KORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓS KÖZPONT
MÉDIAELEMZŐ ÉS DOKUMENTÁCIÓS FŐOSZTÁLY

Az 1956-os forradalomról és annak 50. évfordulójáról szóló hírek a sajtóban

2006. október 25-27. között

2006. október 25. (MTI)

Az alábbiakban válogatást közlünk az MTI ötven évvel ezelőtti híreiből rövidítve, de minden egyéb változtatás nélkül: --- Budapest közellátásának megsegítésére csütörtökön délelőtt nagyobb élelmiszer-szállítmányt indítottak útnak Szolnok megyéből. A pékek munkaidejüket megkétszerezve, a helyi igények kielégítése mellett 88 mázsa kenyeret sütöttek a fővárosiaknak. A délelőtti órákig 20 vagon sertést és hat vagon marhát is küldtek Budapest közellátásának biztosítására. --- Az MDP Központi Vezetőségének nyilatkozata A Központi Vezetőség és a kormány nem hagy kétséget az iránt, hogy a szocialista demokrácia talaján áll, de ugyanakkor szilárd elhatározása, hogy megvédi a népi demokráciánk vívmányait, és nem tágít a szocializmus ügyétől. Programja alkalmas minden becsületes magyar hazafi egyesítésére. A Központi Vezetőség nem feledkezik meg arról, hogy vannak népi demokráciánknak elkeseredett és mindenre elszánt ellenségei, és felhívja a kommunistákat, a magyar dolgozókat, mindenekelőtt a munkásokat, fegyveres erőket, a volt partizánokat, a néphatalom szilárd oltalmazóit, hogy azokat, akik Népköztársaságunk államhatalma ellen fegyverrel támadnak, ha a megadott határidőig nem teszik le a fegyvert, kíméletlenül semmisítsék meg. (...) A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége helyesli a munkástanácsok megalakítását. A Központi Vezetőség helyesli a SZOT elnökségének ezzel kapcsolatos határozatát. A SZOT-elnökség javasolja a munkásoknak és alkalmazottaknak, hogy a gyárakban, üzemekben, bányákban kezdjék meg munkásigazgatás megalakítását, válasszák meg a munkástanácsokat. --- A londoni rádió 1956. október 26-i 5.45-ös, 6.45-ös magyar és 7. órás angol nyelvű adásának anyaga (Bizalmas!) A budapesti rádió éjszaka közölte Nagy Imre miniszterelnök válaszát a borsodi munkásküldöttségnek. A miniszterelnök megígérte, hogy a Hazafias Népfrontra támaszkodva új kormányt alakít. Hírek szerint azt is mondta, hogy az új kormány programjába felvesz néhány olyan követelményt, amelyet a borsodi munkásküldöttség terjesztett eléje. A kormányprogramot azután a nemzetgyűlés elé terjeszti. Kérte a munkásokat, addig is támogassák a kormányt. Felszólította őket, folytassák munkájukat, mivel az életszínvonal növelése miatt szükség van a termelés emelésére. (Bizalmas!) --- Bécsben titkos magyar rádióadót hallottak (Bizalmas!) Bécsi rádióhallgatók pénteken reggel - első ízben a magyar forradalom kitörése óta - titkos rádióállomást hallottak, mely magát "A magyar nemzet felszabadító rádió"-jának nevezte. A rádió általános sztrájkra hívta fel a magyar munkásokat. Követelte továbbá Mindszenty bíboros kiszabadítását és a magyar hercegprímási székbe való visszaültetését. Ez bebizonyítaná, hogy a kormány politikája tényleg megváltozott - mondotta a rádió. A rádióhallgató szerint ez az ellenállási adó állandóan változtatja hullámhosszát, nyilvánvalóan azért, hogy elkerülje a kormány ügynökei által való felfedezést. (Bizalmas!) --- Helyreállították a Bécs-budapesti távgépíró összeköttetést (Bizalmas!) A bécsi Reuter irodának sikerült a pénteki kora reggeli órákban az MTI-vel létrehozni a távgépíró összeköttetést. Kérdésre válaszolva az MTI közölte: a városban még egyes lövések hallhatók, általában azonban nyugalom van, "pillanatnyilag erős köd van". (...) Miként az MTI első összefoglalójában közölte, Budapest lakossága Gerő leváltását elégedetten vette tudomásul. A halottak és sebesültek számával kapcsolatos feltevéseket illetően azonban a hírügynökség kijelentette, ez idő szerint nincsenek abban a helyzetben, hogy akárcsak megközelítőleg is hiteles számokat mondhassanak. Az ügynökség megerősítette azokat az információkat, hogy vidéki városokban is rendzavarásokra került sor. (Bizalmas!) --- Lehet, hogy az Egyesült Államok tiltakozik a Szovjetuniónál (Bizalmas!) Lehet, hogy az Egyesült Államok a következő néhány napon belül erőteljesen tiltakozik majd Oroszországnál, amiért szovjet fegyveres erőket használnak fel a magyarországi polgárháborúban. Eisenhower elnöknek New Yorkban csütörtökön kiadott nyilatkozata egy ilyen akcióra célzott. Kijelentette, hogy Amerika "sajnálja a szovjet katonai erők beavatkozását" Magyarországon és kijelentette, hogy az 1947-es magyar békeszerződés értelmében ezeket az erőket "vissza kellett volna vonni". (Bizalmas!) --- A magyar események belgrádi visszhangja (Bizalmas!) Belgrádi kommunista körök csütörtökön üdvözölték Kádár megbízatását. Az új kommunista párttitkárt Belgrádban "baráti és becsületes egyéniségnek" tekintik, azt várják, hogy ő és Nagy, az új miniszterelnök abban a helyzetben lesznek, hogy a demokratizálás politikáját folytathatják. A jugoszláv főváros jól tájékozott köreiben úgy tudják, hogy Tito marsall rövidesen meglátogatja Magyarországot, hogy egy szorosabb megállapodásra jusson az új kormányzattal, amely helyére lépne annak a megállapodásnak, amelyet Gerő a leváltott pártvezető az elmúlt héten Belgrádban kötött. (Bizalmas!)

2006. október 25. (MTI)

Befejeződött a Dunántúli Nemzeti Tanács néhai elnöke, Szigethy Attila 1956-os szerepéről és mártírhaláláról készült film forgatása, amelyhez szakmai segítséget nyújtott dr. Borbély József soproni történész, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának adjunktusa.
Szigethy Attila és későbbi mártírtársai a forradalom napjaiban Győrben szervezték a "dunántúli ellenkormányt", ahogyan azt a megtorlásokat előkészítő egyik beszédében Kádár János nevezte. A bosszúhadjárat során őt is elfogták, de elítélni nem tudták, mert még a győri börtönben öngyilkos lett. Később a sopronkőhidai rabtemetőben földelték el, sorstársai Tihanyi Árpád, Földes Gábor, és Gulyás Lajos mellett.
Nyugvóhelyüket a rendszerváltás után két évvel tártak fel. Az ott nyugvó forradalmárok holttestét exhumálták. Az eseményen Dr. Borbély József is részt vett, majd később Szigethy Attila kapuvári újratemetésén, a család kérésére ő mondott emlékbeszédet.
Az elmúlt évek alatt a soproni történész egybegyűjtötte a szóban forgó forradalmi vezetők életrajzát, dokumentumokat és interjúkat készített több szemtanúval, a megtorlások túlélőivel.
A néhány héttel ezelőtt forgatott dokumentumfilmben ő maga is nyilatkozik, de a rendezők megszólaltatják Szigethy Attila lányát is, aki visszaemlékezik a forradalom napjaira. Felidézik a mosonmagyaróvári sortüzet és annak kivizsgálását, azután Szigethy fogsága és öngyilkossága körüli eseményeket, majd a temetését, amelyen legközelebbi hozzátartozói csak külön engedéllyel vehettek részt. A filmben nem csupán a politikusról esik szó - aki egyébként a nyilasok üldözésnek éppúgy ki volt téve, mint később a kommunista rendszerének - hanem az emberről, az apáról is megemlékeznek. Bemutatják a fennmaradt személyi tárgyait és könyveit, amelyeket számos jeles népi író, így többek között Veres Péter is dedikált.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának eseményeihez kapcsolódó dokumentumfilmet a kapuvári önkormányzat pályázat útján elnyert támogatásából készítették el. Díszbemutatója november 3-án lesz a kapuvári Petőfi filmszínházban. A tervek szerint az MTV egyes csatornáján is műsorra tűzik majd.

2006. október 25. (MTI)

Nem a Kossuth téren, hanem az 56-osok terén (a korábbi Felvonulási téren) állítják fel csütörtök reggel az ARC Művészeti Szolgáltató Kft. és a Merlin Kft. által meghirdetett pályázat 56 darab óriásplakátját.
Az eredeti tervek szerint szerda reggeltől lehetett volna látni az óriásplakátokat a Kossuth téren, de mivel a helyszínt biztonsági okokból lezárták a kiállítás az 56-osok terén kap helyet.
A plakátokat csütörtök reggeltől kezdik felállítani, az építés egy napot vesz igénybe, így kiállítás péntektől tekinthető majd meg.
Az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázatra mintegy 120 alkotást küldtek be a meghirdetett három - az én filmem; 50 év; és szabadság, szerelem kategóriába.
Az október 10-ig beérkező pályaműveket szakavatott és elismert szakemberekből álló bírálóbizottság értékelte. A pályázatra beérkezett alkotásokból 56 darabot állítanak ki az 56-osok terén, amit november 4-ig lehet megnézni.

2006. október 25. (MTI)

Emléktáblát állítottak a nemzeti hírügynökség székházának falán szerdán Gárdos Péternek, a Magyar Távirati Iroda (MTI) 16 évesen az 1956-os Kossuth téri sortűz áldozatául esett fotóriporterének.
A szülők nélkül felcseperedő fiút fűtötte az ambíció, a tudatosan, szorgalommal és alázattal vállalt hivatástudat, az, hogy kiváló, mások által megbecsült fotóriporterként akarta leélni életét - mondta az ünnepségen Vince Mátyás, az MTI elnöke.
Gárdos Péter "munkájával szolgálni akart, de az embertelen sortűz kettétörte életét" - tette hozzá, megemlítve, a fiatalember életcélja az volt, hogy jó fotóriporter legyen, ám ranglétra lépcsőfokain épphogy csak elindult, amikor a halálos lövés érte.
Szólt arról is: az MTI mai generációja Hoffmann Györgynek, a hírügynökség egykori fotóriporterének a visszaemlékezéseiből szerzett tudomást arról, hogy a társaságnak hősi halottja is volt az 1956. október 25-ei Kossuth téri vérengzésben.
Az emléktáblánál, Dévényi Tamás Ybl-díjas építész munkájánál - amelyet Vince Mátyás leplezett le - koszorút helyezett el Szántó András, az MTI általános, szakmai alelnöke, valamint Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere.

2006. október 25. (OS)

A kormány méltóképpen kíván megemlékezni az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról, de az elmúlt napok eseményei a korábbinál szigorúbb biztonsági intézkedéseket tesznek szükségessé.
Bár az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára rendezett állami ünnepségsorozat az előre meghirdetett program szerint folytatódik, a Kossuth tér lezárása miatt néhány helyszín módosul.
"Az Én 56-om" óriásplakát-kiállítást, amely az 1956-os témájú plakátok tervezésére kiírt pályázat 50 legjobb pályaművét mutatja be, október 27-től november 4-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Felvonulási téren, az október 23-án felavatott '56-os emlékmű mellett.
Az eredetileg tervezett november 3-ai időpontig folytatódik a Városháza parkban felállított "Nyitott Múzeum" kiállítás, és a "Forradalmi Emlékpontokat" is felkereshetik november 4-ig az érdeklődők a város több pontján. Csupán a Kossuth térre tervezett "Forradalmi Emlékpont" helyszíne változik: ezt a Felvonulási téren állítják fel a szervezők. Az alkalmi emlékpontoknál filmvetítés, történelmi idegenvezetők, tájékoztató anyagok állnak a forradalom és szabadságharc budapesti eseményei iránt érdeklődők rendelkezésére.
Október 24-én elindult 10 napos útjára a "Múzeumvonat '56" utazó emlékkiállítás, amely 19 városban tekinthető meg. A tárlat fél-fél napot tartózkodik a fogadó városok pályaudvarán. A szervezők a változások miatt az érdeklődő közönség megértését kérik. Kormányszóvivői Iroda
Kiadó: Kormányszóvivői Iroda

2006. október 25. (MTI)

- Haza és Szabadság - Versünnep 2006 címmel antológiát adott ki a Versünnep Alapítvány, a Kossuth Rádió, a Duna Televízió és a balatonfüredi Önkormányzat az 1956-os forradalom 50. évfordulója tiszteletére. A kötetet sajtótájékoztató keretében szerdán mutatták be a Magyar Rádió Márványtermében.
A kiadványt a Versünnep Alapítvány versmondó versenyének döntőjében elhangzott költeményekből, tizenhárom magyar poéta verseiből állították össze.
Mádl Dalma asszony, a versünnep társfővédnöke méltatásában kiemelte, hogy a kötet olyan, mint egy imakönyv, a haza jobb sorsáért küzdő költők breviáriuma. Arra kérte a könyv összeállítóit, hogy továbbra is tegyenek meg mindent a költészeti hagyományok folytatásáért, azért, hogy a fiatalok megszeressék az önkifejezésnek ezt a módját, a versmondást.
A versmondó versenyen hazai és határon túli magyar színészek és előadóművészek vettek részt. Feltétel volt, hogy az előadott versek közül az egyik a haza és szabadság témaköréből kerüljön ki, a másik vers szabadon választható volt.
A döntőt május végén tartották Balatonfüreden. Az első díjat és a vele járó kétmillió forintot Hunyadkürti György színész, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze kapta. Különdíjjal jutalmazták a 92 éves Gyulányi Eugénia előadóművészt.

2006. október 25. (MTI)

Az 1956-os magyarországi forradalom arra is emlékeztet, hogy a szabadságot soha nem lehet adottként kezelni, és a NATO hozzá kíván járulni, hogy a szabadság megvalósuljon azokban a térségekben is, ahol ma még beszélni sem lehet róla beszélni - mondta Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár az euroatlanti katonai szövetség brüsszeli központjában szerdán a forradalom 50. évfordulója alkalmából rendezett fotókiállítás megnyitóján.
Mécs Imre országgyűlési képviselő - akit De Hoop Scheffer 1956 egyik élő jelképének nevezett - egyebek közt arról beszélt, hogy a forradalom idején Magyarországon páratlan nemzeti egység alakult ki, amely elsodorta a pártállamot, és szembeszállt a világ legnagyobb hadseregével.
Sólyom László köztársasági elnök szavait idézve Martinusz Zoltán magyar NATO-nagykövet bevezetőjében kiemelte annak fontosságát, hogy ma már egy független, szabad, demokratikus NATO-tag Magyarország ünnepelheti az évfordulót, ahol a törvényes rend uralkodik.
Az akkori fiatalságnak a magyar forradalom világszerte a politikai eszmélést jelentette - mondta Jaap de Hoop Scheffer.
Értékek felszabadításáért is folyt a küzdelem, és ennek is köszönhető, hogy Európa ma már nem megosztott - szögezte le a főtitkár.
Mécs Imre emlékeztetett rá, hogy Király Béla tábornok adatai szerint 1956-ban több harckocsi rontott Magyarországra, mint amennyi 1939-ben Hitler rendelkezésére állt, hogy elindítsa a világháborút. A Szovjetunió látszólag győzött, valójában azonban a saját sírját kezdte megásni Budapesten - fejtette ki az egykori halálraítélt. Hozzátette: a hősies harc nem maradt nyomtalan, milliók szívébe költözött be a magyar név, és Budapest neve a szabadságküzdelmek szinonimája lett.
A megnyitón megjelentekkel személyes élményeiről osztott meg néhány gondolatot Evan Galbraith, az amerikai NATO-misszió védelmi tanácsosa, aki már 1956-ban az amerikai adminisztrációban tevékenykedett. A 78 éves szakember a forradalom idején a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megbízásából Európában állomásozott, annak az erőnek a részeként, amelynek egyik rendeltetése a vasfüggöny mögötti esetleges bevetések végrehajtása volt.
A Szabadság reménye című kiállítás október 25. és november 4. között tekinthető meg a NATO-központban.

2006. október 25. (MTI)

Az Európai Parlament strasbourgi ülésén mondott szerdán ünnepi beszédet Sólyom László államfő az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából.
Sólyom hangsúlyozta: Magyarország és a világ együtt ünnepli ezt az évfordulót, s bátorító azt érezni, hogy van egy olyan, megemlékezésre okot adó esemény, amellyel mindenki azonosulni tud. Ahol - mint állította - nincsenek véleményeltérések, nincsenek fenntartások. S ahol a világ saját magát is ünnepelheti, hiszen annak idején nagylelkű áldozatokat hozott: Ausztria például megnyitotta határait 160 ezer magyar menekült előtt, a lengyelek véradással segítettek a magyarokon, s menekültek tízezrei találtak új otthont világszerte más országokban.
"Ennek a megemlékezésnek, örömnek a valódi oka azonban az, hogy a közös ünneplésre egy olyan Magyarországban kerülhet sor, amely független, szuverén és demokratikus, ahol jogállamiság van, s ahol az ország saját akaratából válhatott olyan nemzetközi szervezetek, mint például az Európai Unió tagjává. Végeredményben a forradalom célkitűzései valóra váltak" - hangsúlyozta az Európai Parlament képviselői előtt mondott beszédében a magyar államfő. Egyben hozzátette: az is 1956-nak köszönhető, hogy a világ pozitívan gondol Magyarországra, hiszen a magyar szabadságharcosok hősies küzdelme napjainkig élő elismerést hozott.
Sólyom szerint a magyar forradalom adta az első tanújelét a közép-európai kommunista rendszerek instabilitásának. Ugyanakkor a kommunisták 1961-ben felépíthették a berlini falat, s 1968-ban katonai intervencióval verhették le a prágai tavasz reformmozgalmát. Így azután a kelet- és közép-európai kommunista befolyási övezet 1989-es felbomlását, majd összeomlását nem 1956 okozta, hanem az, hogy maga a rendszer volt gyenge, s a Szovjetunió nem volt képes sem gazdaságilag, sem a fegyverkezésben állni a versenyt - szögezte le beszédében a magyar államfő, akit egyébként Josep Borrell, az EU-parlament elnöke kiváló jogászként mutatott be, s olyan emberként, akinek az alkotmánybíróság elnökeként meghatározó befolyása volt a fiatal magyar demokrácia megerősödésében.
Sólyom a beszédet követően, magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta: két nappal ezelőtt, Budapesten 56 külföldi magas rangú vendég ünnepelte 1956 évfordulóját, s ez a mostani látogatás ennek fordítottja, hiszen most ő szólhatott az Európai Parlamentben 1956 jelentőségéről.
Sólyom arról is beszámolt, hogy strasbourgi látogatását kihasználva külön megbeszélést folytatott Borrell-lel, s különösen két kérdést érintettek. "Az egyik a magyar konvergenciaprogram volt: én megerősítettem azt az álláspontomat, hogy szükségesnek tartom ennek teljesítését, s ezt támogatni fogom" - közölte. A másik kiemelt témaként pedig a schengeni övezethez való csatlakozás kérdésköre szerepelt: Sólyom hangsúlyozta, hogy a magyar emberek szeretnék, ha az EU-csatlakozásnak más kézzelfogható eredménye is lenne a támogatási pénzek mellett, s így Magyarország nagyon fontosnak tartja, hogy mielőbb beléphessen a számos európai ország között szabad mozgást biztosító övezetbe.

2006. október 25. (MTI)

Mint minden spontán népmozgalomban, a rendetlenség és a zavarodottság mellett a remény és az eufória is jellemezte az 1956-os magyar forradalmat, amely egyszerre volt baloldali lázadás és jobboldali felkelés - véli Erich Lessing osztrák fotós a Libération című francia napilapnak szerdán adott kétoldalas interjújában.
Az interjú apropóját az szolgáltatta, hogy egyszerre jelent meg öt nyelven a 83 éves fotós 1956 nyarán, a forradalom alatt, majd karácsonykor Magyarországon készült felvételeiből összeállított fotóalbum. Az ennek képeiből válogatott tárlat megtekinthető a Budapesti Történeti Múzeumban, valamint Bécsben és Párizsban is.
Egyik kedvenc fotóját a forradalom alatt Lessing a budapesti Váci utcán készítette a szovjet könyvesbolt előtt, ahol egy fiatalember Petőfi Nemzeti dalát szavalta, miközben a felkelők orosz könyveket és lemezeket égettek. A forradalommal párhuzamosan Lessing szerint infantilis szimbólumháború is folyt Magyarországon.
A magyarok a franciákhoz hasonlóan nagyon kötődnek ellentmondásos történelmükhöz: a szovjet birodalom ellen harcoló 56-os felkelők az 1848-as szabadságharc szimbólumait vették elő, a hősök Petőfi és Kossuth voltak, akik száz évvel korábban a Habsburgok ellen harcoltak. A forradalom napjaiban volt egy festő, aki biciklivel közlekedett, s a szovjet tankokra az 1848-as forradalom jelképeit vagy Szent István keresztjét festette, amelyek azonnal felváltották a kommunista szimbólumokat.
Az egész nagyon amatőrnek tűnt Lessing számára: ahelyett, hogy átvették volna a hatalmat, a felkelők a gyűlölt jelképek lerombolásával voltak elfoglalva. A fotós lefényképezett egy teljes olyan felkelői csoportot, amely az érkező szovjet harckocsik árnyékában egy betonfalról próbálta leszedni a sarlót és a kalapácsot.
A magyar forradalomnak nem volt belső szervezettsége vagy központi ereje, a zavarodottság óriási volt, de a remény és az eufória is érezhető volt, mint minden spontán népmozgalomban. Leginkább az 1789-es francia forradalomra emlékeztetett Budapest 1956-ban: az események kaotikusan követték egymást. Nagyon furcsa utcai felkelés folyt, néhány helyen látványosan erőszakos jelenettel, amelyektől néhány utcával távolabb a legnagyobb nyugalomban zajlott az élet. A tömeg gyakran összegyűlt és nézőként figyelte a felkelők háborús akcióit, amelyet szinte kizárólag diákok és fiatalok hajtottak végre, akik időnként rendesen hazamentek szüleikhez ebédelni - emlékszik vissza Lessing.
Egy baloldali lázadás és egy jobboldali felkelés folyt párhuzamosan, amelyben a kis fegyveres csoportok irányítottak, a politikai élet csak fokozatosan jelent meg, amelynek szereplőire néha lőttek is a felkelők. Voltak köztük reformkommunisták, katolikusok, szociáldemokraták és szélsőjobboldaliak is. Ha sor került volna szabad választásokra, azt a jobboldal nyerte volna meg 1956-ban - véli a fotós.

2006. október 25. (MTI)

Sólyom László köztársasági elnök az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából csütörtökön részt vesz a mosonmagyaróvári sortűz áldozatairól szóló megemlékezésen, majd a Német Szövetségi Köztársaságba utazik - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal szerdán az MTI-t.
A köztársasági elnök csütörtökön délután öt órától részt vesz és beszédet mond Mosonmagyaróvár Gyászterén a mosonmagyaróvári sortűz áldozatairól szóló megemlékezésen és koszorúzáson.
1956. október 26-án Mosonmagyaróváron tüntetés zajlott le: kivonultak az üzemek dolgozói, az akadémia hallgatói és a középiskolás diákok. A tömeg a határőr laktanyához ment, amelynek épületéről a vörös csillagot akarták leszedni. Egy eldördülő lövés után egy percig váltakozó intenzitással tüzeltek a laktanyából a katonák, és kézigránátok is robbantak a sebesülten fekvő és a menekülő emberek között. Ennek következtében anyakönyvi adatok szerint 55-en haltak meg és 83-an megsebesültek. Mosonmagyaróvár önkormányzata 1990-ben meghozott első határozatában október 26-át városi gyásznappá nyilvánította.
Az államfőt pénteken Frankfurtban, a Goethe Egyetem ünnepségén díszdoktorrá avatják.
Sólyom László szombaton a német alkotmányosság bölcsőjének, a demokrácia és parlamentarizmus fontos jelképének számító templomban, a Paulskirchében vesz részt az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi megemlékezésen, ahol beszédet mond és kitüntetéseket ad át.

2006. október 25. (MTI)

A szabadság és demokrácia keresése címmel tíz eseményből álló kulturális programsorozattal emlékezik meg az 1956-os szabadságharc évfordulójáról Újdelhiben a Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ.
Az október 24-től november 14-ig tartó eseménysorozat keretében angol nyelvű dokumentumkiállítás nyílt, amely betekintést ad az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeibe.
A kiállítás megnyitása után kezdetét vette a "Forradalom celluloidon" filmsorozat Zsombolyai János A halálraítélt című alkotásának bemutatásával. A sorozat keretében Mészáros Márta, Gothár Péter, Kósa Ferenc és Koltai Róbert 1956-os témájú filmjeit láthatja a közönség. A vetítéssorozat különlegessége lesz Czigány Zoltán Ecseri tekercsek című dokumentumfilmje, amely az Ecseri piacon talált amatőr filmfelvételeken keresztül mutatja be a forradalom eseményeit.
A megemlékezés egyik legnagyobb szabású eseményének Az 1956-os magyar forradalom, India és a nagyvilág elnevezésű magyar-indiai történész konferencia ígérkezik. A Jawaharlal Nehru Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Intézetével közösen szervezendő tudományos rendezvényen számos indiai és magyar tudós elemzi az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit, azok nemzetközi vonatkozásait.
A programsorozat záró eseményeként november 14-én történészek és filmesztéták együtt elemzik Mészáros Márta A temetetlen halott című filmjét.

2006. október 25. (MTI)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából megjelent négy kötetet mutatott be a Kráter Műhely Egyesület a Magyarok Háza Bartók-termében szerdán.
A Kráter Műhely Egyesület, mint közhasznú szervezet egyik fő céljának tekinti a mai magyar irodalmi művek kiadását. Az 56-os forradalom évfordulója kapcsán négy kötetet jelentetett meg: két klasszikusnak nevezhető mű új kiadását és két teljesen új alkotást.
Tóth Éva Emlékvers című költeménye 17 nyelvű kiadását jelentette meg másodszorra is a Kráter Kiadó. A József Attila-díjas költő személyes gyermekkori emlékeit, élményeit dolgozta bele az önéletrajzi ihletésű négyoldalas versbe. Az első kiadás a Frankfurti Nemzetközi Könyvfesztiválon a "Legszebb könyv" címet kapta, míg a "Szép könyvek 1999" versenyen a Nemzeti Kulturális Alapprogram különdíját nyerte el.
A költőnő a könyvbemutatón elmondta: "Ez életem leghosszabb verse", majd hozzátette: "A cím nemcsak az emlékversre, mint reformkori irodalmi műfajra utal, hanem arra is, hogy a költemény emlékekből áll össze."
Harmadik kiadásban jelent meg Gérecz Attila Így bocskorosan című alkotása. Az 1956-os harcokban elesett költő összes versét, műfordítását és előkerült leveleit tartalmazza a magyarázatokkal és javításokkal bővített kötet.
Első kiadásban jelent meg Miklós Gyula Csaba Kisbakter az intézetben, és Frivaldszky János Ötvenhat műegyetemistái - Ének a lyukas zászlóról című könyve. Ez utóbbi mű a forradalom szemtanúinak elbeszélései alapján készült.
Frivaldszky János olyan forrásokat, adatokat gyűjtött össze - a forradalmat közvetlenül megelőző időktől a kádári rendszer megtorló, bosszúálló időszakáig -, amelyek a műegyetemisták tetteivel, mozgásával, későbbi sorsával kapcsolatosak.
Miklós Gyula Csaba a könyvbemutatón elmondta: "Nem hivatásszerűen, hanem kedvtelésből írok, más szóval amatőr vagyok." A szerző állami intézetben nevelkedett és ott szerzett élményeit vetette papírra. A történet a Rákosi-korszak idején játszódik egy intézeteben, a létesítmény falain belüli és kívüli világot is ábrázolja."
A négy könyv kronológiai rendszerbe állítható, áttekintést ad az 50-es évek Magyarországáról, a forradalomról és a forradalom utóéletéről.

2006. október 25. (MTI)

Azok számára, akik az utolsó generációhoz tartoznak, amely 56-ról tanúskodni tud, nagyon fontos, hogy annak öröksége hogyan száll tovább - mondta Sólyom László szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament épületében megrendezett, 1956-os témájú kiállítást bevezető szavaiban.
Az államfő hangsúlyozta az egybegyűltek előtt: azzal ellentétben, amit a televíziók közvetítette képek sugalltak, jól sikerültek a magyarországi megemlékezések. "Nagyon sok helyen voltak méltó és szép megemlékezések, és nagyon fontos, hogy a rádió és a televízió állandóan sugározta az 56-os felvételeket. Mindenki még egyszer átélhette, és a fiatalok megtudhatták, milyen is volt ez" - fejtette ki az államfő az Élesdi Művésztelep tárlatának megnyitóján. Az eseményen jelen voltak magyar európai parlamenti képviselők is, az Európai Néppárt(EPP-ED), az Európai Szocialisták (ESP) és a Liberálisok és Demokraták (ELDE) soraiból egyaránt.
"De azon túl, hogy reméljük: a fiatalok rátalálnak 56 szellemére, és tovább éltetik azt, nem azt várjuk, hogy állandóan ismételgessék, ami régen volt, hanem azt szeretnénk, hogy a mostani szabadságban forduljanak a jövő felé" - hangsúlyozta a köztársasági elnök.
Mint a kiállítást kísérő füzet fogalmaz: a romániai Élesden (Alesd), fiatal művészek alapításában 1997-ben létrejött alkotótábor "határokon átívelő" műhely: visszatérő tagjai egy-két vendég kivételével mind magyarok, és jelentős részük romániai magyar.
A most Strasbourgban bemutatkozó csoport nagyon szép példája azoknak a bonyolult etnikai, nemzeti és állami viszonyoknak, amely az EU-hoz legutóbb csatlakozott tagállamokat jellemzi - mutatott rá megnyitó beszédében a köztársasági elnök.
"A kisebbségek jogi helyzetének tisztázása, e jogok segítése az EU előtt álló egyik nagy kihívás", ami az őshonos kisebbségek esetében az identitás megőrzését jelenti, a bevándorlók esetében az integráció segítését - hangsúlyozta Sólyom László. - Az Európai Parlament, az a testület, amely a demokrácia közvetlen kifejezője Európában, reméljük, hogy meg fogja hallani a kisebbségek szavát is."
A művésztelep tárlatának megnyitója az Európai Parlament "magyar hetének" eseménysorozatába illeszkedett. Az október 23-26-i plenáris ülés alkalmával a testület egyebek mellett ünnepi ülésen emlékezett meg az 1956-os magyarországi eseményekről, az ülésen a magyar államfő beszédet mondott.
Az ötvenedik évfordulót kísérő strasbourgi magyar események közé tartozik a MÚLTjövő címet viselő fotókiállítás is, amelyhez Göncz Árpád volt államfő írt előszót, és amelyet közösen nyitott meg Sólyom László és Josep Borrell, az Európai Parlament elnöke szerdán. E másik kiállítás korabeli és ugyanazon helyszínekről készült mai fotók segítségével idézi fel az eseményeket. A forradalom pillanatait felvillantó fekete-fehér képek helyszíneit Gárdi Balázs World Press-díjas magyar fotográfus kereste fel kamerájával.

2006. október 25. (MTI)

A sok megpróbáltatás után szép jövőt kívánnak a belgák a magyar népnek - jelentette ki Anne-Marie Lizin, a belga szenátus elnöke testületének az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából szerda este Brüsszelben tartott emlékülésén.
Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke a magyarság köszönetét tolmácsolta a belga népnek, amiért menekültek ezreit fogadta be annak idején. Hangoztatta, hogy a befogadók mély humánumról, szolidaritásról tettek tanúbizonyságot.
Hozzátette, hogy a magyar menekültek új hazát kaptak, de megőrizték szülőföldjük szeretetét is.
Az emléküléshez kapcsolódva bejelentették, hogy a szenátus és a képviselőház ünnepélyes határozatot kíván elfogadni, amelyben "csatlakoznak a magyar néphez az emlékezésben", együttérzésüket fejezik ki a néppel az áldozatokért, továbbá jelzik, hogy nagyra becsülik az 1989 utáni magyar fejlődést is. Világosi Gábor köszönetet mondott belga partnereinek a tervezett határozatokért is.
Lizin elnök asszony kiemelte, a magyar forradalommal ébredtek rá Nyugaton, hogy "foglalkozni kell azzal, ami a fal túloldalán történik". Méltatta az 56-os események szerepét Európa megosztottságának felszámolásában
A magyar meghívott a Szabadság Hőse emlékéremmel tüntette ki Lizint és Herman de Croo-t, a képviselőház elnökét. A kitüntetést Világosi Gábor Sólyom László államfő, valamint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kosáry Domokos, az ,56-os Emlékbizottság elnöke nevében adta át.
Az emlékülést - amelyen jelen volt mások mellett Mécs Imre országgyűlési képviselő, 1956-os elítélt - a témához kapcsolódó előadások egészítették ki. Az 1956-os események a magyar történelem összefüggéseiben címmel a magyar származású Rezsőházy Rudolf, a leuveni katolikus egyetem nyugalmazott egyetemi tanára, Az 1956-os belgiumi magyar emigráció címmel a genti egyetemen oktató Frank Caestecker, A magyar menekültek belgiumi fogadtatása címmel a magyar menekült anyától származó Lionel Vandenberghe szenátor, míg A szabadság Európája - A közép-európai forradalmak és Európa újraegyesítése címmel Jean-Arthur Regibeau, a liege-i egyetem oktatója tartott előadást.
A programot Ata Kandó 1956. novemberi fényképei, valamint Tóth Melinda és Víg Levente előadásában Bartók Béla és Mertz János Gáspár zenedarabjai egészítették ki.

2006. október 25. (Népszava)

Rövid Hírek

India életeket mentett 1956-ban

- Az 1956-os Budapesten a külképviseletek nem értették mi is folyik az országban - kivéve az indiait. Ennek az országnak az ügyvivője olyan információkkal látta el külügyminisztériumát, hogy az fel tudott lépni Magyarország érdekében. Ennek sok magyar forradalmár köszönhette az életét, köztük édesapám is - mondta tegnap Göncz Kinga külügyminiszter azon - a Petőfi Irodalmi Múzeumban - megtartott rendezvényen, melyen bemutatták az "India és az 1956-os forradalom" című dokumentumgyűjteményt. Jelen volt Ambika Soni, az Indiai Köztársaság turisztikai és kulturális minisztere, aki az évfordulós ünnepségeken képviselte országát, továbbá Göncz Árpád volt köztársasági elnök, aki - mint lánya is mondta - az életét köszönhette az indiai diplomáciának. Ambika Soni kedden e gyébként négy évre szóló, a kulturális csereprogramokat szabályozó megállapodást írt alá Hiller István oktatási és kulturális miniszterrel.

2006. október 25. (Népszava)

Beszennyezték a tüntetések az 1956-os megemlékezéseket
Tisztelgés a magyar forradalom ötvenedik évfordulóján az ENSZ-ben és az Európai Parlamentben

Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter New Yorkban köszönetet mondott Magyarországnak az 1956-os forradalomért, amely, mint mondta, hozzájárult a kommunizmus összeomlásához. Kissinger az ENSZ székházában mondott beszédet a magyar állandó ENSZ-képviselet ünnepi megemlékezésén.
"A magyar forradalom egészen rendkívüli esemény volt" - fogalmazott Kissinger, aki 1973 és 1977 között irányította az amerikai diplomáciát. Mint mondta, a békés diáktüntetéssel kezdődött magyar forradalom részvevői fegyverek és remények nélkül szálltak szembe a szovjet tankokkal, a kommunista világhatalom hagyományos fegyveres erőivel, amelyeket a Nyugat is csak atomfegyverek bevetésével remélhetett volna legyőzni. "A magyar forradalmárok megváltoztatták Európa történelmét" - mondta a 83 éves Kissinger. A szovjet tömbön belül az államok vezető megtanulták: ha hatalmon akarnak maradni, akkor "a nemzeti szellemhez kell fordulniuk", valamiképp össze kell békíteniük a kommunizmust a nemzeti identitással. "1956 a szabadság reménye - a magyar forradalom" címmel fotókiállítás nyílt az ENSZ-székházában.
Az Európai Parlament elnöke és frakciószónokai október 24-én Strasbourgban emlékeztek az 1956-os magyar forradalomra. Josep Borrell, az EP elnöke azt mondta, az 1956-os forradalom nemzeti tragédia volt, ugyanakkor az első repedést jelentette a szovjet birodalmon. Idézte Albert Camus 1957-es szavait, melyek szerint a leigázott és bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármely más európai nemzet az utóbbi húsz évben. Borrell szerint most az egységes Európa közös célját, az európai szellemiséget kell szem előtt tartani. Ezzel is tartozunk azoknak, akik a szabad Európáért haltak meg Magyarországon - mondta.
A néppárti Hans-Gert Pöttering szerint különösen a mostani budapesti események fényében elismerésre méltó, hogy a magyar EP - képviselők lehetővé tették, hogy az Európai Parlamentben minden frakció által elfogadott állásfoglalási javaslatot nyújthassanak be 1956 emlékére. A szocialista Martin Schulz szerint hálásnak kell lennünk azoknak, akik akkor a ma az EU által garantált jogokért küzdöttek. Bronislaw Geremek, a liberális frakció főhajtását tolmácsolva azt mondta: a mai Magyarországon "a vezetőknek és a népnek 1956-os bátorsággal kell megtalálnia azt a bölcsességet, amely ahhoz szükséges, hogy a politikai vitákon túllépve a közjó és a közös érdekek érdekében cselekedjenek." Daniel Cohn-Bendit, a zöldek képviselője figyelmeztetett: a demokráciáért minden nap küzdeni kell. Ezt mutatja szerinte a mai Lengyelország, Magyarország és Franciaország, ahol fasiszta szélsőjobboldali erők vannak.
Beszennyezték a kormányellenes tüntetések az 1956-es budapesti megemlékezéseket - vélte a La Libre Belgique. A mérsékelt, konzervatív belga lap emlékeztetett az ország súlyos megosztottságára. Megemlítette, hogy a forradalom érdemeit "kizárólag magának tulajdonító" jobboldali ellenzék bojkottálta a központi ünnepségeket.
"Az 1956-os felkelés rossz remake-je Budapesten" című írásában a Libération arról számolt be, hogy a hivatalos megemlékezések idején szélsőjobboldali csoportok csaptak össze a rendőrséggel Budapest belvárosában, s hogy a rendőri erők gumilövedékekkel és könnygázzal válaszoltak. Eközben a kormányzó baloldalnak az ünnepséghez való jogát vitató Fidesz külön tízezres nagygyűlést tartott. "A szétoszlatott szélsőséges aktivisták útjelző táblákat csavartak ki és feliratokat festettek a nagy zsinagógára" - írta a lap.
A La Nouvelle République du Centre-Ouest című regionális lap szerint a megemlékezés napján történt összecsapások azt bizonyítják, Magyarország még mindig nem rendezte számláját sem a régi ultranacionalista szellemekkel, amelyek újjáélednek és utcára visznek manipulált fiatalokat - akik magukat 1956 örököseinek tekintve náci zászlókat lengetnek -, de a kommunista múlttal sem.
Mélyen megosztott magyar politikai kaszt és a posztkommunista mindennapok vesződségeitől kimerült társadalom emlékezett hétfőn az 1956-os forradalom kitörésére, írta az osztrák Der Standard. A liberális lap idézte Gyurcsány Ferencet, aki szerint a mai politikai összecsapások színtere nem az utca, hanem a parlament. A tudósító szerint épp ezt látja másként a jobboldali ellenzék, amely több mint egy hónapja arra törekszik, hogy Gyurcsányt utcai tiltakozó akciókkal kényszerítse térdre - azt követően, hogy nyilvánosságra került a miniszterelnök egy belső beszéde, amelyben drasztikus szavakkal arra szólított fel, hogy szakítsanak a politikai hazugságok jelenlegi kultúrájával.
"Magyarország nem akar hazugságrendszerben élni" címmel közölt interjút Orbán Viktorral keddi számában a német Die Welt. Orbán az interjúban meggyőződésének adott hangot, hogy Gyurcsány le fog mondani. Az ellenzék vezetője szerint Magyarországnak technokrata kormányra van szüksége, nem pedig olyan új kormányra, amelyet az ellenzék állít fel. "Mindig mondtam, hogy nem törekszem kormányhatalomra a lakosság egyértelmű mandátuma nélkül" - hangsúlyozta, utalva arra, hogy választások tartása jelenleg nincs napirenden.
A világ méltóságteljes megemlékezést várt, de újabb kormányellenes lázadást kapott. A helyzet kissé történelmi paradoxon, mert a magyarok most egy olyan haladó kormány ellen tiltakoztak, amelyik országukat bevezette Európába és takarékossági reformokat kíván keresztülvinni - írta a legolvasottabb cseh napilap, a Mladá Fronta Dnes.
A budapesti zavargások csak tovább erősítik a közép-európai politikai fejleményekkel kapcsolatos EU - aggodalmakat, az uniónak ugyanakkor vannak hathatós válaszeszközei arra az esetre, ha ezekben az országokban veszélybe kerülne a demokrácia - írta a Financial Times. A londoni üzleti napilap szerint a magyarországi politikai helyzetben benne van mindaz az ostobaság és baljóslat, amely most már a Közép-Európáról alkotott kép egészét fenyegeti. Az írás szerint a szlovákiai és a lengyelországi helyzet is egyszerre ad okot gúnyolódásra és kezek tördelésére Európa más vidékein. Azok az értékek, amelyeknek védelmére az EU felesküdött, ugyanazok, amelyek az 56-os felkelés hajtóerejét is adták. Ezen értékek legfontosabbika a nemzetek joga a demokratikus önkormányzásra. Emiatt a régebbi EU - tagok helyesen teszik, ha alaposan meggondolják, mielőtt erővel lépnek fel Közép-Európa választott kormányaival szemben - írta a Financial Times.

2006. október 25. (Népszabadság)

Kismajom-projekt indul!

Andrea Lauer Rice második generációs magyar, aki felnőttként tanulta meg az anyja nyelvét. Élt és dolgozott is Magyarországon és csak az idén vagy hatszor látogatott ide. A férje görög származású és Andrea arról álmodozik, hogy három és fél éves Miklós fiát - és az amerikai harmadik generációt - megtanítja magyarul, netán még a férjét is.
A magyar hátteremet meg akarom tartani - mondja határozottan.
Szavának súlyát növeli, hogy két éve alapított cége, a Lauer Learning kedden bemutatta az FF '56 - Freedom Fighter '56, azaz Szabadságharcos '56 -, angol és magyar nyelvű számítógépes játékot. Az újságíróként közgazdasági mesterkurzust végző Andrea öt éven át marketinggel foglalkozott az IBM-nél, de bármit dolgozott is, nem feledte, minek köszönheti, hogy amerikai állampolgárnak született.
- Egész életemben foglalkoztatott az 1956-os forradalom. Először dokumentumfilmet akartam készíteni róla, hogy szüleink ismereteit átadjam a következő generációnak. Végül interaktív játék lett belőle, "a legjobb történelemkönyv, amit valaha játszottál". Történelmi pontosságra törekedtünk, vigyázva, ne csússzunk bele a politikába. A pesti srácok szenvedélyét átélhetővé tevő szerepjátékot készítettünk tizenévesek számára a magyar forradalom eseményeiről 200 grafikával és 28 különféle helyszínjátékkal. Pontokat lehet szerezni, ha valaki gyógyszerutánpótlást szállít, ha sebesülteket ment, vagy ha szovjet katonákkal, illetve ávéhásokkal csatázik. A Sziget-fesztiválon naponta több százan játszottak az FF bemutató változatával.
Andrea állítja, hogy Amerikában, főképp a magyar származásúak körében sok elkötelezettje van 1956-nak. Van, aki megemlékezésül 1956 kilométert kerekezett, más pénzt gyűjt, hogy az amerikai Rock and Roll Múzeumban elhelyezhessen egy 1956-ra emlékeztető gitárt.
- Olyan történelmi esemény ez, amire büszkék lehetünk - mondja mély meggyőződéssel, és megajándékoz az édesanyjával, Lauer K. Edithtel közösen szerkesztett és összeállított "56 történet" című, ugyancsak most megjelent kötettel, amelyben páratlanul gazdag képanyaggal az amerikai magyarok személyes emlékeit gyűjtötték össze és adták ki ugyancsak két nyelven. Ezekből egy momentum bekerült a játékba is, ahogy az is szerepel benne, hogy egy körtéri patikus sebesülteket látott el, a pincében pedig Molotov - koktélokat gyártottak. Ez a patikus Andrea nagymamája volt.
Az 1956-os művek mostani dömpingje - ha eléri a közönséget - javíthatja a tisztánlátást, ami ránk férne. A Lauer Learning megbízásából a Szociográf Piac- és Közvélemény-kutató Intézet kimutatta, hogy a középiskolások és a frissen érettségizettek mindössze tizede sorolja a forradalmat a három kiemelkedő nemzeti tett közé, és keverik az 1848-as, az 1956-os és az 1990-es eseményeket. Ezért vallja Andrea is, hogy a tanulást magával ragadóvá kell tenni a mai technika és a média világában járatos gyerekek számára. Ha nem érjük el, nem taníthatjuk őket. Mindez cége filozófiája is. Olyan szórakoztató és új módszereket alkalmazó multimédiás termékeket kívánnak készíteni, melyek segítségével a gyerekek nyelveket tanulhatnak, idegen kultúrákról és történelmi eseményekről szerezhetnek ismereteket.
De hogy kerül ide a majom? Andreát a nagyapja kismajomnak hívta, talán élénk gesztikulációja miatt is. Ezért lett leendő nyelvtanító programjának a kismajom a neve. Ez Miklós fia és a férje tanításának a programja is: rajtuk fogja tesztelni. A Kismajom magyar nyelvtanulási csomag szórakoztató és fantáziadús DVD-ből, könyvekből, nyelvkártyákból fog állni, hogy segítse a szülőket a kétnyelvű nevelésben.
"Vesd bele magad a forradalomba!" - biztat az FF56! Lauer Andrea a munkába veti bele magát: utazik vissza, mert az amerikai Komoly játék-konferencia egyik előadója.

2006. október 25. (Délmagyarország)

Mézga Géza és az ő forradalma

Mézga Géza, a Mars téri cukorka- és gyümölcsárus Szeged egyik legismertebb embere. S a legismeretlenebb is: kevesen tudják, hogy valójában Bunkóczy Menyhértnek hívják, s akkor kezdett dolgozni, amikor kitört a forradalom: ötven éve.
- Hogyan lettem én Mézga Géza? Amikor fölépítettem a pavilonomat hetvenháromban a Mars téren hetvenezer forintból, melyre OTP - kölcsönt vettem föl, a tévében ment a Mézga család.

A pavilon helye
Emlékszik rá? Na, akkor hozta ki a Szerencsi csokoládégyár azt a 23 grammos termékét, melynek papírja a Mézga-figurákat ábrázolta. Gondoltam, ha a Mézga Édességbolt nevet adom az üzletnek, csak nyerő lehet. Az is lett! Én pedig "a szegedi Mézga Géza" lettem, sokan máig Gézának szólítanak, nem is tudják az igazi nevem - idézi föl a régi időket Bunkóczy Menyhért a Mars téren, kis pavilonja helyén. Januárban bontatta le az önkormányzat a piacrekonstrukció kapcsán - helye azóta is üresen áll. A Bunkóczy família: igazi, többgenerációs kereskedőcsalád. Kereskedődinasztia. Az alapító Bunkóczy Bertalan volt, a Nyírségből. Debrecenben kitanulta a pékmesterséget, és Franciaországban is szerencsét próbált. A nagy gazdasági válság idején állt kereskedőnek Szegeden. Kibírta. A történelem azonban folytatódott, üzletét államosították, visszakényszerült a pékszakmába - és máris a forradalomnál vagyunk.
- Akkor kezdtem dolgozni, mint kereskedőtanuló, a Tisza Lajos körúton, a Jégkunyhó eszpresszó mellett, a ruházati bolt 12-es árudájában, éppen ötven éve. A tüntető tömeg ott vonult el az üzlet előtt, Pióker Béla bácsi gyorsan be is zárta a boltot, válságosnak ítélve meg a helyzetet.

Gyerekként, megsebesülve
Én mint kíváncsi gyerek, belevegyültem a tömegbe, és az első sorokban éltem meg a sortüzet, melynek halálos áldozata is volt. Magam is megsebesültem: három szilánk ment a lábamba. Mentő vitt a sebészeti klinikára, ott feküdtem a többi sérülttel együtt; emlékszem egy emberre, akit menekülés közben ért golyó, a sarkán hatolt be, és a lábfején jött ki, egészen elöl.
Az idő azonban nem állt meg, teltek az évek, évtizedek, fölépült a Mars téren Bunkóczy Menyhért pavilonja. Azaz inkább pavilonkája, néhány négyzetméteren, melyet azonban - alighanem - többen ismernek Szegeden, mint a Dóm teret. Mindenki, aki piacra ment, illetve onnan jött: az üzlet mellett haladt el.
- Egy nemzedék nőtt fel, kérem, azokon az édességeken, melyeket árusítottunk, egy nemzedék! - büszkélkedik; felesége, Mária asszony helyesel. - Az én Gránit kockáimon, Donald rágóimon, Sport szeleteimen, Édes Annáimon. A Sport csoki, az Édes Anna egy forint volt. A táblás Kedvenc csokoládé hat ötvenbe, a Boci egészen égbeszökő módon tizenegy forintba került - emlékszik vissza.
- Hiánygazdaságban éltünk, nem eladni volt a nehéz, hanem beszerezni. Nagyon sokat kellett menni az áru után. Öröm volt, ha tudtunk szerezni, csak úgy kapkodták a vevők. Egy "kis Stühmer" voltunk mi itt, a Mars téren, egy "kis Stühmer"!

Továbbviszik a szakmát
Telt az idő, jött a puffasztott kukorica korszaka. De nagy slágercikk volt az! Kecskemétre kellett utazni érte, Hetényegyházára, ott volt a gyár... A nyolcvanas évek végén aztán megváltozott a helyzet: már nem beszerezni volt nehéz a termékeket, hanem eladni. Elszabadultak az árak... Persze a törzsvevőink továbbra is ide jártak, mindenkit ismertünk, valóságos otthonunk volt a Mars tér, és amikor idén télen megkaptuk a papírt, hogy bontják a pavilont: nem hittünk a szemünknek. Egyébként nem lett volna muszáj okvetlenül bontani, úgy volt építve, egy az egyben el lehetett volna szállítani... Havi ötvenhétezerből élünk feleségemmel kettesben: ennyi nyugdíjat kapunk összesen. Nem így képzeltük el öregségünket - mondja a kereskedő. Maga elé néz. Zajlik a Mars téren az élet.
Ki viszi tovább a szakmát? A házaspár leánya, Dávidné Tünde - vérében van a kereskedelem, kora gyerekkorától kezdve besegített szüleinek a Mars téren -, aki lakástextil üzletben dolgozik, s az unokák. Dániel a Krúdy szakközépiskolában tanul, és már kész tény, hogy kereskedő lesz, s Dalma - ő valószínűleg ugyanide megy középiskolába tovább. Nem fenyegeti megszűnésveszély a dinasztiát.

2006. október 25. (Délvilág)

Négy alkotó - egy '56-os szobor Csongrádon - November 4-éig elkészül

Időben elkészül Csongrádon a Szentháromság téri 1956-os emlékmű, melyen négy alkotó dolgozik - egyetértésben. A bronzelemek nagy részét már kiöntötték, a gránitoszlopon is dolgoznak. November 4-én lesz az avatóünnepség.
Egy éve emlékbizottságot hozott létre az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának méltó megünneplésére a csongrádi önkormányzat. A grémium célul tűzte ki egy méltó emlékmű felállítását is. Erre kapott Csongrád hárommilliót, ez kiegészült a lakosság és a város adományaival. Lantos Györgyi, Máté István, Tóth Béla és Ungor Csaba közös emlékműve a Máté házaspár műhelyében készül.
Lantos Györgyi arról tájékozatott bennünket kedden, hogy a várossal kötött szerződésnek megfelelően november 4-én állni fog a bíróság épülete melletti park szegletében az emlékmű. A gránitoszlop Kiskunfélegyházán készül, az emlékmű bronz részeit jórészt kiöntötték, az összeszerelésre és az elhelyezésre is lesz elég idő. Arra a kérdésre, hogy a négy szobrász közül kié a vezető szerep, a művésznő azt válaszolta: egyenrangú alkotókként vesznek részt a munkában.
Kezdetben vita folyt arról, jó helyen lesz-e ez az emlékmű. Lantos Györgyi szerint a Fő utca és a Szentháromság tér találkozásánál aligha találhattak volna központibb és hangsúlyosabb helyet.
A város polgárai közül többen anyagilag támogatták az emlékmű megvalósulását, az pedig fontos üzenet megbolydult világunkban: négy csongrádi szobrász össze tud fogni.
Az avatásra november 4-én, szombaton kora délután kerül sor a Szentháromság téri parkban.

2006. október 25. (Index.hu)

Rekordot döntött a Szabadság, szerelem

Rekorddal indult útjára a Szabadság, szerelem: egy nap alatt 29 525 néző váltott jegyet Goda Krisztina és Andy Vajna alkotására. A magyar filmek közül eddigi rekordtartó, az Üvegtigris 2. volt, első napján 20 000 néző látta, előtte a Magyar vándor, azelőtt A miniszter félrelép. De a teljes nemzetközi mozis mezőnyben is a Szabadság, szerelem büszkélkedhet az idei legjobb bemutató - eredménnyel Magyarországon, második helyre utasítva ezzel az eddigi legsikeresebbet, A Karib-tenger kalózai 2.-t.
A Fenyő Iván, Dobó Kata, Csányi Sándor, Gesztesi Károly főszereplésével készült Szabadság, szerelem című filmet október 23-án a forradalom ötvenedik évfordulóján, rendhagyó módon hétfőn kezdték játszani a magyar mozik. A nagy várakozást az évforduló premiernapján a budapesti események sem csökkentették: tömegek zarándokoltak a mozikba, a forgalmazó Intercom tájékoztatása szerint a vetítés végén több helyen is tapssal köszöntötték a filmet.

2006. október 25. (Index.hu)

56 hiábavaló krónikája - Andrew Princz: Ötven év távlatából - Bridging the Divide

Neves támogatókkal impozáns riportalbumot jelentetett meg 1956 50. évfordulója alkalmából az ontheglobe.com. Szerzője, a kanadai magyar Andrew Princz felkutatott 15 Kanadába emigrált magyart és itthon maradt rokonaikat, és párhuzamos életútinterjút készített velük. Nagy ívű vállalkozás, szomorú eredménnyel.
Andrew Princz jó szándéka és munkabírása kétségbevonhatatlan, afféle rendes második generációs bevándorlóként elkezdte kutatni gyökereit és rájött 56 igazi tragédiájára, arra, hogy a forradalom családokat és szerelmeseket szakított szét.
A téma mindenkit érint, hiszen talán nincs olyan magyar, akinek közeli-távoli rokonságában ne lenne külföldre szakadt hazánkfia, akinek 89 előtt ne fordult volna meg a fejében, hogy felkutassa emigráns rokonait, és hozzájuk meneküljön. Az Ötven év távlatából az ilyen, néhol kusza rokoni szálakat próbálja felkutatni és bemutatni, hogy mi történt a két alsógatyával útnak induló kamaszokkal és mi itthon maradt, ragadt rokonaikkal. Tizenötször két élet, Toronto és Budapest, Abbotsford és Écs, Victoria és Debrecen.
Életútinterjúkat felvenni - ha valaki komolyan belevág - kemény dolog. Az alanyok napok, hetek alatt nyílnak meg és ha sikerül bizalmukba férkőzni, akkor talán olyan dolgokat mondanak el, amiket még sohasem.
Az interjúalany talán akkor először mer szembenézni a múltjával, mélyre ásni az emlékezetében, a mesélés vallomássá válik, a sírások és a nevetések heves váltakozása katarzist okoz, és a "főhős" a történet végére megtisztul és feloldozást nyer. Ha szerencsés, akkor a riporter is megélhet egyfajta katarzist, elméje kitisztul, akár a fehér vászon, amelyre az alany festi a képeket, beleérző képessége révén életeket kap ajándékba és élhet át anélkül, hogy újra kéne születnie.
Az ilyen munka megterhelő és felemelő, a külső szemlélő számára is, legyen az dokumentumfilm-néző vagy riportkönyv-olvasó.
Hogy Andrew Princz és interjúalanyai átéltek-e ilyen katarzist, nem tudni, mert a végeredmény, a dokumentumkötet ugyanis nem hagyja. Nem derül ki, hogy a szerző a párhuzamos életútinterjúkat napok, hetek alatt vette-e fel vagy "elég volt" rá néhány óra, hogy aludtak, ettek, sírtak-e alatta vagy csak fecsegtek teasüteményt ropogtatva.
Száznegyven oldal tizenötször két életre fájóan kevés, főleg, hogy a könyv kétnyelvűsége (angol és magyar) és fotókkal, dokumentumokkal gazdagon illusztráltsága miatt tulajdonképpen csak alig 70 oldal jutott az interjúalanyokra, azaz kétéletenként 4-5.
Annak, hogy ez a riportkönyv nem kerülhet be az 56-ot megemésztését segítő irodalmak sorába egyszerűen terjedelmi okai vannak. Négy-öt oldalban elmesélni két rokon életét, annak minden történésével, tapasztalataival és tanulságaival lehetetlen. Az eredmény egy erősen húzott szöveg, egy felszínes, mélységek nélküli, stilizált magántörténelem, mely az olvasót nem érinti meg, mert nincs ideje megismerni a szereplőket, habitusukat, motivációikat és életkörülményeiket.
Az Ötven év távlatából így vált minden szándéka ellenére hideg, rideg riportkönyvvé, ami csak külsőre tetszetős, belülről viszont üres. Hiába nyíltak meg miatta az interjúalanyok, kaparták elő korabeli hajójegyeiket, dokumentumaikat,rajzaikat, engedték magukat lefotózni (by Sándor Katalin), semmit, pontosabban semmi igazán fontosat nem kapunk belőlük. Pedig biztos megérdemelték volna.
ontheglobe.com
Budapest, Montreal 2006., 140 oldal, 3900 Ft.

2006. október 25. (Magyar Nemzet)

A vérengzés tere, 1956
Harapták a haldoklók a füvet 267 Egy gyári belépő maradt utána, egy jegygyűrű és egy zsebkendő

A rendszerváltozáskor, 1990-ben nagy megemlékezés volt. De utána egyre fogytunk. 1993. október 25-én például mintha meg sem történt volna az, ami 1956-ban a Kossuth téren bekövetkezett. A délelőtt folyamán két ember jelent meg, és a Rákóczi-szobornál gyertyát gyújtott. Pár perccel később egy idős asszony sétált be a térre, és letett az emléktáblára egy csokor virágot. A tizennyolc éves fia halt meg itt. Később arra jött egy óvó néni nyolc-tíz kisgyerekkel, és koszorút helyeztek el a talapzaton. Aztán évek múltán megint többen lettünk, és nem maradt el a főhajtásunk. Hogy mi lesz ma, az ötvenedik évfordulón, amikor a térre besétálni sem szabad? Kérdések válasz nélkül. Arnóth Károly hívott telefonon, hogy abban a Párkány utcai házban, ahol lakik, él egy idős asszony, aki 1956. október 25.-én édesanyját vesztette el a Kossuth téren, miközben maga is súlyosan megsebesült. Ugyanott feküdt, a metróépítkezés földhalmán, ahol Arnóth és egyetemi társa, a későbbi Kossuth - díjas költő, Ágh István is megsebesült, és ezen a helyen élte át a szörnyűséget. "Ott feküdtem elrendelés szerint pontosan kimérve Isten centijével - írta Ágh István -; ha valamivel jobbra, én vagyok az a halott, ha balra, belőlem csinál húsrózsát a golyó, barátom karja lett húsrózsa amúgy, ha lejjebb hasalok, megöl a szilánk. És mászott rajtunk a félholtak őrülete- Harapták a haldoklók a füvet." A költő 1991-es kötetében megjelent, A Parlamentnél című verse így kezdődik: "Földön - fektem iszonyú homorúja / gyöpös a vér s az esőlé után, / kivált alakom hány leves tócsa / tükrözte gyűrötten tovább, / mióta menni újra megtanultam / tizennyolc évesen, már túl az ötvenen / halálom zónájába visszajárok, / látszat villamoshoz, kézfogásra." Az asszony, Béres Lívia dolgozni akart menni. De édesanyja, Vargáné Dávid Ilona nem engedte egyedül az utcára lépni. Ezért aztán együtt hagyták el az Ó utcai lakásukat, ahol a félig béna nagymama vigyázott a gyerekekre. Sodródtak a tömeggel, és eközben a Kossuth tér közepén kötöttek ki, ahol már barátkoztak az emberek a szovjet katonákkal. - Hirtelen úgy döntöttem, hogy mégis hazamegyek - emlékezett Béres Lívia -, mert nyugtalanított, hogy a két apró gyerek is velünk akart jönni. Elbúcsúztam az anyukámtól, és elindultam a tér egyik sarka irányába, amikor iszonyú lövöldözés kezdődött. Az emberek úgy rohantak, mint az állatok. A földre löktek és megtapostak. Feltápászkodtam, és a Rákóczi-szobor túl só oldalán, a földhányás térről kinéző felén a földre vetettem magam. Akik ide menekültek, valamennyien megsebesültek vagy meghaltak. A halál dombja volt ez, egy vérengző tank célpontja. Bosszúja? Értelmetlen kín, és ostoba küzdelem az életért, amikor szemtől szembe felesleges volt a védekezés. Az utolsó vánkos, amire az ember lehajtotta a fejét. Az asszony hét helyen sebesült meg. Egy dumdum golyó a felső lábszárába hatolt azt mondta az orvos, szerencséje, hogy fáradt golyó volt. A másik a nyakába fúródott - azt mondta a professzor, ha egy hajszállal odébb éri a testét, már biztosan nem él. Egy harmadik golyó a tüdőben landolt. Felnéztem, és arra gondoltam, most már feladom, mert úgyis meghalok, de aztán valami lelki erő feltámasztott, és bebotorkáltam a szemben lévő házba, utólag derült ki, a Kossuth tér 9. kapujába. De még lőttek utánam is, és eltalálták a kapufélfát. Lefelé segítettek néhány lépcsőn a szuterénbe, ahol már elég sokan voltak. Vaságyra fektettek, és konyakkal kínáltak. Ágh István versének második szakasza: "Gondolja-e most valaki, milyen / történelmet, kaszálást parkosított / a csitri-szép cigány, s a mátós / utcaseprő mit söpör? Platán-avart, / de nékem földbe vájó fogsort / és tenyeret, s az újra ültetett / dísztérre csinosított sírvirágok / felejtetnének, sose feledek!" Folyt az asszonyból a vér, a ruhája szitához hasonlított. Egy orvostanhallgató fiú próbált rajta segíteni. "Tüdőlövése van mondta -, ezt nem lehet bekötözni." Egy emlék ötven év távlatából: a férfiak jobban jajgattak, mint a nők. A feje felett kezdtek el tanácskozni. "Hagyd már, ez meghalt" mondta az egyik. Összerándult. "Ugye, mondtam, te hülye, hogy él" - szól a másik. Az orvostanhallgató fiú pedig így mesélte később Nyugaton, merthogy elhagyta az országot: "Azt mondtam magamban, ezt a csajt nem hagyom itt, mert olyan szép, mint egy Chopin-keringő." Huszonnyolc éves volt az asszony ötvenhatban, s odahaza várta két gyerek. - Teherautóra raktak, amely már tele volt sérültekkel, és a Tétényi úti kórházban kötöttünk ki. Egy napon azzal jöttek a nővérek, hogy jól takarózzunk be, mert el akarják vinni a sebesülteket. De Mészáros professzor kijelentette: "Itt nincs se forradalmár, se ellenforradalmár, se orosz, se magyar, csak beteg van." November 4-én hajnalban mindenkit levittek a pincébe. Később tudtuk csak meg, hogy ekkor tört be ismét az orosz. Ötvenhétben a szívemet kellett megműteni. A szívem mellől vették ki a lövedéket. Azóta is fáj a hátam, s azóta is fáj az élet. "Neki a túlélők fájdalma jutott - írta Pilinszky János a Stációkban -, az a fajta fájdalom, amitől az emberi képzelet talán leginkább fél, riadva hátrál; meg se mer közelíteni." Csak jóval később, ötvenhét elején találták meg az édesanyját. Pedig keresték szüntelenül. Keresték kórházakban, temetőkben, mígnem Rákoskeresztúron akadtak rá. A fejfájára volt ráírva: Varga Benőné. Egy gyári belépő maradt utána, egy jegygyűrű és egy zsebkendő. - Anyukát valamivel odébb, a domb tér felőli oldalán érhette a gyilkos golyó. Az orvostanhallgató fiú azt mondta: láttam egy nénit, aki nagyon jajgatott. "Jaj, a lábam, jaj, a lábam!" - kiabálta. De miközben engem cipeltek, neki már nem tudtak segíteni. Mire visszamentek, már halott volt. Azt is mondta a fiú, hogy a néni szürke, halcsíkos, átmeneti kabátban volt, barna cipő, ha jól emlékszem- Azóta nem voltam arra, nem bírok elmenni, amíg élek. Egyszer azt mondta munkahelyén, a Mélyfúró Berendezések Gyárában az igazgatónak, hogy szeretne az asztalosműhelyben fejfát csináltatni az édesanyjának. Az igazgató azzal vágott vissza: "Ellenforradalmárnak nem csinálunk fejfát!" Ki ne tudna egy történetet a halálról? 1956. október 25-e külső képe a hervadásé, a halálé és a menekülésé. Egyedül az ember függeszti szemét a mindenség lankadatlanul működő csillagaira, a távoli és nagy egészre s azon is túlraÁgh István írta a harmadik szakaszban: "Mert egész hétköznapi életemmel, / ahogy cipőfűzőm kötöm a vérengzés / terén, cigarettára gyújtok, / eldobom az érvénytelen jegyet, / ő működik, ki akkor erre voltam / véletlenül és mégis sors szerint, / fiatal arcom láthatom ma is / oda-vissza a 2-es villamosban." Az emlékek országútján
SZEPESSY ANDRÁS: A saját kínomon túl az első szörnyű élmény az volt, hogy az előttem fekvő embernek a felém eső fél feje hiányzott. Az agytekervényét láttam. A borzalmat fokozta, hogy a karja viszont ki volt fordítva felém, és az órája ketyegett a fülem mellett. Hát- nincs tökéletes halál: a lélek elszállt, s a technika működött tovább. A környezetemben lévő emberek jelentős része már nem mozgott. Itt-ott némi nyöszörgést lehetett hallani, nyöszörögtem én is. Feküdt tőlem pár méterre egy nálam valamivel idősebb fiú - még láttam őt előtte az édesanyjával -, aztán együtt voltunk a Tétényi úton. Nem emlékszem, hogy milyen sérülésekkel szállították be, de utólag elmesélte: ráfeküdt az édesanyjára, hogy védje, aztán a vége az lett, hogy az édesanyját temették el - aznap vagy másnap halt meg egy m*sik kórházban -, s a fiának - hozzá képest - könnyű volt a sebesülése.
BARANYAI IVÁN (a szóban forgó fiú): Elég hamar nyitott teherautók érkeztek, és azokkal vittek el bennünket. Magam elé képzeltem azóta egymilliószor a jelenetet, és tudják, nagyon sokszor elbőgtem magam, amikor egyedül voltam; mert istenem, egy férfi is tud sírni; anyámnak egészen megvilágosult a kék szeme, és azt súgta: "Mondd, fiam, engem most megint megoperálnak?" Ez volt hozzám az utolsó mondata. Nem azért, mert elvesztette az eszméletét, hanem mert köpenyes nővérek és orvosok jöttek, meg még fogalmam sincs, hogy kik, és kiabálva kérdezősködni kezdtek, hogy kik a legsúlyosabbak, mert őket viszik legelsőnek. Egy széken ültem, és üvöltöttem, hogy az anyámat vigyék. Nálam maradt a retikülje, benne tíz deka vajjal, amit még útközben szereztünk, meg a pénze, meg mindene. Megkérdeztem, hogy hová viszik. Azt a választ kaptam, hogy a MÁV Kórházba.
BÁNÁTI GIZELLA: Elvesztettem az eszméletemet. Arra ébredtem fel, hogy egy férfi húz a kezemnél fogva. Behúzott abba az épületbe, amely később a Nemzeti Galéria volt. Az épület már tele volt sebesültekkel. Hol magamnál voltam, hol nem. Nagyon erősen véreztem. Egy nadrágszíjjal kötötték el a lábamat. Arra ébredtem fel, hogy azt mondták: jól szorítsa össze a fogait. Kiskatonák álltak körbe katonaruhában és óriási vöröskereszttel. Hordágyra raktak, és elvittek az Akadémia utca sarkán lévő mentőautóhoz. És akkor ott még ránk lőttek! A honvédkórházban annyi sebesült volt, hogy a földön feküdtek. Nem akarok erről beszélni, de csak azt operálták meg, aki valamilyen jelét mutatta az életnek. Ott nem volt vér, nem volt érzéstelenítő, ott semmi sem volt. Azt mondták, hogy szorítsa össze a fogát, amitől az ember még jobban ordít persze. Kiszedték a golyót a lábamból, és odaadták, hogy eltereljék egy kicsit a figyelmemet. Sohasem gyógyult be teljesen az a rész, ahol meglőtték a lábam. Ma is sántikálok. Az orvosok éjjel-nappal dolgoztak, amit tudtak, azt megtették, de említettem, hogy nem volt semmijük. Még ennivalójuk sem.
ÁGH ISTVÁN: Először a Tétényi útra vittek, ahol csak a szülészeten volt hely, így aztán Nagy Istvánnét véstek a kórlapra. [Ágh eredeti neve Nagy István volt - K. A.] Amikor kötözték a sebem, azt mondták: Nagy Istvánné menstruál- Schuck Sanyivolt még ott az Eötvös-kollégiumból. ő másodéves. A Móricz Zsigmond körtéren sebesítették meg, és a Schuck Sándorné nevet kapta. A Tétényi úti szülészetről később többekkel együtt - átszállítottak a Gellért fürdő inhalációs kamráiba. Lilla és Klotild nővérek - a világháború honleányai - kötözték itt sebeinket, a tíz-tizenkét valószínűtlen túlélőt. Légrádinaka Landler Jenő utcában [ma István út] keresztüllőtték a hasát, mégis csupán két ragtapasz jelezte a sebét, belül "teljesen sértetlen" maradt. A fiatal jogász mindkét fülét átvágta a szilánk közepén, és a feje, a fülei gyorsan gyógyultak. Palika, a teológus tanknak indította a 49-es villamost a Kálvin téren, megsorozták a vádliját; rúdugrónak képzelte magát mankói között, neki a Gellért-hegy volt a világrekord. Engem a szállóban Turay Ida aranyozott golyóstollal ajándékozott meg. Páger Antal, Argentína felől jövet még lakástalan, gyakran lejött hozzánk rádiót hallgatni, mesélni és józanságra inteni.

2006. október 25. (Magyar Nemzet)

Újabb tárlatok ötvenhatról

Kettős kiállítást nyit meg ma délután 4-kor Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (OPKM) épületében (Bp., Könyves Kálmán krt. 40.). Kanyó Ferenc fotóművész: 1956/1989 című fotókiállítása mellett a múzeum gyűjteményéből összeállított tárlaton megnézhetjük, hogyan jelent meg a forradalom az általános és középiskolai tankönyvekben. Erről a témáról tart előadást Horváth László, az OPKM Tankönyvtárának vezetője.

2006. október 26. (MTI)

Az alábbiakban válogatást közlünk az MTI ötven évvel ezelőtti híreiből rövidítve, de minden egyéb változtatás nélkül: --- Budapesten a fegyveres csoportok ereje megtört. Péntek este tíz óráig nagy számban tették le a fegyvert a felkelők. Sokan eldobálták fegyvereiket, s beszüntették a harcot. Szombat reggelre a harcolóknak csak három góca maradt, amelyek felszámolása folyik. Azokat a fegyveres felkelőket, akik péntek este tíz óráig letették a fegyvert, az amnesztiarendelet értelmében azonnal hazaengedték. Budapest utcáit a fővárosban lévő fegyveres erők csapatai megtisztítják, összeszedik eldobott fegyvereiket. A kijárási tilalom fennmarad a rend helyreállításáig. --- A Svéd Vöröskereszt bejelentette, hogy első lépésként 1000 font sterlinget ad a Magyar Vöröskeresztnek gyógyszerek vásárlására. A Nyugatnémet Vöröskereszt segélyvonatot indított Bécsbe. A Lengyel Népköztársaság 700 kilogramm vérplazmát küldött. Az Olasz Kereszténydemokrata Párt ötmillió lírát bocsátott a Magyar Vöröskereszt rendelkezésére. A nyugat-berlini szenátus 10000 márkát adományozott a gyűjtési akciónak. Szombaton Bécsben mintegy ezer ember ajánlotta fel, hogy ellenszolgáltatás nélkül vért ad. --- A munkástanácsok szombati győri értekezletén Szigeti Attila, a Győr megyei nemzeti tanács elnöke hangsúlyozta, hogy Nagy Imre becsületes, makulátlan múltú hazafi, akinél alkalmasabb embert a mai időkben nem is lehetne találni a kormány élére. A kormánylista összeállításával azonban nem ért mindenben egyet. A beszéddel kapcsolatban a Győr megyei nemzeti tanács tagjai úgy látják, hogy ez a legfontosabb jogos kívánságokat magában foglalja. Most már a tettek beszéljenek. Feltétlenül gyors eredményt kell elérni a legfontosabb követelés, a szovjet katonaság kivonása és az ÁVH teljes felszámolása terén. A nemzeti tanács helyteleníti a Kossuth Rádió műsorpolitikáját, mert ez nem járul hozzá a megnyugváshoz.

2006. október 26. (MTI/dpa)

Az 1956-os magyarországi népfelkelésre emlékezett csütörtökön a német parlament.
"Magyarország ütötte ki az első rést a berlini falon" - jelentette ki Norbert Lammert parlamenti elnök az ülés megkezdése előtt.
Szavai szerint 1956-ban vetették el az 1989-es (kelet-európai) békés forradalom magvait. "Mi németek pontosan tudjuk, milyen jelentős része volt Magyarországnak a német megosztottság meghaladásában" - fogalmazott Norbert Lammert.
Ezért érzik magukat a németek különösen közel Magyarországhoz az 1956-os népfelkelésről való megemlékezés napjaiban - mondta a német Bundestag elnöke.

2006. október 26. (Népszava)

Így írtak... "Legyen vége a vérontásnak"

1956. október 26-a sajtóját az az alapgondolat uralja, hogy véget kell vetni a vérontásnak. A fővárost sokkolta az előző napi Kossuth téri sortűz, amikor a fegyvertelen és békés tüntetők sokaságára lőttek a Földművelésügyi Minisztérium tetejéről. 1956 kutatói mindmáig nem tudták teljesen tisztázni, hogy valójában kik lőttek a tömegbe. A legvalószínűbb feltevés az, hogy a pártvezetésből és a fegyveres erők vezetéséből a Nagy Imre és elvbarátai által kiszorított keményvonalasok egy ávósokból összeszedett csoportot rávettek arra, hogy lőjenek a Kossuth tériek közé. Ezzel a véres provokációval próbálták meg lehetetlen helyzetbe hozni az éppen csak megalakult Nagy Imre-kormányt. A Szabad Nép október 26-án ezt írja: "Nyugalom és rend kell, elég volt a vérontásból. Három napon át vér folyt Budapest utcáin, legyen vége, legyen rend, nyugalom, béke. Valósuljon meg az, amiért olyan sokan meghaltak, amit a magyar nép java akar. Magyarország legyen független, demokratikus ország, amely a maga útján halad a szocializmus felé. Beszélni fogunk még, mert beszélnünk kell még az okokról, amelyek a felkelést kiváltották. Beszélni fogunk a nyomasztó felelősségről, amely egy népünktől elidegenedett, gonosz, a párttal nem azonosítható vezető klikket terhel és beszélni fogunk e klikk politikájának hibáiról, bűneiről és vakságáról... Ma még másról kell beszélnünk. Nagy Imre miniszterelnöksége, Gerő Ernő leváltása, Nagy Imre és Kádár János első nyilatkozatai, a kormány várható átalakítása azt mutatják, hogy végre elkezdtük a helyes intézkedéseket."
Ugyanezen a napon a Népszava első oldalas vezető híre az Igazságügy Minisztérium közleménye: "Senkit sem végeztek ki, senkit sem állítottak statáriális bíróság elé. Az a hír terjedt el a fővárosban, hogy a fegyveres összetűzések során az őrizetbe vettek közül többet kivégeztek. Az igazságügy-miniszter alapos vizsgálata megállapította, hogy ezek a híresztelések valótlanok. Az őrizetbe vettek közül senkit sem állítottak sem statáriális, sem rendes bíróság elé, következésképpen senkit sem ítéltek el és senkit sem végeztek ki."
Október 26-án jelenik meg a forradalmi napok rövid életű, ám talán legradikálisabb újságja, az Igazság, a forradalmi magyar ifjúság lapja. "A nép nevében" című vezércikkében ezt írják: "A forradalom tüzében született ez a lap és a forradalmi nép igazságáért akar síkra szállni. Elég volt a jóindulatú mellébeszélésből és a rosszindulatú rágalmakból. Nemcsak a nép ügyével kufárkodtak, hanem egyúttal politikai analfabéták is mindazok, akik nem látják, hogy ez csak olaj a tűzre. Akik nem veszik tudomásul, mert nem merik tudomásul venni, hogy nem fasiszta bandák harcolnak fegyverrel a kezükben a barikádok mögött...hanem a magyar nép." Még egy cím ugyanebből a lapszámból: "A magyar nép nem fosztogat." A szöveg: a körúti Horizont könyvesbolt kötetei az úttesten lángolnak. Egy tizennégy év körüli gyerek a kirakatból három hanglemezt emel ki. Egy férfi utána lép és két pofont ad: "Nem lopunk fiam, nem mocskoljuk be ezeket a drága napokat."

2006. október 26. (Délvilág)

Csoma Lajos megnevezte ügynökké lett társait - Vihart kavart a könyv Hódmezővásárhelyen

Megnevezte ügynökké vált egykori diáktársait könyvének vásárhelyi bemutatóján Csoma Lajos. Az elfelejtett forradalom című kötet arról szól, hogyan érintette a vásárhelyi Bethlen gimnáziumot az 1956-os forradalom és a megtorlás. Az egyik megnevezett, B. Kovács Ferenc ott volt a bemutatón: felállt, és bocsánatot kért mindenkitől. Másik megnevezett társa tagadja, hogy ügynök lett volna.
Több élő, és már elhunyt személyt is leleplezett a napokban megjelent könyvében Csoma Lajos. A ma Szegeden élő jogász két esztendő alatt gyűjtötte össze a vásárhelyi bethlenes diákok szerepét taglaló könyv megírásához szükséges nyersanyagot. Kutatott, kikérte a Történeti Levéltárból a rá vonatkozó dokumentumokat is, s ezekből az idén júniusban tudta meg, kik készítettek jelentéseket róla.
- Három évig rendőrségi felügyelet alatt álltam, ami azt jelentette, hogy nem hagyhattam el Vásárhelyt a rendőrség előzetes engedélye nélkül: nem mehettem étterembe, piacra, sport- és más rendezvényekre, italboltba, vásárokra. A határozat szerint azért, mert ellenforradalmi tevékenységet folytattam a Bethlen gimnázium diákjaiként, majd nemzetőrként - mondta Csoma Lajos. A jogász valóban részt vett a forradalomban, és vállalja, amit akkor tett.
A könyv nyilvános vásárhelyi bemutatóján megnevezte azokat, akik diáktársaik közül ügynökként jelentéseket írtak. A megnevezettek közül a bemutatón jelen lévő B. Kovács Ferenc bocsánatot kért mindenkitől.
- Tizenhét esztendős diákként részt vettem az 1956-os forradalomban, de az emberek szimpátiáján túl sosem kaptam semmit. Diákparlamenti tag, majd nemzetőr is voltam a forradalomban - mondta lapunknak B. Kovács Ferenc. Hozzátette: a rendszerváltás utáni első osztálytalálkozóján egykori osztálytársainak elmondta, hogyan szervezték be, s ők megbocsátottak neki. Az Emlékponttal pedig megosztotta visszaemlékezéseit is.
- Tényleg aláírtam egy beszervezési papírt, amikor 17 évesen, 1957-ben a rendőrségen kihallgattak. Pisztolyt szorítottak a fejemhez, s közben a szomszéd szobából áthallatszott, hogy kínoznak valakit. Azon, hogy igazából tényleg bántottak-e ott valakit, vagy sem, azon csak jóval később gondolkozta m el. Csupán három jelentést adtam valamikor '57 márciusában, vagy áprilisában. Kettő olvasható Csoma könyvében, a harmadikról viszont - melyben arról számoltam be, hogy pufajkások verték meg az egyik este békésen hazafelé ballagó, Zrínyi Péter nevű osztálytársamat - Csoma Lajos nem tett említést - mondta. B. Kovács Ferenc úgy érzi, a történtek miatt mintha két és fél év büntetést töltött volna már le, lelki betegként. Hangsúlyozta: soha, senkinek egy haja szála sem görbült meg jelentései miatt, s rendőrségi kihallgatásakor is csak olyan dolgokat mondott el, melyek akkor már közismertek voltak.
Csoma Lajos azt a két egykori diáktársát is megnevezte, akiknek a vallomására hivatkozott a hatóság a rendőrségi felügyelete elrendelésekor. Közülük csak Varga Mihály, nyugalmazott főiskolai tanár él, aki lapunknak kategorikusan cáfolta, hogy ő bárkiről, bárkinek, bármikor jelentést írt vagy adott volna. Mint elmondta: ahogy a többi gimnazistát, 1957-ben őt is beidézték a rendőrségre, miután a forradalom elején részese volt a történteknek.
- Én mentem el a közgazdasági iskolába, ahol arra agitáltam a diákokat, hogy ők is koszorúzzák meg a Kossuth-szobrot. Forradalmi cselekedeteim ezzel véget is értek, mert édesanyám azt ígérte, hogy agyonver, ha géppisztolyt viszek haza. Ettől kezdve én mindvégig otthon voltam, nem mentem sehová - mondta Varga Mihály. Hozzátette: később nem érte semmiféle hátrány, tovább is csak azért nem tanult néhány évig, mert a szülei nagyon szegények voltak, nem tudták finanszírozni iskoláztatását. Ezért elszegődött autószerelő tanulónak, s csak néhány év múlva iratkozott be a Műegyetemre, ahol később doktorátust szerzett.

2006. október 26. (Kisalföld)

A professzor emléket állít ötvenhatnak

Ötvenhat hőseinek, barátainak állíttat Lébényben emlékművet dr. Dávid Tamás. A községben élő híres rákkutató professzor fél évszázaddal ezelőtt - lelkes kamaszként - maga is ott volt Budapesten, a rádiónál.
" Nemcsak a szabadságért, hanem a tisztaságért, az őszinteségért és a becsületért is harcoltak annak idején a pesti srácok. Azok a barátaim, akikre még ma is csak könnyes szemmel tudok gondolni" - nyilatkozta érdeklődésünkre dr. Dávid Tamás, aki saját költségén emlékművet állíttat Lébényben az ötvenhatos forradalom és szabadságharc hőseinek.

Pesti srác szobra örökmécsesekkel
A több mint kétméteres szobor - egy a "pesti srácok" közül, kezében lyukas zászló - Jan Chovan neves szlovák-magyar művész alkotása. Jobbról egy kopjafa, balról egy kereszt vigyázza a fő kompozíciót, mellette pedig két örökmécs a forradalom múlhatatlan szellemét jelképezi. Az emlékegyüttest november 4-én avatják fel ünnepélyes keretek között.

Példát adó kamaszok
- Még ma, a rendszerváltozás után tizenhét évvel is nagyon messze vagyunk azoktól az álmoktól és eszméktől, amelyekért ötvenhat hősei harcoltak . Többek között azok a kamaszok, akik példát adtak emberségből, bátorságból, szabadságvágyból és hazaszeretetből - mondta megindultan a professzor.

Szembe a zsarnoksággal
- Büszke vagyok rá, hogy tizenhat évesen magam is ott lehettem a rádiónál, a Bródy Sándor utcában. Büszke vagyok rá, hogy egy olyan nép fia lehetek, aki Dávidként szállt szembe a zsarnoksággal. Szomorúság tölt el, ha arra gondolok, miként hagyta cserben annak idején, a Szabad Európán keresztül küldött ígérgetés és biztatás ellenére a Nyugat a magyar nemzetet. Mélyen gyökereznek a lelkemben ezek az események, és nem tudok ezekről soha megrendültség nélkül beszélni és mindent megteszek azért, hogy ötvenhat szellemét ne felejtsék, emlékezzenek róla az emberek.

Dávid Tamás útja
Dr. Dávid Tamás az ötvenhatos események után Ausztriába menekült. Mi- után megkapta az osztrák állampolgárságot, német nyelven is megvédte a diplomáját. Több évtizedes kutatómunkája eredményeként olyan teakeveréket hozott Európába az Amazonas vidékén élő indián törzsektől, amely erősíti az immunrendszert és jól befolyásolja a rákos megbetegedéseket. Kutatásaiért a professzor megkapta az osztrák becsületrendet és a nemzetközi Interlyra - békedíjat is.

2006. október 26. (Magyar Narancs)

"Ma is óriási a deficitünk '56-tal szemben" : Hanák Gábor, a Történeti Interjúk Tárának vezetője, a Századunk című (dokumentumfilm-sorozat rendezője)

Az 1956-os forradalom adattára címmel rádióhang-, kép- és sajtóválogatást jelentetett meg DVD-n az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) működő Történeti Interjúk Tára. Az ünnepi kiadványok sorában a Hanák Gábor csapata által készített összeállítás egészen különleges.

Magyar Narancs: Mennyiben segítik 1956 megismerését egy történész-levéltáros szerint a több milliárd forintos állami támogatásból készült forradalmi témájú játékfilmek?

Hanák Gábor: A dolgok teljességéhez ez is, az is hozzátartozik. Nagyon fontosnak tartom, hogy játékfilmek is készüljenek '56-ról, ez azonban egészen más területe az értelmezésnek, az emlékezésnek, a köztudatnak, mindazon mozzanatoknak, amelyek kiteszik a nemzet emlékezetét. Ma is óriási a deficitünk '56-tal szemben, mert miközben annak az októbernek az emberei lényegében 1848. március 15-ére formázták a cselekvéseiket és gondolkodásukat, a rendszerváltásig nem adatott meg hasonlóan kegyes utóélet, mint a '48-as eseményeknek. Mert az igaz, hogy mindkétszer szörnyű megtorlás követte a szabad napokat, de 1848 után egészen a századfordulóig egy hosszú idejű kulturális befogadás/feldolgozás történt, témája volt az egész magyar irodalomnak (ami hol a hősiességet, hol "csak" a nagyidai cigányokat hozta fel példaként), s így 1848 a nemzettudat szerves részévé vált. 1956 után viszont egy olyan kiegyezést kellett kötni az országban maradottaknak, amiben mindent másképp kellett gondolni, mint addig. Azért kellett, hogy élhessenek, mert 1963-tól tényleg a legvidámabb barakká lettünk, ahol majdnem mindenről lehetett beszélni - csak éppen '56-ról nem. Így teljesen természetesnek tartom, hogy már 1957. május 1-jén - és pláne később - sokan boldogan integettek a Felvonulási téren Kádár Jánosnak. Mert a forradalom vezéralakjai nem tudták valamilyen alku formájában megmenteni a nyilvánosság számára az októberi eszmék és gondolatok morzsáit sem.

MN: A második nyilvánosságot nem ismerő átlagember számára Pozsgay Imre 1989-es bejelentése, miszerint 1956-ban "népfelkelés volt", tette nyilvánvalóvá, hogy van egy a hivatalostól különböző 1956-történet is. És a történészszakma?

HG: A legjobbak az 1980-as évek elejétől tömegesen tudták, hogy van egy másik történet is. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak az emigrációnak, a BBC és a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adásainak, melyek minden évben emlékműsort sugároztak '56-ról, és megszólaltatták a kint élő szemtanúkat. Aki nagyon tudni akart valamit '56-ról, a Párizsi Magyar Füzetekből, a második nyilvánosság és az éledő ellenzék szamizdatjaiból már ekkor megtudhatott valamit. Egy dolgot azonban tisztán látni kell: 1986-ig voltaképpen egy-egy vázának csak a cserepeit volt alkalmunk összerakni, és sok mindennel kiegészítettük a réseket. Ma viszont éppen az a baj, hogy a tömérdek cserépdarabért csak le kell hajolni, de nem egy, hanem száz váza van, amitől a rekonstrukciós munka ugyancsak nehéz. Tíz-egynéhány évvel ezelőtt azért nem volt semmiféle társadalmi elégtétel, mert akkorra vesztek össze végérvényesen a forradalom élő örökösei. Az a generáció akkor lépett le a színpadról, de utolsó mozdulatával még mindenki epizodistából főszereplővé kívánt előlépni. Minden tiszteletem azoké, akik bármilyen keveset is, de tettek a forradalomért - ám a többségük sajnos nem látta be, hogy az akkori sérelmekért nem lehet a jelennek benyújtani a számlát. Azért lehetne most viszonylag normálisan jubileumot ülni, mert ezek a hősök már nem a napi politikai harc részesei, legfeljebb a lobogói.

MN: A klasszikus értelemben vett történész, levéltáros legfőképpen az írott forrásokból dolgozik. De mi van akkor, ha a Nagy Imre-kormány másfél hete alatt alig keletkeztek iratok?

HG: A forradalmi kormány a szóbeliségre hagyatkozott, részben mert nem volt idejük a megszövegezésekre, hisz a különböző küldöttségek egymásnak adták a kilincset. Különböző elbeszélésekből kiderült ugyan, Nagy Imre kérte a kormánytagokat "a menedékhelyen" - a jugoszláv követségen -, hogy írja meg mindenki e témában a maga naplóját, de míg Losonczy Géza megtette, Fazekas György és mások nem, mert ehhez nem volt lelkierejük. Jellemző az is, hogy amikor Gimes Miklóson keresztül Nagy Imre Kosáry Domokosnak is megüzente, hogy gyűjtse és rejtse el a forradalom dokumentumait, mert tudható volt, hogy a megtorlók mindent meghamisítanak, Kosáry a saját és mások gyűjtését az Egyetemi Könyvtár páncélszekrényébe rejtette. 1957 őszén Kádár emberei a páncélszekrény tartalmát elvitték, és ezek máig nem kerültek elő. Kosáry viszont megkapta érte a maga börtönéveit. Hasonló történt a Híradó- és Dokumentumfilmgyár, a Játékfilmgyár felvételeivel, amiket elkoboztak vagy megsemmisítettek. Tíz év múltán került elő azoknak a rádiófelvételeknek a zöme is, amikből 1956-ban az emberek egyáltalán informálódni tudtak. Az 1963-tól épített legvidámabb barakkban, ahol '56-ról beszélni nem lehetett, így aztán a legfeljebb legendákban tovább élő eseményekből sokszor nem igaz képek születtek az emberek fejében. Ez a magyarázata annak, hogy amikor a rendszerváltás után az addig legfeljebb "suttogó palackba" mesélő emberek odaálltak a szócső mellé, időnként oltári nagy butaságokat mondtak.

MN: Miért volt fontos, hogy több mint húsz éve a hang mellé e "suttogó palackokba" a képeket is bezárják?

HG: Az oral history, tehát a szemtanúk által elmesélt történelem a 70-es évek óta palacküzenetekként készült az utókor számára. E témában a klasszikus módszert ma az '56-os Intézetben űzik a legmagasabb szinten, ahol már több mint ezer interjú alapján képesek árnyalni a forradalom egyes mozzanatait. Leegyszerűsítve úgy készül egy ilyen interjú, hogy valaki elmondja a történetét, az ebből leírt szöveget javításra megkapja, végül aláírásával hitelesíti. Mi viszont kezdettől szem előtt tartottuk a metakommunikációt is, mert az szerintünk éppolyan fontos lehet, mint egy minden szempontból igazolt történelmi tény. Ha csak hangot veszek fel, nem látom és nem is tudom láttatni például Vásárhelyi Miklós gesztusait, mimikáját, amikor november 4-e hajnaláról beszélt. Hogy Donát Ferenc kétségbeesetten hívta őt telefonon, hogy tudja-e, hol van Losonczy Géza, Nagy Imre első számú munkatársa, mert mennek a jugoszláv nagykövetségre. Vásárhelyi tudta, hogy Losonczyt kinél kell keresni, és azt is, hogy miért nem aludt otthon, de amikor felhívta, az először káromkodva lecsapta a kagylót. Ezt az éjszakát nem lehet hitelesen visszaadni a felvett gesztusok ismerete nélkül.

MN: A Történeti Interjúk Tárában sok ilyesfajta, az '56-ot kutatók és a történészek számára is fontos "gyöngyszem" található?

HG: A mennyiséget reálisan megítélni nem tudom. Biztosan sokat még ki sem ástunk, amit pedig igen, abból sem sikerült még mindent publikálni. Ilyesfajta "gyöngyszem" Bibó Istvánnak az a közlése, miszerint november 4-én vasárnap, amikor egy telefonértesítésre bement a Parlamentbe, azt tudatták vele, hogy Nagy Imréék a szovjet nagykövetségre mentek tárgyalni. Nem tértek vissza, és Bibó abban a hiszemben áll helyt még két napig, hogy az oroszok lefogták a kormányt. És Bibó közel 25 évvel ezelőtt le merte dönteni a saját hősiessége szobrát azzal, hogy azt mondta: "Nagy kérdés, ha tudom, hogy Nagyék a jugoszláv követségre menedékjogot mennek kérni, akkor azt tettem volna, amit tettem."

Az biztos, hogy a Történeti Interjúk Tárának megalapítása óta nagy előnye volt, hogy nem kellett elszámolni a felvett filmekkel, mert a nyersanyag költségeit nem állami keretből fedeztük. Ráadásul segítette a munkánkat a könyvtárban tárolt "Zárolt Anyagok Tára", ahol minden szamizdatot, minden Nyugaton megjelent irodalmat - kutatási engedély ellenében - meg lehetett nézni, miután Juhász Gyula történész a nyolcvanas évek végén külön gyűjteménnyé nyilváníttatta.

Az első filmes felvételt 1985-ben, Haraszti Sándor özvegyével készítettük. Az ő rokonságához tartozott Újhelyi Szilárd, Losonczy Géza, Haraszti Sándor. A felvételeket folytattuk Vásárhelyiékkel, Kallós Zoltánnal, majd miután a 476-osok (az '56-os elítéltek rabszáma 476-tal kezdődött, innen az elnevezés - Sz. M. I.) és a hazajáró disszidensek, mint Kende Péter vagy Méray Tibor is a kameránk elé ültek, tömegesen kezdtük felvenni ezeket az interjúkat. Azt is meg tudtuk tenni, hogy mivel e felvételek az utókornak és nem a nagy nyilvánosságnak készültek, a nehéz ügyekről is beszéltettük az alanyokat. Olyanokról is, amiket Charles Gáti új könyve bogozgat, hogy Nagy Imre az első napokban sokat hibázott, hezitált, és eleinte például szó szerint kidobta a volt munkatársait. Ezeket ők nekünk már sok éve elmesélték. Olyan mozzanatokra persze nem derül fény, ami alapvetően mássá tenné a forradalom mára megismert menetét, de nagyon érdekes, hogy több, különböző időben és személytől felvett interjúból derült ki, hogy október 23-án a Belügyminisztérium miért vonja vissza 40 perc elteltével a tüntetést betiltó határozatát, és miért olvassák be ezt egy óra alatt legalább tízszer. Írott nyoma nincs, de a visszaemlékezések szerint Erdős Péter, Földes Péter stiklije volt ez. Majd' 40 évig hallgattak arról, hogy a Kossuth rádió munkatársai mindenféle alapot nélkülöző módon, Vásárhelyi kérésére maguk kreálták ezt a hírt. Két vagány rádiós ilyenformán voltaképpen maga írta a történelmet, mivel a Belügyminisztérium és a PB nem merte még egyszer visszavonni a valójában meg sem adott engedélyt. Ezt a történetet egyébként most október 23-án, a "Századunk" című műsorban mutatjuk be először.

MN: Néhány hete a BBC a magyar adásai összes archív anyagát önöknek adta át. Ez nagy elismerés, nem?

HG: Amikor a BBC tavaly beszüntette a magyar nyelvű adását, a közszolgálatiságra hivatkozva a nyilvánosság, a hozzáférhetőség és a kutathatóság kritériumai alapján keresett helyet ennek az archívumnak Magyarországon. Mivel ugyanilyen szempontok szerint került hozzánk az 1993-ban megszűnt Szabad Európa Rádió anyaga is, nem okozott különösebb meglepetést a döntés. Az annál inkább, hogy olyan hangfelvétel-töredékekre bukkantunk, ahol a BBC-s tudósítók anyagai alatt az akkori tüntetések eredeti atmoszférája hallható; ahogyan a Nemzeti dalt szavalják, vagy ahogyan skandálják, hogy "Ruszkik, haza!". Egészen elképesztő felvételek. A BBC által átadott anyagok ugyanakkor ahhoz hasonlóan rendezetlenek, mint amikor a megszűnt Szabad Európa Rádió magyar osztályának a töredékanyagait megkaptuk. (Ott ráadásul német technikusok amerikaiaknak másolták át az anyagot, akik átadták a cseheknek az egyikük által sem értett nyelvű tekercseket. Így töredékes és bonyolult kirakót kaptunk.)

MN: Az OSZK-ban őrzött és feldolgozott forrásokból egy (DVD) adattár készült. Miért csak válogatás?

HG: A munkánkat inkább hasonlítanám a levéltárosokéhoz, mint a filmkészítőkéhez. Gyűjtünk, rendszerezünk, kutatási terepet adunk ezekkel a felvételekkel, és néha magunk is elő-állunk egy-egy ilyen produktummal. A mi munkánkat a tudomány és a nyilvánosság megnyerése határán lévő dolognak tartom. Teljesen megértem azt, aki csak az anekdotát keresi vagy játékfilmet gyárt '56-ból, és azt is, akit tömérdek jegyzetből dolgozva nem érdekel, hogy csak kevés ember fogja elolvasni az írását. Az 1956-os forradalom adattára egy olyan multimédiás válogatás, ami október 22. és november 4. közti dokumentumokat, elsősorban a Kossuth rádió, a Szabad Kossuth Rádió és a Szabad Európa Rádió adásfolyamának részleteit, a Budapesten megjelent írott korabeli sajtótermékek, röplapok, valamint archív fotók digitalizált képét tartalmazza, továbbá kronológiai és névmutatót.

MN: Volt a DVD-összeállítás közben nagy rácsodálkozás?

HG: Több is. Például Szabó István filmrendező történetéhez ma már azt is hozzá tudjuk tenni (amire egyébként ő maga sem emlékezett), hogy 1956. november 2-án a Szabad Kossuth Rádió ifjúsági műsorában főiskolásként azt mondja: "A parlamenti vérontás napjától (...) a mi mellünkön is fekete gyászból virít a piros-fehér-zöld kokárda. "Őrizzük meg örök életünkre, minden év október utolsó hetében tűzzük ki kabátunk hajtókájára." Ezek olyan gondolatok, amiért a megtorlás idején börtönbe került volna. Ez annak tükrében, hogy őt '57 januárjában zsarolja meg a titkosszolgálat, különösen érdekes. Jövőre egy teljes körű, multimédiás kiadványt tervezünk, melyben már a BBC-től kapott anyagok közlésén túl valószínűleg a negyven év után most megszűnő "Századunk" című televíziós sorozatból az e témában átmenthető képsorok is helyet kapnak.

Szabó M. István

Forradalmi források
Három tucat könyv és tanulmánykötet, 21 honlap, 10 új magyar játékfilm, számtalan dokumentumfilm, színpadi darabok és egy rockopera - ez az 1956-os jubileum médiatermésnek pillanatnyi gyorsmérlege. Forrásként szinte minden szóba jöhetett (és szóba is jött): néhány fénykép, szemtanúk beszámolói, levéltári és sajtódokumentumok, rádióadások, de akár egy, csak hallomásból ismert történet is.
Az '56-os Intézetben (teljes nevén: Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete) ugyan viszonylag kevés az eredeti, de annál több a kutatók által összegyűjtött, másolt forrásanyag; Oral History Archívuma pedig mintegy 1100 interjút őriz a magyar forradalomról és a Kádár-korszakról, de az intézet könyvtára az 1956-os (magyar és nemzetközi) szakirodalom talán legnagyobb gyűjteményével büszkélkedhet.
Több volt kommunista országban is az egykori állampártok központi szerveinek iratanyagából származó írott forrás van külön levéltárakban. Fontosak a külügyi levéltárakban található, leginkább az adott ország budapesti nagykövetségeinek haza írott jelentései és az otthonról kapott instrukciók. Az egykori keleti blokk országaiban a belügyi levéltárak (a helyi történeti hivatalok) is szinte mindig részletes összefoglalókat rejthetnek az illető ország közhangulatáról. Ilyesmi egyébként a belügyi vezetés operatív anyagaiból is előbányászható, ám sokszor az is, hogy miként kívánták felszámolni/megtorolni a magyarok melletti szolidaritást. Fontos adatokkal szolgálhatnak a katonai levéltárak, főként, ha az adott ország mozgósított a magyar forradalom idején. Primer információk vannak az olyan intézmények levéltáraiban is, mint a NATO, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács, a Nemzetközi Vöröskereszt és az ENSZ - ez utóbbi részben titkos dokumentumait és több, a forradalomhoz kapcsolódó, eddig nem publikált határozatát is tartalmazza a Magyar ENSZ Társaság kiadványa.
Tischler János "Budapestről jelentjük" című kötete a korabeli külföldi sajtót használta forrásul. Az ismeretterjesztő forrásközlés egyik érdekes kísérlete az origo.hu portálon napilapként jelentkező Szabad Net - amely Pálinkás Szűts Róbert azon ötletén alapul, hogy milyen lett volna, ha 50 évvel ezelőtt elődeink nemcsak a Szabad Népből, hanem a világhálóról is tájékozódhatnak.

2006. október 26. (Magyar Narancs)

Könyv : Nézetazonosság (Fényképes kötetek 1956-ról)

A forradalom 50. évfordulója lehetővé tette, hogy eddig nem látott mennyiségben kerüljenek a nagyközönség elé az akkori események képei - kiállításokon és könyv formában is. Több kötet is tágabb idő- és képbeli összefüggésbe helyezi az októberi eseményeket.
Szovjet kiadású könyvekből rakott máglya füstölög a Váci utcában, egy kamasz fiú kötegnyi hanglemezt készül a tűzbe dobni. Társai a betört kirakatban álló nyakkendős, nagykabátos férfit figyelik: a közeli Petőfi-szobor gesztusát utánozva a Nemzeti dalt szavalja éppen. Erich Lessing fotóinak szaggatott című gyűjteménye (Budapest 1956 a forradalom; 1956-os Intézet, 2006, 249 oldal, 9990 Ft) a legelegánsabb az alábbiakban tárgyalandó ünnepi kiadványok közül. Nemzetközi együttműködés áll mögötte, és ez jól látszik a minőségén. Valódi fényképalbumról van szó, tömör eseménynaptár, néhány rövid, szellősen tördelt írás (visszaemlékszik maga a fényképész, aki a párizsi Magnum megbízásából járt több ízben is Budapesten, aztán Fejtő Ferenc, Konrád György, Nicolas Bauquet a francia kiadásból, majd pár mondatban Rainer M. János mond végszót). A történetet itt valóban a képek írják, a közel hozott arcok a Petőfi Kör vitáján, az '56 nyarán kissé sután unokájához hajló Nagy Imre, aztán pedig a felvonulók, felkelők, a katonai teherautókra és lövegekre Kossuth-címert pingáló festő és halottak, halottak mindenütt. Mésszel leöntött szovjet katonák, ávósok - és egy tucatnyi magyar katona az Üllői úton, szó szerint halomba hányva. Megdöbbentő, milyen gyorsan megszokta a látványt a szétlőtt utcák jövő-menő, sorban álló népe.
Aztán az a bizonyos hideg december, az újrainduló hétköznapok: guberálók, romok közé hevenyészett pultot állító alkalmi árusok, perec és karácsonyfa.
Az osztrák születésű Lessing igazi profi volt már akkor is, nem művészkedett, hanem megfigyelt. Ettől sűrűsödhetett bele egy-egy képébe mindaz az összefüggés, amivel a pillanat önnön keletkezését is megjeleníti, a folyamatot, ahonnan kiszakították. Érdekes kérdés: vajon mitől érződik - mert érződik - a képein a külföldies kívülállás (többször járt Magyarországon akkortájt, aztán később is, de nem töltött itt egyhuzamban sok időt). Talán a szigorú tárgyszerűség miatt, amihez kell az elkötelezettség hiánya is. Talán éppen az a szellős kíváncsiság teszi nyitottá a képeit, amely a kevéssé ismertnek, a sokféle szempontból érdekesnek szól.
A Magyar Távirati Iroda Kor-képek sorozatának 1956-os kötete (2006, 367 oldal, 6900 Ft) az angolra és németre is lefordított bevezető (szerző: Rainer M. János) és képjegyzék tanúsága szerint szintén nemzetközi fogyasztásra készült - furcsa is, hogy a tömör és arányos kronológia miért csak magyarul olvasható. A Lessing-kötettel összevetve szembetűnik az evidencia: ott az egyszemélyűség, a személyesség ereje intenzívebbé, szuggesztívebbé teszi az összképet. Itt viszont a sokféleség, a látásmódok (és mögöttük természetesen és meghatározó módon: a megbízások, a feladatok) különbözősége kibővíti az információk körét. Bár az előszóból kiderül, hogy a korabeli képanyag nagy részét annak idején elnyelte a Belügyminisztérium, érezhető, hogy volt miből válogatnia a kötetet jegyző Féner Tamásnak.
A könyv 1956-ot, tehát az egész évet mutatja be, és ez már csak azért is fontos és örvendetes, mert így kellő felvezetést, ezáltal bizonyos fokig indoklást, értelmezést nyernek a forradalmi napok. Azt is lehet mondani, hogy kidomborodik a különlegességük, egyszeriségük, és miközben a megelőző és következő hónapok látszólag köréjük-mögéjük rajzolódnak, jól érezhető az is, hogy a mindennapi életnek azok voltak a szomorúságosan normális keretei. Nem is szomorú, inkább abszurd, hazug és képtelen - ami előzetes tudás nélkül, tehát mondjuk egészen fiatal korosztályok számára nem feltétlenül "jön át": a munkaverseny eredményét böngésző derűs arcok vagy a mély tekintetű martinász képe csak a termelési csaták kontextusában és ennek ismeretében nyeri el feszélyezően valóságos értelmét. Vannak persze ellenpéldák: a szovjet katonának beöltöztetett, felvonuló gyerekek képe például - nadrágra festett csizmaszárral, mögöttük a bohóccsoporttal - röhejes és pontos összefoglalása a kornak.
Még szélesebb a tartalmi és képi merítése a Krónika 1956 című kötetnek (Kossuth Kiadó, 2006, 256 oldal, 7990 Ft). Itt is az év egésze a téma, mondhatni az egész könyv egy nagy, már-már túlságosan is sokszínű eseménynaptár a januári szénbányászati nagyaktívától kezdve a dombóvári szabadtéri színpad júliusi átadásán keresztül (hol van már az a színpad!) Nezvál Ferenc decemberi igazságügy-miniszteri kinevezéséig. Ha a "hivatalos" hírek világának dokumentálása volt a cél, érthető a részletezettség, magának a kornak az árnyalatairól viszont vegyes színvonalon számolnak be - hol kevéssé ismert részleteket bemutatva, hol fölöslegesen terjengős dokumentumismertetésekkel - a rövid írások. Mintha Izsák Lajos főszerkesztő és munkatársai el akarták volna kerülni a karakteresebb szemelgetés minden kockázatát. Ugyanez a parttalanság érezhető a majdnem minden említett személyre kiterjedő életrajzi összeállításon, amelyben Csu Te marsall vagy Nehru szerepeltetése is érthető valahogy, de Bartók Béla mindenhogy kilóg belőle. Eközben nem szerepelnek egyes '56-osok (pl. Hegedűs B. András, Kemény István), akiket pedig képen is láthatunk. Mármost a képanyag bőséges, színes és sokféle, a fotók mellett plakátok, röplapok nagy számban - szavunk se lehet.
Mindhárom kötetből hiányzik viszont valami lényeges: a forradalom leverése utáni hetek-hónapok, a munkástanácsok küzdelme, a tüntetések. Az MTI kötetének előszavában Vince Mátyás - más hiányok mellett - említi is ezt a tényt. Leginkább még Lessingnél érzékelhetjük ennek az időszaknak a hangulatát. Nyilvánvaló: nem születtek fényképek az elnyomás és megtorlás első időszakáról. Egymást fényképezték volna a forradalmárokat vagy akár csak ilyen gyanúba keveredett embereket félholtra verő pufajkások? Fényképes riportokat közöltek volna a lapok a munkástanácsok szervezkedéséről, a börtönökről? Üres utcák, romok, falakra mázolt ellenforradalmi MSZMP-jelszavak. A félelem, a hideg csend képei.

2006. október 26. (Magyar Narancs)

Színház : 56 meg ötven (Gáli-Darvasi: Szabadság-hegy)

Mi sem természetesebb: a színház is hozzá akar szólni az '56-os forradalom ötvenedik évfordulójának megünnepléséhez - szerte az országban legalább egy tucat előadás mutatja ezt az ambíciót. Meg azt is, hogy milyen baromi nehéz.
A József Attila Színház például műsorra tűzte - napra pontosan - az ötven évvel ezelőtti premiert: Gáli József Szabadság-hegy című drámáját. Azazhogy mégsem: Darvasi Lászlóval írattak egy "mai" darabot a Gáliéból.
Ilyenformán két járható út nyílt az alkotók előtt: eljátszani Gáli József művét - hibátlan retróban tartva -, vagy eljátszani Darvasi László darabját - tomboló stilizációval. Van persze egy harmadik lehetőség is: eljátszani Darvasi szövegével Gáli darabját. Ebbe a hepehupás zsákutcába sikerült komótosan és mélyen belegyalogolni.
A Gáli-darab legfőbb erénye a mából nézvést éppen az, hogy ötven évvel ezelőtt született; nemcsak a szituációja, cselekménye, figurái, hanem az írói-publicisztikus nekibuzdulás, a hevület is ennyi idős: 54-55-ben az író kimondja, hogy itt bizony koncepciós perek estek, hogy az ártatlanul bebörtönzöttek már szabadulnak is, hogy hamarosan mindenki tudni fogja, mi folyik, és hogy ebből nagy baj lesz, azaz forradalom. Az egykori bemutatót nem követte hosszú széria: tizenhét nap múlva kitört a forradalom, utána Gálit - a "Gáli- Obersovszky-perben" - halálra, majd tizenöt évre ítélték, öt év után kijött a börtönből, de darabját betiltották, csak a rendszerváltás után, 90-ben rendezte meg Paál István.
Darvasi László érintetlenül hagyta a helyszínt (a munkásivadék miniszternek kiutalt villa "szalonját"), a figurák alapszínét (kommunista hitüket és e hit mozgatóit), a történet magvát (az ártatlanul bebörtönzött legkisebb fiút, a testvérek hazugságát a mamának, miszerint az öccsük külföldön van) - és semmi mást. Viszont az egészet ellökte a földtől, beleírt egy lökött bohóc-kommentátort (aki ráadásul a miniszteri villa lakója volt, még mielőtt azt elkommunizálták volna a komcsik), még néhány figurát, egy 1988-ban játszódó jelenetet, valamint kissé átrendezte a párosodási viszonyokat. És a stilizáció, az elemelés révén nemcsak a visszanézés lehetőségét, az időbeli távlatot teremtette meg, hanem e distanciának ironikus-megértő tónust is adott.
Ezt látszik tükrözni Horgas Péter díszlete is: egyrészről a tüchtig szalon, a békebeli tulajtól "megörökölt" bútorokkal, másrészről a fal nélküli szoba képzeletbeli falától jó méternyire eltolt, immáron színházi, a játék terét határoló hatalmas falfelületek, rajtuk mindenféle ablakok és keretek, szabálytalanul rádobálva - ráadásul mellettük esik az eső, pont be a szobába. (Arról speciel Horgas nem tehet, hogy a függöny helyére szerkesztett tüllfüggöny rendeltetésszerű mozgatását a műszak nem bírja abszolválni).
Léner Péter rendezése, de még inkább a színészek játéka a világon semmit nem kezd sem ezzel a kétarcú díszlettel, sem Darvasi átiratával. Utóbbiból azt játsszák el, ami Gáli darabjában is benne van, és azt úgy, ahogy dukál: sültrealistán, mondjuk. Mert lélektanit mégsem mondhatunk.
A mamát - ezt az amúgy archetipikusnak látszó örök mamát - Galambos Erzsi alakítja: markáns tartása Fejes Rozsdatemetőjének Pék Máriáját, aggodalmas sertepertélése pedig Örkény Tót Mariskáját idézi. Túlartikulált, népnevelő játéka idegesítő - pedig a figurát igyekszünk szeretni. Miniszterré fölkapaszkodott fiának, Péternek a szerepében Mihályi Győző hangsúlyosan hozza a figura kliséit: a vakhitű mozgalmár sematikus és vicces filmekben oly sokszor látható öblös jelenlétét. Egy szavát sem hisszük - tán a legutolsó (Gáli-féle) jelenet részeg fetrengésében lapul valami emberi, de az egy másik eszköztárból való.
A másik fiút, a lelkiismeretével viaskodó és rumban utazó gyárigazgatót, Besenczi Árpádot pozitív hősnek kellene tartanunk. Ehelyett sikerült balekot csinálni belőle: az ő ágyában landol a bebörtönzött fiú öntudatos, saját érvényesülését és egyéb érdekeit hibátlanul szem előtt tartó felesége (hogy Darvasi miért csinált Auschwitzot megjárt és árván maradt zsidó lányt a keresztény polgári ivadékból, meg nem fejtett rejtély), aki magára maradván előbb a miniszter báty ágyában próbál szerencsét. (Timkó Eszternek amúgy jól áll az egyébként minden szempontból "inadekvát", kölcsönzőből hozatott estélyi ruha).
Egy pofás kis karakteralakításra lenne lehetősége Sztankay Istvánnak, ha tudhatná, mit, illetve kit is kellene eljátszania - az viszont legalább vicces, hogy a betoldott, 34 évvel későbbi jelenetben - tolókocsi ide vagy oda - legalább ennyivel látszik fiatalabbnak.
A börtönből jött ember sápadt, zavarban van, és fáj a térde - ennyit tudhatunk meg Schnell Ádámtól, aki a bebörtönzött fiú szintén nehéz sorsú barátját játssza, és alig észrevehetően még a börtönben ülő Gálit is megemlíti.
Károlyka, a villa egykori, immáron lecsúszott és meghibbant lakója Józsa Imre alakításában olykor elvonítja magát: "országom", kiáltja, sírja, motyogja. Gondoltam, előbb-utóbb csak lesz itt egy ló is.
Csáki Judit
József Attila Színház, október 16.

2006. október 26. (Figyelő)

A Mozart-golyó békéje
Lambert Gábor

Azt hittem, az Ilona Stüberlt választja majd találkozásunk helyszínéül, az egykori magyar vendéglőt a Grabenen, ahol 1956 után a hazai emigránsok rendszeresen találkoztak. Ám mint kiderült, Paul Lendvai - Lendvai Pál - az utóbbi harminc évben keveset járt arra. Nem nagyon engedte át magát a nosztalgiának. A Café Restaurant Schottenring Bécs belvárosában, egy percre a lakásától ellenben törzshelyének számít. Ide leugorhat a szomszédból, készen arra, hogy a házmester a napirenden lévő gázbojler-ügyben bármikor riadóztatja. Ismeri a pincéreket, büszkén említi, hogy közülük ketten is magyarok, 'nincs ilyen a világon', túloz széles mosollyal. Epizód a kétlaki életből, amelyben 'Magyarország az édesanyám, Ausztria a mostohaanyám.'
A gyökerek, az identitás meghatározó dolgok az életében. Mintha a "Napfény íze" című film peregne: az apai ág a Felvidékről, a feltörekvő Leimdorferek, akik a múlt század elején magyarosítottak Lendvaira (a nem hívő vonulat), szemben a mélyen vallásos erdélyi anyai rokonokkal. A találkozás eredője az a 'kis magyar, aki sírt, amikor visszajött Szlovákia és Erdély', de akinek három év múlva, 15 éves korában egy sárga csillagos házból elhurcolva, már csak az Ausztria felé t! artó halálmenetből való szökés mentette meg az életét.
A Café Schottenringet régen újíthatták fel, ezért is hamisítatlan a Gemütlichkeit, a már-már frázissá merevedett bécsi kedélyesség. Impozáns csillárok, kopottas padló, lila-fehér csíkos ülések, bentről a bejárat felett egy óriási Strauss-bábu, oldalt zongora - szerencsére már csak a beszélgetésünk végén kezdik beüzemelni. A rendelésnél nem is lehet kérdéses a borjúbécsi. Míg kihozzák, egy másik meghatározó, bár nem magától értetődő élmény: 'Apám polgári demokrata volt, de a szociáldemokratákhoz íratott be, hogy legyen egy igazolvány onnan is. Nagy szerepe volt a világlátásomban, hogy szociáldemokrata és nem kommunista nevelésem volt. Szalai Sándor szociológus mondta egyszer, hogy azért lépett be a szocdemekhez, mert ez egy kupleráj, a kommunista párt viszont kaszárnya, és ő jobban érzi magát a kuplerájban.' Bár majd ötven évvel később, a Belügyminisztérium aktáiból azért az is kiderült, hogy a két műintézmény nem is volt olyan messze egymástól. 'Az összes barátom között, azt hiszem, én voltam az egyedüli, aki nem volt titokban a kommunista párt tagja.' Mégis amikor első munkahelyét, a Kossuth Népét a kommunisták betiltották, őt 19 évesen a Szabad Néphez helyezték át, mint 'dísz-szociáldemokratát.' Az idők keményedtek, egy hibát felhasználva gyorsan kirúgták onnan. Korhű karriertörténet a negyvenes, kora ötvenes évekből:
Gyakorlatlan embernek komoly kihívás tányéron tartani a kocsikeréknyi bécsiszeletet, szerencsére Lendvaiból kérdés nélkül is úgy árad a szó, ahogyan a múlt század kávéházi írói szőhették társalgásaikat. Feldobhatták az elmúlt napok élményei: 'Életem két legnagyobb erkölcsi sikere volt az 1956-ról szóló filmem bemutatója a köztársasági elnök jelenlétében, és a fellépés a Köszönjük, Ausztria konferencián.' Öt évtizednyi újságírói, szerzői, kutatói munka megkoronázásának tekinti. 1! 957. január 12-i emigrálása után - két és fél év múlva már osztrák állampolgárként - Lendvai huszonkét éven át volt a Financial Times ausztriai tudósítója, vezető állásokban dolgozott az osztrák rádiónál és televíziónál, harminc éve társkiadója és főszerkesztője az Europäische Rundschau folyóiratnak, két és fél évtizede professzori cím tulajdonosa, tucatnyi könyvet, megszámlálhatatlan kitüntetést s elismerést mondhat magáénak.
Sajátos kelet-európai értelmiségi pályafutás ez az emigrációban, amikor is a magyar titkosszolgálat nyomására egy évtizedig nem engedik be Kelet-Európa legtöbb országába (így lesz, mint mondja, 'botcsinálta' Balkán-szakértő és Romániával foglalkozó újságíró). Majd az enyhülés, s a Bruno Kreisky kancellárral kialakított bizalmi kapcsolatoknak köszönhetően már közvetlen közelről kísérhette végig az osztrák-magyar hídszerep kialakítását a vasfüggöny két oldalán. Olyan közelről, hogy az már egyes mai kritikusai számára gyanús. 'Mindent megírtam magamról. Egész életem nyitott könyv, mégis, amikor megkaptam az Európa-nagydíjat, valaki rosszindulatú sejtetésekkel valamiféle Lendvai - rejtélyről írt. Barátaim tanácsára nem reagáltam, mert pusztán felértékeltem volna a szerzőt. Csak ha valami befolyásosabb orgánumban állítanak rólam valótlanságot, akkor szólok.'
A pincérnek mindenesetre többször is szól, aki - bécsi kávéház ide vagy oda - kissé nehezen kerül elő. Ízlett Önöknek? - hangzik a szokványkérdés, mire Lendvai ódákat zeng. 'Csak nem saját kezűleg készítette?' - kérdezi a pincért. 'Pusztán megfigyelő voltam.' A Gemütlichkeit helyreállt. Jöhet az Apfelstrudel és a Melange. Hozzájuk az igazi nagy falat: ‘56, a múlt és a jelen. Lendvai magyarul is megjelent könyve, a Forradalomról tabuk nélkül, Ausztriában előkelő helyeken áll a bestseller-listákon. 'Cinikusan azt mondhatnám, hogy ami ma Magyarországon történik, az használt az eladásnak, mert behozta a témát. Még azok az őrültek is, akik forradalmi mozgalmat emlegetnek, nekem személyesen szívességet tettek. Bár szívesen lemondtam volna erről .'
Az ő Nagy Imre-értelmezése lokális, csalhatatlanul kelet-európai. Olyan miniszterelnökről ír, aki sokáig csak kullogott az események után, aki tehetetlenül vergődött a külföldön elrendelt történések hálójában. Egy másik aktuális műben, az Egyesült Államokban élő, amerikai és orosz levéltárakban, eddig ismeretlen források közt kutakodó Charles Gatinál viszont egy másik Nagy Imre jelenik meg, akinek a hibái és tévedései hozzájárultak ahhoz, hogy így bukott el a forradalom. 'Én Gáti Karcsit nagyon tisztelem, de nem értek vele egyet. Egy ilyen szituációban - amikor felkel a nép, jönnek a tankok, két Politbüro tag és a KGB vezetője van állandóan a nyakán, akik a telefonon Hruscsovnak jelentenek, el van vágva a saját embereitől, nincsen rádió, azt sem tudja, mi történik igazából az országban - egy embertől, aki húsz évet élt a Szovjetunióban, aki szívbeteg, akinek Szuszlov ad gyógyszert, amikor rosszul lesz, nem lehet magas katedráról elvárni, hogy átlássa a ! helyzetet. Tévedés, hogy itt volt egy ablak, egy lehetőség. Semmi nem volt, pusztán a félelmetes szituáció, amit nem lehet csak a State Department szemszögéből nézni. Mindig van persze késztetés arra, hogy a történelmet a vágyaink szerint mutassuk be. Ám az adott belpolitikai és nemzetközi helyzetben - a Nagy Imre-kormány téves helyzetfelismeréseitől függetlenül - a nemzeti szabadságharcnak nem volt esélye a sikerre.'
Mindez a történész következtetése és nem a szemtanú megélt emócióinak a rögződése. Lendvai ugyanis nem szégyelli bevallani, hogy pinceperspektívából nézte végig a forradalmat, mint annyi más ember.
Azt viszont borzasztó dolognak tartja, hogy emberek, akik egy bizonyos időben nagyon fontos szerepet játszottak, nem tudtak időben lelépni a színpadról, a politikából.
Helyben vagyunk. Melange után, a jelennél. 'Én maradtam, aki voltam, de itt körülöttem óriási kavalkád van. Vannak, akik mindent végigcsináltak, akik disszertációt írtak az ellenforradalomból, s most együtt lobogtatják a nagy magyar zászlót azokkal az újságírókkal, akikre ‘89 előtt külön figyelmeztettek, hogy vigyázzak velük. Éppen ma egy tekintélyes német hetilap tudósítója azt próbálta a számba adni, hogy itt a kommunisták és nem kommunisták között van a választóvonal. De könyörgöm, mit kezdjek ezzel, amikor csak az Orbán-kormányban három volt kommunista párttag kapott helyet?'
Ausztriáról írta egy angol történetíró a háború előtt: a tragédia az volt, hogy a demokraták nem voltak hazafiak és a hazafiak nem voltak demokraták. 'Ez talán Magyarországra nem vonatkozik ilyen élesen, de vannak tünetek. Borzasztó az a mocskolódás és gyűlölet, ami most itt a felszínre tört.' Véget kell vetni a szakadéknak a nemzeti kérdés és a progresszió, valamint a humanitás között, ami persze nem egyszerű feladat.
Ezért is méltatta a Der Standardban hosszasan, amikor Gyurcsány Ferenc a kazettabotrány kirobbanása előtt egy interjúban szembe mert nézni a nemzeti kérdéssel.
Arra viszont Lendvainak sincs egyértelmű válasza, hogy hivatalában maradhat-e a miniszterelnök, bár annak nem tulajdonít különösebb jelentőséget ('rosszabbra számítottam'), hogy Gyurcsánynak a Köszönjük, Ausztria konferencián mondott beszéde közben tízen-húszan demonstratívan kivonultak a teremből. Ám a kormányfő politikai túlélése szerinte sok dologtól függ. 'Az egyik az, a környezete megérti-e, hogy ebben a csapatban pillanatnyilag nincs jobb.' A többi Gyurcsány tanulási képességein és idegein múlik, továbbá a gazdasági helyzeten. De bárki lenne is kormányon, nagyon nehéz gazdasági döntéseket kell hozni. 'Ahhoz, hogy a helyzet javuljon, előbb még rosszabbnak kell lennie, még keményebb megszorító intézkedésekre van szükség, s kell egy igazi adórendszer, egy nem korrumpált adóhivatal és főként szavahihetőség. Márpedig ezek mindegyikének a megteremtése végtelenül nehéz, miután az egészet a roppant kedves, szimpatikus Medgyessy eltolta, Gyurcsány és mások közreműködésével. S bár Gyurcsány igazi tehetség, nagyon gyenge kormán ya van. Olyan, mint Puskás az aranycsapat nélkül. Másfelől viszont ott van Orbán, aki már elvesztett több választást is. Megint a kaszárnya/kupleráj dilemma.'
Kifelé viszont Lendvai szerint mindennek az a következménye, hogy Magyarország elveszítette kivételezett regionális helyzetét, s ennek a tényleges kárait pillanatnyilag még nem is igen lehet felmérni. 'Nagyon nehéz valamit felépíteni, de borzasztó könnyű lerombolni. Amikor a Financial Times tudósítója voltam, itt mindig azon siránkoztak, hogy Ausztriából csak a lipicai ménes, az Operabál meg a Mozart-golyók az érdekesek. Azután jött Waldheim, meg a Haider - ügy. Mindenki örült volna, ha ismét csak a csokiról beszélnek külföldön.'
Az EU dezintegrációjára ugyan nem gondol, de eljött a pillanat, hogy Európa keleti és nyugati fele reálisabban tekintsen egymásra. 'Az unióban sokáig a beteg ember módjára, óvatosan kezelték a diktatúra alól felszabadult országokat, s kiderült, hogy a Nyugat! lebecsülte a válság mélységét Közép- és Kelet-Európában, ott pedig túlbecsülték a Nyugat segítőkészségét és félreértették az Európai Uniót. Ez nem egy karitatív szervezet. Ez piacgazdaság, hallatlanul kemény versennyel, ahol Chiractól Merkelig mindenki a szolidaritás és a verseny szabadsága mellett van - ameddig nem a saját gyáraikról van szó.' Mert persze azért a Nyugatnak azt sem szabad elfelejtenie, hogy a vállalatai rengeteget keresnek a térségben. 'Az a kérdés most, hogy úgy nézzük-e Kelet-Európát, mint egy tehenet, amelyet csak fejünk, vagy azért van valami közünk is a tehénhez. Mindezt jogos kérdés firtatni, ám nem lehet a helyi politikai elit helyett cselekedni.'
A jó példa persze megint Ausztria. Bár Bécs az elmúlt években túlzottan is az unióra összpontosított, Lendvai nem érzi úgy, hogy elhidegülés lenne az osztrák-magyar kapcsolatokban. 'Továbbra is nagyon fontos szerepet játszik az emlék, a történelem. Schüsselék pontosan tudták,! hogy mi a helyzet Magyarországon, s a leköszönő kancellár nagyon jóban van Gyurcsánnyal. Ő és Fischer államelnök egyébként nagy szerepet játszottak abban is, hogy Brüsszelben Kovács Lászlót annak idején simán megválasztották biztosnak. Schüssel személyesen hívta fel az osztrák képviselőket. Ez az, amit szeretek ebben az országban: azt, hogy a barátság és a közös érdek túlmegy azon, hogy az egyik úgynevezett szocialista, a másik meg úgynevezett polgár. Herr Ober!'

2006. október 26. (168 óra)

Különleges tanúk

Október 20-án a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében ünnepi megemlékezésen találkoztak egy különleges sorsú generáció túlélői. A hetvenesek többsége az 1956-os forradalom idején volt egyetemista, akik előtt váratlan teret nyitott a sors. Teret a cselekvésre, itthon, abban a tíz-egynéhány napban és rövid ideig még utána is, aztán pedig kinyitott néhány korábban eltorlaszolt, ismeretlen kijáratot a nagyvilág felé. Akik most, itt összejöttek (külhonba szakadtak és itthon maradottak), valaha mind nagyjából egy kenyéren voltak. Aztán a szovjet támadás nyomán ezerfelé kényszerültek, szóródtak. Barátságok, szerelmek szakadtak szét, családok csonkultak, pályák torzultak, módosultak vagy el sem kezdődtek, más ambíciók meg éppen e kényszerekben teljesedhettek ki, gyakran a befogadó külföldön. A hajdani magyar egyetemisták és főiskolások mostani találkozóján ott volt - csak úgy, mint október 23-án - BÖLCS ISTVÁN is.
Amikor azt olvastam a meghívóban, hogy ezen a jubileumi, félszáz éves találkozón meg lehet hallgatni egy 1956-os hangfelvételt is, amely a szegedi egyetemen készült, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szervezetének alakuló gyűlésén, igencsak gondolkodóba estem. Abban az időben egyáltalán nem volt olyan egyszerű a hangrögzítés, mint manapság Őszödön vagy Budapesten. Kalózkazetták nem keringtek, puskamikrofonok, miniatűr magnók, kémszettek sem léteztek, hírszerzős mobilok sem. Kíváncsi lettem hát a hajdani hangfelvétel történetére.
Aztán kiderült: semmi technikai trükk, semmi korát megelőző bravúr. A Magyar Rádió tudósítója járt a MEFESZ alakuló ülésén, ő rögzített ott mintegy hat vágott percet. A riport azonban nem került adásba. A felgyorsult események túlléptek rajta. Eddig szinte szóra sem érdemes a történet. De mint hajdani rádiós azt jólesően hallottam, hogy ezt a felvételt a forradalom bukása után elrejtették a rádióban, nem szolgáltatták ki a rendőrségnek. Csak 1990-ben került elő, akkor tudta Kiss Tamás, a hajdani szegedi ülés vezérszónoka lemásolni és dokumentumként őrizni.
Az emlékülésen persze nem csupán hangdokumentumok szerepeltek, hanem fotók is. Ezek szintén professzionális termékek. De nem riporterek kattogtatták masináikat, hanem az államvédelem ügynökei. A hangszalagot rendes rádiósok elrejtették, ellenben a filmszalagot felhasználták a rendőrök a forradalmat követő letartóztatásokhoz, az eljárások során. Ez a fordított "Mosoly Albuma"- produkció nem egy embernek szerzett komor és keserű perceket.
Bár '56 "egyetemista" történetében akad nyoma bizonyos rivalizálásnak, például olykor vita tárgya szokott lenni, hogy a Műegyetemé-e a kezdeményezés, amely néma felvonulást hirdetett október 23-ra, vagy a Bölcsészkaré-e, amely lengyel szolidaritási tüntetést szervezett ugyanaznap délutánra, azt nem szokták vitatni, hogy az egyetemistákat összefogó ifjúsági szervezet gondolata Szegeden született. (Mint olvasom Lipták Gábornál: Orbánné párttitkár asszony a Műszaki Egyetemen éppenséggel új szegedi gondolatként bélyegezte meg s diszkreditálta a MEFESZ megszületésének hírét.)
Kiss Tamás elmondta e késői találkozón, hogy Szegeden elébb csak bizonyos tanulmányi követelmények megváltoztatásáról esett szó; hogy ne legyen kötelező az orosz nyelv, csak választható, hogy a marxizmus-leninizmus mellett legyen mód más filozófiákkal való ismerkedésre is. Aztán kezdtek artikulálódni érdekvédelmi törekvések is, majd megszavaztatták az auditorium maximumban lévő mintegy ezer diákot: foglalják-e bele követeléseikbe a politikai jelszavakat is. Mert lassacskán azok is előkerültek.
Így született meg egy olyan dokumentum, amelyben az is szerepelt, hogy állítsák bíróság elé a jelen társadalmi bajainak okozóit, legyen sajtószabadság, szabad választás, egyetemi autonómia, Kossuth-címer, töröljék el a halálbüntetést a politikai perekben, követelik a szegedi egyetemisták Nagy Imrét és Lukács Györgyöt a központi vezetőségbe, valamint hogy a védőnőképzést emeljék főiskolai rangra. Lehet: mai nyugodt szemmel olvasva ez az igénylista nem tűnik teljesen koherensnek és harmonikusnak. Ám forradalmi időkben az árnyalatok eltűnnek. A barikádokon patikamérleg nemigen használatos.
A szegedi felhívással futárok indulnak még aznap este az ország más egyetemeire is. A szolidaritási nyilatkozatok jelzik: a megfogalmazás szegedi, az igény országos. Felpörögnek az események.
(Mielőtt folytatnánk beszámolónkat e megemlékezésről, toldjunk be ide egy Szegedhez és a korhoz köthető groteszk történetet, amelyet ugyancsak e konferencián hallottunk. Tehát: a forradalom leverése után nem kerülhetik el a megtorlás különböző formáit az egyetemek azon vezetői sem, akik rebellis diákjaik mellé álltak. Így került fel egy szovjet katonai teherautó platójára a szegedi rektor is, Baróti professzor úr. Elöl páncélautó, rakva katonákkal, hátul páncélautó, rakva katonákkal, középen a teherautó, rakva rettegő prominensekkel. A monori erdőknél megállnak, Iván a gitárral leszállást parancsol, és terelgetné a foglyokat befele az erdőbe. Baróti professzor nem gyáva ember, nem akarja hátulról kapni a golyót. Szembefordul hát az oroszokkal, és elkezdi énekelni a Himnuszt. Iván dühösen integet:
- Nem dalolni! Vizelni!
Ily kétértelmű korban éltünk, ennyi gyanakvás, előítélet, erőszak és kiszolgáltatottság meg ennyi rossz rutin, közhely kormányozott bennünket. Itt is, ott is.)
Az október 20-án gründolt MEFESZ (amely különben egy ideig 1945 után már létezett, majd a Demokratikus Ifjúsági Szövetségbe beletagolt rétegszervezet nevét örökölte meg) a forradalom idején nem fejtett ki széles körű tevékenységet. Ha szabad megkockáztatni: rajta is túlléptek az események. Október 23-át követően már nem a kötelező orosznyelv-oktatás eltörlése vagy a fakultatív marxizmus volt a lukas zászlókra írva, Nagy Imre benne volt a központi vezetőségben, Lukács Györgyből miniszter lett, s tán még a védőnők is bizakodva néztek a jövőbe. Az egyetemekből viszont harci terep lett. Ezt jelzi a legfőbb diák-önkormányzati szervek megnevezése is: a legtöbb helyen az úgynevezett Egyetemi Forradalmi Diákbizottságok kezében volt a politikai és szociális ügyek intézése a menzától a géppisztolyig.
A MEFESZ a forradalom leverése, a fent nevezett diákbizottságok felszámolása után ismét mint érdekvédelmi szervezet léphetett a porondra. Programja szerint mind a magyarországi, mind a külföldre szakadt magyar egyetemisták érdekeinek képviseletét vállalta, s ily módon példásan foglalt állást a szétszakítottság, a szellemi és fizikai vasfüggöny ellen.
A MEFESZ megjelent társadalmi tényezőként is, az ellenállásban érdekelt más szervezetek (Írószövetség, MÚOSZ, munkástanácsok stb.) szövetségeseként. Ezt a helyzetet felhasználva - mint Pomogáts Béla, a MEFESZ országos intézőbizottságának egykori tagja felidézte - próbáltak tárgyalni a szovjet városparancsnokság képviselővel vagy éppen Münnich Ferenccel, a fegyveres erők akkori miniszterével a letartóztatott politikai foglyok érdekében.
Ugyanakkor a MEFESZ - programja szerint - a "független, szuverén és nemzeti sajátságainkon alapuló szocialista Magyarország megteremtése céljából" működött, azaz sem Horthy-magyarországos, sem royalista, sem klerikális, sem reakciós vagy revizionista céljai nem voltak. A szervezet ellehetetlenítését követő megtorlás semmiképp sem volt indokolható.
A külföldre szakadt, tízezres nagyságrendű, a világ 14 országában élő és tanuló magyar egyetemista képviseletét hiába tűzte ki célul a MEFESZ, még itthoni hatáskörét sem tudta megvédeni. A kintiek pedig hamarosan elkezdték az önvédelmi önszerveződést, míg végül - több forrásból egyidejűleg elindult kezdeményezés révén - létrejött az emigráns diákszövetség, a külföldi MEFESZ. Ennek irányításában komoly szerepe volt Bujdosó Alpárnak, Várallyay Gyulának és másoknak.

Október 20-án ez a százhúsz-százötven hajdani egyetemista, kortanú és túlélő emlékezett azokra is, akik már nem lehettek velünk. S bár nem vagyok híve annak, hogy minden szíre-szóra Himnuszt énekeljünk, most nagyon is helye volt. És ideje.

2006. október 26. (168 óra)

Köztársaság tér '56

A történész az '56-os forradalom és szabadságharc kutatója. Most jelenik meg Köztársaság tér 1956 című tanulmánykötete, amelyben tudósként rekonstruálja: mi vezetett a forradalom egyik legtragikusabb eseményéhez, a pártház ostromához. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.

- Régóta foglalkozik '56 történelmével. Befolyásolta az is, hogy édesapja, Eörsi István évekre börtönbe került a forradalom leverése után?

- Nyilván ez is hatott rám, ráadásul családi barátaink zöme is "ötvenhatos". Rendszeresen összejártunk velük. A rendszerváltás előtt magam is részt vettem a szamizdatok terjesztésében, olvastam a tiltott irodalmat. Először 1988-ban publikálhattam az ÉS-ben a Kossuth téri '56-os sortűzről.

- Most a Köztársaság tér ostromáról írt könyvet. Miért épp erről?

- A szabadságharc egyik kulcsfontosságú eseménye volt ez, ám tárgyilagos elemzésére eddig nem került sor. A Kádár-rendszerben hamis propagandával hirdették: szervezett ellenforradalmi erők foglalták el a budapesti pártközpontot. De '89 után is tovább éltek a legendák, amelyek aktuálpolitikai célokat szolgáltak.

- Hogy érti?

- Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a védők nem tudják megvédeni a székházat a felkelőkkel szemben, megadták magukat. Noha Mező Imre, a pártbizottság harmadtitkára és két társa fehér zászlóval ment ki az épületből, a tömegből rájuk lőttek. Mindhárman meghaltak. A legendák szerint viszont Mező Imrééket hátulról lőtték le saját elvtársaik. Ami abszurdum. Litván György is írja börtönéveiről szóló visszaemlékezéseiben: a forradalmároknak lelkifurdalást okozott a parlamenterek meggyilkolása, ezért is hallgatták el az igazságot. És a legenda tovább élt. Kövér László Fidesz-alelnök 2002-ben azt mondta: Medgyessy Péter és Kovács László nem mert kijönni a Köztársaság téri pártszékházból, nehogy úgy járjanak, mint szegény Mező Imre, akit hátba lőttek. De akadnak olyan '56-os "mítoszok" is, amelyek csupán az egyéni megdicsőülést szolgálják. Például Pongrátz Gergely többször hangoztatta, hogy az ő irányításával érkező Corvin közi harckocsi döntötte el a küzdelmet a Köztársaság téren. Holott bizonyítható: sem Pongrátz, sem Corvin közi páncélosok nem voltak ott.

- Könyvéből az derül ki: az egész ostromot vaklárma váltotta ki.

- Elterjedt a városban, hogy a pártközpontot ávósok védik, és titkos pincékben politikai foglyokat őriznek. A felkelők erre összeverődtek a téren, hogy kiszabadítsák társaikat, és leszámoljanak az ÁVH-val. Korábban tényleg volt néhány fogoly a székházban, ám azokat elengedték. Október 30-án már senki nem volt ott bezárva. A több száz ávós helyett pedig csak negyvenhat sorkatona volt odarendelve, és két ÁVH-tiszt.

- Vagyis semmi értelme nem volt az ostromnak?

- Ha a tömeg tisztában lett volna azzal, kik vannak az épületben, talán nem is kerül sor a harcokra.

- Mező Imre kezdettől fogva tárgyalni akart a felkelőkkel.

- A források azt jelzik: 30-án már esélye sem volt erre. Az események túlpörögtek ezen. Mező felajánlotta embereinek, amíg lehet, hagyják el az épületet. De szinte mindenki maradt. Ezzel vállalták, hogy támadás esetén megvédik a pártházat. Mező hívő kommunista volt, erre tette föl az életét. Ám az a legenda sem igaz, hogy a karhatalmisták belelőttek a tömegbe, és így kezdődött volna a harc. A tömegből még korábban úgy húszan bementek a székházba, lefegyverezték és kituszkolták az előcsarnokban tartózkodó rendőröket, illetve ÁVH-s sorkatonákat. Ezután robbant ki a fegyveres konfliktus.

- Mező felhívta Nagy Imrét, ám ő éppen tárgyalt. Állítólag nem is vette komolyan a pártközpontból jövő vészjelzést. Miért nem?

- Erről ellentmondóak a források. Egyesek szerint Nagy Imre szólt a katonáknak: intézkedjenek, akadályozzák meg a Köztársaság téri vérontást. Mások azt állítják: az ostrom hírével nemigen foglalkozott a miniszterelnök. Aznap rengeteg küldöttséggel tárgyalt, a város tele volt rémhírekkel, nem lehetett tudni, melyik igaz, és melyik nem.

- Leállíthatta volna Nagy Imre a Köztársaság téri eseményeket?

- Ha megfelelő haderőt küld oda: igen. Csak hát kínos lett volna a forradalmi erők ellen bevetni fegyvereket, amikor már a felkelőcsoportok is hajlottak a konszolidációra.

- A védők a szovjetektől is segítséget kértek, de nem kaptak.

- Akkor két napja tűzszünet volt érvényben, a szovjet alakulatok szinte már kivonultak a fővárosból. Hadsereg-parancsnokuknak, pontosabban a szovjet pártvezetésnek kellett volna engedélyeznie a támadást, de ezt a magyar politikai vezetés sem akarta. Ők viszont képtelenek voltak megoldani a helyzetet. Mező hívta Biszku Bélát is, a pártbizottság első emberét, hogy azonnal küldjenek segítséget. Ám a "felmentő sereg" órákig nem érkezett meg.

- Miért tétovázott Biszku?

- Akkor már óriási volt a bizonytalanság a pártban, a hadseregben is. Nagy Imre kormánya hivatalosan elismerte a népfölkelést, a sorkatonák közül sokan átálltak volna a forradalmárokhoz, de parancsnokaik közül többen még mindig Rákosit szolgálták. Ugyanakkor senki nem mert parancsot adni, hogy meginduljanak a tömeg ellen. Biszku sem akarta vállalni a felelősséget. Végül mégis arra utasította a Mátyás laktanya parancsnokát: indítson harckocsikat a Köztársaság térre.

- És megkezdődött történelmünk egyik legabszurdabb eseménye...

- A parancsnoknak, Virág ezredesnek nem voltak harcászati ismeretei. Az akció vezetésére Galó István őrnagyot jelölte ki: megbízható, bátor katonának tartotta. Csakhogy az őrnagy addig vidéken szolgált, lakott, a fővárost nem ismerte. Jelezte is felettesének: sosem járt a Köztársaság téren, nem tudja, melyik a pártház. Virág mégis utasította: öt harckocsival induljon el. Az ezredes arra sem hagyott időt, hogy a páncélosok közötti rádió-összeköttetéssel elkészüljenek, noha ehhez öt perc kellett volna. Súlyos következménye lett ennek.

- Galóék kivonultak a Köztársaság térre, ahol már javában folytak a harcok. Kötetében arról is ír: az őrnagy azt hitte a pártházról, hogy az az Erkel Színház, és ott vannak a felkelők. Ezért kezdett tüzelni az épületre.

- Mivel az őrnagyhoz - rádiókapcsolat híján - nem jutott el Mező Imre üzenete sem, amelyet a pártnak küldött: a felkelők páncélost szereztek, azzal lövik a székházat. Galó, majd a társai besoroltak mellé. A beosztott tankisták ezt követően hevesen tüzelni kezdték a pártépületet: nem látták a felkelők - takarásban lévő - páncélosát, és Galó őrnagyot akarták utánozni. Ugyanis a szolgálati szabályzat szerint a beosztottaknak - rádió-összeköttetés híján - a parancsnoki jármű mozgását, akcióját kell követniük. Így a pártház megmentésére kivezényelt páncélosok szétlőtték az épületet. Mezőéket mindez hideg zuhanyként érte: arra számítottak, hogy a harckocsik felmentik őket. Letették a fegyvert, és - ahogy már említettem - fehér zászlóval vonultak ki, de azonnal lelőtték őket. Elszabadult a pokol. A felbőszült tömeg berontott az épületbe, szörnyű lincselés kezdődött, hiszen az emberek úgy vélték, ávósokkal számolhatnak le.

- Mennyi áldozattal járt az összecsapás és a népítélet?

- A védők közül huszonöten haltak meg, a támadók közül is majdnem ennyien. Rengeteg volt a sebesült.

- A Köztársaság tér ostroma közvetlenül hozzájárult a november

4-i szovjet megtorláshoz?

- Charles Gati ezt állítja. Én viszont nem értek ezzel egyet. A pártháznál történtek jó ürügyül szolgáltak a szovjeteknek, de enélkül is találtak volna indokot a megszálláshoz.

- A Szabad Európa Rádió lázította a felkelőket, a Nyugat mégis magára hagyta őket. Ma azt mondják: féltek a harmadik világháború kirobbanásától.

- Tényleg ettől tartottak. Amerikát kellemetlenül érintette a magyar forradalom, hiszen a SZER felelőtlenül biztatta a felkelőket: tartsanak ki, majd a Nyugat megvédi őket. Sokan ezért tartottak ki még a november 4-ét követő napokban is. Pedig Amerika többször is jelezte a szovjet vezetésnek: Magyarországot nem tekinti szövetségesének. Tárgyalást sem folytattak a konfliktus megoldásáról. Igazából nem akarták a második világháború után kialakult status quót megbontani.

- Néhányan felróják Nagy Imrének: novemberben öngyilkos harcba vitte az országot.

- A szovjetekkel való békés kiegyezésre már nem volt esélye. A szovjet pártvezetés nem hagyhatta kicsúszni a szövetségi tömbből Magyarországot. Ha pedig Nagy Imre meghátrál, saját demokratikus eszméivel és a forradalmi tömegekkel került volna szembe.

- Az ön édesapja sokat ostorozta a honi értelmiséget: a forradalom leverése után behódolt a Kádár-rendszernek, feladta ötvenhat eszméjét. Ön is ilyen szigorúan ítél?

- Nincs hozzá jogom: én nem éltem meg azokat az időket. De apám bírálata jogos volt. Az írók már '57 elején közös nyilatkozattal fordultak az ENSZ-hez: elismerték, hogy ellenforradalom volt nálunk, és kiegyeznek a Kádár-kormánnyal. Gyorsan behódoltak. Más kérdés: kárhoztatható-e emiatt bárki is. Nem várható el mindenkitől, hogy olyan morális tartása legyen, mint Eörsi Istvánnak.

- A forradalom persze tabutéma volt a rendszerváltás előtt, de mintha még ma sem lehetne sok mindenről beszélni.

- Már nincsenek tabuk, bárki szabadon kutathat, közzéteheti írásait. Ugyanakkor az is igaz: '89 után is sokan hallgatni akartak a történtekről. És nemcsak azok, akik ellenforradalomnak tartották az eseményeket. Sok interjút készítettem olyan idős emberekkel is, akik bátran vettek részt a forradalomban, mégsem akartak erről nyilvánosan beszélni. Talán féltek a politikai visszarendeződéstől, tán túlságosan hozzászoktak a hallgatáshoz - nem tudom. Sajnos az egész ötvenhatos témát sikerült - többé-kevésbé - megutáltatni a fiatalokkal. Sorra alakultak az '56-os veteránszervezetek, amelyek egymással acsarkodtak. Közülük többen "álötvenhatos" hősök voltak, mégis megpróbálták kisajátítani maguknak a dicsőséget. Nem csoda, ha a fiatalok úgy érezték: őket kéne tisztelni. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a társadalom nagy része alig tud valamit '56-ról.

- Mulasztott a politika, az értelmiség is?

- Bizonyára, de a történelmi ismeretek hiánya nemcsak magyar jelenség. Így van ez Amerikában és máshol is. A tömegkommunikáció, a bulvárosodás, a kommersz kultúra mindent maga alá gyűr. Efféle témáknak nemigen jut hely Érdeklődés sincs irántuk. Most, a forradalom ötvenedik évfordulójára persze nagy a felhajtás. De megnéztem az egyik, 1956-ról szóló, agyonreklámozott játékfilmet a bemutató utáni napon. Négyen voltunk a moziban.

- Amikor nemrég megostromolták a Magyar Televíziót, akadtak, akik ezt '56-hoz hasonlították.

- Ez is azt jelzi: mekkora káosz van a fejekben. Az MTV-nél futballhuligánok, szélsőjobboldaliak randalíroztak, semmi közük a forradalmárokhoz. Az felkelés volt a diktatúra ellen, de ma demokrácia van, és szólásszabadság. A sztereotípiák is hozzájárulnak politikai szimbólumaink kiüresedéséhez. A szocializmusban kötelező volt ellenforradalomról beszélni, ma viszont nem illik foltot ejteni a hős forradalmárok portréján. Holott ők is csak hús-vér emberek voltak. Történelmünkben semmi sem fekete-fehér. Sematizálással nem érthetjük meg múltunkat.

2006. október 26. (168 óra)

1956 rejtett képei

Forró ősz a hidegháborúban - Magyarország 1956-ban címmel készült hiánypótló dokumentumfilm az 1956-os Intézet gyártásában. Az egyedülálló alkotás ismert és még sosem látott korabeli film- és fotódokumentumok alapján idézi fel a történetet - világos képet adva a korszak világpolitikai összefüggéseiről is. Forgatókönyvét az intézet főigazgatója, Rainer M. János írta. Rendezői Kóthy Judit és Topits Judit, utóbbi az intézet munkatársa. Elmondták: New York, Párizs, Krasznogorszk szakintézményeiből könnyebb volt ötvenhatos dokumentumokhoz jutniuk, mint a Magyar Nemzeti Filmarchívumból; az unikális alkotás országos tévépremierjére pedig még a forradalom ötvenedik évfordulóján sem kerülhet sor. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.

- Filmjükben látható először Eisenhower elnök '56. novemberi nyilatkozatának azon részlete, amelyben kimondta: Amerika sosem bátorított elnyomott népeket arra, hogy legyőzhetetlen ellenféllel küzdjenek. Fél évszázad után is fejbe kólintó élmény.

Kóthy Judit: Az archívumokban fellelt anyagok közül számomra ez a beszéd a legmegrendítőbb. Valóban szinte arcul csapja az embert. A nemzetközi sajtóból, a történészek kutatásaiból persze ismertük a tényeket. A szakirodalomból tudjuk, milyen megfontolásaik voltak a szovjet és az amerikai politikusoknak a forradalommal kapcsolatban. Ám egészen másként hat a mozgóképen rögzített valóság.

Topits Judit: Korabeli hangfelvételek között is találtunk izgalmas dokumentumot. Ritka kincs az ORF felvétele, amelyen tudósítójuk a Sztálin-szobor szétverését közvetíti. Ezt a jelenetet mozgóképeken is megörökítették, mi a kettőt társítottuk.

- A kevésbé emelkedett pillanatok sem csak a néző szellemére hatnak. Ilyen például a fiatal Marosán György egyetlen mondata abból a szónoklatból, amelyet az SZDP és az MKP egyesülését előkészítő pártkongresszuson dörgött el. Dokumentumfilmek ritkán célozzák meg ennyire a nézők érzelmeit. Tudatos a dolog?

T. J.: Igen, bár a szakma szabályait be kell tartani. A film szakszerűségét a forgatókönyv írójának személye és folyamatos kontrollja garantálta. Ám mindig van egy szűk határ, amelyen belül megengedettek az olyan effektusok - képi, hangi, dramaturgiai elemek -, amelyek élményszerűvé teszik a művet. Csak így számíthatunk arra: egy ismeretterjesztő film a laikusokat is magával ragadja.

- Különös, hogy eddig nem készült hasonló alkotás '56-ról. Van ötletük a miértre?

K. J.: Csak a saját tapasztalatainkról tudunk beszélni. Az előzményekhez tartozik, hogy Rainer M. János az 1956-os Intézet nevében már két éve megkereste a Magyar Nemzeti Filmarchívumot és az Országos Széchényi Könyvtár videotárát. Javasolta, hogy a forradalom ötvenedik évfordulójára a három intézmény közösen gyűjtse össze a világban fellelhető mozgóképes dokumentumokat. Féléves várakozás után sem kapott választ. Akkor döntöttük el: ha szerényebb eszközökkel is, de elkészítjük ezt a filmet. A három intézmény összefogásából nyilván teljesebb anyag is összejöhetett volna. Aztán amikor híre ment vállalkozásunknak, még komoly letolást is kaptunk a Nemzeti Filmarchívumtól. Nehezményezték, hogy "magánkutatásokat" folytatunk. A hazai és a külföldi kutatásainkat is kifogásolták. Mondták, ilyet nem lehet csinálni.

-Magyar abszurd?

K. J.: A világ nagy filmarchívumainak kínálata sok esetben interneten is hozzáférhető. Snittenként címszavazva vannak a dokumentumok, és a kiválasztott anyagok szabott áron megrendelhetők. A Magyar Nemzeti Filmarchívum nyilvántartása és szolgáltatása nem tart lépést a korral. Anyagai nehezen hozzáférhetőek, és csak idejétmúlt katalógusban lehet keresgélni. Nem veszik jó néven, ha valaki - az intézet munkatársait megkerülve - maga akar kutatni.

T. J.: Külföldi, magyarul nem beszélő kutató nem is tehet mást: beéri azzal, amit az archívum munkatársai átadnak. Általában mindenki ugyanazt kapja. Pedig bőven akadnak különleges felvételek a gyűjteményben. Mi egyéb filmek okán jó ideje kapcsolatban vagyunk a Nemzeti Filmarchívummal, és már régóta a személyes kutatás hívei vagyunk. Nem értük be azzal, amit az '56-os forradalomról mindenkinek felkínálnak. Tudtuk, más is van. Ha hiszi, ha nem: az

E betűnél, az "ellenforradalom eseményei" címszó alatt találtuk meg a többit.

K. J.: A puszta hanyagság is kulcshelyzetbe hozza az archívum munkatársait: ha valaki felé gesztust akarnak gyakorolni, a rejtett "kincsekből" is megkínálják. Ha pedig egy produkciót nem találnak arra érdemesnek, vagy nincs kedvük a többletmunkára, akkor ezek a kincsek mintha nem is léteznének. Persze régóta ismertük a gondokat, de most először szembesültünk ilyen nyersen a ténnyel: New Yorkból, Párizsból, Londonból, Krasznogorszkból könnyebben lehet ötvenhatos anyagokhoz jutni, mint Budapesten.

- Ami a külföldi archívumokat illeti: honnan tudták, melyiket kell célba venni?

T. J.: Kutatói, filmes körökben gyakran felmerült: kell lenniük olyan felvételeknek, amelyeket még nem ismerünk. De voltak más források is. Az 1956-os Intézet kiadásában jelenik meg hamarosan egy összeállítás a forradalom korabeli sajtóvisszhangjából. Ebből is kiderül, hogy az események alatt mely médiumok voltak itt: archívumaik szintén forrásként szolgáltak. Az intézet honlapján olvasható a "Tudósítók a forradalomban" című tanulmány. Szerzője az állambiztonsági levéltár vonatkozó listája alapján kutatta a témát. Kiderült, hogy a forradalom alatt százharminc külföldi tudósító tevékenykedett Magyarországon. Filmhíradók, rádiók, lapok munkatársai. Tehát bőven volna még hely, ahol szét lehetne nézni, ha tényleg mindent Magyarországra szeretnénk hozni.

K. J.: Ma már nálunk is vetítenek a tévécsatornák kiváló angolszász dokumentumfilmeket, amelyekben sok a gyönyörű, archív felvétel. Évek óta jegyzetelem a stáblistákról, mely nemzetközi archívumok kínálatából merítettek, mert azok jó eséllyel más témában is segíthetnek.

- Mennyiért lehet megvásárolni a külhoni archívumok filmes dokumentumait?

T. J.: Külföldi archívumból vásárolva egy perc 300 és 500 ezer forint körül van. Megjegyzem, egy hatvanperces magyar dokumentumfilmért 250-300 ezer forint sugárzási díjat fizet az MTV vagy a Duna Televízió.

- Az itthoni archívumban mi a tarifa?

T. J.: Itthon elég esetleges, hogy éppen mi menynyi. A mi filmünk összköltsége eddig húszmillió forint volt, ami azért kivételes, mert a magyar dokumentumfilmek átlagosan 3-4 millió forintból készülnek.

- Melyik tévécsatornán lesz a díszbemutató?

K. J.: Az 1956-os Intézetnek csak az oktatási céllal kiadható DVD-hez, illetve a nonprofit vetítésekhez való jogra futotta. A televíziós jogdíjat már nem tudta kifizetni az archívumoknak.

- Az állami televízióval nem keresték a kapcsolatot?

K. J.: Az MTV-ben egy éve tudják, hogy ez a film készül. A filmbeszerzéssel foglalkozó munkatárs azonban úgy ítélte meg: a televíziós jogok megváltása jóval meghaladja lehetőségeiket. Bizonygattam: anyagilag sem járnának rosszul, mert ha invesztálnák a szükséges összeget, ők adhatnák tovább a filmet más tévétársaságoknak. De hiába.

- Mekkora összegen múlik a dolog?

K. J.: Attól függ, mire terjed ki a megállapodás időben és térben. Európára vagy a világra, 5 vagy 10 évre, földi vagy műholdas sugárzásra satöbbi. Ismereteim és becslésem szerint 10 és 20 millió forint közötti összegről volna szó. Ez ma még Magyarországon horribilisnek számít, mert csak elvétve fordul elő, hogy hazai gyártású produkció külföldről vásároljon archív mozgóképet.

- Maguknak megérte a vesződség?

K. J.: Nem ebből élünk. Magyarországon a dokumentumfilm-készítés - ráfizetés. Személyes érdeklődésünk hajt a különféle témák felé. Van például egy közös filmsorozatunk, amelyen már tíz éve dolgozunk. A magyar kőolajipar regényes történetéből mindig annyi készül el, amennyit az éppen elnyert pályázati pénz lehetővé tesz. Sokféle módon megörökíthető a 20. század. Mi arra vállalkoztunk, hogy "olajban" beszéljük el.

- És ezt fogják vetíteni?

K. J.: A Spektrum TV érdeklődik.

- Az ötvenhatos filmnek egyáltalán nem lesz ünnepi megjelenése?

K. J.: Október 21-én az Urániában vetítik az 1956-os Intézet által meghívott vendégeknek. Már kész a DVD - változata, amelyet oktatási és közművelődési célra ad ki az intézet.

Azt remélem: előbb-utóbb minden magyar oktatási intézménybe eljut, és hosszú ideig segítségére lesz a történelemtanároknak. Benevezzük minden olyan filmfesztiválra is, ahol a történelmi dokumentumfilm iránt érdeklődnek. Ebben nem vagyunk korlátozva.

2006. október 26. (168 óra)

Nagy Imre titkárnője voltam

Sorsom nagy ajándéka és meghatározója, hogy 1945 tavaszán megismerhettem Nagy Imre földosztó minisztert. Három vagon búzát hoztunk fel az Alföld mélyéről az éhező Budapestre. Kenyérnek valót. Az erről szóló ajándékozó levelet ünnepélyes keretek között adtam át a miniszternek, aki azt mondta: "Bátor kislány vagy. Mi akarsz lenni?" Húszéves voltam és szegény. Tanulni szeretnék - feleltem.
És mint a mesében! Budapestre jöhettem, népi kollégiumba tanulni.
Már nem volt miniszter, a pártközpont falusi osztályát vezette, amikor 1946 decemberében ismét találkoztunk.
Bekopogtam hozzá, megmutattam jeles félévi bizonyítványomat, megköszöntem, hogy segítette a bejutásomat. Kedvessége felbátorított a panaszkodásra. Elmondtam, hogy a szegényes, gyér öltözetemben fázom, és indul az esti egyetem, szeretnék átmenni, feladnám a kollégiumot. Dolgozni szeretnék, mert a szüleimet is segítenem kell. Megértette gondjaimat, megkérte Szőnyi Tibort, hogy helyezzen el az általa alapított UFOSZ-hoz ügyintézőnek. Úgy búcsúzott tőlem: ott majd találkozunk.
A Mária Valéria utcában, egy szoba-konyhás helyiségben volt a leendő munkahelyem. Az UFOSZ az újgazdák képviseleti szervezete volt. Nagy Imre tiszteletbeli elnökként, Veres Péter ügyvezető titkárként működött ott.
Egy hét múlva már nekem diktálták az akkori politikusoknak, tisztviselőknek az újgazdák érdekében szóló leveleket vagy az újgazdáknak szánt biztató soraikat. Így lettem Nagy Imre "titkárnője". A későbbi miniszterelnök "kedves barátaimnak" nevezte, Veres Péter "kedves atyámfiainak" szólította a hozzánk forduló embereket.
Most, hogy e sorokat írom, fél évszázad távlatából is látom kettőjüket. Ha jó kedvük volt, Kossuth-nótákat énekeltek. Hallom hangjukat, évődésüket politikáról, közéletről. Félszavakból is megértették egymást. Pedig Nagy Imre kommunista, Veres Péter pedig parasztpárti volt, de együttműködtek.
1948-ban, amikor Nagy Imre az Országgyűlés elnöke lett, átszervezték az UFOSZ-t. Én maradtam a szervezési osztályon, hozzám tartozott a beérkező levelek téma szerinti szerkesztése. Ezekből adnom kellett a Szabad Föld szerkesztőségének is egy példányt, információs céllal.
Aratnak az országban című írásomat adtam Fehér Lajos főszerkesztő kezébe. Elolvasta, majd felkiáltott: "Meg vagyunk mentve!" Ugyanis a feladattal megbízott újságíró berúgott, és nem írta meg a várt cikket, holott nyomdában volt minden kézirat, már türelmetlenül lesték, hogy nyomtathassák a soros lapszámot. Fehér Lajos a maga nyers modorával rám förmedt: "Maga miért nem mondta, hogy tud írni? Ez lesz a vezércikk. Maga pedig mától a Szabad Föld munkatársa!"
1949-ben a Szabad Földnél leadtuk a nyomdába a júliusi számot. Fehér Lajos azt gondolta, jól és sokat dolgoztunk, megérdemlünk egy kis pihenést. Mindnyájan kimentünk a Palatinusra fürödni. A szerkesztőség ajtajára kiírtuk: "Értekezünk." Az eset híre eljutott a pártközpontba: míg a parasztemberek izzadnak a mezőn, a Szabad Föld munkatársai a strandon lubickolnak. Nagy "társadalmi bíróság" szállta meg a szerkesztőséget. Valamennyien megrovást kaptunk. Megingott Fehér Lajos főszerkesztői széke is. Én közben írogattam a Falurádiónak, Varga Domokos volt a vezetője. Kipróbálta a hangomat, beszélőkészségemet. Felvett riporternek. A leánykori nevemet, Gyalog Rózát megváltoztatta Rozira, mondván: "Meglátod, neked ez a név fél siker lesz a pályán." Attól kezdve (1950) mikrofonnal jártam az országot.
Fiatalként nagyon szegény sorból, népi kollégiumba kerülve, a "fényes szellők" korszakában sok kortársammal együtt azt hittem, sorsomat magam alakíthatom.
1953-ban én közvetíthettem a rádiónak Nagy Imre miniszterelnök programbeszédét, akit reformpolitikája miatt az egész ország ünnepelt.
De Rákosi megbuktatta, és visszajöttek a nehéz idők. Nem véletlen, hogy nemcsak a közeli barátok, hanem a fél ország megünnepelte Nagy Imre 60. születésnapját. Mi, a rádiósok is.
1956. október 23-án felvonultunk, tüntettünk a Bem-szobornál, majd a Kossuth téren. Október 29-én Burján Béla újságíró-kollégánk lakásán megalakítottuk a Szabad Magyar Rádiót, valamint a Parlamentben működőt Szabad Kossuth Rádiónak neveztük.
Húsz újságíró írta alá a dokumentumot, amely kimondta: "A Magyar Rádió ezúttal a népé. Mindig csak az igazat és a forradalmat, Nagy Imre miniszterelnököt, a demokratikus szocializmust szolgálja." Másnap, 30-án megalakult a Szabad Kossuth Rádió harminctagú munkástanácsa. Én mikrofonnal jártam Budapest utcáit, készítettem a riportokat. A Baross utcai Vöröskeresztnél, ahol éppen akkor hozták az osztrákok orvosi műszereiket. Jártam a Bakáts téri kórházban. Készítettem riportot a tereken, amelyekre az ország minden tájáról hozták az adományokat, és osztották a rászorulóknak az élelmiszert a téeszek. Riportot készítettem a Kerepesi temetőnél, ahol kézikocsin vitték a fiatal halottakat a hozzátartozók. Délután elmondtam a rádióban, hogy november 1-jén gyújtsunk gyertyát a hősi halottakért, s tegyük ki az ablakba. Ragyogtak az ablakok a forradalomért életüket adó ifjak emlékére.
Aztán a tankok eltiporták az álmainkat. Rengetegen börtönbe kerültek. Emberek százait végezték ki, pedig csak élhetőbb, demokratikus országot akartak.
Én sem úsztam meg. Nem kerülhettem el a megtorlást. A rádió kapujánál négy szuronyos vett őrizetbe, és kísért át az udvaron, figyelembe sem véve, hogy a kollégák azt kiabálták: "A Gyalog Rozit letartóztatták!" A pufajkások egy szobába kísértek, ahol kiverték belőlem a születendő gyermekemet. Mentőt kellett hívni. A Baross utcai klinikára kerültem, ahol a katonák aztán Gyalog Roziként kerestek, nem tudták, hogy asszonynevem is van. Nem találtak meg. A rádióból örökre kizártak mint ellenforradalmárt és Nagy Imre hívét. Az újságíró-szövetség is kizárt, no meg az ELTE-ről is repültem, ahol ötödéves joghallgató voltam. Mindenhonnan kizártak.
1962-ig még segédmunkásnak sem alkalmaztak. 1963-ban tudtam csak elhelyezkedni, a havonta megjelenő Népművészet szerkesztőjeként, ahol ötvenhatos "múltam" miatt sok megaláztatásban részesültem.
A rendszerváltás után rehabilitáltak. Megkaptam azt a kitüntetést, amelyen ez a mondat áll: "A nemzet köszöni önnek a nehéz helyzetben való példamutatását."
Nem vagyok párt tagja, boldogan segítem a Nagy Imre Társaságot, amelynek tisztségviselője vagyok.
Nagy Imrével utoljára akkor találkoztam, amikor a híressé lett mondatát közvetítettük: "Csapataink harcban állnak." Bejött hozzánk a parlamenti stúdióba, mielőtt elcsalták a jugoszlávok. Mi akkor szárazkolbászt és kenyeret rágcsáltunk. Elbúcsúzott tőlünk, és mi reménykedve és nagy félelemmel gondoltunk arra, látjuk-e még valaha...

Gyalog Rozi

2006. október 26. (Hajdú-Bihari Napló)

'56 és a református egyház

Konferencia kezdődik október 27-én, pénteken 10 órakor az '56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmával a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán. A konferencia tárgya a Magyarországi Református Egyház az 1956-os forradalom és szabadságharc idején.
A rektori megnyitó után Bölcskei Gusztáv püspök, az egyház zsinatának lelkészi elnöke "Az 1956-os forradalom és szabadságharc jelentősége az egyházban"; Fürj Zoltán főiskolai tanár "Egyház az ötvenes években"; Ladányi Sándor, a Károly Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára
"A magyarországi református egyház az 1956-1957-es esztendőkben"; ifj. Fekete Károly egyetemi docens "Felszámolás és újrakezdés"; Völgyesi Zoltán főiskolai tanár "A forradalom vidéken"; Fazakas Sándor, a Debreceni Hittudományi Egyetem rektora "Emlékezés - megbékélés - megbocsátás" címmel tartanak előadást.
A konferencia keretében mutatják be Kovács Tibor "Orlando et laborando. Részletek, visszaemlékezések régi naplók alapján" című könyvét.

2006. szeptember 27. (MTI- részlet)

Vizi E. Szilveszter: szégyen, hogy Kosáry Domokost kitapsolták, kifütyülték

Szégyen, hogy azt a Kosáry Domokost kitapsolják vagy kifütyülik, aki évekig börtönben volt 1956 után - mondta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke pénteken a magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Az Akadémia elnöke úgy fogalmazott: "szégyen, hogy azt a Kosáry Domokost kitapsolják vagy kifütyülik, aki évekig börtönben volt 1956 után". Elítélek minden olyan megnyilvánulást, ami ilyen jellegű - tette hozzá. Kiemelte: ez egy demokráciában nem lehetséges, minthogy nem lehetséges egy demokráciában az sem, hogy ártatlan embereket ütnek-vernek.
Arra az újságírói kérdésre, hogy ezt az álláspontot az Akadémia miért nem mondja testületként, azt válaszolta: hétfőn meg fogják tenni.
Október 23-án este avatták fel az 1956-os forradalom és szabadságharc központi emlékművét Budapesten a Felvonulási téren. Az emlékmű leleplezése után Kosáry Domokos, az 56-os Emlékbizottság elnöke mondott beszédet, akinek beszédébe a tömegből többször belefütyültek, a kormányfő lemondását követelték.

2006. október 27. (Délmagyarország)

Cosenzában Dantéról és 1956-ról

A magyar tematikájú könyvek kiadásával is foglalkozó olasz Rubbettino kiadó és alapítvány 1956-ra emlékező előadásokat és kortárs kulturális rendezvényeket mutat be a dél-itáliai Cosenzában pénteken és szombaton.
A magyar tematikájú könyvek kiadásával is foglalkozó olasz Rubbettino kiadó és alapítvány 1956-ra emlékező előadásokat és kortárs kulturális rendezvényeket mutat be a dél-itáliai Cosenzában pénteken és szombaton. Ma 18 órakor nyílik 42 magyar művész kiállítása Dante Isteni színjátékának illusztrációiból. A nagy érdeklődés által kísért kiállítást a szegedi és a budapesti olasz intézet szervezte, s immár Róma, Arpino, Pescara után a negyedik olasz városban lesz látható. Szombaton délelőtt magyar nap lesz a város középiskoláiban, többek között Kelemen János, Madarász Imre, Pál József tart órákat a magyar-olasz kapcsolatokról.
A Redando színházban 17 órakor megemlékezés lesz "Budapest 1956 - A 'megtagadott' forradalom" címmel, amelyen az olasz szakemberek és politikusok mellett Pál József a magyar írók 1956 utáni helyzetéről szól. Az esti koncert a calabriai és a magyar zene egyes alkotásait mutatja be, a magyar résztvevők: Sebestyén Márta, Bolya Mátyás, Szokolay Dongó Balázs.

2006. október 27. (Délvilág)

Emlékezés az 1956-os makói eseményekre - Diákok, nemzetőrök és harcosok előtt tisztelegtek

A makói fiatalok egy csoportja még fegyverrel is harcolt az 56-os forradalom idején - derült ki tegnap, a makói forradalmi események ötvenedik évfordulója tiszteletére rendezett egyik ünnepségen. A városban két emléktáblát is avattak, és bemutatták az egykori makói diák, Fazekas Lajos 56-os dokumentumfilmjét.
Éppen azokban a percekben, amikor ötven évvel ezelőtt a fiatal gimnazista, Institóris Ildikó szavalt a tüntetőknek a makói Kossuth-szobor előtt, tegnap emléktáblát avattak a szoborral szemközt lévő Korzó kaszinó épületének falán - akkor ott a járási pártbizottság működött, és ablakából géppuskás figyelte a tömeget, lövés azonban nem dördült. A tábla a Forradalmi Ifjúsági Szövetség tagjainak állít emléket, amely a forradalom helyi győzelme után ebben az épületben szervezte meg a fegyveres nemzetőrséget, emellett élelmiszer-adományokat gyűjtött és juttatott el a pesti felkelőknek. A táblát maguk az egykori makói forradalmárok készíttették és helyezték el az épület falán.
A FISZ egykori makói titkárától, az emléktáblát leleplező, ma Brazíliában élő Endreffy Ivántól megtudtuk: szervező munkájuk eredményes volt, hiszen a városban semmiféle kilengés nem történt, az elfogott gonosztevőknek sem esett bántódásuk, valamennyiüket a szegedi Csillag börtönbe vitték. Az oroszokkal azonban, látván, hogy a legmodernebb harckocsikkal érkeznek, nem tudták felvenni a harcot. Annyit tettek csupán, hogy elforgatták az útjelző táblákat, ez azonban nem tévesztette meg a vonuló sereget. Voltak, akik felrobbantották volna a Maros-hidat, hogy így állítsák meg a harckocsikat, ám ennek sok értelme nem lett volna - öt óra alatt új átjárót építettek volna a megszállók.
A fiatal makói forradalmárok egy csoportja viszont napokon át fegyverrel is harcolt 1956-ban Budapesten - hívta fel a figyelmünket a megemlékezés egyik résztvevője, dr. Streitman Károly; ő volt az, aki Szegedről fegyvert hozott a makói nemzetőröknek. A makóiak ugyanis rendszeresen összegyűjtötték a gazdák élelmiszer-adományait, és teherautóval elvitték a fővárosi forradalmároknak. Az utolsó alkalommal a csapat már nem tudott visszatérni az oroszok által körbezárt fővárosból, így tagjainak nem volt más választása, mint csatlakozni a felkelőkhöz.

2006. október 27. (Kisalföld)

Szabadulni akart az ország

Mintegy kétezren hallgatták tegnap a mosonmagyaróvári Gyász téren Sólyom László kegyeleti megemlékezését. A köztársasági elnök szerint '56-hoz a tiszta beszéd, egyértelmű állásfoglalás illik. Méltó és támogatandó kezdeményezésnek ítélte a lapunk által elindított laktanyamúzeum ügyét.
A város gyásznapján a magyaróvári temetőből érkező gyalogos felvonulás délután öt órára ért a Gyász térre. Szabó Miklós polgármester köszöntője után Sólyom László köztársasági elnöknek adta át a szót. "1956 alapélménye az egység volt, s a boldog felszabadultság: számtalan tanú van erre" - kezdte az államfő.
Mindenki emlékezetébe mélyen beleivódott egy nemzeti forradalom forgatókönyve: Mosonmagyaróváron is felvonultak diákok, munkások. "Az egész nemzet meg akart szabadulni a szimbólumoktól. El akarták távolítani a vörös csillagot, a szobrokat. Legféltettebb kincseim között van egy kis piros üvegdarab, a pécsi Nádor Szálló tetejéről ledobott csillag egy darabja, amikor gimnazistaként ott tüntettünk" - mondta. Sólyom László úgy fogalmazott: ezeket a szimbólumokat akarták "leverni" a mosonmagyaróváriak is. Azokra az emberekre, akiket eltöltött a szabadság öröme, a kommunista hatalom sortüzet zúdított. A helyi fegyveres erők brutális kegyetlenséggel válaszoltak: "lőttek, lőttek minden ok nélkül, gondolkodás nélkül". Halottak százai tanúsítják azt, hogy vidéken is volt forradalom: ezt elhallgatták még akkor is, amikor ellenforradalomról beszéltek. "Amit tettek, az jogilag is igazolhatatlan. Nem volt bosszúvágy: nem egy sötét, fenyegető tömeg jött, hanem felszabadult boldog emberek az igazság tudatában" - folytatta a köztársasági elnök. Szerinte nincs morális igazolás arra, ami történt. "Aki azt mondja, hogy a törvényes rendet védték, az arcul csapja a forradalmat és a nemzetet. A késői igazságszolgáltatás megállapította, hogy a sortüzet leadó emberek emberiség elleni bűntetteket követtek el: a nemzetközi jog szerint ezek az emberek az emberi nem ellenségei".

2006. október 27. (Kisalföld)

"Hittel, becsülettel, tisztességgel harcolni"

Városszerte ünnepségekkel emlékeztek meg tegnap az ötven évvel ezelőtti sortűz áldozataira Mosonmagyaróváron. A bűnösök bűnbocsánatáról beszéltek az egyetemen, a lelki teherről a Hunyadi-iskolában, az egykori sebesültek ellátásáról a kórház udvarán.
A tegnapi ünnepségsorozat az egyetemi kar várbeli '56-os emlékművénél kezdődött, ahol dr. Kuroli Géza mondott beszédet, s emlékezett az egykori laktanyánál lelőtt hat gazdászhallgatóra. A történteket emberiségellenes bűntettnek tekinti, melynek okára a mai napig sem adható kielégítő magyarázat. "A józan ész trónfosztása volt ez" - mondta. "Egység és összefogás jellemezte a magyarokat ötven évvel ezelőtt, ami egyébként nem mindig jellemző ránk" - tette hozzá.

Sebesültek a kórházban
A professzor így folytatta: a hatalmukat védő mészárosok lőttek a szabadságért küzdő emberek közé. "Nem a bűnösök életét, hanem bűnbocsánatát kérjük" - mondta. Ezután Gábor Józsefné szemtanú, az '56-os Egyesület elnöke mesélt az ötven évvel ezelőtt Mosonmagyaróváron történtekről.
Az ünnepség a városházán folytatódott. Gábor Józsefné itt elmondta: itt hozták létre a forradalom idején a Nemzeti Tanácsot, s Tihanyi Árpád ekkor mondott beszédet, s "nyugtatta a népet". A megemlékezés - akárcsak az egyetemen - koszorúzással fejeződött be. A Karolina Kórház tüdőosztályának egyik ablakából dr. Székelyhidi László orvos, szemtanú a forradalom sebesültjeiről és az intézmény szerepéről beszélt. Elmondta: még Győrből is érkeztek gyógyszerek, hisz a kórház nem volt felkészülve ennyi sebesült ellátására. Ezután név szerint is említette azokat az orvosokat, akik sokat tettek a forradalom áldozatainak megmentéséért. Végül az intézmény falán leleplezték a forradalom tiszteletére állított emléktáblát.

A lelki teher nehezebb
A Hunyadi Mátyás Szakképző és Szakközépiskolában Karsai Alfonzné nyugalmazott tanár, '56-os elítélt mondott beszédet. A rettegett ÁVH-ról mesélt a diákoknak, s arról, hogy szüleit testvéreivel együtt kitelepítették. P az akkori Sztálinvárosba került, hogy "építse" a szocializmust, majd a forradalom idején ő is a fővárosba került. "A gazdasági nehézségek sokkal könnyebbek voltak, mint a lelki teher - mondta. - Sokszor énekeltük itt korábban az Internacionálét, melynek egyik sora így szól: ťa múltat végképp eltörölniŤ. A múltra emlékezni kell, nem szabad feledni" - állítja. A Hunyadi-iskola ötven évvel ezelőtti növendékei közül egyébként négy diák lett áldozata a mosonmagyaróvári sortűznek.

Hit, becsület, tisztesség
A magyaróvári temető Hősi kápolnájánál Szabó Miklós polgármester úgy fogalmazott: a kopjafák elválasztják az élőket a holtaktól, ám összekötik az emlékezőket. "Most ugyanazt teszi a politika rafináltabb módon, mint korábban, például az oktatásban. Freedom Fighter néven hirdettek ötvenhatos vetélkedőt, melynek győztese Moszkvába utazhat. Oda, ahonnan a tankok jöttek ötven éve." Így folytatta: "Akadnak közöttünk olyanok, akik a múltjukat egy egyszerű ťna ésselŤ és kézlegyintéssel intézik el. Tőlünk féltik a demokráciát. Ma sincs béke, s lehet, hogy nem is lesz, amíg a gyilkosok és túlélőik egy levegőt szívnak." Szabó Miklós úgy fogalmazott: az a nép éli túl a mát, mely hittel, becsülettel és tisztességgel harcol. Ötvenhat hősei megteremtették az utat, az alapot.

2006. október 27. (T-Online - Origo hírek)

"Az ágyjelenet természetes"

Dobó Kata és Fenyő Iván nemcsak az ágyjelenetben ért egyet, hanem szinte mindenben. A Szabadság, szerelem két főszereplője egymás szájából vette ki a szót, folytatta a másik gondolatmenetét a film sajtónapján, amit az egyik legelegánsabb pesti szállodában tartottak. Az újságírók kis csoportokban járultak hozzájuk, így az [origo] riportere sem egyedül faggatta őket.

- Mennyire hozta közel hozzátok a film ezt a történelmi eseményt?

Dobó: Baromi közel hozta, merthogy korábban egyáltalán nem foglalkoztam vele. Vannak történelmi korok, amelyek mindig is érdekeltek, amiket szívesen tanulmányoztam, de '56 nem tartozott közéjük, noha nem tanultunk róla sokat a gimnáziumban, ildomos lett volna utánanézni. De hát most itt volt a remek alkalom. Persze még most is vannak hiányosságaim, hiszen nem vagyok történész, de amit a szerep megkívánt, annyit foglalkoztam vele.

- Hogyan találtatok rá a korszak emberi oldalára: a gesztusokra, tartásra, lélekállapotra?

Fenyő: Az egyik dolog, hogy egy fiú és egy lány között ugyanaz a játék megy végbe '56-ban, mint akár 1200-ban, akár 2006-ban. Ugyanúgy nézünk egymás szemébe, és ha megfogom a kezét, ugyanazt érezzük. A szerep szempontjából tehát nem a kor a legfontosabb - persze a film és a történet szempontjából fontos. De nekünk alapvetően azt kellett eljátszanunk, hogy van egy fiú meg van ez a lány, és egyre közelebb jutnak egymáshoz, és aztán sok dolgon mennek keresztül. Szabó Karcsi a lány miatt kerül a forradalomba, és ez olyan élményt jelent neki, amiről sosem álmodta, hogy megtörténik. A kor persze meg kell, hogy jelenjen a dialógusokban, de erről a forgatókönyvírók gondoskodtak. Mi pedig több hónapon át próbáltunk, és ezalatt előfordult, hogy valakinek eszébe jutott, hogy ilyet nem mondtak akkoriban, vagy ilyen mozdulatot nem tettek - ezeket akkor kicseréltük.

Dobó: Nekem egyébként a jelmez, a hajviselet és a minimális smink azért sokat segített. Azt a pufajkát viselni például önmagában ad egy érzelemvilágot. Egy pufajkában sétálni a válladon lógó fegyverrel, az arcodon csorgó vérrel - még ha az smink is -, előhoz egy hatodik érzéket, ami miatt nem úgy viselkedem, mint Dobó Kata 2006-ban. És azt is hozzátenném, hogy a beszédstílusban viszont nem ragaszkodhattunk szigorúan az '50-es évek hagyományaihoz, mert ennek a filmnek a mai 13 évesekhez is kell szólnia. Muszáj volt modernebbnek lennie.

- Mindenképp erre a minimális sminkre volt szükség?

Dobó: Igen, igen, feltétlenül. A legelején leültünk Krisztával (Goda Krisztina, a rendező - a szerk.), mindent átbeszéltünk, és ebben is mélyen egyetértettünk. Mint ahogy abban is, hogy nem lehet a hajszínem vörös, hogy semmiképpen ne rezonálja "a Dobó Katát". Nekem az lenne a legnagyobb nyereség, ha ezt sikerül elérnem. Mint ahogy már a forgatáson is volt erre példa. Nagyon sok statisztával dolgoztunk, és a Műegyetemen megtörtént, hogy többórás forgatás után, miután én százszor elordítottam, hogy "Ruszkik, haza!", satöbbi, egyszer csak meghallottam magam mellett, hogy valaki azt kérdezi: "Tényleg ez a Dobó Kata?". Ez tök jó, ez volt a cél, egy színésznőnek ez fantasztikus érzés. És itt térünk vissza a skatulyához... izé. Vagy ezt nem ti kérdeztétek?

- Nem, biztosan az előző turnus volt. Minket inkább az ágyjelenet érdekelne.

Fenyő: Az ágyjelent éppen annyira fontos vagy nem fontos, mint bármelyik másik jelenet a filmben. A próbák során jó esetben felkészül a színész arra, hogy amikor ehhez a ponthoz érkezik, a szereplő milyen lelkiállapotban van, hogyan érez, mit él át. Annyi a dolgod, hogy ezt a mozaikdarabot pontosan a helyére szúrd be. És ha ez adott esetben egy ágyjelenet, és te túl nagy jelentőséget tulajdonítasz neki, félsz a meztelenségtől - pedig a meztelenség teljesen természetes, az ágyjelenet teljesen természetes, a szex is természetes -, akkor gondok vannak. Én megpróbáltam a legtermészetesebben állni hozzá.

- Az ágyjelenttel kapcsolatban nem merült fel, hogy az '50-es években ez mást jelentett, másképpen volt?

Dobó: Egyrészt ezért van, hogy az első éjszakán, amit együtt töltünk, nem történik közöttünk semmi. Nem is olyan a helyzet, hogy abban a testiség megjelenhetne. Másrészt szerintem ebben a közhangulatban akár az is elképzelhető, hogy gyorsabban jutnak el a szereplők az ágyig, hiszen tudják, hogy a fiú vízilabdás, és majd elmegy, itthon meg harcok vannak, mindennek vége lehet holnap.

Fenyő: Szerintem is, ha az ember akkor lement az utcára, már olyan felfokozott állapotba került, olyan magas rezgésszámon pörgött, hogy ha ilyenkor találkozott két szerelmes, akkor nem hiszem, hogy sokat gondolkodtak. Talán még épp az a furcsa, hogy a szereplők egy éjszakát azért vártak.

- Aztán Szabó Karcsi tényleg elmegy az olimpiára. A film véget is ér ott, hogy a csapat megnyeri az aranyat, és tudjuk, hogy sokan közülük többé nem jönnek haza. Szerinted, Iván, a te karaktereddel mi történik a film cselekménye után?

Fenyő: Gondolkodtam rajta, de nem tudom. A többi vízilabdás tudja, de az én karakterem nem mond ebben a kérdésben semmit.

Dobó: Éppen ez a szép benne, szerintem.

Fenyő: Én egyébként nem hiszem, hogy nekem tovább kellene gondolnom az ő sorsát. Ez a történet innentől eddig érdekes, pont, amennyit látunk a filmben. Ez akar elmondani valamit, ez akar elgondolkodtatni, ezzel akar hatni a nézőre. Ha fontos lenne, hogy mi lesz Karcsival az olimpia után, akkor benne lett volna a filmben.
Szabadság, szerelem | Dobó Kata | Még több kép a filmből

- És mi lesz veletek a film után? Ez a főszerep mindkettőtök pályáján - és életében - fontos állomás lehet.

Dobó: Én nem merek erre gondolni.

Fenyő: Én is a jelenben maradok. Ha jön egy feladat, azt meg kell csinálni százszázalékosan, és aztán majd arra megyek, amerre mennem kell.

Dobó: Ez a film mind a kettőnknek egy fantasztikus lehetőség volt...

Fenyő: Sok színész örülne, ha egyszer megadatna neki hasonló. De a lehetőséget nem úgy kell érteni, hogy ezáltal mi sztárok lehetünk, vagy mit tudom én. A lehetőség azt jelentette, hogy én ezt a szerepet eljátszhattam, és általa többé válhattam. Tágítottam magamat, a tapasztalataimat, mélyíthettem a lelkemet, talán. Hogy mi lesz a következménye a világban... sok minden lenne jó. De a terveimről babonából nem beszélhetek.

2006. október 27. (Magyar Nemzet)

Zenei asszociációk a szabadságra

Az emberiség szabadságvágyának témájára született asszociációkra építi legújabb művét Tolcsvay László, akinek Bródy János versére szerzett kantátáját október 30-án, este fél nyolckor mutatják be a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Az Egy mondat a szabadságról az 1956-os forradalom közösségteremtő szellemét idézi, Illyés Gyula legendás versére rímelve. A művet Sáfár Mónika (szoprán), a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar és a Honvéd Férfikar tolmácsolásában hallhatjuk majd. Az ősbemutatót a testvér- és szerzőpár, Tolcsvay László és Tolcsvay Béla közös műve, a Magyar mise követi, amelyben Sáfár Mónika, Demeter Erika, Sasvári Sándor, Tolcsvay László, Domahidy László, valamint számos különböző zenei együttes közreműködésének köszönhetően keveredik majd a rock-, a szimfonikus és a népzene. Hogy az 1986-ban született oratórium előadása nemcsak a fület, de a szemet is gyönyörködteti majd, azt a Honvéd Táncegyüttes produkciója garantálja, amelyet Novák Ferenc rendez és koreografál.