Drasztikus akcióra lenne szükség. De még egyszer próbát tesznek békés eszközökkel. Lloyd angol külügyminiszter: késedelem nélkül vissza lehet vonni az angol, francia csapatokat. Izraelnek a gázai területről ki kell vonulnia. Angol rádió: Szirmai Imre, a Kádár-csoport szóvivője: előfordult deportálás. A november 4. előtti időben volt. Megérkezett Krishna. Bányászatban új bérek. 110 000 menekült. Amerikaiak 21 500 menekültet vállalnak. Vasárnap munkástanácsgyűlés lett volna, az oroszok megakadályozzák. Borsod: önálló köztársaság. Dobi: a parasztokat megdicsérte, most bomlik a falu. (Dobi fia disszidált.) - Budapesti rádió, csepeli munkás. Hát dolgoznánk, ha volna energia. . . Nagy Imre elrablása: november 2. Két nappal a budapesti támadás előtt. Szántó Z. menedéket kért, 3-án engedélyt kaptak. 4-én menedéket kapnak. 12 nap múlva Kádár szavatolta a szabadságukat. Majd újabb álláspont: Száműzetés. Nagy Imre elutasította. Levelet adott Kádár a jugóknak. Amint az oroszok elrabolták: nincs hír. Sznagovban tartózkodnak. Kádár meg szerette volna nyerni Nagy Imrét. Kérte Nagyot, hogy mondjon le önként a miniszterelnökségről. Szabad rádió: francia jogászok akarják felkeresni Nagy Imrét Romániában. 8 Nobel-díjas tudós: Bulganyinnál megbélyegezte a szovjet lépést. Dánia tudósai levelet írtak a Szovjet Tudományos Akadémiának. Dán kommunista lap cikke. Ég a dán kommunistaközpont. Korlátozták Bonnban a szovjet nagykövet közlekedési mozgását. Borba írt a tüntetésről. Nyugati újságírók: esküre emelték ujjukat: "a magyarok Istenére esküszünk..." "Csak virágaink vannak, de ezek még most is félnek tőlünk!" Egy asszonyt el akartak hurcolni.

2006. november 4. (Magyar Nemzet)

Lövések Temesváron

Határon túli forradalom Az ötvenhatos forradalommal egy időben, illetve azt követően a szomszédos országokban kisebb-nagyobb csoportosulások fejezték ki szolidaritásukat a magyar szabadságharcosokkal. Az együtt érzők többnyire magyarok voltak, de akadt példa a többségi nemzet tagjainak rokonszenvére is. A Lucidus Kiadó tanulmánykötete ezeknek a mozgalmaknak állít emléket az évforduló alkalmából, miközben felleltározza azokat a megtorlásokat is, amelyek ezeket az embereket érték. A kötet szerzőinek és szerkesztőinek az a céljuk, hogy a "határon túli ötvenhat" is részévé váljon a magyarországi forradalomnak. Itthon ugyanis kevesen tudják, hogy ötvenhat októberében a határon túl élő nemzettársaink is feszült figyelemmel hallgatták a rádióból érkező híreket, és lehetőségeikhez mérten próbálták kifejezni szolidaritásukat és kommunistaellenes meggyőződésüket. A megtorlás pedig néhol még erősebb is volt, mint idehaza: Temesváron például utcai lövöldözésbe torkollott a középiskolások szökési kísérlete, akik a magyar forradalmároknak akartak segíteni; a román hatalom pedig a saját kisebbségeivel való leszámolásra használta fel a magyarországi eseményeket, ártatlan értelmiségiek tucatjait küldte koncepciós perek után börtönbe vagy gyilkos munkatáborba. Egyedi közlés Jozef Hal'ko pozsonyi lelkipásztor, egyháztörténész tanulmánya, amelyből kiderül, hogy a forradalom a szlovák papság körében is jelentős szimpátiát váltott ki a magyarok iránt. Olvashatunk a kárpátaljai ötvenhatos eseményekről, az elhíresült Szoboszlay - perről és az azt követő megtorlásokról. Koncsol László a pozsonyi diákok átszökési tervéről emlékezik meg, Matuska Márton tanulmánya pedig Tito kommunista diktatúrájának dilemmáiról és a magyar forradalmárokat kihasználó, majd Kádárnak áldozatul dobó politikájáról számol be. (Együtt - Az 1956-os forradalom és a határon túli magyarok. Szerk.: Szesztay Ádám. Lucidus Kiadó, Budapest, 2006. Ára 3200 forint.)

2006. november 5. (MTI)

Kádár gulyáskommunizmusával és Magyarország mai problémáival foglalkozik esszéjében egy konzervatív cseh lap

Magyarországon nagyon nehéz a volt szocialista rendszer bűneit elítélni, illetve meghúzni a választóvonalat a múlt és a jelen között, mert senki sem tudja pontosan, hogy a múlt mikor is fejeződött be valójában - olvasható "Emlékezés a gulyásszocializmusra" című esszében, amelyet a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap hétvégi Orientace mellékletében jelent meg.
"Magyarországon a forradalomnak még csak a bársonyos változata sem zajlott le. Az a folyamat, amelyben az emberek megelégelik a leszegett tekintetet és büszkén elkezdik felemelni a fejüket, hosszabb ideig tartott, mint nálunk (Csehszlovákiában) és lényegében lehetetlen megjelölni a kezdetét és a végét" - állítja a szerző Gabriel Sedlák, a lap szerkesztője.
Kifejti: tény, hogy a Magyar Szocialista Párt és személyesen maga Gyurcsány Ferenc is bizonyos értelemben Kádár János kommunista pártjának az örökösei, s ezért "bizonyos mértékig" jogosak az ellenzék kritikus kifogásai. A probléma azonban sokkal bonyolultabb, mintsem elintézhető lenne azzal a fekete-fehér látásmóddal, hogy a rossz KISZ-es áll a jó demokratákkal szemben. Az ellenzék lelkes hívei sem mondhatják el ugyanis egy emberként magukról, hogy 1956 és 1989 között szemben álltak a rendszerrel.
A Kádár-doktrína - aki nincs ellenünk, az velünk van - és a gulyásszocializmus következménye, hogy a nyolcvanas évek végén a magyar reformkommunisták új pártot alapítottak, amely programszerűen felvállalta a nyugat-európai szocialista értékeket, mégpedig anélkül, hogy ennek érdekében a tereken százezrek nyomást gyakoroltak volna rájuk, mint ahogy az például Csehszlovákiában történt.
A magyar adósság gyökerei a kádári gulyásszocializmusban keresendőek, amely a nyugati kölcsönök felvételével teremtett fogyasztói társadalmat Magyarországon.
"A magyarok túl hosszú ideig fogyasztották +gulyásszocializmusukat+ ahhoz, hogy az ne feküdje meg még most is a gyomrukat. Bár a miniszterelnök beismerése a választások előtti csalásokról sértheti a magyarokat, nem marad számukra más hátra, mint lehűteni a fejeket és visszavinni a politikát a parlamentbe" - véli a szerző.
Magyarországon nehéz a múlt bűneit elítélni, mert senki sem tudja, hogy a múlt mikor fejeződött be. Tekintettel arra, hogy ez egyfajta táptalaja az erkölcstelen viselkedésnek, érthetőek Sólyom László államfő szavai, miszerint Gyurcsány hazugságai erkölcsi válságba taszították az országot. Helyénvalóak azonban Nádas Péter író szavai is, hogy nem lehet erkölcsi válságban az ország, ha nincs abban az, aki ezt állítja, vagy az államfő, vagy akár mások is.
"Megjelölni egy személyt az erkölcsi csőd kiváltójaként csak azoknak a frusztrált hangoskodóknak jönne jól, akik oly kitartóan visszautasítják a hibák keresését saját múltjukban is" - szögezi le esszéje végén Gabriel Sedlák. Megjegyzi: nem kell ahhoz Günter Grassnak lenni, hogy tudatosítjuk, a kérdésekkel jobb megelőzni azokat, akik készek arra, hogy még kitartóbban és következetesebben kérdezzenek.

2006. november 5. (MTI)

Tóth Ilona nevét viseli a miskolci orvosszálló

Tóth Ilona szigorló orvos, 1956-os mártír nevét viseli vasárnaptól Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház orvosszállója, az 1957-ben kivégzett medikára tábla is emlékeztetet.
Az 1956-os forradalom vérbe tiprásának napja, 1956. november 4-e volt az a nap, amikor az egészségügyi dolgozók gyógyító munkájukkal, a sebesültellátással, tevékeny részesei lettek a forradalomnak - mondta a vasárnap délután megtartott névadási ünnepségen Csiba Gábor, a kórház főigazgató-főorvosa.
Az ötvenedik évfordulón méltó megemlékezéseként intézményünk orvosszállóját egy fiatal hősnőről, Tóth Ilonáról nevezzük el - tette hozzá.
Nagy Kálmán orvosprofesszor, a Fidesz országgyűlési képviselője beszédében azt mondta: Tóth Ilona a magyar szabadságharc egyik megtestesítője volt, a forradalom leverése után hatalomra került kormány mindent megtett azért, hogy emlékét besározza.
Orvosként tette a dolgát 56 novemberében, a nehéz napokban, mártírja lett a forradalomnak, sokan tisztelték felkészültsége és emberi tartása miatt. "Hitt abban, hogy a szabadság az életnél is előbbre való" - tette hozzá.
Az 1956 Enciklopédiája című kötet szerint Tóth Ilonát 1951-ben vették fel az orvostudományi egyetemre. 1956 októberében a Szövetség utcai kórházban volt belgyógyászati gyakorlaton, 23-án diáktársaival együtt vett részt a tüntetésen, 25-én a rádió felhívására jelentkezett a Szövetség utcai kórházban.
Mivel ott nem tudtak munkát adni számára, átirányították a Péterfy Sándor utcai kórházba. Itt bekapcsolódott a már intenzíven működő Önkéntes Mentőszolgálat munkájába. November 1-jétől letartóztatásáig a Péterfy kisegítő részlegének megbízott vezetője volt.
A fegyveres harc befejeződése után bekapcsolódott a politikai ellenállásba: részt vett röpcédulák, illetve az Élünk című illegális lap készítésében.
A bírósági ítélet szerint 1956. november 18-án társaival együtt meggyilkolt egy férfit, akit ávósnak véltek. Első fokon 1957. április 8-án gyilkosság és izgatás vádjával halálra ítélték. Ezt a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa jogerőre emelte, miközben az elsőfokú ítélet minősítését izgatásról szervezkedésben való részvételre súlyosbította. Tóth Ilonát 1957. június 26-án kivégezték.
Tóth Ilonára Budapesten, a SOTE Nagyvárad téri épülete bejáratánál 2001. november elsejétől szobor is emlékeztet.

2006. november 5. (Vasárnap reggel)

Célcsoportok az 56 utáni megtorlásban
Kirakatperek "Az ítéleteket a bírói tárgyalótól független szervezetben gyártották"
Szakács Árpád

Jobbágyi Gábor egyetemi tanár, a forradalom utáni megtorlásról több könyvet, tanulmányt publikáló jogtudós arról is beszélt, milyen sajátosságai voltak a magyarországi koncepciós pereknek.
Az 1956-os forradalom eseményeinek számos olyan fontos eleme van, amelynek hátteréről mindmáig nagyon keveset tudunk. Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára szerint a felderítetlen esetek közé tartozik a Köztársaság téri pártház ostroma és annak előzménye. Mint ismert, a feldühödött tömeg körülbelül egy tucat ÁVH-st lincselt meg. Ugyanakkor az esetet elemzők elfelejtik megemlíteni, hogy az ostrom brutalitásának előzménye a Parlament előtti mészárlás volt, amely során 60 civil esett el, amikor a tömegbe lőttek az ÁVH-s mesterlövészek és szovjet tankok. Jobbágyi szerint a Köztársaság téri eset jó hivatkozási alapot teremtett a szovjet csapatok behívására, illetve a későbbi megtorlás igazolására.
A forradalom leverése utáni egyik legvéresebb megtorlás a Köztársaság téri eseményekhez kapcsolódik - közölte Jobbágyi Gábor. Ezekben a perekben 30 embert végeztek ki. Az egyik legtragikusabb eljárás a kivégzett Fáncsik György és társainak esete. Itt a koncepciós eljárás tipikus jegyeit is megfigyelhetjük. A vádlottak még a Köztársaság tér ostromában is egymástól függetlenül, különböző módon vettek részt, így a konkrét vádak túlnyomó része egyes személyekre irányult, ám a sokszereplős, halálos ítéletekkel járó per sokkoló, elrettentő hatását akarta érvényesíteni. Fáncsik egy hadtápegységet vezetett, különböző eszközök szállításával segítette a forradalmárokat. Úgy került a Köztársaság téri perekbe, hogy az ügyész előtt egy teljesen más eljárásban azt kérte, vegyék figyelembe, hogy megmentett egy ÁVH-st a Köztársaság téren. Elmondása szerint az ostrom után ért a helyszínre, amikor az egyik ÁVH-st meg akarták lincselni, közbelépett, és egy buszhoz kísérte az illetőt. Erre az ügyész új eljárást rendelt el. Csakhogy az ÁVH-s nem volt hajlandó Fáncsik mellett tanúskodni. Azt elismerte, hogy valaki kimentette, de Fáncsikkal összefüggésben azt mondta, mintha kézen lőtte volna. Csakhogy ha így történt, akkor miért hivatkozik rá Fáncsik? Nem az lett volna a logikusabb, ha hallgat róla? - tette fel a kérdést az egyetemi tanár.
Jobbágyi Gábor szerint a koncepciós perek másik jellegzetessége, hogy az ítéleteket a bírói tárgyalótól független szervezetben "gyártották". "Jól igazolja ezt, hogy a döntések kihirdetésének és az indoklásnak köze sincs egymáshoz. Mindmáig semmit nem tudunk erről a láthatatlan külső irányító szervről, mint ahogy arról sem, hogy személy szerint kik álltak a háttérben. Nyilván a politikai felsővezetés nem kapcsolódott be az összes perbe" - tette hozzá az egyetemi tanár.
A kirakatperek jellemzőihez tartozik az is, hogy az eljárások egy bizonyos célcsoport elrettentésére irányulnak. Mansfeld Péter ítéletével a tizenéves pesti srácokat félemlítették meg, akik valamilyen formában tovább akarták folytatni a harcot. Mansfeld esete azért érdekes, mert nem a forradalomban tanúsított magatartása miatt végezték ki. Ennek egyik oka, hogy fiatalkorúként nem lehetett volna halálra ítélni az 1956-ban hatályban lévő törvények szerint. 1957 elején azonban már olyan szabályt hoztak, hogy szervezkedés miatt fiatalkorút is ki lehet végezni. Köztudott: a 16 éves Mansfeld Péter egyik legnagyobb bűne az volt, hogy az általa vezetett kis csoporttal lefegyvereztek és elraboltak egy rendőrt az osztrák nagykövetség elől. Végül a rendőrt elengedték. Nem sokkal később elfogták Mansfeldet, és néhány nappal 18. életévének betöltése után kivégezték. Egyébként ennek az eljárásnak az előzményei is homályosak. Jobbágyi Gábor álláspontja szerint nem kizárt, hogy Mansfeldet és társait provokálta a diktatúra. Mansfeld a kihallgatás alatt részletesen beszél egy felnőttről, aki fegyverszállításra bátorítja, és eszmei szinten különböző akciók kitervelője is. Erről a rejtélyes alakról viszont eddig semmi nem derült ki - tette hozzá.
Jobbágyi szerint Tóth Ilona fiatal orvostanhallgató perének az értelmiség volt az egyik célpontja. A forradalom leverése után a politikai ellenállás egyik kulcshelyszíne volt a Péterfy Sándor Utcai Kórház egyik részlege, ahol a 24 éves szigorló orvos a sebesültek ellátását vezette. A hatalom korán tudomást szerzett erről, november 16-án razziát tartottak a kórházban.
A későbbi vád szerint Tóth Ilona két társával az ávósnak vélt Kollár Istvánt "bestiális kegyetlenséggel" megölte úgy, hogy benzint fecskendezett az áldozatba. Ugyanebben a perben vonták felelősségre az értelmiségi ellenállókhoz tartozó Obersovszky Gyulát és Gáli Józsefet is. Holott Tóth Ilonával csak annyi kapcsolatuk volt, hogy a kórház egyes helyiségeit használták különböző szórólapok sokszorosításához.

2006. november 5. (Független Hírügynökség - Hírek)

Tóth Ilona nevét vette fel egy orvosszálló Miskolcon

Tóth Ilona nevét vette fel a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház orvosszállója. Az épület falán egy tábla állít emléket a fiatal orvostanhallgatónak, aki az 1956-os forradalom idején sok száz sérültet látott el egy pincekórházban.
A legsúlyosabb harcok a szovjet tankok bevonulása után, ötven évvel ezelőtt november 5-én voltak Budapesten, az avatási ünnepséget ezért tartották vasárnap. Tóth Ilona medikaként ott volt a forradalom idején az egyetemi rendezvényeken, és a harcok alatt éjjel-nappal részt vett a gyógyító munkában. 1957-ben halálra ítélték, a vád ellene az volt, hogy ő okozta egy orosz katona halálát.
Az avatási ünnepségen elhangzott, a kórház vezetése azzal létesítette az emlékhelyet a hős medikának, hogy a 24 évesen meghalt nő életútja példa legyen azoknak, akik a miskolci kórházban kezdik el orvosi munkájukat.

2006. november 6. (MTI)

Gyurcsány: köszönet a nyugodt többségnek

A miniszterelnök köszönetet mondott a nyugodt békés többségnek az 1956-os évforduló megünneplésének kapcsán tanúsított magatartása miatt a Parlamentben hétfőn, napirend előtti felszólalásában, amelyről az ellenzék kivonult.
"Nehéz heteken vagyunk túl, embert próbáló heteken, a harmadik magyar köztársaság kibírta a próbát, a rend erősebbnek bizonyult a rendetlenségnél, a törvény a törvénytelenségnél, a nyugalom akarása a nyugtalanságnál. Köszönöm Magyarországnak" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, szavait a kormánypárti képviselők tapssal fogadták.
A kormányfő megköszönte az '56-os emlékbizottság és az ünnepségek szervezésében lebonyolításában közreműködők munkáját, akik "varázslatot kívántak tenni", és hozzátette, hogy ha ez nem sikerült, az nem az ő bűnük, hanem a középszer politikájának tobzódásáé.
Hangsúlyozta: az életnek és a kormányzásnak folytatódnia kell. "Tesszük a dolgunkat, hogy rend legyen, hogy erős és büszke hazát teremtsünk 1956 örökségéből" - mondta.
A miniszterelnök felszólalását megelőzően felolvasták Sólyom László államfő átiratát, amelyben megállapította, hogy Katona Tamás pénzügyi államtitkári megbízatása lemondás miatt október 16-i hatállyal megszűnt, helyére pedig Tátrai Mikóst nevezte ki november 1-i hatállyal.

2006. november 6. (MTI)

Erdő Péter: a katolikus egyház 1956-ban követte az eseményeket

A katolikus egyház 1956-ban követte a politikai eseményeket, nem pedig szervezte és kiváltotta azokat - jelentette ki Erdő Péter hétfőn egy konferencián Budapesten.
Az egyház nem elsősorban a politika, vagy a forradalom szintjén, hanem inkább a humanitárius területen vette ki a részét az eseményekből, hangsúlyozta a bíboros-érsek a Magyar Katolikus Egyház, 1956 című tanácskozáson.
Mindszenty József bíboros forradalom alatti szerepét elemezve Erdő Péter rámutatott: ő csak pár nappal a forradalom kitörése után került haza, s első megszólalásakor azt mondta, hogy először tájékozódik.
"Egy olyan emberrel állunk szemben, aki hosszú fogva tartás után próbálja megérteni a pillanatnyi helyzetet, vagyis semmiképpen sem a forradalom vezéreinek, vagy szervezőinek egyikével, hanem egy olyan emberrel, akinek a helyzete talán azoknak a körülményeknek a kialakításához vezetett, amelyek a forradalomhoz hozzájárultak" - fogalmazott az Esztergom-budapesti érsek.
A forradalom napjaiban egyfajta követelés fogalmazódott meg, hogy Mindszentyt hozzák vissza fővárosba felsőpetényi fogságából, ami azt jelezte, hogy bizonyos elvárások vannak személye, valamint az egyház iránt is, mondta Erdő Péter.
Felidézte, hogy 1956 november 2-án külföldi újságírók megkérdezték Mindszentytől, igaz-e az, hogy ő lesz a miniszterelnök, amit határozottan elutasított.
Később, már november 4-e után az amerikai követségen szintén külföldi tudósítók azt kérdezték Mindszenty bíborostól, hogy Kádár János, vagy Nagy Imre kormányát ismeri el. Ő azt válaszolta, hogy Nagy Imréét. "Ő nem azt mondta, hogy nem ismeri el sem Nagy Imréét, sem Kádár Jánosét, hogy illegitim az egész" - emelte ki Erdő Péter, hozzátéve, hogy ezekből a példákból is látszik, hogy Mindszenty József igyekezett reálisan viselkedni azokban a napokban.
Véleményéhez hozzájárulhatott az is, hogy az apostoli szentszék a második világháború utáni időszakban a kialakult kommunista kormányzatokat valamilyen szinten elismerte, tárgyalt velük, esetleg a diplomáciai kapcsolatok visszaállítását kísérelte meg - mutatott rá az Esztergom-budapesti érsek.
Erdő Péter a konferencián felhívta a figyelmet arra, hogy megjelent A katolikus egyház 1956-ban című kötet az Új Ember kiadó gondozásában.
A katolikus papság legnagyobb része "jól vizsgázott" 1956-ban. A hívőkkel együtt félreérthetetlenül álltak a nemzet és a szabadság oldalán, ugyanakkor igyekeztek megakadályozni minden önbíráskodást - olvasható a kötet ismertetőjében.

2006. november 6. (MTI)

Szabadság, szerelem - kétszázezernél is több néző a bemutató óta

Több mint kétszázezer néző váltott jegyet két hét alatt a Szabadság, szerelem című mozira - tudatta a film forgalmazója hétfőn az MTI-vel.
Goda Krisztina rendező és Andy Vajna producer filmje már október 23-án, az induláskor rekordot állított fel: a bemutató napján csaknem harmincezren voltak rá kíváncsiak - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A művet kiemelkedően magas, 41-es kópiaszámmal játsszák országszerte (ezen felül van egy feliratos kópia is).
A Szabadság, szerelem megkezdte nemzetközi karrierjét is: Children of Glory (A dicsőség gyerekei) címmel október 29-én szűk körű vetítésen mutatták be a washingtoni Fehér Házban, majd november 2-án gála keretében Los Angelesben, az amerikai filmvásáron.
A film az 1956-os forradalom eseményeit és a melbourne-i olimpián játszó magyar férfi vízilabda-válogatott mérkőzését egy forradalmár lány és egy sportoló fiú szerelmének történetén keresztül eleveníti fel.

2006. november 6. (MTI)

Nap utcai fiúk - jövő ősszel kerülhet mozikba a film

Várhatóan jövő ősszel mutatják be a Nap utcai fiúk című, 1956-os témát feldolgozó játékfilmet - mondta el Szomjas György rendező az MTI-nek a produkció budapesti forgatásán hétfőn.
A rendező elmondta: két évvel ezelőtt az általa írt novellával megkereste Kertész Ákost, hogy működjön közre a forgatókönyv megírásában. A történetből született Kertész Ákos azonos című regénye, amely a forradalom 50. évfordulójára jelent meg. Időközben Heller Gábor is beszállt a munkába, így a stáb három tagúra duzzadt.
A történetben a külvárosi, munkások lakta környezetben élő, szabadidejüket focizással töltő tizenéves fiatalokat a pályán éri az október 23-ai diáktüntetés híre.
A számukra "jópofa balhénak" tekintett forradalomban a fiúk a filmben a környékükön lévő Nap filmszínházat, a grundjukat védik, barikádot építenek, sőt a tankokkal is megpróbálnak szembeszállni.
A hétfői, nyolcadik forgatási napon azt a jelenetet rögzítették, amikor a szereplők épp a megszerzett puskáikat próbálgatták a VIII. kerületi mozi melletti üres területen.
A stáb ezen a héten a nappal játszódó jeleneteket forgatja. A film jeleneteinek felvétele várhatóan november végén ér véget. A főszerepeket Czeczó Sándor, Bárnai Péter és Gáspár Kata játsszák, a kamerák mögött Grunwalsky Ferenc áll.
Szomjas György elmondta: 16 éves kora óta, ötven éve készült a film megírására. Véleménye szerint a 1956-os forradalom a tizenéveseknek egészen mást jelentett, mint az akkori egyetemistáknak.
A rendező azt is elmondta, hogy a film anyagi okok miatt nem készült a forradalom ötvenedik évfordulójára. A mozit nagy részben a Magyar Mozgókép Közalapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

2006. november 6. (MTI)

Hollandiában emléktábla-avatással emlékeztek meg az 1956 novemberi eseményekről

Az 1956 novemberi budapesti események hatására megtámadott épületben tartott rendezvénnyel, emléktábla avatásával és kapcsolódó zeneművek előadásával emlékeztek meg Hollandiában az elmúlt hét végén a forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról.
Mint a hágai magyar nagykövetség az MTI brüsszeli irodáját hétfőn tájékoztatta, Amszterdamban a város szívében fekvő Felix Meritis kulturális központban tartottak megemlékezést. Ez az épület - amelyben egykor Liszt Ferenc is zongorázott - adott helyet 50 éve a Holland Kommunista Párt központjának és nyomdájának. 1956. november 4-én a szovjet erők budapesti bevonulásának hírére amszterdamiak feldühödött tömege támadta meg. A szimpátiamegmozdulások három napon át tartottak, majd a magyarok melletti szolidaritásul mintegy húszezer fő részvételével csendes menetet szerveztek.
A holland külügyminisztérium által szervezett, százfős közönség jelenlétében lezajlott megemlékezésen az eseményt felidéző, korabeli híradófelvételeket és dokumentumokat mutattak be. Szentiványi Gábor nagykövet megnyitó beszéde után Hans Olink újságíró, az 50 évvel ezelőtti novemberi amszterdami eseményekről szóló könyv szerzője, a Felix Meritis előtt akkor lezajlott eseményekről tartott előadást. A 90 éves Max Nord, a Holland Írószövetség korabeli elnöke a szövetség reakciójáról és a magyar írók érdekében tett szolidaritási kezdeményezéseiről beszélt. Az 1956-ban Hollandiába érkezett menekültek képviseletében Illés Vera újságíró és Őri Ferkó orvos számolt be élményeiről, hollandiai beilleszkedéséről. Az est folyamán a Vukán György, Horgas Eszter, Winand Gábor, Scholcz Péter és Szúdy János alkotta együttes adott ízelítőt a korabeli és a kortárs magyar jazzből.
Amszterdam Zuideramstel kerületében Job Cohen főpolgármester és Szentiványi Gábor nagykövet avatott emléktáblát szombaton. A háromnyelvű (magyar, holland, angol) tábla, amelynek elhelyezését Tüski István református lelkész, a Hollandiai Magyar Szövetség - már 1956-ban is aktív - vezetője kezdeményezte, annak állít emléket, hogy az 1956-os magyar forradalom eltiprásának hírére a tiltakozó amszterdami polgárok leverték a II. világháború győztes nagyhatalmainak vezetőiről (Churchill, Roosevelt és Sztálin) elnevezett, egymás melletti utcák közül a Sztálinnak emléket állító Stalinlaan utcatáblát, és a sugárutat Szabadság útnak (Vrijheidslaan) nevezték el.
A rendezvényről - amelyen részt vett Szabó Zsolt magyar származású parlamenti képviselő és a hollandiai magyar közösség számos, köztük legöregebb (96 éves) képviselője - a helyi televízió és több lap tudósított. Amszterdam főpolgármestere beszédében kiemelte: "A Szabadság út a holland nép számára arra figyelmeztet, hogy mindig készen kell állnia a szabadságért való kemény küzdelemre, és egyben tiszteletet ad azoknak a bátor magyaroknak, akik harcoltak és életüket adták szabadságukért."
Vasárnap este a dél-hollandiai Bergen op Zoom város főtemplomában a királynő kormányzója és a környék településeinek több polgármestere, vezető személyisége, összesen mintegy 600 fő jelenlétében a Concertkoor előadásában Hidas Frigyes Requiem és Kodály Zoltán Missa Brevis művének előadásával tisztelegtek a forradalom áldozatai előtt. A helyi holland kezdeményezésére tartott koncerten díszvendégként részt vett Szentiványi Gábor nagykövet, aki beszédében köszönetet mondott az egyszerű holland emberek, civil szervezetek és egyházak által az 1956-os forradalom iránt mutatott korabeli szolidaritásért és a menekültek befogadásáért.
A hét végén Hollandia több más pontján, főként református és katolikus egyházközösségekben emlékeztek meg a magyar forradalom elfojtásáról.

2006. november 6. (MTI)

Kiállítás Erich Lessing 1956-os fotóiból Észtországban

Erich Lessing osztrák fotóriporter 1956-ban, Magyarországon készített felvételeiből nyílik kiállítás kedden Észtországban, a Tallinni Magyar Intézet galériájában - közölte a szervezet az MTI-vel.
A művész munkatársa, Sabine Lederbauer által válogatott anyag 28 fényképet tartalmaz - olvasható a közleményben, amelyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium juttatott el hétfőn az MTI-hez.
Az összegzés szerint a képek magyarországi életképeket, Nagy Imre és Rákosi Mátyás portréit, valamit a forradalom eseményeit és helyszíneit ábrázolják.
A Tallinni Magyar Intézet és a tallinni osztrák nagykövetség közös programját Jakub Forst-Battaglia osztrák nagykövet és Mohácsi István, Magyarország tallinni nagykövete nyitja meg.
A közlemény szerint Tallinban a nyelvrokonság okán a szokásosnál is nagyobb figyelem kíséri az egykori és mai magyarországi eseményeket.
Az 1923-ban született fotóművész, Erich Lessing ötven évvel ezelőtt készült képeit korábban a Budapesti Történeti Múzeumban, valamint Bécsben és New Yorkban is kiállították.

2006. november 6. (MTI, részlet)

Sólyom László bemutatkozó látogatást tett XVI. Benedek pápánál - ÖSSZEFOGLALÓ-2

A köztársasági elnök kedden részt vesz és beszédet mond a római La Sapienza Tudományegyetemnek az 1956-os évforduló alkalmából szervezett emlékülésén, megtekinti az ottani 1956-os emlékkiállítást, 1956-os emlékérmeket ad át, majd munkamegbeszélést tart Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnökkel a Quirinale palotában. Délután "A szabadság hőse" emlékérmeket ad át olasz közéleti személyiségeknek, felkeresi a Szent István körtemplomot, este pedig Veronába utazik tovább.

2006. november 6. (MTI)

OGY - Közösen koszorúzták meg a pártok Bibó István parlamenti emléktábláját

Szili Katalin házelnök, Világosi Gábor, a parlament szabad demokrata alelnöke, a parlamenti pártok frakciónak vezetői és tagjai közösen helyezték el koszorúikat és virágaikat hétfőn délután a Parlamentben Bibó István emléktáblájánál, a Nagy Imre-kormány államminiszterének utolsó munkanapjára emlékezve.
"Bármely frakcióban üljünk is, tudjuk azt, hogy azok a magyarok, akik az egész nemzet nevében gondolkodtak, éltek, szenvedtek, és ha kellett, oly fiatalon félreálltak - mint Bibó is - a magyar közélet és politika művelésétől, ezek mind, mind a mi közös örökségünk, méltó tehát, hogy közösen emlékezzünk" - mondta a koszorúzás után Donáth László szocialista országgyűlési képviselő, akinek édesapja, Donáth Ferenc, a Nagy Imre per-egyik elítéltje volt.
A megemlékezésen a szocialista frakció képviseletében jelen volt Lendvai Ildikó frakcióvezető, Göndör István frakcióvezető-helyettes, Szabó Zoltán és Vitányi Iván országgyűlési képviselő. A Fidesz nevében Répássy Róbert, míg az KDNP nevében Simicskó István hajtott fejet, az MDF-et pedig Herényi Károly képviselte.
Bibó István az 1956-os Nagy Imre-kormányban - mindössze két napig - államminiszter volt. E minőségében - egyedüli miniszterként - a szovjet támadás után is Országgyűlés épületében maradt, és hivatalosan tiltakozott a megszállás ellen. Itt kezdett hozzá tervezetéhez a magyar kérdés kompromisszumos megoldására, amelyet november 6-i dátummal az ENSZ-hez címzett levél formájában több nagykövetséghez eljuttatott. Politikai tevékenységéért 1957-ben letartóztatták, és életfogytiglani börtönre ítélték. 1963-ban amnesztiával szabadult.

2006. november 6. (MTI)

A bécsi egyetemen 1956-os megemlékezést nyitottak meg

Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából tudományos konferenciát és kiállítást nyitott meg hétfőn Bécsben Bogyai Katalin oktatási és kulturális szakállamtitkár, valamint Franz Morak művészeti és médiaügyekkel megbízott osztrák államtitkár.
Az ünnepélyes megnyitót a bécsi egyetemen tartották, ahol kedden és szerdán történettudományi konferenciát rendeznek Az 1956-os forradalom és Ausztria címmel. A tanácskozáson - több osztrák tudományos intézettel együttműködésben - közel kéttucatnyi osztrák és magyar szakértő tart előadást. A hétfői megnyitón Kende Péter 1956 - Miért éppen Magyarországon? címmel tartott ünnepi előadást.
A Forradalom-menekülés-integráció című történeti kiállítás hétfőtől december elejéig lesz látható a belváros szívében, a Porcia-palotában. A tárlat első része az 1956-os forradalom történetét ismerteti, második részének témája az osztrák segítségnyújtás és szolidaritás, a magyar menekültek Ausztriába érkezése, befogadása, valamint a menekültügy kezelése.
A kiállítást az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségével közösen rendezi a Collegium Hungaricum bécsi magyar kulturális intézet. Együttműködő partnereik között magyar és osztrák múzeumok, levéltárak találhatók, de számos magányszemély is kölcsönzött tárgyakat, dokumentumokat a kiállításra.
Bécsben november 25-én a Collegium Hungaricum kulturális intézet a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközséggel együttműködésben az 56-os ausztriai megemlékezések sorozatának zárásaként emlékévzáró koncertet szervezett az István dómba (Stephansdom), amelyen a pécsi Pannon Filharmonikusok és a Nemzeti Filharmónia Énekkara Beethoven-, Bartók- és Kodály-műveket ad elő.

2006. november 6. (MTI)

Asperján György riportregénye 1956-ról - "Csapataink harcban állnak"

Riportregényével idealizálástól mentes képet akart adni '56-ról - mondta Asperján György a Csapataink harcban állnak című kötete dedikálásakor Zalaegerszegen, hétfőn este.
A könyv valós események sorozatából építkezik, Laj(Cselák Lajos) élete egy évének riportregénybe formált krónikája. A munkásszálláson lakó 17 éves szakmunkás, Laj szobatársaival 1956. október 22-én nagy lelkesedéssel megy el a műegyetemisták forró hangulatú gyűlésére - 1957. szeptember 11-én már a halálbüntetését elnöki kegyelemmel életfogytig tartó börtönre változtató ítéletet hallgatja, majd összeesik.
"Ami e két időpont között lezajlik, azt nem a +magasból letekintve+ írtam meg 9 évnyi munkával: ez a regény a megélt történelem alulnézetből, a saját és környezetem egy évnyi sorsa, a mai nemzedékek számára átélhető, valós eseményekre építkezve 583 oldalon" - jelölte meg írói módszerét-szándékát Asperján György.
Mint mondta: "a nemzet lelkének legforróbb pillanata-élménye a forradalom", de az október 23-án "délelőtt 11 óra tájban eldördült első lövéstől kezdve a határtalan lelkesedés a vér, a szörnyűségek, szélsőségek és az ifjúkori félelem valóságával" elegyedett. Laj, Magony, Nyüzüge, Vasideg János és a többiek mindennapi élete ennek a valóságnak a "földközeli" tükre.
"Egy kissé a nemzeti glória szidolozása az, ahogy mostanában '56-ot ábrázolják-tanítják és ez nehezíti, hogy idealizáltságtól mentes, objektív képet alkosson nemcsak 23-áról, hanem a forradalom és szabadságharc 12 napjáról is az azóta felnőtt nemzedék. Művem szereplői saját tapasztalataik és a valóságos információk hiányának ellentmondásai között vergődnek, de félelmeik közepette is hisznek magukban, egy tisztábbá tehető jövőben, ezért a (...) tisztelet és a kegyelet jegyében született ez a történelmi emlékezetnek szánt regény" - hangsúlyozta Asperján György.
A mű a Digital Kiadó gondozásában jelent meg.

2006. november 6. (Délvilág)

'56-os emlékművet avattak Csongrádon - Az avatóbeszédet Pintér Lajos költő mondta

Méltósággal avatták fel a hét végén Csongrádon a Szentháromság téren az 1956-os emlékművet. Az avatóbeszédet Pintér Lajos költő, a város díszpolgára mondta.
A közakarat hívta életre a csongrádi 1956-os emlékművet, amelyet szombaton avattak fel. A város hárommillió forintot nyert pályázaton az alkotásra, melynek létrejöttét magánszemélyek és intézmények is segítették adományaikkal.
Bedő Tamás polgármester az avatóünnepségen elmondta: az önkormányzat által életre hívott 56-os emlékbizottság tervbe vette, hogy méltó emléket állít a forradalom és szabadságharc áldozatainak és hőseinek. Eddig a városháza falán lévő emléktáblánál, valamint a Sághy Mihály szakközépiskolában lévő Mansfeld Péter emlékműnél rendeztek ünnepségeket. Elhangzott: mostantól a város szívében felállított, helyi szobrászművészek - Lantos Györgyi, Máté István, Tóth Béla és Ungor Csaba - által alkotott mű lesz majd igazi zarándokhely.
- Ma egy új emlékművel gazdagodik a csongrádi főtéri szoborkoszorú. A Kossuth-szobortól a második világháborús emlékműig nemcsak a város főterét és főutcáját sétálhatjuk végig, hanem képzeletben az ország történelmét is - kezdte avatóbeszédét Pintér Lajos költő. A város díszpolgára saját családját állította középpontba, amikor a közelmúlt történelméről beszélt. Elmondta: földművelő családjának tagjai sosem tartoztak a történelem alakítói közé, mégis bekerültek az 1848-as, az első és második világháború áldozatai, elszenvedői közé.
Pintér Lajos megszólította az ünneplők között virággal várakozó fiatalokat: "Kívánok nektek alkotó történelmi csöndet, teremtő békét!" Majd annak a reményének adott hangot, hogy egy angyal óvón borítja majd szárnyait országunk fölé.
Az emlékművet Veréb László, a Nagyboldogasszony-templom plébánosa szentelte fel. Majd a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége csongrádi szervezete nevében Gál Pál elnök mondott köszöntet a négy csongrádi szobrászművésznek, s azoknak a polgároknak, akik pénzadományaikkal hozzájárultak az emlékmű felállításához.
Elsőként az önkormányzat, majd Vincze László országgyűlési képviselő koszorúzott. Őt követték sorban a pártok és különböző szervezetek képviselői, végül magánszemélyek helyezték a megemlékezés virágait az emlékművön. Többen mécsest gyújtottak a szobornál.

2006. november 6. (Zalai Hírlap)

Tisztelet a hősöknek
Megemlékezések, elismerések a nemzeti gyásznapon

Megyei összeállítás (se, sj) - November 4-én, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének ötvenedik évfordulóján több helyen tartottak csendes megemlékezést megyénkben is.
Zalaegerszegen az Ady utcai 1956-os emlékműnél civil szervezetekkel a megyei '56-os Hagyományőrző Egyesület, valamint a Fidesz helyi szervezete tartott megemlékezést, ahol elsőként Tombi Lajos, a város alpolgármestere idézte fel 1956. november 4-ét, amikor magyar muszkavezetők hívására lánctalpas hordák özönlötték el édes hazánkat, majd sortüzek következtek... Képviselőtársa, Sümegi László beszédében kiemelte, a szabadságharcban részt vettek formálták nemzetünk sorsát, áldozatvállalásuknak köszönhetjük, hogy ma szabad emberként élhetünk akkor is, ha szabadságunk viszonylagos. Az ötven évvel ezelőtti történések áldozataira emlékeztek a történelmi egyházak képviselői, majd Hajdu Gyula, a megyei 56-os Hagyományőrző Egyesület elnöke a nemzeti egységgel kivívott forradalom és szabadságharc jelentőségét hangsúlyozta. Az emlékműnél mécseseket gyújtottak, és elhelyezték a kegyelet virágait.
Megemlékeztek a november 4-ei eseményekről Keszthelyen is, az 56-os Szövetség helyi szervezete a Nemzetőrséggel közösen tartott ünnepséget szombaton a Balaton Színházban. A rendezvényen - melyen kulturális műsor keretében dr. Szabó Imre, az előbbi szervezet elnöke mondott beszédet - Hajdú Lajos, Háncs Lajos és id. Ruzsics Ferenc posztumusz emléklapban, illetve előléptetésben részesült. Az 1956-os eszmeiség őrzéséért dr. Balázs Ferenc, dr. Czoma László, Ruzsics Ferenc, valamint dr. Dublecz Károly vehetett át emlékérmet. Az ünnepség résztvevői a rendezvény végén virágot helyeztek el az 50 évvel ezelőtti események tiszteletére állított emlékműnél. Az ötven évvel ezelőtti áldozatokra emlékeztek.

2006. november 6. (Népszabadság Online)

Jean-Pierre Pedrazzini emlékére

Bő egy hónapon át látogatható Párizsban az 1956-os magyar forradalom egyik, mára világhírűvé vált francia áldozatának, Jean-Pierre Pedrazzininek a munkáiból készült szabadtéri kiállítás. A fotóriporter képei 1956-ban bejárták a világot.
Ma már az egész világ meghajol az 1956-os forradalom és szabadságharc eszmeisége, hősei előtt. A kicsi magyar nemzet szabadságvágya és kiállása idollá vált. A tárlat azonban nemcsak a magyarok előtt tiszteleg, a harcokban elesett 29 éves fotós életének utolsó napjait is megörökíti. A most kiállított sorozat képei összehasonlíthatatlanok más korabéli riportokkal: ezeken a romba döntött Budapest képeinek líraisága a felkelő nép tekintetéből sugárzó szolidaritással párosul - egy bátor és merész, s a szabadságért életével is fizetni kész fényképész felvételein. A Párizs belvárosában, a Saint Germain des Pres negyedben, a mindig zsúfolt Luxembourg kert szomszédságában bemutatott kiállítás a Párizsi Magyar Intézet, a Paris Match és a budapesti Francia Intézet összefogásával jött létre.
Jean-Pierre Pedrazzini Párizsban született 1927. január 30-án, svájci-francia családban. Nizzai és neuchâtel-i tanulmányai befejeztével, huszonegy évesen került az akkori idők egyik legismertebb, legnagyobb példányszámú képes hetilapja, a Paris-Match szerkesztőségébe. Vezető újságírók segítőjéből hamar sztárfotóssá emelkedett. Tíz év alatt bejárta a világot, Indokínától Egyiptomig, az Északi-sarktól a Kaukázusig. Igazi száguldó riporter volt: igyekezett mindenütt ott lenni, ahol történt valami. Paris Match megbizásából számos Kelet-európai utazáson vett részt.
1956-ban, a XX. kongresszus után egy pillanatra úgy tűnt, a Sztálint túlhaladó Szovjetunió közelebb kerül a világ másik feléhez. Jean-Pierre Pedrazzini nem politikai zarándokként akart a Szovjetunióba menni, mint a harmincas években oly sok nyugati baloldali értelmiségi. Inkább felfedezőként és autós turistaként. Barátjával, Dominique Lapierre újságíróval, feleségeikkel, egy "Paris-Match" feliratú autóval, a szovjet hatóságok által melléjük adott kísérővel 1956 nyarán tizenötezer kilométert tettek meg Moszkvától Grúziáig. Képes tudósításaik 1957-ben könyv alakban is megjelentek "En Liberté sur les Routes d'URSS" és "Russie portes ouvertes: photos de Jean-Pierre Pedrazzini" címmel.
A magyar forradalom hírére Pedrazzini azonnal Magyarországra indult, négy nappal a forradalom kitörését követően 27-én érkezett meg. Október 28-án Mosonmagyaróváron fényképezte a sortűz áldozatainak temetését, ezután Budapestre utazott. A harcok és a tűzszünet határán, a remény napjaiban érkezett a magyar fővárosba. Képein, amelyek bejárták a világot, ezt örökítette meg: a közeli tragédia emlékét és a remény felvillanását, a forradalom köznapi, névtelen hősei arcán.
1956. október 30-án reggel az összecsapás hírére a Köztársaság térre ment. A 29 éves fotóriporter részt vett a Köztárság téri összecsapások sebesültjeinek menekítésében is, ekkor szenvedett halálos sérüléseket. A Péterfy Sándor Utcai Kórházba szállították, ahol azonnal megoperálták. Állapota szinte reménytelen volt, és ő mindenáron haza akart menni. A szovjet invázió előestéjén repülőgépen Párizsba szállították. 1956. november 7-én Jean-Pierre Pedrazzini meghalt.

2006. november 6. (Kelet-Magyarország)

Ötvenhat gyerekszemmel

Nyíregyháza - A megyei levéltárban dr. Valuch Tibor, az 1956-os Intézet tudományos főmunktársa tartott előadást hétfőn. Kétségtelen: tudományos szenzációnak számít, hogy előkerült két 12 éves fiú - Csics Gyula és Kovács János - korabeli naplója. Mindketten ugyanabban a Blaha Lujza téri házban laktak Budapesten. A rajzokkal is illusztrált naplót nemrég adták ki.- Csics Gyula ma a tatabányai könyvtár igazgatója, Kovács János naplójára pedig az ecseri piacon bukkantak rá - mondta a Kelet-Magyarországnak Valuch Tibor. - A napló kétségkívüli értéke hitelessége, pártatlansága.
Filmek is készültek, a legújabb a Forró ősz a hidegháborúban című. A kutatási anyag jelentős része az interneten is hozzáférhető (www.rev.hu).

2006. november 6. (Magyar Hírlap)

Az '56-os forradalom Ausztriában

A Bécsi Collegium Hungaricum újabb rendezvényeivel folytatódik a hét elején az az eseménysorozat, amellyel az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulójára emlékezik az ausztriai magyarság, illetve a befogadó ország. Ma nyílik az intézet által szervezett Forradalom - menekülés - integráció című kiállítás, valamint Az 1956-os forradalom és Ausztria című konferencia. A kiállítást és a konferenciát - közös ünnepi rendezvény keretében - Bogyay Katalin nemzetközi szakállamtitkár, és osztrák hivatali kollégája, Franz Morak művészeti és médiaügyekért felelős államtitkár nyitja meg a Bécsi Egyetem nagy dísztermében. A megnyitón Kende Péter tart ünnepi előadást 1956: Miért éppen Magyarországon? címmel. A szerdáig tartó történettudományi konferenciát - több tekintélyes osztrák tudományos intézménnyel közösen - a Bécsi Egyetemen é s az Osztrák Állami Levéltárban rendezik meg. Az előadók zömmel a Collegium Hungaricum szeptember elején megjelent azonos című, német nyelvű tanulmánykötetének szerzői. A Forradalom - menekülés - integráció című történeti kiállítás mától december elejéig lesz látható a belváros szívében, a Porcfa-palotában. A tárlat első része az 1956-os forradalom történetét ismerteti, beleértve az előzményeket és az utótörténetet is, a második rész témája az osztrák segítségnyújtás és szolidaritás, a menekültek Ausztriába érkezése, befogadása, valamint a menekültügy kezelése. A kiállítást az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségével közösen rendezi a Collegium Hungaricum. Partnerei között magyar és osztrák múzeumok, levéltárak vannak, és számos magányszemély is kölcsönöz tárgyakat, dokumentumokat. A kiállítást a koncepcióalkotástól a kivitelezésig teljes egészében a kollégium munkatársai,valamint a Központi Szövetség aktivistái valósítják meg. A kiállítás kurátora Fónagy Zoltán, a Collegium Hungaricum igazgatója és Deák Ernő, a Központi Szövetség elnöke.

2006. november 7. (MTI)

Sólyom László köszönetet mondott Olaszországnak, amiért annak idején kiállt az 1956-os forradalom mellett

Köszönetet mondott Sólyom László Olaszországnak azért, mert annak idején kiállt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mellett; a köztársasági elnök a La Sapienza római tudományegyetem emlékülésén mondott beszédet kedden.
Bár Olaszország tranzitország volt - a menekültek óriási többsége továbbment -, mintegy 4500 ötvenhatos menekült Olaszországban telepedett le, a nagy olasz egyetemek ösztöndíjas helyeket biztosítottak a menekült főiskolásoknak és egyetemistáknak, az akkor befogadott magyarok "szinte felmérhetetlen hatású" hidat képeznek a két ország értelmisége között - mondta Sólyom László az egyetem és az olasz szenátus szervezte emlékülésen.
Az államfő szerint Olaszország nem felejtette el a magyar forradalmat, amit az is bizonyít, hogy több mint száz megemlékezést tartanak szerte az országban, több mint harminc városban neveztek el utcát vagy teret a magyar forradalomról, tíz tudományos konferenciát rendeznek 56 alapos megtárgyalására, hiszen a most megnyílt washingtoni, moszkvai és más külügyi levéltárak számos új adattal szolgálnak.
A magyar forradalom - hangsúlyozta a köztársasági elnök - az első és legsúlyosabb bizonyíték volt a kommunista rendszerek instabilitására Közép-Európában, ezért a magyarországi, majd a későbbi csehszlovákiai és lengyelországi események úgy is felfoghatók, mint az 1989/90-es demokratikus rendszerváltásokhoz vezető út állomásai.
Ami 1956-ban Magyarországon elkezdődött, az az 1989/90-es demokratikus átalakulásokkal végül mégis célba ért - szögezte le Sólyom László a több vezető olasz közéleti személyiség, köztük örökös szenátorok részvételével tartott emlékülésen, amelyen 1956-os emlékérmet adott át Renato Guarininak, az egyetem rektorának és Antonello Biagini tanszékvezetőnek.
Az államfő úgy vélte, az "azóta is példa nélküli nemzeti egységet teremtő" 1956 a magyar történelemnek egy ahhoz hasonló csomópontja, mint Itália egyesítése, a Risorgimento.
1956 erkölcsi vízválasztó, a szerepek egyértelműek. Nem lehet manipulálni, ki melyik oldalon állt, s utólag sem engedhető meg semmilyen manipuláció. "Csak egy ötvenhatos forradalom van, csak egyetlen öröksége, amelyből nem lehet válogatni" - hangoztatta.
Azok, akiknek személyes élményük van 56-ról, úgy adhatják át a forradalom erkölcsi tapasztalatát a fiataloknak, ha "őrzik az igazságot". Hamarosan a szenvtelen történettudomány veszi át a szót, a törvényes és önjelölt politikai örökösök pedig, mint eddig is, igyekeznek a maguk hasznára fordítani 56 emlékét.
Sólyom László mégis optimista, s - a XIX. század nagy forradalmainak tapasztalata alapján - reméli, hogy az 56-os magyar forradalom a magyar ifjúság számára hasonló, valódi ünnep lesz majd, mint 1848. március forradalma, és 1956 megértésre talál majd az olasz ifjúság szívében is.
Az emlékülést követően a magyar köztársasági elnök olasz kollégájával, Giorgio Napolitanóval folytat munkamegbeszélést a Quirinale olasz elnöki palotában, utána "A szabadság hőse" emlékérmeket ad át olasz közéleti személyiségeknek, köztük két örökös szenátornak, Giulio Andreotti volt miniszterelnöknek és Oscar Luigi Scalfaro volt államfőnek, valamint Bruno Vespa ismert televíziós személyiségnek.

2006. november 7. (MTI)

Tildy Zoltánra emlékeztek az Akadémián

Tildy Zoltán egykori köztársasági elnök, a Nagy Imre-kormány államminisztere tevékenységét, szerepét méltatták kedden Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián a Tildy Alapítvány emlékülésén, amelynek Sólyom László köztársasági elnök volt a fővédnöke.
Kitűnő ember volt, akinek munkájáról és tevékenységéről az elmúlt időszakban kevés szó esett, ideje feltámasztani emlékét - mondta köszöntő beszédében Göncz Árpád volt köztársasági elnök, utalva arra, hogy Tildy Zoltánról manapság nagyon keveset tud a közvélemény.
Mádl Ferenc volt államfő felszólalásában úgy fogalmazott: Tildy állhatatos szerepét sokáig, 1956 után évtizedekig méltatlanul "mély hallgatás" kísérte a magyar történelemben. Emlékeztetett arra, hogy Tildy Zoltán 1945 után kisgazda pártelnökként, 1946 és 1948 között, mint a koalíciós időszak köztársasági elnöke, majd 1956-ban a Nagy Imre-kormány államminiszteri tisztségében egyaránt példát mutatott emberségével, becsületességével.
Az eseményt rövid levélben köszöntötte Sólyom László köztársasági elnök, aki olaszországi útja miatt nem tudott személyesen részt venni az emlékülésen. Az államfő történelminek nevezte Tildy Zoltán szerepét a magyar politikában.
Horváth János, a Tildy Alapítvány kuratóriumi elnöke, az Országgyűlés fideszes korelnöke arról beszélt, hogy a nemzet jobban érezné magát, ha kevesebb lenne a fehér folt a történelmében, és Tildy Zoltán személye is ilyen hézagot jelent.
"Tildy Zoltán a bizalom megtestesítője volt, a cselekvés embere. A környezetében lévők úgy érzékelték, hogy ahol ő van, ott hozzáértés és hitelképesség van" - jelentette ki Horváth János.
Tildy tekintélye kapcsán felidézte, hogy amikor 1956 októberének végén Mikojan és Szuszlov, Hruscsov közeli munkatársai Budapestre jöttek, elsősorban Tildy államminiszterrel folytattak lényegi megbeszélést, Nagy Imre kormányfővel inkább szimbolikus volt a találkozójuk. Horváth János arra is kitért, hogy 1944 őszén Horthy Miklós kormányzó az ellenállási mozgalomban részt vevő Tildy-vel is tárgyalt a háborúból való kiugrás lehetőségéről.
Tildy Zoltánt a Nagy Imre-per negyedrendű vádlottjaként a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés előmozdítása címen hat évre ítélték. 1959-ben magas korára (akkor 70 éves volt) és egészségi állapotára tekintettel szabadlábra helyezték, és 1961-ben bekövetkezett haláláig teljes visszavonultságban élt. 1989 júliusában rehabilitálták.
Az emlékülésen jelen volt Dávid Ibolya, az MDF elnöke is. A tanácskozáson történészek, írók tartottak előadásokat, amelyekben Tildy Zoltán kisgazda párti tevékenységéről, református lelkészi életútjáról, miniszterelnökségéről és köztársasági elnökségéről, valamint 1956-os tevékenységéről esett szó. Felszólalt többek között Salamon Konrád történész, Szőke Domonkos történész, Haas György író és Tóbiás Áron író.

2006. november 7. (MTI)

A SZER egykori igazgatója a nem demokratikus országoknak sugárzó rádiók felelősségére figyelmeztet

A Szabad Európa Rádiónak az 1956-os magyar forradalom idején betöltött "válságos" szerepére hívta fel a figyelmet kedden az International Herald Tribune című napilap hasábjain az adó egykori igazgatója annak kapcsán, hogy az Egyesült-Államok nemzetközi adások sugárzását tervezi Irán, Kuba és Észak-Korea felé.
A. Ross Johnson, a Szabad Európa és a Szabadság Rádió egykori washingtoni vezetője jelenleg az amerikai Stanford Egyetemen működő Hoover Intézetben dolgozik. A külpolitikai kérdésekkel foglalkozó agytröszt idén szemináriumot szervezett a Szabad Európa Rádió és a Magyar forradalom címmel.
A Párizsban megjelenő angol nyelvű újságban az amerikai szakértő hangsúlyozza: a Szabad Európa Rádió (SZER) szerepe az 1956-os magyar forradalomban számos tanulsággal szolgálhat azon mai médiumok számára, amelyek célja a békés átmenet bátorítása a demokrácia felé, de amelyek könnyen egy polgárháború vagy erőszakos események szereplőjeként találhatják magukat.
Az elmúlt hónapok során számos kommentár arra emlékeztetett, hogy a SZER hozzájárult 1956-ban a magyar forradalom kitöréséhez, és a harcok folytatására biztatta a felkelőket nyugati katonai segítséget ígérve. Menekültek ezrei számoltak be arról, hogy többségük külföldi sugárzású rádiókat (a SZER mellett az Amerikai hangát és a BBC-t) hallgattak tájékozódás céljából, és 40 százalékuk azt a következtetést vonta le, hogy Washington fegyverekkel fogja megmenteni Magyarországot.
Az amerikai szakértő ugyanakkor azt állítja: a SZER-nek a Hoover Intézetben hozzáférhető archívuma azt bizonyítja, hogy a rádió nem bátorította a fegyveres felkelőket a szovjet hadsereggel szembeni harcra nyugati beavatkozás reményében. A 24 órán át sugárzó adó ötszáz programja között egyetlen adásában ismertettek november 4-én egy londoni lapvéleményt, amely szerint "a nyugati támogatás gyakorlati megnyilvánulása bármelyik pillanatban várható". Hogyan lehetett mégis a magyar felkelőknek az a benyomásuk, hogy a Nyugat katonai beavatkozást készít elő? - teszi fel a kérdést Johnson.
A magyar adást az erős érzelmi tónus jellemezte a reformkommunista Nagy Imrét szidalmazó támadásoktól a szabadságharcosok dicsőítéséig, amelyből néhányat cikkében idéz a kutató. A Magyarországra sugárzó rádióadók híreket, nyugati lapszemléket és a nyugati vezetők reakcióit közvetítették, amelyeket a magyar hallgatóság a forradalom támogatásaként értelmezett, és maga vonta le azt a következtetést, hogy a Nyugat nem fogja az országot magára hagyni. Az 1956-os forradalom jó példa arra, hogy válságos időszakban a külső szimpátiáról szóló legprofesszionálisabb műsorok is visszájára fordulhatnak, főleg ha a közvetítő a "szenvedélyes kommentár luxusát" engedi meg magának - mutat rá a SZER egykori vezetője.
Szerinte mindennek nem az a tanulsága, hogy be kell zárni az emberi jogok és a szabadság támogatását szolgáló nemzetközi adókat, de azoknak felelősségét tudatosítani kell a műsorok készítőiben. A nagyobb szabadságot, demokráciát, emberi jogokat sürgető kezdeményezéseket támogatni kell, de nem az erőszakra való felhívást. A helyi kezdeményezésekhez kell kontextust teremteni, beleértve a külső támogatások korlátozását is. Nagyon fontos a szerkesztői munka: a szenvedélymentes, tehetséges emigráns rádiósok alkalmazása.
A szabadságot és demokráciát terjesztő nemzetközi adók feladata informálni a hallgatókat, de nem megmondani, hogy mit kell tenniük - írta a SZER egykori vezetője.

2006. november 7. (MTI)

Koszorúzás Gérecz Attila halálának 50. évfordulója alkalmából

Gérecz Attila sorsa kivételes, zavarba ejtő, regényes, alig hihető - mondta Hende Csaba fideszes országgyűlési képviselő a költő halálának 50. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen és koszorúzáson kedden, Budapesten.
Gérecz Attila életének 27 éve alatt volt olimpikon, sportoló politikai fogoly, bravúros szökevény, jeles költő, kiemelkedő harctéri hőstettet végrehajtó szabadságharcos, végül pedig hősi halott - emlékezett Hende Csaba.
Mint fogalmazott: a költő "sorsából a magyar géniusz fénylő napja süt le ránk, amely Balassitól Petőfi Sándorig újra és újra felragyog".
"Ennek a napnak a ragyogó fényessége bántja a szemünket, mert önvizsgálatra és alázatra késztet, (...) bevilágítja lelkünk porosabb zugait, ahová nemigen szeretünk benézni" - fűzte hozzá.
Hangsúlyozta: elfogódottságot, tiszteletet és röstelkedést "érzünk, ha lélekben megpróbálunk Gérecz Attila szemébe nézni".
Gérecz Attila 1929-ben született Dunakeszin. Hadapród iskolás múltja miatt nem kerülhetett egyetemre, de válogatott öttusázóvá küzdötte fel magát. A hatalommal már 19 éves korában összeütközésbe került: baráti körének tagjaival együtt összeesküvés címén letartóztatták, őt 15 évre ítélték, három társát felakasztották. A börtönévek sem törték meg. Az itt írt, és a Füveskert antológiában megjelent verseit németre, olaszra, angolra, spanyolra, oroszra, valamint portugálra is lefordították. A váci börtönből 1954-ben megszökött, de elfogták, majd Márianosztrára hurcolták. 1956 októberének végén a forradalmárok kiszabadították. Részt vett a budapesti utcai harcokban, 1956. november 7-én szovjet golyósorozat vetett véget életének. 2000-ben a Balassi Bálint Baráti Körtől posztumusz kitüntetést, Balassi Bálint-emlékkardot kapott.

2006. november 7. (MTI)

Sólyom László elutasítja a párhuzamot az 1956-os és a jelenlegi helyzet között

Határozottan elutasította Sólyom László kedden Rómában, hogy párhuzamot vonjanak az 1956-os és a jelenlegi magyarországi helyzet között.
A Sky olasz televíziónak adott interjúban a köztársasági elnök az esetleges párhuzamot firtató kérdésre válaszolva kijelentette, hogy annak idején diktatúra és elnyomás volt, a jogok teljes hiánya. Most viszont olyan gazdasági problémák vannak, amelyeket Olaszország is jól ismer, vagyis a költségvetés óriási hiánya, az állam eladósodása, ami azzal jár, hogy vissza kell nyesni a szociális szolgáltatásokat.
- Ez mindenhol feszültségeket okoz, ahogy látom, Németországban éppúgy tüntetnek, mint Magyarországon. Én magam is tiltakoztam otthon azellen, hogy bármilyen párhuzamot vonjanak, a két dolognak semmi köze egymáshoz - jelentette ki az államfő a rövid interjúban, amelyet a római La Sapienza tudományegyetemen, az ott rendezett 1956-os emlékülés és kiállítás alkalmából adott a csatorna híradójának.

2006. november 7. (MTI)

Sólyom László megköszönte olasz kollégájának, hogy Olaszországban ébren tartják 1956 emlékét - ÖSSZEFOGLALÓ

Sólyom László köztársasági elnök megköszönte kedden Rómában Giorgio Napolitano olasz államfőnek, hogy Olaszországban oly sok megemlékezés foglalkozik az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójával.
Az államfő - aki később 56-os emlékérméket adott át olasz közéleti személyiségeknek - meghatónak nevezte, hogy Olaszország minden részében megünneplik ezt az évfordulót.
A köztársasági elnökök körülbelül egyórás munkamegbeszélésén aktuális témákat illetően szó volt a költségvetési helyzetről - tájékoztatta a sajtót a találkozóról a magyar államfő. Mivel Magyarország és Olaszország is tulajdonképpen hasonló problémákkal küzd, arról folytattak eszmecserét, mit tehet egy nem végrehajtó hatalommal rendelkező elnök annak érdekében, hogy az emberek elfogadják a szükséges lépéseket.
Az államfők megállapították, hogy az Európai Unióval kapcsolatban azonos nézeteket vallanak: mindketten támogatják a minél szorosabb politikai integrációt. Nagyon remélik, hogy a franciák is megteszik azt a lépést, amely odavezet, hogy minél hamarabb ratifikálják, illetve hatályba léptethessék az európai unió alkotmányos szerződését.
A megbeszélés harmadik témája az volt, hogy Magyarország minél hamarább szeretne a schengeni határokon belül kerülni, akár egyedül is. Mint Sólyom elmondta, ezt Olaszország támogatja.
A nagyköveti rezidencián a köztársasági elnök "A szabadság hőse" emlékérmet adott át több ismert olasz közéleti személyiségnek, így két agg örökös szenátornak, Giulio Andreotti volt hétszeres miniszterelnöknek, Oscar Luigi Scalfaro volt államfőnek, továbbá Pier Ferdinando Casini volt parlamenti elnöknek, a Kereszténydemokrata Unió vezető személyiségének, az Interparlamentáris Unió elnökének, valamint Bruno Vespa író-újságírónak, televíziós politikai vitaműsorok népszerű és nagy tekintélyű vezetőjének.
Köszöntőjében Sólyom László elmondta: úgy látja, hogy Olaszország ma sokkal többre értékeli ezt ez évfordulót, mint szinte bármely más ország. Olaszország nemcsak 1956-ban segített a magyar menekülteken, de most is segít föleleveníti az 56-os érzést, hozzájárulva ahhoz, hogy ez az évforduló egész Európában maradandó ünnep legyen.

2006. november 7. (MTI)

Ata Kandó 1956-os fotóiból nyílik kiállítás Bécsben

Ata Kandó fotóművész 1956-os magyar menekültekről készült fotóiból nyílik kiállítás szerdán, a bécsi Collegium Hungaricum UngArt Galériájában - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium az MTI-vel.
A magyar származású, Hollandiában élő fotóművész 1956 őszén, az első magyar menekülthullám idején Ausztriába utazott, hogy a menekültek útját a határátlépéstől kezdve egészen a táborokig heteken át kamerájával dokumentálja - olvasható a szaktárca által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.
Az összegzés szerint a felvételek nem csak értékes kordokumentumok, hanem egyben megkapóan szép műalkotások is.
Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulóján megrendezett kiállítással az intézet részt vesz a nemzetközi Fotóhónap bécsi rendezvénysorozatában.
A tárlat megnyitója előtt Otto Pammer "A magyar szabadságvágy" című dokumentumfilmjét vetítik. Ezt pódiumbeszélgetés követi az alkotóval, aki 1956-ban filmhíradós operatőrként filmezte a forradalom eseményeit Győrben és Budapesten.

2006. november 7. (MTI)

Az 56-os Munkástanácsokra emlékezik a MOSZ

Az 56-os Munkástanácsokra emlékezik ünnepi rendezvénysorozattal és portréfilmekkel a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ), amelynek központi ünnepségét a hét végén tartják Budapesten - közölte Palkovics Imre, a szövetség elnöke keddi sajtótájékoztatón.
Palkovics Imre elmondta, hogy az 56-os Munkástanácsok szerepéről méltánytalanul hallgat a társadalom és a politika.
Hozzátette: a forradalom valós társadalmi jelentőségét a Munkástanácsok létrejötte adta és megmutatta, hogy milyen struktúrában képzeli el a munkásság a munkás önigazgatás intézményesítését.
Mint mondta, az első Munkástanács a forradalom kitörése előtt egy nappal alakult meg, október 31-én pedig már a Munkástanácsok Parlamentje is létrejött, amely elfogadta követeléseiket. Ezek között szerepelt, hogy az üzemek tulajdona a dolgozókat illeti meg és élükre a dolgozók által választott Munkástanácsokat állítanának. Ugyanakkor nem szerettek volna a párturalom helyébe munkástanács-uralmat a nép nyakába ültetni, hanem parlamenti demokráciában, önigazgatásban és önkormányzatban gondolkodtak. Nagy Imre is elfogadta a Munkástanácsok alapvető törekvéseit.
Palkovics Imre szólt arról is, hogy 1989-ben, a rendszerváltás idején az elképzelések hasonlóak voltak, párhuzamot engednek vonni az 1956-os törekvésekkel. Sajnos az 1990-es évek elejének törekvések - például az, hogy a lebomló állami tulajdon 25 százaléka a munkásság kezébe kerüljön - kudarcra lettek ítélve.
Az elnök emlékeztetett rá: Sólyom László államfő nemrégiben azt közölte, hogy semmiféle párhuzam nincs 1956 és az elmúlt napokban Budapesten történt zavargások között. Palkovics Imre megjegyezte: "valóban alapvetően más a helyzet, de az indítékot tekintve, a munkások közvetlen életkörülményeit tekintve a helyzet nem sokkal jobb, mint 1956-ban volt".
Hozzátette: a munkásság 1956-ban is "a megélhetéséért, a méltóságáért, az életébe való beleszólás jogáért küzdött és ez sajnálatos módon, ha kicsit kifinomultabb körülmények között is, de alapvetően ma sincs másként".
A MOSZ 10 helyszínből álló országos megemlékezést tart az 56-os Munkástanácsok megalakulása tiszteletére.
A rendezvényekre a még élő munkástanácsosokat is meghívták, akikről filmes portrésorozatot is készítettek. A portréfilmek felkerülnek majd az internetre, illetve elképzelhetőnek tartják, hogy azokat valamelyik televízió is bemutatja majd.
A megemlékezés központi rendezvényét szombaton, a MOM művelődési házban tartják, amelyen részt vesz Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke is.

2006. november 7. (MTI)

Egy mondat a zsarnokságról - a Budapest Táncegyüttes bemutatója

Az 1956-os forradalom emléke előtt tiszteleg Zsuráfszky Zoltán az Egy mondat a zsarnokságról című, Illyés Gyula versére készített koreográfiával, amelyet Tardy Balázs színművész ad elő a Nemzeti Táncszínház szerdai bemutatóján.
A koreográfia a Budapest Táncegyüttes "... még Egy mondat..." című produkciójának része, annak első felvonásában látható.
Tardy Balázs 2003 februárjában, aneurizma-műtétjét követően, 55 évesen elvesztette látását, azóta a Vakok Intézetének Hungária körúti otthonában lakik. Művészként, néhány előadóest után, új utakat keres: fiatal koreográfusok felkérésére részt vett például a Csodálatos mandarin című vizsgaelőadásban a Színművészeti Egyetemen.
Zsuráfszky Zoltán, a Budapest Táncegyüttes produkciójának koreográfus-rendezője az MTI-nek a táncszínházi előadás keddi próbáján elmondta: ő maga 1982-ben a kecskeméti színházban, a Jancsó Miklós filmrendező felkérésére készített zárt Illyés-emlékesten táncolt először erre a versre.
Az akkor forradalmi jelentőségűnek számított bemutatóhoz Amerikából szerezték meg a lemezt, amelyen a költő szavalt; a koreográfián Szigeti Károllyal közösen dolgoztak - idézte fel.
A koreográfus közlése szerint az előadás erősen hatott Tardy Balázsra, akivel színészként többször dolgozott együtt, és most segített beteljesíteni azt a vágyát, hogy táncoljon a versre.
A hatperces mozgássoron egy éve hetente több alkalommal dolgoztak együtt a színésszel, aki az utóbbi években kezdett érdeklődni a tánc iránt. A közös munka nyomán összeállt egy etűd: a koreográfus diktál, instrukciókat ad és együtt mozog a színész-táncossal, együtt vannak jelen a színpadon.
Zsuráfszky Zoltán kiemelte: a koreográfia még izgalmasabbá vált a mostani előadásban, amelyben egy vak ember küzdelme is megjelenik.
"A koreográfián úgy dolgoztunk együtt, hogy fogtam a kezét, fogtam a lábát, fogta a kezem, hajolt a felső testével, és fogta, érezte a mozgást" - tette hozzá.
"A próbák alatt az egyik mozgássornál Balázs odajött, és belenézett a szemembe. Érdekes, skizofrén helyzet, hogy nyitott szemmel nézzük egymást, és nem lát semmit, de a szeretet, a vágy arra, hogy egy embernek megfogja a kezét, az sugárzik a szeméből" - fogalmazott a koreográfus.
Tardy Balázs az első felvonás nyitószámát táncolja, amit többek között egy Nagy László-versre, és a Muzsikás együttes zenéjére készített koreográfia követ. Az este második felében a Makrokozmosz, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című Bartók-műre készült táncköltemény látható.

2006. november 7. (MTI)

Cikk jelent meg a Time különkiadásában Nagy Imréről

"Magyarországnak nem egy kommunista, hanem egy elkötelezett antikommunista vezetőre lett volna szüksége (1956-ban) a szabadság felé mutató útján" - vélekedett a Time Europe hasábjain Joe Esterhas magyar származású amerikai forgatókönyvíró.
Az amerikai hetilap Londonban megjelenő európai kiadása, a Time Europe, amely a Közel-Keletről, Afrikáról és (2003 óta) Latin-Amerikáról is közöl tudósításokat, különkiadást jelentetett meg abból az alkalomból, hogy hatvan évvel ezelőtt jelent meg először. Portrékat közöl - internetes honlapja szerint - különkiadásában olyan emberekről, akiket az elmúlt hat évtized hőseinek tart, köztük Nagy Imréről, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnökéről.
A Nagy Imre-portré készítője, Joe Esterhas ellentmondásokat sorol: úgy fogalmaz, hogy noha a magyar forradalom kiemelkedő egyénisége egész életében kommunista volt, mégis ő próbálta kivezetni az országot a kommunizmusból a szabadságba. Habár 1955-ben kizárták a kommunista pártból, mégsem tudta meghaladni Moszkva tanításait. "Amikor a diákok fellázadtak 1956-ban a sztálinista államhatalom ellen, és arra kényszerítették, hogy helyezze vissza Nagy Imrét a miniszterelnöki tisztségbe, Nagy még akkor is elvtársaknak szólította híveit". Még amikor kísérletet tett Magyarország Szovjetuniótól való függetlenségének megteremtésére, még akkor sem tudta elhinni, hogy Moszkva erőt alkalmaz a magyar munkások ellen. Amikor már (szovjet) tankok gördültek be az országba, még akkor is kinevette azt a barátját, aki figyelmeztette, hogy fel fogják akasztani - sorolta a cikk szerzője az általa ellentmondásosként érzékelt mozzanatokat, hozzátéve azonban, hogy Nagy mindazonáltal már puszta jelenlétével is reményt adott a tömegeknek.
Egyesek azt tartják, hogy az 1956-os magyar forradalom nélkül a kommunizmus nem múlt volna ki, mások viszont úgy vélik, hogy ez éppoly naiv, romantikus elképzelés, amilyenek Nagy Imrét jellemezték - fejezi be a magyar szabadságharc miniszterelnökéről készített portréját Esterhas.

2006. november 7. (Népszava)

Melbourne-be készülnek az 50 évvel ezelőtti olimpia hősei

Melbourne-be készülnek a magyar érmesek az olimpiai játékok ötvenéves évfordulóján. A közös emlékezésre több mint harminc ország résztvevőit várják. Az ünnepségek középponti eleme az olimpiai stadionban rendezendő műsor lesz, amelyre november 19-én kerül sor. A magyar küldöttséget Dömötör Zoltán és Zsivótzky Gyula olimpiai bajnokok vezetik, az utazást pedig Nagy József, a Mező Ferenc Közalapítvány titkára szervezi. A forradalom nyomán rendkívüli körülmények között kilenc első, tíz második és hét harmadik helyezést szerzett magyar érmesek közül ma már alig harmincan élnek. Közülük tizenhét vállalkozott itthonról a november 17-én kezdődő tizenkét napos utazásra. A bajnokokat képviselve a tornász Keleti Ágnes, Bodó Andrea, Korondi Margit, Köteles Erzsébet és Tass Olga, a kardvívó Hámori Jenő és Magay Dániel, a vízilabdázó Kárpáti György és Zádor Ervin lesz ott Melbourne-ben. Az érmesek közül a vívó Sákovics József és Marosi József, a kenus Hernek István, Hunics József, Farkas Imre és Mohácsi Ferenc, a birkózó Polyák ­Imre és az úszó Tumpek György utazik Magyarországról az ausztrál nagyvárosba, ahol többek között Rozsnyói Sándor és Tábori László csatlakozik hozzájuk az Egyesült Államokból. Tagja az itthonról induló küldöttségnek Nádori László, a csapat egykori technikai vezetője és Füzesséry Gyula kajakedző, valamint John Charody, a magyar olimpiai csapat sydneyi attaséja. Későbbi olimpiákon bajnokságot nyert kiváló versenyzők közül Rejtő Ildikó, Dömölky Lídia, Ambrus Miklós és Kulcsár Gergely is Melbourne-be tart. Az olimpikonok felkeresik az egykori versenyszín­helyeket, emléktáblát helyeznek el az olimpiai falu épületén. A küldöttség előbb Melbourne-ben, majd Sydneyben találkozik a kint élő magyarok képviselőivel. Az utazás költségeit a Mező Ferenc Közalapítvány állja, de segít a Magyar Olimpiai Bizottság és az Olimpikonok Világszövetsége is.

2006. november 7. (Kisalföld)

Csak tavaszra készül el a csornai emlékmű

A tervek szerint október 23-án avatták volna fel Csornán a város 1956-os emlékművét. Az alkotás felállítása azonban csúszik, mint megtudtuk: adminisztratív okok miatt.
A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület tagjai úgy döntöttek, hogy az 1956-os forradalom tiszteletére emlékművet állítanak a városban. Elkészültek a tervek, és az önkormányzat, illetve a helyiek adakozásából az anyagi forrás java része is rendelkezésre áll. Az emlékmű azonban nem készült el a szabadságharc 50. évfordulójára. Neuberger Imre, a szervező egyesület elnöke a Kisalföldnek elmondta: adminisztratív okok állnak a háttérben.
- Építésiengedély-módosítási kérelmet kellett benyújtanunk, ezért a papírok intézése, a váratlanul közbejött akadályok miatt nem tudtuk tartani a határidőt - tájékoztatott Neuberger Imre. - Az úgynevezett elvi közműnyilatkozatok ugyanis eltértek a valós állapotoktól. Azóta sikerült beszereznünk a gázszolgáltató nyilatkozatát és a posta közműnyilatkozata is folyamatban van.
Az egyesületi elnök elmondta: várhatóan tavaszra készül el az emlékmű, mivel az időjárási viszonyok is befolyásolják a munkát.
- Az biztos, hogy felállítjuk az alkotást, az avatás időpontja bizonytalan egyelőre, a dátum meghatározásához egyeztetnünk kell. Köszönet jár mindenkinek, akik kezdeményezésünk mellé álltak és bármilyen módon segítették tervünk megvalósítását, vagy ezután is támogatnak bennünket. Rendelkezésünkre állnak az emlékműhöz szükséges anyagok, tehát a vasúti sínek, a kövek, készülnek az egyéb kiegészítők. Az engedélyek birtokában megkezdjük az építését - jegyezte meg Neuberger Imre.

Támogatások
A csornai 1956-os emlékmű felállításának támogatására Kőjegyeket adott ki a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület. Ebből 900 ezer forint jött össze, a megyei önkormányzat másfél millió forinttal segíti a munkát. A csornai önkormányzat 2 millió forinttal járult hozzá a költségekhez, egyéb pályázaton pedig 460 ezer forintot nyertek a szervezők.

2006. november 7. (Független Hírügynökség - Hírek)

Rendhagyó táncest a Nemzeti Táncszínházban

"...még Egy mondat..." címmel emlékezik Zsuráfszky Zoltán táncos- koreográfus a Budapest Táncegyüttessel az ötven évvel ezelőtti forradalomra szerdán. Az est különlegessége, hogy az 55 évesen megvakult Tardy Balázs színművész előadásában láthatja a közönség a koreográfia nyitóetűdjét a Nemzeti Táncszínházban.
Több mint húsz éve, 1982-ben készített koreográfiát Zsuráfszky Zoltán táncművész Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versére. 1986-ban a Szkénében, majd a '90-es évek közepén a Merlinben láthatta a közönség ezt az estet. Az ötvenedik évfordulóra készülve Zsuráfszky Zoltán elővette régi előadóestjeinek darabjait, így Illyés Gyula versét is.
A táncos-koreográfus a Független Hírügynökségnek elmondta: korábban ő táncolta el az "Egy mondat a zsarnokságról" című verset, de úgy döntött, segít három éve megvakult színművész barátjának. Tardy Balázzsal jó egy éve dolgoznak együtt. Nagyon sok nehézség merült fel a próbák alatt, de a színművész akarata diadalmaskodott - tette hozzá Zsuráfszky Zoltán.
Tardy Balázs a Független Hírügynökségnek elmondta: zene nélkül táncol a versre. Illyés Gyula felolvassa a verset, és eközben a színész-táncosnak vissza kell adnia a sorok jelentését a tánc nyelvén. A mozdulatok nem leképezik a verset - hangsúlyozta Tardy Balázs, hanem egy új értelmezést adnak. Ez a nyolcperces etűd a nyitószáma a "...még Egy mondat..."című táncestnek.
A bemutató előadás szerda este hétkor kezdődik a Nemzeti Táncszínházban.

2006. november 7. (T-Online - Origo)

Nagy Imre is bekerült a Time hősei közé

Az elmúlt hatvan év hősei között sorolja fel a Time magazin Nagy Imrét, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vezéralakját. Rajta kívül még két közép-európai politikus, Lech Walesa és Václav Hável került fel a listára.
A tekintélyes amerikai hírmagazin, a Time különkiadást jelentetett meg a héten annak alkalmából, hogy hatvan évvel ezelőtt indította el európai, közel-keleti és afrikai kiadását. A hetilap ennek apropóján portrékat közöl olyan emberekről, akiket az elmúlt hat évtized hőseinek tart. A kiválasztást részben az újság munkatársai, részben pedig ismert személyiségek - politikusok, művészek - végezték.
A magazin - amely 1956-ban az év emberének a magyar szabadságharcost választotta - hősei közé egy magyar került be: Nagy Imre, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke, akiről a magyar származású amerikai forgatókönyvíró, Joe Esterhas közöl méltató írást.
Esterhas rámutat arra az ellentmondásra, hogy miközben vezéralakja volt a kommunista diktatúra elleni forradalomnak, addig ő is hithű kommunista volt. A forgatókönyvíró naiv idealistaként jellemzi Nagy Imrét, és hozzáteszi, nélküle valószínűleg nem lett volna Mihail Gorbacsov sem - utalva arra, a forradalom szerepet játszott abban, hogy a szovjet birodalom néhány évtizeddel később összeomlott.
A hősök sorában két másik közép-európai politikus szerepel, akiknek hasonló életútjuk volt: Lech Walesa és Václav Hável. Walesa a lengyel Szolidaritás mozgalom legendás vezére volt, majd az államfői posztra került a kilencvenes években. Hável a cseh ellenzék meghatározó figurája volt a szocializmus idején, majd a rendszerváltás után köztársasági elnök lett. Érdekesség, hogy Hávelről a zenész Lou Reed írt méltató cikket.

2006. november 8. (MTI)

13 Nap Remény - dokumentumfilm-fesztivál 1956-ról

Az 1956-os forradalom eszméivel, eseményeivel és következményeivel foglalkozó dokumentumfilmek összegyűjtése, egyben minősítése a célja a 13 Nap Remény címmel meghirdetett fesztiválnak, amely november 27-én kezdődik meg Budapesten, a Puskin moziban - közölte a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE) az MTI-vel.
A háromnapos rendezvényre csaknem száz filmet neveztek, ezekből szakmai előzsűri válogatja ki a versenyprogramot alkotó mintegy harminc alkotást.
A testület tagja Ungváry Rudolf író, Szilágyi Erzsébet egyetemi tanár, Vékás Péter operatőr-rendező, Markó György történész és Petrovszki Zoltán filmszerkesztő.
"A nevezett dokumentumfilmek a forradalom minden részletére kitérnek, még az ország legeldugottabb részéből is értékes információkat közvetítenek az '56-os történésekről" - idézte az előzsűri elnökének szavait a szervezet.
Ungváry Rudolf a "felhozatalt" több szempontból is értékesnek találja, hiszen - mint mondta - a néző éppúgy találkozhat majd analitikus, elemző alkotásokkal, mint olyanokkal, amelyek emelkedett, lírai hangvételben közelítik meg a témát.
"Általánosságban minden filmre elmondható, hogy 100 év múlva is nézhető lesz, sőt, az idő múlásával felértékelődik majd" - fogalmazott a közlemény szerint a testület elnöke.
A MADE felhívására az alkotók az '56-os forradalom eseményeit, valamint a szereplők akkori, illetve későbbi életét feldolgozó filmekkel, valamint az események utáni megtorlásokat, illetve az emigrációt feldolgozó és bemutató önálló filmalkotásokkal nevezhettek - olvasható az egyesület honlapján.

2006. november 8. (MTI)

Exponált emlék - fotóművészeti konferencia Budapesten

Az 1956-os forradalom idején jellemző fotóhasználatról is szó lesz az Exponált emlék című kétnapos konferencián, amely pénteken kezdődik meg Budapesten, a Goethe Intézetben - közölték a szervezők az MTI-vel.
A rendezvényen magyarországi és külföldi szakemberek tartanak előadásokat egyebek mellett a tárgy, a fénykép és a valóság viszonyáról, a fényképről mint egyfajta önéletrajzról, a fénykép "megfagyott pillanatáról", a történelmi momentumok fotóművészeti megragadásáról.
A Családi képek a magán és közösségi emlékezetben alcímű rendezvényen szó lesz az utcai fényképekről is, a családi albumoktól a történelmi archívumig terjedően.
A konferenciát a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozata szervezi, együttműködve a IAWIS (International Association of Word and Image Studies) elnevezésű nemzetközi szervezettel.
A tanácskozás résztvevői vasárnap megtekintik a Fotóhónap néhány kiállítását és a Terror Házát, majd Dunaújvárosba utaznak, ahol megnézik a Kortárs Művészeti Intézetben a hajléktalanok fotóiból rendezett tárlatot.

2006. november 8. (MTI)

Orosz lap az 50 évvel ezelőtti magyarországi szovjet katonai beavatkozást boncolgatja

Ma csak kevesen oroszellenesek a magyarok között - állapította meg a magyarországi szovjet katonai beavatkozás 50. évfordulójának szentelt cikkében egy moszkvai lap, amely interjút közölt Vlagyimir Krjucskov volt KGB-elnökkel, egykori budapesti sajtóattaséval is "Andropov szeme láttára akasztották a kommunistákat" cím alatt.
A liberális Vremja Novosztyej szerdai írásában beszámolt a múlt szombati budapesti eseményekről: Sólyom László államfő és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megkoszorúzta a szovjet csapatokkal vívott harcokban elesett 2502 magyarnak emelt emlékművet, a miniszterelnök lemondását követelő, ellenzéki Fidesz több mint 50 ezer híve vonult fel fáklyákkal, magyar nacionalisták követelték a szovjet hősi emlékmű lebontását egy gyűlésen.
Mindamellett a magyarok 56 százaléka pártolja az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok szorosabbra fonását - ismertette az orosz lap a TÁRKI közvélemény-kutatását.
Lénárt András, az 56-os Intézet kutatója megjegyezte, hogy fél évszázada a magyar mérsékelt kommunistákat és Szálasi Ferenc nyilas diktátor életben maradt híveit, akik vállvetve harcoltak, egyedül a szovjet megszállókkal szembeni gyűlölet egyesítette. De az elmúlt fél évszázad eltörölte a kölcsönös sérelmeket, Kelet-Európa térképe megváltozott, a Szovjetunió egykori szövetségeseiből NATO-tagok lettek - mondta Lénárt a Vremja Novosztyejnak.
A moszkvai lap idézte Vlagyimir Putyin orosz elnöknek azt a budapesti kijelentését, hogy az oroszok lélekben erkölcsi felelősséget éreznek az 1956-os eseményekért, valamint Sólyom László válaszát, miszerint Magyarország nem von párhuzamot a mai Oroszország és az akkori Szovjetunió között.
E bevezető után a Vremja Novosztyej felidézte, hogyan készítette elő politikailag Nyikita Hruscsov szovjet vezető a magyarországi intervenciót, megszerezve Josip Broz Tito jugoszláv vezető "morális támogatását" is november 3-ra virradóra Brioni szigetén. Tito jugoszláviai egyeduralmával szembeni fenyegetést érzett a magyar események alakulásában - vélte a lap.
A Vremja Novsztyejnak adott interjújában az idős Vlagyimir Krjucskov volt szovjet állambiztonsági főnök - aki 1956-ban sajtóattasé volt a Jurij Andropov (később ugyancsak KGB-főnök, sőt szovjet vezető) vezette budapesti szovjet nagykövetségen - ismét bírálta Anasztaz Mikojan egykori szovjet miniszterelnököt és budapesti küldöttet, aki 1956. október végén rávette Hruscsovot Nagy Imre miniszterelnökségének támogatására.
"Október végén, november elején Nagy Imre nyíltan a Nyugatra tett és bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést" - mondta Krjucskov, úgy tüntetve fel, mintha a szovjet Politbürót már Nagynak ez az átpártolása késztette volna a végső beavatkozásról hozott október 31-i döntésére.
"Andropov határozottan ellenezte Nagy miniszterelnöki jelölését. Ismerte őt és igyekezett bizonyítani, hogy támogatása végzetes lépés, amely sokba kerül Magyarországnak és a Szovjetuniónak egyaránt. Hruscsov később elismerte, hogy Andropovnak volt igaza, nem Mikojannak" - emlékezett Krjucskov, aki 1991-ben egyik főszereplőjévé vált a Mihail Gorbacsov szovjet elnök elleni elvetélt puccsnak.
"Andropov javaslatára a párt Kádár Jánost választotta. Az ő kérésére vonultak be a szovjet csapatok november 4-én újra Budapestre" - emlékezett Krjucskov, aki felidézte a Nagy Imrét kompromittáló iratok 1989-es "véletlen megtalálását" is a szovjet katonai felderítés archívumában. Kádár két héttel e (lelet) előtt halt meg, miután Nagyot posztumusz rehabilitálták. Krjucskov azóta sem tudta kideríteni, hogyan került át az iratköteg a KGB központi levéltárából a katonai felderítésébe. De az interjúban nem mulasztotta el megismételni, hogy Nagy "nagyon buzgó ügynöke volt a (KGB-előd) NKVD-nek. Fennmaradtak a feljelentései, amelyek alapján magyar kommunisták tucatjait lőtték agyon (a Szovjetunióban)."

2006. november 8. (MTI)

Munkástanácsok emléknapja Zalaegerszegen - Palkovics Imre

Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legjelentősebb eseménye a munkástanácsok létrejötte volt, s ezt az örökséget a szövetség 1989-es újjáalakulása óta mindmáig vállalják - mondta a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke az 50. évforduló tiszteletére rendezett emléknapon Zalaegerszegen szerdán.
Palkovics Imre megemlékező beszédében 1956 egyik legjelentősebb eseményének nevezte a munkástanácsok hálózatának megalakulását, s az Országos Munkástanács Parlamentje október 31-i kiáltványát, amely egy demokratikus jogrend alapjainak megteremtéséért állt ki, részt kérve a vállalatok irányításában is a munkások számára.
"A munkástanács-mozgalom globális érdekképviseletet jelenített meg, ugyanakkor követelte a szakszervezetek újjáalakítását. Ez a hálózat biztosította az üzemek rendjét és a termelés újbóli megindítását is" - hangsúlyozta Palkovics Imre.
A szövetség elnöke kifogásolta,hogy a forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján "alig esett szó a munkásokról". Megjegyezte: nincs jelentős politikai erő, amelyik az ő érdekeiket igazán felvállalná.
Palkovics Imre kifejtette: az elődök örökségét mindmáig vállaló MOSZ szakszervezeti jogú érdekképviselőként vesz részt az országos érdekegyeztetésben és a piacgazdasági körülményekhez igazodó követeléseik közé tartozik az európai bérarányok fokozatos megközelítése, megszorítások helyett pedig a fekete gazdaság elleni és az arányos közteherviselésért való fellépés.
A megemlékezésen levetítették az 1956-os zalaszentgróti járási munkástanács titkáráról, Rosta Sándorról - Zala megye díszpolgáráról - szóló riportfilmet. Ezt követően Kostorják József, a Munkástanácsok megyei elnöke idézte fel a korabeli eseményeket, majd Palkovics Imrével közösen emléklapokat adott át.
Az egykori és mai munkástanácsok képviselői a nap folyamán koszorúval tisztelegtek az Ady utcai 1956-os emlékműnél.

2006. november 8. (Népszava)

Az 1956-os forradalom adattára

Nemrég elkészült az a DVD, amelyet az Országos Széchenyi Könyvtár Történeti Interjúk Tára munkatársai, Hanák Gábor igazgató vezetésével hosszú évek munkájával állítottak össze az intézmény gyűjteményéből. Az 1956-os forradalom adattára című kiadvány az 1956. október 22. és november 4. közötti dokumentumokat tartalmazza. A hang- és képanyagok a Magyar Mozgóképkincs Gyűjtemény és a Történeti Interjúk Tára anyagából vett szemelvények. A hangzó dokumentumok a Kossuth Rádió, a Szabad Európa Rádió és más rádiók adásfolyamának részletei, melyeket Nyugat-Németországban, a Szabad Európa Rádió tevékenységét vizsgáló bizottság megbízásából rögzítettek.

2006. november 8. (Népszava)

"Forradalmi munkás-paraszt kormány...!"

1956. november ­8-nak sajtója egy csapásra hangot vált. A "zsugorított", csak két lapon megjelenő Népszabadság stílusa követelőző, fenyegető és képmutató. Az első oldalon semmitmondó cím: Tájékoztató a Minisztertanács november 7-i üléséről. A szöveg: "A forradalmi munkás-paraszt kormány tagjai Kádár János miniszterelnökkel az élen 1956. november 7-én délután 2 órakor az Országházban letette az esküt az Elnöki Tanács elnökének, Dobi Istvánnak. Magyarország törvényes kormánya ezzel megkezdte munkáját a rend helyreállítására, a termelőmunka megindítására, az élet normalizálására... Magyar dolgozók támogassátok és segítsétek a törvényes magyar kormány működését."
A közlemény - csakúgy, mint a Kádár-kormány megalakulását hírül adó teljes lapszám - gondosan kerüli még az utalást is arra, hogy Magyarországon e pillanatban szigorú értelemben véve két kormány és két miniszterelnök van. Ugyanis a jugoszláv nagykövetségre menekült Nagy Imre és minisztertársai a forradalmi napokban ugyanúgy letették az esküt és törvényes kormány alakítottak. Nagy Imrét, bár erre újabb és újabb kísérletek történnek, senki nem tudja rábírni, hogy miniszterelnöki tisztségéről lemondjon.
A Kádár-kormány megalakulásának szűkszavú bejelentése után rögtön a fegyveres erők és közbiztonsági ügyek minisztere közleménye következik: "Utasítom a honvédség tagjait, akik jelenleg a laktanyákban, intézetekben tartózkodnak, maradjanak a helyükön, és teljesítsék a szolgálatot parancsnokaik utasítása szerint... A rendkívüli állapot ideje alatt (értsd: a forradalom napjaiban - a szerk.) alakult forradalmi tanácsok, bizottmányok működését nem engedélyezem. A honvéd katonai tanácsok újjáalakulására és működésére később fogok intézkedni. Dr. Münnich Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese, a fegyveres erők minisztere."
A forradalmi napokban megalakult forradalmi katonai tanácsok és bizottságok újjáélesztésére persze Münnich soha nem adott engedélyt.
A lap második oldalán a szöveg fontosságát hangsúlyozó ritkított szedéssel ezt olvashatjuk: "A budapesti szovjet katonai egységek városparancsnoka 1. számú parancsa. November 6.: Megparancsolom, hogy azok a személyek, akiknél fegyver van, haladéktalanul, de legkésőbb folyó év november 9-én 17 óráig szolgáltassák be a szovjet katonai alakulatoknál, illetve a szovjet parancsnokságoknál. Mindazok, akik a fent megjelölt határidőig nem adják le fegyvereiket, fegyverrejtegetőknek számítanak, akiket szigorúan felelősségre vonunk. Továbbá: 1956. november 7.-től Budapest területén az utcai közlekedést csak reggel 7 órától este 19 óráig engedélyezem. Felhívom a gyárak, üzemek, közlekedési és közszolgáltatási dolgozókat, alkalmazottakat, hogy haladéktalanul jelenjenek meg munkahelyükön, és kezdjék meg a munkavégzést. A budapesti és szovjet katonai egységek városparancsnoka, K. Grebennyik vezérezredes." A szöveg önmagáért beszél, noha úgynevezett törvényes kormány alakult és miniszteri rendeletek sorát bocsátják ki, a kurta 1. számú tábornoki napiparancs mintegy megmutatja, hogy valójában ki az úr a háznál - az országban és Budapesten.

2006. november 9. (MTI)

Orosz történészek is forradalomként értékelték 1956-ot egy moszkvai tanácskozáson

Jobbára forradalomként értékelték az 1956-os eseményeket egy moszkvai orosz-magyar történész kerekasztal orosz résztvevői is, de ezzel kisebbségben vannak Oroszországban egy magyar történész szerint.
Az orosz résztvevők többségében forradalomként értékelték az eseményeket, antisztálinista népfelkelésként a személyi diktatúra ellen - állapította meg az orosz-magyar történész bizottság keretében az orosz akadémiai tudományos információs és társadalomtudományi intézetben csütörtökön lezajlott kerekasztal-vita egyik magyar résztvevője.
Mások viszont, akik a konferencián kisebbségben voltak, de Oroszországban többséget alkotnak, inkább a semlegesebb felkelés szót használják, arra utalva, hogy nagyon sokféle politikai erő vett részt az eseményekben, s noha bizonyos kérdésekben a nemzeti egység mintha létrejött volna, valójában nem lehet szociális és politikai homogenitásról beszélni - összegezte a szélesebb álláspontokat Krausz Tamás történész az MTI-nek.
"Forradalom volt egyszerűen azért, mert ez volt az első példa a szovjet tömbben arra, hogy a társadalmi-állami rend összeomlott, teljesen megszűnt létezni, és külső intervencióval állították helyre" - mutatott rá a kerekasztal egyik résztvevője, Leonyid Gijanszkij liberális történész.
Vjacseszlav Szereda szintén úgy vélte, hogy 1956-ot polgári demokratikus forradalomnak lehet nevezni. "A fő követelés a szuverenitás volt. A népmozgalom a diktatúra felszámolására és a polgári szabadságjogok kivívására irányult. Lényegében ugyanaz ment végbe 1989-ben is. Ez a forradalom már győzött, de megint csak nem önállóan, és minden mai probléma voltaképpen ebből ered."
Szereda úgy ítélte meg, hogy a magyar forradalom előre (vereségre) volt ítélve, hiszen a szovjet vezetőség számára elfogadhatatlan volt mind Magyarország teljes függetlensége, mind a kommunista párt hatalmának elvesztése. Viktor Sejnyisz (Charles Gatival vitatkozva) ugyancsak úgy látta, hogy a magyar események nem állhattak meg valamilyen közbülső fokon, miután a nép fegyvert fogott.
Szereda jórészt azzal magyarázta a szovjet vezetőknek az október 31-i végleges beavatkozási döntésüket megelőző ingadozását, hogy a XX. kongresszus után elvben belátták ugyan a politikaváltás szükségességét nem csak országon belül, hanem az európai testvérekkel való viszonyban is, de elfelejtették kidolgozni ennek koncepcióját. "Magyarországon és Lengyelországban az események forradalmi útra terelődtek, s a forradalmi út gyakorlatilag ki volt zárva Moszkva számára" - fejtegette.
Jurij Akszjutyin, aki a szovjet társadalomnak a magyarországi katonai beavatkozásra való reagálását elemezte, egy 1995-ös felmérési eredményét ismertette: eszerint a kérdőívet kitöltők 41 százaléka helyeselte - emlékezete szerint - az intervenciót és 23 százaléka ítélte el.

2006. november 9. (Népszava)

Munkástanácsok emléknapja

Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legjelentősebb eseménye a munkástanácsok létrejötte volt - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke az 50. évforduló tiszteletére rendezett emléknapon Zalaegerszegen. 1956 egyik legjelentősebb eseményének nevezte az Országos Munkástanács Parlamentje október 31-i kiáltványát, amely egy demokratikus jogrend alapjainak megteremtéséért állt ki.

2006. november 9. (Fejér Megyei Hírlap)

Országjáró tárlat a forradalomról
Az 1956-os fotótablókat bemutató körút egyik állomása Tabajd

Tabajd (str) - Az 1956-os események 50. évfordulója alkalmából érkezett kiállítás a művelődési házba a múlt hét végén. A válogatást az ország minden pontjára elviszik.
Az 1956-os emlékhelyek nyomában - itthon és a nagyvilágban című fotódokumentációs kiállítás Tabajdra érkezett múlt hét végén. A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület (MEVE) által szervezett tárlatot az 50. évforduló tiszteletére hozták létre, s először Budapesten, a Magyar Kultúra Alapítvány, valamint a MEVE székhelyén tekinthették meg az érdeklődők.
Az 56 tablóból álló kiállítás ezek után nagy útra indult, hisz a szervezők elképzelése szerint országjáró körúton mutatják be a válogatást. A tárlat anyaga Tabajdra érkezett, ahol a művelődési házban helyezték el a válogatást. A tablókat november 17-ig tekinthetik meg a helyiek, illetve a környékbeliek. A vasárnapi megnyitón, melyen Temesszentandrási György polgármester mondott beszédet, előadást tartott Messik Miklós, a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület elnöke is.

2006. november 9. (Magyar Narancs)

Film : Ellenforradalom (Erdőss Pál: Budakeszi srácok)

Volt a 80-as években egy '56-os felfutás, egymást érték a forradalomra hol óvatosabban, hol bátrabban emlékező filmek. Mindegyik személyes történetek, egyéni sorsok által beszélt a kollektív tapasztalatról. Úgy tűnik, Erdőss Pál e vonulathoz csatlakozott most. Az anya (Nagy-Kálózy Eszter) magához veszi fiát, Istvánt, aki évekig távol élt tőle. Végre akadt rendes állás és lakás is: a Korányi Szanatórium hajdani templomának (most gyógyszerraktár) sekrestyéjében húzhatják meg magukat. István Budakeszire jár iskolába, barátkozik a helybéliekkel, éli világát.
Erdőss gyerekszemen át láttatná a diktatúra és a forradalom világát. Az így elmesélt történetek alapja a gyermeki világlátás és a fennálló világ közti disszonancia. Ehhez azonban elengedhetetlen lenne a megkapó gyermeki jelenlét és a hiteles stílus, ami itt alapszinten hiányzik. Az ígéretes alaphelyzetből semmi sem kerekedik, holott jobbnál jobb honi színészeink állnak a rendező rendelkezésére. Egyetlen karaktert sem bont ki Erdőss, egyetlen személyes dráma sincs rendesen kidolgozva. Az anya telefonközpontos, a kórház tele deklasszált orvosokkal és ügynökökkel - ennyi is bőven megmozgatná egy átlagos dramaturg, forgatókönyvíró, rendező fantáziáját. Ám minden csak pillanatokra villan fel, esik szét az anyag, mállik, forgácsolódik. Mindeközben világításról, ritmusról, komponálásról mintha szándékosan lemondanának az alkotók, atmoszféra nulla, pár statiszta fájdalmasan mesterkélt járkálása kéne, hogy felidézze a kórházi légkört (beteget egyet sem ismerünk meg!), Budakeszit pedig néhány sváb akcentusú mondat reprezentálja. A gyerekek beszélgetései a távirati iroda jelentéseinek stílusát idézik.
Az egész film problémáját példázza kicsiben Istvánék orosztanára. A kiábrándult, lecsúszófélben lévő valahai polgár lassan alkoholistává váló alakja Koltai Róbertre lett bízva, aki dráma híján Ámbár tanár úrra veszi a figurát, és rekeszti meg egy zavaros, hol bohókás, hol elesett stádiumban.
Az ötvenes évek felfestése után jön a forradalom a maga elcsépeltségig szimbolikus aktusaival (lám, a kontextus ereje: itt, most elcsépelt az, amit annyira jó látni archív felvételeken). Budakeszin a szóbeszéden és csapatmozgásokon kívül semmi nem történik (statiszták megint fel-le), a helyi forradalom képeinél végképp összeomlik a csinálmány.
Egy belügyi tiszt (Dörner György) története világítja meg a film másik olvasatát, egy sokkal riasztóbb, szomorúbb attitűdöt. Ekkorra válik világossá, hogy Erdőss miért nem bont ki egy karaktert sem: mert egy cseppet sem érdeklik a figurái. A szereplők egyre inkább ideológiai szalmabábukká lesznek, egyre sematizálódnak. Lassan kibontakozik egy új műfaj, a 21. századi történelemtermelési film. Ez nem egyszerűen méltatlan a forradalomhoz, nem puszta kudarc, hanem visszatérés egy oly kor esztétikájához - mindegy, milyen ideológiai előjellel -, amelyre a magyar nép már legalább egyszer nemet kiáltott.

2006. november 9. (Magyar Narancs)

Tízezer felkiáltójel : Emődi-Kiss Tamás és Papp Tamás (építészek), (György Katalin és Horváth Csaba (képzőművészek))

Mi forgott a négy harmincas fejében, miután rájuk szakadt az 56-os forradalom és szabadságharc nemzeti emlékművének megtervezése? Mi lehet a konszenzus alapja 2006-ban? Az i-ypszilon csoport azt is elmondja, miként lett belőle forma.
Magyar Narancs: Nem akartatok közös fotót, sem nevesítve szerepelni az interjúban. Miért?

i-ypszilon: Nekünk a mű a fontos. Ez egy közösségi munka. Demokratikus, ami szokatlan egy műalkotás létrehozása során.

MN: Erre a projektre jöttetek össze?

i-y: Ismertük egymást külön, párban. Kata és Csaba évek óta, Tamásék egy éve dolgoznak együtt. Megtaláltuk a felhívást, elkezdtünk beszélgetni róla. Volt egy szikra, ami begyújtotta a gondolkodást, és elég hamar összeállt egy kerek koncepció. Éreztük, hogy be kell adni.

MN: Mi volt a szikra? Mi motivált, hogy induljatok az 56-os pályázaton?

i-y: Az már önmagában fontos volt, hogy megjelent egy képzőművészeknek is szóló pályázat, mert egyébként nincs igazán módunk művelni a munkánkat. Így lehet tapasztalatokra szert tenni. Az 56-os eseményeken keresztül a szabadsághoz, egy emberi dologhoz kötődünk. Az emberi viszonyok érdekeltek, az, hogy Magyarországon megtörténhetett, hogy emberek összeálltak egy közösséggé. Ez sokkal fontosabb, mint a konkrét történelmi események. A pályázat lényege volt, hogy tisztelegni kell a pillanat és az azt létrehozó emberek előtt. Bedobták, oldja meg a szakma.

MN: Mi ragadott meg 56-ban?

i-y: Azokból az elbeszélésekből indultunk ki, amelyeknek számunkra is érvényes üzenete van. Egyik tanárunk mesélte: 1956. október 23-án a Műegyetemtől a Bem szoborhoz tartó egyetemisták úgy haladtak együtt, hogy a provokátorokat kizárják maguk közül, ezért mindenki csak olyan valakibe karolhatott, akiben megbízott. Ezek a történetek begyújtottak bennünk valamit. Mivel művészek vagyunk, a viszonyunk a világhoz a dolgok felfokozott megélését jelenti. Ha van egy történet, legyen az hétköznapi, múlt- vagy jövőbéli, azt megpróbáljuk fokozottan átélni.

MN: A pályázatra 79 pályamű érkezett, néhány külföldi is. Számítottatok arra, hogy megnyeritek?

i-y: Ebben teljesen eltérőek voltak a várakozásaink. De azt furcsállottuk, hogy egy ennyire fontos kiírásra csak 79-en próbáltak meg választ adni. 500 másik művész miért nem foglalkozott vele? Értelmiségi feladat, hogy formáld a közvéleményt. Az nem válasz, hogy ez egy rizikós téma. Nyilván születhetett volna jobb mű, ha komolyan veszik.

MN: 79 pályamű Magyarországon szerintem nagy érdeklődést tükröz. Nem vagytok maradéktalanul elégedettek vele, tovább kellett volna érlelni?

i-y: A mű teljes, amennyiben úgy valósult meg, ahogy mi elgondoltuk. De ha 17 éve beindul a közgondolkodás, és nem egy emlékművet készíttetnek helyette ennyi idő után, akkor a társadalom is elégedett lehetne. 17 éve lehet tudni, hogy idén van az 50. évforduló. Másfél éve írták ki a pályázatot, nagyon kevés időnk volt felkészülni. Szóval belecsöppentünk, és átestünk a kihívás oldalára. Most úgy érezzük, mi visszük el ezt a balhét.

MN: A ki nem beszéltség a pályázat körülményeiben is jelentkezett. Végre volt egy nyílt, nemzetközi tervpályázat egy 56-os köztéri emlékműre, de valamiért elsikkadt a figyelem aziránt, hogy a folyamat nyilvános és formálható is legyen, és ne csak az eredménnyel szembesüljünk. Valószínűleg a helyzetnek, amit ellentmondásosnak éltek meg, elébe lehetett volna menni.

i-y: Nem véletlen, hogy a berlini emlékműről 16 évig beszéltek. 16 év után lehet központi emlékművet készíteni. Eddig minden évben volt egy fáradt ünneplés, és most egyszer csak egy nagy csinnadratta - ez nem megy. Egyébként nem vagyunk felkészülve sem mi, sem az idősebb kollégák egy nyitott zsűrizésre, ezt parancsra, ennyi idő alatt nem lehet megtanulni. A politikusok pedig határidőre várnak eredményt.

MN: Ebbe a szellemi térbe bedobtatok egy új jelet. Mi az emlékmű szerepe?

i-y: Az volt a központi emlékmű gondolata, hogy kimozdítja ezt a témát a csendből. Csak most jönnek majd a kritikák, legalábbis ezt reméljük. Ez az emlékmű tízezer felkiáltójel. Egy tekintetben amiatt, hogy nem volt közbeszéd.

MN: Mi a mű lényege?

i-y: Szabadságot, hazugságmentes életet, általános emberi dolgokat szerettek volna 56-ban. Ez mind benne van az emlékműben. Szerintünk ez a legnagyobb tisztelet, amit az 56-osok felé fel lehet mutatni. Részben a közösség felrajzolása a lényege. Olyan formát alkottunk, amibe beállva jelképesen bekerülsz egy közösségbe, amit minőségek, átnemesedési folyamatok, kiemelkedés és az egy pontba olvadás formál. Az arányeltolódás a makett és a megvalósult mű között nem fájó, mert megjeleníti, hogy milyen erő-viszonyok voltak a forradalom pillanataiban. Hogy a magyar közösség óriási hatalmat támadott meg. Nekiment és léket ütött rajta. Ezt szerettük volna az emlékművel megjeleníteni, akár feszítettebbé is lehetett volna tenni.

MN: Hogyan válhat a köz sajátjává, és nem csak egy impozáns, kívülről szemlélhető objektummá?

i-y: A lényeg, hogy az emberek használják ezt a teret. Az egész Felvonulási teret a mű részének kellene tekinteni, amit most nem tudunk megtenni, hanem csak 80 méterig jobbra és balra, mert aztán parkoló van. Ott van mögötte a park, ez fontos. Egyszer csak lesz pénz arra, hogy Budapestnek legyen egy normális közparkja, aminek ez az emlékmű is része. Szeretnénk, ha megmaradna körülötte a tér. A fiatalok talán jobban értik, nekik nem kell nagyon magyarázni. Úgy terveztük, hogy körül lehessen járni az emlékművet, hogy az mozgásban tartsa az embert. Lesznek ülőpadok körülötte, be lehet menni a vasoszlopok közé. Azt szeretnénk elérni, hogy az emlékező egy határig megélje az átnemesedési folyamatot. Az emlékmű anyagaiban is mutatja ezt a belső átlényegülést, hiszen a rusztikus rozsdás vas átalakul felfénylő edzett acéllá. Fel lehet tenni a kérdést, hogy megvannak-e bennünk azok a célok, amik közösség részévé tesznek?

MN: Peter Eisenman és Daniel Libeskind berlini holokauszt - emlékművei sarokpontjai voltak a pályázat eredményét kísérő megszólalásoknak, miszerint a tervetek nem elég diszkréten viszonyul hozzájuk. Hovatovább koppintásról is beszéltek.

i-y: Egy elemzés éppen azt derítené ki, hogy nem hasonlít rájuk. Az Eisenman- és a Libeskind-mű nagyon hasonlít egymásra. A mienk hozzájuk hasonlóan geometrikus. De egyébként? A Szent Péter-katedrális kupolája pont úgy hasonlít a Szent Pál-székesegyház kupolájához, mint az ő műveik az 56-os emlékműhöz. Libeskind háromszögletű, ék alakú formákkal operál az épületeiben, de emögött nincs olyan jelentéstartalom, ami ezt a mi kontextusunkban érvényessé tehetné. Mindegy, hogy ki milyen formákat hoz fel az őskavalkádból, ezek archetipikus formák. Együttesen, itt állva, rengeteg nézetből egészen mást jelentenek. Nagy különbség, hogy bár absztrakt, de elég határozottan elmesélő művet készítettünk. Ebből a szempontból kerek, lényegre törő, minden tiszteletet, pozitív erőt felmutató mű.

MN: Progresszív hozzáállásnak tarthatjuk, hogy szakítottatok a figurativitás hagyományával, ami néhány kivételtől eltekintve az 56-os köztéri műveket is jellemzi. Mennyire volt tudatos ez a lépés?

i-y: Ez egy folyamat eredménye volt. Volt egy olyan pontja a tervezésnek, amikor azt gondoltuk, hogy megformáljuk az embereket, de hát a vonulást, összeolvadást képtelenség figuratívan megjeleníteni. Hogyan mintázod meg az arcokat, hiszen nem tudod, kik voltak ők? Fontos, hogy közéjük lehessen karolni. Egy képből lett egy absztrakció. Szándékosan úgy fogalmaztunk, hogy közérthető legyen. Az absztrakciónak olyan fokát próbáltuk megragadni, ami a hatéves unokaöcsénknek és a hetvenéves nagymamánknak is érthető.

MN: Aki nem élte meg a forradalmat és az azt követő évtizedeket, hogyan fogja 56-hoz kötni?

i-y: A közösség fogalma meglesz később is, "a köz" egymás közti erőből áll, erről szól az emlékmű. 56 volt az a pillanata a magyar történelemnek, amikor ez megtörtént. Arra mindenféle pátosz nélkül büszkék lehetünk, hogy ha megkérdezzük, mit tudnak külföldön Magyarországról, akkor az 56, Bartók és Puskás. És 56-ra szeretnénk büszkék lenni, hiába nem éltünk akkor. Ezért is pályáztunk. Három nap alatt létrejött valami, egy euforikus állapot, ami bármikor létrejöhetne megint. Ez a mondanivaló. Ezért nem szól ez a mű a szabadságharc elbukásának tragikumáról.

MN: Milyen távlatot képzeltetek el a műnek időben? Számtalan köztéri emlékmű sorsa, hogy idővel vákuumba kerül.

i-y: Ahogyan körbe lehet járni az emlékművet, hiszen nincs eleje és hátulja, mint egy felkiáltójel mindig is arra fog utalni, hogy amiért van az emlékmű, azt is körbe kell járni. Ilyen értelemben addig tart az érvényessége, amíg aktív ez a kérdés.

MN: A tér jelentésekkel túlterhelt terület. Hogyan viszonyul ezekhez az emlékmű?

i-y: A tér akkor vált politikai értelemben fontossá, amikor lebontották a Regnum Marianum - templomot. Odatették a Sztálin-szobrot, a templom egy ekkora tribün mellett nyilván nem maradhatott a helyén. Ma már nem felvonulások helyszíne, de a tér ott maradt. Mikor elkezdtük az építkezést, mindenki azt gondolta, a tribün alatt bunkert fogunk találni. A Honvédelmi Minisztériumban sem volt terv róla. A terveket úgy készítettük, hogy adott esetben statikailag módosítani lehessen a művet. De bebizonyosodott, hogy a bunker csak a népi képzeletben élt. A lényeg, hogy mindenképpen szerettük volna megtörni ezt a múltat, fizikailag is belehasítani a térbe. Ezért küzdöttünk, hogy a felvonulási út egy szakasza megmaradhasson.

MN: A leírásotok szerint az emlékmű "megszünteti a helyszín történelmi terheltségét" - ez elég nagy elvárás egy emlékműtől. Mintha egy emlékművel meg lehetne oldani valamit, amit a társadalom maga eddig nem tudott.

i-y: A Sztálin-szobor, a tribün, a hatalom parádézó, önmutogató jelképe törik meg. Ezzel lett megbontva, felülírva. Az a hely meg van semmisítve, meghasítva, felszántva. Nem kell ennél többet belelátni. Ledöntötték a Sztálin-szobrot, annak a történelmet megváltoztató pillanatnak állítunk emléket. A Sztálin-szobor még egyszer nem kel fel, mert ez a tömeg legyalogolja. Volt egy pályázat, ami csak ezt látta lényegesnek. Egy olyan pillanatot ragadott meg, amit 56-os emlékmű eddig soha: hogy szakítsunk az önostorozó, pesszimista hozzáállásunkkal. Attól forradalmi emlékmű, hogy a forradalom lehetőségét tartalmazza. Hogy jöttek az oroszok, ez hogyan tudna a mi életünkre hatni? Ezek olyan események, amiket mint tudást tudunk átvenni. Érzéseket addig tudunk átadni, amíg meg lehet élni őket.

MN: A kormány engedményekre kényszerült az 56-os szervezetek felé az "ellenemlékművel", 23-án kormányellenes happeningre használták az utcát. Hogyan fogadtátok?

i-y: Mi a műről beszélünk, ez pedig már a politikai közélet focipályája. 23-án sok ember megjelent ott, protokollesemény volt, amibe kívülről bekiabáltak. Ez nem érintheti az emlékmű lényegét. Alternatív emlékművek pedig másutt is készültek. Például Maya Linn washingtoni emlékműve mellé a vietnami veteránoké. Az Egyesült Államok kormánya is rákényszerült, mert a veteránok nem nyugodtak bele a végtelenül leegyszerűsített tisztelgésbe a harcuk előtt. Csináltak egy olyat, ami az ő nyelvükön szól. Amíg élnek azok, akik részt vettek benne, addig ezt meg kell tenni. Nálunk sem volt meg a konszenzus, de megoldották. Mi nem jutottunk el odáig, hogy azt mondhassuk, lehet, hogy nem tetszik, de a közösség fogadja el ezt a művet.

MN: Kinek szól az emlékmű?

i-y: Mindenkinek. Persze mi abból indultunk ki, hogy az 56-os szervezetek részéről minden rendben van, ott volt a zsűriben Fónay Jenő, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének alapító tagja és elnöke. Nem gondoltuk, hogy ők egymással sem értenek egyet. Megcsináltuk, ami a mi ízlésünk szerint való. Ha a szüleink levonják a saját életük tanulságait, és elmondják nekünk, azt mi is értékeljük, de lehet, hogy mi magunk teljesen más tanulságot fogunk levonni belőle. Az ő következtetésük lehet, hogy más emlékműhöz vezetne, mint a miénk. Az 56-os szervezetek a történelmi helyszíneken felállítottak fontos emlékműveket, és az is felmerült, hogy szerintük nem kell központi emlékmű.

MN: Az emlékmű nyitott értelmezési tartományba került. Olyannyira, hogy a szándékkal szöges ellentétben is lehet értelmezni: az ék a szovjetek benyomulására emlékeztet, a vasoszlopok akasztófákra.

i-y: A mostani, politikailag túlterhelt légkörben sokan prekoncepciókkal közelítenek az emlékműhöz. Az eleve elutasító álláspontok nem a mű lényegére, hanem a létrehozás körülményeire vonatkoznak, ezért mi nem kívánunk ezekkel foglalkozni. Ez a vita már vagy még nem az emlékműről szól. Rombolja a szakmaiságot és a művészetet is. A jelen helyzetre mi csak hatni tudunk, nem megoldani azt.

2006. november 9. (Esztergomi Hídlap)

Történészek az 1956-os forradalomról

Az 1956-os forradalomról tartanak megemlékezést november 10-én 14 órai kezdettel Esztergomban a megyei Levéltár Palkovics - termében. A Komárom-Esztergom Megyei Levéltár 1956 című rendezvényén Meggyes Tamás polgármester mond köszöntőt és ez alkalommal kerül sor az 56-os évforduló tiszteletére rendezett középiskolai vetélkedőben részt vevő csoportok jutalmazására is. A történészek előadásai az ötven éve történt eseményeket idézik fel. Hegedűs András, a Prímási Levéltár igazgatója XII. Pius pápa gondolatait eleveníti fel a magyarországi forradalomról. Az 1956-os forradalom megnyitotta Mindszenty hercegprímás börtönének ajtaját is, erről szól Tyevicska Árpád a megyei levéltár igazgatójának előadása. A forradalom Komárom-megyei körképét ismerhetjük meg Bencze Cs. Attila előadásából, az esztergomi eseményekről pedig Cseszka Éva szól majd. A program keretében sor kerül a Limes című megyei történeti folyóirat bemutatására, amelynek legújabb kötete az 1956-os forradalom nemzetközi visszhangjáról szól. A kötet szerkesztői: L. Balogh Béni, a KEMŐ Levéltár főlevéltárosa és Szilágyi Imre, a Teleki László Intézet történésze.

2006. november 9. (Független Hírügynökség - Hírek)

Elhunyt Litván György

Életének 78. évében, szerdán elhunyt Litván György történész, író. Az 56-os intézet alapítóját, az ELTE nyugalmazott tanárát súlyos betegség után érte a halál.
Litván György aktívan részt vett az 1956-os forradalomban, majd utána a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom megalapításában is. Mindezekért több mint négy évet töltött börtönben.
A történész - író - tanár 1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottság, 1991-ben pedig az 1956-os Magyar Forradalom Története Dokumentációs és Kutatóintézetének alapító tagja volt, 1995-től 1999-es nyugalomba vonulásáig az ELTE Szociológiai Intézetének egyetemi tanára volt.
Litván Györgyöt széles körben elismerték egyrészt a 20. század eleji magyar történelem egyik legkiválóbb kutatójának, ugyanakkor az 1956-os forradalom nyitott szemléletű, objektív tudósának.

2006. november 10. (MTI)

Színészek, színházak szerepe az 1956-os forradalomban

Hat színházi személyiség 1956-os forradalmi szerepvállalását mutatja be az a kiállítás, amely november 24-től látható Budapesten, a Bajor Gizi Színészmúzeumban - közölte az intézmény az MTI-vel.
A Színészi (h)arcok - színészek, színházak szerepe az 1956-os forradalomban című multimédiás tárlat Bessenyei Ferenc, Darvas Iván, Földes Gábor, Gáli József, Mensáros László és Sinkovits Imre életútját követi az 1950-es évektől a szabadságharc eseményein át a megtorlásig.
A bemutatót az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából rendezi meg az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet.
A hat kiemelkedő színházi személyiség az 1956-os szabadságharc emblematikus alakja, személyes sorsuk elválaszthatatlanul összekapcsolódott a forradalmi eseményekkel - olvasható az összegzésben.
A kiállítás vendégei nemcsak fényképeket, színlapokat, periratokat, visszaemlékezéseket tekinthetnek meg, hanem egy virtuális múzeumba is ellátogathatnak, ahol meghallgathatják Mensáros Lászlót Hamlet szerepében, a Szabad Európa Rádió korabeli adásait, és megnézhetik a Bem-szobornál készült archív felvételeken Bessenyei Ferencet, amint a Szózatot szavalja.
A hat színházi személyiség közül öten elhunytak, már csak Darvas Iván képviselheti őket a tárlat megnyitóján. A színművészt az 1956-os forradalom leverése után letartóztatták, mert kihozta bátyját a börtönből. Három évet kapott, két év elteltével amnesztiával szabadult.
Földes Gábor rendező-színész, a győri Kisfaludy Színház főrendezője társaival 1956. október 23-án létrehozta a győri Petőfi Kört. Hitet tett Nagy Imre és politikája mellett, követelte Magyarország szuverenitásának helyreállítását. Letartóztatták, szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával halálra ítélték, majd 1958-ban kivégezték.
Gáli József, József Attila-díjas költő, író, műfordító a forradalom idején ott volt a felkelők között, majd az Igazság című forradalmi lap szerkesztője volt. 1957-ben halálra ítélték, de nemzetközi tiltakozás eredményeképpen büntetését 15 évi börtönre mérsékelték. 1961-ben amnesztiával szabadult; 1981-ben halt meg.
Mensáros László 1993-ban, Sinkovits Imre 2001-ben, Bessenyei Ferenc 2004-ben hunyt el.
A tárlat, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg, 2007. február 25-ig, csütörtöktől vasárnapig látogatható a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

2006. november 10. (Délmagyarország)

Az 1956-os forradalom a Tiszatájban

A Tiszatáj az 1956-os forradalomra emlékezik novemberi számával. A szegedi irodalmi folyóirat Nagy Gáspár Puskás Kelemenék című versével indul.
A Tiszatáj az 1956-os forradalomra emlékezik novemberi számával. A szegedi irodalmi folyóirat Nagy Gáspár Puskás Kelemenék című versével indul. Bernáth Árpád A szellemi Európa szolidaritása Heinrich Böll hangján című írása vezeti be a Nobel-díjas német író eredeti másolatban és fordításban is közreadott '56-os nyilatkozatát.
Közli a lap Robert C. Conard egyetemi tanár Sohase találkoztam olyan magyarral, aki ne akart volna tanulni című írását, Anderle Ádám és Marosi Ágnes A magyar forradalom és a spanyol emigráns köztársasági kormány című tanulmányát, valamint Péter László kutatásait a forradalom szegedi orvosegyetemet érintő vonatkozásairól.
Pomogáts Béla '56-ról és a harmadik útról, Fried István A lázadó ember és Közép-Európa szabadságvágyáról, Pál József az írók szabadságharc utáni helyzetéről, Gömöri György az Irodalmi Újság lengyel tárgyú cikkeiről ír. Simai Mihály Fekete Pál új kötetét és forradalmár feleségének titkos naplóját mutatja be.
Olvashatunk a folyóirat novemberi számában Péter László, valamint Gömöri György és Buda Ferenc '56-os kötetéről, továbbá Csíkszentmihályi Róbert Műegyetemnél felavatott '56-os szobráról. A Diákmellékletben Vasy Géza az 1956-os forradalom egyik szellemi előkészítőjéről, Illyés Gyuláról ír.

2006. november 10. (Dunaújvárosi Hírlap)

Forradalom életszerűn bemutatva
Eredeti dokumentumok tára

Dunaújváros - A Politikai Foglyok Országos Szövetségének helyi szervezete példamutató módon emlékezett 1956-ra: eredeti dokumentumok és relikviák alapján rendezett kiállítást az irodaházban.
Szezonja van mostanában az 1956-os kiállításoknak - most mégis egy olyat ajánlunk figyelmükbe ezek közül, amely egyszerre érdekes és hiteles, ritka és katarzist nyújtó.
A Politikai Foglyok Országos Szövetsége, azaz a POFOSZ helyi irodájában látható ez a tárlat (Vasmű út 41., 1. emelet). Első pillantásra mindössze néhány dokumentumból áll, melyek többségének azért különleges értéket ad, hogy eredetiek, míg mások szükségképpen másolatok, vagy újságcikkek (nem állhatjuk meg a közlést: a gyűjteményben lapunk is szerepel.) Ám, ha valakinek van türelme elmélyedni a tárgyak jelentésében, akkor a tankönyvekből, vagy ünnepi beszédekből ismerős anyag emberi léptéket, sajátos jelentéseket kap, s ennek köszönhetően emlékezetes is lesz.
Ehhez persze kellenek a tárlat anyagát összegyűjtő és összerendező helyi POFOSZ - elnök, Hábermájer Jánosné kommentárjai is.
Némi túlzással: a tárlatvezető mindenkit ismer, aki a képeken, vagy a dokumentumokban szerepel - s ami fontosabb: mindenkiről el tud mesélni legalább egy izgalmas történetet is. Márpedig a történelmi eseményekre emlékező kiállítások legnagyobb gondja-baja éppen a holt anyag, a személytelenség, a dokumentarista szárazság. Ritka szerencsénk, hogy 1956 még nemzedéknyi távlatban van, vannak élő résztvevői, akik a tankönyvi érdektelenségen túllépve izgalmassá is tudják tenni az információkat.
Hábermájerné Németh Ilona gyűjtése természetesen a maga, illetve ismerősei körére korlátozódik - de ez a kör kellően nagy és érdekes. Beletartozik például a már-már mitikus homályba vesző Pongrátz Gergely, akinek természetesen nem csak könyve, nem csak a kiskunmajsai kápolnája, hanem néhány forrásértékű visszaemlékezése is látható-olvasható a kicsiny kiállításon. Ott van Fónay Jenőnek, a POFOSZ korábbi elnökének egy rajza a hírhedt kőbányai kisfogház udvarán működött akasztófáról: ritka részletességgel ábrázolja a barbár szerszám működését a legkísértetiesebb pillanatokban. Igaz, Fónay az az ember, aki (talán egyetlenként) érvényes halálos ítélettel a feje fölött nézhette végig vele együtt a bitó alá vezetett két társa kivégzését, abban a hiszemben, hogy következőnek ő fog kiszenvedni - mégis beszámolhat erről. Különös szadizmusként ugyanis az akasztófa alatt adták tudtára a kegyelmet... S ott van a tárlatvezető nagyapjának képe is, aki a harmincas években földművelési miniszterként szolgált, hogy 1950-ben a fenti fogházban öljék meg - nem kevésbé hátborzongató körülmények között, amiért is az unoka a forradalmárok közé állt.
Ugye, hogy izgalmassá válik a sokszor ásításig unt történelem? Kár, hogy a kedd és csütörtök délutáni nyitvatartásra kevesen kíváncsiak...