KORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓS KÖZPONT
MÉDIAELEMZŐ ÉS DOKUMENTÁCIÓS FŐOSZTÁLY

Az 1956-os forradalomról és annak 50. évfordulójáról szóló hírek a sajtóban

2006. október 13-24. között

2006. október 13. (MTI)

Menekültfotók Hollandiából

Az 1956-os menekültek - Ata Kando és Violette Cornelius fényképei címmel kiállítás nyílt pénteken a Magyar Fotográfusok Házában, a budapesti Mai Manó Házban, és bemutatták annak a könyvnek a reprint kiadását, amelyet 50 évvel ezelőtt a két holland művésznő fotóiból állítottak össze.

A kiállítóház második emeletén a fényképeken gyermek pólyában, az apa hátán, az anya karjában, egy hároméves forma kislány egy tányér leves mellett, fiúk csupasz matracon a menekültszálláson, vagy éppen egy istállóban szalmán fekve. Ata fiatalok csoportjával egy határ menti osztrák kisvárosban, Violette vöröskeresztes karszalaggal a karján, kezében a fotómasinával kíváncsiskodó gyermekek gyűrűjében látható. Aztán gyermek szemek: csodálkozók, szomorúak, sírósak - megrendítő képek Magyarország szovjet katonai inváziója után, menekültek között.
Ronald Mollinger, Hollandia budapesti nagykövete megnyitójában azt emelte ki, hogy a nyugati országok kormányai nagyon passzívak voltak az 1956-os magyar forradalommal szemben. Magyarország egy politikai játszma áldozata lett, mert fontosabb volt akkor a Szuezi válság, mint a magyar nép.

A mindennapi embereket azonban megrázták a magyar események és tenni akartak valamit a magyarokért. " Az én budapesti születésű anyám a rádióból értesült a történtekről. Soha sem felejtem el: a bátyámmal játszottam, amikor hatalmas sikoly rázta meg a házat, anyánk volt, a szülővárosáért zokogott. Később több száz, Hollandiába menekült magyart tanított a holland nyelvre" - emlékezett a nagykövet. Két kitűnő holland fotográfus pedig úgy segített, hogy fényképezett - ez a kiállítás emlékeztet az ő 50 évvel ezelőtti, menekülteket támogató munkájukra - tette hozzá.

Ata Kando, aki Görög Etelkaként látta meg a napvilágot 1913-ban Budapesten, az 1956-os forradalom idején már Hollandiában élt, és tenni akart valamit a magyarokért. Elhatározta, hogy társat keres és elmegy Ausztriába a magyar menekülőket fotografálni. Violette Cornelius (1919-1998) csatlakozott hozzá. Ő volt Hollandia 1940-es civil német megszállása után az ellenállás első női fotósa. Az osztrák-magyar határ mentén dolgoztak és tíz nap alatt készültek el a munkával. Eldöntötték, hogy az anyagot kötetben megjelentetik és az eladásából származó pénzt a menekült családok gyermekeinek ajánlják fel karácsonyra. Így készült el a Cím Nélküli Könyvnek keresztelt kötet, és eladásából két hónap alatt fél millió gulden - amely akkor hatalmas összegnek számított - gyűlt össze, s a pénzt átadták a menekülteknek.

Ezt az albumot adta ki 50 év után eredeti formájában a Veenman holland kiadó a budapesti holland nagykövetség valamint a Mai Manó Ház közreműködésével, és ezt mutatták be a tárlatnyitó után a nagyközönségnek. Flip Bool, a tárlat holland kurátora az MTI-nek elmondta: az ő ötlete volt, hogy 50 év után a könyvet ismét kiadják, ezzel tisztelegve a magyar forradalom és a két bátor holland fényképésznő előtt. A kötet piros borítóján Magyarország körvonala látszik, benne egy kamasz fiu fotója, amint egy matracon ül lehajtott fejjel alvó társai között.

Csizek Gabriella, a kiállítás társ kurátora az MTI-nek elmondta, hogy ezzel a tárlattal párhuzamosan a Mai Manó Ház szervezésében több európai nagyvárosban bemutatják Ata Kando: Határok című kiállítását, amelyet a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből válogatták.

A tárlatot már bemutatták Berlinben, de a nagyközönség megismerheti Párizsban, Bécsben és Stuttgartban is. Brüsszelben október 25-én, a forradalom évfordulója alkalmából szervezett egynapos rendezvény keretében a belga szenátusban vetítik Ata Kando fotóit, amelyeket az osztrák határ közelében készített a menekülőkről, és olyan képeket is , amelyeket a menekülő magyar családok Belgiumba érkezését örökítette meg.

A kiállítás november 5-ig látogatható a Mai Manó Házban.

2006. október 13. (MTI)

1956 - Ahol a forradalom lángja fellobbant - kiállítás Szegeden

Véres zászló, Kossuth-címeres gyűrű, sakktábla és rajz, kávékiöntőben megőrzött, Kádárt gúnyoló röplap, Sztálin-festményre festett forradalmi jelkép. E tárgyak, dokumentumok is azt a célt szolgálják a szegedi múzeum Ahol a forradalom lángja fellobbant című kiállításán, hogy a fiatalabb korosztályok legalább egy érzést kapjanak arról, mi is történt 1956 őszén Szegeden.

A Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelyén, a Fekete házban pénteken nyílt tárlaton az 56-os relikviák mellett huszonkét tabló mutatja be a történéseket. A számtalan fénykép segítségével mindenki számára átélhetővé válik 1956 hangulata.
A kiállítás rendezői, Medgyesi Konstantin és Orbán Imre még nyáron hirdettek gyűjtési akciót, amelyen eddig ismeretlen vagy kallódó tárgyakat vártak. Ennek köszönhetően a tárlaton látható néhány maga nemében páratlan relikvia, mint például az a Kossuth-címeres gyűrű, melyhez szerelmi történet is kötődik. Egy ifjú lány a forradalom napjaiban műszaki iskolába járó barátjától saját készítésű, a felkelés szimbólumának számító jelképpel ellátott ékszert kapott ajándékba. A hölgy cserébe csókot adott udvarlójának. A forradalom leverését követően a gyűrű más ékszerek közé, dobozba került.

Szintén értékes relikvia a kiállításon látható véres zászló, melyet a szegedi sortűz egyik súlyos sérültje hozott be a múzeumba. A férfit a lövések után nem sokkal egyből orvoshoz vitték, sebére magyar zászlót tettek, melyet rövid idő alatt átitatott vér. A sebesült a véres zászlót az életét megmentő orvostól kapta vissza, amikor elment hozzá megköszönni az érte végzett fáradozásait. Utána rejtve őrizte; most, az ötvenedik évfordulón azonban úgy érezte, meg kell mutatni az embereknek, hiszen egy ilyen tárgy segítségével valóban kézzelfoghatóvá válik a borzalom, a sortűz iszonyata.

A történeti kiállítás mellett két művész, Kass János Kossuth-díjas grafikusművész és Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész 1956 által ihletett alkotásait is megtekinthetik az érdeklődők. Mindkét művész részese, szemtanúja volt az 56-os forradalomnak, így műveik egyfajta sajátos művészi lenyomatát adják az ötven évvel ezelőtt történteknek.

2006. október 13. (MTI)

Az 56-os magyar forradalom döntő kihatással volt Ausztria identitására az osztrák külügyminiszter szerint

A magyarok bátor harca a szabadságért, a demokráciáért és az elnyomás, az idegen uralom ellen fontos lépés volt Európa békés újraegyesítése felé - jelentette ki Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter pénteken, a forradalom tiszteletére a bécsi Leopold Múzeumban Erich Lessing egykori fotóriporter korabeli fényképeiből rendezett kiállítás megnyitóján.

Az osztrák politikus szerint 1956-ban és a következő években senki még csak álmodni sem mert arról a szoros kapcsolatról, amely jelenleg fűzi egymáshoz Ausztriát és Magyarországot.
Plassnik kiemelte: az 50 évvel ezelőtti magyarországi népfelkelés döntő hatással volt az osztrák azonosságtudatra Ausztria, amelynek sokan az államszerződés és az örökös semlegesség ellenére borús jövőt jósoltak, annak idején mind emberileg, mind politikailag helyt állt, az újdonsült semlegesség sikerrel állta ki az első próbát. Aki akkoriban az osztrák semlegességet a közömbösség, a tétlenség előjátékának tekintette, annak csalódnia kellett - mondta, megjegyezve, hogy a nem sokkal korábban felállított szövetségi hadsereg kiválóan hajtotta végre első bevetését a határ mentén.

Az osztrák főváros múzeumi negyedének központjában található múzeum két termében 100 kinagyított fényképet mutatnak be azokból a felvételekből, amelyeket Lessing 1956 októberében, majd decemberében Budapesten készített. Az osztrák Lessing a nyugati sajtó első fotóriportereként érkezett a magyar fővárosba a forradalom kitörésének a hírére.

2006. október 13. (MTI)

1956 - A finnek is megemlékeznek 56-ról

A forradalom évfordulóján a Finn- Magyar társaság helyi szervezetei Finnország különböző részein kiállításokat, előadásokat, beszélgetéseket szerveznek 56-ról.

Az Espoo-i Kulturális Központ "50 éves a magyar forradalom" címmel kiállítást és előadássorozatot szervez. A helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ októberben és novemberben filmvetítéseket tart a nagyközönségnek, azon belül több iskolás csoportnak - adja hírül a Finnagora magyarországi finn kulturális központ hírlevele.
A Finn Rádió archívuma film- és hangszalag-részleteket mutatott be a forradalomról. A dokumentumokból kiderül, hogyan kísérték figyelemmel a finnek a magyarországi helyzetet 1956 őszén és telén. Abban az időben az ottani Vöröskereszt is segélycsomagokat küldött osztrák menekülttáborokba. Neves finn filmszínészek szervezték a magyarok megsegítését, a finn iskolák az akkori karácsonyi ünnepségeken a magyar gyerekekről is megemlékeztek.

A forradalomról több frissen megjelent finn könyv szól: Anssi Halmesvirta címzetes egyetemi tanár és Heino Nyyssönen kutató műve A magyar forradalom 1956-ban. Varga Domokos finnre fordított írásaiból készült válogatás Üzenetek a finn téli háborúból és a magyar forradalomból címmel. Reima T. A. Luoto Magyarország 1956-ban - a forradalom háttere, eseményei és következményei címmel jelentetett meg kötetet.

2006. október 13. (MTI)

Kamaszfejjel 56-ban

Murányi Levente önéletrajzi regényének bemutatója október 20-án, pénteken, 16 órakor lesz az Újpesti Polgári Centrum (IV., Árpád út 66.) tükröstermében.

A szerző Kamaszfejjel 56-ban című önéletrajzi regényét Derce Tamás, Újpest polgármestere és Kaiser László, a Hungarovox Kiadó vezetője ismerteti.
"Murányi Levente visszaemlékezése 1956-ra a forradalom rendkívül szerényen fogalmazó memoárjai közé tartozik. A könyv értéke nemcsak abban rejlik, hogy a ritkán visszaemlékezők élményeit közli, hanem abban is, hogy rendkívül olvasmányosan idézi fel 1956 eseményeit... Csak reménykedni lehet, hogy mások is így írják meg a maguk visszaemlékezését, hogy 1956-ról valódi, tényleges képet kaphassunk" - írta méltatásában Derce Tamás.

2006. október 13. (MTI)

Könyvbemutató - A rivaldától a vérpadig és utána

Dózsa László színművész és ötvenhatos szabadságharcos riportkötetét október 21-én, szombaton mutatják be az Újpest Színházban.

A rivaldától a vérpadig és utána című riportkötet a Kairosz Könyvkiadó Magyarnak lenni című sorozatának 13. darabjaként látott napvilágot. A kötetben található hosszú lélegzetű portréinterjút Borbély László készítette Dózsa Lászlóval.
Dózsa László 1942. október 12-én született Budapesten. Kiskorát a Népligetben töltötte, ahol szülei artistaként léptek fel, és háromévesen ő maga is szerepelt közönség előtt egy oroszlános
mutatvánnyal.

Az 1956-os forradalom idején kamaszként részt vett az utcai harcokban, társaival a Szövetség utca és a Rákóczi út sarkán alakították ki állásukat.

Dózsa Lászlót 1956. november 5-én társaival együtt elfogták, és a nyílt utcán kivégzőosztag elé állították. Társai valamennyien meghaltak, Dózsa László súlyos sérülésekkel és két repeszdarabbal a nyakában túlélte a kivégzést.

Az eszméletlen Dózsa Lászlót a Szövetség utcai kórházba szállították, majd ÁVH-sok átvitték a Mosonyi úti rabkórházba, amelyről köztudomású volt, hogy vallatóhely. Az egyik vallatótiszt annyira szétrúgta Dózsa fejét, hogy kitört belőle egy csontdarab, és ekkor a klinikai halál állapotába került.


Mivel azt hitték, meghalt, tömegsírba dobták, testére meszet öntöttek. Dózsa Lászlót egy ma is élő sírásó mentette meg, aki társa segítségével elvitte a Szabolcs utcai kórházba, ahol Mednyánszky professzor és Kárpáti doktor nyolcórás műtéttel hozta vissza az életbe.

Dózsa László szerencsésen elkerülte a megtorlást, és a színművészeti főiskola elvégzése után a Ruszt József rendezte Eugene O'Neill-darabban, az Amerikai Elektrában játszotta el a főszerepet. Ezután több budapesti színházban számtalan szerepben volt látható Steinbeck Egerek és emberek-jének Lennie-jétől Tennesse Williams A vágy villamosának Stanley-éig, több magyar nagyjétékfilmben és tévésorozatban is játszott, valamint gyakran szinkonizált, többször volt például Jean-Paul Belmondo magyar hangja.

A 64 éves Dózsa László jelenleg a Madách Színházban és az Újpest Színházban játszik. Az utóbbiban lesz a könyvbemutató, címe: Budapest IV. Tavasz u. 4.

2006. október 13. (MTI)

Turizmus - 56-os budapesti túra külföldi turistáknak

Az 1956-os emlékhelyek megtekintésére ajánlja olvasóinak figyelmébe pénteken a Le Monde című párizsi napilap a Magyar Turizmus Zrt Budapest, téli invázió nevű akcióját.

Három éjszaka áráért négyet kínál 55 budapesti szálloda 2006. december 1. és 2007. március 31. között, s ezt az 1956-os magyar forradalom emlékhelyeinek megtekintésére ajánlja a francia újság.
Alain Constant a Kozma utcai Kisfogház - ahol Nagy Imrét és az 56-os mártírok egy részét kivégezték - és a temető felkeresését javasolja a budapesti városnézés kiindulópontjának. Innen a belvároson keresztül a Margit hídon áthaladva lehet követni az október 23-i tüntetők útvonalát a Bem szoborig, ahonnan a ma már szürke Duna fölött visszatérve a turista a parlament előtti térre juthat, amely erőszakos harcok színtere volt 1956-ban - így a Le Monde.

A cikkíró ezek után a Terror Háza Múzeumhoz vezető sétát ajánl, ahol - mint írja - a magyar történelem 1944-től 1956-ig tartó szörnyűséges időszakának vizuális dokumentumai láthatók. Innen nem messze a Felvonulási téren állt egykor a Sztálin szobor, amelyet október 23-án döntöttek le a felkelők. A szocialista realista művészet kedvelőinek pedig megér egy kitérőt a Szoborpark, ahol az egykor Budapest központjában díszelgő kommunista alkotásokat tekinthetik meg.

A Magyar Turisztikai Hivatal szállodaakciójáról a www.budapestwinterinvasion.com című internetes oldal szolgál további részletekkel.

2006. október 13. (MTI)

MDF: hárompontos javaslat október 23-ra

A Magyar Demokrata Fórum hárompontos javaslatot kínál a parlamenti pártoknak az 1956-os megemlékezések méltó megünneplésére - közölte Dávid Ibolya, az MDF elnöke pénteken az MTI-vel.

"Sajnálatos módon a jelenlegi feszült politikai helyzetben a különböző nézeteket valló pártok önálló rendezvényeken emlékeznek '56 hőseire. A Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint minden politikai oldalnak törekedni kell arra a jelen körülmények között is, hogy az ünnep méltóságát megőrizze az ország" - olvasható a közleményben.
Az első pontban az MDF arra kéri a parlamenti pártokat, hogy október 23-a és november 4-e között függesszék fel a politikai csatározást.

A második elvárás, hogy mindkét oldal gyakoroljon pozitív gesztusokat egymás felé.

A harmadik kérés pedig, hogy a forradalom hősei, halálraítéltjei minden párt rendezvényére kapjanak meghívást.

A Fidesz és a KDNP szerdán jelentette be, hogy nem vesz részt az emlékévben szervezett központi ünnepségeken.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerdai sajtóértekezletén közölte: a párt önálló megemlékezést tart október 23-án Budapesten, a Fidesz nem vesz részt olyan ünnepségen, amelyen Gyurcsány Ferenc beszédet mond.

Halász Zsuzsa, a Kereszténydemokrata Néppárt szóvivője szerdán úgy fogalmazott: a KDNP nem vesz részt azokon az 1956-os megemlékező ünnepségeken, amelyeket a kormány szervez.

2006. október 13. (MTI)

1956 filmen

Kékesi Attila: A forradalom arca - egy pesti lány nyomában című dokumentumfilmjének hétfő esti vetítésével folytatódik az Olasz Kultúrintézetben az 1956 filmen és dokumentumfilmen című retrospektív sorozat.

Moravcsik Andrea, az intézet sajtótitkára az MTI-nek elmondta, hogy a film annak a csepeli munkáslánynak az életét meséli el, akinek az arcát számos fotóriporter örökítette meg a forradalom alatt. Kékesi Attila öt év alatt készítette el a filmet, ugyanis ennyi ideig tartott, míg a kutatók: Balázs Eszter és Phil Casoar megtalálta a lányt, aki a Paris Match című francia magazinnak 1956. október 30-án, Budapestről elküldött tudósítás nyitófotóján szerepelt. A filmet magyar feliratozással vetítik.
A sajtótitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a sorozat folytatódik: A Budapest hősei című, Franz Goess rendezte dokumentumfilmet október 24-én, a Bibó breviárium című alkotást, amely Forgács Péter munkája, november 3-án vetítik magyar és utána olasz nyelven. Mindhárom alkalommal jelen lesz az adott film rendezője is - tette hozzá Moravcsik Andrea.

2006. október 13. (MTI)

A színpadon alakul újjá a MEFESZ

Félévszázad múltán az eredeti helyszínen, a szegedi bölcsészkar Auditórium Maximumában egy dokumentumjáték keretében újjáalakul a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ).

Október 16-án, hétfőn pontosan ötven esztendővel az első párttól független hallgatói szervezet, a MEFESZ megalakulása után a Magyar Irodalmi Kreatív Színpad és a TiszapArt Kulturális Televízió produkciójában egy dokumentumjáték keretében megelevenednek az 1956-os forradalom szegedi előzményei.
A mintegy egyórás dokumentumjátékot az eredeti hanganyagok és feljegyzések alapján Kiss Tamás, a MEFESZ megalakításának egyik kezdeményezője írta, Sándor János Jásza Mari-díjas rendező állítja színpadra, s az egyetem jelenlegi és korábbi hallgatói adják elő.

Az előadásból dokumentumfilm készül, így a történelmi hűség kedvéért a bölcsészkar nagyelőadóját meg kell tölteni emberekkel. A szervezők toborzást hirdettek az egyetemen, s több mint négyszáz hallgató jelentkezett a statiszta szerepre.

Szegedi egyetemisták 1956. október 16-án alakították meg a független hallgató szervezetet, és fogalmazták meg a felsőoktatással és a közélettel kapcsolatos követeléseiket; példájukat az elkövetkező napokban követték az ország valamennyi felsőoktatási intézményének hallgatói.

2006. október 13. (MTI)

A Fidesz a jövő hét elején ismerteti, milyen rendezvényeket szervez 1956 ötvenedik évfordulóján

A Fidesz a jövő hét elején ismerteti, milyen rendezvényeket szervez az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján - közölte Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke pénteken a Duna Televízió Reggel című műsorában.

"Határozott és egyértelmű programot alkotunk 23-ára, de ma még ezt korai napvilágra hozni. A jövő hét elején mindenkit tájékoztatunk erről, hogy mik azok a rendezvények, amiket a Fidesz szervez az ötvenedik évforduló alkalmából" - válaszolta a műsorvezető kérdésére az ellenzéki politikus.
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerdán jelentette be, hogy a legnagyobb ellenzéki párt önálló megemlékezést tart Budapesten. A megemlékezésre - szavai szerint - "Magyarország minden polgárát várják".

A rendezvény időpontját igen, pontos színhelyét akkor nem közölték.

Ugyanekkor jelentette be a szóvivő, hogy a Fidesz nem vesz részt azokon az 56-os megemlékezéseken, amelyeken Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólal.

2006. október 13. (MTI)

Filmek az 1956-os forradalom 50. évfordulójára

Több magyar játékfilm készült, illetve készül, továbbá számos dokumentumfilmet is forgattak az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium összegzése szerint a Szabadság, szerelem című alkotást, amelyet Goda Krisztina rendezett, az évforduló előestéjén, október 22-én mutatják be. A film a magyar férfi vízilabda-válogatottnak az 1956-os melbourne-i olimpián a szovjetek ellen vívott elődöntőjét eleveníti fel, és a mérkőzés kapcsán bemutatja az akkori budapesti eseményeket. A játékfilm producere Andy Vajna és Quentin Tarantino.


A Budakeszi srácok díszbemutatóját szintén október 22-én tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban; az országos premier november 12-én lesz. Erdőss Pál filmje Kovács István író-történész-polonista "Gyermekkorom tündöklete" című önéletrajzi regénye nyomán készült, és egy tízéves gyerek szemszögéből láttatja 1956 eseményeit.

A Mansfeld című kanadai-magyar-német koprodukciót 2006. szeptember 14-én már bemutatták. A film a fiatalon kivégzett Mansfeld Péter történetéről szól. Szilágyi Andor 1989-ben A világtalan szemtanú címmel regényt írt az '56-os mártírról; 1996-ban készítette el a Mansfeld forgatókönyvének első változatát.

Az 1956 vagy a Nap utcai fiúk, Szomjas György alkotása a jövő év októberében készül el. A film hősei a külvárosból a belvárosi harcokba érkező fiúk, akik egy mozit akarnak megvédeni a szovjet tankoktól.

A Sínjárók története a rendszerváltás idején játszódik és emlékképekben idézi '56-ot. A filmben, amelyet várhatóan december 8-án mutatnak be, Gyurkovics Tibor is játszik: Krassó György figuráját jeleníti meg. A rendező, Jeli Ferenc forgatás közben az idén nyáron elhunyt.

A Hatodik koporsó, Vágvölgyi B. András filmje jövőre készül el és azoknak a névtelen áldozatoknak állít emléket, akiknek tiszteletére 1989. június 16-án, 1956 mártírjainak újratemetésekor egy üres (hatodik) koporsót hantoltak el.

Dömölky János alkotása, a szintén 2007-ben bemutatandó Bibó-körút - A civil című film Göncz Árpád "Az államminiszter" című, még 1989-ben írt, de eddig nem publikált irodalmi forgatókönyvét, valamint Bibó István írásait és "életút-interjúit" dolgozza fel.

A Liberté 56 Szőcs Géza művéből készül, Vidnyánszky Attila rendezésében. Kádár Jánost Eperjes Károly alakítja, a filmet november 4-én mutatják be. A Csendkút, Pozsgay Zsolt rendezése Gérecz Attila, az 1956-ban elhunyt fiatal költő életét dolgozza föl, és szintén 2007-ben készül el. A Töredékek - 1956 Kiss Iván animációs rövidfilmje.

Az évfordulóra számos dokumentumfilmet is láthatnak a nézők. Az elmúlt évi és idei pályázatok között szerepel A szabadság démona (Gulyás Gyula), A forradalom janicsárjai (Pataki Éva), Forradalom a lelkekben is (Surányi András), Iskola az Üllői úton (Mihályfy Sándor), SOS (Szakály István), Hangoskönyv (Ember Judit).

Az '56-os Intézet támogatta a Forró ősz a hideg háborúban - Magyarország 1956-ban című ismeretterjesztő dokumentumfilm, és a "12 voltam 56-ban" című animációs dokumentumfilm forgatását. Az előbbi alkotás rendezője Kóthy Judit és Topits Judit, az utóbbié Edvy Boglárka és Silló Sándor.

2006. október 13. (Kisalföld)

Emlékhely lesz a farádi határban

1956-os emlékhelyet állítanak Farádon a Rábaközi Lovas Klub tagjai október 23-án. A lovasbarátok a forradalom és szabadságharc áldozatai előtt szeretnének méltóképpen fejet hajtani.
1956-os emlékhely kialakításáról döntött a farádi Rábaközi Lovas Klub. A tölgyfa oszlopot, rajta emlékező felirattal, október 23-án avatják fel a falu határában. Az alkalomból fogathajtó versenyt is rendeznek. Szalay Ferenc, az egyesület elnöke számolt be a kezdeményezésről.
- Egyesületünk alakulásakor, idén januárban célul tűztük ki és az alapszabályban is megfogalmaztuk, hogy hagyományteremtő rendezvényeket szervezünk - kezdte a lovaselnök. - Egy-egy történelmi eseményre emlékezve lehetőséget adunk a környékbeli amatőr és versenyhajtóknak a szereplésre. Így jött létre augusztus 20-án a Szent István-napi verseny és most az 1956-os ünnepség.
Szalay Ferenc elmondta: lakóhelyükön, Farádon és környékén, a hansági határszakaszon 23 ezer magyar hagyta el az országot ötven évvel ezelőtt. A menekülőkről, az áldozatokról és az itthon maradt szenvedőkről szeretnének megemlékezni. Rendezvényük kétnapos lesz, támogatók segítségével.
- Október 22-én, vasárnap fogathajtó versenyek lesznek, pénzdíjakkal, vándorkupákkal és ajándéktárgyakkal. Másnap ökumenikus emlékhelyavatót tartunk, utána lovasbemutatót és hagyományőrző csoportokat láthatnak az érdeklődők. Úgy gondoljuk, hogy az emlékhely és hagyományteremtő szándékunk méltó emléket állít a szabadságharcnak és forradalomnak, elődeink tiszteletére és az utódok példájára - jegyezte meg Szalay Ferenc.

2006. október 13. (Kisalföld)

Rekviem a magyar csodacsapatért

Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója előtt kétoldalas cikkben emlékezik meg a legendás magyar aranycsapatról a Kronenzeitung című osztrák napilap.
A "Rekviem a magyar csodacsapatért" című írásban már a felvezető szöveg hangsúlyozza: a fél évszázaddal ezelőtt történt események hatására talán a futballtörténelem valaha volt legjobb együttese szűnt meg létezni, az a piros-fehér-zöld csodacsapat, amely csak a brazil labdazsonglőrökkel hasonlítható össze.
A szerző kiemeli, hogy amikor 50 éve szökevények áradata indult meg Nyugatra, a Honvéd-, illetve MTK-játékosok - családtagjaikkal, valamint holmijukkal együtt - két buszban érkeztek meg a bécsi Mariahilferstrassén található Hotel Kummerhez (melynek neve érdekes módon bánatot jelent). Ez volt a meccs végét jelző sípszó a világ legjobb, több mint négy éven át veretlen válogatottja számára. A Puskás Ferenc nevével fémjelzett gárda ugyanis 1950 májusában a Wiener Stadionban elszenvedett 5-3-as vereség és az 1954-ben elvesztett berni vb-döntő között nem talált legyőzőre.
A németek elleni 2-3 - olvasható a cikkben - egyben az aranycsapat első halálát is jelentette, hiszen ezután már sosem lépett pályára a legendás felállásban. A végső, 1956-os széthullás után a nemzetközi szövetség (FIFA) által eltiltott Puskás Bécsben edzett, néhány futballista pedig Joschi Walternek, az Austria klubelnökének házában húzta meg magát.
Az utolérhetetlen tizenegy utóélete már csak a szívfájdalomról és a honvágyról szól a lap szerint: 1971-ben, Zakariás József halálával kezdtek eltávozni a csapattagok, később Lóránt Gyula a Kaiserslautern kispadján hunyt el, míg Kocsis Sándor önkezével vetett véget életének.
A számtalan góljára ma már alig emlékező, kórházban ápolt Puskásról terjeng még egy mendemonda, amelyet a szerző szerint Heribert Meisel osztrák sportújságíró és Szepesi György rádióslegenda találtak ki. A "száguldó őrnagy" 1956-os halálhíréről van szó: a forradalom idején ugyanis elterjedt, hogy Puskás életét vesztette a felkelők oldalán vívott budapesti harcokban. Nem sokkal később aztán kiderült az igazság, a világ milliónyi futballrajongójának nagy megkönnyebbülésére...

2006. október 13. (Észak-Magyarország)

Ünnepi rendezvénysorozat

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére a város önkormányzata ünnepség sorozatot rendez. Az első esemény az " 1956 megyénkben "című kiállítás megnyitója október 17. - én, (kedden) 17 órakor a városi kiállító teremben. A megyei önkormányzat támogatásával készült kiállítás október 23.-ig tekinthető meg. A megnyitó után Dr. Rémiás Tibor történész tart előadást a közösségi házban. A következő ünnepi program " Ezerkilencszázötvenhat, Te csillag! " címmel október 21.-én, (szombaton) 17 órakor az Örökség Színtársulat előadásában a közösségi ház színháztermében kerül bemutatásra. Városi megemlékezés zárja a rendezvény sorozatot október 23.-án, (hétfőn) 16 órai kezdettel a főtéren. Beszédet dr. Domján László polgármester mond, közreműködik a Színtaktus Diákszínpad.

2006. október 13. (Észak-Magyarország)

Spanyolnátha bemutató

A Spanyolnátha című internetes folyóirat őszi lapszámbemutatóját - mely egyben az 1. Nemzetközi Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennále megnyitója és ünnepi műsora is - október 17-én (kedden) délután 5 órától tartják az Ifjúsági és Szabadidőház Ifi-Net kávézójában. A program részeként R_evolution 1956-2006 címmel emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára, (vendég: Nagy Bandó András), majd Puskás Balázs: Élő szövet és Bán Olivér: "Minden állomáson és megállóhelyen" című versesköteteinek premierje következik. Ezután "A héja tolla" című középkori japán irodalmi antológia mutatkozik be. Az est házigazdája a folyóirat főszerkesztője, Vass Tibor.

2006. október 13. (Index.hu)

Majdnem megrohamozták a dühös vidéki festők a Műcsarnokot

Miért citerázott a potentátok lába a Műcsarnok reprezentatív 56-os kiállításának megnyitóján? Miért volt majdnem ostrom és miért próbáltak világcsúcsot javítani a megnyitó ünnepséggel? A helyszínen ámultunk azon, hogy a hivatalos állami hangulat hogyan öli meg a képzőművészetet.
Pedig az egész olyan izgalmasan, mi több stílszerűen kezdődött. Na nem gyújtottuk fel a Műcsarnokot Molotov - koktélokkal, de majdnem. A múzeum lépcsőjén egy ismerős festőművésznő azzal fogadott, hogy a képzőművészeti zuhanyhíradó szerint felháborodott festők seregei érkeznek buszokkal vidékről, hogy a nagy 56-os kiállításról kizsűrizett képeiket pajzsként használva lerohanják az épületet. A pletykák szerint Petrányi főigazgató egy alagsori termet meg is nyittatott, hogy oda lehessen deponálni a forradalmi festményeket. (Ezeket a híreket Petrányi egy nappal később kérdésünkre megerősítette.)
Beljebb lépve J. Tamásba, a modellalkatú szőke képzőművészbe botlottunk, akinek a főigazgató percekkel azelőtt azt mondta, azért áll annyi busz a Műcsarnok előtt, hogy a térről ne lehessen belőni. Ez mondjuk talán vicc volt, az viszont nem, hogy a hátborzongatóan suta "Az út" címre hallgató reprezentatív 56-os tárlat szervezői világcsúcs-beállításra készültek: a meghívó szerint hat azaz 6 darab ember mond megnyitószöveget, plusz egy leánykar hét azaz 7 művet ad elő.
El akartuk kapni Petrányi főigazgatót, hogy rákérdezzünk a lázongó festők ügyére, de a szónokoktól nem fértünk oda, így kénytelenek voltunk a pletykákra hagyatkozni, ami valljuk be, amúgy is sokkal szórakoztatóbb egy művészettörténésznél. A lázadás oka az volt, hogy a részvételre bárki pályázhatott, aki meg tud különböztetni egy ecsetet egy helyettes államtitkártól, így sokkal többen jelentkeztek, mint amennyi hely volt a falon. A fortyogást állítólag az is táplálta, hogy Debrecenből például egy munkát sem válogattak be, miközben egy rakás festő jelentkezett.

Megfutamodunk a megnyitóról
Pesti srácok. 194 alkotó. Szabadságvágy benzinnel töltött üvege. A Műcsarnok termeit összekötő, fekete folyosón visszhangoztak a nagyterem beszédei, mi pedig siettünk a forráshoz, hogy iránymutatást kapjunk, mit is kell gondolni a forradalomról művészi megközelítésből.
A legjobbkor érkezünk, éppen Hiller István állt a mikrofon mögött, és azt mondta: szoborba öntve. A külföldi befektetőnek öltözött miniszter az elmúlt fél évszázadot fordulatosnak nevezte, a népfelkelés pedig fontos szerepet játszott valamiben, amire már nem figyeltünk oda. Végigmértük a még sorban álló szónokokat, a népviseletbe öltözött lánykórust, megállapítottuk, hogy a pestisrácozás/perc mutató a kettes határérték fölé kúszott, és tudtuk, nem vagyunk elég erősek egy másfél órás megnyitóhoz.

Tüntetők és fapina
Áttörtük tehát magunkat a tömegen, mint pesti srácok az ostromgyűrűn, majd orosz tankok helyett a műalkotások hoztak minket zavarba. Eleinte stréber kiállításlátogató módjára vonultunk képről képre. Megbeszéltük, hogy Kelemen Károly "Vasaló medve, avagy nehéz az élet" című kubista festménye a Picasso - féle "Vasaló nő" parafrázisa-e, ahol a medve a Szovjetuniót jelképezi, aminek szintén nem könnyű vasalás közben.
Egyed PéterManyák Mariola fotorealista pálcikái láttán megremegtünk, mert ilyesmit legutóbb valami hetvenes évekbeli magyar rocklemez borítóján láttunk, és nem tudtuk, hogy jön a forradalomhoz egy csőfarmerben eljátszott, édeskés gitárszóló. Aztán megmagyaráztuk magunknak, mit is jelent a pálcikák közt széttörő háló, majd ezzel a lendülettel értelmeztük Matta Attila "Vágy" című faszobrán a hangsúlyos pinát is (a diktatúra ismeri legintimebb titkainkat is).
Lelkesedésünk kitartott az iparművészeti vásárra emlékeztető, természetes anyagú alkotásokkal berendezett teremben is, ahol a legtöbb fából, szalmából vagy ágakból készült művön felfedeztünk tüskéket. Ehhez talán nem is kell magyarázat. Vagy mégis? J. Tamás képzőművész szerint az üzenet az, hogy "a forradalom tüskés". Nevetve bólogattunk, aztán citromba harapott arccal vánszorogtunk tovább.

Turkáló
Egyébként nem arról van szó, hogy a kiállítás rossz lenne. Vagyis a kiállítás bűnrossz, de a művek közül sok nem az, de az ötlettelenség és a csalamádé-hangulat ezeket is agyoncsapja, mint Szekeres Imre a Szili Katalinra támadó imádkozó sáskát. A 240 alkotás negyedét-ötödét neves művészek küldték be, láttunk Bukta Imre-, Maurer Dóra-, Lakner László-, Pinczehelyi Sándor-, Szücs Attila-, Pauer Gyula-munkákat, és még néhány izgalmas alkotást ismeretlen képzőművészektől. Meg egy rakás hihetetlen mázolmányt úgynevezett vasárnapi festőktől. Meg 56-ra általában egyáltalán nem utaló klasszikus munkákat nagy halottaktól.
Ezek azonban elvesztek az irdatlan tömegű tárgy közt, és egy óra múlva azon kaptuk magunkat, hogy elcsigázottan vánszorgunk a festmények, szőttesek, rézkarcok, szobrok és installációk útvesztőjében, miközben fogalmunk sincs, hogy mit gondol 1956-ról a művészet.
És ezzel helyben is vagyunk, mert a művészet nyilván nem gondol semmit a forradalomról. Az lenne a baj, ha így, testületileg gondolna valamit, mert abból születnek a kurzus kiállítások, lobogó lukas zászlókkal, lángoló arcú pesti srácokkal és utcakővel.
Ha viszont engedélyezett az önkifejezés, a művészek akár 20-30 éve készült munkákat is beküldhetnek, akkor a tárlatnak lehetne a címe 1919: A híd, vagy 1986: Az első budapesti Queen koncert.

Turkálni egy jó nagyot
A Műcsarnok kiállítása nem szájbarágós, hanem inkább olyan, mint egy művészeti turkáló, ahol az állhatatos látogató kikotorhat magának néhány jó munkát a béna vagy avítt darabok közül. Az állami megrendelésre készült tárlatok célja azonban nyilván nem az, hogy a látogatónak jó nagy katarzisa legyen, hanem hogy mindenki tudja, a kurzus ideológiai panoptikumában helye van 1956-nak, kiállítás, emlékmű, daljáték és futóverseny formájában egyaránt.
Mi azonban nem rettenünk vissza a feladattól, és hamarosan annak járunk utána, hogy a kormány vagy a jobbosok emlékműve tartalmazza-e nagyobb százalékban az 56-os eszmét.

2006. október 13. (FigyelőNet Online)

1956, Kanadából nézve

"Elmentem megnézni, hogyan mehetnénk el. Visszajövök érted. Béla." Az - Ötven év távlatából - Bridging the divide' című angol-magyar nyelvű riportalbum, tizenöt család egymástól elválasztott tagjainak történetét meséli el. Azokét, akik az 56'-os forradalom viharos eseményeinek idején elhagyták az országot, és azokét, akik maradtak.
Ötven évvel ezelőtt, harmincnyolcezer magyar döntött úgy, hogy Kanadába menekül. Sokan közülük évtizedekig nem találkoztak gyerekeikkel, testvérükkel. Köztük Princz József, akkori fiatal újságíró. Fia, Princz András, a kiadvány szerzője, már Montreálban született, azonban nyolc éve úgy döntött, Magyarországra látogat, s azóta is Budapesten él.
“Ezek a történetek felelevenítik az elszakadás fájdalmát és azt a helyzetet, amikor embereknek pillanatokon belül kellett dönteniük az életükről. Célunk nem az volt, hogy történelmi dokumentációt hozzunk létre, hanem, hogy bemutassuk történetenként két-két ember egyéni benyomásait, azt, hogy hogyan emlékeznek vissza életük egyik legmeghatározóbb időszakára.' - mondta a szerző.
A személyes riportokat magába foglaló album lapjain ötven év után újra találkoznak anyák és fiúk, testvérek a testvéreikkel. Volt, akit a repüléstől való félelme szakított el családjától, s volt, akit a szerelem, vagy a karriervágy hajtott a világ másik végére.
A tizenöt történet, amely különböző korú, társadalmi hátterű és motivációjú emberről szól, olyan magyarok és kanadai magyarok visszaemlékezéséből összeállított mozaik, amely együttesen alkot képet arról, hogyan gondolkoztak az 56'-os forradalom idején az emberek.
A Kanadában és Magyarországon készült interjúsorozat, Sándor Katalin portréfotóival, ötven éve őrzött tárgyak képeivel, kifakult múltbéli fotókkal illusztrálva, ad képet az egymástól elszakadt emberek életéről.

2006. október 13. (Észak-Magyarország)

Szoboravatás Aggteleken

Aggtelek Község Önkormányzata az 1956. október 23-ai forradalom 50. évfordulójának tiszteletére rendezendő ünnepséget a Kossuth és Gömöri utak kereszteződésénél tartja október 23-án délelőtt 11 órai kezdettel. Leleplezik Aggtelek első köztéri szobrát. Az 1956-os forradalom 50. évfordulójára megrendezett ünnepségen ünnepi beszédet mond Éles Miklós polgármester.

2006. október 13. (Észak-Magyarország)

Az én "civil" 56-om

Az Észak-Magyarország napilap várja és - terjedelmi korlátokkal ugyan, de - közli is az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó "emberi" történeteket. Én mindössze kétéves voltam 56-ban. Miskolcon, a Búza tér környékén laktunk, a Bizony Ákos utcában (akkoriban Bizony Ákos utcában). Sok mindent nem foghattam fel a "kinti" történésekből, már csak koromnál fogva se, de egyébként is be voltunk zárkózva.
De az nagyon megmaradt bennem, hogy a szüleim féltek. Lövések zajára is emlékszem, s arra, hogy édesanyám csak a lakás egy bizonyos sarkában engedett tartózkodni, abban a szobasarokban, amely sem az udvarral, sem az utcával nem volt határos. Még a mosakodást is ott tudtuk le, a "védett sarokban", lavórban.
Egy szörnyűséges mondat is örökre emlékezetembe vésődött: a szomszéd bácsi azt kiáltozta, csak jöjjenek az oroszok, ezzel a baltával fogom meghegyezni a lábukat. Ez még évek múltán is foglalkoztatott, mert nem tudtam hová tenni, hogy az oroszoknak fából van a lábuk. Mi másból, ami faragható?! Szóba hozni pedig nem mertem.
Akkoriban túl sok olyan dolog volt, amiről a felnőttek előttünk csak suttogva beszéltek - hallottam nemrég baráti körben. A mesélő hozzátette: hát ez az én ötvenhatos emlékem.

Felhívás
Mostanság a legkülönfélébb társaságokban forgolódva azt tapasztalhatjuk: előbb-utóbb szóba kerül 1956. Nem is a történések, nem is azok politikai megítélése, sokkal inkább a személyes élmények, vagy családi legendáriumbeli történetek. Mintha mindenki most akarná elmondani, talán az évforduló miatt, talán mert a tüntetések hatása csapódik így le a beszélő kedvben. Ez indított bennünket arra, hogy meghirdessük: az Észak-Magyarország várja és - terjedelmi korlátokkal ugyan, de - közli is az ilyen "emberi" történeteket. Külön örömmel fogadjuk a forradalom idején (környékén) készült családi archívumbeli fotókat.
Várjuk írásaikat, fotóikat e-mailen: bujdos@eszak.boon.hu címen, vagy levélben: 3526 Miskolc Zsolcai kapu 3. III. emelet (Az én "civil" 56-om jelige feltüntetésével).

2006. október 13. (Észak-Magyarország)

Megyei polgárőr siker

Bujdosó Ferenc a B.-A.-Z. Megyei Polgárőr Szövetség szerencsi régiófelelőse Budapestről, telefonon adott tájékoztatást lapunknak. Mint elmondta, az OPSZ a fővárosban tartotta ünnepségét az 1956-s Forradalom és Szabadságharc kapcsán. Az eseményen Szakos István miskolci önkéntes kapta az "Év Polgárőre" címet, míg a taktakenézi polgárőrök az "Év Polgárőr Egyesülete" kitüntetéssel büszkélkedhetnek.

2006. október 14. (MTI)

Az Egyesült Államokat készületlenül érte 56-ban a forradalom híre egy amerikai hetilap szerint

Az Egyesült Államokat teljesen készületlenül érte 1956-ban a magyar forradalom híre, a CIA téves képet alkotott a kommunista táborról - írta a US News and World Report.


Az amerikai kémszervezetnek, amelynek akkoriban egyetlen magyarul beszélő ügynöke működött Budapesten, lényegében nem volt terve arra az esetre, ha erőszakos események robbannának ki - olvasható az amerikai hetilapban, amely október 16-i számában Forradalom címmel ötoldalas írást közölt az ötvenedik évforduló alkalmából.
A hetilap az információs szabadságról szóló törvénynek köszönhetően hozzájutott a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) régi feljegyzéseihez, amelyekből kiderült: a CIA tévesen ítélte meg a Kremlhez hű kommunistaként elkönyvelt, de a forradalom vezetőjévé vált Nagy Imrét. Washington hibásan úgy fogta fel, hogy a kommunizmus a gonosz monolitikus tömbje, amelyen belül nincsenek lényegi különbségek országonként.

Ross Johnson történész, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori ügyvezetője a lapnak elmondta: a forradalom bukása után kollektív nyugati bűntudat alakult ki, bűnbakokat kerestek. Köztük volt a CIA által finanszírozott rádió is, amely az akkori pszichológiai fegyverviselés eszköze volt. Bár a forradalmat nem a SZER lobbantotta lángra, harcra buzdította a felkelőket a közelgő nyugati segítség hamis ígéretével.

A US News and World Report szerint Moszkva először a békés rendezést támogatta, állítólag arról egyeztetett Nagy Imrével, hogy a megszálló csapatokat is kivonnák egy későbbi időpontban. Hruscsov szovjet pártvezető volt az, aki hirtelen úgy döntött, nem tehetnek engedményt a Nyugatnak, az imperialistáknak, a rendet katonai úton helyre kell állítani Magyarországon.

A hetilap megjegyzi: az 56-os forradalom megértésével máig birkózik Magyarország, ahol a bal- és a jobboldal is Nagy Imre örökösének vallja magát, aki hűséges kommunistából és vonakodó reformerből vált vonakodó forradalmárrá.

A US News and World Report két kapcsolódó írásban is foglalkozik honlapján az ötven évvel ezelőtti forradalommal.

Az egyik James Person történész okfejtését közli. A szakértő korábban titkos orosz állami iratok között több száz olyan dokumentumra bukkant, amelyek szerint Észak-Koreában a kommunista párton belül kibontakozott egy reformmozgalom: Kim Ir Szen személyi kultuszának akartak véget vetni. A diktátor azonban kihasználva, hogy a Szovjetuniót lefoglalta a magyar forradalom, a Nyugatot pedig a szuezi válság, felszámolta a reformerőket, tisztogatást hajtott végre, megerősítette a máig fennálló sztálinista rezsimet. Az elszigetelődést választó Phenjanra, részben 1956 miatt, ma már nincs olyan befolyása Oroszországnak és Kínának sem, mint azelőtt volt.

A másik cikk szerint a forradalom bukása után az Allen Dulles vezette CIA több ügynököt küldött a Szovjetunióba annak kiderítésére, mi a szovjet társadalom véleménye 1956-ról. A szovjetek tudtak a felkelésről, sokan a hazatért katonák elmesélése alapján, de többnyire a hivatalos álláspontot mondták fel. Többen úgy vélték, a magyarok még hálásak is lehetnek a szovjeteknek, amiért segítettek a lázadás elfojtásában.

2006. október 14. (MTI)

Amerikai konferencia 56-ról Eisenhower és Hruscsov részvételével

Dwight Eisenhower egykori amerikai elnök unokája és Nyikita Hruscsov volt szovjet pártvezető fia részvételével az 1956-os lengyel és magyar felkelésnek szentelt emlékkonferenciát rendeztek szombaton az amerikai Virginia államban.

Neves történészeket, diplomatákat és kormányzati tisztviselőket hívtak meg a tanácskozásra, amelyet a Washingtontól húsz mérföldre fekvő Lorton középiskolájában rendeztek meg. A városban épülő Hidegháború Múzeuma a magyar és a lengyel nagykövetséggel, valamint más szervezetekkel együttműködve szervezte meg a nemzetközi konferenciát.
"Azt hiszem, Magyarország a Washington és Moszkva közötti nagy hidegháborús sakkjátszma áldozatává vált" - mondta Szergej Hruscsov, az egykori pártvezér fia, aki több könyvet írt egyebek között apjáról és az orosz piacgazdasági reformokról.
Azt mondta, Nyikita Hruscsov nagyon nehéz döntést hozott, amikor elrendelte a magyar felkelés leverését. Hruscsov ugyanúgy reformista volt, mint Nagy Imre, aki a kommunista táboron belül közismerten szovjetbarát volt, korábban Vologya álnéven a szovjet kémszolgálat, a KBG ügynökeként dolgozott.

Szergej Hruscsov azt mondta, hogy Washington szabad kezet adott Moszkvának a forradalom eltiprására. Amerikai diplomaták magánbeszélgetések során világossá tették, az Egyesült Államok nem fog beavatkozni. Washington számára végső soron a magyar forradalom leverése is győzelmet, propagandagyőzelmet ígért.

David Eisenhower, a volt amerikai elnök unokája egyetértett abban, hogy a magyar forradalom története a hidegháborús környezetbe helyezve érthető meg. Azt mondta, Magyarország számára a függetlenség ötven évvel ezelőtt nem volt elérhető.

A történész-politológus, a második világháború történetének szakértője emlékeztetett arra, hogy a hidegháborúban fennállt egy forró háború esélye az Egyesült Államok és a Szovjetunió között.

Eisenhower hangsúlyozta, hogy az 56-os magyar forradalom megváltoztatta a hidegháború menetét. Nemcsak egy tragikus fejezet volt a magyar történelemben, hanem egyben lépés afelé, hogy Magyarország szabaddá váljon.

A konferencia meghívottai között volt a Marylandben élő Emery Tóth, vagyis Tóth Imre, aki 1956-ban Nagy Imre forradalmi kormányának tagja volt, az 56-ban disszidált ismert történész, Charles Gati (Gáti Károly), valamint Vásárhelyi Júlia újságíró, akinek apja, Vásárhelyi Miklós, a Nagy Imre-kormány szóvivője volt.

2006. október 14. (MTI)

Látványos rendezvényt tartottak Brüsszel főterén az 1956-os magyar forradalomra emlékezve

Látványos rendezvénnyel emlékeztek meg szombat este Brüsszelben az 1956-os magyar forradalom közelgő 50. évfordulójáról: a belga főváros világhírű főterén együttesek adtak koncertet, miközben az érdeklődők a magyar ételekkel és borokkal is megismerkedhettek, a felállított hatalmas kivetítőn pedig az 1956-os forradalom korabeli képsorai követték egymást.

A "Re:volt 56 Budapest" elnevezésű programsorozat a Mandel-kvartett műsorával kezdődött (az együttes barokk és reneszánsz muzsikát játszott), majd a Hot Jazz Band adott ízelítőt az 1930-as évek filmjeinek zenéiből. Ezt követően fellépett akrobatikus homok-fény bemutatójával Cakó Ferenc, s a programot a Mitsoura együttes zárta világzenei koncertjével. A téren - nyilván a jó időnek is köszönhetően - sokan nézték a műsorokat, s nagy volt a forgalom a tér szélén felállított sátraknál is, ahol magyar borokat, élelmiszereket árusítottak, illetve Magyarországot bemutató prospektusokhoz juthattak az érdeklődők.
A világhírű brüsszeli városháza gótikus nagytermében este ünnepi fogadást tartottak, ahol Világosi Gábor, az Országgyűlés szabaddemokrata alelnöke mondott beszédet. Azt idézte fel, hogy a II. világháború utáni első nagy európai menekülthullám a magyar volt: közel 200 ezren mentek külföldre, s ebből 8 ezren azután Belgiumban találtak új hazára. Mint mondta, az 1956-os menekültek hihetetlenül gyorsan és hatékonyan integrálódtak, s új hazájukban is jó hírét keltették Magyarországnak, amiért külön köszönet illeti őket. Végül hangsúlyozta: 1956 magyarországi eseményei nélkül nem lett volna prágai tavasz, s a szovjet birodalom felbomlása sem úgy és akkor következett volna, mint ahogy megtörtént.

Az ünnepségen 1956-os emlékérmet adtak át egy volt belga miniszternek, Charles-Ferdinand Notombe-nak, aki - mint a korabeli eseményekre visszaemlékezve elmondta - 1956-ban, huszonévesként maga is ott tüntetett a brüsszeli szovjet nagykövetség előtt, szabadságot követelve Magyarországnak. Notombe egyébként azt hangsúlyozta, hogy a magyarok felkelésükkel Európának is óriási szolgálatot tettek: éppen ebben az időben folytak ugyanis Brüsszelben a tárgyalások az Európai Unió elődjének, az Európai Gazdasági Közösségeknek a létrehozásáról, s a nyugat-európai politikusok a magyar események hatására döbbentek rá, hogy felül kell emelkedniük a tárgyalássorozatot megnehezítő vitákon, s minél gyorsabban egyezségre kell jutniuk a nemzetközi szervezet megalapításáról.

2006. október 14. (Népszabadság)

Komáromi zászlós
Amint belép az ember Komáromi Tibor csemői házába, a szemébe szökik egy zászló. "Österreich-Ungarn, Wien, 14. Oktober, 1956."

Bécsről még lesz szó, előbb most Csemőről. A falu Pest megyében, Cegléd közelében fekszik, és máig büszke arra, hogy 1998-ban harmadik díjat kapott az "Európa legvirágosabb települése" versenyben. Ennek tényleg híre mehetett a kontinensen, mert az utóbbi időben megannyi holland család költözött Csemőre, csakúgy, mint a három esztendeje itt lakó Komáromi Tibor.
Aki 1956 őszén (is) a magyar futballválogatott tartalék kapusa volt Grosics Gyula mögött.
Nem akármilyen mérkőzéseken. Akkoriban a világ sportsajtója arról cikkezett, hogy a magyar együttes ismét Aranycsapat-színvonalon játszik, mert Bukovi Márton szakvezető ragyogó garnitúrája négy, egymást követő, egy hónapon belül - és egyaránt vendégként - megvívott találkozón legyőzte Jugoszlávia (3-1), a Szovjetunió (1-0), Franciaország (2-1), majd Ausztria válogatottját (2-0).
A zászló, ugye, az utóbbi meccsről van.
A térfélválasztás után a csapatkapitány Puskás Ferenc dobta ki a "tarcsi" Komárominak, s akkor még egyikük sem sejtette, hogy összehasonlíthatatlanul nehezebb lesz azt megőrizni, mint szériában nyerni Belgrádban, Moszkvában, Párizsban és Bécsben.
A diadalút idején Komáromi az Újpest kapusa volt, bár egy évvel korábban már aláírt a Tatabányához. Még szép, hogy elfogadta a Bányász ajánlatát, elvégre lakást és ötvenezer forintot kapott volna akkor, amikor egy rendőrtiszti fizetés másfél ezer forint volt. Azért említem az átlagot jóval meghaladó karhatalmi jövedelmet, mert Komáromi Tibor 1960-tól több mint két évtizeden át a BRFK életvédelmi osztályán, a gyilkossági csoportnál dolgozott (1974 és 1980 között annak vezetőjeként).
Tatabányán azonban soha nem mondták neki, hogy Isten hozta, őrnagy úr...
Mert mielőtt beállt volna Bányász-kapusnak, behívatták a Belügyminisztériumba, és azt mondták neki: nem igazolhat máshová, csak a BM felügyelete alá tartozó Dózsába. "De hát szignáltam a papírt..." - említette, ám a válasz úgy szólt, hogy "azt mi elintézzük, Komáromi elvtárs." Jelzem, a belügynél nemcsak azért tudtak róla, mert kiválóan védett, hanem azért is, mert Kovács Erzsinek udvarolt. A neves táncdalénekesnő korábban a szintén válogatott labdarúgó Szűcs Sándor kedvese volt, ám a párt tőrbe csalta egy provokátor, azt ígérve, hogy "disszidáláshoz" segíti mindkettejüket, de szegényeket az ÁVH-sok karjaiba vitte. Az eleve áldozatnak kiszemelt Szűcsöt - példát statuálva, hogy megelőzzék a sportolók akkor már gyakran előforduló külföldre szökéseit - kivégezték, míg Kovács Erzsi 1951-től három és fél évet ült a kalocsai börtönben. S ha valaki abban az időben "egy ilyen múltú" nővel került szerelmi - vagy bármiféle - kapcsolatba, az nyilvánvalóan felkeltette a belügyiek figyelmét...
Komáromi utóbb feleségül vette Kovács Erzsit - tíz éven keresztül éltek együtt -, de ezt csak úgy tehette meg, hogy 1956-ban kitört a forradalom. Bár azt november 4-én leverték, a különböző hivatali apparátusokban még jó ideig zűrzavar uralkodott; a helyzetet kihasználva a fiatalok november 13-án kimondták a boldogító igent, mivel az esküvőt a dózsás Komárominak "rendes" körülmények között semmiképp sem engedélyezték volna.
Egyébként pedig nagyon úgy tetszett, hogy Komáromi Tibor nem éri meg november 13-át. A négyes győzelmi lánc után a válogatott Tatán készült az ötödik őszi meccsre, a svédek elleni találkozóra, ám október 25-én azt közölték a játékosokkal: a mérkőzés elmarad, menjenek haza! A futballisták vonattal jöttek Pestre, de a vasutasok már a felszálláskor megmondták nekik, hogy a szerelvény - az "események" miatt - csak Kelenföldig közlekedik. Ott Puskás megdumált egy teherautó-sofőrt, hogy mindannyiukat szállítsa a lakásukra, és - miközben a "cs. k." a vezető mellé ült - hatan (Komáromi, Kárpáti, Bozsik, Kotász, Sándor, Czibor) felkapaszkodtak a platóra. Így jutottak el a Petőfi hídig, amelyen a teherautón kívül csak egy Pobeda haladt Budáról a Duna másik partja felé. A pesti hídfőnél azonban már tömeg volt, és amint a Pobeda a felkelők közelébe ért, azok valósággal szétlőtték a kocsit. Gondolhatják, milyen döbbenettel nézték a másik járműből a történteket... Puskás az életét féltve, a legnagyobb riadalomban ugrott ki a sofőr mellől, hogy "bennünket ne bántsanak, mi a válogatott labdarúgói vagyunk!", s mivel az emberek felismerték, ki kiabál, beszüntették a tüzet. Sőt, a futballistákat felkísérték egy Soroksári úti lakóházba, de hiába marasztalták őket, valamennyien haza akartak menni.
Komáromi Sándor Károllyal (meg a sporttáskájával, benne a bécsi zászlóval) indult el gyalog, mert "Csikar" a Pozsonyi úton, a kapus pedig az ahhoz közeli Honvéd utcában lakott. Ám a körútról befordulva azt látta, hogy otthona közelében, a Honvédelmi Minisztérium környékén tankok sorakoznak, a HM épületének tetején pedig gépfegyveresek pásztáznak, azaz sok minden elképzelhető, csak az nem, hogy átjut a házához vezető téren. Szerencséjére a körúton nyitva volt egy bolt, vett egy üveg tejet. Azt mutatta fel, mint fehér zászlót, és átengedték.
Így menekült meg október 25-én Komáromi Tibor, meg a ma ötven éve átnyújtott "osztrák-magyar" zászló. (Bár utána még jó néhány napot ki kellett húzni Erzsivel a pincében.)
Válogatott viszont csak egyszeres maradt: 1954-ben a magyar-román mérkőzés (5-1) 75. percében váltotta Grosicsot. Sőt, már 1958-ban, huszonnyolc éves korában befejezte labdarúgó-pályafutását. Hogy mindez miért történt így? Szerinte azért, mert 1955-ben, Bécsben - megint csak Bécsben... - abban a szállodai szobában rendezték be a B válogatott "elosztóhelyét", amelyben Gellér és ő lakott. Ez annyit tett, hogy a két kapusnál halmozódott fel a csempészáru, a megannyi óra és nejlonharisnya. Ám egyszer csak megjelent az osztrák rendőrség, és lefoglalta a kollekciót. Itthon aztán Sebes Gusztáv magához kérette Komáromit, s azt mondta neki: "Fiacskám, miket hallok rólad! De, ugye, az összes cuccot a Gyulának hoztad volna?"
Komáromi viszont az igazat válaszolta: Grosicsnak semmi köze nem volt az egészhez.
Majd 1957-ben Sebes az Újpest edzője lett, és hamarosan azt tudatták a kapussal: eligazolhat, de csak az NB II-be. Hol volt már a szép idő, amikor - az ötvenezres tatabányai ajánlatot megelőzően - a Vasas Izzó játékosaként az elegáns pesti Continental Szállóban lakott, s onnan járt át Kovács Erzsit megnézni a Savoyba?
Utóbb persze sok mindenért kárpótolta az élet, pontosabban az életvédelem az őrnagyot.
Vagy úgy is mondhatom: a zászlóst.

2006. október 14. (Népszabadság)

Ifj. Hegedűs Lóránt emléket állít az ostromlóknak

Október 22-én a Hazatérés templomában ünnepi istentisztelet keretében az elmúlt száz év legtragikusabb magyar eseményeire emlékező dísztáblákat avatnak. Információink szerint az egyik tábla a "kormány ellen lázadók", illetve a köztévét ostromlók tiszteletére készül.
A Szabadság téri református templom vezető lelkipásztora, ifjabb Hegedűs Lóránt az elmúlt napokban az istentiszteletek alkalmával nyolc, aranyozott és vésett süttői mészkőtáblára hívta föl a hívek figyelmét. Ezek a tervek szerint az I. világháború, az 1919-es vörös kommün, a II. világháború és az azt követő "magyarellenes terror" áldozatainak állítanak majd emléket, de Hegedűs Lóránt szerint lesz Trianont sirató tábla, továbbá a Rákosi-diktatúra, valamint az 1956-os forradalom, és a "kádári megtorlás" áldozataira emlékező tábla is.
A Szabadság téri Református Egyházközség presbitériumának döntése alapján a táblák egyike a mostani kormányellenes tüntetőket dicsőíti. A táblákat a hívek szponzorálhatják. Ötvenezer forintért bárki magára vállalhatja egy-egy tábla előállítási költségét is, ekkor az adományozó neve gravírozott rézplaketten a tábla alá kerül.
Megsemmisítette Kerepes polgármester-választásának eredményét a Pest Megyei Bíróság. Október másodikán a független jelöltként, jobboldali támogatással induló Franka Tibort választották meg, ám több képviselő- és polgármesterjelölt "megóvta" az eredményt, mert a Franka tulajdonolta Kerepes Rádió megsértette a kampánycsendet, a választásokat megelőző két napon is a jobboldali jelölt mellett korteskedett. Kerepesen tehát új választásokat kell kiírni, de ennek időpontját egyelőre nem lehet tudni. Megkerestük az ügyben Franka Tibort, de itt nem idézhető mondatokkal megtagadta a nyilatkozatot.

2006. október 14. (Népszabadság)

Nem politika, tudomány

Korántsem csupán az utóbbi hetek politikai eseményei azok, amelyeket némelyek az 1956-os forradalomhoz hasonlítanak. Például 1989 őszén vagy egy évvel később, a taxisblokád idején lehettünk tanúi efféle összevetésnek. Ám "kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni" - idézi a mondást az összehasonlítást feszegető kérdésünkre Glatz Ferenc. Az akadémikust abból az alkalomból kérte interjúra lapunk, hogy hétfőn kezdődik a forradalommal kapcsolatos tudományos emlékezések összegző konferenciája, az MTA Történettudományi Bizottságának kétnapos nemzetközi tanácskozása.
1956-ban teljesen más volt Magyarország nemzetközi helyzete, mint ma, kezdi a bizottság elnöke. Ötven évvel ezelőtt Magyarország idegen megszállás alatt volt, most függetlenek vagyunk. Akkor a Szovjetunió által hatalomba emelt politikusok álltak az ország élén, most szabadon választott parlament és annak pártjai adják az ország vezetőit. De míg a párhuzamkeresés, illetve az aktualizálás nem a történészek dolga, addig az okok kutatása annál inkább. Miért vezetett egy, lényegében a város néhány pontjára korlátozódó tüntetés országos felkeléshez? Erre csak akkor tudunk választ adni, ha ismerjük azokat a sérelmeket, amelyek a magyar társadalom szinte minden csoportját érintették. Megsértették a nemzet egészét érzelmeiben, amikor megváltoztatták és részben elvették ünnepeit, eltiltották évszázados szokásaitól, nemzeti, vallási hagyományaitól. Nemcsak a polgári pártokhoz, polgári világhoz tartozó embereket bélyegezték meg. Lemunkásarisztokratázták a munkásság legjobban képzett részét, lekulákozták a legjobban gazdálkodó parasztokat, leburzsoázták a kisvállalkozókat, kisiparosokat, kereskedőket. Mindeközben olyan irreális gazdaságpolitikai célokat igyekeztek megvalósítani, amelyek tragikus gazdasági kudarcokhoz, ellátási nehézségekhez vezettek. A társadalmi-politikai konfliktusok megoldásához hiányzott a demokrácia minimuma is. Ezért azután egy, jobbára az értelmiség meghatározott csoportjaira korlátozódó mozgalom napok alatt országos politikai válsághoz vezethetett.
Természetesen nem véletlen, hogy 1956 őszét rendre felidézik. A felkelők és tőlük függetlenül vagy velük összhangban a kormány is olyan célokat fogalmazott meg, amelyek nem csupán a szovjet rendszer totális kritikáját testesítették meg, hanem a modern, jelenleg is érvényes demokrácia alapelveit. Mindenekelőtt a függetlenséget, a szólás- és sajtószabadságot, a politikai pluralizmust. Ez a modernitás is oka annak, hogy napjaink egyetemes történeti művei 1956-ot, a magyar forradalmat a XX. század kiemelkedő világtörténelmi eseményeként említik. A szovjet rendszer háromnegyed százados históriájában volt jó néhány, elsősorban szociális indíttatású felkelés. De a magyar október, Nagy Imre kormánya volt az egyedüli, amely túllépett a rendszer politikai keretein, sőt katonai ellenállásra is vállalkozott. És a szovjet proletárdiktatúra szinte minden sebezhető pontját célba vette: egypártrendszer helyett többpártrendszert, centralizált hatalom helyett parlamentarizmust, Moszkvából kinevezett kormányok helyett nemzeti függetlenséget követelt. Egyetemes történelmi nézőpontból ma már azt is látjuk, hogy a desztalinizáció Sztálin halála után Magyarországon volt a legradikálisabb. A folyamat 1956-ban ért a csúcsra, s ha el is akadt, sok területen folytatódott a Kádár-korszakban.
Ezért is kaphatott több mint 30 év után '56 emléke kiemelt jelentőséget a magyarországi rendszerváltásban, állapította meg Glatz Ferenc. Miután Gorbacsov peresztrojkája közben megroppantak a proletárdiktatúra alapintézményei a Szovjetunióban, lehetőség látszott arra, hogy Magyarországon is korrigálni vagy váltani lehessen az 1948-ban kialakított rendet. 1956 céljai időszerűnek bizonyultak. Párhuzam természetesen itt is csupán annyiban vonható, amennyiben a korábban meg nem valósítható elképzelések ismét napirendre kerültek. Kezdődött 1988-ban az állami tulajdon monopóliumának feladásával, folytatódott 1989 nyarán a sajtószabadság megteremtésével, az egyházak állami ellenőrzésének és az iskolaalapítás állami monopóliumának megszüntetésével, a többpártrendszer bevezetésével 1989 őszén. Azután következett az államrendváltás, a polgári köztársaság kikiáltása, amelyet - nem véletlenül - október 23-ára időzítettek, majd megvalósult Nagy Imre - és tegyük hozzá: 1956. november 1-jén még Kádár János - legradikálisabb célja, a megszálló szovjet csapatok távozása Magyarországról. 1990. március 10-én, elsőként a megszállott országok közül hazánkban írták alá a megállapodást a szovjet csapatok kivonásáról. És még valami: 1989 májusától, Nagy Imre újratemetésének előkészítésétől egy rövid időre létrejött az a politikai egység is, amelyben kormány és ellenzék közös célokat talált és együtt dolgozott.
A tudományos észjárás más természetű, mint a politikai, mondta befejezésül az akadémikus. Ez vonatkozik a jelenre és a múltra is. Remélhetően ez kiderül hétfőn és kedden az Akadémián tartandó konferencián.

2006. október 14. (Népszabadság)

Azok az 50-es évek

A Mindentudás Egyeteme következő előadását Kelet-Európa az 1950-es években, "Reformok és visszarendeződés" címmel Kun Miklós történészprofesszor tartja.
- Sztálin halála után azonnal megindult a szovjet pártvezetésben az utódlási harc. A kelet-európai "népi demokráciák" vezetői hogyan reagáltak erre?
- A vazallusállamok politikusai között is kirobbant a hatalmi harc. Még Sztálin temetésén megbetegedett, és hamarosan meghalt Klement Gottwald, Csehszlovákia első embere, a néhai diktátor kedvence Moszkva kelet-európai helytartói közül. Moszkvában úgy döntöttek, hogy Gottwald jogkörét elosztják Antonín Novotny és Antonín Zápotocky között. A két politikus reformokat ígért, de már 1953 nyarán bevetették a karhatalmat a hazájukban kitört tiltakozások leverésére. Folytatódtak a prágai koncepciós perek is, köztük az antiszemita leszámolások, s azok részeként a kivégzések. Romániában ugyancsak hatalmi harc folyt. 1954 áprilisában kivégezték Lucretiu Patrascanut, az évek óta börtönben tartott, korábban szovjet tanácsadók közreműködésével vallatott pártvezetőt. Lengyelországban Sztálin halála után fokozatosan gyengült a "moszkovita" irányvonal. A szovjet kommunista párt korszakváltó XX. kongresszusát követően Boleslaw Bierut, a "lengyel Rákosi", is hirtelen meghalt. Ekkor úgy látszott, hogy megoldást jelenthet a börtönben tartott - a második világháború utáni hazafias lengyel mozgalmat eltipró, de az 1950-es évek közepén reformernek vélt - Wladyslaw Gomulka kiszabadulása. Az 1956 októberében végbement "kádercsere" azonban itt sem hozott teljes, főleg pedig tartós megújulást. Magyarországon sokban hasonló stációk vezettek az 1956 októberében kitört forradalomhoz: Rákosi Mátyás kényszerű kiszorulása a kormány éléről, az új miniszterelnök, Nagy Imre nevével fémjelzett "új szakasz" politikája, az erőszakszervezetek által egyre nehezebben visszaszorított elégedetlenség, a korábban "bűnösnek" minősített nemzeti érzelmek felerősödése.
- Miért nem volt esélye a megújulásnak az 1950-es évek közepén?
- Ebben az időben ez még túl korainak bizonyult. A hatalom koncán marakodó politikusok véres belharca miatt ugyanis nagyon megnőtt a szovjet marsalli és tábornoki kar - köztük a magyar forradalom eltiprásában kulcsszerepet játszó Georgij Zsukov és Ivan Konyev - befolyása. A szovjet hadsereg tankjai nem csak az 1953-as kelet-németországi lázadás és az 1956-os magyar forradalom sorsát döntötték el. Moszkvát is körülvették 1953 júniusában. Berija elmozdításának óráiban éppúgy döntő szerepük volt, mint 1957 júliusában, Hruscsov és az ellene fellázadt sztálinista "őskövületek" konfrontációja idején.

2006. október 14. (Népszabadság)

Ausztriai könyváradat

Az osztrákok 1956-ot szívügyüknek tekintik, nemcsak a szomszéd ország forradalma iránt érzett rokonszenvük miatt, hanem mert saját dicsőséges heteikre is szívesen emlékeznek. Máig példa nélküli az a nagyvonalú befogadó készség, amit akkor tanúsítottak a menekültek áradata - 180 ezer ember - iránt. A könyvpiacon ezekben a hetekben több olyan mű is megjelent, amely akár a szerző, akár a főszereplők révén hozzájárul a saját szerep miatt kialakult jó érzés erősítéséhez, vagy gazdagítja, újabb nemzedékeknek közvetíti az ismereteket az akkor történtekről.
A jubileumhoz időzített kötetek közül kiemelkedik Erich Lessing fotóalbuma: az akkor egészen fiatal, és Magyarországhoz nem kötődő fotográfus különleges érzékkel örökített meg néha apróságnak tűnő mozzanatokat. A kötet Fejtő Ferenc és Konrád György írásait is tartalmazza, és igen jó válogatást ad az 56-os eseményekhez csak közvetve kapcsolódó fotókból - korábbi és sokkal későbbi évekből. Utóbbiak közül a legmegrázóbb talán az egykori Petőfi-körösök 1998-as találkozója, amelyet a fotós maga szervezett.
Erich Lessing fotói illusztrálják Dalos György "1956 - Der Aufstand in Ungarn" (A magyar felkelés) című könyvét is, amelynek külön erénye, hogy regényként közvetíti a legújabb ismereteket, híven tükrözve az 1943-ban született, ma Berlinben - korábban sokáig Bécsben - élő szerző töprengéseit, egyben pedig saját tapasztalatait.
Másként közelíti meg a témát Halpert Márta, pontosabban Marta S. Halpert, maga is kivándorolt szülők gyermeke. "Mentek és maradtak" címmel azt kutatja, hogy vajon ma hogyan látja egykori döntését a távozók, illetve maradók néhány prominens képviselője. Az ausztriai hangulatot nemcsak az érintettek hálás emlékezésével, hanem például Heinz Fischer mai osztrák államfő egykori diákkori élményeinek felidézésével, a traiskircheni táborban nyújtott önkéntes segítségnyújtásának kevéssé ismert történeteivel teszi érzékletessé. A Polgár család, Göncz Árpád, Konrád György, Maléter Pál özvegye, Dalos György személyes emlékei segítenek megérteni az érveket és döntéseket. A végső diagnózist stílszerűen a neves bécsi traumatológus, Vécsei Vilmos professzor mondja ki: Magyarnak lenni gyógyíthatatlan betegség. S hogy milyen lett volna az élet, ha otthon marad, azt a Svájcban élő magyar származású írónő, Agota Kristof fogalmazta meg: "Keményebb, szegényebb, de azt hiszem, kevésbé magányos, kevésbé zilált, talán boldog..."
Német anyanyelvű szerző is választotta témájául a magyar forradalmat. Wolfgang Koch könyve a klagenfurti Wieser Verlagnál jelent meg: János szerencséje címmel. A német címben a név magyar írásmódú, ékezettel, sima s-sel, mint ahogy az elbeszélésben is gyakorta fordulnak elő magyar nevek. Nemcsak 56-os történet ez, a főszereplő élete egy ennél nagyobb időszakot fog át, amelyben azonban a forradalom fontos szerepet játszik.
Történészi munka Fónagy Zoltán és Murber Ibolya közös kötete, amely a Czernin kiadónál, a bécsi Collegium Hungaricum támogatásával jelent meg, és kétségkívül fontos történelmi aspektusokat tartalmaz Paul Lendvai új könyve, amelyet a Bertelsmann kiadó és a budapesti Napvilág Kiadó egyidejűleg hozott ki. Lendvai autentikus szerző: van elég saját korabeli élménye az eseményekről, amelyeket végig Magyarországon élt át. Az Ausztriában élő szerző más úton hagyta el az országot, mint 180 ezer társa: nem gyalog, mezőn - mocsáron - folyón - határon át, és nem is 56-ban, hanem 57 februárjában, ifjú újságíróként, miután szolgálati útlevéllel hivatalos kiküldetésben Varsóban tartózkodott. Ez a viszonylag hosszabb magyarországi tartózkodás, no meg a tény, hogy 1956 decemberében a Kádár-féle Fehér Könyv egyik szerkesztője volt, nagyobb betekintést engedett számára. Később, már az osztrák politikai elit közelébe kerülve, majd még később történészi hajlamú kutató újságíróként tovább bővítette ismereteit és rálátását az eseményekre - mindezeket a tapasztalatokat most összegezte ebben a kötetben.

2006. október 14. (Népszabadság)

Utazás két forradalom között

Majdnem nyolc zavaros év volt a hátam mögött, amikor négy nappal október 23. előtt elindultam Varsóba. Ebből hét évet a Magyar Rádió külpolitikai rovatának élén töltöttem. De az "előéletem" is jött velem. 1956 februárjáig, a Sztálin igazi arcát felvillantó Hruscsov-beszédig bizalmatlanság vett körül. Akkor láttam meg a rádió elnöke, Benke Valéria arcán a megrendülést, a kétség első jegyeit. Ettől kezdve a kapcsolatunk olyan, mintha azt mondaná: "Nem értünk egyet, de értjük egymást." Végül ő indított el Varsóba. A világ azt hitte: ott tör ki a forradalom.

Október 18. Megérkeztek az első hírek: a poznani munkásfelkelés júniusi brutális leverése óta izzó parázs lángra lobbanhat.

Október 19. Megnyílik a lengyel párt plénuma. Impozáns és fenyegető küldöttség élén megérkezik Moszkvából Hruscsov. Célja: megakadályozni, hogy a "jobboldali elhajlónak" kikiáltott és 1951-54 között házi őrizetben tartott Wladyslav Gomulkát válasszák a párt élére.
Benke már délelőtt hivat, láthatóan felháborodva: "Botrány, ami Varsóban történik. Azonnal utazzon." A már lázadó Szabad Nép hasonlóan reagált. Így két civilt leszedtek a zsúfolt varsói gépről és délután Polgár Dénes társaságában már a pártlap, a Trybuna Ludu főszerkesztői szobájában ültem.
A varsói varázs már ott elkapott. A pártlap főszerkesztője úgy beszélt, mint egy vezérkari tiszt. A falitérképen pálcával mutatta a Varsó felé tartó szovjet hadoszlopok helyzetét. Ha kell, Varsó kész szembeszállni a szovjet csapatokkal - mondta -, és az ellenállást megkönnyíti, hogy az elit "belbiztonsági hadtest" Gomulka (a főszerkesztő nem a nevet, hanem az "új erők" kifejezést használta) mögött áll.
Estére hirtelen enyhülés. Hruscsov tárgyalt Gomulkával és utána megálltak a Varsó felé vonuló szovjet hadoszlopok. (Ma már ismerjük a kiegyezés alapját: Gomulka és az "új erő" marad, de marad a szovjet megszállás is.) A lengyelek a megtorpanásban csak a győzelem jelét látták. Lelkesek voltak és velük én is. Már éjszakába hajlott, amikor a követségre (ott laktunk) eljött hozzám Marian Bielicki, a lengyel rádió főmunkatársa. Nagyon kedves és lelkes volt, de gyanakvó is. Nem bízott Hruscsovban.
Hajnalig beszélgettünk.

Október 21. Küldtem egy tudósítást Boldizsár Iván új lapjának, a rövid életű Hétfői Híreknek. Volt miről. Döntés született: Rokoszovszkij marsallnak néhány nap múlva mennie kell. A lengyel újságírás nagyasszonya, Zofia Artamowska kemény vitacikkben válaszolt a moszkvai pártlap, a Pravda támadására. (Otthon tudtam meg, hogy éppen az Artamowska-cikkről szóló részt húzták ki a tudósításból. Pesten még egy véres hetet kellett várni egy Pravdával vitázó cikkre.)

Október 23. Délután Bielicki már értesített a pesti tüntetésről, de a dráma szelét este, az ünnepi fogadáson éreztem meg. Nyolc óra után Cyrankiewicz miniszterelnök közelébe keveredtem. Valaki, kezében egy papírlappal, éppen felolvasott neki egy szöveget. Nem tudtam, miről van szó, csak annyit láttam, hogy Cyrankiewicz két kézzel átfogja a szárnyas ajtó peremét és fejét a faburkolatba ütögeti. Akkor a közelben álló Kornecki, a Trybuna Ludu embere szólított meg: "Az új pártfőnököd, Gerő beszédének a fordítását olvasták fel." Később a követségről felhívtam a rovatot. Földes Péter vette fel a kagylót: "Nem nagyon tudok beszélni, egy íróasztal alatt ülök. Ég a rádió."

Október 26. Újra megkeresett Bielczki: "Planer, a rádió elnöke segélyeket szállító légi járatokat szervez. Más összeköttetés nincs veletek. Tudom, hogy kicsi gyereked van otthon. Ha akarsz, holnapután velem jöhetsz. Vérplazmát viszünk." Akartam.

Október 28. A varsói reptér betonján megjelent egy hatalmas termetű határőr, lapátnyi tenyerén vörös telefonnal: "Pan Gemeri?" Bólintottam. Nyújtotta a készüléket, amelynek zsinórja vagy száz méteren át kígyózott a betonon: "Budapest". Benke hangja, barátságosnak tetszett: "Ne jöjjön haza; abból magának csak baja lesz." Ösztönszerűen válaszoltam: "Köszönöm, hogy aggódik, de megyek."
Néhány órát kuporogtunk vérplazmás ládákon, azután Budaörs. A néptelen reptér betonján egyetlen szovjet katona. Bielicki neki akart rontani, amikor meglátta, de Korneckivel lefogtuk.
Jött mosolyogva Adam Willman, lengyel nagykövet: "Ma már ne mászkáljon. Aludjon nálunk a követségen. Onnan telefonálhat."

Október 29. Keresztülrohantam a városon. A házfalakon százával a felirat:
"Hazudik a rádió". Otthon mindenki jól van, Klári elmondja: "mindenki" - Benke és vele a rádió is - a parlamentben van.
Kora reggeli "haditett": néhány ifjú apukával szövetkezve feltörtük a közeli patika raktárát. Csak Orizát raboltunk. Kellett a tápszer a gyerekeinknek.
Hazatérve az Orizával, nyomban felhívtam Vásárhelyi Miklóst a parlamentben: "Haza tudtam jönni." Örült: "Mihelyt tudsz, gyere be. Mi itt megpróbáljuk rávenni az Öreget, hogy szabaduljon meg a kormányban ülő Rákosi-múmiáktól. Szólok a titkárnőjének, hogy hívjanak fel. Beszélj neki Varsóról. Hátha használ." Öt perc múlva telefon. Nagy Imre. Mondom Varsót, izgatottan. Meghallgat, aztán nagyon nyugodtan: "Köszönöm az információt, Gömöri elvtárs. A Központi Vezetőség fog majd dönteni." Ennyi volt - és egy szóval sem több.
Ezen a napon Burián Béla, majd Molnár Aurél lakásán összegyűltek a rádió lázadói és megírták a "Tizenhatok kiáltványát", felszólítva a rádió munkástanácsát Benkéék leváltására és a Szabad Kossuth Rádió létrehozására.

Október 30. Nagy rádiós gyűlés a kormos Bródy Sándor utcai ház épségben maradt nagy stúdiójában, a híres hatosban. Munkástanács, szenvedélyek, közbeszólások, szavazás. Döntés: megválasztják a Szabad Kossuth Rádió szerkesztőbizottságát. Én is köztük vagyok. Irány a Parlament. Ismét szemben álltam Benkével. A háta mögött felfedeztem Nemes Dezsőt, a magyar sztálinizmus egyik ostobaságig merev "elméleti" figuráját, de csak Benkéhez szóltam: "Értse meg, nem hisznek már maguknak. Majd mi megpróbáljuk. Aki velünk is hajlandó dolgozni, maradjon." És megcsókoltam az arcát. (Pesten lévén, azt is terjesztették, hogy kézcsókkal búcsúztattam. Ez nem igaz.)
Öt napon és egy éjszakán át működött a Szabad Kossuth Rádió. Annyi története van ezeknek a napoknak, ahány krónikása. Most csak arról, amit magam megéltem.
Az Ország Házában káosz uralkodott, és érződött a fizikai hatalom bénító hiánya. Nagy Imre legjobb hívei egy fedél alatt éltek, ettek és aludtak az Öreg régi és megátalkodott ellenségeivel - meg azokkal is, akikről még nem tudtuk, hogy 72 óra múlva elárulják. A Parlamentbe az jött be, aki akart. A rádióba is. Nem volt ellenőrzésünk a műsor felett, amely - néhány tisztességes és okos nyilatkozattól meg riporttól eltekintve - a közlemények tengere lett. (A rádió munkástanácsának lapja: "Elnézést kérünk, hogy még néhány napig nem tudjuk közölni a rádió műsorát.") Egyetlen, de sorsdöntő értékünk: rajtunk keresztül szólhatott az Öreg a népéhez.
Ám ezt is devalválta, hogy Pest más volt, mint Varsó. Itt mindvégig tartott a kormány abszurd versenyfutása a forradalmi utcával. Itt nem két, hanem legalább négy oldala volt a barikádnak. Köztük olyanok is, amelyekről az Öregre tüzeltek. Ezt az első órákban megéreztem.
Azután jött a nap megrendítő élménye: a Köztársaság téri pártház ostroma. A lényeg - és az igazság - az, hogy a Házat bénult rémület öntötte el. Csak néhány sornyi ostoba szöveg telt ki tőlem, hogy " őrizzük meg a forradalom tisztaságát" meg az, hogy "majd a független magyar bíróság". Éppen beolvasták a szöveget, amikor feltűnt a folyosón Illyés Gyula. Odamentem: "Kérem, tudja, mi történik a Köztársaság téren. Ha van valaki, akinek a szavára hallgatnak, az Ön. Szólna néhány szót?" Illyés bólintott, majd minden malícia nélkül: "Jó, de csak a francia adásban." Elkotródtam. Azután próbáltam megérteni.
Joga volt kételkedni. Hátha mégis voltak titkos börtönök a tér alatt, és a mélyből tényleg hallani lehetett fojtott kiáltásokat. Nem tudtam én sem. Csak ő nyugodt volt, én meg rémült. Tehetetlen voltam.

Október 31. Mindszenty bíboros kiszabadul. Molnár Aurél, a rádió legjobb riportere látogatta meg. Visszatérve, mikrofon elé állt. Elmondta benyomásait. Utána elmesélte, hogy megkérte a prímást: adjon nyilatkozatot nekünk. "Ő rápillantott mellette álló két paptársára. Mindketten bólintottak" - mondta lelkesen Aurél és nekiült megírni az ígért szózatot.
Este az első vészhírek. Vasutasok jelzik a határon áthaladó szovjet katonavonatokat: "Én, Kis Mihály jelentem Nagy Imrének..." Mind így kezdi, egyes szám első személyben, embertől embernek.

November 1. A vasutasoknak igazuk volt. Ömlenek át a szovjet tankok a határon. Délelőtt feltűnt a házban Andropov szovjet nagykövet. Nagy Imre hivatta. Követeli a szovjet csapatok kivonását. Bejelenti, hogy Magyarország kilép a Varsói Szerződésből és kinyilvánítja semlegességét, amelynek garantálását a négy nagyhatalomtól kéri. Este nyolc óra előtt tíz perccel a mikrofon előtt állt. Néztem, ahogy beszél. A hangja teljesen nyugodt volt.
Ott és akkor, néhány lépésnyire tőle, arra gondoltam: bizonyosan azért, mert tudja, hogy most végre utolérte a forradalmat.
Röviddel utána beolvassuk Mindszenty üzenetét: "Tájékozódom... Két nap múlva szózatot intézek..."
Később, úgy kilenc óra tájban jött Kádár: "Népünk dicsőséges forradalma lerázta..." Burián Béla tartotta neki a mikrofont.

November 2. Kádár eltűnt. Kérdezem Bélát. Ő fél tíz előtt köszönt el tőle és többen látták a feleségét, Máriát; bolyong a folyosókon, és sírós hangon kérdezgeti az ismerősnek tűnő arcokat: "Hol a János? Nem tudják, hol a János?"

November 3. Érezni a kénkőszagot a levegőben. A házban mindenki tudja, hogy jönnek az oroszok. Mégis mindenki úgy tesz, mintha nem.
Szombat van. A város is úgy tesz, mintha. Már van villamos, és hétfőn újra kezdődik a tanítás az iskolákban, az emberek munkára készülődnek.
Délután Tildy és Losonczy nemzetközi sajtóértekezlete.
Este Mindszenty szózata. Mint egy uralkodóé. A kormány csak a "bukott rendszer örököse". Molnár Aurélra nézek. Ő, bánatosan: "Ez nem az a nyilatkozat, amelyet én készítettem."
Hazavitt egy páncélkocsi. Két inspekciós marad benn. Burián Béla, a szerkesztőbizottság tagja és Csillag Pista, a legvagányabb riporter.

November 4. Hajnalban ébredek, kinyitom a rádiót. Szabad Kossuth, 5 óra 20 perc. Az Öreg hangja: "...megtámadták fővárosunkat... csapataink harcban állnak... a kormány a helyén van..." Hívom a rádiót, többször is. Senki. Bénultan ülök. 7 óra 45 perc. Telefon. Béla: "Már oroszok vannak a Parlamentben". Majd elhadar egy borzongató történetet: A rádió ügyeletes szobájába lépve ott találta a magába roskadt Tildy Zoltánt a feleségével. Egy sarokban Mindszenty szorongott, aki megkérdezte: hogyan juthatna ki a házból. Az 1.-es kapun, az északin - mondta Béla a prímásnak, mert a Lánchíd felől még nem értek ide a tankok.
Mindszenty sietve távozott, Tildyék pedig később... Kattanás.
Letette a kagylót a mondat közepén.
Később megtudtam: Burián Bélát és Csillag Pistát két katona kísérte le. A folyosó köves szélére terelték őket. Akkor ejtette ki Pista a legendássá vált szavakat: "Vigyáznak, hogy ne vérezzük össze nekik a szép vörös szőnyeget." De csak kilökték őket az oldalkapun a Kossuth Lajos térre.
Később két számot hívok. A Vásárhelyi-lakás nem felel. Sírós hang Harasztiéknál. A hűséges bejárónő: "Elmentek kérem. A Sanyi bácsi is, meg az Irénke néni is. Nem, kérem, nem mondták hová."
Alulnézetből szubjektíven: nekem csak ennyi volt.

2006. október 14. (Esztergomi Hírlap)

Az emlékezés napjai Esztergomban
Rendhagyó ünnepi sorozattal emlékezik a város 1956-ról

Az idei, kerek évfordulót hozó esztendőben a királyváros a hagyományostól némiképp eltérően ünnepli az 1956-os forradalmat. A Széchenyi tér rekonstrukciója miatt elmarad a hagyományos, főtértől a Várhegyig tartó fáklyás felvonulás, azt a forradalom eseményeinek másik fontos helyszínén, a Sötétkapunál rendezik majd meg. Az ötvenedik évforduló ezen kívül számos új ünnepi elemmel teszi emlékezetessé a 2006-os október 23-át és 26-át.
Október 23-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a volt Vármegyeháza dísztermében ünnepi képviselő-testületi üléssel kezdődik az '56-os megemlékezések sorozata Esztergomban. Ezután, háromnegyed tizenegykor megkoszorúzzák a városháza falán elhelyezett emléktáblát. A szabadságáért és függetlenségéért küzdők forradalmára emlékezve hallgathatjuk meg délután 4 órakor Baróti István orgonaművész koncertjét a Bazilikában, az ünneppel kapcsolatos szentmisét pedig a Belvárosi plébánián celebrálják este 6 órai kezdettel. Ugyancsak 18 órakor kezdődik a Dobogó Színpad előadása a Bajor Ágost Művelődési Központban, ekkor Schwajda György Ballada a 301-es parcella bolondjáról című történelmi drámáját láthatja a közönség. Az előadásra a belépés ingyenes lesz.
Az esztergomi forradalmi eseményekre hagyományosan az itteni dátumok szerint október 26-án emlékezik a város. E napon 17 órakor a Vaszary Kolos Kórház volt sebészeti osztályának falán elhelyezett emléktáblánál emlékezik a város vezetősége és a különböző társadalmi szervezetek.
A Sötétkapunál este hat órakor ünnepi köszöntővel kezdődik a megemlékezés. Ezután felavatják az 56-os emlékművet, Nagy János képzőművész vörösmárvány szobrát, majd Horváth Csaba, Esztergom város díszpolgára mond beszédet. A Sötétkapunál történt forradalmi eseményekre emlékezve 19 órakor kezdődik a koszorúzás, illetve ezt követően hangzik el Szalay Ferenc, szolnoki polgármester emlékbeszéde, mivel édesapja ötven évvel ezelőtt Esztergomban tevékeny részt vállalt a forradalmi eseményekben. Idén az 1956. októberi események résztvevőinek tiszteletére külön programokat is szervez a város. Október 26-án róluk is szól az ünnep, először délután fél 3-kor múzeumi sétára invitálják az egykori forradalmárokat a Duna Múzeum 56-os kiállítására, majd 15 órakor a Szent Adalbert központban egy ünnepélyes emlékbeszélgetésre várják őket.

2006. október 14. (Délmagyarország)

Bátyai Jenő 56-os naplója - Az egy hónapos forradalom első napjai

Interjú helyett 1991 őszén kölcsönadta Bátyai Jenő helytörténész az 1956-ban írt Naplóját. Az 50 évvel ezelőtti forradalom napjairól szóló följegyzésekből 1991-ben részleteket közöltünk. Most teljes terjedelmében közre adjuk az akkor ötödéves szegedi vegyésznek az október 16. és 22. közötti szegedi napokról szóló észrevételeit.

"Október 16., kedd
Ma délben a menzára menet óriási plakát hirdeti, hogy ma este 6 órakor az auditórium maximumban diákgyűlés. (Nekem már nem volt váratlan, ugyanis előbb már értesültem erről.)
A terem zsúfolásig megtelt hallgatókkal. Mindenki igen érdeklődően és aktívan vett részt a gyűlésen. A felszólalások egyre inkább igazolják, hogy a társadalom terhes az elmúlt 12 év hibáitól. A gyűlés egyre viharosabb, mindenki el akarja mondani a maga, de még inkább népünk igazát. A felszólalásokból kitűnik, hogy a szegedi egyetemi ifjúság egy új, egészséges szervezetet akar létrehozni, a MEFESZ-t.
A hozzászólásokból kikristályosodik a MEFESZ 12 pontos követelése, mely a következő:
1.) A halálbüntetést töröljék el Magyarországon.
2.) Rákosi Mátyást vonják felelősségre, és Farkas ék tárgyalása nyilvános legyen.
3.) Nagy Imrét helyezzék vissza a minisztertanácsba.
4.) Hívják vissza a rossz párt és állami vezetőket.
5.) Adják vissza az egyetemnek szuverén jogát.
6.) Szüntessék meg a káderezést.
7.) Szüntessék meg a mamut fizetéseket és rendezzék az alacsony fizetéseket.
8.) Semleges béke-politikát akarunk.
9.) Új, demokratikus alapon lezajló választásokat.
11.) Az idegen csapatokat vigyék ki Magyarországról.
12.) Szólás és lelkiismereti szabadságot.
További követelés: március 15. és október 6. legyen nemzeti ünnep.
A gyűlés kérte a jelenlévő sajtó képviselőjét, hogy ennek a követelésnek adjon hangot a Délmagyarország hasábjain.
További, a 12 pontba nem foglalt követeléseik az orosz nyelvet, a marxizmust tegyék fakultatívvá és a katonai órák számát csökkentsék.
A továbbiakban megállapodott a gyűlés, hogy másnap megválasztják a karonkénti MEFESZ küldötteket.
A gyűlésen jelen voltak a városunkban tartózkodó lengyel egyetemisták is, akik mindenben igen szimpatizáltak a forró hangú, de ugyanakkor józanul gondolkodó szegedi egyetemistákkal.
A gyűlésen jelen volt a szegedi egyetem képviselője is, Karácsonyi Béla, akit kért a gyűlés, hogy az elkövetkező országgyűlésen adjon hangot a követeléseinek.
A gyűlés megállapodott abban, hogy a következő gyűlés szombaton lesz, amikorra meglesz a MEFESZ célkitűzése, programja és irányelvei.
Természetesen voltak jelen DISZ vezetőségi tagok is, akik között voltak olyanok, kik próbálták az ifjúságot lefegyverezni.
A gyűlés a késő esti órákban, a Himnusz eléneklésével ért véget.

Október 17., szerda
A tegnapi gyűlésen történt megállapodás szerint a jogászok délelőtt megtartják a küldöttválasztó gyűlést. Nagy meglepetésre ma megérkezik Kónya Albert. Először Baróti rektorral érkezett, majd részt vesz a jogászok gyűlésén, ahol bejelentette, hogy az orosz nyelv fakultatív és a marxizmus, valamint a katonai ügyben is fog intézkedni. Kónya Albert értékesnek tartja az egyetemisták hangját, de ugyanakkor óvja az ifjúságot a "forrófejűségtől".

Október 18., csütörtök
Délután a Bolyai Intézet nagytermében zajlott le a TTK diákparlament. A gyűlés elég optimista hangú, és saját üggyel foglalkozó volt: Moravcsik Ernő barátommal igyekeztünk az október 16-i hangulatnak hangot adni. Megállapításom azonban az, hogy a gyűlés elég lapos volt.

Október 19., péntek
A szabad vitafórumok terén Szeged értelmisége elég lemaradt. Ma azonban a központi egyetem Auditórium Maximumában tartották meg az első szegedi vitafórumot, a József Attila kört. A kör az értelmiség problémáival foglalkozott. Bevezető beszédet Osváth aspiráns tartott. Jelen voltak a pesti Petőfi kör küldöttei is. (Hegedűs is, akit azonban az egyik felszólaló lekényszerített az elnöki pódiumról.) A gyűlésen jelen voltak orvosok, színészek, mérnökök, egyetemi hallgatók.
Több hozzászóló igen értékesen látja a pillanatnyi helyzetképet. Egy tanító: a nevelés problémáiról. Egy újságíró: új újságról, ő mondja: igenis 3. Rákosi-pert akarunk. A József Attila kör több igen értékes problémáról tárgyalt.

Október 20., szombat
Az október 16-i gyűlés értelmében ma a második MEFESZ - gyűlés, ahol véglegesen kimondatott az új ifjúsági szervezet a MEFESZ. A gyűlés továbbra is igen heves hangulatú, továbbra is a forradalmi ifjúság gyűlése volt. A gyűlést állandóan félbeszakították az ország más egyetemeiről érkezett szimpatizáns táviratok. A távirat szövegekből mind az volt olvasható, hogy egyetértenek az egyetemi fiatalsággal és csatlakoznak a szegedi egyetemistákhoz.
A gyűlés elhatározza, hogy MEFESZ küldöttek fognak utazni az ország más egyetemi városaiba, és ott megszervezik a MEFESZ-t.
Az új ifjúsági szervezet, mely új, tiszta szervezet, új forradalmi feladatokra vár.
A gyűlésen jelen volt a sajtó (Délmagyar, Hírlap) és a rádió képviselői is. Ők is szóltak az ifjúsághoz. A gyűlés este 8 óra körül a Himnusz hangjaival ért véget.
Ui.: Ma Kertész Lajos bácsival, az egyetem volt karnagyával beszélgettem napjaink eseményeiről.

Október 21., vasárnap
Nyugodt októberi vasárnap. Gyönyörű napsütés. A mai Szabad Ifjúság hasábjain olvashatók a Budapesti Műszaki Egyetem fiainak követelései. Továbbá azt is közzéteszik, hogy ha nem valósítják meg követeléseiket, úgy kimennek az utcára. A szerkesztőség figyelmezteti az ifjúságot, hogy óvakodjanak az utcától. Ma került kezembe a tegnapi Szabad Ifjúság száma, amely a szegedi egyetemistákat forrófejűeknek, meggondolatlanoknak nevezi. Ez igen nagy melléfogás a cikkíró részéről, mert az egyetemi ifjúság józan és nem csak maga, hanem az egész népünk igazságáért hallatja tiszta, forradalmi hangját.

Október 22., hétfő
Viszonylag rend Szegeden. Várjuk az újabb eseményeket és tartjuk magunkat a forradalmi alapon..."

2006. október 14. (Délmagyarország)

Szegeden kezdődnek az '56-os ünnepségek

A szegedi egyetemen kezdődött az 1956-os forradalom. E történelmi tényhez méltó módon az ötvenedik évfordulós országos ünnepségsorozat nyitányát hétfőn délután a Szegedi Tudományegyetemen tartják Sólyom László köztársasági elnök részvételével.
A szegedi egyetemen kezdődött az 1956-os forradalom. E történelmi tényhez méltó módon az ötvenedik évfordulós országos ünnepségsorozat nyitányát hétfőn délután a Szegedi Tudományegyetemen tartják Sólyom László köztársasági elnök részvételével. A József Attila Tanulmányi és Információs Központban (JATIK) ad otthont a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szenátusa egyetemi doktoravató, majd a 14 órakor kezdődő ünnepi ülésének. Ez utóbbi programon Sólyom László Ifjúság és forradalom címmel beszédet mond. A díszvendég megtekinti a "...Nem félni" című emlékkiállítást is. A Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) 1956. október 16-i alakuló közgyűlésére emlékezve az auditórium maximumban emléktáblát avatnak, majd 16 órától bemutatják az ötven évvel ezelőtt történteket idéző dokumentumjátékot. Ugyancsak mai diákok díszelőadáson adják elő 19 órától a Szegedi Nemzeti Színházban az Utazás című rockoperát.

2006. október 14. (Népszava)

Film, színház, musical
Mozit forgatnak a Sportaréna 56-os zenés bemutatójából

Óriási számokkal és méretekkel operáló musical készül a forradalom évfordulójára: az 56 csepp Vér október 19-én és 22-én látható majd a Sportarénában. Az előadásokat filmre veszik, és a februári filmszemlén további jelenetekkel kiegészülve mutatják be a művet.
Az alkotók nem csinálnak belőle titkot: elsősorban a sikerre hajtanak és a zenés megközelítés által a tinédzsereket tekintik célközönségnek. Mindezt mégis küldetéstudattal tehetik, hiszen ez a generáció semmit nem tud 56-ról. Ez derült ki akkor is, amikor az első próbák egyikén a szereplők tizenéves többsége (köztük nem egy Megasztár) tátott szájjal hallgatta Mécs Imre történeteit a forradalomról.
"A darabot eredendően a szolnoki színház felkérésére írták, az előzménye Horváth Péter korábbi novellája volt a témában - meséli Nagy Endre, a producer. - A három alkotó - Horváth Péter, Mihály Tamás és Pintér Tamás - keresett meg, amikor kiderült, hogy Szikora János betegsége miatt nem tudja elvállalni a produkciót. Miután cégem elsősorban filmmel foglalkozik, azt a megközelítést vetettem fel, hogyan tudna ez a projekt filmként megvalósulni. Még mindig azt a formát keressük, hogy miként lehet összeilleszteni egy filmes és egy színházi szempontot. A Sportaréna pedig nemcsak a helyszíne, hanem fontos, meghatározó része lesz egy történetnek, ami a film maga."
Az egész történetet a Kaszás Attila által eljátszott, a forradalom idején 26 éves plébános szemszögéből láttatják. Maga a film is ezt a nézőpontot eleveníti fel, de a mozi reális ideje 1989 lesz. "Mindent rögzítünk az Arénában, aztán később további kiegészítő forgatásokra is sor kerül. Úgy számolom, ha elég tehetségesek vagyunk, akkor a filmszemlére elkészülhetünk" - reménykedik Nagy Endre. Ehhez több száz ember nagyon komolyan összehangolt munkájára van szükség, hogy egy nem színházi körülmények között készülő zenés színpadi mű megállja a helyét a vásznon, mint a nagyjátékfilm szerves része.
A film teljes költségvetése 262 millió forint, ebből kell kihozniuk a színházi produkciót is. A producer is érzi, hogy ennyiből nagyon szűk keretek között mozoghat. Azt mondja, annak van realitása, hogy a most rendelkezésre álló összegből a filmes utómunkáig eljussanak. Külföldi pénz és partner nincs a büdzsében, az állam pedig az arénát bocsátotta rendelkezésre saját időkeretének terhére. A producer elmondása szerint az 56-os emlékbizottság közel 4 millióval járult hozzá a költségekhez és azt is állami támogatásnak tekinti, hogy a filmtörvény alapján a 20 százaléknyi adót vissza tudja igényelni. A pénz legnagyobb részét a szponzorok adták össze, de a két estén a 9-9 ezer néző után befolyó jegybevétel sem elenyésző - teszi hozzá. "Fejben van együtt a költségvetés, a zsebemben körülbelül a 60 százaléka van jelen pillanatban meg". Reagálva arra a kérdésre, hogy a produkció filmes vagy színházi részét érzi kockázatosabbnak, Nagy Endre a megszámlálhatatlan technikai kihívásra emlékeztet, hozzátéve, hogy Magyarországon hasonló még valóban nem volt. A produkció 2400 négyzetméteres színpadát a Papp László Sportaréna küzdőterére építik fel. "A díszlet körül kaszkadőrök, autók, motorok, tankok sorakoznak és mozognak. Ezeknek tetejébe zenei kíséret mellett a színészek élőben fognak énekelni - a kockázatot tehát csak annyiban tudjuk minimalizálni, amennyiben lehetséges".
Az egyik kulcsszerepet játszó Kaszás Attila ebben az alapvetően Rómeó és Júlia történetben a Lőrinc barátnak megfelelő figurát alakítja. Ő áll középen és olyan történelmi helyzetben próbál meg a hit és Isten nevében békíteni, amikor egyszerűen nem lehet. Ez a pap Nagy Imre újratemetése apropójából kezdi el visszapergetni magában az eseményeket, melyeket egy kisgyereknek, az unokaöccsének mesél el. A próbák alatt Kaszás még nem tudja megítélni, mennyire nehezíti meg a színész munkáját, hogy sok ezer ember előtt játszva egyidőben 15 kamera rögzíti, amit csinál. Úgy sejti, az Arénában csak totálokat vesznek, így nem a kameráknak kell majd játszaniuk, hanem egy teljes értékű színházi előadás részeit, mint a visszaemlékezésből megelevenedő jeleneteket fogják bevágni a filmbe. Mint mondja, ő már részt vett ilyesmiben: az Árpád népe hasonlóképpen készült.
"A történet a kitelepítettek lázongásairól szól, akik megtudják, hogy Pesten kitört a forradalom - részletezi. Ilyen szempontból nagyon ragaszkodik az 56-os realitásokhoz. Annyiban próbál moralizálni, hogy olyan ember szemszögéből mesél, aki mindig középen állt és nem volt érintett igazán egyik oldalon sem. Tehát nem valamelyik oldalról, hanem egy isteni szemszögből próbálja megközelíteni a forradalmat. Ám túl a politikán, mindez elsősorban egy kitelepített fiú és egy katonatiszt lányának a szerelme, akik a laktanyabálon szerettek egymásba. Aztán összeházasodnak, gyilkosságba keverednek és a végén meghalnak, tehát következetesen a Shakespeare-i történet stációin vezet keresztül az 56 csepp vér is."
Kérdezem Kaszás Attilát, mennyiben kell azonosulnia az előadás és a film üzeneteivel, hiszen nyilvánvalóan állást foglal egy-egy ilyen mű. Azt mondja, ez legalább olyan fontos, mint a puszta tény, hogy 1956-ról készüljön előadás. "Ez alapkérdés és azért is vállaltam el nagyon boldogan, mert szerintem az, amit az előadás megcélzott, hogy kicsit könnyített musical-változatban hozza közel a forradalom témáját a tinédzserekhez, kiemelten fontos. Ez a generáció ugyanis a világon semmit nem tud 1956-ról, ahogyan a produkció számos tízen- és huszonéves szereplője sem. Igaz, ők folyamatosan ezzel foglalkoznak, onnantól kezdve, hogy a próbafolyamat elején Mécs Imre mesélte el nekik az egész forradalmat. Nemcsak az eseményekkel szembesültek így, hanem azzal, hogy miként és miért lett a forradalom, illetve, hogy milyen következményekkel járt. Ezt ők addig nem tudhatták".
Horváth Péter szerzőként és rendezőként is jegyzi a musicalt, ahogy fogalmaz, írói működésének minden harmadik darabja forradalommal kapcsolatos téma feldolgozása volt különböző szemszögből. "Amikor Pintér Tamásnak eszébe jutott, hogy írjunk musicalt, azért tudtam igent mondani, mert arra a szempontra kell felfűzni a történetet, hogy mit csinál két 17 éves szerelemre érett és éhes fiatal, amikor megoldhatatlan szituációba kerül embertelen társadalmi-történelmi környezetben. Ezt úgy értem, hogy az ember alapvetően nem forradalmárnak, vagy hősnek születik, hanem arra, hogy gyerekeket csináljon, szeressen és végezze a munkáját". Horváth szeretné, ha a gyermekei generációja megérinthető, esetleg megszólaltatható lenne e dolog kapcsán, hogy átérezze: a saját korosztályának megfelelő pesti srácok egyszer csak minden egyebet félredobva meghaltak a szabadságért, a függetlenségért és eszmékért. A darab erről szól.
"Hogy mit akarunk elérni? Sikert, természetesen. Én nem hiszek a művészet megváltó erejében, ezek számomra üres dumák - mondja Horváth. - Abban hiszek, hogy nem lesz kidobott idő eltölteni velünk két órát."

2006. október 14. (Népszava)

Magyar kultúra Észtországban

Az észt közszolgálati rádió október 12-én mintegy félórás műsort sugárzott a Tallinni Magyar Intézetből. Az adásban dr. Dávid Gyula igazgató az 50 évvel ezelőtti esemény máig érvényes üzenetéről, a magyarországi megemlékezések és kulturális események soráról beszélt. A beszélgetés nagyobbik részében az Intézet által Észtországban szervezett évfordulós rendezvények kerültek szóba.
A tallinni Okkupációs Múzeumban már látható az a kiállítás, amelyet a Külügyminisztérium készített a Magyar Nemzeti Múzeum fényképtára és az MTI archívumában fellelhető fotók anyagából. "A szabadság reménye" című kiállítás tablóinak szövegét az Intézet észt nyelvre fordíttatta, az eseményt Mohácsi István nagykövet és Enn Tarto nyitotta meg. Utóbbit 1956-ban, tartui egyetemistaként a magyarországi forradalom ügye melletti bátor kiállásáért ötévi büntetőtáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélték.
Az Észtországban népszerű tudományos folyóirat, a Horisont magazin tizenhat oldalas különszámot szentel a forradalom emlékének. A füzetben található írások egy részét az Intézet ajánlotta a szerkesztők figyelmébe, némelyikük fordításában pedig közre is működött.

2006. október 14. (Magyar Nemzet)

A ti Jánosotok
Jegyzetek Moldova György Kádár-könyvéről

Dicsérni jöttem Kádárt, nem temetni, mondhatná Moldova György. Új könyvében (Kádár János, I-II, Urbis Könyvkiadó, 2006) elsősorban az a meglepő, hogy ezúttal még csak kísérletet sem tesz a tárgyilagosságra. Sőt az a benyomásunk, hogy időnként szinte kérkedik elfogultságával. Talán úgy gondolja, hogy Kádár Jánosról annyi kínos tény és oly sok negatív vélemény hangzott el az utóbbi másfél évtizedben, szerepe a rendszerváltoztatás óta annyira átértékelődött, hogy aki őt ma gátlástalanul dicséri, nimbuszát visszalopja, az csak helyrebillenti az egyensúlyt. Moldovát abbéli döntésében, hogy alapvetően pozitív képet fessen a volt pártvezetőről, segíthették a történelmi félmúlt jelentős személyiségeire vonatkozó közvélemény-kutatások, amelyekben Kádár előkelő helyen szerepelt. Aki pedig meg akar felelni a közelvárásnak, az nem törődhet holmi objektivitásigényekkel. Ma, 2006 őszén a magyarok éppen elég szegények, megalázottak, igazságuktól megfosztottak, jogaikban megsértettek ahhoz, hogy könnyű legyen fölkelteni a nosztalgiákat egy rendszer iránt, amelyben legalább tudni lehetett, hogy a fehér az fekete, a fekete pedig szürke. Ma akkora a káosz, és oly labilis az értékrend, hogy a kádárizmus kerülő útjai sugárutaknak tűnnek közállapotaink labirintusához képest. Mit is kezdhetett volna Moldova azzal az írói attitűddel, amely egy George Orwell mondatait megszabta! Ő azt írta Az irodalom fölszámolásában: "igenis lehetünk tárgyilagosabbak az átlagnál, ámde csak komoly erkölcsi erőfeszítések árán". Moldova György Kádárról írott kétkötetes művéből éppen ez hiányzik: a tárgyilagossághoz szükséges erkölcsi erőfeszítés. Kopátsy Sándor - akire gyakran hivatkozik a szerző - könyvében azt írta Kádárról: "mindenki más sokkal rosszabb lett volna, és őt a század legjelentősebb magyar politikusaként fogja az utókor számon tartani". Ez Moldova alapattitűdje is Kádár megítélésében. Szó se róla, kivárta az idejét: ma Magyarországon olyan nagy a szegénység, és a politika a saját pártklientúráját leszámítva oly mértékben felelőtlen a legkülönbözőbb társadalmi rétegekkel szemben, hogy a jelenhez képest a késő kádári évek számos tekintetben jobbnak, kiegyensúlyozottabbnak tűnnek. Ilyen zilált körülmények közt Kádárt dicsérni nem olyan nagy kockázat, mint azt Moldova sugallja. Ez a könyv tehát két emberről szól: Kádárról és Moldováról. Két, évtizedeken át sikeresnek mondható pályáról. Egyikük politikusként, a másik íróként fényeskedett a szocializmus alacsony égboltján. Bár Kádár és Moldova közt huszonkét év korkülönbség van, tevékenységük legsikeresebb két évtizede szinte azonos: a hatvanas évek derekától a nyolcvanas évek közepéig terjedő időszakra esik. Amikor tehát Moldova kifejezi Kádár iránti elismerését, titokban fejet hajt saját korábbi írói pályafutása előtt is. A Kádár-kor iránti nosztalgia nála egyúttal a saját hajdani fergeteges írói sikere iránti nosztalgia is, amely bizony a múlté. Akkor még a tévériporterek tisztelettel lesték a szavát, és nem tettek föl neki szemtelen kérdéseket. Vérben fogant a nagy kádári konszolidáció. Kevesen tudják, hogy az 1956-os elítéltek kivégzése éveken át folyt. Az életfogytiglani megfellebbezése másodfokon gyakran kötél általi halálra módosult. Elképesztő, de még 1961-ben is történtek kivégzések: Kovács Lajos vájárt, Hámori István filmest és Nickelsburg László 37 éves műszerészt ötvenhatos forradalmi cselekményekért - többéves börtön után - csak 1961-ben küldték halálba. Ezért csak a hatvanas évek első felében kezdődhetett el a kádári konszolidáció, a hatvanas és a hetvenes évek egyre rafináltabb, egyszersmind egyre inkább öröklétre berendezkedett diktatúrája. Ennek az időszaknak volt két fémjele, jellegzetes sztárja: a patriarchális szerepet felöltött pártfőtitkár meg a rendszerkritikus szerepet betöltött író. Kádár és Moldova. Az egyikért Moszkva kezeskedett, a másikért a volt ávós tiszt könyvkiadó-igazgató. Megkaptuk bennük a "jó királyt" meg a "bátor írót". Az egyik gondoskodott rólunk, a másik odamondogatott helyettünk. Információhiányos vaskorban éltünk. Hamis mítoszok közt bukdácsoltunk. Aki mindig mindennel tisztában volt, az vagy megőrült, vagy öngyilkosságot kísérelt meg. Másoknak a kép lassan tisztult föl, de egyszer s mindenkorra. Amiről tegnap azt hittük, ez talán a bátorság, arról ma már tudjuk, hogy a valódi bátrak vérén vett alkusorozat része volt. Egy egész országgal köttetett meg a fausti alku: adjátok nekem a lelketeket, és visszakapjátok halálra ítélt életeteket. Adjátok nekem a szabadság iránti vágyatokat, és megkapjátok a lassú gyarapodás reményét. Mocskoljátok be '56 emlékét hazug szóval vagy hallgatással, és lesz kisfröccs, lesz káposztás cvekedli, lesz kéthetes nyaralás a Balatonon. A kockás pokrócot szétterítve elheveredhettek a füves parton és olvashattok. No, nem Orwellt, Szolzsenyicint vagy Koestlert, az már túlzás lenne. Moldovát viszont olvashattok. A Sötét angyalt, az Elbocsátott légiót meg a Ferencvárosi koktélt. Mialatt olvassátok, akár szabadnak érezhetitek magatokat. Aki nem érzi magát szabadnak, azt lecsukjuk. Így éltünk, és Moldova most azt mondja nekünk, hogy milyen jó volt akkor. Mert volt egy Kádár Jánosunk. De hát a miénk volt-e? A szovjetek azt mondták róla, "a mi Jánosunk". Igazuk volt. Mert az övék volt. Moldova viszonya Kádárhoz éppolyan kényszeres, hódolatteljes, mint amilyen Kardos Györgyhöz, a Magvető igazgatójához volt. Kínos belelátni a lélektanába. Sok más íróhoz hasonlóan ő is úgy tekintett Kardosra, mint aki a semmiből változtatta őt valamivé, mint aki a porból teremtette őt íróvá. Leírja, hogy szerette volna azt gondolni jótevőjéről és mentoráról, hogy ávósként nem ütött senkit, de aztán egyszer találkozott valakivel, aki az ellenkezőjéről tanúskodott. Még ki is oktatta jóindulatúan: csak nem gondolod, hogy egy ávós tiszt megengedhette magának azt, hogy nem üti meg a kihallgatottat? Az ember azt várná, hogy ettől azért egy író mégiscsak megrendül. Moldovával nem ez történt, hiszen leírja: "továbbra is tisztelem és szeretem Kardos emlékét". Gratulálunk. Azért odabiggyeszti: "elítéltem a durvaságát". A hétköznapi sztálinizmus jelenik itt meg teljes pompájában. A "vannak még hibák, elvtársak", a "voltak sajnálatos visszaélések a Szovjetunióban". (Vajon miért nem találkozunk mondjuk a XX. század angol irodalmában hasonló beteges függőséggel író és kiadó között? Angliában ez a dolog szerződés szabályai szerint bonyolódott. Az írónak eszébe sem jutott, hogy istenítse kiadóját, ha ez megtörtént néha, akkor az fordítva volt. A szerződés értelmében vitáztak, egyezkedtek, perlekedtek egymással, egyikük vitte a tehetségét, a másik a műveltségét meg a pénzét, s ha csalódtak egymásban, mentek máshoz. Nálunk Kardos György személyét hűbéri alázat és csöpögős háladömping vette körül. Dosztojevszkij mondta korának írói nevében Gogolról, hogy mindnyájan "az ő köpönyegéből bújtunk ki". Ha némely hangadó írónk magánvéleménynek álcázott, a kultúra irányítóinak tett szánalmas politikai hűségnyilatkozatán megbotránkozunk, gondoljunk arra: ők viszont, így vagy úgy, mindnyájan az ávós Kardos György köpönyegéből bújtak ki.) Moldova csillaga a Che Guevaráról szóló, 1983-ban megjelent Naplótól kezdve homályosul. Közeledik a Gorbacsov-éra. Ha egyelőre szamizdatban is, 1984-ben megjelenik az Állatfarm. Aztán a Sötétség délben. A világ kinyílik. Ami tegnap bátorságnak tűnt, mára nevetséges csipkelődés. Különös hangok hallatszanak: egyesek szerint a szocialista társadalom hibái talán kijavíthatók, mások szerint az egész rendszer rossz. A Guevara-napló hatalmas kupacokban áll a boltokban. Ez már nem az a Moldova, aki a Magyar atom jópofa szatíráit írta. A kor a nyolcvanas években már túlpörgött ünnepelt íróján. Már mások a sztárok. Grósz Károly lesz a főtitkár 1988-ban. Néhány reformkommunista úgy érzi, a bolsevik őskövületek ártanak a modernizálódásra vágyó baloldalnak. Ne hagyjuk említetlenül: Moldova György a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek elejéig az egyik legnagyobb példányszámban megjelentetett, legtöbbek által olvasott, legjobban kereső magyar író volt. Ezért mulatságos, ahogyan a ferencvárosi vagány örökzöld szerepkörére ácsingózva még mindig az irodalom "szegénylegényének" szerepét alakítja. Egy 2002-ben a Kossuth Klubban lezajlott beszélgetésben, ahol a Moldova - könyvek hatalmas példányszámairól is szó esik, Pomogáts Béla Berkesi András ávós író könyvének százezres példányszámáról megjegyzi, hogy mögötte "politikai akarat", sőt "politikai manőver" volt. Vajon teljesen abszurd hasonló "politikai akaratot" feltételezni a Moldova - könyvek példányszámának felfuttatására? Sztár volt. De még mekkora! Róla írtak, őt dicsérték, őt vették és őt olvasták. Nem illett azzal foglalkozni, hogy stílusa - abban az értelemben, mint Tamásinak vagy Móricznak, Szomorynak vagy Bodor Ádámnak - nem volt. Viszont mindig ráhibázott arra, hogy mit kell és főként, hogy mit lehet tematizálni. Moldova most is tudja, kiről és hogyan kell írnia. Úgy tesz, mintha nem volna hátszél. Hogyne volna! A mai hatalomnak Moldova éppoly hasznos, mint a réginek volt - csak másképpen. Más a csavar, és a menet is hosszabb, de amit össze kell illeszteni, az ugyanaz. (Ami a baloldalon történik, az mindig jó. Vagy hát egy kicsit rossz. De azzal együtt is jó.) Mi a célja Moldovának ezzel a Kádár-könyvvel? Megmutatja, hogy volt itt egy nagy ember, aki nem is volt olyan véreskezű? Hogy regnálása idején a gazdaság ugyan tönkrement, hatalmas kölcsönöket kel lett fölvenni a Nyugattól, de azért tevékenysége példaértékű? Kinek? És mihez képest? Moldova mércéje mindig csak a szocialista világ. Nem akar messzebbre látni ma sem. Neki azért volt olyan jó a Kádár-rendszer, mert föl sem merült benne egy percig sem, hogy mércéje lehetne a tönkretett polgári Magyarország is. Amely Bethlen István idején még Trianon sebe után is képes volt fölzárkózni Európa öt legfejlettebb országa közé. Moldova a két világháború közti Magyarországra csak visszaköpködni képes, idézni sem érdemes ordináré "úriasszonyozásait". Nem volna szabad elfelednie, hogy miközben ő megúszta ötvenhatos szereplését, és egész életében lazán, felhőtlenül, anyagi gondok nélkül élhetett, azok a megvetett "úriasszonyok" a diktatúrában megjártak börtönt, kitelepítést, javaik elkobzását, családjuk tönkretételét. Nem egy közülük vasakarattal, az állig fölgombolt blúza alatt kereszttel a nyakában a legkeményebb fizikai munkával tartotta fenn magát és családját a diktatúra idején. A szocialista érába kényszerült magyar paraszt teljesítményét Moldova még véletlenül sem veti öszsze mondjuk a dán vagy a burgenlandi gazda teljesítményével, szorgalmával, lehetőségeivel. Mércéje leggyakrabban: a szovjet valóság. Mert a kommunisták és szimpatizánsaik soha nem a saját lehetőségeinkhez mértek minket, hanem mindig a szovjet valósághoz. A könyvből megtudjuk, hogy a nádudvari téesz elnökét, Szabó Istvánt azért fogták perbe, mert a teljesítetlen kötelező beszolgáltatás ellenére kiosztott fél kiló kukoricát a tagoknak. Amikor Moldova arról ír, hogy Szabó ellen "a közellátás veszélyeztetése miatt vádat emeltek", azt tartja fontosnak megemlíteni, hogy "az 1930-as években ezért kolhozelnököket végeztek ki a Szovjetunióban". Ergo: milyen jó élet volt itt a legvidámabb barakkban! Hiszen, lám, a nádudvari téeszelnököt sem lőtték főbe, sőt szép karrier várt rá. Moldova gondolkodása zárt, és ebből a zárt rendszerből nem tud kilépni. Menti Kardost, akiről megtudja, hogy verte a kihallgatottakat. Menti Kádárt, aki 1950-ben fölakasztatja azt a Sólyom László tábornokot, akinek keze alatt dolgozott pár évvel korábban. Menti azt a Kádárt, aki elárulja elvtársát, Rajkot, tevékeny részt vesz koncepciós perének előkészítésében, hiszen személyesen hallgatja ki, és semmivel sem elnézőbb vele, mint vallatótársa, a hírhedt Farkas Mihály. Moldova György Kádár Jánosa állandóan "feladatot teljesít" és "harcot vív". Egy igényesebb író finnyásabb lenne, nem hagyná rátelepedni stílusára ezt a rossz pártzsargont. A 90. oldalon egymás után olvashatjuk: "Kádárnak a párton belül is meg kellett vívnia a maga harcát", "Kádárnak folyamatos harcot kellett vívnia". Sétakocsikázás Bábolnán a Hruscsovnak ajándékozott ötös fogattal 1964-ben. A kocsis mellett Burgert Róbert, a Bábolnai Állami Gazdaság vezérigazgatója.

A ti Jánosotok
Az 1968-as csehszlovákiai megszállás kapcsán Moldova azt írja, hogy a magyarokat "tulajdonképpen nem hozta lázba a megszállás híre". Tanúsíthatom, hogy ez nem igaz. A magyar ellenzékiség történetében 1968 mérföldkő, sokaknak pedig startpont volt. Hihetetlen keserűség töltötte el az embereket, szó sincs róla, hogy csak az értelmiséget, sőt. Egész Magyarországon fölelevenedett 'S6 emléke. Egy ifjúsági táborban dolgoztam 1968 nyarán, mert se tankönyveim, se ruháim nem voltak, viszont fölvettek az egyetemre, és szüleimet ez embertelenül megterhelte. A bevonulás másnapján behívott minket a táborvezető, és közölte velünk, hogy "a tolmácsoknak pedig nincs véleményük semmiről sem". A szájzár különösen azokra vonatkozott, akik a Nyugat-Európából érkezett ifjúsági vezetőknek fordítottak. A tábor felbolydult méhkashoz lett hasonló, a feszültséget az információzárlat és a hallgatás parancsa még fokozta: rossz rádiókon csüggtek a bolgár, a lengyel, a német stb. ifjúsági csoportvezetők, az angol cserkészek haza akartak menni. Nem úgy tűnt, hogy senkinek semmiről nincs véleménye. Odahaza apám búskomorságba esett, nem beszélt senkivel. Osztálytársaim, akiket elvittek katonán , meghasonlott leveleket küldözgettek lányismerőseiknek, és rettegtek attól, hogy be kell vonulniuk Csehszlovákiába. Értelmiségi barátaimmal csak lakásokon gyűltünk össze, mert nyilvános helyen nem mertünk beszélni. Két hét múlva az Eötvös Klubban egy ifjú tanár elképesztő stílusban egy előadás közepén azt mondta az elsős bölcsészeknek most azonnal i emelje föl a kezét az aki nem ért egyet a bevonulással. Egyetlenegy lány, D. Juli jelentkezett, ma sem tudom, provokátor volt-e vagy naiva. A forradalom évét leszámítva 1968 a magyarországi kommunista diktatúra fölbomlásának legfontosabb esztendeje volt. És ezt a legutolsó magyar kocsmában is tudták. Nem tudom, Moldova merre járt, hogy csak olyanokkal találkozott, akiket a bevonulás "nem hozott lázba". Nem jó, ha egy könyv elavul, mielőtt kijött volna a nyomdából. Nem j6, ha egy szerző elsiklik makacs tények fölött, amelyek elemzése kínos lenne, ám elidőz olyan erényeknél, amelyeket jobb országokban bűnnek tartanak. Azt írja Kádárról: "Olyan konfliktusokat is fölvállalt, ahol az igazság és a jog az ellenkező oldalon állt." Kulcsmondata ez az egész Kádár-könyvnek. Egyszer már megmagyarázhatná nekem valaki, hogy miért akkora erény a baloldalon az, ha valaki "fölvállalja", netán elősegíti, közreműködik annak érdekében, hogy a jog leváljon az igazságról, sőt szembekerüljön vele. Tudjuk más Kádár-életrajzok ír6it61, hogy az ilyen típusú, a jogot az igazsággal szembeállító konfliktusok "fölvállalásából" Kádárnak egészen szép listája lenne. Nagyon árulkodó Moldova nyelvhasználata: számára az Apor Vilmos-ügy, egy ember önfeláldozása másokért, csak kínos "incidens", de Kádár "a feladatot megoldotta". Ugyanilyen jelentéktelen semmiségnek érzi a pócspetri ügyet is, amelynek kapcsán megint Kádárt sajnálja, "őrá hárult az úgynevezett pócspetri ügy rendezése". És Kádár rendezte. A feladatot ott is megoldotta. Moldova megemlíti egy történészt idézve, hogy a tüntetésre kivezényelt katonának a fegyvere valóban véletlenül sült el, és az ügyet "átideologizálták", csak éppen a lényegről nem ír egy sort se. Pedig azért elég érdekes az, ahogyan Kádár elvtárs a pócspetri ügyet "megoldotta". Megoldásának eredményeképpen a véletlenül elsült fegyver ügyéből hatalmas "fasiszta rendzavarást" vizionáltak, és rövid időn belül koncepciós kirakatper lett belőle. Pedig csak egy békés tüntetés zajlott az egyházi iskola bezárása ellen. Pócspetrit megszállták az ávósok, a kihallgatásokon ütötték-verték a falu lakóit. A rögtönítélő bíróság 1948. június 11-én halálra ítélte a plébánost meg a jegyzőt (utóbbin az ítéletet végre is hajtották). Meghurcolták az egész falut, és j6 ürügy volt ez ahhoz, hogy a vádlottak padjára ültessék az egész katolikus papságot. Ez volt tehát Kádárnak - vagy ahogy Moldova szereti őt nevezni -, a "kompromisszumok robotosának" híres rendezési terve! Ezért kellene őt szeretnünk, és nagy államférfinak tartanunk? Mi mindent leír, elfecseg könyvében Kádárról Moldova György! Hát nem érdekes, hogy a pócspetri "rendezési terv" tragikus részleteit - mintegy véletlenül - "elfelejti" közölni az olvasóval? Gyanítom, hogy ha még a szocializmusban élnénk Németh Miklós miniszterelnöksége alatt, s a könyv kétszáz forintba kerülne, Moldova még akkor sem érné el régi példányszámait. Mert megállt vele az idő. Elfelejtette, hogy vannak műholdas adások, szabad a gazda, meg a sajtó is, úgy-ahogy, a könyvkiadásban pedig vagy húsz év óta szinte bármi megjelenhet. Ez nem Moldovának megfelelő klíma, itt már nem könnyű megmondani a tutit. De szép is volt az élet, amíg Orwell, Koestler meg Szolzsenyicin indexen voltak! Csak hát az idő mégsem állt meg. Amit Moldova csemegeként tálal - Rajk koncepciós pere előtti kihallgatását, amint Kádár és Farkas felváltva vallatják -, az ma több százezer érettségiző diák negyedikes történelemkönyvében szerepel. Vajon tud-e erről Moldova György? Vagy még mindig Kádár apánkért harcol, mint a tajgai partizán, akivel elfelejtették közölni, hogy vége van a második világháborúnak? Rengeteget cikkeztek arról, hogy Kádár "puritanizmusa" nem különös erény, inkább egyfajta igénytelenségnek tűnik, amelyben kétségtelenül példát mutatott. Látszik ez még ma is az egész országon, az elnyűtt pulóverben, viseltes pólóban tévéstúdióba beülő riportalanyokon. Példát mutatott Kádár? Kinek? A tönkretett polgárságnak megmutatta, hogyan kell hokedlin ülve krumplis tésztát enni? Miért erény az, hogy nem képezte magát tovább, vagy hogy nem szeretett külföldre járni? Miért lenne erény az, hogy keveset olvasott, és erősen hiányos volt a műveltsége? Miért kell attól hasra esnünk, hogy a büfében letett négy forintot az elfogyasztott almáért? Inkább maradt volna a zsebében az a négy forint, de becsülte volna meg jobban azokat, akik almáskertet telepítettek. Aki világos képet akar kapni Kádár működéséről, az ma már történészek tanulmányai között válogathat. De ha csak a Rubicon Kádár-emlékszámát elolvasta, már megsejtheti az igazságot, amely egy kicsit bonyolultabb, mint amit Moldova elénk tár. Könyve lehetett volna élvezetes-ironikus visszaemlékezés egy letűnt korra, de ő ehelyett bírónak csapott föl, aki a vád szempontjait lesöpri, a védőt meg túlharsogja. Ma, 2006-ban Kádár ötvenhatos vagy hatvannyolcas szerepét a tárgyilagosságra való törekvés nélkül taglalni teljesen érdektelen. Moldova állításai annyira érzelmiek, tendenciózusak, apologetikusak, s ebből kifolyólag annyira a levegőben lógnak, hogy még cáfolni sem érdemes őket. Mindez azért van, mert nem történészként és sajnos nem is íróként kezeli anyagát. Hivatkozásai elképesztőek: akit tart valamire, annak leírja a nevét, akár a titulusát is ("Kopátsy professzor"), másoktól viszont név említése nélkül idéz egész bekezdéseket (!), hozzábiggyesztve, hogy "egy történelmi elemző szerint" és hasonló kitételeket. Mindenesetre érdekes megoldás. Nevek egész sorozatát írja helytelenül: például Jaruzelskiét, Medgyessy Péterét, Standeisky Éváét. Egy bizonyos Virág tiszt nevét egyetlen oldalon kétféleképpen írja. Rosszul idézi Nagy Gáspár versét, mert az utolsó sor helyesen: "a gyilkosokat néven nevezniNI!", nem pedig "nevén", és nem is megszüntetve a nagybetűs kiemelést, ahogy Moldovánál szerepel. Egyébként egy ép nyelvérzékű embernek (egy író elvileg ilyen lény) föltűnt volna az egyeztetés hiánya: vagyis ha már "nevén", akkor "nevükön" lett volna helyes. Nem tudjuk, volt-e szerkesztője a könyvnek (nincsen föltüntetve a kolofonban), de elkelt volna egy írástudó ennyi slendriánság mellé. Néhány évvel ezelőtt játszották nálunk a Good bye, Lenin című bűbájos filmet, amelynek alapötlete, hogy a főszereplő kómában átszendergi a rendszerváltoztatást, és mikor fölébred, már egy másik világ veszi körül. Gyermekei, hogy a szívbeteg mamát megóvják az izgalmaktól, köré varázsolják a letűnt szocializmus rekvizitumait egy megszabott térben: a világtól hermetikusan elzárt lakásban. Moldova könyve engem a Good bye, Leninre emlékeztet: a világ, amelyből Moldova megítéli a Kádárkorszakot, nem létezik. Az a hermetikusan elzárt tér, amelyből Moldova Kádárért szónokol, nem a mai valóság. Ez a mesterséges tér a maga hamis arányaival semmit sem tud közölni velünk, ami érvényes lehet. Kijelenteni azt, hogy nem is volt olyan sok az a 229 kivégzés, amely Kádár szovjetek által megtámogatott uralmának megszilárdításához fűződik, csak ebben a zárt térben lehet. Abban a pillanatban, ha valaki kinyitná az ablakot, és bekiabálna ebbe a Moldova által teremtett zárt térbe, hogy az a kétszázhuszonkilenc elvett élet iszonyatosan sok, hogy politikai indokkal ennyi kivégzést végrehajtani csak diktatúrában lehet, és aki ezeket a kivégzéseket bagatellizálja, az maga is diktatúrára vágyik, akkora lenne a huzat, hogy fölkapná Moldova összes kéziratpapírját. És egész életművét kiröpítené az ablakon. Nem jó, ha egy szerző elsiklik makacs tények fölött, amelyek elemzése kínos lenne ám elidőz olyan erényeknél, Y Y amelyeket jobb országokban bűnnek tartanak.

2006. október 14. (Magyar Nemzet)

Lovász Pál titkolt forradalmi versei

Pécs XX. századi irodalmának egyik meghatározó alakja volt a bácskai születésű, majd a húszas években a Mecsek-alji városban letelepült Lovász Pál ( 1896-1975). Õ alapította meg a Janus Pannonius Irodalmi Társaságot, segítette a Sorsunk című folyóirat kiadását és a Pécsett élő Várkonyi Nándor, Csorba Győző és Weöres Sándor művészi kibontakozását. Költő is volt, nem akármilyen: egyik korai kötete kapcsán Kosztolányi "finom, rezzenékeny léleknek" nevezte. Lovász Pál a diktatúra éveiben keserves körülmények közt élt. Állásából kitették, nyugdíjat nem kapott, biztosítási ügynökként kereste kenyerét. Senki sem tudta, hogy 1956 őszén versciklust írt a forradalomról. Titkolózásának okait maga világítja meg egy most előkerült feljegyzésében: "Verseimet titokban, félelmek között írtam. Senkinek, sem ismerősnek, sem jóbarátnak, rokonnak meg nem mutattam, nehogy bajba sodorjak valakit. Legtöbbször éjjel, sötétben, tapogatva, kuszán rovom a sorokat. A házban, ahol lakom, az ÁVO megbízottai, besúgói is laknak. Minden csöngetés ijedelmet kelt bennem. . . A félelem betege lettem." Pontos kortörténeti helyzetkép. A versciklust a költő fia találta meg 2006 nyarán, egy "fehér szekrény" mélyén. "Selejt. Nem a nyilvánosságnak szánt anyag. Halálom után megsemmisítendő" - állt a dossziéra írva, nyilván azért, hogy senkit bántódás ne érhessen, hiszen ha valóban selejtnek ítélte volna, nyilván maga semmisítette volna meg. Ehhez - hála Istennek - nem volt ereje, és talán pislákolt benne a remény egy "jobb kor" után, amelyben titkolt műve eljuthat az olvasókhoz. A Mecseki rapszódia Lovász negyvenhat versből álló ciklusát, Tüskés Tibor előszavát és korabeli fotókat, illetve sajtódokumentumokat tartalmaz. A feszes, indulattól fűtött, itt-ott láthatóan rögtönzött, mégis a forma - a nyolcsoros jambus - kordájában tartott versek jórészt a forradalom pécsi eseményeire utalnak, de országos, sőt egyetemes összefüggésekkel a hátterükben. Az első vers (Vörös avaron) őszi hangulatkép, az utolsó (Kétség) a reménytelenség és a titkos remény vívódása: ". . . Öt torony fölött hallgat a Mecsek, / sötét az erdő, kétség kerüli: / elárult föld elárult fáinak / lesz tavasza, lesznek még rügyei?" E két hangulat között felvonulnak a tüntetők, feldübörögnek az orosz tankok, diákok és munkások hullanak véresen a földre, a szabadságharcosok a hegyekben bujkálnak, "Budapest már vérpadra vitetett", Magyaróváron géppuskák sortüze arat a daloló felvonulók között, suhancok támadnak benzines palackokkal a harckocsik ellen, végül a lángok, a füst meg a kétségbeesés éjszakába borítja az egész országot. (Lovász Pál: Mecseki rapszódia Pécs,1956 őszutó, Pro Pannonfa Kiadó Alapítvány, Pécs, 2006, 78 oldal, 1300 Ft.)

2006. október 14. (Magyar Nemzet)

Magyar menekültek '1956

Ata Kandó és Violette Cornelius 1956-os képeiből nyelt kiállítás a Mai Manó Házban (Bp. VL, Nagymező utca 20.). A kiállításon bemutatták a Cím nélküli könyv című album reprint kiadását, amely először a forradalom után látott napvilágot Hollandiában. A tárlat november 5-ig tart nyitva.

2006. október 14. (Magyar Nemzet)

Levél a királynéhoz
Tiszteletadás az 1956-os szabadságharcnak az Olasz Intézetben

Sólyom László köztársasági elnök és Paolo Guido Spinelli, Olaszország magyarországi nagykövete nyitotta meg a minap azt a konferenciát, amelyet az ötvenhatos menekültek tömegeit befogadó országok nagykövetségei rendeztek meg Budapesten 1956 és Magyarországa a szemtanúk emlékei - a szabadság és a demokrácia útján címmel. A kétnapos eszmecserét dokumentumfilmvetítés-sorozat előzte meg, és az október 24-ig nyitva tartó fotó- és dokumentumkiállítás teszi még megrázóbbá. z előcsarnokban hatalmas tabló, fiatal pár mosolyog róla boldogan. Kezükben mózeskosár, benne néhány hónapos csecsemő. A szabadságvágy allegóriája. Még itthon vannak a forradalom kezdetén, vagy most értek át szabad földre? Nem tudjuk. Néhány lépéssel beljebb, a nagyteremben vörös leplekre vetített fotók: ismert és kevésbé ismert képek 1956-ból. A mikrofon előtt a forradalom még élő szemtanúi, hazatért vagy ma is külföldön élő emigránsok és gyermekeik, újságírók, történészek, diplomaták, politikusok váltják egymást. Az ötven évvel ezelőtti időszak képeit villantják fel, a remélt szabadság eljövetelét és a megtorlást. Személyes emlékeket, a családban szájról szájra hagyományozott történeteket, mindazt, amit az 1956-os őszről és télről meg az utána következő évtizedekről kikutattak. Az olasz nagykövetség kezdeményezésére gyűltek össze mindannyian itthonról és a magyarországi menekülteket befogadó országokból. Hogy emlékezzenek és emlékeztessenek 1956-ra és arra is, mit adtak az ötvenhatos emigránsok második hazájuknak. Eljött a tanácskozásra többek között Boross Péter volt miniszterelnök, Göncz Árpád volt köztársasági elnök, Király Béla, a nemzetőrség volt főparancsnoka, Fónay Jenő, a Pofosz korábbi elnöke. Michael Habsburg Lothringen, a Mindszenty Alapítvány osztrák elnöke az üldözött bíboros hercegprímás életének főbb állomásait idézte fel, és emlékeztetett arra: Mindszenty az ellenállás szimbóluma volt a gyávaság és megalkuvás idején. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Eisenhower elnök fél órán belül megadta neki a politikai menedékjogot, amikor a bíboros az amerikai követségen keresett oltalmat. Ezen a találkozón mindenki "magáról beszélt", amint Sólyom László mondta. Arról, hogy ő hogyan élte át a forradalmat, mit látott, mit értett és mit nem. Elismerés a szervezőknek, hogy megtalálták azt a hajdani szép fiatal lányt (ma ipari formatervezőként él Franciaországban), aki akkor, 18 évesen úgy került az események fő sodrába, mint Pilátus a credóba. Kőbányáról, a munkából ment hazafelé, az Astoriánál szállt le a villamosról, ott ölelte magába a tömeg. Sodródott az emberárral, és hirtelen egy autó tetején találta magát. Kezébe nyomtak egy papírlapot, hogy olvassa fel a szöveget. Tizennégy pontban megfogalmazott követelések voltak. Később a rádiónál ő volt az egyetlen lány, akit kilenc fiúval együtt beküldtek, hogy tárgyaljanak Bentre Valériával. Ettől a naptól kezdve új irányt vett az élete. A kezdő újságíró Thomas Scheibert, aki 1948-ban hagyta el Magyarországot, 1956 indította el a pályán. Személyes emlékeit mesélte. Az év szeptemberében mint a L'Express és a francia közszolgálati rádió munkatársa jött Budapestre, hogy tudósítson "a roskadozó kommunista rendszerről". Váratlanul érte, hogy mindenki, akivel csak találkozott, meglepően szabadon beszélt arról, hogy "ez így nem mehet tovább". A L'Express október 13-i számában jelent meg három oldalon képekkel illusztrált cikke. Ekkor figyelt fel rá a Le Monde főszerkesztője. Elemző cikket kért tőle. Scheiber két nap múlva visszaindult Budapestre. Rá hivatkozva jelent meg a nagy tekintélyű lapban az első híradás a forradalomról október 25-én. November 2-án a katonai attasétól hallotta, hogy özönlenek befelé az országba a szovjet csapatok. Családja erről mit sem tudva lelkesen ünnepelte a forradalom győzelmét. Neki pedig nem volt bátorsága - vallotta be -, hogy megmondja nekik: mindennek vége. November 11-én a francia követségről indult el a külföldi újságírók gépkocsikonvojával. A motorháztetőket az egyes országok nemzeti zászlói borították. Az út mentén álló emberek tapssal köszöntötték őket. Azt hitték, az ENSZ-csapatok előőrsei érkeznek. Scheiber mondta meg nekik, hogy menekülnek, nem szabadítani jönnek. Hans Olik holland szociológus-újságíró arról beszélt, milyen erős hatást tett az 1956-os forradalom a hollandok közös emlékezetére. Hősként ünnepelték a magyarokat, mert szembe mertek szállni a Szovjetunióval. November 4-ét máig "az árulás napjának" nevezik. A holland politikai kultúrának nem része a lövöldözés, mondta, ezekben a hetekben mégis több város forrongott. A holland kormány egy időre törvényen kívül helyezte a kommunistákat, akiket új világháború előkészítésével vádoltak. A magyar emigráns szülőktől származó, Angliában született ( 1954-ben) Fischer Tibor író, újságíró arról beszélt, ő úgy látja,1956. október 23-át az elmúlt években is ünnepelték, de igazi érdeklődés nem volt iránta, és nem történt meg a történelmi igazságszolgáltatás. Erősen bírálta Magyarország mai belpolitikáját. Nagy tapsot kapott, ugyanakkor többekben ellenérzést váltott ki, amikor arról beszélt: a médiát itt még a régi rendszer emberei uralják. Magyarország demokratikus rendszerben él, de nem demokráciában, mondta Fischer. Ott ugyanis elképzelhetetlen, hogy egy miniszterelnök, aki olyasmiket mond, mint a jelenlegi magyar miniszterelnök, hivatalában maradjon. Tom Rogers brit diplomata 1953-től 1957-ig élt Budapesten családjával, és ma is meghatottan emlékezik arra, milyen "csodálatos egységet mutatott a magyar nép 1956-ban". A Kanadában felnőtt Némethy László, a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke arról is szólt, mi minden nehezíti egy külföldi magyarnak a visszatelepedést. Azt hitte, ismeri ezt az országot, de 1991 óta különös dolgokat tapasztalt. A társadalom polarizálódott, nincs csapatmunka, és ez a versenyképesség egyik legnagyobb akadálya. Csodálkozva látta, hogy a whiskys rablóból nemzeti hős lett, hogy mindennapos és hallgatólagosan elfogadott az adórendszer kijátszása. Ő azt tanulta Kanadában, hogy első az ország, azután jön a magánérdek. Magyarországon ez fordítva van. Azt hitte, tárt karokkal fogadják, de többnyire keserű megjegyzéseket hallott arról, hogy a hazatérők a legmagasabb bérű állásokat veszik el az itthoniaktól. Valójában a sokszorosát hozták létre annak, amit kaptak. A magyar diaszpóra hatalmas hálózatot képez gazdasági és kulturális szempontból egyaránt, közvetítésével rengeteg befektető érkezett Magyarországra. (Némethy László ugyan nem említette, de mondjuk el, hogy édesanyja, aki három hónapja hordta őt a szíve alatt, amikor férjével elment Magyarországról, nem más, mint Németh Magda, azaz Németh László egyik lánya.) Sergio Romano olasz történész-újságíró személyes emlékeinek felelevenítése után azt elemezte, hogyan hatott az 1956-os forradalom az olasz belpolitikára. Úgy látja, hogy az olaszok számára az igazi kihívás 1968 volt, nem 1956. Az olasz kommunisták ugyan némileg meggyengültek 1956-ban, de csak átmenetileg. A balközép kormányzás csődöt mondott, Togliattinak sikerült megszilárdítania hatalmát. Ellentétben azokkal a történészekkel, akik szerint az ötvenhatos forradalom indította el a kommunizmus erózióját, Sergio Romanónak az a meggyőződése, hogy az 1956-os csatát a Szovjetunió nyerte meg. A Nyugat nem tudta és nem akarta megbontani a második világháború után kialakult kényes egyensúlyt. A Szovjetunió annak ellenére, hogy gyenge gazdasági eredményeket produkált, jelentős tényező maradt a nemzetközi életben. Az 1973-as, 1979es olajválság pedig még gazdagította is. Csak a nyolcvanas években esett szét - belső okok miatt. Ha egy magyart megkérdeznek, mi jut eszébe az 1956-os forradalomról, bizonyára a nemzetközi segítségnyújtást említi utoljára. Ezzel a mondattal kezdte előadását Bo Lidegaard történész, a dán miniszterelnöki hivatal államtitkára. A Nyugat politikai értelemben valóban cserbenhagyta Magyarországot, a humanitárius segítség azonban szinte a forradalom első napjaitól kezdve megszerveződött. Köszönhetően a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (International Committee of the Red Cross, ICRC) és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága tevékenységének. Az előbbi 1956-os magyarországi tevékenységéről könyvet is kiadtak magyar nyelven (Isabelle Vonéche Cardia: Magyar október vörös zászló és vörös kereszt között: a Nemzetközi Vöröskereszt 1956-ban. Budapest, 2006). Az utóbbiról Gerald Walzer számolt be, aki tizenhat évesen, diákként a magyarok regisztrálását, kimenekítését segítette Bécsben. Ausztria keleti felében nőtt föl, majd negyven évig dolgozott az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságán. Hangsúlyozta, hogy a világ humanitárius segítségnyújtásáról beszél, amely eltért a politikaitól. A Vöröskereszt genfi székhelyű Nemzetközi Bizottságának felhívására október 29-től 21 ország nemzeti szervezetei jelezték, hogy azonnal orvosi felszereléseket, vérkészítményeket, ruhát és élelmiszereket juttatnának el Magyarországra - tudtuk meg Franfois Bugniontól, az ICRC nemzetközi jogi és együttműködési szervezetének svájci igazgatójától A segélyszállítmányok özönlöttek Bécsbe, Magyarországra szállításuk és szétosztásuk azonban rengeteg nehézségbe ütközött. Október 31-én visszafordították az ICRC gépét, mert a Ferihegyi repülőteret már orosz tankok vették körül. A szervezet munkatársai ekkor az osztrák-magyar határon osztották szét a segélyeket, az még nyitva volt. Az ICRC közleményt adott ki a genfi egyezményekben foglaltakra hivatkozva (lásd: az idézett könyv függelékében). November 16-án az ENSZ az ICRC-t ismeri el egyetlen olyan nemzetközi szervezetnek, amely segélyeket juttathat el Magyarországra, illetve oszthat szét. Az ICRC munkatársai a forradalom leverése után többször összeütközésbe kerültek a magyar hatóságokkal, és olykor kénytelenek voltak engedni, kompromisszumokat kötni. A politikai foglyokon nem tudtak segíteni. Hiába tiltakoztak a kiskorúak bebörtönzése, a tömeges kivégzések ellen, Kádár János kormánya mindannyiszor cáfolta az ezekről szóló híreket. Összetett feladat elé állította a vöröskereszteseket, hogy Kádárék követelték, telepítsék haza a felügyelet nélkül külföldre került kiskorú gyerekeket. Az ICRC-nek mindeközben fenn kellett tartania törékeny kapcsolatát a Szovjetunióval is, nehogy lehetetlenné váljanak humanitárius akcióik. Az ICRC 1956. október 27.-től november 11.-ig 88 millió svájci frank értékű, ötvenezer tonnányi segélyt osztott szét Magyarországon. Ami akkor sokaknak életmentő volt. Ausztriát a magyar forradalom kitörése előtt néhány hónappal hagyták el a szovjet csapatok. Noha az ország utána szigorúan tartotta magát a semlegesség politikájához, az együttérzés azt diktálta, hogy megnyissa a határt a Magyarországról menekülők előtt. Százhúszezer menekült érkezett Ausztriába 1956. november végéig, majd ez a szám hamarosan kétszázezerre nőtt. A gyorsan kibontakozó dráma láttán példátlan szolidaritási akciók szerveződtek. (Ne felejtsük el, ez volt az első menekültáradat, amelynek képeit a televízió közvetítette.) Tél volt, Ausztria egyedül nem tudott megbirkózni a feladatokkal, ezért november végén segítségért folyamodott az ENSZ-hez. November 4. után négy nappal hét ország ajánlott fel azonnali letelepedési lehetőséget a magyaroknak. Az osztrák kormány november 13-án az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságához fordult. Ezúttal azt kérte, hangolják össze a segélyezést és a menekültek fogadását. A szervezet először felügyelte vészhelyzetben a segélyezési és áttelepítési kampányt, amely akkor a legfontosabb teendő volt. Különleges intézkedéseket hoztak a menekültek befogadásának meggyorsítására, speciális légihidakat létesítettek. Nyolc hét alatt 154 ezer embert helyeztek el. Dokumentumkiállítás Magyarországon eddig ismeretlen,1956-ról szóló követjelentések és diplomáciai táviratok is sorakoznak számos nyelven megjelent könyvek mellett az Olasz Intézet folyosóin megrendezett kiállításon. A falakon négyszáz fotó. Köztük a forradalom idején Budapesten járt olasz Mario De Biasi, az osztrák születésű Erich Lessing, a párizsi Magnum ügynökség munkatársa és a Paris Matchnak fotózó francia Jean-Pierre Pedrazzini megrázó fényképei. Az utóbbi, mint ismeretes, a Köztársaság téren kapott halálos sebet. Érkeztek dokumentumfotók az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától, a Nemzetközi Vöröskereszttől, Ausztráliából, az Egyesült Államokból, Kanadából és Svájcból. "A magyar forradalom története" című húsz tabló anyagát a Külügyminisztériumtól kapta meg az intézet. Kétszázezer ember hagyta el az országot 1956-ban, harminchét ország fogadta be a menekülteket

Levél a királynéhoz
Gerald Walzer tájékoztatása szerint harminchét ország fogadott menekülteket, még a Tito uralta Jugoszlávia is - átmenetileg. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának köszönhető, hogy nemzetközi összefogással siket kezelni a rendkívüli vészhelyzetet. Kevesen tudnak arról, hogy a forradalmárok segélyezésén, a menekültek fogadásán kívül másfajta segítség is megszerveződött - mégpedig igen jól. Az Egyesült Államokban az 1919-ben létrehozott Nemzetközi Oktatási Intézet (Institute of International Education) munkatársai nagy figyelmet fordítottak az államokba érkező mintegy 1300 diákra. Létrehozták a nemzetközi oktatási bizottságot. Pénzt gyűjtöttek magyaroknak felkínált ösztöndíjak létesítésére. Az 1956-1957-es első tanévben 1086 diák vette igénybe ezt a lehetőséget 17 egyetemen. Csak az átlagosnál sokkal gyengébbek nem jutottak ösztöndíjhoz, a diákok képességeit ugyanis felmérték. Az orvostanhallgatóknak speciális felvételi vizsgát szerveztek. Chris Medalis, az intézet igazgatója, akitől mindezt megtudtuk, azt is elmondta: diákjaink többsége gyorsan beilleszkedett az amerikai társadalomba. Vezető egyetemi oktatók, üzletemberek lettek belőlük. Amerikaiak több nemzedékét tanították, és jelentősen hozzájárultak az államokbeli képzés fejlesztéséhez, a gazdaság felfuttatásához. Szinte minden külföldi előadó hangsúlyozta: az emigránsok nemcsak kaptak, hanem adtak is, sokat. Ami Magyarországnak súlyos agyelszívást jelentett, a befogadó országoknak áldás volt. A Göteborgban élő üzletember, Kertész Tibor is azzal kezdte: ő csak happy endes történetet tud elbeszélni. Annak idején két diáktársával egyenesen a svéd királynénak írtak levelet, hogy szeretnének Svédországban letelepedni. Postafordultával jött a válasz: máris mehetnek. Tanulhatott, befogadták, sikeres ember lett. A konferenciára érkezett hajdani menekültek szinte kivétel nélkül arról tanúskodtak, hogy fantasztikus fogadtatásban volt részük a befogadó országokban. Mindenütt áradt feléjük a társadalom rokonszenve. Hogy miért maradt el 1956-ban Magyarország politikai támogatása a nyugatiak részéről, arra Bo Lidegaard szerint három tényező együttállása ad magyarázatot. 1. Rendkívül gyorsan bontakoztak ki az események, a nyugati közvélemény viszont lassan reagált. 2. A magyarországi forradalommal egy időben zajlott a szuezi válság, és akkor érkezett utolsó szakaszába az amerikai elnökválasztási kampány. Ami Szuezban történt, világválság volt, a magyar forradalom viszont a "keleti blokk" keretén belül maradt. 3. A nyugatiak el sem tudták képzelni, mi történt valójában Magyarországon. Nem hitték, hogy lehetséges semleges demokráciát létrehozni a Szovjetunió ellenében. Csak a moszkvai levéltárak megnyitása után lehetővé vált új kutatások világítottak rá, hogy volt lehetőség új nemzetközi egyensúly kialakítására. A Nyugat azonban, mivel sejtelme sem volt róla, nem használta ki ezt a lehetőséget. Az ENSZ pedig azért nem tudta megállítani a Szovjetuniót, mert szüksége volt a segítségére a szuezi válság megoldásához. "Reálpolitikát" követett, külpolitikai alkut kötött. (Hogy megtette volna-e, ha nincs szuezi válság, az történelmietlen kérdés.) Mégis volt valaki, egy dán diplomata, aki akkor indított elszánt küzdelmet a magyar ügy érdekében, amikor mások feladták. Povl Bang-Jensen az ENSZ tényfeltáró bizottságának vezetőjeként az életét áldozta a mi forradalmunkért. Róla írt könyvet hat éve Bo Lidegaard (és 2005-ben Nagy András, kötete most jelent meg olaszul). A dán szerző most ezen a budapesti konferencián a következőképpen összegezte kutatásai fő tanulságait. Bang-Jensen tudta, hogy idealizmusával egyedül maradt, de a "reálpolitikusokkal" szemben hitt abban, hogy az ENSZ-nek erkölcsi magaslatként, világítótoronyként kellene) működnie. Nem akarta elfogadni, hogy a nemzetközi szervezet hallgat, és együttműködik az új magyar kormánnyal, amelynek tagjai elárulták a forradalmat. Sem kérésre, sem fenyegetésre nem volt hajlandó kiadni azoknak a nevét, akik elmondták neki, mi történt valójában Magyarországon 1956. október 23. és november 4. között, illetve azt követően. Elszánt igazságkereséséért az életével fizetett. Elhallgattatták. Egy New York-i parkban találtak rá holtan 1957-ben. Lelőtték. Hogy ki vagy kik, azt ma sem tudjuk. A tanácskozás méltó befejezéseként egyetemisták foglalták össze, mit tartottak legfontosabbnak a hallottakból. Egyikük arról beszélt, fontos, hogy a konferencia különböző nemzedékek párbeszédét is lehetővé tette, mert nagy baj, ha ez a párbeszéd elakad. A teremben díszletként felállított arctalan figurákról eszébe jutott, hogy mindazok viszont, akik az Olasz Intézetben megszólaltak, a maguk arcát mutatták, és ezzel fiatalkori önmagukat is felidézték. Másikuk az olasz nagykövetet idézte: "1956-ban a szabadság ereje minden másnál nagyobb volt." Egy fiatalember azt a kérdést tette fel: mit tudnak tenni ők, mai egyetemisták 1956-ért, és válaszolt is rá. "A mi nemzedékünk felelős azért, hogy kimondják, kik a hősök és kik a gyilkosok, kik az áldozatok és kik az árulók." Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkárának zárszavát követően az utolsó szó Bengt Lundborgé, Svédország nagykövetéé volt (az ő édesapja is nagykövetként szolgált Budapesten). Számára 1956 a kétpólusú világ kezdetét jelenti. A forradalom nem volt kudarc - hangsúlyozta -, elbukott, de erkölcsi győzelemként tartja számon a világ. Leverésével a Szovjetunió olyan úton indult el, amely zsákutcába vezetett.

2006. október 14. (Magyar Nemzet)

Forradalom napról napra

Komjáthy István memoárja: 1956. október - 1957. január (5.) NOV. 30., PÉNTEK Fábián Zoli kimegy nyugatra. PEN Klubtól segélyt kér. Beszélgetés: konkrét címeket ad meg, írók nevére küldik majd a csomagokat. A Magvetőhöz, meg a szövetségbe. A. Stil a szövetségbe. Az újságírók nem állnak vele szóba. Botorságokat beszélt. Jó volna most is Rákosi. Izgatottan tárgyaltuk, Zelk, Benjámin stb. azt szajkózza, amit Kádártól hallott. Stil, ne ugráljunk, megbontjuk a nehezen összekovácsolt francia íróegységet. (Észbontó.) A francia írók táviratot küldtek a Kádár-kormánynak, erről Stil útján szereztünk tudomást. Keresztúri D. felveti, hogy köszönő táviratot kellene meneszteni. Lefújtuk, mivel zavaros a távirat szövegezése. A Pravdától is jöttek, senki nem megy velük beszélni. Tréfa: 40 000 csepeli gróf dolgozik. DEC. L, SZOMBAT A Petőfi hídon szerelők sebtében építik a felsővezetéket. A villamos már a budai hídfőig közlekedik. A kettes vonalán is javítómunkások az állványon. Simon Pityuval, Sipos Gyuszival a szövetségben. Sipos elmondja, mi történt Debrecenben. K[oczogh]) Ákost és a forradalmi tanácsot a ruszkik fogták el. Három csoportot számoltak össze: 1. ellenforradalmárok, 2. angolok, 3. amerikaiak. Ákos az angolok közé került. Az orosz parancsnok végül elküldte őket. Leváltották! Sipos: A nemzeti egységet meg kell őrizni. Forradalmi és nemzeti az együtt érvényes. Példa: amióta meghallotta a Duna-Tisza közti egyházkerület, hogy főgondnokát, Erdei Ferencet lefogták, tiltakoztak, s közbenjárnak, hogy "Erdei atyánkfiát szabadon eresszék". Tréfa: Maléter Törökbálinton tartózkodik. Még az úttörőlapokat sem engedélyezték. Ott lebzselnek a régi Szabad Ifjúság szerkesztőségében. Obersovszky: nagy külpolitikai események vannak előkészületben. Majd hétfőn beszél róla. A munkástanácsok nem kapták meg a lapengedélyt. Olvasósztrájk vasárnaptól. Nem érdekel senkit az olimpia, pedig már két aranyérmünk van. Papp és a kajakosok. A külföldi rádió ellaposodott. Állítólag meghagyták az ENSZ-főtitkárnak, hogy induljon el, s szálljon le valamelyik budapesti reptéren. Ha nem engedik leszállni, jelentse. Beengedik, azért csinálják a nagytakarítást. Ma már a kiadó az épületben dolgozott. Nincs papír. Az emberek hátizsákkal járnak. Ma este beszél Dobi. Gyerekek iskolába. Sír az orosztanárnő, hol fog elhelyezkedni. Angolt választottak Marikáék. Három lány a Gorkijból átjött, csak ők tanulnak oroszt. Pisti: "majdnem eldeportáltak". Egy fiú apja ávós volt, Oroszországba mentek. Teljes erővel szervezik az MSZMP-t, hiába. Nincs talaja a pártnak. A szakszervezet is támadja a munkástanácsot: ne politizáljanak. Moszkvát hallgattam: ösztöndíjasok elítélő levele. Primitív baromságok. A grinicsiek s a gorkijiak levélváltása. Gorkij ezer és ezer akasztást említ!! Szövetségben Szántó Tibor: Pécsett csak másnap tört ki a forradalom. Vér nélküli volt. A cseheknél is árleszállítás van. Szövetségben: Pap Lajos szervezi: gyűjtsük össze az emlékeket. Mától kezdve naponta beszélni fogok a forradalomban részt vevőkkel. A győri rádión keresztül jelentkezett az Ért. Forr. Tanácsa: Kodály: 1) függetlenség, barátság a szomszédokkal, vonuljon vissza az orosz. 2) Nemzeti Szövetség: összefogni a forradalmi erőket, gondolat-, véleménynyilvánítási szabadság. A munkástanács a munkásság egyetlen szerve. Támogatja. Az ifjúsági Egyetemi Forradalmi Bizottság is jelentkezett. A lapok publikálták a kiáltványukat. Dobi beszéde a rádióban. Kiderül belőle, hogy még korántsem indult meg a munka. Aljas beszéd. A Szabad Föld szerk. engedélyt kaptak, de nem indulnak, mivel Marosán kijelentette, hogy cenzúrázni óhajtja a cikkeket. A Magyar Nemzet kollektívája kijelentette: független programmal indul. Koalíciós szerkesztőséggel. A körtérre motorkerékpáron megérkezett a Népszabadság - leöntötték s felgyújtották. Aczél és Méray Tibor Jugóba ment. Állítólag Miskolcon bejelentette a munkástanács, hogy nem ismeri el Kádárt, nem is teljesíti a parancsait. Az orosz parancsnokság erre: nincs ellene kifogása, egyet kér csak, ne bántsák az oroszokat. Hír: Jugóba mentek az orosz katonák: menedéket kértek. Velünk fizettetik meg a kilőtt ágyúgolyót is az oroszok. Munkástanács, Kádár: ne politizáljanak, ezt bízzák a kormányra. Még az orosz szakaszok védelme alatt sincs annyi hatalma, hogy elgondolásait végrehajthatná. Egy munkás: - Tudja-e - kérdezte Kádártól -, hogy szörnyen utálják? DEC. 2., VASÁRNAP Megkezdődött az olvasósztrájk. A Móricz Zsigmond körtéren reggel 9-kor sorra vették az újságot. 10 Ft-ért. Meggyújtották s melengették a kezüket. Rendőr jött, nevetett. A körúton sírt az újságárus, mert a tömeg elégette a lapot. A járókelők sorra forintot adtak neki, a végén már szabadkozott, hogy nem volt annyi példánya. Moszkvában valamelyik gyárban sztrájkoltak a munkások az új norma miatt. Maléterről: kicserélték orosz ezredesért, elszökött a partizánokhoz, "Törökbálinton van". Este 5 óra körül, szürkületkor nagy ágyúzás volt hallható Csepel felől. Szétlőtt tank a körtéren (cukrászda melletti utca), gyerekek járkálnak rajta. Működik a büfé a körtéren. Mérik a sört. Rántott hal stb. 5 Ft-ért. Megjelent a Szabad Föld. (Újsághír.) Kőbánya: Szent László téren romok, kiégett tankok. 12 éves kislány didereg fa mellett. Egy férfi észrevesz egy üveget, melynek gyolccsal van átkötve a nyaka. - Bácsi, kérem, ne bántsa, nem magának van odakészítve. Hadik laktanyánál várnak három gyerekre, akik bementek előzőleg, s az ávósok bent tartották őket. Jött egy autó, egy gyerek eléállt: Srácok, átvizsgálni. Egyszerre 20 gyerek ott termett, s átvizsgálták. DEC. 3., HÉTFŐ Maléternek 40 000 katonája van a Bakonyban. Azt mondta Maléter, hogy ha nem lesz 6-áig változás, akkor újrakezdődik a harc. Ezért szerezzen be mindenki élelmet, és mindenki vigye vidékre a gyerekeit. Romániát és Szlovákiát megszállták az oroszok. A gyerekek nem beszélnek az iskolában, mert 3 gorkijos jött az osztályba. Dulles beszéde: nem biztattuk felkelésre a kelet-európai népeket. A kor szobra: egy Janus-arc, egyik oldalon Dulles figurájával, amint éppen a fentieket kijelenti. A másik Hruscsov, amint éppen függetlenséget ígér a magyaroknak. A villamos már átmegy a Petőfi hídon, de még csak ingajárat. Villamoson beszélgetnek: férfi magyaráz - áldozatot hoztak, értünk tették, mármint az oroszok. Az asszonyok felháborodva fordulnak felé. - Nem szégyelli magát?! - A férfi csak folytatja: - Sajnálom a 20 éves fiatal orosz katonákat, akik meghaltak. - Gúnyos megjegyzések: - A magyar fiatalokat nem sajnálja? - A végén kiderül: csak ugratta a jónépet. Gázművesek véleménye: sztrájk, lövöldözés lesz.

2006. október 15. (MTI)

Francia kötet jelenik meg az 1956-os magyar forradalom legmitikusabb francia fotójáról

A budapesti hősök címmel jelenik meg az a francia kötet, amely az 1956-os magyar forradalom egyik legmitikusabb francia fotója történetének ered nyomába - adta hírül vasárnap a Le Journal du Dimanche című párizsi újság.

A Paris Match című francia magazinban 1956 novemberében jelent meg azt a magyar fegyveres felkelő fiatal párt megörökítő fotó, amely bejárta az egész világot. Sokáig a hetilap Budapesten lelőtt sztárfotósának, Jean-Pierre Pedrazzininek tulajdonították a képet. Balázs Eszter történész és Phil Casoar újságíró kötetéből kiderül, hogy a legendás fotót Russ Melcher független fotós készítette, s miután eladta a felvétel jogait a Paris Matchnak, a világot már az elhunyt "Pedra" egyik utolsó képeként járta be.
A fotót Jean-Luc Godard A kis katona című, 1963-ban forgatott filmjében a hősiesség szimbólumaként használta fel, Magyarországon ugyanakkor nagyon sokáig az "ellenforradalmár huligánokat" megörökítő dokumentumnak számított.

A hatéves kutatómunka nyomán megjelent 252 oldalas könyvből az is kiderül, hogy a Jutkának becézett lányt Sponga Júliának hívták, s nem diáklány volt, ahogy a kezében látható táska miatt 1956-ban a világ gondolta, hanem textilgyári munkás. A lánynak sikerült Ausztriába menekülnie, onnan pedig Svájcon át Ausztráliába távoznia, ahol családot alapított. Társa, Gyuri még az 56-os harcokban meghalt. A személyes sorsokon keresztül a kötet szerzői puzzle-szerűen rakják össze az 1956-os forradalom legkülönbözőbb hősies, tragikus és feledésbe merült oldalait.

A francia könyvesboltokban a Les Arenes nevű kiadó gondozásában jövő csütörtöktől kapható kötet szerzőivel október 23-án este beszélgetést sugároz a Radio France Internationale (RFI) nevű Magyarországon is fogható rádiócsatorna.

2006. október 15. (MTI)

Magyar kulturális napok Csehországban az 1956-os forradalom évfordulójának jegyében

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc félévszázados évfordulójának jegyében rendezi meg az idén a hagyományos őszi magyar kulturális napokat a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége.

A nagy érdeklődéssel kísért társadalmi és kulturális esemény-sorozatot az idén Prágában, Brünnben, Ostravában és Teplicében tartják meg a magyar szövetség helyi szervezetei.
"Az 1956-os forradalmat a csehországi magyarok nemzeti történelmünk egyik legfényesebb fejezetének tartják, s ezért rendszeresen meg szokták ünnepelni. Tudatosítjuk, hogy múltunk ismerete elengedhetetlen része önismeretünknek, s alapja a jövőnknek. A magyar nép 1956-os felkelése a diktatúra és az idegen elnyomók ellen ma is erkölcsi erőt ad nekünk ahhoz, hogy idegen környezetben is értéknek tekintsük magyarságunkat, amelyet meg akarunk, s amelyet meg fogunk őrizni. Ezt kívánjuk elősegíteni a magyar kulturális napok megrendezésével is" - nyilatkozta az MTI-nek Fiala Jaroslav, a prágai helyi szervezet elnöke.

Prágában szombaton "Moshatja a vér" címmel jubileumi emlékműsort láthattak az érdeklődők, amelyet három fiatal szegedi művész - Halász Melinda, Simó Zsófi és Réti Barnabás - adott elő. Egy hét múlva pedig Germuska Pál, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatója tart előadást a prágaiaknak 1956-ról.

Az észak-morvaországi Ostravában a magyar kulturális napokat vasárnap magyar nyelvű katolikus szentmisével nyitották meg. Az 1956-os magyar forradalom csehszlovákiai visszhangjáról november 3-án Simon Attila szlovákiai magyar történész tart előadást.

Észak-Csehország központjában Teplicében korabeli fényképekből és újságcikkekből készítettek egy kiállítást, levetítik az "Apámnak és anyámnak" című filmet és egy beszélgetést is megszerveztek az 1956-os forradalom résztvevőivel.

A dél-morvaországi Brünnben a helyi Masaryk Egyetemen tartanak konferenciát az 1956-os magyarországi eseményekről.

Az 1956-os jubileumhoz fűződő programok mellett színes és változatos kulturális műsor várja az érdeklődőket. Prágában szombaton nagyon sikeres sanzonest volt, míg a jövő hét végére egy Liszt Ferenc koncert van betervezve. Ostravában jövő szombaton magyar operett estet tartanak, míg Teplicében Liszt Ferencre emlékeznek a városban tett látogatásának évfordulója alkalmával. Ostravában november közepén megtartják a magyar konyha napjait, Ostravában és Teplicében a nagyszabású rendezvény-sorozatot Katalin-bállal zárják.

Csehországban a legutóbbi (2001) népszámlálás szerint mintegy 15 ezer magyar él, akik döntően szlovákiai származásúak. Legnagyobb és legbefolyásosabb szervezetük az 1990 februárjában alakult Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége.

2006. október 15. (MTI)

1956 - Orosz újságíró: hazájában is emlékezni kell 1956-ra

Oroszországban is emlékezni kell a kommunista rendszer halálát az egyik első harangkondulásként megjövendölő 1956-os magyar népfelkelésre, s ez a megemlékezés áttételesen hasznos lehet az orosz demokratizálás szempontjából is - mondta az MTI-nek Nyikolaj Szvanidze újságíró, aki csütörtökön (október 19-én) más ismert orosz liberális értelmiségiekkel együtt részt vesz egy budapesti évfordulós kerekasztalon.

Szvanidze "kommunistaellenes népfelkelésként" értékeli az 1956-os magyarországi eseményeket, kerülve "egy olyan koordinátarendszert, amelyben (csak) vagy forradalomként vagy ellenforradalomként" lennének meghatározhatók történtek.
Mint mondta, ezeket az eseményeket "a szovjet rendszer provokálta ki, és súlyos vérontáshoz vezettek". A népfelkelés "objektív okokból nem járhatott sikerrel a Szovjetunió szomszédságában, amely azt erőszakkal elfojtotta. Ez volt az egyik tragédia, amely a kommunista világrendszer tevékenységéhez kötődik" - fejtegette a Zerkalo (Tükör) című tévéműsor vezetője. Szvanidze az 1956-os felkelés elfojtását a "visszalépések" közé sorolta az
"olvadás nagyon bizonytalan, ellentmondásos időszakában", amelynek során Nyikita Hruscsov szovjet vezető eltávolodni igyekezett elődje, Joszif Sztálin diktatúrájának "borzalmas uralmi módszereitől, lényegében a terrortól".

Sztálinnal ellentétben, Kádár János magyar kommunista vezetőre valóban áll, hogy több jót tett, mint rosszat - vélte Szvanidze, aki szerint elsősorban azért "nincs létjogosultsága" semmilyen összehasonlításnak a két politikus között, mert Sztálin véres kezű volt, Kádár viszont semmi szín alatt nem tekinthető annak.

Szvanidze elismerte, hogy az oroszok "nagyon jelentős" része pozitívan, tisztelettel viszonyul Sztálinhoz a közvélemény-kutatások tanúsága szerint, neki tulajdonítva a második világháborúban aratott győzelmet, és "a "rend" megteremtését a Szovjetunióban".

A maga részéről azonban úgy vélte, hogy Sztálin az egyik "legvéresebb kezű diktátor volt, mégpedig nem csak a XX. században, aki nagyon sok bajt hozott saját hazájára és sok más országra".


Ezzel szemben Kádár "semmi szín alatt nem volt véres kezű" - mutatott rá Szvanidze, aki egyértelműen Moszkva nyomását látja a felkelés utáni megtorlásban, valamint Nagy Imre miniszterelnök elítélésében és kivégzésében. Kádár "sokkal inkább csillapítani igyekezett a helyzetet, Nagy Imre sorsával kapcsolatban pedig semmit sem tehetett" - fejezte ki meggyőződését.

Kádár rendszere jóval "lágyabb és liberálisabb" volt, mint a többi kommunista rendszer, köztük a szovjet rendszer - emlékeztetett Szvanidze, aki osztja azok véleményét, akik szerint Kádár "hruscsovista" volt, csak éppen "finomabbnak és intelligensebbnek" ítélte őt Hruscsovnál.

Szvanidze hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy Oroszországban is megemlékezzenek az 1956-os népfelkelésről, amelynek jelentősége túlmutat Magyarországon. "Az egyik első harangkondulás volt, amely a kommunista rendszer halálát jövendölte." Az évfordulós emlékezés automatikusan nem segítheti ugyan az oroszországi demokratizálást, de áttételesen ebből a szempontból is hasznos lehet - tette hozzá az MTI kérdésére.

Szvanidze, aki egyébként tagja az oroszországi civil társadalom gyámolítására hivatott Társadalmi Kamarának, megjegyezte még, hogy míg ő a budapesti kerekasztalnál ül majd, műsora, a Zerkalo foglalkozni fog az 1956-os évfordulóval. Igaz, a Zerkalo időpontját épp mostantól áthelyezték csütörtök éjfél utánra az állami Rosszija tévécsatornán.

Mindenesetre a budapesti kerekasztalt november 10-én egy hasonló moszkvai vitafórum követi, ugyancsak Mihail Svidkoj, az orosz kulturális felügyelet vezetője kezdeményezésére.

2006. október 15. (MTI)

Október 23-án is a Kossuth téren akarnak maradni a tüntetők

Az október 23-i állami ünnepségek idején is a Kossuth téren akarnak maradni a tüntetők, s a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ezt az álláspontot fogja képviselni hétfőn a rendőrséggel kezdődő tárgyaláson is.

Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivője vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy "még ideiglenesen sem vonulnak át máshol kiszemelt helyszínre".
Ugyanakkor a tüntetők az október 23-i délelőtti zászlófelvonás idején "méltóságteljes, csendes önkorlátozással vesznek részt az eseményen", s a déli órákban kezdik meg "forradalmi" ünnepségüket, melynek főszónoka Rácz Sándor, az 1956-os Nagybudapesti Központi Munkástanács elnöke, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke lesz.

A közleményben azt javasolják a "jelenlegi hazug és illegitim kormánykoalíciónak, hogy államilag szervezett ünnepségük színhelyéül válasszák a Károlyi Mihály szobrához közelálló parkosított területet, hiszen posztkommunista legitimitásuk kezdete az 1919-es első köztársaság".

2006. október 15. (MTI)

Az 1956-os szabadságharcot méltatta a pápa a budapesti ünnepségekre kinevezett legátusához írt levelében

Az 1956-os hősi népfelkelést és szabadságharcot méltatta a pápa a budapesti ünnepségekre küldött legátusához írt kinevező levelében XVI. Benedek pápa, emlékeztetve arra, hogy fél évszázada XII. Pius pápa együttérző lelkülettel kísérte imáival és vigasztalta szavaival a szabadságát védő magyar népet.

Joseph Ratzinger pápának Angelo Sodano bíboroshoz, nyugalmazott államtitkárhoz, a bíborosi kar dékánjához írt - még szeptember 23-án kelt, latinul megfogalmazott - levelét a hét végén hozta nyilvánosságra a Vatikán hivatalos honlapján a pápai sajtószolgálat. A pápát Sodano képviseli az október 22. és 23. között Budapesten sorra kerülő ünnepségeken.
Sodano bíborost Juliusz Janusz érsek, magyarországi apostoli nuncius, Piero Pioppo prelátus, a vatikáni államtitkárság tanácsosa és Mark Gerard Miles, a magyarországi nunciatúra titkára kísérik magyarországi útja során.

"Amint ötven esztendővel ezelőtt elődünk, XII. Pius pápa együttérző lelkülettel kísérte imáival és vigasztalta szavaival a szabadságát védő magyar népet, ugyanúgy szeretnénk most mi is nagy örömmel együtt ünnepelni azokon az ünnepségeken, amelyekkel rövidesen megemlékeznek majd Budapesten az ötvenedik évfordulón a hősi népfelkelésről és szabadságharcról - olvasható a pápai levélben. - Meg vagyunk ugyanis győződve arról, hogy az ilyen esemény javára szolgálhat e nemes nemzet és egész Európa hitének és egységének. Ezért szívesen fogadtuk Magyarország tiszteletreméltó elnökének, Sólyom Lászlónak a meghívását."

"Minthogy azonban személyesen nem tudunk elmenni, szívesen és bizalommal ruházzuk rád e feladatot. Ezért jelen levelünkkel kinevezünk téged legátusunknak arra az ünnepélyes megemlékezésre, amelyre Budapesten október 22. és 23. napján Magyarország szabadságának megünneplése alkalmából sor kerül. Képviselj tehát bennünket, elnökölj az ünnepi szertartásokon, tolmácsold üdvözletünket megfelelő módon valamennyi jelenlévőnek, főképpen Magyarország elnökének, összes tisztségviselőjének és a lelkipásztoroknak; biztosítsd mindnyájukat jóindulatunkról, szeretetünkről és arról, hogy lélekben velük vagyunk" - írta XVI. Benedek pápa Angelo Sodanóhoz küldött, szeptember 23-i keltezésű levelében.

2006. október 15. (MTI)

Az NKA támogatása az '56-os megemlékezésekhez

Csaknem 71 millió forinttal járult hozzá az 1956-os megemlékezésekhez a filmek támogatásán túl a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), amely levéltárak, könyvtárak, múzeumok kiadványainak megjelentetését is segítette országszerte.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium írásos összegzése szerint az NKA kiemelten támogatta például a Philharmonia Hungarica Zenekar 1990. évi budapesti koncertjének CD-n történő kiadását, valamint a Magyar Rádió ünnepi hangversenyének megrendezését a Nemzeti
Hangversenyteremben.

Az alapítvány segítette számos kiállítás megvalósulását is, így például a Műcsarnok Az út című tárlatának megrendezését, valamint a Színészek és színházak az 1956-os forradalomban (Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum), Az 56-os forradalom mentéstörténete (Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár), illetve a Bányászok és bányavárosok az 1956-os forradalomban és szabadságharcban (Központi Bányászati Múzeum, Sopron) című bemutatókat.

A szervezet támogatásával a Politikatörténeti Intézet Kht. elkészíti az 1956-os röpirattár repertóriumát, a Honismereti Szövetség művelődéstörténeti vetélkedőt rendez, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség vándorgyűlést és konferenciát tart, Békéscsabán ünnepi koncertet adnak, Mosonmagyaróváron nemzetközi művésztelepet hoznak létre és albumot adnak ki.

Számos településen jelentetnek meg dokumentumokat, forráskiadványokat, így Egerben, Miskolcon, Kecskeméten, valamint Zalaegerszegen is, ahol az 1956-os helyi eseményeket ábrázoló fotók és negatívok restaurálására, digitalizálására is lehetőség nyílik.

Az NKA hozzájárult mindemellett Sümegi György: Naplók, interjúk 1956-ról, Tófalvi Zoltán: Erdélyi mártírok - 1956, továbbá Kende Péter: 1956 és a mai Magyarország című könyvének megjelentetéséhez.

2006. október 15. (OS)

OS - Emlékezés az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra

MVSZ - rendkívüli emlékező küldöttgyűlés Emlékezés az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra

Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) elnöke az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából Budapesten vasárnap megtartott rendkívüli küldöttgyűlés alkalmából a résztvevőknek bemutatta a Szabadság - Tisztesség- Méltóság című fotókiállítást. A világszövetség elnöke emlékeztetett az 56-os magyar forradalom dicső napjainak eseményeire, amikor a pesti srácok vállaltak főszerepet az események alakításában. Patrubány Miklós közölte: a forradalmi események idején tiszta erkölcsről tettek bizonyosságot az emberek, a munkástanácsok pedig közösségi tulajdon fontosságát értékelték fel. Az elnök utalt arra, hogy az MVSZ erkölcsi kötelessége megemlékezni az 1956-os magyar forradalom mártírjairól és az akkori forradalmi eseményekről. Patrubány Miklós elmondta: jelenleg alkotmányos válság alakult ki Magyarországon, és a hivatalos politika sajnálatos módon újabb és újabb próbálkozásokat tesz az 56-os forradalmárok megosztására. Mózes Árpád, erdélyi evangélikus püspök előadásában kijelentette: az 56-os magyar forradalom világtörténelmi esemény volt, amely megrendítette a világot, mert a magyar népnek volt ereje szembeszegülni a vörös birodalommal. Az előadó emlékeztetett az 1956-os kolozsvári eseményekre, amikor a magyar munkások és egyetemisták mellett román nemzetiségű emberek is szimpatizáltak a magyar forradalommal. Mózes Árpád elmondta: a forradalom leverése után sok erdélyit bebörtönöztek és több mint száz embert kivégeztek. Kéri Edit színművésznő népgyilkosságnak nevezte az 1956. október 25 -én történt Kossuth-téri véres eseményeket. Saját kutatásaira hivatkozva elmondta, hogy a vérengzésnek minimum 820 halottja volt, akiket nyolc tehergépkocsin szállítottak el a Kossuth-térről. Kállai Oszkár, az MVSZ Védnöki Testülete tagja népfelkelésnek nevezte az 1956-ban történteket, és elmondta, hogy a magyar forradalom megbontotta a szocializmus alapjait. Nádasdi István jelezte: nem szabad elfeledni mi történt a külvárosokban, hiszen ott is kemény harcok folytak. Elmondása szerint a magyar menekülteket befogadó Belgium szembesült azzal a ténnyel, hogy nem is olyan erős a Szovjetunió hatalma, mint azt sokan korábban gondolták. Hegedűs Loránt református püspök, az MVSZ Védnöki Testülete tagja világtörténelmi és üdvtörténeti eseménynek nevezte az 1956-os magyar forradalmat. A püspök felelevenítette személyes élményeit, és az események ismertetése során elmondta: Nagy Imre 1956 mártírja és hőse, akit a legnagyobb tisztesség illet meg. Hegedűs Loránt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc utóéletéről beszélve kijelentette: "az áldozatok megbocsátottak, a tettesek nem". A püspök állítása szerint ma is érvényes az 1956-ban megfogalmazott óhaj, amely szerint "meg kell menteni Magyarországot".
Kiadó: Magyarok Világszövetsége

2006. október 15. (MTI)

A Nemzeti Színház több vezető művésze távol marad az október 23-ai ünnepségtől - Jordán Tamás

A Nemzeti Színház több vezető művésze, köztük Garas Dezső, Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula és Sinkó László távol marad az október 23-ai Kossuth téri ünnepségtől - mondta el Jordán Tamás igazgató az MTI érdeklődésére vasárnap.
Augusztusban az egész társulat örömmel vállalta a felkérést, mára azonban bizonytalanná, kiszámíthatatlanná vált, hogy mi fog történni október 23-án a Kossuth téren. A Nemzeti Színház meg akarja kímélni vezető színészeit attól, hogy olyan méltatlan, megalázó helyzetbe kerüljenek, amit aztán szégyellnie kell a művészeknek, a Kossuth téri közönségnek, a televíziónézőknek és a színháznak - mondta Jordán Tamás.
"Mi egy olyan megemlékezésre készültünk, ahol párthovatartozástól függetlenül, együtt, méltósággal ünnepelhet a nemzet egésze. Mára ez veszélybe került. Éppen ezért egy hete úgy döntöttünk, hogy a Nemzeti Színház társulati szinten nem vesz részt a megemlékezésen" - mondta az igazgató.
Lesznek viszont olyanok, akik vállalják a nehézségeket és fellépnek az ünnepségen. Így például Kulka János, Hollósi Frigyes, Molnár Piroska, Fullajtár Andrea és jómagam - közölte az igazgató.
"Ez egy szubjektív dolog. Teljes mérték megértem azokat, akik jelen körülmények között elhárítják a felkérést, én magam azonban úgy érzem, hogy nagyon sok közöm van 56-hoz, és kell, hogy mégis megpróbáljak valamit tenni az ünnep érdekében" - tette hozzá Jordán Tamás.

2006. október 15. (FigyelőNet Online)

Eisenhower és Hruscsov is ott volt az '56-os konferencián

Dwight Eisenhower egykori amerikai elnök unokája és Nyikita Hruscsov volt szovjet pártvezető fia részvételével az 1956-os lengyel és magyar felkelésnek szentelt emlékkonferenciát rendeztek szombaton az amerikai Virginia államban. Neves történészeket, diplomatákat és kormányzati tisztviselőket hívtak meg a tanácskozásra, amelyet a Washingtontól húsz mérföldre fekvő Lorton középiskolájában rendeztek meg. A városban épülő Hidegháború Múzeuma a magyar és a lengyel nagykövetséggel, valamint más szervezetekkel együttműködve szervezte meg a nemzetközi konferenciát. "Azt hiszem, Magyarország a Washington és Moszkva közötti nagy hidegháborús sakkjátszma áldozatává vált" - mondta Szergej Hruscsov, az egykori pártvezér fia.
Szerinte Nyikita Hruscsov nagyon nehéz döntést hozott, amikor elrendelte a magyar felkelés leverését. Hruscsov ugyanúgy reformista volt, mint Nagy Imre, aki a kommunista táboron belül közismerten szovjetbarát volt, korábban Vologya álnéven a szovjet kémszolgálat, a KBG ügynökeként dolgozott. Szergej Hruscsov azt mondta, hogy Washington szabad kezet adott Moszkvának a forradalom eltiprására. Amerikai diplomaták magánbeszélgetések során világossá tették, az Egyesült Államok nem fog beavatkozni.
Washington számára végső soron a magyar forradalom leverése is győzelmet, propagandagyőzelmet ígért. David Eisenhower, a volt amerikai elnök unokája egyetértett abban, hogy a magyar forradalom története a hidegháborús környezetbe helyezve érthető meg. Azt mondta, Magyarország számára a függetlenség ötven évvel ezelőtt nem volt elérhető. A történész-politológus, a második világháború történetének szakértője emlékeztetett arra, hogy a hidegháborúban fennállt egy forró háború esélye az Egyesült Államok és a Szovjetunió között.
Eisenhower hangsúlyozta, hogy az '56-os magyar forradalom megváltoztatta a hidegháború menetét. Nemcsak egy tragikus fejezet volt a magyar történelemben, hanem egyben lépés afelé, hogy Magyarország szabaddá váljon.
A konferencia meghívottai között volt a Marylandben élő Emery Tóth, vagyis Tóth Imre, aki 1956-ban Nagy Imre forradalmi kormányának tagja volt, az 56-ban disszidált ismert történész, Charles Gati (Gáti Károly), valamint Vásárhelyi Júlia újságíró, akinek apja, Vásárhelyi Mik lós, a Nagy Imre-kormány szóvivője volt.

2006. október 15. (Független Hírügynökség - Hírek)

Autós demonstráció a Balaton körül

Autós demonstrációt tart a Zamárdi Polgári Asztaltársaság az 56-os forradalom közelgő évfordulója alkalmából. A szervező szerint legalább 70-80, transzparensekkel és nemzeti színű zászlóval felszerelt autó indult útnak reggel tízkor Zamárdiból, hogy az óra járásával megegyező irányban megkerüljék a Balatont.
Gál Péter szervező elmondta: a forradalom 50. évfordulója mellett az elmúlt hetek belpolitikai eseményeiről is szerettek volna véleményt mondani, ami a demonstráció mottójában is kifejeződik, ez pedig a "1956 a szabadság forradalma, 2006 az igazság forradalma" - mondta.
A 70-80 autóhoz az út egy-egy szakaszán további 20 autó csatlakozott, így összesen 3-400 méteressé vált a kocsisor. A konvoj várhatóan este hatkor érkezik vissza Zamárdiba. A szervezők egyébként mind a három megyei rendőrkapitányságtól engedélyt kértek a megmozduláshoz. Gál Péter hozzátette mivel a sofőrök fegyelmezetten haladnak az úton, eddig nem történt semmilyen incidens a demonstráción.

2006. október 16. (Népszava)

Egy árva ügynök tudott magyarul

Az Egyesült Államokat teljesen készületlenül érte 1956-ban a magyar forradalom híre, a CIA téves képet alkotott a kommunista táborról - írta a US News and World Report. Az amerikai kémszervezetnek, amelynek akkoriban egyetlen magyarul beszélő ügynöke működött Budapesten, lényegében nem volt terve arra az esetre, ha erőszakos események robbannának ki - olvasható az amerikai hetilapban, amely október 16-i számában Forradalom! címmel ötoldalas írást közölt az ötvenedik évforduló alkalmából. A hetilap az információs szabadságról szóló törvénynek köszönhetően hozzájutott a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) régi feljegyzéseihez, amelyekből kiderült: a CIA tévesen ítélte meg a Kremlhez hű kommunistaként elkönyvelt, de a forradalom vezetőjévé vált Nagy Imrét. Washington hibásan úgy fogta fel, hogy a kommunizmus a gonosz monolitikus tömbje, amelyen belül nincsenek lényegi különbségek országonként.

2006. október 16. (Népszava)

56-os fényképek kiállítása Bécsben

Erich Lessing 1956 őszén Budapesten készített fényképeiből nyílt kiállítás október 12-én a bécsi Leopold Múzeumban. Az elsősorban a modern képzőművészetet képviselő gyűjteményéről és tárlatairól ismert intézmény ezzel a rendezvénnyel tiszteleg az 56-os magyar forradalom fél évszázados jubileuma előtt - mondta lapunknak dr. Robert Holzbauer, a múzeum archívumának vezetője, a kiállítás társkurátora. Hozzátette: a jövő januárig megtekinthető összeállításban elsősorban a Leopold Múzeum saját tulajdonában lévő, eredeti Lessing-nagyítások szerepelnek, de más intézményektől is kölcsönöztek képeket a fotóstól az anyag teljesebbé tétele érdekében.
Az 1923-ban született Lessing a párizsi Magnum fotóügynökség tagjaként járt 1956 őszén Budapesten, s számos, azóta - többek között a Times címlapján megjelent - világhírűvé lett képen örökítette meg a forradalom napjainak eseményeit. Az ő felvételein láthatta például a világ a Köztársaság téren később halálosnak bizonyult sebet kapott fotós kollégáját, Jean-Pierre Pedrazzinit is előbb a pesti utcán dolgozva, majd a Péterffy Sándor utcai kórház betegágyán.
A most 83 éves Lessing természetesen ott volt Bécsben a kiállítás megnyitóján, és a szervezők tervei szerint talán egy későbbi nyilvános beszélgetésen is elmondja majd a kiállítás képei között ötven évvel ezelőtt szerzett budapesti élményeit.

2006. október 16. (Délmagyarország)

Megroppant egy monolitikus rendszer - Mindentudás Egyeteme - Szeged: Ormos Mária

Mi az 1956-os forradalom jelentősége? Hogyan jellemezhetjük a fél évszázada történteket? Mi 1956 helye a nemzetközi és a hazai történelemben? E kérdésekre is válaszol a Mindentudás Egyeteme - Szeged sorozat előadásán Ormos Mária, az ötvenes évek közepén a szegedi egyetem történész oktatója, ma a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Modernkori Történeti Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, professor emerita.
- Általános értelemben az jelöli ki a magyar forradalom helyét, hogy rajta kívül soha sehol nem zajlott le totális diktatúra kereteiben hozzá hasonló megmozdulás - rögzíti kiindulópontját Ormos Mária történész, akadémikus. Szerinte 1956 alapvető jellemzője, hogy a kezdeményezésbe 2-3 nap alatt bekapcsolódott a társadalom minden rétege, minden településformája és minden generációja. A spontán módon, mégis egyazon mértékek mentén létrejött új szervezetek néhány nap alatt lebontották a mini totális állam egész szerkezetét. Egyúttal elkezdték az új államigazgatási formák kialakítását.
- A magyar forradalom megdöntötte a tételt, amely szerint totális diktatúrát nem lehet belülről megdönteni - hangsúlyozza a történész. - E tény jelentőségét a nagyvilágban nem fogták fel (még az 1980-as években sem).
- Hazai következményei miatt külföldön máig bírálják 1956-ot - emlékeztet Ormos Mária. Egyesek szerint túlszaladt a realitás hat árain, mások állítják: nem volt megfelelő politikai vezetése, Nagy Imre habozott, elvesztette az irányítást. Bizonyíték minderre, hogy W. Gomulkának a mérsékeltebb és ezért Moszkva számára elfogadható programjával sikerült stabilizálnia a lengyel helyzetet. Ellenérvként elmondható viszont, hogy a történelemben ritkák az abszolút cezúrák. A forradalmat követő megtorlás nem volt ilyen, és a magyarországi helyzet 1963-tól kezdve jobban alakult, mint a lengyel. Ez nem valaki érdeme, hanem 1956-é.
A Mindentudás Egyeteme - Szeged előadása szerdán 18 órakor kezdődik Szegeden, az egyetemi TIK kongresszusi termében (Ady tér 10.). Ez - felvételről - pénteken és vasárnap este fél 8-tól látható a Városi Televízió Szeged műsorán. A Mindentudás Egyeteme a Magyar Tudományos Akadémia tudományos vezetésével és a Magyar Telekom társadalmi szerepvállalásával jött létre.

2006. október 16. (MTI)

Nagy sikerű 56-os emlékkoncert volt a New York-i Carnegie Hallban

Nagy sikerű 56-os emlékkoncertet rendeztek vasárnap New York egyik legrangosabb koncerttermében, a Carnegie Hallban, ahol George Pataki, New York szövetségi állam magyar származású kormányzója köszöntötte az egybegyűlteket.
George Pataki - aki a forradalom 50. évfordulós ünnepségén Budapesten részt vevő amerikai küldöttséget fogja vezetni - a gálakoncert előtt hangsúlyozta: 1956 egyik legfontosabb tanulsága számára az, hogy "a szabadság nem az ember vele született tulajdonsága, hanem olyan érték, amelyért harcolni kell, amelyet védeni kell".
Az amerikai és a magyar himnusz elhangzása után elmondott beszédében kifejtette: a magyarok szabadságharca volt az első repedés a szovjet birodalmon; a forradalom megmutatta a külvilágnak a szovjet rendszer hazugságait.
Simonyi András washingtoni nagykövet hangsúlyozta, hogy 56 álma megvalósult, Magyarország ma demokrácia. Hozzátette, az évfordulóról minden várakozást felülmúló mértékben emlékezett meg Amerika, megjegyezve, George Bush elnök Budapesten járt, hogy tisztelegjen a forradalmárok emléke előtt. A nagykövet felolvasta Sólyom László köztársasági elnök köszöntőjét.
A koncerten megtartották Balázs Ádám, Amerikában élő magyar zeneszerző szimfonikus művének, a Hősök útjának (Path of the Extraordinary) ősbemutatóját. A Los Angelesben élő fiatal komponista az 56-os amerikai emlékbizottság és a New York-i főkonzulátus felkérésére alkotta meg a poémát, amelyet a közönség fölállva tapsolt meg.
A Yale Philharmonia Orchestra a koreai Shinik Hahm vezénylésével Bartók-, Liszt-, Erkel- és Kodály-művekből adott elő részleteket. Fellépett a Takács Vonósnégyes, Frankl Péter zongoraművész, valamint Molnár András és Vizin Viktória operaénekes.
Ugyancsak vasárnap 56 emlékére ökumenikus misét tartottak a New York-i Magyar Református Templomban. Az Egyesült Államok legnagyobb katolikus székesegyházában, a Szent Patrick Bazilikában pedig külön a magyar forradalom emlékének szentelt istentisztelet volt, amelyen beszédet mondott Lakatos István, az 56-os emlékbizottság vezetője.
A bizottság vezetői a Carnegie Hallban rendezett emlékkoncert végén bejelentették, hogy a jegybevételből 56-os emlékművet létesítenek New Yorkban.
A koncert vendégei között volt Németh Zsolt (Fidesz) és Szabó Vilmos (MSZP), az Országgyűlés külügyi bizottságának hivatalos látogatáson Amerikában tartózkodó elnöke és alelnöke.

2006. október 16. (MTI)

Kossuth Lajos tér: Közéleti személyiséggel felhívása a forradalom méltó megünneplésére

Több mint kétszáz neves közéleti személyiség felhívást tett közzé, amelyben felkérik honfitársaikat, hogy a forradalom 50. évfordulójának méltó megünneplése és az arra való felkészülés érdekében függesszenek fel minden térfoglalást, tüntetést október 20. este 7 óra és november 4. éjfél között - jelenti a Népszabadság.
A lap egyben közli, hogy a felhívás teljes szövege és az aláírók névsora a www.nol.hu honlapon hétfőtől lesz olvasható.
"A forradalom szellemiségében, mely sem térfoglalással, sem retorikával nem zárt ki senkit soraiból, kérjük a folyamatban lévő térfoglalások részvevőinek, szervezőinek megértését. A Kossuth Lajos tér kiürítését október huszadikán este hétig azért kérjük, hogy a hosszas, fokozott használata után az ünnepléshez méltó állapotba lehessen hozni" - olvasható a felhívásban. Az aláírók bíznak abban, hogy a terület eddigi használói eleget tesznek kérésüknek. Ha mégse, akkor felkérik az illetékes hatóságokat, hogy minden jogszerű eszközzel tegyék alkalmassá a Kossuth Lajos teret e mindannyiunk számára fölemelő évforduló megünneplésére. Szállíttassanak vagy szállítsanak el onnan minden nem oda tartozó tárgyat, építményt és bódét, és állítsák helyre mindannyiunk számára elfogadhatóan az ország háza előtti-körülötti park állapotát, tisztaságát.
Az aláírók mindamellett kérdésesnek mondják, hogy a felhívás mennyire lesz eredményes, mivel - mint emlékeztetnek rá - vasárnap a Kossuth tériek bejelentették, hogy nem mennek el 23-án a térről, s "még ideiglenesen sem vonulnak át máshol kiszemelt helyszínre". Ugyanakkor a tüntetők a 23-i délelőtti zászlófelvonás idején "méltóságteljes, csendes önkorlátozással vesznek részt az eseményen", s a déli órákban kezdik meg "forradalmi" ünnepségüket.

2006. október 16. (OTS-Cégvonal)

OTS - TERROR HÁZA MÚZEUM "NINCSENEK KIS NÉPEK" 1956

A Terror Háza Múzeum "Nincsenek kis népek" 1956 programsorozattal emlékezik az ötven évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc eseményeire. 2006. október 18-19-én, szerdán és csütörtökön 10 órától az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemen (1088 Budapest, Pollack Mihály tér 3.) rendezzük meg az EURÓPA ÉBREDÉSE című nemzetközi konferenciát. Október 20-án, pénteken 17 órakor gyújtsunk együtt gyertyát az áldozatokért! Az ünnepségen leleplezzük a HŐSÖK FALÁT valamint megnyitjuk a PESTI SRÁCOK időszaki kiállítást (Budapest, Andrássy út 60.). A Terror Háza Múzeuma október 21. és november 4. között ingyenesen látogatható.
www.terrorhaza.hu

2006. október 16. (MTI)

Danks Emese: mindenképpen lesz állami ünnepség a Kossuth téren

Mindenképpen lesz állami ünnepség és rendezvény október 23-án, a Kossuth téren - jelentette ki Danks Emese kormányszóvivő hétfőn reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Danks Emese elmondta: a Miniszterelnöki Hivatalnak október 21-e és november 4-e között a Kossuth tér teljes területére érvényes közterület-foglalási engedélye van.
Reményét fejezte ki, hogy a biztonsági intézkedések megfelelő módon biztosítják a területet.
Hangsúlyozta: az 1956-os forradalom és szabadságharc 50 éves évfordulóját békében, méltóságteljesen kell megünnepelni, mert olyan esemény, amely Magyarországról "egy bizonyítványt" állít ki.
A békés megemlékezés nemcsak a magas rangú vendégek miatt, hanem Magyarország, a magyarok miatt is fontos - tette hozzá.
Meskó Zsolt, az 56-os Emlékbizottság művészeti vezetője kijelentette: noha a pártok között politikai viták vannak, ugyanakkor az emberekben megfogalmazódik az igény a békés, tisztességes, méltóságteljes ünneplésre.
Mint fogalmazott: 1956 közös történet, mivel minden család őriz valamely emléket a forradalomról.
Az idősebb generáció felelőssége, hogy '56 emléke továbbéljen, azáltal, hogy történeteiket elmesélik a fiatalabb nemzedéknek - jegyezte meg.
Megemlítette: erre az alkalomra készül a Szabadság Hőse Emlékérem, melyet 700 egykori '56-os elítéltnek, a harcokban résztvevőnek adnak át.

2006. október 16. (MTI)

Vizi: 1956 erkölcsi győzelem volt - konferencia az Akadémián

Erkölcsileg egy kis maroknyi nép legyőzte 1956-ban a világ akkori legfőbb hatalmát - erről Vizi. E Szilveszter, az Akadémia elnöke beszélt Az 1956. évi magyar forradalom 50 év után címmel kezdődött kétnapos konferencia hétfői megnyitóján.
A Magyar Tudományos Akadémián tartott tanácskozáson az elnök hangsúlyozta: a történészek feladata, hogy választ adjanak arra a kérdésre, hogyan történhetett meg, hogy egy maroknyi kis nép fegyvert fogott a világ legfőbb hatalma ellen, s nemcsak fegyvert fogott, hanem legalábbis erkölcsileg győzött is.
Az elnök idézte Henry Kissinger, volt amerikai külügyminiszter tanulmányát, amiben arról ír, hogy az USA-nak nem volt érdeke az, hogy háború robbanjon ki. "Magára hagyták a magyart, annak ellenére, hogy egy kis nép, a lengyelek után, akkor a történelmet írta".
A forradalom mutatta meg, hogy mi az igazi bolsevizmus, hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter és 1956 nyitotta fel számos nyugati értelmiséginek a szemét.
1956 üzenete az, hogy visszaadta az igazságnak a hazugság, a jónak a gonosz feletti győzelmébe vetett hitet.
Ennek köszönhető, hogy a kommunizmus megbukott, hogy a berlini fal leomlott, hogy Németország egyesült, hogy egész Európa szabad lett - mondta az Akadémia elnöke.
Király Béla vezérezredes, egyetemi tanár az 56-os forradalom egyik vezető alakja szintén azt hangsúlyozta, hogy bár a forradalmat vérbe fojtották, az mégis győzött.
Idézte Milovan Gyilaszt, Tito egykori helyettesét, aki azt mondta, hogy a magyar szabadságharc a kommunizmus végének a kezdete volt.
Király Béla elmondta, hogy már 1956. október 31-én hajnalban megkezdődött a szovjet csapatok Magyarországra áramlása. Erről pontos jelentéseket kapott a vasutasoktól. Mint mondta, a szovjetek olyan erőt vetettek be Magyarországon, mint amilyent a második világháborúban Normandiában a szövetségesek Európa felszabadítására.
A vezérezredes hangsúlyozta, hogy az ország semlegességének kimondása, valamint a Varsói Szerződésből történő kilépés bejelentése nem oka, hanem következménye volt annak, hogy az oroszok megkezdték Magyarország megszállását.
Egyed Ákos, az Erdélyi Magyar Múzeum Egyesület elnöke a határon túli magyarság üdvözletét tolmácsolta a konferencián. "Az anyaország és a határon túli magyarság együtt ünnepel" - mondta.
Rámutatott arra is, hogy annak idején a határon túli magyarság együtt lélegzett az anyaországgal.

2006. október 16. (MTI)

Glatz: 1956 politikai és lelki tényezőkből keletkező népfelkelés volt - konferencia az Akadémián

Az 1956-os forradalom elsősorban politikai és lelki tényezőkből keletkező népfelkelés volt - mondta Glatz Ferenc akadémikus hétfőn, az Akadémián kezdődött kétnapos konferencián.
"Semmi olyan szociális feszültség nem gyűlt össze (...) a magyar társadalomban", amely 1956. október 23-hoz vezetett volna - hangsúlyozta a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) tartott előadásában Glatz Ferenc, aki egyben az MTA Történettudományi Bizottságának elnöke is.
Elmondta: "a felkelés oka a szovjet megszállás és az a politika volt, amely a társadalom különböző rétegeit, szociális érdekeit sértette és emberi méltóságában megsértette".
Megbántották a parasztságot, a munkásságot, a régi középosztályt és az értelmiséget. Elvették a társadalom nemzeti hagyományait, a keresztény ünnepeket és a megszálló hatalom vezetőjének szobrot állítottak - tette hozzá.
Glatz Ferenc szólt arról is, hogy a Szovjetunió történelmének alaposabb megismerése nélkül nem lehet a jelenleginél többet és megbízhatóbbat mondani a magyarországi forradalom céljairól, realitásairól.
Jürgen Kocka, a Nemzetközi Történész Bizottság volt elnöke összehasonlító előadásában elmondta: az 1956-os forradalom "nem egy tervezett termék volt". Jellegében az 1848-as forradalmakra hasonlít, újdonsága a média nagy szerepe volt.
A magyar forradalom a kívülállók számára is világosan megmutatta: "milyen törékeny a nép körében a szovjet-kommunista modell, (...) és, hogy ezt az ott állomásozó csapatok tartják életben, nem annyira az ideák" - fogalmazott.
Jürgen Kocka szerint "ez a véres forradalom az 1989-90-es vértelen forradalom előfutára volt".

2006. október 16. (MTI)

Sub-Clausula 1956 - dokumentumok a forradalom történetéhez

A Sub Clausula 1956 című kötet olyan gyűjtemény, amely nemcsak legendákból, féligazságokból, feltételezésekből, érzelmekből építkezik és rakja össze az 1956-os forradalom és szabadságharc történetét, hanem tényeken alapul - jelentette ki az Országgyűlés szocialista alelnöke a könyv bemutatóján hétfőn Budapesten.
A Gecsényi Lajos kandidátus, Baráth Magdolna történész, Izsák Lajos egyetemi tanár és Máthé Gábor kandidátus által jegyzett kötet, amelyet a szerzők magyar, orosz, angol, amerikai, osztrák, valamint kínai levéltárak dokumentumaiból állították össze, "minden politikus számára alapmű kell, hogy legyen" - mondta Mandur László.
Emlékeztetett arra, hogy 1956-ban három olyan esemény történt, amely alapvetően megváltoztatta a 20. század második felének évtizedeit: a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) XX. kongresszusa, a szuezi válság, valamint a magyar forradalom.
Mint fogalmazott, a könyv szerkesztői törekedtek arra, hogy hiteles válaszokat találjanak arra, mi minden vezetett a forradalomhoz, s ennek megértéséhez egy kötetbe gyűjtik a küzdelem hátterében folyó hazai és nemzetközi tárgyalásokkal kapcsolatos dokumentumokat.
Izsák Lajos egyetemi tanár szerint a forradalom 50. évfordulója "különleges alkalom, amely közelebb hozza hozzánk a tényleges történelmi tények megítélését".
A könyvet ismertetve kifejtette: a műben 35 oldalas időrendi bevezető, 126 dokumentum, 485 szakmai jegyzet, névmutató, forrásgyűjtemény, memoárgyűjtemény, valamint az 1956-os forradalomról szóló könyvek, tanulmányok jegyzéke található meg.
A tartalomjegyzék, illetve a bevezető is újdonságnak számít a könyvkiadás gyakorlatában, mivel kínaiul, angolul, oroszul, illetve németül is olvasható - tette hozzá.
Izsák Lajos elmondta, hogy az első 40 dokumentum az SZKP XX. kongresszusáról szól, melynek elsődleges forrásai politikai bizottsági jegyzőkönyvek, illetve szovjet nagykövetek és diplomaták jelentései.
76 dokumentum a forradalom és szabadságharc időszakát, továbbá a szabadságharc leverésének körülményeit mutatja be. Az utolsó 10 dokumentum a diplomáciai jelentések tükrében tárgyalja a forradalom leverését követő hetet.

2006. október 16. (MTI)

Oroszországot Mironov felsőházi elnök képviseli az október 23-i budapesti ünnepségeken

Oroszországot Szergej Mironov felsőházi elnök képviseli az október 23-i budapesti ünnepségeken - közölték a moszkvai külügyminisztériumban hétfőn az MTI érdeklődésére.
A meghívót az 1956-os emlékévet szervező bizottság küldte meg az orosz félnek - közölték az orosz tárcánál, ahol elkerülték a választ arra a kérdésre, hogy magyar részről kinek az aláírása állt a meghívólevélen. A magyar kormányszóvivői iroda a múlt héten közölte, hogy az ötvenedik évfordulós állami ünnepségekre szóló meghívókat - az 1956-os emlékbizottság elnöke, Kosáry Domokos mellett - Sólyom László államfő, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin országgyűlési elnök írta alá.
A Szmolenszkaja téren egyébként még hozzátették, hogy Moszkvába küldött meghívót Mihail Fradkov orosz miniszterelnöknek címezték ugyan, de az nem személyre szóló meghívást tartalmazott.

2006. október 16. (MTI)

Kultúra - Ötvenhat tabuk nélkül, civil szemmel

Ötvenhat tabuk nélkül címmel október 23-án este nyolc órától a Nyitott Műhelyben beszélgetés lesz az 50 évvel ezelőtti napok eseményeiről és megemlékeznek egy '56-osról, a tavaly ilyenkor elhunyt Eörsi István íróról - értesíttette az MTI-t Pap Ágnes, az est egyik házigazdája.
Pap Ágnes elmondta, hogy Paul Lendvai most megjelent könyvének - a szerző hozzájárulásával - kölcsönvett címe olyan találkozásra invitál, amelyen azt fogják megvitatni, elegendő-e fél évszázadnyi távolság arra, hogy őszintén, kertelés és tabuk nélkül beszélhessenek az emberek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről. Szó lesz arról is, hogy kedvez-e a mai közhangulat a tiszta, szabad beszédnek.
Az esten, amelynek másik házigazdája Eörsi László lesz, a résztvevők elmondhatják, hogy milyen emlékeik vannak '56-ról, vagy elmesélhetik a családi legendáriumban őrzött történeteiket.
A Nyitott Műhely a XII. kerület, Ráth György utca 4-ben található.
(MTI-Panoráma)

2006. október 16. (MTI)

1956 - Ötven év távlatából

Ötven év távlatából - Bridging the divide címmel jelent meg Princz András, újságíró angol-magyar nyelvű kötete, amelyben 15 család egymástól elválasztott tagjainak személyes történetét írta meg: olyanokét, akik az 56-os forradalom idején elhagyták az országot, és olyanokét, akik maradtak.
"Szüleim akkor fiatal újságíróként dolgoztak és elmenekültek Kanadába, én már Montreálban születtem. Édesapám is benne van a könyvben, az ő testvére Magyarországon maradt, és a nagymama is" - mesélte az MTI-nek Princz András családja történetét.
A szerző kötetében nem politikai szemszögből mutatja be az eseményeket, hanem személyes döntéseket ábrázol. Azt a helyzetet, amikor pillanatok alatt kellett dönteni egy életről.
Volt akit a szerelem, volt akit a karrier utáni vágy hajtott a világ másik végére, míg mások ugyancsak szerelemből vagy más okból kifolyólag maradtak Magyarországon. Előfordult, hogy évtizedekig nem találkoztak egymással a családtagok.
Princz András a kanadai magyarokkal a tengeren túlon készített interjút, majd felkereste magyarországi rokonaikat és velük is elbeszélgetett, ebből állt össze 15 történet, amely különböző korú, társadalmi hátterű és motivációjú emberekről szól, olyan magyarok és kanadai magyarok visszaemlékezéseiről, amelyek együttesen izgalmas képet alkot arról, hogyan gondolkoztak az 56-os forradalom idején az emberek.
A személyes élményeket Sándor Katalin portréfotói, ötven éve őrzött tárgyak, például hajójegy, utazótáska, svájci sapka képei teszik még felkavaróbbá.
A kötet az ontheglobe.com kiadásában jelent meg.
Princz András bejárta a világot, negyven országról szóló tudósításait német, magyar és kanadai angol nyelvű lapok közölték. Budapesten nyolc éve él, létrehozta a Diplomacy and Trade című külpolitikai folyóiratot, turisztikai lapot szerkeszt és több újságba ír riportot.
A kötet díszbemutatóját szombaton este tartják a Művészetek Palotájában: a zártkörű eseményen muzsikusok lépnek fel és erre az alkalomra készült filmeket vetítenek. A rendezvényre a kiadványt támogató szervezeteket, Kanada magyarországi nagykövetségét, az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a magyar külügyminisztérium, a Trigánit Development Corporation és a kanadai kereskedelmi kamara képviselőit hívták meg.
(MTI-Panoráma)

2006. október 16. (MTI)

1956 - Memento 56

Átlőtt könyvek, törött serlegek, megrongálódott bútorok és számos fotó segítségével idézi fel az 56-os eseményeket a Memento 56 címmel október 20-án, pénteken megnyíló kiállítás az Iparművészeti Múzeumban.
Az Iparművészeti Múzeum ezzel a kamara kiállítással szeretne megemlékezni az 1956-os forradalom drámai napjairól, felidézve a múzeum közelében történt és az épületet is érintő eseményeket.
Az intézmény adattára közel 80 archív felvételt őriz azokról a sérülésekről, amelyek az épületet a forradalom közelben zajló harcai során érték.
A fényképek többségét Kárász Judit, a múzeum akkori fotósa készítette. Kamerájával módszeresen bejárta az épületet s minden - a palotán kívül és belül esett - kárt rögzített. Megörökítette a cserepeit vesztett kupolát, a nagycsarnok széthullott üvegfödémét, a raktárakban és kiállításokon tönkrement műtárgyak kupacait, a könyvtár feldúlt olvasótermét és a repeszdarabok szaggatta polcokat.
Néhány kép Fehérvári Gézának, a múzeum korábbi munkatársának nevéhez fűződik. Őt viszont az épület előtt szétlőtt tankok és harci járművek, az azokra írt feliratok ragadták meg, pillanatképein az események hatása alatt álló járókelők arckifejezése is jól látható.
Egyes felvételek a tágabb környezetet mutatják be: a Mária utca sarkán az orvosi egyetem - azóta új szárnyra cserélt - eredeti épületét, a múzeum főbejáratával szemben, az Üllői út páros oldalán álló lakóház belövéseit, vagy a körút túlsó felén a Kilián Laktanya épületében keletkezett pusztítást.
A kiállítás első részében az eddig még publikálatlan fotók közül negyvenkettőt láthat a nagyközönség.
Szinte tapintható közelségbe kerül a múlt a tárlat második részében: megrongálódott bútorok, átlőtt könyvek, törött, elrepedt serlegek és díszüvegek tárják a látogatók elé a harci események okozta súlyos károkat.
A művészeket 1956. októberének történelmi eseményei új művek alkotására ihlették. A tárlat harmadik részében a múzeum gyűjteményeiből Polgár Ildikó porcelánképei és Ortutay Tamás plasztikái emlékeztetnek a magyar történelem ezen időszakára.
A kiállítás október 20. és 29. között látható délelőtt 10 és este 18 óra között az Iparművészeti Múzeum (Üllői út 33-37.) Kupolájának előterében.
(MTI-Panoráma)

2006. október 16. (MTI)

Emlékév - Rendezvény-sorozattal emlékeznek az 1956-os forradalomra Balatonfüreden

Egész héten át tartó rendezvény-sorozattal emlékeznek az 1956-os forradalom 50. évfordulójára Balatonfüreden; három köztéri alkotást is avatnak a városban - tájékoztatta a polgármesteri hivatal művelődési osztályának vezetője hétfőn az MTI-t.
Cserép László elmondta: október 19-én avatják fel az arácsi városrészben a Bata Ferenc emlékparkot - Bata Ferenc balatonfüredi lakost koncepciós perben ítélték halálra 1953-ban és végezték ki 19 évesen -, s ugyanott egy térplasztikát is felállítanak a mártír emlékére. Az emlékparkot Rácz Sándor, a Nagy Budapesti Munkástanács elnöke avatja fel.
Cserép László közlése szerint másnap Bibó István mellszobrát - Balás Eszter, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását - avatják fel a Tagore-sétányon, avató beszédet mond Stumpf István politológus, egyetemi docens, a Bibó István Szakkollégium alapító igazgatója. Ezt követően az Anna Grand Hotel dísztermében Bibó emlékkonferenciát rendeznek.
Október 23-án, a városi ünnepi megemlékezés keretében avatják fel a Kovászna parkban, a Szabadságharcos fiú című emlékművet, Halassy Csilla szobrászművész alkotását.
A programsorozat főbb eseményei közé tartozik még az október 21-ei faültetés a Tagore-sétányon, Nagy Imre, '56-os mártír miniszterelnök emlékére és tiszteletére; a fát Nagy Imre unokája, Jánosi Ferenc ülteti el. Október 23-án ugyancsak a Tagore-sétányon, az indiai ligetben Ambika Soni, az Indiai Köztársaság kulturális és turizmusért felelős minisztere ültet fát az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére - tájékoztatott Cserép László. Hangsúlyozta: a Kovászna parkban tartandó városi megemlékező ünnepséget követően pedig a résztvevők fáklyás felvonulást tartanak, s a városi köztemetőben megkoszorúzzák az '56-os emlékkeresztet.
(MTI-Panoráma)

2006. október 16. (MTI)

Sólyom László: a különböző 56-os hagyományok egyesítésére van szükség

Az egykori forradalmárok, a Nagy Imre-féle tradíciókat hangsúlyozó reformszocialisták és az emigráció 56-os hagyományainak egyesítésére van szükség - jelentette ki Sólyom László hétfőn Szegeden.
"Ha mindez egyesülni tudna most, 1956 ötvenedik évfordulóján, akkor volna arra remény, hogy (...) az évforduló olyan nemzeti ünnep legyen, amilyet mindig is szerettünk volna" - mondta a köztársasági elnök a Szegedi Tudományegyetem ünnepi szenátusi ülésén, melyet a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) megalakulásának jubileuma alkalmából rendeztek.
Az államfő szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója még mindig nem lett igazi nemzeti ünnep. Könnyű törvényt hozni, piros betűs napot beírni egy naptárba, de akkor lesz egy nap ünnep, ha az ember szívébe fogadja azt, ha azonosulni akar vele - hangsúlyozta Sólyom László.
Nagy hősei nincsenek, de mitikus helyei vannak 1956-nak, ilyen a szegedi egyetem Auditórium Maximuma, ahol a MEFESZ megalakult vagy a műegyetem aulája, ahonnan elindult a menet a Bem szoborhoz - közölte a köztársasági elnök. Hozzátette: ezeket meg kell őriznünk, tisztelnünk kell.
A jubileum kapcsán a forradalomra irányuló figyelem, a megnyíló levéltárak, a napvilágot látó dokumentumok lehetővé teszik, hogy koherens képet alkossunk az 1956-ban történtekről. A lényeg azonban az, hogy "azt a képet tudjuk meghatározni, amellyel a magyar nemzet azonosítani akarja önmagát, s ez nem a történelemkönyvek története" - hangsúlyozta az államfő.
Az ünnepi szenátusi ülést megelőzően Sólyom László találkozott az 56-os események szegedi résztvevőivel, majd köszöntőt mondott az egyetem kitüntetéses doktori címeinek átadó ünnepségén.

2006. október 16. (MTI)

OGY - Napirend előtt

Az 1956-os forradalom 50. évfordulójának közös ünneplése, a rendvédelmi szervek helyzete, valamint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Orbán Viktor Fidesz-elnök is szóba került a napirend előtti felszólalások között hétfőn az Országgyűlésben.
Csapody Miklós (MDF) arra kérte a pártokat, hogy október 23-a és november 4-e között tegyék félre az ellentéteket és a csatározásokat, az ünnep a forradalomról és a hősökről szóljon, ne a politikáról.
Nem a nemzet acsarkodik, nem a nemzet veri szét önmagát és szítja a belső gyűlöltek lángját, a felelősség a tömegpártoké, a politikáé - tette hozzá az MDF-es politikus, aki szerint a magyar társadalom nyugalomra és a forradalom emelkedett megünneplésére vágyik, nem arra, "hogy mindenkit belecsukjanak a saját pártünneplésébe", akinek pedig pártja sincsen, az ünnepeljen ahol akar, de főleg az "igazak pártjával".
Reményét fejezte ki, hogy a történelmi egyházak pásztorlevélben, körlevélben, vagy más módon szólnak majd a hívekhez.
Gál J. Zoltán államtitkár reagálásban azt mondta: az október 23-ára Magyarországra érkező külföldi vendégek, nem Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor miatt, hanem a magyar forradalom miatt jönnek, ezért aki nem tud különbséget tenni személyes és nemzeti ügy között, az ünneprontó és önző.
Harrach Péter (KDNP) a miniszterelnökre utalva arról beszélt, hogy el kell gördíteni az akadályt a politikai oldalak összefogása elől. Az ellenzéki politikus az MSZP képviselőcsoportja felé fordulva sok erőt kívánt az "akadály" elgördítéséhez, de egyben értetlenségét fejezte ki afelett, hogy lehet, hogy a szocialista frakcióban ülő, szociáldemokrata értékeket képviselő tagok nem voltak képesek megakadályozni egy olyan többség kialakulását, amely "ráeresztette" Gyurcsány Ferencet az országra, ezzel neoliberális zsákutcába juttatva hazánkat.
Úgy fogalmazott: amikor a jelenlegi miniszterelnök kioktatja a nemzetet igazmondásból, az olyan, mintha a prostituált beszélne a szüzesség szépségeiről.
Kiss Péter kancelláriaminiszter reagálásában azt mondta: úgy tűnik, hogy Harrach Péter elcserélte beszédét Kossuth téri felszólalásával.
Pető Iván (SZDSZ) a Fidesz elnökének hétvégi Magyar Nemzetben megjelent cikkét kifogásolta. A szabad demokrata politikus szerint ugyan a Fidesz elnöke a tisztességes vetélkedést, a közösségépítést és az egyeduralomra törést állította egymással szembe cikkében, például Rogán Antal most megválasztott V. kerületi fideszes polgármester egyáltalán nem a közösségépítés szellemében lép fel.
Lázár János (Fidesz) arról beszélt, hogy irányítási káosz jellemzi a rendvédelmi ágazatot, a kormány "téblábol", nem képes szakmai irányt mutatni. Ezt tanúsítja a rendvédelmi dolgozók hétvégi demonstrációja is. A politikus arra szólította fel a kormányt, hogy vonja vissza a rendvédelmi dolgozók előmeneteli rendjét érintő változtatásokat.
Petrétei József úgy reagált: a kormány a feszített költségvetés mellett továbbra kiemelt figyelmet fordít a rendvédelmi szervekre.
Vadai Ágnes (MSZP) megdöbbenését fejezte ki a rendőrséget, bíróságokat és a titkosszolgálatokat a napokban ért támadások miatt, véleménye szerint egyszerűen hagyni kell dolgozni ezeket a szervezeteket. A rendőri túlkapásokról szóló vádakra reagálva azt mondta: véleménye szerint a rendőrök túlnyomó többsége esküje szerint jár el.
Kifogásolta a bírák és ügyészek adatait nyilvánosságra hozó honlap tevékenységét, valamint azt is, hogy a Fidesz két volt titokminisztere, Kövér László és Demeter Ervin a napokban bírálattal illette a Nemzetbiztonsági Hivatalt.
Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter válaszában a túlzott rendőri erőszakra vonatkozó észrevételek kapcsán azt hangsúlyozta, hogy az illetékes ügyészség az esetleges jogi felelősség megállapítása érdekében a szükséges vizsgálatokat lefolytatja.

2006. október 16. (MTI)

Leállították Rajk László 1956-os emlékművének építését Veszprémben

Leállították a Rajk László építész által tervezett 1956-os emlékmű felállítását Veszprémben; a hatósági döntést a városépítészeti iroda vezetője azzal indokolta hétfőn az MTI-nek, hogy a kivitelezésért is felelős alkotó eltért a tervdokumentációban foglaltaktól, amelyre az engedélyt kiadták.
Rajk László szerint viszont politikai megfontolás állhat a döntés hátterében, mivel a változtatásokról folyamatosan értesítették az önkormányzatot. Az SZDSZ hétfőn közleményben megdöbbenését fejezte ki az építkezés leállítása miatt és szégyenteljesnek nevezte az eljárást.
Lindemann István, a veszprémi városépítészeti iroda vezetője szerint "nagyon egyszerű a szituáció", ugyanis az engedélytől eltérően kezdték meg az emlékmű alapozását és felépítését, amelynek "nyilvánvaló jogkövetkezménye" a kivitelezési munkálatok leállítása.
Hozzátette: néhol méterekkel is eltértek az eredeti tervtől az alapozásnál. Továbbá az emlékműnek a műszaki dokumentáció szerint a saját anyagából csiszolt, matt felületűnek kellene lennie, ezzel szemben viszont az emlékművön "felületkezelt, matt lakkozású elemek jelentek meg".
Az irodavezető hangsúlyozta, hogy az engedélytől való eltéréseket Rajk László is elismerte. Lindemann István emlékeztetett arra, hogy az eredeti tervek szerint október 23. volt az emlékmű átadásának dátuma. Hozzátette: nem tudja, hogy a szobrot mikor állítják fel, illetve mikor lesz avatható állapotban az emlékmű, amelynek még a környezetét is parkosítani kellene.
Az irodavezető azt hangsúlyozta: ha valaki az engedélytől eltérően építkezik, akkor két lehetősége van. Vagy visszaállítja az engedélynek megfelelő állapotot, vagy a már felhúzott építményre (illetve felállított alkotásra) fennmaradási engedélyt kér. Megjegyezte: utóbbit a beruházó kérheti, aki ebben a konkrét esetben nem a tervező és nem is a kivitelező, hanem Veszprém önkormányzata.
Az önkormányzat az emlékmű megrendelője, s egyben a beruházó is - tette hozzá, megjegyezve: a tervezőtől, kivitelezőtől csak akkor tudják a fennmaradásra vonatkozó kérelmet elfogadni, ha erre felhatalmazása van a beruházótól.
Németh László, a veszprémi városfejlesztési iroda vezetője elmondta: "sok mindent bele lehet ebbe a helyzetbe magyarázni, pedig szakmailag tisztán arról szól a történet", hogy egy korábbi közgyűlési döntés értelmében létrejött egy vállalkozási szerződés, amit a tulajdonos önkormányzat kötött a fővállalkozó Rajk László építési irodájával, s azt végre kellene hajtani.
Rajk Lászlót semmi nem mentesíti attól, hogy ne az engedélynek, a jogszabályoknak, illetve a vállalkozási szerződésnek megfelelően végezze el a munkát, s az is nyilvánvaló, hogy az építés bármelyik fázisában lehetséges egy hatósági ellenőrzés, akár még a műszaki átadás után is - vélekedett a városfejlesztési iroda vezetője.
Hangsúlyozta: Rajk László most kapott egy felszólítást, hogy a vállalkozási szerződésnek, a műszaki tervdokumentációban foglaltaknak tegyen eleget.
Debrecenyi János, Veszprém új polgármestere az üggyel kapcsolatosan azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a várost a hivatalon keresztül kívánja irányítani, ami "nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a hivatalban teljes a bizalma", s hogy itt "politika a szakmai munkába nem szűrődhet be".
Hozzátette: Rajk László 1956-os emlékművével kapcsolatosan éppen ezért nem kíván állást foglalni, mert szerinte ebben a kérdésben az irodavezetők véleménye a mérvadó.
Rajk László az MTI-nek azt mondta: értetlenül áll a döntés előtt, amelynek hátterében véleménye szerint politikai megfontolás állhat.
Mint mondta, a jelenlegi emlékmű valóban eltér valamelyest az eredeti tervdokumentációban foglaltaktól, de az építkezés során minden eltérésről értesítették az önkormányzatot. "Ezzel rájuk bíztuk, hogy engedélymódosítást vagy fennmaradási engedélyt adjanak" - mondta.
Rajk László szerint az is alátámasztja, hogy az önkormányzat elfogadta az építkezés során a változtatásokat, hogy egy héttel ezelőtt, a megbízás első felének teljesítéséről kiadott egy igazolást. Ezután, mint mondta, meglepte az építkezés felfüggesztése. Ugyanakkor közlése szerint minden megoldásra nyitottak, szívesen kezdenek tárgyalást a hatósággal.
Rajk László emlékeztetett arra, hogy az előző SZDSZ-es polgármester 2005-ben hirdetett meghívásos pályázatot az '56-os emlékműre. A pályázatot az akkori közgyűlés döntése értelmében, melyet ellenszavazat nélkül hozott, nyerte meg.
Rajk László szerint "egy közgyűlési döntést csak közgyűlési döntés változtathat meg", viszont az építkezés felfüggesztésének hátterében politikai döntés áll, amit jóval könnyebb megváltoztatni.
Mint mondta, az építkezés felfüggesztése után biztonsági okokból döntöttek úgy, hogy felállítják a szobrot alkotó négy és fél tonnás acélelemeket, amelyek addig a földön hevertek.
"Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy Veszprémben az önkormányzat új, fideszes vezetése két órával mandátuma kézhezvételét követően, 2006. október 13-án, hatósági úton leállíttatta a Rajk László által tervezett, pályázatgyőztes 1956-os emlékmű építését" - áll az SZDSZ közleményében, amit hétfőn juttattak el a távirati irodának.
"A lényegében kész emlékmű felavatását sem tervezik. Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján különösen szégyenteljes ez az eljárás" - írják.
Az SZDSZ a dokumentumban arra kéri Navracsics Tibort, Veszprém országgyűlési képviselőjét, "ítélje el a történteket, akadályozza meg a pusztítást".

2006. október 16. (MTI)

Fegyveres harcok 1956-ban és a forradalom utáni megtorlás - konferencia az Akadémián

A kommunista pártban lefolytatott politikai harc és az annak nyomán bekövetkezett fordulat nélkül a forradalom sohasem jutott volna győzelmi szakaszába - mondta Ripp Zoltán, a Politikatörténeti Intézet főmunkatársa hétfőn Az 1956. évi magyar forradalom 50 év után címmel kezdődött kétnapos konferencián.
Korlátozott értelemben lehet beszélni a forradalom győzelméről, hiszen annak céljai nemcsak a deklaráció szintjén, hanem egyértelmű döntésekben is kiteljesedtek - mutatott rá Ripp Zoltán a Magyar Tudományos Akadémián elmondott előadásában.
Biztosan nem állítható, hogy a november 4-ig elért eredmények mellett fenntarthatóak lettek volna a kialakult politikai viszonyok - fűzte hozzá.
Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója a forradalom utáni megtorlásokról szóló előadásában elmondta: a megtorlások 1956 decemberében kezdődtek, és egészen 1963 tavaszáig tartottak.
Több mint 340 embert végeztek ki 1956-os ügyből kifolyólag - tette hozzá.
Rainer M. János azt mondta, hogy a megtorlások három funkciót töltöttek be: a pacifikációt, az elrettentést és a berendezkedő apparátus bosszúvágyának kielégítését.
Litván György történész előadását a szerző távollétében Kende Péter akadémikus ismertette. Litván kiemelte, hogy a Kádár-diktatúrában az elhallgatás volt a meghatározó 1956-tal kapcsolatban a sajtóban, a könyvkiadásban és az oktatásban is.
"Imperialisták által szított ellenforradalomnak" nevezték a történteket. Jellemző volt, hogy az ellenzéki mozgalmak az 1956-os események köré is szerveződtek. Ezek közül a csúcspont Nagy Imre 1989-es újratemetése volt, ami százezreket mozgatott meg.

2006. október 16. (MTI)

Ökumenikus istentisztelettel emlékeznek a történelmi keresztény egyházak 1956 évfordulójára

Ökumenikus istentisztelettel emlékeznek meg a magyar történelmi keresztény egyházak az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 22-én a budapesti Szent István bazilikában - közölte Erdő Péter bíboros, prímás hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ökumenikus imádságot, amelyen várhatóan jelen lesznek az első számú állami vezetők is, az 1956-os hősökért és áldozatokért szervezik az egyházak.
Erdő Péter bíboros külön kiemelte, hogy a délután négy órakor kezdődő istentiszteleten jelen lesz Angelo Sodano bíboros is, akit XVI. Benedek pápa személyes követének nevezett ki az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából Budapesten rendezett ünnepségekre.
A bíborosi testület dékánja pápai legátusként a Szentatya üzenetét, a pápai áldást hozza magával - mondta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.
Erdő Péter bíboros emlékeztetett arra, hogy a püspöki konferencia engesztelő imaévet hírdetett az idén az 1456-os nándorfehérvári diadal és az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából. Hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés kedvező fogadtatásra lelt a magyarországi, a szomszédos országokban és a nyugati szórványban élő magyar katolikus közösségekben, lelkileg megmozgatta ezeket a közösségeket.
Külön kiemelte, hogy idén augusztus huszadikára már több mint egymillió négyszázezer katolikus hívő tett írásos felajánlást arról, hogy imádságával csatlakozik az engesztelő imaévhez.
A bíboros az engesztelő imaév fontos eseményei közül kitért arra, hogy a magyar és a szlovák püspöki konferencia jelentős kiengesztelődési aktust tett: bocsánatot kért egymástól és megbocsátott egymásnak. Hangsúlyozta, ez a gesztus is remélhetőleg segíteni fogja a két nép közötti lelki kapcsolatok javulását, mint azt a lengyel és a német püspökök történelmi példája bizonyította.
Bejelentették, hogy október 22-én Erdő Péter bíboros látogatást tesz a budapesti amerikai nagykövetségen, ahol az 1956-os forradalom leverésétől 1971-ig menedéket kapott a néhai Mindszenty József bíboros.
Az imaév fontos eseménye lesz az 1956-os forradalomra történő megemlékezésekhez kapcsolódva a portugáliai Fatimába, a katolikus világ egyik leglátogatottabb kegyhelyére szervezett nemzeti zarándoklat október 17. és 20 között.
Fatimában az államalapító Szent István király szobra mellett az 1956-os forradalom után épült magyar keresztút, valamint egy kis kápolna emlékeztet Magyarországra.
A nemzeti zarándoklaton mintegy ezer magyar hívő vesz részt, jelen lesz Erdő Péter bíboros vezetésével szinte a teljes magyar katolikus püspöki kar.
A sajtóértekezleten bemutattak két, az 1956-os évfordulóra megjelent kiadványt is.
A Szent István Társulat az 1456-ból és 1956-ból származó pápai üzeneteket gyűjtötte össze az Erősítsd testvéreidet! című kötetben. A pápai dokumentumokat, köztük XII. Piusz pápa 1956-ban tíz nap leforgása alatt kiadott három enciklikáját Mészáros Tamás történész elemző tanulmánya egészíti ki.
Az Új Ember kiadó A katolikus egyház 1956-ban című könyvet jelentette meg az évfordulóra. A mintegy háromszáz oldalas kötetben számos, a nagyközönség számára eddig teljesen ismeretlen dokumentum bizonyítja, hogy az 1956-os forradalomból a katolikus egyház is kivette a maga részét.

2006. október 16. (MTI)

Koncert - Hangverseny 1956

Neves lengyel zeneszerzők műveit adják elő az 1956-os forradalom emlékére és tiszteletére rendezett ünnepi koncerten a Művészetek Palotájában október 24-én - tájékoztatták az MTI-t a szervezők.
A koncertet, amelynek műsorán Magyarországon először elhangzó művek lesznek, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetsége szervezi a budapesti Lengyel Intézettel és a Művészetek Palotájával közösen.
A műsorban kortárs lengyel zeneszerzők négy alkotása szerepel: Artur Malawski: Hungaria 1956, Witold Lutoslawski: Gyászzene, Krzysztof Penderecki: Lacrimosa és Wojciech Kilar: Exodus című műve. Az előadásban a Lengyel Rádió Nemzeti Szimfonikus Zenekarának és a Lengyel Rádió Kórusának működik közre. A darabokat Lukasz Borowicz vezényli.
A szervezők emlékeztettek rá: a lengyelek története szorosan összekapcsolódott a magyarországi '56-os eseményekkel, hiszen azok október 23-án a budapesti Bem szobornál tartott diáktüntetéssel kezdődtek, amelyet a poznani munkások és a lengyelországi megmozdulások iránti szolidaritás kifejezésére szerveztek. A magyar október idején a lengyelek tömegesen fejezték ki szolidaritásukat. A hangverseny fővédnökei Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke és Lech Kaczynski, a Lengyel Köztársaságelnöke.
(MTI-Panoráma)

2006. október 16. (MTI)

Zene - Köszönjük, Ausztria!

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Magyar Állami Népi Együttes lép fel azon az ünnepi esten, amelyet az 1956-os forradalom 50. évfordulója kapcsán Köszönjük, Ausztria! címmel, október 17-én, kedden tartanak Bécsben, az Austria Centerben, a két ország legmagasabb közjogi méltóságainak részvételével.
Az emlékbeszédek utáni műsor első részében a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Mozart K. 453-as G-dúr zongoraversenyét játssza, amelyet Kocsis Zoltán a zongora mellől vezényel, ezután Bartók Tánc-szvitjét adják elő. Szünet után az idén 55 éves Magyar Állami Népi Együttes, Magyarország első számú kortárs néptánc-együttese tiszteleg az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtt. Műsorukat az elmúlt évek két legsikeresebb produkciójából, a Naplegendából és a Pannon freskóból válogatták Mihályi Gábor rendező-koreográfus vezetésével.
(MTI-Panoráma)

2006. október 16. (OS)

OS - MVSZ - rendkívüli emlékező Küldöttgyűlés - koszorúzás, nyilatkozat

MVSZ - rendkívüli emlékező Küldöttgyűlés - koszorúzás, nyilatkozat A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) rendkívüli, emlékező küldöttgyűlésének résztvevői vasárnap koszorút helyeztek el a Köztemető 301-es parcellájánál, ahol Hegedűs Loránt református püspök mondott imát. Mózes Árpád erdélyi evangélikus püspök az 1956-os forradalom erdélyi mártírjaira emlékezett, Szekeres Gyula küldött pedig a gulágon elpusztult hősök emléktáblájánál helyezte el az emlékezés koszorúját. A küldöttek a Hősök terén megkoszorúzták Bocskai István fejedelem szobrát, ezzel emlékezve a Bocskai szabadságharc kitörésének 402. évfordulójára. Az eseményen Okos Márton küldött mondott emlékbeszédet. A Magyarok Világszövetsége rendkívüli emlékező Küldöttgyűlése nyilatkozatot fogadott el az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulóján. A nyilatkozat megállapítja: Október 23-a az Evangélium szellemében született ünnepünk. Világtörténelmi jelentőségét is az adja, hogy nem egy volt csupán a forradalmak sorában, hanem egyben üdvtörténeti jelentőségű társadalmi robbanás. A nyilatkozatban arra kérik a protestáns egyházak vezetőit, hogy az 1956-os magyar forradalomra és a hősökre emlékezve, október 23-tól a déli harangszó szóljon gyülekezeteikben is. Az MVSZ küldöttgyűlésén elfogadott nyilatkozat méltatja a lengyel-magyar testvéri kapcsolatokat és szimbolikus jelentőségű eseménynek tartják, hogy Lengyelország miniszterelnöke és Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke, az MVSZ tiszteletbeli elnöke közösen tisztelegtek 1956 hőseinek emléke előtt 2006. január 17-én. A kioltott életek tízezreiért, az okozott szörnyű pusztításért az MVSZ rendkívüli emlékező Küldöttgyűlése kezdeményezi és követeli kártérítés fizetését az agressziót elkövető Szovjetunió utódállamaitól - tartalmazza a nyilatkozat. A Küldöttgyűlése úgy ítéli meg, hogy az 1956-os sortüzek, a tömeggyilkosságok, valamint a forradalom leverését követő megtorlás éveiben végrehajtott kivégzések kimerítik a népirtás fogalmát és nem évülnek el. Éppen ezért az MVSZ követeli az igazszolgáltatási eljárás elindítását. A nyilatkozat tartalmazza: Magyarországot ma is azok az erők tartják hatalmukban, melyek ellen a 1956 októberében felkelt a magyar nép. Ma is "hazudnak reggel -éjjel -este" az egykori hatalomgyakorlók mai leszármazottai. Ezért egy igazi 56-os nem ünnepelhet velük. A nyilatkozat elfogadói közösséget vállalnak a Kossuth téren tüntető magyar testvéreikkel.
Kiadó: Magyarok Világszövetsége

2006. október 16. (MTI)

Kultúra - 1956 a karikaturista szemével

Victor Weisz (1913-1966) brit karikatúraművész emlékkiállítása nyílt hétfőn a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában az '56-os forradalom 50. évfordulója alkalmából.
Victor Weisz egyik rajzán - amely a News Statesman című amerikai lap 1956. november 17-i számában jelent meg - sírkövek, rajtuk nevek, az egyiken Rajk Lászlóé, a temető előtt szovjet tank, alatta írás: A cár megijedt és manifesztációt adott ki: "A halottakat engedjétek szabadon, az élőket vessétek börtönbe".
A Daily Mirror című angol lap 1956. november 21-én közölte a következő karikatúrát: a romok között Hruscsov szovjet pártvezér áll kíséretével és azt mondja:" Csak azért, mert népi demokrácia, azt hiszik, hogy képesek működtetni?"
Hardy Mihály, a MÚOSZ alelnöke megnyitójában azt emelte ki, hogy az '56-os megemlékezésnek szokatlan formáját választották, amikor karikatúrákat állítottak ki. Ő azonban örül a tárlatnak, mert a külpolitikai karikatúra, amelyet Victor Weisz művelt, ma már kihalóban levő műfaj, ráadásul ez a kiállítás új szemszögből, a külföldi szemével mutatja be az 1956-os eseményeket.
Békési Joe karikaturista - aki a MÚOSZ karikaturista szakosztályának volt évekig elnöke - kutatta, válogatta és szervezte ezt a tárlatot Mark Bryanttel, a London Press Club titkárával. Elmondta az MTI-nek, hogy akkor ismerkedtek össze és határozták el, hogy összegyűjtik Victor Weisz e témájú karikatúráit, amikor Bryant öt éve tartott egy előadást A brit karikatúra szerepe az 1956-os forradalomban címmel. Ráadásul Mark Bryant jóban volt Weisz nővérével, és a karikaturista legjobb barátját is ismerte.
Victor Weisz magyar családban Berlinben született. A berlini Művészeti Egyetemen tanult, mígnem apja tönkrement és öngyilkos lett. A gyerekek, a két fiú és a leány dolgozni mentek. Victor lapoknak rajzolt, de 1933-ban, Hitlerről készített karikatúrája miatt kiutasították Németországból. Előbb visszatért Budapestre, majd 1935-ben bátyja után ment Londonba, és ott is élt haláláig, amelynek 40. évfordulójáról is megemlékeztek kiállítása nyitóestjén. Ott volt Viktor Weisz 92 éves, Budapesten élő unokaöccse, Pataki Ervin biológus, aki az MTI-nek elmondta, hogy ő is rajzol, csak rovarokat.
(MTI-Panoráma)

2006. október 16. (MTI)

Sólyom László: a fiatalok feladata, hogy 1956-ot valódi nemzeti ünneppé tegyék

Azoknak a fiataloknak kell megteremteni 1956 mítoszát, akik már a szabadságban születtek: az ő feladatuk és felelősségük, hogy 1956-ot valódi nemzeti ünneppé tegyék - mondta a köztársasági elnök hétfőn Kalocsán, a forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére felállított emlékmű avatásán.
Sólyom László szerint egy ünnepnap nem attól lesz ünnep, hogy a Parlament elrendeli, "hanem attól lesz ünnep, ha az emberek a szívükbe befogadják".
A köztársasági elnök kitért arra, hogy 56-tal kapcsolatban minden nemzedéknek megvan a felelőssége.
Saját nemzedékéről szólva kijelentette: "az én nemzedékem, hogy ha 1956-ról gondolkodik, akkor saját életéről kell, hogy elgondolkodjon".
A köztársasági elnök felidézte, hogy 1956 ugyan nagyon rövid ideig tartott, de "1989-ben még egyszer felfénylett" az ünnep.
Emlékeztetett arra, hogy Nagy Imre temetése az egész országot megrázta, mert kihúzta a talajt a Kádár-rendszer alól, megszüntette annak legitimitását, nyilvánvalóvá tette, hogy hazugságra épült az egész rendszer.
"Aztán megint nagyon gyorsan felejtettünk (...) elkezdődött a tények tisztázása, de már nem a nép előtt, hanem a történészek szakmunkáiban" - fűzte hozzá.
Sólyom László szerint, most ott tartunk, hogy az "értelmezések értelmezéséről vitatkoznak szűk értelmiségi körök", de ebből kimaradnak az emberek, például azok is, akiket nem végeztek ki, hanem ott szenvedtek a kalocsai börtönben.
Hozzátette: akik kijöttek onnan, vagy kijöttek a többi börtönből, azok végig "magukon érezték a rendszernek a kezét", végig érezték azt, hogy nem lehettek soha szabad emberek.
Szólt arról is, hogy öröm felavatni egy ilyen emlékművet, mert ez mégis azt mutatja, hogy vannak, akik törődnek az egykori hősökkel.
Benedek György Kossuth-díjas szobrászművész nagyméretű, a kalocsai női börtön sarkába épített szoborkompozíciójáért Sólyom László ezért védnökséget is vállalt.
Török Gusztáv Andor, Kalocsa polgármestere rövid beszédében kiemelte, hogy a "A szabadulás kútja" elnevezésű emlékmű a kalocsai női börtönben az 1940-es évektől az 1960-as évekig fogva tartott, több mint 500 politikai elítélt asszonynak, lánynak és anyának állít emléket.

2006. október 16. (MTI)

Németh Zsolt interpellálni fog a New York-i 56-os megemlékezések ügyében

Hofer László, az MTI tudósítója jelenti:
Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke interpellációval fog fordulni Göncz Kinga külügyminiszterhez, amiért a kormány "még csak államtitkári szinten sem képviselte magát" a vasárnapi New York-i 56-os megemlékezéseken.
"A magam részéről nagyon sajnálatosnak tartom, hogy a magyar kormány még csak államtitkári szinten sem képviselte magát a megemlékezéseken" - mondta az MTI-nek az ellenzéki politikus az 1989-es magyar átmenetről hétfőn az ENSZ-székházban megnyílt fotótárlat megnyitója után.
Németh Zsolt - aki Szabó Vilmos (MSZP) bizottsági alelnökkel a külügyi bizottságnak az Egyesült Államokban tartózkodó delegációját vezeti - azt mondta: felemelő, méltóságteljes megemlékezéseket rendeztek vasárnap New Yorkban.
A város egyik legrangosabb koncerttermében, a Carnegie Hallban nagy sikerű 56-os emlékkoncertet rendeztek; George Pataki, New York szövetségi állam magyar származású kormányzója köszöntötte az egybegyűlteket. A New York-i Magyar Református Templomban ökumenikus misét tartottak, az Egyesült Államok legnagyobb katolikus székesegyházában, a Szent Patrick Bazilikában pedig külön a magyar forradalom emlékének szentelt istentisztelet volt, a New York-i püspök mondott beszédet.
Németh Zsolt hangsúlyozta: már egy éve ismert volt, hogy az amerikai magyarság 56-os megemlékezéseinek központi eseményeit vasárnap New Yorkban rendezik meg.
A fideszes politikus kifogásolta, hogy a külügyminiszter asszony - jóllehet a napokban Amerikában járt, fellépett egy floridai konferencián - nem utazott el New Yorkba.
"Talán nem okozott volna nehézséget, ha ezeket a megemlékezéseket is útba ejti" mondta. Kifejtette, George Pataki részvételével "nagyon magas protokolláris szinten bonyolódott ez a rendezvény, indokolt lett volna" a külügyminiszter jelenléte.

2006. október 16. (MTI)

Nem osztoznak a Kossuth téri tüntetők

Eredménytelenül végződött a rendőrség és a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 közötti megbeszélés a Kossuth téren megrendezésre kerülő állami megemlékezések lebonyolítása ügyében, mert a demonstrálók nem hajlandók sem elhagyni, sem pedig megosztani a teret - jelentette be Takács András, a demonstráció főszervezője hétfő este a Parlament előtt.
Takács András úgy fogalmazott: az állami ünnepségek idejére sem adják át a több mint egy hónapja birtokba vett teret, és ideiglenesen sem vonulnak sehová. Október 23-án délben kezdik meg forradalmi ünnepségüket, az est főszónoka Rácz Sándor, az 1956-os Budapesti Munkástanácsok elnöke, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke lesz. A Parlament előtt tüntetők a délelőtti ünnepi állami zászlófelvonáson "méltóságteljesen, önkorlátozással vesznek részt", tisztelegve a magyar nemzet szimbóluma előtt.
A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 politikai ügyvivője közölte: a Parlament előtt sajtófotó-kiállítást rendeznek "a karhatalmi brutalitásról és az emberi jogok megsértéséről", majd az állami ünnepségre érkező külföldi diplomatáknak és tudósítóknak angol nyelvű petíciót adnak át.
Elmondta azt is, hogy napokon belül felhívással fordulnak a magyar állampolgárokhoz, hogy a nemzeti ünnepről méltó módon emlékezzenek meg.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek hétfőn este elmondta: a rendőrségnek nem feladata a terület megosztásának engedélyeztetése, abban a szervezőknek kell megállapodniuk. Schőn Péter hozzátette: a rendőrségnek kizárólag a törvény által előírtakat betartva a rendezvény biztosítása a feladata.
Bene Gábor, a Kossuth téri demonstráció főmoderátora úgy fogalmazott, hogy minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy eltávolítsák őket a térről ezért 20-ra virradó éjjel a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 és a Forradalmi Nemzeti Bizottmány teljes vezetősége a téren fog éjszakázni, és erre kérte a tüntetőket is.
Hétfő este kihangosított telefonon szólt a Parlament előtt demonstrálókhoz Spányi Antal, székesfehérvári püspök és a "politikai foglyok" szabadon bocsátása mellett, a hazugság elleni fellépésre szólította fel az egybegyűlteket.
Hétfő este 10 óra után alig több mint százan maradtak a téren, sokan korábban hazamentek a hideg miatt.
Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tagja az egybegyűlteknek elmondta, hogy hétfőn a Nemzeti Nyomozó Iroda tanúként hallgatta meg abban az ügyben, hogy pár napja a szónoki emelvényen egy fiatalember lázító beszédet tartott.
Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az MTI-t hétfőn arról tájékoztatta, hogy lázadás előkészülete miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen, aki a Kossuth téren úgy fogalmazott: "Magyarország csak fegyverrel vívhatja ki szabadságát".

2006. október 16. (Népszabadság)

A csodálatos kilátástalanság forradalma volt

Paul Lendvaival '56 tabuiról beszélgettünk a Kossuth tér sarkán. Az '57 óta Ausztriában élő újságíró a németül és angolul is olvasható kötet kapcsán beszélt lapunknak az ötvenéves múlt arcairól, és az ünneplést nehezítő, "deprimáló" jelenről.

- Meglepő a cím: "tabuk nélkül". Tizenhat évvel a rendszerváltás után miféle tabukra utal?

- Az nyilvánvaló, hogy a Kádár-rendszer 33 éve alatt tabu volt '56-ról beszélni; a Nyugatból való kiábrándulás és a Kádár-korszak koncessziói mély álomba ringatták a társadalmat, és a többség meg is kötötte ezzel a maga békéjét. A "néma hagyomány" időszaka után, a rendszerváltozással kezdődően a forradalom története a belpolitikai összetűzések középpontjába került, vagyis politikai aprópénzre váltották. Az alapvita persze Nagy Imréről szólt: ő a kommunisták között áruló volt, mert nemcsak saját személyisége, de ideológiája határain is túlment, a másik oldalon viszont sosem bocsátották meg neki, hogy a munkásmozgalomban nőtt fel, és hogy utolsó pillanatáig kommunista és patrióta volt - egyszerre. Még ma is tabu arról beszélni, hogy Nagy Imre a KGB jogelődjének, az NKVD-nek a tisztje is volt az emigráció éveiben, és embereket juttatott kivégzőosztag elé. Az erről szóló iratokat '89-ben az MSZMP Központi Bizottság is megszerezte, így próbálta Grósz Károly megakadályozni Nagy Imre rehabilitációját. Mindenki viszi tehát magával a múltját, de ez nem változtat azon, hogy Nagy Imre tétovasága ellenére is igazi hősként viselkedett élete utolsó heteiben.

- Hasonló ellentmondásokról, esetlegességekről a szabadságharcosokkal foglalkozó részben is sokat ír...

- Mert nagyon nehéz egyértelműen megítélni, hogy hol kezdődtek a szabadságharcosok, és hol végződtek a katonák, illetve a párt. Néha egészen apró dolgokon múlott, hogy kiből lett áruló, és kiből hős, sokakat a véletlen sodorta a történelem kellős közepébe. Arról sem szokás beszélni, hogy a szabadságharcosok között is mély különbségek voltak, sőt sajnálatos módon még gyűlöletre is akadt példa. Elég csupán Pongrácz Gergely és Iván Kovács László esetére utalni, utóbbi a Corvin köziek első parancsnoka volt, ma róla csak egy egészen pici tábla tesz említést, miután a Pongrácz testvérek letaszították őt posztjáról. Tabu még beszélni arról is, hogy sokan egymásra vallottak, amikor az életükről volt szó. A Nagy Imre köré csoportosult, párton belüli kommunista entellektüelleket és funkcionáriusokat sem lehet említés nélkül hagyni: Donáth Ferencnek és Losonczy Gézának történelmi szerepe volt, akár Nagy Imre élő lelkiismereteként is tekinthetünk rájuk. Vagy azok a sztálinizmusból kijózanodott vagy eleve szabadlelkületű írók, Háy Gyula és Déry Tibor például, akik szembe mertek nézni önmagukkal és a helyzettel. Noha átéltem, engem a mai napig elbűvöl '56. A könyvvel azt akartam megmutatni, milyen bonyolult, mégis, milyen szép volt 1956. Ilyen soha korábban még nem történt: öt nap alatt egy teljes rendszer a darabjaira esett szét. Fantasztikus kihívás egy történésznek és egy publicistának egyaránt, hogy megpróbálja a szálakat követni.

- A Szabad Európa Rádió erősen vitatható magatartásával külön fejezetben foglalkozik, és világossá teszi: a nyugati intervenció irreális várakozás volt, a szovjeteké elkerülhetetlen.

- A Szabad Európa szerepét nem lehet eléggé kiemelni Nagy Imre tragédiájával kapcsolatban. Amikor följöttem a pincéből az Üllői út és a Liliom utca sarkán, a Kilián laktanyától pár méterre, sosem feledem, azt mondta nekem egy fiatalember: azt hallotta a rádióban, hogy az amerikai csapatok éppen most lépik át a határt. Ezt ugyan így sosem mondta a Szabad Európa Rádió, de valahogy azt a benyomást keltette, hogy komoly nyugati segítség közeleg. Ehhez képest világos: Amerika cinikus propagandakampányt folytatott a Szovjetunióval és gyarmati országaival szemben, anélkül, hogy bármit is terveztek volna. Tudták ugyanis, hogy egy atomháborút kockáztatnának, ha beavatkoznának. A rádióadások félrevezették a közvéleményt, elsősorban a fiatalokat. Ez a forradalom eleve kilátástalan volt, de nem közvetlenül és önmagában váltotta ki a szovjet beavatkozást. Én is hittem, hogy van esély egy demokratikus szocializmusra, de a szovjet vezetés nem adhatta fel egész gyarmati birodalmát. Ma már tudjuk, hogy november 2-án Hruscsovék csak azon vitatkoztak Titóval, hogy miként fojtsák el a forradalmat, és Kádár vagy Münnich legyen-e az ellenkormány feje. '56 a csodálatos kilátástalanság forradalma volt.

- Most délután van, a Kossuth tértől néhány méterre beszélgetünk, a szónoklatok tisztán idehallatszanak. Milyen érzéseket váltanak ki a mostani események önből?

- Amit látok, deprimál. Ez nem forradalom, hanem egyes csoportok valamiféle szabad tevékenysége, amely árt a nemzet tekintélyének és a magyar parlamentarizmusnak. Persze a kormánynak is, de a miniszterelnök beszéde nekik többet ártott. A legtöbbet viszont az ellenzéknek árt mindez. Mert nekik tudniuk kellene, hogy demokráciában egy kormányt csak szavazócédulával lehet leváltani, nem baseballütőkkel. Kritizálni persze bárkit lehet, de amikor a nemzetiszocializmust idéző listákat olvasnak fel a téren zsidónak gondolt politikusokról, akkor ettől egy demokratikus ellenzéknek világosan el kell határolnia magát. Nem lehet a rasszizmusból csak egy kiskanálnyit enni, utána pedig túrós csuszát - az nem megy együtt. Én az életemet kétszer köszönhetem Nagy Imrének. '53-ban kihozott az internálótáborból, '56-ban pedig, ha lett volna az a támadás a Corvin köznél, amit a szovjetek akartak, akkor százával, ezrével ölték volna meg az embereket, és talán engem is. Ezért mélyen elítélem azokat, akik valaha mocskot szórtak erre a forradalomra, a magyar társadalmat félrevezették, ma pedig föllépnek, mint '56 eszméinek zászlóvivői, és egy demokratikusan választott kormány ellen agitálnak. Nem akarok neveket mondani, mindenki tudja, hogy kikről beszélek. Ez nem tesz jó benyomást külföldön sem. Lehangoló látni, hogy '56 belső lényegét, tisztaságát mennyivel jobban értékelik Nyugaton, mint itthon.

"Nem én voltam a Fehér Könyv szerkesztője"
A Népszabadság szombati számában Szászi Júlia az '56-os "Ausztriai könyváradat"-ról szóló anyagában új könyvemmel kapcsolatban két valótlan állítás szerepel - kérte Paul Lendvai az alábbiak közlésére lapunkat: Magyarországot 1957. január 12-én (s nem februárban) hagytam el, mint az Esti Hírlap külpolitikusa. Varsói meghívásra (s nem hivatalos kiküldetésben), és február 4-én kértem menedékjogot Bécsben. Mindezt részletesen elmondtam németül írt és magyarul is két kiadásban ("Feketelistákon" 1997 és "Határátlépés" 2002) megjelent önéletrajzomban. A magyar kiadás 173. oldaláról idézek: "Szirmai egy napon fél tucat más újságíróval együtt behívatott a Tájékoztatási Hivatalba, hogy megbeszéljük az "ellenforradalmi eseményekről" készítendő Fehér Könyv szerkesztését (Nagy Imre peréről akkoriban még nem volt szó), s megkért, hogy nézzem át és állítsam össze az addig gyűjtött külföldi sajtóanyagokat. Bizonyára gyávaságból és opportunizmusból nem mondtam azonnal nemet, s néhány órát eltöltöttem azzal, hogy átnéztem és országok vagy nyelvterületek szerint szétválogattam az MTI által rendelkezésre bocsátott újságcikkeket. Ez volt az egyetlen rövid "vendégszereplésem" Szirmai propagandacsoportjában. Később teendőimre és egy küszöbönálló külföldi utazásra hivatkozva sikerült lemondanom a további megbeszéléseket. Annak ellenére, hogy a hazugságoktól hemzsegő kötetekhez semmi közöm nem volt, máig is szégyellem, hogy egyáltalán - valószínűleg gyávaságból - szóba álltam a szervezőkkel".
Szászi állítása, hogy "A Kádár-féle Fehér Könyv egyik szerkesztője" voltam, tehát hazugság.

2006. október 16. (Népszabadság)

Milliárdos üzlet a forradalom évfordulója

Öt-nyolcmilliárdos üzlet - leginkább a kulturális szolgáltatóknak - '56-ot ünnepelni, ebből négyet az állam fedez, a többit az önkormányzatok és a lakosság adja hozzá. Az igazi ünnep azonban a háromnapos hétvége a kereskedőknek és a vendéglátósoknak.
Tíz játékfilm, 26 színházi bemutató, 63 új könyv, 350 helyi rendezvény ünnepli az 1956-os forradalom 50. évfordulóját a hivatalos ünnepségek mellett. Ezen kívül még húsz településen avatnak emlékművet, háromban emelnek Nagy Imre-mellszobrot, de Kéthly Anna mellszobrát, Mindszenty József bíboros emlékére domborművet és Bibó István-emlékszobrot is avatnak az állami ünnep alkalmából.
Az ünnepségekre a költségvetés - a Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint - összesen 3,69 milliárd forint állami támogatást osztott ki, ám az ünnepi üzlet ennél jóval nagyobb. A központi rendezvényekre még 639,9 millió forintot költ a kormány (ezt a megbízást a Merlin Communications Kft. nyerte el), ám az Oktatási és Kulturális Minisztérium 60 milliós értékben támogatta még a 350 különféle helyi eseményt - vetélkedők, megemlékezések, helyi újság ünnepi kiadása. Az önkormányzatok maguk is költenek saját rendezvényeikre - a rendezvényszervező szakmának örömünnep az évforduló. A kevésbé ismert zenészek és a színészek számára egy vidéki félórás előadás esetében elkérhető összeg nagyjából 20 ezer forint, ám a képzett, neves zenésznél ez harmincezer forint. Az országosan ismert színész ötvenezer alatt szóba sem áll a szervezőkkel.
A művészeti élet persze legtöbbet a filmekkel kereshetett az ünnepen: az állami finanszírozású ünnepi tortából legnagyobb szeletet a tíz, ötvenhatos témájú film jelenti. Ezek összesen 1,34 milliárdjába kerültek az adófizetőknek. A tíz film nézettsége persze aligha lehet akkora, hogy az állami befektetés megtérüljön. Szerencsés esetben a most bemutatandó filmek hosszú távon 1-2 milliárd bevételt hozhatnak a moziknak. Feldmájer Sándor, a Filmforgalmazók Egyesületének alelnöke szerint a tíz film közül az Andy Vajna gründolta Szabadság, Szerelemtől lehet az ünnepek alatt legalább tízszázalékos nézőszám-növekedésre számítani.
Ami a színházakat illeti, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) által lebonyolított pályázaton 26 színházi bemutató - köztük 11 budapesti, 12 vidéki és 2 határon túli nyert - ünnepi szám - kereken 56 millió forintot. Nagy András, az OSZMI igazgatója szerint egyelőre forgalomnövekedés még nem érzékelhető a színházak elővételeiben, ahol a vásárlási logika nagyjából ugyanúgy működik, mint a film esetében: egy jó produkció komoly hátszelet adhat a többi darabnak is. A Broadway jegyirodánál úgy tudták: a darabok közül az 56 csepp vér című musicalre jól fogynak a jegyek 6500 forintos áron, a többi jegy tekintetében nem éreztek kimondott forgalomnövekedést.
Nem tört ki forradalom a könyvpiacon sem - már a szó üzleti értelmében -, bár a számítások szerint: az ünnepre megjelenő 63 új könyv, melyet az oktatási tárca 20 millióval finanszírozott - illetve a kulturális alap által 71 millióval támogatott kiadványok, CD- k, illetve CD-ROM-ok egymilliárd forintos árbevételt hozhatnak a kiadóknak. Mindazonáltal Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója szerint a könyvekből befolyó jövedelemre azért lenne nehéz pontos adatot adni, mivel a példányszámok, ahogy az árak is, a néhány száztól a komoly kivitelű, több tízezres nagyságrendig ívelnek.
Továbbra is töretlen a zászlókészítők optimizmusa: az évforduló (és a hetek óta tartó tüntetések) nyomán a piaci szereplők egyöntetűen 5-10 százalék körüli forgalomnövekedésről számoltak be, ami "ágazati" szinten 15-20 milliós többletár bevételt jelent. A gyártók kezére játszik, hogy a kültéri zászlókat évente legalább kétszer cserélni kell, ráadásul magas a lopási arány is. Az egyik cégvezető példaként említette: az ünnepekkor a fővárosi hidakra, illetve az utak fölé kifüggesztett 600 kültéri zászlóból átlagosan 60-80-nak is lába kel a nap végére - ami az ötvenhatos ünnepségek alatt csak a fővárosban legalább 280 ezer forintjába kerül az adófizetőknek.

Háromnapos ünnep - emelt bevétel
Igazi nagy üzletet '56 kapcsán egyetlen dolog jelent: a háromnapos ünnep. A szolgáltatók és a kiskereskedők emelkedett hangulatban várják az ünnepet, pontosabban: a hosszú hétvégét. Az egyik legnagyobb hazai hipermarket-láncnál elmondták: ilyenkor a szokásos hétvégi bevásárlás 10-20 százalékát meghaladhatja a forgalomnövekedés, a vevők érezhetően kissé "túlbiztosítják" magukat.
A hosszú hétvége mindig piros betűs ünnepe a belföldi turizmusnak is, főként a wellness-, illetve a gyógyhoteleknek. Az általunk megkeresett szállodák mindegyikében már telt ház volt, ami jelen esetben az őszi szezonhoz képest átlagosan 30-40 százalékos forgalomnövekedést jelent. Több szálloda is speciális, október 23-i csomaggal készült a hosszú hétvégére. Az éttermeknél már jóval elmosódóbb a kép, az általunk megkeresett vendéglátósok - lényegében az étteremtől a borozóig - úgy becsülték: forgalmuk a hozzáadott harmadik nap miatt összességében 15-20 százalékkal ugrik meg, bár ez helytől függően változik. (B. Z.)

2006. október 16. (Népszabadság, FigyelőNet Online)

Felhívás a Kossuth tér kiürítéséért

Több mint kétszáz neves közéleti személyiség felhívást tett közzé, amelyben felkérik "honfitársainkat, hogy a Forradalom 50. évfordulójának méltó megünneplése, és az arra való felkészülés érdekében függesszenek fel minden térfoglalást, tüntetést október 20. este 7 óra és november 4. éjfél között".
"A forradalom szellemiségében, mely sem térfoglalással, sem retorikával nem zárt ki senkit soraiból, kérjük a folyamatban lévő térfoglalások részvevőinek, szervezőinek megértését. A Kossuth Lajos tér kiürítését október huszadikán este hétig azért kérjük, hogy a hosszas, fokozott használata után az ünnepléshez méltó állapotba lehessen hozni" - áll a felhívásban.
Az aláírók bíznak abban, hogy "a terület eddigi használói eleget tesznek kérésünknek. Ha mégse, akkor felkérjük az illetékes hatóságokat, hogy minden jogszerű eszközzel tegyék alkalmassá a Kossuth Lajos teret e mindannyiunk számára fölemelő évforduló megünneplésére. Onnan szállíttassanak vagy szállítsanak el minden, nem oda tartozó tárgyat, építményt és bódét, az ország háza előtti-körülötti park állapotát, tisztaságát állítsák helyre mindannyiunk számára elfogadhatóan. E terület részleges igénybevételére se adjanak engedélyt a fent megjelölt időszakban, igényelje azt bármilyen társadalmi csoport, érdekképviselet" - áll a felhívásban.
Az ugyanakkor kérdéses, hogy a felhívás mennyire lesz eredményes: tegnap a Kossuth tériek bejelentették, hogy nem mennek el 23-án a térről, "még ideiglenesen sem vonulnak át máshol kiszemelt helyszínre". Ugyanakkor a tüntetők a 23-i délelőtti zászlófelvonás idején "méltóságteljes, csendes önkorlátozással vesznek részt az eseményen", s a déli órákban kezdik meg "forradalmi" ünnepségüket.

2006. október 16. (Magyar Hírlap)

Lehet-e tematikusan alkotni?

Az út - 1956-2006 címmel nagyszabású képzőművészeti kiállítás nyílt múlt héten a Műcsarnokban. A kissé semmitmondó cím, illetve a kiállítás alapjául szolgáló pályázat további tematizálási kísérlete komoly zavart keltett a hazai művészkörökben. A megélhetési képzőművész alkalmi viccétől az elnyomást megélt vagy azt művészete szolgálatába állító alkotó megrendítő vallomásáig ível a skála. A koncepciótlanság és a meglehetősen vegyes felhozatal sötét képet festenek a kortárs magyar képzőművészet állapotáról. Ha ez a válogatás hű tükör, s az állapot eredője egy eltiport forradalom, akkor elérte célját a pályázat. Ezt kötve hiszem.
A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége nyílt - és részben meghívásos - pályázata a meghívóban olvasottak szerint a forradalmi eseményeknek, majd az az utáni évtizedeknek a művészek különböző generációra gyakorolt hatását próbálta felmérni. Az lenne a furcsa, ha az elmúlt ötven év képzőművészete nem kizárólag az az utáni évtizedek (leginkább politikai) hatásáról szólna. A hazugságok és a szürke hétköznapok elől belső emigrációba menekülő művészekről, az indexre tett, majd a rendszer puhulásával fokozatosan lehetőséghez juttatott alkotókról, a kompromisszumkeresőkről vagy azokról, akik a kényszerű generációváltás nyomán már a forradalom utáni évtizedek esztétikai elvárásait tekintették művészi alapállásuknak. És nem utolsósorban azokról, akik a hivatalos, szocreál művészeti dogmák fokozatos tágulásával előbb óvatos, majd egyre erőteljesebb lépéseket tettek a közelmúlt művészi feldolgozására.
Színes és értékes képző- és iparművészet született a forradalom utáni évtizedekben, a hivatalos kultúrpolitika egyre lanyhuló szorításában. E sokszínűség számbavétele lehetett volna e tárlat feladata. Tulajdonképpen ezt az áttekintési szándékot mételyezte meg az erőltetett forradalmi tematika, ami leginkább a pályázati hívószavakban (öröm - remény; gyász - elfojtás; túlélés - menekülés; változás - az út) érhető tetten. A felhívás, hogy akkor most tessék művészileg gondolni valamit 1956-ról. Ez az, amire szerintem a látogatók a legkevésbé kíváncsiak, és ez az, amire a legtöbb csapnivaló példát látni most a Műcsarnokban.
Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a tematizálási szándék egyben rendezőelvvé is emelkedett a tárlaton. A Terror Házából vagy a Holokauszt - emlékközpontból ismert, sötétségből a világosságba vezető díszlet, amely a reménytől az elfojtáson át a túlélésig vezeti a látogatót, tökéletesen agyoncsapja az áttekintési kísérletet. Azt sugallja, mintha a magyar képzőművészet nyílegyenes, huszadik századi történetében egyetlen éles cezúra lenne: 1956.
Nem csoda, hogy számos alkotó meglehetősen tágan értelmezte a pályázati kiírást. Ilyen értelemben menti a tárlatot - a példa kedvéért - Méhes László Langyosvíz című műve, Galambos Tamás Léggömbökje, Kelemen Károly Vasaló medvéje, Bukta Imre vagy éppen Nyári István munkái. Szerepelnek neves művészek a tematikába egyáltalán nem, ám egy átfogó válogatásba annál inkább illő munkáikkal, de akadnak olyanok is, akik előszedték Az út című vagy legalább az arra hajazó alkotásaikat, s akinek ilyen nem volt, gondolt egy nagyot (és sokszor didaktikusat) a forradalomról.
A kiállítás alapkérdése az, hogy miképpen él '56 üzenete a jelenkor művészetében. Óriási szerencse, hogy ahány alkotó, annyiféle ez az üzenet. Kár, hogy az ötvenedik évfordulón e sokféleségből ennyire kevésre vagyunk kíváncsiak.

2006. október 16. (FigyelőNet Online)

A Carnegie Hallban is '56-ra emlékeztek

Nagy sikerű 56-os emlékkoncertet rendeztek vasárnap New York egyik legrangosabb koncerttermében, a Carnegie Hallban, ahol George Pataki, New York szövetségi állam magyar származású kormányzója köszöntötte az egybegyűlteket. George Pataki - aki a forradalom 50. évfordulós ünnepségén Budapesten részt vevő amerikai küldöttséget fogja vezetni - a gálakoncert előtt hangsúlyozta: 1956 egyik legfontosabb tanulsága számára az, hogy "a szabadság nem az ember vele született tulajdonsága, hanem olyan érték, amelyért harcolni kell, amelyet védeni kell". Az amerikai és a magyar himnusz elhangzása után elmondott beszédében kifejtette: a magyarok szabadságharca volt az első repedés a szovjet birodalmon; a forradalom megmutatta a külvilágnak a szovjet rendszer hazugságait.
Simonyi András washingtoni nagykövet hangsúlyozta, hogy 56 álma megvalósult, Magyarország ma demokrácia. Hozzátette, az évfordulóról minden várakozást felülmúló mértékben emlékezett meg Amerika, megjegyezve, George Bush elnök Budapesten járt, hogy tisztelegjen a forradalmárok emléke előtt. A nagykövet felolvasta Sólyom László köztársasági elnök köszöntőjét.
A koncerten megtartották Balázs Ádám, Amerikában élő magyar zeneszerző szimfonikus művének, a Hősök útjának (Path of the Extraordinary) ősbemutatóját. A Los Angelesben élő fiatal komponista az 56-os amerikai emlékbizottság és a New York-i főkonzulátus felkérésére alkotta meg a poémát, amelyet a közönség fölállva tapsolt meg.
A Yale Philharmonia Orchestra a koreai Shinik Hahm vezénylésével Bartók-, Liszt-, Erkel- és Kodály-művekből adott elő részleteket. Fellépett a Takács Vonósnégyes, Frankl Péter zongoraművész, valamint Molnár András és Vizin Viktória operaénekes.
Ugyancsak vasárnap 56 emlékére ökumenikus misét tartottak a New York-i Magyar Református Templomban. Az Egyesült Államok legnagyobb katolikus székesegyházában, a Szent Patrick Bazilikában pedig külön a magyar forradalom emlékének szentelt istentisztelet volt, amelyen beszédet mondott Lakatos István, az 56-os emlékbizottság vezetője.
A bizottság vezetői a Carnegie Hallban rendezett emlékkoncert végén bejelentették, hogy a jegybevételből 56-os emlékművet létesítenek New Yorkban.
A koncert vendégei között volt Németh Zsolt (Fi desz) és Szabó Vilmos (MSZP), az Országgyűlés külügyi bizottságának hivatalos látogatáson Amerikában tartózkodó elnöke és alelnöke.

2006. október 16. (Magyar Hírlap)

A pápa méltatta '56-ot

Az 1956-os szabadságharcot méltatta a budapesti ünnepségekre küldött legátusához írt kinevező levelében XVI. Benedek pápa.
A pápa Angelo Sodano bíborost, nyugalmazott államtitkárt, a bíborosi kar dékánját nevezte ki legátusnak. A kinevező levélben emlékeztetett arra, hogy fél évszázada XII. Pius pápa együttérző lelkülettel kísérte imáival és vigasztalta szavaival a szabadságát védő magyar népet. "Ugyanúgy szeretnénk most mi is nagy örömmel együtt ünnepelni azokon az ünnepségeken, amelyekkel rövidesen megemlékeznek majd Budapesten az ötvenedik évfordulón a hősi népfelkelésről és szabadságharcról. Meg vagyunk győződve ugyanis arról, hogy az ilyen esemény javára szolgálhat e nemes nemzet és egész Európa hitének és egységének. Ezért szívesen fogadtuk Magyarország tiszteletreméltó elnökének, Sólyom Lászlónak a meghívását. Minthogy azonban személyesen nem tudunk elmenni, szívesen és bizalommal ruházzuk rád e feladatot" - írta XVI. Benedek a szeptember 23.-i keltezésű, de most nyilvánosságra hozott levelében.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc fél évszázados évfordulójának jegyében rendezi meg az idén a hagyományos őszi magyar kulturális napokat a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége Prágában, Brünnben, Ostravában és Teplicében. Az eseménysorozat szombaton kezdődött. Ugyancsak szombaton látványos rendezvénnyel emlékeztek meg Brüsszelben is a közelgő évfordulóról: a belga főváros világhírű főterén együttesek adtak koncertet, miközben az érdeklődők magyar ételekkel és borokkal is megismerkedhettek, a felállított hatalmas kivetítőn pedig az 1956-os forradalom korabeli képsorai követték egymást.
Dwight Eisenhower egykori amerikai elnök unokája és Nyikita Hruscsov volt szovjet pártvezető fia részvételével az 1956-os lengyel és magyar felkelésnek szentelt emlékkonferenciát rendeztek szombaton az amerikai Virginia államban. Neves történészeket, diplomatákat és kormányzati tisztviselőket hívtak meg a tanácskozásra.

2006. október 16. (Népszava)

Ban Ki Mun: kemény leszek

Az ENSZ-főtitkárrá választott Ban Ki Mun dél-koreai külügyminiszter azt ígérte, hogy határozott vezetője lesz a világszervezetnek, s óva intett attól, hogy visszafogott jellemét félreértve bárki is "könnyű ellenfélnek" tartsa őt. Ban Ki Mun az interjúban hangsúlyozta, hogy személye visszafogottnak vagy halk szavúnak tűnhet ugyan, de ez nem jelenti, hogy híján lenne a vezetői képességeknek vagy az elkötelezettségnek. Az ázsiaiak értékes jellemvonásnak tartják a szerénységet és a tiszteletadó alázatot, de ezt nem szabad félreérteni. "Határozott döntéseket hozok, amikor csak szükséges" - hangoztatta. A főtitkárrá választás elfogadását bejelentve Ban Ki Mun angolul és franciául mondott beszédében felidézte, hogy tizenkét éves korában iskolájában őt választották ki annak az ENSZ-hez intézett üzenetnek a felolvasására, amelyben segítséget kértek a magyar népnek az 1956-os forradalom idején. "Alig értettem meg az üzenet mélyebb jelentőségét. Tudtam azonban, hogy szükség esetén ott van az ENSZ, hogy segítsen" - mondta a világszervezet megválasztott főtitkára.

2006. október 16. (Magyar Nemzet)

Brüsszelben 1956-ra emlékeztek

Ha már a belgákért nem tudtam, a magyarokért ontottam véremet - mondta beszédében Charles-Ferdinand Nothomb volt belga külügyminiszter a brüsszeli városháza zsúfolásig megtelt nagytermében, miután 56-os emlékéremmel tüntették ki. A szombat esti fogadás házigazdái Henri Simons polgármester-helyettes és Robák Ferenc nagykövet voltak. A ma is aktív politikus - aki az 1956-os forradalom idején egyetemistaként a szovjet nagykövetség előtt a magyar forradalom mellett tüntetett - lapunknak elmondta, külön újságot is készítettek a magyar szabadságharc idején. A tüntetők megrohamozták a brüsszeli szovjet nagykövetséget, és a grófi család sarját akkora erejű ütéssel csapta agyon a nagykövetséget védő egyik rendőr, hogy felfakadt fejbőréből arcára ömlött a vér. Nemcsak a városházán belül, de a brüsszeli főtéren is az ötven évvel ezelőtti magyar forradalomra emlékeztek koncertekkel.

2006. október 16. (Kisalföld)

A világot jelentő Zil-plató

A Civitas Pinceszínház társulata meghívást kapott az október 23.-hoz kapcsolódó állami ünnepségsorozatra a fővárosba. A soproniak 22-én két előadásban mutatják be a Budapesti randevú című dramatizált forradalmi műsorukat az Andrássy úton, egy régi Zil teherautó platóján. Az országból összesen hat társulat léphet fel az ünnepen.
A soproni Civitas Pinceszínház társulatát harmadik alkalommal is meghívták az ötvenhatos forradalomhoz kapcsolódó állami ünnepségsorozatra. A társulat a fővárosban egy díszletekkel berendezett teherautón adja elő az erre az alkalomra színpadra vitt forradalmi műsorát.
- Megtiszteltetés számunkra az ismételt meghívás, hiszen az országból mindössze hat társulat léphet színpadra az eseményen - mondta el a Kisalföldnek Kövesi György rendező, a társulat vezetője. - Október 22-én egy Zil teherautó platóján két előadásban mutatjuk be a Budapesti randevú című darabunkat, mellyel az '56-os "forradalmi fejvesztett kapkodást" szeretnénk megjeleníteni. Minden társulat másképp dolgozza fel a témát, mi nem egy komoly drámában, hanem inkább érdekesen megkoreografált zenés, könnyedebb műfajban gondolkodtunk.
A Civitas várhatóan nemcsak műsorával, de kellékeivel is népszerű lesz a nézők között. - A korábbi évekhez hasonlóan sokszorosítunk az egykori Szabad Nép-újság októberi számaiból, melyekért a nézők tavaly szó szerint megrohamozták rikkancsainkat - folytatta Kövesi György, majd hozzátette: a Dolgozók Világnapja-gyűjteményének eredeti, '55-' 56-os példányait is kiállítják majd a helyszínen. - A korabeli mozgalmi plakátok, falragaszok és röplapok minden évben keresettek voltak, miattuk a közönség nagyon megszerette a társulatunkat.
A nyolc művész október 22-én az Andrássy úton látható. Október 28-án - először Sopronban - a pinceszínházban mutatják be Gogoltól Az őrült naplóját a budapesti színművész, Körtvélyessy Zsolt előadásában, Horváth Csaba rendezésében.

2006. október 16. (Napló)

Egységes nemzetet
Az ünnepség résztvevői százhúsz évet töltöttek börtönben

Veszprém (áj) - A forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepséget az elmúlt szombaton a megyeházán a Magyar Vidék Országos 56-os Szövetség.
Igehirdetésében Szendi József, a veszprémi főegyházmegye nyugalmazott érseke az Ószövetségből Egyiptomi József történetét idézte: testvérei eladták rabszolgának, de József a börtönben is tisztességes maradt.
Szendi érsek hangsúlyozta, még a rabokkal is van terve Istennek, ezért kell minden körülmények között hűségesnek és becsületesnek maradni, soha nem feladva sem a hazát, sem a vállalt elveket. Az ünnepséget köszöntve Kuti Csaba, a megyegyűlés napokban leköszönt elnöke felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon még mindig nagyon sokan nem értik, valójában mi is történt 1956-ban. Ötven esztendeje a forradalom minden perce benne élt az emberekben, akkor képes volt egységet alkotni a magyarság - ezért ma furcsa, hogy miért akarnak szétverni egy nemzetet. Kuti Csaba szerint a jövő záloga pedig ez az egység, amely a lakosságból népet, nemzetet kovácsol. Erre alkalmas lehet az ötvenedik évforduló méltó ünneplése. Beszédében Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány kuratóriumának elnöke - visszautalva Szendi érsek bibliai parabolájára - kijelentette: ezt a nemzetet sokszor eladták rabszolgának, s előfordult az is, saját testvérei részvételével. A rendszerváltás előtti negyven esztendő sem volt egy zarándokút, hanem csak egy pusztai kódorgás, amit nem érdemelt meg a magyarság. Ezért jogosult a nemzet, hogy tizenhat éve szabadon fejet hajthat ötvenhat emléke előtt. Nem felejthető, hogy az elmúlt ezer évben a magyarság minden évszázadban felkelt az elnyomók, a megszállók ellen, mert élt államalapító Szent István király parancsa: megmaradni mindenáron. Az ünnepen több mint száz közéleti személyiség és egykori forradalmár vehette át a szövetség kitüntetéseit Pintér Kornél országos elnöktől, aki elmondta: a teremben ülők a forradalmat és szabadságharcot követő megtorlásban összességében százhúsz évet töltöttek börtönben.

2006. október 16. (Napló)

Még egy lyuk a zászlón
Rajk László szerint politikai döntés az '56-os emlékmű építésének leállítása

Veszprém (vdp) - Annak ellenére áll a megyeszékhelyen a színházkertben az '56-os emlékmű, hogy pénteken a polgármesteri hivatal leállította az építkezést. A kivitelezők péntekről szombatra virradó éjszaka az emlékmű fémelemeit az alaphoz erősítették. A forradalom ötvenedik évfordulóján, október 23-án azonban mégsem avatják fel.
Az emlékmű tervezője és a kivitelezés fővállalkozója is Rajk László építész. Lapunknak elmondta, az emlékmű nagy felületű, súlyos fémelemeit - melyekben többek között megjelenik a lyukas zászló motívum - azért csavarozták oda a korábban elkészített alaphoz, mert az építési területet biztonságosan kell elhagyni. Ez volt az egyetlen biztonságos és jó megoldás - hangsúlyozta.
Ettől függetlenül úgy véli, az építéssel kapcsolatban felmerült kifogások semmiképpen nem indokolják a leállítást, azt egyértelműen politikai döntésnek értékeli. A munkálatok folyamán végig kapcsolatban álltak az önkormányzattal, ha kifogások merültek fel, azt már korábban közölni kellett volna velük. Ilyen azonban nem történt, sőt az alapozásra a hivatal kiadta a teljesítés igazolását. Ez azt jelenti, hogy elfogadták az időközben végrehajtott változtatásokat, azaz - a hivatal eddigi ráutaló magatartásából is az következett - fennmaradási engedéllyel megoldható lett volna a probléma.
Bármi lesz is a vita vége, az már bizonyos, hogy a forradalom ötvenedik évfordulóján, október 23-án nem avatják fel az emlékművet, mert - hangzik a városháza indoklása - nem készült el a környezet parkosítása, sem a hozzá tervezett dísztó. Rajk László közölte, az eredeti tervek szerint is három ütemben történt volna a kivitelezés, az elsőben csak a szobor felállítását írták elő. A közgyűlés által elfogadott pénzügyi keret - az első ütemre húszmillió forint - is ennyit tesz lehetővé. Az eredeti elképzelések szerint ebben a készültségi állapotban tervezték az avatást. A dísztó elkészítésére és a parkosításra az önkormányzat közbeszerzési pályázatot írt volna ki, azaz a lebonyolítás a várost terheli - jelentette ki Rajk László.
A kialakult helyzetről szerettük volna megkérdezni Debreczenyi János polgármestert is, azonban őt tegnap nem értük el. Dr. Herth Viktória, a polgármesteri hivatal kulturális irodájának vezetője megerősítette lapunknak, hogy az emlékművet nem avatják fel október 23-án. Azért nem lesz avatóünnepség - indokolt -, mert az emlékmű magából a szoborrészből, az alatta lévő tóból és a körülötte lévő parkból áll, és ezek kialakítása még nem történt meg. Egy nem teljesen elkészült emlékművet tehát nem avatunk fel - hivatkozott Herth Viktória a polgármester álláspontjára. Arra a felvetésre, hogy ez az ütemezés akkor is ismert volt, mikor az avatást korábban elhatározták, nem kívánt reagálni.
A városi megemlékezést az idén a megyeszékhelyen a színházkerti kopjafa előtt rendezik, köszöntőt Debreczenyi János polgármester, ünnepi beszédet Szűcs István, a Veszprém Megyei Forradalmi Tanács hajdani tagja mond. Ezt követően a Pannon Várszínház erre az alkalomra készített műsorát láthatják az egybegyűltek.

2006. október 16. (Fejér Megyei Hírlap)

Az 1956-os emlékek képekben
Óriásfotó kiállítást rendeztek a helyi művelődési központnál

Bicske (str) - A település 56-os eseményeit dokumentálja az a fotókiállítás, melyet mindenki megpillanthat, ha a helyi művelődési ház mellett visz az útja. A kinagyított képek ugyanis az ablakok fölé kerültek.
Szabadtéri óriásfotó kiállítást rendezett a Petőfi Sándor Művelődési Központ a Nemzeti Évfordulók Titkársága támogatásával.
A 11 felnagyított képből álló fotódokumentációt szombaton helyezték ki az épület ablakaira, így még betérni sem kell a bicskeieknek a művelődési házba, ha a tárlatra kíváncsiak. A képeken az 1956-os forradalom és szabadságharc bicskei eseményeit láthatjuk: ahogy a tömeg vonul a Szent István utcában, a Kossuth utcában, a József Attila utcában, a Hősök terén, szégyentábla a zászló alatt, páncélosok a Kinizsi úton, hogy csak néhányat említsünk.
Ám a képek, így 50 év távlatából már nem biztos, hogy mindenki számára önmagukért beszélnek. Plusz információ azonban nem áll az érdeklődők rendelkezésére sem a kiállításról, sem a képek készítőiről vagy a megörökített események lényegéről. Így tehát egy könnyű sétatempó az, amellyel e képsorozat mellett elhaladva befogadhatjuk a tárlat üzenetét. Lehet azonban, hogy sokaknak idéz ma is élő emlékeket az ötven év előtti történésekről. Vagy ha mégsem, még nem késő valamilyen plusz történettel megállásra és elmélázásra késztetni az utca emberét. Talán ez is a célja az utcai tárlat rendezőinek. A kiállítás ugyanis október 24-ig látható.

2006. október 16. (Népszabadság Online)

Ismét útra kel az "Agyő Európa, Európa agyő"

Egy rangos fesztivál, egy rangos színház: MESS (Szarajevó), Teatro Metastasio (Prato). Az 1956-os forradalom 50. évfordulójának ünnepi hónapjában vendégszerepel az 56-os témát feldolgozó "Agyő Európa, Európa agyő" című zenés fantáziájával a Miskolci Nemzeti Színház.
Az első állomás a szarajevói MESS Nemzetközi Színházi és Filmfesztivál. A második pedig az olaszországi Prato színháza, a Teatro Metastasio, ahol öt alkalommal lép fel a társulat. A teátrum a miskolci előadást a 2006/2007-es évad bérletsorozatában hirdette meg.
A színház ismét külföldre viszi a magyar forradalom hírét egy olyan miskolci darabbal, amely részben a társulat színészeinek 56-os történeteiből született, részben külföldiek - Paolo Magelli olasz rendező, Alexander Balanescu román-angol zeneszerző és Reljka Udovičić horvát dramaturg - jegyeznek.
Az "Agyő Európa, Európa agyő" című fantázia az elmúlt évadban megjárta a Bogotai Nemzetközi Színházi Fesztivált és a Pécsi Országos Színházi Találkozót.

Előadás Szarajevóban - MESS Nemzetközi Színházi és Filmfesztivál:
2006. október 20. - 20 óra

Előadások Pratoban - Teatro Metastasio:
2006. október 25. - 21 óra
2006. október 26. - 21 óra
2006. október 27. - 21 óra
2006. október 28. - 21 óra
2006. október 29. - 16 óra

További információ a www.mnsz.eu oldalon

2006. október 16. (Észak-Magyarország)

Drámában '56-ot

Miskolc - Diákújságot szerkesztenek, filmklubot szerveznek, dokumentumfotó-kiállítás rendeznek az '56-os megemlékezés-sorozat körítéseként a Jezsuita Gimnázium és másik három miskolci egyházi középiskola együttműködésében. A Jezsuita a Lévay, a Kossuth és a Fráter iskolákkal karöltve készít elő megemlékezéseket, nemcsak a közvetlen jubileumra, de az egész hónapra. A fő programpont az október 26-i nap lehet, amikor délután fél 3-től a diákok a "miskolci utcai események dramatizált eljátszására" vállalkoznak, amit 3 órától a városi emlékhelyeket felkereső séta követ (a Kossuth utcai Szabó Lőrinc-emléktáblától indulva - zárás a Petőfi-szobornál). A
A forradalom kirobbanásának kerek jubileumát megelőzi a 20-i ünnepi koncert (este 7-kor az avas-déli jezsuita templomban, díjtalan belépéssel), a 21-i koszorúzás (16.30, Hősök temetője) és a Veczán Pál-díj átadása (este 6, Fráter Gimnázium), 23-án pedig egy családi zarándoklat a szentléleki romokhoz, délutáni ökumenikus hálaadó imával.
Ugyancsak 26-án az említett iskolákon vándorkiállításként végigvonuló képzőművészeti tárlat.
A fent említett fotókiállítást anyagát egyébként a szervezők digitális formában bármely oktatási intézménynek készek a rendelkezésére bocsátani. A filmvetítések helyéül a Kossuth szolgál majd.

2006. október 16. (Hajdú-Bihari Napló)

Debrecen-nyíregyházi egyházmegyei vetélkedő 1956-ról

Polgár - Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmával vetélkedőt rendez október 21.-én Polgáron a Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye és a Polgári Római Katolikus Plébánia. A "Tudnod kell, mi az igazság - 1956" címmel 4 kategóriában - egyéni szellemi vetélkedő, film-dokumentumriport, filmetűd és témainterjú formában - versenyző középiskolás diákok szombaton 10-től 17 óráig mérik össze tudásukat a polgári Ady Endre Művelődési Központban. Főnyereményként 5 napos svájci illetve olaszországi nyeremény utak várják a diákokat, akik az utazásuk alkalmával 1956-ban emigrációba kényszerült magyarokkal találkoznak. A tanulók beszámolnak vendéglátóiknak az 1956-tal kapcsolatos történelmi ismereteikről, hazatérésük után pedig az itthoniaknak mondják el a külföldön megismert magyarok 56-os történeteit.
Október 22-én, vasárnap délelőtt 11 órakor 1956-os emlékművet avatnak Polgáron a Nagyboldogasszony római katolikus templom melletti szoborparkban. A műalkotást Máger Ágnes miskolci szobrászművész készítette a forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára.

2006. október 17. (MTI)

Kerekasztal-beszélgetést rendeztek Prágában az 1956-os magyar forradalom csehszlovákiai visszhangjáról

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti:
Európai mércével mérve is szolid életszínvonallal, valamint a magyarországitól eltérő politikai-társadalmi viszonyokkal magyarázható Muriel Blaive francia történész szerint az a tény, hogy Csehszlovákia lakossága 1956-ban nem lázadt fel a akkori kommunista hatalom ellen, holott a szomszédos Magyarországon rendszerellenes felkelésre került sor, s lázadások voltak Lengyelországban is.
Muriel Blaive, aki jelenleg a bécsi Ludwig Bolmann Intézet munkatársa, hétfőn este a prágai Magyar Kulturális Központban részt vett az 1956-os magyar forradalom csehszlovákiai visszhangjáról tartott kerekasztal-beszélgetésen.
"Csehszlovákia lakosságának jelentős része 1956-ban szimpatizált ugyan a magyarokkal, de miután az országban aránylag magas volt az életszínvonal, a Szovjetunióra mint felszabadítóra tekintettek, s az 1948-ban legálisan hatalomra került kommunista párt pedig szilárd ellenőrzése alatt tartotta a társadalmat, a csehek és a szlovákok körében akkoriban nem alakult ki a magyarországihoz hasonló nagyfokú elégedetlenség" - mondta az MTI prágai tudósítójának a francia történész, aki az Elszalasztott lehetőség címen néhány éve komoly visszhangot kiváltó könyvet jelentetett meg arról, miért maradt "nyugton" 1956-ban Csehszlovákia.
Simon Attila, szlovákiai magyar történész szerint a magyar kisebbség tagjai a csehekénél és a szlovákokénál érthetően jóval nagy figyelemmel kísérték a magyarországi események alakulását, s különösen nagy tiszteletet vívott ki körükben magának Nagy Imre. "A szlovákiai magyarok álláspontját nagyban meghatározta az a tény, hogy az 1948-as fordulat után nyíltan már nem üldözték őket nemzetiségükért" - mondta az MTI-nek Simon, aki a közelmúltban tanulmányozta át ezzel kapcsolatban a csehszlovák belügyi levéltárat.
Kifejtette: szervezett ellenállásra, tüntetésre a szlovákiai magyarok körében nem került sor. Ismeretes azonban számos olyan eset, amikor egyesek nem írták alá a magyarországi eseményeket elítélő nyilatkozatot, vagy esetleg többedmagukkal elénekelték a magyar himnuszt, ami akkor ellenzéki megmozdulásnak minősült.
Az 1956-os magyarországi események szélesebb nemzetközi összefüggéseiről Eva Irmannová történész, a Cseh Tudományos Akadémia munkatársa beszélt. Leszögezte: a magyarországi események bizonysága annak, hogy a világ akkoriban valóban ketté volt osztva, s a Nyugat nem akart beavatkozni a szovjet szférában zajló folyamatokba. Ugyanakkor úgy vélte: Kádár János, miután nem sikerült rábírnia Nagy Imrét az önbírálatra és az átállásra, éppen Nagy Imre bírálatával legitimálta rendszerét.
"Kádár azzal jelölte ki rendszerének a helyét, hogy baloldalon Rákosi Mátyásékat, jobboldalon Nagy Imrééket támadta. Rendszerét ezzel legitimálta. Miután a nyolcvanas évek végén a korábbi +ellenforradalmat+ újra +népfelkelésnek+ minősítették, megszűnt a Kádár-rendszer legitimitása, és megbukott" - fejtette ki az MTI-nek Irmannová. A történész tavaly jelentetett meg érdekes könyvet arról, milyen szerepet játszott a szlovákiai magyar kisebbség Magyarország és Szlovákia külpolitikájában 1989 után.

2006. október 17. (MTI)

OGY - Napirend előtt

Az 1956-os forradalom 50. évfordulója is szóba került a napirend előtti felszólalásokban kedden reggel az Országgyűlésben; az SZDSZ szónoka a megemlékezés tiszteletben tartására szólított fel, a KDNP képviselője pedig kijelentette, hogy nem ünnepelnek együtt azokkal, akik akkor a másik oldalon álltak.
"Semmilyen közösséget nem vállalunk azokkal, akik nem 1956, hanem 1957 örökösei, a forradalmárok emléke tiltja, hogy együtt ünnepeljünk 1956 évfordulóján azokkal, akik akkor a másik oldalon álltak, a forradalom áldozatait nem lehet összekeverni leverésének és elárulásának haszonélvezőivel" - jelentette ki Rubovszky György, a Fidesszel szövetséges KDNP frakcióvezető-helyettese.
Véleménye szerint a forradalom mártírjainak elárulása lenne, ha Apró Antal örököseivel közösen emlékeznének.
A KDNP-s politikus idézett Apró Antalnak, a Minisztertanács akkori és 1957-es elnökhelyettesének Rajk László 1956-os újratemetésén mondott beszédéből, majd Gyurcsány Ferenc miniszterelnökre utalva hozzátette: megértik azoknak az indulatait, akik szóvá teszik, hogy éppen Apró Antal örököse tölti be az egyik közjogi méltóságot, "ráadásul hűen ápolja Apró Antal ekkori kijelentéseit, és azt állítja, hogy az általa elkövetett törvénysértések kijavítására éppen ő a legalkalmasabb".
Fodor Gábor, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese ugyanakkor arról beszélt, elvárható minden polgártól és képviselőtől, hogy tartsa tiszteletben azokat az ünnepeket, amelyeket legitim módon szervez a Magyar Köztársasság, vegyen részt ezeken, és ne zavarja meg ezeket megemlékezéseket. A szabad demokrata képviselő arra kérte politikustársait, hogy szólítsák fel a Kossuth téri tüntetőket, tegyék szabaddá a teret forradalom a méltó megünnepléshez, és kérjenek mindenkit arra, hogy ne zavarja meg a megemlékezést.
Az SZDSZ szerint együtt kellene ünnepelni, azonban el kell fogadni, hogy vannak, akik nem ezt gondolják, így ők emeljenek külön emlékművet, tartsanak külön megemlékezést - mondta.
Fodor Gábor szerint 2006 és 1956 viszonyának megítélésében van eltérés a politikai erők között, vannak ugyanis, akik azt gondolják, hogy a magyar politikát ma is idegen hatalmak ügynökei irányítják. Ezt gondolta Csurka István, és úgy tűnik, hogy Orbán Viktor is egyre inkább ezt gondolja - jegyezte meg.
Szabó Lajos (MSZP) a konvergenciaprogram fontosságáról beszélt napirend előtti felszólalásában, hangsúlyozva, hogy a program végrehajtása legalább minimális együttműködést kívánna az ellenzéktől. Miután még ez sincs meg, a kormánynak meg kell tanulnia "ellenszélben hajózni" - tette hozzá.
Veres János pénzügyminiszter reagálásában azt hangsúlyozta, hogy az unió jóváhagyta a konvergeciaprogramot, egyetért az abban felvázolt fejlődési pályával és hiánycsökkentési tervvel.
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője felszólalásban rossz döntésnek nevezte a Belügyminisztérium megszüntetését, amit véleménye szerint igazol az augusztus 20-án történt tragédia, valamint a MTV székházának "ostromakor" kialakult helyzet is.
Petrétei József, igazságügyi és rendészeti miniszter szerint a belügyminisztérium megszüntetése mellett sok érv szólt, ugyanakkor az irányítási jogkörben változás nem történt.
Jakab István, fideszes képviselő, a Magosz elnöke azt mondta: komoly gazdasági károkat okoz az agrárdiplomácia hiánya. Véleménye szerint az agrár és vidékfejlesztési stratégia csak most készül "sebtében", amikor már az uniós források fogadására kellene készülni.
Gőgös Zoltán, a földművelésügyi minisztérium államtitkára úgy válaszolt: az agrárdiplomáciában Magyarországot nagyon felkészült szakemberek képviselik, ennek eredménye az is, hogy Magyarországon a legéletszerűbb a szabályozás az új uniós tagállamok között.

2006. október 17. (MTI)

Václav Klaus cseh államfő részt vesz a budapesti emlékünnepségeken

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti:
Václav Klaus cseh köztársasági elnök október 22-én és 23-án Budapesten részt vesz az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának ünnepségein - erősítette meg a cseh államfő internetes honlapján, amelyre kedden felkerült a következő napok programja.
A www.vaclavklaus.cz honlap szerint Klaus Budapesten Sólyom László köztársasági elnökkel, valamint az ünnepségeken részt vevő más államfőkkel és kormányfőkkel is találkozik.
Sólyom László a visegrádi országok szeptemberi találkozóján a Prágától északnyugatra fekvő Lányban hívta meg ismételten Klaust a budapesti jubileumi ünnepségekre. A találkozón a szlovák és a lengyel államfő is ígéretet tett az ünnepségeken való részvételre.
Václav Klaus Budapestről visszatérve október 24-én Prágában részt vesz a Miért kell most is felidéznünk az 1956-os magyarországi felkelést című szemináriumon. Az államfő vállalta, hogy személyesen fogja vezetni a szemináriumi vitát.
Csehországban tudományos emlékkonferenciával, történelmi előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, dokumentumfilmek levetítésével és ünnepi hangversenyekkel emlékeznek meg az 1956-os forradalom félévszázados évfordulójáról. A rendezvények október közepétől november közepéig tartanak. A neves történelmi jubileum jegyében rendezi meg az idén a hagyományos őszi csehországi magyar kulturális napokat a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége is.

2006. október 17. (MTI)

Változások a külföldi vendégek körében - kormányszóvivő

Traian Basescu román köztársasági elnök eredetileg Sólyom László államfővel találkozott volna október 22-én, de Indiába utazik, így nem jön Budapestre, a francia miniszterelnök pedig belpolitikai elfoglaltságai miatt nem vesz részt az október 23-ai megemlékezéseken, helyette az Európa-ügyi miniszter képviseli Franciaországot - mondta kedden az MTI-nek Danks Emese.
A kormányszóvivőt azért kereste meg a távirati iroda, mert lapértesülés szerint a román elnök és a francia miniszterelnök lemondta az október 23-i programokon való részvételt.
Danks Emese elmondta: Traian Basescu a tervek szerint október 22-én Sólyom Lászlóval találkozott volna, ám mivel Indiába utazik, nem jön Budapestre. A kormányszóvivő hozzátette, jelen lesz viszont az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségeken Calin Popescu Tariceanu román kormányfő, aki már korábban is jelezte részvételi szándékát.
A francia miniszterelnök belpolitikai elfoglaltságai miatt nem jön Budapestre az október 23-i megemlékezésekre, helyette az Európa-ügyi miniszter lesz jelen - mondta a kormányszóvivő. Mint hozzátette, Franciaországot Catherine Colonna képviseli a nemzeti ünnepen.
Danks Emese kitért arra is, hogy eddig ötvenhat magas rangú külföldi vendég jelezte részvételét az október 23-i rendezvényeken.

2006. október 17. (MTI)

Konferencia az 56-os forradalomról a szegedi egyetemen

A szegedi diákok 1956 októberében érdekvédelmi követeléseik mellett politikai célokat is megfogalmaztak, megalakították az első független hallgatói szervezetet és küldötteket menesztettek a többi hazai felsőoktatási intézménybe - közölte a Csongrád Megyei Levéltár főlevéltárosa kedden a Tisza-parti városban.
Az 1956 október 6-ai Rajk-temetés utáni időszak fordulópontot jelentett a szegedi egyetemi ifjúság számára - mondta Farkas Csaba, a Szegedi Tudományegyetemen Ifjúság és forradalom címmel rendezett kétnapos tudományos tanácskozás nyitóelőadásán.
Október 13-án eljutott Szegedre a fővárosi diákok egy felhívása, amely a kötelező orosznyelv-oktatás eltörlését követelte és arra biztatta a hallgatókat október 22-étől ne jelenjenek meg az orosz órákon. A felhívást Szegeden elkezdték sokszorosítani, és az első követeléshez hamarosan újabbak kapcsolódtak - közölte a történész.
A diákok a következő nap önálló hallgatói mozgalom szervezésébe kezdtek, és október 16-ára nagygyűlést hívtak össze a bölcsészkar Auditórium Maximumába. A gyűlésen a diákok megalakították a párttól független Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét (MEFESZ), elfogadták a szervezet ideiglenes alapszabályát - mondta Farkas Csaba.
A következő napokban a szegedi egyetemi és főiskolai karokon megalakultak a MEFESZ tagszervezetek, október 20-ára pedig újabb gyűlést hívtak össze az Auditórium Maximumba. A diákok itt megfogalmazták tíz érdekvédelmi és hét politikai jellegű követelésüket, melyek többek között a tájékoztatás szabadságát, demokratikus választási rendszer kialakítását, politikai jellegű ügyekben a halálbüntetés eltörlését célozták - tudatta a főlevéltáros.
A hallgatók döntöttek arról is, hogy követeléseikkel küldötteket menesztenek a hazai egyetemekre, így a fővárosba is. Ez meg is történt, a küldöttségek tagjaiként azonban a diákság vezéregyéniségei elhagyták Szegedet és a további események középpontja áttevődött Budapestre - közölte Farkas Csaba.
A kétnapos tanácskozás előadói áttekintik az 56-os forradalom és az azt követő a megtorlások eseményeit, valamint 1956 visszhangját külföldön.

2006. október 17. (MTI)

MEFESZ-megemlékezés az 1956-os forradalom 50. évfordulóján pénteken

A szegedi Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége 50 évvel ezelőtti, 1956. október 20-án tartott programalkotó nagygyűlését idézik fel a Petőfi Irodalmi Múzeumban pénteken rendezendő ünnepségen - közölték a szervezők keddi budapesti sajtóbeszélgetésen.
A megemlékezésen Szegeden készült eredeti hanganyaggal, korabeli fényképekkel idézik fel az ötven évvel ezelőtt történteket. Az ünnepségen felszólalnak az egykori hazai és külföldi Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége (MEFESZ) szervezetek vezetői - közölte Szapáry György, aki még gimnazistaként hagyta el 1956-ban az országot, s később a belgiumi MEFESZ elnöke volt, jelenleg a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
Az évfordulóra könyv is megjelent, 1956 - egyetemisták a forradalomban címmel.
Pomogáts Béla irodalomtörténész, akit a forradalomban vállalt szerepéért internáltak hat hónapra, hangsúlyozta: a napi és pártpolitikától mentes megemlékezést szeretnének, el akarnak távolodni attól, ami az 1956-os forradalom évfordulója kapcsán tapasztalható.
A magyar nemzet sokkal fontosabb a politikai pártoknál és vezetőiknél, s ezeknek kellene alárendelniük magukat a nemzetnek és nem fordítva - mondta, hozzátéve: 1956 egyszerre volt forradalom és népünnepély.
Várallyay Gyula, a Szabad Magyar Egyetemisták Szövetségének elnöke - aki másodéves műegyetemistaként vett részt a forradalomban - azt mondta: megvalósultak fiatalságuk legszebb álmai, valóra váltak, amikért 1956-ban fegyvert fogtak.
A MEFESZ a második világháború után alakult meg, mint a néhány rövid esztendeig életben hagyott magyar demokrácia ifjúsági szervezete. A Rákosi-féle önkényuralom nemsokára felszámolta, illetve beolvasztotta a kommunista pártnak alárendelt egységes ifjúsági szervezetbe.
Az 1956-os esztendő politikai átalakulásai hatására a Szegedi Tudományegyetem MEFESZ-tagsága programalkotó nagygyűlésén elsőként fogalmazta meg azt a 10 pontot - köztük a szovjet csapatok kivonását - amelyek néhány nappal később a forradalom fő követeléseit tartalmazó 16 pont döntő részét alkották. Emellett a szegediek fogalmazták meg elsőként azt az igényt, hogy az egyetemi és főiskolai hallgatók olyan autonóm szervezetbe tömörüljenek, amely a maguk sajátos érdekeit képviseli és nincs alávetve az addigra teljességgel hitelét vesztett kommunista pártnak - olvasható az MTI-hez eljuttatott háttéranyagban.
A MEFESZ 1957. január közepéig végezte munkáját, ezután már nem volt lehetőség tevékenységének folytatására. A nyugati világba menekült magyar egyetemisták ugyanakkor mindenütt létrehozták a maguk MEFESZ-szervezeteit, s megalakult ennek központi vezető intézménye is.
Várallyay Gyula a MEFESZ-szervezetek céljairól elmondta: küldetésüknek tekintették, hogy 1956 eszméit életben tartsák, tudva, hogy itthoni diáktársaikat elhallgattatták. Feladatuknak tartották azt is, hogy a forradalom után külföldre távozott mintegy 8 ezer egyetemista érdekvédelmi szerveként kiharcolják tanulmányaik folytatását, s hogy tovább ápolják a magyar kultúrát Magyarországtól távol is.

2006. október 17. (MTI)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából Mariapia Garavaglia, Róma főpolgármester-helyettese Kovács István római magyar nagykövet jelenlétében megkoszorúzta kedden az 1956-os magyar menekült diákok volt kollégiuma (Via dei Cestari 34.) épületének falán elhelyezett emléktáblát.
A megemlékezésen megjelent a fővárosi önkormányzat több vezetője, a római magyar külképviselet és kolónia számos tagja, a sajtó képviselői. Az egykori diákok képviseletében többek között részt vett Ungár Ferenc orvosprofesszor, firenzei magyar tiszteletbeli főkonzul.
Az évforduló központi rendezvényére a római Sapienza Tudományegyetem és az olasz szenátus közös szervezésében kerül sor november 7-én.

2006. október 17. (MTI)

Kultúra - Spiró-darab bemutatója Poznanban

Nagy sikerű bemutatón ismerhette meg a lengyel közönség a Kossuth-díjas Spiró György Quartett című, csaknem egy évtizeddel ezelőtt írott drámáját, amelyet az 1956-os magyar forradalomról szóló megemlékezések keretében adtak elő Poznanban a Varsói Magyar Kulturális Intézet együttműködésével és támogatásával.
A magyar intézet keddi közleménye szerint az 1956-os témát nagyszerű fordításban, remek rendezésben adták elő, a darabot a Teatr Polski folyamatosan műsorán fogja tartani. A darab rendezője azzal a nem titkolt szándékkal rövidítette le, tömörítette másfél órás kamaradarabbá a több felvonásos művet, hogy megnyerje a fiatalokat, akik szerinte jobban kedvelik a rövidebb színműveket. A bemutató közönsége hálás tapssal fogadta a lengyelül kiválóan beszélő szerzőt is.
A varsói magyar intézet a magyar 1956-hoz fűződő megemlékezés-sorozatot összekapcsolja 1956 júniusának poznani eseményeivel, hiszen azok a magyar október mozgatórugói voltak.

2006. október 17. (MTI)

MTV, Duna, TV2, RTL Klub - október 23-án tíz percig ugyanazt a műsort sugározza a négy televízió

Ugyanazt a műsort sugározza tíz percen keresztül az 1956-os forradalom kitörésének évfordulóján a két közszolgálati és a két legnagyobb kereskedelmi televíziós csatorna - tájékoztatta az RTL Klub sajtófőnöke kedden az MTI-t.
Október 23-án 19 óra 50 perctől 20 óráig közös adásban közvetíti az ünnepséget, és a Felvonulási téri emlékmű avatását a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a TV2 és az RTL Klub - közölte Fazekas László.
Hozzátette, 19 óra 56 perckor egyperces néma csenddel emlékezik meg a négy médium a forradalom áldozatairól.

2006. október 17.

MSZP: Orbán Viktornak csak a hatalom számít, nem pedig Magyarország

Az MSZP szerint Magyarországnak árt Orbán Viktor, és az 1956-os forradalom méltó megünneplését teszi kockára, ha elriasztja a külföldi vendégeket az október 23-i rendezvényekről - közölte Nyakó István a párt szóvivője kedden az MTI-vel.
"Orbán Viktor ártani akar a miniszterelnöknek, még azon az áron is, hogy Magyarország issza meg a levét, ha sikerül a terve, és el tudja riasztani az 56-os forradalom 50. évfordulójára meghívott külföldi vendégeket" - írta a szocialista politikus. Nyakó István kifejtette: Orbán Viktor tisztában van tettei következményeivel, de ennek ellenére minden eszközt bevet a külföldi diplomatáknál, hogy elbizonytalanítsa őket. "Csak remélni tudjuk, hogy ez nem jár sikerrel; de ha mégis, azért egyértelműen és személyesen Orbán Viktort terheli a felelősség" - közölte.
A Magyar Szocialista Párt szerint Orbán Viktor tévúton jár, amikor saját hatalmi érdekeit az ország érdekei elé helyezi. Ezért nyomatékosan felszólítják Orbán Viktort, hogy hagyja abba a "minél rosszabb az országnak, annál jobb a Fidesznek" politikáját, és fejezze be az agitálást idehaza éppúgy, mint a külföldi meghívottak körében.
Az ország többet érdemel annál, mint hogy a nemzet ünnepét pártpolitikai csatározássá silányítsák a radikálisok - közölte Nyakó István, pártja álláspontját tolmácsolva.

2006. október 17.

OS - A Fidesz reagálása Nyakó István közleményére

Magyarország nemzetközi hírének, külföldi megítélésének ma az árt a leginkább, hogy egy hatalmához mániákusan ragaszkodó beteges hazudozó birtokolja a miniszterelnöki posztot. Ma Magyarországon politikai és morális válság van, amelyet Gyurcsány Ferenc okozott. Gyurcsány Ferenc szerepvállalása az 1956-os megemlékezéseken súlyos tehertételt jelent. A Fidesz továbbra is fontosnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc semmilyen nyilvános megemlékező rendezvényen ne szólaljon fel, mert felszólalása nyílt provokáció 1956 szellemiségével és a magyar emberekkel szemben. A Fidesz korábban arról hozott döntést, hogy nem fogja képviseltetni magát rendezvényeken, ahol Gyurcsány Ferenc beszédet mond. A már többször hazugságon kapott, egyre frusztráltabb Nyakó István minden egyéb állítása alaptalan, valótlan vádaskodás, ami szót sem érdemel.

Szijjártó Péter szóvivő
Kiadó: FIDESZ

2006. október 17.

A Kossuth-címer volt az '56-os forradalom meghatározó szimbóluma - konferencia

Az 1956-os forradalom meghatározó szimbóluma a Kossuth-címer volt, a lyukas zászló csak az 1989-90-es rendszerváltás után kapott lényegesen nagyobb hangsúlyt - fejtette ki Gyarmati György történész Az 1956. évi magyar forradalom 50 év után című tudományos konferencián.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának igazgatója a konferencia második napján elmondott előadásában vidéki levéltári kutatásaira hivatkozva közölte, hogy a korabeli röplapokon, a helyi újságokban és a fellelhető dokumentumokban is döntő szerepe volt a Kossuth-címernek, mint a forradalom jelképének.
A Magyar Állam és Társadalom 1956-ban elnevezésű szekcióban felvetődött, hogy miért pont Magyarországon tört ki a forradalom, miközben a szovjet blokk országaiban hasonló folyamatok játszódtak le, mint nálunk. Gecsényi Lajos történész, a szekció vezetője az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a jövőben a közép-európai térségben az ,50-es években lezajlott folyamatok összehasonlító vizsgálatára is nagy szükség lesz.
A szekció ülésen felmerült a forradalomhoz vezető útnak egy másik aspektusa, a magyar társadalmat 1945 és 1956 között ért sérelmek összegződése, valamint az a kérdés is, hogyan jelent meg mindez a forradalmárok követeléseiben.
Több előadó is utalt a társadalmat az ,50-es években ért traumákra. Gecsényi Lajos elmondta, hogy ezek sorában világtörténelmi és mikro-történelmi traumák is voltak. A világtörténelmi traumák közé tartozott Trianon hatása, a két világháború közötti rendszer problémája, 1948, illetve 1953, mint a Nagy Imre által irányított fordulat problémája. Mindezekhez csatlakoztak a mikro-történelmi traumák, amelyet Varga Zsuzsa egyetemi docens a parasztsággal kapcsolatban elemzett. Ilyenek voltak a háború utáni földosztás, 1949-től a kényszer-szövetkezesítés, 1953-tól a termelőszövetkezetek feloszlatása, majd 1955-től az újra-téeszesítés és ezt követően a téeszek szétesése.
Varga Zsuzsa leszögezte, hogy a parasztság elégedetlenségének nemcsak gazdasági okai voltak, az emberi jogok is sérültek, emberi méltóságukban sértették meg az embereket az ,50-es évek első felében.

2006. október 17.

A Fidesz az Astoriánál tartja központi megemlékezését

A Fidesz az Astoriánál tartja október 23-i megemlékezését, amelynek fő szónoka Orbán Viktor lesz - ezt Szijjártó Péter szóvivő jelentette be az elnökség keddi ülése után.
A Fidesz a délután 16.00 órakor kezdődő megemlékezésre 1956 szellemiségének megfelelően, pártállásra való tekintet nélkül, Magyarország minden polgárát várja - mondta a szóvivő, aki még múlt héten jelentette be, hogy a Fidesz önálló megemlékezést tart Budapesten, bár akkor még 14.00. órás kezdést jelentett be.
Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a színpadot az Astoriánál állítják fel, a tömeg így a Rákóczi úton végig a Keleti pályaudvar irányában és a környező utcákban, a Kiskörúton állhat majd. Mint mondta, a helyszínt nem politikai, hanem rendezvényszervezési, technikai okok miatt választották.
A rendezvény fő szónoka Orbán Viktor lesz, a többi szónokról pedig még ezen a héten tájékoztatást ad a Fidesz - mondta a szóvivő, aki kérdésre válaszolva hozzátette: nem kizárt, hogy az ötvenhatosok közül is felszólal valaki a rendezvényen, de arról nem tud, hogy Wittner Mária a felkértek között lenne.
Szijjártó Péter szerint a budapesti megemlékezés mellett a Fidesz helyi szervezetei szabadon szervezhetnek ünnepségeket, ha akarnak, nincs központi iránymutatás ebben az ügyben.
A szóvivő kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy "körvonalazódik a döntés" azzal kapcsolatban, meddig folytatódjanak a Fidesz mindennapi demonstrációi a Parlament előtt, és ezt még október 23. előtt, szerdán vagy csütörtökön bejelentik a Kossuth téren.
Szijjártó Péter közölte: a Fidesz elnöksége arról is döntött, hogy szombaton ülést tart az országos választmány, amelyen Orbán Viktor pártelnök értékeli a Magyarországon kialakult helyzetet. Mint mondta, a jelenlegi egyre mélyülő morális, gazdasági és politikai válságban nem engedhető meg, hogy a Fidesznek ez a"felelős és nagy tekintélyű testülete" ne foglakozzon a helyzetértékeléssel.
A Fidesz kommunikációs vezetője megismételte korábbi bejelentését is, miszerint a Fidesz nem vesz részt azokon az 56-os megemlékezéseken, amelyeken Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólal, de azokon, amelyeken Sólyom László köztársasági elnök mond beszédet, a Fidesz képviselteti magát.
A kormányfő október 23-án a Parlamentben szólal fel, a Budapest '56 Szabadság Nyilatkozat elfogadása után, míg a köztársasági elnök október 22-én az Magyar Állami Operaházban mond beszédet.
Szijjártó Péter ismételten arra kérte a miniszterelnököt, hogy semmilyen nyilvános megemlékezésen ne szólaljon fel, mert ez álláspontja szerint nyílt provokáció lenne 1956 szellemiségével és a magyar emberekkel szemben.
A szóvivő kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az Orbán Viktor által meghirdetett Igen, Magyarország chartát a Fidesz helyi képviselőinek többsége már aláírta, míg a nyáron elindított Jó reggelt, Magyarország akció és aláírásgyűjtés az önkormányzati választásokkal olyan állomáshoz érkezett, amely miatt a "helyzet átértékelése szükséges". Közölte: hamarosan létrejöhet az október 1-je előtt javasolt országos önkormányzati testület is.

2006. október 17.

Fidesz: Orbán Viktor nem beszélt le senkit arról, hogy Budapestre jöjjön

A Fidesz szóvivője szerint Orbán Viktor, amikor a múlt héten nagykövetekkel találkozott, senkit nem akart lebeszélni arról, hogy október 23-án Magyarországra látogasson.
Szijjártó Péter az MTI érdeklődésre kedden elmondta: Orbán Viktor valóban találkozott a misszióvezetőkkel és valóban szóba került az 1956-os forradalom 50. évfordulójának megünneplése, azonban az hazugság, hogy a Fidesz elnöke bárkit is le akart volna beszélni, arról, hogy Magyarországra látogasson a megemlékezésekre.
Mint mondta, Orbán Viktor azt közölte a nagykövetekkel, hogy a Fidesz október 23-án megemlékezést tart, amelyre Magyarország minden polgárát várja.
A külügyi államtitkár hétfőn a parlamentben kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a külügyi tárca számos nagykövettől kapott személyes és telefonos megkeresést azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor nem egyértelműen fogalmazott a magyarországi biztonsági helyzetről azon a találkozón, ami a Fidesz elnöke és a misszióvezetők között zajlott.
Több nagykövet megkérdezte a találkozó után, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulós ünnepségeire érkező állam- és kormányfők biztonságát a külügyminisztérium kellőképpen szavatolni tudja-e - közölte Horváthné Fekszi Márta, Szabó Zoltán (MSZP) azonnali kérdésére válaszolva.
A szocialista képviselő előzőleg arról beszélt: a Fidesz elnöke az egy héttel ezelőtti találkozón mondott beszédében a biztonsági helyzetre hivatkozva "legalábbis óva intette" a budapesti nagyköveteket attól, hogy állam- és kormányfőik október 23. környékén Magyarországra látogassanak.

2006. október 17. (Esztergomi Hírlap)

Forradalom a filmvásznon

Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója előtt tisztelegve vetíti az esztergomi mozi a nemzeti ünnepre készített magyar filmalkotásokat. Mészáros Márta történelmi tablója, Erdőss Pál drámája és Szilágyi Andor Mansfeld című filmje kerül 56 kapcsán a mozinézők elé. A komolyabb alkotások mellett természetesen jó pár hollywood-i és európai friss termés is látható lesz a Kultúrmozgóban.
Gothár Péter, a nagysikerű "Megáll az idő" és az "Idő van" című filmek rendezője most új alkotással jelentkezett, Magyar szépség című alkotásában a tőle megszokott groteszk hangvétellel tart görbe tükröt a ma embere elé, a filmet október 19-étől 25-éig láthatjuk Esztergomban. Ezen alkotással párhuzamosan vetítik Mészáros Márta 56-os filmjét, a Nagy Imre életéről szóló Temetetlen halott című produkciót. A világháború előtti magyar filmek remake-jeit kedvelők egy igazi csemegét, az egykor Latabár Kálmán főszereplésével készült Egy bolond százat csinál modern átiratát láthatják október 26-ától a hónap végéig. Ugyancsak e napokon játssza a királyváros mozija a szintén forradalom témakörében íródott "Budakeszi srácok" című drámát, a filmben Bán János, Dörner György és Fullajtár Andrea remekelnek. November 2-tól 8-ig A király című amerikai filmet nézhetjük meg, az pedig, hogy a főszereplőt Elvis-nek hívják, ne tévesszen meg senkit. Az 56-os forradalom egyik jelképévé váló Mansfeld Péter szerepéről, elfogatásáról és peréről szól Szilágyi Andor rendező új alkotása. A november 9-étől 15-éig vetítésre kerülő film címszerepét Fancsikai Péter, egyéb szerepeit Maia Morgenstein, Eperjes Károly és Pindroch Csaba játssza. Szintén ekkor lesz látható A randevú című magyar produkció a modern mese keretében a társadalom két végpontjának izgalmas találkozását mutatja be Incze Ágnes rendező. A Csoma - legendárium dokumentumfilmet, valamint az "Én, a nő és plusz egy fő" című hollywood-i vígjátékot pedig november 16-ától 22-éig tekinthetik meg az érdeklődők.

2006. október 17. (Népszabadság)

Az '56-osok egysége csaknem teljes

Néhány kivételtől eltekintve együtt ünnepelnek az '56-osok. Legfontosabb szervezeteik részt vesznek az állami rendezvényeken is. A Történelmi Igazságtétel Bizottsága, Rácz Sándor, Wittner Mária, továbbá a Fidesz és a szélsőjobboldali kis pártok nem így tesznek.
Az 1956-os Szövetség múlt héten kiadott közleménye szerint Magyarország tekintélye miatt kiemelkedően fontos, hogy október 23-án közösen ünnepeljenek az egykori hősök. A Politikai Foglyok Szövetsége is a közös megemlékezés híve. Az egykori halálraítélt, Fónay Jenő meleg hangú levelet is írt a Felvonulási téri emlékmű tervezőinek. Az igazolt szabadságharcosok is magukénak érzik a központi monumentumot. Elnökük, Bocskai T. József - Kosáry Domokos és egy saját megemlékezését felolvasó fiatalember mellett - beszédet is mond az avatáson.
A TIB alelnöke, Balás-Piri László - akinek fia a Fidelitas tagja - viszont nem helyesli az összeborulást a "megtorlók utódaival". Ahogyan Rácz Sándor és Wittner Mária sem. A Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökét a Jobbik kérte fel beszédre, míg a Fidesz országgyűlési képviselője sem vesz részt "össznépi" megmozdulásokon.
Információnk szerint ugyanakkor az 1956-os forradalom ma élő legtöbb kiemelkedő személyisége ott lesz azokon az eseményeken, amelyeken a kormány tagjai, illetve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is megjelenik. Ott lesz a Felvonulási téri emlékmű avatásán és a parlamenti ceremónián Nagy Imre mártír miniszterelnök családja, Kopácsi Sándor egykori rendőrkapitány felesége, Gyenes Judith, Maléter Pál özvegye, Vásárhelyi Miklós, a Nagy Imre-kormány sajtófőnökének gyermekei és unokái, a Petőfi Kör egyik vezetője, Litván György, továbbá Mécs Imre, Kende Péter, Fejtő Ferenc, Méray Tibor, Darvas Iván, Halda Alíz, a kivégzett Bali Sándor özvegye, a Donáth és a Gimes család. Jelen lesz az ünnepségeken két korábbi kormányfő, Boross Péter és Horn Gyula is. (Zs. G.)

2006. október 17. (Népszabadság)

Egy misztérium bukása

A semlegesség kimondása nem oka, hanem következménye volt a szovjet katonai inváziónak. Ezt Király Béla, a forradalom egyik katonai vezetője mondta a tudományos emlékezések tegnap tartott csúcskonferenciáján.
Hónapok óta zajlanak és még a következő napokban is tartanak azok a tudományos tanácskozások, amelyek pályázaton nyerték el a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának támogatását. A rendezvénysorozatnak vitathatatlanul "Az 1956. évi magyar forradalom ötven év után" című, tegnap kezdődött, ma is folytatódó nemzetközi konferencia jelenti a csúcspontját. A tegnapi ülésen többen mondtak köszöntőt. Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke Henry Kissinger tanulmányát idézte, amelyben az egykori amerikai külügyminiszter megállapítja, hogy Amerikának nem volt érdeke, hogy háború robbanjon ki, ezért magára hagyta a történelmet író Magyarországot. Király Béla nyugalmazott vezérezredes a forradalommal kapcsolatos tévhiteket cáfolva megállapította, hogy az ország semlegességének kimondása, a Varsói Szerződésből való kilépés bejelentése nem oka, hanem következménye volt annak, hogy az oroszok megkezdték hazánk elözönlését. Egyed Ákos, az Erdélyi Magyar Múzeum Egyesület elnöke azt hangsúlyozta, hogy a határon túli magyarság az ötven esztendővel ezelőtti napokban szívben és lélekben együtt volt anyaországi nemzettársaival. A professzor szerint a magyar nemzet 1848. március 15-én született, 1956. október 23-án pedig újjászületett.
A konferencia bevezető előadását tartó Jürgen Kocka, a Nemzetközi Történész Bizottság most leköszönt elnöke az 1956-os magyar eseményeket egy az angol forradalommal kezdődő világtörténelmi folyamatba ágyazva tárgyalta. Leszögezte, hogy a forradalmon olyan változásokat ért a modern történettudomány, amelyek alapvetően alakítják át a társadalmat és a legtágabb értelemben vett kultúrát. Az első nagy forradalmi ciklus az amerikai és a francia forradalommal vette kezdetét, és az 1848-as forradalmakkal zárult. Az ebben a korszakban zajló átalakulásokra a jogtörés, az erőszak is jellemző, amiként az evolúciós változásoktól való különbözés. Valószínűleg igaza volt Marxnak, aki a forradalmakban a történelem mozdonyát látta, állapította meg a német történész. 1848 után a forradalmi törekvések mind egyértelműbben mutatnak szociális irányba, ami arra utal, hogy az ipari proletariátus követelései kerülnek előtérbe. A következő nagy forradalmak azonban mégsem ott robbannak ki, ahol a proletariátus erős. Az orosz forradalmakhoz hasonló események zajlanak Európa fejletlen részein is, ezeket azonban ellenforradalmak követik. Ám a megrázó átalakulások nem állnak le, hanem Ázsiában - elsősorban Kínában - folytatódnak. A második világháború folyamán és azt követően nemzetközi méretekben sokan reménykednek benne, hogy a szovjet modell megoldást jelenthet a kapitalizmus igazságtalanságaira. Az 1956-os magyar forradalom Jürgen Kocka szerint sok tekintetben az 1848-as forradalmakhoz volt hasonló. Hiszen korántsem csupán szociális célokat tűzött maga elé, hanem átfogó változásokat kívánt elérni a demokratikus viszonyokban, az emberi szabadságjogok és a nemzeti függetlenség terén. 1956 a szovjet modell csődjét jelentette, állapította meg a német történész. 1956-ban egy misztérium bukott meg. Nevezetesen: hogy 1917 világforradalmat indított volna útjára. 1956 megmutatta, milyen törékeny a szovjetrendszer, mennyire a hadsereg erejétől függ a stabilitása.
A másik bevezető előadást Glatz Ferenc tartotta. Az akadémikus egyebek között azt emelte ki, hogy az általánosan elterjedt hiedelmekkel ellentétben 1956 októberében nem valamiféle szociális indítékú lázadás tört ki Magyarországon. A felkelés első számú oka a szovjet megszállásban, valamint az azzal összefüggő politikai és társadalom-lélektani körülményekben keresendő.
Sipos Péter professzor a szuezi válság kérdéseit elemezve arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956 nem csupán hazánk történelmében jelent választóvonalat, hanem a nemzetközi politikában is. A Szovjetunió a kommunista blokkon belüli meggyengülését ekkortól igyekszik a Közel-Keleten, illetve az úgynevezett harmadik világban kompenzálni.
Romsics Ignác a magyar állam és társadalom helyzetéről szólva leszögezte, hogy az 1950-es évek első felében hazánkban nem csupán az 1945-1947 közötti korszakhoz, hanem a háború előtti helyzethez képest is romlottak a viszonyok. A történelmünkben példa nélküli diktatúra jószerével minden magyar családnak okozott sérelmet. A rendszer a saját bázisát sem kímélte. A forradalmat ez az általános, minden területre kiterjedő válság robbantotta ki.

2006. október 17. (Népszabadság)

Ballonkabát a tüntetésekre

- Ezt a ballonkabátot sok másik tüntetésen is viseltem, az egyetemi években végig ebben jártam - mondja mosolyogva dolgozószobájában, a Hofburg Lipót-szárnyában Heinz Fischer osztrák államfő, az 1956-os fotóra, a Szabadságot Magyarországnak táblát tartó fiatalemberre, egykori önmagára pillantva. - Mi, osztrák egyetemisták pontosan felmértük az 1956-os magyar forradalom jelentőségét. Ausztriából 1955-ben vonultak ki az utolsó külföldi csapatok, jól értettük, hogy szomszédaink is szabadságra, függetlenségre vágynak, a szabadulást az idegen hatalom diktátumától - fejtegette a hatvannyolc éves politikus, volt parlamenti elnök, aki 2004 júliusa óta Ausztria államfője.
A 8,2 millió lakosú országban nemcsak a magyar forradalmat kísérte szimpátia, a felkelés leverése óriási felháborodást váltott ki az osztrák közvéleményben. - Nem ez volt az egyetlen tüntetés, amelyet szerveztünk - mondta Fischer, aki '56 őszén vezető funkciót töltött be a szociáldemokrata diákmozgalomban, illetve az egyetemi hallgatói tanácsban. A magyarországi történésekről egyébként a tüntetős fotón mellette látható lánytól, Andrea Strassertől értesült. A ma Kanadában élő nő édesapja, Peter Strasser parlamenti képviselő volt, aki többször ment át Magyarországra. Sőt egyik útjáról magával hozott egy, a börtönből szabadult fiatal nőt - később Strasser felesége, s Andrea mostohaanyja lett -, akitől sokat tudtak meg az akkori politikai helyzetről, a szereplőkről.
A Grazban, szociáldemokrata családban született Fischer édesapja is politikus volt (1956-ig miniszter), aki szintén segített a fiataloknak a tájékozódásban. November 4-e után magyar nagymamája családjából, a Dunántúlról érkeztek unokatestvérek. A rokonok szintén sokat meséltek. Később, sok más egyetemistával együtt Fischer maga is segédkezett a magyar menekülteknek fenntartott traiskircheni táborban, ahol a levesosztás közben ugyancsak volt alkalom a beszélgetésre. S amikor Kéthly Anna Magyarországról menekülve egy ideig Bécsben tartózkodott, a politika iránt érdeklődő Fischer megragadta az alkalmat, hogy személyesen találkozzon az európai hírű szociáldemokrata politikus asszonnyal.
Fischer Magyarország iránti vonzalma megmaradt. Magánemberként 1961-ben látogatott el a vasfüggönyön túlra, látni akarta, hogy Hegyeshalomtól keletre hogyan alakulnak a dolgok. Később a legendás szocdem kancellár, a néhai Bruno Kreisky kíséretében többször járt hivatalos úton Magyarországon. Fischer eljön az október 22-23-i budapesti megemlékezésre, s részt vesz a mai bécsi ünnepi rendezvényen is. - Külön öröm, hogy itt Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is jelen lesz - teszi hozzá.
A magyarországi belpolitikai események kapcsán azt mondja: jót tesz egy országnak, ha politikusai képesek a közös vonásokat az eltérések fölébe helyezni. Lehet nagyítóval nézni, hogy mi az, ami elválaszt, de többet használ, ha a közös dolgok kerülnek előtérbe. Az elmúlt ötven évben Ausztriának azért mentek viszonylag jól a dolgai, mert az ország tanult a korábbi hibákból. Itt a politikai ellenfelek nem tekintik egymást ellenségnek - teszi hozzá.

2006. október 17. (Magyar Hírlap)

Londoni szoborkiállítás '56-ról

Tegnap nyílt meg Lugossy Mária szobrászművész 1956-os kiállítása Londonban, a Londoni Magyar Kulturális Központban. A tárlat a The voice of Freedom (A szabadság hangja) című 1956-os megemlékezés része, Lugossy Mária alkotásai november 13-ig láthatók. A kiállítást Sárközi Mátyás író, újságíró, az Élet és Irodalom londoni munkatársa nyitotta meg.
Lugossy Mária eredetileg ötvösnek készült, ám már pályája kezdetén is a köztéri alkotások érdekelték, amit diplomamunkájának témája is tükröz: egy négyméteres elektronikus óra a Győri Közlekedési és Távközlési Főiskola aulájában.
1973-ban diplomázott a Budapesti Iparművészeti Egyetemen, és pályafutása során jó néhány díjban részesült, egyebek között Japánban, Angliában és az Egyesült Államokban.
Pályája kezdetén sok megbízást kapott köztéri órák létrehozására, ám a Nyugati pályaudvar elé tervezett óra esetéből tanulva már nem vállalt hasonló munkákat. (Lugossy Mária egy nyolcméteres óratornyot tervezett a Déli pályaudvar elé, végül háromméteresre zsugorítva a Nyugati pályaudvar előtt állították fel.) Eleinte fémplasztikák kerültek ki műterméből, nemsokára azonban az átlátszó üveg ragadta meg művészi képzelőerejét.
A rendszerváltás óta számos emlékműszerű bronz- és üvegalkotást hozott létre.
1994-ben elnyerte a székesfehérvári önkormányzat pályázatát egy második világháborús emlékmű megtervezésére.
Két évvel később az 1956-os forradalom negyvenedik évfordulója alkalmából Göncz Árpád javaslatára határozta el az '56-os Emlékbizottság a Forradalom lángja emlékmű felállítását a Parlament előtti téren. A pályázó tervek közül a Lugossy Mária alkotását találta a legjobbnak a szakmai zsűri. 2000-ben pedig ugyancsak meghívásos pályázaton nyerte el Veszprém város megbízását a Millenniumi emlékműre. Máig legismertebb köztéri alkotása a Kossuth téren látható emlékmű.
A Munkácsy-díjas szobrász londoni kiállításán szobrok, fotók, makettek és domborművek szerepelnek.

2006. október 17. (Magyar Hírlap)

Fotótárlat nyílt az 1989-es magyar átmenetről az ENSZ székházában

Annus mirabilis (Csodák éve) címmel fotótárlat nyílt az 1989-es magyarországi átmenetről hétfőn az ENSZ New York-i székházában; a kiállításon javarészben korábban soha nem publikált felvételek láthatók.
Az "1989, Magyarország: az év, amely beteljesítette azt, amit 1956 elkezdett" alcímű kiállítás az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulója előtt egy héttel nyílt meg és október 20-ig látható. A világszervezet diplomatáinak többsége megfordul az ENSZ-székház földszintjén, a Bécsi Kávézó melletti folyosón, amelynek falaira kifüggesztették a 65 fekete-fehér és színes fotót.
Amir Dossal, az ENSZ nemzetközi együttműködési alapítványának (UNFIP) igazgatója a megnyitón arról beszélt, hogy Magyarországon modellértékű békés demokratikus átalakulás ment végbe. "Magyarország az elnyomás ellen harcolt, ez tanulság más országoknak is, hogy meg lehet csinálni" - fogalmazott.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke beszédében kiemelte: a képeken látszik az a fajta lelkesedés a szabadság és demokrácia iránt, ami 1956-ban is jellemezte a magyar társadalmat és amely 1989-ben az egész közép-európai térségben meghatározó volt. "Jelenleg, a Magyarországon és Közép-Európában tapasztalt bizonytalanságok idején annak kell tudatában lennünk, hogy a rendszerváltozás hosszú folyamat. A megoldást az jelentheti, ha vissza tudunk térni azokhoz az eszmékhez, amelyek '56 és '89 idején áthatották a társadalmat" - tette hozzá.
A tárlatot szervező budapesti központú Demokratikus Átalakulás Nemzetközi Központja (ICDT) - kuratóriumának közleménye szerint - a kiállítással mély elkötelezettségét fejezi ki a szabadság és a demokrácia védelme, a világ egészében való terjesztése mellett.
A fényképek nyolc csoportba rendezve mutatják be a rendszerváltást. Fotók láthatók a Kádár-rendszerről, az első politikai demonstrációkról 1988-ból, Nagy Imre újratemetéséről és a kerekasztal-tárgyalásokról. A kiállításon felvételek láthatók továbbá George Bush amerikai elnök 1989-es látogatásáról, a keletnémet exodusról, a szovjet csapatok távozásáról és az első szabad választásokról. A fotók döntően magángyűjteményekből származnak, 26 képet az eseményt szponzoráló MTI kölcsönzött a tárlatra.

2006. október 17. (Délvilág)

Kevés a helyi '56-os emlék a Kurca partján

Alig érkeztek helyi korabeli dokumentumok a szentesi művelődési központba, amely kiállítást rendez az októberi forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére. A fővárosi Nagy Imre-emlékház a jubileumra vándortárlatot kölcsönöz, ezt egészítik ki a helyi levéltár forrásaival.
A szentesi művelődési központ korábban felhívást tett közzé, miszerint dokumentumokat, korabeli tárgyakat vár a lakosságtól, hogy ezekből kiállítást rendezzen az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére. A helybeli családok azonban nem tudtak ilyenekkel szolgálni, mivel ha volt is valamilyen tárgyi emlékük, avagy írott forrásuk a forradalmi napokról és az azokat követő megtorlás időszakából, igyekeztek elégetni a bizonyítékokat. A felhívásra csupán pár darab olyan kép jutott el a művelődési intézménybe, amely az adott korhoz kötődik. Ezek a képek is helyet kapnak a művelődési központ főtéri galériájában október 20-án, délután 5 órakor nyíló emlékkiállításon a szentesi levéltár forrásai mellett. A tárlat nagyobbik hányadát azonban az a válogatás teszi ki, amelyet a fővárosi Nagy Imre-emlékház bocsát a szentesiek rendelkezésére.
A művelődési központ igazgatója főleg a fiataloknak ajánlja az ünnephez kapcsolódva Pozsgai Zsolt Emlékpróba - 19 56 című játékát, amely dalokkal szól a történelemről. A zenét Viktor Máté szerezte. Két előadás lesz október 18-án délelőtt 10-kor és délután 3 órakor a Tóth József Színházteremben. A díjtalanul látogatható műsort Kruzslicz a város szentesi közönségnek szánt ajándékának nevezte.

2006. október 17. (Délmagyarország)

Emlékeimben a MEFESZ - Horváth Dezső jegyzete

"Nehéz lenne nekem a történelmi hitel kedvéért pontról pontra előszámlálnom az eseményeket, meg is írták ezt már sokan azóta, én inkább azt emelném ki újra meg újra, hogy sokan voltunk, akik egyet akartunk, és néhányan olyanok is, akik másként szerették volna."
Nehéz nekem erről a sajnálatosan rövid ideig élő ifjúsági szervezetről úgy írnom, hogy magamat kihagynám. Szó sincsen arról, hogy magamat szidoloznám, vagy dörgölődzni akarnék valakihez is, de benne voltam, és láttam, amit láttam, hallottam, amit hallottam. És mondtam is, amikor mondhattam.
Tegnap volt ötven éve, hogy az egyetem auditórium maximumában tömeggyűlés keretében jelentették be létrejöttét. Előzményeit megírták már, következményeit is, magam csak azt húzogatnám alá, hogy olyan szegedi gondolat indult el akkor, amelyikből sorsdöntő események ágaztak el, és némelyik világtörténelmi színvonalra is emelkedett. Egyetemisták voltunk, felelős korban már, de amikor még volt bennünk elég "rugalom" a változtatásokra.
A gyűlésen jogászok játszották a főszerepet, eltagadni nem lehet, de ránk, bölcsészekre is hárult a felelősségből is, meg a későbbi dicsőségből is, ahogy az akkori egyetem minden diákjára is. Az akkorinál szorosabb és egyetértőbb kapcsolatunk talán soha nem volt egymással.
Nehéz lenne nekem a történelmi hitel kedvéért pontról pontra előszámlálnom az eseményeket, meg is írták ezt már sokan azóta, én inkább azt emelném ki újra meg újra, hogy sokan voltunk, akik egyet akartunk, és néhányan olyanok is, akik másként szerették volna. Nincs szívem fölróni nekik se, így kerek a világ. A lényeg az volt, hogy az akkor éppen egyetlen DISZ annyira "rácsinált a kalapács nyelére", annyira nem képviselte az ifjúság érdekeit, annyira behódolt a talán legkeményebb korszakát élő pártállamnak, az egyetemisták és főiskolások szükségét látták - láttuk - egy új szervezet létrehozásának.
Voltak persze olyan fölszólalások is, amelyek kárhoztatták a munkásfiatalokat is, meg a parasztfiatalokat is, hangoztatván, hogy ők kalapáltak legjobban mellé a szeg fejének, én inkább azt hangoztattam fölszólalásomban, őseim előtt nehezen állnék meg, ha én is ezt vallanám.
Munkások is voltak köztük, paraszt származásúak is, égne a bőr a képemen, ha itt ellenük beszélnék. Mit ád Isten, ezt is ellenemre fordították a fegyelmi tárgyaláson. Pár évvel ezelőtt olvashattam azt a jegyzőkönyvet, amelyet úgy "összekalafáltak", hogy magam se ismertem benne rá akkori önmagamra. Ennek is köszönhettem, hogy mégis szigorú megrovást kaptam, utolsó figyelmeztetéssel. Következményeit pedig máig érzem, besúgóim segítségével is.
Szentségtörést követek el most is, de ki kell mondanom akkor is, ha újra sokan megorrolnak érte.
Ha sejthettem volna, hogy ötven év múltán olyan áramlatok is ránk hivatkoznak, akiktől - hitem szerint - igen-igen messzire álltunk, talán ki se mentem volna az utcára. Ahogy annak idején partizánból volt a legtöbb, most ötvenhat hősei szaporodnak annyira, szintén indokolatlanul.
Ilyen a történelem? Azt hiszem, ilyen is.

2006. október 17. (Délmagyarország)

Újraélt forradalom - Dokumentumjáték a MEFESZ alakuló üléséről

A szegedi egyetemről induló 1956-os forradalom a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének október 16-i megalakulásával kezdődött. Ennek felelevenítésére vállalkozott több száz fiatal hallgató és a Magyar Irodalmi Kreatív Színpad amatőr társulata tegnap délután.
Sándor János rendezésében a korabeli jegyzőkönyvek és hangfelvételek alapján tegnap délután eljátszották a MEFESZ alakuló ülését és nagygyűlését az eredeti helyszínen, a bölcsészkari auditorium maximumban. A dokumentumjátékról tévéfelvétel is készült.
Egy tűt sem lehetett leejteni a nagyelőadóban, ahol a padsorok nagy részét statisztaként a mai hallgatók foglalták el, az egykori diákok képviselői - mint közönség - ezúttal más helyen ültek.
Az "alakuló ülésen" szinte tapintható volt az ötven évvel ezelőtti feszült légkör. A forgatókönyvet is jegyző Kiss Tamás megformálója először korabeli táviratokat olvasott fel, amelyekben az ország egyetemeinek ifjúsága üdvözölte a MEFESZ-t. Lejtényi András alakítója a szövetség szociális, politikai céljait és programját pontokba foglalva szavaztatta a résztvevőket, akik többnyire vastapssal, máskor csak egységes kézfeltartással fogadták el azt. "Sztálin és Rákosi rendszere durva önkényt, hajbókolást próbált ránk erőltetni, a mi célunk, hogy ezzel leszámoljunk!"- beszélt a hallgatósághoz.
Az üdvrivalgás és a vastaps mellett a vezetőség politikai követeléseit hallva egymás után érkeztek a korban vadnak tűnő ötletek. Az egyik diák a szovjet csapatok azonnali kivonását, más március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását, a harmadik a kötelező beszolgáltatások eltörlését követelte. Zúgott a vastaps, majd valaki elkiáltotta az egyik padban magát: "Rákosi és Gerő visszahúzó erő!", a rigmust azonnal skandálni kezdték, majd jött a többi is - "Rákosit a Tiszába, Nagy Imrét a kormányba!", "Ruszkik haza!" - miközben előkerültek a padok alól a lyukas nemzeti zászlók is.
A felfokozott hangulatot csak a Szózat hangjai csillapították, amit csillogó szemmel énekeltek együtt a mai és egykori diákok.

2006. október 17. (Világgazdaság - Makrogazdaság Melléklet)

Új kibocsátások az 50. évfordulóra - A Magyar Nemzeti Bank négyféle emlékérme kibocsátásával is emléket állít az 1956-os forradalomnak

A Magyar Nemzeti Bank régi és nemes feladatának tekinti, hogy a magyar történelem kiemelkedő eseményeiről, évfordulóiról törvényes fizetőeszköz kibocsátásával emlékezzék meg. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából négyféle emlékpénzt bocsát ki az MNB: 2006. október 18-án 100 000 forint névértékű aranyérmét (5000 példányban) és 5000 forint névértékű bikolor ezüstérmét (10 000 példányban), majd 2006. október 20-án az 500 forintos forgalmi bankjegy emlék változatát (15 millió példányban) és az 50 forintos forgalmi érme emlék változatát (2 millió példányban).
Az emlékérmék megtervezésére kiírt pályázat két fordulóban zajlott. Az első fordulóban az érmetervezésben jártas művészek körében kiírt nyílt pályázat keretében zajlott a verseny. A három legtöbb pontot elért művészt - Bartos István éremtervezőt, Kiss György szobrász- és Rónay Attila ötvösművészt - kérte fel a bank a második fordulóban való részvételre.
Az érem- és szobrászművészekből, művészettörténészből, numizmatikai szakértőkből, a Pénzverő szakértőiből és az 1956-os Intézet igazgatójából álló zsűri véleménye alapján az MNB Rónay Attila ötvösművész arany- és ezüstemlék-érmeterveinek megvalósítása mellett döntött.
Rónay Attila pályázati anyagáról a zsűritagok egyöntetűen úgy vélekedtek, hogy a tervek modern, 21. századi alkotások, az arany és ezüst emlékérmék szép, egységes sort alkotnak.
A művész a matt alapú fémlemezen kidomborodó, sorokba rendezett 1956-os évszámmal az ellentmondást nem tűrő szovjet diktatúrát szimbolizálta, a fémlemezből felszakadó, lyukas nemzeti színű zászlót formáló ábrázolás pedig a szabadságharcra utal.
Mindkét emlékérme szélén köriratban a Magyar forradalom és szabadságharc - 1956 felirat olvasható.
Az arany emlékérme 986 ezrelék finomságú aranyból készült, súlya 20,946 gramm, átmérője 38,61 mm. A bikolor ezüstérme a standard méretekben készült (925 ezrelék finomságú, 38,61 mm, 31,46 gramm), különlegessége, hogy az érme szélét és 2 mm-es peremét aranyozás díszíti.
Az arany emlékérméből 5000 darab készíthető, különleges - ún. proof - technológiával, az ezüstérméből pedig összesen
10 000 példány, amelyből 5000 BU és 5000 proof kivitelű.
Az érmék 90 százaléka a kibocsátás előtt, előjegyzésben elkelt. A még elő nem jegyzett, szabadon vásárolható példányokat az érdeklődők 2006. október 19-től a készlet erejéig a kibocsátástól számított három hónapig névértéken vásárolhatják meg a Magyar Pénzverő Zrt. Budapest, Könyves Kálmán krt. 38. sz. alatt üzemelő mintaboltjában.
A Magyar Nemzeti Bank 2006. október 20-án, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából 2 millió példányban 50 forintos címletű érmét és 15 millió példányban 500 forintos bankjegyet is kibocsát.
Az érmék névértékes oldala, illetve a bankjegyek előlapja megegyezik a forgalomban lévő 50 forintosok névértékes oldalával, illetve a bankjegyek előlapjával. A másik oldalon azonban az Országház épületének a Duna felőli ábrázolása látható, az előtérben lyukas nemzeti színű zászlóval. Az új érmeoldalt a Magyar Pénzverő Zrt. fővésnöke, Kósa István tervezte.
Az új bankjegy hátoldalán látható - Helbing Ferenc rajza alapján készített - reprodukció, valamint a hátoldal képének összeállítása Pálinkás György grafikusművész munkája.
Az 50 forintos forgalmi érmekkel és az 500 forintos bankjegyekkel a lakosság a mindennapi vásárlások során találkozhat majd.
Forgalomba még nem került, verdefényes érméhez, illetve hajtatlan, nyomdafriss bankjegyhez a gyűjtők az MNB Budapest, Hold utca 7. szám alatti pénztárában, váltás útján juthatnak.
Az érmék első napi veréséből 12 ezer közös díszcsomagolásban kerül forgalomba az 500 forintos bankjeggyel együtt.
A közös díszcsomagolású érméket és bankjegyeket az érdeklődők 2006. október 20-tól a Magyar Pénzverő Zrt. székhelyén, a Könyves Kálmán körút 38. sz. alatti, valamint a Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontjában működő üzlethelyiségében vásárolhatják meg. Az értékesítésről bővebb információ a Magyar Pénzverő Zrt. honlapján található: www.penzvero.hu

2006. október 17. (Népszava)

Rövid Hírek

Mécs Imre 1956-ról mesél

Október 21-én, este hét órakor Mécs Imre, egykori halálraítélt, országgyűlési képviselő lesz a Bálint Zsidó Közösségi Ház vendége. Mécs Imrét az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából az akkori történésekről, azok máig tartó következményeiről és aktuálpolitikai hatásairól Bánó András kérdezi majd.

Ötvenhat tabuk nélkül

Ötvenhat tabuk nélkül címmel október 23-án este nyolc órától a Nyitott Műhelyben (Bp., XII. kerület, Ráth György utca 4.) beszélgetés lesz az 50 évvel ezelőtti napok eseményeiről és megemlékeznek egy '56-osról, a tavaly ilyenkor elhunyt Eörsi István íróról. Pap Ágnes elmondta, hogy Paul Lendvai most megjelent könyvének - a szerző hozzájárulásával - kölcsönvett címe olyan találkozásra invitál, amelyen azt fogják megvitatni, elegendő-e fél évszázadnyi távolság arra, hogy őszintén, kertelés és tabuk nélkül beszélhessenek az emberek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről. Szó lesz arról is, hogy kedvez-e a mai közhangulat a tiszta, szabad beszédnek. Az esten, amelynek másik házigazdája Eörsi László lesz, a résztvevők elmondhatják, hogy milyen emlékeik vannak '56-ról, vagy elmesélhetik a családi legendáriumban őrzött történeteiket.

2006. október 17. (Népszava)

"Tisztelni az egyénit és szeretni a természetest"

1956. október 17-e sajtóját továbbra is uralja a Magyar Dolgozók Pártjának Gerő Ernő első titkár vezetésével tett belgrádi látogatása. A Szabad Nép beszámol arról, hogy az MDP küldöttsége koszorút helyezett el a Belgrád közelében lévő Avala - hegyen az ismeretlen katona emlékművén. A pártlap - és némi szövegmódosítással a Magyar Nemzet is - arra törekszik, hogy a hivatalos látogatást mintegy "emberközelivé" tegye, ezért olyan részletekről is beszámol, amiről a szigorú protokoll-szövegekhez szokott lap korábban szót se vesztegetett. Az új stílus jegyében közli a pártlap, hogy "a Magyar Dolgozók Pártjának küldöttsége sétát tett Belgrád utcáin: a párt vezetői a Kalemegdánról, a Tereziára, Belgrád egyik központi utcájára mentek, majd rövid időre betértek a Terezia kávéházba és a zsúfolt helyiség egyik asztalánál török feketét fogyasztottak".
Fontosabb a lap hivatalos közleménye a megbeszélésekről: "A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a Magyar Dolgozók Pártja küldöttsége... megvizsgálták többek között a további együttműködésnek, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a Magyar Dolgozók Pártja közötti kapcsolatok fejlesztésének kérdéseit". A kor politikai nyelvezetét ismerők számára érezhető, hogy miközben a magyar párt vezetői mindent elkövetnek, hogy a jugoszláv vezetőket a több éves gyűlölethadjárat miatt kiengeszteljék, a látszólag baráti találkozón Tito elnök bizonyos visszafogottságot tanúsít. A magyar-jugoszláv találkozó kulisszatitkainak ismerői tudni vélik, hogy Gerő Ernő azt javasolta, a következő hetekben Tito elnök is látogasson Budapestre a legmagasabb pártdelegáció élén. A jugoszláv vendéglátók ezt a kérést udvariasan elhárították és helyette azt javasolták, hogy egy - a kommunista hierarchiában a párt és/vagy kormánydelegációnál jóval alacsonyabb szintű - parlamenti küldöttség viszonozza a magyar pártvezetők látogatását. Az alig egy hét múlva kirobbanó forradalom "levette a napirendről" a budapesti látogatást.
Csak az ötvenes évek történelmének alapos ismerői számára jelent szenzációt a Magyar Nemzet rövid interjúja, melynek címe: "Tisztelni az egyénit és szeretni a természetest". Alcíme: "Beszélgetés Mérei Ferenccel". Mérei Ferenc a nemzetközi hírű pszichológus és meggyőződéses baloldali, aki ráadásul a kor szóhasználata szerint "a burzsoá áltudományt", vagyis a pszichológiát kutatja, Rákosi szemében ellenség volt. Talán tudományos tekintélye miatt, elkerüli Rákosi börtönét, viszont teljesen kiszorítják a tudományos életből, s jóformán az ÁVÓ csendes felügyelete alatt tölti éveit. Az interjú ezt mondja: "A múltról keveset, s nem szívesen beszél. Hat és fél év alatt egyetlen közintézményt sem látott, legalábbis közelről. Mégsem maradt magára: a pszichológusok jó része fenntartotta kapcsolatait Mérei Ferenc Kossuth-díjas tudóssal, a pedagógia és pszichológa kiváló szakemberével... Volt tanítványaim fedeztek fel újra - mondja Mérei Ferenc -, az ő kezdeményezésükre hirdette meg a Petőfi Kör júliusi vitáját a pedagógia és a neveléstudomány problémáiról. A vita ugyan elmaradt de, a vitát megelőző hangulatnak tudom be mégis, hogy az Akadémia rehabilitált." Mérei Ferencet a forradalom leverése utáni megtorlás idején aztán súlyos börtönbüntetésre ítélték.

2006. október 17. (Népszava)

1956 visszaadta a jónak a gonosz feletti győzelmébe vetett hitet

A vérbe fojtott forradalom után hosszú időnek kell eltelni ahhoz, hogy az emberek rájöjjenek, vesztesekből győztesek lettek. Ez igaz 1848-ra éppúgy, mint 1956-ra - mondta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke azon a tegnap kezdődött tudományos konferencián, amelyen hazai és külföldi résztvevők a forradalom és szabadságharc történetét, jelentőségét vázolták. Az MTA elnöke úgy vélte, a történészek feladata választ adni arra a kérdésre, hogyan történhetett meg, hogy egy maroknyi kis nép fegyvert fogott a világ legerősebb hatalma ellen. És nemcsak fegyvert fogott, hanem legalább erkölcsi értelemben győzött is. A professzor a konferencia megnyitóján Henry Kissinger, volt amerikai külügyminisztert idézte, aki egyik írásában azt fejtegette, az USA-nak nem volt érdeke, hogy háború robbanjon ki. Annak idején "magára hagyták a magyart, annak ellenére, hogy egy kis nép a lengyelek után akkor történelmet írt". Az akadémia elnöke azt mondta: 1956 üzenete az, hogy visszaadta az igazságnak a hazugság, a jónak a gonosz feletti győzelmébe vetett hitet. Vizi szerint ennek köszönhető, hogy a kommunizmus megbukott, a berlini fal leomlott, Németország egyesült, és hogy egész Európa szabad lett.
Király Béla vezérezredes Milovan Gyilaszt idézte, aki annak idején azt mondta, a magyarok szabadságharca a kommunizmus végének kezdete volt. A Nemzetőrség akkori parancsnoka hosszan mesélt mindarról, ami 1956-ban történt és megismételte, hogy ötven éve azért verték le a magyar forradalmat, mert Nagy Imréék nem elégedtek meg egy emberarcú szocializmus megteremtésének gondolatával, hanem többpárt - rendszert hirdettek.
"A felkelés oka a szovjet megszállás és az a politika volt, amely a társadalom különböző rétegeit, szociális érdekeit sértette. És emberi méltóságában megsértette" - szögezte le előadásában Glatz Ferenc. Az MTA Történettudományi Bizottságának elnöke jelenlévő történész társainak kérdéseket tett fel 1956 okairól, magáról a tizenhárom napról éppen úgy, mint a forradalom utóéletéről, mert, mint mondta, bár könyvtárnyi irodalma van 1956-nak, jó néhány szempontot még nem vettek figyelembe, jó néhány kérdésre a jövőben kell majd válaszolni.

2006. október 17. (Népszava)

A rejtett antiszemitizmus ötven éve
Standeisky Éva: a forradalom kapcsán a dicsőségekről és a szégyenekről is beszélni kell

Az ötvenedik évforduló alkalmat szolgáltat arra is, hogy a magyar forradalom dicsőségéről és árnyoldalairól is lakkozás nélkül szóljon a történész, s az utókor ily módon elkerülje a súlyos szellemi fertőzéseket, amelyekről a Kádár korszakban tudatosan hallgattak, máskor viszont - az aktuálpolitikának engedve - felnagyítottak. Így történt idehaza és külföldön is, véli Standeisky Éva, az 56-os intézet kutatója, aki Antiszemitizmus 1956-ban címmel előadást tartott a Politikatörténeti Intézet múlt heti konferenciáján.
- A magyar forradalom antikommunizmusa elvétve kapcsolódott antiszemita megnyilvánulásokkal, s még kevésbé - csupán elszórtan - történtek atrocitások zsidó vallású vagy származású személyekkel szemben - mondta lapunknak Standeisky Éva. Szemenszedett hazugság tehát David Irving - Nyugaton nagy visszhangot keltő, de szakkörökben élesen bírált - könyvének állítása, miszerint Magyarországon antiszemita elemek uralták volna a forradalmat. Az 56-os intézet kutatója úgy véli: a magyarországi antiszemitizmus - akár a lengyelországi, a szlovákiai vagy az ukrajnai - nem sajátosan 1956-os jelenség. A 19. században - főleg az ország keleti és északi felén keletkezett - mesterségesen keltett előítéletek éltek tovább a 20. század első felében, s a Holokauszt és következményei felerősítették őket. A fasizmus egyoldalú - és hivatott történészek által nem elég sokoldalúan elemzett - hatása miatt az előítéletek makacsul lappanganak.
Ami az 1956-os forradalmat illeti, Budapesten és a Dunántúlon nem fordultak elő olyan atrocitások, amelyeknek antiszemita zöngéi lettek volna. Ha tüntetések, tömeges mozdulások idején elvétve mégis hallatszottak a tömegből antiszemita jelszavak, azokat a többi tüntetők lehurrogták. Ott ellenben, ahol nagyobb számú zsidó vallású és származású népesség élt - az északi és a keleti határok közelében - bonyolultabb volt a helyzet: a forradalom idején a lakosság egy része egykori személyes bosszúkra, eltitkolt méltánytalanságokra emlékezett. Az 1945-47 közötti személyes sérelmek jöttek elő, meg nem tárgyalt méltánytalanságok emlékei színezték egyesek indulatait. Így is elvétve csaptak át erőszakba az ilyen megnyilvánulások, de ezeknek az eseteknek híre ment. S ennyi is elegendőnek bizonyult arra, hogy felerősödjenek a Holokauszt idején üldözést szenvedettek félelmei. Ennek következtében a Nyugatra távozott - jórészt értelmiségi rétegen belül - túlreprezentált volt arányuk.
Standeisky Éva tehát könyörtelen önvizsgálatot vél ésszerűnek, s számon tart egy példátlanul tragikus történetet, amelynek színhelye a borsodi iparvidék központja, Miskolc. Az október 27-i lincselési sorozatnak szerinte is súlyos antiszemita vonatkozásai és a társadalom előtt ismeretlen bonyolult előzményei voltak, amelyeket az Élet és Irodalomban 2004 augusztusában megjelent "Elmismásolt antiszemitizmus, elhallgatott múlt - Az 1956-os miskolci lincselés" című írásában tárt fel. E tanulmányból kiderült: egy 70-80 fős csoport meglincselt két embert. A véres önbíráskodást a tömeg válogatás nélküli tettlegessége és antiszemita jelszavakkal kísért ordítozást kísérte. A lincselést nem igazolhatja, hogy a "népítéletet" megelőzte a tüntetők egy hangos része ellen indított meggondolatlan sortűz, melynek halálos áldozata is voltak. Egy nappal később még egy harmadik ÁVH - altisztet is meggyilkoltak.
A kutató összefüggést lát egy éppen tíz évvel az 56-os drámát megelőző - egészen más körülmények között végrehajtott - "népítélet" és a forradalom időszakának idézett tragédiája között. Az 1946-ban, az elszabadult infláció idején végrehajtott kegyetlen leszámolásnak ugyanis kereskedők voltak az áldozatai. Akkor, 1946-ban Rákosiék keltettek lincs - hangulatot a jó valutákkal kereskedők ellen. S ezek a "feketézők" többsége zsidó származású, vagy annak minősített személy volt. Nem nehéz felfedezni a rettenetes hagyomány továbbélését 1956. október 27-én.
S hogy mi indokolja a tiszta forradalom ünneplése alkalmával feleleveníteni a fél évszázaddal ezelőtti szégyenletes történetet, Standeisky Éva azt válaszolta: - Ismeretes, mennyire makacs a hajlandóságunk arra, hogy "csak a szépre emlékezzünk". Az a forradalom azonban, amely általában csakugyan makulátlan, nem nélkülözheti a teljes és kendőzetlen igazságot. Tudnunk kell mindarról, ami történt és nem szabad átsiklani a forradalom nevében elkövetett negatív jelenségek felett. Ugyanakkor a történész kötelessége, hivatása, hogy párhuzamot vonjon korunk történései és a fél évszázados események között - minden primitív leegyszerűsítés, szépítés nélkül. Meg nem tárgyalt és nem tisztázott hagyományokat őriz némely - most még kicsiny - társadalmi csoport. Köztük igen szégyenletes, a magyar nép javától idegen eszméket is. A mostani Kossuth téri tüntetők ezért lobogtatják büszkén az 1944-es nyilasok Árpád-sávos zászlait, s némelyikük nem is tudja, mit tesz.
A "zsidó" az én felfogásomban egyes rétegek mentalításának titokszava - mondja Standeisky Éva. Sokan gondolkoznak ugyanis így: "Akit én nem szeretek, akivel bajom van, aki tőlem eltérően, "idegenül" gondolkodik, az biztos, hogy "zsidó módra" gondolkodik. Az a réteg, amelyet efféle előítélet vezérel, nyilvánvalóan leegyszerűsít, vagy tendenciózusan felnagyít régi emlékeket és torz hiteket. Ideje, hogy ezen végre most essünk túl. A hamis jelképekben is megmutatkozó zsidóellenességgel való leszámolásnak is kedvező alkalma az 1956-os jubileum. Az emlékezés a "mi tiszta forradalmunkra" a szélsőséges nacionalizmus kritikáját is jelenti. A demokrácia elemi kritériuma: a veszedelmes előítéletekkel - a forradalom eltorzításával - történő leszámolás.
- A demokrácia ugyanis 1956 fő nemzeti követelése volt - folytatja gondolatmenetét Standeisky Éva. - Meggyőződésem tehát, hogy nem általánosságban kell beszélni 1956-ról, hanem igazat mondani arról az eseményről, amely büszkesége a magyar nép döntő többségének. A mának szóló üzenet pedig, hogy az utcai politizálás beszennyezheti legszebb eszményeinket és csak a kimondott teljes igazság állíthatja helyre őket.

Standeisky Éva főleg a XX. század és napjaink szellemi életét mutatja be írásaiban. Többek közt tavaly megjelent "Gúzsba kötve" című kiváló könyvében. A szakkörökben elismert kutató-történész elsősorban a múlt század második felének hazai szellemi életét tanulmányozza. Nagy érdeklődést keltettek az 56 után indított íróperekről szóló tanulmányai. Említett testes monográfiájának megírásához - többek között az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Irattárának anyagát, valamint az 56-os Intézet iratait tanulmányozta éveken át. Most dolgozik az antiszemitizmus magyarországi történetét bemutató kötetén.

2006. október 17. (Napló)

Így akarták felavatni

Veszprém - Mióta a képviselő-testület elfogadta, hogy a forradalom ötvenedik évfordulójára emlékművet állítanak, a városvezetés mindig úgy tervezte, 2006. október 23-án avatják fel.
A város korábbi alpolgármestere, Asztalos István nyilatkozta ezt. Megerősítette, több fázisban tervezték az emlékmű megvalósítását, a dísztó erre az alkalomra semmiképpen nem készült volna el, mert a tervezett húszmillió forintból nem került volna ki.
Az ötvenedik évfordulón tehát egy jó állapotban lévő, szép emlékművet avattunk volna fel - fogalmazott Asztalos István.
Szerkesztőségünkhöz tegnap eljuttatták a Képző- és Iparművészeti Lektorátus szakvéleményét, melyben az önkormányzat pályázatára beérkezett műalkotások tervezetéről írták le állásfoglalásukat. Ebben az ítészek Rajk László kompozícióját nem javasolták az adott helyre megvalósítani. Asztalos István ezzel kapcsolatban elmondta, ugyanez a grémium később megváltoztatta javaslatát. A város ugyanis kormányzati támogatást kért az emlékmű megvalósításához, melyet csak abban az esetben fogadtak be, ha a pályázatot támogatja a képzőművészeti lektorátus. A bírálóbizottság Rajk Lászlónál műterem-látogatást tartott, ahol több módosításról állapodtak meg. A változások elsősorban a szobor méretére vonatkoztak, kisebb lett a műalkotás. A lektorátus ezt követően megváltoztatta álláspontját, támogató véleményt fogalmazott meg.
A város végül is nem kapott kormányzati támogatást az emlékmű felállításához - idézte fel Asztalos István.

2006. október 17. (Index.hu)

Apámmal akartam forgatni, de meghalt - Hazatérés

A Hazatérés című mozi fogadásán hiába kerestük a szokásos filmes bagázst, helyette helyes idős bácsikák és nénik majszolgatták a puszedliket, és mesélték saját ötvenhatos sztorijaikat. Az Urániában mutatták be az amerikai magyar Pigniczky Réka '56-os dokumentumfilmjét.
Bombera Krisztina beszélt a film előtt: érzelmes felvezetőjében elmondta, hogy a film rendezőjét New Yorkból ismeri, és szeptember 12-én mellette volt, amikor Pigniczky Réka feltöltötte a terrortámadásról készült képeit. "Ez egy nagyon bátor nő" - jelentette ki Rékáról. Még a "forradalom emberi oldaláról", az "ember tetteiről és nem tetteiről" szólt, majd elkezdett szipogni.
Ez csak megkeményítette szívünket, felkészültünk a kilencven perc szenvedésre, amit egy Amerikában felnőtt magyar nő 56-ról alkotott elképzelései elképzeléseink szerint nyújthat. A Hazatérés viszont kifogott rajtunk, előbb a rekeszizmaink mozogtak, majd addig fokozta a feszültséget, hogy ha nem kellett volna interjúkérdéseken gondolkoznunk, talán el is érzékenyülünk.

Apu hős volt
"Azt meg kell hagyni, hogy a Laci sokat költött, mkey?" - mondja cinkos mosollyal a Hazaérés egyik legjobb idős arca a filmben, mikor Pignicky Réka apjáról, Pigéről kérdezi. Az apuka 57-ben hagyta ott Magyarországot, először Jugoszláviába, majd Olaszországba menekült, és végül az Államokban nevelte fel a lányait, akiknek mesélt néha ezt-azt a Budapest utcáin zajlott fegyveres harcokról.
Itt jön a képbe ötvenhat, és a két Pignicky-lány, akik 2003-tól járták Magyarországot, hogy kiderítsék volt-e alapja az apuka sztorijainak. Vittek magukkal egy kamerát meg egy operatőrt is, jófej öregekkel beszélgettek, akik érdekes történeteket meséltek. A sztori ott válik izgalmassá, mikor Pigniczky Lászlóról kiderül, hogy a forradalom előtt honvéd törzsőrmesterként sikkasztáson kapták, de többet nem spoilerezünk. Nem mellékes egyébként, hogy a fapados minőség ellenére a film is jól néz ki, jól tartja a feszültséget, és az újak mellett régi felvételeket is láthatunk benne. Egy részüket Pignicky László vette Super 8-asra, a többi a Nemzeti Filmarchívumtól származik.

Személyes darab
"Eredetileg édesapámmal együtt akartunk jönni, elmenni mindenhová, és mesélt volna, de meghalt" - mondta nekünk a vetítés utáni fogadáson a harminchat éves rendezőnő, aki jelenleg tévés újságíróként dolgozik az AP-nek. "Inkább személyes dolgokat szeretek csinálni, és ez a film kicsit külföldre készült" - fűzte hozzá. Kiderült, hogy ez az első filmje, ha leszámítjuk egy egyetemi kísérletét.
Ekkor Eörsi László szakított minket félbe, a filmben történészként szereplő történész: "A film tükrözi a véleményem" - magyarázta, majd rögtön összekaptak a rendezőnővel azon, hogy hány embert is végeztek ki 56 után. "Ezért még egy tockos jár neki, egyébként a film nagyon jó - mondta a számháború végeztével, és megjegyezte - Nem csak a történelmi aspektus van, hanem az érzelmi is. Ráadásul a filmben a képi megjelenítés is meg volt oldva, ami dokumentumfilmnél ritka."
"Nagyon precíz - mondja Eörsiről a rendezőnő, miután otthagyott minket - rohadt sokat dolgoztunk együtt. A felkelőkről, akikkel apám volt, jövőre ki fog adni egy könyvet. Mi is egy kutatást csináltunk, csak forgattunk közben."

Huligánok vs. Hőszigetelők
De az MTV székházának szeptemberi ostromlását se hagytuk ki. "Ott voltam, tudósítottam, és tök ideges lettem, amikor ott álltak a lépcsőn, és mondták, hogy ez forradalom, és olyan, mint ötvenhat. Kérjenek bocsánatot az ötvenhatosoktól. Az ötvenhatos felkelőkre lehet azt mondani, hogy hőszigetelők voltak, meg kétkezi munkások, de nem focihuligánok" - mondta nekünk.
"A filmemmel azt szeretném üzenni, hogy a fiatalok gondolják át, és nézzenek utána, hogy mit csinált a nagypapa. Bennük van az információ, most kell kiszedni belőlük." Ekkor Almási Tamás dokumentumfilm rendező lépett a rendezőnőhöz. "Bejött. Nagyon erős film" - mondta, persze javasolt pár módosítást, és egyúttal ajánlott nekünk egy hasonló filmet, Kékesi Attila rendezését, "A forradalom arca: Egy pesti lány nyomában"-t.
Később a rend kedvéért egy elégedetlenkedővel is találkozunk, Pamper Viktor nyugdíjas fejlesztőmérnökkel: "Nagy kár volt a köztársaság téri lincselést belevágni, de még nagyobb hiba volt Rainer M. János, 1956-os Intézet igazgatójának szerepeltetése" - magyarázta, majd megragadta az alkalmat, hogy elhívjon "a Sára Sándor szerint legjobb ötvenhatos film", a Debrecen elfeledett bölcsessége vetítésére a Polgárok Házába. "Az tudja, hol van?' - kérdezte, nem tudtam, de nem haragudott.

2006. október 17. (Magyar Hírlap)

Európai történészek vallanak a magyar forradalomról

1956 - Európa ébredése címmel nemzetközi konferenciát szervez az 1956-os magyar forradalomról a Terror Háza Múzeum szerdán és csütörtökön. Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem tükörtermében megrendezendő találkozón a totalitarizmuskutatás legkiemelkedőbb nemzetközi képviselői vesznek részt. Schmidt Máriának, a múzeum igazgatójának a bevezetője után szerdán délelőtt fél tizenegytől Hans-Peter Schwarz német történész-politológus tart előadást A Német Szövetségi Köztársaság és a magyar népfelkelés címmel; ugyanezen a napon hallgathatják meg az érdeklődők a romániai Gabriel Andreescu előadását 1956, mint ugrásszerű haladás - a népgyilkos kommunizmustól a posztnépgyilkos kommunizmusig címmel, és felszólal többek közt Balás-Piri László egykori '56-os elítélt, valamint M. Kiss Sándor történész is. A holnapi különleges vendég Ryszard Kaczorowski, a második világháború kitörésétől a lengyel rendszerváltásig Londonban működő emigráns lengyel kormány utolsó köztársasági elnöke. Ő adta át szimbolikusan a hatalmat Lech Walesának. Amellett, hogy előadást tart "1956 forradalma Londonból lengyel szemmel" címmel, különleges ajándékot is hoz magával: a lengyel emigráns kormány eredeti, az 1956-os magyar forradalomról készült jelentéseit, dokumentumait. A konferencia második napján, csütörtökön tart előadást Anne Applebaum amerikai író, újságíró, "A Gulág története" című könyv szerzője. Előadásában az Egyesült Államok 1956-os és későbbi téves külpolitikai döntéseit hasonlítja össze. Szintén ezen a napon tart előadást Ervin Schmidl osztrák történész, valamint Töprengések a magyar forradalom címmel a magyar származású amerikai filozófus, John Kekes is. Tanai Gábor, a Terror Háza programigazgatója (lásd interjúnkat) lapunknak elmondta: a konferencia magyar résztvevői az 1956-os eseményekkel kapcsolatos legfrissebb kutatásokról adnak számot. Tulipán Éva, a konferencia utolsó felszólalója például sokéves kutatással állította össze a forradalom magyarországi humán veszteséglistát. Ez a kutatás tanulmány formájában már megjelent, de előadásként itt lesz elsőként hallható. Az Európa ébredése című konferencia nyílt találkozó, az érdeklődők ingyen részt vehetnek az előadásokon és a kerekasztal-beszélgetéseken. Az előadásokat - akárcsak a Terror Háza Múzeum korábbi, a második világháború vagy a holokauszt témáját feldolgozó konferenciáit - rögzítik, és a későbbiekben publikálják a szervezők. Európa ébredése - nemzetközi konferencia Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem (Bp. VIIL, Pollack Mihály tér 3.) Szerda, csütörtök -Rengeteg tudományos konferenciát szerveznek idén az1956-osforradalom témakörében. A Terror Háza Múzeum miért éppen a nemzetközi történelemtudományra helyezi a hangsúlyt2 - Ennek elsősorban a nyugat-európai és az amerikai történészszakma kiemelt érdeklődése az oka. 1956 témáját ugyanis nem csak a forradalom ötvenedik évfordulója emelte a nemzetközi történelemtudomány érdeklődésének előterébe. A nyugati történészek a magyarországi eseményeket úgy értelmezik, mint a 20. század legnagyobb diktatúraellenes megmozdulását. Kiemelten kezelik a témát, sőt sokszor nagyobb lelkesedéssel viseltetnek a forradalmunk iránt, mint mi itthon. - Európa ébredése, a konferencia talányos címe ezek szerint nem arra utal, hogy Nyugaton csak most fedezik fel újra az 1956-os magyar szabadságharcot2 - A második világháború után, a hidegháború idején Európa olyan képet festett, mintha a téli álmát aludta volna. A magyar forradalom híre azonban százezreket vitt az utcára Európa nagyvárosaiban, ez volt a háború utáni első jelentősebb civil megmozdulás. A cím részben erre utal, részben pedig arra, hogy ezen a két napon elsősorban az '56-os események nemzetközi dimenzióit próbáljuk feltárni. - Mennyiben különbözik a forradalom nemzetközi megítélése attól, amit a magyar történelemkönyvek tükröznek 2 - Más a hozzáállás, természetesen. A nyugati történészek a totalitárius diktatúrák vizsgálatakor összehasonlítják a kommunizmust és a nácizmust, választ keresve azok történelmi szerepére. Ez az a narratíva, amit szeretnénk valamennyire népszerűsíteni Magyarországon is. - Nem lehet, hogy 1956 kapcsán a nyugati szerepvállalás hiánya készteti állásfoglalásra, önvizsgálatra az európai, amerikai kutatókat2 - A nyugati demokráciák valóban kudarcot vallottak az alapvető emberi jogok megvédésében 1956ban, a szakirodalom már felmutatta ennek bizonyítékait. Valószínűleg a mostani előadók is érinteni fogják ezt a témát, de hogy milyen mélységben, azt nem lehet tudni. Anne Applebaum előadásának címéből mindenesetre arra lehet következtetni, hogy ő elsősorban az Egyesült Államok téves külpolitikai döntéseivel fog foglalkozni.

2006. október 17. (Magyar Nemzet)

Nemzeti zarándoklat Fatimába

Ezer magyar katolikus indul ma a portugáliai Fatimába. A négynapos nemzeti zarándoklat a püspöki kar által a magyarság lelki megújulásáért meghirdetett engesztelő imaév fontos eseménye, tudatosan az 1956os forradalom és szabadságharc jubileumához időzítve.

2006. október 17. (Észak-Magyarország)

Mezőkövesdi megemlékezés

Mezőkövesden is megemlékeznek az 1956-os forradalom 50. évfordulójára. Október 22-én rendhagyó történelemórát rendeznek a Közösségi Ház nagytermében 16 órától: Valuch Tibor történész, az '56-os Intézet munkatársának közreműködésével, a "Forró ősz a hidegháborúban" c. dokumentumfilmet vetítik le. Október 23-án az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 50 éves évfordulója alkalmából 15 órától térzenével veszi kezdetét az ünnepi program. Ezután az 1956-os emlékmű megkoszorúzása következik.

Helyi áldozatok
Délután 4 órától a Szent László templomban kezdődik az ünnepi műsor, melyben Tállai András polgármester köszöntőjét követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mezőkövesdi áldozatairól, valamint a Szent László templomot ért ágyúzás következményeiről emlékezik meg Jéger Károly Apát-plébános. Este 6 órától ünnepi gálaműsor keretében a "Magyar Golgota" - a Kormorán Együttes zenéjére és szövegére készült koreográfiát mutatja be a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület a Közösségi Ház Színháztermében. Végül 7 órától Varga Miklós koncertje zárja a megemlékezést.

2006. október 17. (Észak-Magyarország)

Fáklyás felvonulás

Bükkábrányban vasárnap délután emlékeznek meg az 50 évvel ezelőtti forradalomról. A tervek szerint október 22-én, vasárnap délután 5 órakor tartják az ünnepi megemlékezést a helyi sport- és szabadidőközpontban. Ezt követően fáklyás felvonuláson vehetnék részt a helybeliek, amely a polgármesteri hivatalnál lévő 1956-os emlékműig tart majd. A program zárásaként itt tartják meg a koszorúzási ünnepséget.

2006. október 17. (FigyelőNet Online)

Ismerje meg a forradalmat

A FigyelőNet az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulójára saját mellékletet indít, melynek célja a megemlékezés mellett, hogy széles körben ismertté tegye a forradalom fővárosi és vidéki történéseit és beszámoljon az emlékév eseményeiről. Az emlékév alatt oldalunkat folyamatosan bővítjük, ehhez várjuk olvasóink segítségét is. Az oldal látogatói naptár és Magyarország térképe segítségével megismerhetik, hogy mi történt a forradalom tizenkét napja alatt, hogyan vívták ki politikusok, diákok, munkások a korábbi elnyomó rendszer megreformálását és miként harcoltak a megszálló szovjet hadsereg ellen.
A korabeli események bemutatásához képeket és korabeli újságok cikkeit is felhasználjuk. Az oldal rövidesen hangfelvételekkel bővül, amelyek az események idején sugárzott legfontosabb adásokat tartalmazzák. Továbbá moderált fórumunk a Bemondó segítségével kezdeményezzük, hogy széleskörű vita alakuljon ki a forradalom vitatott eseményeiről. Ezt azért is fontosnak tartjuk, mivel úgy gondoljuk, hogy a forradalom leverését követően a hatalom sikeresen elérte, hogy a forradalom kevéssé legyen ismert az utókor számára.
Külön köszönjük az 1956-os Forradalom Történetének és Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány munkatársainak, Topits Judit és Lux Zoltán valamint az Országos Széchényi Könyvtár, Történeti Interjú Táránál Hanák Gábornak és Lukács Beának a honlap elkészítéséhez nyújtott segítségét.
Az induló oldalnak nem célja, hogy teljeskörűen bemutassa az ország forradalmi eseményeit, erre a készítők nem is vállalkoznának, viszont célunk az, hogy az olvasók segítségével folyamatosan bővítsük az oldal tartalmát. Így várjuk a forradalom résztvevőinek, vagy hozzátartozóinak beszámolóit, digitális formában megőrzött emlékeit, képeket, videofelvételeket és szövegeket egyaránt. Ezeket a megfelelő feldolgozás után a forrás megjelölésével publikáljuk az oldalon.

2006. október 17. (Észak-Magyarország)

Aggtelek első köztéri szobra

Aggtelek - Márai Sándor versének részlete olvasható Kotormán Norbert szobrászművész alkotásán.
Aggtelek Község Önkormányzata az 1956. október 23-ai forradalom 50. évfordulójának tiszteletére rendezendő ünnepséget a Kossuth és Gömöri utak kereszteződésénél tartja október 23-án, hétfőn délelőtt 11 órai kezdettel.
Az ünnepség kezdetén leleplezik Aggtelek első köztéri szobrát, amely a Miniszterelnöki Hivatal pályázati támogatásával, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus bonyolításában és Kotormán Norbert szobrászművész alkotása nyomán valósult meg. A 210 cm magas oszlopon 190 cm magas feketére patinázott bronzangyal áll. Az oszlopon Márai Sándor: Mennyből az angyal című verséből kiválasztott részlet: "Angyal vidd meg a hírt az égből, / Mindig új élet lesz a vérből." és az 1956-os évszám jelenik meg. Az oszlop és az angyal találkozásánál köztes tagként egy aranyozott gömb jelenik meg, a hosszú pálcát tartó ruhátlan angyal ezen áll. Ég és föld
Az angyal fiatalsága, meztelen karcsú alakja kiszolgáltatottságot sugároz, ami asszociálni enged a forradalom törékenységére. A figura és a szárnyainak együttes ék alakú kompozíciójának hasznos eleme az angyal jobbjában tartott és a glóbuszon pihentetett hosszú pálca, amely kissé előrebillenve finoman az intés gesztusát is magában hordozza, kapcsolatot teremt a nézővel, utal Mihály arkangyalra, összekapcsolja az eget és a földet, elegánsan belekarcol az égbe.
A helyszín terveit Pirity Attila, a STÚDIÓ Észak-magyarországi Tervező Kft. vezető építész-tervezője készítette, a kivitelezési munkákat a helyi önkormányzat dolgozói végezték el. A szükséges pályázati önrészt a 2002-2006 ciklusban tevékenykedő képviselő-testület tagjai a képviselői tiszteletdíjukból ajánlották fel. Az 1956-os forradalom 50. évfordulójára megrendezett ünnepségen ünnepi beszédet mond Éles Miklós polgármester, közreműködnek az Aggteleki Általános Iskola tanulói.

2006. október 17. (Észak-Magyarország)

Miskolci megemlékezések

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50 éves évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségsorozat programjai Október 18. (szerda)
Városi Pedagógiai Intézet
13.00: "Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet..." című, általános iskolások részére kiírt pályázat eredményhirdetése

14.00: Vetélkedő az általános iskolák 7-8. osztályos diákjainak
A Miskolci Egyetem főépületétől

13.00: Emlékséta- az 1956-os forradalmi és irodalmi események színhelyein.
Megemlékezések, koszorúzások

Ifjúsági és Szabadidőház
14.00: Velünk élő történelem - 1956
Feledy Péter előadása

Október 19. (csütörtök)
Miskolci Egyetem
10.00: I. előadó - Az egyetem központi ünnepsége
11.45: - Az egyetem főbejáratánál - A Miskolc által adományozott zászló ünnepélyes felvonása
12.00: 1956-os Emlékpark - A megemlékezés virágainak elhelyezése
12.30: Koszorúzás az egyetem 1956-os hősi halottainak emléktáblájánál
14.00: Egyetemi Galéria - 1956-os emlékkiállítás megnyitója
14.30: I. előadó- Baráti találkozó az 1956-os forradalom egyetemi résztvevőivel
15.30: I. előadó- "Óriások voltunk" címmel dokumentumfilm - vetítés

Városi könyvtár
15.30: Miskolc, 1956 emlékkiállítás megnyitója
A kiállítást megnyitja: Dobrossy István, a Megyei Levéltár igazgatója

Kis József: Miskolc, 1956 című kötetének bemutatója

A kiállítás alkalmából megtekinthető a Miskolc Televízió 3 részes '56-os riportfilmje, hallható a Miskolc Rádió korabeli hangfelvétele

Október 20. (péntek)
Művészetek Háza, Uránia terem
9.00: Szavalóverseny 7-8. és 9-12. évfolyamos diákok részére

Megemlékezések, koszorúzások
9.00: ROMEK emlékoszlop (Szentpéteri kapu)
10.00: Misley Emese emléktáblája (Széchenyi utca 90.)
10.30: Szabó Lőrinc emléktáblájánál (Kossuth u. 11.)

Október 22. (vasárnap)
10.00: A Nagy Imre utca ünnepélyes avatása

Megemlékezés koszorúzás
11.00: a Széchenyi emléktáblánál (Földes Ferenc Gimnázium)

Október 23. (hétfő)
10.00: Mindszent tér - Megemlékezés, koszorúzás a Miskolc Város Elesett Hőseinek Emlékművénél
11.00: Hősök temetője - az 56-os Emlékműnél, az 56-os hősök sírjánál és az Emléktáblánál
13.00: Emléktábla avatás - a Megyei Munkástanács megalakulásának tiszteletére a megyeháza épületén
14.30: A színház előtti posztamens - Balogh Géza szobrász Nagy Attila mellszobrának avatása
15.00: Miskolci Nemzeti Színház - ünnepi díszelőadás
16.00: Vasgyári Közösségi Ház - '56 Miskolc - Diósgyőrben kiállítás - megnyitó

17.30: Mindszenti templom - ökumenikus istentisztelet az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére
18.15: Mindszent tér - gyertyagyújtás a Miskolc Város Elesett Hőseinek Emlékművénél

Október 24. (kedd)
10.00: A volt DIGÉP főbejárata - koszorúzás a DIGÉP falán elhelyezett emléktáblánál

Október 24-25.
MAB Székház - "Együtt Európában" konferencia

Október 26. (csütörtök)
17.30 - A Miskolci Galéria Kondor terme

Kerek Gábor: Rendhagyó mise 1956-ért

November 14. (kedd)
18.00: Ifjúsági és Szabadidő Ház- "Szabó Lőrinc+..." emlékest az 1956. november 2-án megjelent Irodalmi Újság 50. évfordulóján

2006. október 17. (Észak-Magyarország)

Ünnepre készül a megye

Szobrok, emlékművek készültek a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára. Méltó módon emlékeznek meg szerte a megyében az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról. Kazincbarcikán például új emlékművet avatnak - értesültünk Nagy Gyulától, az önkormányzat műszaki osztályvezetőjétől. Az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár mögötti részen helyezik majd el Szanyi Péter szobrászművész alkotását, amely a körforgalom felől jól látható lesz. Egyelőre csak a talapzat és a szobor kerül oda, ez egyébként összesen 11 millió forintból valósul meg. Ebből 6 millió forintot a kazincbarcikai önkormányzat teremtett elő, 5 millió forintot pedig sikeres pályázat útján nyertek. A későbbiekben meg is világítják a szobrot, ennek a költsége kétmillió forint. Barcika több városrészében is ünnepségeket tartanak az 50. évforduló alkalmából, koszorúzás és gyertyás megemlékezés is lesz."A forradalom lukas emlékzászlajára is nyújtott be pályázatot a barcikai önkormányzat az 56-os Szövetséggel együtt, ám ennek elbírálása még csak folyamatban van" - mondta Nagy Gyula.

Szobor és emlékpark
Putnokon már korábban is állítottak fel 56-os kopjafát a helyi református egyház templomának udvarán. Most arról döntött az önkormányzat vezetése, hogy megemlékező márványtáblát is elhelyeznek itt. Erről még folytatódnak az egyeztető tárgyalások. Putnokon mindig is fontosnak tartották az 56-os forradalom méltó módon történő megünneplését, de az 50. évforduló tiszteletére az eddigieknél is nagyszabásúbb ünnepséget terveznek. Megemlékeznek majd a forradalom és szabadságharc putnoki áldozatairól is. Tamás Barnabás polgármester mond ünnepi beszédet.
A forradalom évfordulója tiszaújvárosi megünneplésének fontos eseménye lesz az ez alkalomra készült szobor felavatása. A városi bíróság melletti területen több mint 1800 négyzetméteres díszkő és ugyanannyi zöldterület kialakításával a napokban befejeződik a tér építése. "A füves rész saját öntözőrendszert kapott, a virágkazettákba örökzöldek és egynyári növények is helyet kapnak. A téren igényes padok lesznek elhelyezve, a megvilágításról kandeláberek gondoskodnak. A beruházás összköltsége a tervezett szerint alakult: szoborral együtt 26 millió forint. Az avató beszédet Mécs Imre mondja október 23-án" - mondta Bráz György alpolgármester.

Testvérvárosi jelenlét
"A hagyományoknak megfelelően október 23-án ünnepi képviselő-testületi üléssel kezdődik a nap Edelényben, ahol átadják a város kitüntető címeit" - közölte Baranyi Ferenc főtanácsos. Ezt követően avatják fel az '56-os emlékművet. Teljes költsége 10,8 millió forint, amelyből 8-at állt költségvetéséből az önkormányzat, a fennmaradó részt pedig a dr. Hatvani Zoltán által életre hívott alapítvány vállalta magára. A rendezvényeken részt vesznek a svájci testvérváros, Worb önkormányzati delegációjának a tagjai is.

Felröppenő madár
Az ózdi október 23-i ünnepély keretében az Antalköz téren felavatják Farkas Ádám szobrászművész '56-os emlékművét. "Az emlékmű - mondta H. Szőke Marianna kabinetfőnök - a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával valósult meg, fő motívuma egy felröppenő madárra emlékeztető, ívesen egymáshoz illeszkedő formákból összeálló, lendületes plasztika. A pályázaton 3 millió forintot nyert a város, amelyhez csaknem 4 millió forintot tettek hozzá.

2006. október 17. (Észak-Magyarország)

Munkástanácsok 1956-ban és ma

Miskolc - Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a fél évszázada országszerte megalakult munkástanácsokra emlékezik október 20-án Miskolcon a Munkástanácsok Országos Szövetsége. Az ünnepi emléknapon délután 2 órakor a Digép falánál elhelyezett emléktáblához várják az emlékezőket, ahol koszorút helyeznek el. Az ünnepi nagygyűlés délután 3 órakor kezdődik a Fráter György Katolikus Gimnázium aulájában, ahol Szabó Lajos, a Munkástanácsok Országos Szövetsége megyei elnöke köszönti a megjelenteket, majd levetítik a Bogár Károllyal, az '56-os Dimag Munkástanács elnökéről készült portréfilmet. Márai Sándor Mennyből az angyal című verse után Palkovics Imre országos elnök mond ünnepi beszédet, majd Turbok Gyula, az '56-os DiMávag Munkástanács elnöke is hozzászól.

2006. október 17. (Független Hírügynökség - Hírek)

Az 56-os forradalom a Times Square-en

Két óriásplakát hirdeti októberben az 1956-os forradalom eseményeit a New York-i Times Square-en. A Broadway és az 50. utca sarkán naponta 70 ezer ember fordul meg, akik a korabeli fotókból készült reklámfelületek alapján új képet kaphatnak a magyar történelem egyik legviharosabb napjáról - olvasható a New York-i Magyar Kulturális Intézet közleményében.
A világmárkák és tömegfilmek helyett október elsejétől a hónap végéig az 56-os eseményekre figyel az, aki a Times Square-en jár. Az egyik plakát szlogenje: "A mi forradalmunk nem a mozivásznon játszódott" azt szeretné tudatosítani az amerikai emberekben, hogy itt nem egy film promóciójáról van szó, hanem egy sokat megélt nép történelmi napjairól, több százezer ember szubjektív történetével - fogalmazott Orsós László Jakab, a New York-i Magyar Kulturális Intézet igazgatója. A másik plakát egy informatív website-ra invitálja a járókelőket, amit szintén az intézet hozott létre. A www.reimaginefreedom.org-on egyebek mellett angol nyelvű tanulmányokhoz, háttérinformációkhoz és korabeli felvételekhez lehet hozzáférni.
A két plakátot 35 százalékos kedvezménnyel, 100 ezer dollárért helyezték ki a térre. Az összeg nagy részét a kulturális tárca állta, de a Főváros is hozzájárult a költségekhez. A kampány folyamatos publicitást kap a legnagyobb sajtóorgánumok, például a New York Times és az International Herald Tribune hasábjain, és az amerikai közönségre szabott rendezvénysorozatot is szerveztek köré. Október elején három neves tudós járta be a keleti part egyetemeit, hogy az 56-os eseményekről beszéljen az amerikai diákoknak, a hónap végétől november közepéig pedig vetítéseket szerveznek a témában.

2006. október 18. (MTI)

Kanadai gálaest 1956 emlékére

Az 1956-os forradalom és szabadságharc után Kanadába menekült emigránsok gálaesttel emlékeznek a forradalom 50 éves évfordulójára szombat este a Művészetek Palotájában. Az esemény díszvendége Göncz Kinga magyar, illetve Peter G. MacKay kanadai külügyminiszter lesz - tájékoztatta a Kanadai Nagykövetség politikai és sajtóreferense az MTI-t.
A rendezvényen ünnepi beszédet mond Robert Hage, Kanada magyarországi nagykövete, illetve Peter Munk kanadai magyar üzletember - olvasható Papp Tamás által a távirati irodához eljuttatott közleményben.
Mint a sajtóreferens írja, a gálán Holly Cole, Kanada egyik legismertebb jazzénekese, Varnus Xavér orgonaművész, továbbá Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművészek lépnek fel.
Levetítenek egy sikeres kanadai magyarokat megszólaltató rövidfilmet, továbbá az érdeklődők megtekinthetnek egy történelmi kiállítást, amely Kanada szemszögéből idézi fel a forradalmat - teszi hozzá.
A közlés szerint az ünnepségen jelentik be Demján Sándor, a Trigránit Fejlesztési Rt. elnöke által kezdeményezett Sarlós Alapítvány létrehozását, amely a magyar felsőfokú közgazdászképzés erősítését, fejlesztését, valamint versenyképességének növelését tűzi ki célul. Az alapítvány névadója, Andrew Sarlos üzletember és filantróp, aki az 1956-os forradalom után emigrált Kanadába.
A gálaest résztvevőit Andrew Princz Ötven év távlatából - Bridging the Divide című dokumentumkönyvével ajándékozzák meg.

2006. október 18. (MTI)

Történelem - Az MTI jelentette 1956. október 19-én, pénteken

Az alábbiakban válogatást közlünk az MTI ötven évvel ezelőtti híreiből rövidítve, de minden egyéb változtatás nélkül: --- Az energiaellátás helyzetével, külföldi adósságaink ügyével, az életszínvonal alakulásával, az 1957. évi tervvel és több időszerű ipari, mezőgazdasági kérdéssel foglalkozott az Országos Tervhivatal sajtótájékoztatója
A sajtótájékoztatón Berei Andor, az Országos tervhivatal elnöke tartott beszámolót, s többek között elemezte, hogyan valósítjuk meg az 1956. évi terveket. Megállapította, hogy az idén a három legfontosabb feladat: az életszínvonal emelése, a beruházások elvégzése és külföldi adósságaink rendezése. (...)
Az előirányzott beruházási programot majdnem teljesen végre tudjuk hajtani. Előreláthatólag az idén több mint 12 milliárd forint jut beruházásokra. (...) Kevésbé kedvező azonban a kép külföldi adósságaink rendezése terén. A kapitalista országokkal szemben adósságunk évről évre emelkedett. (...)
Az Országos Tervhivatal javasolja a Minisztertanácsnak, hogy a papírhelyzet megjavítása érdekében importáljunk papírt. Arra azonban nem lehet számítani, hogy a jelenlegi súlyos papírhelyzet gyorsan, lényegesen javul. --- Vita Somogy megye mezőgazdasági helyzetéről
A Társadalom- és Természettudományi Társulat agrártudományi szakosztálya pénteken Kaposvárott a Vörös Csillag filmszínházban több mint ezer ember részvételével széles körű vitát rendezett.(...)
Vadicskó József, a kadarkúti Szabadság Tsz tagja felszólalásában az elmúlt évek helytelen tsz-szervezéséről beszélt. Mint mondotta, a szövetkezeti fejlesztési terv teljesítésekor Somogyban több helyütt a legelrettentőbb módszerektől sem riadtak vissza. Én magam tanúja voltam olyan esetnek - mondotta -, amikor rendőrökkel hozatták be a dolgozó parasztokat a városba, hogy aláírassák velük a belépési nyilatkozatot. Ilyennek többé nem szabad előfordulnia! --- Az akadémiai intézetek dolgozói megvitatták az értelmiségi határozattal kapcsolatos teendőket
A Magyar Tudományos Akadémia intézeteinek dolgozói pénteken délután az Akadémia dísztermében aktívaülésen vitatták meg a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége értelmiségi határozatával kapcsolatos teendőket. (...)
A vitában elsőnek Szalai Sándor akadémiai levelező tag szólalt fel.
- Az értelmiségiekkel szemben az elmúlt időszakban tanúsított bizalmatlansággal kapcsolatban fel kell vetnünk azt a kérdést - mondotta -, hogy az Akadémia vezetősége, amely bár bizonyos területeken kétségtelenül küzdött ez ellen a bizalmatlansági áramlat ellen, mégis milyen mértékben volt ennek a bizalmatlanságnak képviselője és végrehajtója? Véleményem szerint feltétlenül szükség volna az elnökség ilyen irányú önkritikájára is. (...)
A továbbiakban kifejtette, hogy Magyarországon nemcsak rehabilitálandó akadémikusok, tudósok vannak, hanem rehabilitálandó tudományágak is, mint például a lélektan, a szociológia, vagy a logika bizonyosfajta modern stúdiuma. --- "Rehabilitálják iskolánkat és igazságtalanul elmozdított tanárainkat" - követelték a szegedi főiskolások
Szőke Sándor másodéves hallgató vitaindító referátumában terjesztette elő a főiskolások kívánságait, problémáit. A DISZ Központi Vezetőségének most nyilvánosságra hozott nyilatkozata - mondotta - az egyetemi mozgalom időszerű kérdéseiről, nem nyugtatja meg az ifjúságot, mert az egyetemi reform megvalósítását csak a következő tanévtől kezdve és csak folyamatosan ígéri. A szegedi főiskolások és egyetemisták mielőbbi tetteket várnak. --- Kiadják a Petőfi köri vitát, az íróközgyűlés anyagát
Tekintettel arra a széles körű érdeklődésre, amellyel az ország közvéleménye a DISZ Petőfi Körében, a TTIT Kossuth-klubjában, az Írószövetség közgyűlésén és másutt lezajlott társadalmi, politikai és a gazdasági vitákat kísérte, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elhatározta, hogy az elmúlt hónapokban lezajlott fontosabb viták anyagát sorozatban kiadja. A sorozat kiadásának célja elsősorban az, hogy a viták teljes anyagát mindenki számára hozzáférhetővé tegye. Ez lehetővé teszi bizonyos régebbi keletű hamisítások, rágalmazások jóvátételét is. --- Rajk Lászlóné a népi kollégiumoknak adta át a részére kiutalt kártérítést
Az Igazságügyminisztérium Rajk László özvegyének az igazságtalanul elszenvedett börtönévekért és az őket ért anyagi károk egy részének megtérítésére 200.000 forintot utalt ki. Rajk Lászlóné az összeget a népi kollégiumi mozgalom rendelkezésére bocsátotta.
- Könyvtáros vagyok - hangzik Rajk Lászlóné ezzel kapcsolatos nyilatkozata -, ezért fizetést kapok. 1956 augusztus óta igazságtalanul meggyilkolt férjem után nyugdíjat folyósítanak részemre, így hiányt nem szenvedek. (...)
- A rettenet éveit úgysem lehet megfizetni. Váljék hát azok hasznára, akik hibáinkat helyrehozzák - fejeződik be a nyilatkozat. --- Törülköző papírból
Érdekes kísérlet folyik a Vegyipapírgyárban: papírból akarnak törülközőt készíteni. Az újdonság csak egyszeri használatra készülne, tisztálkodáshoz, utazás, kirándulás idején. Előnye, hogy könnyű és kis helyen elfér. Ha a kísérlet sikerül, hamarosan megjelennek az üzletekben a papírtörülközők.

2006. október 18. (MTI)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseménykrónikája - KRONOLÓGIA (1. rész)

50 évvel ezelőtt, 1956. október 23-án tört ki az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc. Az október 22. és november 4. közötti események legfontosabb történései:
1956. október 22., hétfő - Budapesten a műegyetemi hallgatók a 22-én délután kezdődött, s az éjszakába nyúló nagygyűlésükön 16 pontban foglalják össze politikai követeléseiket. Követelik többek között, hogy a szovjet csapatokat vonják ki Magyarországról; Nagy Imre alakítson kormányt; az egyenrangúság és a be nem avatkozás elve alapján vizsgálják felül a magyar-szovjet kapcsolatokat; legyenek általános, titkos, többpárti választások; legyen teljes a vélemény- és szólásszabadság, s szabad a rádió. Elhatározzák, hogy 23-án délután Budapest utcáin tüntetést szerveznek, amelynek célja a lengyel nép iránti szolidaritás kinyilvánítása, és az, hogy követeléseik nagyobb súlyt kapjanak.
1956. október 23., kedd - A Szabad Nép "Új tavaszi seregszemle" címmel vezércikkben üdvözli az ifjúság követeléseit. - Délelőtt az október 15. óta Belgrádban tárgyaló, Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi vezetőségének első titkára és Hegedűs András miniszterelnök vezette párt- és kormányküldöttség visszaérkezik Budapestre. Az MDP kibővített Politikai Bizottsága azonnal ülésezni kezd. - Piros László belügyminiszter először nem engedélyezi, majd mégis megadja az engedélyt az egyetemisták felvonulásához. - Az Írószövetség határozata követeli az 1955-ben leváltott miniszterelnök, Nagy Imre bevonását a kormányba és nemzeti egységprogram kidolgozását. - Délelőtt folyamán Nagy Imre megbeszéléseket folytat Losonczy Gézával, Haraszti Sándorral, Újhelyi Szilárddal, Vásárhelyi Miklóssal, Jánosi Ferenccel és Gimes Miklóssal. Új vezetést tartanak szükségesnek, - Nagy Imre ekkor a tüntetés ellen foglal állást. - Délután 3 órakor kezdődik az egyetemisták tüntetése a Petőfi-szobornál. Kezdetben lengyelbarát, pártellenzéki jellegű, továbbá Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak hangzanak el, később a szovjet csapatok kivonását követelik, és kivágják a zászlókból a szovjet mintájú címert. A Bem-szobornál Veres Péter felolvassa az írók kiáltványát. A tüntetők - mintegy kétszázezer ember - a Kossuth Lajos térre, a Parlamenthez vonulnak. Nagy Imre rövid beszéde csalódást kelt. A tüntetők egy része a Dózsa György útra indul és este fél tízkor ledönti a Sztálin-szobrot. Egy másik csoport a Rádióhoz vonul a 16 pont beolvasását követelve. - Este 8 órakor Gerő Ernő a pártközpont Akadémia utcai épületéből elhangzott rádióbeszédében a megmozdulásokat ellenséges, soviniszta, nacionalista megnyilvánulásként bélyegzi meg. - Este 9 óra körül fegyveres harc kezdődik a rádiónál, mindkét oldalon sok áldozattal. A rádió megsegítésére magyar és szovjet csapatokat vezényelnek. 24-én hajnalban a Rádió épülete az ostromlók kezére kerül. - 22 óra után a tüntetők megostromolják a Szabad Nép székházát. - Az esti-éjszakai órákban az MDP Központi Vezetősége rendkívüli ülést tart, ami másnap hajnalig folytatódik. Apró Antal elnökletével létrejön az MDP KV Katonai Bizottsága a fegyveres felkelés leverésére irányuló próbálkozások koordinálására. Tagjai: Czinege Lajos, Fehér Lajos, Földes László, Kovács István, Mező Imre, Piros László, Bata István. - Gerő Ernő Jurij Andropov budapesti szovjet nagykövettől kér segítséget a rendteremtéshez. Éjjel szovjet harckocsi-alakulatok vonulnak be Budapestre. - Az éjszakai-hajnali órákban támadások érik a telefonközpontokat, a nyomdákat, s fegyverszerzés céljából az üzemeket, a kiegészítő parancsnokságokat. A támadások, összecsapások másnap is folytatódnak.
1956. október 24., szerda - A reggeli órákban Budapestre érkezik Anasztasz Mikojan szovjet miniszterelnök-helyettes valamint Mihail Szuszlov, az SZKP KB titkára, s megbeszéléseket folytatnak a magyar vezetőkkel. - 8 óra 13 perckor a rádió közli, hogy az MDP Központi Vezetősége megerősíti Gerő Ernőt első titkári megbízatásában, a miniszterelnök Nagy Imre, helyettese Hegedűs András lesz. Jelentős személyi változások a Központi Vezetőségben (KV) és a PB-ben. - Gyülekezési és kijárási tilalmat rendelnek el. 8 óra 45 perckor Nagy Imre miniszterelnöki rendelkezéseként beolvassák a rádióban a statáriumot. Budapesten leáll a termelés, szünetel a tanítás. - 9 órakor a rádió tudatja, hogy a szovjet alakulatok a magyar kormány kérésére közreműködnek a rend helyreállításában. A kormány felhívásában felszólít az "ellenforradalmi bandák" leverésére. - A főváros több pontján 24-én és a következő napokban kialakulnak a felkelő csoportok centrumai: Széna tér (Szabó János), Baross tér (Nickelsburg László), Corvin köz (Iván Kovács László), Tűzoltó utca (Angyal István), Boráros tér, Móricz Zsigmond körtér, Csepel és Újpest. Hivatalos adatok szerint október 23-24-én Budapesten közel kétszázötvenen esnek a harcok áldozatául. - 12 óra 10 perckor rádióbeszédében Nagy Imre a harcok beszüntetésére, nyugalomra hív fel, és az 1953. júniusi kormányprogram megvalósítását ígéri. - Délután az Egyesült Izzóban megalakul a főváros első munkástanácsa. - 20 óra 45 perc: Kádár János, az MDP PB tagja, a KV titkára rádióbeszédében éles szavakkal ellenforradalmi, reakciós felkelésként ítéli el a megmozdulásokat. - A nap folyamán számos vidéki városban (Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Székesfehérvár stb.) tüntetésekre kerül sor. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) letartóztatásokkal, helyenként sortűzzel válaszol. Újabb szovjet fegyveres egységek érkeznek az országba.

KRONOLÓGIA (2. rész)

1956. október 25., csütörtök - 6 óra 23 perckor a rádió beolvassa azt a minisztertanácsi közleményt, mely szerint az "ellenforradalmi puccskísérletet" felszámolták. - A reggeli órákban a szovjet és magyar alakulatok visszafoglalják a rádió rommá lőtt Bródy Sándor utcai épületét. - Délelőtt tüntetés a Parlament előtt. 11 óra 15 perc táján a Földművelésügyi Minisztérium és más környező épületek tetejéről tüzet nyitnak a Kossuth téren tüntetőkre, - a halottak száma meghaladja a kétszázat. A közvélemény az ÁVH-nak tulajdonítja a vérengzést. - 12 óra 32 perckor a rádióban felolvassák az MDP PB közleményét: a KV felmenti Gerő Ernőt első titkári megbízatása alól. Utódja: Kádár János. - 15 óra 15 perckor rádióbeszédet mond Kádár János, majd Nagy Imre. Kádár szerint a békésnek induló tüntetést a bekapcsolódó ellenforradalmárok a népi demokrácia elleni támadássá változtatták. Nagy Imre a rend helyreállítása utáni időszakra reformokat ígér, s tárgyalásokat helyez kilátásba a szovjet csapatok kivonásáról. - Az ELTE bölcsészkarán megalakul az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság. Megjelenik az Igazság, a forradalmi magyar ifjúság lapja. - Maléter Pál ezredes, a HM hadműveleti főügyeletese parancsot kap a Kilián laktanya elfoglalására, illetve a környék megtisztítására. Maléter a laktanyánál tűzszünetet köt a felkelőkkel. - Az Akadémia utcai pártközpont előtt súlyos tűzharc bontakozik ki. Harcok folynak a Lenin körúton, a Moszkva térnél, a VIII. kerületben, a Kálvin téren, a Ferenciek terén és Budapest más részein. Az áldozatok száma meghaladja a százhúszat. - A vidéki városokban folytatódnak a tüntetések, országos méretűvé nő a sztrájk is. Miskolcon megalakul a megyei munkástanács, Pécsett Forradalmi Bizottmány alakul.
1956. október 26., péntek - XII. Pius pápa enciklikát ad ki, amelyben támogatja a felkelést, imát rendel el a mielőbbi győzelemért. Elhangzanak a nyugati kormányok első üdvözlő nyilatkozatai is. - Az egész országra kiterjednek a harcok, a tüntetések. Általánossá válik a sztrájk, sorra alakulnak a munkástanácsok, a vidéki városokban a forradalmi bizottságok. Budapesten a legsúlyosabb harcok a Kilián laktanya környékén folynak. A Katonai Bizottság tervet dolgoz ki a Corvin köz bevételére. Maléter bejelenti, hogy nem hajlandó a felkelők ellen harcolni. Felgyorsul a Néphadsereg szétesése. Az alakulatok egy része átáll, vagy tétlenül nézi a laktanyák lefegyverzését. - A pártvezetés folyamatos ülésezésébe bekapcsolódik Donáth Ferenc (24-től KV-titkár) és Losonczy Géza (24-től PB-póttag), akik nem fogadják el az események ellenforradalomként való értékelését, s a felkelőkkel való tárgyalást követelnek. A KV elutasítja javaslatukat, ezért elhagyják a pártközpontot. A Katonai Bizottság tagjai a felkelés katonai leverését szorgalmazzák. Marosán György javaslatára a PB helyett a jelenlévőkből Direktóriumot választanak, melynek tagjai: Nagy Imre, Kádár János, Münnich Ferenc, Szántó Zoltán és Apró Antal. A KV elfogadja Nagy Imre új, másnap kihirdetett kormánylistáját. Az MDP KV és a SZOT Elnöksége munkástanácsok alakítására szólít fel. - 16 óra 13 perckor a rádió közli az MDP KV nyilatkozatát, amely új nemzeti kormányt, függetlenség és egyenjogúság alapján folytatandó magyar-szovjet tárgyalásokat ígér, - mindezek feltételeként a fegyveres harc beszüntetését szabja meg. Amnesztiát hirdet a harcok minden résztvevőjének, ha este 10-ig leteszik a fegyvert. - Tüntetés Mosonmagyaróváron: a határőrlaktanyából sortüzet adnak a tömegre. Több mint kilencvenen meghalnak, három határőrtisztet meglincselnek. - A kecskeméti és a nagykanizsai sortűz is halálos áldozatokat követel. - Esztergomban az ÁVH-sok tüzet nyitnak a tüntetők autóbuszára - az áldozatok száma 15. - A jugoszláv kormány üdvözli Nagy Imre miniszterelnöki és Kádár János párt első titkári kinevezését.
1956. október 27., szombat - 11 óra 18 perckor a rádió ismerteti a kormány új összetételét: államminiszterként a kisgazdapárti Tildy Zoltán és Kovács Béla is tagja a kormánynak. - Nagy Imre leállítja a Katonai Bizottság tervét a Corvin köz elfoglalására. Janza Károly új honvédelmi miniszter az első ténykedéseként a fegyveres csoportok elleni további harcra ad parancsot. - Kiszabadítják a váci börtön rabjait. - A fővárosi harcokban a legtöbben a VIII. kerületben, vidéken Bács-Kiskun megyében, elsősorban Kecskeméten és Tiszakécskén veszítik életüket. - Éjszaka a Politikai Bizottság Mikojan és Szuszlov jelenlétében megtárgyalja és elfogadja a Kádár János által beterjesztett tervet, amelynek lényege az "ellenforradalom" radikális átértékelése (tűzszünet, a szovjet csapatok kivonása, az ÁVH feloszlatása). Ugyanezen éjszaka Fehér Lajos vezetésével az MDP Katonai Bizottsága katonai diktatúra tervét dolgozza ki.

KRONOLÓGIA (3. rész)

1956. október 28., vasárnap - A Szabad Nép "Híven az igazsághoz" című vezércikke már nem ellenforradalmi, fasiszta puccskísérletként bélyegzi meg az előző napok eseményeit. A Pravda vezércikke "A népellenes kaland összeomlása Magyarországon" címmel ír az eseményekről. - Nagy Imre reggel a szovjet nagykövetségen tárgyal. A pártközpontba való visszatérése után radikális változás következik be a párt politikájában: a Központi Vezetőség elfogadja a PB határozatát, tűzszünetet rendeltet el, az eseményeket nemzeti demokratikus mozgalomként értékeli. Az MDP KV megszűnik, s a PB éjszakai határozatának megfelelően hattagú pártelnökség alakul Kádár János elnökletével, Münnich Ferenc, Kiss Károly, Apró Antal, Szántó Zoltán és Nagy Imre részvételével. - 13 óra 20 perckor Nagy Imre azonnali tűzszünetet rendel el. 14 órakor Nagy Imre kormánya leteszi az esküt, majd jóváhagyja a miniszterelnök által beterjesztett kormánynyilatkozatot. - A Corvin köziek leváltják Iván Kovács Lászlót és Pongrátz Gergelyt választják parancsnokuknak. - A katonai alakulatoknál megkezdődik a Forradalmi Katonatanácsok létrehozása. - 17 óra 25 perckor Nagy Imre rádióbeszédében nemzeti demokratikus mozgalomnak nyilvánítja az előző napok megmozdulásait, bejelenti a szovjet csapatok azonnali kivonását Budapestről, a tárgyalások megkezdését a szovjet haderők teljes kivonásáról, az ÁVH megszüntetését, az amnesztiát, a Kossuth-címer bevezetését, március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását, az általános fizetésemelést, bér- és normarendezést, az erőszak megszüntetését a tsz-mozgalomban. - Az ELTE központi épületében megalakul a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága a volt pártellenzéki értelmiség befolyása alatt álló szervezetek (Írószövetség, MÚOSZ, Egyetemi Forradalmi Diákbizottság, NÉKOSZ, Petőfi Kör stb.) összefogó testületeként. Vezetői: Ádám György és Markos György. - A Néphadsereg alakulatainál folytatódnak az átállások. - A HM őrzászlóalja szovjet tankoktól támogatva eredményes támadást hajt végre a Széna téri felkelők ellen. - A kiskunhalasi lövészezred két zászlóalja a IX. kerületben foglyul ejtett felkelőket a helyszínen agyonlövi. - A szovjet csapatok (főleg vidéken) egyre inkább semleges álláspontra helyezkednek. - A Budapesti Rendőr-főkapitányság épületében, főként az Egyetemi Diákbizottság kezdeményezésére megalakítják a Nemzetőrséget, mint az új kormányhoz hű, szervezett karhatalmat. - Dudás József, a felkelők egyik vezetője a II. kerületi tanácsházban megalakítja a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmányt, mint a felkelésből kinövő első kormányellenes politikai és fegyveres csoportosulást. - Megalakul a Magyar Ifjúság Forradalmi Pártja. - Felfüggesztik a kijárási tilalmat, de a gyülekezés továbbra is tilos. - A nyugati nagyhatalmak kérésére összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa a magyar kérdés megtárgyalására. A Szovjetunió tiltakozik, Jugoszlávia tartózkodik.
1956. október 29., hétfő - A Szabad Nép már a Kossuth címert tűzi a fejlécére, és "Hajnalodik" címmel közöl vezércikket, amely Nagy Imre előző esti beszédének szellemében üdvözli a felkelést. - A Kilián laktanya környékén még összecsapásokra kerül sor. Budapesten valamivel több mint húsz, vidéken tíz halottja van a harcoknak. - Münnich Ferenc belügyminiszter bejelenti az ÁVH feloszlatását, új, egységes, demokratikus rendőrség szervezését. Megkezdődik az ÁVH lefegyverzése és több tagjának lefogása. - A Széna téri felkelők délelőtt Nagy Imre miniszterelnökkel, este az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság küldötteivel tárgyalnak a fegyverletételről, csatlakozásukról a Nemzetőrséghez. - Az egyetemeken szervezik a Nemzetőrséget. Megjelenik az Egyetemi Ifjúság című lap első száma. - Megalakul a Magyar Politikai Foglyok Bajtársi Szövetsége. - A Deák téri főkapitányságon a Néphadsereg, a rendőrség és a szabadságharcosok képviselői létrehozzák a Forradalmi Katonai Bizottságot, vezetője Király Béla lesz. - Országszerte megszüntetik a rádiózavarók működtetését. - A Történelmi Társulat, a Történettudományi Intézet és a Történettudományi Kar történészei csatlakoznak a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságához. - Nagy Imre átteszi székhelyét a parlamentbe, amely ezzel a pártközpont helyett az ország politikai központja lesz. Szilágyi József és Széll Jenő megszervezik a miniszterelnöki titkárságot. Régi híveinek többsége ismét Nagy Imre mellé áll, és tevékenyen részt vesz a kormányzat munkájában. - A Szabad Európa Rádióban Bell ezredes, az éppen megkötött tűzszünet el nem fogadására bíztatja a felkelőket. - Késő este Janza honvédelmi miniszter bejelenti a rádióban, hogy másnap délután megkezdik a szovjet csapatok kivonását a magyar fővárosból. - A legtöbb vidéki városban az új forradalmi szervezetek vezetésével helyreáll a rend. - Tito jugoszláv elnök levelet intéz az MDP elnökségéhez üdvözölve az október 28-i állásfoglalást. Hasonló üzenet érkezik Gomulka és Cyrankiewicz lengyel vezetőktől is. Az NDK-s, a bolgár, a román és a csehszlovák sajtó ellenségesen interpretálja az eseményeket. - A szuezi válság háborúba torkollik, és részben eltereli a figyelmet a magyar eseményekről.

KRONOLÓGIA (4. rész)

1956. október 30. kedd - A szovjet kormány nyilatkozatot ad ki, melyben megállapítja: a Szovjetunió hajlandó megvizsgálni a Varsói Szerződés értelmében Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok helyzetét. Ezeket, amikor a magyar kormány kéri, kivonják Budapestről, és készek tárgyalni a teljes magyarországi kivonásról is. A szovjet csapatok megkezdik kivonulásukat Budapest területéről. - Délelőtt a Budapesti Pártbizottság Köztársaság téri székházát megostromolják a felkelők, s mintegy háromórás harc után elfoglalják. Az elfogott védők közül huszonnégy főt meglincselnek. Az áldozatok között van Asztalos János és Papp József honvédezredes, valamint Mező Imre, a pártbizottság már korábban is Nagy Imrével rokonszenvező titkára. - Orvostanhallgatók elfoglalják a IX. kerületi pártbizottság épületét. Elfoglalják a X. kerületi pártszékházat is. - 14 óra 30 perckor Nagy Imre rádióbeszédben bejelenti az egypártrendszer megszüntetését és a demokratikus koalíciós kormányzás felélesztését. A kormányon belül szűkebb kabinet létesül Nagy Imre, Tildy Zoltán, Kovács Béla, Erdei Ferenc, Kádár János, Losonczy Géza és a Szociáldemokrata Párt által később kijelölendő személy részvételével. Kádár János és Losonczy Géza államminiszteri tisztséget kap a kormányban, amely elismeri a forradalom által létrehozott demokratikus, helyi önkormányzati szerveket. - Erdei Ferenc után Kádár János is teljes egyetértését fejezi ki a többpártrendszerrel. - A rádió e naptól Szabad Kossuth Rádió, illetve Szabad Petőfi Rádió néven sugározza adásait. - Dudás József fegyveres csoportja elfoglalja a Szabad Nép székházát és nyomdáját. Kiadja a Függetlenség című napilapot és huszonöt pontos kiáltványt tesz közzé "Nem ismerjük el a jelenlegi kormányt" címmel. - Megjelenik a Magyar Szabadság volt pártellenzéki újságírók: Gimes Miklós, Lőcsei Pál, Kende Péter, Fekete Sándor, Molnár Miklós szerkesztésében. Ugyancsak megjelenik a honvédség új lapja, a Magyar Honvéd. - Újjáalakul a Független Kisgazdapárt Ideiglenes Bizottsága és bizalmáról biztosítja Kovács Bélát. - Újjáalakul a Szociáldemokrata Párt, elnöke Kéthly Anna. - Erdei Ferenc bejelenti a Nemzeti Parasztpárt újjáalakítását. - Nagy Imre miniszterelnök Király Bélát megbízza azzal, hogy az általa vezetett Forradalmi Karhatalmi Bizottság szervezze meg az új karhatalmat. - 22 órakor a honvédség rétsági alakulata Pálinkás (Pallavicini) Antal őrnagy vezetésével a kormány utasítására felsőpetényi háziőrizetéből kiszabadítja Mindszenty József hercegprímást. Nagy Imre miniszterelnöki minőségében hivatalosan is rehabilitálja Mindszentyt. - A börtönökben megkezdődik a politikai foglyok kiszabadítása. Később közzétett hivatalos adatok szerint a következő napokban 3324 politikai foglyot bocsátanak szabadon. - Ausztria határzárat rendel el a magyar határon, csak segélyszállítmányokat és újságírókat engednek az országba.
1956. október 31., szerda - A Honvédelmi Minisztériumban megalakul a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány a katonatanácsok küldötteiből és a felkelőcsoportok képviselőiből. - 8 óra 55 perckor Mindszenty József hercegprímás megérkezik a budai érseki palotába. - Nagy Imre Király Bélát a Nemzetőrség főparancsnokává, valamint a főváros katonai parancsnokává, Maléter Pál ezredest a honvédelmi miniszter első helyettesévé, Kovács István vezérőrnagyot a vezérkar főnökévé nevezi ki. - A Forradalmi Karhatalmi Bizottság gyűlésezik a Kilián laktanyában a Corvin közi felkelők, a Műegyetemi Forradalmi Diákbizottság és a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága részvételével. Bejelentik, hogy a Forradalmi Karhatalmi Bizottság egységes parancsnokság alá vonja a hagyományos fegyveres erőket. - Nagy Imre kora délután beszédet mond a Kossuth téren. A szűkebb kabinet aznapi döntése alapján bejelenti, hogy tárgyalások kezdődtek az országnak a Varsói Szerződésből való kilépéséről, a szovjet csapatok kivonulásáról, továbbá hogy október 23-a nemzeti ünnep lesz. - A hivatalos megegyezés és bejelentés ellenére még mindig tartózkodnak szovjet alakulatok a főváros belterületén, sőt az éjszaka folyamán új szovjet csapatok érkeznek az országba és nyomulnak Budapest felé. - Az újjáalakult Nemzeti Parasztpárt Petőfi Párt néven kezd működni. Főtitkára: Farkas Ferenc. - A Magyar Forradalmárok Pártja a Rákóczi téren rendezett tüntetésen Mindszenty-kormányt követel. - Az MDP elnöksége kimondja a párt feloszlatását, és Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) néven új pártot hoz létre. Intézőbizottságában helyet kap többek között Donáth Ferenc, Kádár János, Lukács György, Nagy Imre és Losonczy Géza is. Az új párt lapja, a Népszabadság, ennek főszerkesztője: Haraszti Sándor. - Újjáalakul a Keresztény Demokrata Néppárt és a Magyar Parasztszövetség. - Eisenhower amerikai elnök televíziós és rádióbeszédében a magyar nép iránti csodálatának ad hangot, ugyanakkor biztosítja a Szovjetuniót arról, hogy az USA sem az új lengyel, sem az új magyar vezetést nem tekinti potenciális szövetségesének. - A szovjet pártvezetésen belül a magyarországi katonai beavatkozás hívei kerekednek felül. A Moszkvában tárgyaló Liu Sao-csi vezette kínai küldöttség eredetileg a beavatkozás ellen foglal állást, később azonban tudomásul veszi az új szovjet döntést.

KRONOLÓGIA (5. rész)

1956. november 1., csütörtök - A szovjet csapatok lezárják a magyar repülőtereket. A magyar kormány megtiltja a magyar hadseregnek az ellenállást. Nagy Imre visszautasítja a menekülés gondolatát. - Losonczy Géza államminiszter sajtótájékoztatón bejelenti, hogy Nagy Imre, aki aznap átvette a Külügyminisztérium vezetését, magához kérette Jurij Andropovot, a Szovjetunió nagykövetét, és a szűkebb kabinet (Tildy Zoltán, Kádár János, Erdei Ferenc, Losonczy Géza, valamint Dobi István) jelenlétében és jóváhagyásával követelte az országba újonnan érkező szovjet alakulatok azonnali kivonását. Kijelentette, hogy az ország azonnal felmondja a Varsói Szerződést, és kihirdeti az ország semlegességét, amelynek szavatolásáért az ENSZ-hez, a négy nagyhatalomhoz fordul. - 19 óra 50 perckor Nagy Imre miniszterelnök beszédet mond a rádióban. Kinyilvánítja a Magyar Népköztársaság semlegességét, s kijelenti, hogy az ország igaz barátságban kíván élni szomszédaival, a Szovjetunióval és a világ valamennyi népével. - 20 óra 24 perckor a Szabad Kossuth Rádióban elhangzik Mindszenty József bíboros első rádióüzenete. - Késő este Andropov szovjet nagykövet kezdeményezésére Münnich Ferenc, majd az ő közvetítésével Kádár János is a szovjet nagykövetségre, majd Tökölre megy, ahonnan a Szovjetunióba repülnek. Kádárt a következő két nap folyamán az MSZMP vezetősége, a kormány és felesége is eltűntnek tekinti. - 22 óra körül közvetíti a rádió Kádár János beszédét felvételről, amelyben dicsőséges felkelésnek nevezi a történteket. Bejelenti, hogy a kommunisták új pártjaként megalakul a Magyar Szocialista Munkáspárt. - Az Építők Székházában tanácskoznak a budapesti munkástanácsok. A gyűlés után küldötteik Nagy Imrével személyesen tárgyalnak, aki meggyőzi őket a sztrájk befejezéséről. - A szovjet vezetés (Hruscsov, Molotov, Malenkov) a magyarországi fegyveres beavatkozást előkészítendő a szovjet-lengyel határon lengyel vezetőkkel (Gomulka, Cyrankiewicz, Ochab) konzultál.
1956. november 2., péntek - Az összetűzések gyakorlatilag az egész országban megszűnnek. - A kormánykabinet ülésén kormánydelegációt neveznek ki, hogy a lengyel fővárosban tárgyaljon a Szovjetunió képviselőivel a Varsói Szerződés felmondásának végrehajtásáról, valamint a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonásáról. A delegáció vezetője Losonczy Géza államminiszter, tagjai: id. Antall József volt kisgazdapárti miniszter, Márton András ezredes, Farkas Ferenc parasztpárti politikus és egy később kijelölendő munkástanácstag. Kinevezik az ENSZ Közgyűlésre utazó delegációt is, melynek vezetője Nagy Imre. A kabinet elrendeli Dudás József letartóztatását. Kinevezik a szovjet csapatkivonásról Budapesten tárgyaló küldöttséget is, melynek vezetője Erdei Ferenc miniszterelnök-helyettes, tagjai: Maléter Pál vezérőrnagy-miniszterhelyettes, Kovács István vezérőrnagy vezérkari főnök és Szűcs Miklós ezredes, hadműveleti csoportfőnök. - Megjelenik a Népszabadság, az MSZMP központi lapjának első száma. - Donáth Ferenc irányításával megkezdődik az MSZMP szervezése. - Nagy Imre a nap folyamán többször tiltakozik Andropov szovjet nagykövetnél a szovjet csapatok beözönlése és Budapest körülzárása ellen. - Kádár János Tökölről megérkezik a vnukovói repülőtérre. A nap folyamán az SZKP KB Elnöksége kibővített ülésén - Münnich Ferenc, Bata István és Horváth Imre társaságában - beszámol a magyarországi helyzetről. Értékelése szerint a helyzet "óráról órára jobbra tolódik". A szovjet fegyveres beavatkozást ellenzi, míg Münnich azt támogatja, Bata pedig katonai diktatúra bevezetését javasolja. A szovjet vezetés nem hoz érdemi döntést. A szovjet kormány Malinyin hadseregtábornokot jelöli ki a szovjet csapatkivonási tárgyalások folytatására. - Délután Apró Antal, Kiss Károly, Marosán György és Nógrádi Sándor elhagyja Budapestet, és a tököli szovjet parancsnokságra távozik. - A Magyar Írók Szövetsége rendkívüli közgyűlést tart. - Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megvitatja a magyarországi helyzetet, de a halogató amerikai magatartás miatt határozati javaslat benyújtására nem kerül sor. - A szovjet vezetők (Hruscsov és Malenkov) Bukarestben román, csehszlovák és bolgár vezetőkkel tárgyalnak a szovjet fegyveres beavatkozást előkészítendő. 19 órátől Hruscsov Brioni szigetén tárgyal Titóval, s a jugoszláv vezetés hozzájárul a szovjet beavatkozáshoz.

KRONOLÓGIA (6. rész)

1956. november 3., szombat - Átalakul a kormány: miniszterelnök és külügyminiszter Nagy Imre; államminiszterek: Tildy Zoltán, Kovács Béla, B. Szabó István (FKGP), Bibó István, Farkas Ferenc (Petőfi Párt), Kádár János, Losonczy Géza (MSZMP), Fischer József, Kelemen Gyula, Kéthly Anna (Szociáldemokrata Párt), valamint Maléter Pál mint honvédelmi miniszter. - A parlamentben délelőtt megkezdődnek a magyar-szovjet katonai tárgyalások a csapatkivonás részleteiről. Megállapodnak abban, hogy a megbeszélések a tököli szovjet parancsnokságon folytatódnak 22 órakor. - A csepeli munkástanács és az Újpesti Forradalmi Bizottság a sztrájk beszüntetése mellett dönt. Országosan előkészületek történnek a munka november 5-i, hétfői általános felvételére. - A Forradalmi Karhatalmi Bizottság Király Béla vezérőrnagyot választja meg a Nemzetőrség főparancsnokává, helyettesévé Kopácsi Sándor rendőr ezredest. - Délben Nagy Imre fogadja az osztrák követet, aki kormánya nevében cáfolja, hogy Ausztria felől emigránsok tömege érkezhetne Magyarországra. - A szovjet csapatok lezárják az osztrák határt. - A Petőfi Kör koalíciós alapon újjáalakul. Elnöke Jónás Pál. - 20 órakor Mindszenty József hercegprímás rádiószózatot intéz a nemzethez: a lefolytatott harcot nem forradalomnak, hanem szabadságharcnak minősíti. - 22 órakor a magyar kormány katonai küldöttsége Erdei Ferenc és Maléter Pál vezetésével Tökölön, a Magyarországi Szovjet Haderők Főparancsnokságán folytatja a délelőtti tárgyalásokat a Malinyin tábornok vezette szovjet katonai küldöttséggel. Éjféltájt Szerov tábornok, a KGB vezetője a tárgyalóteremben letartóztatja a magyar katonai küldöttséget. Az akcióban Piros László volt belügyminiszter és magyar ÁVH-sok is részt vesznek. (Néhány hét múlva Malétert, Kovácsot és Szűcsöt átadják a magyar hatóságoknak, Erdeit szabadon bocsátják.) - Az SZKP KB Elnöksége kibővített ülésén Kádár Jánost jelölik a magyarországi ellenkormány vezetőjének. - Az ENSZ BT ülésén Henry Cabot Lodge amerikai delegátus határozati javaslatot nyújt be, amely felszólítja a Szovjetuniót csapatainak Magyarországról történő kivonására. 1956. november 4., vasárnap - 0 órakor a magyarországi szovjet csapatok főparancsnokságát Kazakov hadseregtábornok veszi át. Hajnalban Románia felől újabb szovjet csapatok lépik át a magyar határt. - A kora hajnali órákban Soldatic jugoszláv nagykövet megkeresi Szántó Zoltánt, és tájékoztatja Tito és Rankovic üzenetéről: a jugoszláv kormány menedéket biztosít Nagy Imrének és társainak. - Hajnali 4 óra 15 perckor általános szovjet támadás indul Budapest, a nagyobb városok és a fontosabb katonai objektumok ellen. A főváros védői - nemzetőrök, rendőrök és kisebb-nagyobb honvéd egységek - felveszik a harcot a támadókkal. - 5 óra 5 perckor az ungvári rádió közleményt sugároz, melyben Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc, a Nagy Imre-kormány volt miniszterei bejelentik, hogy 1956. november 1-jén minden kapcsolatot megszakítottak ezzel a kormánnyal, s kezdeményezték a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását Kádár János vezetésével. - 5 óra 20 perckor Nagy Imre drámai hangú rádióbeszédet mond: "Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével." - 5 óra 35 perctől Nagy Imre beszédét valamennyi világnyelven is sugározza a Magyar Rádió. - 6 és 8 óra között a jugoszláv nagykövetségre érkezik Nagy Imre, Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György, Szántó Zoltán (az MSZMP Intéző Bizottságának tagjai), valamint Fazekas György, Haraszti Sándor, Jánosi Ferenc, Rajk Lászlóné, Szilágyi József, Tánczos Gábor, Újhelyi Szilárd, Vas Zoltán és családtagjaik. Összesen negyvenhárom személy kap menedékjogot a követségen. Vásárhelyi Miklós, Nádor Ferenc ezredes (a légierők parancsnoka) és Erdős Péter egy jugoszláv diplomata lakásán kapnak menedéket. Nagy Imre és Donáth Ferenc távozása után a parlamentben maradtakhoz csatlakozik Bibó István, valamint Mindszenty bíboros, aki hamarosan átmegy az amerikai követségre, és ott menedékjogot kap. - Bibó István, mint a törvényes magyar kormány egyetlen, az Országgyűlés épületében maradt képviselője, kiáltványt fogalmaz. Megállapítja: Magyarországnak nincs szándéka szovjetellenes politikát folytatni, visszautasítja azt a vádat, hogy a forradalom fasiszta vagy antikommunista irányzatú lett volna. Felszólítja a magyar népet, hogy a megszálló szovjet hadsereget vagy az esetleg felállított bábkormányt ne ismerje el, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen.

KRONOLÓGIA (7. rész)

- A túlerő láttán a Nagy Imre-kormány és a katonai vezetés nem kísérli meg a fegyveres ellenállást. A szovjet csapatok - helyenként fegyveres harc után - a Magyar Néphadsereg valamennyi alakulatát lefegyverzik. Vidéken több helyen komolyabb ellenállás bontakozik ki, amelybe katonai egységek is bekapcsolódnak (Békéscsaba, Dunapentele, Szeged stb.) - 7 óra 14 perckor a rádió a kormány felhívását közvetíti magyar és orosz nyelven, melyben a szovjet hadsereget a vérontás elkerülésére szólítja fel. - 8 óra 7 perckor a Szabad Kossuth Rádió adása megszakad. Rövidhullámon váltakozva a Himnuszt és a Szózatot sugározzák. - Budapesten a fegyveres ellenállást a megnövekedett létszámú felkelő csoportok folytatják. A szovjet csapatok délig elfoglalják a Honvédelmi Minisztériumot, a Belügyminisztériumot, a Budapesti Rendőr-főkapitányságot. - A Kádár-kormány táviratot küld az ENSZ főtitkárának, kéri a magyar kérdés levételét a napirendről. - Soldatic jugoszláv nagykövet közli Nagy Imrével Titóék üzenetét, hogy híveivel együtt ismerje el a Kádár-kormányt. Az MSZMP Intéző Bizottságának a követségen tartózkodó öt tagja ezt egyhangúlag elutasítja. - Eisenhower amerikai elnök tiltakozik a szovjet intervenció ellen. - A magyarországi szovjet katonai invázió hírére New Yorkban összehívják a Biztonsági Tanács ülését, és szavazásra bocsátják az előző napi amerikai határozati javaslat némileg módosított változatát. Ez felszólítja a Szovjetuniót, hogy tartózkodjon Magyarországon bárminemű katonai akciótól és haladéktalanul vonja ki csapatait az országból. A javaslat elismeri a magyar nép jogát arra, hogy szabadon választott kormánya legyen. A javaslatot a Szovjetunió megvétózza (9 igen szavazat, Jugoszlávia tartózkodik), majd a kérdést rendkívüli közgyűlés elé utalják. 4-én délután az ENSZ rendkívüli közgyűlése 50:8 arányban, 15 tartózkodás mellett elfogadja a tovább bővített amerikai javaslatot, amely felkéri az EBNSZ főtitkárát: jelöljön ki bizottságot a magyarországi helyzet megvizsgálására. - Az áldozatok száma november 4-én a fővárosban 135 fő. A KSH 1957. januári jelentése szerint az októberi 23. és január 16. közötti események embervesztesége országos viszonylatban 2652 halott (Budapesten 2045) volt, és 19 226 személy (Budapesten 16 700) sebesült meg. A szovjet veszteségekről 1991-ben készült hivatalos statisztika szerint a szovjet hadsereg 669 katonája vesztette életét, 51-en eltűntek. A forradalom leverését követő megtorlásban az ENSZ bizalmas adatai alapján 453 főt végeztek ki, az 56-os Intézet szerint több mint 340 embert végeztek ki 1956-os ügyből kifolyólag (Rainer M. János, 2006.10.16.). 1958-ban bírósági ítélet nyomán életükkel fizettek a vezető személyiségek: Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Szilágyi József.

2006. október 18. (MTI)

Versfalat avattak a bolgár fővárosban az 56-os forradalom évfordulója alkalmából

Bojko Boriszov főpolgármester és Faller Jenő nagykövet avatta fel szerdán a bolgár fővárosban az EU-tagországok Wall to Wall Poetry projektjének keretében elkészült magyar versfalat.
A szófiai Magyar Kulturális Intézet által szervezett avatóünnepségre a magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából került sor a Szófia belvárosában. álló Hét Aprószent Iskola falánál. A Szabadság, szerelem című Petőfi-alkotás vizuális tervét a Magyarországon tanult Oleg Gocsev professzor, a bolgár Képzőművészeti Egyetem Falfestmény Tanszékének vezetője készítette.
"Az EU üzenetei Bulgáriának" akció keretében az összes uniós tagállam fölfestet egy-egy, nemzeti költőjétől származó idézetet szófiai iskolák, középületek falára. Az eredeti és bolgár nyelvű versidézeteket a műhöz illő művészi megjelenítés kíséri.
A szófiai Magyar Kulturális Intézet a forradalom 50. évfordulója alkalmából szerdán este mutatja be a Kliment Ohridszki Tudományegyetemen Prekraszen povod (Nagyszerű alkalom) című dokumentumkötetét, amely első ízben tárja nyilvánosság elé a magyar forradalommal kapcsolatos bolgár levéltári dokumentumokat. A Milen Szemkov professzor által válogatott anyag hű képet ad a bolgár értelmiség bátortalan próbálkozásaitól az ezreket érintő, kiterjedt megtorlásig eltelt időszak bulgáriai eseményeiről. A bemutató alkalmából az egyetem központi épületének aulájában a Magyar Hadtörténeti Múzeum kiállítása tekinthető meg.

2006. október 18. (MTI)

OTS - Közterületi rend és tisztaság az október 23-i rendezvények helyszínein, Vízzel töltött konténereket helyez ki az FKF Zrt. az ünnepi fáklyás felvonulás útvonalán

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek kiemelt feladatot jelent az 1956-os forradalom 50-ik évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepségek, illetve a köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából az állami és kerületi rendezvénysorozatok helyszínein a közterületi rend és tisztaság biztosítása.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek kiemelt feladatot jelent az 1956-os forradalom 50-ik évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő ünnepségek, illetve a köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából az állami és kerületi rendezvénysorozatok helyszínein a közterületi rend és tisztaság biztosítása, hogy az méltó legyen az ünnephez, ezért a gépi és kézi erők összehangolt munkájával elő- és utótakarítást végzünk.
Október 21-én, 22-én és 23-án kétszer tizenkétórás műszakban, nappal 500 fő kézi útgondozóval, az éjszakai műszakban 50 darab mosó-, takarító-, és szállító célgéppel végzünk takarítási munkát a rendezvények helyszínein.
Az október 23-án este a Kossuth térről induló fáklyás felvonulás útvonalán a korábbi évekhez hasonlóan az idén is vízzel töltött konténereket helyezünk ki, hogy az égő fáklyákat biztonságosan lehessen eloltani.
Kérjük a résztvevőket, hogy a balesetek megelőzése érdekében csak ezekbe a konténerekbe dobják az égő fáklyákat.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a lakossági hulladékszállítás rendjében változás nincs, Társaságunk október 23-án hétfőn, az aznapra esedékes területekről szállítja el a háztartási hulladékot. A közönség- és ügyfélszolgálati irodák, valamint a lakossági hulladékgyűjtő udvarok zárva lesznek.
Szegedi Péter, szóvivő

2006. október 18. (MTI)

Történelem - Arany százezres és ezüst ötezres 56 emlékére

Arany százezer és ezüst ötezer forintost bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank szerdán az 1956-os forradalom és szabadságharc fél évszázados jubileuma tiszteletére.
Az MNB 1968 óta bocsát ki a legjelentősebb történelmi események, évfordulók kapcsán aranyérmét. A sort Semmelweis Ignác emlékére vert érmével kezdte meg, és legutóbb hazánk európai uniós csatlakozására jelentetett meg aranypénzt - mondta Auth Henrik, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke Budapesten sajtótájékoztatón.
Hozzátette: a jegybank ezúttal is emlékérme kibocsátással járul hozzá az évforduló megünnepléséhez. Felhívta a figyelmet arra, hogy pénteken 500 forintos forgalmi emlékpénzt is kibocsátanak, méghozzá 15 millió példányban. Ez a szám üzenetet jelent a nemzethez.
Kibocsátanak emellett kétmillió 50 forintost is. Mindkettő hátlapján a parlament és a lyukas zászló a fő motívum.
A 100 ezer forintos emlékérme 986 ezrelék finomságú aranyból készült, súlya 20,946 gramm, átmérője 38,61 mm, amely megegyezik az ezüstérme átmérőjével. A bicolor ezüstérme (925‰ finomság, 38,61 mm, 31,46 g) egyedülálló, most először az érme recézett szélét és 2 mm-es peremét aranyozás díszíti.
Az arany- és ezüstérméket tervező Rónay Attila ötvösművész elmondta, hogy modern érmesort tervezett, figurális ábrázolás helyett csak a jelképekre épített. A szovjet diktatúrát fémlemezzel jelenítette meg, amelyet az 56-os forradalom jelképe, a lyukas zászló felszakít.
Az arany emlékérméből 5000 darab készült, az ezüstből 10 000, melyből 5000 selyemfényű és 5000 tükörfényes kivitelű.
Az első arany- és ezüstérmét szerdán ünnepélyesen elhelyezték a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.
Az emlékpénzek 90 százaléka előjegyzésben már elkelt, így a Magyar Pénzverő Rt. már csak korlátozott darabszámban árusítja.

2006. október 18. (MTI)

56-os ünnepségek: nem csökkent a külföldi delegációk létszáma

A magyarországi események miatt egyetlen külföldi magas rangú meghívott sem mondta vissza részvételét az október 22-23-iki megemlékezéseken, egyedül a francia miniszterelnök jelezte távolmaradását, belpolitikai okokra hivatkozva. Ezt a külügyi tárca protokollfőnöke mondta szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Ötvenhat külföldi delegáció érkezik az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulós megemlékezéseire, közöttük húsz államfő, a spanyol és a norvég király, a belga trónörökös, a luxemburgi nagyherceg - közölte Bokor Balázs. Megjegyezte: ötvenhatodikként az orosz delegáció is bejelentkezett, amelyet Szergej Mironov parlamenti elnök fog vezetni.
Budapestre jön például a NATO főtitkára, az ukrán elnök, a román miniszterelnök, a német szövetségi államfő, New York állam kormányzója, a cseh elnök, a három balti ország államfője, az Európa Tanács főtitkára, a finn elnök, a holland miniszterelnök.
Dominique de Villepin francia miniszterelnököt Catherine Colonna Európa-ügyi miniszter fogja képviselni. A protokollfőnök kitért arra, hogy Traian Basescu román elnök nem mondta le részvételét: ő Indiába menet eleve csak néhány órát tartózkodott volna Budapesten, mialatt Sólyom László államfővel lett volna egy munkamegbeszélése, ám kiderült, hogy ez a gyors program technikailag nem oldható meg.
Mint elhangzott, Magyarország történetében még nem fordult elő, hogy egy időben ennyi magas rangú külföldi delegáció tartózkodjon a fővárosban; az eddigi "rekord" az 1994-es EBEÉ-csúcs volt, 33 delegációval.
"Vasárnap és hétfőn lesznek problémák a budapesti közlekedésben, hiszen 56 delegáció mozgatását kell biztosítani. Ugyanakkor a fennakadásokat csökkentheti, hogy a delegációk néhány programra nem autóval, hanem buszokkal fognak eljutni" - hangsúlyozta Bokor Balázs.
A protokollfőnök kitért arra, hogy a Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kosáry Domokos, az 56-os Emlékbizottság elnöke által aláírt meghívókat idén tavasszal küldték ki az európai állam- és kormányfőknek, illetve azon országok vezetőinek, akik befogadták az 1956-os magyar menekülteket.
A magyar állam a meghívott magas rangú vezetők mellett delegációnként két személy itt tartózkodását állja. Az uralkodók, állam- és kormányfők elnöki lakosztály kapnak nyolc budapesti szálloda valamelyikében.
Az MTI kérdésére Polgár Viktor külügyi szóvivő a sajtótájékoztatón elmondta: csak közvetett információik vannak arról, mi hangzott el Orbán Viktor Fidesz-elnök és a Budapesten tevékenykedő nagykövetek minapi találkozóján.
Megerősítette ugyanakkor: a találkozó után több nagykövet érdeklődött a külügyminisztérium vezetőjénél az ideutazó külföldi vendégek biztonságáról az október 23-iki budapesti rendezvényeken. A szóvivő arra is kitért, hogy nem a tárca tiszte elmondani, mely nagykövetségek jelentkeztek a külügyminisztériumban.
A protokollfőnök elmondta: a központi ünnepség október 22-én este lesz az Operaházban, ahol Sólyom László mond ünnepi beszédet, Heinz Fischer osztrák államfő pedig válaszbeszédet. (Fischer 1956-ban diákként tüntetett a bécsi utcákon, "Szabadságot Magyarországnak!" transzparenssel.) Az Operaházban félórás lesz az ünnepi koncert; a rendezvényre a külföldi delegációk mellett 350 ötvenhatos személyiséget hívtak meg, valamint a közjogi méltóságokat, a pártok és a parlamenti frakciók vezetőit, EP-képviselőket, kormánytagokat.
A koncertet követő este a meghívottak számára díszvacsorát rendeznek a Szépművészeti Múzeum Barokk termében, ahol Sólyom László és Gyurcsány Ferenc mond pohárköszöntőt.
Október 23-án a Kossuth téren 10 órakor kezdődik a központi megemlékezés, a hagyományoknak megfelelően ünnepélyes zászlófelvonással, katonai ceremóniával. Az Öröklángnál előbb az öt közjogi méltóság, majd valamennyi külföldi delegációvezető virágot helyez el. A térről a Parlament épületébe mennek a meghívottak, ahol a Felsőházi teremben lesz a Budapest 56 Szabadságnyilatkozat ünnepsége. Ezt Szili Katalin házelnök vezeti, ünnepi beszédet mond Kosáry Domokos, az 56-os emlékbizottság vezetője és Gyurcsány Ferenc kormányfő, amelyet José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke válaszbeszéde követ.
Hétfőn délután a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájánál fejeződik be a központi megemlékező program: koszorút helyez el az öt közjogi méltóság, valamint számos állam- és kormányfő.
Vig József, a Külügyminisztérium Kommunikációs és Közkapcsolati Főosztályának vezetője arról számolt be, hogy külföldön a nagykövetségeken, a konzulátusokon, valamint a tiszteletbeli konzulok közreműködésével több száz megemlékező ünnepségre kerül sor. A már februárban elkezdődött és az év végéig tartó rendezvények lebonyolítására az állami költségvetés 200 millió forintot különített el.

2006. október 18. (MTI)

Für Lajos nem fogadta el a Debreceni Egyetem kitüntetését

Nem fogadta el és nem vette át a Debreceni Egyetem (DE) kitüntetését Für Lajos, az 1956-os debreceni forradalmi bizottmány egykori titkára, az Antall-kormány volt honvédelmi minisztere szerdán a Déri Múzeumban rendezett emlékülésen.
A Résztvevők a debreceni forradalomról című emlékülésen Abády-Nagy Zoltán professzor bejelentette: az egyetem rektora és szenátusa az intézmény legmagasabb kitüntetését, a Pro Universitate díjat adományozta Für Lajosnak.
Felidézte, hogy Für Lajos az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetem tanársegédeként vett részt az 1956-os forradalom debreceni eseményeiben. Közreműködött a debreceni követelések megfogalmazásában, ő volt a városi forradalmi bizottmány titkára és ő nyújtotta át a debreceniek követeléseit az akkori kormánynak.
Für Lajost később a forradalomban vállalt szerepéért elbocsátották az egyetemről, s ezzel derékba tört kutatói pályája. Abády-Nagy Zoltán hozzátette: az egyetem azóta sem rehabilitálta Für Lajost, aki 1984-ben szeretett volna visszatérni az egyetem történelmi intézetébe, de ezt, mivel még mindig ellenforradalmárnak bélyegezték nem tették lehetővé.
Abády-Nagy Zoltán kijelentette: a kitüntetéssel az intézmény 28.600 hallgatója és 7.500 dolgozója nevében hajtanak fejet Für Lajos érdemei előtt, a kitüntetést nem vonják vissza, de tudomásul veszik Für Lajos döntését.
Az emlékülésen Halász János Debrecen alpolgármestere emlékérmet adott át a forradalom 45 egykori debreceni szereplőinek, köztük Für Lajosnak, aki ezt a kitüntetést átvette. Posztumusz emléklapot 18 egykori forradalmár hozzátartozója vehetett át.
Az emlékülésen mások mellett Székelyhidi Ágoston, az 56-os debreceni forradalmi bizottmány tagja és Für Lajos, a bizottmány titkára tartotta meg visszaemlékezését.
Az emlékülést megelőzően az 1956-os forradalom debreceni dokumentumaiból, illetve a forradalomról megjelent helyi publikációkból nyitottak meg kiállítást a Déri Múzeumban.

2006. október 18. (MTI)

Kultúra - 1956 Magyarországon és Dániában

1956 - Magyarországon és Dániában címmel előadást tartanak és kiállítást nyitnak csütörtökön 17 órakor a Dán Kulturális Intézetben, Kecskeméten.
Ott lesz az eseményen Per Bang-Jensen, az '56-os forradalom mellett kiállt, és 1959 őszén New Yorkban meggyilkolt Povl Bang-Jensen dán ENSZ diplomata fia - mondta el az MTI-nek Tóth Zsófia, az intézet személyi titkára.
Nagy András író bemutatja a közönségnek a Bang-Jensen ügy - '56 nyugati ellENSZélben című könyvét, amely a dán ENSZ diplomata rejtélyes halálát kutatja. A kötet 10 évi feltáró munka eredményeként tavaly ősszel jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában, és 2006. október elején a milánói Bandolfi könyvesház olaszul is kiadta.
Az intézet kiállításán három téma köré csoportosították a képeket: Bang-Jensen diplomata életéből válogattak fotókat. A Mécs Imre parlamenti képviselő alapította társaság szobrot állított a dán diplomata tiszteletére a magyar külügyminisztérium aulájában, az Új Köztemető 301-es parcellájában fejfa jelzi emlékét.
A tárlaton azok a dokumentumok is láthatók, amelyeket Bo Lidegaard dán külügyminisztériumi államtitkár állított össze az ENSZ diplomata karrierjéről a világszervezetben 1955 és 1959 között.
A harmadik témakör a magyar menekültek Dániában című. Korabeli dokumentumfilmek örökítették meg, ahogy a magyar határ menti Eisenstadtból elindult az első, menekülteket szállító vonat Dániába. Sok magyar családnak ez az ország volt az úticél.

2006. október 18. (MTI)

Schmidt Mária: az 1956 okozta válság hozzájárult a kommunista világrendszer felbomlásához - konferencia

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a kommunista világrendszer számára hatalmas politikai és társadalmi válságot okozott, és ez a válság eredendő oka volt a kommunista világrendszer felbomlásának - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója szerdán a témában rendezett kétnapos budapesti konferencia nyitónapján.
"Az 1956-os forradalom és szabadságharc világtörténelmi esemény volt, hiszen először fordult elő a bolsevizmus történetében, hogy egy egész nép fellázadt a totalitarizmus ellen, és bár győzni nem tudott, gyógyíthatatlan sebet ejtett a kommunizmuson" - fogalmazott Schmidt Mária az 1956 - Európa ébredése című nemzetközi tanácskozáson mondott előadásában.
Mint rámutatott, 1956-ban nemcsak a rendszer ellenzői lázadtak fel a diktatúra ellen, hanem ezzel párhuzamosan a kommunista párton belül is erodálódási folyamat indult meg.
Schmidt Mária szólt arról, hogy 1956 és az ahhoz fűződő viszony a magyar politika legitimitásának az alapja. "Amikor a kommunista rendszer megbukott 1989. június 16-án (...), akkor nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar társadalom 1956-ot tekinti a demokrácia legitimitásának alapjának" - mondta.
Emlékeztetett arra is, hogy a rendszerváltozás után elfogadott első törvénnyel a magyar parlament az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak állított emléket.
Schmidt Mária szerint a forradalom sikere esetén a magyar társadalom meg tudott volna egyezni abban, hogy szabad választásokat tartanak.
Hans-Peter Schwarz német történész a magyar forradalomnak a Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK) kiváltott hatásairól szóló előadásában azt mondta: az NSZK nyilvánosságában a Magyarországról alkotott kép nagyrészt apolitikus volt, ez azonban 1956 őszén egy csapásra megváltozott.
"A magyar forradalom az NSZK-ban azt a nagy csodálatot és mélységes magyar szimpátiát hozta létre, amely attól kezdve tartósnak bizonyult, és amelyből még a Kádár-rendszer is profitált" - mondta.
A szabadság szó az első, amely először a németek eszébe jut, mikor arra gondolnak, hogy mivel járult hozzá Magyarország Európa legújabb kori történelméhez - jelentette ki Hans-Peter Schwarz, aki a diktatúrák és a demokratikus átalakulások összehasonlító kutatására létrejött Ettersberg Alapítvány kurátora is.
Balás-Piri László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke, az egykori 1956-os elítélt előadásában elmondta: a forradalmárokat a közszellem mozgatta. A forradalomnak nem ideológiája, hanem programja volt, amely a kiutat jelentette a diktatúrából.
Ehhez a programhoz csatlakozott az ország jelentős része - fűzte hozzá.
A konferenciát a Terror Háza Múzeum szervezte.

2006. október 18. (MTI)

1956 - Ötvenhat műegyetemistái

Megjelent az 1956-os műegyetemistákra vonatkozó adatok, dokumentumok első átfogó gyűjteménye a Kráter Műhely Egyesület kiadásában.
A Műegyetem 1956 nevű alapítvány egyik fontos feladatának tekinti az 1956-os magyar forradalomban részt vett műegyetemistákra vonatkozó adatok, dokumentumok gyűjtését, rendszerezését.
Az Ötvenhat műegyetemistái - Ének a lyukas zászlóról című kötet napról napra, percről percre követhető történetet kínál az érdeklődőknek a szemtanúk és a résztvevők elbeszélései alapján.
Frivaldszky János gondosan összeválogatta, és bemutatja azokat a forrásokat, adatokat, visszaemlékezéseket, amelyek a műegyetemisták tetteivel, mozgásával, későbbi sorsával összefüggenek, a forradalmat közvetlenül megelőző időktől a Kádár-rendszer megtorló, bosszúálló időszakáig.
A dokumentumgyűjtemény a Kráter Műhely Egyesület szerint jobban használható bármely korábbi tematikus kiadványnál, bátran ajánlható a történelmünk iránt érdeklődő ifjabb nemzedékeknek is.
A Kráter Műhely Egyesület az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából megjelenő könyveit 2006. október 25-én 17 órától mutatja be a Magyarok Háza Bartók termében (1053 Budapest, Semmelweis u. 1-3.). Ezek a következők: Tóth Éva: Emlékvers, Gérecz Attila: Így bocskorosan (versek), Frivaldszky János: Ötvenhat műegyetemistái - Ének a lyukas zászlóról, valamint Miklós Gyula Csaba: Kisbakter az intézetben (ifjúsági regény). Az est házigazdája Turcsány Péter, a Kráter Műhely Egyesület elnöke lesz.

2006. október 18. (MTI)

OTS - A forradalom zenei emlékei

Október 24-én lengyel-magyar estet tartanak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A magyar-lengyel kapcsolatok évszázadok óta legendásan jók. A szoros baráti kötelékeket még a II. világháború sem szakította szét. Ami pedig 1956-ban történt különleges jelenség volt, érdemes arra, hogy a lengyelek és a magyarok egymást követő nemzedékei emlékezzenek rá.
1956 újra bizonyságát adta Lengyelország és Magyarország sorsközösségének. Erre emlékezve született a budapesti koncert és egy lemez ötlete is. A kortárs lengyel zene négy alkotása szerepel a koncerten és a lemezen. Artur Malawski (1904-1957) a levert magyarországi antikommunista lázadás hatására komponálta a szimfonikus zenekarra Hungaria 1956 című művét. Witold Lutosławski (1913-1994), kora zenéjének egyik legnagyobb egyénisége, vonószenekarra írta a Gyászzenét (1958). Lengyel Requiemből Krzysztof Penderecki kompozíciójából a szoprán szólóra, kórusra és zenekarra írt Lacrimosa tétele is műsoron lesz. Wojciech Kilar (1932-) zenekarra és kórusra írt Exodusa akkor született, amikor a lengyel társadalom fellázadt a hatalom önkénye ellen: a Szolidaritás létrejöttekor.

2006. október 18. (MTI)

Számos színész, mint például Jordán Tamás, Hollósi Frigyes, Molnár Piroska, Kulka János, Schell Judit, Fullajtár Andrea és Kamarás Iván is fellép az október 23-ai Kossuth téri ünnepségen.
A rendezvényt lebonyolító cég kommunikációs partnerének szerdai közleménye szerint az 1956. évi forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján, október 23-án 17:30-kor kezdődik az ünnepség a Parlament előtt. Az ünnepi műsor fáklyás megemlékezéssel indul, melynek kezdetét a történelmi zászlók bevonulása jelzi. A műsor első részében a történelmi pillanatok megjelenítésével időrendben idézik fel 1956. október 23. eseményeit.
"Az 1956. október 23. és november 4. között született versekből, valamint Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós, Petőfi Sándor és Illyés Gyula verseiből készült montázst adja elő Jordán Tamás, Molnár Piroska, Hollósi Frigyes, Schell Judit, Kulka János, Kamarás Iván, Fullajtár Andrea, Peller Anna és Simon Kornél" - olvasható a közleményben.
A színészek műsorát követően egy 6,5 m átmérőjű fehér gömb emelkedik fel a téren állók fölé, rajta egy táncművész, aki a levegőben koreográfiát mutat be, majd egy 2x7 méteres lyukas nemzeti zászlót emel a tér fölé, a Forradalom lángjának meggyújtása pillanatában. A láng fellobbanásához kapcsolódva Himnusz és tűzijáték zárja az ünnepséget, miközben a Parlament teljes Kossuth tér felőli homlokzatán egy lyukas nemzeti színű zászlót formázó fényfestés látható.
Schell Judit és Kulka János még egy fontos szerepet kap az ünnepnap délelőttjén. Akkor kerül sor ugyanis az 50. évforduló tiszteletére hazánkba érkező külföldi államfők és miniszterelnökök jelenlétében a Budapest '56 Szabadság Nyilatkozat elfogadására a Parlament Felsőházi termében.
A Budapest '56 Szabadság Nyilatkozatot Schell Judit olvassa fel magyarul, Kulka János pedig angolul. Később a szöveget a két művész előadásában a Parlament elé érkezők is meghallgathatják 17:30-tól.
A Budapest '56 Szabadság Nyilatkozat emléket állít az 1956-os magyar forradalomnak és felidézi az 50 évvel ezelőtt történt események máig is aktuális történelmi mondanivalóját. A dokumentum kiemeli a szabadság tiszteletben tartásának közös felelősségét és kötelességét.
Jordán Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója vasárnap közölte, hogy a Nemzeti Színház több vezető művésze, köztük Garas Dezső, Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula és Sinkó László távol marad az október 23-ai Kossuth téri ünnepségtől.
Mint mondta, augusztusban az egész társulat örömmel vállalta a felkérést, mára azonban bizonytalanná, kiszámíthatatlanná vált, hogy mi fog történni október 23-án a Kossuth téren. A Nemzeti Színház meg akarja kímélni vezető színészeit attól, hogy olyan méltatlan, megalázó helyzetbe kerüljenek, amit aztán szégyellnie kell a művészeknek, a Kossuth téri közönségnek, a televíziónézőknek és a színháznak.
"Mi egy olyan megemlékezésre készültünk, ahol párthovatartozástól függetlenül, együtt, méltósággal ünnepelhet a nemzet egésze. Mára ez veszélybe került. Éppen ezért egy hete úgy döntöttünk, hogy a Nemzeti Színház társulati szinten nem vesz részt a megemlékezésen" - mondta az igazgató.
Lesznek viszont olyanok, akik vállalják a nehézségeket és fellépnek az ünnepségen. Így például Kulka János, Hollósi Frigyes, Molnár Piroska, Fullajtár Andrea és jómagam - mondta vasárnap Jordán Tamás.

2006. október 18. (MTI)

Különleges országjáró emlékkiállítás indul az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából.
A Múzeumvonat a Hadtörténeti Intézet és a MÁV közremüködésével az ország tizenkilenc nagyvárosát keresi fel október 24. és november 2. között. A mozgó kiállítás a 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit eleveníti fel. A tárlat rendhagyó módon vasúti kocsikban utazik, fél-fél napot tartózkodva a fogadó város pályaudvarán.
A Múzeumvonat legelső részében egy poggyászkocsiból kialakított klasszikus kiállítóterem található, ahol a látogatók végigjárhatják az ötven évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc eseményeit. A szerelvény második részében nagyképernyős plazmatelevízión nézhetők végig az 1956-ról szóló filmek és beszámolók.
A multimédiás kocsi mellett korabeli harci járművek - T 34-es, T52-es tankok, Csepel teherautó, légvédelmi ágyú, szovjet csapatszálíltó járművek - is megtekintehtők a gördülő múzeumban.
Menetrend:
Október 24. Salgótarján.
Október 25. Eger, Miskolc.
Október 26. Nyíregyháza, Debrecen.
Október 27. Békéscsaba, Szeged.
Október 28. Kecskemét, Szolnok.
Október 29. Pécs, Kaposvár.
Október 30. Zalaegerszeg, Szombathely.
Október 31. Győr, Tatabánya.
November 1. Veszprém, Várpalota.
November 2. Székesfehérvár, Budapest.

2006. október 18. (MTI)

Sólyom László köztársasági elnök részvételével megtartandó tudományos konferencia alkalmával avatják fel Tóth Zoltán akadémikus mellszobrát péntek délben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székháza előtt - tájékoztatta az Akadémia sajtóirodájának vezetője az MTI-t.
Tóth Zoltán mellszobrának avatásán - mellyel az MTA tiszteleg a mártírhalált halt akadémikus emlékének - Szabad György történész mond beszédet - olvasható Engedi Éva által a távirati irodához szerdán eljuttatott közleményben.
Tóth Zoltán 1911-ben született a ma Szerbiában található Versecen. Érdeklődésének középpontjában a magyarországi nemzetiségi kérdés, ezen belül a román kérdés, illetve a 17-19. századi román-magyar kapcsolat állt. 1941-től az Erdélyi Tudományos Intézetben, majd az MTA Történettudományi Intézetében tudományos munkatársként dolgozott. 1953-tól az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen tanszékvezető, 1955-ben a Magyar Történelmi Társulat alelnöke lett. 1952-ben Kossuth-díjat kapott, 1954-ben az MTA levelező tagjává választották. 1956. október 25-én a felvonuló egyetemisták élén a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) budapesti központi székházánál érte a védők halálos lövése.

2006. október 18. (MTI)

A köztársasági elnök szerint október 23-ára jó lett volna visszatérni az 50 évvel korábbi napok szelleméhez, az egységhez, de nem tudja, ez "lehetséges-e még" - ezeket a közös ünneplés reményéről szóló gondolatokat Sólyom László a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában fogalmazza meg.
"Az ötvenedik évfordulóra a közös ünneplés felfokozott reményével kezdtünk készülni. (...) Legalább erre az egy napra jó lett volna visszatérni azoknak a napoknak a szelleméhez: az egységhez, önmagunk felülmúlásához. Nem tudom, lehetséges-e még. A kérdéseket azonban mindig fel lehet tenni" - írta az államfő a hetilap 1956-os ünnepi mellékletéhez készült bevezetőjében, amelyet a szerkesztősége szerdán juttatott el az MTI-hez.
A köztársasági elnök arról ír: a forradalom általános értékelése "az eddigi tapasztalat szerint elvész az elvont magasztalásban, s abban a már kialakult toposzban, hogy a rendszerváltás beteljesítette '56 törekvéseit".
Sólyom László szerint "amíg nincs meg a nemzeti kánon (...), addig bízni kell abban, hogy ünnepléseink idővel mégis elvezetnek oda". Úgy látja: a szabadságban felnőtt fiatalok feladata lesz, hogy "56 kánonját megteremtsék, és a forradalom napját nemzeti ünneppé tegyék".
Az államfő 1956 különböző hagyományaira és értelmezéseire utalva megjegyzi: "Ötvenhat emlékének az akkori érzéshez kell kötődnie. Az akkori felszabadulást, annak elemi és tiszta örömét kell megörökítenie. Ez sugárzik minden fennmaradt fényképről, minden (...) emlékező erről beszél."
Ha majd eljön az ideje, ezért lehet ez a nap igazi nemzeti ünnep - hangoztatja Sólyom László, aki szerint az 1956-tal kapcsolatos elemzéseknek tovább kell folynia. Az államfő szerint tisztázni kell a többi között azt is, "milyen más oka van annak, hogy '56 a rendszerváltás után még nem tudott a nemzet ünnepévé válni".

2006. október 18. (MTI)

Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrász '56-os sztélék, Budapest szétlövetése című kiállítását nyitották meg szerdán a Magyar Nemzeti Galériában, együtt idősebb Gazsi Zoltán '56-os dokumentumfotóival.
A tárlatra belépve a látogatót elsőként korabeli slágerekből és az utca zajából kevert hangfolyam érinti meg, majd a sztélék látványa és a korabeli fotók.
A kiállításon 15 darab sztélén - figurális, feliratos, 90x60x6 centiméteres kőlapon - elevenednek meg az ugyancsak a tárlaton látható id. Gazsi Zoltán dokumentumfotói Budapest 1956-os szétlövetéséről, de másként. Id. Gazsi Zoltán mintegy száz darab korabeli fotóját halála után özvegye rejtegette, végül fia, ifjabb Gazsi Zoltán operatőr révén jutott Pauer Gyulához, akit erősen megrázott a képek látványa, mert abban az időben kamaszként ő is megfordult a fotókon látható helyszineken.
A 65 éves szobrász, performansz művész és látványtervező a "pszeudo kőlapokon" azt mutatja meg, mivé tette a szovjetek beavatkozása a városi környezetet, az eklektikus-szecessziós épületeket.
A sztélék olyan hatást keltenek, mintha márványtömbök lennének, hátlapjukon bevésve a műalkotás címe. A figurális tömbök vegyes technikával készültek, van közöttük festett, berajzolt alkotás és valamennyi darab hátoldala is megtekinthető.
Pauer Gyula köztérre álmodta meg ezt a kiállítást, de végül a Nemzeti Galéria fogadta be ünnepi tárlatként és fővédnöke Sólyom László köztársasági elnök - mondta el az MTI-nek Dévényi István, a kiállítás rendezője.
A művész közismert kompozíciója a pesti Duna-parton 2005. április 16-tól, a Holokauszt Emléknapjától látható Cipők a Duna-parton című szoborcsoport, amely 60 pár, korhű, vasból készült lábbeliből áll és azoknak állít emléket, akiket 1944-45-ben a nyilasok a folyóba lőttek.
Az '56-os sztélék, Budapest szétlövetése című kiállítás a Nemzeti Galéria "A" épületében november 26-ig látogatható.

2006. október 18. (MTI)

Az 1956-os forradalom utáni ítélkezések rengeteg áldozatot követeltek, mely azt mutatja, ha az igazságszolgáltatás nem független, akkor szörnyű dolgokra képes - mondta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke kedden Kecskeméten.
A forradalom után 26 ezer ártatlan embert börtönöztek be, 341 halálos ítéletet hoztak, és ebből 326-ot végre is hajtottak, mindez azt mutatja, hogy amikor az igazságszolgáltatás nem független, akkor szörnyű dolgokra képes, és ennek az egész társadalom látja kárát - mondta Lomnici Zoltán, a Rákosi-diktatúra által, az 1950-es évek elején meghurcolt és elítélt és az 1956-os forradalomban vállalt szerepük miatt szabadságuktól megfosztott kecskeméti bírák és ügyészek emléktábláinak avatásán.
Az LB és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke hangsúlyozta: olyan korszakra emlékezünk, amikor a bíróságok, az ügyészségek a hatalom bosszújának az eszközévé vállaltak, amikor az emberi jogokat, az alkotmányos jogokat semmibe vették, és ennek nagyon sokan áldozatul estek.
Lomnici Zoltán ismertette, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc után mintegy hatezer jogászt, ügyészt, bírót, ügyvédet és jogtanácsost hurcoltak meg, bocsátottak el állásukból, mert hűek voltak a hazájukhoz, a népükhöz.
"Nagyon fontos, hogy emlékezzünk ezekre a kollégákra, és ne felejtsük, hogy áldozatuk nem volt hiábavaló és nagyon fontos, hogy lássuk ebben a példát és a veszélyeket (...) mely az ügyészi, bírói függetlenséget veszélyezteti" - fűzte hozzá.
Az LB elnöke felidézte, hogy a forradalom napjaiban sok bíró és ügyész érezte úgy, hogy mindaz megvalósul, amire korábban csak titokban gondolhatak, hogy megvalósul a független bírói hatalom, az ügyészi hatalom képviselői függetlenné vállnak és valóban a lelkiismeretük alapján, a jogszabályoknak megfelelően dönthetnek.
Lomnici Zoltán kitért arra, hogy fejet kell hajtani azon kollégák előtt, akik nem vállaltak a tisztességtelen dologban szerepet. Utalt arra, hogy a forradalom utáni ítélkezésben a Legfelsőbb Bíróság bíráinak a fele lemondott az állásáról, "vállalta az egzisztenciális bizonytalanságot csak azért, hogy ne legyen bűnrészes".
Emlékeztetett arra, hogy 2002-ben, az LB elnökévé történt megválasztása után az októberi forradalom évfordulóján megkövette az áldozatokat, akiket elítéltek az 50-es években.
"A politikai ügyekben és a megtorlásban a részvételt elutasító bírák és ügyészek tetteire büszkék vagyunk, mert azt tették, amit törvénytiszteletük és lelkiismeretük megkövetelt" - mondta beszéde végén Lomnici Zoltán.

2006. október 18. (MTI)

A zsinat ünnepi istentiszteletén, szombaton tartja központi megemlékezését az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Budapesten - közölte az egyház hírszolgálata az MTI-vel.
Az MEE főhajtással tiszteleg az ötven évvel ezelőtti forradalom áldozatai előtt, biztat az '56-os események méltó értékelésére és hagyományainak komolyan vételére, valamint imádkozik népünk belső békességéért és megújulásáért - olvasható az MTI-hez szerdán eljuttatott összegzésben, amely szerint országszerte számos gyülekezetben rendeznek megemlékezést.
Az október 21-i központi megemlékezésen, a Damjanich utcai Fasori Evangélikus Templomban Ittzés János elnök-püspök mond beszédet és Smidéliusz Zoltán, a leköszönő zsinat lelkészi elnöke hirdet igét. A törvényhozó zsinat ezen a napon zárja hatéves ciklusát.
Az evangélikus egyházban Prőhle Gergely egykori államtitkár, volt németországi nagykövet személyében tavasszal új országos felügyelőt választottak. A világi vezetőt október 27-én iktatják be tisztségébe Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.

2006. október 18. (MTI)

A csodát most is ők vigyázzák címmel dokumentumokból nyílt kiállítás szerdán az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi eseményeiről Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeumban.
A tárlaton korabeli újságok, fotók, szórólapok segítségével mutatták be az október 23-tól a november 23-i néma tüntetésig eltelt időszak eseményeit.
A fotókat az események idején városi állatorvosként dolgozó Perényi István amatőr fotós bocsátotta a kiállítás rendelkezésére.
A dokumentumok egy részét a történelmi eseményeket átélt székesfehérváriak, illetve családtagjaik juttatták el a tárlatot rendező Demeter Zsófia újkortörténészhez, illetve a székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár és a Vörösmarty Könyvtár anyagából válogatták.
A kiállítást megnyitó Warvasovszky Tihamér hangsúlyozta: 1956 a magyar összefogás, egyet akarás és együvé tartozás semmi máshoz nem hasonlítható példája volt.
Jó lenne, ha szellemisége átjárná a mai életünket is, s ha képesek lennénk közösen, a kivételes történelmi pillanatnak járó alázattal és tisztelettel emlékezni - tette hozzá Székesfehérvár polgármestere.
A tárlat december 17-ig látható.

2006. október 18. (MTI)

Az MTI kiadásában megjelent Kor-képek 1956 című kötetet mutatta be Féner Tamás, a kötet főszerkesztője, a korszakot felnőtt fejjel megélt fotóművész szerdán este.
A Magyar Távirati Iroda által két éve - fotóarchívumának felbecsülhetetlen értékű felvételeit felhasználva - indított sorozat kötetei egy-egy történelmi időszakot dolgoznak fel.
A sorozatnyitó Kor-képek 1945-1947 albumot tavaly az 1938-1945-ös korszakot átfogó kötet követte, s idén az 1956-os évre esett a választás az ötvenedik évfordulóra való tekintettel.
A könyv nemcsak a forradalom napjaiban készült fotókat, hanem az azt megelőző hónapok történéseit rögzítő fényképeket és a forradalom leverése utáni időszakból fellelhető sajtófotókat is tartalmazza.
Féner Tamás elmondta, hogy a forradalom leverése után az államvédelem elvitte az eseményekről készült képeket, az MTI azóta sem kapta vissza azokat. Néhány negatív és egy nagyobb pozitívállomány azonban fennmaradt. A szerkesztésnél egyrészt kronológikus sorrendet állított fel, másrészt az 56-os eseményeknél figyelt arra, hogy minél több helyszínt be tudjon mutatni.
Kósai Éva, az MTI archívum megbízott vezetője hozzátette: több ezer kép közül válogatták ki azt a 250 fotót, amely a könyvben látható. A forradalom idején 15 fotóriporter dolgozott.
A Kor-képek 1956-ban helyet kapott Gárdos Péter két felvétele is, aki az MTI fotóriportereként a Kossuth-téri sortűzben halálos sebet kapott.
A kiadvány angol és német nyelven közli a képaláírásokat, valamint a korszak megértését segítő bevezető szöveget, amit Rainer M. János, történész írt.
A köteten túl az MTI felhasználói részére nemrég a forradalom évében készült mintegy három és félezer képet tett hozzáférhetővé, továbbá internetes honlapján - a http://1956.mti.hu címen - 56-os oldalt is indított.

2006. október 18. (MTI)

Magyar filmhét kezdődött 1956 témájáról a moszkvai Mozimúzeumban.
Az 1956 a magyar filmművészetben című sorozatot Naum Klejman igazgató nyitotta meg szerda este a Szaljut mozi Vörös termében, megemlékezve azokról az orosz katonákról, akik nem hajtották végre a tűzparancsot ötven éve Magyarországon.
Bak János történész, egykori résztvevő elmondta a mintegy ötven fős közönségnek, hogy ezek a filmek nem annyira hősöket, mint inkább esendő embereket ábrázolnak, akik az 1956-os forradalom előtt, alatt vagy után különböző sorsokat éltek meg, s e sorsok üzenete nemcsak a magyaroknak szólhat, hanem az oroszoknak és másoknak is.
Előzőleg Horváth Iván, a moszkvai magyar kulturális intézet igazgatóhelyettese ismertette a filmeket, s az emlékév más moszkvai rendezvényeit. Nyitófilmként Herskó János Párbeszédjét vetítették, amelyet vasárnapig a következő alkotások követnek: Fábri Zoltán - Húsz óra, Gothár Péter - Megáll az idő, Sándor Pál - Szerencsés Dániel, Tímár Péter - 6:3, Mészáros Márta - Temetetlen halott.

2006. október 18. (Napló)

Születésnap novemberben
Nemere István könyvbemutatója a várban

Veszprém (vr) - Nemere István "Születésnap novemberben" című könyvének bemutatóját tegnap este tartották a Művészetek Házában. Az íróval Kellei György, lapunk rovatvezetője beszélgetett.
A Napló már több napja közöl részleteket Nemere István legújabb, 446. könyvéből, amelyben az író az 1956-os forradalom veszprémi eseményeit is bemutatja. A tegnapi beszélgetésen Nemere elmondta, életének meghatározó időszakát töltötte gyerekként, fiatalként Veszprémben, Pécselyen és Tihanyban. Könyve nemcsak a forradalomról szól, nem naplószerű helytörténeti visszaemlékezés, hanem egyfajta panoráma az ötvenes évekről. Nem titkoltan azzal a céllal is írta, hogy a mai fiatalok is megismerhessék ezt az időszakot. Az író felvállalta azt is, lehet, hogy nem mindenre emlékezett pontosan, de erre tesz is utalást a könyvében.
A jó hangulatú beszélgetésen Nemere István a elmondta többek között, hogy miért tartotta fontosnak a Szabad Európa Rádió (SZER) működését az ötvenes években. Véleménye szerint a SZER fontos szerepet játszott a forradalomban: inspirálta és tartotta a lelket az emberekben. Aztán szó esett arról is, amiről a mai napig keveset tudnak az emberek, hogy Veszprémben milyen kínzóeszközökkel felszerelt ÁVH-s cellák voltak. Az író teóriája szerint valós lehet az is, hogy a veszprémi várat magyar és észak-koreai fiatalok együtt védték a forradalom idején.

2006. október 18. (Fejér Megyei Hírlap)

Harc volt és álom
S falvak csöndjén dühök remegnek - idézte a kort a kutató

A megjelenteket Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte, majd Hegedűs Éva, a megyei könyvtár nyugalmazott igazgatóhelyettese lépett az emelvényre, aki Pákozdról bejáró diák volt 1956-ban. Egykor írt naplójának segítségével idézte fel a fehérvári utcán történteket, a tüntetéseket, a forradalmi hangulatot.
Csurgai Horváth József városi levéltár - igazgató - mint a helyi események feldolgozója - méltatta és elemezte a köz-igazgatás struktúráját helyettesítő önszerveződések szerepét, a Nemzeti Bizottságok és a Munkástanácsok tevékenységét, külön kiemelve Dosztál Béla nevét: aki díszpolgár és a Szent István Emlékérem idei elismertje.
Erdős Ferenc, a megyei levéltár igazgatója Sztálinváros, illetve Dunapentele forradalmi napjait idézte fel, drámai mondatokkal jellemezve azt a háromnapos ádáz küzdelmet, amely a fegyveres szabadságharcosok és a népfelkelést eltipró szovjet megszállók és magyarországi csatlósaik között alakult ki.
Egészen meglepőnek és helyenként tragikomikusnak bizonyult Czetz Balázs előadása. A megyei levéltár osztályvezetője az 1957-es évet elemezte, amikor - főként volt ávósokból - megszervezték a Politikai Rendőrséget Fejér megyében is. A szervezetben dolgozók, az ügynökhálózatot kialakítók iskolai végzettsége többnyire kimerült a 6-8 osztályban, pocsék volt a fegyelmi helyzet. Az első évben a megyében 220 hálózati személyt szerveztek be, hatvan százalékukat zsarolással. Idővel aztán tevékenységük szervezettebbé, s ezzel együtt károsabbá vált.
Polgár Péter Antal tanár - aki a témáról szóló második könyvét október 23-án, 15 órakor a móri Wekerle szabadidőközpontban mutatja be - a megtorlás brutalitására hozott példákat. Bizonyította: a pufajkások köztörvényes bűncselekményekkel fűszerezték politikai tevékenységüket, kollaboráltak a megszálló szovjetekkel, nőket erőszakoltak meg Móron és annak környékén. Később ezért a munkásőrség kitüntetett tagjai lehettek.
Székesfehérvár (tt) - Az előadások színvonalához képest méltatlanul kevesen hallgatták meg a tegnapi emlékülésen elhangzottakat a Technika Házában, ahol 1956-ról beszéltek.

2006. október 18. (Fejér Megyei Hírlap)

Hiányos az emlékmű sugallta mondanivaló
Még nem tudni, mely pártok szerveznek külön ünnepséget

Még javában folyik a munka a székesfehérvári Ötvenhatosok terén, a készülő emlékmű környékén, ahol tegnap Herman István, az 56-os Magyarok Világszövetségének Fejér megyei képviselője hívta egybe az újságírókat. Herman István indulatos hangon közölte: felháborítja őket, hogy posztkommunisták határozzák meg, mi történjék az ötvenedik évfordulón azon a téren, amiért hosszú évekig küzdöttek. Nem hagyják ellopni a forradalom és szabadságharc eszméjét, azt akarják, hogy a helyszín valóban az Ötvenhatosok tere maradjon.
Követelik, hogy az MSZP és politikai szövetségesei ne emlékezzenek meg az ünnepen, inkább tartsanak bűnbocsánatot. Ötvenhat továbbra sem eladó, tette hozzá Herman az elmondottakhoz. Az emlékművet sem tudják elfogadni, mert számukra hiányzik a mű mondanivalói közül a hazaszeretet és a szabadság utáni vágy kifejezése.
Székesfehérvár - Az 56-os emlékmű fogadtatása Székesfehérváron sem egyöntetű.
Székesfehérvár önkormányzata október 23-án avatja fel az Ötvenhatosok terén a forradalom emlékművét. A képviselőkön kívül bizonyára meghívják a politikai pártokat is. Ma még nem tudni, milyen szervezetek képviseltetik magukat ezen az eseményen. Még az sem közismert, hogy mely pártok szerveznek külön ünnepséget és milyen helyszínekre. Az viszont valószínű, hogy az emlékműavatás időpontjára nem fejeződik be a Fejér megyei önkormányzat ünnepi ülése.

2006. október 18. (Népszava)

"Ausztria és Magyarország újra közös utakon"
Osztrák-magyar megemlékezés 56-ról

Együtt emlékeztek meg az 1956-os forradalomról az osztrák és a magyar állam vezetői azon az emlékesten, amely a magyar nagykövetség szervezésében, Köszönjük Ausztria! címmel kedd este nyílt meg Bécsben.
Az Austria Center nemzetközi konferenciaközpontban több mint kétezer meghívott vendég előtt Horváth István bécsi magyar nagykövet megnyitója után Heinz Fischer osztrák és Sólyom László magyar köztársasági elnök, Andreas Khol és Szili Katalin parlamenti elnök, Wolfgang Schüssel kancellár és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, valamint Egon Kapellari megyés püspök és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát mondott beszédet. Az Ausztriába emigrált magyarok nevében Paul Lendvai főszerkesztő szólalt fel.

A kommunizmus évtizedei után Magyarország és Ausztria újra közös utakon jár - fejtette ki Heinz Fischer osztrák elnök hozzátéve, hogy a két állam egyenrangú tagjai az európai családnak. Mint az ORF osztrák közszolgálati médium szerint fogalmazott, bár a szovjet páncélosok leverték a forradalmat, a rendszer "súlyos morális vereséget szenvedett". Mint mondta, a Szovjetunió még csak politikai diadalt sem aratott, mert 1956 mutatta meg az utat az 1989-es rendszerváltáshoz. Az osztrák szövetségi elnök szólt hazája szerepéről utalva arra, hogy Ausztria 180 ezer menekültnek nyújtott menedéket a forradalom alatt és után. Hozzátette, hazája nagy áldozatot hozott ugyan, de egyben gazdagabbá is vált a menekültek révén. "Olyan tapasztalatokkal gazdagodtunk, amelyek örökre emlékezetünkbe vésődtek".
Az államfő a miniszterelnök javaslatára a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje a Lánccal (polgári tagozata) kitüntetést adományozta az osztrák elnöknek az 1956. évi forradalom és szabadságharc támogatásáért, valamint az osztrák-magyar kapcsolatok ápolása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként. A köztársasági elnök ugyancsak a miniszterelnök javaslatára a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta Schüssel kancellárnak az Osztrák Köztársaság és a Magyar Köztársaság közötti kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tevékenységéért, az EU - csatlakozási folyamatban a magyar integrációs felkészüléséhez nyújtott támogatása elismeréseként. Az osztrák és magyar államfő, a parlamenti elnökök, valamint a miniszterelnökök a nap folyamán kétoldalú találkozókat is tartottak.
Az ünnepségen az osztrák és a magyar kormány több tagja, valamint a politikai és a gazdasági élet számos vezető képviselője vett részt, többek között a két ország külügyminisztere, gazdasági minisztere, egészségügyi minisztere, az alkotmánybíróság elnöke, politikai pártok vezetői.
A műsor keretében rövidfilmen mutatták be az 1956-os forradalom legfontosabb eseményeit, majd Kocsis Zoltán vezényletével a Nemzeti Filharmonikusok Zenekar ad koncertet, az Állami Népi Együttes pedig ízelítőt nyújt repertoárjából.

2006. október 18. (Népszabadság)

"Provokáltam a minisztert"

Nakaszone Jaszuhiro a XX. század második felének egyik legismertebb japán miniszterelnöke. Fiatal politikusként 1957-ben Magyarországon járt, hogy személyesen szerezzen tapasztalatokat az '56-os forradalom utáni helyzetről. Nakaszone politikai gondolkodására saját elmondása szerint is nagy hatással voltak a magyar események. Részletek a nyolcvannyolc éves, aktív közéleti tevékenységet folytató volt japán kormányfővel folytatott beszélgetésből.

1957-es magyarországi útjáról. Ösztönzőleg hatott a japánokra, hogy egy kis ország népe fellázadt az elnyomók ellen. Rendkívül sajnálatosnak tartottuk, hogy a felkelést a szovjet csapatok leverték. Mindenképpen el kívántam látogatni a történések színhelyére. 1957 májusában Belgrádból autóval Magyarországra utaztam. Budapesten, amerre csak a szem ellátott, puskagolyók nyomai tátongtak. Az emberek azonban feltűnően nyugodtnak tűntek. A városban, egy épület oldalán az "Éljen Kádár!", "Működjünk együtt a rendőrséggel!" feliratok díszelegtek. Találkoztam magyar politikusokkal, de a szabad mozgásra nem volt lehetőségem.
A japán külügy alkalmazottjának kíséretében fogadott Horváth Imre külügyminiszter. Provokáló megjegyzéseket tettem például Titóról, akit nem tartottam valódi kommunistának. Vagy hogy a belső zavargásokat külső fegyveres erővel elnyomni nem egy független ország cselekedeteire vall. Horváth erre azt mondta, hogy a német seregektől a Szovjetunió szabadította fel Magyarországot, és ezért a magyarok sokkal tartoznak nekik. Mire én azt feleltem, hogy az nem függetlenség, amikor egy külföldi haderő szállja meg az országot. Aztán még azt mondta Horváth, hogy ahhoz, hogy az amerikai imperializmussal szembeszálljanak, mindenképpen a Szovjetunió segítségére van szükség.
Kérdeztem őt Nagy Imre hollétéről is. A válaszokból arra következtettem, hogy az akkori magyar politikai vezetés teljes mértékben a Szovjetunió bábfigurája volt.

Az út következményeiről. A hallottak ellenére meg voltam győződve, hogy Magyarország haladó és fejlődő ország, amellyel Japánnak mielőbb fel kell újítania a hivatalos kapcsolatokat. Úgy gondoltam, hogy külképviselet nélkül nem lehet pontos információkhoz jutni a kelet-európai helyzetről. Hazatérve javasoltam, hogy Japán újra nyisson követséget Magyarországon. (Japánnak a második világháború után 1959-ig nem volt diplomáciai kapcsolata Magyarországgal. - A szerk.)

1956 japán visszhangjáról, a személyes hatásról. Az októberi magyar forradalom hatására törekvések indultak, hogy vizsgáljuk felül az amerikai-japán békeszerződést, és kapjunk válaszokat olyan kérdésekre, hogy beavatkozhat-e az USA Japán belső zavargásainak elcsitításába - vagy, hogy van-e meghatározott időintervalluma az amerikai megszállók japáni tartózkodásának. A japánokat a magyarok hazaszeretete és szabadság iránti vágya érintette meg leginkább. Akkor azt éreztem, hogy nekünk, japánoknak is hasonlóképpen kell szeretnünk a hazánkat. Én is tanultam a magyaroktól, hazatértem után pedig választókerületemben számos beszámolót tartottam, és cikket írtam a Magyarországon tapasztaltakról.

Nakaszone Jaszuhiro 1918-ban született. A jelenleg is kormányzó Liberális Demokrata Párt politikusaként már 1959-ben tudományos miniszter, később további tárcákat vezetett. 1982-től 1987-ig a szigetország miniszterelnöke. Bár nacionalista és konzervatív politikusnak tartották (Nakaszone volt az első kormányfő, aki augusztus 15-én, Japán háborús kapitulációjának napján látogatott el a háborús bűnösök emlékét is őrző Jaszukuni-szentélybe), miniszterelnöksége alatt mégis sokat javultak a japán-kínai és a japán-szovjet kapcsolatok. Személyes jó barátja volt Ronald Reagan néhai amerikai elnöknek. Jelenleg a Nemzetközi Politikatudományi Intézet elnöke.

2006. október 18. (Magyar Hírlap)

Ata Kando 1956-os fotóiból nyílt kiállítás a Párizsi Magyar Intézetben

Az 1956-os magyar forradalom menekültjei címmel Ata Kando és Violette Cornelius képeiből nyílt fotókiállítás kedden a Párizsi Magyar Intézetben (PMI).
A Magyar Fotográfiai Múzeum és a Mai Manó Ház támogatásával létrejött kiállításon bemutatott 42 felvétel 1956 novemberében az osztrák-magyar határ menti ausztriai falvakban készült a Magyarországról menekülő családokról. A forradalom leverésének hírére az 1913-ban Magyarországon született, de 1954 óta Hollandiában élő Ata Kando (született Görög Etelka) a holland Violette Corneliusszal (1919-1998) - Hollandia 1940-es német megszállása utáni ellenállás női fotósával - úgy döntött, hogy fotósorozatot készít menekülő honfitársairól.
A tíz nap alatt készült képeket a fotóművészek 1956 karácsonyára Cím Nélküli Könyv néven kiadott kötetben jelentették meg, és az annak eladásából befolyó félmillió guldent a magyar menekült gyerekek támogatására fordították. Az albumot az 50. évfordulóra eredeti formájában adta ki a Veenman nevű holland kiadó a budapesti holland nagykövetség, valamint a Mai Manó Ház közreműködésével.
Ata Kando 1932 és 1935 között Párizsban élt, majd Budapesten folytatott fényképészeti tanulmányokat. A francia fővárosban nyitott fotószalont 1938-ban, de 1940-ben visszatoloncolták Magyarországra, ahonnan 1947-ben távozott végleg. Hét évig a párizsi Magnum fotóügynökség munkatársa volt, majd házassága révén került 1954-ben Hollandiába, ahol 1980-ig divatfotósként dolgozott. A hatvanas években az Amazonas vidékén élő indián törzsek életét bemutató képeit a világ hatvan városában állították ki és ezek tették világhíressé a magyar származású fotóművészt. Az 1980 és 2001 között az Egyesült Államokban alkotó 93 éves Ata Kando jelenleg a hollandiai Bergenben él.

2006. október 18. (Esztergomi Hírlap)

Két tárlattal emlékezik a Tatabányai Múzeum

A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Tatabányai Múzeum két, témájában kapcsolódó, ugyanakkor mégis önálló kiállítással emlékezik az 1956-os évfordulóra. Görgényi István festőművész tárlata és a Forradalom Komárom-Esztergom megyében, 1956 c. kiállítás 2006. október 25-én 17.00 órakor nyílik a múzeum központi épületében.
Görgényi István festőművész (19171973) kiállításának 2006. október 25-ei, 17.00 órakor kezdődő megnyitóján Sümegi György művészettörténész mond megnyitóbeszédet.
Görgényi István festőművész sokgyerekes bányászcsalád gyermekeként született 1917-ben Bánhidán. Fiatal korában az országot járta, alkalmi munkákból élt. Mivel érdeklődése a képzőművészetek felé irányult, Aba Novák Vilmos és Bottka Miklós főiskolai tanárok műtermében fejlesztette rajztudását. A Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványaként 1942-ben szerzett diplomát. Bécsben és Münchenben folytatott tanulmányai befejeztével visszatért Tatabányára, ahol bányászként dolgozott, később rajztanárként és grafikusként tevékenykedett. Bekapcsolódott a Bányász Képzőművész Kör munkájába, 195758-ban vezetőjeként ténykedett, tagja volt a Művészeti Alapnak. 1973-ban hunyt el Tatabányán.
A festő 1956-os eseményekkel, illetve azokhoz kapcsolódó gondolatokkal foglalkozó festményeit a Tatabányai Múzeumban látható kiállítás tárja először a nyilvánosság elé. A Görgényi - hagyatékból az elmúlt hónapok során közel négyszáz mű került egy gyűjtő tulajdonába. E gyűjtemény mely a tervek szerint a Tatabányai Múzeumban kerül feldolgozásra tartalmazza az 1956-os eseményekhez kapcsolódó alkotásokat.
A kiállítás 2006. november 26-ig tekinthető meg szerdán, csütörtökön, pénteken 1014 óráig, szombaton és vasárnap 1317 óráig a Tatabányai Múzeumban.
A Forradalom Komárom-Esztergom megyében, 1956 című kiállítást Fakász Tibor helytörténész nyitja meg 2006. október 25-én 17.00 órakor a Tatabányai Múzeumban. A megnyitó után Gyüszi László és Fakász Tibor a forradalom megyei történetét feldolgozó műveiket dedikálják a helyszínen.

2006. október 18. (Esztergomi Hírlap)

A forradalom tisztelete Táton

Már ezen a héten megkezdődik Táton az 1956-os forradalommal kapcsolatos ünnepségsorozat. Ennek keretén belül szavalóverseny, kiállítás, emléktábla-avatás és színházi előadás várja a közönséget.
A nemzeti ünnep tiszteletére október 20-án, pénteken délelőtt 10 órakor szavalóversenyt tartanak a táti kultúrházban. A megmérettetésen a környező települések általános iskolák felső tagozatosainak részére rendezik. Ugyanezen a napon 1956-os dokumentumokból a település könyvtárában kiállítás nyílik. A forradalom táti eseményeire utalva emléktábla-avatásra kerül sor a táti nagyáruháznál. Az avató ünnepség október 22-én, vasárnap délelőtt 11 óra 30 perckor lesz. Este 6 órakor a MagyaRock Dalszínház előadásában ünnepi zenés műsor várja az érdeklődőket a táti kultúrházban. Az 1956 című összeállításban Adorján András, Kocsis L. Mihály, valamint 56-ot megdaloló hazai költőink műveiből idéz Gál László, Kuczmann Ágnes, Másik Lehel, Molnár Árpád. A versekhez illő muzsikát Jenei Szilveszter írta. A zenés darabra a belépés díjtalan lesz.

2006. október 18. (Délmagyarország)

Országimázs 1956-ból - Az Utazás premierjén állva tapsolt a közönség

Robi, a buszsofőr Monte Carlóba vágyik, Lady Ashton és Veres Pál már Bécsben is boldog lenne. Éva szabadságot akar, Szurov őrnagy Lady Ashtont és a háború végét. Összetett cselekményű, tömör és lendületes darab az Utazás. A szereplők jórészt egyetemisták.
Az 56-os forradalom képei a vásznon és a színpadon. Korabeli felvételeken halottak és katonák - a deszkákon forradalmárok haldokolnak, Lady Ashton a múltját elfelejtő Budapestről énekel. Az Utazás című rockopera - melynek hétfőn, a Szegedi Nemzeti Színházban tartották díszbemutatóját - nem csak a nyitójelenetben és nem csak a sok szereplő miatt mozgalmas. A színészek az egész színpadot használják, sokszor egyszerre zajlanak az események az előtérben és a háttérben. A történet tömör, a főszereplők jelleme összetett, a dalok bonyolultak.
Nem könnyű darab tehát, és a színészek a szó szoros értelmében nem profik. Főként egyetemisták, akik rajonganak a színpadért és az éneklésért. Az Utazáson a lelkesedésen kívül a rengeteg munka is meglátszik, a lendületes rockopera elejétől a végéig élvezhető.
A történet középpontjában Lady Ashton (Simon Boglárka) és Veres Pál (Ragány Zoltán) áll. A civilben vegyészhallgató Boglárkának jól áll a sebzett arisztokrata szerepe, Zoltán pedig könnyedén vált lánglelkű tanárból megtört üldözöttre.
A drámai feszültséget kellő időközönként oldják humoros elemek, például az oroszok lövöldözése - a nézőtéren sokan összerezzentek - után felüdülés a koszos kis fogadó, ahol mindössze két szoba van, de ahol Csepege, a tulajdonos (Harkai István) szerint "alles ist possible", és ahol Kálmánkám, a zongorista (Tichy-Rács Ádám) a helyi intelligencia képviselője. A nézők jól szórakoztak Robin, a rozoga Zuk sofőrjén (Ragány Mihály), akire az orosz kapitány (Nagy László) divatos nylon ingéért cserébe vodkát tukmál. Robi képzeletében - és a színpadon - vörös ruhában mambózó (szambázó?) táncosnők jelennek meg, a magyar buszsofőr rájuk és Monte Carlóra vágyik. Helyette az oroszok visszaküldik Budapestre.
A darab fontos szereplői a Magyarországon rekedt külföldiek. Nem értékelik az 56-os országimázst, szerintük "az ágyútűz és csárdás rossz reklám".
Mielőtt átlépik a hat árt, Cotteril (Jászkuti Ákos) ennyit mond a forradalomról: végül is nem a mi ügyünk volt. A hét színész-egyetemista egyenként is jól énekel, de a rockopera akkor a legsodróbb, amikor mindannyian dalra fakadnak.
A szereplők közül talán Székely Erikának van a legkülönlegesebb és legerősebb hangja. Ő Évát, a forradalmárt játssza, aki az élete árán is kész megmenteni Veres Pált, végül mégis a halálát okozza. A lány részben tévedésből, sokkal inkább gyűlöletből megöli Szurov őrnagyot (Nagy Lóránt, aki a darab rendezője is), azt az érzékeny orosz tisztet, akinek a legnagyobb hatalma van a szereplők felett, mégis elutasítja a háborút.
A színészek már a két felvonásos darab szünetében is vastapsot kaptak, ezért nem volt meglepetés, hogy a közönség a produkció végén felállva tapsolt. A publikum soraiban csoporttársak, szobatársak és rokonok büszkélkedtek a színészekkel: a negyedik forradalmár az unokatestvérem, Robi, a sofőr a lakótársam.
Az Utazást ma este 19 órától játsszák utoljára a Szegedi Nemzeti Színházban.

2006. október 18. (Magyar Nemzet)

Forradalmi ének a lyukas zászlóról

A Kráter Műhely Egyesület ma délután két órakor tartja az Ötvenhat műegyetemistái "Ének a lyukas zászlóról" című kötetének bemutatóját a Corvin Filmpalota emeleti kerengőjében.

2006. október 18. (Magyar Nemzet)

Bilincsből szabadultak

Emigráns magyar képzőművészek kiállítása Bécsben. Három kiállítás is tiszteleg az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója előtt Bécsben. Fotó- és dokumentumkiállítás nyílt a Wien Museumban a magyarországi eseményekről, a forradalom utáni időszak emigrációról, a menekültek új hazára találásáról. A Leopold Múzeumban Erich Lessing fotográfiáit állítják ki, e művekből Budapesten és Triesztben is tárlatot rendeztek. Különös figyelmet érdemel a bécsi Collegium Hungaricumban működő UngArt Galéria (Hollandstr. 4, www.collegiumhungaricum. at) Bilincsből szabadult című tárlata amelyet Sümegi György művészettörténész gondozott és Andreas Mailath-Pokorny, Bécs kulturális tanácsosa nyitott meg. A november 3-ig látogatható tárlat egyik célkitűzése, hogy átfogó képet adjon a forradalom után Magyarországról elmenekült képzőművészek sorsáról. Az 1956 végén, 1957 tavaszán Ausztriába érkezett magyar menekültek közül többen is kaptak osztrák és nemzetközi ösztöndíjakat, hogy folytathassák vagy megkezdhessék képzőművészeti tanulmányaikat. Csoportról vagy stílus irányzatról ugyan nem beszélhetünk - összegzi a kutatások eddigi eredményeit Sümegi György, bár tanáraik (olyan ismert művészek, mint Albert Paris-Gütersloh, Robin Christian Andersenés mások) nagy hatással voltak rájuk. Közülük néhány képzőművész (többek között Csizmadia Lajos, Kovács Kálmán, Megyik János, Nagy Éva és Sartory Barna) 1958-ban Bécsben a magyar ifjúsági szövetségben, majd még abban az évben Münchenben és Hamburgban Die Gefesselten Ausstellung von ungarischen studentenkünstlern aus Wien címmel mutatták be - magyar csoportként először - munkáikat. Az akkori tárlatok résztvevőinek felkutatásával és az '56-hoz tematikailag kapcsolódó művek kiállításával a Collegium Hungaricum az emigránsok előtt hajt fejet, de tiszteleg az Ausztriában és máshol, a magyarokat befogadó nagylelkű segítők, tanárok és patrónusok előtt is. A kiállításhoz katalógus készült, melyben a fentiek kiegészülnek az ugyancsak 1956-os magyar menekült, Bujdosó Alpár, Marosán Gyula, Metykó Géza, Pázmándy István és mások műveivel, valamint egy '56-os témájú Oskar Kokoschka-litográfiával. Az UngArt Galéria a Lange Nacht der Museen programjába is bekapcsolódott október 7-én: Életmű raktáron címmel Szathmáry Ilona és Tényi István Nagy Éváról szóló Életmű raktáron című dokumentumfilmjét vetítették, majd német nyelvű kerekasztal-beszélgetést szerveztek az emigráció kulturális és politikai tevékenységéről Bujdosó Alpár, Kocsis Gábor, Hidasi Géza részvételével, Zipernovszky Kornél, a Collegium Hungaricum művészeti igazgatóhelyettese vezetésével.

2006. október 18. (Magyar Nemzet)

Konferencia 1956-ról az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia történettudományi bizottsága hétfőn és kedden rendezte meg kétnapos nemzetközi konferenciáját Az 1956. évi magyar forradalom ötven év után címmel. A tanácskozáson magyar és meghívott külföldi történészek egyaránt megjelentek, sőt az sem volt ritka, hogy valaki, aki fiatalon részt vett a forradalomban, vagy családja révén a megtorlások, meghurcoltatások érintettje volt, tudományos kutatóként lépett a pulpitusra. Így egyszerre lehetett jelen a maga sokszínűségében a megélt, személyes történelem és számos kutatási eredmény. Az előadók között akadt, aki úgy értékelte a mai helyzetet, hogy majd akkor lehet higgadtabban értékelni az ötven éve történteket, ha személyes érintettség szempontjából eltávolodunk tőle, vagyis kihal a nemzedék, amely még bármely oldalról átélte a forradalom napjait, illetve, hogy a személyes emlékezés fehér foltjait, arányeltolódásait a kutatás tudja kiigazítani. Más azonban, például ifjabb Donáth Ferenc azt hangsúlyozta felszólalásában, hogy a politikai érdekeknek megfelelően a történészek által újra meg újra átírt történelem kontrollja a személyesen megélt, elmesélt múlt. A forradalom utáni megtorlás okaként Rainer M. János, az '56-os Intézet főigazgatója azt a tényt jelölte meg, hogy a Kádár-kormánynak 1956-ban csekély volt a támogatottsága, szinte csak a Rákosi-korszakból megörökölt politikusokra számíthatott. A '56-ot övező több évtizedes történelmi amnézia oszlásának különböző fázisaiban a nyolcvanas években az állampárton belül is a megtorlások oka, szükségessége vagy szükségtelensége tematizálódott először, 1989ben a közgondolkodásban is ez vált az elsőrendű témává, s csak később kezdtek foglalkozni a részletekkel. Az előadásokat követő vita izgalmas témája volt Jelcin magyar parlamentbeli bocsánatkérése a magyar néptől, hiszen mint kiderült, a szövegrészlet egykori megfogalmazója, Vjacseszlav Szereda is a teremben tartózkodott. Az "1956 emlékének szerepe a rendszerváltásban" című tanácskozás visszatérő témája volt az, hogy a jobboldal kisajátította 1956-ot, így a baloldal nem tud 1956 örökébe lépni úgy, ahogyan szeretne, és ahogyan méltányosnak tartaná.

2006. október 18. (Magyar Nemzet)

Stefka István dedikál

"Ötvenhat 50 éve" című könyvét dedikálja ma lapunk főmunkatársa, Stefka István a Corvin közben déli 12 órától 14 óráig, a mozi első emeletén, ahol a Püski és a Kairosz Könyvkiadó szervezésében más '56-os könyveket is kiállítanak.

2006. október 18. (Hajdú-Bihari Napló)

1956 az egyetemi könyvtárban

Debrecen - Megrázó képek mutatják be az egyetemistáknak és az érdeklődőknek az akkori eseményeket.Fiatal, elszánt tekintetű pár, kézen fogva, mindkettejük vállán fegyver - pillanatkép 1956-ból a Debreceni Egyetem főépületében, az egyetemi könyvtárban mgrendezett kiállításon. Fiatal és idősebb arcok, szétlőtt házak és villamos, ötven esztendővel ezelőtti röplapok egy hirdetőoszlopon, könyvek, újságok, középen lyukas zászló idézik fel a forradalom és szabadságharc napjait. Országos és debreceni események egyaránt visszaköszönnek a tárlaton.
A cívisváros kezdetektől fogva élenjáró szerepet töltött be - mondta a kiállítás szerdai megnyitóján Berta András, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese. - Itt dördült el az első halálos sortűz, és itt győzött először a forradalom.
A kiállított dokumentumok az egyetemi könyvtár, továbbá Glant Tibor tanszékvezető docens révén, s az ’56-os emlékbizottság finanszírozásával kerülhettek a közönség elé. Mindemellett az egyetem főépületének harmadik emeletén fotókiállítással is emlékeznek a történelmi eseményekre.

2006. október 18. (FigyelőNet Online)

A közgazdaságtan erejével

Az 1956-os forradalom bukása volt az a forduló-pont, amely Kornai Jánost, a marx­izmussal már korábban szakító egykori elkötelezett kommunistát végleg szembe­fordította a rend­szerrel - derül ki a Figyelő legfrissebb számában olvasható interjúból.
Kornai János a Figyelőnek adott interjújában elmondja, hogy az ötvenes években munkássága egy általános intellektuális ébredésnek és szellemi pezsgésnek volt a része. Ebből is kiemelkedtek a Petőfi Kör összejövetelei, amelyek különböző tudományágak és szellemi irányzatok nyitott és élénk vitájának adtak teret. Az ’56-ban írt, a gazdasági vezetés túlzott központosítása című kandidátusi disszertációjáról először volt egy vita a Közgazdaságtudományi Intézetben, amelyen legalább húsz-harminc közgazdász részt vett. Ezt követte számos további vita más helyszíneken, illetve a kézirat maga is terjedt. Sőt, a Szabad Nép is fölkérte, hogy írjon egy összefoglaló cikket. Mindezek után maga a disszertációs vita kisebbfajta tömeggyűléssé vált. Egy ilyen védésre általában tíz-húsz ember megy el - a család és legföljebb a közvetlen kollégák -, itt azonban mintegy kétszáz külső ember is megjelent. Külön érdekesség, hogy noha mindössze egy kandidátusi disszertáció vitájáról volt szó,! másnap a napisajtó is hírt adott róla. Beleértve a Szabad Népet, amelyben egy nagyon lelkes dicsérő írás jelent meg.
A forradalom bukása után viszont szinte azonnal támadni kezdték Kornait és a disszertációt. A 'marxizmus árulójának', 'renegátnak', 'revizionistának' nevezték a kommunista párt központi lapjában - ezek akkor meglehetősen éles fenyegetésnek minősültek. Munkahelyéről, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetéből kitették.

Káros központosítás
Kornai úgy véli, a 'túlzott központosításban' először is hangsúlyosan előtérbe állította azt, hogy ami folyik, az nem tervezés a szó eredeti értelmében. Nem arról volt szó, hogy alaposan átgondolták volna, valamely jövőkép érdekében mit kell elérni. Valójában egy központi utasításokkal működő parancsgazdaságot hoztak létre. Az első fejezetnek rögtön az a címe, hogy Az utasítások rendszere. S a könyv leszögezi, hogy ez a rendszer nem képes jól működni. Túl sok a bizonytalanság, a konfliktus, amelyek miatt az utasítások eleve nem valósulnak meg a maguk teljességében! . Miután lehetetlen központilag áttekinteni a gazdaság egészét, a rendszer rettentő merevvé válik, és olyan ösztönzéseket indít el, amelyek károsak. Kimutatta például, hogy ha a rendszer egyoldalúan a mennyiség hajszolására irányuló késztetést alakít ki, az a minőség és a költségcsökkentés elhanyagolásához vezet. Sőt, időnként ez olyan torz abszurditásokig fajul, hogy ha a mennyiséget súlyban állapítják meg, akkor rendkívül nehéz és anyagpazarló termékek születnek, ha pedig méterben, akkor nagyon hosszúra nyújtják a textíliát. Ugyanezeknek a viszonyoknak a következménye, hogy megjelenik a tervalku intézménye. Ennek lényege, hogy annak, aki a tervfeladatot kapja, érdemes letagadnia a rá bízott vállalat belső tartalékait. Következésképpen az információ szinte minden esetben torzul. Nem azért, mert hazugok a vállalatvezetők és szabotálni akarják a tervet, hanem mert erre készteti őket a szituáció.

A szakítás
Az interjúban Kornai azt is elmondja, hogy 1956. november 4-én szakított politikailag a rendszerrel. Itt mar adt ugyan Magyarországon, de mint a rendszer ellenfele. S akkor elhatározta, hogy ennek a rendszernek nem ad javaslatokat, hogyan kell átalakítania saját intézményeit. Ezt tartotta is 1989-ig. Amikor viszont napirendre kerültek az első szabad választások, akkor azt mondta, hogy javaslatokat akar tenni az első szabadon választott parlamentnek és az első szabadon választott kormánynak. Megírta az Indulatos röpiratot. Azóta pedig azt csinálja, amit a demokráciákban élő legtöbb nyugati kollégája. Alapvetően kutató, tanár, de időnként, amikor szükségesnek tartja, megszólal. Más kérdés, hogy amit a rendszerváltást megelőző 33 évben csinált, talán éppen annak volt a politika szintjén leginkább hatása. Talán nem szerénytelenség - állítja -, hogy például A hiány című könyv megírása nem csak tudományos munka, hanem politikai tett is volt - olvasható többek között a Figyelő legfrissebb számában megjelent interjúban.

2006. október 18. (FigyelőNet Online)

1956-ban kezdődött a kommunizmus bukása

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a kommunista világrendszer számára hatalmas politikai és társadalmi válságot okozott, és ez a válság eredendő oka volt a kommunista világrendszer felbomlásának - mondta Schmidt Mária. 'Az 1956-os forradalom és szabadságharc világtörténelmi esemény volt, hiszen először fordult elő a bolsevizmus történetében, hogy egy egész nép fellázadt a totalitarizmus ellen, és bár győzni nem tudott, gyógyíthatatlan sebet ejtett a kommunizmuson" - fogalmazott Schmidt Mária az 1956 - Európa ébredése című kétnapos nemzetközi tanácskozáson. 1956-ban nemcsak a rendszer ellenzői lázadtak fel a diktatúra ellen, hanem ezzel párhuzamosan a kommunista párton belül is erodálódási folyamat indult meg - mutatott rá.
1956 és az ahhoz fűződő viszony a magyar politika legitimitásának az alapja. "Amikor a kommunista rendszer megbukott 1989. június 16-án (...), akkor nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar társadalom 1956-ot tekinti a demokrácia legitimitásának alapjának" - mondta. Emlékeztetett arra is, hogy a rendszerváltozás után elfogadott első törvénnyel a magyar parlament az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak állított emléket.
Hans-Peter Schwarz német történész a magyar forradalomnak a Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK) kiváltott hatásairól szóló előadásában azt mondta: az NSZK nyilvánosságában a Magyarországról alkotott kép nagyrészt apolitikus volt, ez azonban 1956 őszén egy csapásra megváltozott. 'A magyar forradalom az NSZK-ban azt a nagy csodálatot és mélységes magyar szimpátiát hozta létre, amely attól kezdve tartósnak bizonyult, és amelyből még a Kádár-rendszer is profitált' - mondta. A szabadság szó az első, amely először a németek eszébe jut, mikor arra gondolnak, hogy mivel járult hozzá Magyarország Európa legújabb kori történelméhez - jelentette ki.
Balás-Piri László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke, az egykori 1956-os elítélt előadásában elmondta: a forradalmárokat a közszellem mozgatta. A forradalomnak nem ideológiája, hanem programja volt, amely a kiutat jelentette a diktatúrából. Ehhez a programhoz csatlakozott az ország jelentős része - fűzte hozzá.

2006. október 18. (Független Hírügynökség - Hírek)

OKTÓBER 23: Hat emelet magas fényfestményekkel emlékeznek az '56-os forradalomra a Körtéren

Négy napos fényfestmény kiállítással emlékezik meg Újbuda önkormányzata az 1956-os forradalomra. A 6 emelet magas fényfestmények a forradalom egyik kiemelkedő helyszínén, a Móricz Zsigmond körtéren lesznek láthatók.
A képek a Fehérvári út és Bartók Béla út között álló társasházak körtérre néző homlokzatán jelennek meg október 23-a és október 26-a között este 6 és 10 óra között - tudatta a Független Hírügynökséggel Domonkos Csaba, Újbuda sajtófőnöke.
Az első nap El Kazovszkij Kossuth-díjas képzőművész, 24-én Szotyori László Munkácsy-díjas festőművész, 25-én Haász Ágnes grafikusművész, míg az utolsó napon ismét El Kazovszkij alkotásait vetítik ki. A képeket zene kíséri.

2006. október 18. (Észak-Magyarország)

Te rongyos élet, Egerben

Sziráky Lucy operett színésznőnek éppen beindulna a karrierje, amikor "véletlenül" kitelepítik - hiába tiltakozik, hogy ő már elvált grófi férjétől, a vaksors nem kegyelmez...Így kezdődik Bacsó Péter Te rongyos élet című filmje, melynek színpadi változatát az október 23-i városi díszünnepségen mutatja be az egri Gárdonyi Géza Színház. A darabot a szerző írta színpadra az egri színház számára. A Csizmadia Tibor rendezte előadás nem csupán az 1983-as film színházi feldolgozása. Az alkotók azt kutatják, hogy mit mondanak az ’50-es évek problémái ma, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján
A főszerepet Bozó Andrea játssza, a további szerepekben Kaszás Gergőt, Gál Kristófot, Mészáros Mátét láthatja a közönség. A darab továbbra is műsoron marad az évadban.

2006. október 18. (Kelet-Magyarország)

Új külsőt kap az 50-es és az 500-as

Budapest - Új külsővel kerül forgalomba pénteken több millió darab 50 forintos érme és 500 forintos bankjegy az '56-os szabadságharc és forradalom fél évszázados jubileumára. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezeken kívül arany- és ezüst emlékérméket is kibocsátott. Régi hagyomány az MNB-nél, hogy neves történelmi események évfordulóján megváltoztatja a forgalomban lévő pénzérmék és bankjegyek külsejét. Az '56-os forradalom 50. évfordulója alkalmából az 50 és az 500 forintosból bocsátanak ki több milliót - mondta el a Független Hírügynökségnek Missura Gábor, az MNB szóvivője. Hozzátette: mindkét pénz hátoldalán a Parlament lesz látható, valamint a lyukas zászló, mint a forradalom szimbóluma.
Pénteken az 50 forintosból 2 millió darabot, az 500 forintosból 15 milliót hoznak forgalomba. Ez utóbbival az a célja az MNB-nek, hogy az összes Magyarországon élő és a határon túli magyarnak jusson szimbolikusan egy darab. Missura Gábor elmondta: habár az új pénzek különböznek a jelenleg is forgalomban lévőktől, ugyanúgy lehet velük fizetni bárhol.
Az MNB a forradalom évfordulójára szerdán már kibocsátott százezer és ötezer forint névértékű arany és ezüst emlékérméket.

2006. október 18. (T-Online Origo hírek)

Tarlós mentette meg a gigantikus zászlórúdat

Gigantikus zászlórudat állíttat fel 1956 emlékére Makovecz Imre építész Óbudán barátja, Tarlós István korábbi kerületi polgármester segítségével. Az építész szerint a 45 méter magas oszlop nem szimbolizál semmit, és nem is illik a városrészbe, de a pénteki avatáson mellette felszólaló Wittner Máriának tetszik, mert azt szerinte a mérete miatt nem lehet lerombolni.
"Az égvilágon semmit nem szimbolizál. Ötvenhat. Ennyi" - mondta arról a 45 méter magas fémből készült zászlórúdról Makovecz Imre építész, amit - ahogy fogalmazott - ő "és a barátai" állíttatnak, majd avatnak fel pénteken. A magasságban a környékbeli tízemeletes lakótelepi házakat is messze felülmúló rúd méretének indoklásaként az építész szűkszavúan mindössze annyit közölt, "hogy messziről is látni lehessen azt".

Barátok közt 4,5 millió
Az esemény szervezői a városban osztogatott szórólapon hívják a szimpatizánsokat péntek délután öt órára Óbudára, a HÉV Tímár utcai megállójához, az avatóünnepségre. "Aki magyar, velünk tart" - áll a felhívásban, amely arra is kéri az eseményen megjelenőket, hogy hozzon mindenki egy magyar zászlót, amit az oszlop lyukas tövébe szúrnak majd, és egy szál virágot is a hősi halottak emlékére. Makovecz közölte, hogy a szórólapokat a lakosság mellett a polgári körök között is terjesztették.
Makovecz Imre azt mondta az [origo]-nak, hogy a 14-szer 4,5 méteres, összesen 8 kilogramm súlyú zászlót egy 83 éves néni varrja, a zászlórúd viszont nem az ő építész-stúdiójának a teremtménye, azt egy vasas céggel gyártatták le. A hatalmas rúd elkészítése és felállítása 4,5 millió forintba kerül, s hogy a számlát ki állja, arra Makovecz így felelt: "zártabb körben, a barátok közt szerveztünk egy gyűjtést és összegyűjtöttük a pénzt."
A zászlórúd felállítási helyének megtalálásával voltak gondok. Makoveczék először azt szerették volna, hogy a Sváb-hegyről magasodjék a város fölé találmányuk, de hiába próbálkoztak, nem kaptak építési engedélyt. "Ekkor fordultam Tarlóshoz" - mondta az építész. Az akkor még III. kerületi polgármester vezette önkormányzat meg is adta az engedélyt egy, az előzőnél kevésbé patinás közterületre, a Tímár utcai HÉV-megálló közelébe.

"Indítson ellene akciót az SZDSZ"
A szórólap szerint az építész mellett Wittner Mária fideszes parlamenti képviselő és Tarlós István volt kerületi polgármester is beszédet mond majd az avatóünnepségen. Utóbbi titkárától megtudtuk, hogy Tarlós "csak udvariasságból, barátságból megy el, beszélni nem fog". Az építész azt mondta, beszéde témája attól függ, hogy lesznek-e provokációk, míg a képviselő azt közölte, hogy mondandójához kell "a pillanat hatása".
Kérdésünkre, hogy szerinte illik-e a városképbe a hatalmas zászlórúd, Makovecz azt felelte: "Abszolút nem illik bele, úgyhogy elvárom az SZDSZ-től, hogy azonnal indítson akciót a lebontásáért." Wittner más véleményen volt, szerinte gyönyörű a zászlórúd. Különösen a mérete tetszett neki, mert mint közölte, "ezt legalább már nem tudják majd ledönteni". Hozzátette, az építmény "fölé kell, hogy tornyosuljon a Kádár-kaptáraknak (itt a lakótelepi panelházakra gondolt). Ideje, hogy túlemelkedjünk így is a szennyes múlton" - közölte a fideszes politikus.

2006. október 18. (Hajdú-Bihari Napló)

Koszorúzást rendez az önkormányzat

Debrecen - Az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének 50., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 17. évfordulója tiszteletére koszorúzási ünnepséget rendez az önkormányzat október 23-án, hétfőn.A programsorozat reggel 8 órakot kezdődik az Országzászló felvonásával a Bem téren, és este a Csokonai Színházban végződik, ahol 19 órától nézhetik megSzőcs Géza: Liberté ’56 című darabját.
A koszorúzási szándékot az 52/511-454-es faxszámon, vagy e-mail-ben (rendezveny@ph.debrecen.hu) lehet jelezni legkésőbb október 19-éig. A Csokonai Színházban rendezendő díszelőadásra a jegyigényeket az 52/517-701-es telefonszámon kell leadni.

2006. október 18. (Népszabadság Online)

Sólyom szerint kétséges, vissza lehet-e hozni 1956 szellemét

A köztársasági elnök szerint október 23-ára jó lett volna visszatérni az 50 évvel korábbi napok szelleméhez, az egységhez, de nem tudja, ez "lehetséges-e még" - írja Sólyom László a Heti Válasz következő számában.
"Az ötvenedik évfordulóra a közös ünneplés felfokozott reményével kezdtünk készülni. (...) Legalább erre az egy napra jó lett volna visszatérni azoknak a napoknak a szelleméhez: az egységhez, önmagunk felülmúlásához. Nem tudom, lehetséges-e még. A kérdéseket azonban mindig fel lehet tenni" - írta az államfő a hetilap 1956-os ünnepi mellékletéhez készült bevezetőjében.
A köztársasági elnök arról ír: a forradalom általános értékelése "az eddigi tapasztalat szerint elvész az elvont magasztalásban, s abban a már kialakult toposzban, hogy a rendszerváltás beteljesítette ’56 törekvéseit".
Sólyom szerint "amíg nincs meg a nemzeti kánon (...), addig bízni kell abban, hogy ünnepléseink idővel mégis elvezetnek oda". Úgy látja: a szabadságban felnőtt fiatalok feladata lesz, hogy "56 kánonját megteremtsék, és a forradalom napját nemzeti ünneppé tegyék".
Az államfő 1956 különböző hagyományaira és értelmezéseire utalva megjegyzi: "Ötvenhat emlékének az akkori érzéshez kell kötődnie. Az akkori felszabadulást, annak elemi és tiszta örömét kell megörökítenie. Ez sugárzik minden fennmaradt fényképről, minden (...) emlékező erről beszél."
Ha majd eljön az ideje, ezért lehet ez a nap igazi nemzeti ünnep - hangoztatja Sólyom, aki szerint az 1956-tal kapcsolatos elemzéseknek tovább kell folynia. Az államfő szerint tisztázni kell azt is, "milyen más oka van annak, hogy ’56 a rendszerváltás után még nem tudott a nemzet ünnepévé válni".

2006. október 18. (Hajdú-Bihari napló)

Emlékülés, emlékezés, elutasítás

Debrecen - Az egyetem részéről ért sorozatos megaláztatás és igazságtalanságok miatt nem fogadta el a Debreceni Egyetem Pro Universitate kitüntetését Für Lajos. Für Lajos döntését tiszteletben tartjuk, s a kitüntetést nem vonjuk vissza - közölte a Déri Múzeum Dísztermében megjelent hallgatósággal Abády-Nagy Zoltán professzor, miután ismertette az egykori tanársegéd, honvédelmi miniszter, 1956-ban a városi forradalmi bizottmány titkára érdemeit s azt, hogy az egyetem részéről ért sorozatos megaláztatás és igazságtalanságok miatt Für nem fogadta el a Debreceni Egyetem Pro Universitate díját.
A forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ülésen Halász János alpolgármester eddigre már számos emlékérmet és -lapot kiosztott (a 18 posztumusz mellett 45-öt a forradalom debreceni résztvevőinek), köztük magának Für Lajosnak is. Beszédében Abády-Nagy Zoltán hangsúlyozta: az egyetem rektora és a szenátus az intézmény legmagasabb rangú díjat adományozta Für Lajosnak, így hajtva fejet a forradalom debreceni eseményeiben vállalt szerepe előtt.

2006. október 19. (MTI)

Szabadkára utazik csütörtökön Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, ahol a polgármesteri hivatalban megbeszélést folytat a vajdasági magyarság néhány vezetőjével, majd köszöntőt mond az 1956-os tablókiállítás megnyitó ünnepségén.
A délután folyamán, később Palicson vesz részt és beszédet mond az ottani 1956-os emléktábla-avató ünnepségen. A palicsi eseményen jelen lesz Kasza József, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke és Predrag Markovic, a Szerb parlament elnöke is.
Ugyancsak szerdán Brüsszelbe utazik Szekeres Imre honvédelmi miniszter, részben hogy találkozzék belga kollégájával, részben pedig hogy megnyisson egy kiállítást, amelyet az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából rendeztek a belga fővárosban.

2006. október 19. (MTI)

Az 1956-os ünnepségsorozat budapesti eseményeit hirdető — 1956-ban gyártott -villamos indul pénteken a Nagykörúton.
A szerelvény a 4-es, 6-os villamos vonalán közlekedve tájékoztatja a főváros lakóit az ünnepi programokról.
Az UV típusú villamos nem szállít utasokat. Kizárólag az eseménysorozat tájékoztató anyagát terjesztik a megállókban várakozóknak.
Az ünnepi díszbe öltöztetett szerelvény péntektől hétfőig 9.00-12.00 és 16.00-19.00 óra között közlekedik.

2006. október 19. (MTI)

Nem baj, ha az 56-osok egy része nem akar együtt ünnepelni a kormánnyal - jelentette ki Boross Péter volt miniszterelnök csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
"Ha valakinek a történelem jogot érlelt arra, hogy eldöntse, miként élte meg azt a sok szenvedést, halálfélelmet, ami az 56 utáni megtorlások során osztályrésze volt, azt nem lehet arra kötelezni, mindenkit és egyenként, hogy ezen felülemelkedjen" - fogalmazott. Hozzátette: ha valakinek joga van nem megbocsátani, akkor ám tegye.
Boross Péter véleménye szerint nem az a baj, amikor egy sok éves börtönt megélt 56-os mond valami gorombát, az azonban már egy kicsit visszásnak tűnik, amikor 1956 után született emberek heveskednek 56-os hivatkozásokkal.
Az újságírók feltették a volt miniszterelnöknek a kérdést, mit tenne Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke helyében a megbékélés érdekében. Válasza: "mindenképpen hívó jellegű gesztusokat tennék". Példaként hozta fel azt a megoldást, hogy a két vezető politikusnak egy villásreggelin kellene találkoznia egy olyan helyen, ahol nincs jelen a sajtó.
Pusztán a meghívás ténye kifejezne egy emberi magatartást - tette hozzá.
Boross Péter úgy vélekedett: a két legnagyobb parlamenti pártnak nem kell összefognia, csak a harci módszereken kellene finomítani, árnyalni, parlamenti jelleget adni neki, s a legdurvább utcai megnyilvánulásokat mellőzni.
Az utcai demonstrációk egy bizonyos idő után nem biztos, hogy előnyösek voksszerzés céljából - jegyezte meg az MDF befolyásos politikusa.
Közölte azt is: a maga részéről nem bánná, ha az a nyolc százalék, "aki nem érti az időket és szélsőséges megnyilatkozásaival részben egy kicsit lejáratja az országot, részben egy kicsit nevetségessé válik", az a része a szélsőségnek párt formájában bekerülne a parlamentbe, mert, mint mondta, a parlamenti frakció mindig tompább, mint az utcai demonstráló.

2006. október 19. (MTI)

Az 1956. évi forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezések sorát rendezik - nem csupán országszerte, hanem külföldön is.
Pénteken Sólyom László köztársasági elnök részt vesz a Magyar Tudományos Akadémián megrendezendő megemlékezésen. Még ugyanazon a napon emlékérmeket ad át az 1956-os kitüntetetteknek Budapesten, a Bourbon-házban.
Vasárnap Sólyom László részt vesz a külföldi állam-, illetve kormányfők jelenlétében tartandó rendezvényeken. Állami kitüntetések ad át az Országházban, majd részt vesz a műegyetemi megemlékező ünnepségen. Kora este a köztársasági elnök beszédet mond a Magyar Állami Operaházban.
Hétfőn, október 23-án a köztársasági elnök részt vesz az 1956-os ünnepi rendezvényeken a Kossuth Lajos téren, a Parlamentben és a Vértanúk terén.
A rendezvénysorozat a Magyar Köztársaság állami lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonásával kezdődik 10 órakor a Kossuth Lajos téren. Ezután a vendég állam-, illetve kormányfők, valamint a meghívást kapott közjogi méltóságok elhelyezik az emlékezés virágait az 1956-os emlékműnél, majd kezdetét veszi a Budapest '56 Szabadságfórum a Parlament Felsőházi termében. Sólyom László délután részt vesz a Nagy Imre szobor megkoszorúzásán a Vértanúk terén, majd az 56-os emlékmű avatásán a Felvonulási téren.
Szerdán, október 25-én az államfő külföldi programjaként felszólal az Európai Parlament ünnepi ülésén. Sólyom László október 27-én a németországi Frankfurt am Main-ba utazik, ahol részt vesz az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi megemlékezésen.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap részt vesz a Parlamentben az állami kitüntetések átadásán, illetve jelen lesz a Szent István bazilikában az ünnepi ökumenikus istentiszteleten. A kormányfő ugyancsak ott lesz a Magyar Állami Operaházban rendezendő díszelőadáson, amelyen Sólyom László köztársasági elnök mond beszédet. Gyurcsány Ferenc ezután a Szépművészeti Múzeumban mond pohárköszöntőt az ünnepi fogadáson.
Október 23-án Gyurcsány Ferenc részt vesz a Kossuth Lajos téren az állami lobogó felvonásán, ezt követően beszédet mond a Parlament Felsőházi termében a Budapest '56 Szabadságfórumon. A délután folyamán a miniszterelnök a rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájában, majd a Vértanúk terén a Nagy Imre-szobornál koszorúz. Gyurcsány Ferenc október 23-i programja a központi emlékmű avatásán, a Felvonulási téren ér véget.
A Fidesz - közösen a KDNP-vel - Budapesten az Astoriánál tartja október 23-ai megemlékezését 16 órától. Orbán Viktor pártelnök lesz a fő szónok.
A Fidesz előzetes jelzése szerint nem képviselteti magát azokon a központi megemlékezéseken, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédet mond, így október 23-án nem lesznek jelen Parlament Felsőházi termében, ahol a Budapest '56 Szabadság Nyilatkozat elfogadása után Magyarországra érkezett a külföldi vendégek előtt szólal fel a kormányfő.
A legnagyobb ellenzéki párt ugyanakkor részt vesz azokon a megemlékezéseken, ahol a köztársasági elnök mond beszédet, így biztosan képviseltetik magukat október 22-én a Magyar Állami Operaházban rendezett megemlékezésen, ahol Sólyom László beszél majd.
Az MSZP, mint ahogy a korábbi években is, Kaposváron, Nagy Imre szülővárosában emlékezik az 1956-os forradalomra. A pénteki fáklyás felvonás után Hiller István, az MSZP elnöke mond beszédet. A párt szombati budapesti kongresszusán is megemlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról.
Az SZDSZ, ahogy minden évben, idén is a 301-es parcellánál tart megemlékezést október 23-án délután egy órakor. A kisebbik kormánypárt képviselői emellett részt vesznek a központi ünnepségeken is.
A Magyar Demokrata Fórum a budapesti Széna téren tartja évfordulós megemlékezését. A vasárnap délután fél 5-től kezdődő eseményt az MDF budapesti és II. kerületi szervezete rendezi. A helyszínen megemlékezők között lesz Dávid Ibolya, a párt elnöke, Boross Péter, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke és Fónay Jenő, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének elnöke. A párt a Tildy Alapítvánnyal közösen avat emléktáblát Tildy Zoltán emlékére október 23-án a II. kerületi Keleti Károly utcában. Az október 23-i műegyetem-rakparti állami megemlékezésen, az 1956-os emlékmű avatásán részt vesz Boross Péter volt miniszterelnök is.

2006. október 19. (MTI)

A keresztény egyházak ökumenikus istentiszteletet tartanak, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tudományos konferenciát rendez az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a hétvégén Budapesten.
A katolikus, a református és az evangélikus egyház vasárnap tartja közös rendezvényét a Szent István-bazilikában, emlékezve a forradalom hőseire és áldozataira. Az istentiszteletet Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke és Ittzés János evangélikus elnök-püspök vezeti. A megemlékezésen részt vesz Angelo Sodano bíboros, pápai legátus is.
Az evangélikus egyház központi megemlékezése szombaton, a zsinat ünnepi istentiszteletén lesz a Damjanich utcai Fasori Evangélikus Templomban, ahol Ittzés János elnök-püspök mond beszédet, igét hirdet Smidéliusz Zoltán, a leköszönő zsinat lelkészi elnöke.
A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday utcai székházában pénteken tudományos rendezvényen tekintik át a forradalom egyházi vonatkozásait. Másnap, szombaton a Kálvin téri református templomban istentiszteletet tartanak, majd koszorúkat helyeznek el a téren, Ravasz László püspök emléktáblájánál, valamint a Ráday Kollégiumban.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem vasárnap tudományos konferenciát rendez Ismét válaszúton - a magyarországi zsidóság és az '56-os forradalom címmel Budapesten, a Scheiber Sándor Gimnázium épületében. Megnyitó beszédet mond Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke.

2006. október 19. (MTI)

George Bush amerikai elnök az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából nyilatkozatban köszöntötte a magyarokat. Az alábbiakban közreadjuk a nyilatkozat teljes szövegét, amely megjelent a washingtoni Fehér Ház honlapján:
A magyar forradalom 50. évfordulója
Az Amerikai Egyesült Államok elnökének nyilatkozata
A magyar forradalom 50. évfordulóján azokat a magyarokat ünnepeljük, akik szabadságuk kikövetelésére szembeszálltak egy birodalommal; nagyra értékeljük az Egyesült Államok és Magyarország barátságát, és megerősítjük azt a közös szándékunkat, hogy segítünk a világ népeinek szabadságuk kivívásában.
A magyar demokrácia története jól példázza a szabadság diadalát a zsarnokság felett. A magyar nép 1956 őszén változást akart, több tízezer diák, munkás és más állampolgár bátran vonult végig az utcákon, követelve a szabadságot. Noha szovjet harckocsik kegyetlenül eltiporták a magyar felkelést, a szabadság vágya tovább élt, és 1989-ben Magyarország lett az első olyan kommunista ország Európában, amely végrehajtotta az átmenetet a demokráciába. A magyarországi események tanulsága egyértelmű: a szabadság késleltethető, de meg nem tagadható. Ma már demokratikus választásokat tartanak ebben a szép országban, bevezették a piacgazdaságot, és a példa világszerte milliókat lelkesít.
Az Egyesült Államok hálás a két ország közötti szívélyes viszonyért és azokért az erőfeszítésekért, amelyeket Magyarország tesz a szabadság és a demokrácia meghonosításáért a világ olyan helyein, mint a Balkán, Irak, Afganisztán vagy Kuba. A szabadság áldásainak megismertetésével Magyarország segít a béke alapjainak lerakásában a jövő nemzedékei javára.
Az évforduló megünneplése alkalmával köszönetet mondunk azért is, hogy az amerikai magyarok oly sokféle módon gazdagították és erősítették országunkat. Szellemükkel és állhatatos munkájukkal ők is gyarapították Amerika erejét, sikereit, fellendülését, és bátorságuk, elkötelezettségük továbbra is ösztönzőleg hat ránk.
Ez alkalomból én, George W. Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei által rám ruházott hatalmamnál fogva 2006. október 23-át a magyar forradalom 50. évfordulója tiszteletére az elismerés napjává nyilvánítom. Arra buzdítok minden amerikait, hogy az alkalomhoz méltó ünnepségekkel és rendezvényekkel emlékezzen meg erről a napról.

2006. október 19. (MTI)

A Magyar Demokrata Fórum minden olyan '56-os eseményen részt vesz, amelyre az emlékbizottságtól meghívást kap; a párt ezen kívül önálló megemlékezést is szervez. Dávid Ibolya, az MDF elnöke ezt csütörtöki sajtóértekezletén jelentette be Budapesten.
"A Magyar Demokrata Fórum 1956 méltó megünneplésére készül. Mi magyar demokraták a nemzeti ünnepeinken a nemzeti egységet képviseljük. Elmegyünk oda, ahova az '56-os emlékbizottság, a protokoll meghív minket, minden olyan rendezvényre, ahova meghívót kapunk" - hangsúlyozta a politikus.
Az MDF, a Tildy Alapítvánnyal közösen, október 23-án felavatja Tildy Zoltán emléktábláját Budapesten a Keleti Károly utcában - mondta Dávid Ibolya.
Az MDF elnöke hangsúlyozta, hogy a méltatlanul elfeledett egykori államfő, majd államminiszter kompromisszumkereső, nem megosztó politikus volt. Arra a kérdésre, hogy ennek kiemelése üzenet lehet-e a mai politikai elitnek, Dávid Ibolya kiemelte: az MDF aktuálpolitikától mentesen szeretne az 1956-os forradalomra emlékezni.
Rácz Tamás, a Tildy Alapítvány főtitkára a sajtóértekezleten elmondta, hogy a szervezetet két évvel ezelőtt olyan magánszemélyek alapították, akik közeli munkatársai voltak az egykori államférfinak. A kuratórium elnöke Horváth János, a parlament korelnöke.
Tildy Zoltán 1946 és 48 között volt Magyarország köztársasági elnöke.
A pápai református teológiai főiskola elvégzése után rövid ideig Belfastban tanult, majd Szennán, később Tahitótfalun lelkészkedett. 1917-ben kezdett politizálni.
1930 októberében Nagy Ferenccel együtt részt vett a Független Kisgazdapárt megalakításában, amelynek ügyvezető alelnöki teendőit is ellátta. Társszerzőként jegyezte azt a memorandumot, amelyet a Magyar Front nevében nyújtottak át Horthy Miklós kormányzónak, a háborúból való kilépést szorgalmazva.
1945 után azonnal bekapcsolódott a politikai életbe, irányította a Kisgazdapárt újjászervezését, tagja volt az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, majd 1945. augusztus 20-án a párt elnökévé választották.
Az 1945-ös, abszolút kisgazdapárti többséget hozó választások után ő alakított kormányt, majd 1946. február 1-jén köztársasági elnökké választották. 1948-ban a veje ellen indított koncepciós per miatt lemondatták, és 1956 májusáig házi őrizetben tartották.
1956-ban, a forradalom idején a Nagy Imre-kormány államminisztere lett, ami miatt 1957 nyarán letartóztatták. Hat évi börtönre ítélték, de 1959 áprilisában korára és egészségi állapotára tekintettel az Elnöki Tanács felfüggesztette büntetését. Haláláig teljes visszavonultságban élt feleségével, 1961-ben bekövetkezett haláláig.
1989. július 6-án, a Nagy Imre-per felülvizsgálatakor rehabilitálták.

2006. október 19. (MTI)

Átadhatják október 23-án Fóton azt az '56-os emlékművet, amelyhez az önkormányzat aláírta az engedélyt - közölte a Pest megyei város polgármestere csütörtökön az MTI-vel.
Korábban vita támadt a testületben, mert többen nem megfelelőnek találták a civil kezdeményezésre megvalósuló emlékmű helyét - mondta Szent-Iványi Géza. A mű ugyanis az Ybl Miklós által tervezett, 1850-re felépült műemléktemplom melletti téren kap helyet, s ebbe a műemléki környezetbe - többek szerint - nem illik bele a modern stílusú '56-os emlékmű.
Éppen ezért a polgármester azzal a feltétellel adta meg a szobor felállításához a hozzájárulást, hogy a mostani csak ideiglenes hely lesz, a későbbiek során új, végleges helyszínt jelölnek ki annak. Másik feltétel - tette hozzá -, hogy '56 szellemének megfelelően a városban még ma is meglévő, az elnyomó rendszerre utaló utcaneveket mielőbb megváltoztassa a testület. Fóton ugyanis ma is van még Lenin utca, Vörös Hadsereg köz és November 7. tér - hívta fel rá Szent-Iványi Géza a figyelmet.

2006. október 19. (MTI)

Mészáros Márta és Bacsó Péter filmjeit is láthatja a közönség a vasárnap kezdődő oslói Magyar Filmnapokon - adták hírül a szervezők az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményükben.
Az egy hétig tartó eseményt az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójának tiszteletére rendezi a norvég Filmintézet (Cinematek), a Magyar Köztársaság oslói Nagykövetségével, a Norvég-Magyar Egyesülettel és az Oslói Egyetem Média és Kommunikációs Intézetével karöltve.
A programban Mészáros Márta "Napló" filmjei, a Temetetlen halott, és egy-egy Jancsó Miklós, Makk Károly és Bacsó Péter film is szerepelnek. Mészáros Mártával október 27-én találkozhat az oslói nagyközönség.
A szerdán kezdődött bergeni Magyar Filmnapokon is szerepelnek magyar alkotások. Kocsis Ágnes a Friss levegővel a fesztivál fődíjáért kelhet versenyre, és bemutatják Pálfi György két játékfilmjét is.

2006. október 19. (MTI)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a négy hazai újságírói szervezet vezetője - Eötvös Pál, a MUOSZ elnöke, Szikora József, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke, Bánó Attila, Magyar Újságírók Közösségének elnöke és Tripolszky László, a Sajtószakszervezet társelnöke - a megemlékezés koszorúját helyezte el Gimes Miklós, 1958-ban kivégzett újságíró emléktáblájánál csütörtökön a Magyar Sajtó Házában.
A megkoszorúzást követően Eörsi László történész, illetve Daniss Győző újságíró megnyitotta az október 19-e és november 15-e között látható, A magyar sajtó 14 napja című dokumentum- és fotókiállítást.
Daniss Győzőn elmondta: az aulában újságok címlapjait, fotóit és ezekhez tartozó cikkeket láthatnak. Bemutatják a korabeli újságírói tevékenységet, szerkesztőségi életet is.
A Táncsics-teremben látható dokumentumok a MUOSZ 1956-os sorsába nyújtanak "madártávlati" betekintést - tette hozzá.
Megemlítette, hogy a vendégek meghallgathatják a rádióban 1956-ban sokszor lejátszott Gerő Ernő október 23-ai, Kádár János október 25-ei, valamint Nagy Imre október 28-ai rádióbeszédének egy-egy részletét.
Szentpétery Tibor albumban is hozzáférhető fotói az aula falára vetítve tekinthetők meg - fűzte hozzá.
Eötvös Pál köszönetét fejezte ki Daniss Győzőnek a kiállítás megszervezéséért.

2006. október 19. (OS)

1956 élő igazsága adjon nekünk erőt ahhoz, hogy a "hamis realisták" teremtette valóságot tettekkel változtassuk meg!
Az 1956-os forradalom tiszta szívvel véghezvitt lázadás volt az idegen érdek és az osztálygyűlölet táplálta zsarnokság ellen. Megváltó véráldozat, amely leleplezte a kommunista diktatúra igazi természetét, és ezzel felvértezte a világot a kommunizmus csábereje ellen. Megrendítette a kommunista világbirodalmat, elindította hanyatlását, és előkészítette bukását. Október 23-án a nemzet és a demokrácia rövid életű, de annál erősebb hatású győzelmét ünnepeljük, és mai megszilárdulását reméljük.
Magyarország több évszázados hányattatás, hanyatlás és fel-fellángolás után a XX. században két ordas zsarnokságnak is áldozatul esett. A zsarnokság azonban nem tudta kiölni az emberekből a nemzeti függetlenség, a szabadság, az igazság és az igazságosság vágyát. Amikor 1956-ban fény derült a zsarnoki rendszer bűneire, és felsejlett sebezhetősége, a rettegés elemi erejű felháborodásnak adta át a helyét. Ez szabadította föl a lelkeket, és a nyomában kibontakozó rögtönzött tömegmozgalom - az elnyomó gépezet kihívó viselkedésétől felbőszítve - forradalomba csapott át. A forradalomban kifejeződő tiszta vágyat és jogos törekvéseket a legszebb magyar hagyományok és a világ demokratikus mozgalmainak példái táplálták.
A világuralmát féltő kommunista hatalom azonban letörte a forradalmat, és véresen megtorolta. Az áruló Kádár János nagyon sok hazafit feláldozott a terror oltárán, köztük egykori elvtársát, Nagy Imrét is. A ravaszul adagolt tompa elnyomással a Kádárrendszernek sikerült az országot megdermesztenie, majd ebben az állapotában fokozatos engedményekkel, kedvezményekkel, gerinctörő alkukkal és intézményesített megvesztegetéssel a szabadságvágyát leszerelnie, 56 lángját látszólag kioltania.
A lassan puhuló kádári diktatúra is arra a hazugságra épült, hogy 1956-ban ellenforradalom volt a néphatalommal szemben. Ezt a látszatot az engedmények és kegyek biztonsági szelepe segítségével csak addig remélhették fenntartani, amíg a népet jól tudták lakatni. Amikor a gazdasági hanyatlás miatt ez egyre kevésbé sikerült, először eladósították és gazdasági válságba döntötték az országot, majd az ellenzék nyomására feladták egyeduralmukat és 1956 ellenforradalmiságának tantételét.
1956 élő igazsága adjon nekünk erőt ahhoz, hogy a "hamis realisták" teremtette valóságot tettekkel változtassuk meg! (2)
Így 1989-90-ben lehullott a lepel, és pőrén maradt a hazugság. A látszólag ölünkbe hulló szabadságért az 1956-ban hullatott vérrel fizettünk meg. A szabadság azonban nem hozott békét a lelkekbe, mert a feltáruló igazságot hamar elborította az érdekek lepedéke. A népnek a Kádár rendszerben elfertőződött lelki sebei azóta se tudnak kitisztulni.
A diktatúra gyakorlóinak utódai úgy állítják be, mintha a megtorlás csupán világpolitikai viharcsapás lett volna, mintha nem követte volna egyharmad évszázadnyi módszeres lelki rombolás, mintha a történteknek nem volna belső felelősük. Ennek nyomán néha úgy tűnik: maga a sanyargatott nép volt a bűnös, hiszen hagyta magát zsarolni, a zsaroló pedig ugyanannak a barakknak ugyanolyan foglyává vált. Ma már azonban történelmi távlatból láthatjuk: a barakkban nem volt mindenki egyformán fogoly. Felnyílásakor - a rendszerváltáskor - a zsaroló jó erőben, feltörni készen, a megzsarolt viszont legyengülve 1 és megtörten lépett ki belőle. A szabad verseny azóta megsokszorozta és örökletessé tette e különbséget.
A magyar forradalom mint világtörténelmi esemény vitathatatlanul betöltötte hivatását. A magyarság azonban azóta még inkább megzavarodott, máig is botorkál a történelem buktatóin, és ezért még sokkal kevésbé lehet a külső körülményeket hibáztatni. A gazdasági csőd miatti kényszerhelyzetben önvédelmi reflexei cserben hagyták, mint a XIX-XX. században is már annyiszor. Későn ébredt rá arra is, hogy a több fogyasztás ígéretével újra adósságcsapdába csalták. Társadalmunk azóta újra hazugság hálójában vergődik, és a közéletet ellepő alaktalan, vak gyűlölet innen származik.
Az ünnepre készülve ezen kell úrrá lennünk, hogy megőrizhessük nemzetünk méltóságát. 1956 élő igazsága adjon nekünk erőt ahhoz, hogy a "hamis realisták" teremtette valóságot tettekkel változtassuk meg! Ennek reménye és akarása hassa át ünnepünket! (A Kör elérhetősége: http://www.bla.hu/professzorok/)
Kiadó: Professzorok Batthyány Köre

2006. október 19. (MTI)

Görgey Gábor színművével, az 56-os forradalomhoz vezető előzményeket felidéző Galopp a Vérmezőn bemutatójával adózik a forradalom emlékének a kassai magyar Thália Színház.
A vasárnapi bemutatót megelőző sajtótájékoztatón Kolár Péter, a társulat igazgatója csütörtökön felidézte az 1983-as budapesti ősbemutatót megelőző izgalmakat. Akkor szinte órákkal a meghirdetett bemutató előtt sem volt biztos, vajon a kommunista pártvezetés végül közönség elé engedi-e az ötvenes évek tisztogatásainak áldozatait felvonultató, a kitelepítések rettegettjeinek keserűségeit megidéző, az akkori magyarországi állapotokkal való szembenézést sürgető és a forradalomhoz vezető éveket - Örley Dénes sorsán keresztül - bemutató drámát.
Kolár az MTI-nek elmondta: a vasárnapi bemutatón a szerző, Görgey Gábor a kassai színrevitelt rendező Makk Károly is jelen lesz. Utóbbi mintegy harminc film alkotójaként vállalta, hogy színházi rendezőként tisztelje meg a kassai magyar társulatot s annak közönségét.

2006. október 19. (MTI)

Váci Mihály '56-os naplója remélhetőleg végérvényesen megváltoztathatja a költőről 1990. után kialakított hivatalos álláspontot, miszerint "a rendszerváltás előtti diktatúra kiszolgáló alkotója lett volna" - e szavakkal mutatta be a Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület alelnöke azt a kötetet csütörtökön Nyíregyházán, amely a költő forradalom és szabadságharc idején írt sorait tartalmazza.
Ez a napló visszahelyezheti Váci Mihályt a magyar irodalomban őt megillető helyre - jelentette ki Zajácz D. Zoltán.
Váci Mihály A napló címet viselő könyvet a költő nevét viselő nyíregyházi társaság és a budapesti kör adta ki. A kötetben a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárában őrzött Váci-sorok olvashatók.
A nyíregyházi egyesület vezetője tanulságos kordokumentumnak nevezte a Váci által megfogalmazottakat, hozzátéve: "a füzetbe írt napló bizonyítja, hogy a költő lelkesedett a forradalomért".
Zajácz D. Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy Váci is részt vett a budapesti '56-os eseményeken, s a naplóból idézte, amit a költő a Petőfi szobornál tartott megmozdulásról, a Sinkovits Imre színművész által a tömeg követelésére elszavalt Nemzeti dal hatásáról írt: "Csak a Petőfiék-lánggyújtotta tömeg érezhette azt, amit mi. Mindenki esküre emelte kezét és fejujjongva, megrészegülve a szabadság első leheletétől, ami hosszú évtizedeken át nem volt levegője a magyar égboltnak, megrészegülve a nagy, mámorító merészségtől, hogy mit merünk, és hogy megmerhetjük mindezt, ha akarjuk és ha van bátorságunk".
Felidézte azt is: a tömeg innen a Parlament elé vonult. Itt órákig jelszavakat kiáltoztunk, "Vesszen Gerő!" "Mondjon le a kormány!" "Egyetemi pontokat!" "Ruszkik haza!".
A forradalmi események hatására Váci a naplójában versrészleteket is papírra vetett: ... "Egy nép színe-java gyűlt össze itt! A vulkán felgörgette szörnyű köveit. Izzva sistergett a legtisztább ércek lávája, az indulatok hófehér tiszta felhője, ötszázezer ember állt e szent öveken, ötszázezer ember hallatta a szavát, kért, követelt, sürgetett, öklét rázta - szívét emelte, dübörgött - zúgott énekelve".

2006. október 19. (MTI)

1956-os emlékkiállítást nyitott meg csütörtökön Brüsszelben Szekeres Imre honvédelmi miniszter. A királyi hadtörténeti múzeumban rendezett ceremónián részt vett André Flahaut belga védelmi miniszter is.
A kiállítás fényképek, magyarázó szövegek, illetve korabeli belga újságkivonatok segítségével eleveníti fel az 1956-os forradalom történéseit, utóéletét.
Szekeres Imre megnyitó beszédében először a nemrégiben elhunyt Faludy György szavait idézte arról, hogy a magyar nemzetnek minden évszázadban meg kell vívnia a maga vesztes szabadságharcait. Mint hozzátette, a magyar szabadságot az elmúlt évszázadokban kétszer a Habsburg-birodalom, majd pedig a szovjetek verték le. "Minden alkalommal birodalmak ellen harcoltunk, a lehetetlent kíséreltük meg. Ám mi magyarok ahhoz is hozzászoktunk, hogy előbb-utóbb erőfeszítéseink sikert aratnak" - mondta a védelmi miniszter.
Szekeres kiemelte: a magyar hadtörténetnek egyetlen katonailag sikeres szabadságharca volt, az is 400 évvel ezelőtt: a Bocskai-szabadságharc. "Bár 1956-ban katonailag elvesztettünk egy újabb szabadságharcot, de hiszem, hogy politikailag mégis nyertesek lettünk" - tette hozzá, az elmúlt évek fejleményeire, az EU-, illetve a NATO-belépésre utalva. A magyar miniszter szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméje nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1989-ben Kelet-Közép-Európa népei kivívhatták nemzeti függetlenségüket, s megkezdhették a demokratikus intézményrendszer kiépítését. "Hiszem, hogy ez volt az utolsó szabadságharcunk, mert többre nem lesz szükség" - szögezte le.
A magyar miniszter megköszönte Belgiumnak, hogy annak idején humanitárius szállítmányokkal segítette a magyarokat, majd megnyitotta határait a menekülők előtt. A megnyitó végén 1956-os emlékérmet adott át a Belgiumban élő Héderváry Klárának, aki 1956-ban és az azt követő években az ENSZ-ben dolgozva sokat tett a forradalom emlékének megőrzéséért.
Szekeres Imre Brüsszelben a kiállítás megnyitója után megbeszélést folytatott belga kollégájával, André Flahaut-val, s találkozott magyar európai parlamenti képviselőkkel is.
Ami a kétoldalú katonai kapcsolatokat illeti, Szekeres az MTI-nek nyilatkozva ezeket nagyon fontosnak minősítette, s utalt arra is, hogy belga és magyar katonák számos külföldi misszióban működnek együtt. A két miniszter találkozóján Szekeres a magyar honvédség jövőjére vonatkozó tervekről tájékoztatta Flahaut-t, s szóba került az is, milyen technikai, műszaki, kutatási eredményeket tudnának kölcsönösen hasznosítani.

2006. október 19. (MTI)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a Magyar Honvédséggel együttműködő társadalmi szervezetek, egyesületek, önkormányzatok tisztségviselőinek, aktivistáinak kitüntetéseket és elismeréseket adtak át a Honvédelmi Minisztérium (HM) ünnepségén csütörtökön.
A szaktárca közleménye szerint a honvédelem érdekében végzett tevékenységük elismeréseként katonai rendfokozati rehabilitációt elismerő okleveleket, Maléter Pál-emlékérmeket, kitüntetéseket, valamint előléptetésekről szóló elismeréseket vehettek át a résztvevők.
Az elismeréseket Wapplerné Balogh Ágnes szakállamtitkár adta át.
A rendezvényen részt vett Gyenes Judit, Maléter Pál özvegye, Kovács Sándor dandártábornok, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnökségének tagja, Mádi Jenő ezredes, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének elnöke, Bocskai T. József, az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnöke és Fazekas János, az 56-os Szövetség főtitkára.

2006. október 19. (MTI)

Magas állami kitüntetést adományozott Kondor Lajos Portugáliában élő magyar verbita szerzetesnek az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából Sólyom László köztársasági elnök. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét csütörtökön adta át Fátimában a kitüntetettnek Gecse Attila, Magyarország lisszaboni nagykövete.
A magas magyar állami kitüntetést a köztársasági elnök az egyetemes emberi értékek gyarapításáért, Fátima üzenetének terjesztéséért a világban és a magyar-portugál kapcsolatok erősítéséért kifejtett kiemelkedő tevékenységéért adományozta Kondor Lajos atyának.
Az 1928-ban született Kondor Lajos 1954 óta él Portugáliában, a kegyhelyéről világszerte ismert Fátimában. Az Isteni Ige Társaság nevű missziós rend, a verbiták tagjaként kezdetben a rend fátimai szemináriumában dolgozott, majd 1960-ban a fátimai püspökök titkára lett. Ebben a minőségében részt vett a II. vatikáni zsinaton (1962-65).
A katolikus hagyomány szerint 1917-ben Fátimában többször megjelent Szűz Mária három pásztorgyermek előtt, akikkel megosztotta a három fátimai titkot. A pásztorgyermekek közül kettő - Francisco és Jácinta - néhány évvel a jelenések után meghalt. A fiatal gyermekek boldoggá avatási eljárásának posztulátora Kondor Lajos lett.
A magyar szerzetes szoros kapcsolatban állt a harmadik látnokkal, Luciával is, aki 98 éves korában halt meg. Ő jóval a jelenések után elmondta püspökének, illetve a pápának a XX. század történelmével összefüggő három titkot, amelyek megjövendölték a kommunizmus térhódítását, majd összeomlását. A titkok egyike a pápa elleni merényletet jövendölte meg.
Kondor Lajos Századunk reménycsillaga Fátima című könyvében írta meg a jelenések történetét és a titkok hordozója, a karmelita rendbe belépett Lucia nővér életútját.
A magyar szerzetesnek jelentős szerepe volt abban, hogy Fátimában az 1956-os forradalom hőseinek és áldozatainak emlékére keresztút épül az emigrációban élő magyarok adományaiból. A kegyhelyen eltöltött több mint fél évszázad során a magyar zarándokok odaadó segítője volt.
Erdő Péter bíboros, prímás a kitüntetés átadásakor külön köszönetet mondott a magyar szerzetesnek mindazért, amit a magyarokért, a magyar egyházért, a magyar zarándokért tett.
Kondor Lajos atya néhány évvel ezelőtt megkapta a legmagasabb portugál állami kitüntetést is.

2006. október 19. (MTI)

Nem lesz reptérzár és fennakadást sem okoznak a ferihegyi menetrendszerinti légiforgalomban az 1956-os forradalom 50. évfordulójára Budapestre érkező delegációk, de a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út lezárásával számolniuk kell az utasoknak - mondta el Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője az MTI-nek csütörtökön.
A szóvivő közölte, hogy október 22-én délelőtt 10 órától és október 23-án a kora délutáni óráktól a delegációk érkezését követően időszakosan lezárják a forgalom elől a gyorsforgalmi utat.
A delegációk repülőtéri biztonságáról a köztársasági őrezred gondoskodik - tette hozzá.
Ötvenhat külföldi delegáció érkezik az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulós megemlékezéseire, közöttük húsz államfő, a spanyol és a norvég király, a belga trónörökös, a luxemburgi nagyherceg. Budapestre jön a NATO főtitkára, az ukrán elnök, a román miniszterelnök, a német szövetségi államfő, New York állam kormányzója, a cseh elnök, a három balti ország államfője, az Európa Tanács főtitkára, a finn elnök, a holland miniszterelnök és az orosz parlamenti elnök is. Dominique de Villepin francia miniszterelnököt Catherine Colonna Európa-ügyi miniszter fogja képviselni.

2006. október 19. (MTI)

Az 1965-os forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásuk miatt üldöztetést és börtönbüntetést szenvedett bírákra emlékeztek csütörtökön Szombathelyen, a Vas Megyei Bíróságon.
A bíróság dísztermében tartott emlékülésen Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke beszédében rámutatott: "a magyar bíróságoknak sajnálatos módon szerepe volt az 1956-os forradalom kitörésében és a forradalom leverését követő megtorlásokban is".
Emlékeztetett: az 1950-es években Magyarországon mintegy másfél millió embert ítéltek el ártatlanul, olyan bűncselekmények miatt, amelyeknek lényegét józan ésszel ma már nem is nagyon tudjuk megérteni, például tiltott felhalmozás, tiltott vágás és más koholt vádak, ma már nevetségesnek tűnő kitalált bűncselekmények miatt. Természetesen az embereket az ilyen ítéletek elkeserítették, mert úgy érezték, hogy a bíróságok nem az ő érdekeiket védik.
"Nagyon fontos ugyanakkor, hogy az 1956-os forradalom sok bíróságon, így a szombathelyi bíróságon is a forradalom gondolatának, eszméinek érvényesülését eredményezte" - mondta.
Utalt rá, hogy a forradalom utáni megtorlás a bíróságokat is érintette, hiszen több száz bírót bocsátottak el, és a "bírák becsületére legyen mondva", hogy sokan nem voltak hajlandóak részt venni a megtorlásokban, a hatalmat kiszolgáló igazságtalan ítélkezésben sem.
"Büszke vagyok arra a Legfelsőbb Bíróság elnökeként, hogy 1956 után a bírói kar fele hagyta ott állását, vállalta az egzisztenciális bizonytalanságot, az ezzel járó veszélyeket, a zaklatást azért, mert nem akart ártatlanul embereket elítélni" - jelentette ki Lomnici Zoltán.
Laky Ferenc, a Vas Megyei Bíróság elnöke előadásában három szombathelyi bíró, Augusztinovitz István, Szenkovits Tibor és Unger József életútját ismertette. Mindhárman azonosságot vállaltak 1956-ban a forradalom eszméivel, tagjai voltak a bíróságon megalakult forradalmi bizottságnak, a forradalom napjaiban lelkiismeretük parancsára vállalt szerepük miatt azonban a forradalom leverése után üldöztetést, majd többévi börtönbüntetést szenvedtek el.
A Vas Megyei Bíróság aulájában az ünnepség záróakkordjaként leleplezték, majd megkoszorúzták Augusztinovitz István, Szenkovits Tibor és Unger József emléktábláját.

2006. október 19. (MTI)

Angyal István 56-os forradalmár önvallomásai és Kádár Jánosnéval készült interjúk alapján írt drámát mutat be Angyal és Kádár címmel a Budapesti Kamaraszínház az Ericsson Stúdióban pénteken.
Az előadás szövegkönyvét Kornis Mihály Kádárné balladája című monodrámája és Angyal István 1956-os mártír sajátkezű vallomása, kihallgatási jegyzőkönyvei, valamint Eörsi István tanulmányai alapján állította össze a darab rendezője, Sólyom András.
Angyal István 1956. október 23. után a Tűzoltó utcai felkelőcsoport vezetője volt Csongovai Peer Olaf filmrendezővel és Szirmai Ottó rádiódramaturggal együtt. A szovjet hadsereg november 4-i inváziója után november 8-ig folytatták a fegyveres ellenállást. Utána a Péterfy Sándor utcai kórház pincéjében ellenállásra buzdító röplapokat állított elő, november 16-i letartóztatásáig. Ellenforradalmi tevékenység vádjával halálra ítélték, és a Budapesti Gyűjtőfogház udvarán felakasztották 1958. december 1-jén.
Angyal börtönben írt önvallomásai döbbenetes kordokumentumok. Megismerhetőek belőlük a forradalom történetének részletei, a fegyveres és fegyvertelen harcok, a résztvevők, köztük Nagy Imre és Kádár János, valamint egy elvhű forradalmár nézetei.
Kornis Mihály a balladát egy Kádár Jánosnéval készült interjú-sorozat alapján írta. Kádárné jelen volt Angyal István bírósági tárgyalásán. Kádárné szavai mögött a férjéhez, elvtársához való kötődésen túl a történelmi fordulatok bonyolultsága miatt érzett feszültség is végig jelen van.
Angyal István tragikus hős, aki konokul vállalja sorsát, hiszen meggyőződéssel, mélységes hittel vezérelt életet élt. Barátja, Eörsi István írta róla egy visszaemlékezésben: "Életem csúcsára jutottam - mondta letartóztatása előtt, amikor menekülésre biztattam -, nem akarom végigcsinálni a lassú lezüllést, ami most következik".
Egy róla készült dokumentumfilmben Eörsi így jellemezte: Angyal Auschwitz-ból való hazakerülése után nagyon hamar kommunista lett. Meggyőződéses, tiszta ideál-kommunista, aki úgy érezte, csak a kommunizmustól várhatja, hogy megszünteti egyszer s mindenkorra az elnyomás minden formáját. Minthogy idealista volt, és nem reál-politikus nagyon hamar átlátta, hogy miféle rendszer épül itt, és némelyek szerint - mások azt mondják, ez legenda - Sztálin fényképét már '49-ben felakasztotta a vécéjében fejjel lefelé. Ha ez igaz, ez egy életveszélyes akció volt, mert ha ezzel egy ember is feljelenti, és így megtalálják, akkor nem egyszerű, sima halált hal, hanem a lehető legszörnyűbb halált.
A Budapesti Kamaraszínház előadásában Kádárné szerepét vendégként Pap Vera játssza, Angyal Istvánt Varga Zoltán alakítja. További szerepekben Bozsó Péter, Stefanovics Angéla, Dolmány Attila és Németh Kristóf látható.

2006. október 19. (MTI)

Az 1956-os forradalom 50. évfordulójának tiszteletére rendezett tárlatot nyitott meg csütörtökön a bécsi Hofburgban Berecz Marianne nagykövet, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) mellett működő magyar diplomáciai képviselet vezetője.
Az EBESZ központjának otthont adó Hofburg-épületszárnyban Gyémánt László festőművész 20 képből álló sorozatát láthatják az érdeklődők a következő napokban. A művész "gyémántográfiának" (festve előhívott fényképek) elnevezett módszerével készítette el az alkotásokat kifejezetten az évfordulóhoz időzített kiállításra.
Ausztriában a következő napokban is számos rendezvényen emlékeznek meg az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulójáról. Az osztrák Vöröskereszt szombaton tart megemlékezést az andaui (mosontarcsai) hídnál, amelyen át a forradalom leverését követő néhány hónapban mintegy 70 ezer magyar menekült Ausztriába.
Az ausztriai magyarok központi ünnepségét október 23-án tartják Bécsben, a Theresianum dísztermében. A mintegy másfél tucatnyi magyar szervezet és egyesület közreműködésével tartandó megemlékezésen Pap László mérnök (Egyesült Államok) mond ünnepi beszédet.
A világszervezet bécsi központjában október 23-án nyílik meg az a kiállítás, amelynek keretében 20 tablón a forradalom legfontosabb eseményeit, a magyar menekültek befogadását és segélyezését, valamint az ENSZ-ben a magyar kérdés alakulását mutatják be korabeli fényképeken és dokumentumokon.
Október 23-án a bécsi Városháza dísztermében egykori szemtanúk megszólaltatásával emlékeznek az 50 évvel ezelőtti magyarországi eseményekre. A rendezvényen Paul Lendvai vezető ausztriai publicista tart előadást Magyarország 1956: Forradalom és tragédia, emlékezés és kitekintés címmel.

2006. október 19. (MTI)

Djordje Zelmanovic (1919-2004) újságíró Madjarska jesen (Magyar ősz 1956) címmel megjelent, 56-os magyarországi tudósításait tartalmazó kötetet csütörtökön mutatták be Zágrábban a magyar és az osztrák nagykövet jelenlétében.
Djordje Zelmanovic 1956-ban a Vjesnik című napilap speciális kiküldött tudósítója volt Magyarországon, augusztus végén Rajk Lászlónéval készített interjút, amelyet szerb-horvátból az akkori Magyar Távirati Iroda lefordított, és így az összes magyar újságban megjelent a beszélgetés.
Xenia Detoni, aki a kötetet sajtó alá rendezte, elmondta az MTI-nek, hogy Zelmanovic tudósításaiból azokat válogatták össze, amelyek 1956. november 4-vel zárulnak. Akkor ugyanis a Magyarországon dolgozó valamennyi jugoszláv újságíró a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket. Akkor érkeztek a követségre, amikor Nagy Imre és munkatársai. Az eseményről nem számolhattak be lapjaiknak, mert a nagykövet hírzárlatot rendelt el. Nagy Imre olyan sebtében érkezett, hogy Zelmanovic kölcsönözte neki a borotváját. Arról sem tudósíthattak, hogy az épületre leadott géppuska sorozat megölte Milenko Milovanov 28 éves sajtóattasét, aki egy hónnappal halála előtt érkezett Budapestre, első diplomáciai állomáshelyére. Djordje Zelmanovic ezeket a történeteket 20 évvel ezelőtt részletesen megírta, és a Danas című, befolyásos hetilap 16 folytatásban közölte.
A neves újságíró első tudósítását Szegedről, a munkástanácsok üléséről adta október 28-án. Az első jugoszláv újságíró volt, aki repülőstoppal bejutott Budapestre. Szegedről egy postagép személyzete fogadta be egy macedón tudósítóval együtt. Budaörsön landoltak, és a nagykövetség gépkocsiján mentek be a városba.
A Magyar ősz című könyv szerkesztője azt is elmondta, hogy ez az egyetlen horvát nyelven megjelent kötet 1956-ról. Az előszót Tvrdko Jakovina horvát történész írta, Rainer M. János, az '56-os Intézet igazgatója, ugyancsak történész, a Zelmanovic szövegeket elemezte, E. Fehér Pál: Zelmanovic és a magyarok címmel írt portrét róla. Djordje Zelmanovic a vajdasági Temerinben született, édesanyja magyar, édesapja szlovák származású. Az egykori Jugoszlávia, majd Horvátország egyik vezető újságírója volt. A Vjesnik című napilap szerdai mellékletét alapította és szerkesztette, ez a lap a 60-as, 70-es években a jugoszláv kulturális élet meghatározó szereplője volt. Indiában és két alkalommal a Német Szövetségi Köztársaságban volt állandó tudósító. Kiválóan beszélt magyarul és haláláig, 15 éven át tudósította Zágrábból a Népszabadság című napilapot.
Egy vele készített interjúban azt mondta, hogy az 1956-os magyarországi tudósítói státusa egész további szakmai- és magánéletét meghatározó élmény volt.
A kötetet a zágrábi Fraktura Kiadó gondozta. Ez a könyves ház több mint tíz magyar szépirodalmi művet, köztük Kertész Imre, Esterházy Péter és Darvasi László írásait adta ki horvát nyelven.

2006. október 19. (MTI)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére nyílt emlékkiállítás a győri levéltár és a Xantus János Múzeum dokumentumaiból csütörtökön a győri közgyűjteményben.
Köszöntőjében Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke hangoztatta: még mindig nem tudunk eleget a forradalom valós történetéről, közszereplőiről, áldozatairól és vétkeseiről.
"Minden egyes hiteles feltárás és bemutatás kísérlet lehet arra, hogy újrafogalmazzuk 1956 nemzeti mitológiáját" - mondta.
A politikus rámutatott: a forradalom és a szabadságharc, valamint az utóvédharcok tárgyi emlékei és írásos dokumentumai fél évszázadon keresztül lappangtak. A rendszerváltást követően kerültek a közgyűjteményekbe azok a személyes emlékek,családi ereklyék, amelyek átírhatják azt az egysíkú képet, amelyet a hivatalból megőrzött dokumentumok sugallnak.
A kiállítás felidézi a forradalom előzményének tekinthető 50-es évek nyomasztó hangulatát A forradalom és a szabadságharc Győr megyei eseményeiről, köztük a tragikus mosonmagyaróvári sortűzről eredeti írott és tárgyi emlékek adnak képet a látogatónak. A tárlat emléket állít a munkástanácsok november 10-ét követő hősies utóvédharcainak is.
A kiállítás december 3-ig tekinthető meg.

2006. október 19. (MTI)

Számos külföldi egyetemen is megemlékeznek az 1956-os magyar forradalomról az elkövetkezendő napokban, hetekben - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet, amely a külföldi egyetemeken magyar nyelvet és kultúrát oktató vendégtanárok hálózatát irányítja.
Lauter Éva főigazgató összegzése szerint az intézeti oktatók szervezésében pénteken a franciaországi Strasbourgban, a Marc Block Egyetemen tartanak megemlékezést; a rendezvényen fellép a debreceni Évezred és a Keleti Folk néptánccsoport.
Krakkóban, a Jagello Egyetemen október végéig látható A szabadság reménye - 1956 - magyar forradalom című kiállítás. Ugyanitt rendezik meg október 25-től az 1956 októbere - ahogy mi látjuk című tudományos diákkonferenciát. Az intézmény filológiai tanszéke ad majd helyet a Lengyel tollal a magyar 56-ról című rendezvénynek, amelynek keretében a tanszék hallgatói lengyel költők verseit adják elő az ötven évvel ezelőtti magyarországi eseményekről.
Az oroszországi Szentpéterváron Forradalmak Kelet-Európában címmel tartanak nemzetközi tudományos konferenciát a Szmolnij Intézetben, az évfordulóra időzítve.
A szlovákiai Eperjesen, a Maléter-házban felavatják az 56-os mártír, Maléter Pál emléktábláját. A finnországi Jyva:skyla:-i Egyetemen november 11-ig tekinthető meg az az 1956-os tematikájú kiállítás, amely korabeli magyar fotókból és a finn sajtóban megjelent akkori reakciókból és kommentárokból válogat. A szlovéniai Maribor egyetemén '56 az irodalom tükrében címmel rendeznek beszélgetést.
A bulgáriai Szófiában és Plovdivban október végén a budapesti bolgár Malko Teatro társulat egy 56-os színpadi összeállítással vendégszerepel. November 15-én a Szófiai Ohridi Szt. Kelemen Egyetemen Fordítás és kultúra címmel rendeznek konferenciát, az egyik szekcióban szintén az 1956-os magyarországi eseményekkel foglalkoznak.
A kínai fővárosban, a Pekingi Idegenforgalmi Egyetemen előadást tartanak az 1956-os forradalomról a magyar szakos hallgatóknak.
A franciaországi Lille-ben, a Charles-de Gaulles Egyetemen október 23-án este '56-os filmeket és más dokumentumokat mutatnak be.
Az intézet oktatóhelyein kívül a németországi Göttingeni Egyetem magyar lektorának szervezésében a Grenzlandmuseum 1956-os kiállításnak ad otthont november elejétől. A kiállítás anyagát többek közt a göttingeni egyetemi könyvtár és a kiskunmajsai 56-os Múzeum adta kölcsön.
Az 1956-os magyar forradalom története és előzményei címmel október 27-én az évtizedek óta Németországban élő nyugdíjas egyetemi professzor, Futaky István, az 1956-os magyarországi események egyik tanúja tart előadást a göttingeni egyetem könyvtárában.

2006. október 19. (MTI)

A Műegyetem minden eddiginél gazdagabb programmal kívánja megünnepelni az 1956-os forradalom 50. évfordulóját, és bár valóban változtattak a megemlékezések eddigi gyakorlatán, de az egyetem kapui október 22-én és 23-án nyitva állnak az emlékezők előtt - közölte az intézmény rektora az MTI-vel csütörtökön, reagálva egy hetilap cikkére.
A Demokrata csütörtöki száma ugyanis a "BME rektora megtagadta '56-ot" címmel közölt írásában arról számolt be, hogy Molnár Károly, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora (BME) egy kiállításra hivatkozva nem engedélyezte a hagyományos október 22-i műegyetemi ünnepség megtartását.
Molnár Károly ugyanakkor az MTI-nek elküldött közleményében az egyetem vezetése nevében határozottan cáfolta a Demokratában megjelenteket és hangsúlyozta, hogy az egyetem kapuja október 22-én, 23-án is nyitva áll mindazok előtt, akik emlékezni szeretnének vagy virágot elhelyezni a Műegyetem aulájában, amely a forradalom egyik bölcsője volt.
A rektor szerint a BME az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját minden eddiginél gazdagabb programmal kívánja megünnepelni, azonban változtattak az elmúlt években kialakult gyakorlaton, többek között azért, mert tavaly a műegyetemi megemlékezés politikai színezetet kapott.
Tavaly október 22-én füttyel és nemtetszést kifejező tapssal zavarták meg Bozóki András, akkori kulturális miniszter beszédét a Műegyetem 1956-os ünnepi megemlékezésén. A rektor akkor nyilatkozatot adott ki, amelyben elhatárolódott az ünnep méltóságát viselkedésükkel megzavaróktól.
Molnár Károly mostani közleményében rámutat: "Az egyetem politikai jellegű rendezvényeknek, megemlékezéseknek sem eddig, sem a jövőben nem kíván helyet adni".
A rektor szerint a 2006-os program kialakításakor figyelembe vették azt is, hogy az állami ünnepségek részeként október 23-án a Műegyetem rakparton felavatnak egy emlékművet, amelynek létrehozását több 56-os szervezet kezdeményezte.
Az idei ünnepi program tehát másképpen alakul, mint az elmúlt években: az egyetem szenátusa október 23-án 12.00 órakor ünnepi nyilvános ülésen az aulában In memoriam BME 56 címmel kiállítást nyit meg, amelyen korabeli dokumentumok, eddig nem publikált fényképek segítségével mutatják be a Műegyetem hallgatóinak és oktatóinak szerepét az 56-os forradalomban. A kiállítás lehetőséget ad arra is, hogy a Műegyetem 1956/57-es tanévre beiratkozott hallgatói, akik az események részesei voltak, hangszalagra mondják emlékeiket, s megkeressék nevüket a tablókon - áll a rektor közleményében.
A kiállítást követően az egyetemkertben felavatják, azt a térplasztikát, amely az 1956. október 23-i néma felvonulásnak állít emléket. Emellett egy kismonográfia is megjelenik az egyetem 1956/57-es forradalmi tanévének történetéről, a megemlékezések sorát pedig a Műegyetemi zenekar nyilvános koncertje zárja az aulában november 5-én.

2006. október 19. (MTI)

Ma Magyarországon nagyon fontos, hogy tudjunk különbséget tenni a jó és a rossz között - mondta Balog Zoltán, az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil és Vallásügyi Bizottságának elnöke csütörtökön a debreceni Református Nagytemplomban.
Fontos, hogy cselekedeteink a haza javát és ne a haza kárát szolgálják - tette hozzá a Fidesz politikusa a Debreceni Református Kollégium tagozatainak az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségén.
Balog Zoltán szerint azért gyenge ma Magyarországon "a külső" szabadság, mert a rendszerváltás nem hozott igazi szabadságélményt sokak számára.
Szavai alátámasztására utalt arra, hogy sokan szociálisan még rosszabbul élnek, mint korábban, az ügyeket pedig ugyanazok intézik, mint 1990 előtt. A szónok úgy vélte, hogy ameddig nem lesz "belső" szabadságélménye az embereknek, addig igazán nem is értik meg 1956-ot.
'56 nagyon jó évjárat volt - mondta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök a megemlékezésen. Örömmel üdvözölte, hogy ebből az alkalomból megjelent a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának az 1956-os forradalmi eseményekhez kapcsolódó dokumentum- és visszaemlékezés-gyűjteménye.
Ebben közreadták a tanári testület 1956. október 31-én nyilvánosságra hozott nyilatkozatát, amelyet fel is olvastak a nagytemplomban.
A dokumentum leszögezi: "a dicső szabadságharcosaink véráldozata, dolgozó népünk elszánt fellépése és a kemény harcokban tanúsított egységes helytállása folytán létrejött új politikai helyzetet, amely lehetőséget ad arra, hogy a magyar nép újra dicső múltjához méltó szabad és független életet kezdhessen, örvendezve vesszük tudomásul, s mindnyájan készek vagyunk minden erőnket az új, igazán demokratikus Magyarország szolgálatába állítani, folytatni kívánván a magyar református egyháznak nemzeti függetlenségünkért és szabadságunkért évszázadokon át vívott küzdelmét és szolgálatát".
A megemlékezés résztvevői a nagytemplomból a közeli református tanítóképző épületéhez vonultak, ahol megkoszorúzták Szilágyi Józsefnek, Debrecen 1956-os mártírjának, a református kollégium egykori diákjának az emléktábláját.

2006. október 19. (MTI)

Budapest '56 Szabadság Szalag címmel művészek piros-fehér-zöldbe csomagolják az ünnepre a budai alsó rakpartot, szombaton és vasárnap 300 darab képzőművészeti alkotásból álló, 2000 méter hosszú nemzeti színű szalaggal díszítik fel az Erzsébet és a Margit híd közötti partszakaszt - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a SuperGroup kreatív kommunikációs ügynökség, egyben művészeti csoport.
A Szabadság Szalag elnevezésű ideiglenes köztéri műalkotás az ország művészeti iskolái tanulóinak munkája. Az volt a feladatuk, hogy készítsenek három méter magas és hat méter hosszú képpé kinagyítható formában parafrázisokat a nemzeti trikolor témájára.
A budai alsó rakpart a kiállítás ideje alatt le lesz zárva, a képeket sötétedéskor kivilágítják, így azokat éjszakánként is meg lehet nézni.
A Szabadság Szalaghoz zenét is válogattak, hallható lesz többek között a Marseillaise, a francia nemzeti himnusz, Arany János: Walesi bárdok című költeménye Latinovits Zoltán előadásában, megszólalnak az 1950-es évek könnyűzenei darabjai, valamint Bartók Béla és Ludwig van Beethoven művei.

2006. október 19. (MTI)

Az 56-os magyar szabadságharcosok a bátorság olyan példáját mutatták, amely örökkön élni fog a szabad emberek emlékezetében - írta a forradalom ötvenedik évfordulójához kapcsolódva csütörtökön az egyik legjelentősebb amerikai konzervatív internetes újság.
A The Conservative Voice nevű hírportál hosszú írásban emlékezett meg a magyar forradalmárokról, akik szembeszálltak egy világhatalommal, megroppantották a szovjet birodalmat és lángra lobbantották a szabadság fáklyáját.
"Ebben a hónapban ünnepeljük a történelem egyik legfontosabb eseményének ötvenedik évfordulóját. Visszapillantva már világos, hogy az 1956-os magyar forradalom nyomán kezdődött el a szovjet kommunizmus felbomlása, amely végül 1991-ben fejeződött be" - olvasható a hírportálon.
A The Conservative Voice szerint Dwight Eisenhower akkori amerikai elnök ahelyett, hogy azonnal elismerte volna az újonnan alakult szabad magyar kormányt, ami figyelmeztetés lett volna az oroszoknak, olyan üzenetet küldött, amely miatt máig szégyenkezni kell az amerikaiaknak.
Az Eisenhower-kormány 1956. november 2-án azt üzente Jugoszláviába Tito marsallnak, hogy Amerika nem pártfogol olyan kormányokat a Szovjetunió határai mentén, amelyek ellenségesek a Szovjetunióval szemben. Washington ezzel megpecsételte Magyarország sorsát, zöld fényt adott Moszkvának arra, hogy katonai erővel tegyen rendet, értésre adva, Amerika nem segít a forradalmi kormánynak.
A magyarok elkeseredett segélykiáltására - Magyarország az Egyesült Államokhoz és az ENSZ-hez fordult - senki sem válaszolt. Nyikita Hruscsov szovjet pártvezető, akire a "budapesti mészáros" gúnynevet ragasztották, 200 ezer katonát, 5000 harckocsit és jelentős nehéztüzérséget küldött Magyarországra a forradalom elfojtására.
S bár a magyar szabadságot eltaposták, a szabadságharcosok hősiessége azt az álmot adta Kelet-Európa más népeinek, hogy eljöhet majd a nap, amikor megszabadulnak az őket fogságban tartóktól. A magyar 56-nak az Egyesült Államokban is drámai hatása volt, az amerikaiak többé már nem hitték, hogy a szovjet birodalom léte megmásíthatatlan tény.
Az 1980-as években aztán Ronald Reagan volt az az amerikai elnök, aki kimondta, hogy a rabságban élő népek millió egy nap felszabadulnak. Ő volt az, aki kijelentette, hogy Amerikának nem kell elfogadnia a gonosz birodalmával való együttélést, a kommunizmust le kell győzni. Washingtonban szeptemberben végre megkezdődött a kommunizmus áldozatainak szentelt emlékmű építése, Budapesten pedig a magyarok szobrot állítottak "barátjuknak, Ronald Reagannek" - írta a konzervatív hírportál.

2006. október 19. (MTI)

Az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra, s a szabadságharc Jugoszláviában menedéket talált vagy azon keresztül emigrált menekültjeire emlékeztek csütörtökön Szabadkán, és az észak-bácskai nagyváros melletti Palicson.
Az évfordulós eseményeken részt vett Szili Katalin, az országgyűlés elnöke, aki a szabadkai városházán - miután rövid megbeszélést folytatott a vajdasági magyarság néhány vezetőjével -, az 1956-os őszi napoknak emléket állító fotókiállítást nyitott meg. A házelnök ez alkalomból Raymond Aron francia filozófust idézte, aki "győzedelmes vereségnek" nevezte 1956-ot, s hangsúlyozta, hogy a szabadságért, függetlenségért és demokráciáért küzdő magyarok ötven évvel ezelőtt megmutatták, hogy le lehet számolni a kommunizmus illúziójával.
A késő délutáni órákban, a Szabadkához közeli patinás, monarchiabeli fürdőhelyen, Palicson emléktáblát avattak annak a központi befogadó tábornak az emlékére, amely sok ezer, a forradalom bukása után menekülni kényszerülő magyarnak nyújtott átmeneti otthont.
A Palicsi-tó partján lévő parkban tartott ünnepségen elsőként Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szólalt fel, s egy sorba állította a magyar történelem három jeles dátumát, a nándorfehérvári diadalt hozó 1456-ot, 1848-at és 1956-ot, mint amelyek méltóan tanúsítják a magyar nép szabadságszeretetét, s bizonyítják, hogy szembe lehet szállni akár a túlerővel is. Kasza József emlékeztetett rá, hogy 1956-ban, a forradalom leverése után 20 ezer magyar menekült Jugoszláviába, s közülük kétezer új otthonra is talált ott. Akkor egy évig nyitott volt a határ, s mi most reméljük, hogy eljön az az idő, amikor ismét nyitott lesz - zárta beszédét a VMSZ elnöke.
Szili Katalin szintén arra emlékeztetett, hogy a szabadságra, függetlenségre, demokráciára vágyó magyarok, akiknek a bukott forradalom és szabadságharc után nem volt maradásuk, először Jugoszláviában találtak otthont. Az akkori szerb-magyar kapcsolatok illusztrálására szűkebb pátriájából hozott példát, felidézve azt az 1956. október 26-i, egy szerb ortodox lelkész által megszövegezett nyilatkozatot, amelyben szerbek, horvátok és szlovének hitet tettek Magyarország szabadsága és függetlensége mellett.
Ugyancsak a szabadságért, demokráciáért, emberibb életért küzdő szerbek és magyarok szoros kötődésére helyezte a hangsúlyt beszédében Predrag Markovic, a szerb parlament elnöke, aki emlékeztetett rá hogy a szerb értelmiség, a vajdasági magyarság az 1956-ot követő 35 évben jelentősen hozzájárult az elnyomás elleni magyarországi harchoz, a szabadság eszméjének ébren tartásához. Ezt követően viszont, tíz éven keresztül a magyarok segítettek nekünk - mondta a Jugoszlávia szétesését kísérő balkáni háborúk időszakára és a milosevici korszakra utalva. Az ötven évvel ezelőtti eseményekre visszatérve a szerb parlament elnöke emlékeztetett rá, hogy akkor 19, a magyar menekülteknek felállított befogadó tábor működött Jugoszláviában, s figyelmeztetett rá: a ma élőkön múlik, hogy többé ne legyen szükség ilyen, menekülteknek kényszerűen otthont adó létesítményekre.

2006. október 19. (MTI/AFP)

Magyarország ütötte az első rést a szovjet tömbön, és megmutatta a világnak, hogy Közép-Európa népei elutasítják a rájuk kényszerített kommunista totalitárius rendszert - olvasható az európai ügyek francia miniszterének a közleményében. Catherine Colonna képviseli hazáját az 1956-os forradalom budapesti évfordulós ünnepségén.
A franciákat megrendítette a magyar nép 1956-ban átélt megpróbáltatása. A magyarok 1956-os hősi felkelésének emléke elevenen él a francia kollektív emlékezetben - emelte ki csütörtöki közleményében a miniszter asszony. Emlékeztetett rá, hogy a franciák szolidaritásukat kifejezve 13 ezer, a megtorlások elől menekülő magyarnak nyújtottak menedéket.
Magyarországi látogatása alatt Catherine Colonna találkozik Sólyom László köztársasági elnökkel és Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. Catherine Colonna leleplezi Jean-Pierre Pedrazzini francia fotóriporter mellszobrát, aki a budapesti harcok alatt vesztette életét.

2006. október 19. (MTI)

1956 a magyar és orosz közgondolkodásban címmel tartottak csütörtökön neves magyar és orosz értelmiségiek részvételével kerekasztal-vitát az Orosz Kulturális Központban.
A disputát Mihail Svidkoj, az Oroszországi Föderáció Kulturális és Filmügynökségének, a Kultúra tévécsatornának a népszerű műsorvezetője kezdeményezte. Orosz részről a vitában Igor Szavolszkij nagykövet, Eleonora Mitrofanova, az orosz külügyminisztérium Tudományos és Kulturális Nemzetközi Együttműködési Központjának vezetője, Nyikolaj Szvanyidze történész, az Orosz Állami Televízió Tükör című programjának stúdióvezetője, Vagyim Abdrasitov filmrendező és Alekszandr Trosin filmesztéta vett részt.
Magyar részről a beszélgetésben Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára, Szilágyi Ákos író, költő, Gothár Péter rendező, Rév István történész, a Nyílt Társadalom Archívumának igazgatója, valamint Papp András író, és Térey János író, drámaíró, a Kazamaták című dráma társszerzői vettek részt.
"Közösen kell gondolkodnunk arról, hogy hogyan emlékszik Oroszország 1956-ra, milyen nyomot hagyott a forradalom az oroszok mindennapjaiban, az emberek tudatában" - nyitotta meg a vitát Bogyay Katalin.
Mihail Svidkoj meggyőződése szerint az orosz társadalom számára is fontos 1956, amelynek tragikus eseményei nemcsak az államot, hanem a társadalmat is érintették, s végső soron a szocialista rendszer felbomlásához vezetett.
"Az orosz társadalomban 1956 tudatosította, hogy lehet harcolni a szabadságért, így a forradalom a másként gondolkodók megjelentéséhez vezetett" - tette hozzá. Mihail Svidkoj meggyőződésének némiképp ellentmondott Eleonora Mitrofanova, aki nagyjából egyidős a magyar forradalommal.
"Hallottam, hogy valami történt Magyarországon, de csak a 90-es években ismertem meg a valós tényeket" - mondta.
Szilágyi Ákos szerint a forradalom után ötven évvel 1956 Magyarországon még mindig nem történelem, hanem a legelevenebb politikai megosztó tapasztalat, a magyar társadalom ellentmondásainak, modernizációs kínjainak kifejeződése.
Véleménye szerint nem lehet tudni, hogy mi lett volna 1956 után, ha másként alakulnak a dolgok, de a magyar társadalom akkor is megosztott volt, s mind a mai napig az.
Szilágyi Ákos az oroszellenességgel kapcsolatban megjegyezte, hogy nem akarja mentegetni "Magyarország szégyenletes szerepét a második világháborúban". 1945 után azonban egyszerűen nem lehetett pozitív az oroszokhoz való viszony, megjelentek ugyanis az országban az orosz szakértők, kötelezővé tették az orosz nyelv oktatását, s szovjet típusú despotizmust honosítottak meg.
Rév István is úgy vélekedett, hogy 1956 nem történelem, hanem aktuálpolitikai probléma. "1989-ben nem 1956 emléke, hanem a forradalmat követő megtorlások foglalkoztatták az embereket. A megtorlás motívuma sokkal inkább velünk él, mint a forradalom emléke, ezért 1956 mindmáig politikai viták, nem pedig történészi disputák tárgya" - mondta.
Nyikolaj Szvanyidze szerint a magyar történelem igen sokba került az oroszoknak, hiszen a szovjet vezetők olyannyira megijedtek a forradalomtól, hogy "bekeményítettek", s semmilyen reformokra sem voltak hajlandók magában a Szovjetunióban sem. A merev, alkalmazkodásra képtelen rendszer végül önmagát emésztette fel, s ebben 1956-nak nagy szerepe volt.
"A magyaroknak sokkal könnyebb a dolguk, hiszen nem önmagukban kell a hibát keresni. Van egy bűnbak: Moszkvából ültették a nyakunkra Rákosit, a diktatórikus rendszert, s onnan jöttek a tankok. Az oroszoknak nincs kire mutogatniuk, noha egyetlen más nép sem szenvedte meg annyira a totalitárius rendszert, mint a szovjetek: 16 millió ember sínylődött táborokban, s körülbelül ugyanennyi vesztette életét" - mondta.
Vagyim Abdrasitov arról faggatta Gothár Pétert, elképzelhető-e, hogy Magyarországon egy objektív játékfilmet forgassanak 1956-ról.
A magyar rendező válasza szerint a művészek mindig készek drámát írni, vagy filmet forgatni. 1956 megítélésében azonban igen nagyok a különbségek, hiszen az országban nincs olyan család, amely ne lenne érintett.
"A köd, a homály, amely az eseményeket körülveszi, arra készteti az érintetteket, hogy mindenki a maga igazát keresse" - mondta.
Igor Szavolszkij nagykövet zárszavában hangsúlyozta, hogy bár mindkét nép cipeli a saját és közös történelme terheit, ez nem akadályozhatja a jövő építését.
A kerekasztal-vita után nyitották meg "A kilátástalanság forradalma volt - 1956 levéltári források tükrében" című kiállítást, amelyen több mint száz, részben eddig nem publikált dokumentumokat és fényképeket mutatnak be. A budapestivel egy időben a moszkvai Magyar Kulturális Intézetben is hasonló témájú tárlat nyílt meg.

2006. október 19. (MTI)

Láncra vert szabadság '56 címmel nyílt kiállítás csütörtökön este a művelődési központban Kecskeméten, melyet Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nyitott meg.
A Kecskeméti Képzőművészek Közössége által meghirdetett pályázatra beérkezett alkotásokból álló kiállítás 1956 eszméjének megidézésével köszönti a történelmi jelentőségű évfordulót.
Zombor Gábor, a város polgármestere köszöntőjében kiemelte: örül annak, hogy Kecskemét, mint a Magyar Kultúra Városa ad helyt az 56-os emlékév egyik hivatalos rendezvényének.
Emlékeztetett arra, hogy "nemcsak október 23-a volt, hanem volt november 4-e és még ötven év", melynek elején egy kemény diktatúra, majd később egy puha diktatúra, "egy hazug rendszer volt Magyarországon".
Zombor Gábor elmondta, hogy még nem élt a forradalom és szabadságharc idején, de a kiállított alkotások hozzájárulnak ahhoz, hogy a nemzedéke megértse azt, hogy mi történt akkor.
Lezsák Sándor megnyitójában kiemelte: 56-tal kapcsolatban még érzéketlen a magyar társadalom, és lehet, hogy csak az unokáink fognak a szabadságharcról és forradalomról egyféleképpen gondolkodni.
Kell még ötven év, hogy helyükre kerüljenek az elmúlt fél évszázad történései - fűzte hozzá.

2006. október 19. (MTI)

"Kötelességünk nem csupán rekonstruálni a történelmet, hanem óva is inteni a mai társadalmat sok hiba megismétlésétől" - mondta a moszkvai magyar kulturális intézetben csütörtökön megnyílt, "1956 levéltári források tükrében" című orosz-magyar kiállítás magyar szervezője, Varga Éva levéltári delegátus.
Schneider Márta magyar kulturális államtitkár azt mondta a megnyitó százötven fős közönségének, hogy "a demokratikus Oroszország és a demokratikus Magyarország látja a kapcsolatok, nem pillanatnyi politikai érdekektől vezérelt újrafogalmazásának útját, amely a tények gondos feltárásán át vezet".
A megnyitón megjelent Jevgenyij Malasenko nyugalmazott tábornok is, aki 1956-ban a különleges hadtest irányítójaként a harmadik legmagasabb rangú szovjet katona volt Magyarországon. Malasenko, akinek öt évvel ezelőtti nyilatkozatai 1956-ra vonatkozó nézeteinek nagymérvű átértékeléséről tanúskodtak, most elhárította a sajtó érdeklődését.
"A szervezők célja az volt, hogy a sokrétű történelmi anyag révén, lehetőleg objektívan, politikai ítéletektől mentesen rekonstruálják a magyar forradalom történetét" - magyarázta Varga Éva.
A kiállítás törzsét a moszkvai legújabbkori történeti levéltárban (RGANI), az egykori szovjet kommunista pártarchívumban őrzött dokumentumok, a központi pártapparátus iratai adják: a "magyar események" kapcsán keletkezett legkülönbözőbb feljegyzések, munkaértekezletek anyagai, a központi bizottság jegyzőkönyvei és a pártelnökség határozatai. A bemutatott új (vagyis a titkosítás alól nemrég feloldott) dokumentumok már a forradalom elfojtásának (november 4-i) kezdete utáni időszakra vonatkoznak.
A legérdekesebb "új" dokumentum a két szovjet politikai küldött, Szuszlov és Arisztov december elsejei moszkvai beszámolója a politikai bizottság tagjának, Malenkovnak. Ez a húsz oldalas feljegyzés afféle összegzése az "56-os magyar ügynek" - mondta Varga Éva, hozzátéve: Szuszlov és Arisztov novemberben folyamatosan Budapesten tartózkodott Kádár János kormánya mellett, egyeztetve vele azt is, hogy mit vigyen az MSZMP ideiglenes központi bizottsága elé.
Magyar részről a Magyar Országos Levéltár és a Politikatörténeti Intézet Levéltára gyűjteményéből származó külügyminisztériumi dokumentumok, s az MDP/MSZMP 1956-ra vonatkozó anyagai gazdagítják a kiállítást.

2006. október 19. (MTI)

A huszadik századi európai történelem egyik legnagyszerűbb pillanatának nevezte az 1956-os magyar forradalmat José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön az MTV Este című műsorának adott interjújában.
"Igazán nagyon boldog vagyok, hogy lehetőségem van Magyarországra utazni, és hogy kifejezhetem tiszteletemet Magyarországnak és a magyar népnek a bátorságáért és azért a hozzáállásáért, amit a szabadságért való küzdelemben, egész kontinensünk egységéért tanúsítottak. Azt hiszem, ez volt az egyik legnagyszerűbb pillanat a huszadik századi európai történelemben" - mondta az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben a köztelevízió műsorának nyilatkozva.
Véleménye szerint a magyar népfelkelés a szabadságért és a demokráciáért való küzdelmet jelentette a kontinensen és az egész világon.
Az Európai Bizottság elnöke a magyar belpolitikára vonatkozó kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a bizottság minden tagállamot nagy figyelemmel kísér, de nem avatkozik be a belső politikai kérdésekbe.
"Az Európai Bizottság nem akar beavatkozni semmilyen módon a belpolitikába. Kérem, ne az Európai Unió véleményét figyeljék bármilyen politikai erő mellett vagy ellen. Azért vagyunk itt, hogy Magyarországgal szolidárisak legyünk, de a politikai döntések persze a magyarokra tartoznak, demokratikus intézményekben döntenek, választásokon" - nyomatékosított Barroso.
A bizottsági elnök szerint a demokratikus intézmények jelentik a garanciát a problémák megoldására. Úgy fogalmazott: "Amit nem tehettünk meg 56-ban, azt most megtehetjük, most demokratikus intézményrendszerünk van, tehát minden problémát meg tudunk oldani. Ez a nagy különbség".
A magyar konvergenciaprogram brüsszeli elfogadásával kapcsolatban hangsúlyozta: az Európai Bizottság támogatja a költségvetés rendbetételét, mert - mint mondta - "ott tényleg problémák vannak", és reménykednek abban, hogy a magyar hatóságok tiszteletben tartják a kötelezettségeket, amelyeket magukra vállaltak.
Hozzátette: a bizottság nyilvánosan és bizalmas körülmények között is kifejtette minden aggodalmát az egyre romló államháztartási helyzetet illetően Magyarországon.

2006. október 19. (168 Óra)

Magánarchívum

Kevés, amit tudunk. Úgy értem, ami biztosan tudható. Annyi mindenesetre, hogy a képeket Fenyvesi Lajos készítette ötvenhat októberének viharos napjaiban. Fenyvesi Lajos budai asztalosmester volt, ahogy az apja meg a nagyapja is, de szenvedélyesen szeretett fényképezni. Talán ez a szenvedélye, talán a szabadság, a kaland utáni vágya vitte ki a pesti utcákra akkoriban; tény, hogy háromtekercsnyi filmet készített, mint látható, mindig az események középpontjában.
Aztán novemberben Fenyvesi Lajos elrejtette a negatívokat, és visszaállt a gyalupad mellé. Elrejtette, de nem semmisítette meg őket. Majd egy bő évtized után rábízta a vejére, Sipos Szabó Vilmosra, kit fiaként szeretett. A vej, ki gyermek volt ötvenhatban - de minthogy a Ferenc téren lakott, s a házuk lényegében romba dőlt, őrzött emlékeket abból az időből -, titokban előhívta a képeket, de nagyításokat ő sem mert csinálni róluk.
Így telt el ötven év. Fenyvesi Lajos meghalt, Sipos Szabó Vilmos pedig felhagyott a hagyományos fotózással, s a számítógépes nyomdászati eljárásokba ásta bele magát. E képeket is számítógép nagyította, javította, élesítette - így jelennek meg most először, fél évszázados álom után.

2006. október 19. (168 Óra)

Racionális rezonőr
Gömöri Endre ötvenhatja

Barátai - Gimes, Haraszti, Losonczy, Vásárhelyi - Nagy Imre legbelső körét alkották. Ő maga 1945 és 1948 között megjárta a Jövendő, a Szabadság és a Szabad Nép szerkesztőségét. 1949-ben, huszonhat évesen lett a Magyar Rádió akkor alakuló külpolitikai rovatának vezetője. Ötvenhat októberében az Országházban működő Szabad Kossuth Rádió szerkesztőbizottságának tagjává választották. Ott volt a stúdióban, amikor Nagy Imre, amikor Mindszenty és amikor Kádár beszélt a nemzethez. A magyar újságírás legendás alakjával NAGY JÓZSEF beszélgethetett.

- "Sztálinnal, úgy látszik, nincs minden rendben." Ismerős a mondat?

- 1956. február, az SZKP XX. kongresszusa, Mikojan. Az első negatív utalás a generalisszimuszra. Igen, ezzel a mondattal kezdődött. Én szerkesztettem rádiós összeállítást a beszédek szövegéből. Bevittem Benke Valériához, a rádió elnökéhez, aki megkérdezte: "A TASZSZ adta ki?... Igen? Hát, akkor le kell adni." Azon az estén láttam először feltűnni Benke arcán a kétely és a megrendülés vonásait. Én persze csak ösztönösen, szinte magamtól is félve, de vártam ezt a pillanatot. Amíg Sztálin élt, moccanni sem lehetett. A diktatúra a diktátor halálakor kezd bomlani. Mert az utódok sosem olyanok, mint az eredeti példány.

- A forradalom kitörése Lengyelországban érte önt.

- Október közepén Hruscsov Varsóba utazott, ám a lengyelek nem hagyták leszállni a gépét, így kénytelen-kelletlen katonai reptéren landolt. Az már simán ment, mert - őrült világ - egy szovjet marsall, Rokoszovszkij volt Lengyelország hadügyminisztere. Benke Valéria utasított, azonnal induljak. Pár órával később Ferihegyen leszállítottak két civilt a zsúfolásig telt varsói járatról, és Polgár Dénest meg engem ültettek a helyükre. Estére a Trybuna Ludu szerkesztőségében voltam. Az iroda falán térkép lógott, a főszerkesztő pálcával mutogatta: a szovjetek itt vonulnak Varsó felé, a mieink pedig - Gomulka vezetésével - itt fognak ellenállni. Döbbenten hallgattam. Akkor úgy tűnt, a lengyelek fegyveres konfliktus felé rohannak. Egy nappal később aztán enyhült a helyzet. Az alku azért jöhetett létre, mert Gomulka meggyőződése volt, hogy Lengyelország stratégiai helyzete megköveteli a szovjet katonai jelenlétet. Hruscsovot ez kielégítette.

- Ők megúszták vérontás nélkül. Mi nem.

- Mindenekelőtt azért, mert a lengyel közvélemény a Hruscsov-Gomulka paktum másik oldalát, az - egyébként ideiglenesnek bizonyult - nagyobb szabadságot és Gomulka megválasztását a párt élére a tömegmozgalom győzelmeként élte meg. A varsói utca nem mozdult. Gomulkára nem nehezedett olyan nyomás, mint Nagy Imrére. Gomulka emberileg, személyiségében is különbözött Nagy Imrétől. Pontosabban az '56-os Gomulka nagyjából az '53-as Nagy Imrének felelt meg - pártjukban mindketten jobboldali elhajlónak számítottak. Gomulka alkut kötött Hruscsovval, Nagy Imre tíz nap alatt transzformálódott: a forradalmat és a mártíromságot választotta. Nagy Imrét kivégezték, Gomulka életben maradt, de a vége mindkét ország számára ugyanaz lett: szovjet megszállás.

- Odakint Varsóban sejtette, hogy hamarosan idehaza is valami rendkívüli történik?

- Egyáltalán nem. Egy lengyel barátom, Marian Bielicki, a varsói rádió főmunkatársa újságolta 23-án este, mi zajlik Budapesten. Azonnal felhívtam a rádiót. A helyettesem, Földes Péter vette föl a kagylót. Annyit mondott, hogy ég a rádió, ő épp egy asztal alatt ül, majd letette a telefont. A lengyelek csodálatosan viselkedtek velünk. A nagykövetségen laktunk, egy magyar ügyvivőre voltunk bízva, aki látva, hogy az utcán szó szerint a kezünket csókolgatják a lengyelek, megrémült. Kérte, ha elhaladunk az ablak előtt, hajoljunk le, nehogy kintről meglásson bennünket a tömeg, s betóduljon ünnepelni. 24-én felvonulás volt Varsó főterén, mi, magyarok a Sztálin által adományozott kultúrpalota - tudja, az a cukorsüveg - mellvédjén álltunk. A lengyelek akkora piros-fehér-zöld zászlóval vonultak be, mint maga a tér, fogták vagy százan. Utóbb tudtam meg, hogy az már nem tetszett Gomulkának. Október 28-án meglátogatott Bielicki, és felajánlotta, hogy vele meg a Trybuna Ludu emberével egy vérplazmát szállító gépen én is elmehetek Pestre. Október 29-én hajnalban a betonon álltam a gép mellett. Felszállás előtt jött egy lengyel ávós, volt vagy két méter magas, tenyerén telefon, legalább százméternyi zsinór tekergőzött mögötte. Benke szólt a vonal túlvégén, hogy inkább ne jöjjek haza, mert bajom lehet belőle. Sejtette, melyik oldalra fogok állni. Jóindulat vezette, és persze félelem.

- Nem hallgatott rá, s munkába állt a Szabad Kossuth Rádióban. Milyen volt ott az a pár nap?

- A Parlament néhány szobájában működött a Szabad Kossuth Rádió. Az ország házának légkörét zavar és aggodalom jellemezte. Elsősorban azért, mert a kétnaponként változó kormány és Nagy Imre mögött nem volt valós fizikai hatalom. Így a tempót nem a kormány, hanem a felkelők diktálták. Nagy Imre köre - Vásárhelyi, Losonczy, Donáth és a többiek - gyors haladásra ösztökélték a miniszterelnököt. Október 23-ától 30-áig tartott, amíg a forradalom kormánya elérte a forrongó utca tempóját. A következmények megmutatták, hogy akkor már késő volt. Nem tudom, használt volna-e, ha két vagy három nappal korábban éri el a kormány ezt a pontot. Hiszen a magyarországi barikádnak nem két, hanem sok oldala volt. Olyanok is, ahonnan lőttek Nagy Imrére. Ez volt a helyzet a Parlamenten belül és kívül egyaránt. Bent november első napján még Münnich volt a belügyminiszter, aki mindvégig közvetlen kapcsolatot tartott Andropov szovjet nagykövettel. Egy kinti példa: Wittner Mária és Mécs Imre. Mindketten harcosok, sőt mindketten halálraítéltek voltak. Kettejük mostani pozíciója nem tükrözi akkori tevékenységüket. Igencsak meg kell gondolni, érvényes-e az a szinte dogmává merevedett tétel, hogy 1956-ban nemzeti egység volt Magyarországon. Bevallom, csak évek múltán döbbentem rá, hogy ez az egész küzdelem - életem máig legfontosabb néhány napjaként dédelgetett emléke - akkor, Sztálin halála után mindössze három évvel, eleve halálra volt ítélve. Ahogy haladt a Sztálin utáni Szovjetunió a bomlásban, úgy javultak az esélyek. A mi ötvenhatunkat vérbe fojtották, Csehszlovákiát 1968-ban könyörtelenül eltaposták, de Moszkva már nem vállalta egyedül az intervenciót. A lengyeleket 1981-ben még megzabolázták ugyan, de nem szovjet intervencióval, hanem Jaruzelskivel. És 1989-ben hasadt a tömb... Ötvenhatban lelkes voltam, most már racionális öreg rezonőr.

- Mikor került önben a helyére ötvenhat?

- Soha. Ma sem tudnám definiálni, mi történt. Csodálat él bennem a pesti srácok iránt, miközben tudom, irracionális volt az utca álláspontja, tudom, hogy nem ezt, pontosabban nem így kellett volna tenni. De hát nem lehetett másként. Itt van például az október 30-ai őrület a Köztársaság téren. Aznap a Parlamentben is rémület uralkodott. Holott a forradalom része volt a Parlament is a Szabad Kossuth Rádióval, és a Köztársaság tér is a lincseléssel. Aznap délután a Kossuth Lajos téren azt követelte néhány ezer tüntető, hogy szóljon hozzájuk Nagy Imre. De a barátai nem merték leengedni az emberek közé a miniszterelnököt. Végül az ablakba állították, Fazekas Gyuri fogta a hátán a kabátot, hogy ki ne essen. Jó és szép beszédet mondott Nagy Imre, de finoman szólva is rendkívül ambivalens volt a helyzet.

- A kollektív emlékezetben ma már szinte nyoma sincs ennek a kettősségnek.

- Ma visszanézve azt kell írni '56-ról, hogy dicsőséges forradalom volt. Dicsőséges, nagy, tiszta forradalom. Fél évszázad távolából megváltoznak a dolgok. Pongrácz nem olyan Magyarországot akart, mint például Maléter - ez ma már nem számít, csak az összkép látszik. És ez így van jól.

- Még 1995-ben készült önnel interjú a 168 Órában, abban így emlékezett '56-ra: "nem voltunk sem harciasak, sem büszkék, inkább tétovák és bizonytalanok." A forradalom igazában sem voltak bizonyosak?

- Abban az első perctől hittünk. Tudtuk, nekünk van igazunk... Amúgy csupa párttagból állt a Szabad Kossuth Rádió szerkesztőbizottsága. Hogy is mondja Koestler? "Az utolsó csatát a kommunisták és a volt kommunisták vívják majd egymással." Így. Mert mi is zajlott 23-án? Reformtüntetés. Cél a rendszer megreformálása. Kádár október 30-án a párt nevében hősies forradalomnak minősítette az eseményeket - az a Burián nevű kollégánk tartotta neki a mikrofont, aki másnap Mindszentyt segítette, hogy az Országházból átmenekülhessen az amerikai nagykövetségre. Csupa-csupa kettősség. Losonczy államminiszter november 3-a éjjelén, amikor már érezni lehetett a kénkőszagot a levegőben, még mindig szocializmusról beszélt. Egy nappal korábban maga Németh László szintén a szocializmusról írt Emelkedő nemzet című cikkében az Irodalmi Újságban. Az orosz bevonulás után, novemberben, a rádió munkástanácsa tagjaként, a Művelődési Minisztériumban egy aktíván én azt hangoztattam meggyőződéssel, hogy a szocializmus jó dolog, de nincs szükségünk a Varsói Szerződésre. Ezek után Gács László, a Kádár János által kinevezett rádióelnök felkért, legyek az intézmény alelnöke. Persze nem fogadtam el. Folytassam? A kormányt Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak nevezték. A Népszabadság még november végén is forradalomról írt... Aztán december 11-én éjszaka a Parlamentben Szirmai István, a Magyar Rádió volt elnöke - aki a Kádár-kormány sajtópolitikáját szervezte azokban az első napokban - behívatott magához, hogy "holnap sajnos ezt az egészet ellenforradalomnak fogjuk nyilvánítani".

- Mit szólt hozzá?

- Mit szóltam volna? Széttártam a karomat. Tudtam, hamarosan kirúgnak.

- Durvább retorzióra nem számított?

- Budapesten valamiért nem volt rá-

diósper. Talán mert túl sokat tudtunk.

- Épp ezért kellett volna "elintézni" önöket.

- Tényleg nem tudom az okot.

- "Slendrián diktatúra" - ön használta ezt a kifejezést a Kádár-rendszerre.

- Hm. Minden magyar diktatúra slendrián. Ez egy slendrián ország. A nyilasok is slendriánok voltak a maguk módján. A nőknek, ha új lakcímre jelentkeztek be, a rendőrségen nem kellett bemutatniuk a kijelentőlapot, a férfiaknak viszont igen. Engem akkor Krecsmár Lajosnak hívtak; a Lajos helyett Lujzát írtam a papírra, úgy küldtem a rendőrségre, s meg is kaptam a dokumentumot. Otthon átrajzoltam a Lujzát Lajosra, és átnyújtottam a papírt a házmesternek. Be voltam jelentve. Ilyen trehányság a németeknél elképzelhetetlen lett volna.

- Jaj. A társadalomban mára a helyére került '56 emléke?

- Nem. Akkor sem volt egység, ma sincs. A jobboldal vezető pártja - benne Wittner Máriával - nem hajlandó együtt ünnepelni a törvényes kormánnyal. A rendszerváltás utáni magyar politikai elit képtelen úgy viselkedni, ahogy egy alkotmányos polgári demokráciában illik. Alapvető játékszabályokat sem tart be. Zaklatott ünnepünk lesz.

- Mit szólna Nagy Imre a mához?

- Mit is? Valamikor a nyolcvanas években megkért Aczél György, írjak belpolitikai cikkeket is, mire azt válaszoltam, nem én, amíg nincs tisztázva a Nagy Imre-gyilkosság. Lazán legyintett: "Jó, akkor maradjon a külpolitikánál." Aztán hozzátette: "Az volt a baj, hogy Nagy Imre nem volt hajlandó lemondani a miniszterelnökségről." A halálos ítélet vállalásával Nagy Imre nemzeti mítosszá transzformálódott. A legtöbbet tette, amit ember tehetett abban a helyzetben: reformer kommunistából a nemzet hősévé vált. Ne keverjük a nevét a mai helyzetbe... Hallom, a minap festékkel öntötték le a szobrát és kötelet akasztottak a nyakába. "Torz magyar alkat" - írta Bibó István, aki csak a tragédia előtti pillanatokban lett a Nagy Imre-kormány államminisztere. Szerencsétlen sorsú nép a miénk. Talán Trianonnal kezdődött, az a sokk él bennünk, s használható fel mostanáig. A Kossuth téren is Trianon ma az egyik fő téma. Lásd: "Hatvannégy Vármegye." Vekkerek szólnak, hogy "ébredj Magyarország". A harmincas évek Berlinjét juttatják eszembe: "Deutschland, erwache! Németország, ébredj!"

- Ne ezzel fejezzük be.

- Jó, akkor mesélek mást, ötvenhatból. November 3-án a kormány nemzetközi sajtóértekezletét Losonczy és Tildy tartja, tolmácsol Boldizsár Iván. Azzal áll fel az Observer tudósítója, Léderer Lajos, hogy mit keres itt a Rákosit kiszolgáló újságíró, Boldizsár Iván. Az Associated Press börtönből frissen szabadult tudósítója, Marton Endre megvédi. A New York Times mellettem ülő tudósítója pedig a fülembe súgja: "Ti magyarok meg vagytok őrülve, holnap beesik ide a szovjet hadsereg, és azon vitatkoztok, ki szolgálta Rákosit?" Ez a mondat ötvenéves. Helyettesítse be a neveket.

2006. október 19. (168 Óra)

Thomas Schreiber: A forradalom előestéjén

(Lapunk párizsi cikkírója 1948-ban hagyta el Magyarországot.) 1956 nyarán a legismertebb párizsi hetilapnál, az Expressnél tanonckodtam. Huszonhét éves voltam, a Politikai Tanulmányok Főiskoláját végzett újdonsült francia állampolgár viszonylag jól tájékozott a kommunista világ helyzetéről. Tudtam: a huszadik szovjet pártkongresszus óta a térségben felgyorsultak az események, ami nem utolsósorban Magyarországot érinti. Akkor érlelődött bennem a gondolat, hogy már csak induló újságírói karrierem érdekében is elmenjek "körülnézni". Az ötletet párizsi francia és magyar barátaim tiszta őrültségnek tartották, az Express alapítója és főszerkesztője, névrokonom, Jean-Jacques Servan-Schreiber "rokonszenves, fantáziadús vagánynak" titulált, de figyelmeztetett, hogy "technikailag" magyar állampolgár maradtam, francia útlevelemet Budapesten bármikor elkobozhatják. Lecsukhatnak mint "imperialista ügynököt", és talán soha többé nem látom viszont az Eiffel-tornyot. Tehát tervemet mindenki ellenezte, de makacs maradtam, hiszen egyik kedvenc szólásom: "Aki mer, az nyer."
Tehát mertem. Az Expresstől (valamint a francia állami rádiótól, ahol akkor már külső munkatárs voltam) kapott hivatalos megbízás birtokában augusztus 23-án vízumot kértem. Háromhetes várakozás után megkaptam az egyszeri beutazásra szóló engedélyt. Szeptember 20-án indultam. Akkoriban a KLM holland légiforgalmi társaság tartott hetenként kétszer összeköttetést Párizs és Budapest között. Az amszterdami megálló után mindössze tízen maradtunk.
Felesleges részletezni, mit éreztem, amikor közel nyolcévi távollét után ismét magyar földre értem. Természetesen: féltem. Még az sem nyugtatott meg, hogy a máskülönben rendkívül udvarias vámos egyedül arra volt kíváncsi, hoztam-e magammal Playboyt; akkoriban a lapot a vasfüggöny mögött mindenki ismerte, de jóformán senki nem látta...
Arról szó sem lehetett, hogy - a fennálló rendelkezések értelmében: látogató nyugati állampolgárként - magánlakásban (mellesleg abban a házban, ahol 1929-ben születtem) lakjak. Párizsból próbáltam telefonon szállodaszobához jutni, ám mindenhol telt ház volt. Végső ötletként felhívtam a konzulátust; indulásom reggelén visszahívtak, és megkaptam a címet. Nyilvánvalóan "felső" közbelépés történt. Ezt látszott bizonyítani, hogy a körúti Béke Szállóban háromágyas lakrész és hatalmas fürdőszoba várt. "Gyanús."
Első budapesti éjszakámon keveset aludtam, a legkisebb zajra felriadtam. Egyáltalán nem voltam biztos, vajon az "ávósok" nem jönnek-e értem; életem utolsó pillanatáig csak magamnak tehetek szemrehányást, amiért hagytam magam kelepcébe csalni.
A valódi meglepetések másnap reggel kezdődtek, amikor nyakamba vettem a várost, és órákon át csatangoltam az ismerős utcákon. Váratlan volt a viszonylagos árubőség, bár ami a minőséget illeti, nem lehetett összehasonlítani azzal, amit "odahaza", mármint Párizsban kínáltak. Az 1956. szeptemberi budapesti utcák "profiljához" tartoznak azok a "kinti" szemmel nézve nehezen érthető jelszavak és "lelkesítő" mondatok is, amelyeket az irodák és lakóházak falaira, bejárataira, lépcsőházaiba, kerítésekre, kövekre, fűre és fára rajzoltak, festettek vagy ültettek. Mint ahogyan azt sem értettem, vajon miért védem meg a békét, ha szállodai fürdőszobámban gondosan elzárom a vízcsapot. És így tovább.
Délután került sor az első "hivatalos" találkozóra, amelyre jól felkészültem, mivel - gondoltam - nyilvánvalóan valamelyik "vonalas" pártfunkcionáriussal lesz dolgom. A külügyminisztérium sajtófőosztályának akkori vezetője, Rubin Péter szívélyesen fogadott. Közel kétórás beszélgetésünk során számomra váratlanul főként arról beszélt, hogy a nyugati sajtónak a mostaninál jobban kellene támogatnia a "Magyarországon lezajló mélyreható politikai változásokat". Hosszasan mesélt a "szerencsére mögöttünk lévő szörnyű évekről", amikor "Rákosiék tönkretették ezt az országot, és megalázták a népet" (így).
Ha jól emlékszem, szeptember 25-én este a Kossuth Lajos térre néző lakásában fogadott Jusztus Pál, a Rajk-per egyik túlélője. Címéhez egy közös ismerős révén jutottam. Számomra a vele folytatott, késő éjszakai órákba nyúló beszélgetés marad talán akkori ott-tartózkodásom legnagyobb élménye. Ugyanis ott, szemben a Parlament épületével hallottam először - saját esete révén - arról, mi történt a Rajk-ügyben meghurcolt foglyokkal. Valószínűleg 1956-ban a ritka "külföldiek" közé tartoztam, akik "első kézből" kaptak információkat a koholt perek kulisszatitkairól. Igen felkavart a beszélgetés.
Ahogy teltek budapesti napjaim-éjszakáim, úgy kavarodtak fejemben a látottak, hallottak és olvasottak. Teljesen váratlan volt az új légkör, amelyben az emberek nem félnek, szabadon vitatkoznak akár sokáig tabunak tartott "kényes kérdésekről". Részt vettem a Petőfi Kör gazdasági, majd későbbi nevelésügyi vitáján. Rendszerváltozásról, szabad választásokról akkor, tehát szeptember utolsó hetében azonban még nem volt szó. Viszont akikkel találkoztam, felszabadultan beszéltek, és egyikük sem félt találkozni egy magamfajta "tegnapi" disszidenssel.
Készséggel elismerem: nem ezt vártam. Megdöbbentett, amit az előző évekről egyéni sorsok által megtudtam. Noha a bizalom légkörének helyreállításához számos feltétel már megvolt, éreztem, hogy valami, egyelőre meghatározhatatlan "lóg a levegőben". Mert ami van, így nem mehet sokáig tovább. A rendszer roskadozik.
Körülbelül egy hete voltam Budapesten, amikor az akkori francia követ ebéd közben megkérdezte: mi a véleményem, ha tiszteletemre (úgy is mint hosszú évek óta Budapestre látogató első nem kommunista és ráadásul magyar születésű francia újságírónak) koktélpartit rendezne. Erre meghívnának vezető frankofon értelmiségieket és politikusokat. Mint nyálasszájú újságíró persze rendkívül megtisztelve éreztem magamat... Szeptember 26-án a Csaba utcai rezidenciára sokan jöttek el, Illyés Gyulától Losonczy Gézáig és Boldizsár Ivántól a már említett Rubin Péterig, valamint Budapesten akkreditált magyar állampolgárságú nyugati tudósítók, így a börtönből nemrég szabadult és amerikai hírügynökségeknek dolgozó Marton házaspár. Ott volt Polgár Dénes is, akkor a Szabad Nép külpolitikai rovatvezetője.
A társalgás franciául folyt, és főképpen "édes-keserű" budapesti benyomásaimról kérdeztek. És első pillanatban hihetetlennek tetsző ajánlatot kaptam Polgár Dénestől: látja, érzékelem, hogy változik a légkör, de ha majd írok valamit, vigyázni kell, hogy az adott körülmények között "meddig lehet elmenni". Vagyis a sorok között kell megértetni a tisztelt olvasóval, miszerint a Szabad Nép hasábjain ezúttal majd nem a Francia Kommunista Párt kiküldött munkatársának "kötelező" magyarországi élménybeszámolóit olvassa.
Szeptember 30-án megjelent a cikk. Képzelhető, hogy feltűnést keltett.
Egy héttel később volt a Rajk-temetés. Felejthetetlen élmény a viharos szélben a Himnuszt és a Szózatot éneklő százezres tömeg; a ravatalok mellett egy puhakalapos, esernyős, cvikkeres férfi, akkor már Magyarország legnépszerűbb embere: Nagy Imre.
Visszaérkezve Párizsba, megírtam a riportot.
Október 12-én - három oldalon - jelent meg gazdagon illusztrálva az Expressben.
Ebben szerepel a következő mondat: "Meggyőződésem szerint a folyamatban lévő demokratizálódási folyamatot sem Rákosi, sem más, sem az oroszok nem tudják visszafordítani egy a júniusi poznańi eseményeket messze felülmúló felkelés kockázata nélkül."
A Le Monde szerkesztősége érdeklődött az addig ismeretlen szerző iránt. Elemző cikksorozatot kért. Október 20-án vittem be a kéziratot. Az első a világlap október 25-i keltezésű, de október 24-én utcára került számának címoldalán jelent meg...
Negyvennyolc órával később a Le Monde (valamint a francia állami rádió és természetesen az Express) különtudósítójaként úton voltam Budapestre.
De ez egy újabb történet kezdete.

2006. október 19. (Népszabadság)

Nyilatkozat az 1956-os forradalom 50. évfordulóján

1956 forradalmának oka az egész nemzetet megalázó bolsevik diktatúra elleni tiltakozás, melynek gyújtó szikrája a lengyel események melletti tüntetéseket kezdeményező egyetemi és főiskolai fiatalság volt.
1956 forradalma a Bem-szobor előtti tüntetéssel kezdődött, ez volt az a pont, ahol a felduzzadt víz először törte át a gátat s az egyre erősödő áradat saját erejét felismerve a következő napokban igazolta Petőfi száz évvel korábbi felismerését: "Azért a víz az úr."
1956 elsődleges célja a nemzeti szuverenitás, a függetlenség helyreállítása. Másodlagosan a demokratikus társadalom, a jogállam garantálása, a politikai jogok, mindenekelőtt a szabad választások útján létrejövő közhatalom, ennek eszközeként a többpártrendszer kialakítása. E törekvések végső célja a demokratikus országokban elért gazdasági fejlődés és ennek eredményeként megvalósítható társadalmi jólét volt, Magyarország nem akart többet, mint beteljesíteni a Himnusz vágyát: jókedvet és bőséget. A forradalomnak nem volt tényleges vezetője, aki az eseményeket irányította, a forradalom előrehaladását tetteivel befolyásolta volna. A kormány, Nagy Imrével az élén kezdetben a forradalommal szemben, majd a forradalom követeléseit kielégítve nem vezette azt, csupán reagált rá, előbb ellenében, később támogatva. Nagy Imre nem volt a forradalom vezetője, de magyar emberként felismerte annak erejét és súlyát, s bár vezetésére nem volt képes, de október végére a forradalom áradata magával sodorta őt is s támogatójává vált a forradalom által kikényszerített változásoknak. Nagy Imre e tizenkét nap alatt végigment a maga damaszkuszi útján, nagysága nem a forradalom vezetésében, hanem a bukott forradalom után a forradalom értékei melletti kiállásában vált teljessé és vértanúságával méltán vált szimbolikus alakjává 1956 októberének.
Tévedés azt állítani, hogy a nemzet a barikád két oldalán állt, mert 1956-ban csak egy oldal létezett, amelyen ott ált az egész nemzet, a meggyötört parasztoktól, a kizsigerelt munkásokig és értelmiségiekig, akik mind együtt élték át nemcsak a forradalom politikai sikereit, de annak szépségét, a nemzet egészét elárasztó kegyelmi pillanatát is, amikor a vágyból akarat, az állampolgárból hazafi, az országból nemzet lett. A barikádnak csak egy oldala volt, a másikon a szovjet fegyverek és az a maroknyi hazaáruló állt, akiket a szovjetek exportáltak haza.
A forradalmat szovjet tankok győzték le az atlanti szövetség hallgatag, sem politikai, sem érdemi támogatást nem nyújtó magatartása mellett. 1956 őszén Magyarország népe ismét szembesülni volt kénytelen Európa jaltai felosztásának változtathatatlanságával, az ország vasfüggöny mögé vetésével és azzal a ténnyel, hogy a szovjetek érdekszférájába dobott népek és nemzetek még akkor sem kaptak támogatást a status quo megváltoztatásához, ha saját erejüket és vérüket nem kímélve megkísérelték a lehetetlent.
Az 1956-hoz való viszony a rendszerváltozásig meghatározta az országlakosok életét és két csoportra osztotta a társadalmat. Mindenki, aki ki tudta mondani, hogy ellenforradalom, mindenki, aki beállt a kádári pártba, mindenki, aki tevőlegesen részt vett az egyre gyengülő, de alapjaiban mindvégig diktatórikus pártállam működtetésében, s ott nemcsak néma cinkosként, de meghatározóként is szerepelt, még ha nem is élt 1956-ban, még ha nem is fogott fegyvert vagy törvénykönyvet '56 hősei ellen, ugyanolyan felelősséggel tartozik, mind pártbeli elvbarátai. Kádár és elvtársai harminc évig mást sem tettek, mint egy hazugságra építették államukat, hisz a Kádár-rendszer alapja 1956 forradalmának tagadása volt. Ha 1956 nem ellenforradalom, hanem forradalom, ha a szovjet beavatkozás nem baráti segítségnyújtás, hanem agresszió, ha a megöltek nem bűnösök, hanem ártatlanok, akkor a 34 évig regnáló rendszer nem a nemzet akaratából választott uralom, hanem a nemzet akarata ellen létrehozott diktatúra.
Mi 1956 forradalmának máig ható tanulsága? Mindenekelőtt az, hogy a nemzet szuverenitását sosem adhatja fel, a nemzettől nem lehet a demokráciát megvonni, az alkotmányba foglalt jogokat be kell tartani. A végrehajtó hatalom a törvényhozásnak alávetve működjék és az igazságszolgáltatás sosem lehet a politika játékszere. Nem szabad a nemzetnek hazudni, a szabad választások azt is megkövetelik, hogy a választókat ne akarja a politika manipulálni, a szabad döntést csak minden szükséges információ birtokában hozhatja meg a választópolgár, és aki ezt valótlan ígéretekkel vagy a polgároknak járó információk visszatartásával vagy meghamisításával megnehezíti, ellene mond 1956 szellemének. 1956 forradalma az ország jólétének a megteremtését akarta, mindenki, aki ma ez ellen tesz, akár mert a közpénzek elköltésével korrumpál, akár pusztán hozzá nem értésből, akadálya a nemzet felemelkedésének. S végül, 1956 forradalmának máig legfontosabb üzenete: kell lenni egy, a nemzet érdekeit szolgáló közös nevezőnek, amelyet úgy az állampolgároknak, mint a politikai pártoknak tiszteletben kell tartani, mert, Deák Ferenccel szólva, a nemzet érdeke minden felett áll.
A nemzeti egység azonban nem jelentheti azt, hogy 1956 forradalmának eltiprói és azok jogutódai magyarázzák el a nemzetnek a forradalom ötvenedik évfordulóján, mit jelentett 1956 forradalma. Mindazok, akik ma bocsánatkérés nélkül elfelejtkeznek egykori önmagukról, évtizedeken át vallott nézeteikről és a nemzet fejlődésének gátjaként betöltött szerepükről nem vindikálhatják maguknak azt a jogot, hogy azokkal együtt ünnepeljenek, akik 1990-ig éppen általuk és jogelődeik által 1956 forradalma iránti hűségük miatt szenvedői és megalázottai voltak ezeknek az évtizedeknek. Ha ma mindezt feledve, a megtisztulás igénye nélkül együtt ünnepelne a nemzet 1956 forradalmának eltipróival és azok jogutódaival, ez nem a nemzeti egység felé tett gesztus lenne, hanem az immorális magatartás elfogadása, a természetjogi igazság megvetése, végső soron 1956 áldozatainak arculcsapása. Ezen ítélet alól az elmúlt évek választási eredményei sem adnak felmentést, mert ez nem politikai, hanem erkölcsi ítélet. Ezért a Nemzeti Kör azt javasolja, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenéves évfordulóján azok rendezzék az ünnepségeket, és azok mondjanak beszédet, akik az elmúlt ötven évben nem fordultak szembe 1956 forradalmával, és azok, akik ezzel ellentétesen viselkedtek, ne akarjanak a maguk damaszkuszi útjának végigjárása nélkül most Paulusként az igaz hit apostolai lenni.
1956 forradalma a magyar történelem talán legszebb, de minden bizonnyal egyik legjelentősebb eseménye. Ezt ünnepelje a nemzet 1956 szellemét nem feledve, tanulságait levonva, igazságát megőrizve, nem elfelejtve, hogyha ötven év múltán rosszul emlékezünk, 1956 forradalma ismét elbukhat, most már mibennünk, s ez esetben a felelősség már csak a miénk. 1956 forradalmára emlékezni nagy felelősség, ezért a nemzet öltözzön lélekben ünneplőbe, s viselkedjék oly magasztosan, ahogyan ötven éve tette.

2006. október 16.

A Nemzeti Kör

A Nemzeti Kör tagjai:

Dobos László, Jávor Béla, Kádár Béla, O'sváth György, Pongor Ernő, Solymosi Frigyes

2006. október 19. (Népszabadság)

Európa '56-ban ébredt

Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján újabb tudományos konferencia kezdődött tegnap. A Terror Háza Múzeum a budapesti Andrássy Egyetemen 1956 - Európa ébredése címmel rendezte meg tanácskozását.
Az előadók azt járják körül, milyen mértékben járult hozzá a kommunista világrendszer felbomlásához a magyar forradalom. Tegnap többek között Hans-Peter Schwarz bonni történészprofesszor beszélt arról, hogyan fogadták a magyar forradalmat a Német Szövetségi Köztársaságban, holnap Anne Applebaum, a Washington Post kolumnistája tart előadást az Egyesült Államok téves döntései 1956-ban és ma címmel.
- A konferencia legfontosabb tanulsága , hogy a magyar forradalomnak áttételesen az Európai Unió létrejöttében is volt szerepe. Ezt Hans-Peter Schwarz német történész fogalmazta meg. Ő volt Konrad Adenauer kancellár monográfusa. Úgy látja, hogy a szuezi válság és az 1956-os magyar forradalom együtt ébresztette rá az európai országokat, hogy külön-külön nem elég erősek ahhoz, hogy világpolitikai érdekeiket érvényesíthessék - mondta lapunknak Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója, aki nyitó előadásában arról beszélt, hogy a vasfüggöny által szétszakított közép-európai országok egymásrautaltságának és szolidaritásának is szép szimbóluma az '56-os forradalom.
A történész szerint nem probléma, ha az ötven évvel ezelőtti eseményekre nem együtt emlékszik az ország, szerinte éppen eleget voltunk közös nézetekre kényszerítve. Schmidt büszkén mondta, hogy az általa vezetett intézmény összeszedte a forradalom után kivégzett 228 személy arcképét és legfontosabb adatait. A portrékat porcelánra festve holnap délután avatják a múzeum falánál.

2006. október 19. (Népszava)

1956 - a szabadság első kísérlete
Szili Katalin

Hadd kezdjem egy személyes vallomással. Engem, aki 1956-ban születtem - amióta világról, hazáról, történelemről gondolkodom - ez az évszám mindig kivételes érzésekkel tölt el. Mindig eszembe jut az a véletlen ajándék, hogy a magyar históriának egy olyan pillanatában láttam meg a napvilágot, amelyet már a kortársak is nagy betűkkel jegyeztek be az emberiség krónikájába.
Azt mondják, a szerencsésebb népek történelme maga a folytonosság, a kevésbé szerencsésekké pedig csupa megtagadás és csupa nekiveselkedés. Mégis minden nemzet históriájában léteznek olyan események, amelyek közös jelentőségét butaság vagy politikai elvakultság megkérdőjelezni. Olyanok, amelyek hosszú időre meghatározzák sorsát, sőt közvetlenül is összekapcsolják a világtörténelemmel. Tragikus históriánkra jellemző, hogy reánk, magyarokra az utóbbi évszázadokban leginkább a modern, független Magyarország megteremtéséért vívott nagyszerű, de vérbe fojtott forradalmi szabadságharcaink irányították rá a világ figyelmét. Kossuth Lajosék 1848/49-es tettei és Nagy Imréék 1956-os hősiessége egy csapásra a história fősodrába emelte nemzetünket. Mindkét alkalommal kizökkentettük az időt, amely aztán már nem is tudott régi medrébe visszatérni. Szabadságharcainkat kegyetlenül leverték ugyan, ám mégis győztek. Hiszen valamit - mégpedig nem is keveset - nem csak a magyar történelmen, de a világon is változtattak. Mert 1848/49 és 1956 után sem Európa, sem a világ nem ugyanaz volt már, mint annak előtte. És nélkülünk ezek a változások nem lettek volna lehetségesek. Vagyis mi magyarok - ahogy mondani szokás, nemcsak szubjektíve, hanem objektíve is nagyon büszkék lehetünk 1956 októberére, melynek világtörténelmi jelentőségét aligha lehet túlhangsúlyozni.. Hőseink elérték, hogy az '56 előtti terrorisztikus, totalitárius diktatúrát hozzánk már a tankokkal sem nem lehetett visszahozni. Ha rendszert akkor még nem is válthattunk, a győzedelmes magyar vereség hatására mindenütt a világon sokan leszámoltak a szovjet kommunizmus nevű illúzióval, és megrázkódtattuk az addig mozdíthatatlannak hitt birodalmat. Mert szovjet birodalom krízistörténete 1956 őszével kezdődött. Forradalmunk azt üzente a világnak, hogy a rabság eltörölhető. Hogy a totális diktatúra nem történelmi adottság. Hogy tartósan nem lehet hazugságban és félelemben élni. Hogy ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van, ott nem lehet szabadság és demokrácia. Ne legyünk álszerények. A szovjet rendszer szellemi-politikai mítoszát alapvetően a magyarországi forradalom kezdte ki. Az első szöget mi, magyarok ütöttük a szovjet koporsóba.
Szerencsésebb népeknek egy-egy ilyen fordulathoz persze kevesebb vér és szenvedés szükséges, sőt, az is igaz, hogy rendszerint gyorsabban és többet nyernek általa s belőle. Európának ezen a részén azonban soha semmit sem adtak rögtön és ingyen, ezt jól tudjuk. Itt mindenért harcolni kellett. Harcolni, aztán várni és remélni. Ha valami, akkor ez a tudás tényleg megszenvedett nemzeti és közös kelet-európai adomány. Nyugat-Európa legjobbjai pontosan látták és tudták ezt, Albert Camus egy korabeli, "A magyarok vére" című cikkében például ezt írja: "A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia - s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben."
Apropó, emlékezet. Jól tudjuk azt is, hogy az emlékezet - különösen, ha politikai megfontolásoktól se mentes - nem mindig hajszálpontos. Másként emlékeznek a résztvevők és másképp az új generációk. Ami az idősebbeknek személyes életük része, az a fiatalabbaknak már a szó szoros értelmében maga a történelem. Mára már jócskán megszaporodott azoknak a száma, akik 1956- ra koruknál fogva csak így emlékezhetnek. Akiknek ez a dátum már csak históriai évszám, nem pedig megélt tapasztalat. Éppen ez a tény és a szabadságharc jelentősége, a hősök és áldozatok felejthetetlen sorsa követeli meg, hogy azoknak az 50 évvel ezelőtti őszi napoknak az értelmét a nemzet és a világ mindig a lehető legpontosabban idézze fel. Ami engem illet, makacsul hiszek abban, hogy ez még a napi aktualitások dzsungelébe kényszerült politikusok számára sem lehetetlen. Hiszek benne, hogy az új generációk számára torzítások nélkül mesélhető el, ami akkor történt.
A történet persze nem egyszerű, mert a lelkesedésnek és a kiállásnak számos formája élt együtt azon az őszön, miközben legalább három forradalom zajlott egymás mellett, kiegészítve és áthatva egymást.
Az első forradalom az értelmiségé, a Petőfi körösöké, a Nagy Imrét választó pártelité, és a hozzájuk csatlakozó diákoké, egyetemistáké volt.
A második a munkástanácsok, a forradalmi bizottságok és a nemzeti bizottságok forradalma volt, de elsősorban a munkástanácsoké.
A harmadik pedig az utcáé, a fegyveres felkelőké - ahogy egy őket méltató történész nevezte őket - a "szent csőcseléké".
Míg a munkástanácsokra a higgadtság, tudatosság és megfontoltság, addig a politikai elitre a túlzott aggodalmasság és a túlideologizáltság volt a jellemző, a felkelőkre pedig a reménytelen harc vállalása, a hazafias szembeszállás a szovjet hadsereggel. Valójában azonban mégis egy volt ez a három forradalom, és nem csak azért, mert 1956-ban sem létezett három Magyarország. Csak egy létezett és az akkori magyar társadalom, a nemzet túlnyomó többsége egyaránt a sztálinista diktatúrát akarta lerázni, és más-más utakon, de egyazon cél felé tört. Sose feledjük el, hogy 56 sokszínűsége épp a forradalom hazafias demokratizmusát példázza.
Abban viszont a sokszínűség ellenére teljes volt az egység volt, hogy az úri Magyarország visszajövetelét és az 1948-ban ránk húzott kényszerzubbony fennmaradását senki sem akarta. Az 56-os demokratizmus kétfrontos harcot vívott, hiszen a Rákosi-rendszer valamint a Horthy-rendszer restaurációját egyaránt elutasította.
És ehhez a kifogástalan históriai érzékű forradalomhoz a legnagyobb utat épp a forradalom miniszterelnöke, Nagy Imre tette meg. Szimbolikus jelentősége volt annak, hogy a központi kormányzat élén egy olyan személyiség állt, aki ugyan az előző rendszerből emelkedett ki, de aki pártelkötelezettsége ellenére végül is minden kétséget kizáróan a népet és a nemzetet választotta. Nagy Imre sorsa azt példázza, hogy a baloldaliság és a nemzet fogalma egymást erősítő fogalmak, ha tudjuk és vállaljuk, mi az, hogy korszerű nemzet és modern baloldaliság. Egy bő évtizeddel előtte a másik oldalról ugyanerre Bajcsy-Zsilinszky Endre mutatott példát, amikor jobboldali meggyőződése ellenére fegyverrel a kezében fogadta a hazájára törő idegen hatalom pribékjeit. Vagyis olykor - de lehet, hogy talán mindig - minden az emberen múlik, nem az eszmén, és az számít, hogy egy-egy idea kinek a fejében lakozik. Nagy Imre nem volt doktriner. Sokkal inkább hídember volt ő és az marad az idők végezetéig, mert nem szétzilálta, hanem egybeforrasztotta a nemzetet, miközben mind hitéhez, mind magyarságához hű maradt a legutolsó pillanatig. Ne csak ünnepi főhajtással, de sorsa üzenetének minél teljesebb megértésével tartsuk meg emlékezetünkben őt, továbbá 1956 többi neves és névtelen hídemberét. A holtakat és a túlélőket. Srácokat és felnőtteket. Nőket és férfiakat. És emlékezzünk azokra az emigráns és hazai 56-osokra, hazafias demokratákra, akik a hivatalos történelemhamisítás évtizedeiben sem engedték 56 emlékét elenyészni. A történelmi 56-osok méltán fogadhatják most és mindörökké az új generációk megkülönböztetett tiszteletét.
Forradalom és főleg szabadságharc szinte sosincs áldozatok nélkül, de ezeknek az áldozatoknak még a hozzánk hasonló nem túl szerencsés népek esetében is megvan a maguk értelme. Nem vitás, hogy az a sajátos út, amelyet 1956 és 1989 között Magyarország megtett, a szabadságharc nélkül nem jöhetett volna létre. Kényszerpálya volt ez továbbra is, de már nem ugyanaz az elnyomás. Nagy Imre későn is jött, meg korán is. Mert ahhoz későn jött, hogy ne legyen forradalom, ahhoz meg túl korán, hogy az, amit ő akart, később már ne következhessen be. Amikor 1989. október 23.-án az 1956-os forradalom 33. évfordulóján kikiáltották a III. Magyar Köztársaságot, mindenki átérezte a szimbolikus folytonosság jelentőségét. De azt is mindenki tudta, hogy az élet, a történelem nem ott folytatódik, ahol annak idején az akasztófák árnyékában abba maradt, hanem ahhoz képest valami új kezdődik. Nem fakult meg azonban az a tény, hogy 1956 éles kontúrokkal rajzolta be Magyarországot a XX. század képzeletbeli erkölcsi térképére. Hogy erről az erkölcsi térképről ebben az évszázadban se csússzon le az ország, azért kötelességünk a lehető legpontosabban emlékezni. "Vesszen az önkény, éljen a törvény!", hangzott 1956. október 23.-a egyik legemlékezetesebb jelszava. A forradalom demokratikus jellege jutott kifejezésre abban a tényben is, hogy az egy párti kormány helyét egy koalíciós kabinet foglalta el, amely szabad választásokat helyezett kilátásba, és felmondta a Szovjetunióval szembeni egyoldalú, gyarmati függőséget. Mindez nem valamiféle úgynevezett átmentési kísérlet volt a miniszterelnök, Nagy Imre és elvbarátai részéről. Ellenkezőleg. Ők valóban megértették a magyarországi társadalom, a magyar nemzet elementáris vágyát a demokráciára és a függetlenségre. Megértették és életük, szabadságuk árán sem engedtek 56-ból. Csak egy ilyen történelmi tartás válhatott mementóvá, majd évtizedekkel később a rendszerváltás szimbolikus hivatkozási alapjává. Nagy Imre aligha akart ugyan kapitalizmust, hiszen a bitófa alatt is a szocializmust éltette, de ki merné elvitatni tőle, és a többiektől, hogy teljes szívükből társadalmi demokráciát és nemzeti függetlenséget akartak? Két olyan dolgot, amelyről tudták, hogy e nélkül nem létezhet modern Magyarország, akármilyen rendszert építsen is az ország. Két olyan dolgot, amely végre egybekapcsolja haza és haladás ügyét, a magyar nép több mint két évszázados nagy álmát. Azét az álomét, melynek 1989. október 23.-val immár beteljesülhet a lehetősége. Ezt az esélyt nem utolsó sorban 56 forradalmárai teremtették meg, s azt akarják, hogy ne szalasszuk el, hanem éljünk vele.
A szabadság hősei, vértanúi életükkel és halálukkal azt üzenik nekünk, hogy okos viták tüzében születő nemzeti összefogással kialakítható a szabadság és egy igazságosabb társadalom rendje. De vajon mit üzen '56 a mai Európának? Alighanem ugyanazt, amit Albert Camus, említett cikkében, már akkor megértett:
" ...Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták és soha, sehol, - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minekünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában. Hisszük, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és a halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet - bontakozik az élet és a meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezünk, s amely a szabad alkotás és szabad munka terméke. "
Igaz, sőt pontos szavak. Érdemes lenne mielőbb megfogadni őket.

A szerző az országgyűlés elnöke. (Az írást a Le Monde jegyzi.)

2006. október 19. (Népszava)

A nap embere

Horváth István, hazánk bécsi nagykövete mondta a megnyitóbeszédet azon a keddi emlékesten, melyet az Austria Center elnevezésű bécsi konferenciaközpontban tartottak az 1956-os évforduló alkalmából. A rendezvényen nem csak az összes magas magyar és osztrák közjogi méltóság volt jelen, de néhány magyar ellenzéki politikus is.
Ha Horváth Istvánt röviden jellemezni kellene, akkor leginkább fáradhatatlanságát és diplomáciai képességeit emelném ki. Nagykövetünknek sikerült elérnie, hogy a bécsi emlékesten az összes magyar magas közjogi méltóság, továbbá az osztrák államelnök és az(ügyvezető) kancellár mellett jelen legyen néhány magyar ellenzéki politikus is. Amire az ellentétektől gyötört Magyarországon gondolni sem lehet, Bécsben egy estére lehetségessé vált: az ötvenhatos évfordulót egy helyen ünnepelte Gyurcsány Ferenc és Navracsics Tibor. Azt azonban már Horváth István sem tudta megakadályozni, hogy a miniszterelnök beszéde alatt egy tucatnyi vendég - a mintegy kétezerből - demonstrativan ki ne vonuljon a teremből. Ennél jóval többen fogadtak nevetéssel egy hangbejátszást a magyar rádió egyik híres 1956-os műsorából, az ominózus szöveggel: "Hazudtunk reggel, este...". E műsorrészletet használta föl Gyurcsány is, elhíresült öszödi beszédében.
Horváth Istvánt elsősorban diplomáciai körökben ismerik - német nyelvterületen talán még inkább, mint idehaza. A rendszerváltozás körüli években, bonni nagykövetként ugyanis igen sokat tett a magyar-német közeledés érdekében. Horváth az állampárt külügyi gárdájának azon részéhez tartozott, amely felismerte az addigi magyar külpolitika kilátástalanságát és tabukat is törve, határozottan változtatott rajta.

2006. október 19. (Népszava)

Háttér dokumentumok '56-ról

A Sub Clausula 1956 című kötet tényekből rakja össze a forradalom és szabadságharc történetét - mondta egyebek mellett Mandur László, az Országgyűlés szocialista alelnöke a vaskos kötet bemutatóján. A dokumentum gyűjteményt, amely Gecsényi Lajos kandidtátus, Baráth Magdolna történész, Izsák Lajos egyetemi tanár és Máthé Gábor kandidátus rendkívül alapos kutató munkájának is eredménye, a Magyar Hivatalos Közlönykiadó jelentette meg. A mű jelentőségét növeli, hogy magyar, orosz, kínai, amerikai, angol és osztrák levéltárak dokumentumait is közlik. Mandur László szerint "minden politikus számára alapmű kell, hogy legyen ". Az Országgyűlés alalnöke hangsúlyozta, 1956-ban három olyan esmény volt, amely alapvetően befolyásolta a XX. század második felének történéseit: a szovjet kommunista párt XX. kongresszusa, a magyar forradalom és szabadságharc, valamint a szuezi válság.
Az 1956-os forradalom félévszázados jubileum "különleges alkalom, amely közelebb hozza hozzánk a tényleges történelmi tények megítélését" - vélekedett Izsák lajos egyetemi tanár. A 35 oldalas időrendi bevezetőn kívül, összesen mintegy 126 dokumentumot, 485 szakmai jegyzetet, névmutatót, forás- és memoárgyűjteményt, illetve az '56-os forradalomról szóló könyvek, tanulmányok jegyzéke is helyet kapott a kötetben. A könyvben az első 40 dokumentum az SZKP XX. kongresszusáról, 76 dokumentum a forradalomról éss a leverésének körülményeiről, míg 10 dokumentum diplomáciai jelentésekről szól.
Izsák Lajos fölhívta arra is figyelmet, hogy a várható nemzetközi érdeklődésre való tekintettel, a tartalomjegyzék, valamint a bevezető kínaiul, oroszul, németül és angolul is megtalálható a Sub Calusula című hézag pótló műben.

2006. október 19. (Magyar Hírlap)

"Tartoztam a filmmel"

Hétfőtől vetítik a mozik a Szabadság, szerelem című, 1956 őszének eseményeiről szóló filmet. Ez az első film, amelybe Andrew G. Vajna producer saját pénzzel is beszállt.-Elkészült a film. Végül is megérte leforgatni?
-Nagy kihívás volt összehozni ezt a filmet, és remélem, a közönség értékelni fogja. Annyi azonban bizonyos, nekem megérte.
-Anyagi szempontból pedig úgyis utólag derül ki, ugye?
-Ezt a filmet nem azért csináltam, hogy keressek rajta. Azt szerettem volna, és ez a célom most is, hogy a világ jobban megismerjen minket és ezt a forradalmat. Ha anyagilag sikeres lesz, a bevételt jótékony célra fordítom, már ki is választottam két alapítványt.
-Mitől volt ilyen fontos önnek?
-1956-ban hagytam el Magyarországot. A forradalom életem legfontosabb pillanata, s ha úgy tetszik, az októberi budapesti eseményeknek köszönhetem életem lehetőségeit is.
-Sokan vélekednek úgy, hogy másként látják a forradalmat azok, akik '56-ban elhagyták az országot, mint, akik maradtak. Mi az ön élménye?
-Nem sok, hiszen akkor tizenkét éves voltam. Annyi élményem volt, már ha élmény lehet a bujkálás a pincében, hogy odakint egész nap lőttek, a házunk felett süvítettek a golyók a Szabadság-hegy, a Sváb-hegy irányába. Ez volt november 3-a után. Előtte pedig azt sem tudtam, mi történik a városban. Nem volt véleményem a rendszerről, a politikáról, a problémákról. Arra emlékszem még, hogy sétálok a papával a Körúton, és emlékszem a szétlőtt villamosokra, teherautókra és a póznán lógó ávósokra. Ez gyerekként félelmetes volt.
-Ezért is lett háborús film a Szabadság, szerelem?
-Kétszáz tank égett ki az utcákon... Nézzék meg a korabeli fotókat, a szétlőtt házakat.
-Mi motiválta a film elkészítésében? Mennyire tudta háttérbe szorítani produceri mivoltát?
-Producerként mindig felelős vagyok a befektetett pénzért, és arra kell törekednem, hogy megtérüljön. Ebben a filmben többnyire a saját pénzem van. Sosem tettem még ilyet. Sem a Rambónál, sem a Terminátornál, sem a Drágán add az életednél, de az Evitánál sem. Ezt a történetet el tudtam volna adni a hagyományos produceri technikákkal is, de fontosnak tartottam, hogy saját pénzemet tegyem bele, mert úgy érzem, tartoztam ezzel a filmmel Magyarországnak, a szüleimnek, magamnak. Nem az volt a fontos, mennyit keresek vagy vesztek rajta, hanem az, hogy elkészüljön. Remélem, elismerést kap, és az is át tudja élni a forradalmat, akinek nem is volt része benne.
-Ha ennyire személyes ügye ez a film, miért folyamodott állami támogatásért?
-Miért ne tettem volna? Magyar film, Magyarországon forgattuk. Október 23. nemzeti ünnep, állami esemény. Az volt a célom, hogy minden magyar együtt érezze át a forradalmi pillanat fontosságát. Mindannyiunknak jót tenne, ha egységesen ünnepelne az ország. Lehet, hogy ez az én álmom csupán.
-Az újságírókból álló Golden Globe zsűri számos tagja látta már a filmet. A híradásokból tudjuk, tapssal fogadták, sírtak a végén. Előrevetíthet ez valamit a film fogadtatását illetően?
-Büszke vagyok arra, hogy a Golden Globe egyáltalán elfogadott vetítésre egy magyar filmet. Meglepőnek tartottam, és még soha egyik filmemnél sem fordult elő, sem az Evitánál, sem a Terminátornál, hogy végigülték volna a végcímet is, és megtapsolták volna. Megható és megtisztelő is volt egyben, mikor zokogva jöttek ki a filmről. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a film hatott rájuk.
-A forgatás alatt is azt mondta, a filmnél nem a történelmi magyarázatokra támaszkodik, hanem érzelmekre ható filmet akar készíteni.
-Próbáltam hű maradni a valósághoz, amennyire lehet, de ha nagyon megkaparjuk a forradalmat, akkor az is látszik, nagyon sokféle a megítélése. Éppen ezért nem is szálltam bele ebbe a vitába, hanem azt mutattam meg, hogyan reagált két fiatalember, egy szerelmespár az '56-os eseményekre.
-Mi történik akkor, ha nem lesz nyereséges a film?
-Előfordult már ilyen. De ez most tényleg nem kérdés. Sokan vádolnak azzal, hogy próbálom kihasználni '56-ot. Kicsit bánt is, ha valaki azt gondolja, hogy hollywoodi filmet gyártok, amiből profitálok. Hát nem. Próbálok visszaadni valamit '56-ból, megtehetné más is.
-Készültek filmek, legalább nyolc. Lehet, akinek kisebb a költségvetése, azt nézi, mennyiből forgat a másik.
-Kevés pénzből is lehet jó filmet forgatni. Csak ötlet kell hozzá.
-Elégedett a rendező, Goda Krisztina munkájával?
-Nagy falat volt a film, de Kriszta vállalta és megcsinálta. Büszke lehet a munkájára.
-Elterjedt vélekedés, hogy Magyarország jó, és olcsó a filmeseknek. Valóban jó filmes terep az ország?
-Nem tudom. Az azonban tény, az ország még nem kihasznált díszlet a filmvilágban, és hogy vállalnia kell az ezzel járó kényelmetlenségeket, és élveznie kell az előnyeit is.
-A Szabadság, szerelem élvezte a filmtörvény előnyeit?
-Hogyne. A törvény támogatásával készült. Hasznosnak tartom ezt a törvényt, mert adókedvezményeivel vonzóvá teheti Magyarországot a producereknél.
-Mi lesz a következő filmje, amelyet nálunk forgat?
-Most egyelőre csak a vakációra gondolok. Egyévnyi fárasztó munka áll mögöttem. De számomra érzelmileg nagyon fontos film készült el, úgyhogy nem bánom.

2006. október 19. (Magyar Hírlap)

A história urai

Kettős beszéd. E finomkodó kifejezés azt jelenti, hogy valamiről kétféle elvárásnak megfelelően mást-mást mond valaki, akinek tudása alapján egyfélét kéne mondania. Kedvelt kifejezés a közélet hazugságaira vonatkozóan - egyszerre kritikus és kíméletes.
A tabu
Az öt évtizeddel ezelőtti forradalom emléke szinte kezdettől zavaros. Mint akasztott ember házában a kötél, az '56-os konferenciák tabuja a történészek felelőssége. A kivégzettek, a bebörtönzöttek voltak már ellenforradalmár árulók, majd ismét hősök, ahogy a kedves hatalom kívánta. Ma nem aktuális szembenézni e készségesség következményével, azzal, ahogy a Magyar Tudományos Akadémia vezette történelemtudósaink az '56-os erkölcsi példát amortizálták. Minek is szembesülni a kérdéssel; hogyha a mindenkori hatalom kénye szerint oszt ránk az utókor elismerést vagy elítélést, vajon ennek láttán nem kérdőjeleződik-e meg minden áldozatkészség értelme?
Ha a forradalom hőse az, aki civil ruhában, puskával lő agyon fegyvertelen, védtelen embereket, csak azért, mert tette idején az évszám '56, akkor mit kezdjen e történettel 2006-ban a mai fiatal? Ha képtelenek írástudóink ugyanazzal a mércével mérni a Köztársaság téren, mint Mosonmagyaróváron, nem éppen az ifjúság erkölcsi megrontását okozza-e? Vajon mikor hajlandó a történetíró kaszt tudomásul venni, amit a Zétényi-Takács-törvény elutasítása kapcsán az Alkotmánybíróság már több mint tíz éve határozatba foglalt: hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc idején hatályos volt a polgári lakosság és a fegyvertelenek védelmét szolgáló genfi egyezmény. Lesz-e akár csak egyetlenegy az ötvenes évekkel foglalkozó történetírás, melybe bekerülhet az ENSZ alapokmányával vetekedő súlyú - mind a Szovjetunióra, mind hazánkra kötelezettséget rovó -'56-ban hatályos nemzetközi norma? Leesik-e a tantusz, hogy az ennek paragrafusaiba foglalt erkölcsi parancsok - fegyvertelent ne kínozz, ne ölj, ne deportálj stb. - közös zsinórmértéke a forradalom összes vérengzésének, függetlenül attól, hogy ki viselt egyenruhát és ki lódenkabátot.
Kádár és a Kossuth tér
Aki tiszta erkölccsel akar emlékezni a kivégzett Angyal Istvánokra, a szabadság hőseire, annak fejet kell hajtania Mező Imre és meglincselt társainak emléke előtt is. Amíg ebben nincs konszenzus, '56 erkölcsileg kaotikus marad.
Jó lenne felismernünk azt a paradoxont az ötvenedik évfordulón, hogy a megtorlók vádjait - miszerint nyilasok, fasiszták ellenforradalma volt '56 - nem csupán alátámasztja az 1990 utáni jobboldali propaganda, hanem épít is a Kádár-rendszerben felnövekedett generációk szocializációjának eme elemére. Ebből kovácsolódott a jobboldali tábor '56-ra vonatkozó világképe. A mostani Kossuth téri jelenségek csupán logikus folyományai mindennek. Ma, amikor számos történelmi zászlónk közül a jobboldal épp a nyilasok által használtat ismeri és szereti, Biszku Béla azt gondolhatja, "na, megmondtuk"! Pedig az ellenségkép szuggesztiójával maga a kádári propaganda írta a 21. századba át a nyilas szimpátiát. Nem 1956 örökösei hordozgatják a rossz emlékű sávos zászlókat, hanem azok, akik a kádári intolerancián paradox módon szocializálódtak. E fejlődési rendellenességek megszaporodásához - Bibó István szavával élve - a zsákutcás magyar társadalomfejlődés legutolsó vakvágánya, na és a Fidesz teremtett lehetőséget.
Az '56-ot személyes sorsukban hordozók zöme a forradalom emlékezete felett már nem bábáskodhat. Néhányan azok közül, akik még élnek, mint a rossz szülők, eladták kurrens árért a politika piacán megszenvedett kincsüket.
Önmagukból is kifordulva síppal-dobbal szidalmazzák volt rabtársaikat, ha szerintük ma nem jó helyen állnak. Némelyek alig néhány hete, a demokratikus kormánnyal szembeni indulatból, lelkesítették a televízió ostromlóit. Sokan ma emiatt úgy vélik, kultúrálatlan, veszekedő, korlátolt réteg az '56-osok köre. Kihalásuktól várják a forradalom higgadt értékelését.
Ha azonban mindemellett mérlegelnénk, hogy hivatásos történészeink mily készségesen mondják mindannak ellenkezőjét, amit alig két évtizede mindannyian mint testület képviseltek, akkor esetleg rávehetnénk magunkat, hogy az '56-osok körét se előítélettel kezeljük. Elismerem a spekulatív megismerés jelentőségét, a hivatásos történészek szakmai hozzáértését, de értékeljük azok tudását is, akik a saját bőrükön tapasztalták az eseményeket. Csak addig tartjuk kézlegyintésre sem érdemes forrásnak emlékeiket, míg mit sem sejtve, készpénzként kezeljük az ötven éve győztesek által hátrahagyott irattömeget. Ma még alig használják a forráskritikát a szovjetbirodalomban képződött iratokra vonatkozóan. Nagy Imre besúgói múltját mind több szerző feltételezi - egymásra való hivatkozással -, holott az erre vonatkozó Vologya-dossziét eredetiben senki sem látta, nemhogy más forrásból megerősítést keresett volna e témában.
A történészek hallgatnak
"Forradalom tabuk nélkül" - Paul Lendvai be nem teljesített vágya. A tabu kifejezés ugyanis ma idejét múlt a történelmi személyek jó hírére vagy egykori hatalmak érdekére vonatkozólag, de aktuális a történészszakma tévedéseire.
Aki tabukat akar dönteni, annak szembesítenie kell olvasóját néha ordító, néha megbújó, de már kanonizált tévhitekkel.
A Magyar Tudományos Akadémia a forradalom ötvenedik évfordulóján ünnepi ülést tartott. Deklaratív ülés volt, mintegy történész-seregszemle: a Magyar Köztársaság hivatásos memóriája felvonult, hogy az intézetek összhangját és egységét felmutassák. Senki nem érzett - az egyetlen Kosáry Domokoson kívül - felelősséget és aggodalmat amiatt, hogy a Magyarországot kettéválasztó szellemi árkot, a memóriazavar jegyében, egyesek pont az évfordulóra ássák soha nem látott mélységűvé. Rajta kívül, a hivatásos történészek közül - a Kossuth tértől alig ötszáz méterre - senki nem adta jelét, hogy felfogta volna; a Parlament előtt, a forradalom szatíráját játszva, 1956 tiszta emlékezetének az utolsó esélyét vesztegetik el. E magatartás nem patologikus, hanem sajátos problémamegoldás. Egy készség, mely makacsul ellenálló tények esetén a feszültség megszüntetését segíti. Sajátos, hogy egy, a valóságot, a tényeket kutató szakma grémiuma kizárja tudatából a szeme láttára zajló események nyilvánvaló üzenetét.
Erre haladna a história?
Hol van már a Petőfi körös szembenézés... Egyedül az egykor börtönt viselt '56-os, agg elnök emelte fel szavát az ötvenedik évforduló közös méltó megünneplése mellett. Fehérek közt egy európai.

2006. október 19. (Kisalföld)

A történelmi igazság újabb szeletei

A győri Prohászka-iskola adott otthont tegnap a Mosonmagyaróvár 1956 című könyv bemutatójának. A diákoknak dr. Simon József és Wittner Mária beszélt a könyvről és a forradalomról.
A válogatott tanulmányokból álló kötethez a korabeli felvételeket dr. Simon József apát, kanonok bocsátotta a kiadó egyházmegyei levéltár rendelkezésére, az iskolai ünnepség résztvevői előtt ő is megemlékezett a történtekről. A hazugságot és a gyűlöletet állította mondandója középpontjába, mint az ötvenhatos események kiváltóit.
- Ezért hát soha ne hazudjatok, soha ne gyűlöljétek egymást, hanem segítsetek egymásnak - figyelmeztette az iskola tanulóit.
Wittner Mária az emberi megértés, a segítőkészség hiányával magyarázta a tragikus eseményeket. Tanúja volt, amikor az ötvenes években nem törölték el beszolgáltatási kötelezettségét annak a földművesnek sem, akinek mindenét elvitte az árvíz... Keresetlen szavakkal idézte fel személyes emlékeit. Az ötvenhatos elítélt, jelenlegi parlamenti képviselő az ünnepséget követően a Kisalföldnek elmondta, most nem tartozik a "lázadók" közé. Bár ott volt a Kossuth téren, nem tagja a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 szervezetnek.
Óva inti az úgynevezett alkotmányozó nemzetgyűlés meghirdetőit mindenféle alkotmányellenességtől, bár kitart álláspontja mellett, miszerint Magyarországon nem történt meg a rendszerváltás. Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt idézte, aki előszeretettel beszél az úgynevezett "harmadik köztársaságról".
- Vajon ez jogfolytonosságot jelentene az előző kettővel, a tanácsköztársasággal és a népköztársasággal? A hivatkozás az ötvenhatos áldozatokra csak megtévesztő manőver lenne? - tette fel a kérdést.
- Amikor az ember kimondja az igazságot, ők akkor általában gyűlöletről beszélnek. Csakhogy az igazságnak nincs köze a gyűlölethez: én azt tanultam, hogy az igazságot mindig ki kell mondani - hangoztatta.
Az egyházmegyei levéltár kiadásában megjelent Mosonmagyaróvár 1956 című kötetet Lukácsi Zoltán és Vajk Ádám szerkesztette. Megvásárolható a káptalandombi könyvesboltban.

2006. október 19. (HVG - Teljes kiadás)

Veszprémi emlékművita

Közleményben tiltakozott az SZDSZ, amiért Veszprém új, fideszes vezetésű önkormányzata "két órával mandátuma kézhezvételét követően" hatósági úton leállíttatta a Rajk László által tervezett 1956-os emlékmű építését. A közel 20 milliós alkotást - amelynek érdekessége, hogy négy, önmagában is értelmezhető elemből áll, s ezek a tér meghatározott pontjáról "összeolvasva" adják ki a forradalom ismert jelképét, a lyukas zászlót - az előző, Dióssy László (SZDSZ) vezette közgyűlés 11 pályamű közül választotta ki, egyúttal a beruházás költségeire is fedezetet nyújtott. Az építkezést most a városépítészeti iroda azzal az indoklással állította le, hogy a kivitelezés során eltértek az eredeti tervdokumentációtól, például nem csiszoltak, hanem lakkoztak egy-egy felületet. Az alkotót meglepte a döntés, mert a menet közbeni változásokról rendre értesítette az önkormányzatot, amely szerinte elfogadta azokat. Rajk úgy véli, politikai megfontolás áll a döntés hátterében. Debrecenyi János polgármester az ügyet úgy kommentálta, hogy a várost a hivatalon keresztül kívánja irányítani, és megbízik az apparátusban.

2006. október 19. (HVG - Teljes kiadás)

Mécs: "nem lettem hűtlen semmilyen eszmémhez" - Interjú mécs imre országgyűlési képviselővel
1956 identitása mintha elveszett volna, és nem a Kádár-korszakban, hanem épp az elmúlt 15 évben. Hol tévesztettünk utat? - kérdezte a tavasz óta MSZP-s színekben politizáló egykori 56-os elítélt Mécs Imrétől (73 éves) a HVG.
Mécs Imre

A felvidéki orvos-tanár szülőktől származó politikust eleinte a fizika és az elektromosság érdekelte. A Budapesti Műszaki Egyetem hallgatójaként 1956-ban aktív szervezője lett a tiltakozó akcióknak. A népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének vádjával 1958-ban halálra ítélték, amit nyolc hónap után életfogytiglanra enyhítettek. 1963-ban az általános amnesztiával szabadult. Elektrotechnikai fejlesztőmérnökként dolgozott. A folyamatos rendőri zaklatások ellenére 1975-től részt vett a demokratikus ellenzék akcióiban. Alapítója volt a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak és az SZDSZ-nek, amelynek 1990-től idén tavaszig országgyűlési képviselője. A tavalyi államfőválasztáson - pártja döntésével ellentétben - Szili Katalinra szavazott. Emiatt az SZDSZ idén nem ígért neki befutó helyet, így elfogadva a szocialisták ajánlatát, áprilisban már az MSZP listájáról jutott a parlamentbe.

HVG: Mitől van, hogy az egykori 56-osok ma - finoman szólva - nem jelentik azt a tekintélyt, mint azt a rendszerváltás időszakában velük kapcsolatban feltételezni lehetett?

M. I.: A rendszerváltás előtt nagyon kevés 56-os volt, aki beszélni mert az akkori eseményekről. 1989 után megnőtt a számuk, és ezért nem is tudom igazán elmarasztalni őket. Ugyanakkor megjelentek olyanok is, akikről korábban nem tudtunk, és nagyon hangos követelésekkel léptek fel. Egy furcsa metamorfózis is elindult. Ahogy élesedett a pártpolitika, egyre több, általam is tiszteletre méltónak tartott személy ismerte föl magában, hogy ő már 56-ban is jobboldali volt. Holott akkoriban semmi jel nem utalt ilyesfajta megosztottságra. Nem kérdeztük például, hogy kinek milyen a világnézete. Közös feladataink voltak. Úgy is mondhatnám: rendkívül sok konszenzus született 1956-ban, és ezek eltakarták azokat a természetes különbségeket, amelyek abból adódtak, hogy minden társadalmi réteg képviseltette magát. A visszavetített szembenállások, ellentétek a legújabb idők termékei.

HVG: Közkeletű vélekedés, hogy 1956 megfakulásáért elsősorban a politikai elit a felelős. Érez ez ügyben személy szerint felelősséget, hiszen a rendszerváltáskor ön sem "saját értékén" határozta meg magát, hanem egy párt képviselőjeként jelent meg a közéletben?

M. I.: Ez nem úgy történt, hogy a rendszerváltáskor előbújtam az elefántcsonttoronyból, majd beléptem valamelyik pártba. Mi már a börtönben is állandóan politizáltunk. Amikor az 1963-as amnesztiával szabadultunk, meglepődve tapasztaltuk, hogy egykori társaink - akik egyébként éppúgy ott ülhettek volna velünk - a kinti világban apolitikussá váltak. Egy idő után már a jelenlétünk is nyomasztotta őket. A hetvenes évek közepére már iszonyatos magányt, légszomjat éreztem. De ekkor összeismerkedtem olyanokkal, akik bár nem voltak 56-osok, ellenzéki szellemiségük miatt lelki-szellemi rokonaimmá lettek. Egy sor közös ellenzéki akciónk volt, és ez a kapcsolat formalizálódott később a Szabad Kezdeményezések Hálózatában, majd a belőle kinövő SZDSZ-ben. Ez tehát egy szerves folyamat volt.

HVG: Sokan a szemére vetik: azzal, hogy tavasszal az MSZP képviselője lett, átállt a "sötét erők" oldalára, segített az utódpártnak a szennyes tisztára mosásában. Nem gondolja, hogy ön is a két nagy tábor gyűjtőszenvedélyének az áldozata, akire csak szimbólumként van szükség?

Š Dudás Szabolcs

M. I.: Ez a dolog egy konfliktus, a tavalyi elnökválasztási kutyakomédia folyományaként alakult úgy, hogy az MSZP-frakcióban ülök. De ezt is távolabbról kell nézni. A rendszerváltás létrejötte után azt mondtuk, hogy demokratikusan működik a politikai rendszer, és el kell fogadni a nép döntését. A nagy lépést nem én tettem meg, hanem az SZDSZ, amikor 1994-ben Horn Gyula hívásának eleget téve beléptünk a koalícióba, amit azóta kétszer is megújítottunk. Akik most fölteszik nekem ezt a kérdést, elfelejtik, hogy 1991-ben Béky Gabriellával létrehoztam az SZDSZ szociálliberális platformját, mivel úgy gondoltuk, az alapelvek jól összefésülhetők. Tehát vannak előzményei a lépésemnek, és nem lettem hűtlen semmilyen eszmémhez, amikor e platform létrehozása után 15 évvel, 1956 után két emberöltővel elfogadtam a szocialista párt meghívását. Eredeti elképzelésem pedig, hogy a választáson az MSZP-SZDSZ közös jelöltjeként indulhassak, az SZDSZ ellenállásán hiúsult meg. Pedig úgy érzem, az idő az elnökválasztással kapcsolatban is engem igazolt. Önkritikát azonban az SZDSZ vezetőitől azóta sem hallottam.

HVG: Korábban azt nyilatkozta, azért fogadta el az MSZP támogatását, hogy 56 szellemiségének legyen képviselője az új parlamentben. Wittner Mária személyében azonban a másik oldalnak is van 56-osa, ön pedig csak egyszer hozta szóba a témát ebben a ciklusban. Nem érzi kudarcnak?

M. I.: Én 16 éve egyfolytában képviseltem 56-ot. Már az első szabad parlament első ülésén felszólaltam, tiltakozva, mert a házbizottság - a Fidesz kérésére - kihagyta a forradalom érdemeit taglaló törvényből Nagy Imrét. Új könyvemben harmincnál több olyan felszólalásomat idézem, amelyik a témával foglalkozik.

HVG: Tegyük hozzá, ezek döntő többsége napirend után, a késő éjjeli órákban hangzott el, s nem igazán hallottuk a hangját például a magukat igazi 56-osoknak tekintő Kossuth téri tüntetők ügyében...

M. I.: Egyik sem rajtam múlt; én az utóbbiak kapcsán is megszólaltam. Persze mindig annak a hangja jön át jobban, aki zajong, kiabál, durvábban fogalmaz. Mindig igyekeztem higgadtan megnyilatkozni, mert úgy tanultam, hogy a halk szavú tárgyilagos megnyilvánulások a legerősebbek. Ilyen neveltetésben részesültem otthon és a bencéseknél, s a Műegyetem is arra szocializált, hogy precízen fogalmazzak. Hogy ezek az elvek nem igazán alkalmasak a politikai életben való működésre, elismerem. De azért gondolja meg, milyen katarzis volt 1989. június 16-a! Mint a búcsúztatás főszervezője, szorongásokkal ébredtem. Mi lesz itt? S mekkora megnyugvás volt úgy nyugovóra térni, hogy egy pofon sem csattant el. Ezt hasonlítsa össze a MTV-székház előtt a minap történt attrocitásokkal! Az a 16 évvel ezelőtti nap volt az 1956-hoz méltó magatartás, amelyik eltemette nem csupán a halottainkat, hanem azt a korhadt rossz rendszert is.

HVG: De valóban olyan önmagában vehető érték lenne az 56-os múlt, ami alapján mértékadó véleményt mondhatnak az egykor tisztes helytállók egy egészen más világról? Nem érzi úgy, hogy például önnek sem kellett volna elvállalnia a politikusok ügynökmúltját vizsgáló bizottság vezetését?

M. I.: A bizottság ellehetetlenülése nem az én fiaskóm volt, hanem az egész politikai szféráé. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy alkotmányos mulasztásban van a parlament, mert nem szabályozta a bizottsági meghallgatások rendjét, de elsősorban az ellenzéket minősíti, hogy - miután a Fidesz megtudta, a saját emberei is fennakadtak a hálón - szabotálta a részvételt. Mindazonáltal eredménynek tartom, hogy egyértelműen kiderült: 1990-től valamennyi kormányban, nagyjából azonos arányban vettek részt olyan személyek, akik az előző rendszer pártállami biztonsági szolgálataival együttműködtek.

HVG: Úgy állunk tehát az egész pártállami múlttal, meg 1956-tal, mint 1848-cal, amit nem annak szereplői illesztettek be a magyar történelem folyamatába, hanem az őket követő nemzedékek?

M.I.: Súlyosabb a helyzet. 1848-1849 után az értelmiség legjobbjai, legolvasottabb írói hihetetlen mértékben sugározták a szabadságharc eszméjét. 1956 után viszont fehér könyveket adtak ki, tele hazugsággal, rágalmakkal; Berkesi-regényekkel tömték a fiatalok fejét. Olyan ellengőzt adtak, amelyben lehetetlen volt az őszinte beszéd. Kialakult az írók által nemzeti amnéziaként emlegetett állapot, hogy még azok is, akik annak idején szívvel-lélekkel részt vettek benne, nem akartak többé beszélni róla. Ma pedig pártpolitikai küzdelmekre használják fel az 56-osok egy erre kapható részét. Sőt már a középgenerációt is, amelynek tagjai ugyan nem nagyon vettek, vehettek részt a forradalomban, de arra jók, hogy kifütyüljék az embert a temetőben.

HVG: A kifütyülésen, lehazaárulózáson kívül másként is érzi, hogy "büntetnék"?

M. I.: Győrben tartottam egy féléves egyetemi kurzust 56 és kora címmel. Számomra is nagy kihívás volt: fiatalok előtt beszélni, nem csak az események szemtanújaként. Nagy siker volt: a hallgatók szünetet sem kérve ülték végig a két és fél órás előadásokat. Felajánlottam, hogy a Mindentudás Egyetemén is előadnám. A válasz az volt, hogy szívesen látnának, de a körülményekre tekintettel inkább ne jöjjek. Nemrég az Európai Parlament elnöke hívott meg egy brüsszeli fotókiállítás megnyitására. Már készültem az útra, amikor jött a telefon, hogy az utóbbi hetek történései miatt Wittner Máriát nem akarják meghívni, ezért kénytelenek lemondani a részvételemet. Mélyen elkeserített: ezek szerint nem is engem hívtak meg, egy hosszú életútnak a teljesítménye miatt, hanem egy darab jobboldali és egy darab baloldali képviselőt, akiknek szerepük volt 56-ban.

HVG: Sok egykori társát mintha szűnni nem akaró bosszúvágy fűtené még akkor is, ha a gyűlölete tárgya esetleg már rég nem is él. Ön kiölte magából a bosszút?

M. I.: Igyekeztem. Persze ezek az érzések időben is sokat változnak. Én is elképzeltem a börtönben, mi lenne, ha fegyverhez jutnék. A bosszú azért rossz, mert inverz formában összeköti az embert azzal, akit utál, és akitől tulajdonképpen meg kéne szabadulnia. Ez nem azt jelenti, hogy ne gondolnám azt: a bűnöket fel kell mutatni, a bűnösöket meg kell nevezni. Csak mindezt oly módon kell tenni, hogy általa katarzishoz, megtisztuláshoz jusson a társadalom, hogy többé senki ne kövesse el ugyanazokat a bűnöket.

2006. október 19. (HVG - Teljes kiadás)

Saját ünnep - Papp andrás

A történet szerint egy kisfiú letép egy virágot. A virág amúgy kicsike, szerényen húzódik meg a gaz között, és olyan kék, "mint valami parancsoló égbolt". A történet szerint ennek a virágnak története van; mítosz, titkos tudás, megtartó vagy pusztító erővel. A kisfiú szerelmes, és azért tépi le a virágot, hogy a bátorságát bizonyítsa a lánynak. Pedig ez a tett, a hiedelem szerint, a vakmerő ember vesztét okozhatja: vihar támad, és a villám agyonsújtja. Ez a régen olvasott Franz Fühmann-novella jutott az eszembe az erősödő ünnepi készülődés láttán, hogy milyen drámai, jövőjét, létét meghatározó merész cselekedet előtt áll a hős, egyszerűbben: az ember, az emberke, s állt ötven évvel ezelőtt is. Mert nem kétséges, hogy sorsfordító döntésekből bőven kijutott az embereknek az 56-os forradalom alatt és után.
Az akkori nagy eufóriának, a kezdeti nagy egyet akarásnak ma már nyoma sincs. Igaz, akkor sem sokáig volt, talán a Rádió ostromáig. Ma erős kettős akarás van, eufória helyett pedig egészen másféle mámorok. És ma már az is tét, hogyan lehet méltó módon megünnepelni 1956-nak az 50. évfordulóját.
Már gyermekként, a hetvenes évek közepén megértettem, hogy egy ünnepi esemény hivatalos emelkedettsége nem a történtek mélyebb megértését szolgálja, csupán prezentáció, látványt teremt, olykor egészen ízléstelenül, közhelyek és jelszavak igézetében, öndelejező hamissággal. Minden ünnep halála a hivatalosság, a kirakatszerűség és rituálé, mely olyannyira mesterkélt, hogy már hatáskeltésre is alkalmatlan - megfosztva a lelki azonosulás lehetőségétől. Ikonokat láthatunk, és alig tudhatunk meg valamit az emberről, a személyes választások és döntések katartikus hatásáról, vagy személyes vállalásainak ellentmondásosságáról. A politikai pártok, de különösen a mindenkori hatalom nem véletlenül igyekszik kisajátítani a nép szabadságküzdelmének (1848-tól napjainkig) történelmi emlékeit, a volt és meglévő kultuszokat, hogy hivatalos szájjal szajkózva, hamis pátosszal üresítse ki eszméit, silányítsa kellékké nagyszerű tetteit és eszményeit. A kultuszképzés eleve csapdát rejt, mert nem nélkülözheti a megkérdőjelezhetőség problémáját; kik és hogyan teszik azt, amit tesznek. És aztán az egész ott válik hamissá, ahol tisztaságot próbál mutatni.
Az utóbbi hetekben néhányan úgy gondolták, hogy nemcsak emlékezésfolyam passzív résztvevőiként idézik föl a forradalmat, hanem a kormány elleni tiltakozásban, kollektív fölháborodásukban, majd az elszabadult indulatban, valami homályos, de közös akaratban újraélik a lázadást azzal, ha rendőrökre támadnak, és elfoglalják a köztévé székházát. Nálunk mindig valami valamire hajaz. Ez a brutális randalírozás azonban abszurditásában (ahogyan a szereptévesztés tudatzavarában ilyen mozzanat volt például a kollégáira támadó rendőr esete is) alapvetően és lényegiségében idegen 56-tól, ám - be kell látni - nem minden momentumában. Mert egyes történései mintha csakugyan ismétlődtek volna. Következő éjjel hívást kaptam, látom-e, mi történik a Köztársaság téren. És aztán az elkövetkező napokban is többen mondták, mennyire déja vu-érzésük volt, mikor kvázi ugyanazt láthatták, amit nemrég egy színdarabban láttak - székházat, ostromot, teret, csőcseléket. Ma már arról sem lehet hallgatni, hogy 56-ban is voltak atrocitások, csőcselék, s ennyiben a zavargások és a forradalom sötét pontja között mégiscsak vonható párhuzam. Most élő adásban közvetítették egy csoport "népharagját", zúzás közben volt látható a tömegpszichózis működése, hogy micsoda elemi erők törnek föl; támadnak, törnek, gyújtogatnak, hol áldozatként kínálják föl magukat a vízágyúnak, hol pedig "hősies" előretöréssel bátorítják a többieket az önjelölt vezérek. A dráma itt is, ott is dráma, épp annyira volt valóságos, mint amennyire színpadias. És hajnali 3 felé már csak abban reménykedhettem, a színpadi történések ismeretében, hogy nem lesz folytatása, hogy egészen mást hoz az új nap.
Az azóta eltelt időben folyamatos a történtek értékelése, magyarázata. Szakmai szempontból sem érdektelenek ezek a narratív megnyilatkozások és interpretációk, különösen akkor, ha azt legjobb narrátoraink és interpretátoraink teszik. Akik többnyire nem különböztetik meg az egyszerű és áttételes megszólalási módokat, vagyis a politika szimbolikus-allegorikus nyelvhasználatát és az egyszerű népnyelvet. Ezek nagyon gyakran csúsznak össze, s nem lehet a különbséget szimplán hazugságnak nevezni. A politikai kommunikáció addig maradhat sikeres, vagyis valamennyire közérthető, amíg nem mutatkozik nyilvánvaló ellentmondás nem is annyira a szavak és a tettek, mint a szavak és a gondolatok között. A nyelv önelbeszélő és önfeltáró, kicsit irodalmibban: önleplező és elhallgató. Egy és ugyanazon elbeszélés alapján befogadóként más-más történetet konstruálhatunk, azaz olvasóként vagy hallgatóként bizonyos jelzések alapján megszerkeszthetjük az elképzelt történetet. Ez az elképzelés szükségképpen fogja elfedni és elleplezni a történet más, a képzelettől független elemeit. S úgy látom, a legjobb narrátoraink és interpretátoraink valahogy erről nem vesznek tudomást, s elfogultságtól sem mentesen szólalnak meg. Nem kívülről és felülről nézik a dolgokat, hanem valami mellől, így erősítve az egyik vagy másik oldal tiszti állományát. A klasszikus elbeszélésmódokban a narrátor eltüntetése, az események "önelbeszélővé" tétele része volt a realista illúziókeltésnek. A narrátor tudása az elbeszélés során vált a mi tudásunkká is.
Ha alkotó módon viszonyulok egy témához, föltárul előttem a mögöttes tartalma. Így válik lelkileg átélhető élménnyé a választott téma, melyhez egyébként mindvégig kritikus viszony fűz. A kreatív módszer nem kisajátít, hanem valamit úgy tesz a magáévá, hogy többet próbál adni - nem az igazság birtokosaként, hanem esztétikai élményként újat. A megismerés akár elmélyültebb megértést jelenthet a téma közvetlen megélésénél vagy megtapasztalásánál, s ebben a szublimált valóságában áll össze az eszméktől eltávolított és a ráfogásoktól megtisztított egész.
Egy történelmi örökségen mindenki egyenlően osztozik. A kort megélők, majd ezt valahogyan túlélők, megalázva és megszomorítva, börtönbe zárva, vagy "csak" egzisztenciálisan ellehetetlenítve, belső ellenzékbe vonulva, avagy éppen megalkudva és kiegyezve az új hatalommal - mindenki egyformán örökös, kisajátíthatatlanul. Nincs, aki azt mondhatná, hogy 1956 az övé. Ezt az örökséget nem közjegyző osztja el a kedves vagy kedvetlen fiai között. 1956-ot szokták az írók forradalmának is nevezni. Úgynevezett fiatal íróként nem mondhatom magam "örökösnek", mert nekem könyveim és olvasmányélményeim vannak, fontosak éppenséggel Déry Tibortól, Örkény Istvántól vagy Zelk Zoltántól is. Tisztelet és megbecsülés jár azoknak, akik mertek bátrak lenni, akár írók voltak, akár mások. Az írók szerepvállalása abban a korban - s hogy mennyire más volt társadalmi megbecsültségük, státusuk, azt most nem is említem - nem minden tanulság nélkül való, kezdve az 1955-ös írómemorandumtól (a betiltások, az elhallgattatások és a cenzúra miatti nem nyilvános tiltakozás) a Petőfi Körön át az Irodalmi Újságban publikált versekig és más írásokig, egészen az 56 decemberében elfogadott Gond és Hitvallásig (a szép hitvallás patetikusan még beszél a 48-as forradalom örökségéről), majd ennek megtagadásáig, a kompromisszumokig, a bebörtönzésig. Az írónak csakugyan úgy kellene szabadnak lennie, ahogyan azt Örkény mondta: "Szabad voltam; úgy voltam szabad, mint a víz színén táncoló dugó."
Ahogyan a szeretetet sem lehet kitüntetni és kollektíven ünnepelni karácsony napjaiban, mert nem egyszeri alkalomként éljük meg, hanem folyamatosan élni próbálunk vele, a szabadság eszményével is hétköznapi módon kellene együtt élnünk, és azt demokrata módon gyakorolnunk. Tudva mindenkor azt is, hogy ha egy hatalom szent lenne, nem is lenne hatalom.
De a tények, úgy tűnik, sosem felelnek meg a valóságnak.

Papp András
(A szerző író)

2006. október 19. (HVG - Teljes kiadás)

Megszállottan mosolyogni - 1956 és a humor

Az ötven évvel ezelőtti ősz a humortörténelemnek is különleges időszaka. A forradalom szatirikus megközelítése egészen a legutóbbi időkig tabunak számított.
"Egy társaságban valaki politikai viccet mesél. Hatalmas nevetés, a mellette ülő férfi gurul a röhögéstől, majd megszólal: "Hát ez óriási volt! Fel is írom. Hogy hívják magát?" Az 1950-es évek elején keletkezett vicc a Rákosi-korszak keserű tapasztalatait sűrítette magába. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) ügynökei által begyűjtött vicceket, lefoglalt humoros röplapokat, följegyzéseket ugyanis előszeretettel használták fel büntetőperekben mint súlyosbító körülményt. Ahogyan egy másik korabeli történet is tanúsítja: "Nevetve jön ki egy büntetőbíró a tárgyalóteremből. Váltótársa épp szembejön. "Min nevetsz ilyen jót?" - kérdezi az. "Kitűnő viccet hallottam." "Mondd el nekem is!" - kéri a bírótárs. "Dehogy mondom! Most adtam érte három évet!""
Nem volt ez másként az 1956-os forradalom után sem. Egy december 3-án a fővárosban kiragasztott, humorosnak szánt álhirdetés lemásolása például - mely szerint "Keresek megbízható, minden házkörüli szolgálatra alkalmas miniszterelnököt. Feltételek: büntetlen előélet, szovjet állampolgárság, gerinc és jellem nem szükséges. Aláírás: Bulganyin és Hruscsov" - többhavi, felfüggesztett börtönbüntetést jelentett rajtakapott birtokosának. Az '56 röplaphumora című, a múlt hónapban megjelent kötet jegyzeteiből az is kiderül, hogy egy kórházban fekvő rokkantnyugdíjast egyebek mellett azért ítéltek el, mert naplóját - melyben a frissen megalakult Kádár-kormányt "szolnoki alkalmi kugli-klubnak" titulálta -,"bárki által hozzáférhető helyen" tartotta.
A falragaszokon és röplapokon olvasható, többnyire keserűen tréfálkozó hirdetések, kérdés-feleletek és csasztuskák jól látható, de nem kizárólagos formái voltak a korszak névtelen humortermésének. Az 1950-es évek legfontosabb - gazdagságában is megfoghatatlan - poénforrása ugyanis a csak szájhagyomány útján terjedő pesti vicc volt. Ezek egyike is a gondolatszabadság korlátozásán élcelődött: "Mit jelent az öt plusz kettes vicc? Öt évet annak, aki mondja, és kettőt, aki hallgatja." Nem ilyenekkel töltötték meg persze a kor hivatalos vicclapját, a legnagyobb újságpapírhiány idején is több mint 400 ezer példányban terjesztett Ludas Matyit. Az abban propagandaeszközként felhasznált humor határait a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) agitációs és propagandaosztályának egy 1955-ös feljegyzése is kijelölte: "Szatíránknak szeretnie kell vívmányainkat, és nem lehet ellenzéki, nem gúnyolódhat eredményeink felett."
A pesti vicc azonban, mint a rendszer hibáit kipellengérező mindenkori politikai (ellenzéki) humor, szükségképpen kívül maradt a nyilvánosság körein - hívta föl a figyelmet Katona Imre etnográfus egy, az 1990-es évek közepén megjelent viccgyűjtemény előszavában. Egy poén elsütése persze semmilyen korban nem számított ellenzéki tettnek, de minden bizonnyal "segített átvészelni a nehéz korszakokat, ezáltal a köztudatot megmentette a tartós eltorzulástól". A máig összegyűjtött, körülbelül öt és fél ezer politikai vagy közéleti vicc hozzávetőlegesen 1500 alapváltozatra vezethető vissza - írta az etnográfus. Legtöbbje variáció, amely nemegyszer utólag reflektál egy adott eseményre. A kései Kádár-kor kabarétréfái közül köszön vissza például az 1956-os év derekának feszült várakozásában született legendás párbeszéd: "Mondja, mi lesz? - "Hogy mi lesz, azt tudom. De hogy addig mi lesz...""
Egy döntően szóbeli műfaj pontos feltérképezése persze lehetetlen feladat - ismerte el Katona. Mégis a forradalom alatt született néhány olyan vicc, amelynek - a népköltészet sajátosan urbánus formájának is tekinthető műfaj esetében merőben szokatlan módon - a születési körülményei is ismertek.
Talán az egyik legelső - ma már emblematikusnak számító - esemény idején, a felvonulási téren álló Sztálin-szobor október 23-ai ledöntésekor jegyezték fel például az aktív résztvevők utóbb viccalapanyagul szolgáló, spontán beszólásait. Például a "Ne makacskodj, Jóska! Ideje lefeküdni!"; vagy a "Lángvágót neki! Ne sajnáljunk tőle még egy utolsó "Sztálin-műszakot""; illetve az "Üsd, vágd - már -, nem apád!" élcelődéseket. A csak többórás küzdelemmel eltávolítható monstrum ledöntése közben pedig tovább sorjáztak az aranyköpések: "Kemény legény vagy, Jóska, mert nehezebb feltörni, mint a húsvéti csokinyuszit!" A talapzaton még hónapokig látható volt a két törött bronzcsizma, de már másnap városszerte azzal oldották a feszültséget: "Ki várja legjobban a Mikulást az idén? Sztálin, mert már október 23-án kirakta a csizmáit." Utóbb, némileg továbbgondolva a szobordöntés következményeit, azt is latolgatták, hogy "Mi kerül a ledöntött Sztálin-szobor helyére? Egy szökőkút, hogy akik eddig nyaltak, eztán öblögethessenek."
Egy-egy politikai viccet olykor első megjelenése vagy feljegyzésének körülménye és időpontja tesz érdekessé. Örkény Istvánnak, az egyperces novellák atyjának korabeli naplójegyzeteiben olvasható például egy, az Üllői úti harcok során keletkezett vicc: "Kohn bácsi a Kilián laktanya előtt hajigálja a kézigránátokat a tankokra. Hívják, jöjjön be, harcoljon velük. - "Van eszemben! Végre megint maszek vagyok!"" Ezt a viccet szinte szóról szóra ismétli meg egy másik - évtizedekig rejtegetett s csak 1992-ben, A forradalom éve címmel kiadott - napló is. Zimándi Pius, az 1956-os év eseményeit aprólékosan feljegyző premontrei szerzetes a közhangulatot is jellemző apróságként csipegette fel a városban itt-ott hallott történeteket, vicceket és bonmot-kat. Ezek között olvasható eredeti változatában a forradalom talán legjellemzőbb, utóbb szimbolikussá vált figuráinak, a pesti srácoknak emléket állító viccek legtalálóbbja is: "Egy 13 év körüli fiú géppisztollyal, dereka körül kirakva kézigránáttal szalad az utcán. "Mi az, fiam, jönnek az oroszok?" - kérdi a fiút egy járókelő. "Dehogy az oroszok! A mama!""
Nem sok hasonló példát lehet említeni, mivel annak ellenére, hogy az 1950-es évek - évi 200-250-re becsült termésével - a politikaivicc-gyártás aranykorának számított, a forradalom alatt és az azt követő megtorlás első évében tizedére esett vissza az eredeti viccek száma. Jó darabig "nem működött az a fajta kesernyés, pesti zsidó humor sem, ami még 1944-ben is meg tudott szólalni" - emlékszik a HVG kérdésére Kállai István író. A viccre egyébként nemcsak az jellemző, ami benne van, hanem az is, amit kerül vagy kihagy. Míg a Rajk-perről a forradalom előtt több politikai vicc is születhetett - hívta fel a figyelmet Juhász László közíró az Új Horizont című folyóiratban négy éve megjelent viccgyűjteményének előszavában -, Nagy Imrén vagy a szabadságharcosok elleni megtorláson való humorizálás már tabunak számított. Úgy tűnik, hogy a viccek felszaporodása inkább a nyugodtabb, a pangás légkörének a kifejeződése - jegyezte meg e jelenségről Katona Imre. Mindenesetre a bukást követő depresszió időszakában született az az évtizedekig újabb és újabb szituációkban előkerült szólás, miszerint "a magyar értelmiség előtt két út áll, az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan".
1956 után a politikai humor más, kibeszélhető területekre húzódott. A levert forradalom helyett hálásabb téma volt például Kádár János kezdeti pártépítési nehézségeit kifigurázni: "Hogyan lehet az új MSZMP-be tagokat toborozni? Hát, kedvezményekkel. Aki egy új tagot toboroz, annak fél évig nem kell fizetnie tagdíjat. Aki kettőt, annak egy évig. Aki hármat, az már ki is léphet, ha akar. És aki négyet, az kap egy igazolást, hogy soha nem volt párttag." De a zaklatott társadalmi körülményeket mutatta az is, hogy csak 1958-ban jelentek meg újra a viccekben a korábban bevett, tipikus figurák: az okos Kohn, a furfangos cigány vagy a szókimondó Móricka.
A rendszerváltásig tabuként kezelt, azóta pedig inkább patetikus hangnemben megközelített forradalmi események hagyományos interpretálásain mostanában több alkotó is túllépni látszik. "A kételkedés és az irónia nem tűnik rossz alapállásnak '56-tal kapcsolatban sem" - fejtette ki a HVG kérdésére Mohácsi János rendező ez év végén bemutatásra kerülő új színdarabjáról. Az 1956/Őrült lélek, vert hadak című darabról - bár a rendező-társszerző nem kívánja lelőni a mű poénját - annyi tudható, hogy megpróbál átlépni az eddigi humorhagyományokon, amikor például a Nagy Imre halála előtti utolsó pillanatokat majd "minden tragikus abszurditásával együtt" ábrázolja. Igaz, ebben nem lesz úttörő, mivel a forradalom és a humor már egy 1994-ben megjelent regényben egymásra talált. "Tudod, hogy fogják emlegetni a történelemkönyvek október 23-át? - tette föl a kérdést Tibor Fischer magyar származású angol író A béka segge alatt című szatirikus regényében. - Az volt az a nevezetes nap, amikor a magyarok egyetértettek."

2006. október 19. (HVG - Teljes kiadás)

Áldozatok 1956-ban: egy sokáig titkos ksh-jelentés

Minden kétszázadik férfi életét vesztette Budapesten a 15 és 24 év közötti korosztályból az 1956-os harcok során. A legtöbb vér a VIII. kerületben folyt: az akkoriban mintegy 140 ezer lakosú Józsefvárosban fél évszázaddal ezelőtt összesen 435-en estek el az október 23-át követő négy hónapban. Országos viszonylatban a halottak 4 százaléka (97 személy) 15 év alatti gyerek, 18 százaléka (414 személy) pedig 20 év alatti volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által 1957. május 15-ei dátummal száz példányban elkészített, de "szigorúan bizalmas" jelzettel évtizedeken át titkosan kezelt, s a szaksajtóban csak a rendszerváltás után napvilágot látott jelentéséből. "Az október 23-ai és az azt követő eseményekkel kapcsolatos sérülések és halálozások" címet viselő, húszoldalas kiadvány az ellátott sebesültek számát országosan összesen 20 ezer, a dokumentált halálos áldozatokét 2502 főre teszi. A száraz tárgyilagossággal megírt jelentés szerint a sérültek háromnegyedén géppisztoly, géppuska, pisztoly vagy puska ütött sebet, egynegyedüket ágyúlövedék, illetve gránátrepesz érte.
A halálos áldozatok 78 százaléka a fővárosban (1945 fő), közel egynegyede (557 fő) vidéken esett el. A főváros akkori 22 kerülete közül a legtöbb áldozatot négy belső kerületben szedtek a harcok: a már említett Józsefváros után a Ferencvárosban 234, az Erzsébetvárosban 176 és a Belvárosban 106 személy pusztult el. A külső negyedek közül a XX. és a XXI. kerületben haltak meg a legtöbben - a "vörös Csepelen" fővárosi viszonylatban is kiugróan magas (13 százalékos) volt az általános iskolások száma a halálos sebet kapottak között. "Azokban a kerületekben, ahol magasabb a 15 éven aluliak és az 50 évnél idősebbek aránya, a sérüléseket nagyobbrészt akna- és ágyútalálat okozta, ahol a 15-24 évesek aránya magasabb, a halálozások főleg kézifegyverektől eredtek" - magyarázta a halálos áldozatok sérüléseinek kerületenként eltérő arányát annak idején a KSH. A vidéki városok közül a legnagyobb veszteség Mosonmagyaróvárt és Salgótarjánt, vagyis az erőszakszervezetek sortüzei által leginkább sújtott településeket érte, e helyeken összesen 50, illetve 46 halottat regisztráltak 1956. október és 1957. január között. A 3 ezer hazai helység közül egyébként 141-ben jegyeztek fel halálesetet a forradalmi események során, Veszprémben például 29-en, Miskolcon és Kecskeméten 25-25-en, az akkoriban éppen Dunapentelének nevezett mai Dunaújvárosban 21-en vesztették életüket. A forradalom veszteséglistája az első napokban volt relatíve a leghosszabb: október 24-én és 25-én több mint négyszázan vesztették életüket az országban, mindenekelőtt a főváros VII. kerületében. Véres volt a leszámolás azonban az orosz tankok bevonulása után is: november 3-a és 9-e között országszerte több mint hétszázan pusztultak el a harcokban. A vidéki körzetek közül a felkelés a legtöbb halálos áldozatot Pest (68 fő), Bács-Kiskun (64) és Győr-Sopron (62) megyében szedte, de ugyancsak sok volt a halott Komárom (53), Nógrád (52), Fejér (50) és Veszprém megyében (42) is - olvasható a történész körökben mindmáig mértékadónak tekintett (s az "ellenforradalom" kifejezést egyetlen helyen sem használó) KSH-jelentésben.

2006. október 19. (Kisalföld)

Forradalomra emlékezik az egyetem
A Nyugat-Magyarországi Egyetem az 1956-os forradalom 50. évfordulóján közös ünneplésre vár mindenkit. A programok október 20-án, pénteken 16 órakor a Vér nélküli forradalom Sopron, 1956 című emlékkiállítással kezdődnek a Lábasházban.
Október 23-án, hétfőn 17 órakor emlékműavatás lesz a botanikus kertben, majd rendőri felvezetéssel fáklyás felvonulás a Hűségkúthoz, ahol fél hétkor kezdődik a megemlékezés. Október 24-én, kedden 10 órakor a GYIK színháztermében tartják a díszünnepséget, itt mutatják be a Forradalom vér nélkül - Sopron 1956. című filmet. Ezután emléktáblát avatnak az ünnepségnek helyet adó épület falán. Délután 4 órakor az 1956-os bányamérnök hallgatók tiszteletére avatnak emléktáblát a közgazdaság-tudományi kar falán (Erzsébet utca 9.). 17.00 órakor a GYIK színháztermében mutatják be ifj. Sarkady Sándor: A soproni MEFESZ az 1956-os forradalomban és dr. Illyés Benjamin: Soproni diákok voltunk... című könyvét. 18.00 órakor az egyetem művésztanárainak kiállítása nyílik a GYIK konferenciatermében. Majd 18.45-kor kezdődik az ünnepi műsor, irodalmi-zenei összeállítással tisztelegnek a forradalom hősei és áldozatai előtt.

2006. október 19. (Fejér Megyei Hírlap)

A mi ötvenhatunk
A forradalom fehérvári eseményei itt napról napra nyomon követhetőek

Székesfehérvár - Hátborzongatóan igaz, ma is aktuális, a kiállításnak címül is szolgáló Márai- verssorokkal vette kezdetét tegnap az 1956-os emlékkiállítás. A csodát most is ők vigyázzák című tárlat az Országzászló téri múzeumépületben látható.
Az első teremben szolid elrendezésben világháború utáni újságoldalakkal indul az emlékkiállítás, hogy aztán a nagyobb teremben amolyan tér a térben hangulat telepedhessen a szemlélődőre. A kiállítást rendező dr. Demeter Zsófia történész és a látványt megtervező Horváth János képzőművész láthatóan mindenre ügyelt, a helyi események naponkénti időrendi bemutatásától kezdve addig, hogy a falakon bemutatott korabeli fotókat alul piros és fehér krizantémok keretezzék. Közlésként, vagy áthallással, de szimbólumok sora. Ennek is köszönhető, hogy a többek magángyűjteményéből, valamint a püspökségi levéltár, a városi levéltár és a megyei könyvtár dokumentumaiból összeállított anyag előtt oly hosszasan, elgondolkodva áll meg a látogató. Főképp, mert a falakon az 1956-os forradalom székesfehérvári eseményeinek dokumentumai, vagyis a mi helyi történelmünk egy korszaka látható.
Warvasovszky Tihamér polgármester köszöntőbeszédében elmondta: 1956 a magyar egyet akarás, együvé tartozás kitörölhetetlen, megismételhetetlen példája. Mindenkinek megvan a maga 56-a - mondta.
Az anyag jelentős részét kitevő korabeli fotók mellett a kiállítás készítői például bélyeg-, valamint érmegyűjtők 56-hoz kapcsolódó tárgyait is begyűjtötték. A téma iránt érdeklődő iskolai osztályok pedig akár a helyszínen vetíthető dokumentumfilmekből is megismerhetik e jelentős időszakot, s helyi történéseit.

2006. október 19. (Fejér Megyei Hírlap)

A forradalmak tovább élnek
Hiteles történelmi leltárt készítettek fiataloknak az ötvenhatos események megítéléséről

Székesfehérvár - Mert egy nép azt mondta: elég volt - ezzel a címmel rendeztek tegnap konferenciát a városházán. Az előadók az ötvenhatos forradalom előzményeiről, győzedelmes napjairól, leverésének okairól és megítéléséről beszéltek a többnyire fiatalokból álló közönségnek.
Milyen diktatúra az, amelyik engedi az ellenállóknak, hogy transzparensekkel, zászlókkal az utcára vonuljanak, és hagyja, hogy megdöntésére szervezkedjen? - tette fel a kérdést Szakolczai Attila, az 1956-os Intézet történésze előadása kezdetén, érzékeltetve, hogy az öntudatra ébredés nem 1956 októberében kezdődött. Az előzményt 1953-ban, Sztálin halála után kell keresni. Ettől kezdve erősödött meg párton belül a változást követelők tábora, ami később elvezetett a diktatúra összeomlásáig. A Magyar Kommunista Párton belül négy jól elkülöníthető csoport alakult ki - mondta előadásában Szakolczai. A Rákosihoz még mindig hű ortodoxok, akik úgy álltak ki népvezérük mellett, hogy kritikával kezelték tetteit, különösen a Rajk-per megítélését, de úgy tették ezt, hogy személyének nagysága ne szenvedjen csorbát. Nagy Imre köré szerveződött a reformszocialisták csoportja, akik ugyan érdemi változásokat akartak, de lassabb átmenettel az emberarcú forradalmat képviselve. A harmadik a pusztán elégedetlenek csoportja volt - ide tartozott Kádár és Marosán is -, akik csak mérsékelni, de nem megváltoztatni akarták a rendszert. Ezeken a körökön kívül helyezkedett el az úgynevezett mocsár, akik határozott politikai eszme nélkül csapódtak valamelyik csoporthoz. A párt megosztottsága miatt a magyar sztálinista hatalom 1956 októberére annyira meggyengült, hogy képtelenné vált a hatalom fenntartására, míg a társadalmi elégedetlenség eljutott arra a pontra, hogy már nem akart élni egyetlen réteg sem abban a rendben, amit rájuk kényszerítettek. Nőtt az elégedetlenség vidéken éppúgy, mint a munkások között, Szakolczai szerint tehát nem igaz, hogy 56 az értelmiség és a diákság forradalma volt. Állítását egy nemrég feltárt dokumentummal támasztotta alá, eszerint Marosánt meghívták egy munkásgyűlésre, és az ott felolvasott negyven kérdésből tizenhat szerepelt a műegyetemisták követeléseiben is.
A párt tagjai között az összefogás az októberi forradalom idején született újra, amikor belátták, ha együtt nem tudnak kiutat találni a helyzetből, más veszi át a hatalmat. Kevésbé ismert tényt tárt fel Szakolczai: október 27-én Nagy Imre Kádár társaságában ugyanis felkereste az SZKP hazánkban tartózkodó tagjait, akiktől jóváhagyást kaptak a fegyveres megoldás helyett a politikai tárgyalások megkezdésére. Nagy Imre ezt követően jelentette be másnap, hogy a szovjet csapatok elhagyják az országot, de ekkorra már a sztálini diktatúra minden monopóliuma megszűnt, a szétesés határára sodródott a Kommunista Párt és ekkor már a sajtó is a forradalmi erők hatalmába került, új tálalásban közvetítve a forradalmi eseményeket. Nagy Imre ennek tudatában fogadta el a többpártrendszer gondolatát október 30-án, és döntött úgy az SZKP is, hogy támogatja Nagy Imre kormányát. Másnapra azonban Hruscsov megváltoztatta álláspontját, közrejátszott ebben a szuezi válságon túl Jugoszlávia és Kína ellenállása, valamint azok a rémhírek, amelyet a Szovjetunióba menekülő államvédelmisek jelentettek a magyarországi lincselésekről, megcsonkított szovjet katonákról, feldúlt szovjet katonai sírokról, ledöntött háborús emlékművekről, a fasisztoid ellenforradalmi veszélyről. Szakolczai szerint végül ezért indult meg Magyarország ellen a hadművelet, visszavonva az október 23-a óta hazánkban tartózkodó kis létszámú, rosszul felfegyverzett csapatokat, hogy helyükre kidolgozott haditerv szerint modern fegyverekkel ellátott páncélosokat vethessenek be.
A forradalom politikai és hadtörténelmi összefüggéseit keresve Horváth Miklós hadtörténész előadásában azt vezette le, hogy miért nem állja meg a helyét az a megállapítás, miszerint Magyarország nemzetközi jogi státusa 1956-ban független állam volt. A Varsói Szerződés aláírásának pillanatában, 1955. május 14-én végérvényesen létjogosultságot kapott az egyébként is nyilvánvaló tény, hogy minden lényeges magyar kérdésben Moszkva dönt. A szovjet csapatok behívása a magyar és a szovjet politikai vezetés közös egyeztetésével október 25-e után folyamatosan történt - állítja Horváth Miklós -, akkor már más cél nem lebegett a Kommunista Párt előtt, mint a hatalom megmentése. Azonban ahol a politikai elit válságban van, az az erőszakszervezetekben hatványozottabban jelenik meg - értékelte a korszakot a hadtörténész szemével. Komoly kritikával illette a magyar vezetést, hogy nem tartotta magánál a tűzparancs engedélyezésének jogát, a helyi parancsnokok egyéni döntései miatt történhettek meg a Budapesten és vidéken is a vérengzések. A korabeli dokumentumokból kiderül, hogy a szovjet vezetés október 31-én még a helyzet konszolidálására alkalmasnak tartotta Nagy Imrét, viszont azt is megállapították, hogy nincs mögötte kellő fegyveres erő. Nem egy időben indult el az invázió, viszont november 4-re tizenhét korszerűen felszerelt hadosztály 60-65 ezer harcoló katonája kezdte meg a Forgószél elnevezésű hadművelet végrehajtását, a forradalom vérbefojtását Magyarországon. Nagy Imre ekkor még kétségbeesett kísérletet tett hazánk semlegességének kikiáltására, de az orosz tankokat már nem tudta megállítani. Az eredmény: a háború után Magyarország újra romokban. 2500 magyar halott, 20 ezer sebesült, 200 ezer magyar idegen országba menekült, 20 ezer embert zártak börtönbe, 229-et kivégeztek, ezzel szemben 700 orosz katona vesztesége a forradalom leverésében.
Székesfehérvár és Fejér megyei forradalmi szerepét Csurgai Horváth József levéltárigazgató értékelte. Az előzményekről elmondta, hogy már az 1945-ös országgyűlési választások megpecsételték a város életét, amelyen 7 százalék alatt volt az MKP támogatottsága. Korabeli ÁVH-jelentésből idézett, ami szerint tovább rontotta a város megítélését, hogy püspöki székhelyként erős klerikális befolyás éreztette hatását, például az egyházi iskolák államosítása váltott ki komoly ellenállást. Az agrárközpontnak számító városban a beszolgáltatások megszigorítása is ellehetetlenítette a gazdák helyzetét: 70 gazdából 18 nem tudta teljesíteni a rá háruló terheket. Példaként hozta Csurgai a 71 éves özvegyasszony, Farkas Mihályné esetét, akinek 314 darab tojást és 6 kiló baromfihúst kellett volna beszolgáltatnia, de mivel nem tudta, négy havi börtönre, 600 forint pénzbírságra és hat kataszteri hold szántóföld elkobzására ítélték. Idős korára tekintettel a börtönbüntetést eltörölték, viszont 27 500 forintnyi ellenértéket vettek el tőle a tojás és baromfihús be nem szolgáltatása miatt.
A budapesti események hatottak Fehérváron is, október 27-én jött létre a Székesfehérvári Nemzeti Bizottság, ami gyakorlatilag átvette a városi tanács jogkörét. A forradalom idején több önigazgatási szerv jött létre a városban, főbb követeléseik között szerepelt többek között az AVO feloszlatása, a Fehérváron is állomásozó szovjet csapatok kivonása, a többpártrendszer bevezetése, a nemzetőrség megszervezése, új kormány létrehozása, a munkabérek rendezése és a beszolgáltatások eltörlése. Csurgai Horváth József kiemelte, Székesfehérváron azért nem történt komolyabb atrocitás, mert valamennyi forradalmi önigazgatási szerv együtt tudott működni, a forradalmi eszmék szellemében.
1956 világpolitikai megítélése kapcsán Pozsgay Imre előadásában azt mondta, nem aránytalanság világtörténelmi jelentőségűnek nevezni forradalmunkat. Az előzmények között nevezte meg a Jaltai megállapodást, a hadizsákmányként kezelt Lengyelországot, Csehszlovákiát és Magyarországot, amely országokban szakadatlan ellenállást váltott ki, hogy olyan térséghez csatolták őket, amelyhez szervesen soha nem kapcsolódtak. Mint mondta, a Jaltán kapott hadizsákmány lett Szovjetunió végzete, felbomlásának elindítója.
A Szovjetunió a magyar forradalmat soha nem heverte ki. Az egykori művelődésügyi miniszter 1956 megítélése mellett a forradalom utóéletéről is vallott személyes hangú előadásában, mint koronatanú. Önmagával szemben való törénelmi leszámolást végzett - mondta. Ő kezdeményezte 1988-ban annak a történelmi bizottságnak a létrehozását, amelynek feladata volt Berend T. Iván akadémikus vezetésével feltárni 1956 valóságát. A bizottság az elkészült tanulmányt a Központi Bizottságnak akarta benyújtani, ő azonban kihasználva, hogy egyedüli cenzora, Grósz Károly külföldön tartózkodott, 1989. január 28-án bejelentette a Kossuth rádió 168 óra című műsorában a vizsgálat eredményét, hogy 1956 nem ellenforradalom, hanem forradalom volt, egy megalkuvó rendszer elleni tiltakozás. Ez puhította fel a talajt, és kezdődhettek meg a tárgyalások a rendszerváltoztatásról.
És ekkor hitték el végre az emberek, hogy valóban megérett az idő a változtatásra.

2006. október 19. (Magyar Narancs)

A feladott forradalom

Az 1-es metrót máig is "millenniumi földalatti vasútnak" hívjuk. Mert ez a neve, becézve: "milfav". Ennyi biztos, hogy megmaradt a millennium ünnepéből, persze más is. És megmaradt az 56-osok újratemetése - nem túl sok minden az ünnepeink után. De mi marad majd az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának ünnepéből? Pár nappal 23-a előtt, úgy tűnik, csak a szégyen. A szégyen.
Basescu román köztársasági elnök és Villepin francia miniszterelnök már lemondta a részvételt. Ja, fontos dolguk akadt. De a kormányszóvivő sietve megnyugtatott, így is 56 nemzetközi klasszis jön. De mire jönnek e magas vendégek mihozzánk? Ötvenhatra emlékezni, leróni tiszteletüket előttünk, mindazért, ami akkor itt esett (beleértve azt is, ami azóta, hisz most jönnek).
1956 mai önmagunknak olyan fontos, mint egy falat kenyér. Az vagyunk mi (már a legjobb pillanatainkban): 1956. Azért tartunk itt, mert volt 1956. Azért tartunk itt?
Az 1956-ról való őszinte beszéd egységes és elsöpörhetetlen óhaja miatt váltottunk rendszert (s ha erre valaki azt mondja: meg azért, hogy olyan jól éljünk, mint Ausztriában, hát a "meg"-ben téved, a kettő elválaszthatatlan).
Most azonban itt állunk hülyén, ide trombitálva a világpolitika összes díszpintye (szerintünk - legalább az újságolvasók közülük - azért aggódnak kicsit). De mi az a mi aggodalmainkhoz képest - maximum kalandturizmus. Mert mi várja itt őket? Pár száz sorsüldözött tüntető, zsebükben a törvény adta jogaikra alapozott gyülekezési engedély - pont a központi ünnepség helyére és idejére (konkrétan október 25-ig). És az ország - legalábbis önközlései szerint - felét képviselő politikai alakulat, a Fidesz meg valahol a főváros más helyszínén. Nyilván azért kell külön ünnepelniük, mert mást ünnepelnek, mint emezek - meg persze azért, hogy "mondjon le!". De ez csak az előbbiek következménye! Miszerint az egyik - már tizenhat éve - arról beszél, hogy a kor haladó baloldala lépett akkor fel, a másiknak pedig - már tizenhat éve - Nagy Imre is csak egy bolsi. Holott 1956-ban egyet akart az ország, meg 1989-ben is. De azóta sem akar egyet. Legszolidabb számítások szerint is inkább kettőt. De akkor mi a szentséges szűzmáriát ünneplünk? A naptárat? Hogy eltelt ötven év? Oh, igen, azt lehet, csak azt is hülyeség, mert van egy érvényes naptár meg egy csomó érvénytelen.
Ám Magyarország mintha épp érvényben lévő naptárát veszítette volna el, pont azt, amelynek mérvadó tájékozódási pontja 1956 októbere. Nem csak a mi számunkra, de az egész haladó világnak is - végre ezt ünneplendő jönne ide a sok állami vezető. A mai Magyarországnak azonban minderről, úgy tűnik, halovány dunsztja sincs. Alkalmatlan momentán 1956 megünneplésére, s nem is nagyon látszik törni magát ezen (s ezt pont azok - például a magunk - nevében állítjuk, akik kikérhetnék maguknak, akiknek számít 1956; esküszünk, még mindig többen vannak, vagyunk: itt is, ott is). Ám a jelenlegi Magyarország (benne mi is, az említettek is) bizonyos politikai tényezőinek épp aktuális érdekei miatt lemondott 1956-ról, mintha az olyan lenne, hogy ha kell, előhúzhatjuk a sifonérból. Most a cirkusz kell. Vigyük a meghívott magasságokat a fővárosi nagycirkuszba, és szégyelljük magunkat!

2006. október 19. (Figyelő)

1956 képei
Hermann Irén

Nézőpontok, ahonnan még nem láttuk 1956-ot: egy Amerikában élő professzor, egy bécsi és egy angol újságíró szemszögéből, egy 12 éves fiú naplójából és a korabeli röplapok fanyar humorán keresztül.
Erich Lessing: Séta a Sztálin szobor talapzata előtt. Mind mankót nyújt, hogy jobban megértsük az 50 éve történteket, avagy még inkább elbizonytalanodjunk abban, amit eddig tudtunk arról, mi is kezdődött 1956. október 23-án.
A forradalom leverése után Amerikába menekült Charles Gati 21 éves volt, amikor elhagyta Magyarországot. Ötven évvel később, és számos, korábban titkosított dokumentum megismerése után döntött úgy: elmondja, ő hogyan is látja, mi forgott kockán 1956-ban. Vesztett illúziók című írásában Moszkva, Washington és Budapest szemszögéből láttatja az eseményeket. Nem fél kimondani: szerinte a forradalmárok irreális céljai lehetetlenné tették a sikert. Segít belelátni abba, hogy a szovjet hatalom nem volt egyértelműen a beavatkozás mellett, és kevésbé radikális követelésekre talán enyhített volna a diktatúrán. Hogy Nagy Imre és társai képtelenek voltak kordában tartani és ésszerű határok közé terelni a lázadókat. Leszögezi azt is! , hogy az Egyesült Államok - hiába hangoztatta melléállását - soha nem tervezte, hogy tényleges segítséget nyújtson a távolról tisztelt magyaroknak.
Hasonló a nézőpontja, mégis más a következtetése a szintén a forradalom után disszidáló Paul Lendvainak. Az 1957 óta Bécsben élő újságíró szerint az '56-os forradalom 'győzelmes vereség' volt, és 'kanyargós és ellentmondásos politikai pályafutásától' függetlenül csak csodálattal tud adózni Nagy Imrének, 'e kommunista hazafinak'.
Bob Dent angol író és szerkesztő viszont csak 1986 óta él Budapesten. Fővárosunkról többnyire idegenvezetői szemmel írt (több útikönyve mellett gyakran idegenvezetőként is dolgozik), és ezt a látásmódját akkor sem dobta sutba, amikor úgy döntött, az 56-os eseményeket azok legfontosabb helyszínein keresztül mutatja be az évfordulóra megjelent könyvében.
Ha unjuk a felnőttek világát, feltétlenül vegyük kézbe Csics Gyula '56-os naplóját. A forradalom idején 12 éves kisfiú haditudósításnak is beillő, képekkel, részletes leírásokkal ellátott emlékei az 1956. október 23-a és 1957. március 15-e közötti időszakra engednek bepillantást egy kiskamasz forradalmi gondolataival.
A visszaemlékezéseknél élesebb lenyomatot hagytak maguk után az 1956-os röplapok frappáns szövegei: a 'Megy a rendszer, jön a rendszer, majd megbolondul az ember...', vagy a 'Hívás nélkül házhoz! lövünk', illetve a Szózat átirata: 'Hazudnak rendületlenül / Fülednek óh magyar, / Bölcsődtől sírodig / A kötvény eltakar. / A bölcs kopasz fejénél / Nincs számodra más fej, /Ávóstól óvjon sors keze, / Itt nyalnod vagy halnod kell!'
A forradalom objektív tekintettel: Műcsarnok - Nyitva: október 15-ig

2006. október 19. (Figyelő)

Szolidáris idők
Görgey Gábor

Micsoda nyár volt, 1956 nyara! Forró, nem csak a nyártól, hanem a politikától is. Személyes élettörténetemben is csupa fordulat. Megszabadulva '53 nyarán - az első Nagy Imre-kormány amnesztiájával - a kitelepítés kényszerlakhelyétől, a fővárosba mégsem költözhettem vissza, mert ehhez letelepedési engedély kellett, azt pedig a magamfajta osztályellenségnek nem adtak. Megnősültem, de nem lakhattam feleségem és anyósom lakásában, csak illegálisan, villámgyors elbújásra készen. Mert nem egyszer csengőfrász ébresztett bennünket éjjel kettőkor, rendőrjárőr ellenőrizte, nem alszom-e legális feleségemnél illegálisan. 1956 nyarán azt is megkaptam: a letelepedési engedélyt. Nekem a szovjet XX. kongresszus és a Sztálint leleplező Hruscsov-beszéd mellett ez volt a legfontosabb világpolitikai esemény: frász nélkül aludni a feleségemmel.
Fotó: Kovács Ferenc, MTI Ezen a forró nyáron már tagja lehettem a Művészeti Alapnak (óriási dolog volt!), így a szigligeti alkotóházban nyaraltunk. Ott ült mindenki a társalgó rádiója körül, amikor bejelentették, hogy Rákosi Mátyást a Politikai Bizottság leváltotta. Ordítva táncoltuk végig az egykori Esterházy-kastélyt: 'Rákosit kirúgták! Rákosit kirúgták!' Az élujjongó persze az Írószövetség egykor harcos pártitkára volt, a Szép Ernő-legendák egyik szereplője. Észak- és Dél-Korea háborúja idején magához hivatta az érzelmes versek szelíd költőjét, akinek egykori hírnevére nem sokat adott a népi demokrácia zord kultúrpolitikája, és aki akkoriban csak így mutatkozott be: 'Szép Ernő - voltam' A pártos párttitkár felszólította az öregurat: 'Szép elvtárs! Írja alá a tiltakozást, melyben a magyar írók elítélik az amerikai imperialisták orvtámadását a testvéri Észak-Korea ellen!' Mire Szép! Ernő szelíden félrehajtott fejjel azt monda: 'Kedveském, én aláírhatom, de a városban azt beszélik, hogy mi kezdtük!'
Azon a forró nyáron forrt az Írószövetség is, hiszen a Petőfi-kör mellett ez volt a legfőbb műhelye az eseményeknek. A Rádió ostroma után pedig a Bajza-utcai Írószövetség szellemi főhadiszállássá alakult. Naponta születtek a memorandumok és közlemények, különösen a Kossuth téri ávós vérengzés után. (Ekkor lett élete végéig családtagunk az a fiatal vizsla, akit egyik barátom hozott fel hozzánk, zokogva, mert a Kossuth téri borzalom tanúja volt, és menekülőben csapódott hozzá a gazdátlan vizslakutya.) Gyalog szinte naponta bekutyagoltam (ha már kutyám volt) az Írószövetségbe, ahol akkor történelmet írtak. Illyés Gyula, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Tamási Áron, Németh László, és sokan mások írták ezt a történelmet.
Egy napon ponyvás Csepel teherautó állt meg az Írószövetség előtt, zsúfolásig megrakva pucolt libával: a vidék ajándéka a mag! yar íróknak a szabadságharchoz. Ez is '56 része! A nemzeti-társa dalmi szolidaritás, a nem csak szólamokban megnyilvánuló segíteni akarás. Ugyanúgy része, mint a pékek ingyen kenyere, a bezárt üzletek töretlen kirakatai, és az utcán a nyitott dobozok, tele az adakozók pénzével a sebesülteknek. Senkinek se jutott eszébe kilopni akár egy forintot is.
Amikor a hazaérkezésemért mindig aggódó asszonyok megláttak, hónom alatt a libával, nem hittek a szemüknek. 'Mit bámultok? Írószövetségi liba!' - mondtam magától értetődően. Diadalordítással láttak neki a trancsírozásnak, Zénó kutya is komoly érdeklődést mutatott. (Így neveztük el, az ógörög filozófusról, Éleai Zénótól.) Lett libanyak-leves, ludaskása, rengeteg lesütött comb és libamell, főként pedig töméntelen libazsír - jó hájasra tömött liba volt szegény -, a sárgán virító gyönyörűség mélyén pedig máj szunnyadt. Elég szűkös szegénységben éltünk akkoriban, nagy dolog volt ez a liba. A magyar vidék jóvoltából el voltunk látva a forradalom alatt fejedelmien. Még Zénó kutya is! .
Életem első kis verseskötete, melyre annyira vártam a nehéz évek hányattatásai után, mikor jelent meg? Természetesen 1956 októberében! Nem állítanám, hogy egy ország érdeklődése kísérte. Nem figyelt rá a kutya sem. (Legfeljebb Zénó kutya.) De azt mondom: bár ez a kis könyv lett volna az egyetlen áldozata ama ezerszer áldott októbernek!

2006. október 19. (Figyelő)

Elvonulók
Vértessy Péter, Gyévai Zoltán, Szászi Júlia

Amióta az amerikai Time magazin minden esztendő­ben megválasztja az év emberét, Magyarországnak kétszer jutott az a dicsőség, hogy hazánkfia jelent meg a lap címoldalán. Először 1956-ban, amikor a 'magyar szabadságharcos" emlékeztette az olvasókat az év legdrámaibb eseményére.
Másodszor pedig 1997-ben történt hasonló: Andy Grove, a számítástechnika világméretű térhódítását lehetővé tevő Intel egyik alapítója került címlapra - aki 1956-ban a forradalom leverése után emigrált az Egyesült Államokba. A közgazdász professzor Kornai János itthon maradt, s a rendszer tiszta logikájú és kérlelhetetlen bírálójaként tett szert világhírnévre. Ám az ország 1956-ban mintegy kétszáz­­­ezer szülöttét veszítette el, köztük nem egy Andy Grove-hoz hasonló tehetséget. Azok közül, akik új hazát választottak maguknak, sokan ott is sikeres életpályát futottak be, és méltán vívtak ki maguknak nemzetközi elismerést.
Brit háttérrel ugyan, de Közép-Európában lett sikeres üzletember Tarnóy Péter, aki eddig mintegy 2 milliárd dollár befektetéshez segítette hozzá a régiót. Fotó: Dömötör Csaba

Egy magyar Churchill-rokon
Sajátos megbízatást kapott 1956. október 23-án Tarnóy Péter, a keszthelyi agrártudományi főiskola elsőéves hallgatója. A gyakorlati stúdiumok keretében egy tehenet kellett átvinnie a város túlsó végébe, egy bikához. A forradalom kitörésének napján így nem sok köze volt az eseményekhez. Később viszont már részt vett például a helyi laktanya megrohamozásában, ahol fegyverekhez és lőszerhez jutottak. 'Aztán elmentünk géppisztollyal vadászni. 1956-ban tanultam meg, hogy géppisztollyal nem lehet nyulat lőni' - mosolyog egykori önmagán, jelezve, hogy nem sorolja magát a forradalom hősei közé.
Rövidesen két öttusázó érkezett Budapestről. Az osztrák határ felé tartottak, s hívták az akkoriban szintén a magyar öttusa egyik reménységének számító Tarnóyt és barátait, hogy tartsanak velük. Eredetileg csupán azért csatlakozott hozzájuk, hogy két hétr! e meglátogassa Németországban élő édesapját, ha már úgyis szünetel a tanítás. Csakhogy Ausztriában találkozott néhány angol diákkal, s végül Nagy-Britanniában kötött ki. Szerencséjére. A szigetországban ugyanis igen jó esélyekkel indult, hiszen nem kevesebbet mondhatott el magáról, mint azt, hogy távoli rokonságban áll a Churchill-családdal. 'Én sohasem voltam ezért például menekülttáborban. Egyetemre jártam, bekerültem Cambridge-be, de nem tetszett. Egy öttusázó és Cambridge, ahol még a vívóélet sem elég erős és túl sok a klór az uszodában? Azt már nem. Így hát otthagytam, Londonba jöttem, ahol egy csodálatos vívóedző keze alá kerültem. Imreghy Bélának hívták' - idézi fel nagy-britanniai beilleszkedése időszakát.
A londoni tanulmányokat amerikai egyetem követte, ahol előbb élelmiszer- és gyógyszervegyészetet, majd vegyipari gépészetet hallgatott. Angliába visszatérve, 1965-ben helyezkedett el a világ akkori legnagyobb élelmiszer-, gyógyszer- és vegyipari! gépgyártó csoportjánál, az APV-nél. Ott rövidesen felfigyeltek arra, hogy a magyar fiatalember milyen sok nyelven beszél, és 1967-ben rábízták az APV kelet-európai képviseletét. 'Fiatal voltam, egy fillér nélkül, abban az évben nősültem, a feleségem pedig még Oxfordban tanult' - emlékszik vissza, mennyire váratlanul érte, hogy az övé lett egy ekkora képviselet.
Pozsonyba költözött, abban bízva, hogy a dubceki reformok nyomán létrejöhet egy legalábbis semleges Csehszlovákia, ahol jól lehet majd dolgozni. 'Ezt sokan nem értették. Akkor, amikor mindenki menekül innen, pláne a prágai tavasz bukása után, mit akar itt ez a pasas? Biztosan angol kém' - tekint vissza Csehszlovákia négy évtizeddel ezelőtti viszonyaira, amelyekhez hozzátartozott, hogy tudta: szlovák alkalmazottai, egy kivétellel, mind besúgók voltak. Kezdetben egyszemélyes céget állított fel Pozsonyban, és onnan kereskedett régió-szerte 'anyavállalata' gépipari berendezéseivel. Magyarországra is sokszor utazott, amíg 1969-ben ki nem tiltották ! a hatóságok. Csak 1974-ben kapott újra vízumot, de 1977 és 1982 között ismét persona non grata lett. Csehszlovákiában viszont 1973-ban egy hetet egyenesen vizsgálati fogságban töltött egy börtönben, mert a hatóságok változatlanul azt gyanították, hogy angol kém. Végül szerencsésen megúszta a letartóztatást. 'Amikor belátták, hogy ez nem igaz, azzal eresztettek el: ne szóljak senkinek erről az epizódról, és ha nem pofázok, akkor hagynak dolgozni.' Sőt, adtak neki egy telefonszámot is, hogy azt hívja fel, ha baj van. Így amikor valami helyi káder akadékoskodott, tárcsázta a számot, és két állambiztonsági ember jelentkezett nála. 'Amikor aztán a csehszlovák kormány 1992-ben összehívott egy körülbelül 40 fős nemzetközi kerekasztalt, ahol jelen volt az akkori pénzügyminiszter és Václav Klaus akkori kormányfő, mostani cseh elnök is, látom ám, hogy az én kémelhárító emberem ül ott kettejük között! Akkor tudtam meg, hogy Jozef Löbl a neve, és a privatizációval fog! lalkozik' - szolgál némi személyes adalékkal a csehszlovákiai re ndszerváltásról.
A Tarnóy vezette APV Paratech hivatalosan a brit APV leányvállalata volt, de 1967-től lényegében önállóan működött, s az anyacég - majd mellette később más társaságok - régiós képviseletét látta el. Az első angol-magyar közös vállalatot, az APV Ungarót - amelyben a tekintélyes gépgyártó kapacitással rendelkező Tatabányai Szénbányák volt a magyarországi partnere - 1982-ben hozta létre. Majd két évvel később jött egy visszautasíthatatlan ajánlat: az anyavállalat mesés összegért - ráadásul Tarnóy minden feltételét elfogadva - felvásárolta a cégét.
Miután így 'felszabadult', 1988-ban résztvevője lett a kommunista blokk első külföldi többségű privatizációjának, a Ganz-Mávag vasúti járműgépgyára eladásának. Ettől kezdve pedig egyik befektetés követte a másikat. Ő kalauzolta ide többek között a világ legnagyobb pulyka-feldolgozóját, a hazai fogyasztók számára a SaGa márkanévről ismert brit Bernard Matthews céget, amely ma már termelésének ! több mint a felét Magyarországon végzi. Közreműködött a hazai márványbányák privatizálásában is. Legnagyobb régióbeli sikere azonban az, hogy ő győzte meg a US Steelt a kassai vasmű, a VSZ Kosice - ma már USS Kosice - értékeiről. Számításai szerint több mint 2 milliárd dollárnyi befektetés érkezett a segítségével a régióba, zömében Magyarországra, Csehországba és Szlovákiába.
Arra kérdésre, hogy mindeközben érzett-e valaha kísértést arra, hogy hazaköltözzön a rendszerváltás utáni Magyarországra, így felel: 'Én örök életemben kétéltű voltam, és ma is ugyanígy élek. Van otthonom Budapesten, van nyaralóm Zebegényben, van lakásom Londonban, van szép, nagy házam Sussexben, mind a négy lányom Angliában él, és jól érzik magukat Magyarországon is. Tehát ezt a kísértést én nem érezhettem.'
Bár a bécsi orvosi egyetem elvégzése után Frühling Jánost már várta egy New York-i állás, a szerelem mégis Brüsszelbe vezérelte. Ma ő a belga orvostudományi akadémia főtitkára.

A brüsszeli akadémikus
Egy orvos számára a legmagasabb rang, amit Belgiumban elérhet, az Académie Royale de Médecine de Belgique örökös főtitkári posztja. A 69 éves Frühling János tehát elmondhatja magáról, hogy sikerült megkoronáznia a pályafutását, a nemzetközi hírű onkológus professzort ugyanis egy nagyszerű szakmai életút elismeréseként 2005-ben a belga királyi orvosakadémia örökös főtitkárának választották.
Hosszú út vezetett azonban idáig, amelynek fordulópontja az '56-os forradalom volt. Az egy évvel korábban a budai II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett Frühling Jánost 1956. október 23-a az orvostudományi egyetemen érte, ahol ő is részt vett a diákok mozgalmában. Az édesapja néhány évvel korábbi disszidálása miatt egyébként is osztályellenségnek tekintett - és ezért egyszer az egyetemről már kicsapott, majd nem sokkal később visszavett - fiatalember a f! orradalom bukása után tisztában volt azzal, hogy neki itthon sok babér már nem terem. Ezért a várható kollektív felelősségre vonás elől december 2-án Bécsbe menekült, ugyanoda, ahová még a negyvenes évek végén édesapja is emigrált. Már a következő tanévben, 1957-ben beiratkozott a bécsi orvostudományi egyetemre, ahol 1963-ban - Rockefeller-ösztöndíjasként - színjeles eredménnyel végzett. Addigra már megtanulta, hogy egy dolog alighanem egész életén át elkíséri majd: ha bárhol a világban labdába akar rúgni, kétszer olyan jól kell teljesítenie, mint másoknak.
Ausztria mindazonáltal nem jelentette a végállomást az ambiciózus orvostanhallgató életében. Bécsben megismerkedett egy, az osztrák fővárosban germanisztikát tanuló belga lánnyal, későbbi feleségével. S bár a frissdiplomás fiatalembert az egyetem elvégzése után állás várta egy New York-i kórházban, apósa rábeszélésének engedve ő mégis inkább Brüsszelt választotta, ahol előbb néhány évig kutatóként dolgozott, majd ! - már mint belga állampolgár - a rákbetegségek specialistájaként gyako rló orvosi karrierbe kezdett. A kandidátusi fokozatot 1977-ben szerezte meg, első egyetemi tanári kinevezését pedig 1984-ben kapta. Még ugyanabban az évben a brüsszeli onkológiai intézet igazgató főorvosa lett, s e pozícióban meg is maradt egészen 2002-ig.
Sporthasonlattal élve Frühling János 'öttusázónak' szokta nevezni magát. Az orvosi pálya öt területén is aktívan működött ugyanis: gyógyított - még ma is vannak páciensei -, kutatott, oktatott, kórházat vezetett és az orvosi kamara elnöke is volt. Sőt, ma már mindehhez hozzátehet egy hatodik tusát is: az akadémiai főtitkári címet.
Belgiumba 1956-ban 2,5−3,0 ezer magyar menekült érkezett. A második generációval együtt a magyar kolónia létszáma mára eléri 10 ezer főt. A professzor nem bánta meg, hogy az Egyesült Államok helyett Belgiumot választotta, hiszen azt befogadó, toleráns, liberális szellemű és demokratikus hagyományokkal rendelkező országnak ismerte meg. Ezzel együtt a leghatározottab! ban cáfolja azt az általa is gyakran hallott állítást, hogy nekik, távolra szakadt magyaroknak, sokkal könnyebb életük volt, mint az otthon maradottaknak. 'Nem vörös szőnyeggel vártak itt minket. Idegen környezetben, kezdetben nyelvismeret nélkül kellett helytállnunk, és csak a saját tehetségünkre és a tudásunkra támaszkodhattunk' - idézi fel a különösen kemény első esztendőket.
Néhányan azonban a nehéz indulás ellenére is sokra vitték. Kilenc magyar származású egyetemi professzor él Belgiumban, közülük négyen a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjai. Mindez Frühling János szerint - a más országokban élő magyarok sikeréhez hasonlóan - nem a véletlen műve. Úgy véli, a családi háttér és a neveltetés, a latin humán kultúra és a porosz fegyelem szerencsés ötvözetét alkotó ragyogó magyar iskolarendszer, 'a maga nehézségével igazi szellemi tornára késztető magyar nyelv' és az erős bizonyítási vágy együttesen alapozta meg a sikereiket külföldön.
'Egészen 2005-ig naponta 12−16 órát dolgoztam' - tekint vissza a hivatását mindenek elé helyező életére a professzor, aki a rendszerváltásig természetesen a magyarországi politikától is távol tartotta magát. 'Nem bíráltam a rendszert, mert minden családtagom otthon maradt, és nem akartam ártani nekik' - enged bepillantást azokba a szempontokba, amelyek bő három évtizeden át meghatározták a hazájával szembeni magatartását. Igaz, a nyolcvanas évektől kezdtek sűrűbbé válni a hazalátogatásai, s azok során apróbb szívességeket azért már tett az ellenzéknek. Majd a kilencvenes években sok más külföldön élő híres magyarhoz hasonlóan őt is 'felfedezték'. Ma már a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja és az MTA elnöki tanácsadó testületeként működő Nyugati Magyar Tudományos Tanács társelnöke. A kilencvenes évek végén előbb a Horn-, majd az Orbán-kormány a leghíresebb magyarok között az ő véleményét is kikérte, de máig csalódott amiatt, hogy az ötletbörzéknek végül nem lett kézzelfogható eredménye.
A professzor az általa is használt, rákos daganatokat felismerő PET/CT mielőbbi magyarországi elterjesztésén is fáradozik. A már széles körben elterjedt komputeres tomográfia és az utóbbi másfél évtizedben teret nyerő pozitronemissziós tomográfia ötvözéséből született új diagnosztikai berendezéssel véleménye szerint hónapokat lehet nyerni, és a pácienseknek a betegség adott stádiumában legmegfelelőbb kezelés ajánlható. Belgiumban ma egymillió főre 27 ilyen berendezés jut. Hazánkban három.
Hálás Ausztriának Vécsei Vilmos, amiért befogadta, tanulni engedte, és sebész válhatott belőle. Neki viszont Helmut Zilk volt bécsi polgármester - és balesetet szenvedett osztrákok további ezrei - tartoznak közsönette.
Fotó: Elisabeth Schwindl

A bécsi sebész
Univ. Prof. Dr. Vilmos Vécsei nevét Ausztriában mindenki ismeri, aki 1993 decemberében már újságolvasó volt. Ő operálta ugyanis akkor Helmut Zilk bécsi polgármestert, akinek a bal kezét egy levélbomba szétroncsolta. Ha valaki azt hiszi, hogy Vécsei professzor örül ennek az ismertségnek, az nagyon téved. Őt inkább dühíti, hogy az emberek nem a traumatológusok napi küzdelmét, a balesetek 'névtelen' elszenvedőinek az ellátását dicsérik. 'Szomorú és igazságtalan, hogy a nagyon sokrétű és felelősségteljes baleseti sebészeti munka csak híres páciensek nevezetes esetei révén kerül reflektorfénybe' - ad közvetett diagnózist napjaink közállapotairól. Ezt követő szavai pedig már saját személyiségéről árulnak el sokat: 'A reflektorfény tulajdonképpen zavaró. Nem kell a sajtóértekezlet, a szalagcím, semmi nem kell, ami elvonja a figyelmet a napi munkáról'.
Vécsei professzor valóban nem engedheti meg magának, hogy holmi médiafelhajtásra pazarolja az idejét. Közép-Európa legnagyobb egészségügyi intézménye, a bécsi közkórház, azaz az Allgemeines Krankenhaus (AKH) baleseti sebészetét vezeti, ahol 74 orvos, több mint háromszáz nővér, műtős és kisegítő munkáját irányítja. Ez az osztály állandóan felvételes, a hozzá tartozó 5 és fél műtő közül három 24 órán át bevetésre kész. Emellett a professzor tanít az egyetemen, és persze tudományos kutatást is folytat.
'Magyarnak indultam mindenképpen, de ma már nem mondhatom magam annak' - jegyzi meg elgondolkodva. Már nemigen talál magára a régi hazában. Osztrák lett, magyar gyökerekkel. Nem ő akarta így, a körülmények alakították a sorsát. Azt a hajnalt, 1956. november 4-ét, soha nem felejtheti. Édesanyja a soproni lakásukban azzal keltette, hogy szüksége van 14 éves nagyfia segítségére. Elhatározta ugyanis, hogy a négy gyerekkel - a legkisebb másfél ! éves volt, de az idősebb húg is csak nyolcesztendős - a veszélyek elle nére nekivág a határnak. Útközben két kiskatona állta útjukat. Szinte könyörögtek, hogy álljanak meg, mert ők tűzparancsot kaptak. Vécsei Vilmos édesanyja válaszul a két kezével befogta a két puska csövét, és eltökélten azt mondta: 'Nem fogtok magyarokra lőni!' Majd továbbindult a gyerekekkel.
Édesapja országos hírű sportoló volt - műugróbajnok, egy időben válogatott kerettag -, ráadásul tartalékos tiszt, így ő nem tarthatott velük azonnal. 'Kötelességtudó ember lévén eleget tett a felhívásnak, és jelentkezett a laktanyában. Ott viszont a nagy káoszban azt sem értették, miért jött, így a vártnál hamarabb indulhatott utánunk' - idézi fel Vécsi Vilmos, miként fogadta a sors a kegyeibe a családját ötven évvel ezelőtt.
Az ős-soproni család előbb a Bécsben élő anyai nagymama apró lakásában talált új otthonra. Nem sokkal később azonban Vécsei Vilmos már a felső-ausztriai Obertraunban a magyar gyerekeknek létrehozott iskola diákja lett, majd kö! vetkezett Bad Iselsberg, egy elhagyott kaszárnyában kialakított iskola. Ide már a szülei is vele mehettek, tornatanári, illetve nevelői állásba. Ez az állapot sem tartott azonban sokáig, rövidesen ugyanis a családtól elszakítva az innsbrucki magyar gimnáziumba került, ahol Vécsei Vilmos az erős honvágy elől a tanulásba menekült. Kitűnő eredménnyel érettségizett 1960-ban, s még abban az évben beiratkozott az innsbrucki Leopold-Franzens-Universität orvostudományi karára.
Keserves évek következtek. Egyfolytában azon tépelődött, vajon - a kényelmes körülmények közül érkező osztrák társaihoz képest jókora hátránnyal indulva - képes lesz-e magas színvonalon megállni a helyét választott hivatásában.Ma meggyőződéssel vallja: sokat segített ez a tépelődés. Számára nagyobbá vált a tét, neki mindenképpen helyt kellett állnia.
Később, amikor 'cselédkönyvesként' az Innsbruckhoz közeli Solbad Hall városka közkórházában helyezkedett el, akkor is többet vállalt, m int mások. A mindössze egy belgyógyászati és egy sebészeti osztállyal üzemelő kórházban 250 ágyra csupán 18 orvos jutott. A cselédkönyvesek asszisztálhattak érsebésznek, baleseti sebésznek, urológusnak. Vécsei ekkor lett az egységes orvoslás, a minden területet átfogó sebészet elkötelezett híve. Máig nem hisz a szűken értelmezett specializálódás mindenhatóságában. A Solbad Hall-i tanulóévek leteltével 1968-ban került Bécsbe, az I. számú sebészeti klinika traumatológiai osztályára, majd 1974-ben letette a baleseti sebészi, 1977-ben a sebészi szakvizsgát. Bő másfél évtizeddel később már az ő vezetésével egyesült a bécsi orvostudományi egyetem I. és a II. baleseti sebészeti klinikája, s az összevont intézmény nem sokkal később beköltözött az AKH frissen átadott, impozáns új épülettömbjébe.
Néha csóválja a fejét annak láttán, amit a magyarországi egészségügyben tapasztal. Hiába, ő már osztrák fejjel gondolkodik. 'Hálás vagyok Ausztriának, hogy befogadott, megadta a tanulás lehetőségét, és azóta is biztosítja a körülményeket a munkámho! z. Tartozom Ausztriának, s ezt csak úgy tudom leróni, ha a hivatásomban a legtöbbet nyújtom' - vall életszemléletéről. Abban a tekintetben viszont lelke mélyéig magyar, hogy szenvedélyesebben küzd ügyekért (például a kórháza pénzügyi helyzetének javításáért), mint osztrák kollégái. Ha kell, szembeszáll a város vezetésével is. 'Így, fejjel a falnak, csak magyarok mennek' - mondja mosolyogva.
'Az 1956-os múlt életem minden szakaszában elkísért, ötven éve velem él' - feleli szinte gondolkodás nélkül arra a kérdésre, mit jelentett az életében a forradalom. A napokban egy esti rendezvény miatt sötét öltönyben érkezett reggel a klinikára. 'Mi van? - kérdezték résztvevően a kollégák -, csak nem gyászolsz Magyarország miatt?' Ez a tévészékház ostroma után történt, amit Ausztriában döbbenten figyeltek, és amit mindenki huliganizmusnak minősített. Vécsei sem tartja egyébnek, s kikéri magának, hogy bárki is '56-hoz hasonlítsa ezek! et a számára elfogadhatatlan eseményeket.

'56-os emlékoldal
Interaktív térkép segít eligazodni az 1956-os események forgatagában a FigyelőNet emlék-oldalán (www.fn.hu/1956). Az érdeklődők megismerkedhetnek a forradalom kulcsfigu-ráival és történéseivel, valamint betekinthetnek a korabeli újságok cikkeibe is. A látogatók elmondhatják véleményüket a FigyelőNet Bemondójában, beküldhetik az egyes témákhoz kapcsolódó képeiket, emlékeiket is.

2006. október 19. (Figyelő)

Ungváry Krisztián
Kitzinger Szonja

Egy ország, amelynek háromnegyede Kádár Jánost tartja a legjobb politikusának, ne ünnepelje '56-ot! - véli az 1956-os Intézet történész munkatársa. - Történészként mi a véleménye a tervezett jubileumi ünnepségsorozatról?

- A megemlékezésekre sokat költ az állam. Kicsit úgy érzem magam, mintha a millennium évében lennénk, és ezzel nincs is baj. A problémát inkább abban látom, hogy az ország jelentős része nem érdemli meg, hogy '56-ot ünnepelje.

- Azt hiszem, nem értem, miről beszél.

- Ha dübörögne a gazdaság, mint ahogy nem dübörög, az egykor kisemmizett ország és a fényes gazdasági eredmények jó kontrasztot adhattak volna. Mivel ilyesmivel nem dicsekedhetünk, egy ingyenes pr-lehetőségtől fosztottuk meg magunkat.

- Arra is van magyarázata, miért nem tud egy ilyen ünnepen sem nemzeti egységgé kovácsolódni az ország?

- Ez a Fidesz alappolitikájával függ össze. Az okokat a 'mi és ők', a 'politikai hovatartozás egyenlő nemzeti hovatartozás' fogalmak bevezetésétől eredeztetem. A belső polgárháborúnak akkor lehet vége, ha az a személy, aki ezt üzemelteti, jelesül Orbán Viktor, a megosztó politikájával együtt eltűnik a politikai életből.

- Ön szerint mennyire él torz kép az emberekben a forradalomról?

- Az emberek történelmi ismeretei hiányosak, ráadásul a történettudomány sem tárt még föl mindent. Németországtól azonban volna mit tanulnunk. Ott a háború után az állam vállalta, hogy nem tüntet ki idős SS tiszteket, a német rendőrség soraiban nem alkalmaznak egykori Gestapo-tagokat. A tanulási folyamat nálunk még nem kezdődött el. Itt továbbra is divat a diktatúra haszonélvezőinek kitüntetése, a III-as Főcsoportfőnökség volt vezetőit pedig a Belügyminisztérium a saját halottjainak tekinti.

- Mikorra várható, hogy rend lesz a fejekben '56 kapcsán?

- A történelemben nem létező kategória az, hogy minden a helyére kerül. Vannak ugyanis a történelmi tények, amelyek egy idő után nem elég érdekesek, és vannak az interpretációk, amelyek mindig felülíródnak. Akárcsak a Biblia, amelyhez legalább ötévente készül új fordítás.

- Ön feltörekvő borász, komoly borgyűjteménnyel. Elképzelhető, hogy október 23-án egy '56-ban palackozott bor segítségével emlékezik?

- Noha van két üveg is a pincémben ebből az évjáratból, nem ragaszkodom ahhoz, hogy ilyen öreg borokat igyak. Jelenleg éppen azon mesterkedem, hogyan adhatnék túl a borokon, amelyek palackonként 40-50 ezer forintot érhetnek.

- Pedig nem bonyolult. Felmérések szerint a lakosság háromnegyede gondolja úgy, hogy Kádár János a legjobb politikus. Ők ne ünnepeljék '56-ot. De tovább megyek, az a társadalom, amelyben ennyire komoly nosztalgia él az előző rendszer iránt, és amely 2006 őszén, a Kossuth téren poszt-kádárista jelszavakkal juttatja kifejezésre, hogy nem kér a változásokból, ünnepelje inkább november 4-ét, a forradalom leverésének napját.

- Ön sem ünnepel? Inkább november 4-ét rajzolta át piros filctollal a naptárban?

- Nézze, esetemben már a családi körülményeim is gondoskodtak róla, hogy ne Kádárt tartsam legnagyobb politikusunknak, lévén az ő érájában több rokonom ült a börtönben. Ünnepelnék, de alig lesz időm, mert egy német állami delegációt kalauzolok, és a küldöttség tagjainak segítem feldolgozni mindazt, amit látnak. Higgye el, komoly kihívás elmagyarázni például azt, hogy milyen gondolatsort futtat le a két volt PB-tag, Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás, amikor az Aranybulla visszaállítását követeli.

- Hogy látja, mi érdekli '56-ból ma a külföldet?

- Az önfényezés. A nyugat-európai országok az Egyesült Államokkal karöltve '56 kapcsán kifejezésre juttathatják, hogy befogadták a magyar menekülteket, amivel saját maguk ünneplésére teremtenek lehetőséget.

- Magyarország mire használhatta volna fel azt, hogy október 23-án ránk figyel a világ?

37 éves, nőtlen
Végzettsége - történész (ELTE)
Kedvencek
Könyv - Victor Hugo: Nyomorultak
Film - Lars von Trier: Európa
Zene - Bach
Hobbi - a munkája

2006. október 19. (168 Óra)

A történelem retusálása - Donáth Ferenc 1956 üzenetéről

Édesapja, id. Donáth Ferenc tagja volt az illegális kommunista pártnak. Később vezette Rákosi Mátyás titkárságát, majd ült Rákosi, '56 után Kádár börtönében is. Édesanyja Bozóki Éva újságíró volt, aki osztozott párja sorsában. A Kádár-kori konszolidáció éveit követően a demokratikus ellenzék egyik találkozóhelye lett az otthonuk. Egyik bátyja, László evangélikus lelkész, az MSZP által támogatott képviselő. Ő maga az orvosi hivatást választotta, ugyanakkor jogvédő s a Nagy Imre Társaság elnöke. Úgy véli: ötvenhat üzenete akkor lehet majd erkölcsi zsinórmérték, ha a jobboldali politika felhagy a történelem retusálásával, illetve összhangba kerül a jogi és a történészi szemlélet. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.

- Felteszem, famíliájában más súlya volt a szülő-gyerek kapcsolatnak, mint egy hétköznapi családban.

- Édesapámat 1960-ban ismerhettem meg, miután kiszabadult. A demokratikus ellenzék egyik vezetője lett. Sokat járt hozzánk például Kis János, Kenedi János, Magyar Bálint. Apafiguraként tekintettek rá. Ettől én még inkább példaképnek tekintettem. Amikor a rendszerváltás után megnyíltak az irattárak, és előkerültek a Nagy Imre-per dokumentumai, egészen más oldalról kellett definiálnom ugyanazt az apát - aki akkor már évek óta halott volt - és önmagamat a kapcsolatunkban. Az is meghatározó időszak volt. Iránta érzett megbecsülésem még nagyobb lett.

- Édesanyja felnőttként végezte el a Teológiai Akadémiát, egyik bátyja lelkész lett. A hit világában ön nem lelt példaképre?

- Dehogynem. Alsó tagozatosként kezdtünk édesanyánkkal eljárni a Bécsi kapu téri evangélikus templomba. Apám otthon dolgozott a könyvein, s azt gondolta: a Hadtörténeti Múzeumot látogatjuk. A valóság akkor lett ismert, amikor már sok szál, komoly barátságok kötöttek minket a budai evangélikus közösséghez. Tartottam tőle, mit fog szólni édesapám, de nem akart beleszólni ebbe. Arra azonban nem került sor, hogy átbeszéljük: van-e Isten.

- Miért orvos lett?

- Gyerekkoromtól érdekelt a biológia. Szederjei Ákos - húsz évig igazgatta a Budapesti Állat- és Növénykertet - a kevesek egyike volt a régi időkből, aki apám kétszeres bebörtönzése ellenére is a barátja maradt. Miután apám másodjára is szabadult, majd rendeződött az élete, Szederjei párszor elhívta vadászni. Kisgyerekként engem is vittek ezekre a cserkészésekre, amelyek inkább erdei séták voltak. Akkor szerettem meg a természetet. Ez a vonzódás fokozódott a középiskolában komolyabb biológiai érdeklődéssé. Innen léptem tovább az orvostudomány felé.

- Édesapja történetét felnőttek beszélgetéseiből rakta össze, vagy voltak személyes disputák is?

- Kiskoromban írta első könyvét - Demokratikus földreform Magyarországon címmel. Sokat járt vidéki levéltárakba, többször vitt magával. Anyámnak elég feladat volt a két testvérem. Jártunk apám szülőfalujában, középiskolájának városában. A helyszínek is alkalmat adtak rá, hogy a múltjáról meséljen.

- Lelkész-képviselő bátyjáról sokat hallani. Másik testvéréről mit lehet tudni?

- Mátyás kertészmérnök. A hajdani történések őt viselték meg a legjobban. Ő a legidősebb, megélte apámék első letartóztatását a Rákosi-érában. Nyolc hónaposan állami gondozásba került, méghozzá álnévvel. Anyám a szabadulása után óriási szerencsével akadt rá, szinte véletlenül. Mátyás bátyámnak aztán hatévesen másodszorra kellett megtorlást átélnie.

- És az mit jelent, hogy a rendszerváltás után önnek újra kellett definiálni az édesapját, a hozzá való viszonyát?

- 1989. június 19-én az Utolsó szó jogán címmel jelent meg a Magyar Nemzetben egy apámtól idézett szövegrész a Nagy Imre-perből. Ebben az ellenforradalom szót használja, és önkritikus szavak is olvashatók voltak a cikkben. A családot, a demokratikus ellenzékhez tartozó barátokat is megdöbbentette ez a tálalás - bár nem volt példátlan az eset. A forradalom huszadik évfordulóján, 1976-ban jelent meg Párizsban Méray Tibor Nagy Imre-könyve, amelyet a Szabad Európa Rádióban is felolvastak. Hitelességéről annyit: az MSZMP KB által kiadott Fehér Könyvekre épült. Mindenesetre már ebben felvetődött: aki túlélte a pert, annak el kellett árulnia Nagy Imrét. Akkor, '76-ban apámmal alaposan átbeszéltük a dolgot. Barátainak is elmondta verzióját arról, miként próbálta visszautasítani a Nagy Imre-per során a képtelen vádat úgy, hogy elkerülje a kötelet, miközben a vádlott-társakat is igyekezett menteni. Amikor a rendszerváltozás után ismét előhozták az ügyet, már egyre több dokumentum vált hozzáférhetővé. Kutatni kezdtem az összefüggéseket, a Nagy Imre-per logikáját. Szembesültem azzal: testvéreimmel, anyámmal, nagymamámmal ott, Snagovban a zsarolás tárgyai, túszok voltunk a vádhatóság kezében. Mindig éreztem: apám nem hazudott. De a történeti bizonyosságokat is látni akartam.

- Csak a per miatt szerzett jogi képesítést is?

- Részben. A jogi ismeretek sok esetben jelenthetnek védelmet. Például pácienseim jogi ügyeiben is kiállok. Gyakran megesik például, hogy lakásmaffiózók által felbérelt ügyvédek kerülgetnek idős, magatehetetlen betegeket.

- A Nagy Imre Társaság elnökeként 1956 ötvenedik évfordulóját illetően fogalmazott kritikát. Hiányolta a tervezett megemlékezéseken Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Szilágyi József tisztes méltatását. Mi lehet a mulasztás oka?

- Az említett nevek helyett például az egyértelműen a jobboldalhoz kötődő Wittner Mária és Balázs-Piri László jelenléte hangsúlyos a közéletben, miközben ők sokadrangú szereplői voltak '56-nak. A politika torzítja az emlékezetet, a jelenlegi jobboldalé különösen: aktuális érdekei szerint színezi át, retusálja a történelmet. Így lesz hamissá az ifjabb nemzedékek előtt '56 üzenete. Azt látják, az utókor elismerése az aktuális hatalom függvénye. '56 kapcsán esett már szó szocialista hazafiságról, szimpla hazafiságról, a munkásosztály hatalmának védelméről, nemzeti érdekek védelméről. Felcserélhető volt fekete és fehér. Mintha az erkölcs kikopott volna a történetből.

- Az ön számára mi '56 valódi üzenete?

- A valódi történet a mai napig erkölcsi zsinórmértékként szolgálhatna. De ehhez például szinkronba kellene kerülnie a történészi és a jogi szemléletnek is.

- Hol a differencia?

- A második világháború után került be először a polgári lakosság védelme is a háborús helyzetekre vonatkozó nemzetközi egyezménybe. Ezt Nagy Imre első kormánya ratifikálta 1954-ben, s egy évvel később törvényerejű rendeletben emelte törvényerőre Magyarországon. Hatálya szerint a két évvel későbbi eseményekben a civilek elleni sortüzek végrehajtói éppúgy elévülhetetlenül háborús bűnösök, mint azok, akik fegyvertelen államvédelmis kiskatonákat lincseltek a Köztársaság téren. Születtek is vonatkozó ítéletek. De a rendszerváltást követően - az alkotmányos demokrácia keretei között - a bíróságok, ügyészségek nem voltak elég bátrak. A Köztársaság téri elkövetők közül sokan emigráltak, később, a rendszerváltozást követően többen visszatértek. Utánuk soha senki nem nyomozott, esetükben nem történt felelősségre vonás. Ennek oka lehet: az elmúlt tizenhat év vonatkozó történelmi munkái közül egyetlenegy sem említi az ominózus, 1954. évi 32. számú törvényerejű rendeletet. A történészek tudatából szinte kimaradt a genfi egyezmények létezése. Pedig 1994-ben az Alkotmánybíróság megállapította: a jogszabály a mai napig hatályos. Alkalmazásával hatályos ítéletek születtek - például a mosonmagyaróvári sortűz perében.

- Ön bizonyára szóvá tette a dolgot.

- Tanulmányban fejtettem ki véleményemet, amelyet jeles történészeknek küldtem el. Idén januárban találkoztunk is többekkel a Nagy Imre-házban. Volt, aki egyetértett velem, más elzárkózott. Nem sikerült feloldani a jogi tudat és a történészi tudat közötti ellentmondást.

- Miért az ellenállás?

- Meghatározó történészek is úgy vélik: az '56-os események nem tekinthetők olyan háborúnak, amelyet Nagy Imre november 4-i rádiós beszéde kihirdetett.

- Szerintük milyen állapot volt a forradalom?

- Mondatértelmezési viták mennek. Van, aki szerint Nagy Imre beszédében nem említett háborút, hiszen csak annyit mondott: csapataink harcban állnak. Nem mondta, hogy Magyarország és a Szovjetunió között hadiállapot van. Figyelmen kívül hagyják, hogy az alkotmány szerint nem Nagy Imrének, hanem a Dobi István elnökletével működő Elnöki Tanácsnak volt ehhez joga. Árulás volt, hogy nem tették meg - bár ezzel a ténnyel szintén nincs tisztában a közvélemény. Mindenesetre álláspontom szerint Nagy Imre azért is mondta el rádióbeszédét, hogy biztosítsa az ország polgári lakosságának azt a védettséget, amelyre a nemzetközi szerződés lehetőséget ad.

- Ha változna a szemlélet, most talán bíróság elé kerülne néhány aggastyán. Lenne értelme?

- Az ifjúság kedvéért kellene végére járni a dolgoknak. Hogy megértsék: győztesnek látszó helyzet sem jelenthet féktelen szabadságot. Nem lehet fegyvertelenekre sortüzet zúdítani, kiszolgáltatottakat lincselni. Példát kellene mutatni: akit nem fékeznek felettesei vagy a saját erkölcse, azt a nemzetközi jog szembesíti a tetteivel a háború körülményei között.

- A politikai pálya sosem vonzotta?

- A rendszerváltozás hajnalán sok volt bennem a romantika. De már az Antall-kormány kiábrándítóan kettészakította az országot. Képviselőségre korábban sem vágyakoztam, ám abban azért bíztam: értelmiségiként egy értelmesebb közéletnek lehetek részese.

- Orvosként krónikus belosztályon dolgozik. Ritkán ígérhet biztos gyógyulást.

- Mégis szép misszió.

2006. október 19. (Független Hírügynökség - Hírek)

Liberté '56 - színházi bemutató október 20-án Debrecenben

Pénteken mutatja be a debreceni Csokonai Színház Szőcs Géza:Liberté '56 című darabját Nagy Imrét Horváth Lajos Ottó, Kádár Jánost Eperjes Károly alakítja.
Szőcs Géza darabja az 1956-os forradalom első tizenkét napját dolgozza fel, de úgy, hogy a színmű cselekményét időben kiszélesíti. Szőcs Géza olyan eseményeket is köt ugyanis '56 első tizenkét napjához, melyek harminc évvel később történetek. Az idősíkok csúsztatása a történelmi események stilizálására ad lehetőséget. A néhol dokumentarista hűséggel bemutatott korrajz szürrealista, abszurd elemekkel is bővül az időjáték következtében.
A darabban szerepet kapó Maléter Pált Csikos Sándor alakítja. Bibó István szerepében Jámbor Józsefet láthatja a közönség. A darab rendezője Vidnyánszky Attila. Október 23-án a Liberté '56 díszelőadásával emlékeznek Debrecenben az ötven évvel ezelőtti eseményekre.

2006. október 19. (Észak-Magyarország)

Verssel tisztelegtek

Miskolc - Közös szavalóversenyt rendezett a Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és a Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola szerdán a Bláthy dísztermében.A rendezvény résztvevői az 1956-os forradalom és szabadságharc előtt tisztelegtek, valamint megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Sütő Andrásról is. A szavalóverseny a haza, a hazaszeretet és a szabadság gondolatának jegyében fogalmazódott meg, a versenyen induló diákok pedig az 1945 utáni magyar líra terméséből választottak verseket.

2006. október 19. (Észak-Magyarország)

Ünnepi programok
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50 éves évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségsorozat programjai.

MISKOLC

Október 20. (péntek)

Művészetek Háza, Uránia terem

9.00: Szavalóverseny 7-8. és 9-12. évfolyamos diákok részére

Megemlékezések, koszorúzások

9.00: ROMEK emlékoszlop (Szentpéteri kapu)

10.00: Misley Emese emléktáblája (Széchenyi utca 90.)

10.30: Szabó Lőrinc emléktáblájánál (Kossuth u. 11.)

Október 22. (vasárnap)

10.00: A Nagy Imre utca ünnepélyes avatása

Megemlékezés koszorúzás

11.00: a Széchenyi emléktáblánál (Földes Ferenc Gimnázium)

A Fidesz- MPP Miskolci Szervezetének 1956-os ünnepi megemlékezése

17.00: Erzsébet tér (Kossuth szobor)

Beszédet mond: Répássy Róbert országgyűlési képviselő, frakcióvezető

17.45: fáklyás felvonulás a Misley Emese emléktáblához

18.00: fáklyás felvonulás a Zsolcai kapui emléktáblához

Beszédet mond: Bogár Károly, az 56-os DIMAG Munkástanács elnöke

Október 23. (hétfő)

10.00: Mindszent tér - Megemlékezés, koszorúzás a Miskolc Város Elesett Hőseinek Emlékművénél

11.00: Hősök temetője - az 56-os Emlékműnél, az 56-os hősök sírjánál és az Emléktáblánál

13.00: Emléktábla avatás - a Megyei Munkástanács megalakulásának tiszteletére a megyeháza épületén

14.30: A színház előtti posztamens - Balogh Géza szobrász Nagy Attila mellszobrának avatása

15.00: Miskolci Nemzeti Színház - ünnepi díszelőadás

16.00: Vasgyári Közösségi Ház - '56 Miskolc - Diósgyőrben

kiállításmegnyitó

17.30: Mindszenti templom - ökumenikus istentisztelet az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére

18.15: Mindszent tér - gyertyagyújtás a Miskolc Város Elesett Hőseinek Emlékművénél

Október 24. (kedd)

10.00: A volt DIGÉP főbejárata - koszorúzás a DIGÉP falán elhelyezett emléktáblánál

Október 24-25.

MAB Székház - "Együtt Európában" konferencia

Október 26. (csütörtök)

17.30 - A Miskolci Galéria Kondor terme

Kerek Gábor: Rendhagyó mise 1956-ért

November 14. (kedd)

18.00: Ifjúsági és Szabadidő Ház- "Szabó Lőrinc+..." emlékest az 1956. november 2-án megjelent Irodalmi Újság 50. évfordulóján


ALSÓZSOLCA

Október 23. (hétfő)

15.30: koszorúzás, emléktáblaavatás a ravatalozónál

16.30: ünnepi műsor a közösségi házban

ünnepi beszéd: Zsíros Sándorné polgármester


FELSŐZSOLCA

Október 23. (hétfő)

Kegyeleti Park

10.00: Ünnepi műsor, koszorúzás

Beszédet mond: Dr. Bíró Zoltán irodalomtörténész,

Turulfutás

10.45: Gyülekező a Hősök terén.

12.00: Ünnepi megemlékezés a Turul-emlékműnél.

Ünnepi köszöntőt mond: Madzin Tibor, Onga polgármestere.

17.00: Ünnepi Hangverseny a Bárczay-kastély földszinti kiállítótermében


KISTOKAJ

Október 23. (hétfő)

17.00: községi megemlékezés a helyi általános iskolában


MÁLYI

Október 23. (hétfő)

14.00: Koszorúzás és ünnepi műsor az emlékműnél, majd a közösségi házban fotókiállítást nyitnak meg, melynek címe: Mályi, ahogy én látom (Lehóczky Krisztián fotói Sárándi Imre verseivel)


NYÉKLÁDHÁZA

Október 22. (vasárnap)

16.00: Ünnepi megemlékezés a művelődési ház és könyvtár előadótermében

Szónok: dr. Nagy Antal egyetemi tanár

Október 23. (hétfő)

16.00: Ima a hősökért - ökumenikus áhitat a református templomban


SAJÓVÁMOS

Október 22. (vasárnap)

17.00: Hősi emlékmű

fáklyás felvonulás, ünnepi műsor


SZIRMABESENYŐ

Október 23. (hétfő)

10.00: "1956, te csillag" címmel ünnepi emlékműsor a Petőfi Sándor Művelődési Ház nagytermében

Beszédet mond: dr. Fazekas Csaba egyetemi docens

2006. október 19. (Kelet-Magyarország)

Vasárnapi ünnepség

Nyíregyháza - A FIDESZ-MPSZ Nyíregyházi Szervezete és a Nyíregyházi Polgári Körök az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékező ünnepségüket október 22-én, vasárnap 15 órakor tartják a Sóstói u. 4. szám alatt található volt ÁVH épület előtt. Ünnepi beszédet mond: Mádi László országgyűlési képviselő. Az ünnepséget koszorúzás követi. A megemlékezésre pártállástól függetlenül minden érdeklődő nyíregyházi polgárt várnak a rendezők.

2006. október 19. (Kelet-Magyarország)

Ötvenhatos emlékhelyeket keresnek fel

Nyíregyháza - Az ukrán - román - magyar határ menti együttműködés keretében a meglévő kapcsolatok továbbépítése, fejlesztése és az 1956. évi forradalom és szabadságharc méltó megünneplése céljából ünnepi találkozót rendeznek október 20.-22. között a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban. A kárpátaljai, a szatmárnémeti és a nyíregyházi fiatalok és civilek összejövetele nem újkeletű - tudtuk meg Suta György programszervezőtől. - Tavaly Ungváron és Munkácson, idén tavasszal Karácsfalván és Munkácson szerveztünk hasonló konferenciát.

2006. október 19. (Észak-Magyarország)

Kazincbarcikai 56-os megemlékezés

Október 23-án délelőt 10.00 órakor a BorsodChem Nyrt. főbejárata melletti emléktáblánál megemlékezés és koszorúzás lesz a BVK-t építő hadifoglyok tiszteletére.Beszédet mond Purzsa Tamás termelési és műszaki vezérigazgató- helyettes.Közreműködnek a Ságvári Endre Gimnázium versmondó diákjai.
Délután öt órakor az Egressy Művelődési Központ mögött szoboravatás és koszorúzás.Az ünnepség keretében avatják fel Szanyi Péter szobrászművésznek az 1956-os forradalom 50 éves tiszteletére készített emlékművét.A szobrot Szitka Péter, Kazincbarcika város polgármestere avatja fel, beszédet mond Molnár Balázs, a Ságvári Endre Gimnázium diákja.Közreműködik Pálfi Zoltán, az egri Gárdonyi Géza Színház művésze, Makkai Orsolya - ének és a Kazincbarcikai Ifjúsági Fúvószenekar.

2006. október 19. (Észak-Magyarország)

Miskolci egyetemi forradalmárok voltak

Letartóztatás, megintés, szigorú megrovás, kizárás az ország összes egyeteméről, hat év börtön... A megtorlás módjai-eszközei számosabbak voltak. Összesen 150-200 hallgató és oktató sorsát érintik a megtorlások - írja az 1956-os forradalom miskolci egyetemi krónikájában Ungváry Rudolf , aki másodévesként diákparlamenti vezetőségi tag lett október 23-án.
E krónikával kezdődik az Egyenes gerinccel - Forradalmárok a Dudujka-völgyben 1956 című, a résztvevők visszaemlékezéseiből szerkesztett kötet. Ezt és egy filmet, fotókat tartalmazó DVD-t kapták ajándékba az egyetemi emlékünnepség-sorozat azon résztvevői, akik maguk is részesei voltak az 5o évvel ezelőtti történéseknek.

Külföldről is
A kerek évforduló alkalmából csütörtökön kiállítás nyílt az A/1-es épület magasföldszintjén, az Egyetemi Galériában, majd az I-es előadóban gyűltek össze az ország sok-sok pontjáról - és külföldről - érkezettek. Akkori egyetemisták és ifjú oktatók, valamint családtagjaik. Mintegy százhetvenen voltak. (A kiállítás december elejéig tekinthető meg, reggel 9 és délután 5 óra között, hétköznapokon.)
Dr. Szarka Zoltán , a kötet és a kiállítás szaklektora ma nyugdíjas egyetemi docens, akkor a BME-n hat éve végzett adjunktus volt a miskolci matematika tanszéken. Ő nyitotta meg a kiállítást, többek között ezekkel a szavakkal:

Nem a szembenállás
"Mint ismert, 1957. november 4-én a szovjet hadsereg leverte a forradalmat. Ennek során egyetemünkön két hallgatónk - Kiss Gábor és Kölber Gábor - életét vesztette. Az eddigiek során róluk keveset tudhattunk meg. Most, ezt a hiányt pótlandó, ez a kiállítás méltóképpen emlékeztet rájuk... Több helyről nyíltan vagy burkoltan kapunk szemrehányást, hogy túl sokat foglalkozunk 1956-tal, holott jobb lenne, ha nem a múltra, hanem a jövőre tekintenénk... az lehet a válaszunk, hogy bennünket nem a szembenállás vezérel, hanem azt szeretnénk, ha nem felejtenénk el 56-ot, különösképpen az azt kiváltó okokat, hogy azok többé ne ismétlődhesenek meg..."

Az öccs karszalagja
A miskolci Gajdos Lajos karján nemzetiszín szalag - többeken másokén is, az akkori, ötven évvel ezelőtti, amit ők vagy szüleik megőriztek -, ám ez történetesen nem a sajátja. A kiállításmegnyitón mellette álló öccséé, Lászlóé. Gépészhallgatók voltak, László mindössze három félévet járhatott itt. Mint mondja: békéltettek, a rendet igyekeztek fenntartani. Hogy mit szóltak a szüleik? Féltek, féltették fiaikat is.
Filó József harmadéves volt, szintén gépésznek tanult, az 1-es diákszállóban lakott. Nem sokkal az ágya fölött fúródott a szovjet lövedék a falba. Szerencsére az emeletes ágy felső lakója akkor nem volt ott. Ha pár centivel lejjebb megy, akkor ma nem beszélgethetnénk, mondja. Székesfehérvárott él, november 4-e után is odautazott haza vonattal. Budapestig együtt Szirtes Ádám miskolci színésszel, akinek akkor született a leánya.
Zoltai József negyedéves kohász volt, három hónapot töltött internálva. Öt évvel később, levelezőn fejezte be az egyetemet. Most, az ünnepségre magával hozta elbocsátó papírját.
És mind-mind az emlékeiket a miskolci forradalomról, életük meghatározó élményéről.

2006. október 19. (Észak-Magyarország)

Egyedülálló fotók '56-ról a Földesben

Miskolc - Egyedülálló, eddig soha be nem mutatott fotók is szerepelnek a Földes Gimnnázium kiállításán. Két részből áll a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban megrendezett, csütörtökön délelőtt megnyílt, és a nagyközönség által is látogatható, november 5-én záruló kiállítás. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából összeállított tárlat - rendezője a gimnázium két tanára, Barna István és Erdődi István - egyik része a megyei levéltár gyűjteményéből való, Gállné Jakó Mariann levéltárigazgató-helyettes segített az anyag válogatásában, a másik a fővárosból került ide. Utóbbi 12 (kinagyított) fotó a fővárosi eseményekről. Olyan képek ezek, amelyek soha, sehol nem szerepeltek még. (Tulajdonosuk őrzi inkognitóját.)

Mártír ifjú
A miskolci anyagban is szerepelnek olyan dokumentumok, amelyeket még nem láthatott a nagyközönség. Az ismert és kevésbé ismert iratok, fotók között szerepel a gimnázium tanulóinak felajánlását rögzítő irat, számos kép a Földes (a posta) előtti tüntetésről, az egyetemi történésekről, és emléket állít a kiállítás a Földes volt diákjának, a 20 évesen kivégzett Oláh Miklósnak.
Kiállításmegnyitója előtt Egerszeginé dr. Hurtágh Erzsébet putnoki tanárnő, az események egyetemista résztvevője, aki nem egy fotón maga is szerepel, rendhagyó történelemórát tartott a földesistáknak.

2006. október 19. (Kelet-Magyarország)

Rengett a föld a könyvtárban

Reng a föld, morajlik címmel mutatták be az 1956-os forradalom és szabadságharc nyíregyházi eseményeit feldolgozó filmet csütörtök délután a nyíregyházi Móricz Zsigmond Könyvtárban.

2006. október 19. (Magyar Hírlap)

Arany százezres 1956 emlékére

Arany százezer- és ezüst ötezerforintost bocsátott ki a Magyar Nemzeti Banktegnap az 1956-os forradalom és szabadságharc fél évszázados jubileumának tiszteletére. A jegybank pénteken 500 forintos forgalmi emlékpénzt is kibocsát, méghozzá 15 millió példányban. Az ötszázas hátlapján a Parlament és egy lyukas nemzeti zászló látható, az előlap változatlan.

2006. október 19. (Magyar Hírlap)

A história urai

Kettős beszéd. E finomkodó kifejezés azt jelenti, hogy valamiről kétféle elvárásnak megfelelően mást-mást mond valaki, akinek tudása alapján egyfélét kéne mondania. Kedvelt kifejezés a közélet hazugságaira vonatkozóan - egyszerre kritikus és kíméletes. A tabu Az öt évtizeddel ezelőtti forradalom emléke szinte kezdettől zavaros. Mint akasztott ember házában a kötél, az '56-os konferenciák tabuja a történészek felelőssége. A kivégzettek, a bebörtönzöttek voltak már ellenforradalmár árulók, majd ismét hősök, ahogy a kedves hatalom kívánta. Ma nem aktuális szembenézni e készségesség következményével, azzal, ahogy a Magyar Tudományos Akadémia vezette történelemtudósaink az '56-os erkölcsi példát amortizálták. Minek is szembesülni a kérdéssel; hogyha a mindenkori hatalom kénye szerint oszt ránk az utókor elismerést vagy elítélést, vajon ennek láttán nem kérdőjeleződik-e meg minden áldozatkészség értelme? Ha a forradalom hőse az, aki civil ruhában, puskával lő agyon fegyvertelen, védtelen embereket, csak azért, mert tette idején az évszám '56, akkor mit kezdjen e történettel 2006-ban a mai fiatal? Ha képtelenek írástudóink ugyanazzal a mércével mérni a Köztársaság téren, mint Mosonmagyaróváron, nem éppen az ifjúság erkölcsi megrontását okozza-e?
Vajon mikor hajlandó a történetíró kaszt tudomásul venni, amit a Zétényi-Takács-törvény elutasítása kapcsán az Alkotmánybíróság már több mint tíz éve határozatba foglalt: hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc idején hatályos volt a polgári lakosság és a fegyvertelenek védelmét szolgáló genfi egyezmény. Lesz-e akár csak egyetlenegy az ötvenes évekkel foglalkozó történetírás, melybe bekerülhet az ENSZ alapokmányával vetekedő súlyú - mind a Szovjetunióra, mind hazánkra kötelezettséget rovó -'56-ban hatályos nemzetközi norma? Leesik-e a tantusz, hogy az ennek paragrafusaiba foglalt erkölcsi parancsok - fegyvertelent ne kínozz, ne ölj, ne deportálj stb. - közös zsinórmértéke a forradalom összes vérengzésének, függetlenül attól, hogy ki viselt egyenruhát és ki lódenkabátot. Kádár és a Kossuth tér Aki tiszta erkölccsel akar emlékezni a kivégzett Angyal Istvánokra, a szabadság hőseire, annak fejet kell hajtania Mező Imre és meglincselt társainak emléke előtt is. Amíg ebben nincs konszenzus, '56 erkölcsileg kaotikus marad. Jó lenne felismernünk azt a paradoxont az ötvenedik évfordulón, hogy a megtorlók vádjait - miszerint nyilasok, fasiszták ellenforradalma volt '56 - nem csupán alátámasztja azlgg0 utáni jobboldali propaganda, hanem épít is a Kádár-rendszerben felnövekedett generációk szocializációjának eme elemére. Ebből kovácsolódott a jobboldali tábor '56-ra vonatkozó világképe. A mostani Kossuth téri jelenségek csupán logikus folyományai mindennek.
Ma, amikor számos történelmi zászlónk közül a jobboldal épp a nyilasok által használtat ismeri és szereti, Biszku Béla Nem 1956 örökösei hordozgatják a rosszemlékű sávos zászlókat, hanem azok, akik a kádári intolerancián paradox módon szocializálódtak. azt gondolhatja, "na, megmondtuk"! Pedig az ellenségkép szuggesztiójával maga a kádári propaganda írta a 21. századba át a nyilas szimpátiát. Nem 1956 örökösei hordozgatják a rossz emlékű sávos zászlókat, hanem azok, akik a kádári intolerancián paradox módon szocializálódtak. E fejlődési rendellenességek megszaporodásához - Bibó István szavával élve - a zsákutcás magyar társadalomfejlődés legutolsó vakvágánya, na és a Fidesz teremtett lehetőséget. Az '56-ot személyes sorsukban hordozók zöme a forradalom emlékezete felett már nem bábáskodhat.
Néhányan azok közül, akik még élnek, mint a rossz szülők, eladták kurrens árért a politika piacán megszenvedett kincsüket. Önmagukból is kifordulva síppal-dobbal szidalmazzák volt rabtársaikat, ha szerintük ma nem jó helyen állnak. Némelyek alig néhány hete, a demokratikus kormánnyal szembeni indulatból, lelkesítették a televízió ostromlóit. Sokan ma emiatt úgy vélik, kultúrálatlan, veszekedő, korlátolt réteg az '56-osok köre. Kihalásuktól várják a forradalom higgadt értékelését. Ha azonban mindemellett mérlegelnénk, hogy hivatásos történészeink mily készségesen mondják mindannak ellenkezőjét, amit alig két évtizede mindannyian mint testület képviseltek, akkor esetleg rávehetnénk magunkat, hogy az '56osok körét se előítélettel kezeljük. Elismerem a spekulatív megismerés jelentőségét, a hivatásos történészek szakmai hozzáértését, de értékeljük azok tudását is, akik a saját bőrükön tapasztalták az eseményeket. Csak addig tartjuk kézlegyintésre sem érdemes forrásnak emlékeiket, míg mit sem sejtve, készpénzként kezeljük az ötven éve győztesek által hátrahagyott irattömeget. Ma még alig használják a forráskritikát a szovjetbirodalomban képződött iratokra vonatkozóan. Nagy Imre besúgói múltját mind több szerző feltételezi - egymásra való hivatkozással -, holott az erre vonatkozó Vologya dossziét eredetiben senki sem látta, nemhogy más forrásból megerősítést keresett volna e témában. A történészek hallgatnak " Forradalom tabuk nélkül" - Paul Lendvai be nem teljesített vágya. A tabu kifejezés ugyanis ma idejét múlt a történelmi személyek jó hírére vagy egykori hatalmak érdekére vonatkozólag, de aktuális a történészszakma tévedéseire. Aki tabukat akar dönteni, annak szembesítenie kell olvasóját néha ordító, néha megbújó, de már kanonizált tévhitekkel.

A Magyar Tudományos Akadémia a forradalom ötvenedik évfordulóján ünnepi ülést tartott. Deklaratív ülés volt, mintegy történész-seregszemle: a Magyar Köztársaság hivatásos memóriája felvonult, hogy az intézetek összhangját és egységét felmutassák. Senki nem érzett - az egyetlen Kosáry Domokoson kívül - felelősséget és aggodalmat amiatt, hogy a Magyarországot kettéválasztó szellemi árkot, a memóriazavar jegyében, egyesek pont az évfordulóra ássák soha nem látott mélységűvé. Rajta kívül, a hivatásos történészek közül - a Kossuth tértől alig ötszáz méterre - senki nem adta jelét, hogy felfogta volna; a Parlament előtt, a forradalom szatíráját játszva, 1956 tiszta emlékezetének az utolsó esélyét vesztegetik el. E magatartás nem patologikus, hanem sajátos problémamegoldás. Egy készség, mely makacsul ellenálló tények esetén a feszültség megszüntetését segíti. Sajátos, hogy egy, a valóságot, a tényeket kutató szakma grémiuma kizárja tudatából a szeme láttára zajló események nyilvánvaló üzenetét. Erre haladna a história? Hol van már a Petőfi körös szembenézés... Egyedül az egykor börtönt viselt '56-os, agg elnök emelte fel szavát az ötvenedik évforduló közös méltó megünneplése mellett. Fehérek közt egy európai.

DONÁTH FERENC a Nagy Imre Társaság budapesti elnöke, az 56-os elítélt Donáth Ferenc fia részt vett az MTA ünnepi ülésén, történészeket hallgatott, de csak Kosáry Domokostól kapta meg azt, amire számított.

2006. október 20. (MTI)

A németországi Regensburgban tesz látogatást pénteken Áder János, az Országgyűlés alelnöke, hogy részt vegyen és felszólaljon az 1956-os forradalom és szabadságharac 50. évfordulója alkalmából megtartandó megemlékezésen.
Áder előzőleg megbeszélést folytat a helyi egyetem rektorával és részt vesz Borsos Miklós szobrász kiállításának megnyitásán.
A parlamenti alelnök jövő hétfőn Berlinben lesz, az évforduló alkalmából ott rendezett ünnepségen.

2006. október 20. (MTI)

Már csak apróbb javításokat végeznek a Felvonulási téri 1956-os emlékművön, amelyet jövő hétfőn, a forradalom kitörésének 50. évfordulóján avatnak fel Budapesten; a kivitelezők várhatóan pénteken hagyják el a területet - erről az alkotócsoport képviselője tájékoztatta az MTI-t.
Most már a takarítás folyik, apró részletek, a kicsi hibák eltüntetése - mondta Horváth Csaba az MTI-nek. "Az emlékmű áll, használatba lehet venni, meg lehet érteni az üzenetét" - összegezte az elvégzett munkát.
A kormány 2004 augusztusában döntött az emlékmű létrehozásáról. A megvalósításra a Miniszterelnöki Hivatal tavaly februárban hirdetett közbeszerzési tervpályázatot. A győztes, az i-y alkotócsoport Kft. az évforduló évére utalva eredetileg 2006, egyre sűrűsödő vasoszlopból álló, 56 fokos ékszerű, háromszög alakú tömböt tervezett. Az oszlopok rusztikusan rozsdás, illetve rozsdamentes vasból készültek.
Horváth Csaba közlése szerint azt nem lehet kijelenteni, hogy az emlékmű teljes egészében elkészült, hiszen a "különleges anyag két éven keresztül dolgozik, mire megérik, mire eléri a végleges állapotát". A mű ontani fogja magából a rozsdalevet, "megtisztul", lényegében ez az alkotás egyik üzenete is - magyarázta.
Mint mondta, valamiféle öntisztuló folyamatról van szó, ami analóg az 1956-os forradalom 50. évfordulójával kapcsolatos gondolkodással: a visszaemlékezők, és azok, akik meg akarják ismerni az ötven évvel ezelőtt történteket, szeretnék megtisztítani a homálytól, a rárakódott torzításoktól az egykori eseményeket.
Hozzátette, rendszeresen - kéthavonta, háromhavonta - megtisztítják majd a művet; eltávolítják, lefejtik azokat az elfedő rozsdarétegeket, amelyek zavarják a látványt. Ily módon folyamatosan "aktív kapcsolatban" maradnak az emlékművel, gondozzák azt, mint ahogyan az emlékeket is folyamatosan dolgozzák fel az emberek.
Horváth Csaba elmondta, hogy az eredetileg tervezettnél több oszlop áll a helyszínen. "Szimbolikus tömegről" van szó, megszámlálhatatlanul sok oszlop van, de jó ez a bizonytalanság, hiszen pontosan nem lehet tudni, 1956-ban hányan voltak az utcán, és hányan voltak olyanok, akik átélték a történteket, de nem alakították az eseményeket.
Az emlékművet október 23-án avatják fel. Az ünnepség a szervezők tájékoztatása szerint 19.30-kor kezdődik: ötvenhatszor kondítják meg a harangot, az emlékműnél katonazenekar játszik, majd felolvassák a 228 kivégzett nevét, közben a kivetítőn az áldozatok arca lesz látható. A díszegységek 19.45 órakor bevonulnak az emlékműhöz, ahol ünnepi beszédet mond Kosáry Domokos, az '56-os Emlékbizottság elnöke, az '56-os szervezetek képviseletében pedig Bocskai T. József.
Az emlékművet 19 óra 56 perckor leplezik le, a "szabadság percében". Az ország egyperces néma csenddel emlékezik majd az áldozatokra. Az ünnepséget - médiatörténeti eseményként - egyszerre négy televíziós csatorna (Magyar Televízió, Duna Televízió, RTL Klub, tv2) közvetíti.

2006. október 20. (MTI)

Miközben Budapesten nincs egyezség, Debrecenben együtt ünnepelnek a közélet szereplői október 23-án - közölte Kovács Zoltán, a városi önkormányzat kommunikációs tanácsnoka az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint délelőtt a Debreceni Egyetem aulájában tart együttes ülést Debrecen város közgyűlése, a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat közgyűlése és a Debreceni Egyetem szenátusa.
Azt követően, hogy a forradalmi emlékezés lángját meggyújtják az Egyetem téren, a résztvevők - köztük az önkormányzatokat alkotó pártok, valamint a civil szervezetek képviselői - együtt vonulnak az Egyetem térről a város központjába, a Kossuth térre, ahol ugyancsak meggyújtják a forradalmi emlékezés lángját.
Kovács Zoltán tájékoztatása szerint a debreceni események időpontjai igazodnak az 50 évvel ezelőtti történésekhez; ugyanabban az időpontban lesz a megemlékezés az egyetem előtt, mint a koszorúzás az ÁVH sortűz áldozatainak emléktáblájánál.
Október 23-án kora délután ünnepi közgyűlést tart a debreceni önkormányzat, ahol átadják a város díjait.
Ezt követően a képviselők és a vendégek együtt koszorúznak az ÁVH-sortűz áldozatainak, Nagy Imre mártírhalált halt miniszterelnöknek és Szilágyi Józsefnek '56 debreceni mártírjának az emléktáblájánál.
Mindezek után ugyancsak együtt vesznek részt a helyi közélet szereplői Bényi Árpád festőművész kiállításának a megnyitóján, majd ünnepi előadáson tekintik meg a Csokonai Színházban Szőcs Géza: Liberté '56 című darabjának díszelőadását.

2006. október 20. (MTI)

Az alábbiakban válogatást közlünk az MTI ötven évvel ezelőtti híreiből rövidítve, de minden egyéb változtatás nélkül: --- Népfront szakbizottságokban tevékenykednek a volt függetlenségi pártok képviselői Somogyban A Hazafias Népfront Somogy megyei bizottsága néhány héttel ezelőtt baráti beszélgetésre hívta meg a volt függetlenségi frontba tömörült pártok megyei vezetőit. A találkozón részt vett, kisgazdapárti, parasztpárti és szociáldemokrata párti képviselők valamennyien elhatározták, hogy a jövőben tevékenyen részt vesznek a nemzet egységét formáló népfront munkában. --- Mezőgazdasági hírek Bács megyében befejeződött a jogtalanul kulákoknak minősített középparasztok rehabilitálása. Az erkölcsi elégtételen kívül a megye területén több mint kilenc millió forint jogtalanul kivetett adóhátralékot és 1144 búzavagon igazságtalanul kirótt beadást töröltek a középparasztok javára. --- Irodalmi kör alakult a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem oktatói, dolgozói, az egyetem hallgatói irodalmi kört alakítottak. Az egyelőre mintegy harminc taggal működő kör az év végéig több irodalmi előadást állított munkaprogramjába. --- Ünnepség a spanyolországi Nemzetközi Brigádok megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából A spanyolországi Nemzetközi Brigádok megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából vasárnap délelőtt ünnepséget rendeztek a Néphadsereg Színházában. Az ünnepségen jelen volt a párt és a kormány vezetői közül Hidas István, Kiss Károly, Bata István, Rónai Sándor, továbbá az MDP Központi Vezetőségének, az Elnöki Tanácsnak, a Minisztertanácsnak számos tagja, a társadalmi élet sok kiválósága. --- Új begyűjtési rendszer megvalósítását javasolják az egy hét múlva összeülő országgyűlésnek a szekszárdi parasztok --- Ifjúsági találkozó Felsőcsatáron - Osztrák vendégek érkeztek az ünnepségekre Október 21-én nagyszabású ifjúsági találkozót rendezett a szombathelyi járási DISZ-bizottság és a járási tanács népművelési csoportja a Vas megyei Felsőcsatáron. A megye osztrák határ menti, úgynevezett Pinka-völgyi részéből több száz, többségben német, horvát és délszláv nemzetiségű fiatal vett részt a találkozón. Mintegy 300 osztrák vendég is érkezett: a Felsőcsatárral szomszédos osztrák falvak - Schachendorf, Dürnbach, Wieden, Reichnitz, Badendorf - fiataljai, s a fiatalok hozzátartozói. Több osztrák vendég magyar hozzátartozóit, rokonait, testvéreit látogatta meg Felsőcsatáron. Tizenkét év óta nem találkoztak már a rokonok. --- A LEMP központi bizottságának VIII. teljes ülése (PAP) W. Gomulka megállapította, hogy Lengyelország életének minden területén sok mindent meg kell változtatni. A helyzet megoldásának kulcsa a munkásosztály, valamennyi dolgozó kezében van. A (...) szónok hangsúlyozta, hogy a poznani munkások nem a népi Lengyelország és a szocializmus ellen, hanem a rossz és a szocializmus alapvető elveinek elferdítése ellen tiltakoztak, továbbá, hogy helytelen volt a poznani eseményeket idegen ügynökök tevékenysége következményének feltüntetni. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa - folytatta Gomulka - ösztönözte a lengyelországi élet megújulását. Sajnos a XX. kongresszus után a párt vezetősége nem tudott gyors akció-tervet kidolgozni. Poznanban nem ömlött volna vér, ha a párt vezetősége feltárta volna a munkásosztály előtt a teljes igazságot. Wladyslaw Gomulka lett a központi bizottság első titkára. --- Az angol és a francia kormány kísérletei a Biztonsági Tanács határozatának megkerülésére (TASZSZ) Sajtóközleményekből ítélve az angol és a francia kormány folytatja a Biztonsági Tanács szuezi határozatának megkerülését célzó lépéseit. Anglia és Franciaország most azt követeli Egyiptomtól, hogy terjesszen elő "új javaslatokat", holott, mint ismeretes, Egyiptom már tett határozott javaslatokat arra vonatkozólag, hogy folytassanak tárgyalásokat a szuezi kérdés rendezéséről. --- Megkezdődött az Egyesült Államokban a "Szovjetunió" című angol nyelvű folyóirat árusítása és terjesztése (TASZSZ) Az új folyóirat terjesztése a szovjet és az amerikai kormány között idén júliusban létrejött egyezmény alapján történik. Eszerint az Egyesült Államokban kiadják a "Szovjetunió" és a Szovjetunióban az "Amerika" című folyóiratot. Mindkettőnek célja, hogy elősegítse a szovjet és az amerikai nép kölcsönös megismerkedését. --- Monográfia készül Baranya barlangjairól A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete egyik munkatársa korábbi irodalmi tanulmányok és saját kutatásai alapján írásba foglalja a Mecsek és a Villányi hegység barlangjainak monográfiáját. A tanulmányt a Dunántúli Tudományos Intézet még ebben az évben kiadja. --- Szilikózisszűrő vizsgálat Komlón Komlón szilikózisszűrő vizsgálat kezdődött. A hattagú orvos-brigád - amely jelenleg Kossuth-bányán működik - eddig 2500 bányász szűrővizsgálatát végezte el. Munkájuk befejezéséig 11.000 komlói bányász tüdejéről készítenek röntgenfelvételt. --- Ötszáz régi magyar nótát tanul a 120 tagú endrődi úttörő zenekar Két endrődi pedagógus: Kovács Imre és Vaszkó Irén, évek óta gyűjtik a környék dalait, népi játékait, táncait és szokásait. Kovács Imre az általa alakított 120 tagú úttörő zenekarral játszatja el a népdalokat. Eddig mintegy félszáz feledésbe merült régi nótát gyűjtött össze, amelyek nagy részét saját maga hangszerelte furulyára, trombitára, klarinétre és más fúvóshangszerre, Vaszkó Irén a magyar táncokon kívül az endrődi cigányok táncaiból is többet lejegyezett, s azokra tanítja a helyi népművelési otthon és az iskolások tánccsoportjait. --- Állatfigurák kekszből A Győri Keksz és Ostyagyár november elején megkezdi a hal, a csiga és egyéb állat formájú keksz gyártását. Az új készítményeket egykilós dobozokban hozzák forgalomba karácsonyra. Exportálnak is belőle.

2006. október 20. (MTI)

Szobrot avattak a tokiói magyar nagykövetség épületében az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából - közölte pénteken az MTI-vel Dabrónaki Gyula nagykövet.
A szobor Amemija Isszei művész Remény című alkotása, a mintegy kétszáz tagú Japán-Magyar Baráti Társaság ajándéka a magyar népnek. A feketemárvány talapzaton nyugvó, 60 centiméter magas, aranyfüsttel bevont bronzszobor térdelő női alakja a forradalom küzdelmét, a ki nem alvó, jövőbe vetett hitet jelképezi. Az alkotás elkészüléséhez a társaság tagjain kívül több mint egy tucat, magyarországi érdekeltségű japán vállalat is hozzájárult adományaival.

2006. október 20. (MTI)

Egon Bahr, az egykori Brandt-kormány történelmi keleti politikájának formálója volt a díszvendége annak az 1956-os fotókiállításnak, amely csütörtök este nyílt meg a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) berlini székházában.
Az 1922-ben Kölnben született és a közelmúltban elhunyt Rolf Gillhausen, továbbá az 1923-as, bécsi születésű, s a kiállításon is jelen lévő Erich Lessing helyszínen készült, szinte az egész világot bejáró fotói páratlan hitelességgel ábrázolják az 56-os magyarországi forradalom hősies és megrázó eseményeit.
A kiállítás kapcsán Bahr, aki a Brandt-kormány keleti politikájának és az európai enyhülés előre vitelének meghatározó személyisége volt, majd pedig az 1974 és 1982 között hatalmon lévő Schmidt-kormány biztonságpolitikai és leszerelési szakértőjeként tevékenykedett, magyar újságíróknak kifejtette: nézete szerint a magyar forradalom kezdettől fogva halálra volt ítélve. Mégpedig azért, mert az akkori Szovjetunió nem tűrhette, hogy a csatlósállamok közül bármelyik is az önrendelkezés útját választja, kilép a Varsói Szerződésből, semleges kíván lenni, s az ENSZ-től kér segítséget. Ebből a szempontból Bahr szerint hiba volt a Varsói Szerződésből való kilépés deklarálása, hiszen a korábbi NDK-beli és a későbbi lengyelországi munkásfelkelés idején - amikor ez a követelés nem hangzott el - az események bizonyították, hogy a fenyegetések ellenére nem került sor szovjet beavatkozásra.
Bahr egy kérdésre válaszolva, nem értett egyet azzal a nézettel, amely szerint Nagy Imre volt egyedül a hős, és Kádár János - mint fogalmazott - a gazember. Szavai szerint egyikük sem volt tiszta, mindketten Moszkvához hű kommunisták voltak. Bahr bizonyos elismeréssel adózott Kádárnak, akivel az akkori kancellárral, Willy Brandttal együtt a későbbiekben többször is találkozott. Bölcsnek nevezte őt abban a tekintetben, ahogy "egyensúlyozott" az ország érdekében. Törekedett arra, hogy megőrizzen bizonyos szabadságot, egyidejűleg bizonyítsa a Moszkva iránti hűséget. Brandttal együtt - mint kijelentette - tisztelték őt azért a kijelentéséért, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van. Ezt a kijelentést akkoriban az enyhülés jeleként, egyfajta reményként értékeltük - jelentette ki Egon Bahr.
A kiállítás, amelyet Peisch Sándor nagykövet nyitott meg, 2007 elejéig tart nyitva.

2006. október 20. (MTI)

Oroszország nem tartozik jogi felelősséggel az egykori szovjet vezetőség tetteiért, de erkölcsi felelősséget érez múltja egyes fejezeteiért, és reméli, hogy a mai magyar társadalom méltányolja őszinte sajnálatát azért, ami 1956. október-novemberben Magyarországon történt - áll az orosz felsőház, a Szövetségi Tanács péntek reggel elfogadott nyilatkozatában.
A még pénteken Budapestre készülő Szergej Mironov felsőházi elnök vezette ülésen elfogadott nyilatkozat emlékeztetett arra, hogy 50 évvel ezelőtt a "magyar nép szabadságra való törekvése hatalmas emberáldozattal járt", majd megjegyezte: "a világ politikai térképén már régen nem létezik az az állam, amely a magyar tragédiában részes volt. Az Oroszországi Föderáció nem felelős a szovjet vezetőség tetteiért".
Mindamellett az orosz törvényhozók rámutattak: "a tisztesség és méltóság érzésétől áthatva, lelkünkben erkölcsi felelősséget érzünk múltunk egyes fejezeteiért, és reméljük, hogy a mai magyar társadalom méltányolja sajnálatunk őszinteségét azzal kapcsolatban, ami 1956. október-novemberben Magyarországon történt".
A mának szóló tanulságok között az orosz szenátorok rámutattak egy "cáfolhatatlan igazság alátámasztására: ahogy a totalitárius rendszer megtagadja a választás jogát, úgy a demokráciát sem lehet valamely ország kísérleti műhelyének kaptafájára szabni, majd másokra rákényszeríteni". Egyben aláhúzták "minden ország szuverén jogát jövőjének önálló építéséhez".
Az orosz felsőház végül "örömmel" nyugtázza, hogy "ma az orosz-magyar kapcsolatok a kölcsönös tiszteleten és bizalmon nyugszanak", majd - konstatálva "a politikai akarat és bölcsesség meglétét mindkét oldalon" - kifejezte meggyőződését: "a közös történelmi múlt semmilyen viszontagsága nem lehet akadálya a partneri együttműködés sikeres továbbfejlesztésének".

2006. október 20. (MTI)

Egy orosz hetilap szerint bohózatként ismétlődött meg az 1956-os tragédia 2006-ban Budapesten.
A Moszkovszkije Novosztyi hasábjain Andrej Krusinszkij, a szovjet kommunista pártlap, a Pravda 1956. novemberében, a magyar felkelés elfojtása után Budapestre küldött tudósítójának fia, a "pokol kilenc bugyraként" idézte fel a "terrort", amely a szovjet intervenciót megelőző kilenc napot áthatotta: "a lázadók rohammal bevették a budapesti rádió épületét, a városi pártszékházat, az osztrák határon át harcosok özönlöttek be a második világháborút túlélt SS-tagok közül, mindenfelé vadásztak a pártaktivistákra, az utcai lámpák akasztófává váltak, és a szovjet nagykövetség előtt karóra tűzött fejek jelentek meg".
Krusinszkij ezután még bőven idéz apja 1956. november második feléből származó budapesti tudósításaiból arról, "hogyan használták ki a lázadás szervezői a dolgozó nép elégedetlenségét és az értelmiség nemzeti érzelmeit, miképpen bujtogatták (a lázadást) külföldről, és milyen kegyetlen volt az ellenforradalom". Mint írta, "visszatekintve nyilvánvaló az ellenség agyafúrt játéka, amely az egyszerű lakosok önző érzéseire épített... Ha célpontként a kommunizmust jelölik meg, akkor a fegyveres akciókig terjedő felhívások nyomán Oroszországra és a nagy honvédő háború eredményeire fognak lőni."
Krusinszkij szerint Magyarországot ma "1956 kísértete járja be", de (ugyancsak Marxot idézve), ami eredetileg tragédiának tűnt, az most bohózatként ismétlődik meg. "Az idő múltával, még Kádár János (Moszkva által hatalomba ültetett magyar vezető) kormányzása alatt - szigorúan békés úton - kezdtek valóra válni azok az értékek, amelyekért a magyar értelmiségiek 1956-ban küzdöttek" Krusinszkij a 2006-os "spontán lázadásban" éppen az "1956-os eszmék e győzelmére" adott választ lát. De az "üresjáratú bársonyos forradalom" kudarcra van ítélve, mert nem élvezi az Egyesült Államok támogatását - vonta le a következtetést.
A Tragédia és bohózat című írást a Moszkovszkije Novosztyi fényképpel is illusztrálta arról, hogyan "akasztották a kommunistákat 1956 októberében Budapest utcáin".
Ezzel szemben a nyugati stílusú Vedomosztyi Kende Péter fejtegetését közölte, amelyben végső soron 1956-ra vezeti vissza a szovjet rendszer összeomlását. A The Moscow Times Charles Gáti könyvét ismertette (Elveszett illúziók: Moszkva, Washington, Budapest és a magyar felkelés) mellékletében.
Az állami Rosszija televízióban, jóval csütörtök éjfél után, egy budapesti orosz-magyar kerekasztal két résztvevőjét, Mihail Svidkojt, az orosz kulturális felügyelet vezetőjét és Szilágyi Ákos esszéírót interjúvolta meg egy harmadik: Nyikolaj Szvanyidze, a Zerkalo (Tükör) című műsor házigazdája.

2006. október 20. (MTI)

A Marketing Centrum felmérése szerint Sólyom László köztársasági elnöknek a feladata az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján beszédet mondani - áll a Marketing Centrum felmérésében, amely a Népszabadság pénteki számában jelent meg.
A közvélemény-kutató intézet által megkérdezettek 57 százaléka szerint csak Sólyom Lászlónak kellene ünnepi beszédet mondania a központi megemlékezésen.
A válaszadók öt százaléka viszont úgy véli, hogy a külföldi vendégek jelenlétében Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek kellene megemlékeznie, míg 33 százalékuk azt gondolja, hogy a köztársasági elnöke és a kormányfőnek is beszédet kellene mondani.
A vélemények függenek a pártállástól, de az MSZP táborában is csak kilenc százalék azok aránya, akik szerint csak Gyurcsány Ferencnek kellene beszédet mondania.
A kutatás szerint a társadalom döntő többsége úgy érzi, 1956 ötvenedik évfordulóját politikamentesen, nemzeti összefogással lenne méltó megünnepelni.
A felnőttek 77 százaléka szerint október 23-a a nemzeti összefogásról szól, s a pártoknak vissza kell vonulniuk. Még nagyobb fokú a társadalmi konszenzus abban, hogy nem szabad napi politikai célokra használni megemlékezéseiket: 57 százalék gondolja úgy, hogy méltatlan 1956 emlékéhez, hogy "egyes pártok napi politikai célokra használják a megemlékezéseket".
A pártelnökök ünnepi beszédeit a 18 évnél idősebbek 73 százaléka ellenzi, s mindössze 24 százalék azok aránya, akik szerint a pártelnököknek is beszédet kellene mondaniuk a nemzeti ünnepeken. E tekintetben nincs számottevő eltérés a kormánypárti és az ellenzéki szavazók véleménye között.

2006. október 20. (MTI)

Az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmábnól Hiller István oktatási és kulturális miniszter - Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke megbízásából - kitüntetéseket adott át pénteken Budapesten, a Stefánia-palotában.
A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - kimagasló szakmai munkája elismeréseként a
Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta:
Dr. Bécsy Tamás nyugalmazott egyetemi tanárnak, az irodalomtudomány doktorának,
Garas Klára akadémikusnak, művészettörténésznek,
Dr. Mang Bélának, az Oktatási és Kulturális Minisztérium volt felsőoktatási helyettes államtitkárának, a Miskolci Egyetem stratégiai és fejlesztési rektor-helyettesének,
Dr. Schiffer Jánosnak, a Főpolgármesteri Hivatal főpolgármester-helyettesének,
Sipos Jánosnak, az Oktatási és Kulturális Minisztérium volt közoktatási helyettes államtitkárának.
A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - kimagasló szakmai munkája elismeréseként a
Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta:
Bartis Attila József Attila- és Márai Sándor-díjas írónak,
Daróczi Ágnesnek, a Magyar Művelődési Intézet tudományos főmunkatársának,
Ef Zámbó István képzőművésznek, Érdemes Művésznek,
Dr. Gergely Jenőnek, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárának, a történelemtudomány doktorának,
Kelemen Barnabás Liszt Ferenc-díjas hegedűművésznek,
Marozsán Erika színművésznek,
Pálfi György filmrendezőnek,
Rózsa György tv-műsorvezető-szerkesztőnek.
A Magyar Köztársaság elnöke - az oktatási és kulturális miniszter előterjesztésére - kimagasló szakmai munkája elismeréseként a
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt
kitüntetést adományozta:
Dr. Balázs Mihálynak, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanárának, az irodalomtudomány doktorának,
Dr. Berács Józsefnek, a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézete egyetemi tanárának,
Csizmadia Mártának, a X. kerületi Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium igazgatójának,
Dr. Hársfalvi Rezsőnek, az ELTE Jogi Továbbképző Intézete igazgatójának,
Dr. Kissné Pap Margitnak, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nyugalmazott vezető-főtanácsosának,
Kozma Károlynak, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége főtitkárának,
Dr. Márkus Andrásnénak, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Dékáni Hivatala vezetőjének,
Modláné Görgényi Ildikónak, a Nemzeti Szakképzési Intézet szolgáltatási és koordinációs főigazgató-helyettesének,
Szepes Erika filozófusnak, irodalomtörténésznek, írónak, szerkesztőnek. (folyt.)

(2. rész)

A Magyar Köztársaság elnöke - az oktatási és kulturális miniszter előterjesztésére - kimagasló szakmai munkája elismeréseként a
Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta:
Beleznai Györgynének, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola tanárának,
Bozár Lászlónak, a Honvéd Együttes táncos-szólistájának,
Gajdos Sándornénak, a nagydobosi Napközi Otthonos Óvoda vezetőjének,
Genzwein Ferencnek, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium nyugalmazott igazgatójának,
Guth Vilmosnak, a kisbéri Bánki Donát Szakképző Iskola igazgatójának,
Házi Tibornénak, a Budapesti Történeti Múzeum munkaügyi ügyintézőjének,
Hugai Tibornénak, a Pest Megyei Könyvtár gazdasági igazgató-helyettesének,
Horváth Attilának, a gyöngyösi József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium intézményvezetőjének,
Izsó Dánielnek, a berettyóújfalui Bessenyei György Szakközépiskola Arany János Kollégiuma vezetőjének,
Koppány Csabának, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Középfokú Kollégiuma igazgatójának,
Koppányi Józsefnek, a hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium műszaki igazgató-helyettesének,
Kovács András Ernőnek, a IV. kerületi Bőrfeldolgozó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola igazgatójának,
Kovács Erzsébetnek, a Vígszínház bér- és munkaügyi vezetőjének,
Kuhnné Horváth Máriának, a Játékszín Teréz körúti Színház Kht. Munkaügyi ügyintézőjének,
Laki Ilonának, a Földrajztanárok Egylete elnökének, nyugalmazott tanárnak, országos pedagógiai szakértőnek,
Lukács Istvánnak, a Tanárképzők Szövetsége titkárának, főiskolai docensnek,
Dr. Nagy Istvánnénak, a tatai Eötvös József Gimnázium igazgató-helyettesének,
Németh Évának, a Miskolci Megyei Jogú Város Önkormányzata Hivatala kulturális referensének,
Oláh Vincének, az abádszalóki Kovács Mihály Általános és Művészeti Iskola igazgatójának,
Dr. Patai Kálmánnénak, a XIV. kerületi Váci Mihály Kollégium igazgatójának,
Ragó Miklósnénak, a nagykőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola és Diákotthon igazgató-helyettesének,
Schmidt Ferenc zászlósnak, a Honvéd Együttes énekesének,
Dr. Schneider Gyulának, a Szegedi Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanárának, tudományos tanácsadónak,
Dr. Stachó Lászlónak, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docensének,
Stefán Mariann montessori óvodapedagógusnak, a Magyarországi Montessori Egyesület elnökének,
Dr. Szekér Istvánnénak, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság főtitkár-helyettesének,
Unger Pálmának, a Pécsi Nemzeti Színház színművészének,
Weinreich Antalnénak, a XVII. kerületi Százszorszép Napközi Otthonos Óvoda óvodapedagógusának,
Z. Horváth Gyula zeneszerzőnek, szövegírónak,
Zsiborácsné Petró Máriának, a Pannon Egyetem Gazdasági-Műszaki Főigazgatósága osztályvezetőjének. (folyt.)

(3. rész)

A Magyar Köztársaság elnöke - az oktatási és kulturális miniszter előterjesztésére - kimagasló szakmai munkája elismeréseként a
Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt kitüntetést adományozta:
Arató Sándornénak, a gyulai Németvárosi Óvoda Tagintézménye Béke Sugárúti Óvoda tagintézmény vezetőjének,
Bába Józsefnénak, az Optikai, Akusztikai, Film- és Számítástechnikai Tudományos Egyesület nyugalmazott ügyvezető igazgatójának,
Bakosné Kondor Magdolnának, a szolnoki II. sz. Óvodai Igazgatóság Bajtárs úti Óvoda tagóvoda-vezetőjének,
Balikó Bélánénak, a Filharmónia Kelet-Magyarországi Kht. Miskolci Irodája hangverseny-szervezőjének,
Dr. Balogh Ágnesnek, a Pannon Egyetem rektori titkárának,
Dr. Barabás Katalinnak, a Szegedi Tudományegyetem csoportvezető egyetemi docensének, az orvostudomány kandidátusának,
Bérciné Sáska Évának, a VIII. kerületi Leövey Klára Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola tanárának,
Bogát Teréziának, a III. kerületi Bárczi Géza Általános Iskola tanárának,
Bóta Zsoltnak, a Vígszínház színpadmester-helyettesének,
Bozsó Gyulánénak, a tiszaújvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Szakszolgálat általános igazgató-helyettesének,
Bukovicsné Nagy Juditnak, a VIII. kerületi Koszorú Napközi Otthonos Óvoda vezetőjének,
Csarnai Jánosnénak, a sápi ÁMK Óvodája óvodapedagógusának,
Csombok Józsefnénak, a viszneki Általános Iskola tanítójának,
Csorbáné Dr. Tóth Mariannának, a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Általános Ismeretek Intézete főigazgató-helyettesének, intézetvezető főiskolai docensnek,
Dászkál Istvánnénak, a dunakeszi Gyöngyharmat Napközi Otthonos Óvoda óvodavezető-helyettesének,
Éberling Péter Lászlónak, a mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium tanárának,
Farkas Zsoltnak, a Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárának,
Fehér Istvánnak, az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanárának,
Feierabend Lajosnénak, a budapesti Újlak Utcai Általános Iskola tanárának,
Fenyvesi Györgynének, a kiskunhalasi Szűts József Általános Iskola tanárának,
Fogarasy-Fetter Mihály pilisvörösvári nyugalmazott tanítónak,
Füleki Lászlónénak, a szegedi Kőrösy József Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola tanárának,
Fülöp Katalinnak, a szombathelyi Paragvári Utcai Általános Iskola könyvtáros-tanárának,
Goreczky Gábornénak, a sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanárának,
Dr. Görgényi Miklósné Dr. Tari Irmának, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docensének,
Gyenizséné Nagy Zsófiának, a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium tanárának,
Gyergyádesz Lászlónénak, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Katona József Könyvtára nyugalmazott osztályvezetőjének,
Hercegfalvi Krisztinának, a ferencvárosi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium tanárának,
Hóborné Radics Ildikónak, az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola tanárának,
Horváth Lajosnénak, a pálfai Pálfa-Sárszentlőrinc Általános Iskola és Óvoda óvodavezetőjének,
Ihárosiné Berecz Irénnek, a pécsi Belvárosi Általános Iskola tanárának,
Incze Jánosnénak, a ferencvárosi Csudafa Óvoda óvodapedagógusának,
Isztl Jenőnének, a XX. Kerületi Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola gazdasági igazgató-helyettesének,
Iványi Katalin festőművésznek,
Japport Ferencnének, a gyulai Törökzugi Óvoda óvodapedagógusának,
Jáger Zsuzsannának, a budapesti TÁ-TI-KA Napközi Otthonos Óvoda óvodapedagógusának,
Jékely Endrénének, a leányfalui Móricz Zsigmond Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda tanárának,
Kalecz Józsefnénak, a Ferencvárosi Komplex Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgató-helyettesének,
Karacs Gyulának, a Hagyományok Háza - Állami Népi Együttes zenésze, zenei koordinátorának,
Karikás Józsefnénak, a Magyar Cirkusz és Varieté Kht. főpénztárosának,
Dr. Keczer Tamás makói nyugalmazott tanárnak,
Kerekes Katalin nótaénekesnek,
Keskeny Ferenc előadóművésznek, hegedűművésznek,
Dr. Kissné Gadus Ágnesnek, a debrecen-józsai Gönczy Pál Általános Iskola tanárának,
Kletz László képzőművésznek, nyugalmazott létesítménytervező mérnöknek,
Korenné Turán Gyöngyinek, az acsai Petőfi Sándor ÁMK Általános Iskola igazgató-helyettesének,
Koryürek Verának, a Budapesti Bábszínház bábkészítő iparművészének,
Kovács Ilonának, a XIV. kerületi Szent István Gimnázium tanárának, munkaközösség-vezetőnek,
Kovács Istvánnénak, a szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola tanítójának,
Krebs Gyulánénak, a soltvadkerti Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárának,
Lajkó Istvánnénak, a Szent István Egyetem kari titkárának,
Lakosné Juszt Zsuzsannának, a pálfai Pálfa-Sárszentlőrinc Általános Iskola és Óvoda tanárának, (folyt.)

(4. rész)

Lábóné Kulcsár Alicének, a XII. kerületi Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskola tanárának,
M. Román Bélának, a szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola igazgatójának,
Nagyné Tóth Margitnak, a szigethalmi Általános Iskola tanítójának,
Nékám Róbert Istvánnénak, a józsefvárosi Vajda Péter Ének-zene Testnevelés Tagozatos Általános Iskola tanárának,
Novák Tibornénak, a lébényi Nagyközségi Önkormányzati Óvoda vezetőjének,
Palócz Ferencnének, a XVII. kerületi Zrínyi Miklós Általános Iskola tanítójának,
Pataki Zsuzsannának, a debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanítójának,
Péli Ildikónak, a szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola tanárának,
Péter Juditnak, a XI. kerületi Kelenvölgyi Általános Iskola tanítójának, munkaközösség-vezetőnek,
Pintérné Kiss Margitnak, a kiskunhalasi Általános Művelődési Központ tanárának,
Pintérné Szabó Erzsébetnek, a II. kerületi Ady Endre Fővárosi Gyakorló Kollégium főkönyvi könyvelőjének,
Podmaniczky Tamásnénak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sipos Orbán Szakképző Iskola és Kollégium fejlesztő pedagógusának,
Dr. Rapos Nórának, az Országos Neveléstudományi Konferencia titkárának, egyetemi adjunktusnak,
Rácz Lászlónénak, az Oktatási Minisztérium ügykezelőjének,
Rostás Csabának, a bicskei Móra Ferenc Általános Iskola tanárának,
Rózsa Gábor nyomdásznak,
Rudniszki István magyarnóta szövegírónak,
Salamon Jánosnénak, a bajai Eötvös József Főiskola Általános Iskolája gazdasági ügyvezetőjének,
Schimpl Miksánénak, a Békés Városi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola tanárának,
Sebestyén Katalinnak, a csornai Martincsevics Károly Városi Könyvtár igazgatójának,
Stempek Lászlónénak, a szerencsi Szakképző Iskola tanárának,
Szabóné Dr. Daczi Margitnak, a Pécsi Tudományegyetem főiskolai adjunktusának,
Szabics Istvánnak, a TIT Bács-Kiskun Megyei Egyesülete igazgatójának,
Szarkáné Fidel Klárának, a ferencvárosi Kosztolányi Dezső Általános Iskola tanárának,
Szaszik Editnek, a II. kerületi Than Károly Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola tanárának,
Széles Imrénének, a szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárának,
Szűcsné Tóth Katalinnak, a Szegedi Tudományegyetem vegyésztechnikusának,
Tatár Eszternek, a Madách Színház játékmesterének,
Takács Jánosnak, a Békés Megyei Németh László Középiskolai Kollégium nevelőtanárának,
Takács Lászlónénak, a bekecsi II. Rákóczi Ferenc Informatika-Matematika Tagozatos Általános Iskola tanárának,
Tarjány Zsuzsannának, a XIII. kerületi PRIZMA Általános Iskola és Óvoda, Logopédiai szakszolgálati tanárának,
Tavaszi Józsefnénak, a VIII. kerületi Kincskereső Napközi Otthonos Óvoda vezetőjének,
Tóth Ferencnek, a tokaji Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanárának, munkaközösség-vezetőnek,
Tóth Lászlónénak, a szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola igazgató-helyettesének,
Tóth Tamásnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálati Intézet pedagógiai szakértőjének,
Tuza Pálnénak, Várpalota Polgármesteri Hivatala közoktatási szakreferensének,
Vadász Zoltánnénak, a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Szakképző Iskola, gazdasági vezetőjének,
Vágner Anna szövegszerkesztőnek,
Vinkó Józsefnek, a kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola tanítójának, tagozat-vezetőjének,
Vörös Zoltánnak, a szentlőrinci Ifjúság Úti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanárának,
Zelenai Vilmosnénak, a verőcei Napközi Otthonos Óvoda nyugalmazott óvodapedagógusának,
Zöld Albertnénak, a Filharmónia Kelet-Magyarországi Kht. hangverseny-szervezőjének,
Zsebényi Istvánnénak, a XIV. kerületi Váci Mihály Kollégium iskolatitkárának,
Zsoldos Jánosnénak, a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium könyvtárosának. (vége)

2006. október 20. (MTI)

Budapest 1956 - Egy morális forradalom címmel nyolc oldalas képes mellékletben emlékezett meg - Fejtő Ferenc kifejezését idézve - az első antitotalitárius forradalomról a L,Express című francia folyóirat legfrissebb számában, külön kétoldalas interjút közölve a Párizsban élő történész, író-újságíróval.
Fejtő mellett Kende Péter történésznek, Király Bélának, az 1956-os Nemzetőrség parancsnokának, valamint egykori felkelőknek a segítségével idézi fel Sylvaine Pasquier, hogy a "szovjet diktatórikus iga" elleni győztes felkelést hogyan és miért verte le véresen ötven évvel ezelőtt a Vörös Hadsereg.
A Nemzetőrség létrehozásával Nagy Imre kormánya a szovjet csapatok teljes kivonását szerette volna elérni. A Pravda október 30-i számában megjelent közlemény azt bizonyítja, hogy a Szovjetunió készen állt a Varsói Szerződés felülvizsgálatára. Október 31-én Franciaország és Nagy-Britannia megtámadták Egyiptomot, és a lap szerint Nyikita Hruscsov szovjet főtitkár ekkor úgy érezte, hogy ha nem "tesz rendet" azonnal Magyarországon, azzal az imperialistákat - a briteket, a franciákat és az amerikaiakat - bátorítja. A Szovjetunió presztízse és a hatalom túlélése volt a tét. John Foster külügyminiszteren keresztül Dwight Eisenhower amerikai elnök olyan megnyugtató üzeneteket küldött Moszkvának, amelyeket a magyarországi beavatkozáshoz való engedélyként értelmezett a Kreml - állítja a lap Kende Péterre hivatkozva.
Moszkva a legnagyobb titokban készítette elő a november 4-i támadást. Andropov nagykövet folyamatosan hazudott Budapesten, Nagy Imre pedig közben deklarálta Magyarország kilépést a Varsói Szerződésből és az ország függetlenségét, valamint értesítette az ENSZ-et. Washington azonban mindent megtett azért, hogy a közgyűlés ne foglalkozzon a témával.
Király Béla szerint a Szovjetunió háborút indított Magyarország ellen, s ha az invázió ellen a "szabad világ" bármit is tett volna, az olyan atomháborúhoz vezetett volna, amelynek első áldozatai a magyarok lettek volna.
Az 1938 óta Párizsban élő Fejtő Ferenc 1956-ban az AFP francia hírügynökség kelet-európai főszerkesztőségét vezette és egyszerre látta a magyarországi, moszkvai és pekingi híreket. Véleménye szerint a felkelők mellé álló Nagy Imre 12 nap alatt átlépte azt a határt, amely a nemzeti kommunizmust a parlamentáris demokráciától választja el, s a többpártrendszert a szabad választásokkal sem a kínai, sem a jugoszláv vezetés nem tudta elfogadni. Így szerinte tulajdonképpen a "testvéri kommunista pártok" hajszolták bele a Szovjetuniót a magyar forradalom leverésébe. Hruscsov nem akarta, hogy a Sztálin halála után meghirdetett reformok a szovjet tömbön belüli szakadáshoz vezessenek, ezért a békés megoldás keresése után ő is a beavatkozás mellé állt.
Franciaországban és Olaszországban számos baloldali gondolkodó a magyar forradalom leverése után lépett ki a kommunista pártból. Fejtő egy vacsorát követő hajnali beszélgetésen maga győzte meg Jean-Paul Sartre írót és feleségét, Simone de Beauvoirt.
A történész szerint a kommunizmus mítosza 1956 után Magyarországon eltűnt, miként a rendszer megreformálhatóságának a reménye is. Az ország kiegyezett a Kádár János által bevezetett "puha szocializmussal", amely teret engedett a feketepiacnak és a korrupciónak, valamint a nyugati kapcsolatoknak.
A lap szerint az ötvenedik évfordulón az 1956-os forradalom emléke ahelyett, hogy egyesítené, megosztja Magyarországot. "A populista jobboldal kisajátítja magának a hősi múltat, és megpróbálja a mai szocialistákat a tegnapi sztálinistákhoz hasonlítani". Az 1956-os felkelés az individuális és demokratikus szabadságokért folyt, s volt olyan morális dimenziója, amely ma hiányzik a politikából - írta a L,Express.

2006. október 20. (MTI)

Közös ünnepséget rendeznek a Szabadságharcos Közalapítvány szervezetei ma délután Budapesten a Bourbon Házban, az eseményen beszédet mond és kitüntetéseket ad át Sólyom László köztársasági elnök.
Délelőtt Demszky Gábor főpolgármester tart ünnepi beszédet a forradalom 50. évfordulója alkalmából az 1956-os Emlékbizottság által odaítélt Szabadság Hőse Emlékérmek átadásán. A kitüntetéseket a főpolgármester az ’56-os forradalom és szabadságharc mintegy kétszáz budapesti hősének adja át a Főpolgármesteri Hivatal dísztermében
Vasárnap posztumusz a II. kerület díszpolgárrá avatják Nagy Imrét a kerületi önkormányzat ünnepi képviselőtestületi ülésén. Az eseményen részt vesz a Széna Téri Bajtársak Közössége is.
Vasárnap lengyel nagymisére kerül sor a kőbányai lengyel plébánia templomban. A lengyelországi küldöttséget az '56-os Magyarok Világszövetsége fogadja. A szervezet emlékező felvonulását is rendez korabeli teherautókkal Budapesten, a menet a Műegyetem főépületétől indul.
Az 1956 Alapítvány és az Élő 56 programjai október 23-án koszorúzással kezdődnek a Hősök terén. Ezt követően nagygyűlést szerveznek a Bem téren, majd a Rákoskeresztúri Köztemetőben emlékeznek meg 1956 áldozatairól.
A szervezetek délután a Zeneakadémián, este a Magyarok Világszövetségének színháztermében rendeznek ünnepséget.
Hétfőn délután kettő órakor kezdődik a Corvin közi nagygyűlés a Corvin Közi Bajtársi Közösség, a Pesti Srácok Szövetségének és az '56-os Magyarok Világszövetségének szervezésében.
A szervezet október 23-án este megemlékezést és koszorúzást rendez Mansfeld Péter szobránál a budai Veronika parkban.
Október 24-én az '56-os Magyarok Világszövetsége és a Corvin közi Bajtársi Közösség kitüntetéseket ad át Budapesten.
Október 25-én az 1945-1956 közötti magyar Politikai Elítéltek Közössége az ÁVH-s sortűz áldozataira emlékezik, az esemény helyszínén, a Kossuth Lajos téren.
Az MTI által megkérdezett szervezetek közül a központi ünnepségeken nem vesz részt az 1956-os Magyarok Világszövetsége, 1945-1956 közötti magyar Politikai Elítéltek Közössége, valamint a Történelmi Igazságtétel Bizottság. Elmegy viszont az állami megemlékezésekre az 56-os Szövetség és a Széna Téri Bajtársak Közössége.

2006. október 20. (MTI)

Rendkívüli, helyzetértékelő kongresszust tart szombaton a Magyar Szocialista Párt. A kongresszuson, az 50. évforduló alkalmából megemlékeznek 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Az MSZP kongresszusai 1989 óta: 1989. október 7-8., Budapest - A Magyar Szocialista Munkáspárt rendkívüli kongresszusának második napján megalakult a MagyarSzocialista Párt (MSZP). Október 8-án, az új párt I. kongresszusán Nyers Rezsőt választották elnökké, alapszabályt és programnyilatkozatot fogadtak el.
1990. május 26-27., Budapest - A II. kongresszus meghatározta a párt politikai arculatát: eszerint az MSZP szociáldemokrata jellegű, a demokratikus szocializmus értékeit valló és megvalósító szocialista párt. Elnökké Horn Gyulát választották.
1992. május 15-17., Szeged - A III. pártkongresszuson módosították az alapszabályt, s ismét Horn Gyula lett a pártelnök.
1994. február 27., Budapest - A parlamenti választások előtti tanácskozás elfogadta a párt választási programját és országos listáját
1994. június 4., Budapest - A választási győzelem utáni rendkívüli kongresszus Horn Gyulát jelölte miniszterelnöknek, s elhatározta koalíciós tárgyalások megkezdését a Szabad Demokraták Szövetségével.
1994. október 7-9., Budapest - A IV. kongresszus meghatározta a kormányzópárt követendő politikáját. Új alapszabályt fogadott el, amely elkülönítette egymástól a kormány, a frakció és a pártvezetés feladatait, szűkítette az ügyvezető alelnök jogkörét. Ismét Horn Gyula lett a pártelnök, aki 1998-ig a miniszterelnöki tisztséget is betöltötte.
1996. március 29-31., Budapest - Az V., tisztújító kongresszuson ismét Horn Gyulát választották pártelnökké. Módosították az alapszabályt, amely szerint az ügyvezető alelnök - aki Kósáné Kovács Magda lett - lényegesen szélesebb hatáskört kapott.
1998. március 6-7., Budapest - A parlamenti választás előtti kongresszuson elfogadták a választási téziseket és az országos listát, bemutatták a Biztonság, esélyegyenlőség, fenntartható növekedés című kormányprogram-tervezetet, s Horn Gyulát választották a párt miniszterelnök-jelöltjévé.
1998. szeptember 5-6., Budapest - Az elvesztett választásokat követő VI., tisztújító kongresszuson a leköszönt Horn Gyula helyére Kovács László parlamenti frakcióvezetőt választották meg pártelnökké.
1999. október 8-9., Budapest - A párt tíz évét értékelő jubileumi kongresszus új alapszabályt fogadott el (az ügyvezető alelnök helyett elnökhelyettes működik), s tárgyalt a pártprogram kidolgozásának alapjául szolgáló Szociáldemokrata Chartáról.
2000. november 25-26., Budapest - A VII. kongresszuson újra elnökké választották Kovács Lászlót, és elfogadták a Magyarország mindannyiunké, az esélyegyenlőség programja című, a választási program alapját képező anyagot.
2001. június 9., Budapest - A VIII. kongresszus elfogadta a 2002. évi parlamenti választásokra szóló program fő irányairól szóló javaslatot. Medgyessy Pétert, a párt gazdasági kabinetjének vezetőjét miniszterelnök-jelöltté választották.
2002. január 26., Budapest - A parlamenti választások előtti tanácskozás jóváhagyta az országos listát, amelyet Medgyessy Péter kormányfő-jelölt vezetett, s elfogadta a módosított választási programot.
2002. május 12., Budapest - A megnyert parlamenti választások utáni kongresszus felhatalmazta Kovács László pártelnököt és Medgyessy Péter kormányfőjelöltet az SZDSZ-szel kötendő koalíciós megállapodás aláírására, és határozatot fogadott el az MSZP kormányzati szerepvállalásáról.
2003. március 29-30., Budapest - A tisztújító kongresszus újraválasztotta tisztségében Kovács László pártelnököt és Szili Katalin elnökhelyettest. Megválasztották az MSZP 15 fős elnökségét, egyhangúlag megszavazták a következő kongresszusig terjedő időszak fontosabb tennivalóiról rendelkező határozatot, valamint a Hazánk és Európa című nyilatkozatot.
2004. március 12., Szeged - A rendkívüli kongresszus jóváhagyta a párt európai parlamenti választási listáját. A listavezető Kovács László pártelnök, külügyminiszter lett.
2004. augusztus 25., Budapest - Az európai parlamenti választások utáni újabb rendkívüli kongresszuson - miután Medgyessy Péter kormányfő augusztus 19-én kilátásba helyezte lemondását - a küldöttek megválasztották az új miniszterelnök-jelöltet, Gyurcsány Ferenc addigi gyermek-, ifjúsági és sportminisztert.
2004. október 15-16., Budapest - A soron kívüli, tisztújító kongresszus a leköszönő Kovács László helyére Hiller Istvánt választotta a párt elnökévé, az elnökhelyettes Szekeres Imre lett. A kongresszus megszavazta Az új magyar szociáldemokrácia című pártprogramot, s módosította a párt alapszabályát is.
2005. április 15., Budapest - Az államfő-jelölő kongresszuson Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét választották meg a szocialisták köztársaságielnök-jelöltjének. A tanácskozáson Gyurcsány Ferenc kormányfő a választás előtti utolsó évre meghirdette a cselekvés, a Száz lépés politikáját.
2005. június 11., Budapest - A rendkívüli kongresszus fő témája az államfőválasztás, a 2006-ig tartó kormányzás részleteinek értékelése és megvitatása, valamint a szükséges választási előkészületek megtétele volt. Az elfogadott nyilatkozat hitet tett a koalíciós kormányzás folytatása mellett, és leszögezte, hogy a kormányzás célja a sikeres és igazságos Magyarország megteremtése.
2006. február 18., Budapest - A soron kívüli kongresszusa Gyurcsány Ferenc addigi kormányfőt választotta meg a párt miniszterelnök-jelöltjének, elfogadta a párt országos választási listáját és az Erős köztársaság - Sikeres Magyarország címet viselő választási programját.
2006. május 20., Budapest - Kongresszust tartott az MSZP. A küldöttek felhatalmazást adtak az SZDSZ-szel történő koalíció megkötésére.

2006. október 20. (MTI)

A köztársasági elnök azt várja a történészektől, hogy objektív és elfogulatlan képet alkossanak az 1956-os forradalom történetéről. Sólyom László a Magyar Tudományos Akadémián, az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi tudományos ülésen beszélt pénteken.
"Végre objektív és elfogulatlan beszámolók szülessenek a forradalomról" - fogalmazott az államfő, hozzátéve: a történettudományi osztálynak különös felelőssége van ezen az évfordulón. Utalt arra, hogy az 1956 utáni 30 évben nem születhettek hiteles művek a forradalomról, ezért annak történetét csak mítoszokból és szájhagyományból lehetett megismerni. Arról beszélt, hogy az 1956 utáni politika megszabta, mi kerülhet napvilágra, és az is csak torzítva, "a hazug rendszer hazugságait visszhangozva".
A köztársasági elnök rámutatott: az elmúlt fél évszázad tapasztalata az, hogy az emlékezet 1956 kérdésében "különösképpen szelektív".
Sólyom László kitért arra, hogy őt magát az a kérdés foglalkoztatja, hogy 1956 szakszerű, pontos, objektív és mély tudományos feldolgozása "segít-e minket abban, hogy jobban megértsük" a forradalmat? Vajon el lehet-e szigetelni 1956-ot az előzményektől, vagy annak hatástörténetétől, vagy éppen saját életünk történetétől - vetette fel.
"A kortárs történészeket mennyire befolyásolja saját életük története, az a pozíció, ahonnan megírják 56 történetét", lehetséges-e annyira elvonatkoztatni saját életüktől, hogy 1956-ról írva ne saját életükkel, viszonyulásaikkal vessenek számot? - fordult a történettudomány szakembereihez a köztársasági elnök.
Az államfő annak a véleményének adott hangot, hogy 1956 örökségéhez nem csak az azt követő három évtized, hanem az 1989 utáni évek története is hozzátartozik "amely szintén szelektíven nyúlt hozzá 56-hoz".
Az államfő 1956 aktuálpolitikai vonatkozására utalva úgy vélte, hogy ma nem az a fő probléma, hogy külön ünnepelik 1956-ot, inkább az: mit ünnepelnek külön.
"Az, hogy ma is az a fő probléma, hogy külön-külön ünnepelnek a politikai pártok vagy különféle csoportok, volt 56-osok (...) abban nem is az a fő kérdés, hogy miért ünnepelnek külön, hanem az, amit ünnepelnek. Mi az a külön-külön 56-ja mindenkinek, amiről úgy gondolja, hogy az az igazi 56" - fogalmazott a köztársasági elnök. Lehetséges-e szintézis? - fordult ismét az akadémikusok felé Sólyom László.

2006. október 20. (MTI)

Magyarország az 1956-os forradalmat elbukta ugyan, de a szabadság mégis győzött, amikor 1990-ben olyan kormány alakult, amely megvalósította a forradalom álmait - mondta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a forradalom 50. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi tudományos ülés pénteki megnyitóján.
Győzött a magyar nép szabadságszeretete, és jó néhány évtizeddel később bekövetkezett az, amiért akkor a szegedi, pécsi, debreceni, budapesti diákok küzdöttek és harcoltak - mondta Vizi E. Szilveszter az Akadémián.
Antall József miniszterelnök vezetésével olyan kormány alakult 1990-ben, amely megvalósította 1956 álmait. A szovjet hadsereg elhagyta Magyarországot, az ország a szabad világ része lett, majd beléptünk a NATO-ba és az Európai Unióba - sorolta a 16 évvel ezelőtt elindult változásokat az Akadémia elnöke.
Kitért arra, hogy az MTA programsorozatot szentel az 1956-os forradalom emlékének, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy "a magyar tudomány legjobbjai mindig is nagyon sokat tettek ezért az országért, ezért a nemzetért". Ezzel utalt arra, hogy a nap folyamán leplezik le Tóth Zoltán akadémikus szobrát, aki a szabadságharc idején "vértanúhalált szenvedett".
"A magyar forradalom tanulsága, hogy a szabadságot lehet halogatni, de végső eljövetelét nem lehet megakadályozni" - idézte George W. Bush amerikai elnöknek a napokban, az 1956-os magyar forradalomról közzétett gondolatát az Akadémia elnöke.

2006. október 20. (MTI)

Az 1956-os magyar forradalom témájával foglalkozó négy magyar játékfilm és számos dokumentumfilm bemutatásával filmfesztivált rendez hétvégén a Clavis Films nevű francia filmforgalmazó és a PILM nevű filmes egyesület a Studio 28 nevű párizsi moziban, a Párizsi Magyar Intézet közreműködésével.
A Revolution,R elnevezésű sorozat Brüsszel után október 21. és 24. között látható a francia fővárosban, és október 30-tól november 11-ig a dél-franciaországi Bordeaux-ban is megrendezésre kerül.
Mészáros Mártának A temetetlen halott, Makk Károlynak a Szerelem, Gothár Péternek a Megáll az idő és Gárdos Péternek a Szamárköhögés című nagyjátékfilmje mellett többek között Sólyom András Kádár János utolsó beszéde című alkotását, Gimes Miklós Mutter című filmjét, Edwy Boglárka 12 voltam 56-ban című naplófilmjét, Kőrösi Zsuzsa Keresztezett életutak, Kádár János és Nagy Imre című, illetve Kassowitz Péter Nyomozás egy emberrablás ügyében című dokumentumfilmjét láthatja a párizsi közönség.
Az esti vetítések között a dokumentumfilmek alkotói mellett Fejtő Ferenc történész, Vágvölgyi B. András újságíró és Simon Shandor producer a Clavis Films részéről kerekasztal-beszélgetéseken nyújt még teljesebb képet a magyar forradalomról. A párizsi helyszínen a budapesti 1956-os Intézet archívumából és Erich Lessing osztrák fotós 1956-os felvételeiből összeállított fotókiállítás is látható lesz.

2006. október 20. (MTI)

Magyarország számára fontos a NATO bővítési folyamatának a továbbvitele - hangsúlyozta Göncz Kinga külügyminiszter pénteken a Parlamentben, a NATO átalakítása - a Szövetség hatékonyságának fokozása című konferencián.
Magyarország ugyanakkor tudomásul veszi, ha a novemberi rigai NATO csúcskonferencián a tagállamok konszenzusának hiányában nem születik döntés új tagállamok meghívásáról - mondta a külügyminiszter. Hangsúlyozta: a stabilitás zónájának kiterjesztése, illetve az integrációs perspektíva megőrzésének a szándéka azonban egyaránt indokolja, hogy a NATO elkötelezze magát egy vagy több ország 2008-ban esedékes meghívására.
A külügyminiszter hangsúlyozta: a NATO egyre nagyobb mértékben igényli a partnerországok támogatását. Mint mondta, Magyarország támogatja, hogy Rigában a Balkán stabilitásában kulcsszerepet játszó Szerbia, valamint Bosznia-Hercegovina és Montenegró is kapjon meghívást a NATO békepartnerség tagjai közé.
Göncz Kinga kiemelte, hogy Magyarország a továbbiakban is hozzájárul a NATO reagáló erejéhez, amelyről a rigai csúcstalálkozón jelentik be, hogy elérte műveleti képességét, azaz szükség esetén, rövid idő alatt bárhol bevethető.
Mint mondta, a csúcstalálkozó napirendjén a NATO aktuális műveletei is szerepelnek majd, köztük az afganisztáni misszió. Az ehhez való hozzájárulás Magyarország legfontosabb missziója.
Göncz Kinga szerint Magyarország egy politikailag és katonailag is hatékony szervezetként látja a NATO jövőjét, amely aktív partnerségi kapcsolatokat ápol. Megítélése szerint a szövetség 1999-ben elfogadott stratégiai koncepciója már nem tükrözi eléggé a biztonsági környezet jelenlegi realitásait és a szövetségtől elvárható szerepet.
A külügyminiszter közölte: a NATO megalakulásának 2009-ben esedékes 60. évfordulóját jó alkalomnak tartaná arra, hogy a szövetség érdemben foglalkozzon egy új stratégiai koncepció kidolgozásával.
Mint mondta, Magyarország abban érdekelt, hogy a NATO és az Európai Unió viszonyát az együttműködés jellemezze, a kapcsolatrendszer jelenlegi szintje nem tükrözi eléggé a valódi stratégiai partnerségben rejlő lehetőségeket.
Szili Katalin házelnök az 1956-os forradalom, valamint a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadás évfordulójára emlékeztetett. Ötven éve a magyar nép szembeszállt a kor egyik szuperhatalmával, napjainkban pedig szövetségeseink oldalán együtt folytatjuk a küzdelmet, a globális terrorizmus sokszor arctalan, de félelmetes pusztításokra képes erőivel szemben - mondta.
Sárdi Péter, az Országgyűlés Külügyi Hivatalának vezetője beszámolt arról, hogy az iraki parlamentnek levelet küldött Szili Katalin, amelyben felajánlják a magyar parlamenti tapasztalatok átadását.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter szerint 1990 után a NATO 11 évig "stratégiai szabadságon" volt, a szövetségesek többsége soha nem volt akkora biztonságban, mint ebben az időszakban. Magyarország azonban közvetlen közelről élte meg a délszláv háborút ezekben az években. 2001. szeptember 11-e azonban egy csapásra megváltoztatta ezt a helyzetet, az átalakuló világ jóval sötétebbé vált a korábban prognosztizáltnál, "és még nem biztos, hogy elértük a mélypontot".
Mint mondta, a nemzetközi terrorizmus erősödni látszik, aggasztóak az Oroszország és Grúzia között élesedő viták és kérdőjelek merültek fel szinte egész Európa energiabiztonságával kapcsolatban. Az Észak-Korea és Irán atomprogramja körül kialakult vita egyszerre fenyegeti a világgazdaság szempontjából kulcsfontosságú Perzsa-öböl térségét és a Távol-Kelet stabilitását is.
Az észak-koreai nukleáris kísérlet egy újabb negatív mozzanat az utóbbi évek destabilizáló eseménysorozatában. A közeljövőben vélhetően még több állam törekszik majd arra, hogy rendelkezzen nukleáris, biológiai, vegyi, vagy radioaktív fegyverekkel - mondta Szekeres Imre.
Szólt arról: Koszovóban járva azt tapasztalta, hogy a nemzeti, etnikai problémákból eredő instabilitás nagyon jelen van még Európában.
Szekeres Imre fontosnak tartja, hogy a NATO-partnerség gyökeres reformja bekövetkezzen.
Beszélt arról is, hogy a magyar honvédelmi költségvetés szűkös, ezért látványos javulás nem várható a következő 1-2 évben, de bátor lépéseket tett a honvédelem az elmúlt hónapokban, években. Kiemelte, hogy jó ütemben zajlik a jobban telepíthető, rugalmasabb haderő kialakítása.
Szekeres Imre az 1956-os forradalmat méltatta, de azt is kijelentette: "nehéz öröksége a magyar nemzetnek, hogy 50 évvel a forradalom leverése után tisztán lássuk, sőt, ha lehetséges, belássuk, külső fegyveres segítség a magyar forradalomban a harmadik világháború kirobbanásához vezethetett volna".
Patrick Hardouin, NATO-főtitkárhelyettes korábban Európa-centrikus volt, de a szeptember 11-ei események feltárták, hogy a legnagyobb kihívás Európán kívül található, ezekkel ott kell foglalkozni, ahol kialakultak.
Mint mondta, fontos, hogy a NATO-partnerség logikáját Európán kívülre is elvigyék.
Szólt arról, hogy mindössze hét olyan tagországa van a NATO-nak, ahol a nemzeti össztermék legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítják.
A főtitkárhelyettes szerint meg kell vizsgálni, hogyan tudják a NATO kompetenciáját ötvözni az Európai Unióéval. Kiemelte, hogy a NATO-ra nem csak eszközként kell tekinteni, hanem egy olyan szövetségként, amely stratégiai vitákat tud folytatni.

2006. október 20. (MTI)

1956 eszméinek egy része, mint a nemzeti függetlenség és a többpárti demokrácia napjainkra megvalósultak, de "a társadalmi igazságosság és szolidaritás" eszméinek megvalósításáért még rengeteget kell dolgoznunk - jelentette ki Demszky Gábor az 1956-os Emlékbizottság által adományozott Szabadság Hőse Emlékérem budapesti díjazottjainak tartott pénteki ünnepségen.
A több mint 170 fővárosi díjazott között szerepelt Göncz Árpád, Boross Péter, Király Béla, Mécs Imre, Vitányi Iván, Litván György, Kende Péter, Mészáros Márta, Pomogáts Béla, Darvas Iván, Fónay Jenő, Rácz Sándor, Kopácsy Sándorné és Vásárhelyi Miklósné is.
Demszky Gábor köszöntőjében pályafutása legnagyobb megtiszteltetésének nevezte, hogy ő adhatja át a forradalom 50. évfordulóján a Szabadság Hőse Emlékérmeket.
A főpolgármester rámutatva, hogy Budapest a szabadság fővárosa, emlékeztetett arra, hogy 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben is Budapest utcáiról indult útnak a diktatúrák elleni fellépés, harc. Úgy vélte, hogy e három budapesti forradalmi esemény közül az 50 évvel ezelőtti volt a legnagyobb hatású, a legdrámaibb, a legkatartikusabb és a legtragikusabb is. Hangsúlyozta: "a dicső 1956-os forradalom Magyarországnak a századforduló óta tartó negatív külföldi megítélését pozitív előjelűvé változtatta".
Demszky Gábor elmondta, hogy a katonailag elbukott forradalmat "példátlan megtorlás" és több évtizedes elnyomás követte. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a forradalmárok hősi tettei mégsem voltak hiábavalók. Példájukból erőt merített a kelet-német, a lengyel, a cseh, a szovjet és a magyar demokratikus ellenzék is, a fennálló diktatúra elleni illegális küzdelméhez. Hozzátette: az 1956-os forradalmárok nélkül "nem került volna sor 1989-1990-ben hazánknak a szovjet megszállás és a bolsevik diktatúra alóli felszabadulására".
A főpolgármester hangsúlyozva, hogy a társadalmi igazságosság és a szolidaritás eszméjének megvalósításáért még sokat kell tenni, kijelentette: "ami e téren Budapest vezetésén múlik, azt meg fogja tenni a jövőben is".
Demszky Gábor "személyes vallomásaként" elmondta, hogy ő maga is több mint egy évtizedig küzdött a "bolsevik diktatúra" ellen. Ennek során "azért én tudtam, hogy nagy valószínűséggel állásvesztést, nyomort, megfigyelést, követést, fenyegetést, egy-egy verést és legeslegrosszabb esetben néhány év börtönt kockáztatok. Önök viszont az életüket tették kockára a magyar demokráciáért és szabadságért, amiért köszönet és elismerés jár - mondta.

2006. október 20. (MTI)

Az 1956-os ünnepségsorozat budapesti eseményeit hirdető 56-os jelzésű, régi villamos közlekedik péntektől hétfőig a Nagykörúton.
A három kocsiból álló szerelvényt 1956-os fényképekkel dekorálták. Az ünnepi 56-os szerelvény a 6-os villamos vonalán közlekedik és tájékoztatja a főváros lakóit az ünnepi programokról.
Ablakaiból minden megállóban a Szabadság Krónikája című újságot és történelmi zsebkönyvet osztogatnak.
Az éppen 50 éve forgalomba állított UV-típusú villamos nem szállít utasokat. Pénteki indulása után a körúton sokan megcsodálták, mobiltelefonnal fotózták a villamost, ilyen típus ugyanis 1978-ban közlekedett utoljára a Nagykörúton.
Az ünnepi díszbe öltöztetett szerelvény hétfőig 9-től 12, délután 16 és 19 óra között közlekedik.

2006. október 20. (MTI)

Felavatták az 1956-ban mártírhalált halt I. Tóth Zoltán akadémikus mellszobrát a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt pénteken; a műalkotást a köztársasági elnök és az Akadémia elnöke együtt leplezte le.
A Kossuth-díjas Vígh Tamás szobrászművész Roosevelt téri alkotása az 1956-ban, 45 esztendős korában meggyilkolt akadémikusnak, I. Tóth Zoltánnak állít emléket.
Az avatáson Szabad György akadémikus avatóbeszédében többször is úgy fogalmazott: 1956 forradalma nem bukott meg, hanem leverték.
Az országgyűlés volt elnöke I. Tóth Zoltán erdélyi származású, párton kívüli akadémikust méltatva azt mondta, személyisége egyszerre volt "derűs és aggódó". Az ELTE diákjai körében népszerű dékánt 1956 október 25-én a "felelőssége vitte az állampárt központja elé", ahová küldöttségbe indult, hogy "megértesse: az egyetemi ifjúság nem felfordulást akar, hanem a szabadság rendjét".
A pártközpont őrsége azonban a küldöttségre tüzelt, I. Tóth Zoltánt így érte halálos lövés - fűzte hozzá.
Az Akadémia tájékoztatása szerint I. Tóth Zoltán történész előbb Kolozsvárott az Erdélyi Tudományos Intézet, majd az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa, az ELTE professzora, történettudományi karának dékánja lett.
Elsősorban a magyarországi nemzetiségi kérdéssel, ezen belül főként a román nemzetiség és a XVII-XIX. századi magyar-román kapcsolatok történetével foglalkozott.
"1956 október 25-én a felvonuló egyetemisták élén az MDP budapesti központi székházánál érte az őrség halálos lövése" - áll az Akadémia MTI-nek átadott tájékoztatójában.

2006. október 20. (MTI)

A magyar forradalom és szabadságharc emlékének szentelt Kárpát-medencei tanácskozáson emlékeztek meg pénteken Szabadkán 1956 eseményeiről.
A Nyitott Távlatok délvidéki 56-os műhely, Szabadka város, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács és a szabadkai magyar főkonzulátus által szervezett konferenciára a térség országaiban élő magyarság képviselői kaptak meghívást. Mint Kudlik Gábor, a Nyitott Távlatok képviselője a konferenciát megnyitva elmondta, sajnos a feszült magyarországi belpolitikai helyzet a tanácskozásra is rányomta bélyegét. Több budapesti meghívott - az 1956-nak emléket állítani akaró szervezők számára elfogadhatatlan indokokkal - ugyanis lemondta a részvételét.
Magyarországról így egyedül Dr. Sipos József, a Nagy Imre Társaság elnöke szólalt fel, aki Ki volt az áruló? című előadásában Nagy Imre és Kádár János forradalom alatti szerepvállalását állította szembe. Hangsúlyozta, hogy Nagy Imre olyan kommunistaként halt meg, aki hű maradt a szocializmus eszméjéhez, csupán a szocialista eszmét eláruló Rákosi-rendszerrel szállt szembe, és következetesen tisztának, nemzetinek vallotta a forradalmat.
Dr. Deák Ernő, az ausztriai magyar szervezetek szövetségének elnöke azt idézte fel, hogy a magyar forradalmat és szabadságharcot mélységes szimpátia, együttérzés övezte Ausztriában.
Dr. Bodó Barna temesvári szociológus, mielőtt 1956 kapcsán a magyarság, s ezen belül is a szórványban élők megmaradásának esélyeit elemezte volna, felidézte, hogy Romániában három évvel a forradalom leverése után is voltak áldozatai az elnyomásnak. A magyarországi események szülte, főleg az erdélyi diákság körében tapasztalható forradalmi hangulat elfojtása érdekében 1959-ben a kolozsvári Bolyai Egyetemet erőszakkal felszámolták, s az intézmény három professzora, Csendes Zoltán rektorhelyettes, Szabély László költő, filológus és Molnár Miklós közgazdász a rá nehezedő nyomás miatt öngyilkos lett.
Kőszeghy Elemér, a Kárpáti Igaz szó alapító főszerkesztője azoknak a kárpátaljai magyaroknak az emlékét idézte fel, akiket a forradalom és szabadságharc támogatása miatt üldöztek, zártak börtönbe. Végezetül Szlovéniából, Horvátországból és Szerbiából érkezettek emlékeztek meg az akkori Jugoszláviát is elérő menekültáradatról.

2006. október 20. (MTI)

Október 23-hoz közeledve, szinte nem telik el óra, hogy Lengyelország valamelyik városában ne ünnepelnék filmvetítésekkel, tudományos ülésekkel, kiállításokkal, különböző színpadi produkciók az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulóját, október végétől pedig magyar filmnapok lesznek a norvégiai Oslóban és Bergenben.
A varsói Nagyszínházban szombaton gálaműsort rendeznek, a királyi várban pedig nemzeti ünnepi fogadást, amelyen kitüntetik a forradalom még élő lengyel résztvevőit.
A Lengyelországban vetített filmek között Mészáros Márta: Temetetlen halott című filmje a sláger. A rendező szinte valamennyi vetítésen részt vesz a film főszerepét alakító Jan Nowickivel együtt, s aktívan bekapcsolódnak a magyar és lengyel történészek szakmai vitájába is. A minapi vetítést Charles Gati professzor is megtisztelte jelenlétével, aki éppen ezekben a napokban tart előadásokat Varsóban - közölte az MTI-vel az eseményeket szervező varsói Magyar Kulturális Intézet. Az évfordulóra magyar és lengyel dokumentumfilmek is készültek, amelynek szerzői az egész országot bejárják alkotásaikkal.
A legjelentősebb kiállításokra a Magyar Kulturális Intézet 56-os budapesti állapotokat idéző, a belváros kellős közepén épülő új székházában, illetve az előtte lévő téren kerül sor. Pauer Gyula installációjának előkészületei élénken foglalkoztatják, és hosszú szemlélődésre késztetik a varsóiak tízezreit. Nagy sikernek örvend a forradalmi napok lengyel sajtójának magyar vonatkozású cikkeiből készült reprint kiadvány.
A legnagyobb érdeklődés az intézet eddigi talán legnagyobb vállalkozását: az ExperiDance táncegyüttes Krakkó-Katowice-Varsó turnéjának fellépéseit kíséri. Krakkóban és Katowicében már bemutatkoztak a művészek a magyar történelmet feldolgozó Ezeregyév című történelmi szuperprodukciójukkal. A siker garantált, csupán az a kérdés, hogy a közönség hányadik ráadás után engedi az öltözőbe a zseniális táncosokat. Hírük igencsak megelőzte őket: már a hét közepén nem lehetett belépőt szerezni a Varsói Operában szombaton sorra kerülő bemutatójukra.
Az évforduló tiszteletére a norvég filmintézet, az oslói magyar nagykövetség, a Norvég-Magyar Egyesület és az oslói egyetem médiaintézete október 22. és 31. között a fővárosban, november elején pedig Bergenben magyar filmnapokat rendez. A műsoron szerepel Mészáros Márta több filmje, továbbá Jancsó Miklós, Makk Károly és Bacsó Péter egy-egy alkotása. Mészáros Mártával 27-én találkozhat a közönség - közölte az MTI-vel Kovács Ferenc, az oslói egyetem médiamérnöke.

2006. október 20. (MTI)

Sólyom László magyar államfő pénteken levélben mondott köszönetet az Amerikai Egyesült Államok elnökének a döntésért, amellyel George W. Bush 2006. október 23-át az elismerés napjának nyilvánította.
"Mi magyarok valamennyien nagy megelégedéssel olvastuk az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából kibocsátott proklamációját, amelyben 2006. október 23-át az elismerés napjává nyilvánítja, az ötven év előtti véres és felemelő napok emlékére" - írta a Magyar Köztársaság elnöke a levélben, amelynek szövegét hivatalának sajtófőosztálya az MTI-hez is eljuttatta.
Sólyom László úgy fogalmazott: "Tudatni kívánom, magyar honfitársaimat mélyen megindította az Ön nemes gesztusa, amely nemzeteink szoros barátságát, egyre kiterjedtebb kapcsolatait bizonyítja, és az amerikai nép elismerését fejezi ki a zsarnokság igájának lerázásáért indított hősi harcunk iránt".
A köztársasági elnök kiemelte, hogy 1956 emléke, amikor egy kis nemzet bátran felkelt a brutális kommunista diktatúra túlerejével szemben, örökké élni fog Magyarországon.
"E történelmi esemény új jelentőséget nyer, ahogy szerte a világban egyre több nép fejezi ki vágyát, hogy szabad társadalomban élhessen. Magyarország büszke rá, hogy az Egyesült Államokkal közösen hozzájárul a demokráciáért küzdő valamennyi erő megsegítéséhez" - olvasható a levélben, amelyben a magyar államfő kifejezésre juttatta azt is: várakozással néz közös munkájuk elé, a kétoldalú kapcsolatok elmélyítése, a közös célok elérése, egy biztosabb és jobb világ érdekében.
George Bush az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából szerdán köszöntötte nyilatkozatban a magyarokat, akik szabadságukért harcolva szembeszálltak a szovjet birodalommal. Az amerikai elnök az évforduló tiszteletére az elismerés napjává nyilvánította október 23-át, arra ösztönözve az amerikaiakat: az alkalomhoz méltó ünnepségekkel és rendezvényekkel emlékezzenek meg erről a napról.

2006. október 20. (MTI)

1956 október 29-én történt az akkori NDK, alig ötezer lakosú Storkow nevű városkájában, a helyi gimnáziumban.
Az egyik gimnáziumi osztály húsz, érettségi előtt álló diákja - tizenöt fiú és öt lány - elhatározta, hogy az osztályban öt perces néma felállással adózik a magyar forradalom áldozatai emlékének. Köztük Puskás Ferencnek, az egykori aranycsapat játékosának, aki az 1954-es berni döntő után a kommunista Németországban is a világ legnagyobb futballistájának számított. S akiről azt hitték, hogy szintén az áldozatok között van.
Másnap megismételték az általuk spontánnak nevezett szolidaritási akciót. Október 30-án újabb néma felállással emlékeztek a forradalom áldozataira, s köztük Puskás Ferencre. Közben pedig nem beszéltek másról, mint a budapesti forradalomról, amelyről az akkori Nyugat-Berlinből sugárzó RIAS amerikai katonai rádióból értesültek.
A szinte páratlannak számító történetről az egyik egykori diák, a ma 67 éves Dietrich Garstka számolt be az MTI berlini tudósítójának, abból az alkalomból, hogy ötven évvel később, a félévszázados évfordulóhoz időzítve megjelent a storkowi gimnázium diákjainak szolidarítási akciójáról szóló könyve.
A könyv címe "A hallgató osztály", alcíme pedig egy mondat, amely így szól: igaz történet a bátorságról, az összetartásról és a hidegháborúról.
Ami ugyanis a húsz gimnáziumi diákkal akkor és azután történt, az valóban csodálatos példája a bátorságnak és az összetartásnak, s megdöbbentő krónikája a hidegháború kíméletlen eszközeinek. A diákok hősiessége és kitartása azonban erősebbnek bizonyult az akkori kommunista hatóságok bosszújánál.
Az egykori diák szerint a szolidaritási akciót követően néhány napig semmi nem történt. Azután - körülbelül egy héttel később - megkezdődtek a kihallgatások. Az igazgatóval az élen mindenekelőtt azt akarták kiszedni a diákokból, hogy ki volt a kezdeményező. Ők azonban hallgattak. A fenyegetéseket fokozandó, a gimnáziumban megjelent az akkori NDK kulturális minisztere, Fritz Lange is.
A miniszter és az iskola vezetősége december 13-án egyhetes ultimátumot adott, az osztály azonban tovább hallgatott. Ezek után született meg a döntés: valamennyiüket kicsapják, ellenforradalmárokként, osztályellenségként bélyegezve meg őket. A határozatban benne volt az is, hogy tanulmányaikat az NDK egyetlen középiskolájában sem folytathatják, s nem érettségizhetnek.
Számukra nem maradt más hátra, mint hogy Nyugat-Berlinbe meneküljenek. Egyeztettek egymással, s természetesen szüleikkel. Elsőként Dietrich Garstka menekült Berlin nyugati részébe, szilveszterre azonban négy lány kivételével már valamennyien ott voltak, négy társuk csak azért nem, mert beteg szüleiket nem akarták magukra hagyni, később azonban ők is csatlakoztak a többiekhez.
Nyugat-Berlinben akkoriban nagy szenzációt keltettek. A felajánlották nekik, hogy Nyugaton folytassák a középiskolát, de nem Nyugat-Berlinben, hanem Németország nyugati felében, egy kis városban, Benzheimben, Frankfurt és Heidelberg között.
A hírhedt keletnémet állambiztonsági minisztérium, a Stasi karjai azonban messzire nyúltak. Az üldözés később is folytatódott, az eszközök különbözőek voltak, de valamennyien maradtak. Természetesen zaklatták a fiatalok szüleit is, többet közülük, így Garstka szüleit is, elbocsátottak állásukból.
1958-ban leérettségiztek, mind a tizenhatan. Azután szétszéledtek, mindenki máshol folytatta a tanulmányait, de mindig tudtak egymásról, még ha a találkozók ritkábbá is váltak.
Az ötvenedik évfordulót a közelmúltban ünnepelték. Igaz, csak tizenheten, mert hárman közülük már nem élnek. Ötven évvel később az osztály igazi családdá vált, amit a korábbi szolidaritás és bátorság mellett az emlékek, a barátság és a szeretet tart össze.
A könyv Dietrich Garstka saját kezdeményezése volt. Úgy érezte, a történet ennyit mindenképp megér. Saját maga - minden támogatás nélkül - keresett kiadót, s a berlini Ullstein Verlag rögtön lecsapott rá. A megjelenést pedig a kiadóval közösen az 1956-os magyarországi forradalom ötvenedik évfordulójához időzítették.
Dietrich Garstka - bármennyire is hihetetlen - még nem járt Magyarországon. Pedig tizenhét éves kora óta rajong az országért, s mindent tud arról, mi történik nálunk. Jövőre szeretne ellátogatni Budapestre.
Addigra talán "A hallgató osztály" című könyve Magyarországon is megjelenik.

2006. október 20. (MTI)

A Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kibocsátásával emlékezik meg az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójáról. A bélyegblokk kibocsátását Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke köszöntötte péntek délelőtt, dr. Szabó Pálnak, a Magyar Posta vezérigazgatójának jelenlétében a parlament Gobelin-termében.
Szili Katalin rövid beszédében kiemelte az emlékév számos eseménye közül a bélyeg kibocsátását, hiszen ez olyan eszköz, amely különösen alkalmas arra, hogy emlékeztessen 1956-ra, a magyar szabadságért harcolók küzdelmeire. A bélyeget ugyanis nagyon sokan kezükbe veszik, megnézik, a borítékot elteszik, a filatelisták pedig gyűjtik a blokkokat.
Majd hozzátette: 1956 céljait 1989 teljesítette be, amikor létrejött a szabad, független demokratikus magyar országgyűlés. Ez egyben azt is jelenti, hogy tisztelni kell egymás véleményét és a politikai küzdelmeket a parlament falai között kell megvívni - mondta az országgyűlés elnöke.
A bélyegblokk, amelynek tervezője Berky Péter, 150 ezer példányban jelent meg. Amint dr. Szabó Pál, a Magyar Posta vezérigazgatója elmondta, óriási az érdeklődés a filatelisták körében a blokk iránt.
Az első blokk ünnepélyes lepecsételése után Szili Katalin bekeretezve megkapta meg az emlékbélyeget, amelyet Göncz Árpád, Mécs Imre és Király Béla is aláírt.
A sorszámozott, 500 forintos névértékű blokk főmotívuma a lyukas zászló, a keretrajzon az akkori eseményeket idéző montázs látható. Különlegesség, hogy a bélyegen látható zászlónál a papír valóban lyukas.

2006. október 20. (MTI)

Hat emelet magas fényfestményekkel emlékezik meg Újbuda önkormányzata az 1956-os forradalomról, amelynek egyik kiemelkedő helyszíne volt a Móricz Zsigmond körtér.
Október 23. és 26. között a Fehérvári út és Bartók Béla út között álló társasházak körtérre néző homlokzatán jelennek meg a hat emelet magas fényfestmények.
Az első napon El Kazovszkij Kossuth-díjas képzőművész, 24-én Szotyori László Munkácsy-díjas festőművész, 25-én Haász Ágnes grafikusművész, míg az utolsó napon ismét El Kazovszkij alkotásait vetítik.
A vetítéseket zene kíséri. Az ünnepélyes megnyitó október 23-án este fél 7-kor lesz.
Az újbudai önkormányzat vezetői ezen kívül több helyen rendeznek ünnepi megemlékezéseket, koszorúznak és emléktáblákat avatnak fel.
A Budai Ciszterci Szent Imre templomban Haydn és Mozart műveiből ünnepi koncertet rendeznek október 22-én, amelynek fővédnöke Sólyom László köztársasági elnök.
Hétfőn, október 23-án este hatkor fotókiállítás nyílik a Móricz Zsigmond körtéri aluljáróban "Főváros, meghajtom fejemet előtted" címmel. A kiállítás október 26-ig tekinthető meg.

2006. október 20. (MTI)

Több, ezt a rövidítést használó ifjúsági szervezet működését elevenítette fel mintegy kétszáz egykori tag pénteken, Budapesten, a MEFESZ-re emlékezve.
Pomogáts Béla irodalomtörténész arra emlékeztetett, ezt e betűszót használta a negyvenes évek második felében létrejött Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egyesületeinek Szövetsége, az 1956 októberében Szegeden létrehozott Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége is, akárcsak az a szervezet, amely novemberben a köztes időszakban működő forradalmi diákbizottságoktól vette át a hallgatók szervezésének feladatát.
Ezt a tömörülést Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetségének hívták, már a névben is jelezve, hogy nem szervezetek, hanem maguk a diákok összefogása a cél; szavai szerint a MEFESZ az 1957 január közepén tartott diákparlamentig működhetett, "az volt az utolsó alkalom, amikor hitet lehetett tenni '56 eszményei mellett".
Bujdosó Alpár, aki az emigrációban szervezte a magyar diákokat, arról beszélt: a nemzetközi hallgatói szervezeteket nem sikerült megmozdítaniuk, de az ENSZ-ben is süket fülekre találtak, amikor arra hívták fel a figyelmet, hogy "nemcsak menekültek vannak, Magyarország is létezik".
Várallyai Gyula, az emigrációban később a MEFESZ nevet felvevő szervezet egyik vezetője elmondta: az eseményen, egyszerre voltak a magyar ügy és a diákok képviselői, "a nyugati magyar diákok puszta jelenlétükkel '56 szószólói lettek".
Kiss Tamás, a szegedi MEFESZ alapítója a tanácskozáson arra hívta fel a figyelmet, 1956 októberében érdekvédelmi követelésekkel hozták létre a szervezetet, ám akkor másfél óra alatt eljutottak az orosz nyelv és a marxizmus-leninizmus órák fakultatívvá tételének igényétől a szovjet csapatok kivonásának követeléséig.
Sándor Iván író, aki A Jövő Mérnöke szerkesztője volt a forradalom idején, arra hívta fel a figyelmet: nem egyetlen ok, hanem "szikrák sorozata" vezetett az eseményekig.

2006. október 20. (MTI)

A magyar bíráskodás történetének legsötétebb lapjaiként jellemezte a főbíró az 50-es éveket az 1956-os forradalom félévszázados évfordulója alkalmából a Legfelsőbb Bíróságon megrendezett emlékülésen pénteken.
Másfél millió ártatlan embert ítéltek el olyan bűncselekmények miatt, amelyeket ma már jószerével nem is érteni. Alig volt akkoriban olyan család az országban, amelyet ne sújtott volna ez az ítélkezés - tette hozzá Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke.
Megítélése szerint az 1956-os forradalom kirobbanásában szerepet játszott, hogy a politikai bosszú eszközévé vált az igazságszolgáltatás.
Lomnici Zoltán kitért arra is, hogy a bírák egy része megpróbált ellenállni az "igazodási kényszernek", de a pályáról 1956-ig mintegy 1100 bírót távolítottak el.
Az 1956-os forradalom utáni megtorlásban 26 ezer embert ítéltek el a bíróságok, 341 halálos ítélet hoztak, és ebből 326-ot végre is hajtottak. Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság bíráinak jelentős része inkább elhagyta hivatását, föladta egzisztenciáját, mint hogy részt vegyen a megtorlásban. 1958-ra harmadolták az ügyvédi kart is, 31 százalékukat, 865 ügyvédet távolítottak el a pályáról. A jogászi hivatások gyakorlói közül összesen 1.651-et kényszerítettek arra, hogy elhagyja pályáját - ismertette a főbíró.
Az emlékülést követően a Legfelsőbb Bíróság aulájában, a Iustitia szobor mellett Lomnici Zoltán, Kovács Tamás legfőbb ügyész és Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke felavatta és megkoszorúzta az 1956-os forradalom fél évszázados évfordulója alkalmából állított emléktáblát, amelynek felirata: "A meghurcolt jogászok és munkatársak emlékére 1945-89."

2006. október 20. (MTI)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából kiírt irodalmi és zenei pályázat győzteseinek járó díjat pénteken adta át a Németh László Kulturális Alapítvány az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A Alapítvány tavaly hirdette meg a pályázatot az 1956-os forradalom és szabadságharc máig élő hatásának komolyzenei és irodalmi művekben történő megjelenésére.
Az irodalmi pályaművek elbírálásában részt vett Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke, aki a díjkiosztón elmondta: 48 alkotás érkezett a pályázatra, köztük nagyon sok jó minőségű. A zsűri az első díjat Balogh Elemérnek ítélte oda, A tanár úr című regényéért.
A szerző, aki maga is résztvevője volt a forradalomnak az MTI-nek elmondta: több éven át készülő munkája a forradalomról szól, melynek egyik főszereplője Brusznyai Árpád, volt osztályfőnöke, a Veszprém megyei Forradalmi Bizottság elnöke, akit halálra ítéltek. Másik főszereplője ő maga és osztálytársai, barátai.
A második díjat Merenics Éva kapta, aki pályaművében azt próbálta szemléltetni, hogy a 80-as évektől napjainkig hogyan viszonyulnak az emberek a forradalomhoz, művének '56-os naplóm címet adta.
A harmadik helyezett Sebő József Moirák című dokumentumdrámájában ugyancsak Brusznyai Árpádról írt. Az MTI-nek elmondta: korábban írt már egy dokumentum könyvet az egykori tanárról, és felmerült benne, hogy története drámába való, így született meg a mű, amit beküldött a pályázatra.
A díjkiosztón Dubrovay László, zeneszerző értékelte a pályázatra beérkezett zenei műveket. Elmondta: a hét alkotás között a zsűri nem talált igazán kiemelkedő műalkotást, ezért első díjat nem adtak. A másodikat Nógrádi Péter, míg a harmadikat Volter Kálmán kapta meg.
Nógrádi Péter Magyar Requiem című művét a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara ünnepi hangversenyen mutatja be a Budapesti Olasz Kultúrintézetben november 20-án este fél hatkor.
Az oklevélen túl az első díjjal 1 millió forint, a másodikkal 600 ezer, míg a harmadikkal 400 ezer forint jutalom járt.
A rendezvényen Pálinkás József, a Németh László Kulturális Alapítványt alapító tagja, volt oktatási miniszter mutatta be az alapítványt. Elmondta: 2004-ben hozták létre azért, hogy lehetőséget teremtsenek olyan célok megvalósítására, melyek hozzájárulnak a magyar kultúra alkotásainak létrejöttéhez, bemutatásához.

2006. október 20. (MTI)

Kőrösi Sándor főhadnagyról, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjáról nevezték el a Magyar Honvédség 12. Arrabona Légvédelmi Rakétadandár oktatási központját pénteken Győrött. Az 1958-ban kivégzett katona tiszteletére kialakított emlékszobát Mikita János altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének első helyettese avatta fel az '56-os forradalomról megemlékező állománygyűlést követően.
Az ünnepségen elhangzott: Kőrösi Sándor Csepelen részt vett az ellenállásban 1956. október 31-e után. A következő év tavaszán letartóztatták és 1958 márciusában kivégezték az akkor 26 éves férfit.
A rendszerváltás után 1990-ben rehabilitálták és posztumusz alezredessé léptették elő.
A nevét viselő emlékszobában fotók, írásos dokumentumok és tárgyi emlékek idézik fel alakját.
Az emlékszoba a felújított oktatási központban kapott helyet. Az 1970-es évek második felében emelt épületet 367 millió forintos beruházással korszerűsítették. A munkálatokra a laktanya rekonstrukciós programja keretén belül került sor.
A két szinten mintegy 3.000 négyzetméteres területű épületben 30 tantermet rendeztek be korszerű technikai felszereléssel. Az oktatási központban a légvédelmi rakétadandár katonáit képezik ki.

2006. október 20. (MTI)

Az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztzési Minisztérium államtitkára - Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke megbízásából - kitüntetéseket adott át pénteken Budapesten.
A Magyar Köztársaság elnöke - az önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztésére - kiemelkedő művészi tevékenysége elismeréséül a
Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal Kitüntetés Polgári Tagozatát adományozta:
Gregor József Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művésznek, a Szegedi Nemzeti Színház operaénekesének (aki a kitüntetést a Parlamentben veszi át).
A Magyar Köztársaság elnöke az önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztésére a
Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje Polgári Tagozatát adományozta:
Földesiné Dr. Szabó Gyöngyinek, az MTA doktorának, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara egyetemi tanárának.
Holles Miklósnak, a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezető igazgatójának,
Dr. Kékes Ferencnek, a Baranya Megyei Önkormányzat volt elnökének,
Vajda Pálnak, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatala volt főpolgármester-helyettesének.
A Magyar Köztársaság elnöke az önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztésére a
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozatát adományozta:
ifj. Benedek Jenőné Jánosi Katalin képzőművésznek,
Bereczk Gyulának, Balatonszárszó volt polgármesterének,
Dr. Ferenczi Istvánnak, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatala főjegyzőjének
Frank Tamásnak, az Ostermann Forma 1. Kft. ügyvezető igazgatójának, a Hungaroring Zrt. alelnökének.
A Magyar Köztársaság elnöke - az önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztésére - eredményes közszolgálati tevékenysége elismeréséül a
Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje Polgári Tagozatát adományozta:
Berkecz Lászlónak, Soltvadkert város volt polgármesterének.
A Magyar Köztársaság elnöke - az önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztésére - eredményes közszolgálati tevékenysége elismeréséül a
A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje Polgári Tagozatát adományozta:
Bandics Zsigmondnak, Sonkád község polgármesterének,
Dr. Buday Gábornak, a Gundel Étterem ügyvezető igazgatójának,
Görözdi György fejlesztési projektvezetőnek,
Dr. Józsa Veronikának, Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala hivatalvezető-helyettesének
Kacsar Józsefnek, a kaposvári önkormányzat óvodai és egészségügyi gondnoksága vezetőjének,
Kapás Józsefnek,a Nógrád Megyei Önkormányzat Humánszolgáltatási Főosztálya vezetőjének,
Kenedi Katalinnak, az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola és Kollégium gazdasági vezetőjének,
Kollár Ervinnek, az ÖTM Építésügyi és Településrendezési Főosztály szakértőjének,
Dr. Kovács Imrének, a Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal Koordinációs és Szervezési Főosztálya vezetőjének,
Dr. Magyar Dezsőnek, a Vas Megyei Közigazgatási Hivatal Hatósági Főosztálya vezetőjének,
Pálfi Mihálynénak, Dunatetétlen polgármesterének,
Reitz Emilnének, a siklósi polgármesteri hivatal pénzügyi osztályvezetőjének,
Simonyi Sándornak, Budapest Főváros Önkormányzata Főépítészi Iroda alosztályvezetőjének,
Somogyi Györgynek, Abda polgármesterének,
Szabó Gyulának, Budadaörs Város Önkormányzata városépítési irodavezetőjének,
Verkman Józsefnek, Kadarkút polgármesterének,
Vörös Kálmánnak, a Veszprém Megyei Önkormányzat irodavezetőjének,
Zádori Imrének, Bordány alpolgármesterének.
(folyt.)

(2. rész)

A Magyar Köztársaság elnöke - az önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztésére - hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül a
Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje Katonai Tagozatát adományozta:
Jambrik Rudolf tűzoltó alezredesnek, Fővárosi Tűzoltóparancsnokság osztályvezetőjének.
A Magyar Köztársaság elnöke - az önkormányzati és területfej-lesztési miniszter előterjesztésére - eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül a
Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztje Polgári Tagozatát adományozta:
Baksa Gábornak, Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzata osztályvezetőjének,
Bonn Ottónak, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség tiszteletbeli főtitkárának,
Fehér Istvánnénak, a Heves Megyei Önkormányzat igazgatási ügyintézőjének,
Fürj Józsefnek, Körösnagyharsány jegyzőjének,
Herczeg Istvánnénak, Balassagyarmat Város Polgármesteri Hivatala csoportvezetőjének,
Marczi Albertnek, a Széchenyi-városi Lakásfenntartó Szövetkezet ügyvezető elnökének,
Parti Jánosnak, a Vendéglátó és Idegenforgalmi Munkaadók Országos Szövetsége főtitkárának,
Romanovits Istvánnak, Nyíregyháza Önkormányzata irodavezetőjének,
Szűcs Jenő önkéntes tűzoltónak,
Terbócs Lászlónénak, Levelek jegyzőjének.
A Magyar Köztársaság elnöke - az önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztésére - eredményes szolgálati tevékenysége elismeréséül a
Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztje Katonai Tagozatát adományozta:
Dorkó Ferenc tűzoltó főtörzszászlósnak, Szolnok Önkormányzata Hivatásos Tűzoltósága szerparancsnokának.
(folyt.)

(3. rész)

Dr. Lamperth Mónika, a Magyar Köztársaság Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztere "A Köz Szolgálatáért" érdemjel arany fokozatát adományozta, egyben dicséretben és jutalomban részesítette a közigazgatásban végzett több mint négy évtizedes kiemelkedő tevékenysége elismeréséül, 65. születésnapja alkalmából:
Dr. Sipos Istvánnét, az ÖTM Humánerőforrás és Civilkapcsolati Főosztály munkatársát.
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a köz szolgálatában végzett több mint öt évtizedes tevékenysége elismeréséül "A Köz Szolgálatáért" érdemjel arany fokozatát adományozta :
Kapitány Sándornak, Tiszagyulaháza és Folyás Községek körjegyzőjének.
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a közigazgatásban végzett kimagasló tevékenysége elismeréséül "A Köz Szolgálatáért" érdemjel arany fokozatát adományozta:
Árvai Ferencnének, Nagykinizsa volt polgármesterének,
Dr. Hír Gézának, a Baranya Megyei Illetékhivatal vezetőjének,
Karácsony Ferencnek, Kisbajcs és Vének községek körjegyzőjének,
Takács Dezsőnek, Battonya volt polgármesterének.
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter "A köz Szolgálatáért" érdemjel ezüst fokozatát adományozta:
Becsyné dr. Szabó Mártának, Gyula jegyzőjének,
Csegezi Andrásnénak, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal, Igazgatási és Hatósági Ügyosztálya alosztályvezetőjének,
Cseh Ferencnek, Győr városi közterület-felügyelete intézményvezetőjének,
Kiss Gyulánénak, Gátér önkormányzata adóigazgatási főmunkatársának,
Dr. Kóborné Wimmer Annának, a komlói okmányiroda vezetőjének,
Rorhböch Jenő fafaragóművésznek,
Szabó Miklósnénak, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal, Egészségügyi Ügyosztálya főmunkatársának,
Szabó Péternek, Lengyeltóti volt önkormányzati képviselőjének,
Szűcsné Székhelyi Gabriellának, a vámosgyörki önkormányzat adóügyi főelőadójának,
Tamás Lajos nyugalmazott általános iskolai igazgatónak, a nagyatádi sportcsarnok volt igazgatójának.
Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a "Köz Szolgálatáért" érdemjel bronz fokozatát adományozta:
Desits Józsefnének, Söpte, Salköveskút, Vasasszonyfa, Vassurány községek körjegyzősége igazgatási főmunkatársának,
Pozsogár Józsefnének, Zalaegerszeg Önkormányzata ügykezelőjének,
Zajáczné Balla Emíliának, Hollóháza-Kéked Községek Körjegyzősége ügyintézőjének.
(vége)

2006. október 20. (MTI)

Ötvenórás láncúszással emlékeznek az 1956-os forradalomra és a megtorlások fiatal áldozataira hódmezővásárhelyi diákok és tanáraik.
A vasárnap délutánig tartó emlékúszás első hosszait Risztov Éva Európa-bajnok úszó tette meg a városi strand szabad téri úszómedencéjében pénteken délután, őt Kásás Zoltán Európa-és világbajnok pólós, a helyi vízilabdacsapat trénere követte.
A rendezvényre, amely az "Ötven méter, ötven óra az ötvenhatos srácokért" mottót kapta a szervező Cseresnyés kollégium ötven középiskolás diákja és tizenöt tanára jelentkezett, hozzájuk más oktatási intézmények további ötven tanulja csatlakozott.
Kádár Péter kollégiumigazgató elmondta, a legkisebb vállalható táv ötven méter, a résztvevők általában negyedórát vállaltak, de van, aki egy órán át fogja róni a hosszakat a medencében.
Az ötven óra alatt a szervezők állandó egészségügyi és úszásoktatói ügyeletet tartanak. A résztvevőket pedig emléklappal és egy kis emléktárggyal ajándékozzák meg.
A becslések szerint vasárnap délutánig a láncúszás résztvevő hozzávetőleg háromezer hosszt, azaz 150 kilométert fognak megtenni.

2006. október 20. (MTI)

Ünnepi üléssel, kiállítás megnyitásával és koszorúzással emlékeztek meg az 1956-os forradalom eseményeiről a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) pénteken.
Az ötven évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc reális megítélése és a valóságnak megfelelő értelmezése kiemelten fontos a mai fiatalok és az utánuk jövő generációk számára - hangoztatta Lénárd László rektor az egyetem ünnepi ülésén mondott beszédében.
Emlékeztetett arra, hogy Pécsnek történelmi szerepe van a forradalomban, hiszen a szabadságvágyat kifejező 1956-os egyetemi hallgatói megmozdulások először Szegeden kezdődtek, majd október 22-én Pécsett folytatódtak, másnap pedig a fővárosi diáktüntetésekben teljesedtek ki.
Lénárd László elmondta: a baranyai megyeszékhely egyetemi és főiskolai hallgatói 50 évvel ezelőtt azt követelték, hogy tisztségviselőiket ne kijelöléssel, hanem demokratikus módon, voksolással választhassák. A város több felsőoktatási épülete előtt demonstráló ifjúság vezetői nagy diákgyűlést hívtak össze, ahol tizenhat pontban fogalmazták meg követeléseiket.
A forradalom 50. évfordulója alkalmából két kiállítás nyílt a PTE közgazdasági és jogi karán. Az egyik az egyetemi könyvtárban fellelt 1956-os dokumentumokból, a szabadságharc eseményeiről szóló hazai és külföldi újságcikkekből, könyvekből nyújt válogatást, a másik az 1956-tal is foglalkozó magyar és idegen nyelvű tankönyveket mutatja be.
Az ünnepség végén az egyetem vezetői és a hallgatók képviselői koszorúkat helyeztek el az ötven évvel ezelőtti egyetemi demonstrációk helyszínein található emléktábláknál.

2006. október 20. (MTI)

Mellékletben emlékezett meg az 1956-os magyar forradalomról a Le Monde

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
A szabadság szele Magyarországon címmel Thomas Schreiber korabeli cikkeiből összeállított válogatással, képekkel illusztrált nyolc oldalas mellékletben emlékezik meg az 1956-os magyar forradalomról a Le Monde című napilap hét végi magazinjában.
Az 1956-os forradalom idején Magyarországra küldött 250 külföldi tudósító egyikeként a Párizsba Budapestről 1948-ba emigrált Thomas Schreiber a Le Monde-ban kommentálta napi rendszerességgel a magyar felkelés eseményeit.
Az ötven évvel ezelőtt írt cikkek arról tanúskodnak, hogy a magyar értelmiség már 1956 nyarán meg volt arról győződve, hogy csak Nagy Imre hatalomba való visszatérése hozhat olyan gyors politikai és gazdasági átalakulást, amellyel beláthatatlan következmények nélkül megmenthetőek lennének a népi demokrácia alapjai Magyarországon.
Schreiber 1956-ban úgy látta, hogy a forradalom kitörésekor nem történt kísérlet sem a Horthy-rendszer visszaállítására, sem a kapitalista rendszer bevezetésére. A forradalmat a "vörös fasisztákkal" szemben türelmetlen, többségében marxista diákok robbantották ki egy nemzeti függetlenségben és szabadságban létrejövő szocializmusért. A később fegyvert osztó és a felkelőkhöz átálló tisztek többsége is kommunista volt - vélte a fiatal francia-magyar újságíró.
A Le Monde korabeli értékelése szerint az október 30-án győztes forradalomnak nem volt irányítója és nem oldotta meg az alapvető politikai problémákat: a szovjet csapatok kivonulását és az egypártrendszer megszüntetését. Az országban pedig egy belső szétesettség volt tapasztalható: Nagy Imre kormánya - aminek semmilyen katonai erő nem állt rendelkezésére - egymásután fogadta az egymásnak ellentmondó követelésekkel érkező forradalmi tanácsok képviselőit. Mindszenty József bíboros pedig azon magyarok jelképévé vált, akik a lehetetlent kívánták; nem a rezsim átalakulását, hanem a teljes lerombolását - írta Schreiber 1956-ban.
Semmi nem adott ugyanakkor felmentést Schreiber szerint a szovjet hadsereg brutális beavatkozására. Magyarországon nem polgárháború zajlott, ahogy ötven évvel ezelőtt a francia kommunisták azt beállították, hanem egy nemzeti háború a megszálló oroszok és sztálinista kollaboránsaik ellen. Október 23. előtt a magyarok talán még elfogadtak volna a szovjet-magyar kapcsolatok jegyében egy másfajta függetlenséget, de az első beavatkozás után ez már elképzelhetetlen lett volna.
A Le Monde úgy értékelte, hogy Kádár János nem Magyarországot, hanem a pártot akarta megmenteni. Az oroszokhoz hasonlóan megértette, hogy nem a "fasiszta veszély" fenyegette az országot és a Szovjetuniót, hanem a nyugati demokrácia szelleme, amely előbb-utóbb szabad választásokkal járt volna, s azokon a kommunisták a szavazatok alig öt százalékát kapták volna.
"A nyugati politikának a jövőben realistábbnak és pozitívabbnak kell lennie. A Szovjetuniót durvaságában természetesen ma nagyban bátorítja a nyugatiak puhánysága és kohéziójának hiánya - írta Thomas Schreiber 1956-ban a Le Monde-ban.

2006. október 20. (MTI)

Október 23. - Méltóságteljes emlékezés a Terror Házánál

Az 1956-os forradalom és szabadságharc történelmi jelentőségére, az áldozatokra emlékeztek pénteken kora este Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt tartott ünnepi rendezvényen, amelyre a Fidesz és a múzeum invitálta az érdeklődőket.
A magyar nép, a pesti srácok 1956 októberében halálos sebet ejtettek a kommunizmuson - jelentette ki beszédében Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója.
Hangsúlyozta: ötven évvel ezelőtt a magyar nép világtörténelmet írt, harcba szállt a függetlenségért és a szabadságért az idegen elnyomók ellen.
"A tét a nemzet megmaradása volt, ezért nem számított a túlerő. Ebben a harcban az ország eggyé vált" - fogalmazott Schmidt Mária. Hozzátette: a hatalmon lévőknek csak egy kicsit kellett volna jobban szeretniük hazájukat, mint a hatalmat.
Mint elhangzott, 1956 októberében a magyarság a legjobb arcát mutatta a világnak, így vált a nemzeti összefogás, a hősiesség szimbólumává. Ezért azonban súlyos árat kellett fizetni, a legjobbak kerültek bitóra, börtönbe, százezrek kényszerültek bujkálni, emigrációba.
A múzeumigazgató kiemelte: bár a forradalom és szabadságharc mindössze két hétig tartott, mégis megrengette a világot, megroppantotta a II. világháború után létrehozott békerendet, és lerántotta a leplet a szovjet diktatúra rideg valóságáról. Schmidt Mária szerint a szovjet tankokkal megtámogatott hatalom valójában rettegett, ezért végeztek ki gyermekeket, és építettek ki hatalmas besúgóhálózatot.
Schmidt Mária azt mondta, a Kádár-rendszer végén Nagy Imre és mártírtársai újratemetése hozta meg a fordulatot, akkor vált köddé a kommunizmus legitimitása.
"Egy nemzet sorsát azok a pillanatok határozzák meg, amelyek nemcsak sodródnak, de ők maguk a történelem. Ezekért érdemes élni, ezekből tevődik össze egy nemzet" - jelentette ki beszéde végén Schmidt Mária.
A rendezvényen, amelyet mintegy kétezer ember követett figyelemmel, rövid beszédet mondott két 1956-os bebörtönzött: Balázs Piri László, az 1956 Alapítvány kurátora és Karátson Gábor író-festőművész. A méltóságteljes műsorban fellépett Galambos Lajos (Lagzi Lajcsi) trombitás is.
A megemlékezés keretében a Terror Háza Múzeum oldalán felavatták a Hősök falát, és megnyílt az 1956-os pesti srácokat megidéző kiállítás.

2006. október 20. (MTI)

Markó Béla és Szili Katalin az 1956-os forradalom romániai hőseiről emlékezett meg Kolozsváron

Magyarország számára fontos Románia mielőbbi sikeres euro-atlanti integrációja, ebben látja a két ország és nemzet közös jövőjét, erre kötelez 1956 öröksége is - mondta pénteken Kolozsváron Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Magyar Köztársaság 1956-os állami kitüntetéseinek átadási ünnepségén.
Szili Katalin különgéppel érkezett pénteken a kincses városba, ahol először helyi magyar értelmiségiekkel, majd a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőivel találkozott. Este a kolozsvári Állami Magyar Operában rendezett gálaünnepségen, telt ház előtt mondta el ünnepi beszédét, és adta át az 1956-os forradalom erdélyi hőseinek a magyar állami kitüntetéseket.
A házelnök emlékeztetett, hogy a forradalom és szabadságharc történetéhez számos határon túli esemény is hozzátartozik, így a kisebbségben élő magyarság szolidaritásának különféle megnyilvánulásai a Magyarországgal szomszédos országokban. Szili Katalin megállapította: Romániában talán az úgynevezett csekélyebbnek tűnő protestálásért is sokkal súlyosabb ítéletek születtek sokszor, kegyetlenebb körülmények között. Emlékeztetett néhány konkrét személyiségre, akit közvetlenül érintett a megtorlás: Páskándi Géza, Csiha Kálmán, Fodor Pál, Varró János, Dávid Gyula, Tófalvi Zoltán.
A házelnök úgy fogalmazott: 1956 után sem Európa, sem a világ nem volt, nem lehetett már ugyanaz, mint annak előtte. Mint ahogyan 1989 után sem, amikor a magyar nemzet újrarajzolta Európa politikai térképét - mondta.
Magyarország számára fontos Románia mielőbbi sikeres euro-atlanti integrációja, ebben látja a két ország és nemzet közös jövőjét, erre kötelez 1956 öröksége is, amely a demokratikus értékek jegyében köti össze a magyarságot és a vele szomszédos nemzeteket - mondta Szili Katalin, aki szerint a testvéri létet az érzelmi együvé tartozás és nehéz pillanatokban való szolidáris cselekvés fejezi ki leghívebben.
A biztonságban élő magyarok megsegítik a bajban lévő magyarokat. Így volt ez 1956-ban itt, Erdélyben, mint ahogyan így volt ez 1989 telén Magyarországon is. "Amelyikünk segíteni képes a bajba jutottnak, az meg is teszi. Segít, mert egy nemzethez, egy családhoz tartozunk. Éljünk a közénk vont határ bármely oldalán" - fejtette ki a magyar politikus.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke beszédében arra helyezte a hangsúlyt, hogy ötven esztendővel ezelőtt Európában a huszadik század második felének leghosszabb forradalma indult el, amely átnyúlik a huszonegyedik századra is. Egyfajta késleltetett robbanásról beszélt, utalva arra: Magyarországon például akkor omlott össze a nyolcvanas évek végén visszavonhatatlanul a Kádár-rendszer, amikor azt a hihetetlenül pimasz hazugságot, hogy 1956 ellenforradalom volt, nyilvánosan cáfolni kezdték. Vége volt a hazugságnak, vége volt a rendszernek.
"Ellenforradalom, mondták a tankönyvben. Forradalom, suttogták nekünk otthon. Így nőttünk fel, ilyen suttogó időben, mi is itt Erdélyben, itt Romániában. Így próbált minket monstrummá nevelni sok neveletlen, bakancsos diktátor, de nemcsak ők, hanem halálra ijesztett tanítómestereink egyike-másika is, és így szabadított fel végül minket is 1956 szabadságharca 1989-ben. És talán ma sem szabadultunk fel véglegesen, talán még ma is folytatódik a forradalom" - mondta Markó.
"Mi mindent megérzünk, ami Magyarországon fáj!... Legfeljebb azt kérdezhetnénk, hogy Magyarország is érzi-e igazán, megérzi-e, ha nekünk fáj valami. Most például, amikor önnön tekintélyét rombolja, érzi-e, hogy ez nekünk nem csak fáj, de politikailag nagyon rossz is?" - mondta , hozzátéve: 1956 sem volt csupán Magyarország forradalma, Erdélyé is volt, sőt, Romániáé is. "Legyen a miénk végre 1956, legyen mindannyiunké ez a hosszú-hosszú forradalom" - fejezte be beszédét Markó Béla.

2006. október 20. (MTI)

Szili Katalin átnyújtotta Kolozsváron az állami kitüntetéseket az 1956-os forradalom romániai hőseinek

Az 1956-os forradalom idején tanúsított kiállásukért, a későbbi megtorlások, meghurcoltatások idején is tetteiket vállaló magatartásukért Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke pénteken Kolozsváron erdélyi magyar és román személyeknek nyújtott át magas állami kitüntetéseket.
Dávid Gyula irodalomtörténész, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, Tatár Péterfy Irén tanár, Kelemen András Kálmán mérnök, Páll Lajos festőművész és költő, Raul Volcinschi egyetemi tanár, Ferencz Béla Ervin atya, ferences szerzetes, Koczka György színművész pedig a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét kapta. További ötvenöt személynek is felolvasták a nevét, nekik a Szabadság Hőse Érdemérmet adományozták.
A kolozsvári kitüntettek között nem szerepelt Orbán Péter, az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság alelnöke, akiről egy pénteki magyar sajtójelentés azt jelezte, hogy nem kíván átvenni kitüntetést a jelenlegi magyar kormánytól. Az MTI érdeklődésére telefonon elmondta: nem Szili Katalin személyével van baja - hiszen, mint mondta, e politikus még rokonszenves is számára -, hanem a "kommunista rendszer utódjának" számító mai magyar kormánnyal. Megerősítette az általa korábban mondottakat, miszerint valóban nem kívánja átvenni az elismerést. Az MTI értesülései szerint Orbán Pétert a Szabadság Hőse Érdemérmével tüntették ki, és elismerésben részesült a forradalom után kivégzett apja, Károly és testvére is. Az MTI úgy tudja, hogy Orbán Péternek a hétfői csíkszeredai megemlékezésen kellene átvennie az érdemérmet.

2006. október 20. (MTI)

Máltán magyar hét keretében emlékeztek meg az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról

A vallettai Corinthia Palace Hotelban rendezett "Magyar hét" keretében emlékeztek meg Máltán az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról.
Valletta polgármestének jelenlétében pénteken márványtáblát helyeztek el az elegáns Lower Barakka Gardens díszparkban az 1956-os hősök és mártírok emlékére. A Corinthia Group máltai magyarországi befektető csoport támogatásával megrendezett esti fogadáson részt vett Edward Fenech-Adami máltai köztársasági elnök, Anton Tabone parlamenti elnök és Michael Frendo külügyminiszter is. Kovács István Vallettában is akkreditált római nagykövet a Magyar Köztársaság nevében átadta Edward Fenech-Adami köztársasági elnöknek és Paul Borg Olivier vallettai polgármesternek "A szabadság hőse" emlékérmet.
A nagykövet Guido de Marco volt köztársasági elnöknek szombat reggel adja át "A szabadság hőse" emlékérmet.

2006. október 20. Népszabadság

Távirati stílusban

Lengyel dokumentum '56-ról

Sólyom László köztársasági elnök tegnap átvette azt a nyilatkozatot, amelyet az 1956-os magyar forradalom támogatásául a londoni lengyel emigráns nemzeti tanács fogadott el. A dokumentumot Ryszard Kaczorowski adta át. A most 87 éves férfi volt az 1939-ben Nyugatra menekült lengyel állam utolsó elnöke.
Kevesek által ismert tény, hogy a háború alatt londoni székhellyel működő lengyel emigráns kormány a hidegháború éveiben is létezett. Emigrációjában is részese a külföldön élő lengyelek mozgalmainak, miközben könyvelőként dolgozott Angliában. Nyugdíjazása után lett azt emigráns kormány minisztere, majd elnöke. Ő hajtotta végre a menekültállam önfelszámolását 1990-ben.

2006. október 20. (Népszabadság)

Itt lenne az ideje a közös ünnepnek

Az egykori Nagy-budapesti Munkástanács elnökének özvegye nem bocsát meg azoknak, akik tönkretették az életét, de úgy látja, hogy a mai kormány tagjainak a történtekhez már nincs közük.

- Az ön férje hét évet ült börtönben, 1963-ban szabadult, majd 1982-ben hunyt el. Halálában szerepe volt annak a betegségnek, amelynek kezelését fogvatartói megakadályozták. Bali Sándor temetése pedig ellenzéki demonstrációvá vált. Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra?

- Férjemnek szívizomelhalás volt a betegsége. Ezt a börtönben szerezte. Találtam ugyan egy külföldön élő ismerőst, aki a gyógyulásához szükséges műtétet elvégezhette volna, de nem kaptunk lehetőséget rá, hogy megműtsék. Attól kezdve, hogy a férjemet először 1956 decemberében, majd másodszor 1957 márciusában letartóztatták, az életünk tönkrement. A lakásunkból kitelepítettek minket, a bútorainkat elárverezték. De hogy létezett akkoriban is szolidaritás, arra fényes bizonyíték, hogy azok a munkások, akikkel Sándor együtt dolgozott, saját pénzükön, felárral együtt visszavásárolták a bútorokat, így azokat újból megkaphattuk. A temetés azért volt különleges, mert előtte figyelmeztettek minket, hogy semmilyen gyászbeszéd ne hangozzék el, mert különben nem engedik ki külföldre a fiamat leukémiai gyógykezelésre. Többeknek, így Krassó Györgynek és Mécs Imrének is a zsebében volt a megírt, de végül fel nem olvasott gyászbeszéd. A temetés a Himnusz és a Szózat eléneklésével ért véget.

- A hatóságok nem avatkoztak közbe?

- Semmi ilyesmi nem történt, de tudtuk, hogy nagyon sok rendőr van a gyászolók között.

- Mennyire tudta tartani a kapcsolatot a többi '56-ossal?

- A legtöbbet Obersovszky Gyula járt hozzánk, azt pedig, hogy a férjem szabadul, az addig általunk nem ismert Fónay Jenő közölte velem.

- Nyilván önt is megfigyelték, mialatt a férje a börtönben volt.

- A történeti hivatalból megpróbáltam megtudni, hogy az állandó társaságunkból ki lehetett az, aki jelentett rólam, de a papírokat nem kaptam meg. Az azonban kiderült, hogy az egyik legjobb barátnőm hosszú éveken át írt rólam jelentéseket. A hölgyet - aki maga is elítélt volt a forradalom után, és Wittner Mária barátnője volt - úgy ismertem meg, hogy jelentkezett hozzám manikűrre abban a fodrászszalonban, ahol dolgoztam. 1956 összekötött minket, és jóba lettünk. Aztán előkerültek az iratok, amelyek egyértelművé tették, hogy Orchidea néven folyamatosan adott rólam információkat. De voltak pozitív élményeim is. Amikor a lányom beteg volt, az orvosa rendszeresen pénzt dugott a kórházban a párnája alá, hogy vegyek rajta gyümölcsöt. Előfordult az is, hogy ismeretlen ember egy utóbb ellenőrzött és nem létező címről hatalmas élelmiszer-csomagot küldött. A férjem jó ember volt, sokan szerették, még ha ezt csak így lehetett is kimutatni. A Munkástanácsnál ő volt az igazi szellemi vezető, Rácz Sándor a tanítványa volt. Sajnos, Rácz is megváltozott.

- Meg tud bocsátani azoknak, akik tönkretették az életét?

- Soha. Mégis azt gondolom, hogy 1956 ötvenedik évfordulóján itt lenne az ideje, hogy közösen ünnepeljünk. Ha valaki, hát az én családom megszenvedte az elmúlt évtizedeket. De a maiaknak már nincs közük azokhoz a rettenetes időkhöz.

2006. október 20. (Népszabadság)

Röviden

Emlékezés a hortobágyi kitelepítettekre

Mozgalmat kezdeményeznek az 1956-os forradalom évfordulóján az Őrség központjában, Őriszentpéteren azzal a céllal, hogy egységes jel emlékeztessen országszerte a hortobágyi kitelepítésekre. E hét végén tanácskozáson és koncerten emlékeznek arra a 2530 családra, amelynek tagjait a Rákosi-rezsim kényszermunkatáborba zárta, több száz kilométerre a lakóhelyüktől. A nyugati és déli határsávban élők közül a "megbízhatatlannak" tartottakat, köztük a "kulákokat" ítélték szenvedésre az ötvenes évek elején az ÁVH tizenkét hortobágyi és nagykunsági kényszermunka-táborában. Több mint négyszázhatvan településről hurcolták oda a családokat. Így jártak az évszázadokon át Magyarországot védő őrvidékiek leszármazottai is. Megalázó sorsukról, illetve arról, hogy egyáltalán élnek még, és nem a Szovjetunióba szállították őket, a nemrég elhunyt kutató, az ispánki Róka Gyula hozott hírt a határszéli rokonoknak Kónyatanya zárt világából. Lánya, Róka Zsuzsa kezdeményezte a mozgalmat, amelyet a helybéliek és elszármazott támogatók adományaiból indítanak útjára. Első állomásaként emlékhelyet avatnak a Zala-parti városban. (S. K.)

2006. október 20. (Magyar Hírlap)

Elárultak bennünket

Az 1956-os forradalom és szabadságharcban elhunyt négy hallgató és négy kiskatona emléke előtt tiszteleg holnap 11 órakor nyíló kiállításával a Magyar Képzőművészeti Egyetem. A tárlat anyagát a hajdani diákok - Bódis Antal, Csűrös Zoltán, Komondy Sándor és Kovács József - rokonoknál, ismerősöknél fennmaradt alkotásaiból válogatták öszsze. A kiállítás megnyitásával egy időben avatják fel a mártírokról készített domborműveket is. A megnyitó előtt és után levetítik Kisfaludy András Elárultak bennünket című dokumentumfilmjét is, amely a forradalomban részt vett képzőművészetis hallgatók életéről, az őket körülvevő főiskolai miliőről szól, és feldolgozza azt a tragédiát, amely november '7-én történt a négy hallgatóval és a négy kiskatonával. (fzs) In memoriam... Magyar Képzőművészeti Egyetem (Bp. V., Andrássy út 69-h.) Szombat -11.00

2006. október 20. (Magyar Hírlap)

Ami a padlásokon maradt

A Kádár-korszakban a hatalom mindent megtett, hogy 1956 októberének emlékét eltorzítsa, elfelejtesse. Ez azonban nem sikerülhetett. Emléke a társadalmi tudat mélyrétegeibe visszahúzódva tovább élt, és pincékbe, padlásokra, szekrények mélyére rejtve megmaradtak a forradalom történetét őrző korabeli fotográfiák, röplapok, újságok, iratok is - olvasható a Magyar Nemzeti Múzeum Az 1956-os forradalom emlékei című kiállításának ajánlójában. A tárlat különlegessége, hogy a kiállított tárgyak nem a múzeum állandó gyűjteményéből, hanem az előző év gyarapodásából származnak. A múzeum munkatársai korábban a sajtóban tettek közzé hirdetéseket, a kiállítást a felhívásra beérkezett fényképekből, röpiratokból, plakátokból és egyéb nyomtatott emlékekből, magánszemélyek rejtve őrzött emlékeiből állították össze. (mh) Az 1956-os forradalom emlékei Magyar Nemzeti Múzeum (Bp. VIII., Múzeum krt.14-16.)

2006. október 20. (Magyar Nemzet)

Gyula bácsi nem kér a "tiszteletből"

Fábián Gyula,lapunk főmunkatársa nem vesz részt a Magyar Rádió által mára szervezett '56-os megemlékezésen. Az újságíró 1956. október 24-től november 3-ig volt a forradalom főadójának, a Szabad Kossuth Rádiónak a munkatársa. Fábián Gyula tavaly október 23-a óta pedig a rádió örökös tagja. Az idős újságíró 1949 óta dolgozott a rádiónál. Távozni akkor kényszerült, amikor Such György rádióelnök a közelmúltban nemkívánatos, ezért eltávolítandó műfajnak nevezte a rádiós jegyzetet. - Gyurkovics Tiborral és másokkal is rendszeres jegyzetírója, -olvasója voltam a Magyar Rádiónak, ahol negyvenhét esztendőt töltöttem el. A jelenlegi elnöktől még egy sort sem kaptam, amelyben azt írta volna, hogy köszöni, nincs szüksége a munkámra - közölte Fábián Gyula. Hozzátette: pályafutása alatt tizenkét rádióelnököt szolgált végig, mindenkinek volt ideje arra, hogy személyesen is találkozzanak. - Such György elnöksége alatt kerültem ki a rádióból. Most nem akarom, hogy engem mutogassanak, amikor '56-ot ünneplik - tette hozzá Fábián. A rádióelnököt többször is kerestük, de lapzártánkig nem tudtuk elérni.

2006. október 20. (Magyar Nemzet)

Mindenkit várnak a zászlóavatásra

Egy 45 méter magas zászlórudat állítottak föl Óbudán az 1956os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére Makovecz Imre építész kezdeményezésére, amelyre ma délután öt órakor felvonják a forradalom szimbólumává lett lyukas nemzeti lobogót. A hatalmas, 12-szer 4 méteres nemzetiszínű zászlót egy 83 éves hölgy varrta. Makovecz Imre lapunknak elmondta: az emlékművet azért állíttatták fel barátaival közösen, saját költségükön, hogy "hazugság és mellébeszélés" nélkül megünnepelhessük szabadságharcunk 50. évfordulóját. Az építész arra kért mindenkit, aki megtiszteli jelenlétével a zászlóavató ünnepséget, hogy vigyen magával egy szál virágot a forradalom hősi halottainak emlékére, és hozzon egy magyar zászlót, amelyet majd a nagy lobogó rúdjához rögzítenek. A zászlóavatáson beszédet mond Wittner Mária 1956-os szabadságharcos,Tarlós István, Óbuda-Békásmegyer volt polgármestere és Makovecz Imre építész. Az emlékművet a HÉV, illetve a 86-os és a 6-os busz Tímár utcai megállójától lehet megközelíteni.

2006. október 20. (Esztergomi Hírlap)

Tizenöt éves a Mindszenty iskola
Az esztergomi intézmény nagy ünnepre készül az évforduló kapcsán

Az egyházmegyei fenntartású Mindszenty József Katolikus Általános Iskola az elmúlt másfél évtizedre emlékezve október 20-án tartja ünnepségét. A jeles napra iskolai díszévkönyvet adnak ki, az ünnepi műsorra pedig nemcsak a jelenlegi, de az egykori tanárok és diákok is hivatalosak.
A Mindszenty iskola tulajdonképpen az elmúlt évben lett 15 éves, de az intézmény vezetése úgy döntött: mivel az iskola névadója az 1956-os forradalomban is jelentős szerepet vállalt, ezért a születésnapot együtt ünneplik az idei ötvenéves évfordulóval. E kettős ünnep alkalmából az iskoláról szóló ünnepi évkönyvet is megjelentettek, melyben az elmúlt másfél évtized kiemelkedő eseményeiről emlékeznek meg.
A kiadványban szerepel az összes pedagógus és itt végzett diák, az iskola hagyományainak leírása, valamint az egyes sportágak bajnokságainak és egyéb vetélkedők országos és városi eredményeinek összessége.
Az iskola mostani ünnepségén a tanintézetben korábbi években előadott négy nagy előadásból A kis hercegből, A tékozló fiúból, A kék habos tortából és a Ludas Matyiból mutatnak be prózai-, ének- és táncrészleteket, emellett lesz zenés gimnasztikai bemutató, valamint az 56-os forradalomról szóló összeállítás is. Ünnepi beszédet mond az oktatási minisztérium munkatársa és az iskola egyik újkori alapítója, Kiss-Rigó László püspök is. A megemlékezés fontos része lesz, hogy kiemeljék azon szervezetek, cégek és magánszemélyek nevét, akik hosszú évek óta támogatják az iskolát, az intézmény most egy emlékplakettel fejezi ki háláját támogatói közül azoknak, akik számára ily módon még nem mondtak köszönetet.

2006. október 20. (Esztergomi Hírlap)

56-os megemlékezés Párkányban
Történelmi konferenciát rendeznek szombaton a forradalom emlékére

Szombaton Párkányban is megemlékeznek az 56-os forradalom ötvenedik évfordulójáról. A reggel kilenc órakor kezdődő IV. történelmi konferencián neves történészek tartanak előadást, és egy 56-os tanú is felszólal.
Simon Attila, a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa előadásában a szlovákiai magyarság budapesti történésekkel kapcsolatos reakcióját vázolja majd fel. A felvidékiek óriási figyelemmel kísérték a történéseket. Fogható volt a budapesti rádió, így megfelelő információikkal rendelkeztek, és szimpatizáltak a fővárosi eseményekkel. Ez a nemzeti büszkeségből eredt, abból, hogy a gyászos második világháború és az azt követő deportálás után végre pozitív színben tüntetik fel külföldön a magyarságot.
A szlovák Belügyminisztérium keményen fellépett a szimpátia ellen, ezért ezt csak szimbolikus módon lehetett kifejezni. Így például megkoszorúzták a világháborúban elesettek emlékművét, és a templomban az istentiszteletek végén elénekelték a Himnuszt mesélte a Hírlapnak Simon Attila. A belügyi szervek jelentései szerint a fentiekre több példa is volt, így november 1-jén a szenci, illetve az ipolysági temetőben is voltak megemlékezések. A levéltárak adataiból kiderült, hogy néhányan megpróbáltak átszökni a határon, de elfogták őket. Ennek ellenére biztosan voltak olyanok is, akiknek sikerült eljutniuk Budapestre fűzte hozzá Simon Attila.
A forradalom alatt a csehszlovák ügynökhálózat is teljes sebességre kapcsolt, különösen nagy hangsúlyt helyeztek a magyar nemzetiségű, illetve magyarul jól beszélő ügynökök aktivizálására. A prágai belügyi levéltár dokumentumai szerint Magyarországra legtöbbször a szlovákiai magyar társadalom értelmiségi vagy középosztálybeli rétegeiből küldtek ügynököket. Feladatukról csak közvetlenül elutazásuk előtt értesítették őket, elsősorban a felkelők katonai erőiről, az általános politikai helyzetről és a közvélemény hangulatáról igyekeztek információkat szerezni.
A szombati rendezvényen szó lesz a Sobieski evezős emléktúráról is, emellett nyilvános gyűjtést rendeznek a Sobieski-szobor kivitelezésére, amelynek makettje a helyszínen megtekinthető lesz. A megemlékezésen előadást tart majd Rácz Sándor, 56-os tanú, Szesztay Ádám budapesti-, Bukovszky László pozsonyi történész, a rendezvény védnöke Szigeti László parlamenti képviselő, Párkány polgármesterjelöltje.

2006. október 20. (24 Óra)

Virágok a hősök emlékére

Esztergom A Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola 1956-os megemlékezését tegnap tartotta a Szent Adalbert Ház konferenciatermében. A zsúfolásig megtelt teremben előbb a hallgatók műsorát láthatták a jelenlévők, majd közösen megnézték Magyar József emlékező filmjét az ötven évvel ezelőtti forradalomról és szabadságharcról.
Kobzos Kis Tamás népzenész a korszakot idéző, megzenésített verseit adta elő, Melocco Miklós szobrászművész beszélt emlékeiről mint résztvevője az akkori, pesti eseményeknek. Szólt a Rádió ostromáról, a lelkesedés fokozatos növekedéséről, a páncélos megszállók bevonulásáról. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, történész szintén előadást tartott.
A főiskola vezetése és a hallgatói önkormányzat kérésére sokan hoztak magukkal egy szál virágot, melyet a hosszú délelőtt után a közeli Sötétkapu emléktáblájánál helyeztek el. Itt, az alagút végén, 1956. október 26-án tizenöten haltak meg egy gyilkos sortűz következtében.

2006. október 20. (Délvilág)

Huzavona a szentesi kopjafával - Hazavitte az '56-os emlékoszlopot Földvári Nagy Sándor

Fényes nappal vette ki a földből a szentesi Földvári Nagy Sándor a cimboráival azt az 1956-os kopjafát, amelyet a református nagytemplom mellé állított még 1989-ben a Független Kisgazdapárt. Azt mondta: megrongálódott az emlékoszlop, megjavítják, és szombaton vagy vasárnap a helyére teszik. De ott ne koszorúzzon a szocialista polgármester. Szirbik Imre viszont a polgármesteri keretéből rendelt egy új kopjafát, azt ma ugyanoda rakják, ahol az eddigi volt.
Feltűnt a szentesi járókelőknek, hogy a főtéri református nagytemplom mellől hiányzik az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére állított kopjafa. A rendszerváltozás idején helyezte oda az emlékoszlopot a Független Kisgazdapárt, amelynek tagja volt a korábbi rendőrkapitány, Földvári Nagy István édesapja, Földvári Nagy Sándor is. Az idős férfi a tavalyi ünnepségen mondta nekünk, hogy a megemlékezés előtti napokban ő készítette a kopjafát övező nemzetiszínű díszléceket. Ezek most is ott vannak a kis téren. Tegnap megkérdeztük Sanyi bácsitól, hogy tudja-e, hova tűnt a kopjafa. - Én hoztam el a cimboráimmal, mert ki akart rohadni - állította Földvári Nagy Sándor. A kisgazdák rakták azt le még 1989-ben, de szerinte azóta sem foglalkozott vele senki, csak j ártak oda koszorúzni. Mint mondta: nem gazemberek ők, fényes nappal emelték ki a földből a kopjafát. Utánfutóra tették, és elvitték Sanyi bácsi Dózsa György utcai házához, ahol megjavítják.
Eredetileg úgy tervezték, hogy csak a jövő hét elején viszik vissza. Közben kiderült: a Fidesz az ünnepi megemlékezést vasárnap este fél 6 órakor tartaná - az '56-os kopjafánál. - Nem én csinálom a galibát - fakadt ki az idős férfi, aki azt is elárulta, hogy szombaton vagy vasárnap délelőtt a helyére teszik az ő udvarában addigra már "megpatkolt", vagyis rendbe hozott emlékoszlopot. Földvári Nagy Sándor azt is megosztotta lapunkkal: már nem tagja a kisgazdapártnak, magyar embernek nevezte magát, s ilyen titulusában azt kérte, hogy "Szirbikék ne koszorúzzanak az ő kopjafájuknál".
A város MSZP-s polgármestere és országgyűlési képviselője, Szirbik Imre azt nyilatkozta lapunknak: a forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján ő nem vitatkozik, hane m megrendelt egy másik kopjafát. Polgármesteri keretéből fizetik ki a faragott oszlopot, amely 200 ezer forintba kerül. Az új kopjafát pénteken állítják fel a városellátó intézmény dolgozói a református nagytemplom melletti parkban, a régi helyére.
Szirbik reményei szerint ez a megbékélést szolgálja majd, mert méltatlan lenne az ünnephez, ha vitatkoznának. Egyébként is, a forradalom és szabadságharc szentesi történéseinek - fogalmazott a polgármester - az a máig ható üzenete, hogy a város őrizze meg a békéjét, mint tette azt 1956 októberében Gujdár Sándor helyőrségparancsnoknak köszönhetően.
Az ő gyermekei, Judit és Sándor avatják majd fel október 23-án a városháza homlokzatán az emléktáblát, amelyen olvasható lesz a város pár éve elhunyt díszpolgárának, Gujdár Sándornak az intelme: "Legyen békesség közöttetek!"

2006. október 20. (Délmagyarország)

Röplap a kávékiöntőben, címer a sakktáblán - Különleges vállalkozásba fogott a szegedi Fekete Ház

Különleges vállalkozásba fogott a szegedi Fekete Ház. Összegyűjtötte és kiállításba rendezte 1956 emlékeit. A zászló, gyűrű, jegyzőkönyv, röplap, fotó és sakk-készlet története is különleges. Kass János és Tóth Sándor a művész szemszögéből állított emléket a forradalomnak.
- Nekem az élő történelem már 1946-ban elkezdődött. Alig múltam tizenkilenc, Pécsett jártam kereskedelmi iskolába. A lelkes mozgolódásunkért letartóztatott az államvédelem, és hat évre "biztonságba helyezett" - emlékezett némi iróniával a hangjában Nagy Kálmán. A róla szóló kihallgatási jegyzőkönyveket adta oda a Fekete Háznak. - '56-ban a malomszerelőnél dolgoztam, éppen a szegedi Vám téri Tisza-malmot alakítottuk át. Itt ragadtam a városban. Csendes szemlélőként együtt éreztem a forradalmárokkal, de nem értettem egyet velük. Hatéves tapasztalattal a hátam mögött tisztábban láttam. Sejtettem, hogy nem lehet jó a vége ilyen túlerővel szemben, és sajnos igazam lett.
A forradalom leverésének napjáról egy gyűrött kávéfoltos röplap is tanúskodik. Kádár Jánost és az elnyomókat gúnyoló papirost a szegedi orvostanhallgatók írták. A rendőrség nyomozott az ötletgazdák után.
Egyikük, annak ellenére, hogy félt, meg akart menteni egy példányt a jövő számára. Leleményesen egy kávékiöntőbe rejtette a lapot. Remélte, hogy ott nem fogják keresni, mert akinél ilyet találtak, az ellen rendőrségi eljárást kezdtek, és eltávolították az egyetemről. Gazdáját nem érte bántódás, a röplap pedig - birtokosa nevének elhallgatása mellett - a múzeumba került.
- Nem vettem részt az eseményekben. Amikor viszont a származásom miatt negyedszer sem vettek fel az egyetemre, sőt kilátásba helyezték, hogy a munkahelyemmel is gond lesz, megragadtam az első lehetőséget és disszidáltam Kanadába - elevenítette f el Török "Dzseki" József. - '64-ben kerültem ki, és sokáig nem engedtek haza. Amikor csaknem húsz évvel később betoppantam a Zákány utcai házunkba, édesanyám sem ismert rám. Álltam a küszöbön, köszöntem, ő megkérdezte, kit tetszik keresni. Én meg mondtam: azt az anyát, aki szült engem. Erre elpityeredett és átölelt. Egy kanadai évfordulós emlékplakettet és Ujj László szegedi fotóit hoztam el a gyűjteménybe.
- Én gyerekfejjel éltem át '56-ot, tizenkét éves voltam. Apám Tótkomlóson szolgált tanítóként. Előző karácsonyra kaptam tőle a fadobozos sakk-készletet - mesélte Ágoston István. Megtanított játszani, és amikor jött az '56-os kijárási tilalom, apám, hogy féken tartson, esténként leült velem sakkozni. Közben nagyapám katonakoráról és az ország történelméről beszélt. Annyira belelkesedtem, hogy rárajzoltam a sakktáblára egy Kossuth-címert. '63 óta élek Szegeden, a sakk kedvtelés maradt. A készletet elhoztam.

2006. október 20. (Népszava)

Rövid Hírek
Magyar exodus

Az 1956-os forradalom 50. évfordulójára, a Gondolat Kiadó bábáskodásának és az MFB segítségének köszönhetően újra megjelent dr. Sós Péter János, a "Magyar exodus" c. könyve - ezúttal javított és bővített, második kiadásban. A kötet a forradalmat követő menekülthullám első éveiről, hányattatásairól szól - ezt a szomorú történetet ma már nagyon kevesen ismerik. A könyv bemutatóját tegnap tartották a Rákóczi úti Fókusz könyváruházban. A forradalom leverése után, 1956 november-decemberében, noha Magyarországot már ismét megszállta már a szovjet hadsereg, egy ideig még nyitva álltak az ország határai, vagy alig őrizték őket. Valóságos menekültáradat indult el ekkor Magyarországról a Nyugat, a remélt szabadság, egy félelem és nyomorúság nélküli élet reményében. Kétszázezer magyar indult neki a nagyvilágnak.

2006. október 20. (Népszava)

Tamás Gáspár Miklós: Ki beszélhet ötvenhatról?

A Nemzeti Kör elnevezésű konzervatív asztaltársaság október 18-án, csütörtökön megjelent közleményében tömören kifejti véleményét arról, hogy szerinte mi történt Magyarországon 1956 őszén - fölfogása nem vitathatatlan, Nagy Imre szerepét illetően pedig igen furcsa. Figyelmen kívül hagyja ugyanis azt, hogy Nagy Imre 1953 óta a reformmozgalom vezéralakja volt, s bár október 23-án csakugyan nem ő "vezette" a forradalmat - senki nem vezette -, nem feledhető, hogy nem bitorlóként, hanem a népi közvélemény nyomására és óhajára került a kormányzat élére, amely fokozatosan azonosult a forradalommal, habár visszariadt az erőszakcselekményektől. Nagy Imre mindenestre gyorsabban és teljesebben ismerte el a forradalom igazságát, mint Kossuth Lajos a pesti március 15-ei forradalomét. Kinek jutna eszébe még efelől kétségbe vonni Kossuth vezető szerepét 1848-ban? Pedig tudjuk, hogy Petőfi még a tollára se volt hajlandó venni Kossuth nevét, akit idegennek tartott a forradalom igazi szellemétől. Közösítsék hát ki Kossuth hívei Petőfi Sándort? Széchenyi István a forradalom előtt pár hónappal még föl akarta akasztatni Kossuth Lajost. Tagadjuk-e meg Széchenyi ihlető munkájától a szabadságtörekvések nemes pecsétjét? Eötvös József külföldre menekült Petőfi és Kossuth forradalma elől. Most akkor Kossuth Lajos utca ne legyen-e, vagy Petőfi Sándor utca, vagy Széchenyi rakpart vagy Eötvös tér ne legyen?
Válasszatok!
Ám a Nemzeti Kör ennél kézzel foghatóbb dolgot is akar. Fölszólítja a volt párttagokat, pártmunkásokat - még akkor is, ha 1956 után születtek -, hogy fogják be a szájukat október 23-án. Ez persze burkoltan Gyurcsány Ferenc miniszterelnökre vonatkozik - akinek mindentől függetlenül továbbra is ellenzem a gazdasági és szociálpolitikáját, de itt most nem erről van szó. Ez a fölszólítás, habár elkésett (a végleges ünnepi programot hetekkel ezelőtt lezárták), mégis kommentárt érdemel.
Az első: amikor én 1988-ban a nyilvánosság előtt (mint köztudomású) megkérdeztem, hogy "lesz-e a bolsevik kutyából demokratikus szalonna", akkor - kételyeimen túl - reményemnek adtam hangot, hogy igenis lesz. 1988/89-ben hőn reméltük (mi, rendszerváltók, ellenzékiek), hogy a nyolcszázezres párttagságból - ez családtagokkal együtt hárommilliós tömeg volt! - sokan a demokrácia oldalára állnak, és mellverdeső, színpadias bűnbánat nélkül 1956 igazságának híveivé lesznek. Ma, amikor ez látványosan megtörténik - akkor is, ha bevallom, hogy az ízlésemet nekem is sértik tapintatlan és öntelt megfogalmazások -, ugyan miért búslakodjunk? Mert megvalósult, amit szerettünk volna?
A második: én is megkérdezhetném, hogy azok, akik most szeretnék eldönteni, hogy ki beszélhet október 23-án, ott voltak-e az 1980-as évek második felében a demokratikus ellenzék által szervezett (illegális) október 23-ai megemlékezéseken? Kis János ott volt, Krassó György ott volt, Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács egykori elnöke ott volt, Molnár Tamás és az Inconnu-csoport többi tagja (Pálinkás-Szüts Róbert, Bokros Péter) aktívan szervezte ezeket az akciókat. Tiszteletre méltó akadémikusokat akkor nem üdvözölhettünk sorainkban. Helyes volna-e ma, ha én azt mondanám, hogy az akkori nómenklatúra második sorában helyet foglaló kiváló tudósok most hallgassanak, mert akkor hallgattak? Ez méltánytalan és méltatlan volna, nem mondok, de még csak nem is gondolok ilyesmit.
A harmadik: az 1957-től 1961-ig lefolytatott terrorpörök legtöbb értelmiségi vádlottja és elítélje (és itt most értelmiségiekről beszélünk, bár 1956 hősei leginkább munkásemberek voltak) egykori kommunista volt. Kommunistázni akkor, amikor Nagy Imrére, Losonczy Gézára, Gimes Miklósra, Maléter Pálra is - is! - emlékezünk, amikor eszünkbe jut, hogy az értelmiségi pörök vádlottai között olyan emberek voltak, mint Déry, Zelk, Háy, Tánczos, Donáth, Vásárhelyi, Eörsi, akkor a kommunistázás (ezen a napon különösen) groteszk, ami nem menti föl némelyiküket az 1949 és 1956 közötti vétkeik alól.
A negyedik és a legfontosabb: 1956 legfontosabb céljai egyszerűen összefoglalhatók. Demokratikus szocializmus, a nagyvállalatok (üzemek, bányák, bankok stb.) köztulajdona, a munkahelyek ellenőrzése a dolgozók által (munkástanácsok), semlegesség (katonai tömbökön kívül állás), nemzeti függetlenség. Ezeknek a céloknak egyikét se vállalja a mai politikai osztály és az értelmiség nagy többsége - s annak, hogy e sorok írója másképp áll evvel, nincs túl nagy jelentősége, sajnos (szerintem sajnos) -, és amit vállal 1956 örökségéből (többpártrendszer, szólásszabadság), azt nem 1956-ból, hanem a nyugati hatásból eredeztethetjük. Ilyesformán tehát gyakorlatilag senkinek se volna joga 1956-ról beszélni, hiszen a forradalom hagyatékát nemcsak a Kádár-garnitúra árulta el, majd semmisítette meg, hanem az 1988/89-i rendszerváltás nemzedéke se maradt hűséges hozzá, hiszen a nyugati orientáció és a kapitalizmus híve volt - vagy lett.
Mindenki hallgasson hát?
Őszintén szólva nem bánnám, ha csönd lenne végre. De mivel ez nem lehetséges, hadd beszéljen mindenki szíve szerint. Nem biztos, hogy a hűségesek mondják majd a legmélyebb és legokosabb szónoklatokat. Nem biztos, hogy az 1956 hitére megtértek ízlésesek lesznek. Én kevés bejelentett - hivatalos és félhivatalos és nem hivatalos - szónokra vagyok személy szerint kíváncsi. A "Niki" és a "Szerelem", a "Vérző zászlók alatt" és az "Egy mondat a zsarnokságról" újraolvasását ajánlom.
Valahogy csak elmúlik majd ez a nap is. Akkor is, ha hallgat, akinek nem kellene, beszél, akinek nem kellene, és beszédet tiltana az, akinek nem illenék.

A szerző tudományos kutató, egyetemi tanár.

2006. október 20. (Népszava)

Életút a 20. századból
Aki megmentette a várost: a Földvári legenda és a hűség igaz története

Földvári Rudolf ma 86 éves. Életútja jellegzetes 20. századi magyar történet. Az ötvenes években a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának legfiatalabb tagja volt. 1953 után Rákosival szemben Nagy Imrét támogatva politizált. Mint a Borsod megyei pártbizottság első titkára 1956-ban azon kommunista vezetői közé tartozott, akik elsőként csatlakoztak a forradalom követeléseihez. Tagja lett a forradalmi megyei munkástanácsnak. Emiatt 1957-ben bebörtönözték. Szabadulása után már csak munkásként tudott elhelyezkedni. Egykor legendák övezték: ötven éve állítólag megmentette Miskolc városát…
1956. október 26-27-én nagy tüntetések voltak Miskolcon: erőszakos cselekmények, tragédiák színhelye volt a város. Földvári Rudolf - a megyei pártbizottság első titkára - akkor nem tartózkodott odahaza, mert- egy munkásküldöttség élén - a forradalom miniszterelnökével Budapesten tárgyalt. A fővárosból hazatérve még látta a megcsonkított holttesteket a főtéren. Ugyanakkor hírt kapott arról, hogy a Miskolc határában lévő dombok mögött elhelyezett szovjet katonai egységek riadókészségben állnak és egy-két órán belül elindulnak - készen a "rendteremtésre". Földvári lelki szeme előtt megjelent a rombadőlt fő utca, a beomlott Sötét Kapu, a füstbe borult Szinva part képe.
A rémálom nem teljesedett be. Ennek okairól sokféle hír keringett Észak-Magyarországon. Az egyik legenda szerint Földvári - néhány hozzá hű megyei pártvezetővel együtt kiállt - a pártbizottság épülete elé, fehér zászlóval a kezében. (Erre mentek volna a közeli Dudujkatetőn állomásozó szovjet egység Miskolc belvárosába.) És állítólag e néhány bátor ember közül valamelyik azt kiabálta - a szóbeszéd szerint -, hogy ne lőjjetek, elvtársak, csak a mi holttestünkön keresztül juttok el a városközpontba…
- Én is hallottam efféle mende-mondákat - mesélte lapunknak Földvári. - Nem volt szükség ilyen látványos hősiességre. A megyei pártbizottságnak közvetlen vonala volt a szovjet páncélos egység főparancsnokához, aki közölte, hogy készen állnak a "rendteremtésre".
Így történt, hogy a megyei pártbizottság első titkára vállalta, felfegyverzett - ideiglenes igazolvánnyal ellátott - őregységeket állít a kritikus helyekre. Ezek a munkások és egyetemisták a még hadra fogható katonákkal együtt lefegyverezték a lincselőket és a kósza "partizánokat". Földvári személyes felelősséget vállalt mindezért. Miskolcon tehát megtörtént, ami lehetetlen volt a fővárosban: egy nap alatt visszaállt a törvényes rend. Működött a villanyrendőr a város fő utcáján, jártak a vonatok, s több gyárban is megindult a munka. Dolgoztak mindaddig, amíg - november 4-én - mégis meg nem indultak a szovjet tankok és el nem kezdték lőni az egyetemvárosban a felfegyverzett embereket. Miskolc belvárosa akkor is megmenekült. A polgári lakosságot nem érte súlyosabb atrocitás.
A megszállók "csak" fél tucatnyi embert tartóztattak le: a forradalom helyi vezérkarát. Köztük volt Földvári Rudolf, valamint Nagy Attila, a Déryné Színház fiatal szinésze, akit az utca választott a városi munkástanács elnökévé, miután elmondta a város főterén a Nemzeti dalt. Miattuk sztrájkolt a borsodi iparvidék - a kohók, a bányák, a vegyi üzemek - java. Követelték vissza választott munkástanácsi vezetőiket, akiket Szovjetszkij-Uzsgorod - azaz Ungvár - börtönében tartottak fogságban.
November közepére sikerrel jártak, minthogy a Kádár-kormány kívánsága is az volt, hogy az uzsgorodi foglyokat engedjék haza a határon túli deportálásból. Ám Budapestről egyúttal kormánybiztost küldtek a megyébe. Kukucska János még arra is megkérte Földvárit, hogy - személyes tekintélyét latbavetve - segítsen "konszolidálni" a szovjet jelenlét ellen folyamatosan protestáló megye életét. Földvárinak alapvető feltétele volt, hogy hazatérhessen minden Ungvárra szállított társa, legyen legális a munkástanácsok politikai tevékenysége, s a forradalomnak legalább néhány, írásba foglalt követelését valósítsák meg. Köztük volt az is, hogy mielőbb tartsanak szabad, többpárti választásokat.
Kukucska mindent megígért, de nem tiltakozott, amikor Földvárit 1957 tavaszán - a konszolidáció első szakaszának lezárulta után - Budapesten, nővére lakásán letartóztatták. A sokat tapasztalt politikus azzal búcsúzott családjától: "ne féljetek, az én ügyemből nem lesz Rajk-per". Elhatározta: történjék bármi, nem vallja magát bűnösnek kirakatperben. Tizenöt hónapi vizsgálat után - miközben egy évig magánzárkában ült - megtagadta a volt ávós kihallgatók által fabrikált jegyzőkönyv aláírását… A perben életfogytiglani börtönre ítélték.
A két évi "előzetes" után még két további esztendőt töltött börtönben. Amnesztiával szabadult, de az ítéletnek érvényben marad a teljes politikai jogfosztottságról szóló pontja. Földvári története a többi életben hagyott 56-os - "renegátnak" minősített - egykori kommunista életútjánál is drámaibb. Egy "konszolidációs" párthatározat szerint ugyanis a börtönből amnesztiával szabadultakat "képzettségüknek megfelelő" munkakörben kellett elhelyezni a hatvanas-hetvenes években. S bár egyori cellatársa, a neves újságíró, Fazekas György szerint hat nyelvből volt képes szakfordításra, mégsem minősült értelmiséginek. Földvári ugyanis "igazi" munkáskáder volt, s nem szerzett diplomát. Így az egykori politikus a Vörös Csillag Traktorgyárba tért vissza, és géplakatosként kereste kenyerét. Ezt egészítette ki szakfordítással, idegennyelvű lektorálással. korrektori munkával. A különböző "fehér könyvek" pedig munkásárulónak, "minden rendszer és minden politika kiszolgálójának" minősítik, folyamatosan rendőrségi megfigyelés alatt állt. 1972-ben beadványt intézett Kádárhoz, akitől azt kérdezte, meddig kell még másodrendű állampolgárként vegetálnia. "Nálunk nincsenek másodrendű állampolgárok" - jött a válasz Sándor Józseftől, a káderosztály egykori vezetőjétől.
A rendszerváltás után többféle politikai irányzattól is felkeresték és politikai szerepet ajánlottak neki. Ám Földvári Rudolf párthoz már nem csatlakozott. Minden lehető fórumon elmondta azonban, hogy nem lett hűtlen ifjúsága baloldali eszményeihez. Baloldaliként azonban már csak a mártír miniszterelnök, Nagy Imre örökségét vállalja. Kiábrándult a temetői botrányokat rendező TIB-ből (Történelmi Igazságtétel Bizottsága) is, amelynek pedig borsodi tagozatát ő alapította.
- Nem gyűlölködöm, nem dobálok sarat, a tolerancia és a szolidaritás vezérel - mondja a forradalom 50. évfordulóján lapunknak. - Ezért közelítek bizalommal honfitársaimhoz, akinek lelkét nem terhelik bűnök. Ennek a magatartásnak Nagy Imre volt a legjellegzetesebb képviselője. 1953-ban, Moszkvában, a szovjetekkel folytatott kemény tárgyaláson éppúgy meggyőződhettem erről, mint 1956-ban, amikor a forradalom miniszterelnökeként fogadott. A Nagy Imre hozzátartozói által alapított Társaságban érzem ma otthon magam. Az övék a szellemi örökség, amit vállalni tudok.

2006. október 20. (Napló)

A reménység lángja
Ünnepi megemlékezéssorozat a Pannon Egyetemen

Veszprém (-la) - 1956. október 23-án felszínre tört az addig elfojtott erő, elsöpörte a diktatúrát, mondta Czeglédi József, az '56-os Szövetség országos ügyvezető elnöke a Pannon Egyetem szenátusának csütörtöki ünnepi ülésén.
1956-ban Magyarország huszadik századi történetének legfényesebb, majd legtragikusabb napjai zajlottak, hangsúlyozta az egyetemi megemlékezés szónoka. Az egész világ hazánkra és a magyarokra figyelt, amint a szabadságért vívták igazságos küzdelmüket. A magyarok alattvalókból, elnyomottakból demokraták, tudatos polgárok lettek; a régióban fellobbant a remény lángja, hogy ami Magyarországon sikerült, az máshol is sikerülhet. Az 1956-os forradalom a jövő felé irányult, eszméje tovább élt. A veszprémi eseményeket Szűcs István akkori negyedéves hallgató, a forradalmi diákság vezetője idézte. Beszélt a nemzetőrség és az operatív csoport megalakításáról, Brusznyai Árpád haláláról. Szomorúan említette, hogy az '56-os forradalom nem lett közmegbecsülés tárgya, az iskolákban harmincöt éven át nem tanították, két generáció ismeretek nélkül nőtt fel. Meg kell bocsátani, de nem szabad feledni, zárta beszédét.
Az ünnepi műsorban Molnár András operaénekes a Hazám, hazám áriát énekelte a Bánk bán című operából, Kolti Helga színművész Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című versét szavalta. Közreműködött a város egyesített énekkara Zámbó István vezényletével. Ezután nyílt meg a Brusznyai Alapítvány és a Pannon Egyetem közös kiállítása, mely a forradalom Veszprémhez kapcsolódó eseményeinek dokumentumait mutatja be. Az emlékezéssorozat pénteken délután ünnepi hangversennyel folytatódik, szombaton délelőtt ökumenikus istentiszteletet tartanak a várban, a Szent Mihály-székes- egyházban.

2006. október 20. (Népszabadság)

"Ötvenhat tabuk nélkül" - Eörsi István emlékének szentelt civil est

Október 23-án este nyolctól várják Eörsi István tisztelőit a Nyitott Műhelybe "egy külsőségek, hivatalosságok, hazugságok nélküli beszélgetésre 56-ról és 56 kapcsán."
"Az egy éve, ezen a napon indult Műhelybeszélgetések sorozat következő darabját, most is az első vendég, Eörsi István szellemében tartjuk. És rá is emlékezünk. Gyere el, oszd meg a gondolataidat és/vagy emlékeidet, hallgasd meg a többiekét, és gyújtsunk gyertyát" - írják a meghívóban a szervezők.
A rendezvény demonstrálhatja, hogy "van civil kurázsi, hogy szabad a szó" - írják az est házigazdái, Pap Ágnes és Eörsi László.
Este nyolckor kezdődik a beszélgetés "Finta Laci házában, a Nyitott Műhelyben" (Budapest, XII. Ráth György utca 4. -- A Déli pályaudvarral szemben, az Alkotás utcától a második ház - bejárat közvetlenül az utcáról.)
"Elég-e fél évszázadnyi távolság arra, hogy őszintén, kertelés, tabuk nélkül beszéljünk a magyar történelem egyik legfigyelemreméltóbb, nemzetközi elismerést hozott, mégis napjainkban egyik legvitatottabb eseményéről?" - írják. - "Szabad-e, kell-e, lehet-e ma helyiértékén, a félreértéstől való félelem nélkül beszélni 56-ról? Arról, ami történt, amit azokban a napokban és azután átéltünk, amit éreztünk, és amit a háttérben sejtettünk, illetőleg ami ott volt? Kedvez-e a mai közhangulat a tiszta, szabad szónak? És vannak-e még elmondatlan történetek, kimondatlan gondolatok? Beszéljünk erről a Nyitott Műhelyben. És beszéljünk arról, ki, milyen ötvenhatot "ismer", kinek milyen emlékei vannak a forradalomról - saját történetek, illetőleg a családi legendáriumból vagy ismerősöktől származók."

Ötvenhat tabuk nélkül
A rendezők a szerző hozzájárulásával "vették kölcsön" Paul Lendvai most megjelent könyvének címét. Évfordulós találkozásra invitálnak: az 1956-os forradalom és szabadságharc fél évszázad előtti szimbolikus kezdőnapjának évfordulóján az akkori eseményekre, és egy ötvenhatosra, a tavaly ilyenkor eltávozott Eörsi Istvánra emlékeznek.
Egy éve, ezen a napon, halála után néhány nappal, róla, Eörsi István emlékének, személyének felidézésével kezdődött a Műhelybeszélgetés-sorozat. "Aki ott volt tavaly október 23-án, az elsőn, aki írt az Eörsi falra, vagy csak látta azt - az tudja, mire készülünk. Valami olyasmire, ami akkor volt. Egy külsőségek nélküli, őszinte, civil estre."

2006. október 20. (Kisalföld)

Kiállítás nyílt Győrött a forradalom tiszteletére

Korabeli relikviákból, dokumentumokból összeállított kiállítással emlékezik meg Győrött a Xántus János Múzeum az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójáról. A megnyitón az egyik győri mártír, Máté Mária testvére becses darabot ajánlott fel ajándékként a múzeumnak. Mosonmagyaróváron Sólyom László köztársasági elnök mond ünnepi beszédet az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári sortűz 50. évfordulóján a Gyász téren.
Három közvetlen egymást követő történelmi korszakot idéz fel az a Kovács Lajos és Szabó Péter történészek által összeállított, Kurcsis László grafikusművész által megtervezett tárlat, amely tegnap nyílt meg Győrött a Xántus János Múzeum és a Győri Városi Levéltár együttműködésének eredményeként.
A sajátos hangulatú kiállítás első részében a forradalom előzményének és okának tekinthető kommunista éra jellegzetes darabjaival, kultikus tárgyaival, az úgynevezett "Sztálin-barokk" építészeti stílusával, a szocialista realizmus művészeti emlékeivel, mindennapi tárgyaival a dicsőséget gőzölgő élmunkaversenyek emblematikus figuráival és nem utolsósorban egy ávós nyomozó alakjával és irodájával ismerkedhet meg a látogató.
A tárlat másik blokkja a városi levéltárban és a Xántus-múzeumban őrzött dokumentumok alapján elkészített tablók segítségével eleveníti fel ötvenhat őszének reményteli napjait, a megyében történt eseményeket, köztük a tragikus mosonma- gyaróvári sortüzet és a drámai bukást. Emléket állít a munkástanácsok november 10-e utáni elkeseredett és hősies utóvédharcának is. A vitrinekben látható eredeti írott és tárgyi emlékek, a becses relikviák közül kiemelkedik az október 23-án ledöntött pesti Sztálin-szoborból származó két töredék, valamint egy győri nemzetőr-igazolvány, illetve -karszalag.
A kiállítás harmadik egysége, ahogy ezt Kovács Lajos történész kalauzolásából megtudtuk, arról az időszakról szól, amikor a Kádár-rezsim ellenforradalommá festette át a forradalmat. Az emlékező gyűjtemény, a rendezők szándéka szerint, így arra is figyelmeztet, hogy mindez ne ismétlődhessen meg Magyarországon.
Erre megnyitóbeszédében a megyei közgyűlés elnöke is utalt. S zakács Imre hangsúlyozta:
" Az áldozatok és a mártírok emléke előtt fejet hajtva megnyugvással tölthet el bennünket, hogy mára eljött az idő, amikor lehullott a hazugságokból szőtt lepel a valóságos eseményekről és a szereplőkről. Ez a kiállítás arra is int bennünket, hogy ne engedjünk a múlt kísérteteinek."
A megnyitó meghitt pillanataként az 1956. október 25-én, a győri börtönnél lelőtt mártír, Máté Mária testvére egy becses relikviát, nővére véres ingét ajánlotta fel ajándékként Perger Gyulának, a megyei múzeum igazgatójának.

2006. október 20. (Kisalföld)

Fertődön kiállítás nyílik és requiemet tartanak

Az '56-os forradalom és szabadságharc tiszteletére Fertődön ma délelőtt 11-kor kiállítás nyílik korabeli dokumentumokból az általános iskola aulájában. A tárlat október 24-től november 4-ig látogatható, délután 2-4 óráig.
Fertődön október 23-án, hétfőn délután 4-kor Requiem kezdődik az áldozatok emlékére a fertőd-süttöri Szent András római katolikus templomban. Délután 5-kor ünnepi megemlékezést tart a fertőd-süttöri általános iskola tornatermében Fülöp Géza polgármester és Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő. Ezt követően emlékművet avatnak és koszorúznak a megtorlás áldozatainak tiszteletére. Az ünnepi műsorban közreműködnek a fertődi általános iskola diákjai és Haydn-zeneiskola rézfúvós együttese.

2006. október 20. (Napi Gazdaság)

Nézegessen 1956-os jogszabályokat!

Ünnepi kiadvánnyal jelentkezett a CompLex Kiadó: az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára megjelentetett jogtár és a hozzá kapcsolódó internetes oldal (www.complex.hu/1956) egyszerre próbál meg képet adni a harcokról és az azt követő megtorlásokról, valamint arról az időszakról is, amelyet ma "ötvenes éveknek" nevezünk.
A kiadvány és a weboldal nemcsak a korabeli száraz joganyagokat tartalmazza, és nem kizárólag a szorosan vett forradalmi eseményekről szól, hanem bírósági döntések, jogszabályok, levelek, párthatározatok, begyűjtési, sőt kivégzési jegyzőkönyvek is bekerültek az adatbázisba.
A sokféle keresési lehetőséget biztosító gyűjtemény segítségével megismerhető a diktatúra mindennapi működését biztosító jogrendszer éppúgy, mint a XX. század világpolitikailag legjelentősebb magyarországi eseményei és azok háttere.
A kiadványhoz az ünnep alatt, a készlet erejéig pedig utána is ingyenesen juthat hozzá az, aki belépőjegyet vált a Nemzeti Múzeumba. Ezenkívül a kiadó több ezer példányt küld szét oktatási intézményeknek, középiskoláknak és egyetemeknek.

2006. október 20. (Független Hírügynökség)

1956 percig rúgják a bőrt egy győri középiskolában

1956 percig fociznak pénteken és szombaton az egyik győri középiskolában. Így emlékezik meg 80 diák és 5 tanár az '56-os forradalom 50. évfordulójáról.
Az iskolában minden évben rendeznek 24 órás nonstop focit, ám idén a diákok kezdeményezésére pontosan 1956 percig rúgják a bőrt - mondta a Független Hírügynökségnek Kovácsné Zimborás Ágnes, a Deák Ferenc Szakközépiskola igazgatója.
A 33 órás futballtorna péntek reggel 8 órakor kezdődött, Palotai Károly olimpiai bajnok labdarúgó nyitotta meg. A diákok és tanáraik szombat délutánig folyamatosan fociznak.

2006. október 20. (Független Hírügynökség - Hírek)

1956 méteres futás Nógrád megyében

Futást rendeznek péntek délután a Nógrád megyei Hugyagon két munkástanácsi vezető emlékére, akiket 1956-ban gyilkoltak meg. 1956 méteres lesz a táv, több ezer résztvevőre számítanak a szervezők.
Salgótarjánban 1956. december 8-án sortüzet nyitottak a vásártéren tüntető munkásokra és civilekre. A forradalom leverése és megtorlása ott 131 halálos áldozatot követelt. Másnap elfogták Hadady Rudolf és Hargitay Lajos salgótarjáni munkástanácsi vezetőket, akiket vallatásukat követően egy siralomházban tartottak Hugyag községben, egy pincében, majd az Ipolyba lőtték őket. A siralomházban egy hónapja emlékszobát rendezett be a hozzátartozók segítségével a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz).
A pénteki futásra a környező településekről is érkeznek jelentkezők, köztük Balassagyarmatról és Szécsényből. A rajt a tervek szerint fél háromkor lesz, előtte ünnepi beszédet mond Juhász Attila, a Pofosz Nógrád megyei elnöke 14 órától.
A Pofosz, az önkormányzat és a szakági sportszövetség ötödjére szervez futóversenyt a két mártír emlékére. Három korcsoportban lehet majd rajthoz állni. Vándordíjat és oklevelét kap az a település, ahonnan a legtöbben érkeznek a rendezvényre - tudta meg a Független Hírügynökség nógrádi tudósítója.

2006. október 20. (Észak-Magyarország)

A miskolci munkástanács

Munkástanácsok 1956-ban és ma címmel rendeznek ünnepi nagygyűlést Miskolcon pénteken az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából.Az emléknap egy rendezvénysorozat része - tudtuk meg Szabó Lajos tól, a szövetség megyei elnökétől -, amelynek első állomása Miskolc. Miért? Mert a borsodi megyeszékhelyen alakult meg, az országban először az '56-os Munkástanács - mondta az elnök - Bogár Károly vezetésével. A megalakulás pontos dátuma október 23-a volt, ezt hirdeti a DIGÉP emléktáblája is, amelyet az emléknap szervezői pénteken 2 órakor megkoszorúznak.
Az ünnepi nagygyűlés a Fráter György Katolikus Gimnáziumban folytatódik, ahol a vendégek megnézhetik a Bogár Károly ról készült portréfilmet. Majd Palkovics Imre, a szövetség országos elnöke tart ünnepi beszédet: 56 múltja és jelenje címmel. Az '56-os DIMÁVAG Munkástanács képviseletében pedig dr. Kompordai Zoltán köszönti a jelenlévőket.

2006. október 20. (Népszabadság Online)

'56 az Új Holnapban

"Ötven év elegendő ahhoz, hogy történelmi távlatból tudjunk rátekinteni az egykor volt eseményekre? Elegendő ahhoz, hogy az értékelések, minősítések részévé váljanak a nemzeti tudatnak, hogy létrejöjjön valamiféle társadalmi közmegegyezés? Van, amikor igen, van, amikor nem" - fogalmaz Görömbölyi László, az Új Holnap főszerkesztője.
A miskolci folyóirat összeállítása újabb mozaikok közreadásával idézi fel 1956 októberének eseményeit. Tudós tanulmány, személyes élmények, hiteles történeti forrásokból kirajzolódó események - újabb adalékok ahhoz, hogy többet, pontosabban tudjunk arról: mi, hogyan és miért történt akkor az országban. Talán ez is segíthet valamit abban, hogy mihamarabb jöjjön el a közös ünneplés pillanata.

Riválisok/partnerek
A Kossuth-címerről mint a forradalom jelképéről írt tanulmányt Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltárának a főigazgatója: "A Kossuth-címer védjeggyé vált 1956. október-november fordulójának napjaiban. Tömegessége - számba véve a lapok kinyomott példányszámát is - aligha vitatható: leginkább itt találkozhatott vele a kortárs újságolvasó. De számos más helyen is demonstratív szabadságjelvénnyé vált. Jelentéstartalmával egyszerre utasította el a Rákosi Mátyás nevéhez kötődő ťdúvad államotŤ (Bibó István kifejezése), a szovjet alávetettséget, s szimbolizálta egyben az évszázados magyar szabadságeszményt, az e napokban számtalanszor idézett forradalmi verseknél (versrészleteknél) is tömörebben." Gyarmati azt mondja, hogy "az 1956-os forradalom és szabadságharc utólag szimbólummá emelt lyukas zászlaja … töredéknyi mennyiségben és változatban volt jelen. Egymásnak feszülni látszik az emlékezet szelektivitása és a dokumentálható múlt …de mind a lyukas zászló, mind a Kossuth-címer a nemzettudati szimbolika mezőnyében verseng. Egyenrangú riválisok/partnerek… egyikük 1956 őszének "saját arcát", egyediségét reprezentálja esetenkénti feltűnésével, másikuk - korabeli tömeges megjelenésével is - beleszervesíti az ťoktóberi márciustŤ a magyar patrióta-forradalmi tradícióba."

Birkózás a múlttal
Ungváry Rudolf író, a forradalom miskolci résztvevője azzal a banálisnak tűnő mondattal kezdi tanulmányát, hogy "1956-ban természetesen nem pontosan azt tudtam a forradalomról, amit ma." S mondja ezt azért, hogy az emlékezésről, az emlékezetről szólhasson. A miskolci egyetem Diákparlamentjének, forradalmi rádiós szolgálatának egyik szervezője és vezetője nem csupán a forradalom napjait eleveníti fel írásában, hanem azt is, hogy ezek borzalmas pillanataira - ilyen volt például az ávósok meglincselése - minként nem tudott és nem akart sokáig emlékezni, miként nem akart sokáig ezzel a ténnyel szembenézni. S beszél arról is, hogy ma miként lehetséges vagy lehetetlen az emlékezés. "A forradalmat a rendszerváltás után, elsősorban jobboldali nyomásra hivatalosan átkeresztelték: ma ťforradalom és szabadságharcŤ a neve" - de, írja Ungváry: - "Nekem csak forradalom. Nem azért, mert nem a szabadságért harcoltunk, hanem azért, mert nem így hívtuk. Ez az átkeresztelés azt kívánta jelezni, hogy arról, ami '56-ban történt, csak egyféleképpen, magasztosan és fennkölten lehet beszélni. Amivel meggyilkolják a reális emlékezetet. Az alapvető probléma ugyanis éppen az emlékezet, és vele a múlttal való megbirkózás. (…) Ez a birkózás nemrég kezdődött el, az 1989-es felszabadulással, és tart azóta is. Birkózni azonban egyelőre azokkal kell elsősorban, akik lényegében elutasítják a szembenézést, legyenek bal- vagy jobboldaliak. Elutasítják a szembenézést a besúgókkal (sokszor szinte felmagasztosítanak egy-egy leleplezett spiclit), és elutasítják a szembenézést az '56-os forradalommal (a felmagasztosítás segítségével). A miskolci Búza téren emléktábla hirdeti a hős forradalmárok neveit. Vegyesen szerepelnek közöttük az ÁVH-s sortűz áldozatai és a lincselő közbűntényes gyilkosok. Azt sugallva, hogy nem fűződik hozzá érdek, hogy a dolgokat erkölcsileg szétválasszuk. Se a gyilkolás, se a besúgás dolgában."

Egy színész, egy újságíró
Véletlenül került az események fő sodrába két fiatal miskolci értelmiségi: Nagy Attila színész, és N. Sándor László pályakezdő újságíró.
Nagy Attila, a városszerte ismert színész október 25-én a tömeg követelésére a miskolci egyetemen elszavalta a Nemzeti dalt. Kis József, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei levéltár kutatója arról ír tanulmányában, hogy a színész személyiségét, népszerűségét "kihasználva" a következő napokban fontos szerepet játszott abban, hogy a városban helyreállt a rend, nem történetek rendzavarások. Pár napig Nagy Attilát mindenféle felhatalmazás és kinevezés nélkül a megyei munkástanács elnökének tekintették (habár a tagja sem volt), akire mindenki hallgatott. Az események sodrából aztán kivonta magát, és az év végre tervezett Bánk bán bemutatójára készült, amelyben címszerepet alakította (Tiborc szerepében Szirtes Ádám lépett színpadra). Az 1957-es letartóztatást követően egy őrnagy közölte vele: "Ha száz Kovács Jánost fölakasztunk, akkor őket csak a családjuk siratja, de ha magát kötjük föl, nyomban az egész megye befogja a pofáját…". A 12 évre ítélt Nagy Attila 1961-ben szabadult, s mielőtt visszatért volna a színházhoz, rakodómunkásként dolgozott. A rendkívüli karriert befutott színész (ő volt Vitay tábornok az Abigél című tévésorozatban) élettörténetével kapcsolatosan a sokakban felmerülő kérdést Kis József is felteszi: "Nem tett-e szolgálatot a III/III-nak? A válasz határozott nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában nem található ebbéli esetleges tevékenységéről semmilyen adat, információ, dosszié, így kizárhatjuk ennek a lehetőségét. A kommunista rendszer, úgy tűnik, megelégedett azzal, hogy Nagy Attila legalább színleg megbánta tetteit és elhatárolódott attól."
N. Sándor László újságírót azután küldték ki a miskolci egyetemen 1956. október 23-án éjjel zajló forradalmi gyűlésre, hogy az Észak-Magyarország szerkesztőségének sikerült kapcsolatot teremtenie a kormánnyal, s ha nem is Nagy Imrét, de Losonczy Gézát elérték a "k" vonalon. "Losonczynak, és vele a Nagy Imre-csoportnak az volt a kérése, hogy a megyei sajtó is próbálja nyugalomra inteni a lakosságot, legyen békés kormányváltás, s ügyeljünk, nehogy eluralkodjék az anarchia. Mindenesetre ki kéne küldeni újságírókat is az egyetemre" - idézi fel N. Sándor László az eseményeket. Emlékei szerint, mikor megérkeztek "…kezdett terjedni a hír, hogy két újságíró is van a teremben, és a hallgatóság skandálni kezdte: Az újságírókat akarjuk! Mai szemmel meghökkentő, miért tekintették a két ismeretlen újságírót politikai kérdésekben kompetensnek abban is, hogy ki kell-e vonulni éjjel és szolidarizálni a pestiekkel." Írásában N. Sándor bemutatja az eseményekről szóló egykorú források, propagandaanyagok állításait, hazugságait, és ezekkel szembeállítja emlékeit: saját történetét.

Dokumentum, irodalom
Az állami rádióadók mellett 1956. október 23. után egymás után tűntek föl az éterben országszerte a független, szabad rádiók. Az Új Holnap válogatást közöl a Miskolcon és környékén fogható, Miskolci Szabad Rádió, Borsodi Munkástanács Miskolci Rádiója, Miskolci Rádió, Borsod Megyei Tanács Rádiója, s végül Borsod Megyei Adó néven beazonosított rádiók korabeli adásaiból.
Ferdinandy György, az emigráns irodalom egyik jeles képviselőjének 1967-es novellája - Egy úrifiú naplója - franciául eddig csak franciául volt olvasható. Az írás a forradalom napjaiban egy lakás védelmébe bújó kártyázó társaságot mutat be kíméletlen tárgyszerűséggel. Sturm László Ferdinandy György A Pourtalés-kastély lakói című '56-os kötetéről írt recenziójában így fogalmaz: "A regényt (ťdokumentumotŤ) az emeli meg igazán, hogy az emigránssorsok gazdag változatossága mögött mindvégig ott van a súlyos, vagy inkább súlytalanító közös tudás, amit a mű vége felé Parancs János költővel mondat ki az elbeszélő. Az emigrációra vonatkoztatva, de azon jóval túlnyúló érvénnyel: ťJános pedig kiállt ez elé a megzavarodott, handabandázó közönség elé, és estéről estére felsorolta, amit senki se mert még csak végiggondolni sem. Azt, hogy elvesztettünk mindent: a nyelvünket, a szülőhazánkat. Hogy elveszett - igen, akkoriban még ezt se volt ildomos kimondani - 1956, a forradalom.Ť"
(A lapszám bemutatója október 25-én, délután 5 órakor lesz, Miskolcon, a Miskolci Galériában.)

2006. október 20. (Kelet-Magyarország)

Rendőri megemlékezés '56-ra

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányságon október 20-án emlékeztek meg az '56-os forradalom fél évszázados évfordulójáról.A Magyar Köztársaság Igazságügyi és Rendészeti Minisztere a nemzeti ünnep alkalmából rendőrségi tanácsosi címet adományozott Molnár Béla rendőr alezredesnek.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője a szolgálat példamutató teljesítéséért soron kívül előléptette: rendőr alezredessé Orosz István rendőr őrnagyot, rendőr századossá Tóth János rendőr főhadnagyot, Magyari Szilárd rendőr főhadnagyot, Dr. Gere Tamás rendőr főhadnagyot, Gyarmati János rendőr főhadnagyot, rendőr főhadnaggyá Resán Pál rendőr hadnagyot.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke - október 23. alkalmából - emlékplakettet adományozott és jutalomban részesítette Puskás Dániel rendőr alezredest. Az elismerést a közgyűlés képviseletében Seszták Oszkár adta át.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője soron kívül előléptette: rendőr f ő t ö r z s z á s z l ó s s á Huszti Tamás rendőr törzszászlóst, Jakab Rudolf rendőr törzszászlóst, Jónás Miklós rendőr törzszászlóst, Kozma Péter rendőr törzszászlóst, Rabóczki Zoltán rendőr törzszászlóst, Török Attila rendőr törzszászlóst, Ragó Attila rendőr törzszászlóst, rendőr t ö r z s z á s z l ó s s á Hajdu László rendőr zászlóst, Terenyi Attila rendőr zászlóst, rendőr z á s z l ó s s á István Lajos rendőr főtörzsőrmestert, Jenei Csaba rendőr főtörzsőrmestert, Mócsán Imre rendőr főtörzsőrmestert, Pásztor Gergely rendőr főtörzsőrmestert, Tóth Norbert rendőr főtörzsőrmestert, Bálint Zoltán rendőr főtörzsőrmestert, Kovács Sándor rendőr főtörzsőrmestert, Mócsán Imre rendőr főtörzsőrmestert, Takács Krisztián rendőr főtörzsőrmestert, rendőr f ő t ö r z s ő r m e s t e r r é Farkas Antal rendőr törzsőrmestert, Alvári Zsolt rendőr törzsőrmester, Asztalos Sándor rendőr törzsőrmester, rendőr t ö r z s ő r m e s t e r r é Czuper Mihály rendőr őrmestert.
Kiemelkedő munkájuk elismeréséül magasabb beosztásba nevezték ki Riczu Attila rendőr őrnagyot, Gyüre László rendőr századost.
A szolgálat példamutató teljesítéséért az önkormányzatok által biztosított pénzügyi keretből dicséretben és jutalomban részesült Gutper Zoltán rendőr alezredes, Papp Ernő rendőr százados, Bakos László rendőr főtörzszászlós, Bakti András rendőr főtörzszászlós, Székely Sándor rendőr törzszászlós, Mogyorósi Róbert rendőr törzszászlós, Vass Róbert rendőr főtörzsőrmester, Kiss Lajos rendőr főtörzsőrmester, Moroz Zoltán rendőr főtörzsőrmester, Rábai Gábor rendőr főtörzsőrmester, Horváth Zsolt rendőr főtörzsőrmester.
Az EON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. által biztosított pénzügyi keretből dicséretben és jutalomban részesült Angyal Ferenc rendőr törzszászlós, Radics Csaba rendőr zászlós.
Főmunkatársi címet kapott Pásztor Erika, Rása Imréné, Rozsnyói Lászlóné, Morószki Attiláné, Ngyné Bede Lívia, Antal Lászlóné, Rák Tibor, Kovács Z. Mihály.
Munkatársi címet kapott Meleghné Szabó Brigitta, Sztankovicsné Francel Judit, Balogh Lászlóné, Zsíros Sándorné, Kapczár Lászlóné, Palcsák Tamás.

2006. október 20. (Független Hírügynökség - Hírek)

Ökumenikus istentisztelet tartanak '56 emlékére vasárnap

"A Magyarországi Református Egyház 1956-ban" címmel kétnapos megemlékezést tart pénteken és szombaton a forradalom egyházi vonatkozásairól Budapesten. Vasárnap a keresztény történelmi egyházak ökumenikus istentisztelettel emlékeznek '56 hőseire és áldozataira a Szent István Bazilikában.
"Mindennek rendelt ideje van, ötven évvel a forradalmi események után, 2006-ban az emlékezés és értékelés korát éljük" - ezekkel a szavakkal nyitotta meg a tanácskozást a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzője. Varga László elmondta: 1956-ban, teológus hallgatóként több társával tisztában volt azzal, hogy október 23-án történelmi napra ébredtek.
Gerhard Sauter bonni teológia professzor előadásában kiemelte: úgy látja, azokban az időkben is volt olyan egyházi ember, aki a könnyebb úton indult el, de többen a mártírsorsot választották. A bonni professzor elmondta azt is, hogy 1956-ban, mint a göttingeni egyetem teológia hallgatója, segített az ottani magyar szükségszállások kialakításában.
Már október 24-én megfogalmazták cselekvő egyetértésüket a kolozsvári és temesvári egyetemisták, költők, írók, református lelkészek - mondta Buzogány Dezső kolozsvári teológia professzor. A magyarországi '56-os eseményekhez hasonlóan, a hatalom retorziója Romániában is szinte napokon belül bekövetkezett - tette hozzá.
Szombaton a résztvevők megkoszorúzzák Ravasz László püspök emléktábláját a Kálvin téren, majd a Ráday Kollégiumban Pap László dékánra emlékeznek. Vasárnap 16 órakor a budapesti Szent István Bazilikában ökumenikus istentisztelettel adóznak a keresztény történelmi egyházak az 56-os forradalom hősei és áldozatai előtt. Az istentiszteletet Erdő Péter bíboros prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv református püspök és Ittzés János evangélikus püspök vezeti. A megemlékezésen részt vesz Sodano bíboros, pápai legátus is.

2006. október 20. (Kelet-Magyarország)

Emlékeztek az iskolások

Kállósemjén - Immár kerek ötven év telt el. 1956. október 23-án forradalom és szabadságharc vette kezdetét Magyarországon, a diktatúra és a szovjet megszállás ellen. Ma, számtalan iskola mellett, a kállósemjéni általános iskolában is díszes ruhákba öltözött gyereksereg várta az ünnepséget. Színvonalas műsort láthattunk a kállósemjéni diákoktól. A 7. b osztály számolt be nekünk az 56-os forradalom és szabadságharc szörnyűségeiről. A műsort Lipcsei Miklósné tanította be. 1956. október 23-a, a múltunkhoz tartozik, ezért emlékezzünk közösen a hősökre, hajtsunk fejet, közösen, mi magyarok az elhunytak emléke előtt.

2006. október 20. (Kelet-Magyarország)

A lyukas zászló története

Bocskay T. József, az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnöke megyénkben, Napkoron született 1925. március 25-én. Ő 9 évi börtönbeli szenvedéssel a háta mögött élte meg október örömét és tragikus összeomlását. - Az amerikai emigrációból először 1989-ben tudtam hazajönni, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésére, mivel a forradalombeli tevékenységemért a távollétemben halálra ítéltek. Ekkor hoztam haza a felbecsülhetetlen értékű "56-os lyukas zászlót", amelyet az ország kényszerű elhagyásakor vittem magammal. Ezzel a zászlóval volt letakarva a ravatalon a hatodik koporsó az újratemetés alkalmával, s e zászlót ajándékozta a magyar parlamenti csoport Strassburgban a Páneurópai Uniónak az Európa Tanács ötvenedik évfordulóján - mondta a Kelet-Magyarországnak Bocskai T. József

Részlet a nyilatkozatból
Az alábbi nyilatkozatot 1958. október 21-én vetettem papírra Chicagóban arra az esetre, ha meghalnék, az utókor ismerje meg a zászló hiteles történetét.
"1956. október 29-én délután 3 órakor harmadmagammal a Jókai térnél Pánczél Mihály századosra várakoztunk. Várakozásunk alatt egy fiatal barna hajú lány, kezében egy rövid rúdra felcsavart zászlóval, odajött hozzánk. "-... látom, felkelők vagytok, én nektek adom ezt a nagyon szép zászlót, mert a nagynénikémnél lakom, és nem engedi a lakásban tartani, mert fél, hisz le volt csukva. Így elhatároztam, hogy lejövök a térre, és odaadom az első szabadságharcosnak, akivel találkozom. A zászló a barátomé volt, de őt a Parlament előtt lelőtték. Én is vele voltam, de nem tudom meghalt-e, mert én hazáig szaladtam a zászlóval. Istenem, nem is tudom, hogy bírtam ki. A viszlátásra, engem Katának hívnak, győzzetek és vigyázzatok a zászlóra, mert engem fájdalmas emlékek fűznek hozzá!"
Ezzel a lány elment, Pánczél százados megjött, és a Huba utcában bontottuk ki a zászlót, ami valóban selyemből készült. A zászló kivándorlásomnál végig nálam volt, és ha hazamehetek egyszer, magammal viszem, mint egy szent ereklyét."
Bocskai T. József ma Budapesten él, október 23-án este fél nyolckor a Felvonulás téren a központi emlékmű avatásakor Kosáry Domokossal együtt mond ünnepi beszédet.

2006. október 20. (Kelet-Magyarország)

Odavesztek a Tárnok-fiúk

A nyíregyházi Tárnok István soha nem felejti el '56 októberét. A forradalom második napján mindkét testvérét elvesztette. A 23 éves Ferit és a 20 éves Tamást október 24-én, a Magyar Rádiónál találta el egy géppuskasorozat. - Ötvenhatban mindhárman Pesten éltünk - meséli Tárnok István . - Én első éves voltam a Műegyetemen, kisebbik bátyám, Tamás másodéves a Közgázon, a nagyobbik testvérem, Feri pedig azon a nyáron kapta meg a mérnöki diplomáját.
- Az első napon, 23-án, mint később megtudtam, teljesen véletlenül találkozott a két bátyám a hatalmas tömegben. Megörültek egymásnak, és mivel este a Magyar Rádiónál már lövöldözés volt, Tamás nem ment vissza a kollégiumba, hanem Feri albérletében aludt a Nyugati Pályaudvar mellett. Ami azután történt, azt a házinéni elbeszéléséből tudom. Másnap reggel kilenckor elindultak a Rádióhoz, a Bródy Sándor utcába, mert Ferit újdonsült munkája oda kötötte. Hogy pontosan mi történt, sohasem tudjuk meg: én aznap este elmentem Feri albérletébe, és a házban lakó orvos, aki a Honvéd Kórházban dolgozott, azzal fogadott, hogy meglőtték a testvéreimet, a holttestük ott fekszik a kórházban...
- Reggel megnéztem őket. Sosem felejtem el: egy nagy teremben voltak kiterítve mind a halottak. A nagyobbik bátyám mellkasát egy sorozat ütötte végig ferdén fölfelé, Tamás pedig szorosan mellette állhatott, mert rajta folytatódtak a golyónyomok. Az orvos azt mondta, nem szenvedtek.
- Egy nyíregyházi egyetemistával üzentem meg a halálhírüket a családnak. Amikor apám megérkezett Pestre, a halottasház udvarán mutattak nekünk egy teherautót, azt mondták, az fog Nyíregyházára menni. Azzal hoztuk haza a testvéreimet. Akkor már november első napjait írtuk, a 4-esen szinte egyfolytában jöttek velünk szemben az orosz katonai konvojok, Szolnoknál alig akartak bennünket tovább engedni.
- Itthon temettük el őket, aztán '57 februárjában én visszamentem az egyetemre. Később frissen végzett villamosmérnökként a Gelkánál dolgoztam Pesten, aztán hazajöttem Nyíregyházára, ahol végül a TITÁSZ igazgatójaként mentem nyugdíjba. 1956 óta engem egyáltalán nem érdekelt a politika, és soha nem értettem egyet a rendszerrel. Ennek ellenére nem mondhatom, hogy elnyomtak volna, noha igazgató csak a rendszerváltás után lettem. Gyakran eszembe jut, hogy mi lehetett volna a testvéreimből: Ferinek akkor már menyasszonya volt. Így, ötven év elteltével az ember már nem hibáztat senkit: a haláluk az akkori zavaros események számlájára írható, de valahol a véletlenek összjátéka is volt.

2006. október 20. (Kelet-Magyarország)

A húszforintoson mintázták meg

Kevesen tudják, hogy az egykori papír húszforintos hátoldalán a Nyíregyházáról indult Hegedüs István válogatott, magyar bajnok öttusázó hibátlan férfialakját mintázták meg.A sportember az 1956-os forradalom talán első nyíregyházi halottja volt Budapesten. Halálának körülményeiről az unokatestvérét, Hegedüs Csabát, a Magyar Közút Kht. Területi Igazgatóságának vezetőjét kérdeztük.

Tanítványaihoz sietett

Hegedűs István 1924-1956. Sírfelirata:

"Testnevelő tanár, öttusa bajnok. Aki vaskézzel és fáradhatatlan szorgalommal nevelte az ifjuságot. Munkája közben mártirhalált halt. Emlékét kegyelettel őrzi a sportoló ifjuság."

Sírverse:

"Ki mindenem voltál, életem reménye,
Imádkozom érted a jó Istent kérve,
Örökké gyászollak, örökké siratlak,
Veled temettük el a boldogságunkat."

- Pista első unokatestvérem, igazi bújtosi gyerek volt. A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején válogatott és magyar öttusázó bajnok. A forradalom idején már edzősködött, s a Testnevelési Főiskolán tanított. Október 24-én kora reggel is a főiskolára sietett Gerendás György olimpiai bajnok vízilabdázó édesapjával együtt, hogy a nehéz időkben a tanítványait óvhassa.

- A Szófia utcán haladtak, amely a Nagykörútba torkollott. Már-már a főiskolához értek, amikor a közeli könyvesbolt előtt a forradalmárok könyveket égettek. Hirtelen egy autó közeledett, amelyről az ávósok golyózáport zúdítottak a tömegre. Pista fejlövést kapott, azonnal meghalt. Sebtében a közeli udvarban temették el, majd csak tavasszal hantolták ki, s tették a Farkasréti temetőben végső nyughelyére, a 17/3-as parcellába. Harminckétévesen érte a halál. Sokáig szőtte át halálát különböző mendemonda, akkoriban nemigen lehetett erről beszélni. Ma már tudjuk, ez a hiteles történet.

Mellszobrot állítottak

Három évvel ezelőtt az immár Testnevelési Egyetem szoborparkjában Pista is kapott egy mellszobrot, amelynek ünnepélyes avatásán én képviselhettem a családunk mellett Nyíregyháza városát is.

2006. október 20. (Hajdú-Bihari Napló)

Debreceni forradalmárokhoz csatlakoztak

Fülöp - " Október. 23-án szerte a világon, ahol magyarok élnek megkondulnak a harangok: a szív és a lélek harangjai" - mondta Bugyáné Szász Erzsébet polgármester azon az ünnepségen, amelyet az általános iskola szervezett az 1956 -os forradalom és szabadságharc 50 éves jubileuma tiszteletére.A faluvezető ünnepet méltató gondolatai előtt a hetedik osztályos tanulók történelmi visszatekintéssel, versekkel, dallal színesített műsora könnyeket csalt a résztvevők szemébe, akik közül néhányan átélői is voltak az eseményeknek.. A harminc tagú forradalmi bizottság két élő tagja közül Nagy Béla bácsi elevenítette fel a fél évszázaddal ezelőtti fülöpi eseményeket.
Czimbor Dénes betegsége miatt nem tudott részt venni az ünnepségen, amelyen a "többiekért", mind a huszonnyolc egykori forradalmárért egy -egy mécsest gyújtottak a jelenlévő rokonok, hozzátartozók. S hogy az 56-os események története megmaradjon a mai fiatalok emlékezetébe, október. 30-án a művelődési házban Nagy Béla egykori tanár elmeséli a hiteles fülöpi eseményeket.

Erről hang-, és videófelvételt is készítenek, hogy mindörökre megmaradjon, hogyan vettek részt a határszéli kisfalu fiataljai a XX. század legnagyobb diktatúra ellenes megmozdulásában. Emberéletet nem követelt helyben a forradalom, de akik átélték az eseményeket még ma is mély sebeket őriznek szívükben - lelkükben. A fiataloknak tudniuk kell a történeteket, mert csak így élhet tovább a szabadság hőseinek emléke - mondta Boros Viktorné tanárnő a konferansziéban.

2006. október 20. (Észak-Magyarország)

Középiskolások vetélkedtek '56-ból

Miskolc - Egy '56-os emlékmű, emlékhely bemutatása, vagy egy hajdani forradalmárral készült interjú volt a részvétel feltétele.A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával vetélkedőt hirdetett Borsod-Abaúj-Zemplén megye középiskolásai számára. A részvétel feltétele egy '56-os emlékmű, emlékhely bemutatása, vagy egy, a forradalomban részt vett személlyel való interjú készítése volt.
A pályaművek értékelése után három város 11 iskolájából 17 csapat vett részt az október 20-i vetélkedőn. Az elődöntőben a 3 tagú csapatokra villámkérdések, képfelismerési feladatok vártak, és a pályamű rövid, szóbeli ismertetése volt még a feladat. A döntőbe tíz csapat jutott be, ahol keresztrejtvényt és további kifejtő feladatokat oldottak meg.
A zsűri tagjai voltak: Kis József levéltáros, Kalló Lászlóné, a B.-A.-Z. Megyei Honismereti Szövetség volt elnöke, Joósz Gábor, a Nagy Imre Társaság elnöke.
Az első három helyezett csapatot értékes könyvutalványokkal és tárgynyereményekkel jutalmazták.

2006. október 20. (Kelet-Magyarország)

Forradalom Szabolcs-Szatmárban

Nyíregyháza - Forradalom Szabolcs-Szatmárban címmel jelent meg Dr. Fazekas Árpád olvasókönyve az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára, melynek multimédiás bemutatója pénteken volt a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtárban.

2006. október 20. (T-Online - Origo hírek)

A többség a szabadságra gondol 23-án

A magyarok október 23.-át inkább a szabadság, mint inkább a gyász ünnepének tekintik, de csak kevesen tájékozottak az akkori eseményekről - derült ki a Marketing Centrum szeptember végi felmérésből. Az ország történetét a többség tragikusnak látja, a dicsőséges, a sikeres és a szerencsés jelzők csak kevés embernek jutnak az eszébe.
Az országszerte megkérdezett felnőtt magyarok 47 százaléka számára október 23. a szabadság ünnepe, és csak 34 százalékuk számára a gyászé - derül ki a Marketing Centrum felméréséből, amelyet az 1956-os forradalom 50. évfordulója kapcsán a mai magyarok történelemszemléletéről, és a forradalom megítéléséről készített.
A megkérdezettek 19 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre, hogy miként látja az ötven évvel ezelőtti eseményeket. Ez a 19 százalék főként azok közül került ki, akiket egyáltalán nem érdekel az 1956-os forradalom történelme, és akik ennek megfelelően keveset tudnak az eseményekről. A forradalom történelme a felnőtt magyarok 15 százalékát nagyon érdekli, 29 százalékát viszont inkább nem érdekli. A megkérdezettek 16 százalékát egyáltalán nem érdeklik a korabeli történések.
A viszonylag nagyarányú érdeklődés ellenére mindössze a felnőtt magyarok 6 százaléka érzi önmagát részletesen tájékozottnak, és csak további 22 százalékuk jellemezte önmagát azzal, hogy sokat tud a forradalomról. A megkérdezettek pontosan fele viszont csak egy-két dolgot, 22 százalékuk pedig szinte semmit sem tud 1956 történelméről.
Az ünnep jellegének értelmezésre csak az iskolai végzettség és az életkor hat. Minél iskolázottabb valaki, annál nagyobb valószínűséggel tekinti október 23-át a szabadság ünnepének. A 60 évnél idősebbek körében viszont azok vannak egy kicsivel többen, akik szerint október 23-a inkább a gyász napja.
A megkérdezettek tizedénél fordul elő, hogy a számon tartanak valakit, aki a családból részt vett a forradalomban. Az ünnep jellegének értelmezésére a politikai orientáció sem hat erősen. Pártállás szerint nézve a válaszok alakulását csak annyit állapíthatunk meg, hogy az SZDSZ és az MDF támogatói az átlagosnál is valamivel gyakrabban értelmezik a szabadság ünnepekeként október 23-át. A Fidesz és az MSZP támogatók véleményeinek alakulása között viszont ennél a kérdésnél nincs különbség.

2006. október 20. (Népszava Online)

A forradalom szelleme

Jómagam 18 éves emberként éltem át. kis túlzással mondhatnám, vettem részt a forradaloban. Furcsa, nagyon furcsa hónap volt 1956 októbere! Az akkori napi sajtót most visszaolvasva bosszankodtam azon, hogy a hivatalos lapok - abban az időben minden lap hivatalos volt - szinte október 22-ig semmit, vagy alig valamit érzékeltettek 56 októberének hangulatából. De mi is volt ez a hangulat? Valami ocsudás, egymásra találás. Egyszerre megváltozott a nagyváros. Az elmúlt fél évtizedben itt úr volt a szorongás, a gyanakvás. Mindenki ellenséget látott a másikban, mindenki félt.
Hogy mitől? Hogy egy meggondolatlan szó, egy rossz helyen elmondott vicc - a kor kiváló humoristájának, Darvas Szilárdnak szavaival szólva, a "diktatúra elsőnek a humort ültette a vádlottak padjára" - szóval, bármi végzetesen bajba kever engem, barátaimat, családomat, akárkit. Ez a szorongó félelem váratlanul olvadásnak indult. Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor a régi Dunakertnél (ott volt, ahol később az Intercontinentál Szálló épült fel) megállt a tömött 5-ös busz, és a parkban kitett hangszórók egy félreismerhetetlen hangot közvetítettek, amint ezt mondta: "Egészségi állapotom megromlása, magas vérnyomásom nem teszi lehetővé, hogy továbbra is ellássam a Magyar Dolgozók Pártjának vezető tisztségét." Az emberek elképedve néztek egymásra: ez lehetséges? Rákosi lemond? Vadidegen emberek megszorították egymás kezét, kis csoportokba verődve újra és újra meghallgatták a "hihetetlen" közlést. Ez még nyár elején történ, de ekkor éreztem először az ismerős ismeretlenek egymásra találását. Aztán az egész október erről szólt! Utcán, eszpresszóban, alkalmi, társaságokban, ahol a legkülönbözőbb beállítottságú emberek verődtek össze, mindenki kedves, bizalmas, őszinte lett a másikhoz. Emlékszem párttagokra, akik szégyenkezve mondták: nem is értik, hogyan hihettek el minden maszlagot. Emlékszem párttagokra, akik büszkén mondták, hogy most véget vetünk a hazudozásnak. Emlékszem velem egykorú diákokra, akik úgy lettek egyszerre barátok, hogy senki sem kérdezte a másikat, ki vagy, mi vagy, honnan jöttél.
Csodálatos volt ez az októberi olvadás!.
És elérkezett az az emelkedett pillanat, amikor október 23-án kart karba öltve diákok és tanáraik, a Nyugatinál, a Váci útról a gyárakból jövő munkások egyetlen hatalmas menetté kovácsolódtak össze. Az együvétertozás olyan élménye volt ez, amely estére a Kossuth téri, akkor valóban sokszázezres összegyülekezésnél megteremtette a nemzet egységét. A forradalom - a váratlanul lecsapott tisztító vihar - persze felszínre hozott vitákat, ellentmondásokat, de ezek mind elenyésztek, másod- harmadlagossá váltak a szabadság, a demokrácia, a nemzeti függetlenség közös akarása mellett.
Számomra - és milliónyi kortársam számára - ez volt a forradalom spirituális élménye, amit legfeljebb csak 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének óráiban élhettünk át újra
. Félek, hogy amit most mondok, azt ünneprontásnak fogják fel azok, akik nem élték át a régi októberi napokat. Nem vagyok naív, az én generációm szégyenből, megalkuvásból, kicsinyes önzésből épp elég, több évtizedes leckét kapott ahhoz, hogy ne legyek, ne legyünk naívak. De azt a naív hitet, a rendszerváltásig megőriztem, hogy az egymással vitázó, értelemszerűen, a demokratikus keretek között rivalizáló politikai csoportok, de még sokkal inkább az egyének, az egyes emberek, családok, fiatalok és idősek október 23-án félreteszik viszályaikat, félreteszik a még oly mély ideológiai, politikai ellentéteiket és kutyakötelességüknek érzik hogy egy napra, egyetlen egy, a közös emlékezésre és ünneplésre rendelt napra visszaidézzék 1956 októberének nemzeti egységét. Gyötrelmes élmény és bizony szégyenletes látvány, hogy október 23 hovatovább botránykő lett. Mindenekelőtt a politikai jobboldal veszi a bátorságot, hogy a napi hatalmi tülekedésben cinkelt lapként játssza ki a forradalom emlékét, hogy elvakult szélsőségesek - ide kívánkoznak Ady szavai: "Vén huncutok és gonosz ostobák" - nem a nemzeti megbékélést, a világ dolgairól másként gondolkodó honfitársaik megértését választják s ezekben az órákban nem állnak meg egy méltóságteljes közös ünneplésre. Nem ez történik! "Te mit keresel itt?!" - szegezi nekem a Kossuth tér szomszédságában a kérdést történetesen egy jobboldali napilap lelkes ifjú munkatársa. Feleljem azt neki, hogy a Kossuth tér legalább annyira, ha nem sokkal inkább az enyém, mint az övé, és azoké, akik kisajátítani akarják? Feleljem azt neki, hogy 56. október 23-án ugyanitt senki sem sértette meg a másikat azzal a hitvány kérdéssel, hogy - Te mit keresel itt? Tulajdonképp sajnálnom kell ezeket az új vakhitűeket, akik azt hiszik, övék az igazság és a morál és ennek a kisajátításnak a jegyében ellopni próbálják az egész nemzet forradalmát..Botorul azt állítják, hogy csak ők a nemzet, mi többiek, akik a világról, a hazáról, a forradalomról baloldali, vagy liberális felfogásban gondolkodunk - kizárhatók, kiűzhetők vagyunk a honpolgárok demokratikus közösségéből. Szégyenkezve és megalázva élem át a fenekedés, a gerjesztett gyűlölködés, a másként gondolkodó ember kirekesztésének riasztó kísérleteit. Miféle magyarok, miféle hazafiak azok az emberek, akik tudatlanságból, elvakultságból, vagy politikai számításból ezekben a napokban olyan balgaságokkal s annyi rosszindulattal fertőzik ünnepünket, hogy azt merik mondani, aki egykor párttag volt, az nem ünnepelhet, aki ma baloldaliként republikánus hazafi, az nem ünnepelhet, aki liberális eszméket vall, az meg egyenesen hazaáruló. Honnan veszik ezt a talmi bátorságot, harsányságot azok, akik nem akarják tudni, hogy a nemzeti egység jegyében hány és hány baloldal,i idealista módra egy jobb világban reménykedő kommunista is - a mártír Nagy Imre, Maléter Pál, Losonczy Géza, Angyal István és sorolhatnám tovább.- harcolt a nemzeti forradalom közös ügyéért. Ha élnének, talán tőlük is megkérdeznék most a jobboldali igazság nagyszájú letéteményesei a Kossuth tér környékén - ti mit kerestek itt?
Nem akarom ilyen keserű szavakkal befejezni.Nem, mert tudom: a dühöngők, a hatalomvágyók, a politikai simlisek törpe hadán túl élnek ebben az országban olyan tisztességes, bár különbözőképpen gondolkodó magyar honfitársaim, akiket igenis megérint ezekben a napokban a forradalom szelleme. Az a tudat, hogy volt - s talán a jövőben egyszer újra lesz - egy olyan pillanat, amikor nagy közös céljaink egységbe foglalják azt a nemzetet, amelynek tágasságában mindenki tiszte szivvel és teljes joggal otthon tudhatja magát.
Szász István

2006. október 21. (MTI/AFP)

Kanadát külügyminisztere képviseli az 1956-os forradalom 50. évfordulójának budapesti ünnepségein

Peter Mackay külügyminiszter képviseli Kanadát az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának alkalmából tartandó budapesti ünnepségeken - jelentette be Stephen Harper kanadai miniszterelnök pénteken.
"Nem szabad adottnak tekinteni azokat a szabadságjogokat, amelyekért annyi magyar férfi és nő harcolt, és amelyekért azóta is emberek sokasága küzd világszerte" - hangsúlyozta a kanadai miniszterelnök Ottawában kiadott nyilatkozatában.
"Ma együtt vagyunk valamennyi kanadai magyarral, akik a halottakra emlékeznek, és azokra, akik szenvedtek a forradalom alatt. Bár 1956-ban csalatkoztak reményeikben, ezek forrásául szolgáltak a három és fél évtizeddel később kivívott szabadságnak" - áll a közleményben, amelyben Harper emlékeztetett arra, hogy Kanada közel 40 ezer magyart fogadott be a forradalom leverése után.

2006. október 21. (MTI)

Brit Kommunista Párt '56 miatti válságáról ír a Guardian

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
Alig két hónap alatt tagságának negyedét elvesztette a Brit Kommunista Párt a magyarországi szovjet beavatkozás után - írta a szombati The Guardian, amely szerint 1956 leverése még családi válságokat is okozott a párttagok között.
A legnagyobb baloldali liberális brit napilap két teljes újságoldalt megtöltő, a ledöntött és krétával összefirkált Sztálin-szobor fotójával illusztrált visszaemlékezése szerint 1956. november 4-én a Brit Kommunista Párt végrehajtó bizottsága igen feszült hangulatú értekezletet tartott Londonban.
A párt központi lapja, a Daily Worker kitartott a BKP hivatalos irányvonala mellett, amely ellenforradalomnak, fasiszta szervezkedésnek minősítette a magyarországi eseményeket, a párton belül azonban már egyre érezhetőbb volt a nyugtalanság.
A vezetői értekezlet helyszínétől néhány percnyire, a Trafalgar-téren ezrek tüntettek a Szuezi-csatorna egyiptomi államosítása miatti angol-francia katonai beavatkozás ellen, "és az elvtársak is joggal tiltakozhattak volna a közel-keleti agresszió ellen, de el voltak foglalva a maguk problémáival ... tudták, hogy (Anthony) Eden (akkori brit kormányfő) válaszlépéseinek elítélése üresen kongana, amikor a Vörös Hadsereg éppen magyar munkásokat mészárol le" - áll a The Guardian szombati visszatekintésében.
A brit kormány által egyébként lehallgatott ülés kezdetén a párt új főtitkára, John Gollan mindazonáltal dacos álláspontra helyezkedett. Kijelentette: Magyarországon "az imperializmus próbálkozott újbóli térnyeréssel ... ha a lázadók győznének, az a reakció győzelme lenne, Magyarország pedig fasiszta támaszponttá válna". Gollan szerint éppen ezért "a Vörös Hadsereg helyesen járt el, amikor beavatkozott".
A 94 éves Max Morris, az akkori Végrehajtó Bizottság egyetlen, még élő tagja azt mondta a brit lapnak: az ülést többször megszakították, hogy meghallgassák a rádióban, mi történik Budapesten. Többen rossz érzéseiknek adtak hangot, amikor azonban szavazásra bocsátották a kommunistákat és a szocialistákat a szovjet hadsereg magyarországi fellépésének támogatására felszólító nyilatkozatot, csak ketten voksoltak ellene.
Morris szerint a felhívást még olyanok is megszavazták, akik előtte kritikai megjegyzéseket tettek.
A Daily Worker szerkesztőségében zajló folyamatok ugyanakkor tükrözték, egyben erősítették is a válságot. A lap gondjait egyértelműen jelezte, hogy amikor a lengyelországi Poznanban zavargások törtek ki, az újság első kiadásának főcíme még azt hirdette, hogy "A poznani lázadókat gyilkosságra képezték ki", az ugyanaznapi későbbi kiadások főcíme szerint azonban "A poznani munkások sérelmeik miatt emeltek szót".
Johnnie Campbell, a Daily Worker főszerkesztője Magyarországra küldte a lap egyik riporterét, Peter Fryert. Fryertől maga Gollan, a BKP főtitkára is azt várta volna, hogy megcáfolja azokat a beszámolókat, amelyek magyarokra tüzelő orosz tankokról szóltak.
Fryer azonban a BKP azon elemzésével került homlokegyenest szembe, amely szerint Magyarországon "fasiszta-reakciós" kísérlet történik a szocializmus megsemmisítésére és a kapitalizmus helyreállítására. Három tudósítása közül kettőt kidobtak, egyet erősen átszerkesztettek.
Fryer ezután távozott a kommunista párt lapjától, és később még tizenkilenc újságíró követte példáját. A kommunisták a konzervatív The Daily Telegraphot voltak kénytelenek olvasni, hogy megtudják, mi történik, a párttagok körében pedig barátságok, sőt házasságok bomlottak fel.
A Brit Kommunista Pártot a szovjet beavatkozás után 1957 januárjáig kilencezer tagja hagyta ott, az akkori taglétszám negyede.
A leghíresebb maradó Eric Hobsbawm, a marxista történész volt, akire ezért egykori párttársai közül sokan meg is orroltak. Hobsbawm is azt mondta azonban a The Guardiannek az évforduló előestéjén: ami Magyarországon történt, bizonyos értelemben "mindannak az elárulása volt, amiben addig aktívan hittünk".

2006. október 21. (MTI/APA)

Emléktáblát avatott az osztrák elnök Andauban az 1956-os forradalom évfordulóján

Emléktáblát avatott Heinz Fischer osztrák elnök az 1956-os magyar forradalom tiszteletére szombaton a határ menti Andauban (Mosontarcsán), ahol magyar és osztrák kortársak, segélyszervezetek, katonák és politikusok emlékeztek a korabeli eseményekre, a menekültek áradatára.
"Az emberi jogok emberi kötelezettségekkel járnak együtt, azzal a kötelezettséggel, hogy a bajban lévőknek a lehetőségekhez mérten segíteni kell" - jelentette ki az elnök az osztrák vöröskereszt által állíttatott emléktábla leleplezésekor az "andaui hídnál", ahol 1956-ben 70 ezer menekült át Ausztriába.
A hidat 1957-ben szovjet katonák felrobbantották, de a forradalom 40. évfordulóján osztrák és magyar katonák újjáépítették a két ország határán.
Az osztrákok önként nagy segítséget nyújtottak a menekülteknek - hangsúlyozta Fischer. "Jó dolog, hogy nem kell rossz lelkiismerettel visszagondolnunk ezekre az eseményekre, hanem azt mondhatjuk, hogy a segítőkészség áradása, az emberiesség győzelme nyilvánult meg akkor" - tette hozzá.
"A burgenlandi lakosság akkoriban a szolidaritás és segítőkészség olyan példáját mutatta, amely nemzetközi szinten is figyelmet keltett" - mondta Hans Niessl burgenlandi tartományi elöljáró. A fahíd ma a szabadságba vezető híd, a népek és az emberiség közötti híd metaforájaként áll - toldotta meg.
"Ötven éve keskeny menekülési út volt a szabadságba, időközben az együttlét jelképe lett, amely a múltat összeköti a jövővel" - emelte ki Walter Prior burgenlandi parlamenti elnök.
A magyarok menekülése a segítőkészség példátlan hullámát indította el Ausztriában - hangoztatta Fredy Mayer, az osztrák vöröskereszt elnöke. Emlékeztetett egyúttal arra, hogy "napjaink világában nagyobb szükség van a menekülteknek nyújtott humanitárius segítségre, mint valaha".

2006. október 21. (MTI)

Az 1596-os forradalom 50. évfordulójáról tartott varsói megemlékezéseken vesz részt Harrach Péter

Az 1596-os forradalom évfordulójáról tartott varsói megemlékezéseken vett részt szombaton Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke, aki a magyar és lengyel nép története találkozásának pillanatait idézte fel a Képzőművészeti Egyetem falára elhelyezett emléktábla avatásán mondott beszédében.
Harrach Péter az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a tábla azoknak a varsói embereknek állít emléket, akik az 1956-os forradalom idején akár pénzbeli adománnyal, akár például véradással hozzájárultak a forradalmárok megsegítéséhez.
Beszédében az Országgyűlés alelnöke felidézte azokat a pillanatokat, amikor a két nép története találkozott, így az 1848-as forradalmat és szabadságharcot, amikor a lengyel légióban négyezren harcoltak a magyar szabadságért. Emlékeztetett rá, hogy Rákóczi is először lengyel földre menekült. Rámutatott, hogy a II. világháború idején lengyelek találtak menedéket Magyarországon, illetve azt, hogy Magyarország nem engedte meg a hitleri csapatoknak, hogy délről támadják meg Lengyelországot. Harrach Péter beszédében a történelmi kapcsolatok mellett kihangsúlyozta a lengyelek részéről érkezett emberi segítséget is, valamint a reményt, hogy ezek a kapcsolatok tovább élnek, és a jövőben is összefűzik a két népet.
Az Országgyűlés alelnöke közreműködött az Óváros szívében található Varsói Történeti Múzeumban egy kiállítás megnyitásán is, amely a magyar forradalom kapcsán felidézi az 1956-os lengyel eseményeket is. A tárlat részben fotókiállítás, részben különböző emlékek, köztük egy eredeti magyar 56-os lyukas zászló bemutatása.
Lengyelországi látogatásának tapasztalatáról Harrach Péter elmondta, hogy a lengyelekben nemcsak az ezeréves lengyel-magyar barátság, a történelmi emlékek világa él, és nemcsak ezt ápolják nagy intenzitással és érzelmi telítettséggel, hanem a jelen kapcsolatokat is szeretnék szorosabbra fűzni Magyarországgal. Talán ezt nagyobb szeretettel és figyelemmel gondozzák, mint nálunk, tehát érdemes nekünk is jobban odafigyelni a lengyelekkel való kapcsolatépítésre - hangsúlyozta.
Az Országgyűlés alelnökének szombati programjában szerepelt továbbá egy találkozó Marek Jurekkel, a szejm elnökével, illetve gálaműsor a varsói Nagyszínházban "Köszönöm, Lengyelország" címmel.

2006. október 21. (MTI)

Az 1956-os magyarországi forradalomról ír a román sajtó

A magyarországi 1956-os forradalom romániai következményeiről közöl több írást a Romania Libera című román napilap hét végi mellékletében.
A felvezető kommentár szerzője megállapítja, hogy Magyarország 1956-ban példát mutatott "valóságra ébredésből" a Moszkvának alárendelt országoknak. Úgy véli, a forradalom "nem hideg-, hanem melegzuhany volt Románia számára, ez pedig megpróbálta elmosni az ország pártos konformizmusát".
"Bebizonyították nekünk, hogy lehet. (...) Romániában azonban a főváros hallgatott, de a hegyek megmozdultak a temesvári diákokkal együtt. Parasztok, tanult és kevésbé tanult emberek, valamint a közben hozzájuk csatlakozott katonák megértették, ütött az óra, és a kommunista rezsim ellen küzdöttek" - írja a szerző.
Megállapítja: Bukarest hallgatása miatt a neves egyetemeken oktatott kelet-európai forradalmak története igazságtalan módon nem tesz említést a románok ellenállásáról, vélhetően csak a magyarországi, a berlini, a prágai, illetve a varsói hasonló megmozdulásokat jegyzi.
A forradalom előzményeit, lezajlását és következményeit taglaló másik írás szerzője szerint Magyarország és Lengyelország után a szovjet tömbből Románia volt a harmadik ország, amelyben széles visszhangot kapott a magyar forradalom, főleg az olyan egyetemi központokban, mint Kolozsvár, Temesvár és Iasi.
A szerző szerint a három országban a lakosság szovjetellenes érzelme, a Csehszlovákiához képest is alacsonyabb életszínvonal, valamint a masszív szovjet iparosítás és kitermelés által okozott gazdasági egyensúly megbomlása volt közös, ezek gerjesztették a lakosság elégedetlenségét. A szerző hozzáteszi, a forradalmi mozgás összehangoltsága a jelentős létszámú erdélyi magyarság jelenlétének is köszönhető.
A magyar forradalommal kapcsolatos hivatalos román álláspontot legkevésbé a bukaresti vezetőség ideológiai elkötelezettsége határozta meg - állapítja meg a tanulmány szerzője -, hiszen Gheorghe Gheorghiu-Dej akkori kommunista vezetőnek az volt az egyedüli és legfontosabb célja, hogy minden áron hatalmon maradhasson.
Az írás szerint Bukarest húzott hasznot leginkább a forradalmi megmozdulásból, hiszen Magyarországgal ellentétben már 1958-ban kivonult a szovjet hadsereg Romániából.
Az újság terjedelmes interjút is közöl Aurel Baghiu kolozsvári mérnökkel, aki 1956-ban diákként állt a forradalom hatására megszerveződött temesvári diákmozgalom élére. Később a román kommunista hatalom börtönbe zárta őt társaival együtt.

2006. október 21. (MTI)

Október 23. - Nagy Imre unokája leplezte le Tatabányán a mártír miniszterelnök szobrát

Nagy Imre tatabányai mellszobrát a mártír miniszterelnök unokája, Jánosi Katalin és Bencsik János polgármester leplezte le szombaton, a Turul Mozi előtti parkban.
"Nagy Imre megérezte, hogy nyiladék keletkezett a zsarnokság köpenyén, a véleménykényszer megszűnése sokak számára lehetőséget biztosított, hogy addigi cselekedeteikkel szembesüljenek. Voltak, akik elég bátrak voltak, hogy kihozzák a börtönből a demokratákat és összefogva kormányozzanak. Nagy Imre életútja itt csúcsosodott ki. Az összefogásban a nemzetért küzdött" - mondta köszöntőjében Bencsik János.
A polgármester kiemelte, Nagy Imrében az embert kell meglátni, aki cselekszik és hibázik, képes észrevenni és kijavítani a hibákat. Amikor sarokba szorítják nem kezd hazudozásba, hazugságra nem épít újabb hazugságot, hanem azt mondja, én döntöttem és ezen az úton végig fogok menni, ha ez az életembe kerül is.
"Nagy Imrének holtában is helye van közöttünk, helye van a forradalomért való helytállásáért, hazaszeretetéért, azért az egyedülálló emberi példáért, melyet áldozatával nekünk, az utókornak mutat" - mondta a szobor leleplezése után Jánosi Katalin.
A szobor felállítását két önkormányzati képviselő, Jóna Imre és Takács Péter kezdeményezte, a város - saját forrásai mellett - pályázaton kapott félmillió forintot az emlékmű elkészítésére.
A mészkő talapzatra helyezett, bronzból készült mellszobor Paulikovics Iván szobrászművész alkotása. Az ő nevéhez fűződik a tíz éve Kaposváron felállított egészalakos Nagy Imre-szobor.

2006. október 21. (MTI)

Az 56-os hősök áldozata nem volt hiábavaló: ők teremtették meg az alapjait annak, hogy most demokráciában, Európa szabad állampolgáraiként dolgozhatunk a családok jövőjéért - hangzott el az óbudai Szent Péter Pál templom mellett a III. kerületi október 23-i központi megemlékezésén.
Bús Balázs, fideszes politikus, Budapest III. kerületi polgármester szerint 1956-ban a nemzeti összefogás kivételes pillanata volt, amely a nemzet jobbik énjét mutatta meg: együttérzésből született a lengyel néppel, és nemzeti forradalom lett.
A polgármester úgy értékelte, hogy az európai uniós forrásokat kihasználva, lelkünkben 1956 forradalmárainak személyes példájával a magunk erejéből, emberségéből olyan közösségeket lehet teremteni, amelyben hinni, dolgozni és élni lehet, és "a sok nehézséggel indult, küzdelmes XXI. század végül a mi századunk lesz".
A polgármester emlékezett arra, hogy 50 évvel ezelőtt ezekben az órákban lázas reménységben fürdött a város, még nem tudták, hogy hamarosan golyózáport zúdítanak rájuk, szovjet tankok dúlják fel Budapestet, százakat gyilkolnak majd le. Még nem tudták, hogy a pártja és nemzete közül az utóbbit választó miniszterelnököt tőrbe csalják, és a többi kivégzettel együtt jeltelen tömegsírban temetik el.
A politikus értékelése szerint 1956-ban nem volt két oldala a barikádnak: csak egy barikád volt, az utca végén pedig a szovjet tankok, és mögöttük lapultak az árulók.
A megemlékezésen Bús Balázs és Tarlós István, a kerület volt polgármestere, a Fidesz fővárosi közgyűlési frakcióvezetője a templom falánál közösen helyeztek el koszorút Óbuda és Budapest nevében, majd a kisebbségi önkormányzatok, a parlamenti és parlamenten kívüli pártok, civil szervezetek óbudai vezetői, képviselői helyezték el a megemlékezés virágait.
Bús Balázs az MTI-nek elmondta, hogy 1992-től hagyomány, hogy a templom falán elhelyezett első világháborús emlékműnél tartják az október 23-i központi megemlékezéseket is, majd november 4-én, a Schmidt-kastélynál emlékeznek, azon a helyszínen, ahol a legtovább tartottak ki 1956-ban a felkelők.

2006. október 21. (MTI)

Méltóságteljesen, rendzavarások nélkül emlékeztek meg Kolozsváron az 1956-os magyarországi forradalomról, az ez alkalomból kiosztott magyar állami elismerést egyetlen erdélyi sem utasította vissza - hangsúlyozta szombaton az MTI-nek Cseh Áron, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja.
Az egyik magyarországi napilap szombati száma szerint "tizenkét egykori erdélyi ötvenhatos, illetve fiatal" hagyta el a forradalom emlékére szervezett pénteki gálarendezvényt annak hatására, hogy András Imre, a Világszövetség Erdélyi Társasága elnöke röpcédulákkal szólította fel a résztvevőket: Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnökének beszéde idejére hagyják el a termet.
Az újság azt írta, hogy a házelnök magas rangú állami kitüntetéseket adott át, de az abban részesülő hét erdélyi magyar és román közül ketten nem vettek részt a díjátadáson. A gálaestet követő fogadáson pedig ötvenöt személynek terveztek átadni ötvenhatos emlékérmet és -lapot, ám közülük csak mintegy harmincan jelentek meg az eseményen. A többiek megtagadták a kitüntetés átvételét - olvasható a lapban.
A főkonzul ennek kapcsán hangsúlyozta: az erdélyi magyarság az esemény rangjához illően, méltóképpen hajtott fejet az erdélyi ötvenhatosok emléke előtt. A kolozsvári opera terme zsúfolásig megtelt, több mint ezren vettek részt az előadáson.
Cseh Áronnak tudomása van arról, hogy András Imre az előcsarnokban több száz röplapot osztott szét a részvevőknek. Szerinte azonban ez a bojkottkísérlet kudarcot vallott, hiszen a kezdeményezőn és néhány barátján kívül senki sem hagyta el a termet. "Ez bizonyítja, hogy az erdélyi magyarság méltóképpen tud ünnepelni, és a magyarországi napi politikát nem kívánja élete részévé tenni" - mondta Cseh Áron. (Az MTI helyszínen lévő tudósítója is azt tapasztalta, hogy az ünnepség zavartalanul, lelkes hangulatban zajlott le.)
A főkonzul megerősítette: a hét magas rangú állami kitüntetés címzettje közül valóban csak öten vettek részt a péntek esti gálarendezvényen, a másik két kitüntetett viszont korára és egyéb hivatalos elfoglaltságára hivatkozva maradt távol a rendezvénytől. Ők későbbi időpontban veszik majd át az elismerést - fűzte hozzá a diplomata.
Az 56-os emlékérmet és -lapot sem vette át mindenki - folytatta Cseh Áron -, hiszen többen jelezték: a távolság, illetve más objektív tényezők miatt nem vehetnek részt a kolozsvári megemlékezésen.
"Nem jutott a főkonzulátus tudomására, hogy valaki visszautasította volna a magyar állami elismerést, egyetlen olyan visszajelzést sem kaptunk, hogy a magyar kormány ellen tiltakozva valaki megtagadná a kitüntetés átvételét - hangsúlyozta a főkonzul. Az emlékérmet- és lapot is mindenkihez eljuttatja a főkonzulátus - tette hozzá Cseh Áron.

2006. október 21. (MTI)

Több vidéki városban és Budapesten már szombaton megkezdődtek az 1956-os forradalom és szabadságharc félévszázados évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek. Levélben emlékezett meg a forradalomról a Francia Köztársaság elnöke és Kanada miniszterelnöke.
Nagy Imre tatabányai mellszobrát a mártír miniszterelnök unokája, Jánosi Katalin, valamint Bencsik János polgármester leplezte le.
Bencsik János kiemelte, Nagy Imrében az embert kell meglátni, aki cselekszik és hibázik, képes észrevenni és kijavítani a hibákat.
"Nagy Imrének holtában is helye van közöttünk, helye van a forradalomért való helytállásáért, hazaszeretetéért, azért az egyedülálló emberi példáért, melyet áldozatával nekünk, az utókornak mutat" - mondta a szobor leleplezése után Jánosi Katalin.
A kommunizmus áldozatai és az 1956-os hősök tiszteletére készült emlékművet avattak a Pest megyei Csömörön, az ünnepségen több ezren vettek részt.
Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, 56-os halálraítélt az avatás alkalmából egyebek között arról beszélt: mindenkit figyelmeztetni kell, "nehogy a hazugság szennyes áradata elnyelje emlékeinket, az áldozatokat".
Barcson a 94 éves Király Béla, az '56-os Nemzetőrség főparancsnoka egészségi okokból lemondta szónoki felkérését, helyette Bagi Gáborné történelemtanár, a város díszpolgára mondott beszédet. Mint fogalmazott: "a diktatúra népe '56-októberére öntudatra ébredt, és nem tudta elviselni többé a zsarnokságot, végtelen nagy szabadságvágy járta át, és ez a vágy csodákra volt képes".
Hévízen Sinkovits Gyula, az '56-os Szövetség országos elnöke arról beszélt, minden nemzedék feladata, hogy 1956 valóságos történetét, a magyar történelem e dicsőséges időszakát megismerje.
Az 1956-os forradalomról tartott megemlékezést és ünnepi istentiszteletet a Magyarországi Evangélikus Egyház Budapesten, a Fasori Evangélikus Templomban.
"Kinyilatkoztattuk, hogy népünk szabadságharcával azonosítjuk magunkat" - idézte Ordas Lajos püspök 1956. november 2-án elhangzott szavait az evangélikus egyház megemlékezésén Ittzés János elnök-püspök.
Bús Balázs fideszes politikus, Budapest III. kerületének polgármestere szerint 1956-ban a nemzeti összefogás kivételes pillanata volt, amely a nemzet jobbik énjét mutatta meg: együttérzésből született a lengyel néppel és nemzeti forradalom lett.
Az 56-os hősök áldozata nem volt hiábavaló: ők teremtették meg az alapjait annak, hogy most demokráciában, Európa szabad állampolgáraiként dolgozhatunk a családok jövőjéért - mondta az óbudai polgármester a Szent Péter Pál templom mellett, a III. kerület megemlékezésén.
A fővárosban kétezer méter hosszú nemzetiszínű szalaggal díszítették fel a budai rakpartot az Erzsébet és a Margit híd között. A különleges szabadtéri installáció lényegében háromszáz egyedi képzőművészeti alkotás, amelyeket a forradalom ihletett.
Nyitott Múzeum '56 címmel a Kisfaludy utcában, a Corvin Mozi mögött szabadtéri kiállítás nyílt, amelyen korabeli harci járműveket és gépjárműveket lehet megtekinteni, üzlet- és lakásmúzeum várja a látogatókat, valamint interaktív filmvetítések és zenei programok közül válogathatnak az érdeklődők hétfőig.
A Városháza parkban szintén korabeli harci járművek és gépjárművek, valamint fotók tekinthetők meg. A forradalom fő helyszínein, a Corvin közben, a Széna téren, a Műegyetem rakparton, a Városháza parkban több napon keresztül úgynevezett emlékpontok és információs sátrak várják a látogatókat.
Jacques Chirac francia köztársasági elnök az 1956-os magyar szabadságharc 50. évfordulója alkalmából írt üzenete szerint "mindannyian emlékezetünkben őrizzük a magyar népnek a szabadságáért, de egyben a mi szabadságunkért is hozott áldozatát".
A szabadság nevében Franciaország köszönetet mond Önöknek - áll a Francia Nagykövetség által az MTI-hez eljuttatott üzenetben.
A remény sosem hal meg, ha a szabadság szenvedélye fűti; azé a szabadságé, amely a Francia Köztársaság jelmondatának első helyén szerepel, és amelyről tudom, hogy oly drága a magyar nemzet szívének - zárja sorait az államfő.
Stephen Harper, Kanada miniszterelnöke nyilatkozatban emlékezett meg az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról - közölte Kanada Nagykövetsége az MTI-vel.
"A reményeket eltiporhatták 1956-ban, de az előkészítette a szabadság végleges elnyerését három és fél évtizeddel később" - írta a kanadai kormányfő.
Az MSZP pénteken este Kaposváron, Nagy Imre mártír miniszterelnök szülővárosában emlékezett meg az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról és tisztelgett a néhai miniszterelnök emléke előtt.
Nagy Imre szobránál Hiller István, az MSZP elnöke arról szólt, hogy október 23-át "bátor fiatalok forradalmának" tekinti. "Október 23-a nekem ünnep, Nagy Imre ünnepe és Köztársaság kikiáltásának napja" - fogalmazott az MSZP elnöke.
Kolber István, az MSZP Somogy megyei elnöke beszédében kiemelte: 1956 évfordulóján "hitet teszünk a függetlenség, a szabadság és a demokrácia eszméje mellett".
Szavai szerint Nagy Imre azért válhatott a magyarság szabadságvágyának szimbólumává, mert "volt bátorsága szembeszállni az elnyomókkal, (...) volt bátorsága szembefordulni korábbi önmagával, és volt bátorsága az igazáért a halállal is szembenézni".

2006. október 21. (Népszabadság)

Hétköznapi köztársaság

Az '56-os megemlékezések - a helyzet jelenlegi állása szerint - mégiscsak közös platformra hozták a magyar honpolgárok jelentős részét. A közös platform egy fájdalmas fintorban fejezhető ki, és több rémületesen kínos lehetőség is rendelkezésünkre áll, ha ezt a fájdalmas fintort gyakorolni szeretnénk.
Elképzelhetjük például, hogy az 50. évfordulóra Magyarországra látogató állam- és kormányfők, valamint egyéb méltóságok eloldalaznak a fehér sátrak mellett, úgy tesznek, mintha nem hallanák a kiszűrődő hazafias dalolást, végiglépdelnek a pisiszagú vörös szőnyegen, amely igyekszik elfedni a széttaposott Kossuth tér zöldfelületi hiányait, majd hátukat a jelen forradalmárainak fordítva megkoszorúznak valamit, ami a múlt forradalmáraira emlékeztet. E jelenet kínos alternatívája: a magyar rendőrség hosszú hezitálás után mégis kiüríti a Kossuth teret, és október 23-án délelőtt csapzott hajú, nemzetiszínbe csavarodott fiatalokat, valamint odatévedt hajléktalanokat vonszolnak végig a Vértanúk terén, Nagy Imre magába roskadt bronzfigurája előtt (a nemzetközi sajtó kamerái esetleg ráközelíthetnek a Földművelésügyi Minisztérium falába csapódott golyókra is).
Vagy. Elképzelhetjük, amint a Nemzeti Színház művészei, köztük Bodrogi Gyula és Törőcsik Mari, a Kossuth téren elszavalják Illyés Egy mondat a zsarnokságról című versét, miközben a szomszéd sátorból időnként rájuk szól egy borízű hang, hogy "szemét komcsik, menjetek haza!". Alternatíva: Jordán Tamás meghajol a nemzet akarata előtt, és bejelenti, hogy nem szívesen zavarnák meg a sumér-magyar-egyiptomi ősének ősbemutatóját, így az 56-os forradalom 50. évfordulójának megünneplését elhalasztják 2008-ra, és Szarajevóban tervezik megtartani, mert az biztonságosabbnak tűnik.
Röviden: az 50. évforduló próbára teszi a magyar demokráciát. A fehér sátrak, az izzadságos állami igyekezet és a szánalmas állami habozás, a soha el nem készülő szocialista gigaberuházásra emlékeztető központi emlékmű, valamint ennek esztétikailag kifejezetten borzalmas alternatív emlékművei, továbbá a nemzeti egységre felszólító pusztába kiáltott szavak: nyilván sokaknak támad az az érzése, hogy ennél mélyebbre már nem süllyedhetünk. Pedig 1956 forradalmárai pontosan ezt akarták: a szabadságot és a demokráciát. A demokrácia szabadsága pedig lehetőség arra, hogy illuminált tüntetők a nép nevében összevizeljék a Kossuth teret, hogy minden állami ünnepélynek legyen ellenünnepélye, minden szónoknak füttyögő közönsége, vagy kissé finomabban fogalmazva: minden kormánynak ellenzéke, és minden igazságnak másik oldala.
Én a magam részéről naponta elzarándokolok a Kossuth térre, és megalázó és kijózanító fürdőt veszek a szabadságnak ebben a tavában, amelybe beleömlik a falusi búcsúk, a családi piknikek, a cserkész-, úttörő- és KISZ-táborok sok kis áramlata 1956 nagy eufóriája és a rendszerváltás éveinek sok kis eufóriája mellett. Rendetlen, büdös, idétlen és instabil: ez a demokrácia. 1956-ban fiatal emberek haltak meg érte. Ha ma elriadunk a szabadság idétlen hülyeségeitől, akkor hiába haltak meg. Ha ma nem látjuk, hogy éppen ez a politikai szabadság, és az ennél jobb, morális érzékünknek és ízlésünknek egyaránt tetsző szabadság már azt követeli, hogy minden egyes ember önmagát tegye jobbá, civilizáltabbá, okosabbá és felelősebbé (és ez nem az állam dolga), akkor hiába haltak meg.
Az elmúlt hetekben sokszor gondoltam arra, hogy azok a fiatalok, akik 1956-ról annyira keveset tudnak, hogy időről időre összekeverik 1848-cal, azok a fiatalok, akik ma a városban mindenütt utcakövet dobó vagy gépfegyverrel járó fiatalok képeit láthatják - mozifilmek, állami megemlékezések, kiállítások plakátjain -, és akik közül jó néhányan indultak el, hogy gyülekezési jogukat gyakorolják a budai Dísz téren, a tandíj elleni tüntetésen, milyen ellentmondásos és felkavaró üzeneteket kapnak ma a felnőtt magyar társadalomtól és politikai vezetőitől. Egy diákom mesélte el, nem kis iróniával, hogy megtekintette a BUDAPEST A SZABADSÁG VÁROSA mondattá összeálló betűakció eredményét a Városháza előtti téren: a betűkollekcióra rendőrök vigyáztak. Elfojtani és eltagadni ezt a tragikomikus helyzetet: nem szabad. Egyszerre ünnepelni a forradalom romantikus örökségét és betiltani a jelen romantikus tinédzsereinek lázadását: szemforgató struccpolitika. Nem azért, mintha az 1956-os forradalom és a mai tüntetések célja vagy társadalmi oka és támogatottsága között párhuzamot lehetne vonni. Az elnyomó rendszer és az idegen hatalom elleni lázadás - még ha megnyilvánulási formáiban megkülönböztethetetlen is a tandíj elleni lázadástól - egy másik, mélyebb, természetjogi moralitásra támaszkodik. De a lázadásra való bátorság önmagában is demokratikus érték: meg kell tanulni lázadni is, ahogy meg kell tanulni a lázadás kereteit elfogadni, és felismerni, mi a különbség indulat, személyes érdek és nemzeti érdek között. A magyar társadalom és a magyar média ma nem segít ebben a 18-20 éveseknek.
Egy fiatal fotós, Réthey Prikkel Tamás kiállítása nyílt meg a múlt héten a Millenáris Csiga galériájában. A kiállított fényképeken fiatal forradalmárokat látunk, búcsúzkodnak, homokzsákok mögött gépfegyvert töltenek, sebesültet szállítanak. Az arcokat a művész kitakarta - a televízióból ismert effekttel, amellyel bűnözők, illetve védett személyek arcát szokták elpixelesíteni -, így nem láthatjuk, hogy a képen valójában színészek vannak: az 50. évfordulóra készülő számtalan film egyikének jeleneteiből. Réthey Prikkel azt kérdezi: annak fényében, amit az utcán láttunk az elmúlt napokban, mit jelentenek ezek a képek? Kérdezi, mert nem tudja a választ, és az egész magyar társadalom felelőssége, az iskolarendszeré, a médiáé, a politikusoké, a kulturális intézményeké, hogy megpróbáljon válaszolni. Aki ki akar bújni a feladat alól, aki nem akarja meghallani a kérdést, az nem hisz a demokráciában, és akkor minden állami pénzfolyatás és fennkölt szónoklat ellenére Magyarországon újra megbukik a szabadság forradalma.

2006. október 21. (Népszabadság)

Út a forradalomhoz

Nem is olyan magától értetődő annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy miért robbant ki (miért éppen Magyarországon és miért éppen 1956 októberében robbant ki) a szovjet függésbe kényszerített országok közül az első - és egyetlen "igazi" - forradalom. Munkásfelkelésre máshol, korábban is sor került: először Kelet-Berlinben 1953 júniusában, majd a lengyelországi Poznanban 1956. június végén.
Az előbbinek szovjet páncélosok megjelenése vetett véget, az utóbbit véresen verték le a belbiztonsági erők. A társadalmi elégedetlenség, amely ezeknek a lázadásoknak a hátterében állt, nem különbözött lényegesen a magyarországitól. Forradalomnak azonban egyik sem nevezhető, mint ahogyan később az emberarcú szocializmus csehszlovákiai kísérlete, vagy a szükségállapothoz vezető lengyelországi konfliktussorozat sem. Okkal merül fel tehát a kérdés, hogyan jutott el a magyar társadalom 1956 októberének eseményeihez.
Az ötvenes évek elején az elégedetlenség és a terror miatt elszenvedett sérelmek a társadalom minden csoportját elérték. A megsarcolt, munkájában és életében ellehetetlenített, kuláküldözéssel sújtott parasztság, a többnyire megalázó lakás- és munkakörülmények között élő, állandó normarendezésekkel és irracionális követelményekkel zaklatott munkásság, a deklasszált vagy attól fenyegetett kisegzisztenciák, a régi polgári és tisztviselői középosztály tagjainak életét egyaránt feldúlta a Magyarországra kényszerített diktatúra, amely a magánszférát sem hagyta érintetlenül. A sanyarú életkörülmények mellett százezreket ért törvénytelen hatósági represszió, az igazságszolgáltatás a terror eszköze lett, az emberi és polgári szabadságjogokat hatályon kívül helyezték. Mindez súlyos nemzeti sérelmekkel párosult egy olyan országban, amely még nem dolgozta fel a Trianon-traumát és az újabb háborús vereséget, etnikai alapon megbélyegzett magyar állampolgárok százezreinek iparszerű meggyilkolását, a hadsereg és a civil lakosság borzalmas háborús veszteségeit, a megszállás okozta sérelmeket, ki- és áttelepítéseket, végül a békeszerződés után is folytatódó, sőt kiteljesedő szovjet uralmat, amelyet még kulturális agresszió és ideológiai terror is súlyosbított. Ahogyan a keserű vicc kifejezte a helyzetet: a törökök legalább nem akarták megünnepeltetni a magyarokkal a mohácsi vész évfordulóját.
Mindazonáltal a sérelmek és az elégedetlenség ugyan "szükséges", de nem elégséges feltételei voltak a forradalom kitörésének. Ráadásul éppen 1956-ban nem is volt közvetlen szociális oka a robbanásnak. A terror szorítása sem ekkor volt a legelviselhetetlenebb, ellenkezőleg: a diktatúra felpuhulása, a hatalom elbizonytalanodása volt tapasztalható. Olyan erjedési folyamat zajlott, amely a forradalom megérlelődésének döntő tényezője lett. A diktatúra megrendülése szükséges volt ahhoz, hogy az emberek esélyt lássanak a változásra, de emellett közös cél, legalább minimális program és vezetői alternatíva is elengedhetetlen volt ahhoz, hogy forradalom érlelődjön a változás igényéből.
A magyar társadalom 1953 júniusában, néhány hónappal Sztálin halála után kicsit fellélegezhetett. Az emberek nem tudhatták, hogy a váratlanul miniszterelnöki tisztségbe kerülő Nagy Imre nem pusztán Moszkva jóváhagyásával, hanem kimondottan a szovjet vezetők instrukcióját követve hirdette meg reformprogramját, amely a szociális helyzet javulását, ésszerűbb gazdálkodást, az állami terror fokozatos felszámolását, a diktatúra enyhülését ígérte és kezdte megvalósítani. Mindennapi tapasztalat volt viszont a Rákosi Mátyás fémjelezte keményvonalas kommunisták ellenállása az érdemi változásokkal szemben, amit persze az is motivált, hogy szerették volna elkerülni a koncepciós perekben, a törvénytelenségek irányításában viselt felelősségük felvetését. 1954 októberében úgy tűnt, hogy Nagy Imre ellenlábasai fölé kerekedhet. Ezek után nagy csalódást, reményvesztést, vagy éppen visszafojtott dühöt keltettek 1955 tavaszának fejleményei, amikor - ismét Moszkva döntése nyomán -, Nagy Imrét leváltották kormányfői pozíciójából. Ezúttal úgy látszott, Magyarországon újraszerveződik a rákosista diktatúra. A visszarendezés tervére azonban csapást mért a Szovjetunió Kommunista Pártja nevezetes XX. kongresszusa 1956 februárjában, amikor Hruscsov leleplezte a sztálinizmus bűneit, és ezzel diszkreditálta a Rákosi-csoport politikáját.
A forradalomhoz vezető út tényezői közül mindenekelőtt a nemzetközi fejlemények hatását kell számba venni. Az SZKP 1956. februári XX. kongresszusa desztalinizációt ígért, és meghirdette a békés egymás mellett élés elvét is, ez pedig reményt keltett, hogy enyhülhet a Szovjetuniótól való függés. A "saját út" lehetőségére Hruscsov és Tito közös nyilatkozata is. A "nemzeti kommunizmus" irányzatát azonban Moszkvában növekvő aggodalommal figyelték, különös tekintettel a lengyel és a magyar fejleményekre. A szovjet vezetés a belpolitikai stabilitás helyreállítását szorgalmazta a csatlós országokban, nem a hatalmat fellazító reformokat. Sokáig ellenálltak Rákosi leváltásának, mikor pedig helyzete már tarthatatlan volt, az éppen annyi bűnnel terhelt Gerő Ernőt tették meg első számú vezetőnek. Ebből arra lehetett következtetni, hogy a magyar politika nem - vagy csak vonakodva - követi a XX. kongresszus desztalinizációs irányvonalát. Gerő "tiszta lap" politikájának meghirdetése hiteltelen volt, ezzel szemben az erősödő pártellenzéknek a rákosizmussal szemben kibontakozó és nyilvánossá váló politikai harcában fontos szempont volt a XX. kongresszusra való hivatkozás. A döntő lökést a magyarok számára az októberi lengyelországi fejlemények adták meg, miután a lengyel kommunisták - dacolva a szovjet fenyegetéssel - elérték, hogy a nagyobb nemzeti önállóságot és demokráciát ígérő Wladislaw Gomulka kerüljön az ország élére.
A lengyelekkel vállalt szolidaritás jegyében néhány nappal később, október 23-án Budapesten megszervezett tüntetés résztvevői a Magyar Kommunista Párt részéről egészen más magatartást tapasztaltak, mint Gomulkától a lengyelek: Gerő Ernő provokatívan kemény rádióbeszédét, majd a szovjet páncélosok bevonulását a fővárosba.
A nemzetközi körülmények mellett a forradalom érlelődésének döntő tényezője volt, hogy a hatalmat gyakorló párton belül ellenzéki pozícióban megjelent egy alternatív reformpolitika programja, amely program ösztönzést adott a forradalom kiinduló követeléseinek a megfogalmazásához. Ugyancsak döntő volt, hogy az e program megvalósítását szolgáló vezetési alternatíva is létezett Nagy Imre személyében, aki mögött egyre növekvő és radikalizálódó reformerek tábora állt. Remélni lehetett tehát, hogy egy politikai fordulat kikényszerítése esetén lesz, aki megvalósítsa az új politikát. Az alternatíva megjelenítésére csakis a kommunista reformerek voltak képesek, hiszen az egypárti diktatúrában más politikai erőnek még féllegális módon sem volt módja a megnyilvánulásra, megszerveződésre. A pártellenzék egyre nagyobb teret nyert a nyilvánosságban, a Petőfi Körben és az országszerte megszervezett hasonló fórumokon kifejtette törekvéseit, és azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a körvonalazódó program mögött jelentős társadalmi támogatás áll.
Az értelmiségi pártellenzék tevékenysége nyomán a rendszer "saját nevelésű", jelentős részben erős népi kötődésű egyetemi diáksága fogalmazta meg azokat a követeléseket, amelyek a forradalom induló programjává váltak, igaz, abból a feltevésből kiindulva, hogy ezek a rendszer keretein belül is megvalósíthatók. A pontokba foglalt követelések élén a nemzeti függetlenség megteremtése állt: a Szovjetuniónak való alávetettség megszüntetése, az itt állomásozó csapatok kivonása, egyenrangú gazdasági kapcsolatok kialakítása, a szimbólumokban (címer, egyenruha, nemzeti ünnepek) is megmutatkozó nemzeti sérelmek orvoslása. A legradikálisabb (a rendszer határain túlmutató) demokratikus követelés a többpárti szabad választások megtartása volt, emellett sajtó- és véleményszabadságot, a törvényesség helyreállítását, az ártatlanul elítéltek rehabilitálását, a bűnösök felelősségre vonását követelték. A változások garanciájaként Nagy Imre kormányfői kinevezését, a diktatúra felszámolásának feltételeként pedig a vezető párt alapvető átalakítását szorgalmazták. A gazdasági követelések nem érintették a szocialista berendezkedés tulajdoni alapjait, kiterjedtek viszont a gazdaság hazai adottságoknak megfelelő fejlesztésére, a dolgozók irányítói-ellenőrző szerepére az üzemek vezetésében, a mezőgazdasági beszolgáltatási rendszer átalakítására, a szövetkezeti és a magángazdálkodás egyenlő lehetőségeinek biztosítására. Az egyetemisták pontjai révén október 23-ára lényegében készen állt a forradalmi mozgalom nemzeti, demokratikus és antisztálinizmusa mellett is kifejezetten szocialista programjának minden lényeges eleme.
A forradalomhoz vezető út külön tényezője a mély erkölcsi válság, amely egyre inkább nyílt legitimációs válsághoz vezetett. A Rákosi-csoport ellen folytatott politikai harc egyik döntő tényezője volt a terrorista diktatúra bűneinek, a törvénytelenségeknek a leleplezése, amely párosult a belső ellenzékivé váló kommunista értelmiség önvizsgálatával, saját felelősségének elismerésével és a jóvátétel igényével. Nagy hatása volt annak, hogy a börtönből és az internáló táborokból kiszabadultak, a kitelepítésből visszatérhettek a diktatúra áldozatai, akiket felemás módon vagy sehogyan sem rehabilitáltak. A halálos ítéletekkel végződő koncepciós terrorperek közül szimbolikus jelentősége volt a Rajk Lászlót és társait elítélő bírósági színjátéknak, ráadásul ebben volt a leginkább tetten érhető Rákosi és társai közvetlen felelőssége. Nem segített az ÁVH retteget főnöke, Péter Gábor és a rákosista négyesfogatból bűnbaknak kijelölt Farkas Mihály ellen indított büntető eljárás. Rajk László és mártírtársai október 6-i ünnepélyes újratemetése, a fogadkozás, hogy ilyen többé nem történhet, már nem segített az erkölcsi krízisen. Legitimációs válsággá alakulásának fontos jele volt, hogy a párton belüli értelmiség körében is megingott a rendszer alapját jelentő ideológiába vetett hit, amit a Petőfi Kör sajtóvitájában felszólaló Déry Tibor fejezett ki a leghatározottabban.
A párt tagjainak az kínált kiutat az erkölcsi válságból, ha egy alapos megtisztulási folyamat mellett tesznek hitet, és a dolgozó nép szolgálatát nem ideológiai tételként hangoztatják, hanem komolyan is veszik. Ez magyarázza, miként lehetséges, hogy kommunisták nagy számban vettek részt a sztálinizmus elleni mozgalomban. 1956 őszén a hatalom apparátusán belül is egyre többen fogalmaztak meg radikális, a nép akaratával egybeeső követeléseket, és szorgalmazták a kompromittálódott vezetők eltávolítását. A hatalom morális válsága a kommunizmus öntudatos ellenfeleit csak megerősítette igazukban, hogy a szovjet típusú rendszer mindenestől elutasítandó, és erősíthette meggyőződésüket, hogy a nép többsége is így vélekedik.
A kommunista pártvezetés sem erővel, sem ígéretekkel nem tudta megszilárdítani hatalmát. Miután a XX. kongresszus megtörte a diktatúra ismételt megkeményítésének folyamatát, Moszkva hiába próbálta jó ideig megőrizni a rend biztosítékának vélt Rákosit vezető pozíciójában, a helyzete tarthatatlan lett. A Gerő-féle "tiszta lap" politikája nemcsak hogy nem hozta meg a várt eredményt, inkább csak növelte az elégedetlenséget - és vele a hatalom elbizonytalanodását. Sem a diktatúra régi erejének helyreállítására, sem egy enyhültebb politikai irányvonal hitelesítésére nem volt alkalmas. Hruscsov és társai nem kockáztatták meg a veszélyes nézeteket valló Nagy Imre miniszterelnöki és a "börtönviselt" Kádár János első titkári kinevezését, amely megoldás esetleg egy "Gomulka-típusú" kibontakozást eredményezhetett volna. Az alávetettséget természetesként fogadó MDP vezetése nem volt olyan állapotban, hogy ilyen lépést kikényszerítsen.
Nemcsak a közigazgatás területén dolgozók bizonytalanodtak el, s nem is csak az üzemek gazdasági vezetői, akiknek jelentős része politikai megbízottként alkalmatlan volt feladata ellátására, hanem a diktatórikus hatalom biztosítékát jelentő erőszakszervek tagjai is. A közhiedelemmel ellentétben az Államvédelmi Hatóság formálisan 1956-ban már nem létezett, a Nagy Imre-kormány döntése nyomán az államvédelmi szervek a Belügyminisztérium részlegeiként működtek, így a kiterjedt tevékenységet folytató politikai rendőrség és a "kék ávó"-nak nevezett, sorkatonai állománnyal működő belső karhatalom is. A nép azonban továbbra is ÁVH-soknak, vagy korábbi rövidítése alapján ávósoknak nevezte az elnyomó apparátus leggyűlöltebb szervezetének tagjait. Éppen e gyűlölet miatt igencsak kockázatosnak ígérkezett az "ávós" karhatalom bevetése egy konfliktusban a nép ellen, már csak azért is, mert az államvédelmi szervek körében is a demoralizálódás jeleit lehetett tapasztalni. A Néphadsereg nem volt alkalmas belső rendfenntartásra, ilyen kiképzést a katonák nem kaptak, mentálisan sem voltak felkészítve rá. Emellett 1956-ban átszervezés és leépítés zajlott a hadseregben, amely a hivatásos állomány sok tagját bizonytalan helyzetbe hozta. Nem alaptalanul voltak tehát bizalmatlanok Gerő és társai a hadsereg megbízhatósága iránt egy éles belpolitikai konfliktusban. A főváros karhatalmi szolgálata 1956 őszén az intenzív politikai nevelésben részesített tiszti iskolásokra épült, ők azonban látványosan juttatták kifejezésre véleményüket, amikor bejelentették csatlakozásukat az október 23-i tüntetés követeléseihez. A rendőrségnek a közrendvédelmi feladatokon túl nem voltak rendfenntartó, karhatalmi feladatai, nem is voltak felkészítve ilyesmire, ráadásul tovább élt a rendőrök és az "ávósok" között az a jól kitapintható ellentét, amely még az ÁVH "állam az államban" időszakában formálódott ki. Így alakult ki az a helyzet, hogy konfliktus esetén a Gerő vezette kommunista párt számára jószerével nem is kínálkozott más biztosíték a hatalom megtartásához, mint a Magyarországon tartózkodó szovjet haderő. Amikor a tüntetés radikalizálódását tapasztalva Moszkvában ennek az erőnek a bevetéséről döntöttek, arra számítottak, hogy a kelet-berlini forgatókönyv Budapesten is alkalmazható: a páncélosok megfélemlítő demonstrációja elegendő lesz a felkelés elfojtásához. Nem gondolták, hogy a felkelés a szovjet csapatok bevetésével nyomban elszánt nemzeti szabadságharccá változik.

2006. október 21. (Népszabadság)

Identitás és demokrácia

Hosszú idő óta ez a mostani a legzaklatottabb október 23-ánk. Az elmúlt 16 évben egy ünnep sem volt könnyű, és egy után sem mondhattuk, hogy igen, valami ilyesmire gondoltunk. 1956 megünneplése egyáltalán nem került a helyére, de azért - vélhettük egészen mostanáig - remélni lehet, hogy az időben előre haladva lassan gyógyulnak a sebek, és talán már nincs messze az idő a lehető legszélesebb alapokon nyugvó ünneplésig és megemlékezésig.
2006 őszének eseményei azonban felülírják a várakozásokat és a reményeket. Ha valamiről, hát 1956-ról esett a legkevesebb szó az elmúlt hetekben. Meguntuk volna? De hiszen az 50. évforduló párját ritkító esemény! Mondhatnánk, hogy a 47. vagy a 49. kevéssé volt fontos, de az 50. kiemelkedő. És mégis. Azt láthattuk az elmúlt hetekben, hogy a közélet szinte alig hangolódott rá a témára. 1956 megünneplését elsodorták a mindannyiunk számára ismert események.

Törvényszerű-e az, ami hetek óta történik?
Az elmúlt másfél évtizedben sokszor feszültünk neki annak a kérdésnek, hogy vajon miért nem sikerül közelíteni az egyes politikai riválisok '56-tal kapcsolatos álláspontját. Nagyjából kialakult október 23-a megszokott dramaturgiája: a hivatalos központi ünnepség mellett az ellenzék saját ünnepet celebrál. Az is a dramaturgia része volt, hogy szocialista kormányok esetén az ötvenhatos mártírok temetői sírjánál megjelenő miniszterelnököket az ellentüntetők nemigen engedik beszélni.
Nem volt igazán szerethető ez a dramaturgia, mert a - sokak által elfogadhatatlan, számomra vizsgálat tárgyát képező - kettéosztottságról szólt. S gondolom, nem volt szerethető ez a dramaturgia annak a pártnak (az MSZP-nek) sem, amely talán a leginkább érintett (méghozzá negatívan) 1956 ügyében. Borzasztó nehéz ezzel az örökséggel mit kezdeni, még akkor is, ha persze mindenki tudja, hogy az MSZP nem az 1956. november 4-e utáni MSZMP. De mégis. Az MSZP az elmúlt 16 évben nehezen, gyötrődve, szemlesütve beszélt - már amikor beszélt - az ötven évvel ezelőtti forradalomról. Jobbára azonban átengedte a téma taglalását politikai ellenfeleinek.
De még ez a meglehetősen kiismerhető dramaturgia is megszokottá vált, és - azt kell mondanom - a mostani állapotokhoz képest némi biztonságérzetet adott. 2006-ra a biztonságérzet elillant, és azt kell megkérdeznünk, hogy vajon véletlenül történt-e mindaz, ami történt. Vajon ha 2006-ban nem a forradalom 50. évfordulóját ünnepelnénk, bekövetkeztek volna-e az elmúlt hetekben azok az események, amelyek bekövetkeztek?
A válaszhoz el kell szakadnunk az utóbbi hetek uralkodó közéleti narratívájától. Ez a narratíva - nem tudatosan bár, de - mellőzte, hogy az eseményeket október 23-a optikája felől is értelmezze. E narratívának az őszödi beszéd állott a középpontjában, és mindent e beszédből vezetett le. Haloványan megjelent ugyan a megszorításnarratíva is, de messze nem olyan dinamikával, mint a hazugságnarratíva. A két közbeszédi megközelítés pedig oda konkludált, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt eget verő hazugságon érték, aki mindezt nem bevallotta, hanem rajtakapták. A hazugság - megspékelődve a kormány egyébként is tervezett megszorító intézkedéseivel - morális válsághoz vezetett, és e két tényező együtt elemi indulatokat szabadított fel a társadalom nem csekély részében. Valami ilyesmire utalt a köztársasági elnök is, amikor egyik beszédében "megértően" nyilatkozott a tüntetésekben részt vevő állampolgárokról (indulataikkal együtt).
De az önleleplező beszéd, illetve a kormány bejelentett intézkedései vezethettek volna-e önmagukban a mostanihoz hasonló, átfogó megmozdulásokhoz? Elegendő indokot jelentett-e Gyurcsány Ferenc zártkörű beszédének nyilvánvalóan tudatos kiszivárogtatása az elementárisnak tűnő népharag megnyilatkozásához?
A válaszom az, hogy nem, nem jelent elegendő indokot. Bármekkora jelentősége is van a politikában a morálnak (nagyon nagy), valamint az igazságnak (úgyszintén óriási), az elemi felháborodáshoz még valami kellett. Kontextus. Mítosz. A mostani események - legalábbis a jobboldali köztudatban - 1956-hoz való kontextusukban nyerik el mozgósító energiájukat.
Az 50. évforduló pedig eléggé monumentális ahhoz, hogy a miniszterelnöki hazugsághoz, a morális válság és a hazugság téziséhez adekvát hátteret ("akkor is így kezdődött") varázsoljon. A mostani dramaturgia szinte középponti része, hogy a miniszterelnöki hazugság éppen 1956 ötvenedik évfordulója évében lepleződött le. Tavaly, tavalyelőtt is készülhettek ilyen horderejű felvételek. Csak akkor a háttér hiányzott. A Fidesznek önálló kezdeményezésre volt szüksége, és ehhez a kezdeményezéshez tökéletes hátteret ad 1956 ötvenedik évfordulója. Miért? Azért, mert szinte minden "együtt van" ahhoz, hogy a Fidesz megkísérelhesse bebizonyítani saját álláspontja igazságát, magasabbrendűségét ellenfeléhez képest. Van egy morálisan valóban meglehetősen aggályos miniszterelnöki beszéd. Van egy felvilágosodott reformretorika, amely azonban nem kíván engedni jottányit sem. Nincs miniszterelnöki bocsánatkérés. Ami van, az nem nevezhető bocsánatkérésnek, hiszen a kormányfő egyáltalán nem kért elnézést a morálisan aggályos kijelentések miatt. Ami miatt elnézést kért, az ellenzék számára lényegtelen. És van - s ez a lényeg - egy társadalmi szituáció, amelyben az emberek kinyilvánítják akaratukat. Bele akarnak szólni a folyamatok menetébe. Ők akarnak döntőbíróvá válni. Természetesen - s ezt fontos hangsúlyoznom - nem azzal, hogy forradalmat robbantanak ki, hanem azzal, hogy nyomatékot adjanak akaratuknak. Voltaképp az 50. évfordulós év utóbbi hetei ennek a társadalmi akaratnak a "felkarolásáról", másképpen: a Fidesz demokráciafelfogásáról szólnak. Ezt érdemes megértenünk, mert ezzel az egész '56-os problémakör velejéig jutunk.

Az '56-os örökség: képviseleti és/vagy közvetlen demokrácia
A magyar '56 értelmezései előtt hallgassuk meg, mit mond Francois Furet, a nagy francia történész a francia forradalommal kapcsolatban.: "A francia forradalomnak megvan a maga királypárti története, liberális története, jakobinus története, anarchista vagy libertárius történetei, ez a lista nem kizárólagos... Mindezen történeteknek pedig, amelyek kétszáz éve hadakoznak és tépik egymást, van egy közös vonásuk: valamennyien az identitás történetei". Majd másutt: "Különben is eljön a nap, amikor a társadalmi nézeteltéréseinket tápláló politikai hiedelmeink ugyanolyan meglepőnek tűnnek majd az emberek számára, mint a XV-XVII. századi vallási konfliktusokból származó erőszak a mi számunkra".
Furet fontos dolgokra tapint rá. Először is vannak dolgok, amelyeknek "megoldásához" kétszáz év sem feltétlen elég. Az 1956-os magyar forradalom óta "még csak" ötven év telt el. Ennyi idő alatt talán nem is lehet feloldani az ellentéteket, elsimítani a nézeteltéréseket. 1848-49 után is évtizedeknek kellett eltelniük, amíg a március 15-i magyar forradalom ünnepelhetővé, ha nem is mindenki számára konszenzusszerűen elfogadhatóvá vált. A társadalmi ünnep és az állami hivatalos felfogás messze nem esett egybe a kiegyezés után sem. S gondoljunk bele: annak a korszaknak egy olyan emberrel kellett együtt élnie, aki személy szerint is óriási felelősséget viselt a magyar szabadságharc eltiprásáért! Micsoda irtóztató történelmi tanulási folyamat ez a magyar társadalom és Ferenc József számára egyaránt!
De Furet azt is mondja, hogy egyszer majd "eljön a nap", amikor képesek leszünk mai hiedelmeinkre másképpen nézni. Persze nem mi, hanem az utódaink. És ebben igaza is van. Természetesen akkor más hiedelmeink lesznek (azok nélkül nincs politika), de talán nem lesznek már közöttük azok a hiedelmek, amelyek ma nem engedik, hogy a politikai riválisok közelebb jussanak egymáshoz. Identitás és változó hiedelmek. Jegyezzük meg...
A Fidesz azért "bízhatta rá" magát az őszödi beszéd nyomán kirobbanó belpolitikai válságra, mert felfogásában az előállott helyzet elsősorban a népakaratról szól. Amikor Furet arról ír, hogy identitások vannak mindegyik fent említett interpretáció mögött, akkor ezzel mintha megvilágítaná a magyar helyzet deformáltságát: itt nincsenek tolerált, elfogadott, megemésztett identitások. Demokratikus identitások. S ez nagy baj, mondhatni: ez a mai helyzet talán legnagyobb problémája.
Mert észre kellene venni, hogy a népakaratra való hivatkozás nem populizmus és különösen nem szélsőségesség. Márpedig az elmúlt évtized egyik legnagyobb és leginkább kibeszéletlen toposza az úgynevezett nép vagy társadalom szerepe a demokráciában. E tekintetben részrehajlás nélkül megállapíthatjuk, hogy 1956 öröksége egyértelmű, hiszen a társadalom akaratnyilvánítását emeli piedesztálra, és ezt a hagyományt az 1980-as évek ellenzéki mozgalma is továbbviszi, amikor '56-ból - sok egyéb mellett - az önkormányzat, önigazgatás gondolatát tartja az egyik legfontosabbnak.
De persze azt is látnunk kell, hogy a mai vita gyökere is a rendszerváltás időszakára nyúlik vissza. Hiszen míg a 80-as évek demokratikus ellenzéke nem csupán az önkormányzatiságot, hanem a képviseleti demokráciát is fontos hagyománynak tekinti, addig a Fidesz mai politikájában valóban inkább csak a népakarat egyértelmű kinyilvánítása szerepel, és kevéssé a képviselet. Ha lenne terem, bővebben is kifejteném, hogy 1956-ot már eddig is azért nem ünnepelték együtt, ma pedig különösen nem ünneplik együtt a felek, mert a demokrácia értelmezésének monopóliumáról van szó. A baloldal gyenge az utcán, ezért irtózik tőle. A jobboldal képes tömegeket megmozgatni, és olykor hajlamos kevéssé fontosnak tekinteni a parlamentet. Távolról sem arról van szó, hogy demokraták és antidemokraták állnának itt egymással szemben, hanem - annak rendje és módja szerint - olyan demokraták, akik nagyon különbözőképp ítélik meg a demokrácia mibenlétét, miközben persze - ugyancsak annak rendje és módja szerint - ellenfeleik felfogását rossznak, sőt olykor bűnösnek tekintik. Magukat meg monopolhelyzetbe kívánják juttatni.

Felelősség: nem egyforma mértékben
Nem lenne ezzel semmi baj, ha eljutnánk odáig, hogy végre 1956 értelmezéseiről beszélünk. És hogy bizony: pluralizmus van! Ezt akartuk, ezt szerettük volna! Egy valóságos plurális demokráciáig azonban eddig, sajnos, nem sikerült eljutnunk. Azt már pontosan tudjuk, hogy mikor, melyik háztetőről, kik és milyen fegyverrel lőttek, tudjuk a történések kronológiáját és ezernyi nemzetközi összefüggését, tudjuk Kádárék felelősségét. Nagyon sok mindent tudunk, de szinte teljesen érzéketlenek vagyunk arra, hogy az akkori folyamatokat ténylegesen összekössük a mával, és - interpretáljunk. Illetve, hogy a mában érzékeljük a régi célokat és folyamatokat.
A mai folyamatoknak ugyanis nem az a lényegük, hogy (mint a baloldalon mondják) csak néhány tízezer ember van az utcán, és mit nekünk ez a szám a tízmillióhoz képest. Valóban: a tízmilliónál jóval kevesebb néhány tízezer, de akár néhány százezer is. De számmisztikával ez a kérdés nem válaszolható meg. Magyarországon ugyanis politikai identitások kialakulási folyamata zajlik, csak borzasztó erős fékekkel. A baloldal mindent megtesz, hogy lehetetlenítse a jobboldal demokratikus (a népre erősebben támaszkodó) identitásának kifejlődését, de a jobboldal se rest, ők meg a baloldal minden törekvését (a baloldal megújulását vagy a képviseleti típusú kormányzást) igyekeznek opponálni és nem demokratikusnak beállítani.
Mindketten tévednek, persze ahogyan Bibó mondaná: nem egyforma mértékben. De hogy tévednek, abban nincs kétségem. És talán ezért is van a szintén Bibótól unalomig idézett kölcsönös félelem.
Az a helyzet, kérem, hogy Önök kölcsönösen nem engedik egymás demokratikus identitásának megerősödését, sőt kialakulását sem. Majd pedig megbabonázva állnak, hogy táboraik és szavazóik félnek egymástól. Ez a mostani napok nagy-nagy tanulsága, vagy ha tetszik: hordaléka.

2006. október 21. Népszabadság

Mit gondolt Nagy Imre?

Hazája jövőjéért aggódó magyar embernek ma nem könnyű az elmúltakra gondolnia. A szorongás nem kedvez az elmélyülésnek. Pedig 1956-ról szólva az embernek minden tárgyilagosságára és történeti érzékére szüksége volna, hogy fölfogni, majd elmagyarázni legyen képes, mennyire más volt minden ötven esztendővel ezelőtt.
Mai értelmezési kereteink, történeti beszédmódjaink érthetetlenek volnának a forradalmárok számára, gondolom. Ez még nem volna baj, ha nem lenne igaz a fordítottja is: az egykori szereplők gondolatait kevesen értik, s kevesen törődnek vele, mit is gondoltak amazok egyáltalán, érthetően, vagy se.
Képzeljünk el olyan forradalomtörténetet, amelyben Robespierre és Saint-Just, Danton és Desmoulins alakja mögül hiányzik Montesquieu és Rousseau - vagy olyat, amely Széchenyi és Kossuth, Deák és Eötvös tetteit az egykorú európai szabadelvűség eszméi (amelyeket maguk is alakítottak) nélkül próbálná meg ábrázolni. De olyat aztán végképp nehéz elgondolni, amelynek írói Robespierre beszédeinek és Kossuth cikkeinek ismerete (vagy tekintetbe vétele) nélkül próbálnának eligazodni a forradalmi eseményekben.
Nagy Imre ugyan csak egyik fő alakja volt a forradalomnak, s értelmezése, önértelmezése természetesen csak az egyik irányzathoz - az övéhez - köti, de mégis ő volt a miniszterelnök, formailag a forradalmi Magyarország vezetője, aki az 1953. évi reformkurzus ("új szakasz") meghirdetése óta a megújulás jelképe volt, leváltása, a kommunista pártból való kizárása óta pedig nyilvánosan is egyfajta féllegális ellenzék jelképe. Nagy Imre kéziratlapok ezreit írta tele tanulmányokkal, följegyzésekkel, levelekkel, különben se túl bonyolult gondolatait ismételten, világosan, egyértelműen fejtette ki. Tudható volna, mit gondolt, de nem törődünk vele.

Miért nem?
Azért nem, mert 1956-hoz a viszonyunk kettős: egyrészt - elkerülhetetlenül és természetesen - a kevéssé hősi rendszerváltás mintájának, előképének tekintjük, hiszen a rendszerváltás legsajátabb történeti mítosza 1956 rehabilitálása, "helyreállítása" volt, ahogyan az 1988/89-ben megdőlt Kádár-rezsim sötét titka, elhallgatott origója szintén (habár ellenkező értelemben) 1956 volt. Másrészt 1989 eszméi szöges ellentétben álltak 1956 uralkodó eszméivel. A mostani rendszer, az új köztársaság távol áll a demokratikus szocializmus, a nép által ellenőrzött köztulajdon, a semlegesség (vagy el nem kötelezettség, katonai tömböktől való függetlenség), a nemzeti önállóság, a kelet-európai regionális szolidaritás politikai gondolataitól. Ehelyett ma a tőkés magántulajdonon alapuló szabad versenyes piacgazdaság, a nyugati orientáció (beleértve a katonai elkötelezettséget a NATO-ban), a számos nemzetállami funkciót ha nem is föladó, de fölfüggesztő összeurópai föderalizmus a meghatározó, ha nem is túl népszerű.
Az 1956. november 4-i szovjet megszállás ténye miatt nem tudhatjuk, a forradalom milyen irányt vett volna, csak azt, hogy a megszállókon és ügynökeiken kívül egyedül talpon maradt szervezet - a munkástanácsok hálózata - merre vitte volna tovább; a többi szereplőt, elsősorban a demokratikus pártokat, elhallgattatták.
Így csak az marad hátra, hogy csupán Nagy Imre '56-ját vegyük szemügyre, amely pusztán az egyik - ha viszonylag a legfontosabb is - a jelentős értelmezési variánsok közül, ám nem takarhatja el a többit. A rengeteg fölszínre került napló, emlékezés tanúsága szerint a közös elem ezek között a diktatúra utálata és a nemzeti függetlenség vágya volt. Ebben Nagy Imre se különbözik legtöbb kortársától. Ám ne feledjük, hogy ma a bestsellerlistákat Moldova György apologetikus Kádár-könyve vezeti, a magukat ma is '56-tal azonosítók pedig a szent koronás-angyalos címert és az árpádsávos lobogót kedvelik, a Kossuth-címert sehol se látom, Bibó Istvánra pedig úgyszólván mindenki csak egy bután megcsonkított mondatával emlékezik. A kor ellenáll annak, hogy Nagy Imrét megértsük.
Nagy Imre számára 1956 fejezet volt a szocializmus történetében. Ő a forradalmat a nemzetközi munkásmozgalom vereségei, kudarcai és kilátásai felől nézte. Egész életét a kommunista pártban töltötte emigránsként, illegális funkcionáriusként, apparátusi emberként, politikai vezetőként, kitaszítottként, majd botcsinálta lázadóként. Nagy Imre a saját rendszerével szemben legellenségesebb pillanataiban - a romániai, snagovi számkivetettségben vagy internáltságban - is "kompromisszumnak" nevezte (a proletárdiktatúra tiszta esetének kontrasztjaként) a korlátozott többpártrendszer, az 1945 és 1948 között működött koalíciós kormányzás visszaállítását. Amire ő elsősorban gondolt, az a párton belüli demokrácia megteremtése volt. Mivel "szocialista rendszerben" gondolkodott - elvetette a "szocialista vívmányok" mindenfajta föladását, elsősorban a köztulajdonét a döntő szektorokban -, eszébe se jutott, hogy kétségbe vonja a (kommunista) munkásmozgalom hegemóniáját, bár szűkebb politikai értelemben szükségesnek tartotta a kommunista párt külső ellenőrzését, végső soron akár polgári demokratikus pártok által.
Nagy Imre gondolatainak vizsgálatakor három elemet kell kurtán jellemeznünk: 1. azt, hogy mit tartott ő marxizmus-leninizmusnak, 2. mitől félt és 3. mit remélt. (A három elem szorosan összefügg.)
Marxizmus-leninizmusnak (bolsevik kortársainak többségéhez hasonlóan) a II. és III. Internacionálé pozitivista-determinista alaptanát tartotta, amely a tőkés termelőerők fejlettsége és a termelési viszonyok ésszerűtlensége közötti ellentétben látta a szocialista fordulat elkerülhetetlenségének okát, a fordulat beindításához szükséges szubjektív-aktív elemet pedig a hivatásos forradalmárokból álló élcsapat-párt tudatos-célirányos tevékenységében. A forradalmi fordulat pillanatán túl azonban szükségtelennek, mi több, károsnak tartotta a merev pártdiktatúra fönntartását, amelynek meghosszabbodását - a többi kommunistával összhangban - annak tudta be, hogy a forradalom világtól elszigetelt őshazájának elmaradott viszonyai között a fölhalmozás és iparosítás kezdeti időszaka egy időre talán elkerülhetetlenné tette a modernizációs zsarnokságot, de nem örökre és nem a sztálini mértékben. Azt, hogy a hivatalos "marxizmus" forradalmi elméletből konzervatív legitimációs ideológiává változott, nem észlelte, csak a szokásos párton belüli zsargonnal ("betűrágás", "szektásság", "dogmatizmus", "brosúrák", "személyi kultusz") próbálta jelezni bizonytalan rossz érzéseit.
Nem kételkedett benne, hogy az iparosítás (amely papíron "proletár" többséget hozott létre), a köztulajdon (állami tulajdon), a tervezés (a piaci elsajátítás és elosztás megszüntetése) elégséges a "szocializmus" meghatározásához - annak ellenére, hogy megmaradt az árutermelés, a bérmunka, a pénz, a munkamegosztás, a hierarchia, az egyenlőtlenség (ezen belül a fizikai és szellemi munka, a város és a falu közötti különbség), a patriarkális család, a zárt nemzetállam, a bürokratikus uralom és a többi. Azok a kommunisták, akik a szocializmus e hiányos változatával beérték, de a belőle következő terrorral elégedetlenek voltak, csak a polgári szabadságjogok irányában kereshették a kiutat. Szólásszabadság, sajtószabadság, szabad vita, jogállam, némi korlátozott politikai pluralizmus: ha evvel kiegészítik a sztálini szocializmust, fölhagynak az egyoldalú fölhalmozással, növelik a fogyasztási javak kínálatát, megszüntetik a rendőrállami terrort, a politikai elnyomást, a spiclirendszert, szüntelen mozgósítást, "lelkesítést", kikényszerített áldozatvállalást, akkor meg lehet menteni a "szocializmust".
De miért kellett volna megmenteni a rendszert? És mitől kellett volna megvédeni? Nagy Imre két dologtól félt, azaz kétféle restaurációtól. Először is attól, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának a terrorral szakító irányvonala megbukik: tehát félt a sztálinista restaurációtól. Másodszor attól, hogy ha a már bomladozó helyzetben kísérlik meg a sztálinista restaurációt, az egész rendszer mint olyan dől össze, és bekövetkezik a piaci kapitalizmus - magyarországi körülmények között esetleg horthysta-ellenforradalmi vonásokkal rontott - restaurációja. Ezekben a félelmeiben a forradalom teljes tábora osztozott. A magyar írók úgyszólván egy emberként jelentették ki, főleg az Irodalmi Újság két októberi, forradalmi számában, hogy gyárat, bányát, bankot, földet "vissza nem adunk", hogy nincs visszatérés a Horthy-rendszerhez; még a nem kommunista vagy szocialista írók is úgy foglaltak állást, hogy az 1945 utáni - igen! - "forradalmi" vívmányok megmaradnak. Az ellenforradalmi perspektívától olyan ember óvott, mint a házi őrizetből frissen kiengedett Kéthly Anna, a szociáldemokrácia új vezére, aki egyértelművé tette, hogy marxista volt és maradt. Nagy Imre politikáját a kettős restaurációtól való félelem irányította; egészen hősi haláláig úgy vélte, hogy a Kádár-kormány nem más, mint a sztálinista-rákosista restauráció szerve (ami nem volt), s ezért nem tarthatja magát.
Abban, amit remélt, Nagy Imre viszont túllépte a kései Komintern hivatalos álmarxista ideológiájának kereteit: snagovi följegyzéseiből világos, hogy - már a számkivetettség és fogság távlatából - fölsejlett előtte a munkástanácsok jelentősége, amelyek azon a döntő helyen teremtik meg a proletariátus hatalmát, ahol kizsákmányolják őket. S itt Nagy Imre visszatér a marxi fölfedezés lényegéhez (amelyet egyébként már a fiziokraták óta sokan megsejtettek): az értéktöbblet nem a forgalomban, hanem a termelésben keletkezik. (Ezért se döntheti meg önmagában a kapitalizmust a piac megszüntetése, és ezért nem lehetett szocializmus a "létező szocializmus", de hát erre - tradíciói következtében - Nagy Imre és nemzedéke nem jöhetett rá: máig "a piac" és "a terv" ellentétében fogják föl sokan - és tévesen - "kapitalizmus" és "szocializmus" különbségét, holott a tervezés a keynesi-schumpeteri "jóléti államokban" se szüntette meg a kapitalizmust, állami holdingok, "progresszív" túladóztatás, magas szociális költségek ellenére se.)
Ezért hát ott van szükség a munkásosztály hatalmára, ahol az értéktöbblet keletkezik, s ennek előállítására, kisajátítására és elosztására, a munka irányának meghatározására a termelőegységekben van mód, itt kell hát hatalom, nem annyira területi egységekben. (Ezért a baloldali szociáldemokrácia - USPD, ausztromarxisták, Világosság-csoport - elképzelése a munkástanácsok közvetlen demokráciájának és a pluralista képviseleti kormányzatnak mint "két kamarának" az együttéléséről logikailag nem abszurd ötlet, ha nem tévesztjük össze a korporatív-delegált második kamara fasisztoid ötletével.)
Nagy Imre másik nagy reménysége a nemzeti függetlenséggel volt kapcsolatos. Ugyancsak snagovi jegyzeteiben keményen bírálja a Rákosi-klikk nacionalista politikáját (amelyben a zsidó eredetű vezetők túlkompenzálását is meglátja, joggal), amelyet komikus módon ma is folytatunk; a bős-nagymarosi erőmű tervét, többek között "nemzeti" érvek alapján nem más, mint Gerő Ernő utasította el (tárgyilag szintén helyesen egyébként); a Horthy-érában a főtárgyalásán tüzes irredenta beszédet mondott Rákosi Mátyás (kormányon) ismételten fölvetette a határokon túli magyar kisebbségek kérdését, úgy, ahogyan azt a Kádár-vezetés sohase merte volna. Nagy Imre azt is fölvetette, hogy ez összefügg a szovjetek előtt hétrét görnyedő szervilizmussal. (Ez folytatódott: Kádár nacionalista belső ellenzéke az ismert védhatalmi logika szerint a Szovjetunióval összefogva akart előnyöket kicsikarni a mozgolódó-morgolódó kisantant utódállamoktól a magyarság javára.)
Nagy Imre abban bízott, hogy a kelet-európai összefogás keretében megvalósított nemzeti függetlenség komoly védelmet nyújt a sztálini zsarnoksággal szemben, amely kompromittálja és végső soron tönkreteszi a magyarországi szocializmust.
Nagy Imre a hagyományos progresszió által meghatározott plebejus identitást, a kelet-európai ("dunai") jelleg megtartását és a munkásosztály hegemóniáját tartotta biztosítéknak arra, hogy a magyar nemzeti sajátosságokkal fölruházott demokratikus szocializmus hazánkban megszilárduljon a nagyhatalmi nyomás ellenére. Azt már tudta, hogy a kizsákmányolás, elnyomás, kirekesztés, egyenlőtlenség megszüntetésére hivatott társadalmi rendszert a nép ellenében elképzelni is abszurd.
Ezek a roppantul szerény gondolatok - Nagy Imre nem volt eredeti teoretikus, ahogyan nem volt nagy politikus se, csak nagy ember - azért állhattak össze személyesen vértanúságot, személyfölöttien pedig világtörténelmet jelentő összefüggéssé, mert Nagy Imre - és Mindszenty kivételével úgyszólván mindenki a forradalmi napokban - azt hitte, hogy a két restaurációnak csak a demokratikusan megreformált kommunista párt hegemóniája köré csoportosuló plurális baloldal tudja útját állni. Ezért a saját "vonala" mellett a mártíromságig kiállni: a történelemből levezetett következtetésnek tetszett.
Ebben Nagy Imre, Bibó, Hungaricus, Gimes és az emigrációban szabadon elmélkedő menekültek egyetértettek; csak a hagyományos baloldalon kívüli, csak önmagukban bízó munkástanácsok vélték ezt másképp már a szovjet megszállás után. A titói Jugoszlávia viselkedése azonban hatalmas csapást mért Nagy Imre reményeire: a forradalom bukása, pontosabban: legyőzetése után nem látott más alternatívát, mint a restaurációt, majd a rendszer pusztulását. Ha nem is akkurátus pontossággal, de félelmei valóra váltak.
Nagy Imre minden erőfeszítése ellenére nem látott ki a kommunista pártból: amikor a forradalmi vezetőség a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült, nem vitt magával egyetlen nem kommunistát se. A nem kommunista szövetségeseket sorsukra hagyták, egyetlen röpke aggodalmas gondolat nélkül. Ők nem tartoztak a kommunisták szemében a világtörténelem szubsztanciájához. Ennyiben Nagy Imre a lezárt, soha föl nem újítható, soha föl nem újítandó régmúlthoz tartozik. Életét adta a forradalomért, igazolást azonban attól a nemzettől s attól a nemzetközi munkásosztálytól várt, amely ebben a formában csak a bolsevik régi gárda képzeletében létezett.
Ennek a fantáziának a rekonstruálása pedig ma nem könnyebb, mint megfejtenünk: miként vélekedtek a társadalomról és az emberi állapotról a hettita királyok.

2006. október 21. (Népszabadság)

Forró október, hideg világ

"Az államok hidegvérű szörnyetegek" - mondta valamikor De Gaulle francia tábornok-elnök, aki maga is a nagy politikai dzsungel ragadozói közé tartozott.
Október 23-a és a következő egyszerre tragikus és felemelő napok világpolitikai hátterével foglalkozva ez az egyetlen megállapítás, amit nem kell módosítanunk. Eddig általában a "szuezi párhuzam" volt előtérben. Az a nézet, hogy a magyar forradalommal szinte párhuzamosan húzódó szuezi háború foglalkoztatta a vezető nagyhatalmak figyelmét, és ez döntötte el a forradalom sorsát. Holott valójában a szuezi háború a térség két klasszikus gyarmatosító hatalma, Nagy-Britannia és Franciaország, valamint az állami lét fennmaradásáért küzdő Izrael közös kalandja volt, amelyet az Egyesült Államok és a Szovjetunió - persze gyökeresen eltérő okokból és eltérő hátsó gondolatokkal - egyaránt elleneztek.
Az ideiglenes Moszkva-Washington érdekszövetség nyilván hozzájárult ahhoz, hogy egy hónappal a lengyel munkások poznani felkelése után az Amerikai Nemzetbiztonsági Tanács már 1956. júliusi, 5608. számú titkos határozatban megállapította, hogy "rövid távon nincs esély a csatlós államok függetlenségének helyreállítására". Azután október 26-án Eisenhower elnök (egyébként kevesebb mint két héttel a számára döntő elnökválasztás előtt) arra intette a vezérkari főnököt, hogy a magyarországi válságban "a legnagyobb körültekintéssel és figyelemmel" járjanak el. Másnap, 27-én Dulles külügyminiszter kijelentette: "Nem tekintjük ezeket a nemzeteket potenciális katonai szövetségeseinknek." Charles Bohlen moszkvai nagykövetet még külön utasították arra, hogy október 29-én "személyesen informálja" a szovjet vezetést erről a fontos amerikai állásfoglalásról.
Magyarán: 72 órával október 23. után minden érdekelt politikai vezetőnek számolnia kellett azzal, hogy az Egyesült Államok a gyakorlatban elfogadta a jaltai egyezmény sztálini értelmezését. Jalta hiába szólt a kelet-európai szabad választásokról - és így értelemszerűen a parlamenti demokráciáról -, Sztálin úgy vélte, hogy "ahol a katonák állnak, ott van a társadalmi rendszerek határa". A New York Times néhány nappal az 50. évforduló előtt részleteket közölt abból a feljegyzésből, amely 1956. november 9-én, öt nappal a forradalmat elpusztító szovjet invázió után lezajlott Eisenhower-Dulles párbeszédről készült. E szerint Eisenhower azt mondta, "kényelmetlenül érzi magát", mert "éveken keresztül tüzeltük a magyarokat, és most, amikor bajban vannak, hátat fordítunk nekik". Dulles nem érezte magát kényelmetlenül, mert a memorandum szerint kurtán csak annyit válaszolt: "Sohasem kedveltük az erőszakos lázongásokat."
Ennyit az Egyesült Államokról.
Ami a szuezi kaland három résztvevőjét illeti, azok - dacolva Moszkva és Washington érezhető rosszallásával - természetesen a támadás időzítésénél figyelembe vették előbb a lengyelországi, majd a magyar októberi eseményeket. A támadás ütemtervét eldöntő értekezletet a franciaországi Sévres városában október 22-ére hívták össze. Abban a hitben, hogy a lengyel krízis lesz az időzítés bázisa. A tanácskozás közben, 23-án a lengyel válság már Gomulka és Hruscsov megállapodásával megoldódott, és a hármak figyelmét ekkor már a magyar forradalmi robbanás kötötte le. Ennek ismeretében döntöttek úgy október 24-én, Sévres utolsó napján, hogy előre hozzák a támadást. Eredetileg az volt a terv, hogy megvárják a november 6-i elnökválasztást, és azután támadnak. A magyar forradalom láttán azonban vállalták az élesebb konfrontációt Washingtonnal, és október 29-ére tették az izraeli hadsereg rohamának kezdetét, a Szuezi-csatorna elleni közvetlen francia támadás időpontjául pedig október 30-át jelölték meg. Tehát: közvetlenül "belenyúltak" az amerikai választási kampány finisébe.
A párhuzam egyértelmű. Mégis, ahogy megnyílnak Moszkvában a dokumentumokat őrző dossziék, egyre világosabb, hogy mindennek csak másodlagos szerepe volt. Az események formálásában első vonalban Moszkva, Varsó, Belgrád és Peking, a második vonalban pedig Románia magatartása játszott szerepet.
Az a döntés, hogy akár fegyveres erővel is meg kell akadályozni a csatlós államok "kitörését" a varsói paktumból, közvetlenül kapcsolódik az 1956. június 28-án kirobbant poznani munkásfelkeléshez. Több mint százezer ember vonult utcára a lengyel városban, és a hadsereg tízezer katonát, gépesített osztagokat és könnyűbombázókat is kénytelen volt bevetni a felkelés letörésére. Aligha véletlen, hogy a szovjet vezérkarral már 1956 júliusában (érdekes módon csaknem egy időben az Amerikai Nemzetbiztonsági Tanács döntésével) kidolgoztattak egy "Hullám" fedőnevű inváziós tervet egy magyar felkelés leverésére.
llyen tervnek nemcsak magyar, hanem lengyel vonatkozásban is léteznie kellett, hiszen október 19-én a szovjet hadoszlopok megindultak Varsó ellen, és csak akkor álltak meg, amikor létrejött a Gomulka-Hruscsov-kompromisszum. Ez azért születhetett meg, mert Gomulkának meggyőződése volt, hogy Lengyelország stratégiai helyzetében "nemzeti érdek" a szovjet megszállás fenntartása. Ez pedig kielégítette Hruscsovot. A kompromisszum végül megszabta Gomulka és a hivatalos Lengyelország magatartását a forradalom folyamán. (Azzal a figyelemre méltó különbséggel, hogy Gomulka, aki kitűnő taktikus volt, mindvégig hangoztatta, hogy Magyarországról ki lehetne vonni a szovjet csapatokat, hiszen 1955-ben Ausztria semleges országgá vált.
Ezeknél a "kishatalmi" manővereknél minőségileg fontosabb volt India hatása a szovjet magatartásra. Mao két küldötte, Liu Sao-csi és Teng Hsziao-ping már október 23-a óta Moszkvában tartózkodott, és küldetésük eredetileg 30-áig tartott volna. (Liu a Moszkvával szemben toleránsabb kínai pártfrakciót képviselte, míg Teng a máig tartó kínai reformkurzus elindítója lett.)
Fél évszázaddal később visszatekintve reálisnak tűnik az a feltételezés, hogy részben az előbb rejtett, majd utóbb kirobbanó szovjet-kínai ellentétek, részben pedig a szovjet és a kínai pártban le nem zárt frakcióharc eredményezte a hivatalos Moszkva drámai magatartás-változásait október 30. és 31. között. (Moszkvában Hruscsov könyökénél még ott ült Malenkov és Molotov, Kínában pedig egyelőre Mao köpenye alatt folytatódott a szovjet modell híveinek és a Teng típusú pragmatikus reformereknek a pozícióharca.
Feltűnő, hogy az első lépést mindig a kínaiak tették meg, Október 28-án Peking szovjetellenes éllel fogalmazott nyilatkozatot adott ki, felsorolva a téves szovjet lépéseket "...az 1948-49-es jugoszláv helyzet kezelésében, napjainkban pedig a lengyel és magyar eseményekben". Október 30-án Moszkva "bűnbánó" nyilatkozattal mintegy válaszolt Pekingnek, megígérvén, hogy ezentúl egyenlőségi alapon tárgyalnak a szovjet befolyási zóna minden országával. Mi több, lehetségesnek vélték a szovjet katonai jelenlét felülvizsgálását az egész régióban.
30-án éjszaka (a Moszkva és Peking közötti ötórás különbség miatt az időpont nem állapítható meg teljes bizonyossággal) Liu és Teng utasítást kaptak, hogy egy nappal hosszabbítsák meg moszkvai missziójukat. Ehhez párosult egy új pekingi nyilatkozat arról, hogy a téves szovjet lépések sorából ki kell hagyni az "és magyar" kifejezést. Moszkva ismét reagált: október 31-én a párt elnökségi ülésén Hruscsov bejelentette: "A szovjet csapatokat nem vonjuk ki Magyarországról, és aktívan fellépünk a rend helyreállítása érdekében".
Így újra elővették a poznani lázadás után készített Hullám eredeti inváziós tervet, amely átdolgozott változatában a "Forgószél" fedőnevet kapta.
A jövő szempontjából ez a kínai akció-szovjet reakció kapcsolat tűnik igazán figyelemre méltónak. Mintha Kína egyszer és mindenkorra Moszkva tudomására akarta volna hozni ma is mind látványosabban megnyilvánuló világhatalmi igényét. Az október 29-i Bohlen-megbízatás és a két nappal későbbi kínai fordulat azt jelentette, hogy Moszkva megkapta a nagyhatalmi jóváhagyást a "Forgószél" végrehajtásához.
Az időzítés azonban még hátravolt. Ebben a viszonylatban eddig az érdeklődés a jugoszláv igen megszerzésének történetére koncentrálódott. Jóformán semmi figyelmet nem kapott, hogy mielőtt Belgrádba ment volna, Hruscsov Breszt városában találkozott Gomulkával, aki formailag fenntartotta "különvéleményét" a magyarországi katonai invázióval kapcsolatban, de a döntést tudomásul vette. (Sőt, november 4-e után a lengyelek is a magyar ügyben összehívandó rendkívüli ENSZ-közgyűlés ellen voksoltak.) Breszt után Hruscsov - oldalán Malenkovval - először Bukarestbe, majd Szófiába utazott. Mindkét fővárosban könnyű dolga volt: a románok még azt is felajánlották, hogy részt vesznek csapataikkal a Magyarország elleni intervencióban, de Hruscsov ezt elhárította. (Utóbb Gheorgiu Dej és társai készsége nyilván szerepet játszott abban, hogy Nagy Imrét és társait Romániába deportálták. A román diplomácia egyébként erre hivatkozva érte el később a szovjet csapatok kivonását az országból, ami utat nyitott Ceaucescu posztsztálinista belső terrorral párosított különutas nemzetközi politikájának.)
Így felfegyverkezve jelent meg november 2-án délután Brioni szigetén Hruscsov és Malenkov. Nem találtak komoly ellenállásra. Tito számára a Varsói Szerződésből való kilépés, sőt a semlegesség meghirdetése is elfogadható lett volna. A november 2-án reggel bejelentett döntés a többpárti koalícióról már elfogadhatatlan volt az egypárti nemzeti kommunista rezsim abszolút ura számára.
Gomulka tehát már november 1-jén, Tito pedig legkésőbb 2-án megtudta, hogy lesz szovjet invázió, és hogy Moszkvában új kormány szerveződik. Nagy Imre és kormánya viszont nem tudott arról, hogy Bresztben Gomulka tudomásul vette a szovjet invázióról szóló döntést. (Jellegzetes epizód: november 2-án a lengyel külügyminisztérium beleegyezett a Nagy Imre-kormány kérésébe, hogy Varsóban tartsák a magyar-szovjet katonai megbeszéléseket).
Ami Titót illeti, Nagy Imre és társai a Brioniban kötött paktum ismerete nélkül fogadták el a Belgrád által felajánlott menedékjogot. A menedék azonban tudatosan épített csapda is volt. November 11-én Hruscsov azt mondta Micsunovicsnak, Tito moszkvai nagykövetének, hogy a Nagy Imre-csoport nem maradhat Magyarországon, és "a románok megígérték, hogy segítenek". A nagykövet jelentése órák múlva Belgrádban volt. Ez megmagyarázza azt a rendkívüli könnyedséget, amellyel Nagy Imrét és társait "elrabolták" (vagy inkább kiadták?) a szovjeteknek, hogy azután romániai száműzetésbe hurcolják őket. Ez a szovjet-kínai viszony hullámzása által befolyásolt, Belgrádot, Varsót és Bukarestet magában foglaló ötszög alkotta a forradalom dicsőségének és bukásának igazi nemzetközi hátterét.
A szuezi akció - eltekintve a kezdeti időpont megválasztásától - valójában nem kötődött sem a régió fejleményeihez, sem a forradalomhoz. Egy nappal a szovjet invázió után brit és francia csapatok még partra szálltak Egyiptomban és elfoglalták Port Szaidot. Másnap Eisenhowert másodszor is elnökké választották, harmadnap a franciák és az angolok tűzszünet kihirdetésére kényszerültek a Szuezi-csatorna térségében, és az ENSZ-közgyűlésben Moszkva és Washington együtt szavazott Szuez ügyében. Közben Budapesten és az országon végigsöpört a huszonharmadika óta gerjesztett Forgószél.
Október forró volt, a világ hideg maradt.

2006. október 21. (Népszabadság)

Andropov és mások

(...) A forradalom történetének és Kádár szerepének legjobb orosz ismerői, így többek között Vlagyimir Krjucskov, az egykori nagykövetségi titkár és későbbi KGB-elnök, valamint Valerij Muszatov, a szovjet vezetés Magyarország-szakértője, később budapesti orosz nagykövet, Budapesten is és Moszkvában is megerősítették nekem, hogy Andropov nagyon fontos szerepet játszott Kádárnak a szovjet bábkormány élére történt kiválasztásában.
Andropov 1954-1957-ig volt budapesti nagykövet; Krjucskov egyébként ezen egész idő alatt, csaknem négy évig, vele egy időben ugyancsak a budapesti nagykövetségen dolgozott. Andropov egyre bizalmatlanabbá vált Nagy Imrével szemben. A nagykövet Mikojannal ellentétben mindent Kádárra tett, és a Nagy Imre-kormány megtévesztésében is főszerepet játszott. Georgij Arbatov - Brezsnyev tanácsadója és Andropov munkatársa - szerint azok a táviratok, amelyeket Andropov 1956 őszén Moszkvába küldött, szokatlanul nyíltak, sőt szokatlanul éles hangúak voltak. "Talán ezek a jelentések mentették meg politikai karrierjét a magyarországi bevonulás után, amikor, saját szavaival élve, minden hazaküldött jelentést mikroszkopikus alapossággal vizsgáltak ... Andropov a Sztálin-korszakban felnőtt, akkoriban 42 éves vidéki pártfunkcionárius volt, akinek még nem volt nemzetközi tapasztalata, és akit teljességgel az ideológiai dogmák szellemében képeztek ki. Mindig az volt a benyomásom, hogy Andropov intellektuális fejlődésének sajátosságai és azok a történelmi események, amelyeknek középpontjában állt, őbenne kialakították azt, amit később az ő ťmagyarszindrómájánakŤ neveztek. Ezt úgy definiálták, mint a szocialista országok belpolitikai nehézségeivel szemben megmutatkozó rendkívül gyanakvó hozzáállást."
Ugyanakkor Andropov sok más szovjet politikusnál előrelátóbb volt, ezért támogatta Kádárt "oly messzemenően, amennyire csak lehetséges ". Arbatov szerint sok politikus volt Moszkvában, aki nem értette Andropov ajánlását, és aki Kádárt a Rákosi alatt moszkvai egyetértéssel történt bebörtönzése miatt minden valószínűség szerint megbízhatatlan szövetségesnek tartotta. "De Andropovnak mégis sikerült Moszkvát meggyőznie arról, hogy Kádár legyen a párt vezetője. Kádár hatalomátvétele segített kihozni Magyarországot a mély válságból, és bizonyos mértékig meggyógyítani a társadalmat", fejezi be eszmefuttatásait Arbatov. Ő, Krjucskov és a Budapesten szolgálatot teljesítő fiatal diplomaták csodálták Andropov bátorságát, szívósságát és az 1956 tűzharcai közepette mutatott önuralmát.
A legtöbb megfigyelő és kortárs tanú joggal hangsúlyozza, hogy Magyarországon a forradalom alatt, eltekintve a Köztársaság téren történtektől, kevés alkalommal került sor önbíráskodásra. Mégsem szabad figyelmen kívül hagyni az ottani vérengzés és egyes szélsőségeknek a szovjet, kínai és jugoszláv diplomatákra és megfigyelőkre gyakorolt hatását. Csak így érthető meg a kínai és jugoszláv magatartásban az a fordulat, amely a budapesti képviseleteik beszámolói alapján bekövetkezett. Krjucskov, aki folyékonyan tudott magyarul, még ma, ötven év múltán is jól emlékezett - a szerzővel folytatott beszélgetése során - a "rettenetes eseményekre ". Arbatov szerint Andropov magatartását is személyes és mély érzelmi benyomások határozták meg, állítólag ő maga is többször veszélyben volt. Kellő időben tanúsított keménység, utána rugalmasság: magyarországi tapasztalatai alapján ezek jellemezték Andropov magatartását. Nem közismert tény, hogy Andropov és Krjucskov nemcsak kulcsszerepet játszottak Magyarországon, hanem az 56-os trauma mindkét politikusra, akik később a KGB elnökei is lettek, évekre, sőt talán évtizedekre is meghatározó benyomást gyakorolt. Oleg Gorgyevszkij, kiugrott londoni szovjet főrezidens szerint Andropov a KGB felderítési osztálya előtt tartott szűzbeszédében kijelentette, hogy "csak rugalmasság révén kerülhetjük el 1956 megismétlődését". Alekszej Adzsubej, Hruscsov veje ezt írta a fordulat után: "A magyar forradalom Andropov Kelet-Európa-felfogását brutálisan megváltoztatta." (...)
(Részlet Paul Lendvai magyarul most megjelent könyvének A háttérből irányítók és a Kádár-rejtély című fejezetéből.)

2006. október 21. (Népszabadság)

Az ötvenes évek hétköznapjai

Csík Rózsa és Pál 1956. október 23-án vonatra ült. Nagy tervekkel indultak Budapestre vásárolni. A kisvárosi tanárházaspárral ugyanis "csoda" történt: nyertek a békekölcsönön. Nem is keveset, kettőjük egész éves keresetét, húszezer forintot. A békekölcsön volt az ötvenes évek lottója, azzal a nem csekély különbséggel, hogy ennek jegyzése kötelező volt, összege pedig átlagosan - mint Pető Iván és Szakács Sándor a magyar gazdaság háború utáni négy évtizedét elemző könyvéből kiderül - elvitte a keresetek 4,5 százalékát.
A fiatal pár szobabútort akart venni nemrég kapott másfél szobás szolgálati lakásába. Ez nagy szó volt, hiszen akkoriban azt is kevesen mondhatták el magukról, hogy valamennyire is berendezett lakással kezdték volna önálló életüket. Koza Jánosné például, aki 18 évesen ment férjhez Érsekvadkertre - szokásosan - egy ágyat és egy szekrényt kapott nászajándékba. A szobaberendezés négy évvel később, 1956-ban még mindig csak egy kisággyal bővült, az 1953-ban született Mari "lakhelyével". Az akkor 14 éves Antal László pedig arra emlékszik, hogy náluk a szobabútorok meg a könyvek egyre fogytak. Nagyszülei - akiknél lakott - a könyvelőként nyugdíjazott családfő sovány járadékát a szebb napokból maradt értéktárgyak eladogatásával próbálták megtoldani.
A kétségbeesett igyekezet a polgári jólét romjainak aprópénzre váltására az akkori újsághirdetésekből is kiviláglik - Gáti István "Hozott szalonnából" című, decemberben megjelenő könyvében gyűjtötte össze ezeket. Mai szemmel meglepő tárgyakra próbáltak vevőt találni: alig használt karnisokra, abroszokra, függönyökre. A sokágú kristály- és bronzcsillároknak is egyre kevésbé jutott hely a mind szűkebbé váló lakásokban. Míg az ország lakosainak a száma - részben a nagyon szigorú abortusztilalomnak betudhatóan - 1951 és 1953 között 7,1 százalékkal nőtt, addig az új lakásoké mindösszesen 3,9 százalékkal. 1954-ben másfélszer annyian laktak társ- és albérletben, mint 1949-ben. Az Antal családnál is a bérleti díj volt a fix jövedelemkiegészítés: a felcseperedő fiú osztotta meg szobáját a mindenkori albérlővel.
A Békésből és Zalából, szegényparaszti családból elszármazott Varga házaspár, János és Nusi - ketten a több százezer emberből, akik az ötvenes évek elején mentek faluról városba - éppenséggel 1955-ben lett boldog háztulajdonos a főváros egyik külső kerületének frissen parcellázott részén. Nemhogy vezetékes víz, villany sem volt még az utcában, gázról nem is beszélve. A teljes szobaberendezés két ágyból állott, holott a két gyerek már az albérletben megszületett. Nyolc forintba került a telek négyszögöle, a megkívánt "saját erő" 12 ezer forint volt, ehhez kaphattak 38 ezer forint OTP-kölcsönt, húsz évre kétszázalékos kamatra, miközben a betétekre - emlékeik szerint - öt százalék volt a kamat. Az építkezéshez a termelőszövetkezet adott fuvart, csak a benzinköltséget kellett állni, és egy kőművest, akinek fizetségül Vargáné - ő dolgozott a tsz-ben - munkaegységét írták jóvá. Varga János fizetése akkor a ládagyárban, műszakpótlékkal együtt 1100 forintot tett ki.
Éppen ennyiből próbált megélni - igaz, még 1953-ban - Szedő Béla háromtagú családja is. Az asszonyt abban az évben tették ki az állásából, a Kultúra Külkereskedelmi Vállalattól, és csak azért nem lett közveszélyes munkakerülő, mert a nőknél elismerték a "háztartásbeli" státust. Az elbocsátás oka, hogy minisztériumban dolgozó férje nem engedélyezte a főnök külföldi útját.
Sokra azért az alig több mint ezer forint jövedelemből nem tellett. Így a kérdésre, hogy mit ebédelt, sokszor csak fantáziált, mondjuk egy kis rakott krumplit, persze hús nélkül. Antaléknál a reggeli és a vacsora lángos vagy fokhagymás pirítós volt, délben paprikás krumpli, persze itt is húsnemű nélkül, a hét végi csirkét élve vették a piacon, miként a karácsonyi halat is. Ő déligyümölccsel és csokoládéval először a forradalom után érkezett segélycsomagokban találkozott. Vargáék bérbe hizlaltak disznót - míg nem volt saját házuk -, évente egy család egynek a vágására kapott engedélyt, ebből volt zsír, és - amíg tartott - hús és kolbász is.
Kozáéknál többnyire bablevest, krumplilevest ettek, szerda és péntek pedig tésztanap volt. Csirkét akkor rántottak, ha maradt a beszolgáltatásból, mert a tojástól a baromfin keresztül, a tejig mindennek a mennyiségét meghatározták. "A búzát már a gépnél leírták" - jegyzi meg szárazon. Ha valaki adós maradt, nyomban jöttek a végrehajtók, és mindent lesöpörtek a padlásról. Ekkoriban az öt hold alatt gazdálkodók - a Pető-Szakács mű adatai alapján - havi 36 forintból éltek, és ha volt munkajövedelmük, akkor 400 forintból. Kozáné emlékeiben már összemosódnak az évek. Idővel azért valamivel könnyebb lett - mondja -, különösen, amikor elkezdtek dohányt termeszteni, ezért külön kaptak pénzt.
Ez bizonyára az 1953-as júniusi párthatározat után lehetett, amikor csökkentették a beszolgáltatási kötelezettségeket, elengedték az adóhátralékok felét. Nagy Imre ekkor lett miniszterelnök. Az 1953-as fordulat szinte egyik napról a másikra látványos életszínvonal-javulást hozott, a következő két évben 20 százalékkal nőttek a reálbérek, míg az azt megelőző három évben összesen alig hat százalékkal. Nyitrai Ferencné, a KSH volt elnökének összesítése szerint 1950-1955 között a napi átlagos kalóriafogyasztás 2840-ről 3122-re nőtt. A fordulat megmutatkozott abban is, hogy 1955-ben kiállítást rendeztek az új ruházati termékekből, és felmérték a vásárlók véleményét. 1956-ban pedig már arra is buzdították a nagykereskedelmi vállalatokat, hogy egyeztessenek a fogyasztói igényekről a kiskereskedelmi cégekkel - derül ki Valluch Tibor a "Lódentől a miniszoknyáig" című könyvéből. Az ötvenes években a jólöltözöttség polgári csökevénynek, a szocialista rendszerrel összeegyeztethetetlennek számított. Ezt tükrözte a ruhaboltok kínálata is, az árakról nem is beszélve. Egy 1955-ben készült belkereskedelmi felmérés szerint egy férfinak két és fél évente tellett új öltönyre, egy nőnek négyévente új kiskosztümre, télikabátra pedig tízévente futotta. Vargáék otthon is a munkaruhájukat hordták, de volt egy-egy kimenőruhájuk, amit boltban vásároltak, ugyanúgy, mint az első generációs értelmiségi Nyitrai Ferencné, aki nem emlékszik arra, hogy akkoriban gyakori lett volna a ruhavarratás. Pedig "kispolgároknál" igencsak szokásban maradt.
Szedőné - akinek akkoriban már jobban ment, mert "feketén" ügynökösködött egy szitanyomó kisiparosnak, esténként pedig pomponokat gyártott a Népművészeti Vállalatnak - mindvégig csináltatott ruhákban járt. Az általános viselet szoknya-blúz volt, de ő még azzal is kihívta maga ellen a sorsot, hogy egyberuhát hordott, hozzávaló pelerinnel. '56 előtt kapott egyszer egy IKA csomagot - ezt külföldről küldhették a rokonok - amiben volt egy pár nejlonharisnya is. Hogy mekkora kincs lehetett ez akkoriban, azt megint csak az apróhirdetések sora mutatja, amelyekben elhordott nejlonharisnyát keresnek cserére, átkötésre.
Ünnepi ruhára olyan nagyon szükség sem volt, keveset és kevesen jártak társaságba. Varga Jánosék a szó hallatán, hogy szabadidő elnevetik magukat. Reggel négyre mentek melaszért a disznóknak a gyógyszergyárba, utána hatra vitték a fiúkat az óvodába, bölcsődébe - ez is kiváltság volt, országos átlagban a kicsik mindössze 2,6 százalékának, Budapesten pedig tizedének jutott hely akkor a bölcsődékben - a munkaidő pedig reggel héttől este ötig tartott. Vasárnap a kertben dolgoztak, a terményeket vitték a piacra. Kozáné sem emlékszik arra, hogy nekik valaha is szabadidejük lett volna, nyaralásról már nem is beszélve. Igaz, járt a lánykörbe táncolni tanulni, de mire mehetett volna mulatságokba - a falu illemszabálya szerint ez 18 évesnél fiatalabbaknál elképzelhetetlen volt - bekötötték a fejét. A szórakozást mindkét családban a rádió jelentette, és talán kéthavonta egy-egy mozi.
A különböző társadalmi rétegeket az ötvenes években talán éppen a szabadidő eltöltésének módja különböztette meg leginkább. Mert nagy anyagi különbségekre egyik mesélő sem emlékszik. A statisztikák szerint ráadásul a különbségek évről évre csökkentek is. A negyvenes évek végén a műszakiak két, két és félszeresét keresték a munkások bérének, 1956-ra ez a differencia több szakmában ötven-hatvan százalékra mérséklődött. A legalacsonyabb és legmagasabb jövedelmű háztartások között pedig - egy 1956-ban készült, ötezres minta alapján - háromszoros volt a különbség, míg az átlag 636 forintot tett ki. A létfeltételek közötti különbségeket tovább mérsékelte a társadalombiztosítás kiterjesztése. Míg az utolsó békeévben a lakosság kevesebb mint harmadának volt egészség- és nyugdíjbiztosítása, addig 1956-ban már 64 százalékuknak.
A szabadidőt a hosszú munkaidőn kívül - heti 48 óra, plusz a kötelező túlórák - az is rabolta, hogy háztartási gépeknek akkor még híre-hamva nem volt - a padlóvikszelésnél szörnyűbbet Szedőné elképzelni sem tud -, és az élelmiszerekért is sokszor sorba kellett állni. A "polgári" háztartásokban viszont természetes volt a bejárónő, aki a takarítást, mosást, vasalást, nemegyszer a főzést is elvégezte. A családok többségében azonban - miként Nyitrai Ferencné megfogalmazza - a fizetett háztartási segítség ötletként sem merült fel.
1955-ben az életszínvonal emelkedése megtorpant. Ăprilisban lemondatták Nagy Imrét, az ipari kereseteket normarendezés ürügyén, a táppénz mértékét pedig csak úgy csökkentették, miközben növelték a békekölcsön összegét és a gyerektelenségi adót. Újraindult a téeszesítés, 1956-ban fél év alatt 55 ezer parasztcsaláddal íratták alá a belépési nyilatkozatot. 1956. júliusi ülésén az MDP központi vezetése jóváhagyta a második ötéves tervet. Ez az 1953 előtti irányvonal folytatását, az erőltetett ütemű iparosítást jelentette, az életszínvonal rovására. Az országban gyűlt a gyúanyag.
Hogy ez éppen október 23-án robban, arról keveseknek lehetett sejtelmük. Így a Csík házaspár mérhetetlenül meglepődött, amikor Hatvanban leszállították őket a vonatról azzal, hogy nem megy tovább Budapestre. A pályaudvari zűrzavar és a fővárosból érkező hírek rossz érzéssel töltötték el őket. A háború utáni, tizenévesként átélt hiperinflációról határozott emlékeik voltak, és valami azt súgta nekik, jobb lesz a zsebükben lévő pénzt íziben elkölteni. Hatvan két bútorboltjából az egyikben találtak egy egész elfogadható garnitúrát. A maradék pénzből még egy lemezjátszóra, kiskosztümre és télikabátra is futotta. Arról nem szól a fáma, hogy ezek meddig szolgáltak. A bútort viszont a hetvenes években cserélték le.

2006. október 21. (Népszabadság)

Moszkva erkölcsi felelősséget érez

Nemcsak Magyarország, hanem az egykori szocialista tábor tragédiája, hogy 1956-ban nem érvényesülhetett a nemzeti önrendelkezés joga - nyilatkozta Leonyid Gorjainov az orosz felsőház 1956-ról szóló, tegnap elfogadott nyilatkozatával kapcsolatban. Az Egységes Oroszország Párt (JeR) sajtóosztályának vezetője szerint a nyilatkozat annak bizonysága, hogy nincs olyan rezsim, amelyet erőszakkal fent lehet tartani. A soron kívüli ülésen, két tartózkodás mellett, 120 igen szavazattal elfogadott dokumentum szerint Oroszország nem felel a szovjet vezetés fél évszázaddal korábbi tetteiért, ugyanakkor "erkölcsi felelősséget érzünk múltunk eseményeiért, és bízunk abban, hogy a mai magyar társadalom értékeli őszinte sajnálatunkat 1956 október-november eseményeivel kapcsolatban".
A nyilatkozat elismeréssel adózik a magyar társadalomnak, amely nagy emberáldozatok árán igyekezett megvédeni jogait és megteremteni a szabadságot.
A nyilatkozat nem nevezi forradalomnak 1956-ot. A sajtóosztály vezetője szerint ez érthető, hiszen eredetileg nem a rendszerváltás volt a cél, hanem a szocialista berendezkedés korrekciója.

2006. október 21. (Népszabadság)

Jacques Chirac: Merci!

A szabadság nevében Franciaország köszönetet mond Önöknek! Az 1956-os felkelők hősiességét Európa-szerte nagy lelkesedéssel fogadták. A szabadságharc leverése dráma volt Magyarország, de az egész kontinens számára is.
Az 1956-os felkelés mindörökre az emlékezetünkbe vésődött, mert néhány nap erejéig a remény elöntötte a szíveket, Budapesttől Párizsig. A magyar nép harca a miénk is volt egyben, a szabadság küzdelme a diktatúra és a totalitárius rendszer ellen. E rettenetes időszakban a francia nép testvériséget érzett a forradalmárok iránt és osztotta reményüket a változásokban.
Franciaország megnyitotta kapuit több ezer, a megtorlás elől menekülő magyar állampolgár előtt, akik nálunk második hazára leltek. Ők emlékeztettek minket arra, hogy - a történelem viharai ellenére, amelyek néha az ellenkező táborba sodortak minket - a határokon és a politikai megosztottságon túl mindannyian ugyanazon családnak a tagjai vagyunk: Európának.
Mindannyian emlékezetünkben őrizzük a magyar népnek a szabadságáért, de egyben a mi szabadságunkért is hozott áldozatát. Az áldozat nem volt hiábavaló, hiszen leckét adott abból, amit nekünk kötelességünk továbbadni a jövő nemzedékének. A szabadságharcosok és a tüntető tömegek először próbáltak meg rést ütni a Közép-, és Kelet-Európát szorító elnyomás falán. Ezen első kezdeményezés nélkül Európának minden bizonynyal más arca lenne, mint amelyet ma ismerünk. Rés nyílt, még ha csak parányi is, amelyen keresztül néhány év múltán a térség többi népe is kitörhetett. A magyar nép ellenállása, hősies és kétségbeesett küzdelme nyilvánvalóvá tette az erő és a félelem útján fenntartott szovjetrendszer önkényuralmi jellegét. Ami még jobban megmutatkozott később, a felkelés megtorlásában. Viszont jelképértékű győzelemnek tekintem, hogy harminc évvel később és annyi szenvedés után, 1989-ben a vasfüggöny első kilométereit a magyar határnál bontották le.
Legutóbbi budapesti látogatásom során, 2004 februárjában Magyarországon kívántam ünnepelni Európa újraegyesítését néhány héttel a tíz új állam európai uniós csatlakozása előtt. Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából Franciaország és a franciák nevében szerettem volna kifejezni Önöknek hálánkat azért, hogy bebizonyították, a remény sosem hal meg, ha a szabadság szenvedélye fűti; azé a szabadságé, amely a Francia Köztársaság jelmondatának első helyén szerepel, s amely oly drága a magyar nemzet szívének. E remény bennünk él, ugyanúgy, mint az önök áldozatának emléke.

2006. október 21. (Népszabadság)

A forradalom bátorságpróbája

Fontos szerepet játszott a forradalom előkészítésében a szegedi egyetemisták által alakított Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ), amelynek alapítói először hoztak létre a pártállam keretein kívüli, független ifjúsági szervezetet, majd az egyetemisták érdekvédelmi céljai mellett a legfontosabb politikai követeléseket is beemelték programjába.
Pusztay Éva harmadéves vegyészhallgató volt 1956-ban a szegedi természettudományi karon.
- Akkor is ilyen szép ősz volt, mint az idén - emlékezik vissza szegedi lakásában az asszony, aki már a forradalom napjaiban is együtt járt későbbi férjével, Török Attilával. - Amikor visszajöttünk szeptemberben az egyetemre, már erősen érezni lehetett a feszültséget az országban. Az egyetemen akkor a hallgatók 80-90 százaléka munkás-, vagy parasztszármazású volt. Rossz hírekkel, aggasztó élményekkel tértek vissza hazulról. Mindenfelé elég nagy szegénység volt. A parasztok a kötelező beszolgáltatásra, padlássöprésre panaszkodtak. A munkások normaemelésre, arra, hogy semmire nem elég a fizetésük. Rossz volt az ellátás, élelmiszerért is sorba kellett állni az üzletekben, ha egyáltalán lehetett valamit kapni.
- Az általános szegénység azonban csak az egyik tényezője volt az akkori közhangulatnak - folytatja Pusztay Éva. - A politikai helyzet is szokatlan volt. Alakultak olyan vitafórumok, mint a Petőfi Kör, a József Attila Kör, ahol a rendszer egyes hibáit, bűneit nyíltan lehetett vitatni. Ez sok embernek kinyitotta a szemét. Emlékszem, Rajk László újratemetése kapcsán mennyien döbbentek meg: a rendszer vezetői maguk vallják be, hogy itt koncepciós perek voltak, ártatlanul végeztek ki embereket? De ha ez így volt, akkor hol marad azoknak a felelősségre vonása, akik ezeket a bűncselekményeket elkövették? Meglepő volt Tito megítélésének megváltozása is: azelőtt láncos kutyának nevezték, '56 őszére pedig a partnerünk lett. Egyre jobban zavart bennünket, hogy kötelező volt DISZ-tagnak lenni. Ütemesen tapsoltunk, hogy éljen Rákosi, vagy valaki más, akit éppen dicsőíteni kellett. 1956-ban pusztított a nagy dunai árvíz. Sok egyetemista volt Mohácson "építőtáborban", ott közvetlenül is látták, és egymástól is hallották, mekkora a szegénység.
A legtöbb hallgatót mégis a saját tanulmányi és szociális problémái foglalkoztatták. A vegyészhallgatók számára a szakmai tárgyak nagyon kemények voltak - de nem jutott elég idő a szakmával foglalkozni, mert nagyon magas óraszámban kellett marxizmus-leninizmus tárgyakat tanulni. A marxista szerzők csak hevenyészett, nehezen érthető fordításban voltak olvashatók magyarul. Ennek ellenére rengeteg volt a kötelező olvasmány, a szemináriumokon illett "aktívnak" lenni, mert aki nem jelentkezett, vagy nem szólt hozzá, arról azt hitték, hogy nem érdeklik a világnézeti tárgyak, vagy ami még rosszabb, nem ért egyet a tananyag tételeivel. Kötelező volt az orosz nyelv, de rosszul tanították, mert az oktatók is csak néhány leckével jártak a hallgatók előtt. A fiúknak heti három órában kötelező honvédelmi oktatásra kellett járniuk. Nyaranta pedig katonai szolgálatra vonultak be valamelyik laktanyába.
Török Attila, Pusztay Éva férje hozzáteszi: már 1956 nyarán, a kiskőrösi laktanyában voltak jelei, hogy valami megroppant a diktatórikus rendszeren belül. Egy régi vágású laktanyaparancsnok minden éjszakára riadót helyezett kilátásba, de a tartalékos tisztek, akik az egyetemistáknak tartották a foglalkozásokat, egyszerűen elszabotálták a parancsait.
Kiss Tamás 1956-ban másodéves joghallgató volt. Tőle származott az ötlet, hogy hozzanak létre önálló érdek-képviseleti szervezetet.
- Lejtényi Andrásnak mondtam el először egy baráti beszélgetésen, október 13-án - emlékezik vissza a 72 éves Kiss Tamás. - Annyira tetszett az ötlet, hogy két nap múlva már mindenki erről beszélt. Egyáltalán nem gondoltam végig, hová vezet ez a kezdeményezés. Csak október 16-án, amikor az Auditórium Maximumban elkezdtek sorjázni a politikai követelések, akkor dermedtünk le: úristen, mi lesz ebből? Az MEFESZ alakuló ülésén én voltam a levezető elnök, átgondoltam, mit kell tennem. Október 17-én és 18-án többen figyelmeztettek: neked ebből komoly bajod lehet: kirúgnak az egyetemről, elvisznek, letartóztatnak. De akkor már elszántam magam: ha elkezdtük, végigcsináljuk, akármi lesz is a vége.
Hogyan radikalizálódott a MEFESZ - hogyan egészültek ki a kezdeti napok érdekvédelmi célkitűzései a rendszerváltásig menő politikai követelésekkel? Kiss Tamás utal rá, hogy a szervezetalakítás kezdeményezői kivétel nélkül értelmiségi családokból származtak.
- Falun nőttem fel, egy falusi tanító egy szem fiaként - mondja a MEFESZ alapítója. - Apám a háború után három és fél évig szovjet fogságban volt, anyám meghalt, mire egyetemista lettem. Sokat szenvedtünk, de valamiképpen tudomásul vettük a helyzetünket. Az értelmiség megtűrt rétegnek számított abban az időben, de a munkások, parasztok folyton azt hallották, hogy ők a hatalom birtokosai. Ehhez a hazugsághoz viszonyítva sokkal nagyobb és felháborítóbb ellentmondás volt látni a falusi családokban a padlássöpréseket, vagy a normaszigorítást a gyárakban. Október 13-tól 16-ig mi úgy éreztük: csak a hallgatók érdekeit akarjuk képviselni. Tudtuk, hogy tele a börtönök, internálótáborok vannak az országban. De benne volt a levegőben, hogy az SZKP XX. kongresszusán elhangzott Hruscsov-beszéd azt a reményt jelenti, hogy hátha a rendszer meg tud tisztulni, meg tud újulni. Erre csak október 23-án este kaptuk meg a választ, amikor a tömegbe lőttek: nem, ez a rendszer nem képes megtisztulni. Menet közben éppen a munkás- és parasztszármazású hallgatók fogalmazták meg a radikális politikai követeléseket.
Kiss Tamás szerint a MEFESZ folytatta, és tovább vitte, amit a Petőfi Körben, illetve az Írószövetségben elkezdtek. A MEFESZ alapítója három lényeges dolgot említ, amiben előre léptek a korábbi követelésekhez képest.
- A Petőfi Körben sohasem követelték a szovjet megszállás, egyáltalán a Szovjetuniótól való függés megszüntetését - ez a MEFESZ programjában jelent meg először - kezdi a sort Kiss Tamás. - A Petőfi Körben végig egypártrendszerben gondolkoztak - a MEFESZ már többpártrendszert követelt. A harmadik lényeges elmozdulás, hogy a Petőfi körösök internacionalisták voltak, a MEFESZ-nek pedig nemzeti jellege volt - például március 15. megünneplése vagy a Kossuth-címer bevezetése ügyében lehetett ezt jól látni.
Megkérdezem Kiss Tamástól, mennyit tudtak az akkori nemzetközi helyzetről.
- Józan ésszel utólag belegondolva, 1956-ban az akkori világpolitikai helyzetben teljes függetlenséget követelni irracionális volt. A teljesíthető követelések talán teljesülhettek volna. De mi elég tájékozatlanok voltunk a világpolitikát illetően - egyszerűen nem voltak információink. Nem is igazán méricskéltük ezt: 22 évesek voltunk, fiatalok, lelkesek. Úgy gondoltuk, hátha sikerül. Az események sodrában annyira gyorsan haladt előre minden: úgy éreztük, teljesülni fognak a céljaink, hiszen mindenki ezt akarja!
Marosvári Attila történész, levéltáros, politikus úgy fogalmaz: a MEFESZ megalakulása a forradalom bátorságpróbája volt.
- A MEFESZ követelésrendszere beilleszkedett a forradalmat előkészítő értelmiségi vitahullámokba - de túl is lépett azokon - mondja Marosvári Attila. - A MEFESZ jelentőségét én abban látom, hogy kilépett az egypártrendszer tudatosan tagolt szervezeti struktúrájából. A pártállam szempontjából nagyon markáns válságtünet, ha a rendszer szervezeti keretei indulnak bomlásnak. A MEFESZ megalakulása még nem az egypártrendszert bomlasztotta szét. Mindössze alternatívát hozott létre a pártállam egyik szatellit szervezete, a DISZ mellett. Az állampárt és a DISZ kísérletet tett, hogy a folyamatot fékezze, kézben tartsa - az október 16-i gyűlést eredetileg a DISZ hívta össze - de nyilvánvalóan kudarcot vallottak. Márpedig ha a DISZ-szel szemben alternatívát lehet létrehozni, akkor ez lehetséges magával az egy párttal szemben is. Az üzenet egyértelmű: lám, az elbizonytalanodó hatalom már nem üt vissza. Lehet egyre drasztikusabb szövegeket mondani, sőt lehet ezeket egy, a pártállamtól független szervezet keretei közt tenni. Ez precedenst teremtett mind földrajzi, mind politikai értelemben. Hiszen október 16. után a MEFESZ vezetői leveleket írtak, 20-a után pedig kirajzottak a többi egyetemre, és mindenütt elmondták, hogy lám, mi megalakítottunk egy ilyen szervezetet, és nem bántott bennünket senki - kövessétek a példánkat.
Miért éppen Szegeden szerveződött meg elsőként a MEFESZ? Marosvári Attila szerint ehhez köze lehetett a szegedi egyetem akkori vezetőinek: Perbíró Józsefnek, a jogi kar dékánhelyettesének, aki a MEFESZ október 20-i ülésének levezető elnöke volt, később pedig a Szegedi Forradalmi Bizottság elnöke lett, és Baróti Dezső rektornak, aki kezdettől támogatta Kiss Tamásék szervezetalapító kezdeményezését. Később mindkettejüket perbe fogták, és elítélték. Újszászi Ilona A szabadság pillangója című, a szegedi egyetem forradalmi eseményeit feldolgozó kitűnő könyvében közli Baróti Dezső egy 1989-ben adott interjúját, amelyben az egykori rektor így fogalmaz: "Magát az egyetemet és személyemet is az ifjúság lelkesedése ragadta magával. (...) Én mint rektor jóváhagytam az új ifjúsági szövetség megalakulását."
Miért volt az egyetemisták számára végig egyértelműen fontos a parasztok, de főleg a munkások támogatása? Marosvári Attila azt válaszolja erre: az a rendszer egy szovjet típusú munkás-paraszt hatalom volt, amelyben az értelmiséget mindig kicsit gyanúsnak tartották. Az értelmiség tudta viszont megérteni, átlátni a rendszert. Az értelmiségiek számára a parasztság, de főleg a rendszer alapjának számító munkásság bevonása jelentette a forradalom legitimációját: ha a munkásokat az értelmiségi kezdeményezők maguk mellé tudják állítani, akkor az azt jelenti, hogy a mozgalom nem a rendszer, hanem csupán egy aktuális, roszszul működő hatalom ellen irányul. Ez az első időszakban - a MEFESZ szerveződése idején - nagyon fontos volt, később azonban túllépett rajta az idő.
Túllépett a MEFESZ-en is. Október 23-án a MEFESZ vezetői még a diáktüntetések élén vonultak, de amikor a fegyveres harcok elkezdődtek, ők háttérbe szorultak. Sokan közülük a lakóhelyükön részt vettek az eseményekben, mások passzívvá váltak, a családjuk körében várták, hogy újra meginduljon az oktatás az egyetemen.
Erre 1957. január 15-én került sor. A MEFESZ megalakításában részt vevő hallgatók egy része disszidált. Másokat 1957 folyamán elfogtak, és 1958 februárjában elítéltek "a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezéséért és vezetéséért". Kiss Tamás nyolc évet kapott. Más perekben Baróti Dezsőt, a forradalmi idők rektorát két év hat hónapra, Perbíró Józsefet életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.
- Én csak lelkes mellékszereplője voltam a MEFESZ történetének - mondja beszélgetésünk végén Pusztay Éva. - De amikor a forradalmat leverték, úgy éreztem: ezt nem lehet elfogadni. Csináljunk valamit! Joghallgatóktól eredő röplapokat terjesztettem. Nem buktam le, de néhányat eltettem a lakásunkon, hogy egyszer majd megmutatom őket a gyerekeimnek. Ezeket egy házkutatás során megtalálták, és perbe fogtak. Kétszer felmentettek, harmadjára 1957 májusában Budapesten egy év hat hónapra ítéltek. Külön perben, a legelsők között küldtek börtönbe. A szerepem jelentéktelen volt, meggyőződésem, hogy azért erőltették az elítélésemet, mert a vádhatóságtól mindenáron mielőbbi eredményeket követelt a hatalom.
A MEFESZ alakuló ülését játszották el az eredeti helyszínen több száz statisztával Szegeden, a bölcsészkaron, az 50. évforduló alkalmával. Az Auditórium Maximumban, amely nem sokat változott 1956 óta, a Magyar Irodalmi Kreatív Színpad (MIKSZ) nevű amatőr színpad tagjai szó szerinti hűséggel idézték fel a nagygyűlésról készült hangfelvételt. A főbb szereplőket, diákokat és professzorokat színjátszók személyesítették meg. A statisztákat diáklapokban honlapokon toborozták. Forróné Szél Ildikó, a társulat vezetője elmondta: ha megkérdeznének tíz szegedi egyetemistát, kilenc közülük nem tudna semmit a MEFESZ-ről. Ezért is jó, hogy enynyi statiszta jelentkezett, mert ők legalább megismerik a független diákszervezet megalakulásának történetét Fotó: Délmagyarország - Karnok Csaba
A Mefesz alakuló programjában először a tanulmányi követelések jelentek meg. Meg akarták változtatni a "káderezés" - a hallgatók származása, családtagjaik múltja szerinti besorolásának gyakorlatát. Azt akarták, hogy az egyetemi lap, a hallgatók újságja legyen, a diákjóléti bizottság tagjait kari gyűléseken válasszák. Szabad elvi vitákat akartak az alapítók. Csökkenteni vagy eltörölni a honvédelmi oktatást, a marxizmus oktatását megszabadítani a dogmatizmustól, továbbá szabadon utazni Keletre és Nyugatra. A politikai követelések csak a programtervezés későbbi szakaszában jelentek meg. Ilyen volt, hogy nyilvános tárgyaláson ítéljék el azokat, akik felelősek a korábbi időszak bűneiért. Követelték a tájékoztatás szabadságát, Nagy Imre és Lukács György beválasztását az MDP Központi Vezetőségébe. Szerepelt a követelések között a "mamut jövedelmek" csökkentése, az alacsony bérek felemelése, a szabad demokratikus választási rendszer, továbbá politikai ügyekben a halálbüntetés eltörlése. Az alakuló ülésen javasolták a hozzászólók, hogy legyen egyetemi autonómia, március 15. legyen nemzeti ünnep, állítsák vissza a Kossuth-címert, töröljék el a kötelező beszolgáltatást, és távolítsák el az országból az orosz csapatokat.

2006. október 21. (Népszabadság)

Nincs jogotok sírni!

Nagyanyám 1956. október 23-án este elvitt engem és pisis elsős gimista húgomat a Trubadúrra az Erkel Színházba. Én Petra miatt nem akartam menni. Ez az öntudatgubanc - a húgocskám - még a felnőtteknek is osztotta az észt. Nekem, a két évvel idősebb fiúnak furtonfurt, az idősebbeknek, csak ha rászorultak. Köztük csöndes volt, mint pók a sarokban, aztán hirtelen lecsapott az áldozatára.
Mikor azt mondta nagyinak, hogy "az opera abrakja" nehéz nekem - na, ez is! -, fogtam a kabátom, hogy mégiscsak megyek. Útközben aztán dühöngtem, hogy megint az van, amit ő akar. Visz magával, hogy élezhesse rajtam a nyelvét.
A színpadon Leonora nem tudta felvenni az apácafátylat: holtnak hitt szerelme élt, ráadásul felgyulladtak a nézőtéri lámpák, és három izgatott civil szaladt be jobbról egy nemzetiszínű zászlóval. Ment lefele a vasfüggöny, és az egyikőjük előrelépett:

- Amíg maguk itt szórakoznak, kint ölik a magyarokat!

- Kitört a forradalom! - kiabálta a "zászlós".

Végül a zenekar rákezdett a Himnuszra. Nagymama húzta vissza a kezünket, én vele együtt ülve maradtam, Petra juszt is felállt.

Pedig nagyi volt a mi megmentőnk. '47-ben ő talált meg kettőnket Sztehlo Gábor "vöröskeresztes hadiárvaházában", a Bérc utcában. Lakyéknál játszottunk, amikor anyuékat elvitték. Laky bácsi leszedte rólunk a sárga csillagot, és elvitt bennünket a villába, ám ő a bombázások alatt meghalt. Apu, anyu nem jött vissza, ezért a háború után is a Bérc utcában maradtunk.

Petra már akkor is... Mikor egy talán tüdőbeteg házaspár két gyermekét behozták, sírni kezdtek. Ötéves húgom eléjük állt:

- Nincs jogotok sírni, mert nektek van apukátok meg anyukátok!

Nekem is hiányoztak a szüleink, mégiscsak álltam, mint a kuka.

Nagymama csak 1945 végén került haza Mauthausenből, és még egy évig kórházban volt itthon is. '47-ben aztán megírta anyánknak Svájcba, hogy élünk; Makkos Petra és Makkos István néven. Ezért nem talált a Vöröskereszt. Siessen, árva gyerekei nagyon várják! Aztán nyáron a húgom a csepeli strandon nézegetett egy snájdig újságolvasó férfit, végül félrehúzta az újságját, és azt mondta neki:

- Petra vagyok. Nekem már van anyukám - így, egyes számban! -, nem akarsz az apukám lenni?

Három hónap múlva volt az esküvő...

Hát ilyen volt Petra, aki nagyi ellenére végigállta a Himnuszt.

"Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt!"

Mikor ez az önfejű csitri lehuppant, a nagyi megszólalt:

- Gyerünk haza! Ahol a magyarokat emlegetik, ott zsidókat szokás ölni!

Másokkal együtt elmentünk mi is, pedig folytatódott az előadás, és Petra természetesen maradni akart. Miközben nagyival vitatkoztak, én inkább arról szerettem volna beszélni, hogy a magyar és a zsidó, az kettő? Nálunk otthon ez sosem volt téma.

A villamos már nem járt a Körúton sem.

Hiába hősködtem, hogy én már 16 éves nagyfiú vagyok, a nagyi a csepeli HÉV-ig kísért bennünket, pedig Petra érezte, mennyire remeg a keze. A Rákóczi térnél lehetett hallani a Bródy Sándor utca felől a lövéseket.

- Nagyi, ölik a zsidókat? - kérdezte helyettem Petra, mert bátrabb is volt nálam.

- Talán csak nem - válaszolta a sietségtől lihegő, fájós lábú, nagy testű nagymamánk. Mikor pár nap múlva meghallottam, hogy a rádió hangtárában dolgozó Júlia nénénk a rádió ostrománál veszett, azt hittem, mégiscsak a zsidók vannak soron. Az volt a meggyőződésem, hogy a mi családunkban erre nem lehet rákérdezni. Petra persze megtette, és felnőtt választ kapott.

Harmadnap apát a csepeli Rákosi Mátyás Művekből pár hőbörgő elzavarta, emiatt is húzódtunk be - vagy menekültünk? - a halott Júlia néni Galamb utcai lakásába, a belvárosba. Ki sem pakoltuk a magunkkal hozott kétbőröndnyi holmit, apa máris fordult vissza Csepelre. A kedvence, Petra mindenáron vele akart menni, de az istennek sem engedte. Ilyen még nem volt. Most, ötven évvel később árulta el a húgom, hogy ő is csak '57 áprilisában tudta meg, miért sietett apa olyan titokzatosan vissza. 1957-ben volt a MUK!-jelszó, hogy "Márciusban újra kezdjük!", mármint a forradalmat. Felteszem, a szüleink emiatt döntötték el csak áprilisban, hogy végleg átköltöznek a Galamb utcába. Én akkor már majdnem fél éve Svájcban éltem, és hiába jártam haza, mióta tehettem, Petra csak most mondta el, hogy a belvárosba költözés előtt apa megkérte, menjen ki vele Csepelre. Ott levitte a pincébe és megeskette: soha senkinek nem beszél arról, amit ott lát. A fahasábokat kellett a másik oldalra átrakni. Apa olyan izgatott volt, hogy Petra arra gondolt, kincset vagy valami kémdolgokat rejteget. Helyettük Marx-, Lenin-, Sztálin-, Rákosi-kötetek kerültek elő. Miközben rakták őket három ládába, Petra szüntelen kereste apa tekintetét, de ő egyszer sem nézett a lánya szemébe...

"Apa kedvence" sírva idézte fel ezt az egészet, hozzátéve a "Szocialista Hazáért Érdemrend" kitüntetést, amit egy osztálytársa umbuldált ki neki 1968-ban... Rá kellett döbbennem, mennyire félreismertem a húgomat.

No, de előre szaladtam. 1956. október végén akkora volt a lövöldözés, hogy a Galamb utcai ház lakói levonultak a kazánházba, a szénkupac mellé. Délután beszólt Keve bácsi, a megtermett házmester:

- Bakos urat keresik!

Apám, az "úr" zavartan felállt és elindult kifelé, én meg utána. Keve bácsi kinyitotta a kaput, és máris tülekedtek volna befelé a fiatal "forradalmárok".

- Azt hitted, nem találunk meg! Azt hitted? - kiabálta a "vezér", és megragadta apám kabátját. Keve bácsi ráütött a kezére, és úgy pofon vágta, hogy kitántorodott az utcára. Rögvest visszazárta a kaput, és a hátával meg is támasztotta.

- Ez a csibész hónapokon át lopott Csepelen. Feljelentettem, és lecsukták - magyarázta apa riadtan Keve bácsinak.

November közepén a "két férfi" ment kenyérért. A liftajtóban találkoztunk dr. újvárosi Reményi Gábor ügyvéd úrral. Őt "ismertük", mert bő hete a pincében sem fogadta apa köszönését. Most ő mondta, jó napot, és a kezét nyújtva bemutatkozott:

- Dr. Reményi Gábor.

- Bakos Lajos.

- Én vagyok az idősebb, kedves szomszéd: szervusz! - rázta tovább apám kezét az előneves úr, és apa, ahelyett, hogy fancsali képet vágott volna, örvendezett. Ebből aztán barát-ság lett...

November végéig nem volt suli. Bár a házból csak felnőtt kíséretében mozdulhattunk ki, a házbeli gyerekek mindig találtak játszanivalót. Este a felnőttek kanasztáztak, ultiztak. Egyik este nagy volt a suskus a nagybátyámékkal és a két nagymamával. Egyszer csak megszólalt a telefon. Nagyi vette fel, hallgatott, hallgatott, aztán azt mondta apámnak:

- Beszélj velük, azt mondják, hogy a konnektor jó, a hajszárító működik.

Judit néniék voltak Bécsből. Anyuék vitázni kezdtek, hogy induljunk-e utánuk, és mikor. Apa édesanyja, Mamika hajtogatta, hogy Amerikában jó helyünk lesz, 1936 óta ott élő rokonaink biztos segítenek. Nagyi viszont sóhajtozott, hogy soha többé nem látja az unokáit. Végül anyu ránk szólt:

- Pakoljatok!

Én ugrottam, Petra csak ült, és amikor megkérdezték, mi lesz már, közölte:

- Én nem megyek sehová!

Apu mosolygott, és homlokon csókolta Petrát.

Éjfél után anyám Bernben élő unokahúgának egy borítékjával a zsebemben kiszöktem a lakásból, és a Mester utcából reggel hatkor teherautóval nekivágtunk az útnak Bécs felé!

Hajtott a 16 évem, de a "kedvenc" Petra is. Ez a fruska önállóbb volt nálam, mindent maga intézett. November végén egyedül járta végig a belvárosi gimnáziumokat, és a kérdésre, hogy miért akar év közben iskolát váltani, a kis lüke mindig az igazat mondta:

- Ideiglenesen átköltöztünk ide a Galamb utcába, a nagynéném lakásába, mert őt megölték az ellenforradalmárok, meg azért is, mert apát elzavarták Csepelről.

Két iskolában elmismásolták a feleletet, az Eötvös Gimnázium igazgatója válaszra sem méltatta:

- Állj csak fel, kislányom! Menj csak el az ajtóig, és kívülről fogd meg a kilincset...

Mikor Petra bejelentette otthon, hogy szakközépbe megy, és ápolónő lesz, sármos apánk bevetette magát a Kossuth Zsuzsa Gimnázium igazgatónőjénél:

- Imádott egy szem gyermekem - engem már leírt! -, a színkitűnő Bakos Petra...

- Kedves uram, várjuk meg a januárt - mondta az igazgatónő. - Ha disszidál valaki, és lesz üres hely, persze hogy szívesen fogadjuk ezt a kiváló gyermeket!

Aztán januárban telefonált:

- Kedves Bakos elvtárs - hm! -, természetesen jöhet Petrácska!

Mondtam már, hogy hazajártam Bernből. A történetek egy részét, főképp a részleteket, amiket elmondtam, csak most ismertem meg. Úgy éltem le hatvanhat évet, hogy nemigen kedveltem a testvéremet. Persze amikor anyu telefonált, azonnal jöttem. Az utolsó kemoterápiájára én vittem el a húgomat, és utána következett a mi gyónóestünk. Ettől fordult fel fenekestül a világ. Egy életet késtem Petra megismerésével. Mikor egy hét múlva epilepsziás rohamban összeesett, én kaptam el. Az agyát ekkor már szétette a rák, mégsem lehet véletlen, hogy ujjait az én kezemről kellett lefejteni.

Rá emlékezve mondtam el mindezt.

2006. október 21. (Népszabadság)

Koronatanú

"Négy évvel később Clementist árulás vádjával perbe fogták, elítélték és fölakasztották. A propagandaosztály nyomban kitörölte őt a történelemből és természetesen minden fényképről is. Attól kezdve Gottwald már egyedül áll az erkélyen. Clementisből csak a kucsma maradt meg Gottwald fején."

Milan Kundera:

A nevetés és felejtés könyve

1956. október 10-én, négy és háromnegyed éves koromban én voltam a koronatanú Édesapámék ellen.
A mediterrán várost beragyogta a késő őszi napsütés. A pécsi Széchenyi tér feketéllett a tömegtől. Szerintem soha ennyien nem hallgattak élőben kortárs irodalmi műveket. Az történt ugyanis, hogy az ÁVH illetékese úgy döntött: a Budapesten legálisan megjelenő Irodalmi Újság nem való a szocializmust építő békés pécsi agyaknak, és ezért az összes, Baranyába érkező előfizetői és árus példányt lefoglalták a postán. Néhány héttel azelőtt itt megállt volna a történet, forradalmi helyzetben azonban az emberek leleményesek lesznek. Valakinek eszébe jutott, hogy az Irodalmi Újság csak itt, Mucsán van betiltva; hozott Budapestről egy legális példányt, a pécsi írócsoport vezetője, Édesapám pedig úgy döntött, hogy az embereknek joguk van hallani - ha már el nem olvashatták - az október 6-i számot.
Négy és háromnegyed éves voltam, fogalmam sincs, hogyan hangosították be az egész Széchenyi teret, mit csinált közben az ávó, de tény az, hogy délután, még kellemes, enyhe, indián nyárban roppant hangosan megszólalt az Irodalmi Újság. Három vagy négy, állványos mikrofon állt az Írószövetség első emeleti irodájában, Édesapámon kívül Örsi Ferencre (később Tenkes kapitánya), Gyenes Józsefre emlékszem (ők később a vádlottak padján is együtt voltak, Jóska bácsi már csak azért is, mert Maléter apósa volt). Dr. Steinmetz körorvos - igen, a parlamenter Steinmetz kapitány testvére, a barikád másik oldalán, valamint a kerekded cigányprímásra emlékeztető Galsai Pongrác, aki a bölcsőmtől negyvenéves koromig, haláláig nem jutott messzebbre velem a kommunikációban, mint hogy valahányszor találkoztunk, fejemet megbúbolva rám förmedt: "Szerrrrrvusz, Peti!" A szelíd, halk szavú Csorba Győző is ott sertepertélt. Az akkori pécsi színészek közül a később komoly szerepekben fölmagasztosuló, akkor azonban még operett bonviván Tomanek Nándor és Széplaky Endre, a kedvelt táncos-komikus olvasta föl a cikkeket. (Ha Háy Gyulának netán nem lenne magától sikere, lehet "bicegősre venni a figurát".)
E történelmi tablóban én voltam a bamba kisinas, aki manapság jobb múzeumokban egy-egy Bruegel-képből kiásít a nézőre üres tekintettel. Azt mondják, a gyerek ötéves koráig nem is igen emlékszik semmire. Én se. Első öt évemből összesen hat-hét emlékem van, köztük ez, ám ennek minden perce beleégve a retinámba. Fogalmam se volt arról, mi történik, milyen eseményeknek vagyok a tanúja. Az Apák történelmet igyekeztek csinálni, engem meg inkább az aggasztott, miért nem megyünk már hintázni. Több évvel később, amikor a résztvevők már kiszabadultak a börtönből, vizsgálatiból, s tönkretett élettel a világ ezer tája felé spricceltek szét (Galsai a Nők Lapja legendás munkatársa lett, Örsi sztár a tévében, Édesapám a börtönben félig már megvakítva elsötétített szobájában rótta egymás alá a mind olvashatatlanabb sorokat), egyszer mégis összejöttek a pécsi Nádor kávéházban. És akkor én megkérdeztem tőlük: van nekem egy emlékem. Nem tudom, álom-e, vagy valóság, de rájuk emlékszem, amint állnak a mikrofonoknál, és...
Sok mindenre vártam, csak arra nem, hogy felnőtt férfiak így elsápadnak. Az amúgy is olajbarna bőrű Gráci "bácsi" valósággal zöld lett, megmarkolta a vállamat és azt mondta: "Szerrrrrvusz, Peti! Ezt a történetet most azonnal felejtsd el, és soha többé nem mondd el senkinek!" Aki akkor nem élt, már el se tudja képzelni ezt a hétköznapi rémületet még a '60-as évek elején is.
Apám aznap este elmagyarázta, hogy a sors szerencsés akaratából magukon a "tetteseken" kívül én voltam az egyetlen tanú. A "Dr. Kertész Endre és társai ellen népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés bűntette" perben őellene négy vádpont volt. Az általa szerkesztett Dunántúl című folyóirat gyászkeretes decemberi száma. A folyóirat elején lévő Petőfi-vers, az "Európa csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai..." kezdetű költemény megjelentetését a nyomozati szakaszban még igen, a vádiratban már nem merték vizsgálni, mert Édesapám a kihallgatáson szelíden rámutatott, milyen vicces Petőfi, mind ellenforradalmi vádpont. ("Fél év múlva visszahoztak a Gyorskocsi utcába - írja emlékezéseiben Tóth Bálint költő -, onnan át a Markóba, ott találkoztam össze Szántó Tiborral, a Dunántúl főszerkesztőjével. Úgy ordított a saját őrmesterével, hogy azt hittem, megőrült. Egy cellába kerültünk, és nagyon jó barátok lettünk.") Vád továbbá az írószövetségi Gond és Hitvallás pécsi terjesztése, és a pécsi írók nyilatkozata a Kádár-kormányról, mint rákosista restaurációról. Hogy az 1955-1956-ban írt és '57 februárjában megjelent és azonnal betiltott-bezúzott Beziéres-i lehetetlenségek novelláskötetében "izgatott" a rendszer ellen. És az Irodalmi Újságnak ez a felolvasása. A fekete keretes lapot a bíróság végül nem vette bűnnek, hiszen Édesapám fölhívta a t. bíróság figyelmét, hogy a nyomda színes üzemét éppenséggel az orosz tankok lőtték rommá, ettől lett fekete a Dunántúl. (Hogy miért lett fekete KERETES, azt valahogy nem merték megkérdezni a bírák.) Végül csak a novelláskönyvéért kapott börtönt, mert a legális Irodalmi Újság fölolvasása, mint "szervezkedés" nem állt meg, lévén, hogy Édesapám egyetlen "bűntársát" sem volt hajlandó megnevezni, és bűntársak nélkül pedig nincs szervezkedés.
A '80-as évek elején valaki névtelenül elküldte a vádirat egy eredeti, iktatószámos példányát. Ebből tudom, hogy Haszon János és Schafhauser István népügyészek a szó szoros értelmében véresen komolyan vették a feladatukat. A BHÖ I.1 és I.2-ért röpködtek akkoriban a tíz-húsz évek, meg a kötelek. Nem volt mindegy, ki mit vállalt, és miért hallgatott. Édesapám, amiért kellett, vállalta az egyedüli felelősséget, nem vallott társakra - így azt se mondta el, ki volt még ott, amikor az Irodalmi Újságot beolvasták. Ennek egyedül én lehettem volna a tanúja. Bár '57 tavaszán kénytelen voltam találkozni a pufajkásokkal, amikor házkutatás címén szétdúlták a lakásunkat, sőt egyikük állítólag meg is kérdezte, nem tudom-e, hol van az Édesapám - erről például nem maradt emlék bennem, csak a felnőttekben. (Az Éjfélkor című filmjét forgatták a Margit-szigeten, Ruttkai és Gábor Miklós, jóllehet nem biztos, hogy lelkesedtek a forradalomért, bújtatták a Nagyszállóban, de ezt én nem tudtam.) Ám arra még a karhatalmisták se gondoltak, hogy engem kéne kihallgatniuk az Irodalmi Újság ügyében. Így lettem szerencsés, néma koronatanú.
És ma már az egyetlen élő. Szomorúan mondom, mert amit évek óta vártam, megjelent A vidék forradalma, 1956 című könyv második kötete, benne a pécs-baranyai fejezettel. Évek óta vártam, hogy az utókor végre megadja a pécsi íróknak, ami jár. Nos: két mondat és egy lábjegyzet említi őket, pedig még akár húsz éve is majd' mindenki tudta, mekkora szerepük volt a forradalomban. Akiknek azokban az esztendőkben titokban csodájára járt az ország, hiszen folyóiratuk és könyvkiadójuk, a Dunántúl az "olvadás" egyik legjelentősebb orgánuma volt, szóhoz juttatva az akkoriban és még sokáig elhallgatottakat. Akiket maga a szovjet városparancsnok tartóztatott le először november 5-én, mert szerinte az ő irodájukból lőtt valaki a téren álló szovjet tankra (marhaság). A pécsi írókat, akik nyilatkozatukban minden magyar író közül egyedül nevezték decemberben a Kádár-kormányt Rákosi-restaurációnak.
Nem bántva a kitűnő szerkesztőt, Szakolczay Attilát, sem a jó szerzőket, de könyvüket olvasva kicsit mégis úgy érzem, hogy ötven év után is azok győztek, akik akkor írták és átírták a történelmet. Hiszen az utókor, álljon bármilyen kitűnő történészekből is, hozott anyagból dolgozik, ha forráskritikával is. Akik megírták a színezett emlékeiket (akkori pécsi egyetemisták, mecseki "láthatatlanok") azok a hősök. Akik nem - és furcsamód a sok felsorolt író közül egy sem írt memoárt - a lábjegyzetek. A "hozott anyag" pedig egyértelműen az, ami fönnmaradt a pártarchívumokban, rendőrségi dossziékban: a különféle kihallgatási jegyzőkönyvek, koncepciós vádiratok. És a kor rekonstrukciója sajnos úgy látszik, úgy működik, hogy a történészek elolvassák az ávósok, karhatalmisták, quislingek által összeállított 1957-es anyagot, veszik az ellenkezőjét, és az lesz az igazság. Aki "hazaáruló, briganti ellenforradalmár" nevet viselt a vádiratban, az lesz "hős szabadságharcos" az emlékezet nyelvében, pedig az igazság sokkal bonyolultabb, és ahogy az idő múlik, alighanem már földeríthetetlen. A fekete és fehér árnyalatokon kívül pedig a történelemkönyvben a tarka színeknek, vagy netán a szürkésfehérnek nincs helye.
És azokból a szép évekből, amikor harcoltunk, szerettünk, éltünk, legföljebb azt jegyzik föl az annalesek, hogy abban az esztendőben elég jó volt a hagymatermés. Azokból a pécsi írókból már senki sem él, és ebből az amúgy nemes vállalkozásból, szép könyvből az látszik, hogy szerepük, emlékük is elenyészett. Hadd legyek én a koronatanú.

(Részlet a szerző készülő könyvéből)

2006. október 21. (Népszabadság)

'56-tól az ötvenhetedikig

- Ezen a fényképen Vajna Andriska látható 1956. május 1-jén, ünneplőben, úttörőnyakkendőben, amint éppen felvonul a papájával.

- Tizenkét éves voltam, és a világon semmi bajom nem volt a rendszerrel, a mindenki egyenlő kommunista utópiája még tetszett is, hiszen a gyerekközösségeknek - akár az iskolai életre, akár a táborozásokra gondolok - sok közük nem volt a "nagypolitikához", kimondottan jól éreztem magam. Viszont élt Los Angelesben egy nagynéném, aki minden karácsonyra valami fantasztikus ajándékot küldött nekem, én meg ezektől az itthon sosem látott játékoktól hallatlanul népszerű lettem a környékbeli srácok körében. Amikor kitört a forradalom, a legjobb barátaim vagy már disszidáltak, vagy készültek elhagyni az országot. Ebben a nagy készülődésben arra gondoltam - oda mennék legszívesebben, ahonnan ezeket a klassz dolgokat kaptam. Vagyis szó sincs arról, hogy engem elüldöztek volna, de még csak a szüleimtől sem hallottam soha, hogy ez egy rohadt rendszer, ahol nem lehet élni. Nem ideológiai oka volt a mehetnékemnek, hanem a kíváncsiság, a kalandvágy. Egy nap odaálltam a szüleim elé, hogy mivel a szomszéd barátaim is mennek, hát én is velük tartanék. Nem válaszoltak azonnal, de másnap úgy döntöttek, elengednek. Az volt a feltételük, hogy a másik nagynénémmel együtt menjünk, aki vigyáz ránk. Kaptam kétezer forintot, amit belevarrtak a kabátom ujjába, nehogy ellopják vagy elveszítsem, és nekivágtunk a világnak. Adtak még egy kis angol-magyar szótárt, utolsó oldalán a Los Angeles-i címmel és telefonszámmal. A két utolsó lapot összeragasztották, hogy ha elkapnak, ne derüljön ki, éppen disszidálófélben vagyunk. Jellemző, hogy az összeragasztott oldalakat soha többé az életben nem lehetett szétválasztani, de a szótár ma is az egyik legbecsesebb és legrégebbi magyarországi emlékem, amelyet közeli barátaimtól kapott keretbe foglalva őrzök a nappalimban.

- Együtt maradtak végig?

- A Déli pályaudvarról indultunk. A terveknek megfelelően a határ előtt leszálltunk a vonatról, ahol ismerősök vártak ránk. Úgy volt, hogy ott alszunk egyet, reggel átvezetnek a határon, és estére Bécsben vagyunk. Az akkori szokás szerint a Szabad Európa Rádió útján üzenünk majd a hozzátartozóinknak, hogy mondjuk "Fehér Hattyú megérkezett" vagy ilyesmi... Nem egészen így alakult. Akinek át kellett volna kísérnie minket, hót részegen feküdt valami istálló alján, és gőze sem volt, merre van a határ. Ott ragadtunk napokra, míg kerítettek egy új vezetőt. Emlékszem, utolsó este lefekvés előtt levetettem a cipőmet az istállóban, és mikor éjszaka felvertek, hogy indulás, konstatáltam: az egyik "lakótárs" tehén bizony teleszarta, úgyhogy meglehetősen büdösen érkeztem a Nyugatra.
A mamám végig fülét a rádión tartva várta a jelszót. Az elindulásom után két nappal anyám szőkén feküdt le aludni - másnap reggel hófehér hajjal ébredt. Akkor már tudták, hogy utánam jönnek, december 22-én indultak. Összepakolták, amit kézben el tudtak hozni, például nagyapán bélyeggyűjteményét - megjegyzem, az is megvan ma is! -, a lakáskulcsot pedig benne hagyták az ajtóban, és elindultak. Egész életüket kellett otthagyniuk az Abos utca 3.-ban, és nulláról kezdeni mindent.

Közben én elváltam a rám vigyázni hivatott nagynénémtől, és a Vöröskereszt közbenjárásával próbáltam Amerikába jutni. Hamarosan kiderült, kiskorút nem engednek család nélkül az Egyesült Államokba, viszont Kanadába igen. Ránéztem a térképre: elég közel volt Los Angeleshez, úgyhogy két nap múlva behajóztam Le Havre-ban, majd megérkeztem a kanadai Edmontonba. Ott a Vöröskereszttől kaptam öt dollárt.

- Nem mondja, hogy azt is őrzi még!

- Nem. Az ötből egy dollárt elküldtem a nagynénémnek Los Angelesbe, másik egy dollárt a szüleimnek Bécsbe, hármat megtartottam. Közben a szüleim megérkeztek Amerikába, és nagy nehezen elintézték, hogy átjöhessek az USA-ba annak ellenére, hogy a kanadai áttelepülési kvóta már megtelt. Végül ez is sikerült, igaz, néhány "apróság" közbejött: például, hogy az apámat átverte egy korábbi üzlettársa, és az sem tett jót újrateremtendő egzisztenciájának, hogy az amerikai követségen fertőzött tűvel beadott oltás miatt sárgaságot kapott, és emiatt öt évet töltött kórházban kisebb nagyobb megszakításokkal. Vagyis jó darabig anyám tartotta el a családot kötésből, hímzésből. Egészen addig, amíg a kórházban töltött idő alatt apám - aki otthon a VÁTI-nál volt mérnök - lediplomázott a UCLA-n várostervezés szakon, és ahogy kiengedték, állást is kapott az egyetemen. Nem volt könnyű, de ebből én semmit sem érzékeltem, éltem az amerikai tinik gondtalan életét.

- Mégis, mi akart lenni, ha nagy lesz?

- Fogalmam sem volt. Igaz, ma sem tudom... A filmszakma gimnazistakoromban érintett meg, amikor a szüleim azért írattak a Beverly Hills High Scoolba, hogy a legjobb iskolába járjak. Egy szakadt kis lakást béreltek, csak hogy én jó képzést kapjak. De ez a suli a Fox Stúdió mellett volt, csak át kellett másznunk a kerítésen ebédszünetben, és nézhettük a forgatást. Azt hiszem, akkor vált a filmezés a véremmé. Gimnázium után beiratkoztam az egyetemre, természetesen mérnöknek kellett volna lennem, mármint a szüleim szerint. Bírtam is vagy hat teljes hónapig, akkor átnyergeltem a UCLA operatőr szakára, csakhogy ott meg hamar rájöttem (legalábbis úgy gondoltam, mint minden hasonló korú fiatal), hogy már 18 évesen is többet tudok a tanáraimnál. Így inkább nyitottam egy fotóstúdiót, amely lányok, esküvők, barmicvók fotózásából élt. Tizenkilenc évesen megkerestem vele annyit, hogy kibéreljek egy 75 dolláros kis lakást. Imádtam síelni, de mivel erre már nem futotta, elszegődtem síoktatónak. Napközben tanítottam, este pedig pincérkedtem, mígnem egy balesetben ezer darabra törtem a lábam. Ezzel befellegzett a síoktatói karrieremnek és a sok jövés-menéssel járó fotózásnak egyaránt. Volt egy fodrász barátom, akit egyébként is irigyeltem, amiért egész nap csajok között van, szépítgeti őket, azok meg imádják cserébe, naná, hogy kitaláltam, én is fodrász leszek. Elvégeztem az iskolát, és tehetséges lehettem, mert rögtön fölvettek az egyik legmenőbb szalonba, ahol csupa sztár volt a vendég, később épp az ő révükön jutottam be a stúdiókba, ahol sok parókára volt szükség. És mivel ezek kimondottan ócska minőségűek voltak, adta magát az ötlet - parókákat kell gyártanom. Apám a hat diplomájával rosszul volt a gondolattól, hogy fodrász a fia, aki parókákat hajkurász, de végül a mamám stikliben kölcsönadott háromezer dollárt, és elindultam Hongkongba, ahol vettem háromezerért árut, visszavittem Amerikába és eladtam hatezerért. Aztán a hatot tizenkettőért, és két év múlva nekem volt az egyik legnagyobb parókagyáram, több mint 3500 ember dolgozott nekem, a világ minden zugában az én termékemet hordták. Megtetszett Hongkong, továbbá az a helyes lány, aki a titkárnőm volt, és jól koordinálta az üzleti életemet, gondoltam, átvehetné a parancsnokságot a magánéletem fölött is. Megnősültem, ő volt az egyetlen feleségem és egyetlen fiam édesanyja, most is a legjobb barátom. Vele együtt terjesztettük ki a parókaüzletet egy gyümölcs export-import céggel, hiszen logikus, hogy frissen szedett kaliforniai gyümölcs legyen a csererakomány, aminek nagy keletje volt Ázsiában, ahová korábban hajókon rohadt hetekig az áru. Ez addig ment, amíg észre nem vettem: ölik ugyan egymást a nők a boltokban a parókáért, de valahogy egyetlen étteremben, diszkóban, partin sem látom, hogy hordanák őket. Tudtam, hogy - ennyi. Gyorsan átálltam a jeans-, vagyis a farmergyártásra, mert világdivat volt ugyan, de a Levi Strauss márkán kívül - emlékszik, ez volt az, ami megállt "saját lábán" a sarokban, olyan kemény volt - nem akadt más a piacon. Feltaláltuk a kőmosott verziót, címkéjén a kis amerikai zászlóval, és óriási siker lett belőle. Százmillió dolláros megrendeléssel a tarsolyomban hagytam abba, mert egyszerűen berágtam attól, hogy sztrájkba fogtak a dolgozók, mert nem hitték el, hogy a küszöbönálló technológiaváltás az ő érdekük is. Mondtam nekik: szevasztok! És bezártam a gyárat.

- Hagyta veszni a százmilliót?

- Én pusztán csak a pénzért nem csináltam semmit. Meggyőződésem, hogy ha valamit szeret az ember, jó az ötlet, és jól teszi a dolgát, az előbb-utóbb pénzt is hoz. A farmerkorszak után először béreltem, később vettem két mozit. A moziba pedig vásároltam filmeket. A független filmek forgalmazását kiterjesztettem egész Délkelet-Ázsiára. Ezután ismerkedtem meg Mario Kassarral, aki hamarosan a társam lett, mivel ő ugyanezzel próbálkozott az arab országokban. Akkoriban Amerikában ugyan ki akart volna filmet eladni Thaiföldre meg Libanonba! - hál' istennek nagyon olcsón hozzájutottunk, amihez csak akartunk. Nem tartottuk magunkat sem művészeknek, sem kreatívoknak. Viszont jó volt a szimatunk.

- Kereskedéssel kezdődött a művészet?

- Producereket küldtünk a világ minden tájára, és gyorsan kiderült, hogy ezzel a szakmával csak a baj van. Mert vagy a vevők panaszkodtak: miért kérünk ilyen sok pénzt egy silány filmért, vagy ha a film jól sikerült, akkor azért cseszegettek minket, amiért nem kértük érte a dupláját. Megelégeltük. Megcsináltuk első saját filmünket.

- A Rambót. Elég magas kezdés.

- Hangsúlyozom, jóformán semmit nem értettünk a filmhez, de ez a sztori nagyon izgalmas volt. Húsz évvel a vietnami háború után ideje volt beszélni az ott történtekről. Ráadásul hülyének néztek minket, amiért Sylvester Stallonéra bíztuk John Rambo figuráját. Azt mondták, Rockynak elment, de vietnami veteránnak, ugyan már! Mit mondjak? Szerencsénk volt.

- Aztán egyik siker a másik után. Szám szerint: ötvenhat. Mi a titka?

- A producernek csak a zsigerekre - gyomorra, szívre, idegekre - szabad hallgatnia. Aztán vagy bejön, vagy nem. Az, hogy magának vagy nekem tetszik - érdektelen. Viszont, hogy a közönségnek tetszik-e, súlyos felelősség, hiszen dollármilliókról van szó. Talán több tapasztalatunk volt, mint a hollywoodi producereknek, mert mi a mozi sötétjében kezdtük a pályánkat, és nagyon korán megértettük, milyen ötleteket, fordulatokat, érzelmeket keres egy forgatókönyvben a néző.

- Mikor döntötte el, hogy filmet készít a magyar forradalomról?

- A kilencvenes évek végén, üldögéltünk a forgatókönyvíró Joe Esterhassal, és arról beszélgettünk, milyen cselekményt lehetne találni egy '56-os témájú filmhez. Szóba került Nagy Imre, Kádár, Maléter élete, de nem találtuk meg egyikben sem azt az átütő erőt, ami mindenképpen filmre kívánkozna. Nem forszíroztuk. Aztán megnéztük a Miracle (A csoda a jégen) című filmet, amely a montreali olimpia amerikai-orosz jéghokidöntőjéről szólt, amikor először nyertek amerikaiak oroszok ellen. És akkor ugrott be a melbourne-i vízilabdadöntő. Nekiláttam a kutatásnak, hogy ez bizony '56-ban, a forradalom kellős közepén történt, vér folyt Ausztráliában a vízben és Budapesten az utcákon. Hősies győzelmet aratott a magyar csapat és hősies harcban bukott el a magyar forradalom. Ráadásul ugyanebben az időben keresett meg a Colin K. Gray- Megan Raney testvérpár, hogy erről a témáról készítettek dokumentumfilmet, de nincs pénzük befejezni, segítenék-e. Természetesen segítettem, el is készült a Freedom's Fury (A szabadság dühe), és az én fejemben is összeállt, hogy a sport, a szerelem és a forradalom három szálán futó cselekménnyel lehet összekomponálni a filmet. Az ötlet nyomán Joe Esterhas megírt egy 230 oldalas forgatókönyvet Childrens of Glory (A dicsőség gyermekei) címmel, amit aztán Geszti Péter keresztelt át Szabadság, szerelemre. Az eredeti forgatókönyv végső változatát Gárdos Évával együtt dolgoztuk át, Bereményi Gézával pedig megpróbáltuk a kor aromájával átitatni a történetet. Végül Divinyi Réka dialógusai árnyalták élettelivé a karaktereket. És amikor éreztem, hogy még soha életemben nem volt fontosabb filmem a Szabadság, szerelemnél, rendezőt kellett találnom hozzá. Többek javaslatára Szász Jánost kértem fel, aki azt mondta, ráér, nagyon boldog volt. Másnap felhívott, hogy most mégiscsak van egy filmje, úgyhogy nem biztos a Szabadság, szerelemben. Aztán eltűnt. Elegem lett, és megállapodtam az általam nagyon tehetségesnek tartott Goda Krisztával. Kriszta elismerte, hogy ehhez a munkához nincs elég tapasztalata, és nem restellte elfogadni a segítségemet. Igazán derekasan helytállt, pedig nem volt könnyű dolga.

- Ön ezt tartja élete legfontosabb filmjének. Hangsúlyosan magyar filmet kívánt készíteni, és jelentős összeggel szállt bele a saját vagyonából is. Miért?

- Úgy éreztem, hogy ezzel a filmmel tartozom. Tartozom a múltamnak, a szüleimnek. És tartozom a magyar fiatalságnak, hogy azt az eseményt, amely számomra a legfontosabb volt, úgy örökítsem meg, hogy büszke lehessen rá. Igaz, hogy még egyetlen filmhez sem használtam a saját pénzem. Most befektettem, mert ezzel is törleszteni akartam. Nem azért gyártottam '56-os magyar filmet, hogy keressek rajta - ahogy már sajnos hallottam a hátam mögött: "a Vajna még az '56-ból is profitot akar..." Elegem van abból, hogy kiárusítom a magyar forradalmat, úgyhogy már most felajánlom az esetleges hasznom száz százalékát két jótékonysági szervezetnek. Az egyik valószínűleg a Hospice Alapítvány lesz, a másik pedig az egyik '56-os szervezet.

- Miért ilyen pesszimista a hazai fogadtatás ügyében?

- Mert a mostani helyzetben minden irányból támadhatják a filmet. Félek, félreértik, félremagyarázzák, szétszedik, és rosszul rakják össze. De azért legbelül biztos vagyok benne, hogy a többség megérti a szándékomat.

- Úgy érti, hogy ez a film közös ünneplésre készteti a szembenállókat?

- Bár valószínűnek nem tartom, de legalább remélhetem, hogy megértik: éppen ez az üzenete.

- Dobó Kata az ön felfedezettje, karrierjének irányítója majd' egy évtizede már. Véletlenül tudom, szakításuk után is éjt nappallá téve dolgozott azon, hogy Kata tökéletes legyen a végső változatban.

- A film elkészítésében a szüleim emléke, a saját életem és az '56-os forradalom iránti tisztelet mellett kétségtelenül ott munkált a meggyőződés, hogy Kata tehetséges színésznő, amit ezzel a filmmel is bizonyíthat. Ami a magánéletünket illeti, Kata hosszú ideig meghatározó és fontos szereplője volt az életemnek, tehát megtisztelem azzal, hogy közös történetünk kettőnk között marad.

- A bemutató tegnap volt a Corvin moziban. Rendhagyó módon, a szokásos csütörtöki műsorváltást megelőzve, már hétfőn, nevezetesen 23-án a nagyközönség elé kerül.

- Igen, abban a moziban lesz a premier, amelyet a filmben szétlőve látunk. Remélem, hogy addig lenyugszanak az indulatok, és méltó módon ünnepli meg az utókor e nép történelmének egyik legfényesebb szabadságharcát. Már csak azért is, mert rajtunk a világ szeme, október 28-án Washingtonba, a Fehér Házba hívták meg a filmet, hogy része legyen az évforduló alkalmából rendezett ünnepségnek. Számomra is meglepő módon ünnepi megemlékezés része a Szabadság, szerelem Moszkvában is november 10-én. Nekem mégis a hazai nézők a legfontosabbak, azok a fiatalok, akik örökségbe kapták a szabadságot. Talán ebből a filmből kiderül számukra, min mentek keresztül szüleik és nagyszüleik.

2006. október 21. (Népszabadság)

Megtalálták a Paris Match hősét

Tizenhat éve halott ugyan, de legalább megvan! Két fiatal kutató a nyomára bukkant a budapesti forradalmár lánynak, aki - egy hasonló korú fiúval az oldalán - az '56-os felkelés szimbólumává vált a nyugati sajtóban.
Az ötven évvel ezelőtti forradalom hőseiként először a Paris Match hírmagazin közölte az október 30-án, a Múzeum körúton készült képet Gyuriról és "Jutkáról". "Gyuri" - mint kiderült - még azokban a napokban elesett a budapesti harcokban, Jutka - valójában Sponga Julianna csepeli munkáslány - azonban túlélte Kádár Jánost.
Hogy miként? Nos, annak Balázs Eszter történész és Phil Casoar francia újságíró járt utána; munkájukat Kékesi Attila Werkfilmje örökíti meg. Mind a film, mind a Jutka életét bemutató - s a Budapesti hősök nyomában címet viselő - kiállítás látható a brüsszeli magyar kulturális intézetben, majd Párizsban is debütál.
Budapesten is jól ismert, hogy Jean-Pierre Pedrazzini, a Paris Match fotóriportere életét vesztette a Köztársaság téri harcokban; emléktáblája helyén hétfőn szobrot is avatnak. Mint azonban kiderült, a kultuszfotóvá vált felvételt nem ő, s nem is kollégája, Franz Goess készítette, hanem a hírmagazin egy amerikai szabadúszó, Russ Melcher felvételét vásárolta meg.
Jutka története valójában szokványos emigránstörténet. A külföldre távozott 200 ezer magyar egyikeként Svájcban telepedik le, s szövőnőként dolgozik. Innen Ausztráliába költözve házasságot köt egy ottani magyarral, s gyerekeik születnek. Szülei óva intik, hogy hazajöjjön (túl ismert a fotóról), így soha nem látja viszont a szülőföldjét. 1990-ben, Ausztráliában hal meg. A sors fintora, hogy fivére az ÁVH alkalmazottja, majd karhatalmista lesz, s éppen "ellenforradalmár" húga miatt szerelik le 1958-ban. Nyolc évvel később köztörvényes bűncselekményért kivégzik. Egy család, két történet - ám mennyire jellemző...
A brüsszeli bemutató csak teljessé teszi a belga fővárosban - az Európai Parlamentben, a NATO-ban, a Hadtörténeti Múzeumban - nyílt kiállítások sorát, valamint betetőzi a Főtéren - Re:volt '56 Budapest: A szabadság álma - címmel rendezett estet.

2006. október 21. (Népszabadság)

Csizma a tribünön

Október 23-án este 21 óra 37 perckor, a Sztálin-szobor ledöntésének "percre pontos" évfordulóján leplezik le Joszif Visszarionovics csizmáját a budatétényi Mementó Parkban.
1956. október 23-án este fél tíz után néhány perccel a pesti forradalmárok ledöntötték a Felvonulási téri Sztálin-szobrot - a csizma viszont a helyén maradt. A Sztálin-tribün építészeti mementójának bemutatásával az ötven évvel ezelőtti eseményeknek kíván emléket állítani Eleőd Ákos, a Mementó Park-projekt kitalálója.
A csizma leleplezésekor a Tanú téren a "pesti srácok" állnak majd: gyerekek, fiatalok, akik annyi idősek most, mint a forradalmárok voltak egykor. Ezután a tér emlékhellyé alakul át, a parkba látogatók saját gondolataikba merülve emlékezhetnek a forradalomra, s egy szál virággal, egy mécses meggyújtásával róhatják le kegyeletüket az áldozatok előtt. Eleőd Ákos fontosnak tartja, hogy a Parkban hétfő este egyetlen prózai szó sem hangzik el. A hely szelleméhez méltatlan politikai szónoklatok helyett csak zene és a forradalom versei szólnak majd. Az építész azt mondja, e gesztussal alternatívát kívánnak nyújtani azoknak, akik az egyre erősödő "ünnepzaj" helyett inkább csendben, aktuálpolitika-mentesen szeretnének emlékezni. Az emlékhely a forradalom napjaiban, azaz október 23-tól november 4-ig várja a látogatókat.
Hétfő este a Széna téri buszpályaudvarról húszpercenként iránybuszok indulnak a Mementó Parkba. A Jövő Háza Központban felállított óriáskivetítőn is követhetők a Tanú tér eseményei.
A Mementó Parknak a forradalom évfordulójához kapcsolódó rendezvényeként a Tanú tér két kiállítóbarakkjában huszonhatodikán, csütörtökön délután öt órakor kiállítás nyílik A Pere Lachaise-től a 301-es parcelláig címmel. Azért éppen ezen a napon, mert ötven évvel ezelőtt ekkor, a forradalom kitörése után három nappal avatták fel az első '56-os mementót, Éber Sándor szobrászművész alkotását Baján. A november 26-ig látható tárlat az 1990 előtt külföldön és a rendszerváltozás után hazánkban felállított '56-os emlékműveket mutatja be.

2006. október 21. (Népszabadság)

Gyémánt László fotói Bécsben

Különleges élményben van része a következő egy héten át a bécsi Hofburgban megforduló diplomatáknak: az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet üléstermének tágas előcsarnokában Gyémánt László fotói díszítik a falakat. A szervezetnél akkreditált 56 küldöttség szinte kivétel nélkül képviseltette magát a rendhagyó kiállítás megnyitóján. Berecz Marianne EBESZ-nagykövet bevezetőjéből kiderült, hogy a művész a húsz kiállított képet erre az alkalomra készítette. A téma a dzsessz, amelyet Gyémánt a maga sajátos stílusában tesz láthatóvá, s amely így kétszeresen, a képi látvány és a zene révén is alkalmazkodik a hely nemzetköziségéhez. A kiállítás apropója az emlékezés az 1956-os forradalom 50. évfordulójára.

2006. október 21. (Népszava)

(Vissza)sétálunk a forradalomba

Aznap is elmentünk a Gellértbe. Nagyapámmal jókedvűen úszkáltunk, lubickoltunk a medencében, és az utolsó vendégekkel együtt búcsúztunk a kabinostól, aki csak annyit mondott: vigyázzunk hazafelé. Nem nagyon értettem, miért szól utánunk, hiszen máskor szinte a gorombaságig mogorva arccal és némán méregette az embereket, mint akitől semmi jóra nem számíthat.
Most ugyaninnen, a Gellért fürdő bejáratától vágunk neki annak a fél évszázaddal ezelőtti sétának a kislányommal, ahonnan nagyapámmal ballagtunk haza.
Átjutunk a Szabadság-hídon. A pesti oldalon mutatom a bal oldali hídvám épületén látható táblát. Gerő Ernőt, a hídverőt, Rákosi elvtárs egyik legjobb tanítványát dicsőíti a még ma is hálálkodó szöveg. Ki volt Gerő? - néz rám a gyermek, és nem érti, hogyan kerülhet egy apostoli király táblája mellé (a túloldalon Ferenc Józsefet méltatják) a számára ismeretlen ember emléke. Hát... Ki is volt Gerő? Mire eljutunk a Lánchídig, igyekszem kerek történelemórát tartani. Barangolunk a múltban, a gyermekkoromban. A másik nagyapámról mesélek, akinek leseperték a padlását. Felidézem apám katonaéveit, amikor úgy bántak velük, mint a rabokkal. Mesélek anyám aggódásairól, félelmeiről, hogy mi lesz az elhajlással vádolt unokabátyámmal.
Az Akadémia utcán láttunk először tüntetőket - mutatom lányomnak azt az épületet, ami egykor a Magyar Dolgozók Pártja központja volt. Nagyapám meglepődve jegyezte meg: "Nincsenek ávósok a kapuban”. Ávósok? No igen, ez is magyarázatra szorul - és elmagyarázom.
A Kossuth-tér most is majdnem tömve. Ordít a hangszóró, lobognak a zászlók. "Így kezdődött a forradalom?” - néz rám kamaszodó lányom. Nem! Nem! Ez itt nem forradalom, csak annak csúfondáros paródiája.
Valahol arrafelé álltunk a nagyapámmal, ahol mostanában egymás kezéből veszik ki a szónokok a mikrofont. A tömeg akkor várta, most pedig elűzné a miniszterelnököt. Ma is élesen él emlékezetemben a főlépcső két oldalán őrséget álló oroszlánokra kapaszkodó egyetemisták egyensapkája. És nem felejtem a köröttünk álló emberek arcát sem. Mosolyogtak, nevettek, ünnepeltek. Nem acsarkodtak, nem hörögtek, nem mocskolódtak. Akkor, ott, abban az ünnepi hangulatban olyasmit éreztem, amit csak jóval később tudtam nevén nevezni: a szabadság szele töltötte meg a Kossuth teret. El is engedtem nagyapám kezét, aki nem félt, nem aggódott, mi lesz velem, ha elsodor a tömeg. Az a tömeg nem sodródott, hanem egyenes derékkal kitartott. Újságokból csavart fáklyákat gyújtottak és mosolyogtak. Most? Most? Inkább megfogom a kezedet, kislányom… mielőtt elsodornának mellőlem.
Csak néhány perc és hazaérünk. A Falk Miksa és Markó utca sarkán laktunk. Ez a vidék olyan nekem, mint másnak a szülőfaluja. Itt áll az én házam.
Itt várt az édesanyám, aki alighogy nagyapám elbúcsúzott tőlünk, kézen fogott, hogy elinduljunk megkeresni apámat. A Kálmán utcán igyekeztünk a Blaha Lujza tér felé. A Vadász utcából kikanyarodott egy teherautó. Platóján karszalagos emberek, kezükben fegyver. "Kitört a harc a Rádiónál!” - kiabáltak nekünk. Anyám csak egy pillanatra bizonytalanodott el, majd sietősre vette a lépéseit. Nem tudom, honnan vette a bátorságát. Tudnia kellett, ha a Rádiónál harcolnak, akkor apám munkahelye, a Szabad Nép szerkesztősége is veszélyben lehet. Apámról semmit nem tudtak kollégái. Fél óráig sem lábatlankodtunk a szerkesztőségben, ahonnan a Stháli utca felé menekítettek ki, mivel a főbejárat előtt már egy tank őrködött.
Mutatom a lányomnak, hol állt az egykori Nemzeti Színház.
Keresztülvágunk a téren, irány a Dózsa György út, ahogy ötven évvel ezelőtt édesanyámmal is igyekeztünk a Sztálin szoborhoz. Ki volt Sztálin? Újabb történelem óra. A (Gorkij) fasor végénél most ketten ácsingózunk. Akkor, itt óriási tömeg drukkolt, magyarázott, hogyan is kell ledönteni a hatalmas szobrot. Két teherautó kampójára erősített drótkötéllel rángatták a generalisszimusz emlékművét, és amikor végre hatalmas robajjal lezuhant, kitört a majális. Ölelgették, csókolgatták egymást az emberek. Volt, aki táncra perdült, volt, aki örömében sírt. Egy erős férfi fölkapott, magához szorított - mintha az apám lenne.
De apámat nem találtuk.
Követtük a szobrot cibáló tömeget. Az Oktogonnál (November 7-e tér) hazafelé vettük az irányt. Leányom kérdez: miért november 7-e? Újabb mese az Auróráról, a Téli Palotáról, a bolsevikokról, Leninről és mire a végére érek, ismét a szülőházam előtt állunk. Közben elhaladunk az oroszok boltja előtt. A Balaton utca sarkán ma is megtalálható üzletet hívták így, mivel ott csak a Honvédelmi Minisztériumban dolgozó szovjet tisztek vásárolhattak. (Amikor elcsitultak a harcok, a közelében két friss sírhantot láttuk.) Nekünk maradt a 12-es, vagyis a 12-es szám alatt akkor még üzemelő kisbolt. Ennek pincéjébe fúrtak át a férfiak a mi házunkból, amikor elfogyott az élelem. A raktárból kiszedett konzerveket, lisztet, babot, borsót aztán a harcok után tisztességesen megfizették.
Nézzük meg a pincét. Még most is az orromban érzem a dohos falak szagát, pedig már nincs penész, pókháló, piszok. A labirintusban néhány éve elegáns bútorszalont rendeztek be. Ezekben a föld alatti termekben húzódtunk meg november első napjaiban, amikor találat érte a házunk sarkát. A szemben lévő minisztériumot körbevevő szovjet tankokból több lakást kilőttek. Vadásztak a padlásról tüzelő felkelőkre. Talán egy hétig éltünk a pincében. Forrai néni itt is minden délután megfőzte a malátából készült kávéját, amelyet megosztott Sarkadi nénivel. Bözsike, az egykori apáca irányította az asszonyokat a kondér mellett, amiben minden nap főtt valami finomság. Eleinte kaptunk gulyást, bablevest, mákos vagy krumplis tésztát, később már csak tejbegríz meg grízes tészta jutott. A Sárkány gyerekek célbadobálni tanítottak. A célpont egy május elsejei Rákosi-plakát volt. Egyik délelőtt anyám fölmerészkedett a közös mellékhelyiségbe, ami majdnem a ház előcsarnokában volt. Az utcán lövöldöztek. Egy sorozat ott pattogott a csarnok kövén. Anyám megijedt, hirtelen megfordult, megbotlott és legurult a lépcsőn. Elájult. Toporzékoltam. Azt hittem, meghalt.
Ekkor került elő apám. Hogy honnan jött? Csak évekkel később mesélte el. Járta a várost, gyűjtötte a híreket. Beszélt a felkelőkkel a Széna téren, eljutott a Corvin közhöz. Szóba elegyedett a szovjet katonákkal is. És írt az Igazság című újságba. Ezért aztán el is csapták a Népszabadság néven újjáindult Szabad Néptől. Három évig Helvécia közelében, egy alföldi tanyán húzta meg magát, mígnem visszajöhetett Budapestre. Mindezt néhány tisztességes írásért.
Otthon elővesszük a régi újságokat. Leányom apám '56-os cikkeit olvassa.
Amikor a végére ér, arra kér, hogy október 23-án menjünk el a Gellértbe úszni egyet.

2006. október 21. (Népszava)

Rövid Hírek

Ünnepi Parnasszus

Az 1956-os események ötvenedik évforulója alkalmából ünnepi számmal jelentkezett a Parnasszus költészeti folyóirat. 56 lépés címmel több mint száz oldalon olvashatók versek, esszék, történelmi visszatekintések. A vezető esszét Pomogáts Béla írta. Az MTA tudományos tanácsadója rámutatott: minden forradalomnak egy költemény volt a beköszöntője, így például Petőfi Sándor Nemzeti Dala 1848-ban, vagy Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse 1956-ban.

Kegyelmi állapot

Odass, cigirágó, mondta Kisali. Apám nagybátyja hozta Amcsiból, bevette a szájába, és nagyot szívott belőle. Aztán átadta nekem. Hozott apának farmert is, nyugatit, nem ilyen trappert. Mert ő nyugatos. Ötvenhatban lépett le. Visszaadtam a cigirágót, nagyot slukkolt belőle. A leninvárosi ötös számú általános iskola első emeleti fiúvécéjében álltunk, negyedikesek voltunk, cigiztünk. Néztem Kisalit, még nem is tanultunk történelmet, ő meg már tudja, mi is volt az az ötvenhat. Pedig már vártam a történelmet, a történelem jövőre lesz, ősemberek, fáraók, görögök, vitézek, egri csillagok, meg ilyenek. Slukkoltam én is a cigirágóból, és arra gondoltam, nekem nincs ötvenhatom. A mi családunkból senki nem ment el nyugatra. Nekem nem hoz senki cigirágót. A családi legendáriumban csak annyi volt, hogy elmaradt a rúdmászás felmérés. Ott az iskolai vécében állva még nem tudtam, hogy valaha meg fog érinteni, hogy az egyetemen nem az érdekel, hogy egy köpönyegforgató személy hirtelen ellenforradalomból népfelkelést csinál, nem tudtam, hogy a hivatalos történelem helyett a magán-, a priváttörténelem érdekel majd. Hogyan is tudhattam volna tízévesen. Ott a cigirágót szívva nem tudtam, hogy azt a várost, ahol éltünk, részben ötvenhatos elítéltek építették, aztán szabadulásuk után vagy elmentek, vagy ottmaradtak és letelepedtek. Gyüttmentek lettek. Nem tudtam, hogy évek múlva készítek egy interjút egy Határ Győző nevű költővel, aki egy Czifra György nevű zongoristával együtt keverte a maltert, építették a jövőt. És arról mesél nekem, hogy létezik kegyelmi állapot. Amikor a sátoraljaújhelyi börtönben, télen, kivert ablaknál, mezítláb a földön a falnak támaszkodva, monotonon ismételgeti a szavakat, hogy el ne veszítse azokat, hogy azok a szavak legyenek meg akkor is, ha lesz szabadulás. És ott, a cigirágót szívva, nem tudtam, hogy nekem abból a kegyelmi állapotból nem jut majd.

2006. október 21. (Népszava)

A forradalom Sándor Mátyással és Twist Olivérrel

Ki beszél itt emlékezésről? Valljuk meg, kevesen. Sokkal több az emlékezés csomagolóanyagában, sőt, legtöbbször cukorpapírjában polcokra, vetítőkbe és színpadra kerülő kacat, nagy ívű semmi, nagyot mondani akaró, unalomba fúló giccsparádé, mint az 1956 emlékét méltón őrző alkotás. De tulajdonképpen nincs mit csodálkozni ezen, s bár bizony joggal vagyunk szomorúak a megszületett alkotások nívótlansága miatt, de hát könyveljük el ezeket "alkalmi műveknek", amelyek valóban ritkán szoktak a magasba emelkedni (bár persze tudunk ilyenre is példát), inkább örüljünk, ha találunk olyan tárgyakat, dolgokat, amelyek az ünnepség-sorozat nélkül minden bizonnyal nem kerültek volna látóterünkbe.
Ilyen ez a két napló, két megrendítő talált tárgy, két tizenéves gyerek napról napra írt jegyzete arról, mi történik velük és körülöttük a forradalom idején. Az egyiket, Csics Gyuláét, maga a szerző bocsátotta útjára, adta át Rainer M. Jánosnak, mint egy leletet, mint egy apróságot, ami szintén megmaradt, s szintén megőrzött valamit a forradalom napjaiból. Szerencsére Rainer és az 56-os Intézet úgy érezte, nem egy átlagos emlékdarabot, nem egy szimpla követ talált az emlékezet óriás, olykor ránk dőlni látszó falából, hanem tudták, hogy ritka kincs birtokába jutottak, s nagyon szép, nagyon illő formában, dokumentumként, jegyzettel megjelentették a naplót. Ez az egyik fiú művének története. Ám Csics Gyula már a naplója átadásakor utalt arra, hogy barátja, a szomszédságában lakó Kovács János is papírra vetette az októberi napok, s az azt követő hónapok történéseit, s együtt volna érdekes a két gyerek-emlékezet, ám a másik naplóíró művének már addigra nyoma veszett. Szinte mesébe illő, szinte alig hihető, hogy ugyanekkor Molnos Péter művészettörténész rábukkant egy másik 56-os leletre az Ecseri piacon, s ez a másik, keményfedeles füzet eljutott Kieselbach Tamáshoz, aki elképesztő gondossággal adta ki, s hogy ez a megtalált lelet is egy napló volt, s nem másé, mint Csics Gyula barátjáé, Kovács Jánosé. Az együtt született, majd külön utakat járó ikernaplók története is novellába illő, az egyiket féltve őrzik, a másik tulajdonosa tudtán kívül az ócskapiacon találja magát, majdnem megsemmisül, aztán a kettő majdnem egy időben az olvasók kezébe kerülhet. Az egyik, a féltve őrzött, jó szülők (jó kiadó) kezébe kerül, a másiknak, amelyikkel mostohán bántak, mesebeli sorsa lesz.
Ugyanis Kovács János most kiadott Napló-ja nem mindennapos látvány, erről a könyvről nem túlzás azt állítani, hogy műtárgy. Ez a Napló, nemcsak mint kortörténeti érdekesség, nemcsak mint egy nagyon tehetséges, komoly fiú műve olvasható, hanem ezúttal egy könyvművészeti remeket is kezünkbe foghatunk, olyan tárgyat, amelynek minden lapjáról süt a gondosság. A kiadó nem csupán az eredeti tárgyat adta ki, hanem hozzá vette az eltelt ötven évet is, ők azzal emlékeznek, hogy az 1956-ban és 1957-ban papírra vetett sorok mellett látható a mondjuk öt év múlva keletkezett paca, a nyolc év utáni pecsét, a tizenöt évvel későbbi szakadás, a húsz évvel ezelőtti karc, a ki-tudja-mikor elmacskásodott ragasztó, a papír, amint foltot, árnyat hagyott a másik papíron: ötven év minden nyoma. Emléktárgy, műtárgy, vallomás arról, hogy öt évtized mit változtat a papíron, mi mosódik el, mi válik élesebbé, mintha ez az öregedő, ráncosodó könyv metaforája lenne az azóta eltelt öt évtizednek.
Beragasztott sztrájkfelhívás, röpcédulák, lottószelvény, újságkivágások, csokipapírok, kézzel rajzolt térképek, a fiúk rajzai, az utcai harcok leírásai, az aznap olvasott könyvek, Sándor Mátyás, Twist Olivér, Rejtelmes sziget, Robin Hood, a város látványa két fiú szeméből, a történelem két gyerek leírásában. Két végtelenül rokonszenves fiú, hozzá kell tennünk, két elképesztően szeretetre méltó család védelmében élő két gyerek, egy tizenkét és egy tizenhárom éves szemszögéből láthatjuk azokat a bizonyos napokat. Két napló, mely folyton utal egymásra, két történet, mely örökké találkozik, két nagyszerű fiatal, akik lejegyezték, mi történt velük és körülöttük.
Ritka megrendítő olvasmány. Együtt kell olvasni őket. Ha nem bírjuk már nézni, milyen emlékezet-plázák és emlékezet-boksz-kabinok épülnek 56 köré, akkor vonuljunk el ezzel a két naplóval, hogy zavaró emlékzajok, emlékricsajok nélkül idézhessük fel, mi történt azokban a napokban.

2006. október 21. (Népszava)

A forradalom szelleme

Az elmúlt napokban érdekes munkám volt. Talán olvasóink is konstatálták, hogy október első napjaitól kezdve a mai napig, háttérmagyarázattal, 56 sajtóját kísértük végig. Jómagam 18 éves emberként éltem át kis túlzással mondhatnám, vettem részt a forradalban. Furcsa, nagyon furcsa hónap volt 1956 októbere! A napi sajtót olvasva bosszankodtam azon, hogy a hivatalos lapok - abban az időben minden lap hivatalos volt - szinte október 22-ig semmit, vagy alig valamit érzékeltettek 56 októberének hangulatából . De mi is volt ez a hangulat? Valami ocsudás, egymásra találás. Egyszerre megváltozott a nagyváros. Az elmúlt fél évtizedben itt úr volt a szorongás, a gyanakvás. Mindenki ellenséget látott a másikban, mindenki félt. Hogy mitől? Hogy egy meggondolatlan szó, egy rossz helyen elmondott vicc - a kor kiváló humoristájának, Darvas Szilárdnak szavaival szólva, a "diktatúra elsőnek a humort ültette a vádlottak padjára" - szóval, bármi végzetesen bajba kever engem, barátaimat, családomat, akárkit. Ez a szorongó félelem váratlanul olvadásnak indult. Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor a régi Dunakertnél (ott volt, ahol később az Intercontinentál Szálló épült fel) megállt a tömött 5-ös busz, és a parkban kitett hangszórók egy félreismerhetetlen hangot közvetítettek, amint ezt mondta: "Egészségi állapotom megromlása, magas vérnyomásom nem teszi lehetővé, hogy továbbra is ellássam a Magyar Dolgozók Pártjának vezető tisztségét." Az emberek elképedve néztek egymásra: ez lehetséges? Rákosi lemond? Vadidegen emberek megszorították egymás kezét, kis csoportokba verődve újra és újra meghallgatták a "hihetetlen" közlést. Ez még nyár elején történ,de ekkor éreztem először az ismerős ismeretlenek egymásra találását. Aztán az egész október erről szólt! Utcán, eszpresszóban, alkalmi, társaságokban, ahol a legkülönbözőbb beállítottságú emberek verődtek össze, mindenki kedves, bizalmas, őszinte lett a másikhoz. Emlékszem párttagokra, akik szégyenkezve mondták: nem is értik, hogyan hihettek el minden maszlagot. Emlékszem párttagokra, akik büszkén mondták, hogy most véget vetünk a hazudozásnak. Emlékszem velem egykorú diákokra, akik úgy lettek egyszerre barátok, hogy senki sem kérdezte a másikat, ki vagy, mi vagy, honnan jöttél.
Csodálatos volt ez az októberi olvadás!.
És elérkezett az az emelkedett pillanat, amikor október 23-án kart karba öltve diákok és tanáraik, a Nyugatinál, a Váci útról a gyárakból jövő munkások egyetlen hatalmas menetté kovácsolódtak össze. Az együvétertozás olyan élménye volt ez, amely estére a Kossuth téri, akkor valóban sokszázezres összegyülekezésnél megteremtette a nemzet egységét. A forradalom - a váratlanul lecsapott tisztító vihar - persze felszínre hozott vitákat, ellentmondásokat, de ezek mind elenyésztek, másod- harmadlagossá váltak a szabadság, a demokrácia, a nemzeti függetlenség közös akarása mellett.
Számomra - és milliónyi kortársam számára - ez volt a forradalom spirituális élménye, amit legfeljebb csak 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének óráiban élhettünk át újra
Félek, hogy amit most mondok, azt ünneprontásnak fogják fel azok, akik nem élték át a régi októberi napokat. Nem vagyok naív, az én generációm szégyenből, megalkuvásból, kicsinyes önzésből épp elég, több évtizedes leckét kapott ahhoz, hogy ne legyek, ne legyünk naívak. De azt a naív hitet, a rendszerváltásig megőriztem, hogy az egymással vitázó, értelemszerűen, a demokratikus keretek között rivalizáló politikai csoportok, de még sokkal inkább az egyének, az egyes emberek, családok, fiatalok és idősek október 23-án félreteszik viszályaikat, félreteszik a még oly mély ideológiai, politikai ellentéteiket és kutyakötelességüknek érzik hogy egy napra, egyetlen egy, a közös emlékezésre és ünneplésre rendelt napra visszaidézzék 1956 októberének nemzeti egységét. Gyötrelmes élmény és bizony szégyenletes látvány, hogy október 23 hovatovább botránykő lett. Mindenekelőtt a politikai jobboldal veszi a bátorságot, hogy a napi hatalmi tülekedésben cinkelt lapként játssza ki a forradalom emlékét, hogy elvakult szélsőségesek - ide kívánkoznak Ady szavai: "Vén huncutok és gonosz ostobák" - nem a nemzeti megbékélést, a világ dolgairól másként gondolkodó honfitársaik megértését választják s ezekben az órákban nem állnak meg egy méltóságteljes közös ünneplésre. Nem ez történik! "Te mit keresel itt?!" - szegezi nekem a Kossuth tér szomszédságában a kérdést történetesen egy jobboldali napilap lelkes ifjú munkatársa. Feleljem azt neki, hogy a Kossuth tér legalább annyira, ha nem sokkal inkább az enyém, mint az övé, és azoké, akik kisajátítani akarják? Feleljem azt neki, hogy 56. október 23-án ugyanitt senki sem sértette meg a másikat azzal a hitvány kérdéssel, hogy - Te mit keresel itt? Tulajdonképp sajnálnom kell ezeket az új vakhitűeket, akik azt hiszik, övék az igazság és a morál és ennek a kisajátításnak a jegyében ellopni próbálják az egész nemzet forradalmát..Botorul azt állítják, hogy csak ők a nemzet, mi többiek, akik a világról, a hazáról, a forradalomról baloldali, vagy liberális felfogásban gondolkodunk - kizárhatók, kiűzhetők vagyunk a honpolgárok demokratikus közösségéből. Szégyenkezve és megalázva élem át a fenekedés, a gerjesztett gyűlölködés, a másként gondolkodó ember kirekesztésének riasztó kísérleteit. Miféle magyarok, miféle hazafiak azok az emberek, akik tudatlanságból, elvakultságból, vagy politikai számításból ezekben a napokban olyan balgaságokkal s annyi rosszindulattal fertőzik ünnepünket, hogy azt merik mondani, aki egykor párttag volt, az nem ünnepelhet, aki ma baloldaliként republikánus hazafi, az nem ünnepelhet, aki liberális eszméket vall, az meg egyenesen hazaáruló. Honnan veszik ezt a talmi bátorságot, harsányságot azok, akik nem akarják tudni, hogy a nemzeti egység jegyében hány és hány baloldal,i idealista módra egy jobb világban reménykedő kommunista is - a mártír Nagy Imre, Maléter Pál, Losonczy Géza, Angyal István és sorolhatnám tovább.- harcolt a nemzeti forradalom közös ügyéért. Ha élnének, talán tőlük is megkérdeznék most a jobboldali igazság nagyszájú letéteményesei a Kossuth tér környékén - ti mit kerestek itt?
Nem akarom ilyen keserű szavakkal befejezni.Nem, mert tudom: a dühöngők, a hatalomvágyók, a politikai simlisek törpe hadán túl élnek ebben az országban olyan tisztességes, bár különbözőképpen gondolkodó magyar honfitársaim, akiket igenis megérint ezekben a napokban a forradalom szelleme. Az a tudat, hogy volt - s talán a jövőben egyszer újra lesz - egy olyan pillanat, amikor nagy közös céljaink egységbe foglalják azt a nemzetet, amelynek tágasságában mindenki tiszte szivvel és teljes joggal otthon tudhatja magát.

Szász István

2006. október 21. (Népszava)

A magyar '56 és Románia

A magyar '56 összefüggései a romániai folyamatokkal és a román kommunista párt erdélyi nemzetiségi politikájával a publicisztikai felvetésnél alaposabb tényfeltárást, elemzést igényelnek. Voltak, vannak idevágó komoly munkák. A legfrissebb talán a legélesebb. Benkő Levente és Papp Annamária kolozsvári történész házaspár fölfedezte a kolozsvári városi levéltárban az egyik kulcsot: 1956 szeptember 29-30-án a magyar egyetemi és irodalmi értelmiségi elittel lezajlott gyűlés mintegy 150 oldalas, gyorsírói jegyzőkönyv alapján kigépelt, valószínűleg hiányos (szerintem puhított, cenzúrázott) szövegét, és abban Szabédi László felszólalásának alighanem hiteles szövegét. Mindebből már több felkavaró részletet közölt a kolozsvári Krónika. Igazolódni látszanak az eddigi feltételezések, melyek szerint a magyar forradalom kitörésének küszöbén Miron Constantinescut, a párt KB keménykezű, magyarul is tudó, történész titkárát Gheorghiu-Dej főtitkár azért küldte Kolozsvárra, az ülésre, s azért rendelték oda a marosvásárhelyi magyar írókat is, mert egyre kritikusabb megszólalásaik miatt meg akarták fegyelmezni-rettenteni őket, s erre "Mironnál" alkalmasabb főszereplőt "Dej" nem is találhatott. Miron fenyegetően, diktatórikusan kezdte - ott voltam - a terem keményen reagált, olyannyira, hogy a másnap reggeli folytatáskor Miron visszakozott, és elnézést kért nagy mulasztásáért: "már tegnap reggel azzal kellett volna kezdenie, hogy a párt vezetése milyen új döntéseket hozott". És sorolta az igen látványos engedményeket, amelyek jórészt válaszok voltak az előző nap elhangzott, szókimondó, nemcsak a nemzetiségek helyzetét illető bírálatokra. Világos: az első nap este Miron realista módon beszámolt "Dej"-nek, hogy vagy le kell csukni azonnal csomó embert, vagy engedményeket kell tenni. S az utóbbi mellett döntöttek.
Sokan azt hiszik, hogy az 1956-ban, s főként októberben Romániában érzékelhető "nyugtalanság" csakis a magyarországi forradalmi események hatására alakult ki. Igaz, az 1949-ben ártatlanul elítélt, kivégzett Rajk újratemetése 1956-ban az utolsó, fekete csepp volt a pohárban. Mindennek, ami Rajkhoz fűződött, erős visszhangja volt Erdélyben. Nemcsak azért, mert tudtuk, hogy Rajkék székelyudvarhelyiek. De Rajk letartóztatása után, 1949-ben Rákosi és Gheorghiu-Dej állítólag titokban találkozott Bihar megyében, az összekötő közöttük Románia budapesti nagykövete volt, a félromán-félmagyar Vincze János. Rákosi és Dej állítólag abban egyezett meg, hogy a legszigorúbban kivizsgálják Rajk negyvenes évek végén Romániában tett látogatását, mondván a Rajk-féle "összeesküvésnek" nyilván romániai-erdélyi szálai is vannak. Rengeteg embert tartóztattak le. Még az Ifjúmunkás c. KISZ-lap főszerkesztőjét, Sebestyén Györgyöt is, pusztán azért, mert a párt őt küldte tolmácsnak Rajk mellé.
Rajkot '49 május végén tartóztatják le, s Romániában júniustól kezdve egyre-másra fogják le a magyar szellemi élet kulcsembereit. Szinte egyszerre Márton Áront, a harcos gyulafehérvári püspököt és az ugyancsak csikszentdomokosi kommunista munkást, Kurkó Gyárfást, a Magyar Népi Szövetség elnökét (14 évet ül jórészt magánzárkában, megőrül; letartóztatása előtt megjelent Nehéz kenyér c. regényes életrajzi visszaemlékezését '70-ben adja ki újra a Kriterion.) Az MNSZ neves vezető alakjai közül rengeteget: Balogh Edgárt, Demeter Jánost, Csögör Lajost (a Bolyai Egyetem rektorát) és másokat: Méliusz Józsefet például. Demeter Béla tragikus históriájára most nem térek ki.
Sokan kérdezik, miként sikerült Dejnek még Sztálin életében fölébe kerekednie a Moszkvából küldötteknek, s a nemzetközi tekintélyű Ana Paukert és társait félreállítania. Kitűnően eligazít ebben is a Rajk-ügy és az 56-os magyar forradalom romániai mesteri "kezelése", ki- és felhasználása. Lehet, hogy Dej az őrmesteri szintű machiavellizmus politikai zsenije volt. S ebben Vinte Ioan régi harcosnak Ceausescu mellett is nagy szerepe volt. Dej pesti nagykövetét, belügyminiszter-helyettesét, pártkollégium-alelnökét, Vincze Jánost Ceausescu '68-ban "visszaküldi magyarnak", s a "magyartanácsnak" becézett új orgánum alelnöke lesz. Monográfiát érdemel.
Tudtommal még nem volt szó a magyar sajtóban arról a szűkkörű írói találkozóról Nicolae Ceausescuval, amelyen Stefan Augustin Doinas, Ion Caraion és a román irodalom más kiváló alakjai élesen kitálaltak. Caraion, aki az összes börtönt végigülte és akit a Gestapo is halálra keresett, vonta le leghamarabb a konklúzióit Ceausescu reakciójából, s mert kivételesen éppen volt útlevele és érvényes vízuma, tán még aznap éjjel elhagyta az országot. Én főként a nemzetiségi gondokról szóltam. A találkozóra úgy kerültem, hogy tagja voltam annak a bukaresti írócsoportnak, mely memorandumot készült átadni a főtitkárnak és egyúttal kijuttatni Nyugatra. Még mielőtt tervünket megvalósíthattuk volna, a titkosszolgálatok nyilván tudomást szereztek minderről, Ceausescu elébe vágott és meghívta a csoportot erre a találkozóra.
A román sztálinizmus leleplezése csak addig terjedt, amíg a hatalom pillanatnyi letéteményesének ez megfelelt. Hiába mondogatták, hogy egy Pántyúsának becézett ukrán származású elvtárs, a monda szerint Teohari Georgescu belügyminiszterrel együtt verte agyon vasdoronggal a párt korábbi főtitkárát, Fóris Istvánt, a Brassó környéki csángómagyar mérnököt, mégpedig - úgymond - Dej utasítására. Pintilie-re románosított néven Pantyúsa lett a belügyminiszterhelyettes. Nem állt módomban ellenőrizni ezt a változatot.
A "jobboldali elhajlás" (Pauker Anna, Luka László stb.) leleplezésekor azt tanultuk, hogy Pauker Anna nyitotta meg a kommunista párt kapuit a "kis-vasgárdisták" előtt. Lehet. Tudom azonban, hogy Dej nem idegenkedett különösebben a vasgárdistáktól. A harmincas évek végén a doftanai börtön baloldali foglyai már bizonyos jogokat vívtak ki. Nappal nem volt "cella-rendszer", a bebörtönzöttek szabadon jártak épületszárnyukban, dolgoztak műhelyeikben, sőt, húsvétkor joguk volt kollektíven annyi bort vásárolni "kintről", hogy fejenként jusson fél liter. Nos, Dej maga mellé vett két, kevéssé ismert fiatalt, a galaci Dragomirt, valamint egy Nicolae Ceausescu nevűt, s néhány demizson borral átmentek a "vasgárdista szárnyba", s Dej felköszöntötte őket, mondván, ők is ugyanannak a rendszernek az áldozatai. Dej "szigorúan bizalmas" fegyelmit kapott a párt tudta nélkül végrehajtott demizsonos kalandjért a vasgárdistákkal: bizalmasat, mert oly kompromittáló volt az eset.
Tudjuk, hogy Románia katonai segítséget is felajánlott Hruscsovnak a magyar forradalom letöréséhez. A bukaresti rádió magyar adásának némely munkatársa is részt vett az első kádári rádió (Szolnok?) műsorainak készítésében. A Securitate számos magyar nemzetiségű, vagy magyarul nagyon jól beszélő tisztjét dobta át a határon "más identitással". Dej nem sokkal a forradalom letörése után meglátogatta Kádár Jánost, és a legkeményebb megtorlásokat követelte. Minél több embert ítéltek Magyarországon halálra, annál aránytalanabb mércét lehetett Romániában is alkalmazni. Dávid Gyula irodalomtörténész (hét évet ült teljesen ártatlanul) összefoglalta az 1956-ot követő romániai törvényszéki ítéleteket a kolozsvári Krónika számára. Romániában, ahol tehát nem volt forradalom, tizenhárom halálos ítéletet hoztak - igaz, nem valamennyit hajtották végre. A Látó című marosvásárhelyi folyóirat idei októberi számában rá jellemző szerénységgel foglalja össze börtönéveinek emlékeit. És sorolhatnám az elítéltek neveit. A romániai magyar közhiedelem szerint a forradalom romániai megtorlásai, a megfélemlítés főszerepet játszott az önálló Bolyai Egyetem megszüntetésének előkészítésében. Persze, tudjuk, miért tartóztattak le Bukarestben, Temesváron, Nagyváradon és Iasiban megannyi román fiatalt: mert szolidárisak voltak a magyarországi forradalommal. Stefan Augustin Doinastól Ivasiucig és Paul Gomáig sokan szenvedtek el súlyos börtönbüntetéseket, lényegében ugyanezért.
A társadalom is gyorsan felejt. '56 jó kiindulópont lett volna valaminő román-magyar megbékéléshez. De amíg a nemzeti hiúság, önzés, elfogultság erős, addig semmi remény. Konfliktusteremtő lények vagyunk. Bármilyen megkülönböztető jegy - a vallás, a sapkák vagy a haj színe - elegendő a háborúskodáshoz.

2006. október 21. (Népszava)

Eroica, ötven év után

Érkeznek az idős hölgyek és a koros urak. Van, aki peckesen lépked, meghazudtolva korát, van, aki kissé görnyedtebben, cipőtalpa csoszog a kényes kövezeten. Muzsikusok, a hajdani legendás Állami Hangverseny Zenekar tagjai. Az utódok, a Nemzeti Filharmonikusok invitálták meg őket, rendkívüli eseményre. Kovács Géza, az igazgató rendszeresen búvárkodik egy becses, történelmi értékű, viharvert könyvben. A lapjai sárgák, töredezett szélűek, óvatosan kell bánni velük, könnyen porlódnak. A zenekar krónikája, több mint fél évszázadra visszamenően.
Így bukkant rá az igazgató a nevezetes dátumra. Az ÁHZ 1956 október 22-én tartotta utolsó koncertjét az Erkel Színházban. Majd másnap október 23., Magyarország egy ideig egyelőre nem muzsikával foglalkozott. A forradalom tartotta lázban, majd november 4. után a tragédia letörtsége. Mígnem, két hónap elteltével, december 31-én délután az együttes ismét közönsége elé állt, ezúttal már a Zeneakadémián, Ferencsik Jánossal a pulpituson. A kényszerű szünet után mi mást is játszhattak volna, mint Beethovent, mert zenei legenda szerint Bach az Isten, Mozart az Angyal, Beethoven pedig az Ember. És mert a koncertmentes forradalmi napokban a rádió szakadatlanul az Egmont nyitányt sugározta, azzal kezdték az ismételt találkozást a közönséggel. A hegedűversennyel folytatták, végül a III. szimfónia, az Eroica következett.
Ezt örökítette meg a legenda. Ferencsik pálcájára az orkeszter a szimfónia második tételébe kezdett, a bűvös szépségű Marcia funebrébe, a gyászindulóba, amikor teljesen váratlanul, a Zeneakadémia nagytermét zsúfolásig megtöltött közönség egy emberként fölállt, és végig tisztelegve állva maradt, amíg csak el nem hangzott a tétel záróhangja. Kétséges senki előtt nem volt, ez néma tüntetés, alázatos főhajtás volt a forradalom hősei előtt, akik életüket áldozták az oroszokkal és az ÁVO-sokkal vívott egyenlőtlen küzdelemben. Politikai tiszteletadás, amelynek híre meglehet eljutott a kádárista vezetéshez, de nyilvánosságot nem kapott, egészen mostanáig. A Nemzeti Filharmonikusok, most, hogy rábukkantak a történelmi emlék nyomára, meghívták az ÁHZ nyugdíjas művészeit és az emlékezetes koncert nézői közül azokat, akik fölhívásra jelentkeztek, mondanák el személyes élményeiket.
Nagy különbségek nem voltak. Abban mindenki egyetértett, hogy szó sem volt szervezettségről, a tiszteletadás spontán volt és egyöntetű. Akadt, aki szerint az ifjú zenekadémistákat fölhívták, figyeljenek Járdányi tanár úrra, tegyék azt, amit ő. Mások szerint nem így történt, bár kétségtelen, hogy a professzor az elsők között emelkedett föl páholyában. Ahhoz viszont kétség nem fér, hogy Ferencsik Maestro, meghallván a váratlan zajt, jobb karja alatt kipillantott a pulpitusról, meglepődött, és meghatódva dirigálta tovább az együttest. A nagybőgős hangszerén mintegy zászlóként lengett a zsebkendője, buzgón törölgette a szemét.
A telt házból, az 1280 nézőből a földszinti IV. sor szélén csak ketten maradtak ülve. Elvtársak voltak…

2006. október 21. (Népszava)

Hogyan ünnepel?

Boross Péter volt miniszterelnök: Tengernyi a kötelezettségem ezekben a napokban. Tegnap a Szabadságharcos Közalapítvány szervezeteinek megemlékezésén vettem részt a Bourbon Házban, ahol Sólyom László mellet én is szóltam az egybegyűltekhez. Avattam már emléktáblát Pilisszentlászlón, s természetesen ott leszek az állami ünnepségeken. Vasárnap, hétfőn a Parlamentben, az Operaházban, a Kossuth tére, a Nagy Imre szobornál, a Műegyetemi 1956-os emlékmű avatásáról sem hiányzom majd és természetesen elmegyek a központi emlékmű avatására a Felvonulási térre. A hivatalos megemlékezésetől nem maradok távol, azokon kívül azonban csak kevés meghívást fogadtam el, ennél több helyre fárasztó lenne elmenni.

Rácz Sándor, a Budapesti Központi Munkástanács egykori elnöke: Ne gratuláljon, nem kaptam emlékérmet. Ne is írjanak erről. Ha adományoznak nekem ilyet átveszem. Megannyi megemlékezésre hívnak mostanában, s szónokként mindig a forradalomról beszélek. Csakis 1956-ról, a Kossuth térről nem. Azt megértem, hogy ott '56-hoz igyekeznek visszanyúlni, egykor számunkra 1848 volt a példa. De térjünk inkább vissza az ünnepre. Október 23-án Budapesten leszek és sűrű program vár. Reggel nyolckor már koszorúzunk a Hősök terén, aztán a Bem szobornál gyülekezünk, s megyünk a 301-es parcellához. Délután a Zeneakadémián leszünk, azután az egykori bajtársakat én látom vendégül a Magyarok Világszövetségében. A hivatalos ünnepségeken nem veszek részt.

Donáth László, a Nagy Imre per másodrendű vádlottjának fia: Minden állami megemlékezésre meghívtak, s természetesen el is megyek. Ott leszek vasárnap este az Operában és több más helyszínen, de október 23-án elhagyom Budapestet. No nem azért, hogy külön ünnepeljek, hanem mert lelkészként és politikusként vidéken szolgálok azon a napon. Amúgy szomorú, hogy békétlenség jellemzi az évfordulót. Sokan sajnos egyéni politikai ambícióik megvalósításának szolgálatába állították 1965-ot.

2006. október 21. (Népszava)

Kertész Ákos: A Nap utcai fiúk

Ők ketten még soha nem karoltak egymásba, mert Juli a Totya csaja, ez már évek óta így van, ezt senki sem merte megkérdőjelezni.

Hihetetlen, hogy ők most ilyen szorosan egymásba karolnak.

Hihetetlen, hogy egyszerre lépnek, egyszerre mozdul a testük, és érzik egymás testét, egymás testének a melegét, és nem mernek egymásra nézni, mert tudják, hogy marhára zavarba jönnének mind a ketten, tudják, hogy elpirulnának, tudják, hogy tilosban járnak.

De hiszen forradalom van, hát nincsen forradalom...? Tulajdonképpen mi a forradalom?

"Ez, hogy most a tömeg elözönli az utcát, hogy sokan vagyunk, rengetegen vagyunk, hogy nem megyünk rendezett sorokban, csak megyünk, nem is tudjuk hová, megyünk, amerre a többiek, és hogy mi érezzük, hogy tilosban járunk...?

Az a forradalom, hogy mi szorosan simulunk egymáshoz, pedig ez is tilos?" - gondolja Gábor.

Sose merné elcsábítani a Totya csaját, nem azért, mert a Totya megnyúzná, hiszen ő a legjobb sportoló, focizik, úszik, kosarazik, Gábor csak nagy dumabajnok; nem azért, mert a Totya már melózik is, gépkocsikísérő, Gábor még csak gimis, istenem, jó tanuló, hát aztán... a Totya a legerősebb (illetve a Nagy Egér, de ő bunyós), Totya már keres, és ő a főnök... de nem azért!

Azért, mert Totya a barátja, és az ember tudja, mi a becsület, és az ember nem csapja le a barátja kezéről a barátja csaját!

Szóval soha, de most forradalom van, és ettől minden összezavarodik.

És Juli? Ő is olyan furcsán érzi magát, mint még soha, biztos ez is a forradalomtól van; Julinak most jólesik Gábor mellett... jó most egyszerre lépni, összesimulni, miért, mi van abban? Gábor gyöngéd, és a Totya mindig erőszakos, az van, amit ő akar, és Gábort minden érdekli, egy ilyen izé, forradalom vagy akármi, ami nem szokványos, nem hétköznapi, nem egyhangú, csak ők ketten vannak itt a forradalomban, a többiek nem mozdulnak ki a környékről, a lányok félnének, a fiúk meg csak fociznak, nem látnak túl a focin, a poros, fekete salakos pályán meg a labdán...

A tömeg egyre nő, még mindig a fiatalok vannak többségben, de már régen nem csak egyetemisták, mondják, hogy megjöttek a munkásfiatalok Csepelről meg Angyalföldről. Ők ketten is Pesterzsébetről jöttek, Gábor, igaz, gimibe jár, de ők együtt nőttek föl, hát munkásfiatalok, idősebbek is vannak, mindenféle emberek, minden korosztály, öreg és fiatal, elegánsan öltözöttek, meg topisak, de ez most már nem számít, aki magyar, velünk tart.

Aki magyar, velünk tart!

És itt mindenki magyar, hát mindenki velük tart!

Julinál szerencsére ott a kalauztáskája, mert a kalauztáskában még ott a tízórai maradványa, zsíros kenyér, Juli kicsomagolja, és természetes mozdulattal megfelezi Gáborral (Fecóról megfeledkeznek...)

És szól a rádió, mert az ablakokba ki van téve a rádió, hol zene szól, hol meg beszélnek valamit.

"Ma este húsz órakor Gerő Ernő elvtárs, az MDP központi vezetőségének első titkára rádióbeszédet mond..."

Széles utcán vonulnak a hömpölygő tömeggel, Juli egyszerre fölnéz az utcatáblára:

Sztálin út

Hát ez nem maradhat itt!

Gábor és Fecó fölemelik Julit, Juli lerántja a táblát.

A tömeg tapsol, megéljenzik őket.

A táblát és a táblán a Sztálin nevét jól megtapossák.

Ezzel máris divatot csináltak: mindenhol tépik le a Sztálin-táblát, végig az út hosszán.

A Keringő étteremből kijön a cigányzenekar, és húzza a Kossuth-nótát:

Kossuth Lajos azt üzente,

Elfogyott a regimentje!

Ha még egyszer azt üzeni,

Mindnyájunknak el kell menni!

És az ablakokban szól a rádió:

"A DISZ központi vezetőségének hatodik ülése 1956. október 23-án 14 órakor (...) helyesli a budapesti ifjúság szolidáris tüntetését a Lengyel Népköztársaság mellett. Elhatározta, hogy részt vesz a tüntetésen, ezért ülését fölfüggesztette..."

Már alkonyodik, és egy nagy téren vannak.

A Kossuth téren, a Parlament előtt.

Óriási a tömeg, tele a tér.

Gábor és Juli szorosan fogják egymás kezét, és nyújtogatják a nyakukat, hogy lássanak valamit, Fecót elveszítették, nincs már mellettük. Megint mond valamit a rádió:

"...felkéri az egyetemistákat, a tüntetésben részt vevő ifjúságot, hogy határozottan akadályozzon meg minden esetleges provokációs kísérletet..."

Nem nagyon figyelnek oda, de egy ötven körüli férfi recsegő hangon visszafelesel:

- Jól van, bazdmeg, ne rinyálj!

- Kimennek az oroszok, mint Ausztriából - mondogatják körülöttük, ők nem nagyon értik, miért mennének ki?

- És szabad választások lesznek!

Juli ezt sem érti egészen, nagyon kicsi lány volt még, amikor utoljára szabad választás volt, de Gábor többet tud róla, ő tanulta.

- Újra pártok lesznek, mint régen...

- Az most is van: a Párt.

- De most csak egy van, azelőtt meg sok volt, a Szociáldemokrata Párt, Parasztpárt, Kisgazda Párt, és ők kerülnek be a Parlamentbe...

- Oda? - mutat rá a sötétlő épületre Juli.

- Oda!

- És az jó lesz?

- Az a szabadság. A polgári demokrácia, mint Nyugaton. Nem lesz ávó, meg elnyomás, és jólét lesz...

Juli nem válaszol, nem nagyon hiszi, meg nem is nagyon érti, de mindegy... a forradalom jó... jó buli.

Elalszanak a lámpák, a tér sötétbe borul, az emberek káromkodnak, a rosseb beléjük, azokba, ott fönt, a rohadtak, kikapcsolták az áramot, de nem tolnak ki velünk!

Nem is, mert a legtöbb embernél van újság, meggyújtják, lobog a sok újság, akár a fáklya, és a Szabad Nép lángjai megvilágítják a kipirult, lelkes arcokat.

A nagy tér gyönyörű a sötétben a sok égő újsággal mint fáklyákkal...

A tömeget a győzelem mámora önti el.

- "Azok" a rohadtak kikapcsolták a világítást, de a nép túljárt az eszükön!

- Éljen Nagy Imre! - hallatszik mindenfelé.

- Hol van Nagy Imre, halljuk Nagy Imrét, halljuk, halljuk!

- Nagy Imrét a kormányba! Nagy Imrét a kormányba!

- Halljuk Nagy Imrét!!!

- Te, ki az a Nagy Imre?

Gábor ezt is tudja: - Ő volt a miniszterelnök, de a Rákosiék leváltották.

- És?

- Hogyhogy és? Az egy rendes ürge volt. Jót akart. Jót akart a népnek.

A tömeg zúg és ide-oda hullámzik, Juli és Gábor egymásba karolva szinte ringatóznak a tömegben.

Az emberek Nagy Imrét akarják hallani, és mit tesz isten, megjelenik ott távol, a parlament sarkánál egy nagyon kicsi alak, illetve ilyen távolról, ahol ők állnak, nagyon kicsinek látszik, de azért látszik, mert meg van világítva, és beszél.

Itt nem egészen érteni, hogy mit mond, de azért hallani, hogy beszél, hallani a mondatok dallamát, az emberek figyelnek, de Juli inkább Gáborra figyel, Nagy Imre távol van, Gábor itt áll mellette... Juli a vállára hajtja a fejét, Gábor pedig a fejét Juli felé hajtja, Juli leveszi a kalauzsapkát, és Gábor arca Juli hajára simul...

Nagy Imre valami olyat mond, hogy most már minden rendben lesz, menjenek szépen haza, de senkinek sem akaródzik hazamennie, ha elmennének innen, ha föloszlanának, elmúlna a forradalom, azt mindenki érzi, hogy a forradalom, ami olyan klassz és izgalmas, és nem hétköznapi, csak addig tart, amíg ők is együtt vannak itt, és nem mennek haza.

Eléneklik a Himnuszt, az fölemelő pillanat, a Himnusz mindig fölemelő pillanat, amíg éneklik a Himnuszt, mindenki vigyázban áll, aztán újra összeölelkeznek a párok.

(Részlet a szerző nemrégiben, az Ab Ovo Kiadónál megjelent művéből)

2006. október 21. (Népszava)

Kékszakállú Tallinba
A Tallinni Magyar Intézet legnagyobb szabású rendezvénye az idei

Bartók-évfordulóhoz és az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójához kapcsolódik. Bartók Béla, A kékszakállú herceg című operáját két este hallhathatja az észt közönség a magyar intézet jóvoltából. Az intézet grandiózus vállalkozásához partnert talált a magyar nagykövetségben, a Pärnui Városi Zenekarban. Velük együttműködve és helyi szponzorok egész sorát megszerezve sikerül színpadra vinni a művet, amelyet Selmeczi György rendez és vezényel, és amelynek szólistái Meláth Andrea és Kovács István lesznek. A darabban három észt színésznő alakítja a Kékszakállú korábbi feleségeit és egy idős észt művész adja elő a regős szerepét. Az október 22-i pärnui előadást követően az október 23-i ünnepi előadás helyszíne az Estonia Nemzeti Operaház lesz. A fővárosban tartandó programon részt vesz az észt kormány több tagja, a politikai, a gazdasági és kulturális élet reprezentánsai.

2006. október 21. (Népszava)

Külföldi megemlékezések az 1956-os évfordulón

Oroszország nem tartozik jogi felelősséggel az egykori szovjet vezetőség tetteiért, de erkölcsi felelősséget érez múltja egyes fejezeteiért, és reméli, hogy a mai magyar társadalom méltányolja őszinte sajnálatát azért, ami 1956. október-novemberben Magyarországon történt - áll az orosz felsőház, a Szövetségi Tanács péntek reggel elfogadott nyilatkozatában. A budapesti megemlékezésen Oroszországot képviselő Szergej Mironov felsőházi elnök vezette ülésen elfogadott nyilatkozat megjegyezte: "a világ politikai térképén már régen nem létezik az az állam, amely a magyar tragédiában részes volt. Az Oroszországi Föderáció nem felelős a szovjet vezetőség tetteiért". Az orosz felsőház "örömmel" nyugtázta, hogy "ma az orosz-magyar kapcsolatok a kölcsönös tiszteleten és bizalmon nyugszanak".
Egon Bahr, az egykori Brandt-kormány történelmi keleti politikájának formálója volt a díszvendége a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) berlini székházában megnyílt 1956-os fotókiállításnak. Bahr, aki a Brandt-kormány keleti politikájának és az európai enyhülés előre vitelének meghatározó személyisége volt, kifejtette: nézete szerint a magyar forradalom kezdettől fogva halálra volt ítélve. Mégpedig azért, mert az akkori Szovjetunió nem tűrhette, hogy a csatlósállamok közül bármelyik is az önrendelkezés útját választja.
Budapest 1956 - Egy morális forradalom címmel nyolc oldalas képes mellékletben emlékezett meg - Fejtő Ferenc kifejezését idézve - az első antitotalitárius forradalomról a L'Express című francia folyóirat legfrissebb számában, külön kétoldalas interjút közölve a Párizsban élő történész, író-újságíróval. A lap szerint az ötvenedik évfordulón az 1956-os forradalom emléke ahelyett, hogy egyesítené, megosztja Magyarországot. "A populista jobboldal kisajátítja magának a hősi múltat, és megpróbálja a mai szocialistákat a tegnapi sztálinistákhoz hasonlítani". Az 1956-os felkelés az individuális és demokratikus szabadságokért folyt, s volt olyan morális dimenziója, amely ma hiányzik a politikából - írta a L'Express.

2006. október 21. (Népszava)

Nagymamám, a forradalom és a melegvíz

Azon a bizonyos október 23-i napon, melyről mostanában kötetszám jelennek meg a vissza- és megemlékezések dr. D. I. (aki akkor még nem sejtette, hogy néhány év múlva az apám lesz) délután elindult a Petőfi-kör orvosvitájára. Mint frissen végzett doktor éppen sorkatonai szolgálatát volt kénytelen a katonai kórházban tölteni.
Egy családi legenda szerint 56 őszén, amikor megkapta a behívóját, megkérdezte kedvenc professzorát, vonuljon-e be, vagy kérjen halasztást tavaszig. A nagyon okos (orvos!) ember hírében álló prof. némi latolgatás után arra jutott, jobb most túlesni a dolgon, mert ma viszonylag nyugodtabb a világ, de ki tudja, mit hoz a tavasz. Úgyhogy tessék csak egyenruhát ölteni. Erról ennyit, s most vissza 1956 október 23-ra, amikor dr. D. I (aki ekkor még nem sejtette...), mint friss sorkatona nekiindult, mert a délután nem a néphadseregé, hanem az övé volt. A gólyavári vita különösen érdekesnek ígérkezett. A legtekintélyesebb professzorok is tiszteletüket tették. És az izgalom csak fokozódott a tanácskozás alatt. Hiszen, mintha lövések zaja szűrődött volna be. (Na ja, a rádió a szomszédban.)
Aztán egyszercsak berontott egy fegyveres: Az ávósok lövik a szomszédban a magyarokat, menjenek segíteni. De a többség maradt. Befejezték a vitát. (Jónéhány magasrangú orvostiszt is részt vett, amúgy egyenruhásan, akik - a visszaemlékező megfogalmazása szerint - "alaposan beszartak.")
Aztán az erősödő fegyverropogás hatására a társaság nekiindult elvackolni magát a pincében kialakított óvóhelyen. (A régi rutin. Túl közel volt még a háború és a Bródy Sándor utca.)
Ám dr. D. I. (aki akkor még nem sejtette, hogy néhány év múlva az apám lesz) hazafelé indult. Lövöldözés ide oda, az anyjának (aki akkor még nem sejtette, hogy néhány év múlva a nagymamám lesz) megígérte, tízre hazaér.
A Tanács körúton katonák vonultak, tán a rádió felé, a nép megéljenezte őket. Az Andrássy úton (mi volt az akkor: Sztálin? Ifjúság? Népköztársaság útja?) szembe találkozott Sztálinnal. Ha nem is magával a generalisszimusszal, de legalább ledöntött szobra maradékaival.
Az események többfele új és új fordulatot vettek. De neki sietnie kellett. Végülis rendszerek jönnek-mennek, de ő megígére a mamájának, hogy időben otthon. Ettől sem forradalom, sem hadsereg nem téríthette el. Szerencséje volt. Éppen hogy, de tíz előtt pár perccel hazaért.
- Anyu, kitört a forradalom - kiáltotta lelkesülten az anyjának (aki akkor még nem sejtette...)
- Igen? Akkor azonnal menj fürdeni, mert ki tudja, meddig lesz még melegvíz... Mindig így van ez ilyenkor - tette hozzá a nagymamám, miután a századnál csak egy picivel idősebbként jókora gyakorlatott szerezhetett a jelentős társadalmi, történelmi események polgárokra gyakorolt hatásaiból.
Aztán jött nvoember negyedike, meg mindaz, ami vele járt. A történelemkönyvek kevéssé jegyzik föl, de mi azért említsük meg, hogy dr. D. I.-től hamarosan megszabadult a Magyar Néphadsereg, s visszatérhetett a civil izgalmak világába.
S akkor most nézzünk a naptárra. Elszaladt 50 esztendő. S éppen ma veszi át dr. D. I (ki már régóta tudja, hogy az apám) az aranydiplomáját. S csak remélni tudjuk, hogy egy utólag is sokkal békésebbnek bizonyuló napon, mint amilyen volt a fél évszázaddal ezelőtti.

2006. október 21. (Népszava)

Októberi emlékvacsora a Kulacsban

Sokszor jártam már a Kulacsban, ahol megállt az idő. A falakon ugyanazok a romantikus tájképek, festett tányérok, kalocsai kopottasok lógnak. A rengeteg boros és miskakancsó, rokka, csikóbőrös kulacs, a barátságosan megterített asztalok, magyaros, házias fogások - s az itt még továbbélő - cigányzene, őrzik a "sosem volt békeidők" kedélyes hangulatát. Mintha Seress Rezső is ott ülne még az ablaknál a kockás abroszra könyökölve, s a Szomorú vasárnap kottajegyeit vésné merengve egy szalvétára. Vagy épp nekilát kedvenc libasültjének, nem is sejtve, hogy ezt a fogást a hálás házigazdák róla fogják elnevezni. Ma is olyan finom a paprikás csirke vajas galuskával, vagy a bakonyi betyárborda, mint tavaly vagy évtizedekkel ezelőtt. A kedélyes kiszolgálás jelmeze, koreográfiája mit sem változott, ami biztonságérzettel tölt el.
Az ötvenes években "titkos hedonisták", írók, költők, gondolkodók mentsvára volt a Kulacs. A szellemi élet igazi kegyhelye ekkor is, egy sarokkal arrébb a New York kávéház, de az ott Karinthy óta "mélyvízként" emlegetett alagsori étterem túl drága volt Déry Tibornak, Kellér Dezsőnek, Kormos Istvánnak, Réz Pálnak éppúgy, mint Abody Bélának vagy Domokos Matyinak. Így aztán, aki jól akart lakni, végül mégiscsak a Kulacsban kötött ki. Kiváltképp ősszel, mikor a vadászati szezonban az étlapon sokféle vadételt tartottak. Akárcsak most.
1956. október 23-án is a Kulacsban ebédelt a literátorok egy kisebb társasága, mikor elterjedt a hír: tüntetnek a városban! Többen felpattantak, az ajtó felé indultak. Egyedül Vas István maradt a helyén: "Csak nem fogom félbehagyni ezt a finom fogolysültet egy tüntetés miatt" - mondta. Persze ezt csak viccnek szánta. Ám később, a forradalom bukása után, ezt is besúgta valaki az ÁVO-nak. A költőt beidézték, de felmentették, mert tragikomikusan bizonyíttatott, fontosabb volt számára a fogolysült, mint az "ellenforradalom". Halálos ágyán Vas István feleségére bízta befejezetlen életrajzi regényének testamentumát, sok más mellett ezt a történetet is, ami meg is jelent Szántó Piroska könyvében, a Forradalmi szvitben. Torzóban maradt önéletírásának tervezett záróképét is az utókorra hagyta: '56 november elsején, halottak napján a Nagykörúton sétált, ahol őrizetlen s érintetlen kartondobozokban gyűjtötték az utcákon a pénzt a forradalom javára. A holtakért és a feltámadásért ezernyi mécses lobogott az ablakokban.

2006. október 21. (Népszava)

Nők az '56-os forradalomban

A Nagy Francia Forradalom jelképe egy meztelen keblét az ellenség felé mutató, zászlót a magasba emelő nőalak. A jelentős társadalmi megmozdulások tehát egyáltalán nem idegenek a nőktől. Nem volt ez másképpen az 1956-os forradalom és szabadságharc idején sem. Furcsa ellentmondás, de a politikai, anyagi önállóság világába éppen az a kommunista diktatúra vezette a nőket, amely ellen azután oly szép számban tiltakoztak, sőt, nem kevesen fegyvert is fogtak. Rákosiék ugyanis az egyenjogúság megcsúfolásával "fölszabadították" a nőket, traktorra ültették, eszterga, marógép mellé állították, bányákba küldték a lányokat, asszonyokat, miközben Ratkó Anna elhíresült mondása szerint "lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség" volt e korban. A fizetéseket pedig igyekeztek úgy megállapítani, hogy a korábbi évtizedekkel ellentétben, a családfő már ne tudja eltartani feleségét és gyermekeit. Ennek a gyakorlatnak persze elsősorban praktikus okai voltak: az erőltetett iparosítás rengeteg új munkás kezet igényelt.
A forradalom elékészítésében nem csekély szerepet játszó egyetemisták között is rengeteg lány volt. A korabeli filmfelvételeken a tömegben szép számmal láthatók nők. Az egyik legismertebb mozgóképfelvételen is az egyik ház ablakában egy nő lengeti a nemzeti zászlót.
A fegyveres harcban persze viszonylag kevés nő vett részt, de sokan vállalták a sebesültek ellátását, az élelmezés feladatát. Azért szinte minden felkelő csoportban voltak nők is, akik fegyvert fogtak. A halál őket sem kímélte. Éppen ezért olyan szomorú, hogy Wittner Mária, aki oly erős volt a forradalom napjaiban, most gyengének mutatkozott a politika piszkos játszmáiban. Ő, aki igazán tudja, milyen az, ha elszabadulnak az indulatok, ha megszólalnak a fegyverek, nem csillapítja, inkább tüzeli elsősorban szélsőjobboldali rajongóit. Az egykori felkelő, aki maga is sokszor hitet tett az '56-os forradalom tisztasága mellett, közönséges köztörvényes bűnözőkről igyekszik elhitetni, hogy politikai foglyok, a pesti srácok utódai. A visszaemlékezések döntő többsége úgy idézi meg '56 szellemiségét, hogy a felkelők nem tűrték meg maguk között a fosztogatókat, s arról fotó is fennmaradt, ahogyan a pesti utcán nyitott dobozban gyűjtöttek az elesettek hozzátartozóinak támogatására. Az egykori szemtanúk szerint a dobozba csak tettek, de nem vettek el pénzt. Félévszázaddal később az őrjöngő tömeg a felgyújtott tévészékházból minden mozdíthatót elvitt, a tábla csokitól a számítógépig. Igaz, Wittner Mária, '56 egykori hőse hiába igyekszik bizonygatni, hogy a randalírozók fizettek az elvett áruért, ezt talán már ő maga sem hiszi el. Nincs talán annál lehangolóbb, mint amikor valaki a saját múltját gyalázza meg.
Halda Alíz, a Nagy Imre perben halálra ítélt és kivégzett Gimes Miklós társa idézi föl azokat a napokat, amikor a harcok szünetében a nők sorban álltak kenyérért, óvták, gondozták a gyermekeket. Igyekeztek a normális életnek legalább a látszatát megőrizni.
A forradalom leverését követően pedig szembe kellett nézniük a megtorlás borzalmaival, a férjek, apák, társak elhurcolásával, a megaláztatásokkal és a hétköznapi nyomorúságokkal. Sokukat rúgták ki az állásából a férj, az apa, a társ miatt.
- Naponta gyülekeztünk a Gyorskocsi utcában, hátha beadhatunk egy levelet, egy csomagot a lefogottaknak, vagy beszélhetünk velük néhány szót, vagy legalább megpillanthatjuk őket - emlékezik a szörnyű időkre Halda Alíz. Az asszonyok már ismerték egymást, hiszen hónapokig jártak hiába börtönökbe, fogdákba. Az első hónapokat követően, amikor a KGB "szakemberei" a kihallgatások vezetését teljesen átadták a sok volt államvédelmist (ÁVH) is foglalkoztató magyar nyomozóhatóságoknak, valamelyest enyhült a helyzet, és olykor már csomag, levél is jutott a foglyoknak.
- Azt hiszem, a nőknek óriási szerepe volt abban, hogy tartották a lelket a férfiakban - véli Halda Alíz. Gyakran a rettenetes fogvatartási körülmények, az elégtelen élelmezés ellenére is sokkal többet jelentett néhány sor a szeretett nőtől. Az asszonyok, de nemcsak ők, az egész társadalom a maga módján igyekezett segíteni a támasz nélkül maradt családokat. Én természetesen az utcára kerültem, úgynevezett "taxigépelést", vagyis bérgépelést vállaltam. Egyszer kaptam valakitől postán háromezer forintot. Szerettem volna megtudni, kitől érkezett az akkoriban igen szép summának számító összeg, de a név és a cím is hamis volt, így máig nem tudom, ki volt a jótevőm.
Ez egyáltalán nem volt egyedi eset. A társadalom egyáltalán nem adta meg olyan gyorsan magát a megfélelmítésnek és a kádári konszolidációnak nevezett terrornak. A forradalom vérbefolytása után még hónapokig tartották a lelket az emberekben a munkástanácsok, a sztrájkok. Budapesten pedig december elején több ezer asszony, lány vonult az utcákra.
A szervezésben Gimes Miklós is részt vett, de nekem nem szólt, mert valószínűleg féltett - említi az egykori társ, Halda Alíz. A hatalomnak csak 1957 tavaszára sikerült megtörni az ellenállást.
Abban az időben természetesen még nem volt mobiltelefon, így a hagyományos vezetékes készülékeken hívták egymást az emberek, de szájról szájra is gyorsan terjedtek a hírek.
Örkény Istvánnal találkoztam a Greham presszójában, s egymástól függetlenül tíz percen belül már tudtuk, hogy Kuczka Péter látta Zelk Zoltánt, a költőt a Markó utcai fegyházban - jelzi Halda Alíz a korabeli hírcsatornák gyorsaságát. Az is hangsebességgel terjedt el, ha csomagot lehetett beadni, vagy valamelyik letartóztatottat egyik börtönből átvitték a másikba. A nőknek azt is el kellett viselniük, hogy a megtorlás első szakaszát követően a perek már nem voltak nyilvánosak, így gyakran még azt sem tudhatták, hol tart szeretteik ügye. Volt olyan is, aki az újságból tudta meg, hogy kivégezték a hozzátartozóját. Akinek "szerencséje" volt és a számára kedves férfi "csak" életfogytiglant vagy többéves börtönbüntetést kapott, legalább reménykedhetett abban, hogy előbb-utóbb újra megölelhetik egymást. Ám addig is meg kellett élni, nevelni kellett a gyereket, gyerekeket. A legtöbb elítélt felesége, élettársa csak az '50-es évek végén, a '60-as évek elején juthatott újra állandó álláshoz. Addig gyakran alkalmi munkákból tartották fenn a családot. A hosszú fogság után pedig sok kapcsolat ment tönkre. A megtorlás nemcsak fizikailag, lelkileg is sokakat megtört, megváltztatott.
A nők azonban helyt álltak a forradalom napjaiban éppen úgy, mint a megtorlás borzongató időszakában. Gyakran erősebbnek bizonyultak a férfiaknál is. Mesterségesen hiszterizált jelenünkben csak remélni lehet, hogy soha többé nem lesz szükség a nők efféle helytállására.

2006. október 21. (Népszava)

Végig az 56-os úton

A Műértő című szaklap összeállítása szerint az 1956-os események évfordulója alkalmából jelenleg 55 képzőművészeti kiállítás látható Magyarországon. Mindezek között azonban a "legközpontibbnak" alighanem a Műcsarnok összes termeiben megrendezett Az út 1956-2006 című tárlatot tekinthetjük, amelyet a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége szervezett, ráadásul demokratikusan, nyílt, beadásos alapon. Így aztán a zsűri tagjai végül több mint háromszáz pályázó másfélezer művéből válogathatták ki azt a nyolcvan kortárs alkotót, akiknek a munkái a "demokrácián kívüli", nem kortárs, illetve kortárs, de a kurátorok által felkért művészek alkotásaival kiegészülve adják a kiállítás anyagát. (Természetesen minden ilyen esetben azonnal adódik minimum 220 darab kizsűrizett művész, akik sértetten azonnal megkérdőjelezik a válogatási elveket, a zsűrit, a kiállítást, mindent, nem kis indulat-hullámokat verve a hazai képzőművészeti élet amúgy sem fodrozatlan vizein.)
A november 12-ig megtekinthető válogatás központi eleme maga a kiállítás installációja: a bejárat mélybordó (vérvörös?) termétől, amelyben Kerényi Jenő Szocialista kultúra című szobra fogadja a belépőt, egy hosszú, koromfeketén induló, majd egyre jobban kivilágosodó folyosó vezeti végig a látogatót az utolsó, már hófehér termekig, s ebből az ötven éven átvezető (alag)útból erre-arra nyíló termekben láthatók a különböző hívószó-párok (öröm-remény, gyász-elfojtás, túlélés-menekülés, változás-az út) köré rendezett tematikus egységek. Ezekben pedig egyrészt egy hallatlanul sokszínű és izgalmas anyag vonul fel olyan illusztris alkotó-névsorral, mely - csak ízelítőül - Szőnyi Istvántól Bálint Endrén, Anna Margiton, Kondor Bélán, Ország Lilin, Schaár Erzsébeten, Gedő Ilkán át Csernus Tiborig, Konok Tamásig, Kelemen Károlyig, El Kazovszkijig vagy Radák Eszterig ível, ám amely művekből nem mindig derül ki, hogy éppen milyen alapon is kerültek be az adott tematikába. Másrészt vannak a valóban 1956 szellemiségéből eredő, mára már kifejezetten "emblematikusnak" tekinthető munkák, mint például Haraszty István Madárkalitkája (nota bene: éppen a lényegét megmutatóan "működésképtelenül", vagyis madár nélkül), Méhes László Langyosvíz című festménysorozatának egy darabja 1973-ból vagy Galántai György és Klaniczay Júlia Hommage a Vera Muhina című performance-ának tárgyi-képi emlékei a 80-as évek elejéről. Harmadrészt meg vannak egyes olyan mai munkák, amelyek közvetlenül reflektálnak 56-ra, mint például Csíkvári Péter Corvin köz 1956-2006 című installációja, amelyben egy 1956-os szövegeket harsogó korabeli rádió mögött akkori, illetve mai képek váltakoznak a mű címét adó helyszínről, vagy mondjuk Regős Andrea Kollektív megemlékezés című enviroment-je, amely megszámlálhatatlanul sok fehér inget akaszt egymás mellé-alá-fölé a Műcsarnok apszisában, s közülük a legutolsó, amellyel a sor megszakad, véres, vagy Kis Miklós és Szigeti Csongor 56-os emlék című munkája, amely egy, a forradalom fotójával "mintázott" ágyneművel megterített fekhely, s utcai harcok zaja harsog belőle.
A hatalmas anyagban itt-ott láthatók bizonyos összefüggések is: hogy például Csizmadia Zoltán Bauer Sándor tűzhalála című festménye mennyire ugyanúgy didaktikus, mint Csáki Maronyák József sok évtizeddel korábbi Úttörő felköszönti nagypapát című képe, vagy hogy Varga Zsófi fotói milyen szépen rímelnek Ország Lili munkáira. De ami a legdöbbenetesebb, az az első teremben az 1956-ban kivégzett képzőművészeti főiskolások munkái között Bódis Antal "képe", mely egyszerűen nincs: helyén a vérvörös fal megbontatlansága izzik.

2006. október 21. (Esztergomi Hírlap)

Forradalmi megemlékezések a régióban

Bajnán október 23-án hétfőn 10 órakor tartanak megemlékezést a forradalom ötvenedik évfordulója emlékére a kultúrházban, ahonnan 10 óra 30 perckor a résztvevők együttesen vonulnak fel az 1956-os emlékoszlophoz, ahol koszorúzásra kerül sor.

Bajóton szintén hétfőn 10 órakor tartanak ünnepséget és koszorúzást a falu 56-os emlékművénél. A megemlékezésen részt vesznek a helyi születésű felkelők, a forradalom utáni megtorlásokat túlélő áldozatok: Vitéz Birkés Kelemen, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének (Pofosz) megyei elnöke, Sinkó Ferenc, a Pofosz megyei elnökhelyettese, valamint Szabó Mihály is. Az emlékezés pillanatait a kesztölci nemzetőrök díszőrsége teszi emelkedettebbé.

Dágon október 21-én szombaton délután 15 órai kezdettel tartanak megemlékezést a kápolna mellett álló 56-os emlékműnél. A Himnusz és az ünnepélyes zászlófelvonás után Steiner Tamás polgármester mond ünnepi beszédet, majd a helyi iskolások és az énekkar műsora következik. A megemlékezésen felszólal Birkés Kelemen a Pofosz megyei elnöke is, majd Tóth Bertalan plébános imádsága hangzik el a forradalom és szabadságharc áldozataiért. A program koszorúzással és gyertyagyújtással fejeződik be.

Dömösön október 23-án 15 óra 45 perckor kezdődik a forradalomra és a szabadságharcra való megemlékezés a polgármesteri hivatal dísztermében.

Kesztölcön október 21-én 16 órakor a községi klubban Marek Viktor középiskolai tanár tart előadást A Kesztölci Köztársaság Egy legenda születése címmel. Hétfőn 18 órakor csendes, fáklyás felvonulással emlékeznek a forradalom ötvenedik évfordulójára. A résztvevők egyik csoportja a Malom utca és az Esztergomi út kereszteződésétől, a másik pedig a Klastrom útról, a sportpályától indul a Szabadság térre, ahol 18 óra 30 perckor veszi kezdetét az ünnepség, melynek keretében egy új kopjafát avatnak fel és szentelnek meg.

Komáromban október 23-án 10 órakor a Jókai ligetben avatják fel Paulikovics Iván szobrászművész bronzból készült alkotását, amely egy életnagyságnál nagyobb szabadságharcos alakját ábrázolja. Ünnepi beszédet mond és az emlékművet a város szeretetébe ajánlja Jász Attila költő. Ezt követően az emlékezők megkoszorúzzák Ács Lajos emléktábláját a Béke Szállónál.

Nyergesújfalun szombaton 17 órakor mutatják be a Magyarock Dalszínház díjtalanul megtekinthető 1956 című zenés előadását az Ady Endre Művelődési Házban. Vasárnap 17 órakor zenés irodalmi estre kerül sor szintén a művelődési házban, amelyen a Harmonica Orchestra Hungarica zenekar lép fel Arany Zsolt vezetésével, és Faludy György versei is elhangzanak. A város képviselő-testülete október 23-án hétfőn 15 órakor az új köztemetőben tart megemlékezést az 56-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a köztársaság kikiáltásának tiszteletére, ahol Gálné Drajkó Mária a Nyergesújfalu Város Fejlesztéséért és Működtetéséért Közalapítvány elnöke mond ünnepi beszédet. A szervezők arra kérik a helyieket, hogy legyenek jelen és egy-egy szál fehér szegfűvel róják le kegyeletüket a forradalom hősei előtt.

Oroszlányban hétfőn fél tízkor a Himnusz hangjaival kezdődik az 1956-os események emlékünnepsége az ápolási otthon melletti kopjafánál, amelyen a Bubik István színtársulat ad ünnepi műsort, Bodnár Béla tanár és Balogh Gyula, az '56-os Szövetség helyi elnöke pedig a sorsforduló eseményekre való visszaemlékezéseket olvas fel, majd elhelyezik az emlékezés koszorúit.

Pilisszántón a Psalmus Hungaricus című zenés irodalmi összeállítással emlékeznek meg az 1956-os forradalomról hétfőn délután 16 órai kezdettel az általános iskola aulájában a marosvásárhelyi Mag-rend-szer tagjainak közreműködésével.

Sárisápon ünnepi szentmisével kezdődik a megemlékezés hétfőn 10 órakor. Ezt követően a Millenniumi parkban irodalmi és zenés műsor keretében gyújtanak gyertyát és helyeznek el koszorúkat az ötven évvel ezelőtti harcok és megtorlások során életüket vesztett áldozatok emlékére.

Süttőn október 23-án a 16 órakor kezdődő ünnepség keretében avatják fel az 1956-os forradalom emlékművét, Ócsai Károly, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását az Áprily téren. A süttői mészkőből készült szobrot Vitéz Birkés Kelemen, a Pofosz megyei elnöke leplezi le, és Szabó János esperes áldja meg.

Szentendrén szombaton 13 óra 30 perckor indul az 56 kilométeres gyalogtúra a Péter-Pál templomtól, melynek résztvevői másnap reggel érkeznek meg Esztergomba Mindszenty József bíboros sírjához. Szombaton délután öt órakor ünnepi megemlékezést tartanak a Kálvária téri Millenniumi szobornál, melynek során Makovecz Imre építész mond ünnepi beszédet. A műsorban fellép Szvorák Katalin népdalénekes, majd a helyi középiskolák tanulóinak előadásában szemelvények hangzanak el Máté György helytörténész gyűjtéséből az 1956-os helyi eseményekről. Vasárnap 10 óra 30 perckor emlékfák ültetése kezdődik a Czóbel Béla sétányon. Az eseményen a honvédség fúvószenekara közreműködik. Délután 18 órai kezdettel a városi kitüntető díjak átadására és ünnepi koncertre kerül sor a Városháza dísztermében Nemeskürthy István író közreműködésével. Október 23-án hétfőn 11 órakor nyílik meg a Tisztelgés 56 emléke előtt című képzőművészeti kiállítás a Régi Művésztelepi Galériában. Délután fél ötkor kerül sor az 1956-os emlékmű, Holdas György Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásának felavatására a Városháza földszintjén. Az emlékművet Dietz Ferenc polgármester leplezi le, Bárdosi József művészettörténész méltatja, közreműködik Pitti Katalin operaénekes. A nemzeti ünnep estéjén 19 órai kezdettel a Pest Megyei Könyvtár színháztermében mutatják be az Utazás című rockoperát a Magyarock Dalszínház előadásában.

Szigetmonostoron az Ady Endre utcai klubházban szombaton 18 órakor veszi kezdetét az Emlékezzünk című irodalmi és zenés est Barbinek Péter színművész és Kobzos Kiss Tamás zenész közreműködésével. Vasárnap 17 órai kezdettel ugyanott Karátson Gábor Ötvenhatos regény című könyvét mutatják be. A nemzeti ünnep alkalmából rendezett megemlékezés és koszorúzás hétfőn 17 órakor kezdődik a Szabadság téren.

Tatabányán szombaton délután három órakor avatják fel Nagy Imre bronzból készült mellszobrát, Paulikovics Iván szobrászművész alkotását a Turul mozi parkjában. A bánhidai katolikus templomban vasárnap 10 órakor ökumenikus istentiszteletet tartanak a forradalom áldozataiért. Délután öt órakor kezdődik a Tatabányai Polgári Körök Egyesület által szervezett megemlékezés a Közművelődés Házában. Szintén vasárnap 17 órakor kerül sor a Békéscsabai Vegyeskar és Zenekar hangversenyére a Szent István-templomban, ahol Eszterházy Pál Harmonia Caelistis című kórusművét adják elő. A nemzeti ünnep napján délután 17 órakor veszi kezdetét a városi ünnepség és koszorúzás az újvárosi részben, a két évvel ezelőtt felavatott 56-os emlékműnél a megyeháza mögötti parkban.

Tatán vasárnap 17 órakor a Kapucinus plébániatemplomban tartanak megemlékezést, melynek résztvevői ezt követően átvonulnak a tóparti kopjafához, a hagyományos előesti ünnepségre. Október 23-án 15 órakor a tóvárosi körforgalmi csomópontnál felavatják és megkoszorúzzák Szilágyi Bernadett A szabadság kapuja című emlékművét. Az eseményen beszédet mond Molnár V. József néprajzkutató és Michl József polgármester. A szervezők kérik az emlékezőket, hogy egy szál virágot vagy gyertyát hozzanak magukkal. Délután négy órakor a Tiszti Klubban Tata 56 címmel emlékkiállítás nyílik a forradalom tatai eseményeiről. Este hat órakor a Magyary Zoltán Művelődési Házban tartanak díszünnepséget, melynek keretében városi kitüntetéseket is átadnak.

Táton vasárnap 11 óra 30 perckor veszi kezdetét a forradalomra való megemlékezés, melynek keretében emléktáblát avatnak a CBA áruháznál. A Himnusz és a szavalatok elhangzása után Szenes Lajos polgármester ünnepi köszöntője következik, majd Verbói Lentulay György, a Francia Becsületrend Magyar Tagozatának elnöke mond ünnepi beszédet. A hősöknek emléket állító márványtáblát Kardos Mihály plébános áldja meg, majd viszszaemlékezések hangzanak el és koszorúkat helyeznek el a táblánál. Vasárnap este hat órakor a Magyarock Dalszínház 1956 című zenés darabjának bemutatójára kerül sor a Kultúrházban, melyre ingyenes lesz a belépés.

Tokodon hétfőn 17 órakor tartanak ünnepséget az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából a Lukácsi Máté Művelődési Házban, ahol Pánczél Mihály polgármester ünnepi köszöntője után a Jöjjön el a te országod! című zenés irodalmi műsorra kerül sor a Szivárvány Társaskör előadásában, majd fáklyás felvonulás indul az új iskolához, ahol felavatják az új 1956-os emlékművet, majd a helyi iskolások műsora hangzik el.

Vácott október 22-én vasárnap 17 órakor a Hincz gyűjtemény épületében a forradalom Pest megyei emlékeiből és dokumentumaiból nyitnak kiállítást. A városi ünnepségre október 23-án 10 órakor kerül sor a fegyház előtt, melynek keretében felavatják a Seregi György ötvösművész által készített forradalmi emlékművet. Hétfőn 17 órakor ünnepi hangverseny kezdődik a Bartók Béla Zeneiskolában, de ezen a napon kerül sor Pap Béla református lelkész, Brusznyai Árpád és Pétery József püspök emléktáblájának megkoszorúzására is.

Zebegényben október 22-én vasárnap a Petőfi téri általános iskola aulájában kerül sor a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának emlékére rendezett községi ünnepségre, melynek keretében a korabeli könyvek és sajtótermékek kiállítása is megnyílik majd.

2006. október 21. (Délvilág)

Kettő a kopjafa Szentesen - Szirbik Imre is emléket állított a forradalom évfordulójára

Két kopjafa áll közvetlenül egymás mellett Szentesen a református nagytemplom közelében: a kisgazdák tizenhét éve, Szirbik Imre szocialista polgármester pedig tegnap állíttatta az emlékoszlopot az 1956-os forradalom tiszteletére. A kisgazda Földvári Nagy Sándor megígérte, nem bántja Szirbik kopjafáját.
A Független Kisgazdapárt egykori tagja, a szentesi Földvári Nagy Sándor a hét elején felszedte barátaival a főtéri református nagytemplom melletti kopjafát, mert megrongálódott. Tegnap megírtuk: az oszlopot még 1989-ben állíttatták a kisgazdák, s azóta a városkép része lett. Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján mindig ott helyezték el a megemlékezés virágait a pártok, a civil szervezetek és a szentesiek.
Földvári Nagy Sándor csütörtökön azt közölte lapunkkal, hogy szombaton vagy vasárnap délelőtt visszaviszik a kopjafát, amelyet addig megjavítanak. Ismeretes: a Fidesz vasárnap este ott tartja ünnepi megemlékezését.
Közben Szirbik Imre, Szentes szocialista polgármesterének, országgyűlési képviselőjének tudomá sára jutott, hogy nincs a helyén az emlékoszlop, ezért megrendelt egy új kopjafát a fővárosban élő erdélyi fafaragótól, Ambrus Aladártól. Szirbik azt tervezte, hogy pénteken állíttatja fel a kopjafát a kisgazdák emlékoszlopának helyén. A polgármester saját keretéből fizette ki a 200 ezer forintba kerülő kopjafát.
Tegnap délben megérkezett az emlékoszlopot szállító autó a fővárosból Szentesre, s a munkások azonnal lerakták a kopjafát - a kisgazdák emlékoszlopa mellé. Merthogy addigra már ott állt Földvári Nagy Sándorék megjavított kopjafája is.
Lapunk érdeklődésére a polgármester azt közölte: ő nem híve az ünnepeinken a széthúzásnak. - Úgy gondolom - tette hozzá Szirbik Imre -, hogy a nemzeti ünnep a sokféleképp gondolkodó és a világot többféleképpen látó magyarság közös ünnepe. Ezért tudomásul véve a kopjafát el- és visszaszállítók egyéni érzéseit és ambícióit, úgy döntöttem, hogy a kérdésről nem vitatkozni kell, hanem az 1956-os forrada lom és szabadságharc 50. évfordulóját méltósággal megünnepelni. Szirbik szerint a két kopjafa békességben elfér egymás mellett, és azt kívánja, hogy ugyanaz a békesség adassék meg valamennyi szentesi számára.
"Akié a birodalom, azé a hatalom. Szirbik azt csinál, amit akar" - mondta az új kopjafaállításról Földvári Nagy Sándor. Az idős férfi megígérte, nem bántja a szocialista politikus által állított emlékoszlopot. "Én 79 éves vagyok, nem nyúltam soha a máséhoz, s ezután se fogok."

2006. október 21. (Délvilág)

Ötven méter, ötven óra az ötvenhatos srácokért Vásárhelyen - Vasárnap négy óráig úsznak

Péntek délután kettőtől vasárnap délután négy óráig úsznak felváltva a Cseresnyés-kollégium diákjai, tanárai, valamint az akcióhoz csatlakozók Vásárhelyen. A résztvevők így emlékeznek meg az 1956-os forradalom fiataljairól. Elsőként Risztov Éva Európa-bajnok úszó ugrott a vízbe, őt Kásás Zoltán, a helyi pólócsapat edzője váltotta.
"Ötven méter, ötven óra az ötvenhatos srácokért" elnevezéssel tegnap délután két órakor emlékúszás indult a vásárhelyi strandon a Cseresnyés-kollégium szervezésében. Az intézmény ötven diákja, tizenöt tanára, valamint az akcióhoz csatlakozó helyiek vállalták, hogy vasárnap délután négy óráig folyamatosan, s egymást váltva úsznak az 1956-os forradalomban részt vett fiatalok emlékére.
- A szabadságvágy, valamint a víz legyőzése mindig is az ember legjelentősebb céljai között szerepelt, s szerepel ma is. A mostani fiatalok a vízben próbálják ki erejüket, kitartásukat, így adózva az 56-os srácok forradalmának - mondta köszöntőjében Almási István alpolgármester.
A főszervezőtől, Kádár Pétertől megtudtuk: az ötlet apropóját az adta, hogy az 1956. október 19-én induló vásárhelyi forradalmi moz galom egyik fészke a Bethlen gimnázium mellett a kollégium volt, ahol a fiatalok többször is tartottak gyűléseket. Az úszást pedig azért választották, mert így a helytállás békés, sportos próbájával adóznak a régieknek.
A résztvevők negyedórás váltásokban úsznak. Mindenki annyit vállal, amennyit bír. A rutinosabbak félórát-órát is úsznak. A csongrádi Vincze Eszter úgy döntött, kétszer fél órát úszik. Így tegnap késő délután, illetve este is vízbe ugrott.
Mivel a vásárhelyiek folyamatosan úsznak, így éjszaka és hajnalban sem üres a 29 Celsius-fokos vízzel feltöltött nagymedence. A közelben felállított sátorban pihenhetnek, melegedhetnek, illetve ehetnek az úszók. A biztonság kedvéért egy orvos is állandóan a helyszínen van.
Risztov Éva indult elsőnek. Az Európa-bajnok úszónő elmondta, örömmel tett eleget a meghívásnak, mert egyrészt büszke az akkori fiatalok tetteire, másrészt már a szíve is nagyon húzta haza.
Évát Kásás Zoltán váltotta. A világ- és Európa -bajnok vízilabdázó, a vásárhelyi pólócsapat edzője jól emlékszik az ötvenhatos fővárosi eseményekre. Tízévesen a Déli pályaudvar mellett, így szinte a harctéren laktak. Gyermekként hosszú napokat ült pincéjükben a szénrakás tetején, mert lőtték a házuk tetején elbújt forradalmárokat.

2006. október 21. (Esztergomi Hírlap)

Emelkedett ünnep 56-ról a főiskolán

Közel négyórás rendezvénnyel ünnepelte október 19-én az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola az 1956-os forradalom 50. évfordulóját. Az ünnepségen Kobzos Kiss Tamás, Melocco Miklós és Andrásfalvy Bertalan tartott előadást.
A főiskola dísztermében megtartott megemlékezésen a Himnuszt követően a tanintézet hallgatóinak műsorában felelevenedtek a forradalom főbb eseményei, ezután Magyar József filmrendező 1956-ról szóló dokumentumfilmjét tekinthették meg az ünneplők. A forradalomra emlékezve szólalt meg Kobzos Kiss Tamás gitárja, ezután a hősök és mártírok történelemformáló szerepét emelte ki Melocco Miklós és Andrásfalvy Bertalan. A nemzet mindmáig egyik legfontosabb gondolkodójaként ismert Márai Sándortól idézett Gál Krisztina hallgató, amikor felolvasta az alkotó amerikai száműzetésben 56-ról írt versét. Az ünnep legemelkedettebb percei természetesen azok voltak, amikor a diákok és tanáraik együtt vonultak kegyeletüket leróni a Sötétkapuhoz, hogy az 56-ban mártírhalált halt esztergomiak emléktáblájánál virágokat helyezzenek el.
Az ünnepség utolsó harmadában szentmisét tartottak a kápolnában, ezután a forradalom témáját feldolgozó magyar játékfilmet vetítettek a jelenlévőknek.

2006. október 21. (Esztergomi Hírlap)

Másfél évtizede indult a Mindszenty iskola

Látványos és emelkedett műsorral ünnepelte tegnap fennállásának 15. és az 56-os forradalom ötvenedik évfordulóját az esztergomi Mindszenty József Katolikus Általános Iskola. A rendezvényen a tanintézet alapítóinak, illetve az első évektől itt dolgozó pedagógusok korábbi szándékát hangsúlyozták. Ezek szerint ne csak a plébániaiskola státuszból fakadóan működjön az egyház tanítását figyelembe véve a tanintézmény, de Mindszenty József bíboros történelemformáló szerepének karaktere, az általa képviselt hazafias lelkiismeret is éljen tovább a diákok későbbi életében. Az ünnepen többek között a tanulók korábbi diákszínpadi sikereikből idéztek részleteket, az egyik alapító-koordinátor, Kiss-Rigó László püspök pedig köszöntőjében emlékezett meg az iskola elmúlt 15 évéről.

2006. október 21. (Délmagyarország)

Utólag eltorzították 1956-ot - Romsics Ignác történész a korhű forrásokra hagyatkozik

Az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevőinek többsége a saját élményeit általánosította, sőt abszolutizálta Romsics Ignác történész szerint. Az egyetemi tanár viszont a források alapján elemzi az ötven évvel ezelőtti október legfőbb követeléseit. Mindent egybevetve leszögezi: 1956 alaptörekvése az ország függetlenségének visszanyerése és a demokratikus hagyományokhoz való visszatérés volt.
Sok vita zajlott a rendszerváltás óta az 1956-os forradalom és szabadságharc jellegéről. Romsics Ignác egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Szentesen tartott előadásában úgy fogalmazott, hogy a sokféle torzítás és mitológia miatt érdemes földhöz ragadtabb módon, a források szintjére leszállva megvizsgálni a felkelés törekvéseit. Ez legegyszerűbben a forradalom alatt megjelent különböző programok elemzésével végezhető el.
A történész a forradalom legátfogóbb programjának azt tekinti, amelyet - a szegedi egyetemisták követeléseinek ismeretében - a Budapesti Műszaki Egyetemen 1956. október 22-én este összegyűlt
diákok és oktatóik fogalmaztak meg előbb 10, utóbb 16 pontban.
Követeléseiket négy nagy csoportba sorolja Romsics Ignác. A külpolitikával foglalkozók között szerepelt, hogy a szovjet csapatok vonuljanak ki Magyarországról. A legtöbb kívánság azonban az ország politikai rendszerének megújítására vonatkozott. A diákok új kormányt akartak Nagy Imre vezetésével, s mielőbbi választásokat általános, titkos és egyenlő választójog alapján, több párt részvételével. A sajtó-, a szólás- és a vallásszabadság ugyancsak szerepelt a követelések között. A forradalom programjában azt is megfogalmazták: állítsák népbíróság elé az 1953 előtti terrorral és koncepciós perekkel kapcsolatban a felelősöket, név szerint Rákosi Mátyást és Farkas Mihályt, aki a fegyveres erőket felügyelte.
A korabeli forrásban gazdaság- és társadalompolitikai változások iránti igények is olvashatók. Azt akarták, hogy a magyar feltételeknek megfelelően vonják revízió alá a tervgazdálkodást, rendezzék újra a normákat, a béreket és az árakat. De az államosítások érvénytelenítése és a működő mezőgazdasági szövetkezetek feloszlatása nem szerepelt a pontok között.
A követelések negyedik csoportja a nemzeti szimbólumokkal és ünnepekkel foglalkozott. A diákok azt kívánták, hogy a vörös csillaggal, kalapáccsal és búzakalásszal ékesített 1949-es címert váltsa fel a nemzeti színek által dominált és a keresztény gyökerekre utaló, kettős keresztet is tartalmazó úgynevezett Kossuth-címer. Azt is követelték, hogy a Felvonulási téren magasodó Sztálin-szobrot bontsák le, s a helyén az 1848-49-es hősöknek és má rtíroknak állítsanak emléket. Kérték, hogy március 15-e legyen nemzeti ünnep és munkaszüneti nap, s a magyar hagyományoknak megfelelő uniformissal akarták felváltatni a honvédség szovjet mintájú egyenruháját.
Az 1918 óta tartó acsarkodások, kölcsönös vádaskodások és ismétlődő leszámolások folytatása helyett - Antall József, a Harmadik Magyar Köztársaság első miniszterelnöke metaforáját használva - az "ingát" végre "nyugvópontra" kellene hozni - mindannyiunk, de különösen a jövő nemzedék érdekében.

2006. október 21. (Délmagyarország)

Hegedűs Péter: A nagyapám jó ember volt - A szovjeteket behívó férfiról készített filmet unokája

A szovjet csapatokat 1956-ban behívó miniszterelnökről készített filmet unokája. Hegedűs Péter a történelmet és szereplőit nem fekete-fehéren mutatja be - szerinte ezzel váltotta ki az emigráció tiltakozását. Úgy véli, Hegedűs András jó ember volt, a rendszer azonban nem adott választást neki.
Hegedűs Andrásról, a szovjet csapatok bevonulását 1956 novemberében hivatalosan engedélyező miniszterelnökről készített filmet unokája, az Ausztráliában élő dokumentumfilmes, Hegedűs Péter. A megrázó művet nemrégiben a szegedi Belvárosi mozi is vetítette, hamarosan újra műsorra tűzi a Magyar Televízió is a személyes hangvételű alkotást.
A harmincéves filmrendező nem volt könnyű helyzetben a "családi" forgatásnál. Nagyapja forradalomban betöltött szerepéről ugyanis máig erősen megoszlanak a vélemények. A közelmúltban elhunyt Corvin-közi hősökből, Pongrácz Gergelyből és Rácz Sándorból például még akkor is sütött a gyűlölet, amikor Péter felkereste őket, hogy mindkét oldal álláspontját megismerje. Mint mondja, úgy tűnt, saját nagyapját látták benne.
A forgatás előtt nemigen volt téma a c saládban a nagypapa '56-os szerepe, idealizálták és pozitív színben tűnt fel gyerekfejjel a rendezőnek, hogy a nagyapja miniszterelnök volt. A mű készülése közben - amikor minden oldallal találkozott - Péter jobban elfogadta és megszerette nagyapját, mint korábban. Mint mondja, az egykori kommunista vezető egész életében magában hordozta és próbálta feldolgozni az ötvenes években történteket: ez volt a keresztje. Az unoka szerint ezt az bizonyítja talán a legjobban, hogy nagyapja éppen október 23-án halt meg néhány évvel ezelőtt. Hegedűs András - Péter szerint - felelősséget érzett a sztálinizmus bűnei és '56 miatt, de nem volt bűntudata a mártírok haláláért. Azt vallotta, értelmetlen, kilátástalan a szovjet birodalom tankjai ellen tizenhárom éves gyerekeket küldeni, és ha kiterjed a harc, több százezer halottal eredménytelenül elbukni. Úgy hitte, tetteivel rengeteg ember életét mentette meg. Később felajánlottak neki magas pártfunkciókat, de nem foga dta el, reformszocialista, "ellenzéki" elvei miatt 1973-ban a pártból is kizárták.
Unokája úgy látja, az egykori miniszterelnök hitt Rákosinak és Gerőnek, akik kihasználták, az "orránál fogva vezették" - majd végül bűnbakot csináltak belőle. Nagy Imrét '56-ban még elítélte, később azonban belátta tévedését. Idősebb korában tisztelte a mártír miniszterelnököt azért, mert felvállalta a korban hálátlan szerepét, ugyanakkor sajnálta is. Hozzátette: nem szabad elfelejteni, hogy nagyapja akkor 33 éves volt, míg Nagy Imre 60, így sokkal jobban átlátott az eseményeken és a helyzeten.
Hegedűs Péter elmondta: az Ausztráliában élő magyarok - szemben az itthoniakkal és az ausztrálokkal - személyes sértésnek vették a filmjét, az ottani tévében való bemutatása ellen is tiltakoztak. A film ugyanis megtöri azt az egységes ideálképet, ami él bennük a forradalomról. A rendező szerint azonban nem szabad azt hinni, hogy a történelmet és annak szereplő it fekete-fehéren lehetne megítélni - filmjével a helyzet komplexitását is megpróbálta feltárni.

2006. október 21. (Délmagyarország)

Szeged forró októbere - A nemzeti ünnepet köszöntjük összeállításunkkal

Jubileumot, az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját ünnepeljük. A nemzeti ünnepet köszöntő öszállításunkkal a legforróbb októberi napok eseményeit, a sokaság követeléseit, emlékfoszlányokat, az akkori és a mai emberarcokat villantjuk föl.
Jubileumot, az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját ünnepeljük. Az ebből az alkalomból szeptember 30-án induló, hétvégi cikksorozatunkkal fölidéztük a fél évszázaddal ezelőtti ősz hangulatát, bemutattuk a forradalom első független szervezetét, a Szegeden megalakult Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét (MEFESZ), a szabadságharc első vezetőit és vérüket áldozó hőseit. A nemzeti ünnepet köszöntő öszállításunkkal a legforróbb októberi napok eseményeit, a sokaság követeléseit, emlékfoszlányokat, az akkori és a mai emberarcokat villantjuk föl.

Október 23., kedd: A fővárosi események hírére kora este az egyetemisták a szegedi Dóm térről a Széchenyi, majd a Klauzál térre vonulnak. A Kossuth-szobornál egy MEFESZ-tag elszavalja a Nemzeti dalt. A tömeg rendezett sorokban a Kossuth Lajos sugárúton a Szegedi Kendergyár felé veszi az irányt. Innen és más gyárakból a műszak végén munkások csatlakoznak a belváros felé visszainduló menethez. A színháznál az erkélyen nemzeti lobogók és fáklyával megvilágított Kossuth-címer fogadja a tüntető tömeget. Több beszéd is elhangzik a diákok, a munkások és a parasztok szövetségéről, az ország demokratizálásáról.

Október 24., szerda: Kora hajnaltól Nagylak felől szovjet tankok vonulnak át Szegeden Budapest felé. Délután több ezer diák, munkás vonul a városi pártbizottság Tisza-parti székháza elé. Felfegyverzik a pártaktivistákat. Kijárási tilalom, de diákok gyülekeznek a kendergyárnál, összetűznek a tüntetők és a karhatalmisták.

Október 25., csütörtök: Délután a Klauzál téren a Kossuth-szobor körül tartott nagygyűlésről a tömeg a Széchenyi térre vonul, eltávolítják a szovjet címereket, a vörös csillagokat. Éjjel a városházán tárgyalá s kezdődik a felkelők képviselői és katonai parancsnokság között - közben többezres tömeg követeli a forradalmi tanács megalakítását. A kudarccal végződő megbeszélésről Kováts József beszél a tömegnek, másnapra nagygyűlést hirdet a Széchenyi térre.

Október 26., péntek: Hajnalban katonai erősítés érkezik Szegedre Kiskunmajsáról; szovjet harckocsik szállják meg a híd környékét. Reggel leáll a munka Szeged nagyobb üzemeiben. Kora délelőtt munkások, diákok, szegediek özönölnek a Széchenyi tér felé, de oda a katonai kordon miatt nem tudnak bejutni. A nagygyűlést megakadályozandó lövés(ek) dördül(nek), Schwarcz Lajos kendergyári munkást eltalálja egy halálos lövedék, többen megsebesülnek. A tömeg az egyetem Ady téri sportpályájára vonul, tiltakozó nagygyűlést tart. Délután röplapokat szórnak: a felkelők a párt funkcionáriusainak leváltását követelik, a Katonai Közigazgatási Parancsnokság fölhívása a statáriumot tudatja. A karhatalom és a katonák a város több pontján is tömeget oszlatnak; az üzemekben munkástanácsok alakulnak.

Október 27., szombat: Reggelre a honvédség lezárja a Szegedre vezető utakat. A városban igazoltatások, gyülekezési tilalom. Délben a városházára hívja a diktatúra parancsnoka Szeged munkástanácsainak képviselőit. A városi forradalmi munkástanács elnökévé - közfelkiáltással - Perbíró Józsefet, az egyetem jogtudományi kara dékánhelyettesét választják. Föllépésére a szovjet csapatmozgás megszűnt, a sztrájk beszüntetésére szólítják föl a munkásokat, átveszik a város életének irányítását.

2006. október 21. (Délmagyarország)

Ötvenhat kibírja - Darvasi László jegyzete

"Ez az évtizedeken át elhallgatott, befeketített, meggyalázott ünnep újra mozgásba hozza a társadalmat. A társadalom persze magától is mozog, nyugtalankodik, tüntet, bevonul és kivonul, miközben az Ünnep mint valami tanító bácsi újra és újra a repedésektől csúf nemzeti palatáblára írja a maga aktuális kérdéseit."
Ez az évtizedeken át elhallgatott, befeketített, meggyalázott ünnep újra mozgásba hozza a társadalmat. A társadalom persze magától is mozog, nyugtalankodik, tüntet, bevonul és kivonul, miközben az Ünnep mint valami tanító bácsi újra és újra a repedésektől csúf nemzeti palatáblára írja a maga aktuális kérdéseit. Kínos kérdések ezek, és bizony kínos rájuk válaszolni is. Még sincs semmi szokatlan a tartalmukban. Vajon ki ünnepel, és aki ünnepel, az hol ünnepel, ki kivel ünnepel?
De kérdezzük meg azt is, mi ötvenhat titka. Valószínűleg az a felejthetetlen történelmi részegség, az a szabadságmámor, mely azon a ragyogó októberi napokon végigfénylett az országon. A forradalmat szenvedélyes értelmiségi viták előzték meg, de kirobbanása spontán módon, ösztönösen történt. Nem volt forgatókönyv. Nem volt vezető mag, tudatosan készülődő élcsapat. Ötvenhat olyan volt, mint egy hatalmas boldog kiáltás, melyben az értelmiség szopránja együtt szólt a munkásság basszusával. A szabadsá g elementáris vágya egy pillanatra valódi, élő nemzeti közösséget teremtett. Az ilyesfajta történelmi mámor azonban hosszú ideig nem tartható ki. Ha a forradalom győz, a mámor akkor is elszáll, belőle kiábrándulás, harag, gyűlölet és félelem lesz. S hogy ötvenhatot vérbe fojtották, még inkább így történt.
Erős és kitartó közhely, hogy váratlanul érkező rendszerváltásunk után az egykori forradalmárok nem kapták meg azt az elismerést és megbecsülést, amely hitük szerint járt volna nekik. Idős, keserű, sokat bántott emberek figyelték egyre kiábrándultabban és dühödtebben a vagyonátmentés arcpirító műveleteit, a privatizáció trükkjeit illetve annak a hatalmi kontinuitásnak a továbbélését, mely a forradalom egykori leverői és az új rend képviselői között, mondjuk így, árnyalódott.
Antikommunista magányukkal többnyire a társadalom sem kívánt osztozni, miközben gyakorta ők váltak szélsőséges artikulációk forrásaivá, ritkán volt valódi közük modernizációs folyamatokh oz, az egykori forradalom dühödt és vad perspektívájából néztek, és néznek gyakran ma is a világra, amely egyre idegenebbül és érthetetlenebbül változott. A szabadság mámora kétségbeesett nosztalgia tárgya maradt, soha nem kapták vissza.
A rendszerváltás óta szenvedélyes vita tárgya, ki ötvenhat "igazi" örököse, a Fidesz-politikus Wittner Mária, netán a méltatlanul kifütyült Göncz Árpád, vagy a "pesti srác", aki szorosabb szülői felügyelet híján már tizenöt évesen dobálta a Molotov-koktélt, vagy lődözte az égő tankból menekülő orosz katonákat. A kommunista Nagy Imre azzal vált a forradalom és szabadságharc emblematikus figurájává, hogy a gyámoltalan és szorongó kezdet után beállt az események fénykörébe, majd elárultatása és megkínzása után is az "Egészet" képviselte, vagyis azokat is, akik vele nem érettek egyet, akik többet és radikálisan mást akartak, s akik - ha győz ez a forradalom - valószínűleg őt magát is félreállítják végül.
Ötvenhat másik titka, hogy ez volt az utolsó, hagyományos, az egykori tizenkilencedik századi polgári forradalmakkal rokonságot tartó társadalmi mozdulat, amely ráadásul komoly lelki, érzelmi konvertibilitással bírt, fősodra pedig elkeseredett szabadságharcba torkollt, a kicsi, az esélytelen küzdött a lomha és brutális nagy ellen, mint ahogy megesett már a magyarok történetében oly sokszor.
Ötvenhatot folyamatos marakodás, türelmetlen és kirekesztő képviseleti igény kíséri. Kibírja. Ahogy ötvenhat mint eszmény kibírta Kádárék hazug rongyszőnyegeit, kibírja az egykori forradalmárok keserűségét is, és kibírja az aktualizálás szánalmas kaparászását, a giccset, Hollywoodot, a rockoperát, a tömjént. Ötvenhat kibírja a Köztársaság téri lincselés színpadi bemutatóját. De kibírja azt is, hogy forradalmároknak neveznek olyanokat, akik legfeljebb kődobálásban és autógyújtogatásban jeleskednek, ha éppen úgy hozza a helyzet.
A csodák azért lehetnek csodák, mert elbűv ölően állóképesek.

2006. október 21. (Délmagyarország)

Az 1956-os forradalomra emlékezünk - Kordon választja el az ünneplőket és a tüntetőket

Az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját ünnepli ezekben a napokban Magyarország és a világ. A nemzeti ünnepen a megye valamennyi településén megemlékeznek a forradalomról és 1956 hőseiről.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját ünnepli ezekben a napokban Magyarország és a világ. A jubileumra ötvenhat külföldi delegáció érkezik hazánkba, de a parlamenti pártok nem tartanak közös ünnepi rendezvényt. A budapesti Kossuth téren maradhatnak a tüntetők, kordon választja el őket a megemlékezőktől. A nemzeti ünnepen a megye valamennyi településén megemlékeznek a forradalomról és 1956 hőseiről.
Az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra való emlékezés hetekkel ezelőtt filmvetítésekkel, tudományos ülésekkel, kiállításokkal, különböző színpadi produkciókkal, új emlékhelyek avatásával vette kezdetét világ- és országszerte. Tegnap számos intézmén yben, így például a megyei iskolák többségében ünnepélyt tartottak; országszerte megkoszorúztak több történelmi emlékhelyet; állami és civil kitüntetéseket adtak át. Elismerésben részesült - többek között - Gregor József, a Szegedi Nemzeti Színház Kossuth-díjas operaénekese, akinek Sólyom László államfő a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal Kitüntetést adományozta.
A hétvégi jubileumi nemzeti ünnepen 1956 hősei és eredményei előtt tiszteleg a koronás fők és államfők vezetésével hazánkba érkező ötvenhat külföldi delegáció is. Az egyik történelmi helyszínen, a budapesti Kossuth téren "megosztoznak" az 1956-os forradalmat ünneplők és a Gyurcsány-kormány távozását követelő tüntetők. A megemlékezések idejére kordonnal választják ketté a teret. A köztársasági elnök kérésének megfelelően a rendőrség nem tett kísérletet a demonstrálók erőszakos eltávolítására, de a tüntetők csak technikai átvizsgálás után léphetnek be a területre. A nem zeti ünnep méltó megünneplését és a magas rangú vendégek biztonságát a rendőrség nagy erőkkel biztosítja. Az ötvenhatosok többsége együtt is emlékezik a vérzivataros időkre. A magyar parlamenti pártok közös ünnepe elmarad, de a Csongrád megyei települések zömében az ellentétes politikai nézeteket vallók együtt is ünneplik 1956 jeles napjait és tetteit.
- Az a baj, hogy mindenki mást akar ünnepelni - jelentette ki tegnap Sólyom László, aki e hét eleji szegedi látogatásakor azt mondta: a fiatalokra bízná 1956 ünnepét. A köztársasági elnök azt várja a történészektől, hogy objektív és elfogulatlan képet alkossanak a forradalom történetéről.
A szegedi Tisza Lajos Könnyűipari Szakközépiskola diákjai közül többen is szívükbe zárták 1956 ünnepét - derül ki az ötven éves forradalmat köszöntő ünnepi mellékletünkből. Fölidézzük a legforróbb októberi napok szegedi eseményeit: bemutatjuk, hogy az itt megalakult néptanács már október 27-én átvette a város életének irányítását. A fényes ünnep azonban sok család számára még ma is mélységes gyászt jelent. A szőregi Földesi Tiborra, 1956 egyik mártírjára gyermekei - Földesi Tibor és Katalin - emlékeznek: virágot visznek a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában található sírjára. A vásárhelyi Radics István pedig arra emlékezik, hogy az ottani szovjet emlékmű, az "Iván-szobor" letört keze hogyan avatkozott a sorsába. Nyugdíjas újságíró munkatársunk, Horváth Dezső az utolsó figyelmeztetésről és az utolsó következtetésről ír, Romsics Ig nác történész pedig a forradalom követeléseit teszi nagyító alá. A mártír Nagy Imréről három mai Nagy Imre vall, mert - mondja egyikük - példaképekre szükségünk van.

2006. október 21. (Délmagyarország)

Iván letört keze avatkozott a sorsába - Furcsa megtorlásban részesült a vásárhelyi Radics István

Összesen 5 év börtönre ítélte 1958-ban a vásárhelyi városi, illetve a szegedi katonai bíróság a vásárhelyi Radics Istvánt. Az előbbi a vásárhelyi szovjet emlékmű, azaz az Iván-szobor kezének letöréséért, a másik azért marasztalta el, mert katonáit cukorrépaszedésre, nem a forradalmárok elleni harcra vitte.
Radics Istvánt, alig végezte el a traktorszerelő-iskolát, máris behívták határőrnek. Vásárhelyre 1952-ben helyezték át. 1956 október 23-án reggel parancsot kapott, hogy hozzon le egy rohamlöveget a fővárosból.
- Éjjel értem haza a Zrínyi utcai szolgálati lakásba, s azonnal elaludtam. Hajnalban aztán a rádióban szólítottak fel minden katonát, hogy azonnal vonuljon be szolgálati helyére. Magamra kapkodtam a ruhát, arra gondolva, biztosan próbariadó van - mondta.
A laktanyában tartott gyűlésen egy Szegedről érkezett egyetemista közölte velük, megalakult az új kormány, vége van a kommunista rendszernek, s az oroszokat kiverik az országból. Radics István parancsot kapott Kertész Dezső főhadnagytól, hogy hetvenkét emberrel, három rohamlöveggel és a négy T-3 4-es tankkal ássák be magukat a kishomoki felvonulási körletbe, s ha közelednek az oroszok, vegyék fel velük a harcot.
- Már harcállást foglaltunk, amikor rádión jelentkezett a parancsnokom azzal, hogy azonnal vonuljunk vissza a laktanyába, ha nem akarunk hősök lenni, mert az oroszok 300 tonnás harckocsikkal taposnak el bennünket. A laktanyában Radics Istvánnak azt mondták az elbizonytalanodott tisztek, azt csinál az embereivel, amit akar, akár szélnek is eresztheti őket.
- Sokan pestiek voltak közülük, s nem akartam őket hazaengedni, ezért felhívtam az Állami Gazdaságot, s munkára jelentkeztem. Harminckét katonámmal így a forradalom alatt cukorrépát szedtünk a határban.
Radics István naponta bejárt a laktanyába, követve az eseményeket. Egy alkalommal az ügyletes tiszt utasította, hogy egy harckocsival vontassa be az előző nap a helyéről lerántott Iván-szobrot a laktanyába. Kötelet kötött a Kaszap és a Tóalj utca sarkán heverő szobor nyakába, s megindult vele a laktanyába. A népkerti vasúti átjárónál azonban Iván fordult egyet, s a ledöntéskor megsérült karja előbb beakadt a két sínszál közé, majd kitört a helyéről. A szobor két da rabban jutott el a laktanyába.
Radics István hiába tért vissza a civil életbe, nem talált állást magának. A családdal végül édesapja csomorkányi tanyájára költözött, s gazdálkodni kezdett volna.
- Június 4-én egy szál gatyában mentem ki kapálni. Éppen dolgozni kezdtem, amikor megállt mellettem egy dzsip, kiszállt egy bőrruhás férfi, s Radicsékat kereste. Amikor megtudta a nevem, s hogy én voltam a katona, úgy, ahogy voltam betessékelt a kocsiba, s meg sem álltunk az ÁVH Ady Endre utcai épületéig. Hiába voltak ismerőseim az ott lévők, nem teketóriáztak, leültettek egy székre azzal, írjam le, miért nem a forradalmárok ellen harcoltunk az embereimmel, hogyan kerültünk helyette a répaföldre?
Radics István 1958 februárjában került bíróság elé. Vásárhelyen szabotázsért ítélték másfél évre, mert nem művelte a földjét, valamint megrongálta az Iván-szobrot. A helyreállítási költségének megtérítésére is kötelezték. A katonai bíróság 3 és fél évre ítélte a ̶ 2;répaszedés" miatt.

2006. október 21. (Délmagyarország)

Az őszi, fényes ünnep a gyász napja is - Mártír lett a szőregi Földesi Tibor

Az 1956-os forradalom ünnepén gyászol a szőregi Földesi család. Az őszi szabadságharcban ketten is részt vettek a Földesi testvérek közül. Gusztávot több év börtönre ítélték. Tibor az üzemi munkástanács elnöke volt, disszidált, majd hazatért - itthon kötél általi halálra ítélték, és kivégezték.
Földesi Tibor 1923-ban született Szőregen. Családot már Esztergomban alapított, az ottani repülőgépgyárban elektromos fejlesztésekkel foglalkozott. Tanítónő feleségével és gyermekeikkel, a hatéves Tiborral és a hároméves Katikával 1956-ban költözött vissza Szegedre.
- 1956. október 23-án mentem haza az iskolából. Akkor már tüntettek - emlékezett vissza az ötven évvel ezelőtti eseményekre a mártírhalált halt szőregi forradalmár fia, Földesi Tibor. - Hazafelé az utcán hallott rigmust skandáltam: "Munkát, kenyeret, Rákosinak kötelet!" Amikor anyám meghallotta, nagyon megijedt, le is szidott. Olyan időket éltünk, amikor egyik szomszéd feljelentette a másikat...
Földesi Tibort először a Vadász utcai szövetkezet munkástanácsa foglalkoztatta, ma jd a városi munkástanácsban is tevékenykedett. - Perbíró Józsefékkel volt együtt apám - folytatta Földesi Tibor. - Hogy mit csinált, hol járt, arról még anyám is keveset tudott. A három Földesi testvér közül Ernő fegyelmezett állampolgár volt, úgy gondolta, a rendszert olyannak kell elfogadni, amilyen. - Apámnak viszont nem tetszett, hogy félni kellett mindenért, s figyelni, ki kinek miről mit mondott. Úgy tartotta, félelemben nem lehet élni. Másik testvére, Guszti bácsi több év börtönbüntetést kapott azért, mert apám kérésére valamit elvitt a felkelők egy másik csoportjának.
A Földesi gyerekek, Tibor és Katalin a forradalom leverése után már nem találkoztak apjukkal. Amikor tudható volt, hogy nem győzhet a forradalom, az apa Münchenbe disszidált. A népi demokrácia elleni felkelés vezetése volt a bűne, tudta, hogy akár halálos ítéletre is számíthat.
1957-ben Kádár János külföldön sugárzott rádióbeszédben ígért amnesztiát azoknak, akik nem követtek el köztörvényes bűncselekményt. Földesi Tibor 1957 októberében úgy jött vissza az országba, ahogy elment: a zöldhatáron. Útban hazafelé tartóztatták le. Először a szegedi börtönbe vitték, majd a Markó utcai gyűjtőbe.
- Az apámat, bár civ il volt, a katonai bíróság ítélte el, és a katonai bíróság tárgyalta az ügyét másodfokon is. 1958. január 30-án halálra ítélték, és másnap hajnalban kivégezték. Idő sem volt a kegyelmi kérvény benyújtására. Földesi Tibor és húga, Katalin sokáig nem tudták, hogy édesapjuk már nem él. Ha kérdezgették otthon, mikor jön haza, csak annyit mondtak nekik az őket óvó felnőttek: majd később. A fiú 11-12 éves lehetett, amikor egy véletlen elszólásból kiderült számára: apját kivégezték.
- Rossz érzés volt. Ugyanezt éreztem akkor is, amikor a rendszerváltás után egy napilap lehozta az 56-os halálra ítéltek névsorát, s ott olvastam az apámét is.
Katalin általános iskolás volt, amikor a bátyja mesélt neki a forradalomról, édesapjuk halálának körülményeiről.
- Ami velünk történt, az egész életünkre bélyeget nyomott - mondta Katalin. - Azt a hátrányt, amit okozott, soha nem tudtuk behozni. A családunk akkor nyugodott meg, amikor rehabilitálták éde sapámat.

2006. október 21. (Délmagyarország)

Utolsó figyelmeztetés - utolsó következtetés - ''Mit csinált uraságod október 23-án este?''

Senki ne olvassa ki soraimból, hogy akármilyen hősi pózban akarnék tetszelegni! Ötven esztendeje hangoztatom, hol csak magamban, egyszer-egyszer fönnhangon is, hogy mindenkinek megvan a maga ötvenhatja. Annak is, akinek egyáltalán nem is volt. Vagy nem olyan volt. Amikor már büszkélkedni is lehetett vele, nemcsak takargatni, akkor derült ki, több volt a mondvacsinált ellenálló, mint azelőtt partizán. És számuk rendre szaporodik.
Mostanában megint sokan vannak. Ránk hivatkoznak, velünk takaróznak azok is, akik csak rombolni tudnak. Akiknek csak a balhé kell. Szoktam mondani, ha tudtam volna akkor, hogy ez is lehet belőle, ki se mentem volna az utcára. Mi javítani akartunk, és semmit nem rombolni.

A "szentháromság"
A korszellem szerint hangosan el kellene ítélnem azt a három embert is, aki ötvenhét tavaszán a bizottságot képezte. Határozatuk ugyan - "megrovás, utolsó figyelmeztetéssel" - egész életemre súlyos teherként borult, de nem tudhatom, mi mást hozhattak volna?
Megkaptam a meghívót a fegyelmi meghallgatásomra. A dékáni iroda mellett volt a káderes szobája, a "szentháromság" főembere tehát a káderes vol t. Ő ült középen, de alig szólt valamit is. Bár soha nem mentem bandázni vele a Tóthhoz, zsoldfizetés napján (az ösztöndíjat neveztük katonaságunk után zsoldnak), ahogy közülünk sokan megtették, azt hiszem, sok rosszat nem akart. Évfolyamtársam ült az egyik oldalán, és hallgatott ő is. Szólhatott is volna, mert az első napi tüntetésből haza zavartatván, ott voltam a szobájában, amikor megkérdezték - megkérdeztük - tőle, miért nem jött velünk. "Mert én szeretem Rákosi elvtársat". Na, akkor csókold meg, ahol a leggömbölyűbb, mondtam én, és ezt nem a fejére értettem. Ott volt azonban a jobbján az a tanársegéd is, aki ugyan szenzációs előadásokat tartott, de hatásvadászata mindig ellenszenves volt. Ő is fogta a vörös csillagot, amikor az ég zengett, egészen a Tisza-hídig, és segített a folyóba dobni. Erősen furcsának találtam, hogy most meg ott ül. Később, valami plágiumpörbe keveredvén eltávolították az egyetemről, és amikor a személyi igazolványt behozták, vá ndorfotósként járta a tanyákat. Később Pestre költözött.

Rabvallató szemek
Bementem tehát, ahogy akármelyik vizsgára szoktunk bemenni, és hellyel kínált a káderes a kerek asztalnál. Rabvallató szemeit rám vetette a tanársegéd. Ez lenne a pszichológiai ráhatás? Elbizonytalanítani a delikvenst? Renitens voltam ebben is, inkább megkeményített. Néztem eleget farkasszemet gyerekkoromban, ha te bírod, én is bírom. Sajnos, egyikünk se nevette el magát közben. Összes ellenszenvét latba vetve kérdezte meg végül: "Mit csinált uraságod október 23-án, este?" "Tüntettem." "Igeeen?" "Igen." "És 24-én?" "Akkor is tüntettem." "Igeeeen?" "Igen."
El kellett mondanom az első nap útvonalát is, a másodikét is, meg mindegyikét, ahol részt vehettem. Erősen tudakolta, mikor hangzott el először a "Ruszkik, haza!" fölkiáltás. Nagyjából meg tudtam mondani, de hogy ki volt a szülőanyja, arra csak ilyesmit tudt am felelni: "Föltehetően a történelem." És bátor megfutamodásunkról is szót ejtettem a Kendergyár kapujából, amikor Szeged egyetlen tűzoltóautójából kezdték ránk lőni a vizet, és puskáját is eldurrantotta a részeg katona. Meg arról is, hogy valakik utánunk jöttek a Juhász Gyula Kollégiumba, és el is sütötték pisztolyukat.
Kíváncsi volt tanársegédünk arra is, mit mondtam első fölszólalásomon a maximumban. Friss volt még az emlékezetem, azt hiszem, elég pontosan elmondtam. Azzal kezdtem, hogy az újságnak kötelessége megírnia a színtiszta igazságot. Nemcsak úgy, ahogy igaz, hanem mindent, ami igaz. Ennek is köszönhetem, hogy a lap másnapi tudósításában tudtommal nem szerepeltem.

Előre megírt ítélet
(Újságíróskodásom hajnalán, 1969. október 4-én Öttömösön Veres Pétert hallgathattam. Többször "kiszólt" beszédéből: "Idefigyelj, te újságíró!" És hajszálra ezt mondta ő is. Már dedikálásra vihettem kezei közé a könyvemet, mond tam is neki, én ezért már fegyelmit kaptam ötvenhatban. "Legyél majd büszke rá, ha már lehetsz" - ez volt a válasza. Ezt is beletettem másnapi tudósításomba, ezt is kihúzta az éber Aszaló elvtárs.)
Bonyolult dolog volt mondanivalóm folytatása is. A MEFESZ alakuló ülése volt éppen, és több fölszólaló kárhoztatta a munkásokat is, meg a parasztokat is, mondván, ők rontottak el mindent. Én meg azt mondtam, ha most hazamennék, joggal tennének szemrehányást rokonaim közül azok is, akik munkásként keresik kenyerüket, meg azok is, akik mások cselédjéből emelkedtek paraszti sorba. Kimondtam viszont, azért van szükség az új sze rvezetre, mert a DISZ rácsinált a kalapács nyelére.
Nem képviseli az egyetemi hallgatóságot, csak élni akar belőle. Nem jutott eszembe, pedig akkor már ismertem Gárdonyi ide is vágó sorait: "Nem a nyájnak élsz te, csupán a gyapjának." A meghallgatáson viszont eszembe jutott, és el is mondtam. Ennyi volt a bűnöm, ezért kaptam ut olsó figyelmeztetést. (Néhány nap múlva megint fölszólaltam. Azt kifogásoltam, miért kell nekünk Gyakov-Nyikolszkij emészthetetlen tankönyvéből tanulnunk az ókori világ történelmét, amikor Szádeczky-Kardoss Samu kitűnő előadásiból is lehetne jegyzet.)
Persze, akkor még nem tudhattam, a jegyzőkönyv ott lehetett a mindenre kíváncsi tanársegéd előtt is, ahogy a koncepciós pörökben ott volt az előre megírt ítélet. És erre a legenyhébb büntetés a "megrovás, utolsó figyelmeztetéssel". Holtig tartó következményeivel.
Ide megint ide kell szúrnom két aprócska gondolatot. Amikor már tanárként házaltam akár nevelőotthoni állásért is, az egyik meghallgatáson az ottani káderes is megkérdezte: "Mit csináltál ötvenhatban?" Neki is elmondtam. Olyan fényes eleganciával kísért ki azonnal az ajtóig, tanársegédünk párja lehetett volna. Középiskolai tanárnak készültem, másfél évig általános iskolában taníthattam, aztán örökre eltérültem a katedrától.
A másik. Akkor a dékán a nyelvészeti tanszék vezetője volt, és én nála írtam szakdolgozatomat. Kitűnő volt a kapcsolatunk. A folyosón összefutva mondta: "Vonja le belőle a szükséges következtetéseket!" Amikor születésének kilencvenedik évfordulóján fölköszöntöttük, akkor is emlékezett rá. Ő hozta elő. Mondtam neki, azonnal, ott mindjárt le is vontam egy életre: "Főnök soha, sehol nem leszek." Nehogy velem írassák alá mások történelmi förtelmeit.

2006. október 21. (Délmagyarország)

Mai Nagy Imrék a mártír Nagy Imréről

Őszi forradalmunk ünnepére készülvén felhívtunk találomra néhány Nagy Imrét Csongrád megye három városában, és azt kérdeztük tőlük: miként élik meg, hogy egy forradalmáréval azonos a nevük?

Nagy Imre, harminchárom éves, szobafestő, Makó: - Az iskolában ugyanúgy, mint a többi leckét, a Nagy Imréről szólót is megtanultam, ám különösebben nem érintett meg, hogy ugyanúgy hívnak, mint a kivégzett miniszterelnököt. Dolgozom, nem politizálok. Ilyenkor, amikor a mártír Nagy Imre az érdeklődés homlokterébe kerül, természetesen eszembe jut a névazonosság, egyébként viszont nemigen. Miként vélekedem róla? Nem gondolok az 1956-os miniszterelnök Nagy Imréről rosszat, de különösebben jót sem. Az 1956-os ünnepségre azért néha elmegyek, de például idén sem tudok, mert aznap is dolgoznom kell. Egyébként a fiam is az Imre nevet kapta a keresztségben, de egyszerűen az apja után.

Nagy Imre, negyvenhét esztendős, sofőr, Hódmezővásárhely: - Nagy tisztelője vagyok a mártír miniszterelnöknek. Amikor tanultunk róla, még ellenforradalmárként tartották számon. Számomra azonban nem tűnt negatív figurának. A történelmet egyébként is szere ttem, híres névrokonom történetéről a tananyagon kívül is sokat olvastam és mindig jó érzés tölt el, ha valahol megpillantom a nevét. Úgy emlékszem, feleltem is "belőle", pontosabban - ahogy akkor mondták - "az '56-os eseményekből". A helyi ötvenhatos ünnepségen általában részt veszek, fejet hajtok Nagy Imre emléke előtt. Sokszor eszembe jut, nem csak ilyenkor. Örülök, hogy nagyobbik fiam, aki Nagy Gábor Imreként lett anyakönyvezve, ugyancsak így gondolkozik, meséltem is neki "a" Nagy Imréről.

Nagy Imre, ötvenöt esztendős építészmérnök, egykori megyei főépítész, Szeged: - Gimnazistaként sajátos fekete humorral fogadott történelem tanárom: "Magát nem akasztották fel '58-ban?" - kérdezte tőlem. Akkoriban Nagy Imre nevét persze nem a mai tisztelettel emlegették. Valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek táján mondtam ki először, jegyeztem meg egy szűk baráti társaságban: "Meglátjátok, Nagy Imrét egyszer mé g rehabilitálni fogják!" Mai ismereteim alapján azt gondolom: Nagy Imre ellentmondásos személyiség volt, ugyanakkor nagyra becsülöm, mert nem visszakozott, vállalta az elveit. Úgy vélem, szükségünk van ilyen példaképekre.

2006. október 21. (Délmagyarország)

Nem ünnep, inkább szomorú emlékezés - Szívükbe zárták 1956-ot a diákok

Hol vannak a fiatalok? - kérdezte Sólyom László a Szegedi Tudományegyetem szenátusának 1956 jubileumi ünnepi ülésén. Az ilyen összejövetelre ritkán látogató diákok 1956-os színdarabot próbáltak, filmet néztek, emlékkiállítást rendeztek, vagy éppen interjút készítettek az egykori szemtanúkkal - például a szegedi Tisza Lajos Könnyűipari szakközépiskolában. A beszélgetőtársunkká szegődött nyolc ifjú közül legalább hat szívébe zárta 1956-ot.
- Az augusztus 20-i állami ünnepen ott az alkotmány, van minek örülni. De 1956-ra inkább emlékezni kell - jelenti ki Farkas Krisztina, akinek szinte könnybe lábad szeme, mikor mondja: meghatódik és szomorú, ha eszébe jut, ötven éve mennyire sokan haltak meg a hazáért.
- Az iskolai szünetnek örülünk, de hogy miért is kell ünneplőbe öltözni, azzal nem törődünk - én is csak ötödik osztály táján kérdeztem meg, mi történt 1956-ban - idézi saját emlékeit Almádi Róbert.
- Nem úgy megyek egy ünnepélyre, hogy élvezni fogom, de például egy film segít elképzelni, ötven éve miért is féltek még egymástól is az emberek, miért volt meggondolandó még az is, hogy viccelődjenek - folytatja a gondolatsort Csányi Ágnes. Indoklásképp en pedig sorolja: a mostani iskolai Tisza-napon a diákseregnek vetítették a Csocsó, a 6:3 és a Tanú című filmet, ami után már könnyű volt megoldani az 1956-os totót.
- Az iskolai irodalmi pályázatra azért készítettem el a három interjút, mert érdekelt, mi történt ötven évvel ezelőtt - mutatja díjnyertes dolgozatát Barta Beáta, s fel is olvassa a számára legmegrázóbb történetet a tiszakécskei sortűz egyik túlélőjének szavait idézve.
- Valaki rászólt nagyapámra, aki 1956-ban volt szigorló orvos, mert egy orosz katonát ugyanolyan lelkiismeretesen ellátott, mint a magyart - érzékeltet egy konfliktusos helyzetet Egyed Katalin. - Nagyapa azt mondja, 1956-ban nem vett részt semmiben, mert "szájára lakatot tett a szerelem".
- Nincs ötvenes évekbeli hangulat, ezért nem tudom, elmennék-e tüntetni, vagy harcolnék-e a túlerő ellen, odaadnám-e az életemet a hazáért - hárít minden kérdést Gyuricza Máté.
- Most is van ok az utcára menni és tiltakozni - kontráz Ági, aki szerint nagyon sok a párhuzam az ötven évvel ezelőtti október és a most szeptember óta tartó kormányellenes tiltakozás között.
- Fölösleges az ilyen "harcolj a békéért" típusú kiállás - érzi megszólítva magát Vass Orsolya, aki azt mondja: nem tapasztalja, hogy "a fiatalok kezében az ország sorsa", mint ahogy az idősebbek mondják. Szerinte nem érdemes tanulni, tandíjat fizetni, ha diplomával is csak a munkanélküliek számát gyarapítaná.
- Kár, hogy politikai színezete van ennek az ünnepnek. Most is azon marakodnak, az állami ünnepen kié legyen a Kossuth tér - kapcsolódik a beszélgetésbe Juhász Renáta. - Pedig ez az ünnep nem arra való, hogy egymást túlkiabálják, inkább összefogásra kellene ösztönöznie. Mert a szovjet megszállás következményeit még mi is szenvedjük.
- Lehet békésen is tüntetni - keresi a kompromisszumot Kriszti. - Főle g, hogy ugyanazt akarjuk, mint az ötvenhatosok: jobban élni, több szabadságot, és hogy ne adósodjon el az ország. Nem szégyellem: bármit megtennék a hazámért! Az iskolanapi versmondó versenyre is Adyt választottam, át is éltem a Szép magyar sorsot...

2006. október 21. (Délmagyarország)

Ünnepi operafelújítás - A végzet hatalma a nagyszínházban

A forradalom 50. évfordulója alkalmából szombaton este felújítja a Szegedi Nemzeti Színház a két évvel ezelőtt bemutatott népszerű Verdi-operát, A végzet hatalmát. A női főszerepben új beállóként Wittinger Gertrúd mutatkozik be.
A végzet hatalma az egyik csúcspontnak tekinthető opera Verdi életművében. "A klasszikus hagyományok, a romantikus vívmányok és a késői mesterművekben is jelentkező zenei megoldások olyan egységben ötvöződnek benne, hogy nem tűnik stilárisan kevertnek. A harci indulózenétől, a tréfás mulatozáson át a bensőséges líráig és a mennyei áhítatig az élet minden színfoltja megjelenik benne" - mondta róla Molnár László zeneigazgató, a produkció karmestere.
Toronykőy Attila rendezésében két évvel ezelőtt minimál költségvetésből nagy sikerrel állították színpadra a darabot. Budapesti szakemberek és külföldi operaházi vezetők is nagyszerűnek találták az ötletes rendezést. Alvaro szerepét éppúgy, mint a bemutatón, a Simándy-díjas Kóbor Tamás énekli. Leon oraként az operatagozat ígéretes drámai szopránja, Wittinger Gertrúd mutatkozik be mint új beálló. Preziosilla Simon Krisztina lesz. Don Carlos szerepében Kelemen Zoltánt láthatja a közönség, Pater Gvardiant Gábor Géza énekli.
Bár a takarékoskodás jegyében koncertszerű előadásnak indult a produkció, végül mégis igazi színház lett. A kórus szinte mozgás nélkül énekel, és az antik görög színművek karához hasonlóan mintegy kommentálja az eseményeket, a tényleges történéseket pedig a statisztéria és az énekesek jelenítik meg. A hatásos látványt is a rendező tervezte.

2006. október 21. (Délmagyarország)

Elismerések rendőröknek

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tegnap tartott megemlékezést az 1956-os szabadságharc ötvenedik, a magyar köztársaság kikiáltásának tizenhetedik évfordulója alkalmából.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tegnap tartott megemlékezést az 1956-os szabadságharc ötvenedik, a magyar köztársaság kikiáltásának tizenhetedik évfordulója alkalmából. Az ünnepségen Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter rendőrségi főtanácsosi címet adományozott Németh Károly ezredesnek. Szolgálati jelet húsz éves munkájáért Tündik Attila zászlós, tíz éves rendőrségi tevékenységéért Marótiné Gémes Marianna százados, Hajdúné Medgyesi Éva főtörzsőrmester és Kiss László zászlós vehetett át. Bene László országos rendőrfőkapitány Laczkóné Vargha Katalin századost példamutató teljesítményéért soron kívül őrnaggyá léptette elő. A CSMRFK további öt munkatársát Lukács János dandártábornok léptette elő. A rendőrfőkapitány több évtizedes szolgálatáért emléktárgyat adományozott a közelmúltban nyugdíjba vonult Földvári Nagy István alezredesnek.

2006. október 21. (Magyar Nemzet)

Tervek, napi gondok

A forradalom előtt tiszteleg az Út 1956-2006 című kiállítás Jól csengő nevekkel, kvalitásos művekkel nyílt meg a Műcsarnokban az Út 1956-2006 című kiállítás, amely méltó módon tiszteleg 1956 emléke előtt. Majdnem kétszáz alkotó kétszázötven munkája szerepel a tárlaton, melynek a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége volt a kezdeményezője.
Kérdés azonban, hogy a kortárs művészet és a közönség közötti törékeny kapcsolat erősítésében is szerepet játszhat-e. Simonffy Márta textilművész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke, a kiállítás főkurátora szerint a válasz egyértelmű igen. Sok látogató járt egy hét alatt a Műcsarnokban, aránylag nagy a sajtója a kiállításnak, jó a visszhang. Iskolai csoportok jöttek, úgy tűnik, a pedagógusok egy része tudatában van annak, milyen sok a homályos pont az elmúlt évtizedek történelmével, a művészettörténettel kapcsolatban. Megkezdődtek a társművészeti eseménysorozatok is, irodalmi estek, filmbemutatók kísérik a kiállítást. Formálódik egy újabb, átfogó iparművészeti kiállítás gondolata is. Ez néhány kiemelkedően jelentős magyar tervező, például Moholy-Nagy László, Kozma Lajos szellemiségéhez kötődne, és nyomon követhető lenne szemléletük hatása napjaink iparművészetében is. Nyilván nem vágyálom, de igen nagy munka egy ilyen elképzelés realizálása. Hiszen mint minden művészeti szervezet, a szövetség is egészen prózai gondokkal küzd. Az ellehetetlenüléssel fenyegető működési gondjaik, financiális problémáik vannak. A szövetség elnöke erre az elmúlt négy évben is próbálta felhívni a kormány figyelmét. A szervezetek támogatása radikálisan csökkent, magánmecenatúra nincs. Annak, hogy a működésre nagyon kevés támogatás jut, egyik oka az, hogy a Nemzeti Civil Alap rendszer szerkezete rossz. Rövidesen erre vonatkozó módosító tervezetet nyújtanak be a parlament kulturális bizottságának. A különböző művészeti szervezetek között kerekasztal-beszélgetés indult. A legfontosabb, hogy az alkotómunkát segítő feltételrendszer alakuljon ki, megfelelő adózási szisztéma például, hiszen ellenkező esetben a nemzeti kultúra károsodik, az ország szellemi tőkéje csökken. Pedig, ahogy az ír példa mutatja, a kultúrába való befektetés az ország egészére, a gazdaságra is pozitív hatással lehet. A művészeti szervezetek között körvonalazódik egy olyan szervezeti forma kialakítása, amely a művésztársadalom egészét átfoghatná, s amely a kormány, a parlament és a művésztársadalom közötti szükséges párbeszédet elősegíthetné. Mivel a kulturális és a tudományos élet életben tartása nemzeti érdek, mindkét terület megfelelő szintű támogatása a nemzet pozitív stratégiája. Ennek a fontosságát hangsúlyozták a Magyar Tudományos Akadémia májusi konferenciáján, ahol a tudomány, a művészet, a társadalom viszonyát és helyzetét elemezték, sajnálatos módon kormányzati meghallgatás, részvétel nélkül. A jövőre vonatkozó tervek nem hiányoznak, de kiszolgáltatott, megoldatlan, kiszámíthatatlan a szövetség helyzete, amelyben az előre tervezhetőség szinte lehetetlen. Évek óta szorgalmazzák egy tényleges teljesítményalapú működési rendszer kidolgozását és gyakorlását, sajnos hiába. Simonffy Márta "A kultúrába való befektetés az ország egészére, a gazdaságra is pozitív hatással lehet"

2006. október 21. (Magyar Nemzet)

Ötvennégy irány

Több mint kétszázezer honfitársunk menekült el a levert forradalom után

A politikai segítség elmaradt ötvenhatban, de világszerte nagy volt a civilek szolidaritása a magyar forradalom ügyével. Dániában minden idők addigi legnagyobb adományát, mai pénzen százezer eurót gyűjtött az egyik segélyszervezet az emberektől a magyar menekültek megsegítésére. A magyar exodus több ország törvényhozóival átgondoltatta a menekültpolitikát, Ausztriában például alkotmánymódosításra is sor került.
Budapestre hívta a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Protestáns Fórum az egykori segítőket, vagyis azoknak a zömében protestáns hátterű nemzetközi segélyszervezeteknek a képviselőit, akik az ötvenhatos forradalom után segítettek a magyar menekültek élelmezésében és új életük elkezdésében. Az ötvenedik évforduló kapcsán szervezett egynapos konferenciára aktuális témát választottak: a segélyszervezetek szerepe a társadalmi változások idején. A rendezvény célja a visszaemlékezés mellett a köszönetnyilvánítás volt, hiszen a meghívott segélyszervezetek (Church World Service, HEKS, Diakonischse Werk, Diakonie Austria, Dan Church Aid, Finn Church Aid, Church of Sweden Aid, Kerkinactie, Eurodiaconia) vezetőinek emlékéremmel köszönték meg a névtelen milliók adományait. Az Ausztria felé irányuló menekültáradat a forradalom leverésének napján indult meg - azon a novemberi vasárnapon hatezer ember (köztük több mint ezer katona) lépte át a határt. Nyugati szomszédunk készült az áradatra, hiszen az október huszonnyolcadikai, rendkívüli minisztertanácsi ülésen Oskar Helmer belügyminiszter kimondta a menedékjog biztosítását minden magyar menekülő számára, bármilyen okból is hagyják el hazájukat. Egyetlen fel tétel volt: a határt átlépő katonákat azonnal lefegyverzik. A határ egészen 1958. január tizenötödikéig nyitva volt osztrák részről, de magyar oldalon már jóval korábban megnehezítették az átjutást, sőt elkezdték a senki földje újbóli elaknásítását is. Ez alatt az időszak alatt nyugati szomszédunk több mint száznyolcvanezer embert fogadott (a "legforgalmasabb" 1956. november 28-a volt, ekkor több mint nyolc és fél ezren jutottak át), sokan a megtorlástól való félelem miatt indultak útnak, de akadtak gazdasági menekültek is. Ekkora tömeg ellátása meghaladta az ország lehetőségeit, ezért a kormány táviratban kérte az ENSZ menekültügyi főbiztosának segítségét a menekültügyi alap megnyitására, és egyúttal felszólította a szabad világot a segélyezés támogatására és az emberek befogadására. A belügyminisztérium mellett az Osztrák Vöröskereszt és más helyi segélyszervezetek (például a Caritas) fogadták az embereket, de a munkába hamar bekapcsolódtak a Nemzetközi Vöröskereszt mellett különféle nemzetek egyházi és világi szervezetei is. Bécsben irodát nyitott az ENSZ menekültügyi főbiztosa, és hamar megalakultak a magyar vonatkozású segélyszervezetek is, mint például a Lengyel Béla altábornagy vezetésével működő First Aid for Hungary, a Free Europe Citizen Service, a Tubinger László irányította Magyar Menekültügyi Szolgálat és a több mint ezerötszáz főt Norvégiába menekítő szervezet, amelyetTerray Lászlónorvég evangélikus lelkész vezetett. Ezek a szervezetek nemcsak konkrét segélyezéssel, hanem tájékoztatással, ügyintézéssel, jogi tanácsadással, munkaközvetítéssel, fordítások elvégzésével és más szolgáltatásokkal is segítették a rászorulókat. A menekültek döntő többsége továbbutazott (Ausztriában mindössze tizenhét és fél ezren telepedtek le), a kivándorlást a Kormányközi Európai Migrációs Bizottság (ICEM) koordinálta. A menekülő magyarok ötvennégy országban szóródtak szét, gyakorlatilag minden lakott kontinensre jutott belőlük. Soós Katalin1956-os menekültek a statisztikai adatok tükrében című tanulmányában idézi a Magyar Menekültügyi Szolgálat 1958. évi féléves beszámolóját, mely szerint 1956. november elsejétől 1958. június végéig összesen 154 993 menekült vándorolt ki, legtöbbjük az USA-ba (35 240 fő) és Kanadába (24 588). A menekültek száma ennél jóval magasabb is lehet bizonyos országokban, hiszen sokan családi kapcsolatok nyomán vagy saját szervezésben mentek ki. Így például a kanadai hatóságok ma is csaknem negyvenezer ötvenhatos magyar menekültről beszélnek, miközben Anglia esetében az ICEM adatai és a helyi adatok nagyjából megegyeznek. Az osztrák menekülttáborokból Magyarországra bizonyítható módon 11 175 személy tért haza. Miután a Kádár-kormány bezárta a nyugati kaput, a magyarok Jugoszlávián át próbálkoztak a meneküléssel. Ide a becslések szerint húszezer ember érkezett, hogy aztán ők is továbbinduljanak a nagyvilágba (kétezer-hétszázan hazamentek, ötszázan pedig déli szomszédunknál telepedtek le). Az október közepén megrendezett budapesti konferencián Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet vezetője lapunknak elmondta: a nemzetközi szervezetek tagjainak személyes visszaemlékezéseiből az derült ki, hogy senki sem maradt egyedül, sem a segítségre szoruló magyarok, sem az őket önzetlenül befogadó osztrákok. Európában 1956-ban a magyarok bátorsága és szabadságvágya egy addig soha nem tapasztalt összefogást váltott ki, de itthon eddig erről nagyon keveset halhattunk. A politika cserbenhagyta ugyan a magyarokat, de az egyház és a civil társadalom nem.
Henrich Stuvkjer, a Dan Church Aid képviselője lapunknak adott interjújában elmondta Ordass Lajos püspök felrázó szavainak hatására (melyet saját lapjukban publikáltak) templomaikban egy nap alatt az addigi valaha gyűjtött legnagyobb összeget, mai pénzen százezer eurót adtak össze a támogatók a magyar menekültek segélyezésére. Három diakonisszát és kilenc tonna segélyt küldtek az osztrák táborokba, sátortábort állítottak fel Erőspusztán, és november harmincadikán már meg is érkezett az első ezer menekültet szállító vonat Dániába. A dánok sokat tanultak ötvenhatból - civil szervezeteik akkor nőttek fel és léptek ki a világba, hogy a határaikon túl élő szenvedőkön is segítsenek. Mivel a lakosságot testközelből érintette meg a szenvedés, nagyobb lett a felelősségérzetük is. Megtanulták, hogy fontos az együttműködés más országokkal. Most emlékezni jöttek Budapestre, de örömmel látják munkájuk gyümölcsét is: az oda menekülő magyarok azóta hasznos és fontos elemei a dán társadalomnak, Magyarország pedig menekülteket kibocsátó országból befogadó országgá lett. Kérdésünkre, hogy egy hasonló nagyságú menekülthullámra hogyan reagálna most a dán társadalom, Henrich Stuvkjer úgy fogalmazott: három-négy éve alaposan megingott a dán jóléti modell, felerősödtek a belső szociális problémák, ezért aztán a társadalom is bezárkózott, az emberek inkább a saját problémáik felé fordultak. Ötvenhat után itthon, a kommunista Magyarországon az elmenekült honfitársainkat segítő szervezeteket összeesküvőknek és felbujtóknak állította be a Kádár János vezette hatalom annak ellenére, hogy ők nem megrögzött kommunizmusellenesség miatt, hanem a szeretet parancsának engedelmeskedve segítettek a rászorulókon alapvető emberi jogaik, létszükségleteik biztosításával. Az ekkor szerzett tapasztalatok máig ható elveket alakítottak ki, ennek köszönhetően a civilek akkor is mozdulnak, amikor a kormányok nem. A jövő az erős nemzetközi szövetségbe tömörülő szervezeteké, és egy országban akkor kell beavatkozniuk, amikor a helyi partner kéri - fogalmazták meg az alapelvet, és bár zömében egyházi szervezetek képviselői ültek az asztalnál, azt sem féltek kimondani, hogy nem kell félniük a politizálástól sem, ha az az alapvető emberi jogok érdekében történik, természetesen betartva a Biblia által közvetített értékeket is. A konferencia egyik panelbeszélgetésében (Szabadság, szolidaritás, közös felelősségvállalás - az egyházak és a segélyszervezetek szerepe Európában és a világban) az is kiderült, hogy Ausztriában jelentős következményei voltak a magyar menekülthullámnak, hiszen a kormány ezek után változtatta meg az alkotmányt, és ma is ennek a módosításnak az alapján fogadják be a menekülteket.

2006. október 21. (Magyar Hírlap)

Göncz Árpád: engem kárpótolt a sors

"A forradalom sem tudott végleges válaszokat adni az általa föltett kérdésekre - nyilatkozott lapunknak a Magyar Köztársaság volt elnöke. -'56 is lezáratlan volt, mint minden forradalmunk. S egyre biztosabban érzem, hogy nem vége, inkább kezdete volt valaminek:

- Elnök úr, mikor fog nyugvópontra jutni az 56-osforradalom megítélése? - Ahhoz alighanem egy új nemzedéknek kell felnőnie. Meglepett ingem is, hogy ilyen sokáig aktuális maradt, s ötven év után is mennyi indulatot tud még kelteni, s vitákat, állásfoglalásokat kiprovokálni. - Mi lehet ennek az oka 2 - Talán az, hogy a forradalom, nem tudott végleges válaszokat adni az általa föltett kérdésekre. '56 is lezáratlan volt, mint minden forradalmunk. S egyre biztosabban érzem, fogy nem a vége, inkább a kezdete volt valaminek.
BESZÉLGETÉS GÖNCZ ÁRPÁDDAL, A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG VOLT ELNÖKÉVEL - Megírta-e mindazt 56-ról, amit hint író és mint a történet aktív résztvevője tervesett megírni, vagy ~ köztársasági elnöki funkció elvette ettől az időt? - Még abban sem vagyok biztos, fogy mindent meg lehet írni. Sok idő eltelt, és a hallgatás évtizedei torzították az emlékezetet. Ha egy emlék nincs mások által kontrolálva, akkor őrzője öntudatlanul is átalakítja, elfelejt részeket, másokra rosszul emlékszik, a nem koherens részeket pedig saját fölfogása szerint összecsiszolja. Engem a sors'90 után eltérített attól, hogy bármit megírjak. Rengeteg minden megíratlan maradt, s bár írófélének indultam egykor, leginkább csak addig jutottam, hogy végiggondoltam a témát. Így aztán életművem nagy része beszédekben és interjúkban öltött testet, bár csak azokat számítom ide, amelyek többé-kevésbé visszaadták azt, amit mondtam. - A Sarusok végeredményben erről szól... - Azt még lg'70-ben írtam, "74~en jelent meg, ami azt jelenti, hogy több mint egy évtizedig emésztődött, mert nagyon sokáig még beszélni,sem lehetett róla, nemhogy írni. gen, a Sarusok erről az élményről,zól áttételesen, de a lelki részét illetően valóban teljesen ugyanaz. - Mi az első élménye a forradaómról2 - Vidéki kiszállásból érkeztem laza, akkoriban talajjavítóként dol;oztam, azt szoktam tréfásan monfani, hogy jól ismerem hazám földjét - egy méter húsz mélységig. Egy barátom jött felém, aki erősen dadogott, s azt kiáltotta nekem, hogy kitört a fo-fo forradalom. Én azt kérdeztem: kinek a forradalma. Akkor még nem voltam politikus - ha nem alkatilag vesszük, mert úgy, azt hiszem, mindig az voltam -, de a kérdés pontos volt. Sokan még ma is ezt kérdezik. Aztán elvonult előttem egy páncélos osztag, a tömeg az kiabálta nekik, hogy ne lőjetek az apáitokra, ne lőjetek a fiaitokra, láttam az ezredparancsnokot, amint integet, és nem gondoltam volna, hogy majd együtt fogunk ülni. A földművelésügyi minisztériumban volt dolgom, bementem, s mire kijöttem, két páncélautó szétlőtte a szolgálati kocsimat, és meghalt a sofőröm. Nekem így kezdődött a forradalom: félóra múlva nincs autóm, meghal a sofőröm és még kilenc járókelő. - Mit tett a forradalom idején, hogy életfogytiglanra ítélték értet - Nem volt komoly szerepem az eseményekben, a Parasztszövetségben dolgoztam, amit meg kellett tennem, megtettem, de semmivel sem többet.
Az életfogytiglani ítélet nem nekem szólt, hanem elsősorban Bibó Istvánnak, én a Bibó-per másodrendű vádlottja voltam. Sokáig meg voltunk róla győződve, hogy halálra fognak ítélni, már el is végezték rajtunk azokat a szükséges orvosi vizsgálatokat, amelyeket kivégzések előtt szoktak. S bizony nagyon megkönnyebbültünk, amikor kihirdették az életfogytiglanit. - Sosem gondoltam volna, hogy egy életfogytig tartó börtönbüntetésnek még örülni is lehet. - Pedig lehet. Az ugyanis visszafordítható, nem úgy, mint a kivégzés, és az eszünkbe sem jutott, hogy végig le kellene ülnünk. Nézze, szerencsém volt. Nem én voltam a fontos ebben a perben, hanem Bibó István. Őt a nagy nemzetközi figyelem miatt már nem merték kivégezni, az meg hogy nézett volna ki, hogy a másodrendű vádlottat viszont kivégzik. Tehát a nemzetközi közvélemény mentett meg engem is, anélkül hogy ismert volna. - Hogy zajlott le az elfogatást Durvák voltak, verekedtek2 - lg5'7. május 23-án a lakásomról vittek el. Akkor már túl voltunk a nagy letartóztatási hullámon, őszintén szólva azt hittem, hogy most már megúszom. Előtte pár napig nem mentem haza, de aztán láttam, hogy követnek, egy motorbicikli jött mindig mögöttem, rajta mindig más emberrel. Ebből tudtam, nincs menekvés, hazamentem, s vártam, hogy jöjjenek. Még annyi időm volt, hogy eltüntessem a kompromittáló dolgokat, és a könyveimet kicseréljem, nehogy elvigyék őket. Mindenki hordta oda a környékből az ócska könyveit, a nyomozók meg csodálkoztak, hogy kerül ennyi Sztálin- meg Zsdanov kötet egy "ellenforradalmár" polcaira. Nagyon disztingváltan viselkedtek, a házmester kísérte fel őket. Azt tehát már tudtam, hogy nem lehet megúszni, de hogy meddig tart, arról fogalmam sem volt. - Hogyan zajlott le a pert - 1858 augusztusában volt, s úgy zajlott le, hogy a családom nem is tudott róla. Egyszer a feleségem, Zsuzsa bejött beszélőre, és megkérdezte az őrt, hány percünk van. Az őr felém bökött: maga életfogytos?
Ez volt az értesítés. Így tudta meg a feleségem, hogy elítéltek, és mire. A tárgyalásra úgy vittek, hogy a folyosót hosszában deszkafallal kettéválasztották, hogy a tárgyalásra menők és az onnan kijövők még csak ne is láthassák egymást. Egy barátom önveszélyes tanúskodására emlékszem még erősen, aki azzal kezdte, hogy magára vállalta a mi összes elkövetett és el nem követett bűneinket is. Először megijedtem, hogy ha így folytatja, tanúból egyszeriben vádlott lesz, majdnem odaszaladtam, hogy befogjam a száját, de aztán láttam, annyira túllőtt a célon, hogy még a bíró sem hitt neki. Bármilyen furcsa, nekem nagyon sok ilyen csodálatos emberi megnyilvánulásban volt részem. A börtönélet nem volt ugyan kellemes, de pozitív élményként tartom számon. Nagyszerű baráti társaság alakult ki, s ezek a kapcsolatok az életünk végéig tartanak, sajnos már egyre kevesebbekkel. Az őrök úgy beszéltek velünk, hogy "őriztem már azokat, akik magukat ideküldték, s majd őrzöm azokat is, akiket maguk küldenek ide". Ott tanultam meg igazán jól angolul, s ott fordítottam le a Belügy utasítására Churchill nagy könyvét, a második világháború történetét. - A Belügy ilyeneket kért a raboktól2 - Igen, berendeztek egy fordítóirodát, s ezek a fordítások a kiemelt, nagyon fontos elvtársak részére készültek, ma úgy mondanánk, hogy a VIP-nek. - Adtak szótárakat is 2 - Azokat nem. Többször megkaptam, hogy "szótár behozatali kérelmét elutasítom".
Egy barátom szótárát használtam, végül is elboldogultam. - Ha most belenéz, jó fordításnak tartja? - Igen, azt hiszem, jó fordítás, de biztosan ellenőriztették profi szakemberekkel is. Nézze, itt van életem egyik főműve négy kötetben. Kedves kollégám, Tóth Mária kutatta fól még elnökségem idején valami belügyi raktárban, s hozta el ajándékba. Nagyon megörültem neki, mert én addig ezt a könyvet sohasem láttam. - Elhiszem, hogy a börtön innen visszanézve már inkább pozitív summázatot kap, de közben nem voltak olyan elkeseredett pillanatai, hogy azt mondta magában: nem volt érdemes, jobb lett volna nem belekeveredni2 - Nem, ilyen gondolat soha meg sem fordult a fejemben. - És a család miatti aggodalom, esetleg bűntudat2 - Azt jelentősen enyhítette, hogy az emberi nemeslelkűségnek olyan példáival találkoztam, amire ma is csak meghatottan tudok gondolni. Rengeteg névtelen ember segítette titokban a családomat pénzzel, élelemmel.
Volt, hogy becsöngetetett valaki, Zsuzsa kiment, nem látott senkit, s be volt dugva az ablak közé kétszáz forint. A gyerekeknek az iskolában sem volt semmi hátrányuk abból, hogy az apjuk börtönben ül, még az iskola párttitkára is segítőkész volt irántuk. - A börtönben hogy teltek a hétköznapok2 - Csak hétköznapok voltak. Vácott már nem volt fordítás, ott egy gombkészítő üzemben dolgoztam. Amíg az '56-osok együtt voltunk, jól telt az idő. A munkásfiatalok és az értelmiségiek nyugodtan vették tudomásul a sorsukat, ők tudták, mit csináltak, s vállalták. Parasztfiatal kevés volt köztünk, de aki volt, az úgy érezte, vele igazságtalanság történt, mert ő nem csinált semmit. Mindenünk közös volt, mindenki segített mindenkinek. Egy jó ruhánk volt, a nadrágot éjszakára a párna alá tettük, hogy vasalt legyen annak, aki másnap felveszi a beszélőjén. '63-ban aztán, amikor összekevertek bennünket a köztörvényesekkel, elég nehéz volt tudomásul venni, hogy semmit nem lehet elöl hagyni, mert még az őr kezéből is kilopták a ceruzát. - Hogyan szereztek hírt az amnesztiáról2 - Már 1960-ban közhírré tették, hogy amnesztia lesz, akkor ki is engedték a volt kommunisták közül a híresebbeket, például Déry Tibort, Donáth Ferencet, Vásárhelyi Miklóst, de mást nem. Akkor a csalódott a fiatal munkások éhségsztrájkba kezdtek, s természetesen Bibó is, én is csatlakoztunk hozzájuk. Erre ránk fogták, hogy mi szerveztük az egészet. Vácról Márianosztrára vittek bennünket, egy év kedvezménymegvonást kaptunk, Bibót nagyon meg is verték. - Mi volt a kedvezménymegvonás 2 - Se levél, se csomag, se beszélő. De még ezt is kijátszották az asszonyok. Aki levelet írhatott, hagyott a végén pár sor helyet, hogy Zsuzsa írhasson nekem. A csomag egy részét is fölajánlották, hogy benne Zsuzsa küldhessen valamit. Pedig nagy kincs volt a csomag is, a levél is. Negyedévenként kaphattunk levelet, amely nem lehetett több 32 sornál. Sokszorosan megrágott, végiggondolt levelek voltak ezek. Meg kellett tanulni tömören írni, és apró betűvel. A börtönlevél egészen sajátos műfaj, aki nem művelte, az nem is tudhatja. - Könyvet írni vagy olvasni lehetett a börtönben? - Írni nem, olvasni igen. A börtönkönyvtár egész jó volt. De a legfontosabbnak az számított, ami alá volt húzva, sokszor csak körömmel. Tudja, milyen erő van egy körömmel aláhúzott sorban? - És mikor jött a szabadulás 2 - '63-ban kaptak amnesztiát azok, akik'56. október 23. és'5'7. május elseje között követték el "bűntetteiket". Engem május 23-án fogtak el, tehát elvileg még abban a három hétben is "bűnözhettem", rám nem volt érvényes az amnesztia. Igaz, Bibó Istvánt kiengedték a többiekkel, nekem viszont külön amnesztiakérelmet kellett beadnom, úgyhogy én még három hónapot ráhúztam a köztörvényesekkel. - Hogyan fogadta a kinti világ2 Eörsi István többször is keserűen írt arról, hogy amikor kiszabadult, idegenkedve fogadták a kintiek, zavarta őket, ha meglátták, mert bűntudatot ébresztett bennük. - Nekem csak jó élményeim vannak. Először is megindult a rabtársak áradata. Egész nyáron jöttek látogatóba, ki-ki mesélte az életét, és rengeteget nevettünk, mert elsősorban a börtönhumor volt a téma. Az embert az önbecsülés és a humor tartja életben. - Mikor múlt el önben a börtönt Álmodott-e róla 2 - Nem múlt el belőlem, és nem is fog sohasem. Nemigen álmodtam, s ha igen, az sem volt nyomasztó, inkább pozitív. De persze az is előfordult, hogy éjjel, ha vihar volt, és dörgött az ég, én ordítva riadtam föl, szívbajt hozva szegény családomra. - Mit gondol az 56-os nemzedék mai megbecsüléséről, az évforduló megünnepelhetőségéről? - Nyolcvanöt éves leszek, akkor harmincnégy voltam. A mi nemzedékünk lassan elmegy, nekik az a negyven év az aktív életüket jelentette, azt senki sem tudja visszaadni nekik. 'g0 után már késő volt az életükön változtatni, és nem is volt túl nagy a hajlandóság. Most meg már végképp késő van. Engem kárpótolt a sors, hiszen ha nem ülök börtönben, alighanem sosem lettem volna köztársasági elnök. De az a többieknek nem vigasz, hogy egyszerre csak egy államfő kell. - Milyen esélyünk van rá, hogy e~ az ünnep méltó lesz az 56-osokhoz és a mai Magyarországhoz is? - Szkeptikus vagyok. Oly sok emléknyomorító idő telt el, hogy talán már sosem lehet '56-ról a teljes igazat megírni. Aki átélte, másképp ünnepli, mint az, aki nem, s szemtanú már nagyon kevés van. Aki pedig nem élte át, az szükségképpen átalakítja a történteket a maga aktuális céljai érdekében. Ez a forradalmak és ez az ünnepek sorsa. S ha valaki mégis igazat írna, nem hinnék el neki, mert nem tudnák, hogy igaz.

2006. október 21. (Magyar Hírlap)

Ki beszél itt ötvenhatról?

Az ünnep kényszer a jóra és a nemesre. Mi nem magunkat ünnepeljük ezen az évfordulón, hanem azt az eseményt, amely ha nem is rengette meg a világot, de a világ jobbik felét csodálattal töltötte el. Egy kis nép reménytelen-szép fölkelését és harcát a diktatúra ellen, s aztán a függetlenségéért azzal a nagyhatalommal szemben, amely ezt a diktatúrát elvtársi és baráti segítségként ránk zúdította. Ha azt kérdezzük, volt-e esély győzni, azt felelhetjük, hogy nem, egy percig sem. Mégse vádoljuk - mint sokan teszik az utókor bölcs fölényével - '56 kisebb és nagyobb hőseit, hogy kockázatelemzésük csapnivaló volt, s hogy miért nem gondolták végig, érdemes-e belevágni, megéri-e a sok áldozat. Azért nem vádoljuk, mert a fölvetés is történelmietlen. 1956. október 23-án senki sem akart forradalmat; ami történt, azt nem eltervezték és végrehajtották, hanem megtörtént.
Nem a tömeg csinálta a forradalmat, hanem a forradalom "csinálta" a népet, és kovácsolta sokfélesége mellett is átélhető és máig emlékezetes egységbe. Ez az egység - most szó szerint - a múlté. A jelennek ebből semmije sincs. Az év eseményének ígérkezett a forradalom félszázadik évfordulója, 2006. október 23. azonban az a nap lett, amin a többség már inkább csak túl szeretne lenni. Pedig volt, aki úgy vélte, az ötvenedik évfordulónál dől majd el a forradalom "sorsa", e pillanat hangulatán múlik, közös igazodási pontja lesz-e a magyar közelmúltnak, vagy elsikkad, és még évekre beragad a napi politizálás eszköztárába. Hát eldőlt. Bár ez nem 1956-on s igazából nem is az ötvenhatosokon múlott. Még akkor sem, ha ők sem tudnak együtt ünnepelni. Ettől még az ötvenedik évforduló is lehetett volna nyugodt. Lehetett volna ünnep is akár. Most azonban minden összejött. Ha nem nézünk mást, mint a régiót általában, már akkor is törvényszerű volt ez: a volt szocialista országok mostanra politikai téren elértek mindent, amit 1989 után elérhettek, nincs tehát cél, amely miatt bárkinek, politikusnak vagy pártnak önmérsékletet kellene tanúsítania. Ezzel párhuzamosan viszont mindinkább feltörnek azok a - főleg gazdasági, de nem mellesleg társadalmi - feszültségek, amelyek az elmúlt 15-16 esztendőben felgyűltek, s amelyeket eddig szintén kordában lehetett tartani. Az évforduló így nem is lehetett más, mint eszköz. Ami nemcsak hiba, hanem tiszteletlenség is. Méltánytalanság azokkal szemben, akik ötven éve részt vettek a magyarok legnagyobb 20. századi tettének végrehajtásában, s még mindig itt vannak velünk. Nagy többségüknek újabb kerek évforduló már nem adatik meg. Ki beszél itt most ötvenhatról? Miért nem érzi a nemzet, hogy ünnep van? Egyáltalán: kötődhet-e ehhez a dátumhoz átélhető ünnep? Vagy október 23-nak még sokáig az lesz a sorsa, hogy megemlékezünk róla - ki-ki vérmérséklete, politikai érdeke szerint. Alakulhatott volna-e máshogy az idei megemlékezés? Sose derül ki pontosan, de úgy véljük, akkor is nagyjából ott tartanánk, ahol most, ha nincs az őszödi beszéd kiszivárogtatása, ha nincsenek tüntetések, ellenzéki bojkott, permanens forradalom és némi társadalmi izgalmi állapot. Akadt volna más apropó. Sajnos. Mégis, emlékezzünk! Közben ne felejtsük el, hogy Magyarországon évek óta nincs - hogy csak egy példát mondjunk - zökkenőmentes március 15-i ünneplés. Pedig annak a nemzeti ünnepek igazán nincs napi aktualitása. Márpedig ha az 1848-4g-es eseményekre nem lehet botrányok nélkül emlékezni, hogyan lehetne "méltóképpen" megünnepelni azt a forradalmat, amelyik csak ötven éve történt? Nem szaporítjuk azok számát, akik azt mondják, hogy most legalább erre az egy napra mindenki tegye félre a sérelmeit, s ünnepeljünk együtt, méltóságteljes képmutatással. Sérelmek vannak, szembenállások vannak, kár lenne tagadni. Akkor is vannak, ha nagy részük a mai politikai aktorok törpelelkűségéből fakad, s akkor is, ha belül mindenki érzi, az országnak talán sosem volt nagyobb szüksége nem egységre, de alkotó együttműködésre, mint most. A modern Magyarország minősége a tét. Ötvenhatban egy nagy közös sérelem miatti fölháborodás szépsége teremtett egységet. Ilyen most nincs, és a sok kicsi sérelem nem alkalmas az egységteremtésre. Itt volna még a nagy közös szerencse, az unió boldogabb országaihoz való fölzárkózási esély megragadása. Ha másképp nem megy, ünnepeljen mindenki külön, ahogy akar, de közben gondoljon erre a közös esélyre: ez ötvenhat üzenete ma.

2006. október 21. (Magyar Hírlap)

A SZER szereptévesztése

A téma sokáig tabu volt, de mára közmegegyezés bontakozott ki arról, hogy a Szabad Európa Rádió (SZER) a forradalom napfaiban botrányosan leszerepelt. Lehet, hogy nem ígérte a Nyugat katonai beavatkozását, de hitegetett vele. KÖVES PÁL "Gerő Ernő (a Magyar Dolgozók Pártja első titkára) parancsolta uttára a karhatalmat. Gerő Ernő a szovjet tankok védelme alá menekül. Gerő Ernőnek pusztulnia kell!" - hallhatták a zenei aláfestéssel is dramatizált kinyilatkoztatást 1956. október 24-én a Szabad Európa Rádió magyar hallgatói. A különös, propagandisztikus műsorelem nem tartozott sem a híradásokba, sem a publicisztikákba, sem a háttérelemzésekbe. A forradalom napjaiban gyakran hangzott fel hasonló az éterben. "Promó", így hívták a müncheni SZER magyar osztályán ezeket a zenés propagandahirdetéseket - tudtuk meg Simándi Irén történésztől, a Magyarország a Szabad Európa Rádió hullámhosszán 1951-1956 című tavaly megjelent könyv szerzőjétől.
A fogalmat ma a marketingkommunikációból ismerhetjük, a promóció - jelentése: hírverés, piacbefolyásolás - becézett formája. A SZER '56-os "promóihoz" hasonlóra nehéz példát találni. Manapság igencsak meghökkennénk, ha rádiók és televíziók a maguk nevében kívánnának halált egy politikusnak, buzdítanának harcra és sztrájkra, titulálnák gyilkosnak egy fegyveres konfliktus egyik résztvevőjét. Értelmetlen lenne pártatlanságot számon kérni egy bevallottan politikai propagandaeszközön, ami a SZERvolt.Arádiót1950-es indulásától az Egyesült Államok pénzelte, részben titkosszolgálati alapokból (lg'71-ig), célja kimondottan a szovjet blokk "felszabadítása", fellazítása volt. A kérdés inkább az, megfelelte 1956-ban a SZER működése - az, hogy nemcsak közvetítette a forradalmat, hanem csinálta is - Washington politikai szándékainak, vagy a magyar osztály önjáróvá válva, még a CIA ellenőrzése alól is kikerült. A válasz: is-is. Október 23. után az amerikai kontroll csak látszólag szigorodott. A magyar osztály amerikai tanács adója naponta többször is kiadott - nem teljesen egyértelmű - irányelveket, utasításokat, amelyek a forradalmi napok hevületében, amikor sokszor a SZER-nél is csak a Kossuth rádió lehallgatott adásának információira támaszkodhattak, nem sokat nyomtak a latban. Ez felbátorította azokat a munkatársakat, akik fekete-fehérben gondolkodtak, és Nagy Imre szerepét sem voltak hajlandók árnyaltan mérlegelni - állapította meg egy szemtanú, a SZER történetét lgg5-ben megíró Borbándi Gyula, aki 1951-től 1984-ig volt a rádió munkatársa: "A szerkesztőség munkáját végig a rögtönzés jellemezte. Mintha a SZER is követte volna azt az előkészület és vezetés nélküliséget, szervezetlenséget és spontaneitást, amely a magyar forradalmat jellemezte:' A munkatársak csak november 4-én, a döntő szovjet támadás napján mutattak egységet: mélységesen csalódva a "szabad világ", Amerika és az ENSZ hozzáállásában, első felindulásukban~jóformán testületileg felmondtak. Am főnökük, Gellért Endre fiókjába zárta a felmondóleveleket, és ott is maradtak. A forradalmi napokat jellemző "spontaneitást" később, a műsorfolyam átfogó vizsgálatakor sem az Európa Tanács, sem az ENSZ, sem a "területileg illetékes" német kormány nem díjazta. Utóbbi értékelését lg5'7. január 25-én maga Konrad Adenauer kancellár ismertetette: "Az ellenőrzés kimutatta, hogy a sajtóban megjelent ama megállapítás, amely szerint a Szabad Európa Rádió nyugati fegyveres támogatást ígért a magyaroknak, nem felel meg a tényeknek. Voltak azonban megjegyzések, amelyek hamis értelmezésekhez vezethettek. Sor került egy megbeszélésre, megvitattuk az álláspontokat, és ez személyi változáshoz is vezetett "
Nem világos, hogy a félreértelmezéshez vezető "megjegyzések" körébe beleértette-e Adenauer a SZER különös "promóit". A washingtoni értékelést nem verték nagydobra, de Andreas Gémes grazi történész idén megjelent tanulmányában egy nem hivatalos jelentésre hivatkozva azt írja, a forradalom idején a SZER 16 esetben sértette meg súlyosan az amerikai politikai irányelveket, és vezette félre a szabadságharcosokat. A személyi változások végül csak egy szűk kört érintettek, ugyanis az éppen a forradalom napjaiban alakult szakszervezet tagjait a német törvények megvédték. A SZER viszont jelentős változásokon ment át lg5'7-ben. Értekezletek sokaságát tartották, hogy levonják a tanulságokat, "A Szabad Magyarország Hangja" beköszönést az "Itt a Szabad Európa Rádió" váltotta fel, még szünetjelet, a "Szól a kakas már" dallamát is lecserélték a "Tiszán innen, Dunán túl" hangjaira. ~ Válogatás a SZER "promóiból" "Figyelem, karhatalom tagjai és pártfunkcionáriusok, figyelem! A nép oldalán a helyetek! Hazaáruló, aki a nép és rendszer harcában népe ellen fordul!" - október 24. "Az egész magyar nép harcoló fiai oldalán áll. Munkások, magyarok, ne jelentkezzetek munkahelyeiteken, amíg a szovjet egységek testvéreinket gyilkolják!" - október 26. Korabeli SZER-stúdió. Rögtönzött műsort adtak '56-ban.

2006. október 21. (Magyar Hírlap)

"Ha elegen meghalunk, talán észreveszik az emberek"


A Time magazin főszerkesztője, Henry L. Luce a külföldi sajtó Magyarországon dolgozó munkatársait is beemelte a történelembe. A budapesti forradalomnak szentelt különszám előszavában arról beszélt, hogy tudósítóik részesei voltak a harcoknak, nemcsak azért, mert ott voltak a helyszínen, és érzelmileg is megérintették őket az események, hanem azért is, mert a szakmájuk révén közvetítőkké is lettek. A forradalmárok ugyanis amilyen elszántan vették fel a harcot az orosz csapatokkal, olyan szenvedélyesen akarták megosztani ennek a harcnak az üzenetét a külvilággal. "Ha elegen meghalunk, talán észreveszik az emberek" - mondta egyikük. A Daily Mail újságírója, Noel Barber volt az első, aki Nyugatról bejutott Magyarországra, majd jöttek a többiek. Magyarország a címlapokra került, noha a hírversenyben indult még a szuezi válság, valamint az amerikai elnökválasztás is. A külföldi tudósítók is megvívták a maguk harcát. A Time-nak hat újságírója és fotósa volt Budapesten, négyüket rövid ideig fogva tartották az oroszok, egyikük megsérült. A The Daily Telegraph újságírója, Gordon Shepherd egy osztrák menekülőnek adta át tudósítását, amely csak azért jelenhetett meg, mert a férfinak sikerült átjutnia a határon.
A Daily Express tudósítója, Sefton Delmer október 23-án együtt vonult fel az utcán a tüntetőkkel, majd 5.45-kor és 6.30-kor is telefonon adta le az anyagát a szerkesztőséfinek. Hét órától azonban minden külföldről érkező hívásra ugyanaz volt a válasz: "A hívott szám nem kapcsolható:' Másnap a rádió közölte, hogy a szovjet egységek megkezdték a rend helyreállítását. Sötét jóslatok Október 2g-én a Daily Mailben a következőket írta Jeffrey Blyth: "Látom, hogy a magyarokat meg fogják ölni. Ma autóval végigmentem az orosz csapatok állásai mellett. Láttam, hogy mi vár rájuk: meg fognak halni a Duna mentén felsorakozó tankok tüzétől." A Manchester Guardian november elsején ezt írta: "Nem az a kérdés, hogy harcolni vagy nem harcolni, hiszen már ennek felvetése is sérti a magyarokat. Az egyetlen kérdés az, hogyan lehet elkerülni, hogy ennek a népnek a teljes fiatalsága elpusztuljon, ha eljön a harcok ideje:'
Az Observer diplomáciai tudósítója november 3-án, az amerikai elnökválasztás közepén már arról írt, amiről aztán fél évszázadon keresztül a történészek és a politikusok is vitáztak: "Ha beigazolódnak a félelmeink, és a magyarok még ki tartanak három-négy napig, akkor elképesztően nagy lesz a nyomás az Egyesült Államokon, hogy katonai segítséget nyújtson:' Ha a magyarok szerdán is harcolni fognak még (az elnökválasztást kedden tartották), akkor közelebb leszünk a harmadik világháborúhoz, mint bármikor - írta a lap.
A Paris Match című francia magazin egy olyan fotót közölt, amely egyetlen pillanatba sűrítve magyarázta meg, milyen kockázatos feladatra vállalkoztak az újságírók. A képen orosz tisztek egy csoportja látható, egyikük a fotóssal farkasszemet nézve a pisztolya után nyúl. Az oroszok visszatérését követően a fényképezőgép lett az egyik legfélelmetesebb fegyver. A külföldi magazinok szerkesztői talán éppen ezért gondolták úgy, hogy a forradalmat leginkább képriportokkal hozhatják közel az olvasóikhoz. A Paris Match november 3-i számában az újság fotóriportere a pesti lakások függönyei mögül követte az orosz tankok útját. A lap beszámolt arról is, hogy híresztelések szerint a harcokban meghalt a legendás futballista, Puskás Ferenc is. A Paris Match Nagy Imre-portréjából egy különös embert ismerhettek meg az olvasók, nagy kerek szemeivel, szemüvegével, hatalmas bajuszával olyan, mint egy Kafka regény szereplője. A Paris Match december 22-én a melbourne-i olimpia drámájának a képeit idézte fel, amikor a himnuszok után szörnyű dilemmával szembesültek a magyar versenyzők: meneküljenek vagy térjenek vissza hazájukba. A 14'7 olimpikonból 45 az előbbi mellett döntött. Gyász és tisztelgés Fegyvertelenül, szervezetlenül és külső segítség nélkül szorították vissza a kommunizmus hullámát a magyarok, és elsőre talán nem is tudták, mit is jelenthet a forradalmuk - írta a Time magazin 1956. november 5-i száma, már ekkor kijelentette, hogy az események után a kommunista birodalom már soha nem lehet ugyanaz. Budapest utcái olyanok voltak, mintha a kommunisták kedvenc proletártablója kelt volna életre. Ennek az elképesztő történetnek az iróniája, hogy a kommunisták csak egy szót tudtak találni a valódi forradalmárokra: ellenforradalmárok. A Paris Match november 10én közölte Jean-Pierre Pedrazzini utolsó, remegő kézzel készített képét Budapestről. A huszonkilenc éves fotóst egy orosz tankból találták el. Egy hétre rá a magazin arról számolt be, hogy az oroszok visszatérnek, fotósuk és a forradalom pedig együtt halt meg. A Time magazin november 12-ére választási számmal készült, hiszen Eisenhower megnyerte második mandátumát. Alap azonban nem feledkezett meg a magyar forradalomról. Attól a pillanattól kezdve, hogy az amerikai tudósítók megérkeztek Budapestre, a forradalmárok folyamatosan azt kérdezték tőlük, mikor jönnek az amerikaiak. Egy férfi felemelte a fiát, hogy az megérinthesse az amerikai zászlót a tudósító autóján.
A riporter szavaiból azonban kitűnik, hogy az amerikaiak elkéstek: "11 nap leforgása alatt láttam, hogy Magyarország hogyan lesz egy szovjet szatellit államból független, majd megszállt ország:' A vereség egyben győzelem A Life november 26-án már történelmi távlatokba helyezte a Magyarországon történteket, és a vezércikkben arról ír, mekkora elvárások nehezednek az amerikai elnökre, hogy a világ úgy érezte, hacsak nem akar egy atomháborút, nincs más választása, mint hogy a távolból nézze megdöbbenve egy dühös nép brutális szétzúzását. Megjegyezte azonban, hogy a forradalmárok veresége egyben győzelem is volt, hiszen ők sokkal közelebb kerültek a kommunizmus jövőjének lezárásához, mint a hadseregek és a diplomaták bármikor.

2006. október 21. (Magyar Hírlap)

"1956 felnyitotta Európa szemét"

A holland írónak, Cees Nooteboomnak 1856 októberében néhány perce volt arra, hogy eldöntse, a saját szemével akarja-e látni, mi történik Magyarországon. Huszonhárom éves volt, húsz perc alatt készen állt, hogy két fotóssal nekivágjon Közép-Európának. Az érzékszervei még ma is őrzik annak a néhány napnak az emlékét: az ávós tisztek meggyilkolásának brutális képeit, a felborított villamosokat, a puskapor szagát. Az összhatás a háborúra, Hollandia német lerohanására emlékeztette. Felelevenítve azokat a napokat, azt mondja: huszonhárom éves fejjel is érezte, hogy az utcákon harcoló magyarokat el fogják árulni. Nem tudott például válaszolni annak a fiatal lánynak, aki többször is megkérdezte: mikor jön a Nyugat segíteni a magyaroknak. A kérdés érthető, hiszen a magyarok - mondja Nooteboom - a többi között a Szabad Európa Rádió biztatására fogtak fegyvert. A válasszal azonban nemcsak ő, hanem a Nyugat is adós maradt. A propaganda sem minden kockázat nélküli, a hamis remények keltése azonban kifejezetten veszélyes, és bár személy szerint is szerettem volna segíteni, tehetetlennek éreztem magam - emlékszik vissza annak a néhány napnak az érzelmi feszültségére. Azt persze ekkor még nem mondhatta el a lánynak - és a forradalmárok szempontjából nem is lett volna kézzelfogható haszna -, hogy mekkora dühöt váltottak ki a magyarországi események Hollandiában, hogy a szovjet tankok bevonulásakor ezrek vonultak az utcára Amszterdamban, napokig ostromolták a Holland Kommunista Párt főhadiszállását, a holland irodalmi társaságok pedig ki akarták vetni magukból a kommunista tagjaikat. Amszterdamban egymást követték a tüntetések és a zavargások, a több száz kilométerre felvonuló szovjet tankok látványára szinte hisztérikus volt a válasz. Ez a néhány nap aztán a Holland Kommunista Párt végének a kezdetét jelentette, lassan eltűntek a parlamentből is, Hollandiában pedig szalonképtelenné vált a kommunista rezsim támogatása. Nooetboom a mai napig élete egyik legfontosabb mozzanatának tartja, hogy 1956-ban Magyarországon volt. Hasonló élményben volt része 1989-ben Berlinben, akkor azt érezte, a történelem leírt egy teljes kört. A holland szerző több esszét is írt Európáról, arról, hogy mit jelent európainak lenni, és mindannyiszor hitet tett amellett, hogy a kelet-közép-európai országoknak is az unióban van a helyük. Erre indította az is, hogy Magyarországon a saját szemével látta, mekkora elszántsággal próbál meg egy nép szabad lenni. Az 1956os forradalom felnyitotta Európa szemét, egyértelművé vált, hogy a rendszer gonosz, ezért előbb-utóbb össze kell omlania. Erre még negyven évet várni kellett - vetem közbe. Igen - mondja, de ne felejtsük el azt sem, hogy ötven évvel ezelőtt ez a lehetőség még nem tűnt kivitelezhetőnek, hiszen a második világháború emléke nagyon is élő volt, csakúgy, mint a rettegés egy küszöbön álló nukleáris háborútól. Sötét idők voltak - emlékszik vissza Nooteboom. A sokat emlegetett magyar mondat - "Oroszok, menjetek haza!" - azonban benne is megmaradt. Ráadásul sokakkal ellentétben neki megadatott az az elégtétel, hogy még saját életében látta összeomlani azt a rendszert, amely egykor hatalmas erővel vonult fel a magyarok ellen.

2006. október 21. (Magyar Hírlap)

"A siker nagyon közel lehetett volna"

Henk Hofland, a holland Algemeen Dagblad című lap újságírófaként 1956. október végén Budapestre utazott. A forradalom már néhány napja tartott, az orosz tankokat látva azonban már ak kor tudta, hogy a Nyugat nem fog segíteni. - Hogyan került Budapestre a forradalom idején2 - A szerkesztőm valamikor október közepén felvetette, mi lenne, ha elmennék Budapestre, hogy személyesen lássam, mi történik ott. Beültem a Volkswagenembe, és Münchenen, Bécsen keresztül eljutottam a magyar fővárosba. Már a külvárosokban láttam, hogy egy háború közepébe csöppentem. - Milyen segítséget kapott Budapesten a munkájához2 - Több magyar kolléga segítségére is számíthattam, és sok véleménnyel megismerkedtem. Mindenki másképp látta ugyanis a forradalmat és a céljait. Ott voltam a Parlamentben Nagy Imre sajtótájékoztatóján, két nappal az előtt, hogy az orosz tankok körbevették a várost. És annak ellenére, hogy Nagy magabiztosan beszélt a jövőről, valójában senki nem tudta, mi fog történni, hogy mi lesz a külföld reakciója.
Azt azonban végig éreztem, hogy a magyarok úgy gondolták, a Nyugat nem fogja magukra hagyni őket. - Milyen képek maradtak meg önben? - Láttam égni Lenin könyveit, láttam Sztálin szobrát az utcán heverni. Egy darabot el is tettem belőle, a mai napig őrzöm. Izgalmas napok voltak, emlékeztettek Hollandia 1945-ös felszabadítására. - Ötven év távlatából hogyan emlékszik vissza azokra a napokra 2 - Érzelmileg is egy nagyon intenzív időszak volt ez. Magam is lázadó voltam egész életemben, és a magyarok oldalán álltam. A siker nagyon közel lehetett volna, legalábbis lehetett érezni, komoly esély van arra, hogy az illúziókból és a jövőről kialakított elképzelésekből valóság váljon. Egy magyar mondatra a mai napig emlékszem. - Mi az a mondat2 - Oroszok, menjetek haza. - Erre még negyven évet kellett várni. - A szovjet vezetők reakciója érthető volt, hiszen a szemük láttára hullott volna darabjaira a kelet-európai blokk. A Szovjetunió fennmaradása érdekében számukra kifizetődő volt a forradalom eltiprása. Másrészt viszont óriási hibát követtek el a britek, a franciák és az izraeliek a szuezi válság kirobbantásával. Ezzel ugyanis ürügyet és lehetőséget is adtak a szovjeteknek a véres megtorlásra. Szuez nélkül ez nem történt volna meg. - Hogyan sikerült hazajutnia 2 - November 11-én léptem át a határt, miután megkaptam erre az engedélyt az oroszoktól. Ők végig nagyon merevek voltak, és mindent megtettek, hogy megalázzanak bennünket. Újságíróként nem is tudtam beszélni velük, mert esélyem nem volt választ kapni a kérdéseimre. Olyanok voltak, mint a robotok.

2006. október 21. (Magyar Hírlap)

Litván szimpátiatüntetések

Magyarországon valószínűleg kevéssé ismert tény, hogy a legreményvesztettebb időkben, a szovjet elnyomás alatt lévő Litvániában, az emberek több csoportja kiállt az 1956-os magyar forradalom mellett. A fővárosban a Báthory István által alapított Vilniusi Egyetem diákjainak 450 fős csoportja szimpátiatüntetést rendezett. Kihasználva a Mindenszentek-halottak napi ünnepkör adta lehetőséget a város központjához közel eső Rasos (Hajnal) temetőben a függetlenség atyjának, Basanaviciusnak és a nemzet zeneszerzőjének, Ciurlionisnak a sírjánál gyülekezve gyertyát gyújtottak, majd pedig elénekelték a betiltott litván nemzeti himnuszt. Ezt követően átvonultak a város egyik központi helyéhez, a Hajnal kapuhoz, útközben a magyar forradalmat éltető szólamokat skandáltak. Ekkorra a karhatalmi erők már értesültek a megmozdulásról, és a helyszínen szétoszlatták a tüntetést, több diákot letartóztattak. Kaunasban, Litvánia második legnagyobb városában, mely a két világháború között főváros is volt, ugyanazon a napon a helyi Műszaki Egyetem diákjai hasonló módon a helyi temetőből indulva tüntettek. A diákokhoz munkások is csatlakoztak. Kétszáz embert, köztük harminc orosz nemzetiségűt tartóztattak le. A megmozdulásokról a The New York Times és az Amerika Hangja (Voice of America) 1956. december 12-én adott hírt.

2006. október 21. (Magyar Hírlap)

Az elhallgatott történelem

Ötvenedik évfordulója van most az 1956-os forradalomnak, de ha úgy nézzük, akkor csak a tizennyolcadik. Az első harminckettő mintha nem is lett volna. Végignéztük, mit írt október 28-i számaiban az MSZMP lapja, a Népszabadság és a forradalom után életre hívott Hazafias Népfront orgánuma, a Magyar Nemzet.
Az 1956-os események első évfordulóján még címlapon volt a történet, igaz, ellenforradalomnak hívták. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának üléséről írtak, amelyet Csorba István Kossuth-díjas fűtő már önmagában az ellenforradalmárokra mért súlyos csapásnak minősített. Felszólalt Kádár János elvtárs is. Az olvasó megtudhatta tőle, hogy egy évvel korábban "nagy erők csaptak össze, a kapitalista imperializmus - élén az amerikai imperialistákkal - és a szocialista testvériség - élén a Szovjetunióval". Kádár jelezte, a békesség hívei, "de természetesen a harc elől nem fogunk kitérni". A harcokról már szó sem volt, csak a szovjet mezőgazdaság meg az első kínai ötéves terv sikeréről, és a Népszabadság beszámolt a lottó főnyereményéről. Egy évvel később már csak egyetlen külügyminisztériumi közlemény utalt '56-ra, miszerint "az Amerikai Egyesült Államok budapesti követsége jegyzékben fordult a Magyar Népköztársaság Külügyminisztériumához Mindszenty József bűncselekmények miatt elítélt magyar állampolgárnak az országból való kiengedése érdekében". A válaszjegyzék visszautasította, hogy az Egyesült Államok be akar avatkozni a magyar belügyekbe. Kevés a tréningnadrág Ezzel hosszú évekre nyoma veszett 1956-nak az október 23-i számok ból. Szolnok megyében húsz szövetkezet befejezte a vetést - állt a Népszabadság címlapján 1959-ben. Egy éwel később a fahulladék-hasznosítás problémáival indult a Magyar Nemzet, s belül olyan kérdéseket feszegetett, hogy miért kevés a gyermek tréningnadrág (a válasz is ott van: mert gyorsabban kopik, mint a felső). Az SZKP XXII. kongresszusa megoldotta a szerkesztők problémáját 1961-ben. 1962-ben megkezdte a próbaüzemelést a Dunai Szalmacellulózgyár, 1963-ban megalakult a Varsói Szerződés központi bankja, 1964-ben legalább olimpiai bajnok lett a futballválogatott,1965-ben a második ötéves terv hajrája adott lehetőséget a figyelem elterelésére. A forradalom tizedik évfordulóján a Népszabadságban fellőtték a Luna-12-t, a Magyar Nemzetben a Kádár János vezette magyar küldöttség hazaindult Moszkvából. November negyedikére biztosan haza is ért, mert az aznapi lapokban volt megemlékezés. "A kommunisták leleplezték a hazafias szólamok mögé rejtett aljas szándékokat és harcba szólítottak (...), megvédtük szabadságunkat, függetlenségünket, becsületünket a világ előtt" - írta a Magyar Nemzet. lgó'7. október 23án a zsákutcába jutó imperialistákon lehetett ütni, Vietnam miatt a Pentagont ostromolták a tüntetők, egy évvel később viszont Prága volt a célpont. A Népszabadság első oldalán a cím: Baráti találkozókon búcsúznak Szlovákiában néphadseregünk tagjai. A segítségnyújtás alkalmat adott egy kis magyarázatra is, egy publicisztikában ez állt: "Csehszlovákiában a szocializmus alapvető vívmányai és alapelvei kerültek veszélybe, (...) ezért, csakis ezért lépett fel öt szocialista ország - köztük hazánk -, hogy elhárítsa az ellenforradalmi veszélyt " Megint csendes október 22-i lapzárták jöttek, olyan történetekkel, mint politikai válság Libanonban (1969), évi kétszázalékos nyugdíjemelés (lg'70). Áthallásos is lehetett volna lg'73-ban a Magyar Nemzet Szilárd a közrend és a közbiztonság Budapesten című cikke, ha nem a BRFK éves jelentéséről szólt volna. Volt árvíz lg'74-ben, Lennyid Brezsnyev fogadta Lázár Györgyöt lg'75-ben, és jutott egy hír az olvasóknak az MSZMP KB üléséről: "Pártunkat, népünket mélységesen felháborítja, hogy a világ egyes országaiban a zsákutcába jutott reakció az emberi jogokat lábbal tiporva, nyílt terrorral, a legvadabb fasiszta módszerekkel próbálja vérbe fojtani a népek szabadságtörekvéseit:' A húszéves évfordulón az ország kiegyensúlyozott energiaellátása volt a fő téma. lg'T7-ben egy másik októberi forradalom évfordulójára viszont nagyon készültek, a Népszabadság sorozatot indított, az első rész élén ez volt: Amikor Lenin megérkezett. Egy évvel később a címlapokon Budapestre jött Jörgensen dán kormányfő, belül pedig alig húszsoros hír arról, hogy beiktatták II. János Pál pápát. A Magyar Nemzet arról tudósított, hogy Brezsnyev-szobrot ajándékozott a Kulturális Kapcsolatok Intézete a Szovjet Tudomány és Kultúra Házának. Baló György jól kérdezett Némi érdekesség 1981-ből: ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, megvitatta és elfogadta az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztatót, magyarán foglalkozott a lengyelországi eseményekkel.
A közleményt csak október 24-én hozták nyilvánosságra: "A szocializmus lengyelországi hívei a néphatalom megvédéséért vívott küzdelmükben szilárdan támaszkodhatnak a magyar kommunisták, a magyar nép testvéri, internacionalista támogatására." A negyedszázados évfordulót megint csak november 4-én említik lapok, "felnőtt egy nemzedék, amelynek éppen ideje volt elmondani, amit ugyan nem rejtegettünk soha (...), de ez a matéria mégsem volt elég hozzáférhető" - írta a Népszabadság, míg a Magyar Nemzet arról számolt be A munkás-paraszt hatalom védelmében címmel, hogy megjelent a Zrínyi Kiadó 224 mártírt bemutató könyve. Egy tévékritikában, amely az emlékműsorokról szólt, már ez állt: "Jól kérdezett Baló György, nemzedéke nevében is jól kérdezett. (...) A televíziós vitaműsor készítői (...) elkezdtek egy sokáig kényesnek tartott témáról egy beszélgetést, egymással is polemizálva. (...) A közelmúlt nehéz történelmét csak ily módon, a teljes nyitottság igényével lehet megtárgyalni a nagyközönség előtt:' Harmadik, bővített kiadás 1885-ben az évente belépő mintegy négyezer új munkásőrről készült riport, s az olvasható, hogy "a beilleszkedést megkönnyíti az a már közmondásossá vált közösségi szellem, amely lg5'7 óta összekovácsolja a magyar dolgozó népnek ezt az önkéntes fegyveres testületét". A harmincadik évforduló már megérintette a párt lapját, a hatodik oldalon 1956-1986: A tények válaszolnak - A demokrácia lehetőségével élve címmel nagy összeállítást közölt, de konfliktusokat kerülendő 1956 novemberében kezdve a történet elmesélését. Tudomást szerezhettünk arról is, hogy október 31-én kezdődtek a politikai könyvnapok, olyan slágerkötetekkel, mint Geréb Sándor-Hajdú Pál: Az ellenforradalom utóvédharca; Berecz János: Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956, harmadik, bővített kiadás. Már javában zajlott a peresztrojka meg a glasznoszty, ám lg8'7-ben még mindig a Sikeres lecsószezon a konzervgyárakban volt a fő sztori október 23-án, a Magyar Nemzet Földalatti mérleg címe is megtévesztő, mert csupán arról tudósított, hogy négyszáz bűnözőt fogott el a metrórendőrség. Egy év múlva a székesfehérvári kommunista fórum volt a vezető hír, de a Magyar Nemzetben Diurnus azt írta: "Október huszonharmadika nekem nagy ünnep. A lányom születésnapja. Ha október huszonharmadika nem esne október huszonharmadikára, könnyű dolgom lenne és volna. Így azonban óvatosan kell ünnepelnem. Igaz, a születésnapi tortával nem akartam az utcára vonulni, és semmiképp sem akartam családi alapon összekapni a rendőrökkel:' A hírek között eldugva pedig ott volt a BRFK közleménye: "A Budapesti Rendőrfőkapitányság betiltotta az október 23-ra tervezett utcai gyülekezést és felvonulást. (...) Ezzel ellentétben néhány túlfűtött személy megkísérelte az eredeti tervek megvalósítását. Vezetésükkel kisebb csoportok a főváros néhány helyszínén összegyűltek, azonban megfontoltabb társaiknak - és néhol a rendőri felszólításnak - engedelmeskedve tevékenységüket abbahagyták." Egy évvel később, 1989-ben, az első igazi évfordulón, amely persze akkor már a harmincharmadik volt, minden lap arról írt, hogy együtt ünnepel az ország, és hogy ötvenhat forradalma mindenkié. Ami persze ugyanolyan álságos volt, mint az előző harminchárom év kínos hallgatása.

2006. október 21. (Magyar Hírlap)

A száműzött múzeum

Száműzött múzeum. Ez jár a fejemben folyton, ha a kiskunmajsai '56-os Múzeumra gondolok, és van időm erre bőven, merthogy Miskolcról tartok az alföldi település felé, és legalább három óra az út autóval. A Tisza nyomvonalát követem. Pontosabban követném, hiszen Magyarországon senkinek nem jutott még az eszébe, hogy a folyóval párhuzamosan is lehetne sztrádát építeni. Így azonban, északról délre, lassú a haladás, néhol útra is alig emlékeztet a darabos aszfalt, ám a kátyúkat kerülve marad idő végiggondolni, mitől is száműzött a kiskunmajsai múzeum: ötven évvel a forradalmi események után sincs központi, állami múzeuma 1956-nak. Lehet, kötelező történelmi lecke csupán, hogy két emberöltő kell ahhoz, hogy egy nemzet fel tudja dolgozni a múltját, bár van abban némi igazságtalanság, hogy épp azok maradnak ki ebből, akik részt vettek benne. Még úgy is, ha elszámoltak már tetteikkel, cselekedeteikkel, ítélt felettük minden kortárs, barát és ellenség, no meg történész. Száműzött múzeum. Illik a név rá, egyre inkább hiszem. Kiskunmajsa nevét ugyanis még a szövegszerkesztő program is aláhúzza, tudatván, ilyen nevű települést nem tápláltak a memóriájába, sem Máriamajor nevű tanyát, melynek volt iskolaépületében Pongrátz Gergely, a Corvin köz 1956-os főparancsnoka - vannak történészek, akik ma is vitatják a "kinevezést" - lggg. március idusán megnyitotta az ország első és mindmáig egyetlen '56-os múzeumát. Az állam közvetlenül egyetlen fillért se ad hozzá, csak a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat támogatja, és néhány adományozó.
Amúgy a Pongrátz család tartja fenn. Kiskunmajsán tábla sem jelzi a múzeum felé vezető utat, muszáj kérdezősködni, merre a legrövidebb a tanyához, s habár lelopják rendre az eligazító táblát arrafelé, a helyiek jól tudják, Szeged irányában megtalálja bárki, ott lesz az egyszer csak az út mindkét oldalán. Jobbra a kápolna, balra a múzeum. Öt kilométer, eltévedni sem lehet. Eltéveszteni sem. Előbb felbukkan egy '56-os tábor felirat, majd balra a ház, rajta a felirat: '56-os Múzeum. Ha kételyeink támadnának, hogy valóban itt, a semmi közepén állna a száműzött múzeum, a tanya udvarán pöffeszkedő harckocsi és a lövegek - még Homoki János államtitkárságának idején kapták "megőrzésre" - egyértelművé teszik a múzeumalapítók szándékát: a 20. századi magyar történelemből ka punk ízelítőt. S hogy ne legyenek illúzióink, vasíze lesz annak, amit itt látunk. Balra az, amivel ölték az embereket, jobbra a kápolna, amelyet az ötvenhatos áldozatok emlékére építettek. Itt nyugszik Pongrátz Gergely is, őt tavaly májusban a múzeum udvarán érte az infarktus életének hetvenharmadik évében. Keresztelőre készülnek a kápolnában. Egy fiatal lány diktálja épp az adatait, páran vagyunk csupán, jut idő és hely is szétnézni a kápolnában. Négy éve szentelték fel, Csete György Kossuth-díjas építész tervei alapján épült, közadakozásból. Kéttornyú épület, a jobb oldali csonka: a győztes forradalom és a levert szabadságharc szimbólumai. A leírás szerint a kápolna belsejében az oltár két oldalán 338 fekete márványtábla őrzi az ismert áldozatok nevét, foglalkozását, születésük és kivégzésük napját. A két üresen hagyott márványtábla ismeretlen hősöké. Nem várom meg a keresztelőt. Vasárnap van, ötig nyitva a múzeum, alig egy órám marad. Odaát kiderül aztán, hogy két szoba mindössze az '56-os Múzeum. Relikviák, fegyverek, lyukas trikolórok, ötvenhatos kitüntetések, kinevezési okmányok, halálos ítéletek, korabeli fényképek, könyvek, festmények, kiadványok, valamint egy Molotov-koktélos, amúgy szilvapálinkás üveg. Lehetnek vagy tízen a látogatók, két család, köztük fiatalok is. Erre jártak, ide jöttek. Előadást hallgatnak épp. Pongrátz Ödön, Gergely bátyja magyarázza az októberi-novemberi eseményeket. Fekete nadrágban, sárga ingben áll alkalmi hallgatósága, valamint az egész falat betöltő, cirill betűs Európa-térkép előtt. Vékony anyagból készült az inge, látszik, hogy Kossuth-emlékéves pólót hord alatta, rajta címer, korona nélkül. A rádió ostrománál tart Pongrátz Ödön. Úgy mesél, mintha csak tegnap lett volna az ő ötvenhatja. Lelkesen magyarázza, hogyan lehet túlélni az utcai harcokat, olykor a karját is felemeli, nem csak a hangját, ujjával az ég felé szúr, és ilyenkor leginkább ahhoz a drámai színészhez hasonlít, aki mélyen beleéli magát a szerepébe igaz, Pongrátz Ödön esetében annyi a különbség, hogy ő fegyverrel harcolt a Corvin közben, úgy becézték: Kiabálós Papa. Nézem az öreget. A szeme mintha állandóan kérdezne, alig pislog, figyeli a jelenlévők minden mozdulatát. Pedig bizonyára csak arról van szó, hogy alig lát. Nyolcvannégy éves. Mindent tud a forradalomról, tisztában van azzal is, ami másnak talány. Megrémül, ha olyan kérdést kap, ami arról árulkodik, hogy a látoltatók netán nem ismerik '56 krónikáját, s ilyenkor még lelkesebben magyaráz, harsányabban, megállva egy-egy fontos szónál, hogy legalább azt ne felejtsék el, amit most hallanak. Nem, nem történész ő, csak szemtanú, egy arc, egy név, egy ember a történelemből. Nem is kéri számon rajta senki, hogy nem tud harag és elfogultság nélkül beszélni a forradalomról. Kérdem tőle, miután a látogatók átmentek a keresztelőre, ahová harangszó hívta őket, miért a Corvin köz mellett döntöttek, miért gondolták úgy, hogy ott vívják meg a forradalmat, és a válasz meglepő: ott volt "benzinkút", kellett az üzemanyag a Molotov-koktélokhoz.
A környező házak minden szintjére raktak belőle annyit, hogy az emeletenként elegendő volt egy tank felgyújtásához, de a legötletesebb és egyben leghumánusabb fegyvereik mégis a közeli menzáról elhozott tálak voltak, ezeket lefordították arccal a földre, és a tankvezetők, nem tudván, mi az, megálltak előtte, vagy éppen meghátráltak. Sosem találkoztam még Corvin közi harcossal. Sem halálra ítélt '56-os forradalmárral. Az lg5'7-ben, Bukarestben kiadott Fehér könyv - hivatalos címe: Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben - 86. oldalán ez olvasható: "Hat Pongrátz fiú tevékenykedett a Corvin közben. (...) az októberi események során nyíltan hirdették fasiszta és soviniszta nézeteiket:' Pongrátz Ödön akkor volt harmincnégy éves, a legfiatalabb öccse, András tizenhat és fél. Nehéz elképzelni őket mint fasisztákat. Akkoriban persze a szovjetek ellen harcolókat hamar kikiáltották Mussolini követőinek. Ma már túllépett az idő e hatalmi szóhasználaton: az októberi eseményeket forradalomnak hívják, az '56-os "fasisztákat" forradalmároknak. Ami azonban feltűnő, minden látogató tapasztalja, ha elvetődik Máriamajorra, hogy az '56-os Múzeumban jócskán találni Nagy-Magyarország-térképet. Az egyik szobában még a plafonra is felfestették a "Hiszek egy hazában"-t, s még II. Rákóczi Ferenc portréja is helyet kapott az egyik ajtó felett. Mindez persze sehogyan sem illik az '56-os eseményekhez, úgyse nagyon, hogy a Pongrátzok Erdélyből települtek át. Értetlenül is állhat az utazó a térkép alatt, kiváltképp az, akinek más fogalma van az '56-os forradalomról: nem kiűzni akarták az oroszokat és leváltani a moszkovita állami és pártvezetést? Miért keveredik itt az '56-os forradalom a Trianon utáni nemzeti bánattal, a revíziós politikával? Válasz persze nincs, illetve ami mégis, az sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk: kudarc mindkettő és igazságtalan. Talán ezért is volna jó, ha lenne múzeuma, központi és állami, 1956nak, mert az tényleg csak '56-ról szólna. Ez azonban magánmúzeum, ha úgy tetszik, a Pongrátz család'56os magánmúzeuma. Így már persze érthető, miért is lehet száműzött egy múzeum, s hogy miért áll a semmi közepén. Száműzöttek hozták létre, akik végül hazatértek, s akiket nem tud hova tenni a társadalom; s akik egyetlen percét sem akarják másként magyarázni a forradalomnak, mint ahogyan megélték.

2006. október 21. (Fejér Megyei Hírlap)

Szolgálati érdemjel, elismerés az ünnepen

Székesfehérvár (FMH) - Katonákat, rendőröket, pedagógusokat tüntettek ki, léptettek elő a fővárosi és a helyi ünnepi megemlékezéseken.
A Magyar Honvédség szárazföldi parancsnokságán elismerések, kitüntetések át-adására került sor az 1956-os évforduló alkalmából. A Szolgálati érdemjel arany fokozatát Cserpes István és Mucsi István alezredesek, ezüst fokozatát Fekete Zsolt alezredes és Szabó István őrnagy, bronz fokozatát Parragh Csaba alezredes, Bárány Péter őrnagy, Gyöngyösi Gáborné zászlós vehette át. A Tiszti szolgálati jel második fokozatát Lukács István őrnagy, a Tiszthelyettesi szolgálati jel második fokozatát pedig Lázár Ewa Leonarda zászlós kapta. Búza Vince alezredes és Tajti Miklós őrnagy a Szolgálati érdemjel arany, Mészáros József alezredes az ezüst fokozatát Budapesten vette át.
Az oktatási miniszter a köztársasági elnök megbízásából az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából tegnap a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt kitüntetést adta át Vadász Zoltánnénak, a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Szakképző Iskola gazdasági vezetőjének és Rostás Csabának, a bicskei Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusának.
Az igazságügyi és rendészeti miniszter az ünnep alkalmából jó munkája elismeréseként főtanácsosi címet adományozott Szaniszlóné dr. Diczig Klára alezredesnek, a megyei rendőr-főkapitányság személyügyi szolgálatvezetőjének. Soron kívül zászlóssá léptette elő a csákvári rendőrőrs járőrét, Szabó Mihályt. Az ünnepi állománygyűlésen szakmai munkájuk elismeréseként többeket előléptettek.

2006. október 21. (Napló)

Az a szép tizenhárom nap
A forradalom tiszta volt, mint a frissen esett hó - Azután jött a félelem

Utána már mi is hallgattuk a rádiót, persze az elején még nem nevezték forradalomnak, de az események gyorsan követték egymást - emlékezik vissza az ötven évvel ezelőtti történésekre Kövy Zsolt nyugalmazott református lelkész, a pápai Református Kollégium Gimnáziumának tiszteletbeli főigazgatója.
- Akkoriban Kéttornyúlakon szolgáltam, és ott is, mint mindenütt az országban, megalakult a forradalmi bizottság. Ahogy visszemlékezem október 23- ra, rémlik, hogy csodálatosan szép napra ébredtünk. Úgy tűnt, a természet is jó barátja volt a magyar eseményeknek. Aztán persze egyre több véres eseményről, áldozatokról jöttek a hírek. Ezért november 1-jén Kéttornyúlakon Pálya Hubert bencés tanárral - aki az államosítás után Dáka katolikus plébánosa lett - közösen tartottunk megemlékezést az elesettekért. Arra már az időjárás is megváltozott, és esni kezdett a hó. Akkor mondtam, hogy ez a forradalom olyan tiszta, mint a frissen esett hó. Ren- getegen voltak a két templom közötti téren, és mind a két templom harangjai szóltak. A fiatalság ásott egy sírt, eléje fejfának Kossuth-címert faragott egy ácsmester. Feleme- lő érzés volt ott, akkor együtt lenni az emberekkel.
- Pápán október 28-án volt egy nagy tüntetés. Munkás, paraszt és értelmiségi menetelt együtt. Teljesen egységes volt a nép. Először a gyárakat jártuk végig, aztán amikor a Fő térre, értünk néhány he- ves ember a szovjet laktanya megtámadására buzdított. Többen, köztük én is ezt képtelenségnek tartottuk és lecsillapítottuk őket. Nyugodt légkörben éltettük a forradalmat, követeltük, hogy az oroszok hagyják el az országot. Hangoztattuk, hogy békés körülményeket kell teremteni, ne legyen különbség ember és ember között, és senki ne bántsa a másikat. Egyébként az itt lévő oroszok megértőek voltak, nem avatkoztak az eseményekbe. Volt egy érdekes jelenet is, amikor a tömeg megállt a városháza előtt és követelte a politikai foglyok szabadon bocsátását. Akkoriban Kerekes Ilus néni volt a tanácselnök. Amikor kilépett az ajtón, egy talpalatnyi hely nem volt az utcán, a tömeg mégis szétnyílt előtte. Egy sértő szó sem hangzott el, amint végigment a megnyitott ösvényen a bíróság kapujáig, aztán kinyitotta és kiengedte a foglyokat. Aztán november elején híre ment, hogy a hatá- ron átkeltek az orosz péncé- losok. Tankok özönlik el az országot. Ha jól emlékszem, talán november 2-a lehetett, amikor a Kossuth utcán találkoztunk a barátainkkal és a Napló egyik számát olvastuk. Nem az volt felírva, hogy a Világ proletárjai egyesüljetek, hanem hogy Magyarország nem lesz gyarmat. Ennek ellenére már mindenki sejtette, hogy nagy baj lesz. Aztán november 4-én nagy hidegre, metsző szélre ébredtünk, és már hallani lehetett a tankok dübörgését. Pápát is elérték az oroszok. Abban az időben dolgoztam a levéltárban is, ezért naponta jártam gyalog Pápára. A város határában már mindenkit megállítottak és megmotoztak az orosz katonák. A félelem kezdett úrrá lenni mindenkin.

2006. október 21. (Fejér Megyei Hírlap)

Október 23

Még nem is volt hivatalosan ünnep, még az előestéje sem október 23-ának. A hét közönséges hétköznapján ültem be az ercsi iskolások főpróbájára. Katalin, a tanárnő a nézőtéren kuporgott, s a színpadon... a színpadon életre kelt a forradalom. A rendszerváltás után született nemzedék gyermekeiből verbuválódott pesti srácok, svájcisapkás, ballonkabátos, lyukas zászlót lengető fiúk, lányok idézték meg, valószerűtlenül hitelesen és gyönyörűn a legendát, amely születésem előtt esett, mégis bennem él. Ötvenhatos, büntetett előéletű, halott édesapám velem volt ezen az ünnepi hétköznapon. Őt is megidézték nekem.

2006. október 21. (Fejér Megyei Hírlap)

Fiatalon haltak a forradalomba

Ha átsétálunk a fehérvári 56-osok terén, a bokrok mellett-alatt megbújva a talajból szerényen kiemelkedő egyszerű fekete emléktáblákat találunk.
A táblák közül három igen fiatalon elhunytat jelöl. Az 1956. október 24-én eldördült sortűz áldozatai ők.
A fehérvári fiatalság a helyi forradalmi eseményeknek erős, tevőleges szereplője volt. Sőt, a helyi események kezdőpontjának éppen a középiskolások október 23-i, a Hunyadi Mátyás Közgazdasági Technikumban megtartott diákgyűlését tekinthetjük. Ezen a keddi délutánon az összejött 25-30 diák csatlakozását fejezte ki a szegedi egyetem október 16-án újjáalakult Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetségéhez. Kritizálták a Demokratikus Ifjúsági Szövetség helyi szervezetének munkáját is. A diákok leírták követeléseiket, elhatározták egy új diákszövetség megalapítását. Az önkéntes alapon működő új szervezet felhívásában a nemzet elleni hibák elkövetőinek felelősségre vonását is követelte.
Október 24-én a város legtöbb üzemében még dolgoztak, bár a fővárosi események hatása már igencsak felfokozott légkört teremtett ezekben is. Reggel fél 8-kor elsőként a Vadásztölténygyár szerszámkészítői tették le a munkát, a dolgozók a központi iroda előtti térre gyűltek. A gyűléshez csatlakoztak a Ságvári üzem dolgozói is, ekkor a gyár előtti úton már szovjet harckocsik cirkáltak. A munkások bejelentették, nem dolgoznak addig, míg Budapesten magyar vér folyik, s míg az orosz csapatok ki nem vonulnak az országból.
E napon folyt mind az üzemek, mind a város katonai-rendészeti megerősítése, az alakulatokat a népmozgalom kitörésének megakadályozására rendelték Fehérvárra. Egyes egységek az utakat és a középületeket őrizték, mások a városból kivezető utak csomópontjait ellenőrizték. A Belügyminisztérium Fejér Megyei Főosztálya és a városi tanács este 8 órától kijárási tilalmat rendelt el.
A Vadásztölténygyár fiatal munkásnője volt az akkor 21 éves Csányi Éva is, aki az egyre dagadó tömeggel a Március 15-e utca felé tartott a késő délutáni órán. A tüntetés résztvevői - zömében dolgozó fiatalok és számos vidékről bejáró középiskolás - a stratárium és a kijárási tilalom ellen tiltakoztak. A tüntetők a nap folyamán még több középület (megyei tanács, BM F. megyei Főosztály) előtt demonstráltak. Az Államvédelmi Hatóságként is ismeretes Szabó-palota (ma megyei rendőr-főkapitányság) előtt este 7 óra körül történt a tragikus esemény. A hivatalos állásfoglalás szerint a békés tömegen belül provokátorok kezdtek lövöldözni, s erre reagáltak az épületből, illetve az érkező szovjet járműből lövésekkel. Ám szemtanúk szerint a székházba a hatóság emberei két tüntetőt hurcoltak be, értük fordult vissza a tömeg a térre. Az épületből leadott riasztólövéseket valószínűleg félreértve a Pirosalma utcai szovjet tiszti lakások védelmére kirendelt páncélozott járműből lőttek.
Hatan vesztették életüket. A 21 éves Csányi Éván kívül - akit a homloka közepén ért a pontosan becélzott lövés - a 19 éves könnyűipari szerszámgépgyári öntő, Gumpl József, a 22 éves, a járási tanács könyvelőjeként dolgozó Bernáth Katalin és a Vadásztölténygyár lakatosa, Versegi Jenő Béla maradt holtan a lövések eldördülését követően. A számos polgári sebesületet a megyei kórházba, a karhatalmisták sérültjeit a szovjet katonai kórházba vitték. Egy szerszámgyépgyári dolgozó később halt bele sérülésébe.
Az 56-osok terén elhelyezett szerény kőlapok mellett a legtöbben elsétálnak, sokan észre sem veszik. Bernáth Katalin táblájára e héten kis szalaggal átkötve egy szál virágot helyeztek.
(Az íráshoz Csurgai Horváth József, Farkas Gábor és Komlósi József Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. című kötete szolgáltatta az információkat.)

2006. október 21. (Fejér Megyei Hírlap)

Ifjúság, forradalom Átélésből történelem

A fél évszázaddal ezelőtt történtek egyre élőbbek emlékeinkben
A diákok és tanárok legfiatalabb ünnepünket, '56-ot méltatták
Megyei körkép - Mindenütt ünnepelnek. Emlékművet, szobrot avatnak, vagy csak csöndesen összegyűlnek, s fáklyát, mécset, lángot gyújtanak az oly távoli, mégis oly közeli magyar forradalom emlékére. Ötven éve történt, s azóta is mennyi minden! Ezek a napok egyre élőbbek.
A fiatalok, az ifjúság forradalma volt ötvenhat, miként a legtöbb felkelés az övék. Az ifjúság vére forr, ha az igazságtalanság és a terror tetőfokára hág, s nem méricskél józanul, de szót emel.
A mi ötvenhatunk mára örökéletű-idős mártír miniszterelnökét, Nagy Imrét ifjak hada ölelte körbe akkor valóságosan és jelképesen, s a mai ünnepet is kik idézhetnék a legigazabbul, ha nem a fiatalok? Ercsiben, egy tanárnő, Takács Katalin versekkel, zenével, zászlólobogással, a tűzmadár szárnya rebbenésével magyarázta el diákjainak, milyen is volt a mi ötvenhatunk. S a tanítványok a színpadon megmutatják: megértették ezt a leckét. S immáron ők tanítanak minket hitre, méltóságra. Nekünk ünnepelnek.
Fehérváron pártok és civil szervezetek koszorúztak pénteken a nemzeti ünnep alkalmából. Az iskolai ünnepségeken diákok dolgozták fel az 1956-os eseményeket. A legtöbben 25 év alatti fiúk és lányok, munkások vettek részt a budapesti eseményeken. De voltak idősebbek, orvosok, tanárok, postások - a nép fiai... akik hazát akartak, élni akartak, s ezért akár meghalni is készek voltak - hangzott el a Jáky József Műszaki Szakközépiskola ünnepségén. A Budai úti Szabó-palota melletti ünnepség koszorúzásán részt vettek Csapó Csilla és Pénzes Mihály alpolgármesterek, a pártok városi képviselői, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége képviselői, a megyei rendőr-főkapitányság, a Vitéz Rend, és az iskola.
Hasonló ünnepséget rendeztek a Bazilika emlékkeresztjénél, amelyet a Tóvárosi Általános Iskola diákjai és arra járók hallgattak meg. Pokrovenszki László Ĺ, az iskola igazgatója legfiatalabb ünnepünket méltatta. Megemlékezésében az 50 évvel ezelőtti hangulatot jellemezte, majd az iskola kisdiákjai mécseseket gyújtottak a fehérvári hősökért. A megemlékezést itt is koszorúzás zárta.
A Magyar Király Szálló 56-os emléktáblája előtt a Ciszterci Szent István Gimnázium tizedik osztályos diákjai adtak nagyon színvonalas, színdarabszerű műsort, amelyet az énekkar előadása, fuvolajáték és szólóének tett még ünnepélyesebbé, átélhetőbbé. Maga a megemlékezés is arra utalt: amit akkor őseink átéltek, és amit ma mi átélünk, az vált és válik történelemmé...

2006. október 21. (Fejér Megyei Hírlap)

A pillangó Károly és Helmut

Az írószövetség akkoriban az erkölcsi erők központja volt, szimbolikus hellyé vált, ahol kezet nyújtottak egymásnak az egymásra lövöldözők is... Egy Fehérváron élő hajdani bölcsészhallgatóról pedig mostanában derült ki, hogy barátjával ők voltak a szegedi forradalom szikrái... eménykedésünk, megcsalatásunk, veszett és vesztett szent ügyünk megidézésére hívta híveit, olvasóit a Széna téri könyvtár, ahol Kalász Márton költő, a Magyar Írószövetség elnöke és Román Károly tanár, irodalomtörténész emlékezett, emlékeztetett arra a forradalomra, amelyhez fél évszázad is kevésnek bizonyult, hogy a vele kapcsolatos sebek begyógyuljanak, s hogy a kérdésekre igaz válaszok szülessenek. Nagy Gáspár szerint: Talán még kell újabb ötven év... / akkor már mindenki lelép / ezen és azon az oldalon, / s nem marad már más egyéb, / mint csak a vegytiszta forradalom!
Kalász Márton felolvasta egyik 56-os versét, A síroknál címűt. Ezzel zárul: ... hitelesítse velünk ma a világ: még / nemzet vagyunk, mely tudatában élhet // merüljön föl lelkünknek a bajos kép / e jobbulásról - még a nép arra vágynék, / oldja az ítélkezés alól az ítélet.
A szép, napsütéses október 23 a fiatal költőt Szigetváron találta, ott volt népművelő. Másnap és harmadnap már Pécsett tartózkodott, ahol a Széchenyi tér megtelt főiskolásokkal, orvostan- és joghallgatókkal, lelkesítő hírekkel, friss újságokkal. Barátjával, Rab Ferenccel gondoltak egyet: Nézzük meg, mi van a rádiónál! Amikor odaértek éppen az éjszakai műszakból jövő szénfekete bányászok nyilatkoztak. Akkor is együtt voltak a Széchenyi téren, amikor - lévén kijárási tilalom -, egy lélek sem járt at utcán. Lecsaptak rájuk az ÁVH-sok, de Ferit az újságírói-, Marcit pedig az írószövetségi igazolvány megmentette. Költőnket később Kennedi úr, a Nádor szálló igazgatója húzta be az utcáról, lebeszélte arról, hogy Szigetvárra menjen. Akkor már a szálloda ablakaira is lőttek, ha fényességet láttak. A kíváncsiság, az aggodalom végül falujába vitte: vajon egymásnak estek-e a magyarok, a németek, a székelyek, a szerbek? Mivel ő volt otthon a tanult ember, neki jutott a feladat, hogy szavalja el a Talpra magyart...
Szigetváron megrendítőbb és színesebb volt a forradalom. Akkoriban már költőnek számított, mivel megjelent az első kötete. A megyei tanács elnöke szerint: Az írósok (!) és a tudósok csináltak mindent... A rendőrparancsnok a forradalom mellé állt, a fiatalok is példásan, hősiesen viselkedtek.
Az írószövetség akkoriban az erkölcsi erők központja volt, szimbolikus hellyé vált, ahol kezet nyújtottak egymásnak az egymásra lövöldözők is. A segélyeket ott osztották szét, mert bennük megbíztak. A véleményformáló értelmiség között sok volt az író, többek között: Déry Tibor, Veres Péter, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Benjámin László, Illyés Gyula, Németh László, Örkény István, Kuczka Péter, Háy Gyula... November 4-e után a büntetés, a halálos ítélet, a börtön, a menekülés, az újrakezdés erre-arra sodorta őket, de a forradalomért, a szabadságharcért felelősséget vállaltak.
Román Károly azon az őszön az ELTE bölcsészhallgatója volt, több más között lelkes kolhoztag. Budán volt egy kocsma, annak gótikus termében szoktak március 15-én találkozni a tanárok, a professzorok és tanítványaik. Együtt ünnepeltek, verseltek, énekeltek. A formációt azért nevezték kolhoznak, mert a számlát közösen fizették. A tanár úr a budapesti történésekről beszélt, köztük irodalmi, színházi élményeiről. Szerénysége vagy az idő rövidsége okán nem szólt szegedi szikra-szerepéről. Péter László ugyanis megírta a Tisza-parti város folyóiratában, majd a Magyar Nemzetben, hogy Alaksza Helmut másodéves joghallgató levelet kapott egy budapesti bölcsész barátjától. Elküldte neki a Magyar diákok! kezdetű, október 10-i keltezésű felhívást, amely az orosz nyelv fakultatívvá tételének követelésére szólítja fel a diákokat. A felhívást elkezdték terjeszteni a szegedi hallgatók között, s ebből lett az első diákgyűlés október 16-án, majd a még nagyobb 20-án. A szegedi kutatók egyetértenek abban, hogy ezzel kezdődött városukban a forradalom. (Egy besúgói jelentés is hitelesíti Alaksza kezdeményező szerepét.)
Károly és Helmut elsőévesként joghallgatók voltak Budapesten, de Károly a következő évben bölcsésznek állt, barátja pedig Szegedre ment. Azóta nem tudtak egymásról. Péter László kereste meg őket, az egyik Ózdon él, nyugalmazott bíró, a másik Székesfehérvár tekintélyes tanára és díszpolgára. Mindketten meglepődtek, amikor tudatta velük, hogy ők voltak a szegedi forradalom szikrái, Károly az első, Helmut a második pillangó. A cikk írója a pillangó-effektus hasonlatával élt, amely egy amerikaitól származik: Egy pillangó Pekingben meglebbenti a szárnyát, és a következő hónapokban vihar támad New Yorkban...
Román tanár úr hízelgőnek, de túlzónak tartja, hogy a forradalmat előkészítő események kulcsfigurájaként emlegeti Péter László. Mindezt valódi őszinteséggel jegyezte meg, minden álszerénység nélkül. A mondvacsinált hősök, a muszáj-herkulesek, az '56 örökségére méltatlanok, mellett még mindig találunk hiteles tanúkat, akik valóban cselekedtek.
Ők nem verik a mellüket, nem grasszálnak talpig lobogóban, s még a szabolcsi népdalt sem dúdolják: A gávai sudár torony, jaj, de messze ellátszik... Az irodalom és a magyar nyelv jeles tanára alighanem felveszi példatárába a hazafias hevület, a lelkesültség túlzásai közé a tiszteletre méltó szerző cikkének záró mondatát, amely így hangzik: 1956 nézőpontjából a gávai sudár torony Román Károly jelképe.
Istenem, de jó lenne, ha már ott tartanánk, hogy szent ügyünkkel kapcsolatban ez a toronyhasonlat bizonyulna az egyik legnagyobb túlzásnak!

2006. október 21. (Fejér Megyei Hírlap)

Románc a börtönben - egy levél Ausztráliából

Vali négy és fél évet töltött Rákosi börtönében. 1956-ban Kalocsáról szabadult, majd a forradalom leverése után Ausztráliába menekült. Ma is ott él. Sokat beszélgettünk börtönéveiről, később egy megható levelet is kaptam tőle, amelyben egy furcsa szerelemi történetről írt.
Mi, a hadbíróság által elítélt női politikai rabok a Katonai Büntető Intézet Fő utcára néző épület pincéjében voltunk elhelyezve. Elzárva a világtól, hírt, levelet nem kaphattunk, látogató nem jöhetett, családtagjaink sem tudták, hol vagyunk. A zsúfolt zárkákban nehéz volt az élet, és sokat érő a délutáni félórás séta a kicsi börtönudvarban. Egyesével, hátratett kézzel, a földet nézve, szótlanul jártunk körbe-körbe, a női osztály ügyeletes fegyőre mellett még négy géppisztolyos katona is vigyázott ránk. A börtönépület alagsorában volt a mosoda és a fürdő, ott a kisebb kihágásért büntetésüket töltő katonák dolgoztak, házimunkásként. Sétáink alatt, az ablak mélyedésébe húzódva, hogy az őrök ne lássák, csókot küldve vagy kacsintással kiválasztottak közülünk valakit, amit a kiválasztott az ablakhoz érve félszeg mosollyal viszonzott. Ezt hívtuk börtönnyelven fidizésnek. Nekünk, csíkos ruhás lányoknak a mindenséget jelentette akkor ez a játék, vagy ha meghallottuk a halkan suttogott szavakat: Szeretlek, Rólad álmodom!
Nekem is volt fidim. Lassan indult a kapcsolat. Óvatos volt, talán magasabb beosztása miatt. § Ő volt a fürdőparancsnok. Vékony alkatú, barna hajú, sápadt arcú katona volt, sötétbarna szemekkel. Sok idő telt el, amire végre jelét adta, hogy kiválasztott engem. Nem kacsintással, vagy csókkal, mint a többiek. Elegánsan. Szívére tette a jobb kezét, és mélyen meghajolt. Nem volt tolakodó. Szerényen a háttérben állt, csak amikor látta, hogy véget ér a sétánk, akkor tette ismét szívére a kezét, így búcsúzott.
Egy idő után újabb fordulatot vett kapcsolatunk. Az egyik sétánál felszólt: fürdésnél az utolsó ablakban találsz valamit. Izgatottan vártam a szombat estét. Lackó őrmester kísért át bennünket a nagy terembe, az én fidim is ott volt, kicsit távolabb állt, a szemével köszönt. Akkor mentem az utolsó ablakhoz, amikor a gőzben már semmit nem lehetett látni. Az ablakban kis csomag volt, amit ruhám zsebébe rejtettem. Ajándék a börtönben! Alig vártam, hogy kibonthassam. Négy kockacukor, két ceruzabél, egy kis vászonzacskóban só, öt Kossuth cigaretta, gyufa volt benne, és egy összehajtogatott papírra azt írta: Szeretlek!
Nehezen jött el a következő séta ideje. Ott állt megszokott helyén, én pedig mély főhajtással mondtam neki köszönetet szeretetéért. Ezután így ment nap mint nap, szombatonként pedig ott várt egy kis csomag a fürdőhelyiség utolsó ablakában. 1953. január végén volt a második tárgyalásom. Tudtuk mindketten, hogy a jogerősen elítélteket elszállítják. Nem lesz több fürdő, csomag, séta. A szokásos üdvözlet mellett felszólt: Soha nem felejtelek el! Bólintottam, és csak azt tudtam mondani: köszönök mindent.
Február közepén szállítottak Sátoraljaújhelyre. Soha többé nem láttam, a nevét sem tudom. De ő volt az, aki segített megfeledkezni ítéletemről. A létezésével vezetett rá, hogy csak a holnapra gondoljak, a másnapi sétára, és ne a börtönben rám váró tizenkét évre. Lehet, hogy sokan mindezt naiv, gyerekes dolognak tartják, de akkor, ott, alig húsz évesen az elzártságban, egy súlyos ítélet után is nő voltam még mindig. Egyedül ez jelentett színt és reményt nyomorult életemben. Nem tudom a nevét sem, de jó volt tudni, hogy van valaki, aki rám gondol, és megkönnyíti a bezártság elviselését.
Vali levele végére azt írta: Sokszor elgondolkodom azon, vajon él-e még? Ha tudnám a címét, írnék neki, és köszönetet mondanék segítségéért, bizalmáért, furcsa szeretetéért. Azt is megírnám neki, hogy hű maradtam hozzá, és én sem felejtettem el.
Meglepetésnek szántam, ezért többedmagammal hozzáláttam, hogy megkeressem a névtelen kedvest, de hiába. Kutatás közben mások is meséltek hasonló történeteket, így tudtam meg, hogy a legtöbb fiatal elítéltnek volt börtönrománca. Mert egyedül ez adott reményt. Mások is megpróbálkoztak szabadulásuk után a kereséssel, megfelelő adatok hiányában azonban sikertelenül. Én azonban nem adtam fel. Ha valaki ebben a történetben magára ismer, vagy ismerősnek tűnik számára 1952-ből a Katonai Büntető Intézetben a B 314-es számú rab, keressen meg!

2006. október 21. (Zalai Hírlap)

Az emlékezés oszlopcsarnoka

Két sorban tizenkét törött oszlop, melyek árnyékai emberalakként vetülnek a földre. A templomok főhajóját idéző csarnok végén a tizenharmadik, ám az különleges: a földbe taposás utáni újjáéledés képességét és az emlékezést egyszerre szimbolizáló szomorúfűzfa.
Ezzel az emlékművel tiszteleg 1956 előtt a dél-zalai város. Sokan tartják úgy, hogy egy művészi alkotás akkor tökéletes, ha a közönségét eszmecserére, komoly disputákra inspirálja. Ebből a szempontból Taubert László műve, az október 23-án a Károlyi-kertben felavatandó új nagykanizsai 56-os emlékmű már a megálmodásakor teljesítette a kívánalmakat. Alkotója alig nyerte meg a város által meghirdetett pályázatot, az 56-os Szövetség helyi csoportja máris tiltakozott ellene, mondván: szerintük egy non figuratív mű nem fejezheti ki méltó módon a forradalom és szabadságharc eszmeiségét. Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán, s már mindenki megbékélt az emlékművel. - Nagyon sokat beszélgettem olyan emberekkel, akik átélték 1956-ot, és az általuk feltárt történetekből az egész forradalom erkölcsi tisztasága szűrődött le bennem - magyarázta Taubert László szobrászművész. - Elmesélték például nekem, hogy anno nyitott dobozokat helyeztek ki az utcákra, azzal a felirattal, hogy A forradalom eszközeire, és a járókelők dobták azokba a pénzt, de senkinek nem jutott eszébe, hogy akár egy fillért is ellopjon. Ez a szinte templomi tisztaság megfogott, s ezt tükrözi a 12 carrarai márványoszlop, mely egyfajta templomi hajóként áll, és tart valamit. Csakhogy ezek törött oszlopok, jelképezve mintegy a forradalom letörését. Az apszisban pedig, ahol az oltár van általában, egy sírgödör kapott helyet, melyből kinő egy mag. Hiába taposta földbe a lánctalp, az élő fa, átvitt értelemben maga a forradalom mégis képes felnőni. Ilyenek a véletlenek: arra, hogy a sírból kiemelkedő fának a szomorúfűz (a fűzfa népművészetünkben az elmúlás, az emlékezés szimbóluma) felelne meg a legjobban, egy házibuli alkalmával döbbent rá a pátyi szobrász. A kertjében lévő hasonló fa alá helyezte ugyanis a világítást biztosító fényszórót, majd besötétedés után maga is ámulva figyelte a földig hajló ágak között kitörő fény teremtette különleges hangulatot. - Az volt a célom, hogy több gondolatot is felvessen az emberekben az alkotásom - ecsetelte Taubert László. - Nem akartam, hogy Nagykanizsa egy legyen azon városok közül, amelyek valamely közterületén látható egy bronzból vagy másból öntött lyukas zászló és arra rágördülő lánctalp. Ne üres frázisokat, hanem valódi művészi mondanivalót fejezzen ki az alkotás. Úgy érzem, az emlékművem egyrészről szimbolizálja a gyászt, de azt is, hogy a diktatúra nem örök. A törött oszlopok emberalakot formázó árnyékai pedig az egész társadalmat igyekeznek leképezni, összekötve még a generációkat is. Végigjárva az oszlopcsarnokot, könnyen felfedezhetjük, mire gondolt a művész. Az első két árnyék például ünnepélyesebb hangulatú, ám utánuk van bőröndöt cipelő embert mintázó, mely egyszerre utal az akkor elmenekülőkre, és az azóta hazatelepülőkre. A szülője nyakában ülő gyermek pedig már az örömteli, bármely esztendőben, így akár jelen napjainkban is elleshető pillanatokat idézi. Mindezt a fények játéka erősíti majd meg: mindent alulról, a fűzfát négy irányból, a szobrokat pedig egyenként surlófénnyel világítanák meg, miközben az egész alkotást két oldalról érné fény. - Korábban írásban is tiltakoztunk az ellen, hogy non figuratív alkotás létrehozásával ünnepelje Nagykanizsa az 50. évfordulót, ám most már magunkénak érezzük Taubert László művét - jelezte Bodnár Attila, az 56-os Szövetség helyi szervezetének elnöke. Annak idején az állami erdőgazdaság dolgozójaként éppen egy nagykanizsai tanácskozáson vett részt, mikor megindult a gépgyárból a tüntető menet. Azonnal csatlakozott a forradalmárokhoz, ott volt, mikor néhány ügyes fiatal leverte a vörös csillagot minden házról, ahol csak megpillantották a gyűlölt szimbólumot. Később a városi nemzeti bizottság katonai testületének tagjává választották. - Találkoztunk ugyanis időközben az alkotóval, és bizonyos változtatásokat kértünk, melyeket elfogadott. Így került elhelyezésre a szomorúfűz alatt egy felirat, melyen többek között Márai Sándor idézete szerepel: Egy nép azt mondta: Elég volt!. - Elfogadtam egy másik, a közgyűlés által indítványozott módosítást is, mert jogosnak éreztem - tette hozzá Taubert László. - Ennek eredményeként került minden oszlopra egy dátum, hogy egyértelműen jelezze: az 1956. október 23-án kezdődött eseményekre emlékeztet. Így alakult ki a teljes emlékmű. Az persze más kérdés, hogy esztétikailag akkor lesz tökéletes, amikor már kifejlődik a szomorúfűz, és földre hajló ágai között esténként kiszűrődik a reflektorfény. A pátyi szobrászművész ugyanakkor rámutatott: az alkotásával az is célja volt, hogy ne egy pusztán megtekinthető szobrot hozzon létre, hanem olyan teret, melynek bárki részesévé válhat. Az élmény teljessé válásához azonban az egész park rendezésére is szükség lesz. Erre egyébként a kanizsai önkormányzat már meg is tette az első lépéseket, igaz, a tervek inkább meghökkentették, mint lenyűgözték a Károlyi-kert jelenlegi vezető szimbólumát elkészítő Taubert Lászlót. Mint érdeklődésünkre elmondta: csak remélni tudja, hogy az általa látott elképzelést, mely alapján néhány tíz méterre a gyászt, emelkedett hangulatot sugárzó 56-os emlékműtől játszóteret létesítenek, nem gondolták komolyan.

2006. október 21. (Zalai Hírlap)

Nehéz tételnek számít

Mindenkor, így a történelmi évfordulók kapcsán is figyelemre méltó a fiatalok vélekedése. A mostani helyzetben különösen az, amikor az ötven évvel ezelőtti forradalmi események emlékezetét napjainkban felemás politikai miliőben idézzük, s ünnepeljük. Beszélgetőpartnereim, a zalaegerszegi Báthory-szakközépiskola negyedikesei, Kovács Gabriella és Németh Krisztina majd csak tavasszal veszik történelemből 1956-ot, azonban a 13-14-évesen még nem igazán értő általános iskolai ismereteiket kiegészítve, könyvek, filmek, ünnepi megemlékezések által is tájékozottak az akkori időszakról. Társuk, Illés Zoltán már túl van az érettségin, jelenleg hatodik évfolyamos, szakmenedzsernek tanul. A történelem eme vitatott korának tanításáról Nagy Sándor osztotta meg velünk tapasztalatait, aki 1981-től az iskola tanára.

- 1956 mindig részét képezte a tananyagnak, ám sokáig nem szerepelt az érettségi tételek között - reflektált az ezt firtató kérdésre. - Forradalom, ellenforradalom, népfelkelés - ezek az akkori eseményekkel kapcsolatos leggyakoribb jelzők. A témáról a 70-es, 80-as években nehéz volt őszintén beszélni, de tegyük hozzá, hogy a nyolcvanas évek végétől már gyakorlatilag anélkül, hogy az ember kimondta volna azt a szót, hogy forradalom, hasonló tartalmú órákat lehetett tartani, mint most. Kétségtelen, korábban ellenforradalomként kellett tanítani, de megvolt minden történelemtanárnak a lehetősége arra, hogy a tudásával, s a különböző vélekedések megosztásával adja át az ismereteit. Mivel elég vitatott kérdés volt 1956, talán ezért is nem került be az érettségi vagy a szakmunkásvizsga-tételek közé, hogy ne kelljen ebben állást foglalnia se a tanárnak, se a diáknak. Azóta több publikáció jelent meg 1956-ról, kutathatóbbá vált és reálisabb képet látunk róla.

A rendszerváltás időszakától már érettségi tételt fogalmaznak meg az iskolák e témakörből is. A diákok azért tartanak tőle, mert nehéz tananyag. Sok ismerettel kell rendelkezniük, hogy objektíven meg tudják ítélni az akkor történteket, miközben az értékeléssel kapcsolatos viták még ma sem zárultak le. Mindezekhez Nagy Sándor azt is hozzátette, hogy a téma tanítása sem éppen könnyű, noha egyre jobb tankönyvek, iskolai videóanyagok, történész-előadások, tanári továbbképzések segítik a munkájukat.

A napi híradások láttán a diákok közül elsőként Gabriella fogalmazta meg azt a kétségét, hogy a mostani politikai viszonyok között vajon a fővárosban lesz-e lehetőség 1956 méltó megünneplésére. - Ha bekapacsolom a tévét, állandóan a tüntetőkről van szó. Akarva-akaratlan is figyelemmel kísérem, hogy mi történik, érdekel, hiszen itt élek Magyarországon. Nagyon elítélem a tüntetők kezdetben megnyilvánult erőszakosságát, az autók felgyújtását, nem lehet így kezelni a dolgokat. Egyébként azt vettem észre, az idősebb emberek, mint a nagyszüleim is, szívesebben politizálnak, mint a fiatalok. A mi korosztályunk többségét jobban érdeklik a közelmúlt történelmi fordulói, izgalmasnak tartják az 56-os eseményeket, ötven év még nem olyan nagy távlat. És azt sem tudni, hogy a történészek még mire bukkannak a kutatásaik során...

Krisztináéknál a nagymama gyakran felemlegeti 1956-ot, párhuzamot vonva a forradalom és a mai események között.

- Én is figyelem a napi politikát, egyetértek Gabival, nincs olyan hírműsor, amiben ne az utcai megmozdulások lennének középpontban. A tájékozottságunkhoz feltétlen szükséges, hogy megismerjük, mi történik körülöttünk. Én a most kialakult helyzetben nem gondolom lehetetlennek a forradalmat, szerintem kormányváltó hangulat van. 1956-ban a diktatúrát kívánták megbuktatni az emberek, egy jobb rendszert szerettek volna. Most demokrácia van, de a jelenlegi kormány leváltása ellen irányulna a demonstráció - érvelt Krisztina.

- Szerintem nincs forradalmi hangulat - szólt közbe Gabi.

- Szerintem sincs - vélekedett Zoli is. A diákok között vita bontakozott ki.

- Nem azt mondom, a tandíj elleni tüntetéssel egyetértek, de a többi... nem tartom normális dolognak, ami a Kossuth téren történik. Megszorító intézkedések vannak, szegényebbek az emberek, ilyenkor mindenki sokkal ingerlékenyebb. Vannak, akik ezt kihasználják. Sajnálatosnak tartom, hogy idáig süllyedt a hazai politikai helyzet - mondta Gabi.

- A megszorítások szerintem is szükségesek, a magyar államháztartás hiányát csak így lehet behozni - vetette közbe Krisztina.

- Nincs párhuzam 1956 és a mostani események között - hangoztatta Zoltán. - Ha most balhé lesz az ünnepségen, akkor az egész '56-os emléket keresztbe áthúzzák, a hősök emlé-két megszentségtelenítik. Demokráciában élünk, vannak gondjai az államnak, de a kormánynak tenni kell a dolgát. Az embereknek untig elegük van a politikából. Úgy gondolom, ki kellene lábalni abból, amiben most van az ország és össze kellene fogni. Az ellenségeskedés a legtöbb embernek nem szimpatikus. Mindegy, ki van kormányon, meg kell hozni a megszorító intézkedéseket, akik nyitottak, értik, miről van szó. Sajnos a politika az emberi kapcsolatokat is megmérgezi. Két nagyon jó barátom a négy évvel ezelőtti választások óta nem beszél egymással. Egyikük MSZP-s, a másikuk fideszes - mondta Zoltán.

2006. október 21. (Zalai Hírlap)

Ne hulljon a múltba semmi

A könyv borítóján sokadalmat ábrázoló fotó kontúrjai mosódnak el. Belőle hét fiatal arc emelkedik az olvasó tekintetéig. Ők döntöttek úgy, hogy nem engedik elveszni közelmúltunk zűrzavarából származó emlékeiket.
A Sívó évek alján című, a Göcseji Múzeum gondozásában megjelent kötetről van szó, melynek szereplői zalai emberek, akik tisztességesen élték életüket, mégis szinte mindannyian a diktatúra áldozatai lettek - írja az előszóban a szerkesztő, Béres Katalin. Az ötvenes évek világát e módon felidéző ötlet az egyik visszaemlékezőtől, dr. Marx Gyulától származik, aki '56-ban tagja lett a kanizsai kórház munkástanácsának, majd a Dunántúli Nemzeti Tanácsnak, s benne volt a Nagy Imrét felkereső delegációban. Korábban már a pécsi orvosegyetemen végbement szervezkedése okán megtapasztalhatta a diktatúra természetét, hisz letartóztatták. Ifjú feleséggel, háromhetes újszülöttel a háta mögött indult Győrbe '56 október 29-én. Őt halljuk:

- 1990 pünkösdjén határoztam el, hogy papírra vetem, amit tudok a családról és a magam történetét is megírom, hogy a gyerekek, az unokák értsék mindazt, ami körülöttük történik. Nem akartam, hogy minden a múltba hulljon. Sajnáltam, hogy anyámmal például sírba szállt annyi ismeret a családról és a megélt történelemről.

Szintén a családi krónika szándéka vezette a ma 72 éves Csertán Ferenc kezét, aki nemesapáti földbirtokosok leszármazottjaként - dédapja a '48-as kormány biztosa, nagyapja Zala alispánja volt - munkaszolgálatosként Komlón, a szénbányában élte át az 1956-ot megelőző éveket. A forradalmat is ott élte meg, majd gyalog indult el, s november 7-én ért haza falujába. Kulák származása miatt idehaza nem tanulhatott, de a pannonhalmi bencés gimnázium befogadta. Nagyobbik fia ma itt latin-magyar szakos tanár. Ez nagy öröm lehet.

- Én már 1975-ben elkezdtem írni a velünk történteket, mert láttam, hogy a felmenőimtől leveleken túl nem maradt fenn olyan írás, ami arról tudósítana, hogy mi volt a véleményük a korszakról. Nem féltem, hogy valakinek is a kezébe kerül, volt nekünk mitől félni korábban. Sokáig összepakolt holmik közt éltünk, arra számítva, hogy elhurcolnak bennünket. Én a fiaimnak mindig az igazat mondtam, hozzátéve, hogy erről nem kell beszélni az iskolában. Volt is egy kis riadalom, amikor egyszer a hatéves gyerekkel a nagymama elment a postára, s ott a fiam fennhangon megállapította, hogy a falon látható címer nem az igazi magyar címer.

A ma Zalaegerszegen élő, gazdálkodó Csertán Ferenc még 1990-ben elküldte a Hitel című folyóirat pályázatára az emlékiratait, el is ismerték, de csak most jelenhetett meg nyomtatásban.

Bérces Sándorné Czeglédy Edit tanárnő azonban egyidejű benyomásait adja közre, hiszen az akkor 16 éves leány naplójába pillanthatunk be.

- Nem történeti forrásként kell tekinteni az én írásaimra, szeretném, ha mindenki így is olvasná, ha belelapoz. A naplót édesapám a páncélszekrényben őrizte a munkahelyén, a bíróságon. Halála után édesanyám kapta meg a hagyatékot. Én a levéltárnak adtam, jó kezekben van ott.

Edit leírja, ahogy az orosz városparancsnoknak oroszul beolvasott, amikor az egy órájukra ellátogatott. Találunk egy levelet is, melyet szovjetunióbeli levelezőpartnerének írt 1956 általa megélt igazságáról.

- Aztán 1962-ben találkoztam Ellával Szocsiban. Akkor mondta el, nem is mert válaszolni. Ott egy fiatalember udvarolgatott, tőle akkor búcsúztam el végleg, amikor azt kérdezte, mit ugráltunk mi '56-ban.

A három gyermeket felnevelt tanárnő (Bérces Edit hosszútávfutó világbajnok a lánya) beszámol arról, hogy milyen megindító meglepetés volt a gyerekek számára majd húsz éve, amikor az Így történt című televíziós dokumentumfilmben megláthatták az édesapjukat az egyetemista felvonulás résztvevői közt.

Szót ejtünk a könyvben foglalt írások humoráról, iróniájáról is:

- A gulagot megjárt Frangler Imre mondta egyszer, csak azok élték túl, akik nevetni tudtak - ad magyarázatot Csertán Ferenc. A túlélés technikájához minden korban hozzátartozik a derű.

Beszélgetőpartnereimnek kiérlelt véleményük van arról, hogyan kezeljük, óvjuk, netán romboljuk az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméit, szellemiségét.

- Van abban a nézetben valami, hogy majd később kerülnek a helyükre a dolgok - utal Marx Gyula arra a vélekedésre, miszerint, amíg élnek a résztvevők, pláne, a barrikád két oldaláról, addig nem lehet objektíven szólni az eseményekről. - Mindenkinek más volt a motivációja, aztán máshogyan alakult az élete fonala. Látjuk, még az '56-os szervezetek sincsenek túl jóban egymással. Mindenesetre kegyelmi pillanata volt a magyar történelemnek, amikor a túlnyomó többség egy véleményen volt atekintetben, hogy szabaduljunk meg a megszállóktól.

Csertán Ferenc szerint negyven év agymosása nehéz helyzetet teremtett. Hasonlattal él: mintha Haynau ünnepelné '48-at.... Czeglédy Edit ezzel szemben úgy véli, mindenki megemlékezhet a történelem fontos pillanatairól.

Álljon itt végül a szerzőtársak névsora is: Móra Magdolna, Illés László, Hári Margit, Molnár István.

2006. október 21. (Zalai Hírlap)

Lengyel-magyar találkozó ötven év elmúltával

Dokumentumok útján idéződtek fel a fél évszázados történések, az akkor hat-tizennégy éves gyerekek fogadtatásáról

Közel harminc fős magyar társaságot látott vendégül nemrég a lengyel Nowy Sacz városbeli székhelyű Instytut Europa Karpat intézet. A találkozó egy keszthelyi kiállítás kapcsán szerveződött.

Mindennek előzménye az idén jubiláló forradalom eseményeire nyúlik vissza: 1956 téli ünnepeit sok magyar gyermek töltötte Lengyelországban, a két nép közt történelmi hagyományokon nyugvó barátság révén. A forradalmárok gyermekeit menekítették. Ennek emlékei a befogadók körében sem mentek feledésbe. Így került sor idén még tavasszal a Balaton Színházban arra a dokumentumkiállításra, mely most a fél évszázados események felelevenítését hozhatta, s egy különös találkozó szervezését indította el.

A lengyel kötődésű Cséby Géza, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója a kulturális kapcsolatok ápolása révén hallott arról, hogy 1956 őszén magyar gyermekeket fogadtak be Marcinkowice lakói, majd Krynica üdülőhelyen töltötték a téli ünnepeket a kis vendégek. Erről egy fotóalbum is tanúskodik: anyagából készült az említett keszthelyi kiállítás, majd indult vándorútra több városba.

- Ez a bemutató egy véletlen folytán születhetett - említette Cséby Géza. - A magyar-lengyel kulturális kapcsolataink révén tavaly Stary Sacz városban, Keszthely partnertelepülésén és annak környékén vendégszerepelt a Helikon Kórus, utazásukon én is részt vettem. Egy fellépésre került sor a közeli Marcinkowice templomában. Ottani kollégám, Antoni Mróz mesélt arról, hogy 1956-ban, a téli ünnepek táján magyar gyermekek voltak a falu vendégei. A helybeliek szállásolták el őket, majd pár nap múlva a gyerekeket továbbutaztatták a neves üdülőhelyre, Krynicába, ahol később a marcinkowicei befogadóik közül többen meglátogatták őket. Ekkor készültek a fényképek, amik a falubeli plébánián fennmaradtak. A felidézett történet nagyon megható volt számomra. A korabeli albumot Józef Babicz plébános átadta nekem, hogy közkincsé tehessek egy újabb olyan momentumot, mely a két nép barátságának egy nagyon szép eleme.

Már akkor megfogalmazódott Cséby Gézában a gondolat: vándorkiállítás indításával megpróbálja összehozni az akkor gyermekként Lengyelországba menekítetteket. A kiállítás Keszthelyről útnak indulva Győrben idén március 21-én nyílt meg, a Magyar- Lengyel Barátság Emlékművének avatásakor.

- Ezen a rendezvényen találkoztam Bende Árpád krakkói konzullal és feleségével, Vanda asszonnyal, valamint az Instytut Europa Karpat intézet részéről jelen lévő Leszek Zegzda igazgatóval - említette az ötvenéves találkozó közvetlen előzményeit Cséby Géza. - Az intézménya diplomáciai képviselettel együtt széles körű felhívást tett közzé a magyar médiában, mindazok jelentkezését vár-va, akik 1956 őszén gyermekként Lengyelországba kerültek. Válaszként valamennyien meghívást kaptak egy háromnapos vendégségre, a közeli családtagokkal együtt.

Az ötvenéves jubileum jegyében rendezett őszi találkozón a hozzátartozókkal összesen 29-en vettek részt, a vendéglátói gesztushoz tartozik, hogy a meghívó intézet finanszírozta az utazás költségeit is.

- Az érzések emlékezetével rendkívül bensőséges hangulatú volt a visszatekintés - utalt a meghatottság pillanataira Cséby Géza. - Zömmel budapestiek vettek részt a találkozón. Olyanok nem akadtak, akik most újra találkoztak volna egymással ötven év után. Lengyelország számos helyén fogadtak be annak idején magyar gyermekeket, köztük ilyen bázis volt maga a mostani vendéglátó intézet is. Volt azonban, aki Marcinkowicében és Krynicában járt annak idején, s felismerte magát a kiállítás egyik fotóján.

Annak idején 6-14 éves korú gyermekek kerültek biztonságos, szerető környezetbe. A most visszatérők ismerkedtek a nyolcvanezer lakosú Nowy Sacz várossal, ahova érkeztek, a programban szerepelt Krakkó, Zakopane és Cyrhla üdülőváros megtekintése. Még az érkezés napján a fogadó intézményben sor került egy konferenciára, melyen Generációk stafétája címmel témaként szerepelt a magyar forradalom felidézése.

A lengyelek nagy nemzetközi rendezvénnyel búcsúztak el magyar vendégeiktől. Mint Cséby Géza elmondta, Nowy Sacz főterén a háromnapos programhoz kapcsoltan rendezték meg a Kárpáti-találkozót, melyen ott volt a házigazda város szlovén testvértelepülése, s ugyanilyen tisztségben Kiskunhalas képviselete.

2006. október 21. (Zalai Hírlap)

Megrovás és kizárás

Ezerkilencszázötvenhét szeptemberében éppen péntekre esett tizenharmadika. A közmondásosan szerencsétlen nap különösen rosszul sült el néhány nagykanizsai középiskolás számára: letartóztatták őket.

Súlyos vádként a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedést hozták fel ellenük. Az ügyben a vádirat szert tizenketten szerepeltek. Első rendű terheltként Hulesch Béla tanár, valamint fiatalkorú társai: a kollégista Horváth András, Tikk László, Kovács Sándor, Tóth László, Takács László, Kovács István, Kosztricz Tamás és Salamon József, illetve három további, a forradalmi diákszövetséget vezető diáktárs, Reichel Mária, Bittera Zoltán és Pék Pál. Valamennyien az akkoriban Irányi Dániel nevét viselő mai Batthyány-gimiből.

- Borzasztó időket élt át ez az ország 1956 előtt - emlékezett Salamon József, aki évtizedek óta Budapesten él, s ezekben a napokban családi ügyben töltött néhány napot szülőhelyén, Bázakerettyén. - A szabadság teljes hiánya csak a dolgok egyik fele volt, a másik oldalon állt a hihetetlen szegénység, alig voltunk a padlássöprések után, mély nyomorban. Ebbe a kilátástlanságba szinte berobbant a forradalom 1956. októberében, óriási boldogságra, felszabadultságra emlékszem.

- Mentem volna a tüntetőkkel szívesen Kanizsán, de kettőkor indult haza a buszom Kányavárra - mesélte a jelenleg Sormáson élő Kosztricz Tamás. - Persze egy kicsit vonultunk azért a barátaimmal, lelkesültségünkben ráztuk a Dózsa-laktanya kerítését, csak későn véve észre, hogy belül géppisztolyos katonák fekszenek beásva...

- A hírek rettenetesen feltüzeltek bennünket, a diákság az utcára akart vonulni - így Horváth András. Őt Budapesten sikerült utolérnünk telefonon. - A tanárok tartottak vissza, csitítottak bennünket, s míg az órák véget nem értek, nem csatlakozhattunk a tüntetőkhöz.

A felkelés november eleji elfojtását borzasztó tragédiaként élték meg a 16 éves, későbbi vádlott gyerekek. Elkeseredésüket többen egy négyzetrácsos füzet papírjára írták: a Jókai-regényből ismert Csittvári Krónika mintájára Csitt néven indítottak hónapokkal korábban naplót, melybe írói álneveken (Széchenyi, Balassi, Dobó, Hunyadi...) rótták a sorokat. Emlékszünk Budapest!, A magyar nép nem tört meg! - ilyen és hasonló címek alatt gyűltek eztán a forradalmi gondolatok, a korábban megörökített osztálykirándulási élmények után.

- A füzetnek biztos rejtekhelye volt, amelyben át is vészelt egy kollégiumi razziát - mondta el Kosztricz Tamás. - Rövidesen azonban újra jöttek a rendőrök, s akkor már éppen ott kutattak, ahová a naplónkat rejtettük. Sokunkban felvetődött, hogy tégla lehetett közöttünk, de nincs gyanusított és ma már nem is érdekes...

- A naplón kívül röpcéduláztunk is - hallottuk Salamon Józseftől. - Gyártottunk kézzel papírokat, hogy Ruszkik haza!, meg írtunk valamit a Kádár-kormány ellen is, de ezeket a rendőrségen szilárdan tagadtuk, miután bizonyíték nem volt velünk szemben. Diákcsíny volt inkább, amint az az eset is, amikor a kollégiumban előadást tartó, és sötét ellenforradalmi erőkről beszélő megyei oktatási vezetőt kidoboltuk a lábunkkal. Nagyon dühösen távozott, s talán akkor határozhatták el, hogy tesznek velünk valamit...

- Egyesével szedtek össze minket a nyomozók - elevenítette fel a letartóztatást Horváth András. - Engem is ketten kísértek át a piactéren a kapitányságig, s órákon át kellett mereven a fal mellett állnunk. Egyesével vittek kihallgatni, ahol különösebb fizikai bántalmazás nem volt, inkább kiabáltak, próbáltak ijesztgetni a leendő büntetéssel, meg hogy már úgyis tudnak mindent, a többiek vallottak, jobb lesz, ha én is beszélek.

Ezzel szemben a gyerekek mindegyike szilárdan kitartott amellett, hogy nem csináltunk semmit. (Annak ellenére, hogy Horváth András úgy emlékszik: Az első napokban annyira féltem, hogy egy falat nem ment le a torkomon.) A Csitt rendszerellenes gondolatait beismerték, de azok jelentőségét nagyban csökkentette, hogy tulajdonképpen egymásnak írták őket. S menet közben lassan világossá lett számukra, hogy az egész ügy nem is róluk szól. A hatalom a másfél hónapos kihallgatás-sorozat alatt a tanáraikra keresett terhelő bizonyítékokat. Nem sikerült: az ügyben elsőrendű vádlottként szereplő és a tüntetéseken tevékenyen résztvevő Hulesch Bélát is felmentette a bíróság.

A szóbeli megrovást kimondó ítélet után fellélegeztek a szülői viszontlátásig két hónapot váró gyerekek, s ahogy a bíró útba igazította őket, visszatértek gimnáziumukba. Ám ott fegyelmi és kicsapás várt rájuk. Aztán kalandos évek: Kosztricz Tamás Tapolcán érettségizett, ahol nem mondhatta el senkinek, miért kellett iskolát cserélnie. Horváth Andrást ezzel szemben nem vették fel sehol, az egerszegi Zrínyiben végzett magántanulóként. Salamon József is több helyütt próbálkozott hiába, végül kérvénye nyomán a minisztérium Csurgót jelölte ki számára.

- Maradjunk annyiban, hogy nem róttak meg a szüleim - mondta utóbbi a kérdésre, hogy mit szóltak odahaza forradalmi szerepvállalásához. - Egy darabig még elkísért ennek az ügynek az árnyéka, itthon sehogy nem sikerült elhelyezkednem, s ezért költöztem (a társaim többségéhez hasonlóan) Budapestre, ahol először segédmunkásként helyezkedtem el. Hírközlési pályára kerültem, lépegettem előre a ranglétrán, sok évvel később estin diplomát is szereztem, s vezető beosztásig sikerült jutnom. Múltamnak erről a részéről sokáig hallgatni kellett, csak a legszűkebb hozzátartozói kör tudott róla. Aztán az elmúlt másfél évtized már sokkal könnyebb volt, Pesten is megtaláltuk a kapcsolatot egymással, a régi gimnazisták laza közössége egy-egy beszélgetés, sör erejéig össze-összejön. Talán többek nevében is mondhatom, hogy a perünk miatt sosem éreztük hősnek magunkat. Komikus is lenne, hiszen az az igaz, amivel akkoriban védekeztünk: nem csináltunk semmit! Mégis, most, hogy megkeresett és beszéltünk, nagyon jó érzéseim támadtak: azért, mert ott voltam, mert átéltem, mert közelről láttam, s így elmondhatom, hogy mégiscsak részese voltam, amikor ez a nép felkelt, s megpróbálta kivívni a szabadságát.

2006. október 21. (Zalai Hírlap)

Csak egy szamár tehet ilyet

A történészek számára sok minden kiderült már a fél évszázaddal ezelőtti eseménysorozatról, ám rengeteg még a feldolgozatlan mozzanat, főként a vidéki történések tartogatnak meglepetéseket, derült ki az '56-os Intézet tudományos munkatársa, Standeisky Éva szavaiból.

Diktatúra - Forradalom - Megtorlás címmel rendezett kiállítást a Zala Megyei Levéltár a zalaegerszegi Gönczi Galériában. A tárlatot megnyitó történésszel, Standeisky Évával múltról, politikáról, humorról beszélgettünk.

- Mikor válik történelemmé a múlt?

- Ehhez legalább három generációnyi időre van szükség, az 1956-ban történtek óta pedig csak 50 év telt el. Bizonyos vonatkozásában persze már így is történelem, de sokféle: nincs róla olyan egységes, tankönyvekben megjeleníthető kép, amilyen például az 1848-as eseményekről. Élnek a szereplők, saját emlékük van a forradalomról, azt adják át a családjuknak. Amikor már nem lesz, aki meséljen, akkor jöhet a szakember általánosító feladata. Persze más a történelemtudomány és más a tankönyv. A történész számára az a jó, ha találkozhat olyan személyekkel, akik ott voltak, átélték a történteket. Kikérdezheti őket, emlékeiket összevetheti a dokumentumokkal. Mindezek jelentik aztán a forrását azoknak az összefoglaló munkáknak, melyeket majd unokáink írnak.

- Minden kor minden politikai irányzata igyekezett kisajátítani, felhasználni a hozzá időben közeli eseményeket?

- Az esemény nem tehet róla, hogy később azok, akik politizálnak, mit tesznek vele. A politika és tudomány azonban nem ugyanaz, és attól, hogy különböző nézetű emberek, politikai csoportosulások felhasználják a történelmet, még megmarad a történések izgalmas sokszínűsége, egyedisége. Úgy vélem, 1956-nak is vannak olyan vonásai, melyek felkeltik majd az utánunk következő generációk érdeklődését. E szempontból például a vidéki történések is nagyon fontosak, meggyőződésem, hogy a forradalom igazi mélységében ezekből ismerhető meg. Nem volt elismert, központi vezetés, hiszen felbomlott a központi hatalom, és nem alakult ki egy központi forradalmi bizottság, egy alkotmányozó nemzetgyűlés vagy egy ideiglenes nemzeti kormány, melyhez alkalmazkodni lehetett volna. Az emberek először tapasztalhatták meg, mit jelent a tel-jes szabadság, amikor nem parancsolnak nekik, de a szituáció önigazgatásra, önszervezésre készteti őket. A közvetlen demokrácia ilyenkor érvényesül igazán. Az emberek ismerik egymást - minél kisebb a település, annál jobban -, és tudják, kiben bízhatnak, kinek van múltbéli közigazgatási tapasztalata, ki az, aki a leváltott tanácselnök helyett mint forradalmi bizottsági elnök átveheti a település irányítását. Az önigazgatás magasiskoláját valósították meg vidéken. Érdekes emberek kerültek elő: tizenkét évvel a második világháború után azok a közéleti szereplők, akiket 1944-45-ben, szintén egy demokratikus periódusban már kiválasztott a közösség, ám a diktatúra félreállította őket. Volt olyan, aki 1918-ban Rozsnyón, a polgári demokratikus forradalom idején, kiugrott papként a forradalmi nemzeti tanács elnöke volt, '56-ban pedig a rákospalotai forradalmi nemzeti bizottság elnöke lett.

- Kutatásai során rábukkan meglepő dokumetumokra?

- Éppen ezen a kiállításon láttam egy Keszthelyen készült fotót. Novemberben, amikor a szovjet megszál-lás elleni tiltakozásként senki nem ment az utcára, a kép tanúsága szerint egy szamarat állítottak ki csak a szamár tesz ilyet feliratú táblával. A népi bölcsesség, a humor, a tiltakozás ilyen fantasztikus megnyilvánulásával még nem találkoztam. Minden lehetőséget - a kreativitást, az alkotókészséget is - megragadtak a szembenállás kifejezésére.

2006. október 21. (Vas Népe)

Puma, a pesti srác

'56 történetét nem értitek meg ti, mai fiatalok, ha az előzményeit, a kegyetlen megszálló hatalom módszereit nem ismeritek. Ez a válasz arra, hogy miért álltak oda tizenévesek, egyetemisták egy üveggel a kezükben a tankok elé. A

Bécsben élő mérnök, Szemerédi Tibor - akit a bécsi magyarok Pumaként ismernek - 15 évesen odaállt.

- A diktatúra alattomosan őrli fel az ember idegeit - kezdi kérésemre emlékeit felidézni a forgalmas Schwedenplatz egyik emeletes házában, ahol körénk kúszik az 50 évvel ezelőtti Magyarország lódenos világa úgy, amilyennek akkor ő látta. - Az iskolában voltak különböző tanulópár-mozgalmak, a jó diák a gyengébbet segítette. Kémiából ajánlkoztam Mogyorósi Gyurka párjának. Apja csendőrként a háború végén meghalt, árva volt. A kémiatanárunk azt mondta: Mogyorósinak nincs szüksége segítségre, munkás származásút kell segítened. Ez banális dolog, de a kamasz érzékeny az igazságra. És hazugság, igazságtalanság volt akkoriban garmadával. Az újságok is tele voltak vele. Amikor arról szóltak a vezércikkek, hogy évről évre jobban élünk, azon gondolkodtam el: apám, anyám ismerik a banánt, a narancsot, a svájci csokit, apám járt Bécsben, mi nem utazhatunk, s ide ebbe a Paradicsomba onnan nem kívánkozik be senki. Hogyan van ez? Nem is kellett a Szabad Európát hallgatni, igazságra döbbenéssel bőven szolgált az a hamis világ. Tudtunk mindent. A fuvarost a szomszédos utcából elvitték, mert Rákosi-viccet mesélt a kocsmában. A 40 éves bácsi azért fogatlan, mert a háború előtt a kereszténydemokrata pártban politizált. Gyerekként megtanultam: senkiben sem szabad bízni, senkinek sem hinni, csak a tényeknek. '56-ban a tudatomat erősen formáló epizód volt Rajk rehabilitációja. Rákosi húzta, halasztotta, aztán megtörtént a temetés.

Szemerédi Tibor, a kőbányai srác részt vett annak idején a forradalomban. Fegyvere is volt. Hangja ma is lelkes, amikor azokról a napokról beszél.

-1956. október 23. Diák voltam, úszóedzésre készültem, át kellett szállnom a Corvin téren. Éppen akkor kezdődött az ELTE és a műegyetem közös tüntetése. Tele volt a Múzeum-kert. Odacsöppentem. Egyszer csak elhangzott a követelés, hogy a pontokat be kell olvastatni a rádióban. Én egy kerti kapun átosonva odamentem a Bródy Sándor utcai székház elé, a diákmenet később érkezett. Kellemes októberi nap volt, az ablakok egy része nyitva. Jelszavakat skandálva jöttek a fiatalok, a lengyel-magyar barátságot éltették. Egy küldöttségüket beengedték a rádió székházába, ahonnan kijött Benke Valéria, a rádió akkori igazgatónője. A tárgyalások folytak, de nem vittek eredményre. A tömeg nőttön nőtt. Az emberek kezdtek követelőzni, hogy olvassák már be a 16 pontot. Már egy gyufaszálat sem lehetett leejteni. Néhányan elkezdtünk felmászni az ablakrácsokon, az első emeleti erkélyre. Közben egy hangfelvevő kocsi érkezett, annak a tetejére is felálltak páran. Ekkor hangzott el a rádióban Gerő beszéde. Ez olaj volt a tűzre. Az emberek be akarták törni a székház ajtaját, a hangfelvevő kocsit faltörő kosként használták. Betörték a kaput, bentről könnyfakasztó gránátok röpültek ki, egyet-kettőt visszadobtak. Ávósok szedtek le bennünket az erkélyről, visszakísértek a kapualjba, ahol sűrű könnyfakasztó felhő volt. Láttam, a hátsó kijáratnál az udvar tele volt ávósokkal, hátul kocsik, golyószórók, körülbelül 250 egyenruhás. Érdekes volt, hogy egyikünknek sem kérdezték a nevét, és mindenkit, az előzőleg beengedett diákküldöttség tagjait is elengedték. Nekem ez egy estére elég program volt, hazamentem. A Nagykörúton troliba szálltam, amikor mintha lövések hangzottak volna. Később utána néztem: akkoriban estek az első lövések a Bródy Sándor utcában. Otthon a család együtt ült. Apám a Szabad Nép székháza előtti eseményeket látta, a Sztálin-szobor ledöntéséről hallott. Én is elmeséltem, hogy a rádiónál mi történt. Másnap hajnalban kemény ágyúdörgésre ébredtünk, a rádióban hallani lehetett a lövéseket. Kezdték bemondani: kijárási tilalom, fegyveres bandák garázdálkodnak, ezt fújta a rádió 3-4 napon keresztül. Utólag hallottam, hogy Rákosi akarta ezt a forradalmat, mert le akart számolni az ellenfeleivel, hogy még nagyobb csönd legyen az országban. Nem tudom. Tény: semmi nem történt, hogy a munkásvonatok ne jöhessenek be a városba. Bejöttek. A kőbányai úton teherautókkal mentek be a városba. Bennem összeolvadnak a napok. Azzal mentem el otthonról, hogy a 3 kilométerre lakó nagymamát megnézem. Valójában jártam a várost, hol fegyverrel, hol anélkül. Ott voltam a Köztársaság téri pártház ostrománál. Éppen akkor fejezték be az ávósok lincselését.

Egy 15 éves gyerek hogyan élte át a halált? Az erőszakos halált? Mire gondolt? Hogyan érzett? Szemerédi Tibor beszédritmusa lassúbbá válik, minden szavát jól átgondolja.

- Utólag sokat gondolkodtam ezen. Vajon mennyire voltam az előzmények hatása alatt? Mennyi volt bennem a diktatúra elleni lefojtott indulatból? Mi tört akkor a felszínre? Nem állítom, hogy én lincseltem, hogy megtettem volna, de nem éreztem különösebb borzadást. Megérdemelték. Ezek az ávósok orvlövészként tetőről lőttek az emberek közé. Mindenki úgy ölte az ellenséget, ahogyan tudta. Az oroszok és a velük egy követ fújó pufajkások pedig ellenségek voltak. Az igazságérzetem nem tiltakozott. Félni? Á, egy 15 éves nem ismeri a halált. Az édesapám munkástanácstag volt, a nővérem decemberben szült, veszélyeztetett terhes volt, az anyám vele maradt. A sógorom és én jártunk a városba vásárolni. A Corvin közből vagy máshonnan szereztem a kenyeret, az mindegy volt. Elmentem oda is. Láttam a kis szovjet katonákat, akik Molotov-koktél miatt kiugráltak a tankból. Lelőtték őket. Égett halottakat láttam. Ma is filmkockaszerűen felidéződik minden. Minden magyar egyetértett abban: vagyunk mi és vannak ők, az oroszok és az árulók. Ilyen világos képlet volt. De sem a munkástanácsok, sem a nemzeti tanács kiáltványában soha, sehol nem hallottam, hogy akkor most királyság lesz, visszajönnek a földbirtokosok, a gyárosok. Társadalmi igazságosságot akart mindenki. A jugoszláv munkástulajdon álomképe lebegett az emberek előtt: a gyár a dolgozóké. Teherautó platóján beszélgettek arról, ha kimennek az oroszok, milyen szép országot építünk, mindenki megtalálja a boldogulását. Ez volt az alaphangulat. Hihetetlen reménykedés. Bizakodott az egész ország. De november 4-én, amikor ágyúdörgésre riadtunk fel, tudtam, hogy vége. A 200 milliós SZU megeszi a 10 milliós magyarságot. Az emberek egyszerre megint szófukarak lettek. Akkor döntöttem el: én ezt nem bírom. Ezek után a csodálatos napok után most megint visszazökkenjek a hazugságokba? Persze kavargott bennem, hogy nekem itt a hazám, itt kell meghalnom, de decemberben a pufajkások szedték össze a forradalom résztvevőit. Féltem. Január 2-án egy 13 éves barátommal felültem a vonatra. § Ő a mostohaapja miatt jött. Semmi költői nem történt. Anyám elvette volna a cipőfűzőmet, s bezár a kamrába, ha megtudja. Egyszerűen csak eljöttem otthonról. Bozsoknál léptük át a határt.

2006. október 21. (Vas Népe)

Angyal szállt a térre
Az 1956-os forradalom, szabadságharc évfordulójára emlékeztek

Vasvár - Az 1956-os forradalom, szabadságharc 50. évfordulójára nagyszabású ünnepséggel emlékeztek tegnap a hegyháti városban. Felavatták Marosits István Munkácsy-díjas szobrászművész '56-os emlékművét a Főszolgabíró téren. Beszédet Jókai Anna Kossuth-díjas írónő mondott.

A vasvári születésű Marosits Istvánt szobra elkészítésénél Márai Sándor - 1956-ban, New Yorkban írt - Mennyből az angyal című költeménye ihlette. A két lábbal még a földön álló, mennyből érkezett angyalt ábrázoló szobor pályázati támogatásból, valamint vállalkozások, magánszemélyek felajánlásaiból valósult meg. Avató beszédet Jókai Anna Kossuth-díjas írónő mondott. Megjegyezte, úgy véli, a Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása talán Magyarország legszebb '56-os emlékműve. Beszédében párhuzamot vont az 1848- 49-es szabadságharc és az 1956-os események között. Mint mondta, ezek ikerforradalmak voltak, ugyanis mindkettőnél egy ország, egy nemzet küzdött a függetlenségéért, igazságáért. (Folytatás a 3. oldalon)

Az írónő beszédében kiemelte, hogy ő 1956-ban nem vett részt a harcokban. Általános iskolai tanárnő volt, s nevelte két gyermekét. De mint mondta, lakása ott volt, ahol a harcok dúltak, s látta, hogy egy letört cipősarok után is berakták a kirakatba a tíz forintot. Hangsúlyozta: nem volt rablás az 1956-os eseményekkor, amelyeket vélekedése szerint igazán csak akkor érthetünk meg, ha történelmi kontextusba helyzezzük azokat. Jókai Anna végigvette az előzményeket, majd a későbbi eseményeket a mai korba fűzte tovább. Emlékezett a mártírokra, a börtönre ítéltekre és azokra, akik egzisztenciájukat veszítették el amiatt, mert szerepet vállaltak a fél évszázaddal ezelőtti eseményekben. Beszéde végeztével a vasváriak iránt érzett hálája jeléül felolvasta 1956-2006 című krónikás versfüzérét, amelyet először novemberben hallhat majd a nagyközönség.

Az alkotást Németh Zsolt polgármester, az Országgyűlés jegyzője, Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke és Jókai Anna leplezte le. A szobrot Bárdics Lajos kanonok, esperes áldotta meg. Koszorút helyezett el - a polgármesterrel közösen - Kovács Tilda alpolgármester és dr. Wessely István tanácsnok is.

A megemlékezés másik jelentős eseményeként felavatták Puskás Sándornak, az '56-os forradalmi bizottság elnökének emléktábláját. Beszédet fia, Puskás László mon- dott, méltatta édesapja érdemeit. Emlékeztetett arra, hogy az 1956-os vasvári események a rendezvény helyszínén zajlottak. Ide jöttek ki furkósbottal, vasvillával a végletekig elégedetlen emberek, hogy elégtételt vegyenek sérelmeikért. Élükre Puskás Sándor tanár állt, aki megértette velük, hogy a véres bosszú minderre nem alkalmas. Az események résztvevői később elmondták: farkasként jöttek, de bárányként tértek haza. Az emléktábla koszorúzása után az önkormányzat kitüntetéseit adták át. A helyi események véres harcok nélkül zajlottak 1956-ban.

2006. október 21. (Vas Népe)

A szívem magyar

Vannak emberek, akikről azt hisszük, már mindent tudunk. Gyanítom, Wittner Mária is közéjük tartozik. Mert azt, hogy 1956-os halálraítélt volt, akinek most is ügye a forradalom, rengetegen tudják. Vajon azt is, milyen hányatott életet élt?

Wittner Mária Budapesten született, anyja dajkaságba adta. Kétévesen karmelita zárdába került. 1948-ban ismerte meg anyját. Rövid idő múltán állami gondozásba került. Gimnáziumi tanulmányait félbehagyva gyors- és gépíróként helyezkedett el Szolnokon, majd a Kunhegyesi Járási Tanácson. 1955-ben fia született, fél évvel ezután Budapestre költözött. Alkalmi munkákból élt.

1956. október 23-án a rádió ostrománál csatlakozott a felkelőkhöz. Október 24-én a Corvin közben megismerkedett Havrila Béláné Sticker Katalinnal, akivel a következő napokban a sebesülteket ellátták. Később a Vajdahunyad utcai csoport tagja, társaival 30-án fegyverszerzés miatt elfoglalta a X. kerületi rendőrkapitányság épületét. A november 4-ei szovjet invázió során az Üllői úton aknarepeszektől megsebesült, a Péterfy Sándor Utcai Kórházban ápolták. November 9-én megpróbálta elhagyni az országot, de letartóztatták. A kihallgatás után elengedték, újból disszidált, néhány hetet Ausztriában töltött. Hazajövetele után segédmunkásként dolgozott. 1957. július 16-án letartóztatták, 1958. július 23-án halálra ítélték. Ítéletét másodfokon 1959. február 24-én életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták. 1970. március 25-én szabadult.

Először varrodában, majd takarítónőként dolgozott, 1980-tól rokkantnyugdíjas, tavasz óta fideszes országgyűlési képviselő.

- Egyszer eljött a zárdai kisbarátnőm anyukája, elvitt egy hónapra. Örökbe akart fogadni. Nem éreztem jól magamat az anyámnál, kértem, hogy engedjen el, de ő nem engedett. Megszöktem.

- Hány éves volt?

- Tizenhárom. Magam adtam állami gondozásba magamat. Csak úgy, bemenetem az Üllői útra.

- És az édesapja? Nem segítette?

- Apám? Ő nem magyar. Perzsa. A volt igazgatóm nyomozta ki. Visszament Iránba, nem ismertem. Lehet, hogy van bennem perzsa vér, a szívem viszont nagyon magyar. 1950 őszén Ikervárra kerültem. Ott végeztem el a 7-8. osztályt. Akkor jelentkeztem képzőművészeti gimnáziumba. Nagyon szerettem üvegre festeni, művész lettem volna, ha úgy alakul az életem. Ikervárról aztán a klerikális neveltetésem miatt Sárvárra kerültem, reál gimnáziumi osztályba. Utáltam. Egyszer Szombathelyre hoztak kórházba, mert megfagyott a kezem.

- Kíváncsi vagyok arra, hogyan jött ki a többi 56-ossal. Például Pongrátz Gergellyel.

- Sajnos mindenütt ott van a rossz szellem. 1992 óta láttam: az egységet, a megértést szétbomlasztották. Sajnos a Gergely nem ismerte az itthoni állapotokat, belelépett a csapdába. Évekig nem beszéltünk, engem a női mivoltomban sértettek meg. Eleget megsértettek már korábban a női mivoltomban. Az1957-es augusztus 3-ai Népszabadságban volt szerencsém olvasni: azért fogtunk fegyvert, hogy visszaállítsák a bordélyházakat. És ha férfi lettem volna? Akkor minek neveztek volna? A nyomozómmal össze is vesztem. 1957-ben megláttam az asztalán egy újságot, amelyben ott volt a képem, s alatta a szöveg: Wittner Mária kisasszony, az egykori zárdanövendék és prostituált. Gyakorlottan olvastam a tükörírást, gyerekkoromban írtuk sokat. Felcsattantam, mert én iyen típus vagyok. Azt kiabáltam, a prostituáltak pénzért árulják a testüket, de azért, mert nekem van egy gyerekem, azért én még nem vagyok az. Vitáztam a nyomozómmal. Mire elkészült az anyag, elsőrendű vádlott lettem.

- Ön nagyon sokat tett Tóth Ilona rehabilitálásáért. Ismerte?

- Évekig harcoltam azért, hogy Tóth Ilonát rehabilitálják. Ez 2001-re sikerült is. A szomorú csak az, hogy még mindig vannak emberek, akik gyilkosnak tartják, pedig nem az. Személyesen nem ismertem, de ismerem az évfolyamtársait, a barátnőjét. És látom a szemét. Akinek ennyire tiszta tekintete van, az nem lehet gyilkos. Azonkívül ismerem a vádiratát. Egy ember kapcsán annyiféle gyilkossággal gyanúsították meg, hogy az öt ember halálát is okozhatta volna. Nem én mondom, ezt egy néger orvos mondta a tévében. Én írtam a felhívást a szobra ügyében. Egy év múlva elkészült, Dávid Ibolya igazságügy-minisztert kértem fel védnöknek. A szobor leleplezésével jött az áttörés.

- Mikor ismerték el önt?

- '91-ben kaptam az 56-os emlékérmet és emléklapot, vele együtt a legnagyobb állami kitüntetést, a Nagykeresztet a csillaggal.

- Ezzel együtt nyugdíjat is?

- Nem, anyagilag semmit. De akkor még jelentett valamit ez a kitüntetés, de ma már semmit. Tudja, mi jelent nekem sokat? 1999-ben Varsóban egy 90 éves püspöktől kaptam Katyn-keresztet és egy emlékérmet. Ilyen picike a kereszt, nem is fénylik, alá oda van írva: Katyn. Arra nagyon büszke vagyok.

- Miért ez a keserűség?

- Mert gyerekkoromban azt tanultam, hogy a bizalommal visszaélni a legsúlyosabb dolog. Ezért nem tudtak belőlem besúgót csinálni. Keserű vagyok, mert nem történt meg a rendszerváltás, visszaéltek a hitünkkel, becsaptak bennünket. Lehet, úgy érzi a hóhér, hogy meg kéne bocsátani az áldozatnak, de én kérdezem: a hóhér meg tud bocsátani az áldozatainak? Eddig ezt még nem tapasztaltam.

2006. október 21. (Vas Népe)

Amiben nincs alku
A kirúgott újságíró

Nagy Imre barátja, az emigráció szellemi vezetője, az Irodalmi Újság főszerkesztője, legendás ötvenhatos: Méray Tibor. Az oberpullendorfi (Felsőpulya) jubileumi konferencián felállva tapsolták. É letútját tekintve volt és van is miért ünnepelni a kiváló férfiút, az említett konferencia elnökét. A Szabad Nép újságírójaként egyik előkészítője volt a reformoknak, majd Nagy Imre hatalomba kerülésének. Később éppen ezért marasztalták el, majd a forradalom után menekülnie kellett. A Nagy Imre élete és halála című könyve ma is alapműnek számít, az egyik legkeresettebb szamizdatos (il- legálisan forgalmazott) termék volt a kádári érában. Méray Tibor a felsőpulyai szimpoziumon adott interjút lapunknak, majd jó Ĺ barátja, Faludy György temetésére utazott.

- Az emigráns magyar értelmiség, úgymond, biztatta a kintieket, de az itthon maradottakat is. Emlékszem, amikor már megjelenhettek a szombathelyi Életünkben Határ Győző- vagy Bujdosó Alpár-szövegek, nos, az kisebbfajta forradalommal ért fel. Önök ezt nyilván másként látták a szabad világban.

- Mi Magyarországot megszállt országnak láttuk, ahol egy idegen hatalom akarata érvényesült. Másként láttuk viszont az e helyzetű országban élő magyarokat. Ami engem illet, ezt az idegen hatalmat kiszolgáló rendszert igen kritikusan láttam és láttattam még akkor is, amikor már megenyhültek a viszonyok. Részemről ez szubjektív látásmód is volt, hiszen az egész Kádár-rendszer megtorlással kezdődött. Nekem azok között, akik az életükkel fizettek, nagyon sok barátom volt. Mindenekelőtt Nagy Imre, akit példaképemnek tartottam, aztán olyan, mártírrá lett jó társak, mint Losonczy Géza vagy Szilágyi József, Gimes Miklós. Őket igen jól és közelről ismertem. Említhetném Malétert, a minisztert, akivel szintén sokszor találkoztam. Az ő és a többiek igazságtalan halála számomra máig élő seb. Ezt senki és semmi lemosni nem tudta. Azt sem, hogy később engedményeket tettek a népnek, például a 3 évenkénti, nyugati utazással. S az is engedmény volt, hogy megtömték az üzleteket, hogy nálunk jobb, mint a szomszédban...

- Végül jobb is volt, hiszen vásárolhattunk karajt, míg, mondjuk, Gdanskban a húsboltot ruhatárnak használták. Nem is szólva a Kárpátok eszement géniuszáról, aki még az írógépeket is betiltotta. Azt persze sohasem ismerték el Kádárék, hogy a viszonylagos jólétet, a nagyobb mozgásteret ötvenhat indukálta. Ezt így gondolták önök is?

- Igen, mert ötvenhat volt az, ami Kádáréknak lehetővé tette az engedményeket. Különös tekintettel arra, hogy a szovjetek nem akartak még egy forradalmat. Furcsán nézték ezt a furcsa népet, a magyart, amely se nem szláv, se nem germán. Úgy vélték, ez egy kiszámíthatatlan nép, jobb nekik többet megengedni, mint másoknak... Így talán kordában tarthatók. Az ő, mármint a szovjetek szempontjából az volt a lényeg, hogy táboron belül maradjon az ország. Aztán az ENSZ-ben velük szavazzon, s ha megszállják Csehszlovákiát, akkor egy füttyszóra engedelmeskedjen a vezetés, részt véve a szégyenteljes akcióban. Ez volt az oroszok számára a fontos. És az, hogy stratégiai szempontból megszállt zóna maradjunk. Ötvenhatnak hála, a legtöbb engedményt a forradalom csikarta ki. Azt nem tudom, hogy mindezt a magyar nép mennyiben mérte fel, tudja-e egyáltalán. De hát semmi jogom nincs ítéletet mondani az ittmaradottak fölött, hiszen élniük kellett.

- És most miként látja ötvenhatot, mi jut el e korból az emberekhez? Mi lehet a forradalom máig érvényes üzenete?

- Rövidesen kiderül, hogy mennyire tartják fontosnak 1956-ot, hiszen eljött az ötvenedik, jubileumi évforduló. De hát vannak árnyak is, tagadhatatlanul. Ilyen a széthúzás, a megosztottság, és ilyen a tudatlanság, a műveletlenség is. Nemrég olvastam valamiféle hazai statisztikát, miszerint a középiskolás korú fiataloknak csupán a 20 százaléka ismeri a forradalmat. Bőven voltak olyanok, akik az ötvenhatos vezetők között említették Kossuth Lajost és Petőfi Sándort. Ez persze szélsőség, de engem különösképp mégis megnyugtatott. Hiszen ez esetben nem csak ötvenhatot, de negyvennyolcat sem ismerik... Itt már az oktatás válságáról kellene szólni. De ami nagyon fontos: a világ jól ismeri a magyar szabadságharcot. Mondhatni, hogy történelmünkből, amely fordulatokban ugyancsak gazdag - kezdve a honfoglaláson, a Szent István-i államalapításon, majd folytatva az Aranybullán keresztül Mátyás kultúrudvaráig, a nándorfehérvári győzelemig, a Rákóczi-szabadságharctól 1848-ig, a háborúkig és ötvenhatig - szóval mindebből az átlag nyugati ha valamit ismer, az bizony ötvenhat. Ez nem kisebbíti a megelőző nagy történelmi eseményeket, de a tény az tény: jobbára csak ötvenhatot ismerik nyugaton.

Párizsban, ahol éltem és élek, sok olyan honfitársammal találkoztam, akik azt mondták: ötvenhat előtt nem volt jó magyarnak lenni. Ugyanis legalább két negatív történelmi élményük volt, s nem csak a franciáknak, rólunk. Az egyik az első világháború, ahol ellenük voltunk. A második a második világháború, ahol ismét ellenük voltunk... De ötvenhat után nem csak itt, hanem az egész világon jó, felemelő érzés volt magyarnak lenni.

- Vas megyét kiváltképp érintette a menekülthullám. Elbeszélésekből tudjuk, hogy menekültként az Egyházasrádóc-Nemesrempehollós- Nagykölked-Harasztifalu térségben számos Széna téri és Corvin közi fegyveres felkelő tartózkodott. E falvak pajtáiban szállásolták el magukat, majd irányt vettek a határ felé. Ez egy kis epizód, de vélhető, hogy sok más, nagyobb és fontosabb történés is hiányzik az ötvenhatos leltárból.

- Ez bizony nagyon is lehetséges, de hát ki mert volna kutakodni akkor, amikor az ötvenhatos részvételért akár akaszthattak is. Az idő pedig nagyon múlik, tehát amit lehet, azt rögzíteni, dokumentálni kéne, főleg a kisebb vidéki településeken. Az irodalom sokat tett ennek érdekében, de nem pótolhatja a helyi történések feldolgozását. Az emigránsoknak persze más élményeik voltak 1956 után. Jómagam nem Ausztria, hanem Jugoszlávia felé menekültem. De azt már ott is hallottuk, hogy az osztrákok nagyon szívélyesen, áldozatkészen fogadták a magyarokat. Személyes megjegyzésem, hogy részükről a rokonszenv mellett ebben lehetett némi jóvátétel is, ha a közös történelmünkre gondolunk. Hiszen ebben Ausztria nem mindig játszott pozitív szerepet.

- Irodalom, emigráció. A már említett Életünk az 1970-80-as évek közepén országosan is kitüntető szerepet vitt a magyar emigráns irodalom megismertetésében. Az aczél-bilincseket némileg meglazítva, a folyóirat lapjain megjelenhetett Faludy, Márai, Nagy Pál, Cs. Szabó László és mások.

- Ez is érdekes, ez sincs még igazán számba véve. Számos formája volt, különösen a Kádár-rendszer második felében, a, hm, hogy is mondjam; barátkozásnak. Én a magamét mondom. Egyszer felkeresett Párizsban egy igen jó nevű, budapesti író, s egy kávéház teraszán üldögélve azt mondta: ha néhány éles cikket mellőznél, illetve nem közölnél a lapodban, akkor akár haza is hozhatnád az újságot. Azt mondtam erre: kedves barátom, ha azt a néhány cikket kihagynánk, akkor ugyan mit érne az Irodalmi Újság. És mit érne az több mint harminc év, amit kénytelenek voltunk hazánktól távol, emigrációban eltölteni. Van, amiben tényleg nincs alku, s ez ötvenhat.

Méray Tibor 1924-ben született, magyar-latin szakos egyetemi diplomát szerzett, majd 1946-tól a Szabad Nép munkatársa. Kulturális rovatvezető, később berlini tudósító. Az ötvenes évek elején az Írószövetség párttitkára, 1953-ban Kossuth-díjjal tüntetik ki. Az ezt követő években az MDP központi lapjában, a Szabad Népben, majd az Írószövetség, később a Petőfi Kör sajtóvitáin szólal fel, s támogatja Nagy Imre politikáját. Ezért 1955-ben elbocsátják állásából. A forradalom évében a Béke és Szabadság című lapnál dolgozik, aktív szerepet visz. Október 26-án a Népszavába írt cikkében kiáll Nagy Imre mellett. 1957-ben emigrál, Párizsba kerül. Előbb a brüsszeli Szemle munkatársa, majd 1962-től a párizsi Irodalmi Újság szerkesztője, 1971-től főszerkesztője. A lapban eleinte Asbóth Elemér álnéven publikál. Az emigrációban jelentős személyiséggé növi ki magát, sokat tesz a forradalom örökségének ápolásáért. Jelenleg a PEN Exil párizsi csoport alelnöke, a Pontoise-i Pissaro Múzeum alapítója, számos könyvet jegyez. Egykori barátait, újságíró-kollégáit az 1956 utáni perekben halálra ítélték, és kivégezték.

2006. október 21. (Vas Népe)

Kötelesség az emlékezés

Hónapokat töltött kutatással dr. Laky Ferenc, a Vas Megyei Bíróság elnöke: három egykori bíró '56-os meghurcoltatásáról gyűjtött adatokat, tényeket. Az információkat előadássá ötvözte, s a forradalom 50. évfordulója alkalmából emlékülésen ismertette. tven évvel ezelőtt, 1956 októberében egy ország mondott nemet az önkényre, a diktatúrára, a félelemre, a megaláztatásra. A forradalom kitöréséhez sok más mellett hozzájárult az is, hogy az igazságszolgáltatás alapelvei nem mindig érvényesülhettek maradéktalanul. A bírák egy része engedett a hatalomnak, és törvénytelen ítéletek születtek. A forradalom következményeként több mint 26 ezer embert ítéltek el, és több embert végeztek ki, mint az 1848-as szabadságharc után. Ugyanakkor számos olyan bíró akadt, aki nem volt hajlandó részt venni a forradalom megtorlásában. Az akkor tevékenykedő bírák fele inkább vállalta a zaklatást, lemondott az egzisztenciájáról, de nem állt elvtelen szolgaként a hatalom mellé.

A Vas Megyei Bíróságon is voltak olyanok, akik később súlyos árat fizettek azért, mert '56 őszén a lelkiismeretük szerint cselekedtek, hittek egy igazságos, demokratikus társadalom megteremthetőségében. A megyei bíróságon a minap emlékülésen elevenítették föl az '56. októberi eseményeket, s tisztelegtek azon kollégáik emléke előtt, akik szenvedő részesei voltak a megtorlásnak. Dr. Laky Ferenc, a megyei bíróság elnökének kutatásaira hagyatkozva idézzük fel az akkori bírósági eseményeket, s a három bíró alakját.

1956. október 25-én Kostyál Gusztáv, a megyei bíróság elnöke a helyi lapban, a Vasmegyében még mélyen elítélte azokat a törekvéseket, amelyek népi államrendszerünk megdöntésére, pártunk és kormányunk munkájának megakadályozására irányultak, de az új eszmét nem lehetett kizárni az igazságügyi palotából sem. Az elnök plakáton közzétett hirdetményével, a Minisztertanács rendeletére utalással tudatta a rögtönbíráskodás bevezetését a halállal büntetendő cselekmények felsorolásával.

A forradalmi hangulat október 29-én érte el a megyei és a járásbíróságot. E napon a Városi Nemzeti Bizottság utasítására a megyei bíróság elnöke összehívta az ott dolgozókat háromtagú delegáció megválasztására. 31-én megkezdődött a Bírósági Forradalmi Bizottság megválasztásának előkészítése. A bírói értekezlet résztvevői - a megyei bírósági vezetők távoltartásával - hitük és lelkiismeretük szerint, az új kormány deklarációjának ismeretében számukra fontos követeléseket fogalmaztak meg közösen, memorandum formájában. Ezek közt szerepelt egyebek mellett a megyei bíróság munkáskáder elnökének a leváltása, továbbá az úgynevezett beépített bírósági dolgozók eltávolítása, a rákosista Molnár Erik igazságügyi miniszter felelősségre vonása, a vezetők felhívása szolgálati fegyverük átadására, s legfontosabbként a bírói függetlenség visszaállítása.

A Bírósági Forradalmi Bizottság elnöke az egyik legidősebb bíró, az 56 éves dr. Unger József megyei bírósági bíró lett, tagjai közé választották többek között dr. Augusztinovicz István és dr. Szenkovits Tibor járásbírákat.

A bizottság leváltotta a megyei bíróság elnökét, s kinevezték az új vezetőket. Minthogy a megyei bíróság elnöke ténylegesen nem adta át a hivatalát a Bírósági Forradalmi Bizottság felhívása ellenére sem, november 4-éig kettős vezetés alakult ki. De a bíróságon semmilyen atrocitásra nem került sor, dacára a feszült hangulatnak és a külvilági eseményeknek.

November 5-én aztán a megyei bíróság elnöke ismét elfoglalta a hivatalát, s a központi hatalom megszilárdulását követően a vasi bíróságon is kezdetét vették a számonkérések, az üldöztetések.

Az első lépés a fegyelmi eljárás megindítása volt, ennek során 1957 februárjában az igazságügyi miniszter felfüggesztette állásából dr. Augusztinoviczot, dr. Szenkovitsot és dr. Unger bírókat. Szolgálati érdekből, vezető tisztségükből való felmentésük mellett más megyék járásbíróságaira helyezte őket. Ezt követte dr. Augusztinovicz István letartóztatása, majd elsőként ellene a büntetőeljárás megindítása.

1957. szeptember 5-én a Győri Megyei Bíróság a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétele miatt főbüntetésül nyolc év börtönre ítélte dr. Augusztinoviczot. Fellebbezése folytán a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az ítéletet, s új eljárásra utasította az első fokú bíróságot. A megismételt eljárásban dr. Augusztinovicz mellett dr. Szenkovits és dr. Unger is a vádlottak padjára került. A három bíró kiválasztása és bíróság elé állítása elsősorban annak alapján történt, hogy a döntést hozók kit tekintettek vagy gondoltak hangadónak a követelést megfogalmazók közül. A lényeg a példa statuálása volt. A megismételt eljárásban ismét a Győri Megyei Bíróság és annak a hatályon kívül helyezett ítéletet hozó bírája járt el. Mindhárom vádlott letartóztatásban várta az ítéletet: főbüntetésül dr. Augusztinovicz Istvánra másfél év, dr. Szenkovits Tiborra egy év börtönt szabtak, s dr. Unger Józsefet is egy év börtönnel sújtották, ám a letöltését három év próbaidőre felfüggesztették. Az utóbbi bíró nem látta értelmét a fellebbezésnek, az előbbiek felmentési, enyhítési kérelmét elutasították. Az elítélt bírák letöltötték a büntetésüket.

Dr. Augusztinovicz István a bírói munkáját az ítélet szerint is nagy szorgalommal, átlagon felüli teljesítményt nyújtva végezte. Munkatársai segítőkész, jó szakmai felkészültségű kollégának ismerték. A börtönből 1959 márciusában szabadult. A szabadságvesztés ideje alatt egészsége - a második világháborúban a keleti harctéren teljesített szolgálatot, a doni visszavonulásnál fagysérülés miatt mindkét lábán valamennyi ujját csonkolni kellett, s később csak sántítva tudott járni - tovább romlott; szívroham végzett vele 1962-ben.

A Marosvásárhelyről származó dr. Szenkovits Tibort 1959 júniusában engedték ki a börtönből. Csak nagy nehézségek árán tudott elhelyezkedni raktárosként egy fővárosi háziipari vállalatnál, ahol később a pénztárosságig vitte. Leányát a kitűnő érettségije, s többszöri próbálkozása ellenére sem vették fel az orvosi egyetemre: tudatták vele, hogy az apja miatt nem tanulhat tovább. Arra is volt példa, hogy a lányt apjának megtagadására próbálták rávenni. Dr. Szenkovits két évvel ezelőtt hunyt el; hiába várt arra, hogy rehabilitálják.

Dr. Unger József tősgyökeres szombathelyiként vívott ki a szakmájában elismerést Sopronban, aztán a szülővárosában is. Elítélése után éveken át idénymunkásként dolgozott, állandó munkát 62 évesen adminisztrátorként kapott. Nagy nehézségek közepette nevelte három gyermekét. 1988-ban halt meg.

Amikor a forradalom 50. évfordulója kapcsán felvetődött a megyei bírósági emlékülés gondolata, többen kérdezték dr. Laky Ferencet: milyen szándékkal elevenítik fel az üldözött és bebörtönzött bírák sorsát? Még a hozzátartozók is úgy vélekedtek, hogy jóvátenni már semmit nem lehet. A megyei bíróság jelenlegi elnöke úgy véli: erkölcsi kötelességük felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy a korlátlan zsarnoki diktatórikus hatalom miként tehet tönkre embereket, családokat és örök emberi értékeket. Fontos az emlékezés, a főhajtás, s annak megakadályozása, hogy hatalmi erőszakra bármikor sor kerülhessen. A három vasi bíró üldöztetése a jogra, a törvényekre hivatkozással történt. Szenvedésük, tönkretételük, igaz emberségük indokolja, hogy nevüket az utókor számára egy márványtáblán megörökítsék.

2006. október 21. (Vas Népe)

A szabadság kicsi morzsája

Mansfeld Pétert 1959. március 21-én végezték ki, egy héttel 18. születésnapja után. 1990-ben rehabilitálták. A róla szóló filmben őt alakító Fancsikai Péter (19 éves) vallott '56 és az alkotás kapcsán jellemről, szemléletről, történelemtanításról... Egy valóban létezett személyt, de mégis a forgatókönyvíró-rendező, Szilágyi Andor által megírt, megálmodott, az ő instrukcióival úgymond kiegészített karaktert kellett megformálnom. Forgatás előtt a kort és Mansfeld Péter életét is tanulmányoztam, sok mindent tudok róla, olyanokat is, amelyek a filmből nem érzékelhetők, de nekem akkor is jó mankók, kapaszkodók voltak ehhez a szerephez, idézi fel Fancsikai Péter. Gyakorlatilag két táborra oszlik az őrá emlékezők csoportja. Az egyik oldalon hős, a másik oldalon meg ennek ellentétje. Én nem tudok, nem is akarok, meg nem is vagyok eléggé szakavatott ahhoz, hogy erről döntsek, mert nem éltem akkor, nem ismertem őt. Mégis a kettő között érzem valahol. Úgy tudtam közelíteni hozzá, hogy egy jó értelemben vett egyszerű, fiatal srác, mint amilyen én is vagyok. Aki - s amilyen én nem vagyok - egy csibész, rendkívüli csibész. Nyilván van benne valami plusz is, ami sok mindenkitől megkülönbözteti, és az megint más kérdés, hogy az ő csibészsége végül is kénytelen valamiben kicsúcsosodni azáltal, amin végigmegy. Tehát, hogy aztán van egy nagy törés az ő magatartásában, nem megtörés, hanem, hogy is mondjam: visszatörés, vagy nem is tudom, egy olyanfajta ellenállás, ami végül is példátlan. Vagyis hát nem példátlan, mert valóban, az eddigi példákra, akik így viselkedtek, mint ő, azokra mondják, hogy hős. De én nem tudom pontosan, hogy mit jelent hősnek lenni. Én ezt utoljára középkori lovagokról, meg máglyán elégetettekről hallottam. Igazán nem tudom körvonalazni, hogy ez mit jelent. Nyilván, prózaian fogalmazva, makacs is volt; nem is jó szó ez... Valamiféle ellenállásként értelmezném. Bár maga az ellenállás az nem egy alapvető emberi tulajdonság, hanem azt már az határozza meg, hogy mi van a túloldalon, mi az, ami ellen lázad valaki. Ennek a gyökere pedig az a fajta kitartás, ragaszkodás, ami már eleve benne van, s ebből jön ez az ellenállás.

Meg hogy mentsem a társaimat, vetem közbe.

Igen. Ez pedig ugyanoda csatol vissza, azokhoz az állandó értékekhez, amelyek kimondva nyilván közhelyesnek tűnnek, főleg manapság, de amiket mégis teljes szívéből fontosnak tarthatott: a család, a barátság. Az, hogy az árulás megengedhetetlen, megbocsáthatatlan. §Ezeket mindenekfölöttinek tartja, s mindebből adódik az, hogy úgy viselkedik, ahogy; menti társait is akár. A film szerint elsősorban Blaski Józsefet, akire, mint nagykorú vádlottra valószínűleg sokkal súlyosabb büntetés várna, ráadásul kisgyereke, felesége van... Mások megmentése már korábban is kulcsszó volt Mansfeldnél. Ez a filmben például a Slezák-vonalban jelenik meg, akkor, amikor gépeket akart kicsempészni a gyárból. Azt mondták neki, hogy erről a mérnök tud, de persze nem tudott, s hogy a családos Slezákot mentse, akit börtönbe zárnának, nem vall rá. Hogy pontosan miként történt, nem tudom, de a valóságban is lé- nyegileg így volt. Akkor javítóintézetbe zárták.

Hogy mennyiben látom másként '56-ot a szerep eljátszása után? Biztos, hogy plusz adalék tudást kaptam, még inkább: látásmódot. Az egész akkori szemlélet még jobban érdekel, mert ez a szemlélet határozza meg, hogy mit tudunk '56-ról. Ha manapság a forradalom szóba kerül, akkor egy annak idején élőnek a visszaemlékezését is meghatározza, hogy az itt valamin átszüremlik. Akár a politikai nézetein... Nyilvánvaló, hogy politikától mentes ember valószínűleg nem létezik mostanság, sajnos. De az egykori résztvevők, az eseményeket átélők emlékezetét is átszínezi minden olyan esemény, ami az azóta eltelt ötven évben érte őket. Most meg pláne, hogy valamiféle elkötelezettség szinte mindenkiben van egyik vagy másik oldalra, ez is színezi egy kicsit az ő emlékeiket. S ezért szinte lehetetlen kvázi objektív tudást szerezni, képet alkotni '56-ról. Az iskolai oktatás során megismerünk néhány nevet, dátum szerint tudjuk az egymást követő eseményeket, meg hogy a Kádár-rendszer ellenforrradalomnak nevezte, aztán fordított előjel következik: forradalom volt. Ennyi. Ahelyett, hogy közel hoznák az emberhez, hogy egy tizenéves ne úgy lássa '56-ot, mint fekete-fehér képek halmazát, meg papírízű dokumentumok egymásutánját, hanem érezze azt, hogy ez is egy hús-vér történet. Ahogyan az emberek itt azt megélték. Nem kell mindent olyan sötéten látni, mert az embernek az alapvető tulajdonsága nyilván az, hogy él, csinálja végig a hétköznapjait, még akkor is a megszokott ütemben, amikor gyakorlatilag minden ellehetetleníti azt. Engem ez a meglátás, ez a fajta hétköznapiság érdekel a legjobban. Tehát '56 hétköznapjai, ami akár abból áll, hogy lemegyek és Molotov-koktélt dobok a szovjet tankra. Ez szörnyű, meg sok olyan dolog is megtörtént, aminek nem kellett volna, de hát ez ezzel járt nyilván. Nem érzem egyszerre a távolságtartást, ugyanakkor meg a személyességet is. Nyilván ezt nagyon nehéz lenne megtanítani, de valami ilyesmi lenne jó. Meg jó lenne, ha például egy filmből is ez érződne... A jellemek persze nem változtak, az emberiség sem változott ötven esztendő alatt. De az emberi reakciók sem. Ezért nehéz azt fiatalon elképzelni, hogy mi is történt '56-ban. Ezért gondolom, hogy mégis jó lenne ezt közelebb hozni. Nekem megadatott az a kivételes lehetőség, hogy a forgatáson időutazásban lehetett részem, hacsak percekig is. S, remélem, volt, ami ebből átjön...

A felvetésre, hogy Fancsikai Péter vajon hogyan viselkedett volna Mansfeld Péterként a valóságban? - elmereng az ifjú színész. (Itt említsük meg: tíz éve a Földessy Margit Stúdió tagja, öt éve színházi produkciókban is benne van. A Sorstalanságban a nagyobbik Kolmann fiú volt - édesapját Harkányi Endre játszotta -, a Tibor vagyok és hódítani akarok cűmú vígjátékban címszereplőként ismerhettük meg.) Ugyanazon a környéken nőttem föl, ahol Mansfeld Péter is. Lehet, hogy ötven évvel ezelőtt én is benne lettem volna egy ilyen balhéban. Nyilván, az ember akkori tizenévesként nem tudta azt elkerülni, hogy ne járjon az utcán kiégett tankok, felborított villamosok, lelőtt, felakasztott emberek között. Ez hat egy tizenéves fiúra. Érthető, hogy egyfajta lázadás, elégedetlenség benne is kialakul, s valamiféle változást akar. De ahogyan a filmben is látható, a forradalom utáni összes próbálkozás kudarcra volt ítélve. Az biztos, hogy én is akartam volna hinni valamiben; elvben, lehetőségben, amibe lehet kapaszkodni, hogy hátha meg lehet változtatni... Ha ugyanott, ugyanakkor élek, valószínűleg én is belekerülök egy ugyanolyan bandába, mint ő, azt nem állítom, hogy bandavezér lettem volna. Hogy odabent, a börtönben miként cselekedtem volna? Fogalmam sincs. Mansfeldnek az a természetes emberi reakciója, s igazából a filmből is ez derül ki, hogy van neki egy Széna téri emléke. Váltig állítja, hogy ő ott volt, a Szabó bácsi így, úgy... A valóságban - szemtanúk híján - tisztázatlan a Széna téri szerepvállalása. A kihallgatások során mégis konzekvensen ragaszkodik hozzá, hogy Szabó bácsi fogadott fiaként harcolt a felkelőkkel, nem hagyja, hogy elvegyék tőle azt a kis szabadságélményét, vagy azt a kicsi morzsát, ami neki valószínűleg élete végéig meghatározó élménye volt. Nyilván ilyenek kellenek az embernek, hogy meg tudja tartani a méltóságát, tehát vannak dolgok, amiket nem lehet elvenni, amiket nem hagyunk elvenni, mert anélkül nem működöm. Anélkül nem vagyok ember.

Fancsikai Péter: Lehet,hogy ötven évvel ezelőtt én is benne lettem volna...

2006. október 21. (Vas Népe)

A forradalom, amely nem ismert országhatárokat

Ünneplünk, emlékezünk. Hisszük, hogy részt vállalunk azokkal, akik ott és akkor 56-ban tették, amit helyesnek hittek. Elképzeljük, milyen lehetett a szabadságért harcolni, miközben épp azt teszi kockára az ember.

De valójában mi csak a történelemkönyv-szagú ötvenhatot ismerjük, nem érezzük bőrünkön a kor hangulatát, a forradalmi várakozás ízét, a korabeliekre nehezedő nyomást, az elszántságot, mellyel értünk is küzdöttek. Van, akinek másfajta ötvenhat jutott, mint nekünk...

Tóth Vince a nemzeti bizottság egyik vezéralakja, a járási tanács áruló titkára volt - írja Az áruló című fejezetében egy 1957-ben központilag kiadott könyvecske. A bizottságon belül ő képviselte a habzószájúakat. A határ lezárása ellen volt, követelte, hogy a kommunistákat és más hasonló gondolkodásúakat távolítsanak el helyükről- szól a fejezet. Tóth Vince, mára egy demokratikus világban a nemzeti helytállás kitüntetettje, aki részese volt annak a bizonyos ötven évvel ezelőtti októbernek, aztán kárvallottja az azt követő több mint harminc évnek.

- A szentgotthárdi levegőben ugyanúgy benne volt a forradalmi változás hangulata, mint az ország más városaiban vagy Pesten. Az utazó vasutasok, a mozgópostások úgy hozták a híreket, akár a rádiósok. Azon az októberi napon a selyemgyár, a kaszagyár és a szanatórium dolgozói felkértek bennünket, a tanács dolgozóit, hogy csatla- kozzunk a tüntetéshez. Örömmel, zászlóval a kezünkben indultunk a városon végig, majd elértük a határőrség laktanyáját - kezd mesélni, azóta először - a történtekről Tóth úr. A laktanyánál katonák csatlakoztak hozzájuk, éljenzéssel tértek vissza a község főterére, ahol elhangzott a Nemzeti dal, mely még inkább fellelkesítette a tömeget. Délután már mindannyian a határt figyelték, az emberek tömegesen keresték fel a szomszédos osztrák községbeli rokonaikat, ismerőseiket, akiktől 10 éve el voltak zárva.

- Estefelé már mindenki visszatért a csapathoz, nem volt fosztogatás, leszámolás, egyetlen kirakat sem tört be. Békésen zajlottak az események. Másnap az üzemek, hivatalok és a rendőrség delegáltjaiból megalakult a nemzeti bizottság. Én a bizottságnak ugyan nem voltam a tagja, de a mellettem lévő irodában üléseztek, és minden intézkedésükről tudtam. A városi, járási vezetők, megijedtek a szabadság, a változás szelétől, és elszivárogtak a számukra biztonságot nyújtó helyre: a szombathelyi szovjet parancsnokságra, magára hagyva az akkor még községnek számító Szentgotthárdot gondjaival. Aztán kezdődtek a problémák: jöttek a pékek: nincs élesztő, jött a szanatórium: elfogyott a tüzelő, jött a szülőotthon: nincs kötszer, gyógyszer. Valamit tennem kellett: felvettem az osztrák vámosokkal a kapcsolatot, ők azonnal és önzetlenül hoztak mindent, amire szükség volt az alapellátáshoz - elmékszik az egykori forradalmár. A tüzelőt, mely a szanatóriumba került, a határon rakták át magyar teherautókra. Többek között ezt az esetet használták fel ellene a forradalom leverése után: a vád szerint ugyanis nem tüzelőt, hanem fegyvert hozatott. November 4-én szovjet páncélos érkezett a községbe. Ezzel párhuzamosan a vezetők lassan visszaszivárogtak. - Körülöttem azonnal megfagyott a levegő: nem kaptam munkát, mellőztek, kerültek. Telt-múlt az idő, és a járási ülésen valaki felvetette: Tóth még mindig szabadlábon van. Az elhangzott mondat után már nem sokáig volt ez így. Peregtek az események: májusban szabadságra küldtek, kézbesítették a munkakönyvemet is - mondja.

Augusztus elejéig volt otthon, várva, mikor jönnek érte. A rendőrök aztán nem kérdeztek semmit, csak megbilincselve elvitték Tökölre, majd vissza Szombathelyre. Bíróság elé állították. A vád: a Népköztársaság társadalmi rendjének megdöntésére irányuló szervezkedés. - Öt hónapot töltöttem fogságban. Ennek egy részét Tökölön. Összezsúfolva, megfélemlítve, rettegve teltek a napok. A fogházat papok, orvosok, mérnökök, alsóbb szintű tanácsi vezetők töltötték meg. A legelvetemültebbnek ítélteket hajtották, futtatták. Addig, míg össze nem estek. Az éjjeli sorakozók, a rendszeres létszámellenőrzések és ránk fegyvert fogó honfitársaink látványa felemésztette a maradék erőnket is. Volt, hogy nem mertünk beszélgetni sem, egy idő után az eltelt napokat sem számolta az ember...

Aztán Tóth Vince vádlottat Szombathelyre hozták, a Malom utcai fogdába. A sors fintora, hogy néhány évtizeddel később ő intézte a fogda eladását és lebontását.

- A fogság után munkámat nem folytathattam, sőt, még fizikai munkát sem kaptam. A szentgotthárdi szénatelepre vettek fel, de itt is csupán egy napot dolgoztam, mikor kiderült, hogy részese voltam a forradalmi eseményeknek, elküldtek. Időközben megjelent a fehér könyv, melyben engem is árulónak nevezett a szerző. A családomat sem kerülte el a megbélyegzés. Feleségem a szentgotthárdi bankfiókban dolgozott. Főnökét utasították, hogy küldje el az ellenforradalmár feleségét. Vonakodott, de az illetékes elvtárs az asztalt verte, hogy hatalmának nyomatékot adjon, és azt kiabálta, még az akasztófa alatt is büszke lenne tettére - emlékszik vissza a hallottakra. A megkülönböztetés, a suttogás továbbra is megmaradt. A régi munkatársak nem mertek találkozni vele, s ha a helyzet mégis úgy hozta, inkább átmentek az utca túlsó oldalára, vagy elmélyedtek a kirakatok nézegetésében. Hosszú kersegélés után Tóth úr a megyei villamossági vállalatnál kapott állást, raktári segédmunkás lett. 58 őszén kerül az ingatlankezelő vállalathoz, 29 év múlva innen megy nyugdíjba. Sokáig figyelték, még a hetvenes években is érdeklődtek utána az akkori kollégáitól. Nem tévesztették szem elől, ahogy sok más társát sem.

- A rendszerváltás után aztán minden megváltozott. Akik korábban nem mertek vagy nem akartak megismerni, most újra barátságosan közeledtek. Tóth úr aztán 1994-ben megkapta a nemzeti helytállás kitüntetést és elismerést. Nyugdíjasként telnek napjai, az 56-ban még csupán kétesztendős lánya mára elismert pedagógus, unokája ügyvédjelölt. Tóth Vince, a nemzeti bizottság egyik vezéralakja továbbra is aktív, ma is az elvei szerint él és dolgozik: bírósági szakértőként teszi a dolgát, úgy ahogy tette akkor, ötven évvel ezelőtt is.

2006. október 21. (Napló)

1956 emléke
Ötven éve történt - Ünnepségek a hétvégén megyeszerte

Megyei körkép (mr) - Megyeszerte rendezvényekkel készülnek az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvene- dik évfordulójára. A középiskolák többsége tegnap mutatta be ünnepi műsorát.

Koszorúzások, színházi előadások, filmvetítések, kopjafaavatás, kiállítás-megnyitók - a városokban és a falvakban változatos prog- ramokkal, rendezvényekkel emlékeznek meg az ötven évvel ezelőtti eseményekről vasárnap és hétfőn. A középiskolákban pedig már tegnap megtartották ünnepi műso- raikat.

- Fontos, hogy az iskolák a politikától függetlenül tudjanak ünnepelni, ez ma komoly feladatot ró a pedagógusokra és a diákokra egyaránt - mondta Szarka László, a veszprémi Vetési Albert Gimnázium igazgatója. Az iskolai ünnepségre náluk idén egy végzős osztály készült fel, a tornacsarnokban tartották meg a mozgásszínházi produkciót.

A veszprémi Vetési gimnázium ünnepi műsorát Ván- dorfi László rendező és Oravecz Edit színművész segítette megformálni.

Molnár Lajosné, a pápai Türr István Gimnázium igazgatóhelyettese örül annak, hogy a diákok is átérzik 1956 jelentőségét. A különböző évfolyamon tanuló fiatalok maguk jelentkeztek az ünnepi műsorban való szereplésre. Az iskola kibérelte a színháztermet, és itt adták elő a produkciót. A tanulók városi és megyei, a forradalom témakörében meghirdetett verse- nyeken is részt vettek.

A zirci III. Béla Gimnázium október 23-i műsora az énekkarra épült, de mások is részt vettek benne. Körülbelül tizenöt diák szerepelt az '56-os műsorban.

2006. október 21. (Napló)

Rendezvények az 1956-os forradalomés szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére

Veszprém: Ökumenikus istentisztelet ma 10.30 órakor a Szent Mihály-székesegyházban.

Koszorúzás 23-án 9 órakor a megyeházán, emlékezés az 1956-os forradalom eseményeire, Tanító forradalom c. műsor 11 órakor a Petőfi Színházban.

Városi megemlékezés 23-án 17.30 órakor a színházkertben a kopjafánál, koszorúzás, mécsesgyújtás a Megyeháza téren, A szabadság békessége c. a Pannon Várszínház elő-adása 18 órakor a színház-kertben.

Ajka: Illyés Antal A forradalom születése c. szobrának avatóünnepsége 23-án 17 órakor a Templom-dombon, ünnepi műsor 17.45 órakor a szabadidőközpont színháztermében.

Alsóörs: A Temetetlen halott c. film vetítése 22-én 18 órakor a református gyülekezeti teremben.

Hadnagy Károly kiállításának megnyitója 23-án 9.30 órakor, megemlékező műsor 10 órakor a művelődési házban. Both Gábor által ajándékozott emlékmű avatása, koszorúzás 11 órakor. Tisztelet-adó fáklyás, gyertyás emlékmenet 19 órakor a művelődési háztól.

Balatonakarattya: Főhajtás 22-én 18 órakor a Rákó- czi parkban az '56-os emlékműnél.

Balatonalmádi: A forradalom emlékére kiállítás nyílik kistérségi művészek alkotásaiból 22-én 16 órakor a Pannónia Kulturális Központban.

Városi ünnepség 23-án 11 órakor a Hősi emlékműnél: A szabadság születése c. a budapesti Nevesincs Színház elő-adása, koszorúzás. Forradalmi etűdök a Balaton környékéről c. dokumentumfilm vetítése 16.30 órakor, dokumen- tumjáték 18 órakor a kulturális központban.

Balatonfüred: Faültetés Nagy Imre tiszteletére ma 11 órakor a Tagore sétányon, filmvetítés 18 órakor a Kisfaludy Galériában.

Ambika Soni fát ültet 23-án 16 órakor a Tagore sétányon az indiai ligetben, városi ünnepség: Halassy Csilla Szabadságharcos fiú című emlékművének avatása 17 órakor a Kovászna parkban.

Balatonfűzfő: Ünnepi megemlékezés 23-án 10 órakor az országzászlónál, Bánkuti Géza fotóművész kiállításának megnyitása és a Forradalmi etűdök a Balaton környékéről c. dokumentumfilm vetítése a művelődési házban.

Balatonkenese: Ökume-nikus istentisztelet 23-án 14 órakor a katolikus templomban, ünnepi megemlékezés délután három órától az '56-os emlékműnél, koszorúzás és ünnepi koncert.

Berhida: Megemlékezés 23-án 10 órakor a polgármesteri hivatalban, majd koszorúzás a Hősök terén.

Csopak: Községi ünnepség 23-án 18 órakor a kultúrházban, majd fáklyás felvonulás a Kossuth utcán és koszorúzás a Hősi emlékműnél.

Gyulafirátót: Koszorúzás, megemlékezés 23-án az alsó temetőben az ismeretlen katona sírjánál.

Herend: A szabadság lánctalpakon jött c. városi ünnepség 23-án 10 órakor a művelődési házban: zenés irodalmi összeállítás, koszorúzás a Hősök parkjában.

Paloznak: Az önkormányzat ünnepi megemlékezése 23-án 15 órakor a faluházban, majd koszorúzás a Hősök kútjánál.

Pápa: Kopjafaavatás ma 13 órakor a Millenniumi emlékparkban.

Városi megemlékezés 22-én 18 órától a művelődési központban. Tóbiás Klára Magyar pieta c. '56-os emlékművének avatása a színház-épület előtti téren.

A Rózsadomb című film vetítése október 23-án a JMK Petőfi moziban.

Pétfürdő: Szabady Béla: A Doktor-sziklától a Grand Canyonig (válogatás 50 év fotóiból) c. kiállításának megnyitója 23-án 15 órakor a közösségi házban, ünnepi műsor, fáklyás felvonulás a Hősök tere '56-os emlékművé- hez, koszorúzás, 17 órakor A temetetlen halott című film vetítése.

Révfülöp: Ünnepi köszöntő október 22-én 16.30 órakor az általános iskolában, fáklyás felvonulás, a történelmi események felelevenítése, Solymosi Ferenc orgonaművész koncertje a katolikus templomban.

Kopjafaavatás Polgár Bence sírjánál 23-án 11 órakor, majd Tabódy István sírjának koszorúzása a temetőkertben. Utána az Emlékezés az igazakra c. kiállítás megnyitója, Személyes emlékeim c. kötetlen beszélgetés 1956-ról a szemtanúk és az érdeklődők részvételével a Tóparti Galériában.

Szentgál: Gloria victis! - Dicsőség a legyőzötteknek! 1956 versek, dalok, dokumentumok tükrében, képriport az '56-os Budapestről: emlékkiállítás archív fotókból 22-én 18 órától a művelődési házban. Fáklyás felvo-nulás körülbelül 19 órakor a művelődési háztól, majd emlékműavatás a szoborkertben. Megemlékezés 23-án 10 órakor a művelődési házban.

Tapolcafő: Megemlékezés 22-én 16 órakor a művelődési házban.

Tihany: Ünnepi megemlékezés és koszorúzás 23-án 11 órakor a Pisky sétányon levő kopjafánál.

Várpalota: Ünnepi megemlékezés 23-án 16 órakor a Thuri téren, koszorúzás, fáklyás menet, 17 órakor kiállításmegnyitó, majd ünnepi gálaest a Jó Szerencsét Művelődési Központban.

Vilonya: Ünnepi megemlékezés 23-án 15 órakor a kultúrházban, majd koszorúzás a Magyarországért elesettek emlékművénél.

Zirc: Szentmise 23-án 16 órakor a Kistemplomban, ünnepi megemlékezés, koszorúzás 17 órakor az '56-os emlékműnél.

2006. október 21. (Zalai Hírlap)

Még egy pofon sem csattant el

Dr. Dobszay János lenti járási ügyészként aktívan részt vett a forradalom szervezésében, irányításában. Több személye elleni pert követően, egy nappal letartóztatása előtt sikerült Jugoszláviába szöknie. Végül Svájcban találta meg számítását, de a mai napig szoros kapcsolatot ápol egykori bajtársaival.

Miután 1955-ben summa cum laude kitüntetéssel elvégezte a pécsi jogtudományi egyetemet, hamarosan Lentibe került járási ügyésznek, 1956. január 1-től pedig - az országban legfiatalabbként - az ügyészség vezetőjévé nevezték ki.

- Mi az egyetemen már Nagy Imre reformkorszaka után tanultuk az úgynevezett szocialista törvényességet, így egészen más volt a felfogásom a jogról, mint ami a korábbi diktatúrát jellemezte. Mikor Lentibe érkeztem, a nép védelmét kívántam ellátni: fogadónapjaimon megismertem az emberek panaszait, melyeket igyekeztem orvosolni. Aztán jöttek az ellenem irányuló perek, például fegyverrejtegetés miatt. A megyei bíróságon kifejtettem, hogy ez vádkoholás, és az egymásnak ellentmondó tanúk szembesítését kértem, mire a bíróság zavarba jött. Merész hang volt ez akkoriban. Miután létrehoztunk egy Petőfi Kör jellegű intézményt Lentiben, híre ment, hogy én más vagyok, nem hatalmi ember, nem a kommunista diktatúra képviselője. Ennek logikus következménye volt, hogy már a forradalom első napjaiban aktívan bekapcsolódtam a forradalmárok munkájába.

Dr. Dobszay János büszkén eleveníti fel: a forradalmi tanácsban olyan határozatot hoztak, mely semminemű önbíráskodást nem engedélyezett senkinek, és a későbbi bírósági ítélkezést tartotta járható útnak. Így még egy pofon sem csattant el, mondja. - Persze szokatlan dolog volt, hogy egy járási ügyész részt vesz a forradalomban, de valójában százával dolgoztak az emberek, én pedig csak segítettem a munkájukat. Mikor 30-án Győrben megalakult a Dunántúli Nemzeti Tanács, annak titkárává javasoltak, mivel én voltam az egyetlen jogász képzettségű tagja a bizottságnak.

Lentiben még sok forradalmár volt fegyverben, amikor november 7-én bevonult a szovjet hadsereg, s megszállta a várost. Dobszay Jánost néhány órával később már le is tartóztatták; 20 katona díszmenetben vitte a rendőrkapitányság épületébe, a szovjet parancsnok elé. - A parancsnok közölte velem, ellenforradalmi tevékenységem miatt letartóztat. Erre azt feleltem: én járási ügyész vagyok, így mentelmi jogom van, és csak a legfőbb ügyész engedélyével lehet letartóztatni. Üvöltve válaszolta: vegyem tudomásul, hogy Magyarország szovjet megszállás alatt áll, itt az a jog, amit a szovjet csapatok annak tartanak. Még aznap este elszállítottak a zalaegerszegi ávós pincébe.

Éjszakai kihallgatások következtek, majd négy nap után átkerült a megyei börtönbe. Mint később megtudta, az ügyészek többsége szimpatizált vele. Előbb házifogságba helyezték, majd azzal bízták meg, gyűjtse be a fegyvereket Lentiben. Persze e feladatot nem végezte el... - Hallom ám egy ismerősömtől, hogy le akarnak tartóztatni; s valóban: egy nappal a lefogásom előtt sikerült külfödre, Jugoszláviába szöknöm, ahol különös szeretettel fogadtak. Amit elmondtam a forradalomról, lefordították és Titonak is elküldték; későbbi beszédének alakításában (mikor a magyar forradalmat nem ítélte el, hanem a munkásság felkelésének minősítette), ily' módon közre tudtam működni. 1957. nyarán aztán megérkeztem Svájcba, ahol sikerült szépen beilleszkednem. Lentiből a járási forradalmi tanács tagjaival, barátaimmal közösen kerültünk ki, így több százan ismertük egymást. Egyesületet alapítottunk, rendezvényeket szerveztünk, évről évre megünnepeltük október 23-át; egy kis forradalmi Magyarországot csináltunk magunknak.

- A Kádár-kormány már Jugoszláviából is kérte kiadatásomat, majd '59-ben jött a hír: vigyázz: nyomoznak utánad, itt vannak Magyarországról. Az ENSZ küldötte egy nagyon rendes, magyarul tudó ember volt Genfben; azt mondta, mellém áll és nem fogja engedni, hogy kiadjanak. A rendőrségen végül alkalmam volt megnézni három fényképet, melyek a Magyarországról legutóbb Svájcba érkezetteket ábrázolta - egy ávós hadnagyot rögtön felismertem Zalaegerszegről. Jogos volt a következtetésem: engem szerettek volna hazalopni, ugyanis híre ment, hogy Lentiben halálra akartak ítélni.

Dobszay Jánost 1990-ben engedték először haza látogatóba; az '56-osokkal azóta is tartja a kapcsolatot. Azzal a céllal, hogy gyermekei megszokják a magyar nyelvi közeget, vettek egy üdülőt a Balatonnál. A nyári hónapokban általában itt, télen Svájcban tartózkodnak.

- 74 éves vagyok, de amíg erőm lesz, vállalom, hogy '56 szelleméért küzdeni fogok. Remélem, egyszer a diadalát is megünnepelhetjük majd.

2006. október 21. (Napló)

Riadó november hajnalban

Budapesten, a Bourbon Rendezvényházban az 1957 óta Balatonfüreden élő Brenner Imre tegnap délután az ötvenhatos forradalom fél évszázados év-fordulója alkalmából magas ál- lami kitüntetést vett át Sólyom László köztársasági elnöktől.

Léter Pál-emlék- éremmel tüntették ki. 1992 óta tagja az '56-os szövetségnek. Az öt- ven évvel ezelőtti eseményeket füredi házában idézi fel. - Akkoriban Szentgálon laktunk, onnan jártam le kerékpárral Balatonfűzfőre. 1955 nyarán ott végeztem a 303. számú ipari tanuló tézetben mint lakatos szak- munkás. Kollégiumban, később munkásszálláson laktam, csak a hétvégeken jártam haza. Augusztus közepétől a Nitrokémiánál kaptam állást, négy forint volt az órabérem. Három műszakban jártunk dolgozni. Mikor az első fizetést megkaptuk, rögtön 800 forintos békekölcsönt kellett jegyez- ni. Ennek nem nagyon örültünk, de a rendszeres sporto- lás és a jó kedély miatt nem búsultunk - meséli Brenner Imre, majd így folytatja: - 1956. október 23-án este az emberek már elkezdtek sugdolózni, megváltozott a hangulat. De még folyamatosan dolgoztunk három műszakban. 25-én hajnalban egy hivatásos katonatiszt tíz tiszthelyettessel és egy gépkocsival bevonult a gyártelepre. Ekkor már megalakult náluk a forradalmi bizottság. A honvédek és a nemzetőrök a nem- zetőrparancsnok vezetésével bevonultak az ávóslaktanyá- ba és leszerelték a század katonáit. Átvették a laktanyát, a ruházatot és a fegyvereket, és megszervezték a gyár körüli őrséget. Ekkor már minket, fiatalokat is megkerestek a munkásszállón, én éppen akkor érkeztem meg az éjszakai műszakból. Megkérdezték, hogy ki akar nemzetőr lenni. Az első kérdésünk az volt, hogy fegyvert kapunk-e. Természetesen kaptunk, de csak a kiképzés után. Katonaruhába öltöztünk és a laktanyában szállásoltak el bennünket. Csatlakoztunk a nemzetőrséghez.

Tizenhét éves voltam, de a tizennégy-tizenöt éves fiúk is boldogan vállalták a gyár őrzését. Ezekben a napokban már feszült volt a légkör, de atrocitás nem történt, az emberek együtt éltek a forra- dalommal, csak a szentkirályszabadjai repülőtérre érkező repülőgépek moraja, zúgása zavarta meg az éjszakai nyugalmat.- Mindig azt a választ kaptuk, hogy a repülőgépek nem jönnek, hanem mennek... A gyárat a fiatal csapat jól őrizte, mindenki becsülettel helyt állt. November 4-én hajnalban éles riadó ébresztett bennünket, Szentkirályszabadja felől hurrá kiáltások kíséretében fegyverdörgés hallatszott a gyár körül. Rohantunk a szolgálati he- lyünkre - idézi fel Brenner Imre izgatottan azokat az órákat. - Rögtön arra gondoltunk, hogy az oroszok megtámadták a gyárat. A telepre nem mertek belőni, valószínűleg a rengeteg robbanóanyag miatt. Amikor kivilá- gosodott, a túlerőben levő orosz katonák megközelítették a gyártelepet. Hangszórókon keresztül utasítottak bennünket, hogy vonuljunk vissza a litéri kapuhoz és dobáljuk el a fegyvereinket. A pa- rancsnokunkat letartóztatták, a mi kis csapatunk is fogság- ba esett. Tarkóra tett kézzel várakoztunk órákon át, miközben ordítoztak velünk. A csoport egy részét a pártházba, a másik részét az igazgatósági épület pincéjébe zárták. Naponta egyszer kaptunk egy kevés élelmet. Engem a pártház felső szintjébe csuktak be, napokon át a padlón ültem fegyelmezetten, még a mosdóba is fegyveres őr kísért. Ál- landóan azzal fenyegettek bennünket, hogy a veszprémi egyetemistákkal Ukrajnába visznek minket. Pánikhangulat uralkodott el rajtunk, attól féltünk, hogy soha többé nem látjuk a családunkat. Két szakmunkás már a támadás során életét vesztette, kettőt pedig főbe lőttek, holttestü- ket - hogy megfélemlítsenek - megmutatták nekünk, hátul összekötött kézzel egy orosz teherautó platóján feküdtek. Ha megpróbálunk szökni, ez a sors vár ránk is. Hat-hét nap telt el, majd egy öt-hat tagú bizottság, közöttük két orosszal, a gyár vezetőivel és egy tanárral, megkezdték a szabadon bocsátásunkat. A munkahelyünkön úgy fogadtak, mint a nemzet ellenségeit. 1957. január végén engem kirúgtak. Ez a bejegyzés végigkísért az életemben, bárhol dolgoztam. Ezért mindig duplán kellett teljesítenem. Hősi halált halt társaimat azonban soha nem felejtem el.

2006. október 21. (Napló)

A baglyasi fegyveres
Időjárása. Már bot is kell. Semmivel össze nem téveszthető oldalkocsis motorkerékpárján ott a mozgássérült embléma. A lelke nem sérült, nem volt miért. Néha kicsit morog, de csak az egészsége okán. Kilenc évre ítélték, abból hat évet börtönben ült Egerszegi Lajos, a várpalotai ötvenhatos klub jelenlegi vezetője. Baglyasi fegyveresnek nevezi magát, ha szóba fordul a forradalom és szabadságharc. Huszonnégy évesen, már leszerelt katonaként az otai kohóban dolgozott ötvenhatban. Jó keresetet adott akkor az a családnak. Kényszerlakásban éltek, az úgynevezett alukohóbarakkban. Elrejtették a palotai laktanyából szerzett fegyvereket, már november elején. Mondja Egersze- gi, állítólag Berta József, a Tigris, a bányász-katona hozta azokat. Bertát halálra ítélték, kivégezték, emléktábláját az október 26-i ötvenhatos sétán esztendőnként megkoszorúzzák a palotai Szent Imre utcában. November negyedikén, tiltakozásul az orosz katonai intervenció ellen, az alukohó leállt. Bejártak az üzembe masszát rakni, takarítani, de már nem termeltek. A kohóban nem sejtették, hogy a Baglyasban, a szőlőhegyen, az elrejtett fegyverekkel valamire készülődnek. Elhatá- rozták, megfogadták, ha kell, megvédik magukat. Ötvenhét márciusában tartóztatták le, bevitték a Kossuth utcai ávóra, nagyon megverték. Fegyverrejtegetésért emeltek vádat ellene. Az ügyész négy év börtönt jósolt akkor. A vád- iratból kiderült, egyik baglyasi bajtársa jelentette fel. Még a vizsgálati fogságban tanácsolták rabtársai, hogy név szerint senkit ne mártson be, ne tegyen másokra terhelő vallomást. Megfogadta, tőle nem tudtak meg semmit. Székesfehérváron, a rettegett Szabó-palotában végezték a szembesítést a már megfélemlített társaival. Akik vallottak, önmagukra s másokra is. Így lett a kis perből orszá- gos nagy per. Ötvenhét júliusában elsőrendű vádlottként kilenc évre ítélték. Hat kemény évet lehúzott. A börtönből súlyos vitaminhiánnyal, fültraumával és arcüreg-gyulladással engedték el, tönkrement ízületeivel alig tudott járni. Egerszegi Lajos sokat ismételt, a városban már híres mondatai: Embertársaimnak nem ártottam, a két kezem munkájából éltem és tartottam el feleségem segítségével a családomat. Kijelenti, mindig kijelenti, nem haragszik. De hozzámondja, persze, hogy nem is felejt. Ezt pedig jogosan teszi.

2006. október 21. (Napló)

Múlt és jelenszorításában

Még nem éltem 1956-ban, arra azonban már jól emlékszem, amikor gyerekfejjel - a hatvanas évek végén - nem értettem sok mdent a körü- löttem zajló eseményekből. Például az egykori Csehszlovákiából hazatérve szüleim megdöbbenve beszélték egymás között: csak egy napon múlott, hogy egyáltalán hazajöhettünk a határ lezárása, a magyar tankok bevonulása előtt. Aztán rá egy évre a Somló környéki államellenes összeesküvésről suttogtak, amelynek nyomán néhányan az ismerőseink közül hosszú évekre eltűntek. Később, a hetvenes években, pápai diákként megfogott a hely szelleme, az 1848-as forradalom hagyományai, az arról ott forgatott, rendhagyóan modern film, némelyik tanáregyéniség meglehetősen szabad gondolkodásmódja. Ugyan 1956-ról csak az akkor hivatalos megítélést, értékelést ismerhettük meg, de a kamaszkor természetes lázadásával együtt járó cselekedeteink azért időnként kiprovokáltak mást is a felnőttekből. A gimnáziumban ál- talunk készített, osztályfal nagyságú Lenin-fej például - amelyet azért festettünk közösen, mert az általunk kitalált dekoráció nem talál- tatott elég tartalmasnak - meglehetősen nagy felzú- dulást keltett tanárokban, diákokban egyaránt. A nyolcvanas évek vége aztán meghozta az igazi áttörést, és mint a kitörő gejzírkúpból, úgy áradtak szerte az addig elfojtott emlékek, gondolatok, érzelmek. Az elmúlt 16 év azonban még kevés volt ahhoz, hogy az a mérhetetlenül hatalmas és meglehetősen ellentmondásos ismeretanyag, ami a felszínre került a forradalomról és az azt követő három évtizedről, hiteles értékrend mentén, valódi összefüggésrendszerben álljon össze. A múlt meghatározza a jelenünket és a jövőnket is, akár elfogadjuk, akár nem. Jó lenne végre előre is tekinteni.

2006. október 21. (Dunaújvárosi Hírlap)

Őrző emlékezet
Volt, aki már tegnap ünnepelte ötvenhat ötvenedik évfordulóját

DH-összeállítás (szs) - Emléktáblát avattak Nagykarácsonyban az 1956-os szabaságharc ban elesett hősök tiszteletére. Az ünnep előtti utolsó tanítási napon a dunaújvárosi iskolákban is megemlékeztek a forradalomról.

- Amennyi ember, annyi '56 létezik, de mindenki egy volt abban, hogy demokráciát, szabadságot akar. Ne csak emlékezzünk, örökítsük is át a következő nemzedékeknek az 56-os szellemiséget - mondta többek között ünnepi beszédében Dukai László tanító, az 56-os emlékbizottság elnöke az avatón. Az ünnepségen Gálné Terbe Magdolna 56-os érdemérmet vehetett át Réz István polgármestertől, ezt követően a helyi óvodások adtak kedves kis műsort.

Reggel Dunaújvárosban, a Széchenyi István Gimnáziumban az intézmény száz fős kórusa, a Sándor Frigyes Zeneiskola növendékei, és a 9.e osztály tanulói adtak műsort, a délelőtt folyamán Széchenyi István szobránál is koszorúztak a diákok.

2006. október 21. (Zalai Hírlap)

Tízéves kapcsolat Erdéllyel
Marosvásárhelyi delegáció érkezett a jubileum alkalmából rendezett ünnepségre

Zalaegerszeg - Tíz éve kötött testvérvárosi szerződést Marosvásárhely és Zalaegerszeg.

A jubileum alkalmából több mint negyventagú delegáció érkezett az erdélyi városból Zalába.

A Maros megyei közgyűlés elnöke, Lokodi Emőke, valamint Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester vezette küldöttség tegnapi programja az Apáczai ÁMK-ban kezdődött, ahol kiállítás nyílt Novák József érem- és címerkészítő munkáiból. A heraldikai kutatásokat végző képzőművész eddig több mint kétszáz erdélyi címer felújított változatát készítette el, s mutatta be számos kiállításon. Az Apáczai ÁMK-ban mintegy 60 munkája látható két héten keresztül. A tárlatot Nagy Zoltán, a Budapesti Székely Ház házigazdája ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A megnyitó után Ferenczi Ilona, a Marosvásárhelyi Népújság szerkesztője mutatta be Csata Ernő új verseskötetét.

Délután a Városi Díszteremben ünnepséget rendeztek a testvérvárosi szerződés aláírásának tízéves évfordulója alkalmából, melynek keretében dr. Gyimesi Endre polgármester megemlékezett az '56-os forradalom évfordulójáról, majd a Zala Megyei '56-os Hagyományőrző Egyesület javaslatára kitüntetéseket nyújtott át a forradalom több résztvevőjének. Átadta továbbá a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából A szabadság hőse Emlékérmet Gedeon Ferencnek. Ezt követően a testvérvárosi kapcsolat kialakulását elevenítette fel. Elmondta, hogy a Marosvásárhely és Zalaegerszeg közötti sportkapcsolatok a hetvenes évekre nyúlnak vissza, s a kulturális együttműködés sem újkeletű, a hivatalos dokumentum azonban minderről 1996-ban született meg. Marosvásárhelynek Zalaegerszeg volt az első testvérvárosa. A polgármester megemlítette, az akkori romániai politikai környezetben nem volt egyszerű a szerződéskötés, külön engedély kellett hozzá. Azóta létrejött a Marosvásárhely- Zalaegerszeg, illetve a Zalaegerszeg-Marosvásárhely Baráti Társaság (az előbbi Cseh Gábor, az utóbbi dr. Hóbor Erzsébet vezetésével), s immár a civil szervezetek is aktív részesei az élet számos területét átfogó kapcsolatok szorosabbra fűzésének.

Az ünnepségen Csegzi Sándor többek között arról beszélt, hogy nagyon várják Románia uniós csatlakozását, amelyre dr. Gyimesi Endre - mint kiemelte - a nemzet újraegyesítéseként tekint.

A két városvezető a tízéves jubileum alkalmából megújította a testvérvárosi szerződést. A dokumentumban kifejezték reményüket, hogy a meglévő kapcsolatok és barátságok tovább mélyülnek, s az együttműködés további területekre is kiterjed, mindkét város lakóinak javát és boldogulását szolgálva.

A delegáció programja ma kehidakustányi és sümegi kirándulással folytatódik, vasárnap 12-kor pedig felavatják a Vizslaparkban a Marosvásárhely-Zalaegerszeg Baráti Társaság ajándékaként készült székelykaput.

2006. október 21. (Zalai Hírlap)

A legtisztább forradalom
Megemlékezések, elismerések, kiállítás, avatások, koszorúzások

Körkép (ahzs, mh, va) - Megyénkben már tegnap elkezdődtek a forradalom 50. évfordulója tiszteletére szervezett ünnepségek.

Zalaegerszegen a megyeházán délután adták át a Zala Megyei Közgyűlés és a zalai ötvenhatos szervezetek által odaítélt '56-os emlékérmeket és emléklapokat. Az ünnepségen Manninger Jenő, az új megyei közgyűlési elnök köszöntötte a megyéből összegyűlteket, akik kivették a részüket az 1956-ban történt eseményekből.

Ezután Kiss Bódog Zoltán, a megyei történelmi emlékbizottság elnöke mondott beszédet, melyben kitért a családja kálváriájára, majd szólt arról, hogy hazánk akkor egy véleményen volt, s egy célt látott maga előtt. Források alapján idézte fel az október 26-án Zalaegerszegen, a mostani Ady utcában, a hajdani megyei pártbizottság előtt történt, két ártatlan halálos áldozatot követelő lövöldözést. Az ünnepségen mintegy 50 zalai honfitársunk részesült emlékéremben.

A Zala Megyei Közgyűlés a Göcseji Múzeum előtt tartotta központi ünnepségét, ahol a beszédeket követően megnyílt a Mindenki szem a láncban - így éltünk az ötvenes években című kiállítás. Elsőként Kiss Bódog Zoltán, a közgyűlés volt elnöke, az '56-os emlékbizottság elnöke szólt arról, hogy hite szerint az '56-os szabadságharc, mint forradalom győzött. Hogy annak kívánságai részben még ma sem valósultak meg, az közös felelősségünk - mondotta. A szabadságküzdelem ugyan elvérzett, de az abban részt vevők a 20. század legtisztább, legbecsületesebb forradalmát valósították meg.

Manninger Jenő, a megyei közgyűlés új elnöke egy '56-os elítélt búcsúleveléből idézett beszéde elején, érzékeltetve a kor testet és lelket egyaránt megnyomorító atmoszféráját. Mint mondotta, a valós múlt ismerete nélkül az előttünk álló feladatok megoldása is lehetetlen. Szükség van arra, hogy emlékeztessük egymást a diktatúra korlátaira, embertelenségére. Az '56 előtti rendszer a népre hivatkozva úgy akarta az emberekre rákényszeríteni a csodálatos jövőt, hogy megnyomorította a jelent, s ki akarta tépni a múlt ezer szálát. Állami rangra emelte a kiszolgáltatottságot, a besúgást, embereket játszott ki egymás ellen - folytatta. Az '56-os zalai események felidézése után a közelmúlt eseményeivel tapasztalható áthallásokról beszélt: Most, ötven évvel a forradalom és 16 évvel az úgynevezett rendszerváltás után nem mondhatjuk, hogy ugyanolyan a rendszer, nem mondhatjuk, hogy diktatúra van. De tény, hogy újra veszély fenyegette a szolgálatukat teljesítő rendőröket, majd parancsra az ötvenes évek idejét idéző rendőri és bírósági események következtek. Újra fényképezik és listázzák a törvényes keretek közt tüntetőket. Ezek a történések mind-mind megkérdőjelezik a jogállamiságot - állította Manninger Jenő. Ne engedjük, hogy ezen a tájon, ahol az emberek a különböző vélemények ellenére nem akarnak egymással harcba szállni, elszabaduljanak az indulatok, hogy fortélyos erők irányítsanak bennünket. Ez '56 tanulsága is - szögezte le.

A Göcseji Múzeum új kiállítását Farkas Gyöngyi történész-muzeológus, az Országos Mezőgazdasági Múzeum munkatársa nyitotta meg. Értékelésében kifejtette, a zalai múzeum tárlata nem a politikatörténetre, nem a forradalom rendkívüli napjaira koncentrál, hanem az azt megelőző időszak mindennapjait, a hétköznapi élet helyszíneit (pártiroda, iskola, munkahely s a családi otthon) mutatja be. Mégsem csupán életmódtörténeti kiállítás ez, ugyanis az élet színterei egyben a mindennapokba behatoló diktatúra természetére is rávilágítanak. A kiállítást végignézve megébred az az elnyomó akarat, amely a padlásokhoz hasonlóan a tudatot is tisztára akarta söpörni. A rendezők ebbéli szándékát hangsúlyozza az is, hogy a kiállítás frízében, fő gondolati ívként Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse olvasható.

Nagykanizsán tegnap elsősorban iskolai ünnepségeken emlékeztek meg az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójáról. A legnagyobb ívű programot a Batthyány- gimnáziumban állították össze, ahol az eseményeket felidéző műsor és Dénes Sándor igazgató ünnepi beszéde után emléktáblát avattak. Az intézmény bejáratánál azoknak a tanároknak és diákoknak állítottak emléket, akik ...1956. október 23. után bátrak voltak tüntetni és tettre készek lenni. Az emléktáblát két alapítvány, a Polgári Magyarországért, illetve a Polgári Nagykanizsáért elnevezésű tömörülés állíttatta.

A Batthyányban eztán kamarakiállítás nyílt, bemutattak egy 1957 című rövidfilmet, amit három diák, Baglady Gábor, Föld Péter és Kovács Márk készített, s lezajlott egy osztályok közti történelmi vetélkedő is. Ugyancsak tegnap emlékeztek a forradalomra a kiskanizsai, illetve a Kőrösi általános iskolában, valamint a Zsigmondy-Széchenyi SZKI-ban is.

Zalakarosban az általános iskola volt tegnap délután a városi megemlékezés színhelye: dr. Halász Imre történész ünnepi beszéde után a résztvevők megkoszorúzták az intézmény előtti 56-os kopjafát.

Letenyén a városi ünnepre vasárnap 16 órakor kerül majd sor a kastélyparkban, tegnap az ünnepi hétvége felvezetéseként verses estet rendeztek a könyvtárban, illetve ugyanitt megnyílt Szabó Katalin helyi grafikus kiállítása is.

2006. október 21. (Zalai Hírlap)

Hazafelé minden városban elfogták őket az oroszok

Aközelmúltban megjelent kötetet 15 részes folytatásban november 6-tól a Kossuth Rádió is bemutatja.

Komár József 1956-ban a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskola végzős diákja volt. Katonai pályára készült, pilóta szeretett volna lenni, ám a sorsa - az október 23-i forradalomtól függetlenül is - másként alakult. Visszaemlékezéseiben egykori iskolájának szeretett volna emléket állítani.

- 1956. október 23-án délután kivittek bennünket a Sztálin térre - kezdte a fél évszázaddal ezelőtti események ismertetését a ma Lentiben élő Komár József. - Hogy mi volt az oka ennek, azt a mai napig sem tudom, valószínűleg az ügyeletes tiszt magánakciója volt, de ennek köszönhetően mi is átéltük mindazt, amit a nevezetes napon a fővárosban át lehetett élni. Közülünk többen eljutottak a Rádió épületéhez is, én speciel nem, s a 160 fős végzős évfolyamról talán ha a diákok fele visszatért az iskolába.

A katonai középiskolás diákok a forradalomból mindössze azt az egy napot élhették át testközelből, ugyanis az intézménybe visszatért tanulókat a többi napon már nem engedték ki, egészen november 4-ig fegyveres őrök vigyázták az épületet. A forradalom leverésének napján az iskolát is elfoglalták az oroszok, ott alakították ki főparancsnokságukat, s egészen az 1989-es kivonulásukig, ideiglenesen tehát 43 évig birtokolták azt.

- November 5-én valamennyiünknek el kellett hagynunk az iskolát - folytatta Komár József. - A diákok 85-90 százaléka vidéki volt, őket valahogyan haza kellett vinni. Én egy Csepel teherautóval és több mint húsz dunántúli gyerekkel nekivágtam az országnak.

A kötetben a szerző tulajdonképpen ennek az útnak a történetét írja le. Az út pontosan egy hétig tartott, a munkásruhába öltözött fiatalember november 11-én keveredett vissza Budapestre, ám a csepeli otthonába ekkor még nem juthatott el, hiszen a szigeten folytak a harcok. Halottakat is ott és akkor, a vasúti töltésre egymás mellé kiterítve látott először.

- Egészen addig sikerült a veszélyes szituációkat elkerülni - mondta. - Útközben laktanyákban alhattunk, az oroszok minden városban elfogtak bennünket, kezdetben mindenütt bizalmatlanul, később humánusan kezeltek minket. Budapesten viszont, amikor próbáltam Csepelre hazajutni, a hídról a harcok miatt vissza kellett fordulnom, beleszaladtam az oroszokba. Ők csak azt láttak, hogy jön kifelé egy teherautó, így megállítottak, kirángattak a vezetőfülkéből, és az oldalamnak nyomták a gépfegyvert. Szerencsére ott volt nálam az az orosz nyelvű igazolás, amit Szombathelyen kaptam, így aztán sikerült tisztáznom magam.

A Komár József által írt visszaemlékezések tehát nem az '56-os forradalomról szólnak, hanem az általa átélt napokat mutatja be szubjektív módon. A kötet megírásának az ötlete egy 2003-as találkozáshoz vezethető vissza, az egykor katonai pályára készülő rákóczisok akkor ünnepelték meg az iskola alapításának ötvenedik évfordulóját.

- A kézirat eljutott a Kossuth Rádióhoz, november 6-tól 15 részes folytatásban le is adják azt - így Komár József. - A legnagyobb örömömre az egyik legismertebb magyar színművész, Bács Ferenc lesz az, aki felolvassa a könyvet.

2006. október 21. (Kisalföld)

Aki nagyobb akar lenni...
" Tudjátok, hogy azok, akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok pedig önkényüket éreztetik velük. Köztetek azonban ne így legyen..."

Sír az október: az aranyló-vöröslő lombokat viharos szél tépázza, hideg eső mossa. Jézus pedig a világ urait és hatalmasait említi, akik zsarnokoskodnak és önkényeskednek. Mintha csak a mai korról szólna. Másképpen áldozatról, szolidaritásról, szolgálatról beszél. Felhívja követői figyelmét, hogy ne a méltatlan uralkodók, vezetők példáját tartsák szem előtt, hanem közöttük másként legyen: "Aki nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, és aki első akar lenni, legyen mindenkinek a cselédje. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és váltságul adja oda életét sokakért." (Mk. 10/41-45.)
Sajátos a magyar sors, a magyar történelem. Minden bizonnyal nem véletlen, hogy vesztes forradalmakban, szabadságharcokban bővelkedik. Talán ebből (is) következik, hogy az egykori szabadságvágyó forradalmak céljai mindmáig aktuálisak maradtak. Sorsfordító eseménynek indult az ötven évvel ezelőtti történet. Az önkényeskedő hatalom csa k idegen lánctalpakkal tudta vérbe fojtani. Bár mindent megtett, de a szabadságvágyat képtelen volt a magyar szívekből kioltani. Aztán harmincnégy évvel később joggal azt gondolhattuk, beértek ötvenhat gyümölcsei. Ma már kristálytisztán látjuk, tévedtünk, hiszen a hőn áhított "rendszerváltás" nagyon sok tekintetben virtuális volt csupán. Hogy mennyire a széthúzás férge rágja a magyar szíveket, arra szomorú bizonyság, hogy sorsfordító kérdésekben sem tudunk egyezségre jutni, így ötvenhat túlélői sem egységesek, hiszen tucatnyi szervezetük létezik.
A Jézus által említett s a világban érvényesülő tendencia mutatkozik meg nálunk is: az önkénnyel hatalmaskodók keserítik-nehezítik meg sokak életét. Mindenütt széthúzás érvényesül. Ne hagyjuk, hogy ez a folyamat gyűrűzzön be a mi életünkbe is. Jézus tanítását megszívlelve, a nemzeti egységet szorgalmazva lehetünk ötvenhat méltó örökösei.

2006. október 21. (Kisalföld)

Verseny középiskoláknak 56-ról

Döntőjéhez érkezett tegnap a soproni középiskolások számára szervezett, 1956-os tematikájú városi verseny, melyen négy középiskolából vettek részt háromfős csapatok. Legjobban a vendéglátósok szerepeltek, ők fejenként ötezer forintos könyvutalványt vihettek haza.
A Soproni Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátó Középiskola diákjai nyerték meg tegnap a Berzsenyi-líceum által szervezett középiskolai történelemverseny döntőjét, melynek témáját az 1956-os események adták. - Összességében négy középiskolából neveztek diákok - mondta el a Kisalföld érdeklődésére Kocsis István, a Líceum történelemtanára. - A felkészülésüket az iskolánk által szervezett előadás és egy emlékkirándulás segítette. A versenyt anyagilag a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, valamint a megyei közgyűlés is támogatta.
Mint megtudtuk, a fővárosi eseményeken kívül fontos volt a forradalom megyei eseményeinek ismerete, és szükség volt a legfrissebb szakirodalomra is. Az elődöntőn írásbeli feladatokat kellett megoldani, a döntőn pedig a szóbeliség került előtérbe.

2006. október 21. (Kisalföld)

A város és az egyetem együtt emlékezik

Az ötvenhatos programsorozat nyitányaként Sopronban Fodor Tamás polgármester és dr. Faragó Sándor, az egyetem rektora nyitotta meg tegnap a "Vér nélküli forradalom Sopron, 1956" című, lábasházi emlékkiállítást.
Rendhagyó kiállításmegnyitóval, a nagy érdeklődésre való tekintettel nem a Lábasházban, hanem az épület előtt, az Orsolya téren kezdődtek a soproni '56-os programok.
- Sokunkban eleven, kitörölhetetlen emlékek, érzések kavarognak, ha felidézzük az ötven évvel ezelőtti eseményeket. Az akkori idők tárgyai, emlékei láthatók és tapinthatók a lábasházi kiállításon. Még mielőtt átengednénk magunkat a komor hangulatnak, éreznünk kell azt is, hogy ezekben az időkben bent van az emberi szabadság, az újrakezdés lehetősége, a feltámadás megvalósulása - mondta Fodor Tamás soproni polgármester dr. Tóth Imre múzeumigazgató köszöntőjét követően a verssel és zenével kísért program kezdetén.
A város és az egyetem '56-os összefonódását, az egyetemi ifjúság dicső helytállását hangsúlyozta megnyitójában dr. Faragó Sándor rektor, aki kifejtette: az 1945 és 1989 közötti magyar történelmi drámának 1956 forradalma ugyan a katarzisa volt, de azt érteni és jelentőségét megérteni önmagában, nemzettörténetünkből kiragadva lehetetlen. Mint mondta: abban a fél évszázadban országunkban történelmi mércével mérve az ötvenhatos forradalom tizenhét napja volt a legtisztább és az utókor számára feltétel nélkül vállalható időszak.


Útlezárás az ünnepségek miatt

Az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából hétfőn este hét órakor a Hűségzászlónál tartanak ünnepséget. A megemlékezés miatt a városban útlezárásokra és elterelésekre kell számítani 18.45 és 20 óra között. Ezen idő alatt lezárják a Várkerület Ötvös utca és Széchenyi tér közötti szakaszát, a Széchenyi tér teljes területét és a Mátyás király utcának a Kis János utca és a Széchenyi tér közé eső részét. A jelzőlámpák a Lackner Kristóf utca-Ógabona tér-Várkerület-Széchenyi tér közötti szakaszon sárgán villognak.

2006. október 21. (FigyelőNet Online)

MSZP: Nagy Imre örökösei vagyunk

Nagy Imre örökségét vállalja, viszi tovább az MSZP - ez volt a szocialista párt szombati budapesti kongresszusán az 1956-os forradalomról megemlékező beszédek közös gondolata. Vitányi Iván országgyűlési képviselő (MSZP) úgy fogalmazott, az MSZP megalakulása óta vállalja 1956 örökségét. 'Egyaránt vagyunk örökösei Nagy Imrének, Kéthly Annának és Bibó Istvánnak' - tette hozzá a szónok. Mécs Imre egykori 56-os elítélt, MSZP-listán parlamentbe került képviselő szerint '56 nemzeti és demokratikus forradalom, ezen kívül népforradalom volt.

'Nagy Imre örököseinek valljuk magunkat, mert vállaljuk az átalakítás, a változás akarását és az ezért való kiállást' - mondta Hiller István pártelnök.

2006. október 21. (Kelet-Magyarország)

Ötvenhatos emléktábla az ungvári börtön falán

Ungvár - Az '56-os forradalom leverése után 840 magyar állampolgárt vallattak az ungvári fegyintézetben. Az egykori szovjet birodalomban első alkalommal avattak ötvenhatos emléktáblát pénteken Ungváron, a börtön falán. A Nagy Imre Társaság, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Ungvári Magyar Főkonzulátus, a kárpátaljai magyarszervezetek erőfeszítéseinek, az ungvári és megyei vezetés fogadókészségének köszönhetően valósulhatott ez meg.

1956. november 6-a után ugyanis a forradalom 840 résztvevőjét, illetve gyanúsítottját vallatták az ungvári fegyházban, akiknek többségét aztán "hazaengedtek", hogy aztán "otthon" kivégezzék, bebörtönözzék, száműzték őket. Itt raboskodott - többek között - a nyíregyházi Tomasovszky András, Szilágyi László, Rácz István, Kabai Dezső, Dandos Gyula - tudtuk meg Lakatos Istvánnak, a Nagy Imre Társaság megyei elnökének ünnepi beszédéből.

Ötven évig börtönben

De nemcsak magyar állampolgárokat vetettek börtönbe, hanem azokat a kárpátaljaiakat, akik szimpatizáltak a forradalommal. Közülük különös a sorsa a történelmi Ugocsa megyei Sásvárról származó Bucsella József nek, aki szovjet katonaként nem volt hajlandó a magyar deportáltakra lőni, ezért őt is a másik oldalra állították.

Azonban a neki szánt golyó célt tévesztett, így megmenekült, viszont száműzték Szibériába, majd Kazahsztánban tavaly (!) jöttek rá a börtönőrök, hogy Bucsella József et már rég haza kellett volna engedni. Ma az ugyancsak Ugocsa megyei Egresen él.

Az emlékmű

A börtön falán elhelyezett emlékművet Sziklavári Vilmos, ungvári magyar főkonzul leplezte le. Az alkotó Matl Péter munkácsi szobrászművész, aki - saját bevallás szerint - hosszas töprengés után találta meg a szimbólumot: a páva széttöri az ötágú csillagot; azaz a szabadság jelképe halálos sebet ejt az önkényuralmon. Igaz, az agonizálás kicsit hosszúra nyúlt...

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének alelnöke friss hírt jelentett be: az orosz duma bocsánatot kért a magyar néptől, s elismerte, hogy jogtalanságot követtek el 1956-ban. Ujságh Tibort Sárbogárdról vitték az ungvári börtönbe, aki november 8-a és december 24-e között raboskodott itt. Megható volt a tanú beszéde.

A fogadáson az ungvári magyar főkonzul kárpátaljai ötvenhatosoknak nyújtott át szabadságharcos emlékérmet.

2006. október 21. (Index.hu)

Horn: 56 nem a kommunizmus elleni harc volt

1956 volt az első jelentős kísérlet arra, hogy Magyarország Oroszországtól függetlenné váljon - nyilatkozta a Die Weltnek Horn. Iris Marx interjúját szó szerinti fordításban közöljük.
WELT.de: Október 23-án van az ötvenedik évfordulója az 1956-os forradalomnak. Önnek van oka az ünneplésre?

Horn: Természetesen én is ünnepelni fogok. Ez volt az első és nagyon jelentős kísérlet arra, hogy Magyarország Oroszországtól függetlenné váljon.

WELT.de: De az Ön fivérét megölték a felkelők, Ön pedig a pártmilícia tagja volt, és a mozgalom ellen harcolt.

Horn: Igen. Nagyon fájdalmasak a személyes emlékeim. Nemcsak a bátyámat vesztettem el. Nem volt egyszerű az sem, hogy a lányom október 30-án, éppen ebben a nehéz pillanatban született. A körülmények rosszak voltak. A felkeléssel együtt sok bűnöző került szabadlábra, akik veszélyeztették a biztonságot. Én a pufajkás osztagban (Steppenjackenbrigade) a törvényes rendet védtem.

WELT.de: Mi nyűgözte le a kommunizmusban akkortájt?

Horn: Először is szeretném világossá tenni, hogy 1956 nem a kommunizmus elleni harc volt. A felkelők sem akarták eltörölni azt. Ezt manapság gyakran helytelenül ábrázolják. Német származású munkásgyerek vagyok. Apám az ellenállásban harcolt a nácik ellen, a kommunizmusért, és ezért ölték meg. Nyomorúságos helyzetben éltünk. A kommunizmus akkoriban segített, hogy normális életet élhessünk. De ez ma már a múlt.

WELT.de: Hogy érti ezt?

Horn: Kinőttük a kommunizmust, mint egy túl kicsivé vált ruhát. Én vállalom a múltamat. A választóim is tudtak erről. Különben 1994-ben nem választottak volna meg miniszterelnöknek.

WELT.de: Októberben van az évfordulója a nyilaskeresztesek - akik körülbelül hatszázezer magyar zsidó megöléséért felelősek - 1944-es magyarországi hatalomra jutásának évfordulója is. Hogyan dolgozza fel ezt Magyarország?

Horn: A múlt feldolgozása tulajdonképpen csak most indul meg. Ma már nem kell szégyenkeznünk semmiért sem. Mindez már nagyon rég volt. Nem mondom, hogy a történelmet el kell felejteni, ám ma már egy másik generációhoz tartozunk, amelyik a múltból tanult. Ez érvényes egyébként a németekre is. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam Önnek, hogy el kéne már hagyniuk a kisebbségi komplexusaikat, és a továbbiakban nem kéne a korábbi generációk szégyenletes tettei miatt felelősnek érezniük magukat.

WELT.de: Horogkeresztek és a nyilaskeresztesek jelképei még ma is láthatók a házfalakon, a választási kampányokban a politikai ellenfeleket zsidóként szidalmazzák. Nincs szükség további múltfeldolgozásra?

Horn: A kérdés visszafordítanám. Németországnak még ma is komoly problémái vannak a szkinhedekkel - annak ellenére, hogy feldolgozták a múltat. Ha a zsidóüldözés témája újból és újból felmerül, azzal csak a szélsőjobboldaliaknak teremtünk feleslegesen alkalmat arra, hogy hallathassák hangjukat. Ezt ők tudják, és kihasználják a kedvező terepet. Csak néhány száz közülük tényleg antiszemita.

WELT.de: Akkor tehát semmit sem kellene tenni?

Horn: A szélsőjobboldaliak itt csak egy kisebbséget alkotnak. Nincs esélyük, hogy bekerüljenek a magyar Parlamentbe. A firkák ellen, amelyek a sírokon és a házfalakon fordulnak elő, nagyon nehéz fellépni.

WELT.de: Ön személyesen megbékélt Németországgal?

Horn: Igen, én megtettem ezt. Sokat tanulhattunk Németországtól, már ami egy demokrácia felépítését illeti. Jómagam gyakran járok ott, és előadásokat is tartok.

2006. október 21. (Kelet-Magyarország)

Emlék(kép)ek ötvenhatról

Az évforduló emlékére faragott domborművet diák álmodta meg, népi iparművész tervezte és fafaragó művész alkotta. Az ukrán-román-magyar határ menti kapcsolatok továbbépítése és az 1956-os forradalom és szabadságharc méltó megünneplése céljából vasárnapig tartó ünnepi találkozón vesznek részt a kárpátaljai, a szatmárnémeti és a nyíregyházi fiatalok, illetve civil szervezetek képviselői a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban. A több napos programsorozat pénteken érdekes előadásokkal vette kezdetét.

A szentimrés diákok ünnepi előadása után egy-egy település 1956-os történéseivel ismerkedhetett meg a közönség a diákok jóvoltából. Nagy sikert aratott dr. Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió nyugalmazott főbemondójának előadása, aki saját emlékképeit idézte fel ötvenhatról. Az Életképek a diktatúrák időszakából (1949-1960) kiállítás eredményhirdetését követően leleplezték az évforduló emlékére faragott domborművet, amit Mészáros István diák ötlete alapján Kaszás Ákos népi iparművész tervezett meg. A nem mindennapi alkotás Alexa László fafaragó művész keze munkáját dicséri. A találkozó vendégei később felkeresték az 1956-os emlékhelyeket Nyíregyházán. Ma keresztény, nemzeti és történelmi emlékhelyeket látogatnak meg.

2006. október 22. (OS)

OS - Az 56-os Szövetség Közleménye

OKTÓBER 23-I KITÜNTETÉSEK ÖNKORMÁNYZATOKNAK
Lyukas emlékzászlók és kitüntető oklevelek átadása 11 önkormányzatnak 2006. október 20-án a budapesti Bourbon Palotában az 56-os forradalom 50. évfordulóján Az 56-os forradalom évfordulójának méltó megünneplése érdekében először 6 évvel ezelőtt pályázati felhívást bocsátott ki az 56-os Szövetség az önkormányzatok számára a közélet tisztasága, a környezetei kultúra javítása és a történelmi hagyományok ápolása érdekében. Azóta minden évben felhívjuk valamennyi magyar megye és település önkormányzatát e tevékenységük javítására, mert jelenleg ezzel is lehet segíteni 56 szellemiségének érvényesülését. E mozgalom sikerét ösztönözni kívánjuk azzal, hogy minden év október 23-án átadunk arra érdemes önkormányzatoknak 56-os lyukas emlékzászlót és kitüntető oklevelet. A Pályázati eredmények kihirdetésére immár hagyományosan minden évben az 56-os szervezetek közös, központi ünnepségén kerül sor. Az ez évben beérkezett pályázatok alapján, a közélet tisztasága, a környezeti kultúra javítása és a történelmi hagyományok ápolása területén elért jelentős eredményekért az alábbi 11 önkormányzat vezetője vehette át az 56-os Szövetség lyukas lobogóját és kitüntető oklevelét -Sólyom László köztársasági elnök, Boross Péter v. miniszterelnök és mintegy félezer meghívott vendég jelenlétében- Sinkovics Gyulától, az 56-os Szövetség országos elnökétől: Bács-Kiskun- Megyei Önkormányzat -Bányai Gábor elnök Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata -Szalay Ferenc polgármester Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata -Marton István polgármester Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata -Dr. Derce Tamás polgármester Budapest Főváros XIII. ker. Önkormányzata -Dr. Tóth József polgármester Hajdúszoboszló Város Önkormányzata -Dr. Sóvágó László polgármester Jászárokszállás Város Önkormányzata -Gergely Zoltán polgármester Kazincbarcika Város Önkormányzata -Szitka Péter polgármester Kiskörös Város Önkormányzata -Domonyi László polgármester Alsózsolca Nagyközség Önkormányzata -Zsírós Sándorné polgármester Zalacsány Község Önkormányzata -Nagy Lászlóné polgármester
Dr. Czeglédi József
országos ügyvezető elnök, szóvivő
Kiadó: 56-os Szövetség Országos Központ

2006. október 22. (MTI)

Miközben a közjogi méltóságok, kormánytagok, politikusok és vendégek folyamatosan érkeztek az állami kitüntetések átadására vasárnap, több tüntető figyelte az Országház főbejárata elé gördülő autókat, és a kormánnyal szembeni véleménynyilvánításuk eszközeként hangos zenét szólaltattak meg a hangszórókon keresztül - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója.
Utolsóként Gyurcsány Ferenc érkezett a Parlament főbejáratához; több tüntető szidta a miniszterelnököt a rendőrség által felállított kordon előtt, de hangos kiabálás vagy fütty nem kísérte megjelenését, mint ahogy más kormánypárti politikusét sem.
A kitüntetés átadására érkezők a "forradalmi színpadról" szóló "nemzeti érzelmű" dalokat hallhattak, melyek egyre hangosabban szóltak a hangszórókon keresztül, de mire a miniszterelnök az Országházba lépett, a zene teljesen elhalkult. A demonstrálók között több rendőr is körbesétált és figyelte a Rákóczi-szobor előtt már több mint egy hónapja tüntetőket.
Vasárnap 11 órára 50-60 tüntető érkezett a Parlament elé.

2006. október 22. (MTI)

A Der Tagesspiegel című berlini újság vasárnapi számában megjelent interjújában Gyurcsány Ferenc az 1956-os évforduló kapcsán azt hangsúlyozta, hogy ez a nap időszerű kihívás is, mert a szabadság egyidejűleg felelősséget is jelent.
A magyar kormányfő egész oldalas interjúban egyebek között kifejtette: október 23-a a szabadság ünnepnapja. Ez a nap a forradalomra emlékeztet, amely - mint sok más magyar, a szabadságért és a forradalomért indított felkelés - meghiúsult, s csak az 1989-es fordulattal teljesedett be - jelentette ki Gyurcsány Ferenc a tekintélyes liberális újság vasárnapi számában.
A Kádár alatti világ - emlékeztetett a miniszterelnök - egy nagy kompromisszumra épült, pontosabban fogalmazva: egy hazugságra. A hatalom és az emberek között egy megállapodás jött létre. Ennek lényege az volt, hogy "te nem követeled vissza a szabadságodat, én pedig cserébe ezért bizonyos biztonságot nyújtok neked. S büszke lehetsz arra, hogy a táboron belül tulajdonképpen itt mennek legjobban a dolgok."
A Magyarországon jelenleg zajló tüntetések és a miniszterelnök lemondását sürgető követelések kapcsán a berlini lap feltette a kérdést, vajon a forradalom évfordulója egyesíti-e a magyarokat, vagy szakadást okoz közöttük? "Talán azt lehet mondani, hogy a nemzet keresi a forradalomhoz vezető utat" - jelentette ki válaszában a kormányfő. A forradalom ugyanis csak kevesek szívében él, milliók számára nem vált személyes ünneppé. S ezért teheti meg a politika könnyen azt, hogy ezzel visszaél - hangoztatta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy "egyesek kísérletet tesznek arra, hogy a kereszteződéseknél megfordítsák az útjelző táblát."
A jelenlegi eseményekkel kapcsolatban a miniszterelnök annak a nézetnek adott hangot, hogy az országban több fronton folyik a harc. Egyrészt - jelentette ki - meg kell értenünk, hogy a jólétet a társadalomban nem az állam teremti meg, hanem ahhoz milliók erőfeszítéseire van szükség. Másrészt - tette hozzá- feladatomat abban látom, hogy a politikai elit és a baloldal számára is világossá tegyem: mennyire súlyos a helyzet. Azután itt van az a harc, amelyet az ellenzék folytat a hatalomért. Ez a három terület keveredik ezekben a napokban egymással - hangoztatta.
Gyurcsány szerint Magyarországon ma egyetlen döntő kérdés van. Mégpedig az, vajon el tudjuk-e fogadni, hogy a közjó érdekében mind a liberálisok, mind a konzervatívok, mind a szociáldemokraták részéről erőfeszítésekre lenne szükség. "Az én véleményem az, hogy a szocialistáknak ezzel nincs problémájuk, csupán a legnagyobb ellenzéki párt vezetője számára nehéz elismerni ezt. Mellesleg ez a párt az utolsó öt választás közül négyet elvesztett " - fogalmazott a miniszterelnök.
Azokkal a vádakkal kapcsolatban, hogy hazudott a magyaroknak, Gyurcsány Ferenc úgy vélekedett: "Önkritikusan kell viselkednünk. Ugyanis illúziókat tápláltunk mind magunk, mind a választók számára. Nem voltunk elég bátrak ahhoz, hogy megmondjuk, mindenkinek megvan a saját felelőssége."
A miniszterelnök a továbbiakban kijelentette: "Úgy akartuk felépíteni a piacgazdaságot, hogy az emberek azt érezhették: fennmaradt az állami szocializmus egy kis darabkája." Ennek kapcsán utalt arra, hogy az 1956 ás 1990 közötti évek bizonyos tekintetben nagyon kényelmesek voltak. Létezett egy csekély viszonylagos szabadság, csekély viszonylagos jólét, egyébként pedig stagnálás és a biztonság hamis illúziója.
Az ország előtt álló feladatokról szólva a kormányfő úgy vélekedett: a jogrendszer átalakítására - tegyük fel - néhány hónapra van szükség. Egy alapvető szerkezeti változtatáshoz három-nyolc évre. "A gondolkodás átalakítása - beleértve magunkat, a politikusokat is - azonban évtizedekig tart. S még csak e folyamat kezdetén vagyunk" - mondta Gyurcsány Ferenc.
A miniszterelnök szerint a demokrácia és a piacgazdaság terén Magyarországon ténylegesen valami új kezdődött. Egyidejűleg azonban a szocializmus egyenlőségének mesterséges világát a verseny váltotta fel, amit az emberek eddig még nem éltek át. Vannak kevesen, akik nyertek, s sokan vannak olyanok, akik vesztesnek érzik magukat. "S még nem tanultuk meg, hogy együtt éljünk ezzel" - hangoztatta a Der Tagesspiegelnek adott interjúban a magyar miniszterelnök.

2006. október 22. (MTI)

Az 1956-os forradalmat külföldön normálisabban ünneplik meg, mint Magyarországon; a kormányfő távozását követelő tüntetők az MSZP 1956-tal kapcsolatos gátlásait használják ki - véli Kende Péter politológus a Libération című francia napilap hétvégi számában megjelent interjújában.
A Párizsban élő 56-os emigráns szerint a világ számára a magyar forradalom pozitív és dicsőséges esemény volt, és annak univerzális oldalát - az igazságtalanság, a despotizmus és az elnyomás elleni felkelést - hangsúlyozva sokkal normálisabban emlékeznek meg róla külföldön, mint Magyarországon, ahol az évfordulót elhomályosítja a politikai polarizáció.
A tárgyalásos rendszerváltás 1990-ben azonnal politikai megosztottsághoz vezetett Magyarországon: az egykori urbánus-népies vitára emlékeztetve a szűklátókörű nacionalizmus és a modern európai demokrácia hívei közti szakadék azonnal érezhető volt. A demokráciához ragaszkodó MSZP-t sokan a mai napig az elmúlt rendszer örökösének tartják, s ez nagyon zavaró az 1956-os forradalom évfordulóján - mutat rá Kende.
Az MSZP-nek gátlásai vannak 1956-tal kapcsolatban a politológus szerint, s így jöhetett létre az elmúlt hetekben egy "kisebbségi és zavaros" tiltakozási megmozdulás, amely a kormányfő távozását követeli. De a tüntetők azt elfelejtik, hogy Magyarország parlamentáris demokrácia és a hatalmon lévő kormány teljesen legitim. Az MSZP pszichológiai gyengeségét játsszák ki, amely bizonytalan és gyenge hatalomnak mutatkozik. Orbán Viktornak nagyon jól sikerült az ország politikai helyzetét destabilizálnia a populista megmozdulások kihasználásával, pedig az lett volna normális, ha a Fidesz másodszori veresége után tavasszal lemondott volna pártelnöki tisztségéről - mutat rá Kende.
Alapvető probléma a politológus szerint, hogy Magyarország nem a jelenben él, soha nem jutott el a viszonylagos megelégedettség állapotába és nehezen látja jövőjét. A magyarok meg vannak arról győződve, hogy állandó vesztesek és csak tragikus fogalmakban gondolkodnak önmagukról. A történelemben és a múlt árulásaiban keresnek magyarázatot, s a jelen helyzet miatti elégedetlenségkor rögtön a múlt fájdalmai kerülnek felszínre - véli a párizsi magyar gondolkodó.
A megosztott Magyarország ünnepli az 1956-os felkelés című cikkében a Le Figaro szerint a forradalom emléke körüli politikai megosztottság soha nem volt olyan erős, mint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hazugságainak beismerése óta.
Az ellenzék a Magyar Rádió - ahol a politikai rendőrség 1956-ban tüzet nyitott a felkelőkre - közelében található Astoriát választotta a külön megemlékezés helyszínéül, mert nem hajlandó megjeleni ott, ahol Gyurcsány fog felszólalni. A Fidesz szerint a kormányfő provokál, hiszen 2006-hoz hasonlóan ötven évvel ezelőtt is a hazugságok ellen tiltakoztak az emberek - írta a Le Figaro, amely külön portrét közölt a Párizsban élő Sujánszky Jenőről, egykori Corvin-közi felkelőről, az 1956-os Magyar Forradalom Magyar-Francia Emlékbizottságának elnökéről.

2006. október 22. (MTI)

Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot nagy kiáltásnak nevezte Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat ünnepi megemlékezésén vasárnap Győrött.
Az 50 évvel ezelőtti nagy kiáltás "végig zengett kelettől-nyugatig, északtól-délig, szerte a földgolyón" - mondta a szónok.
Ittzés János saját emlékeinek felelevenítésével szólt a fél évszázaddal ezelőtti történésekről.
"Fáj a szívem ötvenhatért. Hazámért, nemzetemért, a hősökért, az áldozatokért, s azért is, mert megint magunkra maradtunk" - kezdte vallomásszerű visszaemlékezését.
A fél évszázaddal ezelőtti 12 nap eseményeit méltatva kijelentette: 1956 "világtörténelmi léptékkel mérve is maradandó jelentőségű"... a bukást követő "tomboló megtorlás, bitó- és börtön és tiszta szándékot bemocskoló számtalan félremagyarázás és hazugság ellenére".
Az ünnepségen adták át a Győr megyei önkormányzat 1956-os emlékplakettjét azoknak, akik igazolhatóan a forradalom oldalán harcoltak, illetve a forradalomért életüket adták, a megtorlás áldozataivá váltak. Soltra E. Tamás alkotását 60-an kapták meg a vasárnapi ünnepségen. A megyei önkormányzat összesen közel 200 embert részesít a kitüntetésben. A díjazottak több mint fele posztumusz kapta az elismerést. Az emlékplakettet a települések megemlékezésein adják át az arra érdemeseknek.
Az ünnepséghez kapcsolódóan megkoszorúzták Földes Gábor, az 1956-os forradalom és szabadságharc győri mártírjának emléktábláját. A Kisfaludy Színház egykori főrendezőjére Borkai Zsolt győri polgármester emlékezett. Szólt egyebek között arról, hogy Földes Gábor társaival megalakította a Petőfi Kört. Ha kellett, szavalt, ha kellett, lelkesített. November 4-e után színházi előadásokon próbálta életben tartani a forradalom szellemét. Sikerült kiharcolnia, hogy az 1956 december 15-én újra megnyitott teátrum első premierje a Bánk bán legyen. Tiborc panasza és a dráma fogadtatása "tüntetés volt az elnyomás ellen" - mondta a polgármester.
A főrendező ellen koncepciós pert indítottak, és kivégezték.

2006. október 22. (MTI)

Sólyom László köztársasági elnök Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke jelenlétében vasárnap kitüntetéseket adott át a Parlament kupolatermében. Az ünnepségen több kitüntetett a három közjogi méltóság közül csak az államfőnek nyújtott kezet.
Sólyom László a nemzeti ünnep, október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 17. évfordulója alkalmából összesen több mint hetven személyiségnek adományozta a Magyar Köztársasági Érdemrend elismeréseit, a Magyar Köztársaság arany vagy ezüst érdemkeresztjét, illetve a Nagy Imre Érdemrendet.
Az államfő rövid köszöntőjében arról beszélt: a köztársasági elnök életében visszatérő alkalom, hogy kitüntetéseket ad át, ám ez mégsem válik számára sohasem rutinná, mindig ünnep marad.
Kiemelte: a kitüntetéseket mindig nemzeti ünnepen adják át, ez azt szimbolizálja, hogy az egész nemzet fejezi ki elismerését és háláját. Szimbolizálja azt is, hogy a kitüntetettek az egész nemzetet képviselik - tette hozzá Sólyom László.
A köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra: különös alkalom, hogy az idén az elismerésben részesülők az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján vehetik át a kitüntetést.
Sólyom László egészen sajátos kitüntetésnek nevezte a Nagy Imre Érdemrendet, ami - mint mondta - nem szerepel a szokásos kitüntetési hierarchiában, nem is olyan díszes, csak egy kis lyukas zászló, de mégis ez illik '56-hoz.
Úgy fogalmazott: "Azok az '56-osok, akik megkapják ezt a kitüntetést, olyan teljesítményt nyújtottak, ami egész életüket meghatározta, amihez fogható nem lehetséges, amit csak egyszer lehetett megtenni, részt venni a forradalomban, a szabadság oldalán", különös megtiszteltetésnek nevezve, hogy átadhatja a kitüntetést az egykori szabadságharcosoknak.
Az átadáskor több esetben jelezték, hogy a meghívott később veszi át az elismerést, ez történt például a Nagy Imre Érdemrenddel kitüntetett Sujánszky Jenő, továbbá később Fejér Dénes, a Pofosz stratégiai elnökhelyettese nevének felolvasásakor is.
A kitüntetettek közül - jól látható módon - kilencen nem fogtak kezet mindhárom közjogi méltósággal. Többen csak Sólyom Lászlónak nyújtottak kezet, de olyan is volt, aki csak Gyurcsány Ferencet "hagyta ki".
Csak az államfővel fogott kezet Tersztyánszkyné Vasadi Éva volt alkotmánybíró, a Pofosz és a TIB több megyei tisztségviselője, és több nyugállományú katonatiszt. Pintér Károlyné, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) gulag tagozata elnöke Sólyom Lászlónak és Szili Katalinnak kezet nyújtott, de Gyurcsány Ferencet nem hagyta gratulálni.
Tersztyánszkyné Vasadi Éva az MTI érdeklődésére azt mondta: a meghívást a köztársasági elnöktől személyesen kapta, állami kitüntetés átadására, tehát mindenképpen el kellett mennie.
"A másik dolog pedig, hogy én alkotmánybíróként az alkotmánybírói esküm és a jogállamról vallott felfogásom szempontjából úgy értékeltem, hogy nekem most ezt kell megtennem" - fűzte hozzá. Mint mondta, a kézfogás elmaradásának oka nem politikai: "ezt nem politikai oknak, ezt szakmai-lelkiismereti oknak nevezném".
Mészáros Gyula, a Pofosz Veszprém megyei elnöke a távirati irodának a kitüntetésen történtekkel kapcsolatban elmondta: Szili Katalin házelnöknek kezet csókolt. Gyurcsány Ferenccel a kézfogás elmaradását pedig úgy kommentálta: "magyar ember vagyok".
Fónay Jenő, a Pofosz volt elnöke újságíróknak elmondta, hogy ő is csak a helyszínen döntött arról, mindhárom közjogi méltósággal kezet fog. Ezt azzal indokolta: ha eljön valaki az ünnepségre és átveszi a kitüntetést, tisztelje meg az átadót a kéznyújtással. Hozzátette azonban, hogy megérti azokat, akik másként döntöttek.
Pintér Károlyné arra a kérdésre, mi az oka annak, hogy nem fogott kezet Gyurcsány Ferenccel, az MTI-nek azt mondta: "a múltam".
"Az, hogy nyolc és fél évet voltam a Szovjetunióban, ártatlanul elítélve, és ő szintén ugye azért ott tanult, meg ott nevelkedett jóformán, ott tanulta ki a szakmát" - közölte a kormányfő személyével összefüggésben.
Pintér Károlyné az MTI felvetésére, miszerint a kitüntetések zömét, így az övét is a miniszterelnök előterjesztésére adományozta a köztársasági elnök, kijelentette: tudomása szerint az ő esetében nem Gyurcsány Ferenc tett előterjesztést.
"Ha én tudom, akkor el se fogadom" - mondta, majd hozzátette: a miniszterelnök "nemkívánatos személy" (...), miért nem mond le?".
Az átadási ünnepséget követően Gyurcsány Ferenc pohárköszöntőt mondott a kitüntetettek, "a magyar tehetség és a magyar szabadság csillagai és nagyjai" tiszteletére.
Az eseményen jelen volt a kormány több tagja, Boross Péter volt miniszterelnök, a négy parlamenti párt képviselője - Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke és Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője -, valamint sok közéleti személyiség.

2006. október 22. (MTI)

Viktor Jerofejev orosz író szerint kétségtelenül forradalom zajlott le 1956-ban Magyarországon, s ha Oroszország végrehajtja még hátralévő ugrását a szabadság felé, akkor értékelni fogja azokat a szomszédjait, amelyek ezt nála előbb tették meg.
A Magyarországon is népszerű orosz író az MTI-nek adott interjújában elmondta: a magyar forradalom nyitotta fel szemét a politikára kilenc éves korában. A párizsi szovjet nagykövetséget ugyanis - ahol szüleivel lakott, mivel apja kulturális tanácsos volt - vörös tojásokkal dobálták meg magyar emigránsok 1956 novemberében.
"Először láttam ilyen összeütközést. A vörös festékes tojássortűz nagy pánikot keltett a követségen. Kérdeztem apámat és anyámat, hogy kik a hajigálók? Azt felelték, hogy a magyarok. És én nagyon szerettem volna magyar lenni. Azok oldalán állni, akik a tojásokat hajigálták, az egész követséget vörösre mázolva" - emlékezett Jerofejev első politikai élményére érezhető nosztalgiával.
"Felnőtt fejjel" Jerofejev számára egyértelművé vált, hogy 1956-ban forradalom zajlott le Magyarországon. "Ez átgondolt (fellépés) volt felülről lefelé", nem pedig valamiféle spontán lázadás - értékelte az orosz író megfogalmazása szerint "a XX. század egyik legfontosabb eseményét", amely megmutatta: "az a nép, amely szabadságot akar, akkor is síkraszáll érte, ha gyakorlatilag nincs remény".
Az orosz hivatalos politika sok tekintetben máig sem határolódott el a szovjet örökségtől, és amíg ez nem történik meg, addig 1956 (értékelése) zavaros marad. Már senki sem szidja a magyarokat, de nem is dicséri őket senki. A hivatalos személyiségektől ma aligha lehet túl sokat várni - utalt Jerofejev arra a tényre, hogy a hivatalos Oroszország gondosan kerüli a forradalom minősítést az 1956-os "magyarországi eseményekkel" kapcsolatban.
Mindamellett Jerofejev bizakodott, szerinte "a történelmi tendencia elvezet oda, hogy Oroszország maga is végrehajtja még hátralévő, újabb ugrását a szabadság felé, és akkor értékelni fogja azokat az európai szomszédjait, amelyek nála előbb tették meg ezt az ugrást".
"Azoknak viszont, akik alkotó módon közelítik meg a szabadságot és általában az életet, ma is tiszta képük van 1956-ról" - vélte az orosz író, aki már ahhoz a nemzedékhez sorolja magát, amely sohasem támogatta a szovjet birodalmi politikát. Mint mondta, sokszor beszélt már Magyarországon ennek a politikának a "rémségeiről, (a magyar forradalom) leveréséről, (Jurij) Andropov (akkori budapesti nagykövet, későbbi szovjet vezető) szerepéről".
"Az 1968-as Prágai Tavasz elfojtása, s a többszöri lengyel események miatt (Leonyid) Brezsnyev kormányzását sem lehetett puha kommunizmusként jellemezni. Ez is kemény kommunizmus volt, (orosz) imperializmus vörös zászló alatt" - toldotta meg.
Jerofejev szerint az 1956-os forradalom leverésének - amivel Nyikita Hruscsov szovjet vezető megakasztotta az általa (Joszif Sztálin megtorló diktatúrája után) éppen csak beindított "olvadást" - fontos szerepe volt a másként gondolkodó mozgalom születésében is. Az olvadás, ami a kultúrában több könyvet, több filmet és kevesebb cenzúrát jelentett, "ment-ment mint egy vonat, de hirtelen lefékezték és mindenki kirepült valahova... Ez a szörnyű kiábrándulás, a tankok és halottak (látványa) a budapesti utcán, s a magyarok további elnyomása adta az egyik lökést a disszidens (rendszerbíráló) mozgalom kezdetéhez" - vélte Jerofejev.
Az orosz író azonban hangsúlyozta, hogy a történelmi borzalmak emléke nem gátolhatja a "személyes érdeklődésből, rokonszenvből fakadó, másfajta és más szintű" kulturális kapcsolatokat most, amikor minden a helyére került, s Magyarország az EU-ban és a NATO-ban van.
A Szovjetunió "visszataszítóan" lépett föl 1956-ban, de ettől még a magyar és az orosz kultúrában "van egyfajta közös életfelfogás, sajátos humor és excentrikusság, van valamiféle különleges világlátás, egy kis abszurd, egy kis groteszk, egy kis őrület. Ezeket a dolgokat nem szabad elveszítenünk" - mondta az író, aki nagyon büszke arra, hogy Orosz széplány című regénye bestseller lett Budapesten, ahol még az utcán is felismerik.
Mint mondta, Esterházy Péterhez és Konrád Györgyhöz fűződő barátsága "teljesen élő, s túl van bármiféle sorompón. Kollégák vagyunk, akik összeurópai dolgokat művelnek."
Végül Jerofejev helyeselte a magyar és a lengyel nép mai "felzúdulását" is, különösen fontosnak tartva "a civil társadalompolitika feletti ellenőrzését azokban az országokban, amelyek átélték a kommunizmus hamis ideológiáját, korruptságát, hazugságait, lelkiismereti ámítását".

2006. október 22. (MTI)

Kell tudni elválasztani a múlt érdemeit a jelen aktuálpolitikai vitáitól - mondta László Boglár, a miniszterelnök szóvivője az MTI-nek azt követően, hogy vasárnap, az állami kitüntetések átadásán több kitüntetett csak Sólyom László államfőnek nyújtott kezet.
"Kell tudni elválasztani a múlt érdemeit a jelen aktuálpolitikai vitáitól, márpedig ez az ünnep a múlt tiszteletéről szól" - mondta a kormányfő szóvivője.
A kitüntetettek közül - jól látható módon - kilencen nem fogtak kezet mindhárom közjogi méltósággal. Többen csak Sólyom Lászlónak nyújtottak kezet, de olyan is volt, aki csak Gyurcsány Ferencet "hagyta ki".
Csak az államfővel fogott kezet Tersztyánszkyné Vasadi Éva volt alkotmánybíró, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) és a TIB több megyei tisztségviselője, valamint több nyugállományú katonatiszt.
Pintér Károlyné, a Pofosz gulag tagozata elnöke Sólyom Lászlónak és Szili Katalinnak kezet nyújtott, de Gyurcsány Ferencet nem hagyta gratulálni.
Pintér Károlyné arra a kérdésre, mi az oka annak, hogy nem fogott kezet Gyurcsány Ferenccel, az MTI-nek azt mondta: "a múltam".
"Az, hogy nyolc és fél évet voltam a Szovjetunióban, ártatlanul elítélve, és ő szintén ugye azért ott tanult, meg ott nevelkedett jóformán, ott tanulta ki a szakmát" - közölte a kormányfő személyével összefüggésben.
László Boglár az MTI érdeklődésére ezzel kapcsolatban csak annyit közölt: "A hölgy nagyon nagyot téved az állításaival".
Gyurcsány Ferenc 1961. június 4-én született Pápán. Általános iskolába szülővárosában, míg középiskolába Budapesten és Pápán járt. Diplomáját a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző karán szerezte 1984-ben, az egyetem közgazdaságtudományi karán pedig 1990-ben közgazdász diplomát kapott.

2006. október 22. (MTI)

Nemzeti ünnep csak az lehet, amelyet a nemzet szívébe fogad - mondta Sólyom László köztársasági elnök vasárnap, az 1956. október 22-i műegyetemi forradalmi diákgyűlés 50. évfordulóján a Műegyetemi rakparton.
Az államfő köszöntő beszédében úgy fogalmazott: "nemzeti ünnep csak az lehet, amelyet a nemzet szívébe fogad, amelynek eseményei immár megváltoztathatatlanul rögzültek egy mítosszá vált történetben, és így lettek részei a nemzet öntudatának, és identitásának". Hozzátette: március 15-ét, már több, mint egy évszázada így ünnepeljük.
Feltette a kérdést: mikor lesz 1956 október 23-a ilyen nemzeti ünnep? Ahhoz, hogy ünnep legyen, nem elég elrendelni törvényben, nem elég piros betűssel nyomni a naptárban, nem elég munkaszünetet engedélyezni, "azt az egész nemzetnek kell akarnia" - tette hozzá.
Kiemelte azt is, 56-nak nem termettek olyan szimbolikus személyiségei, mint 1848-ban Petőfi Sándor, vagy Kossuth Lajos. De 56-nak vannak szent helyei, a Műegyetem aulája egy ilyen szent hely - tette hozzá és azt mondta: ezen a helyen minden együtt van az ünneppé váláshoz. Itt megvan az a közösség is, ami nélkül nem lehetséges az ünnep, hiszen az ünnepet a közösség csinálja - jelentette ki a köztársasági elnök.
Az államfő fájdalmasnak és megmagyarázhatatlannak nevezte, hogy a Műegyetem rektora kitiltotta a megemlékezést az épületből, mint mondta, éppen az 50. évfordulón. "Az, ahogyan ünnepelünk, szintén az ünnep részévé válik, nem a mi szégyenünk, nekünk nem erről kell számot adni, nekünk azt kell bizonyítanunk, hogy 56 méltósága mindennél erősebb" - hangsúlyozta.
Az államfő beszédében köszöntötte a volt 56-osokat, valamint a magyarországi és a határon túli egyetemistákat.
Vajna Zoltán egyetemi professzor az államfő beszéde előtt azt mondta: azért a Műegyetemi rakparton van a megemlékezés, mert "a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mai vezetése ma, október 22-én nem óhajt jubileumi ünnepséget az aulában, ünnepség helyett ott egy kiállítást rendeztetett".
Az ünnepségen többek között részt vett Sólyom Erzsébet, a köztársasági elnök felesége, Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége Mádl Dalma, Ekler Gergely, a HÖOK elnöke, valamint Hajtó Ödön, a Magyar Mérnöki Kamara alapító elnöke.
A beszédek után hagyományos fáklyás menet indult a Bem József térre. A menethez gyalogosan csatlakozott a köztársasági elnök is.

2006. október 22. (OS)

OS - Külföldi politikusok ünnepi üzenetei az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére (1. rész) - a Kormányszóvivői Iroda közleménye

Jaap de Hoop Scheffer, a NATO főtitkára az alábbi ünnepi üzenetet intézte Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére:
"Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy a NATO főtitkáraként én is hozzájárulhatok a magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából készülő emlékkönyvhöz. Bár az akkori események - úgy tűnik - egy egészen más korszakhoz tartoztak, mégis azt mondom, hogy nagyon is szoros kapcsolat fűzi azokat a mához: a szabadságért vívott örökös harc.
Az 50. évforduló ünnepségei lehetőséget nyújtanak az emlékezésre: azokra emlékezünk, akik nagy bátorságot és elkötelezettséget tanúsítottak, és akiket tragikus körülmények között megöltek a szabadságért vívott harc közepette. Ha ők élnének ma, bizonyára örömmel látnák, hogy kontinensünk már nem megosztott, és Magyarország elfoglalta jogos helyét a NATO és az Európai Unió tagjaként.
Mégis a szabadságunk, a biztonságunk és a közös értékeink továbbra is nagyon sérülékenyek. Olyan veszélyek fenyegetnek, amelyeket ötven éve még elképzelni sem tudtunk: a terrorizmus új, halálos fajtája, a tömegpusztító fegyverek felelőtlen rezsimek és emberek kezébe kerülése, és a sikertelen államok destabilizáló hatása saját régiójukban és jóval azon túl is.
Nincs könnyű válasz ezekre a veszélyekre és fenyegetésekre. Ezek globális kihívások, amelyek innovatív megközelítést, állandóan fenntartott elkötelezettséget és a nemzetek és intézmények közötti lehető legszorosabb együttműködést követelik. Az átalakulóban lévő NATO már megmutatta, hogy kulcsszerepet kell játszania: a stabilitást kell sugallnia, meg kell védenie a biztonságot, és védelmeznie kell közös értékeinket.
Az 50. évforduló ünnepségei kiváló alkalmat adnak arra, hogy örüljünk Magyarország újra kivívott szabadságának, de emlékeztessük önmagunkat arra is, hogy az ilyen szabadságot nem lehet magától értetődőnek venni. A NATO elkötelezett az iránt, hogy megvédje szabadságunkat és biztonságunkat. És nagyon örülök annak, hogy a szabad Magyarország a NATO tagjaként teljes mértékben részt vesz ebben a tevékenységben."
Kiadó: Kormányszóvivői Iroda

2006. október 22. (OS)

OS - Külföldi politikusok ünnepi üzenetei az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére (2. rész) - a Kormányszóvivői Iroda közleménye

Tony Blair brit miniszterelnök az alábbi ünnepi üzenetet intézte Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére:
"Az 1956-os magyar forradalom olyan esemény volt, ami megváltoztatta földrészünk történelmét.
Sokakat késztetett arra a nyugati és fejlődő világban, hogy átértékelje a nemzetközi kommunista mozgalom iránti támogatását. Felháborodásuk jeleként kommunista párttagok ezrei léptek ki pártjukból és soha nem tértek vissza soraiba.
A forradalom óriási együttérzést ébresztett a magyar nép iránt. A hazájukban uralkodó elnyomás elől menekülők ezreit fogadták szívesen világszerte, beleértve Nagy-Britanniát is.
Hatása idővel ahhoz vezetett, hogy Magyarországon is fokozatosan lazult a kommunista rendszer vasöklének szorítása. Még örömteli előnyt is nyújtott Magyarországnak, nem utolsósorban a piacgazdaság megteremtése révén, amikor leomlott a Vasfüggöny. Még a szomszédos országoknak is követendő példát nyújtott. A magyarok 50 évvel ezelőtti bátorsága azonban mindenek előtt azt mutatta meg, mekkora értéke van a szabadságnak, amit mi, a többiek, mind természetesnek vettünk. Ez a magyar forradalom 50. évfordulójának valódi fontossága. Emlékeztet bennünket Európa megosztottságára, amit csak nem rég sikerült orvosolnunk, és arra, hogy vállalnunk kell a harcot a szabadságért, a békéért és a jólétért, ahogy azt a magyar nép tette a legesélytelenebb helyzetben is."
Kiadó: Kormányszóvivői Iroda

2006. október 22. (MTI)

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Borisz Tadics szerb államfő vasárnap közösen avatta fel azt az emléktáblát a budapesti szerb nagykövetség épületének falán, amely az egykori jugoszláv nagykövetségen 1956. november 4-én alig több mint két hétre menedékre talált Nagy Imrének és legközelebbi munkatársainak állít emléket.
"Sokak számára ez az épület a remény házaként indult, hogy helyreállítható a demokratikus rend, biztosítható a törvényesség és Magyarország kibonthatja a forradalom teljes örökségét. Sajnos innen indult el a hazugság útja" - emlékezett Gyurcsány Ferenc az ötven évvel ezelőtt a budapesti jugoszláv nagykövetségen történtekre.
A külképviselet épületében talált menedéket 1956. november 4. és 22. között Nagy Imre miniszterelnök, Losonczy Géza államminiszter, Donáth Ferenc, Fazekas György, Haraszti Sándor, Jánosi Ferenc, Köves Erzsébet, Lukács György, Rajk Júlia, Szántó Zoltán, Szilágyi József, Tánczos Gábor, Újhelyi Szilárd, Vas Zoltán, Vásárhelyi Miklós és családtagjaik. A menekülteket segítve életét veszítette Milenko Milovanov, a követség attaséja 1956. november 5-én.
A miniszterelnök az emléktáblánál mondott beszédében hangsúlyozta: Kádár első nagy hazugsága e ház bejáratánál kezdődött, és ez vezetett az összes többihez a következő években.
Gyurcsány Ferenc azt mondta, a szabadság nagy közös úttal indul, ez kisebb utakra tagolódik, és ezek sokszor egymást keresztezve mennek a jövőbe.
Úgy fogalmazott: "Nem szabad megijedni, hogyha a szabadság beköszönte után azonnal kérdések milliói vetődnek fel. Szabadság és rabság között könnyű választani, azt azonban borzasztóan nehéz megválaszolni, milyen legyen a szabadság rendje". A miniszterelnök szerint az erre a kérdésre adandó választól nemcsak Magyarország, hanem a régió többi országa is szenved.
Nem véletlen - mondta a kormányfő -, hogy Lengyelországtól a Balkánig ugyanazokat a kérdéseket teszik fel: miként lehet demokratikusan berendezni ezeket az országokat.
Gyurcsány Ferenc kiemelte: nincsen stabil, fejlődő Európa stabil és fejlődő Szerbia nélkül, "szükségünk van Szerbiára". Arra is kitért, hogy az a bonyolult és nehéz út, amit Magyarország is megtett a rendszerváltás óta, nem spórolható meg, "időnként elbotlás kell ahhoz, hogy fel lehessen állni még egyszer".
A kormányfő szerint a mai szabadság 1956 fundamentumán épül, sokak szenvedésén és halálán.
"Sajnálom magunkat, hogy reményből hazugság lett, ezért csak magunkat okolhatjuk" - mondta végül Gyurcsány Ferenc.
Borisz Tadics - akivel a miniszterelnök az emléktábla avatását megelőzően kétoldalú megbeszélést is folytatott - beszédében hangsúlyozta: 1956-ban a szerb nép szolidaritást érzett a magyarországi forradalom iránt és támogatta a szabadság iránti törekvéseket, a magyar nép által tanúsított európai felelősségtudatot.
"Nagy Imre nevét nemcsak Magyarországon értékelik nagyra, hanem Szerbiában is és tisztelik cselekedeteit" - közölte Borisz Tadics. Mint mondta, egymás szomszédai vagyunk és csak egymás iránti szolidaritásunknak adhatunk hangot. Szerinte Magyarország napjainkban rendkívül fontos szerepet játszik az egész térség fejlődése szempontjából.
Az emléktáblát a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete és a Szerb Köztársaság Nagykövetsége közösen állította. Az emléktábla avatásán és az azt követő fogadáson az ötven évvel ezelőtt ide menekült felnőttek sorából jelen volt Tánczos Gáborné, az akkori gyermekek közül Donáth Ferenc, László és Mátyás, Vásárhelyi Júlia, Mária és István, Nagy Imre unokái, Jánosi Ferenc és Katalin, Szilágyi Júlia és Losonczy Anna.

2006. október 22. (MTI)

Csak egyetlen 56-os forradalom van - mondta Sólyom László köztársasági elnök vasárnap Budapesten az Operaházban.
A válogatás a múltból általánossá vált 1989 után. Nemcsak külön ünnepelnek, hanem mást ünnepelnek, és ezzel 1956 értéke és jelentősége viszonylagossá válik. A divatos jelszó szerint sokféle ötvenhat van. Én azonban azt mondom: csak egyetlen 56-os forradalom van - közölte az államfő az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére a Magyar Állami Operaházban tartott díszelőadáson.
Sólyom László szerint a forradalom fő követelései megvalósultak 1989-90-ben: Magyarország független, szabad, demokratikus jogállam, és saját elhatározásából lett nemzetközi szervezetek, mindenekelőtt az EU tagja.
Az államfő szerint 1956 örökségéhez a rákövetkező harminc év öröksége, valamint a rendszerváltás és a forradalom viszonyának tisztázása is hozzátartozik.
Szavai szerint az ötvenhatos forradalomban és az 1989-es rendszerváltásban az a közös, hogy lényegüket tekintve tagadásai az állampárti kommunizmusnak. Nincs folytonosság 56 és Kádár között. Nincs folytonosság Kádár és az 1989-90-ben megalkotott demokratikus jogállam között - fogalmazott.
Sólyom László azt mondta: ahogy a forradalom 1956-ban egy csapásra megsemmisítette a Rákosi-rendszer legitimitását, úgy a forradalom nevének és becsületének visszaállítása 1989-ben a Kádár-rendszer legitimitását szüntette meg.
Ha valaki a forradalommal is, Kádárral is fenn akarja tartani a folyamatosságot, nem ünnepelhet tiszta lelkiismerettel, legkevesebb, hogy válogatni kényszerül a kádári múltból: van amit vállal, van amit tagad - közölte az államfő.
Sólyom László úgy vélte, 1956-ban és 1989-ben is túlléptek azokon törekvéseken, amelyek a szocialista rendszer keretein belül akartak több szabadságot. Nagy Imre nagysága abban állt, hogy felismerte ezt, kilépett kommunista múltjából, és kilépett a szovjet világrendszerből is, mégis baloldalinak megmaradva vállalta történelmi szerepét - fűzte hozzá.
Az államfő az ötvenhatosokhoz szólva közölte: "csak az ötvenhatosok szólhatnak holt bajtársaik nevében". Mint mondta, ahogy ők beszélnek a forradalomról, megérteti velünk 1956 lényegét. Hozzátette: az elmúlt napok megemlékezései során közöttük azt érezhette, hogy nem a veszekedő örökösök között van, hanem az örökhagyóknál.
Az államfő szerint a forradalomnak köszönhetjük, hogy Magyarországra pozitívan tekint a világ, a hatalmas szovjet túlerő ellen küzdő szabadságharcosok hősiessége mindenütt, máig tartó megbecsülést szerzett a magyar névnek.
Az 56-os emigránsokkal kapcsolatban azt mondta: ők azok, akik 1956 közvetlen élményét, azoknak a napoknak a lelkületét magukkal vitték, és ébren tartották mindmáig.
A köztársasági elnök kitért arra, hogy minden megvan ahhoz, hogy október 23-a március 15-éhez hasonlóan ne csak törvény szerinti ünnep, hanem olyan nemzeti ünnep legyen, amelyet a nemzet szívébe fogad, amely része a nemzet emlékezetének.

2006. október 22. (MTI)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc nem volt hiábavaló: igazolta a magyar nép bátorságát és szabadságszeretetét - mondta az osztrák köztársasági elnök vasárnap este Budapesten.
1956 katonai győztesei végül morális vesztesek lettek, hiszen amit 1956-ban véráldozat mellett vertek le, az 1989-ben már feltartóztathatatlan volt, és békés úton valósult meg - jelentette ki Heinz Fischer az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére a Magyar Állami Operaházban tartott díszelőadáson.
Úgy fogalmazott: "a demokrácia végül mégis erősebb volt, mint a diktatúra. Ma ötven évvel 1956 októbere után Magyarország az európai család egyenjogú, megbecsült tagja".
Az osztrák politikus szerint a történelemből egyebek közt azt tanulhatjuk, hogy egyik párt sincs a kizárólagos igazság birtokában, a pártok fontosak, de az ország még fontosabb.
Hozzátette: a jó és rossz közötti határ nem a demokratikus pártok között húzódik, hanem az egyes emberek között, sőt néha egy emberen belül is meg lehet találni ezt a határt.
Heinz Fischer elmondta, 1945 óta Ausztria fejlődését az tette lehetővé, hogy levonták a múlt téves lépéseinek tanulságait, például azt a felismerést, hogy demokráciában a politikai ellenfél nem ellenség.
A köztársasági elnök azt mondta: ma is büszke arra, hogy 1956-ban megnyílt az osztrák határ, és "közel kétszázezer ember menekülhetett Magyarországról a szabadságba".

2006. október 22. (MTI)

Megerősítették a Parlament körüli rendőrségi védelmet, az Országház előtt a kordonokon belül rohamsisakos rendőrök védőpajzzsal felszerelve állnak sorfalat - tapasztalta az MTI helyszínen tartózkdó tudósítója vasárnap este.
A Parlament északi parkolójába nagyobb rendőri egység érkezett csapatszállító járművekkel, illetve buszokkal. A környező utcákban járőrautók parkíroznak.
Este nyolc órakor mintegy két és félezer ember tartózkodott a Kossuth téren, sokan az Országház főbejárata előtt nézték a kordonokon kívül, hogy a hétfői központi megemlékezésre próbálnak a színi növendékek.
A Kossuth-szobor mellé, ahol szintén fém kordonokkal vette körbe a rendőrség a területet, rendőri egységeket vezényeltek, és már ott is sorfalat állnak. A Parlament környékét teljesen lezárta a rendőrség a forgalom elől, és folyamatosan érkeznek az Országház köré a rendőrök, valamint az árpádsávos és nemzetiszínű zászlókat lobogtató demonstrálók. A szónokok folyamatosan azt hangoztatják, hogy az éjszaka folyamán körbezárja őket a rendőrség, és ezt nem szabad elfogadni.

2006. október 22. (Vasárnap Reggel)

Aki ma is nemzetőrnek vallja magát

KIRÁLY BÉLA "Nem vállalok közösséget azokkal, akik lejáratják 1956-ot, akik utólag lettek ellenállók."
Szabó Zoltán Attila

Azokban az órákban született, amikor a Titanic hullámsírba veszett. A forradalom egyik hőse, s noha megjárta a poklokat, kilencvenöt éves korára is megőrizte józanságát, víg kedélyét. 1956 szellemiségét azonban féltve őrzi.

- Egy ideje nagy a hangzavar Magyarországon. A kormányfő lemondását követelő csoportok utcai harcairól, az MTV blokádjáról jelentős terjedelemben számolt be a világsajtó. Elképzelhető, hogy a forradalom ötvenéves jubileumán is lesz rendbontás. Ön ugyanakkor néhány éve ezt nyilatkozta: "a forradalom győzött, először 1956. október 28-án, másodszor 1990-ben". Ma is biztos abban, hogy a rendszerváltás maga volt a diadal?
- Hogyne. Ma is úgy gondolom, hogy 1990-ben a legkitűnőbb megoldást választotta az ország, hiszen vér nélkül vívtuk ki függetlenségünket. Ma demokráciában élünk, amit külföldön is elismernek. Az ide vezető út azonban hosszú volt és rögös, s egyértelmű, hogy minden 1956-ban kezdődött. Október 28-án, amikor Nagy Imre bejelentette a fegyverszünetet és a szovjet tankok elindultak haza, Magyarország győzött! Később azonban hadüzenet nélküli háború indult ellenünk, amelyet ráadásul egy kommunista ország indított egy másik kommunista nemzet ellen. Ekkor tagadhatatlanul legyűrt minket a túlerő, az agresszió.

- A történész Rainer M. János arra jutott, hogy: "az 1956 utáni magyar kommunizmus annyiban tért el a térség többi országának kommunizmusától, amennyire a magyar forradalom más volt - radikálisabb, szervezettebb, erőteljesebb, erőszakosabb." Egyetért vele?
- Részben. Bár sokra becsülöm Rainert, én mégis inkább a szervezettséget hangsúlyoznám, nem az erőszakosságot. Ez forradalom volt a szó valódi értelmében. Akkor tényleg egységes volt ez az ország. A Kossuth téren vagy a Szabadság téren ezzel szemben öncélú randalírozás folyik, ami ellen szerintem keményebben kellene fellépnie a rendőrségnek. Mert a demokráciát meg kell tudni védeni a szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben. Alapvető különbség a mai tüntetések és az 1956-os események között, hogy ötven éve nem juthatott szóhoz a szélsőjobb.

- Mi volt az 56-os forradalom legnagyobb baklövése?
- Hibának érzem, hogy nem kerestük a megegyezést, hogy kimondtuk: "teljes függetlenséget akarunk". Ezzel végleg magunkra haragítottuk a Szovjetuniót. Pedig abban az időben esély sem volt a szakításra, így szerencsésebb lett volna, ha kevesebbel beérjük. Biztos vagyok abban, hogy ha folytatni tudjuk a Nagy Imre által 1953-ban megindított reformokat, Kádár János nem került volna előtérbe, mi pedig egy élhetőbb világban, emberibb kommunizmusban éltünk volna - békében.

- Amikor azt hallja, hogy az író, Moldova György egy könyvében azt szeretné bizonyítani, hogy Kádár volt a 20. század legnagyobb politikusa, mit érez? Haragot? Csalódást? Közönyt? Esetleg elneveti magát?
- Ez tiszta abszurdum. Ilyet csak egy bolsevik írhat le. Engem mégsem zavar, hogy így tett, mert a demokráciába ennek is bele kell férnie. Híve vagyok annak, hogy mindenki szabadon elmondhassa a véleményét.

- Járt a Terror Házában?
- Más kérdést kérek.

- Egyszer csak megfordult ott…
- Nincs időm ilyen látogatásokra.

- Értem, lapozzunk. Az előbb utalt rá, hogy a demokrácia lényege a szabad véleménynyilvánítás. Ugyanakkor benne van a pakliban, hogy az idelátogató külföldi delegációk előtt "felsülünk", és újabb zajos közjáték zavarja majd meg az ünnepet. Erre számítva több színész is jelezte: holnap elkerüli a Kossuth teret, és nem lép fel az állami ceremónián. Tart a botránytól?
- Őszintén remélem, hogy 1956-nak méltó emléket tudunk állítani. A magyar emberek többsége ugyanis józan gondolkodású, nyugalmat szeretne. Ha mégis lesznek olyanok, akik az ünnepet meg akarják zavarni, azok kérem hazaárulók. Lehetnek akármilyen pozícióban, lehetnek országgyűlési képviselők, pártelnökök, az én szememben - újra kijelentem - hitvány hazaárulók! Persze van egy-két szerencsétlen ostoba is, akinek fogalma sincs arról, mit tesz, mihez asszisztál. Nem mondok neveket. Akad egy hölgy, aki különösen szánalmas. De nem, nem mondok nevet… Én ma is az 56-os magyar nemzetőrség főparancsnokának vallom magam. Úgy érzem, becsületbeli kötelességem kitartani a forradalom ügye, eszméje, hitvallása mellett. Nem vállalok semmiféle közösséget azokkal, akik lejáratják 1956-ot, akik utólag lettek ellenállók. Tudok olyan személyről, aki manapság egykori nemzetőr altábornagyként mutatkozik be, s aki lépten-nyomon rám hivatkozik, sőt odáig ment, hogy ráhamisította a nevemet egy általa kreált nemzetőr igazolványra. Megjegyzem, nem ő az egyetlen! Elárulom, nem is hagyom annyiban a dolgot. Ha az ünnepen túl leszünk, perbe akarom fogni azokat, akik a hamis szignómmal élnek vissza. Akciót indítottam a valódi nemzetőrök érdekében is. Aki dokumentumokkal tudja igazolni, hogy velünk harcolt, "eredeti" Nemzeti Jelvényt kap tőlem. Egy példány ugyanis fennmaradt a régi készletből, és kérésemre most újra nyomtatják, sokszorosítják azt. A hazudozásnak, azt remélem, befellegzett. Ámbátor ma annyi a mindenfélét igazolni képes "világszervezet" Magyarországon, hogy ennyi talán a világon nincs.

- Igen ám, de az igazolt egykori bajtársak között is szép számban vannak olyanok, akik így vagy úgy kárt okoznak a nemes ügynek. Velük mi legyen? Megorrolt rájuk?
- Nézze, sokfélék vagyunk. Minden közösségben, társadalmi osztályban találunk pszichiátriai kezelésre szoruló eseteket, mint ahogy sokan vannak olyanok is, akik "csak" arra szorulnának, hogy olvassanak, tanuljanak, elrendezzék magukban a történteket. Emellett az őszintétlen és a betegesen hiú emberek is zavart kelthetnek. Őket azonban sajnálom. Mert nem veszik észre, hogy egyes politikai erők díszletként tekintenek rájuk.

2006. október 22. (Vasárnap Reggel)

5 fontos mondat

Eörsi László történész
"Megjelentek a veteránok és az ál 56-os veteránok. Kicsinyes marakodások, egymás lejáratása járja azóta is, sőt mindenki úgy lép fel, mintha legalább egy szabadcsapatot vezetett volna."

Roger Gough történész
"Hruscsov tartott attól, félreállítják azok, akik őt hibáztatják a sztálini szenynyes kiteregetéséért és Magyarország elvesztéséért".

Jordán Tamás színész
"Tizenhárom éves voltam, amikor kitört a forradalom. A testvéremmel ott voltam a Sztálin-szobor ledöntésekor, Kossuth-címereket ragasztottunk a vidékről jött teherautók ablakaira. Ez az ünnep személyes ügyem."

Charles Gati professzor
"A Szabad Európa Magyar Osztálya a lehető legradikálisabb célok kitűzését szorgalmazta. Legnagyobb és megbocsáthatatlan bűne, hogy 1953-55-ben nem támogatta Nagy Imrét. Nem támogatta október 28. után sem a forradalmat magáévá tevő Nagy Imrét, sőt egészen november 2-ig uszított ellene."

Leslie B. Bain, amerikai újságíró
"Egyetlen eseményről sem hazudtak annyit, egyetlen eseményt sem magyaráztak félre és mocskoltak be anynyira, mint a magyar forradalmat."

2006. október 22. (Vasárnap Reggel)

Tabuk nélkül a szabadságharcról*

Mikojan és Szuszlov első titkos jelentése október 24-e délutánjáról - amelyet a Budapestre küldött szovjet csúcsvezetők a pártelnökség részére készítettek, és amelyet csak évtizedekkel később hoztak nyilvánosságra - teljesen irreális. Míg a hivatalos statisztikák csak október 23-án és 24-én 250 halottról és számos sebesültről szóltak, és a nap folyamán a fegyveres felkelők és a fegyverraktárak, katonai intézmények őrsége között ismételten összetűzések zajlottak, Mikojan és Szuszlov budapesti idő szerint 15 órakor azt jelentették, hogy a felkelés valamennyi gócpontját - a felkelők által nagymértékben lerombolt rádióépület kivételével - az ellenség erejét túl-, a sajátjukat pedig alábecsülik. A legfőbb vezetők, így Nagy Imre is, biztosították őket arról, hogy egyetértőleg ítélik meg és uralják a helyzetet, s meggyőződésük, hogy meg fognak birkózni a problémákkal.
Ebben az optimista légkörben október 24-én este a Politikai Bizottság még egy ülést tartott, természetesen részt vett rajta a két szovjet politikus is.
A valóságtól izolált látszatvilágukban valamennyien, Nagy Imre is, a küszöbönálló politikai normalizálódás tényéből indultak ki. Ezért feloldották a kijárási tilalmat, és 6 óra 23 perckor a rádióban hivatalos kormánynyilatkozatot olvastak be, miszerint az éjszaka likvidálták "az ellenforradalmi puccskísérletet". A közlekedési vállalatoknak, a gyáraknak és a hivataloknak reggel rendesen fel kell venniük a munkát; csak az iskolák és az egyetemek maradnak további intézkedésig zárva.
Tragikusan hibás helyzetfelismerés eredménye volt e bejelentés, és már néhány óra múlva nyilvánvalóvá váltak a következményei. Losonczy Géza és Donáth Ferenc - akik a pártvezetőségbe való beválasztásukat Gerő első titkári tisztségének egy nappal korábbi megerősítése miatt kategorikusan viszszautasították - felkeresték Nagy Imrét a Pártközpontban. Megmagyarázták neki, nem ellenforradalom, hanem nagy nemzeti felkelés zajlik. "Nem értünk egyet a kormány jelenlegi magatartásával, az orosz beavatkozással, a statáriummal és más intézkedésekkel" - hangsúlyozták mindketten, és megpróbálták Nagy Imrét rábeszélni, hogy mondjon le. Nagy röviden válaszolt: "elvtársak, nincs most időm erre! A Politikai Bizottság fontos tanácskozása közben vagyunk, és a szovjet elvtársak is itt vannak. Viszsza kell mennem az ülésre". És egyetlen pillantást sem vetett barátai petíciójára. Nagy Imre, barátainak radikalizmusa és visszalépése miatt úgy érezte, hogy cserbenhagyták, azok meg úgy vélték, ő nem tartotta be október 23-i eredeti megállapodásukat.
Miközben a pártvezetők a Politikai Bizottság ülésére az utolsó előkészületeket tették, az ülésteremben megjelent Erdei, a miniszterelnök helyettese és Nagy veje, Jánosi. Az egyetemről kapott telefonhívások hatására tájékoztatták az egybegyűlt pártvezetőket, hogy az egyetemi hallgatók tüntetésre készülnek. A halálos áldozatok megelőzése érdekében ezt meg kellene akadályozni. Gerő ingerülten közölte velük, hogy már tájékoztatták az eseményekről, ne essenek pánikba, és ne zavarják a Politikai Bizottságot.
A városban hatalmas embertömegek áramlottak az utcákon. Kora hajnalban 70000-en érkeztek vidékről a fővárosba, egyelőre csak lézengtek. A városi közlekedés nem működött rendesen. 9 órakor egyetemisták ezrei gyülekeztek egy újabb tüntetésre. Az Astoria előtt oroszul beszélő egyetemisták öszszebarátkoztak három szovjet tank legénységével, és ezek a tankok később, tele magyar zászlókat lengető egyetemistákkal, a Parlament felé tartottak. Az egyetemi hallgatókhoz járókelők ezrei csatlakoztak.
* (Részlet Paul Lendvai: 1956 Forradalomról tabuk nélkül - Napvilág Kiadó)

2006. október 22. (Hajdú-Bihari Napló)

Előadás '56-ról

Püspökladány - Az 1956-os forradalom megyei eseményeiről hallgathattak meg előadást az érdeklődők szombaton délután Filep Tibor előadásában.Az újságíró, történész Fekete Ilona üdvözlő szavai után beszédében kiemelte: vidéken jóformán nem voltak harci események, amely jórészt azzal magyarázható, hogy nem volt jelentős fegyveres bázis.
A püspökladányiaknak azonban szembe kellett nézniük a szovjet tankokkal, melyek napokon keresztül vonultak át a mai Rákóczi utcán, amely annak idején a 4-es számú főút volt.
Az előadás után sor került Filep Tibor Iván Kovács Lászlóról szóló filmjének vetítésére.

2006. október 22. (Független Hírügynökség - Hírek)

Nagy Imre-emlékszüret Badacsonyban

Ötven évvel ezelőtt szürettel töltötte a forradalom előtti utolsó békés napját Nagy Imre. A mártírhalált halt miniszterelnök 1956. október 22-én egy badacsonyi család szőlőbirtokán járt, este pedig már katonai kísérettel utazott vissza Budapestre. Vasárnap ebből az alkalomból tartottak emlékszüretet a badacsonyi szőlőben.
Pálfy Jenőné Takács Böbiként 16 évesen találkozott Nagy Imrével. Úgy emlékszik, hogy 50 évvel ezelőtt ugyanolyan szép idő volt, mint most. Napsütéses, meleg őszi napon, különösebb felhajtás nélkül, egy taxival érkezett a miniszterelnök. Kíséret nélkül, mint magánember jött. Azt mondta, hogy ő ezúttal nem Nagy elvtárs és Nagy elvtársnő, hanem Imre bácsi és Maca néni. Kedvesek és közvetlenek voltak - meséli a szemtanú.

Nagy Imre az egész napot a badacsonyi szőlőben töltötte. Este már a közeli tapolcai laktanya katonáinak kíséretével utazott vissza Budapestre, ahol másnap kitört a forradalom. Ötven évvel a nevezetes szüret után egy bazaltoszlopot állítottak fel a helyiek, hogy a kőtömb emlékeztesse az erre járókat Nagy Imre utolsó békés napjára.

2006. október 22. (FigyelőNet Online)

Egyházi, felekezeti megemlékezések '56 évfordulója alkalmából

A keresztény egyházak ökumenikus istentiszteletet tartanak, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tudományos konferenciát rendez vasárnap az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából Budapesten. A katolikus, a református és az evangélikus egyház közös rendezvényt tart a Szent István-bazilikában, emlékezve a forradalom hőseire és áldozataira. Az istentiszteletet Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke és Ittzés János evangélikus elnök-püspök vezeti. A megemlékezésen részt vesz Angelo Sodano bíboros, pápai legátus is.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem tudományos konferenciát rendez Ismét válaszúton - a magyarországi zsidóság és az '56-os forradalom címmel a Scheiber Sándor Gimnázium épületében. Megnyitó beszédet mond Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke.

2006. október 22. (Hajdú-Bihari Napló)

Kopjafát avattak

Vámospércs - Megható, szép ünneplést szervezett Vámospércs Város Önkormányzata az 1956-os forradalom és szabadságharc 50 éves évfordulója tiszteletére.A megemlékezés a református egyház gyülekezeti termében kezdődött ökumenikus istentisztelettel, amelyen Ács Ferenc református lelkész mellett Sinka Csaba baptista lelkész is hírdette az igét.

Az istentisztelet után a főtéren lévő parkban, Pató Róza: Béke című kőszobra szomszédságában kopjafa avatásra került sor, amelyet közadakozásból állíttatott a város előző képviselőtestülete.

A három méternél is magasabb alkotást Nyári István faműves készítette, akinek gondolataiban már 5-6 évvel ezelőtt megfogalmazódtak a motívumok, amelyek a forradalom szellemiségét tükrözik. A nyakrészen kalotaszegi motívumokkal díszített, síró pár látható, amely az elkeseredés szinbóluma. Elkeseredés a forradalom bukása miatt, elkeseredés az áldozatok, s a menekülkésre kényszerülők miatt - mondta a kopjafát bemutatva Ménes Andrea polgármester. A kopjafa három oldalára címereket faragott az alkotó. A koronás magyar címer mellett a Kossuth címer és a város címere látható. Legfelül időkerék zárja az alkotást, amely gyertya lángnak is tekinthető. Kifejezi a kegyeletet, az örökkévalóságot, de a folytonos változásra is utal. A rajta lévő évszámok 1948, 1956, 1989, 2006 fontos évszámok, amelyekre az 50 éves évforduló kapcsán is emlékezni kell.

A kopjafa avatása és koszorúzása után a művelődési házban az általános iskolások ünnepi műsora zárta a megemlékezést, amelyen - a város vezetőin kívül, a romániai testvértelepülés Szilágynagyfalu delegációja is részt vett Diószegi Gyula polgármester vezetésével,- a lakosság is szép számban képviseltette magát.

2006. október 22. (Független Hírügynökség - Hírek)

Nagy Imre utcát avattak Miskolcon

Nagy Imréről neveztek el egy új utcát vasárnap Miskolcon, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából -értesült a Független Hírügynökség.
A miskolci belvárosban, a megújuló Széchenyi negyedben található útszakasznak még nem volt neve. Az avató ünnepségen Joósz Gábor, a Nagy Imre Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke azt mondta, hogy Magyarországon egyedül Miskolc az a város, ahol 1956-ra európai módon lehet emlékezni, mert a pártok közösen ünnepelnek és koszorúznak. "Ezzel példát adhatunk más vidéki városoknak is, az utcával pedig méltóképpen emlékezhetünk a forradalom miniszterelnökére" - tette hozzá.

2006. október 22. (Észak-Magyarország)

Turulfutás félezer résztvevővel

Immár a nyolcadik alkalommal rendezi meg október 23-án a Turulfutást négy település - Onga, Felsőzsolca, Arnót és Szikszó - önkormányzata közösen. A lebonyolítási feladatokat a művelődésszervezők látják el. Az arnóti elágazástól indul a mezőny délelőtt 11 órakor, településenként mintegy száz-száz iskolás vág majd neki az ötkilométeres távnak. Az Abaúj kapujánál levő Turul-szobornál színpadot is kialakítanak, ahol a déli harangszótól kezdődnek az ünnepi programok, rendezvények - értesültünk Gondos Andorné informátorunktól.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója előtti tisztelgő megemlékezés a Himnusszal veszi kezdetét, majd Márai Sándor Mennyből az angyal című versét Kiss László színművész mondja el és a kassai Holmollez Együttes mutatja be az alkalomhoz illő műsorát. Ezután Madzin Tibor, Onga polgármestere mond köszönetet a szabadság hőseinek és méltatja dicső történelmi tettüket. A szikszói Csutri Néptáncegyüttes fellépése után Kiss László tolmácsolja Gyurkovics Tibor Túlélni című költeményét. A négy település polgármesterei, Madzin Tibor, Fehér Attila, Kolenkó Gábor és Füzesséri József helyezik el koszorúikat a Turul talapzatán. Ezt követően ismét a Holmollez Együttes lép a színpadra, végezetül a Szózat eléneklésével - amelyben közreműködik a felsőzsolcai népdalkör is - fejeződik be a nagyszabású ünnepi eseménysorozat.

2006. október 22. (Független Hírügynökség - Hírek)

OKTÓBER 23 - "A megemlékezések áldozatul estek a politikának" - világhírügynökségek a magyarok megosztottságáról

Minden nemzetközi hírügynökség beszámolt vasárnap arról, hogy Magyarország mély megosztottságban ünnepli az 1956-os forradalom 50. évfordulóját.
Az AFP francia hírügynökség tudósítása szerint "maguk a megemlékezések is áldozatul estek a politikának". A jobboldali Fidesz külön ünnepséget tart hétfőn, írta az AFP, megemlítve, hogy "a rendőrség engedett a parlament előtt tüntető szélsőjoboldali extremista kis csoportnak, és az ott maradhat hétfőn a hivatalos ünnepségek alatt a biztonsági kockázatok ellenére is".

A francia hírügynökség kiemeli, hogy "a szocialista párt vezetőségében végmebent nemzedékváltás ellenére a Fidesz továbbra is antikommunista retorikával próbálja összefogni a jobboldali és szélsőjobboldali szavazókat, és aláásni a baloldal legitimitását".

A Reuters brit hírügynökség aláhúzza, hogy még jubileumi 56-os emlékműből is kettő lesz, egy hivatalos nagy absztrakt szobor a budapesti Felvonulási téren, amely egyes 56-os veteránokat felháborított, és egy másik, amelyet az ellenzék állít a Magyar Rádió épülete közelében.

Az 56-tal kapcsolatos megosztottság illusztrálására a Reuters megemlíti, hogy a Szocialista Párt székházában máig ott van (ha letakarva is) az előcsarnokban azoknak "a hősöknek" az emléktáblája, akik 56-ban "az ellenforradalmárokal szemben védték" az épületet.

A Reuters megfogalmazása szerint "a Fidesz pimasz nacionalizmussal és antikommunizmussal megpróbálta kisajátítani a forradalmat, ami felháborította a baloldalt, a liberálisokat, és még a jobboldal egy részét is".

Az AP amerikai hírügynökségnek a CNN hírtelevízió weboldalán olvasható budapesti tudósítása, valamint a BBC brit köszolgálati rádió internetes honlapjának budapesti beszámolója egyaránt kiemeli, hogy a szovjetellenes forradalom évfordulóját beárnyékolják a közelmúlt politikai zavargásai, és az ellenzék minden olyan ünnepi aktust bojkottál, amelyen jelen van Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

2006. október 22. (Észak-Magyarország)

Ötvenhatos stációk Erdőhorvátiban

Erdőhorvátiban úgy gondolták, méltó módon emlékeznek meg az 1956-os októberi magyarországi eseményekről. Ennek jegyében október 22-én este fáklyás felvonulást rendeztek a településen, amelynek keretében Erdőhorváti különböző pontjain több stációban elevenítették fel az 1956-es októberi eseményeket a forradalom kezdetétől, annak leverésén át a megtorlásokig.

2006. október 23. (MTI)

Az 1956. október 23-i forradalomnak a mai naphoz szóló legfontosabb üzenete, hogy demokratikus egységre van szükség minden diktatórikus törekvéssel szemben - jelentette ki Demszky Gábor a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén hétfőn.
A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy ötven évvel ezelőtt egyetlen nap alatt létrejött a nemzeti egység, s "az egész nyomorgó és megalázott ország" a forradalom mellé állt, elsöpörte "a magyar történelem leggonoszabb, hosszú zsarnokságát".
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke azt mondta, hogy a szerencsésebb népek történelme a folyamatosság, a kevésbé szerencséseké pedig a folyamatos megtagadás és az ismétlődő nekiveselkedés. Mint megjegyezte, honfoglalásunk óta talán csak egyedül az államalapítás az, amely ma már nem vált ki vitákat.
A Fővárosi Önkormányzat képviselőinek egyharmada, főként kormánypártiak (tizennyolcan) jelentek meg az ülésen. A legkisebb, háromtagú MDF-ből ketten, a harminc fős Fidesz-KDNP ellenzékből négyen vettek részt a megemlékezésen.

2006. október 23. (MTI)

Katonai tiszteletadással, a Himnusz hangjaira vonták fel a Magyar Köztársaság lobogóját az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren, hétfőn délelőtt az 1956-os forradalom 50., illetve a Magyar Köztársaság kikiáltásának 17. évfordulóján.
Az ünnepélyes zászlófelvonás előtt Sólyom László államfő díszszemlét tartott.
Az 50. évforduló tiszteletére hazánkba érkezett külföldi államfők, miniszterelnökök, vezető politkusok a parlament főbejárata előtti lépcsőn sorakoztak fel.
A hagyományos ceremónia új eleme, hogy a külföldi vendégek tiszteletére a történelmi zászlók mellett megjelentek a meghívottak államainak lobogói is.
Az ünnepségen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Jelen voltak a diplomáciai testület és az egyházak képviselői is.
Az ünnepélyes zászlófelvonást közvetlenül megelőzően a Kossuth tér Nádor utcai oldalán a tüntetőket egészen a tévészékház mögötti területre szorították ki. A Kossuth tér másik oldalán, a Falk Miksa utcánál hangos kiabálások hallatszottak: "Gyurcsány, takarodj", "Ünnepelni akarunk!". A rendőrök néhány perc elteltével kiszorították innen a tiltakozókat.
Ezzel egy időben a Markó utcában összegyűlt nagyobb csoportnyi embert szólították fel a rendőrök távozásra.

2006. október 23. (MTI)

A politikai élet aljasságainak szorításában a magyar nép nem tud a forradalmi megemlékezésekre koncentrálni - írta az 1956-os évfordulóról emlékező cikkében, hétfőn a La Libre Belgique című belga napilap.
A mérsékelten jobboldali újság egyik cikkében az 56-os menekült Bárdos Miklós professzorral készített megindító interjút emlékeiről. A másik írás a pillanatnyi helyzettel foglalkozott, beszámolva a hétfői nemzetközi megemlékezés előkészületeiről, illetve a tüntetésekről és azok hátteréről, riportszerűen.
"Mire gondolnak a magyar hatóságok, amelyek ma 46 (sic!) állam- és kormányfőt fogadnak az ötvenéves megemlékezésre? - tette fel a szónoki kérdést Christine Dupré különtudósító. - Azt, hogy Orbán Viktor, a kemény jobboldali ellenzék vezetője újrakezdi? Hogy hat héttel az időnként kirívóan erőszakos tüntetések kezdete után (ezek annak a hangkazettának a közzétételére reagálnak, amelyen Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök beismeri, hogy eltitkolta a nyilvánosság elől a bevezetendő szigorintézkedéseket) Orbán újra megpróbálja az emberek utcákra özönöltetése révén kiprovokálni riválisának távozását és az előrehozott választásokat?"
Válaszként Kende Péter történészt idézte a cikk, aki nemlegesen felelt. Hozzátette viszont: sajnálja, hogy követőinek mindennapos tüntetéseit fenntartva és a megemlékezéseket bojkottálva Orbán ismét azzal foglalatoskodik, hogy megossza a magyarokat.
Kende azt is hozzátette: hazugság azt próbálni elhitetni, hogy 1956 kizárólag a jobboldali emberek műve volt.
Budapesten a szomorúság szellője lengedez - állapította meg a cikk, amely szerint ezen az október 23-án, 2006-ban Magyarországon nem lehet igazán erkölcsösségről beszélni.

2006. október 23. (MTI)

Az 1956-os forradalom a szabadság forradalma volt, 2006 a demokratikus vitákról szól - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn az Országház Felsőházi termében az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából magas rangú külföldi vendégek jelenlétében tartott Budapest '56 Szabadságfórumon.
"1956 forradalma a szabadságról szólt. 2006-é a szabadság rendjéről, a demokráciáról. Nem arról, hogy legyen, vagy ne legyen demokrácia, hanem arról, milyen legyen a demokrácia. És ez a legfontosabb, ami 2006-ot megkülönbözteti 1956-tól" - mondta a kormányfő.
Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, a szabadságfórumon elfogadandó nyilatkozat a szabadság értékéről, helyettesíthetetlenségéről és felelősségéről szól. Hozzátette: mindenkinek azt kívánja, legyen ereje nem megijedni a szabadság felelősségétől, időnként terhes, demokratikus vitáitól.
"1956-os vitáink nem a múltról, hanem a jelenről szólnak. Arról, hogy kik vagyunk, milyen világot szeretnénk" - mondta a miniszterelnök.
Mint fogalmazott, a barikádoknak két oldala van: a szabadságé és a diktatúráé. Gyurcsány Ferenc azt mondta, a haza azon az oldalon épült fel, ahol a zászlók lobogtak, és ahol vértanú lett a forradalom miniszterelnöke, Nagy Imre.
"A népakarat bátor, misztikus egysége szüli a forradalmat, majd a forradalmi cél elérése a szabadság megszületése után az egységes népakarat, a demokrácia lényege szerint, összetevőire bomlik" - mondta a kormányfő, emlékeztetve arra, hogy 1956-ban és 1989-ben közös áramlatok találkoztak.
A miniszterelnök felidézte, hogy a Time magazin 1956-os különszámának címlapján magyar szabadságharcosok szerepeltek. Hozzátette: arcuk egyben minden magyar ember arca, Nagy Imréé, Mansfeld Péteré, vagy Göncz Árpádé.
A szabadságnak emberarca van - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: a szabadságvágy összeköt, de a demokrácia teremt rendet.
A miniszterelnök, aki beszédében Budapestet a szabadság ötven ével ezelőtti fővárosának nevezte, köszönetet mondott a vendégeknek, amiért eljöttek a magyar fővárosba, és azt kívánta, mindenkinek legyen ereje ahhoz, hogy megerősítse a szabadság rendjét.
"Erről szól '56 üzenete" - zárta ünnepi beszédét Gyurcsány Ferenc.

2006. október 23. (MTI)

Mindannyiunknak hálásnak kell lennünk az 1956-os magyar forradalom hőseinek örökségéért - mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen hétfőn a Parlamentben. A politikus úgy értékelte a meghívást: a modern Magyarország elismeri az Európai Unió szerepét.
"1956. október 23-án Magyarország és a magyarok a szabadságra szavaztak, és ebben reményt, emberi méltóságot ajánlottak, kínáltak fel egy egész nép számára" - mondta az Európai Bizottság elnöke a magyar közjogi méltóságok és a magas rangú külföldi vendégek előtt, hozzátéve: ezzel rendkívüli bátorságról tettek tanúbizonyságot, a következmények pedig mélyebbek és hosszabb távúak voltak, mint akkor bárki gondolta.
José Manuel Barroso megfogalmazása szerint az 1956-os forradalom a tettek és a gondolatok forradalma volt, hősei egy jobb sorsért küzdöttek, felkelésükkel kinyilatkoztatták: szabadság nélkül az élet elviselhetetlen. Erre a bátor lépésre a kommunista válasz elnyomás, gyilkosság és hazugság volt - jelentette ki.
Mint mondta, a forradalom meggyújtotta a szabadság fáklyáját. A tűz újra fellángolt 1968-ban a prágai tavasz idején, jelen volt, amikor diktatúrák megbuktak Görögországban, Portugáliában, Spanyolországban, és később inspirálta azokat is, akik a szabadságért küzdöttek és előidézték 1989-ben a berlini fal leomlását.
Az európai politikus kiemelte: 1956 forradalma nyitotta meg az utat és alapozta meg az Európai Unió létrejöttét; korábban a kommunista diktatúrák megakadályozták Közép-Európa országait, hogy elfoglalják méltó helyüket az európai közösségben.
José Manuel Barroso rámutatott arra, hogy a történelmi igazságtalanság ellenére '56 forradalma a szabadságról és a demokráciáról szólt, olyan értékekről, amelyek nagyon fontosak az Európai Unió számára. Az Európai Bizottság elnöke szerint azonban ezeket az értékeket sosem szabad "tényként elfogadnunk", mert akkor veszélyeztetjük azokat. Példaként említette a szólás- és gondolatszabadságot.
A politikus kijelentette: '56 hőseinek bátorsága új demokráciák megalapozásához és Európa újraegyesüléséhez vezetett, "sikerült begyógyítanunk a sebeket Európa arcán".
José Manuel Barroso hozzátette, hogy Magyarország megtalálta saját magát, helyét az Európai Unióban, az ország által az elmúlt tizenhat évben elért érdemek alapvető fontosságúak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a reformoknak folytatódniuk kell; új lehetőségek állnak Magyarország előtt, amelyeket egységes célok alapján meg kell ragadni.
"Magyarországra szüksége van Európának" - hangsúlyozta. Megfogalmazása szerint együtt kell lépnünk, hogy Európa nyitott, nagylelkű, eltökélt legyen, szembe tudjon nézni a kihívásokkal, meg tudja mutatni a világnak: lehetséges egy jobb jövőt építeni.
"Ez olyan üzenet, amelyet az '56-os hősök is magukénak vallhatnának" - mondta az Európai Bizottság elnöke, magyar nyelven hozzátéve: az Európai Unió köszönti a magyar hősöket.

2006. október 23. (MTI)

Katonai tiszteletadással avattak emléktáblát Nagy Imre miniszterelnöknek és mártírtársainak, illetve Pál Kovács Lászlónak, az 1956-os Corvin közi harcosok parancsnokának hétfőn a Corvin közben.
Nagy Imre, Maléter Pál, Losonczi Géza, Gyimes Miklós emléktábláját Jánosi Katalin, a mártír miniszterelnök unokája és Kopátsy Sándorné, Budapest - közelmúltban elhunyt - 1956-os rendőr-főkapitányának özvegye, a Corvin közi harcosok parancsnokának emléket állító táblát Havril András vezérezredes, vezérkari főnök és Bocskai T. József, az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnöke leplezte le.
A világszövetség elnöke egyúttal átadta Havril Andrásnak a Pálinkás Palavicini Antalról elnevezett 1956-os történelmi zászlót.
A vezérkari főnök rövid köszöntő beszédében elmondta, hogy két éve, amikor a Magyar Honvédség áttért az önkéntes hivatásos haderő rendszerére, új katonai kultúra is született, amely magában foglalja a hősökre való emlékezést és a példaképkeresést is. Kifejtette, hogy ezekben a gondolatokban méltó helyük van az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek.
Jánosi Katalin beszédében azt hangsúlyozta, hogy mindig mesterkéltnek tartotta a forradalmárok, mártírok szétválasztását utcai harcosokra, illetve értelmiségiekre, politikusokra, mivel 1956-ban mindenki tette azt, amit rá mért sorsa: valaki az utcai harcokban, valaki az egyetemeken, a munkahelyén, vagy a parlamentben.
Hozzáfűzte, hogy Nagy Imre miniszterelnök jogi keretbe foglalta az egyszerű forradalmárok követeléseit és állami szintre emelte azokat.
Bocskai T. József úgy értékelte, hogy ma is olyan nemzeti egységre van szükség, mint 1956-ban, amikor az utcán egymásba karolva vitték a szabadságot és együtt tudott cselekedni zsidó, cigány, sváb és magyar, valamint nem kérdezte senki, hogy ki kommunista, és ki nem, egy közös cél volt - "Ruszkik haza, szabadságot Magyarországnak!"
Barna Péter, a Világszövetség főtitkára azt fejtette ki, hogy 1956-ban egy addig porig alázott nép mutatott nemzetközi jelentőségű példát a hazafiságból, a nemzeti öntudat újjáéledéséből, és a bátorságból.
Az emléktáblákat Tempfli József, nagyváradi megyéspüspök szentelte fel, visszaemlékezve - a megfogalmazása szerint - a Vörös Hadsereg tankjai mögé bújt kommunista vezetőkre is, akiknek nem volt elég több száz ember kivégzése, több tízezer bebörtönzése, megnyomorítása, hanem 30 éven át bemocskolták a forradalmat, annak szellemét is ki akarva irtani.
Az 1999 óta meglévő 1956-os szabadtéri múzeum részeivé vált tábláknál koszorút helyeztek el a Magyar Honvédség, a Honvédelmi Minisztérium, az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség nemzetközi szervei, valamint civil, hagyományőrző egyesületek, egyesülések képviselői.

2006. október 23. (MTI/Reuters)

XVI. Benedek pápa üdvözölte Magyarország "bátor népét" hétfőn, és azt fejtegette, hogy a szovjet uralom elleni felkelés 50. évfordulóján Európának ideje elgondolkodnia saját szellemi értékein.
Az egyházfő felidézte, hogy az akkori pápa, XII. Pius milyen "fájdalomtól áthatott felhívásokat" tett Magyarország önrendelkezési jogáért. "Még elevenen élnek a tragikus események emlékei, amelyekben néhány nap alatt ezrek haltak vagy sebesültek meg, mély aggodalmat keltve világszerte" - olvasható XVI. Benedek Sólyom László magyar elnökhöz küldött üzenetében.
"Mindenféle elnyomás dacára, amelyet az évszázadok során elszenvedtek, legutóbb a szovjet kommunizmustól, az önök népe mindig megőrizte az állam és polgárai közötti viszony helyes értékelését, minden ideológián túlmenően - folytatódik az üzenet. - Megismétlem azt a szívből jövő óhajomat, hogy Magyarország az elnyomás és az ideológiai kényszer minden formájától mentes jövőt építhessen."
XVI. Benedek hangsúlyozta, hogy a magyar felkelésről való megemlékezésnek el kell indítania egy "gondolkodást az Európát alakító erkölcsi, etikai és szellemi (...) eszményekről és értékekről". Miközben az Európát a hidegháború idején kettéosztó "vasfüggöny" eltűnt, a Vatikán hangot ad annak az aggodalmának, hogy egy nyugatosodott társadalom elveszítheti kapcsolatát a keresztény gyökerekkel.

2006. október 23. (MTI)

Több közjogi méltóság, köztük Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb bíróság elnöke, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke koszorúzott a budapesti Vértanúk terén, Nagy Imre mártír miniszterelnök szobránál hétfőn, kora délután.
A megemlékezésre eljött Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája és Mérai Tibor, az 1956 óta Párizsban élő író. Jelen volt Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese.
A kordonokkal körülvett Vértanúk tere szomszédságában a Kossuth térről korábban kiszorított tüntetők is voltak, akik a miniszterelnököt gyalázó jelszavakat kiáltottak a koszorúzók felé.
Sólyom László köztársasági elnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke nem vett részt a koszorúzáson. Az államfő ebben az időben José Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével találkozott, Szili Katalin pedig Stepan Mesic horvát államfővel folytatott előre egyeztetett kétoldalú megbeszélést.

2006. október 23. (MTI)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából tartott megemlékezést és koszorúzást Kéthly Anna, egykori szociáldemokrata államminiszter sírjánál a Szociáldemokrata Párt (SZDP), valamint a politikus nevét viselő szociáldemokrata kulturális egyesület hétfőn Budapesten, a Rákoskeresztúri Új Köztemető 300-as parcellájánál.
Ki kell emelni Kéthly Anna 1956-os szerepét, hiszen tagja volt az akkor megalakult Nagy Imre kormánynak, amelynek államminisztere volt - mondta Bácskai Sándor, az SZDP főtitkára, a kulturális egyesület elnöke az összegyűlt huszonöt emlékező előtt.
Sajnálatosnak nevezete, hogy az ünnepségsorozatban nem említik a politikus szerepét, annak ellenére, hogy Kétlhy Anna a nemzetközi fórumokon "kiállt a magyar forradalom mellett" és hirdette: megbukott Magyarországon a szocializmus.
A megemlékezés végén az emlékezők, a párt, az egyesület és a Munkavállalók Szabad Szakszervezetének képviselő koszorúkat és virágokat helyeztek el a sírnál.
Az SZDP megkoszorúzta Nagy Ernő (1918-2005) egykori tiszteletbeli pártelnök sírját is.
Kéthly Anna 1889. november 16-án született Budapesten. 1919 végétől a szociáldemokrata nőmozgalom egyik vezetője volt, 1926-1938 között szerkesztette és kiadta a Nőmunkás című lapot. 1920-ban belépett az MSZDP-be, 1922-1939 és 1945-1948 között parlamenti képviselő volt. 1943-1944-ben pártja megbízottjaként polgári politikusokkal és az angolszász szövetségesekkel tárgyalt a háborúból való kiugrás lehetőségéről.
1945-től a Szociáldemokrata Párt politikai bizottságának tagja, a Világosság felelős szerkesztője, 1948-ig pártja frakcióvezetője és a parlament alelnöke volt.
Mint a munkásegység ellenzőjét, 1948-ban kizárták a pártból és megfosztották képviselői mandátumától. 1950-ben összeesküvés és kémkedés koholt vádjával letartóztatták, 1954-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, ugyanezen év végén egyéni kegyelemmel szabadult. 1956-ban részt vett az SZDP újraszervezésében, október 31-től a párt elnöke, november 2-4. között Nagy Imre kormányának államminisztere volt. 1956 novemberében a II. Internacionálé bécsi értekezletén értesült a szovjet intervencióról és nem tért vissza Magyarországra, Belgiumban telepedett le.
Kéthly Anna 1976. szeptember 7-én hunyt el Belgiumban, hamvait 1990-ben hozták haza. A politikust 1994-ben rehabilitálták.

2006. október 23. (MTI)

Az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából leleplezték Jean-Pierre Pedrazzini, a Paris Match tudósítója mellszobrát hétfőn Budapesten, a Köztársaság téren.
Catherine Colonna francia Európa-ügyi miniszter elmondta, hogy Jean-Pierre Pedrazzini mindenkit arra emlékeztethet, hogy "az igazság szolgálatának mindig ára van".
A 60 centiméter magas bronzból készült mellszobor, Szabó Gábor szobrász alkotásának felállításával Svájc és Franciaország nemcsak előtte, hanem azok előtt a nők és férfiak előtt is tisztelegni szeretne, akik életüket adták az igazságért - fűzte hozzá.
Moritz Leuenberger, a Svájci Államszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a fotóriporter fényképei 50 évvel ezelőtt az igazságot szolgálták, a valóságot mutatták meg. Szavai szerint a képek emlékeztethetnek a nem is olyan távoli múltra, alakíthatják a politikai öntudatot, illetve éles látást adhatnak a lelkiismeretnek.
Jean-Pierre Pedrazzini, a fotóriporter unokaöccse arra hívta fel a figyelmet, hogy a képek a szabadságról és demokráciáról álmodó magyar nép jelleméről árulkodnak.
Olivier Royant, a Paris Match szerkesztőségi vezetője emlékeztetett arra, hogy a "francia fiatalember Köztársaság téren bekövetkezett halála a budapesti események kihívásaira, brutalitásukra és az általuk kiváltott sokkra irányította a nemzetközi közvélemény figyelmét".
Jean-Pierre Pedrazzini 1927-ben született Párizsban. 21 évesen került a Paris Match szerkesztőségébe. A magyar felkelés kezdetétől, 1956. október 23-ától fogva önként tudósított az eseményekről. Október 28-án fényképeket készített a mosonmagyaróvári sortűz áldozatainak temetéséről, majd Budapestre utazott.
Október 30-án a Köztársaság téren készített felvételeket: amikor segítséget akart nyújtani egy sebesült fiatal tüntetőnek, két sorozat érte. A Péterfy Sándor utcai kórházba szállították, ahol azonnal megműtötték. A fotóriporter azt kérte, szállítsák Párizsba.
November 8-án Neuilly-i Maillot Klinikán belehalt sérüléseibe.

2006. október 23. (MTI)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire, hőseire emlékeztető, a városban 1956. október 24-én elesettek nevét feltüntető emlékművet avattak hétfőn Székesfehérváron, az 56-osok terén.
Lugossy Mária Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásának avatásán Román Károly, tanár, Székesfehérvár díszpolgára, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Országos Szövetségének egykori alelnöke emlékezett az 50 évvel ezelőtt történtekre.
Mint mondta, utódaink, "akik nálunk messzebbre látnak majd, talán jobban megértik '56 üzenetét, a hősiesség és az önfeláldozás értelmét, mint a mai nemzedék. Nem fognak civakodni az örökségen, (...) megértik majd, '56 senki másé nem lehet, csak a nemzeté."
Szavai szerint Lugossy Mária emlékműve egyszerre fejezi ki az önfeláldozó hősiességét, a kiszolgáltatottak tragédiáját és megrendült gyászt.
Az avatóünnepségen résztvevők megkoszorúzták az emlékművet. A városi közgyűlés Fidesz frakciójának tagjai egy-egy szál virággal rótták le kegyeletüket.
Nem vettek részt az ünnepségen a Fejér Megyei Közgyűlés tagjai, ők ugyanis az avatás időpontjában emlékünnepséget tartottak, s azt követően tisztelegtek az emlékműnél.
A székesfehérvári önkormányzat által állított emlékművet fekete, csiszolt gránitkockákból készítette el a megbízást pályázaton elnyert művész, Lugossy Mária. A gránittömbökből rusztikus gránitfolyam tör elő és hömpölyög a tér felé, két oldalát pedig vízfüggöny szegélyezi.

2006. október 23. (MTI)

A Bazilika elől átvonult tömeg jelenlétében tartotta 56-os megemlékezését az 56-os Magyarok Világszövetsége és a Corvin közi Bajtársi Közösség hétfőn kora délután, ahol Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke volt az egyik szónok.
A politikus Pongrácz Gergelynek, a Corvin köz tavaly májusban elhunyt parancsnokának írt jelképes levelét olvasta fel. Ebben arról írt, hogy talán a forradalom és szabadságharc 100. évfordulóján sem mondhatjuk majd el, hogy a nemzet azonosan vagy legalább közel azonosan érez 1956-ról.
Mint mondta: előbb-utóbb minden magyarnak azonosan kell éreznie 56-ról, éreznie kell, hogy elég volt a hazugságból, a félelemből, a jogfosztottságból, az idegenek rémuralmából.
Ami ma történt, az gyalázat - mondta.
A rendezvény elején felszólalt Takács András, a Kossuth tériek egyik szónoka, akik a hajnalban történt eseményeket elemezte, és szólt a tömeghez az 1956-os forradalmat követően halálra ítélt Wittner Mária, a Fidesz parlamenti képviselője is.
A rendezvény ideje alatt a körúton, a villamosmegállókban és az úttesten is álltak az emberek, akik többször a szónokok szavába vágva azt skandálták, hogy induljunk, induljunk.
A rendezvényen felszólalt Pongrácz Gergely testvére, Pongrácz Ödön, aki kifejezte tiszteletét a Corvin-közben összegyűlt emberek előtt. Mint mondta: a Corvin közben ma itt vannak azok is, akik 1956-ban életüket áldozták. Pongrácz Ödön az 56-os Magyarok Világszövetségétől a Pro Patria serleget vehette át az ünnepségen.
A lengyel Poznan város képviselője is felszólalt a rendezvényen, aki azt mondta, hogy a lengyelek mindig a magyarokkal voltak. Úgy fogalmazott: "ma is a szabadságotokért harcoltok, ma itt Budapesten minden lengyel magyarnak is érzi magát".
A rendezvény nem sokkal három óra után ért véget. Az emberek átvonultak az Astoria elé, ahová délutánra a Fidesz hirdetett nagygyűlést. Az Astoriához érve egy kisebb csoport tovább indult a Kossuth Lajos tér irányába.

2006. október 23. (MTI)

Felavatták a Műegyetem épületénél emelt 1956-os emlékművet hétfőn délután; a szoborcsoport az '56-os szerveztek képviselőinek javaslatára készült.
"Az 1956-os forradalom megrengette a világot. Csodálatos tizenhárom napja történelmet írt, világtörténelmet. (...) 1956 álma több mint harminc évig álom maradt, de örök időkre szolgáljon tanulságul arra, hogy a szabadság, az igazság és az emberi méltóság a legfontosabb értékek" - mondta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az emlékmű avatásakor mondott beszédében.
Emlékeztetett arra, hogy a Műszaki Egyetemen fogalmazták meg 1956 céljait, az épület elől indult útjára október 23-án a forradalom.
Vizi E. Szilveszter szerint tizenhét évvel a rendszerváltás után és ötven évvel a huszadik század legbátrabb szabadságharca után is "nehéz teherként nyomja vállunkat a közös múlt".
"Voltak, akik lövettek. Voltak, akik lőttek. És voltak, akiket lőttek. (...) Elmulasztottunk tisztán és őszintén szembe nézni ezzel" - mondta.
Az eseményen felolvasták Sólyom László köszöntő levelét. A köztársasági elnök ebben kiemelte: 1956 örök erkölcsi példát adott a világnak. Az események óta két emberöltőnyi idő telt el, 1956 azonban még mindig nem vált nemzeti ünnepé - tette hozzá az államfő.
A szobor leleplezését követően többek között mintegy tíz '56-os szervezet képviselője koszorúzta meg az emlékhelyet.
A Műegyetem rakparton tartott ünnepségen több százan vettek részt. A tömegben a néhány magyar nemzeti színű zászló mellett egy ausztrál lobogót is lehetett látni.
A hétfőn felavatott alkotás félkör alakú, a közepén látható embercsoportból kiemelkedik egy több mint négy méter magas női alak. Az emlékmű jobb és bal szárnyán egy-egy felirat olvasható: "Az 1956-os forradalom bölcsője", valamint "Üdv néked ifjúság! Üdvöz légy magyar nép!".
Az alkotókat Csíkszentmihályi Róbert szobrászt, illetve Schilling Róbert építészt az 56-os szervezetek által összeállított zsűri választotta ki. Az emlékhely kivitelezését a kormány 150 millió forinttal támogatta.
Csíkszentmihályi Róbert Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, kiváló művész.

2006. október 23. (MTI)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére emlékszobrot avattak Kaposváron, a Berzsenyi parkban hétfőn.
Gera Katalin kaposvári szobrászművész A szabadság angyala című alkotásának avatásán Mádl Ferenc volt köztársasági elnök beszédében rámutatott: "a forradalom máig tartó élő történetében itt vannak az ezrek és ezrek, akik megjárták börtönt az üldöztetés és a menekült sors sokféle útját". Itt vannak, és élőben mondják azóta is a történelmet, a mártírokról, a miniszterelnökről, és sok száz társukról - fűzte hozzá.
"A történelem a gondviselő kegyelmével igazságot szolgáltatott '56-nak" - hangsúlyozta Mádl Ferenc. Mint mondta: később Európa és a világ megértette 1956 üzenetét, s ez "fényessé tette megint '56 népének nevét és becsületét".
Az adományozók, azaz az Amerikai Egyesült Államokban élő magyarokat tömörítő szövetség (Magyar Studies of Amerika) nevében Egervári Gyula elnök köszönetet mondott Kaposvár önkormányzatának, hogy "befogadta" az emlékművet, támogatta a szövetség szándékát, s eleget tett a kérésüknek, miszerint Nagy Imre mártír miniszterelnök szülővárosában, Kaposváron egy emlékszobrot állíthassanak fel az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján.
A mintegy hat méter magas alkotás egy életnagyságú bronz nőalakot ábrázol, valamint egy több darabra tört, golyó ütötte márványoszlopból kiemelkedő, közepén lyukas nemzeti zászlót, a forradalom jelképét.
A szobor Kaposvár belvárosában, egy patinás parkban emlékezteti az utókort az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméjére.

2006. október 23. (MTI)

Ünnepi zászlófelvonással kezdődött el hétfőn délelőtt az 1956-os forradalom 50., illetve a Magyar Köztársaság kikiáltásának 17. évfordulója alkalmából tartott központi megemlékezés.
A Kossuth Lajos téren, az Országház előtt katonai tiszteletadással, a Himnusz hangjaira vonták fel a Magyar Köztársaság lobogóját, majd magyar közjogi méltóságok - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke - és a hazánkba érkezett külföldi államfők, miniszterelnökök, vezető politikusok helyezték el az emlékezés virágait az '56-os emlékmű talapzatához.
Ezt követően, a Magyarországra érkezett külföldi államfők és miniszterelnökök jelenlétében ünnepi ülést tartottak a Parlamentben, ahol Szili Katalin házelnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és José Manuel Barroso európai bizottsági elnök megemlékező beszéde után elfogadták a Budapest '56 Szabadság Nyilatkozatot.
A dokumentum leszögezi: "Ötvenhat szelleme arra tanít, hogy egy ország, ha talpra áll önmaga védelmében, ha közösnek érzi a haza ügyét, képes felülemelkedni minden megosztó érdeken, nemzetté válik, és példát tud mutatni az egész világnak".
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke beszédében a köszönet és tisztelet hangján szólt a forradalom hőseiről, és a menekülő magyarokat egykor befogadó országokról is.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arról beszélt, hogy az 1956-os forradalom a szabadság forradalma volt, 2006. pedig a demokratikus vitákról szól. "1956 forradalma a szabadságról szólt. 2006-é a szabadság rendjéről, a demokráciáról. Nem arról, hogy legyen, vagy ne legyen demokrácia, hanem arról, milyen legyen a demokrácia. És ez a legfontosabb, ami 2006-ot megkülönbözteti 1956-tól" - mondta a kormányfő.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kiemelte, 1956 forradalma nyitotta meg az utat és alapozta meg az Európai Unió létrejöttét; a hősök bátorsága új demokráciák megalapozásához és Európa újraegyesüléséhez vezetett.
Kora délután több közjogi méltóság, köztük Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb bíróság elnöke, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke koszorúzott a budapesti Vértanúk terén, Nagy Imre mártír miniszterelnök szobránál.
A forradalom bölcsőjének tekintett Műegyetemen délután emlékművet avattak, a forradalmat követő megtorlás áldozatainak nyughelyén, a Rákoskeresztúri sírkert 301-es parcellájánál pedig a külföldi vendégek helyezték el a tisztelet virágait.
Kora este, fél hatkor fáklyás megemlékezéssel veszi majd kezdetét a Parlament épületénél az ünnepi műsor, amelyben felidézik október 23-a történelmi pillanatait, majd egy 6,5 méter átmérőjű fehér gömb felemelkedik a téren állók fölé. A gömbön egy táncművész egy 2-szer 7 méteres lyukas nemzeti zászlót emel a tér fölé, a Forradalom lángjának meggyújtása pillanatában.
A láng fellobbanásakor a Himnusz, majd tűzijáték zárja az ünnepséget, miközben a Parlament Kossuth tér felőli homlokzatát fényekkel festik át.
A Szabadság fényei című programot a két közszolgálati televízióadón nézhetik meg az érdeklődök - közölte a Kormányszóvivői Iroda kora délután. A közlemény szerint a programot megtartják az eredetileg tervezett időpontban, 17 óra 30 perckor, de a Kossuth tér lezárása miatt, biztonsági okokból, nézők nem mehetnek be a Parlament előtti területre sem.
Az 1956-os központi emlékmű avatási ünnepsége a Felvonulás téren este fél nyolckor kezdődik a korábbi tájékoztatás szerint. A rendezvényen Bocskai T. József az '56-os szervezetek képviseletében, valamint Kosáry Domokos, az '56-os Emlékbizottság elnöke mond ünnepi beszédet.
Az emlékművet jelképes időpontban, pontban "19.56"-kor, a "szabadság percében" avatják fel. Ekkor a téren egy ünnepi harang 56-szor kondul meg, és erre az időre szerte az országban egyperces megemlékezéseket tartanak. A jelenlévők egy-egy szál virágot helyezhetnek el az emlékmű talapzatánál.
A Felvonulási téren este tíz órától éjfélig filmvetítést tartanak a Forradalom 13 napja címmel. A produkció korabeli híradó- és amatőr felvételek alapján idézi fel a forradalom napjait.

2006. október 23. (MTI)

Több százan gyűltek össze a Rákoskeresztúri Újköztemető 301-es parcellájánál az SZDSZ megemlékezésén, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján hétfőn.
A szózat meghallgatását követően Halda Alíz, volt szabad demokrata képviselő arról beszélt, hogy lélegzetelállítóan nagy tett volt, amire ez a nemzet 50 évvel ezelőtt vállalkozott. "Ugyanakkor az acsarkodást és gyűlölködést, amely most körülvesz bennünket - még ezt a nemzeti ünnepet is tönkre akarja tenni - nem lehet kibírni" - mondta.
Véleménye szerint már a következő generációk dolga, hogy erős elszánással, józanul tisztább, nemesebb közéletet, gazdagabb, szolidárisabb társadalmat teremtsenek.
A forradalom emlékét felidézni könnyű, megfogalmazni, újraélni nehéz - mondta Kuncze Gábor.
Az SZDSZ elnöke szerint ki kell mondani: 1956 mindenkié, ha annyiféle volt is, ahány résztvevője, '56 egy volt és kikezdhetetlen.
"1956 hősei olyan talapzatot építettek, és hagytak ránk örökül, melyre felépíthettük a rendszerváltást, és melyre felépíthetjük közös európai jövőnket, ez a tapasztalat nem vágható ketté, mert akkor megosztjuk a jelenünket és akkor megosztott lesz a jövőnk is" - mondta a politikus, hangsúlyozva, hogy nem hagyhatunk magunk után örökül ilyen mély megosztottságot.
Véleménye szerint az egykori forradalmárok indulata megérthető, nekik tisztelet és megbecsülés jár, de nem fogadható el, hogy valakik napi politikai célok érdekében játszanak ezekkel az indulatokkal.
Szavai szerint nem engedhetjük meg, hogy 1956 továbbra is a politika martaléka legyen, nem tűrhetjük, hogy az '56 körüli méltatlan viaskodások, történelmünk egyik legnagyobb és legdicsőbb eseményének emlékét továbbra is lejárassák a fiatal nemzedék előtt.
Kuncze Gábor szerint a kormány elkövette azt a hibát, hogy a csendes, megdöbbent többségre nem figyelt. Hangsúlyozta: csak az igazmondás a természetes, ezért végérvényesen ki kell szállni abból a versenyből, ahol "a jobboldali hazugságok emelik a tétet".
Hozzátette: nem szabad elhinni, hogy a parlament és a Kossuth tér harca a civilizáció összecsapása lehet.
Az ünneplők közül erre valaki azt kiabálta: "békesség!".
Kuncze Gábor gondolatmenetét folytatva közölte: csak a cinizmus hiheti civilizált beszédnek az üvöltést, észérvnek a lángra lobbanó kocsik fényét, demokráciának a társadalmi rettegést.
"Ne higgyük el nekik, hogy megtehetnek bármit, és ne higgyük el magunknak, hogy megtehetnek velünk bármit" - fogalmazott, hozzátéve, hogy különben elvész, amit eddig felépítettünk.
Az egybegyűltek, köztük az SZDSZ parlamenti frakciójának tagjai, ezt követően virágokat helyeztek el Nagy Imre sírjánál és az emlékműnél is.
A liberális rendezvényen rendzavarás nem történt, azzal egyidejűleg a parcellánál több megemlékezés zajlott, így például Halda Alíz beszéde közben néhány méterrel arrébb a Székely himnuszt énekelte emlékezők egy csoportja.

2006. október 23. (MTI)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc miskolci, egyik meghatározó szereplője, az akkor még országosan kevésbé ismert színész, Nagy Attila emlékének állított mellszobrot a miskolci önkormányzat a forradalom ötvenedik évfordulóján, az alkotást a művész lánya és fia leplezte le hétfőn.
Rendkívül tehetségesnek, elszántnak nagy művészi erejűnek nevezte Nagy Attila színművészt beszédében Halasi Imre, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója.
Elmondta: az 1956-ben a miskolci teátrumban Bánk bán szerepét megformáló nagyon fiatal színészben a sorsfordító napokban minden bizonnyal felmerült: "mit lehet ezzel a szereppel kezdeni, üzenni..., mit hordoz abban a történelmi, különleges pillanatban".
Nagy Attila a forradalom idején "egyszerűen csak tette, amit a történelem elvárt tőle, (...) az akkori forradalmi pillanatok nagyjává vált, (...) talán ennek is köszönhető, hogy Miskolcon lényegesen kevesebb áldozatot követelt a forradalom" - mondta a színházigazgató.
Az 1956-ban színi pályája elején járó Nagy Attilát a forradalmárok Miskolcon a megyei munkástanács alelnökévé választották, a forradalom idején több helyütt szavalt, beszédeket mondott, a szabadságharc leverése után börtönbe zárták, 1961-ben szabadult.
A Miskolci Nemzeti Színház Déryné-parkjában levő posztamensek egyikére elsőként kerül a színész, Balogh Géza szobrászművész megformálta mellszobra a forradalom ötvenedik évfordulójának napján, amelyet az önkormányzat vezetői mellett az MSZP, a Fidesz, az MDF, az SZDSZ és civil szervezetek képviselői is megkoszorúztak.
Nagy Attila 1992. május 13-án váratlanul, 59 évesen hunyt el, tagja volt a rendszerváltozás után elsőként szabadon választott Országgyűlésnek, az MSZP országos listáján szerzett parlamenti mandátumot.

2006. október 23. (MTI)

Nádas Péter író arról értekezett a The Wall Street Journal című amerikai lapban, hogy a magyar forradalom halott, mivel véget ért az európai forradalmak kora.
Az utolsó európai forradalom volt '56, amely a forradalmak romantikus, idealista történetének véres lezárását jelentette. Egy korszak véget ért, ezért halott a magyar forradalom, függetlenül attól, mennyi emlékművet emelnek a magyarok '56 emlékének ápolására - olvasható az újság véleményoldalán megjelent cikkben.
Az író szerint '56 után a hidegháborús szembenállás már nem élesedett, az atomháború veszélye csökkent, az ellenséges nagyhatalmak rákényszerültek, hogy elfogadják a békés egymás mellett élés minimumát. Ezt azonban nem a köztársaság vagy a demokrácia győzelme, hanem veresége hozta, amely máig negatív élményként hat Európa tudatalattijában.
Nádas Péter keserűen megjegyzi: a forradalmak korának lezárulása jelentékeny veszteség az európai politikai gondolkodás számára. A forradalmi változások hagyományának eltűntével "a konformizmus és az opportunizmus európai hagyománya maradt számunkra az udvari költészettel és a manierizmussal".
Nádas Péter szépírói igényességgel idézi fel a forradalom napjainak krónikáját, majd tényszerűen megállapítja, hogy John Foster Dulles akkori amerikai külügyminiszter realitásérzékről tett tanúbizonyságot, amikor úgy döntött, Amerika nem avatkozik be a magyar eseményekbe. Óvatos, habozó beszédmodora és pragmatizmusa sok fájdalmat okozott a magyaroknak, de azokban a válságos napokban gondolkodásmódja nagyobb összhangban volt a nemzetközi erőegyensúllyal, mint akármilyen érzelmek által fűtött akció lett volna. A forradalmak erkölcsi-érzelmi hagyományából fakadó kötelességnek a Nyugat csak a harmadik világháborút kockáztatva tudott volna megfelelni.
Az '56-os forradalom 50. évfordulóján, hétfőn a vezető amerikai országos napilapok közül még a The New York Times közölt egy magyar vonatkozású írást Kati Marton tollából. Az újságíróként és emberi jogi aktivistaként nevet szerzett magyar származású szerző - Richard Holbrooke amerikai diplomata felesége - a szintén az újság véleményoldalán megjelent írásában arra emlékezett vissza, hogyan élte meg apró gyerekként a forradalmat.
Kati Marton apja, Marton Endre az AP amerikai hírügynökséget tudósította Budapestről a második világháború utáni kommunista hatalomátvételről, a koncepciós perekről, majd a forradalomról (95 éves korában tavaly novemberben New Yorkban hunyt el), anyja, Marton Ilona a UPI riportere volt. A szülők gyerekeikkel 1957-ben az amerikai diplomáciai szolgálat segítségével menekültek el Magyarországról. Az 50. évfordulóra jelent meg Kati Marton legújabb "A nagy menekülés: kilenc zsidó, aki elmenekült Hitler elől és megváltoztatta a világot" című könyve.

2006. október 23. (MTI)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján 15 külföldi delegáció helyezett el koszorút a Rákoskeresztúri Újköztemető 301-es parcellájánál hétfőn délután.
A megemlékezés helyszínét elzárták a parcella többi részétől, a sírkertbe érkező megemlékezők és az újságírók innen figyelhették a koszorúzást, amely katonai tiszteletadás mellett zajlott. Az '56-os emlékmű egyik oldalán a katonai zenekar, másik oldalán a díszszázad katonái sorakoztak fel.
A Himnusz meghallgatását követően elsőként a magyar kormány nevében Göncz Kinga külügyi és Szekeres Imre honvédelmi miniszter koszorúzott, őket protokoll szerinti sorrendben a luxemburgi nagyherceg, majd a lett, a horvát és az észt elnök követte.
Az ünnepségen a parlamenti pártok közül az MDF képviseltette magát, Dávid Ibolya pártelnök és Herényi Károly frakcióvezető. Dávid Ibolya, pártelnök az MTI-nek elmondta: az MDF a nemzeti ünnepeken a nemzet egységét képviseli.
Közölte: minden, az állami protokoll keretében tartott rendezvényen részt vettek, véleménye szerint a 301-es parcellánál tartott koszorúzás azért központi ünnepség, mert mindenki leróhatja tiszteletét az áldozatok előtt.
Hozzátette: emellett az MDF-nek két saját megemlékezése is volt.
A 301-es parcellánál koszorút helyezett el a Nagy Imre Alapítvány és Társaság is.
Miközben a delegációk autói sorra hagyták el a 301-es parcellát, a kijárat felé vezető út szélén egy férfi "Hajrá Magyarok, Gyurcsány takarodj!" feliratú táblával állt, egy nemzeti zászlót lengető nő mellett. Elmondása szerint a miniszterelnököt várta. Mikor többen közölték vele, hogy Gyurcsány Ferenc nem jelent meg, szitkozódva csalódottságának adott hangot.

2006. október 23. (MTI)

Elsősorban az 1956-os forradalom jelentőségét méltatta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azon a megbeszélésen, amelyet hétfő délután folytatott Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével Budapesten.
Barroso elmondta, mennyire örül annak, hogy Budapesten lehet ezen a napon; üzenetét, amelyet a Parlamentben előzőleg mondott beszédében megfogalmazott, határozottan az egész magyar néphez küldte el - közölte Orbán Viktor a találkozót követően, újságíróknak nyilatkozva.
A Fidesz elnöke kiemelte: büszkék október 23-ra, úgy tekintenek rá, mint egy olyan napra, ami nemcsak a szabad Magyarországhoz, hanem a szabad és egyesített Európához is nélkülözhetetlen volt.
Hozzátette: Európa még mindig megosztott lenne, ha 1956 nem lett volna. A vasfüggöny ott lenne, ahol volt, és Berlin is két város lenne és nem egy, ha a magyarok ötven évvel ezelőtt nem vállalták volna a felkelést a kommunizmussal és az orosz megszállással szemben.
Az MTI kérdésére Orbán Viktor közölte: elmondta az Európai Bizottság elnökének, hogy Magyarországon bizalmi és legitimációs válság van. Megjegyezte, a Fidesz a maga részéről mindent megtesz annak érdekében, hogy a demokrácia képes legyen megvédeni magát és megoldani ezt a válságot.
"Az erőszakot elutasítjuk, békés eszközökkel akarjuk elérni a kormányváltást, minél hamarabb, annál jobb" - fejtette ki Orbán Viktor. Mint mondta, a miniszterelnököt ezután is bojkottálni fogják, és arra kérték az Európai Uniót, hogy ezt a legitimációs krízist kezelje megértéssel.
A Fidesz elnöke kedden Strasbourgba utazik, ahol az Európai Néppárt (EPP) is megemlékezik 1956-ról. Az ülésen Orbán Viktor (aki az EPP alelnöke) mellett José Manuel Barroso és Hans-Gert Pöttering, a néppárt elnöke is beszédet mond.

2006. október 23. (MTI)

Jelentős különbség van a kommunista diktatúra hazugságai és a demokratikus politikában elhangzó hazugságok között - mondta George Pataki, New York állam kormányzója hétfőn a Közép-Európai Egyetem tartott előadásában.
Elmondta: a kommunista diktatúra hazugságon alapult és nem lehetett szabadon véleményt nyilvánítani. "Ma azonban bárki kritizálhatja az aktuális kormányt, és a választásokkor szabadon dönthet" - tette hozzá.
Az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségre érkezett amerikai delegáció hivatalos vezetője szerint az 56-os forradalom eredményeképpen mindenki számára egyértelművé vált a hazugság, amelyre a vasfüggöny mögötti kommunista diktatúrák épültek.
George Pataki megjegyezte, hogy hivatalba lépésekor számos kiigazító intézkedést kellett hoznia az állam költségvetési hiányának csökkentése miatt.
Mint mondta, az egyensúly helyreállítása érdekében mérsékelte az adminisztráció mértékét, emelte a tandíjakat miközben növelte a szegényebb diákok részére igénybe vehető pénzügyi támogatások mértékét. Hangsúlyozta, hogy a befektetések ösztönzése érdekében csökkentették az adókat. Így mintegy 10 év alatt 700 ezer új munkahely jött létre a privát szektorban.

2006. október 23. (MTI)

A Fidesz és a KDNP október 23-i nagygyűlésének első szónokaként párhuzamot vont az Európai Néppárt elnöke 1956 és 2006 között: Wilfried Martens szerint az 50 évvel ezelőtti események üzenete a jelennek az, hogy szükség van a változásra.
A politikus az Astoriánál összegyűlt több mint százezer nemzetiszínű és árpádsávos zászlókat lengető tömeg előtt azt mondta: a magyar forradalmat a szenvedélyes vágy és a bizalomvesztés vezérelte, a polgárok pedig elsősorban a hazugságok miatt veszették el bizalmukat. "A mostani zűrzavar is egy ember miatt van, ő az aki az országot politikai és elsősorban erkölcsi válságba sodorta azáltal, hogy félrevezette az embereket" - tette hozzá a politikus, akinek szavaira a tömeg hangos fújolással, füttyel és mondjon le kiáltásokkal reagált.
Az Európai Néppárt elnöke szerint 1956 üzenete a jelen számára egyértelműen az, hogy lehetőség és szükség is van a változásra, azonban - folytatta - az is tisztán látható, hogy nem szabad erőszakos eszközökhöz nyúlni, hiszen az emberek soha nem is hinnének egy olyan változásban, amelyet valaki diktálna nekik.
Magyarország nehéz helyzetben van, néhány területen már nem halogatható tovább a változás - tette hozzá a politikus, akinek angolul elmondott beszédét magyarra fordítva olvasták fel színpadon.
Úgy vélte: 1956-ban szinte meg lehetet érinteni a szabadság szellemét, azelőtt azonban a kommunista rezsim meghamisította, eltitkolta a valóságot, mindenhol csak politikai hazudozás volt. Most is - válaszolták többen a tömegből.
Wilfried Martems úgy folytatta: a mai magyar helyzetben a kormánynak nincs bátorsága szembenézni tényekkel, és nincs mersze az állampolgárok szemébe nézni, de tényekre is csak véletlenszerűen derül fény, amikor kiszivárognak az információk.
A néppárt elnöke szerint a rendszerváltozásban nem a reformkommunisták, hanem az ellenzék olyan bátor tagjai játszották a főszerepet, mint Antall József és Orbán Viktor. Hozzátette: Orbán Viktor 1989 beszéde volt az, ami elindította a szabadságért és az emberi méltóságért folytatott demokratikus harcot.

2006. október 23. (MTI)

Az 1956-os forradalom résztvevői diadalt arattak, ám győzelmük nem teljes - hangoztatta az Élő '56 Tömörülés hétfői emlékünnepségén Rácz Sándor, a nagy-budapesti központi munkástanács volt elnöke.
"Ti itt vagytok, éltek, és a diadal a tiétek" - mondta egykori harcostársainak, hangsúlyozva, "a világot veszélyeztető kommunista eszmét" és a Vörös Hadsereget ugyanúgy "elfújta a szél", akárcsak az összes olyan erőt, "ami a szabadságszeretetet ki tudná ölni".
A szónok kiemelte: fél évszázada egy szabad, független, demokratikus országért küzdtek, amit "magyar módra" akartak építeni. Rácz Sándor szerint az egykori forradalmárokat nem szívesen látta a társadalom az azóta eltelt időben.
Az ünnepségen adtak át mintegy hatvanat a szervezet által alapított emlékéremből, amellyel a forradalom emlékét ápoló, részvételükért legalább egy év börtönt elszenvedett ötvenhatosokat jutalmazták. Mint elhangzott, országszerte mintegy 1.200-an vehetik át az elismerést.

2006. október 23. (MTI)

Göncz Kinga külügyminiszter és Per Stig Möller dán külügyminiszter, aki országának az 1956-os forradalom 50. évfordulójára érkezett delegációját vezeti, hétfőn a Külügyminisztérium aulájában megkoszorúzta Povl Bang-Jensen, néhai dán ENSZ diplomata mellszobrát.
A koszorúzása után Göncz Kinga 1956-os emlékérmet adott át Per Bang-Jensennek, a diplomata fiának.
Povl Bang-Jensen dán diplomata a magyar üggyel foglalkozó ENSZ-vizsgálóbizottság munkatársa volt, akit 1959-ben holtan találtak egy New York-i parkban. Halála körülményei máig tisztázatlanok. A diplomata interjúkat készített a forradalom után Magyarországról elmenekült emigránsokkal és forradalmárokkal. Az anyagok az ENSZ-jelentés alapjául szolgáltak.
A jelentések nem illeszkedtek az akkori főtitkár, Dag Hammarskjöld politikájába, aki lényegében hátráltatta a magyar forradalom és az azt követő megtorlások vizsgálatát. Povl Bang-Jensent és szerepét a rákoskeresztúri temetőben egy emléktábla idézi.
Göncz Kinga a koszorúzás után az MTI-nek elmondta: 1956-ban volt egy nagyon nagy reménye Magyarországnak, hogy a világ másik fele, amely nem a Szovjetunió, beavatkozik és segít. Mindemellett volt egy magárahagyottság érzés is Magyarországon - tette hozzá.
Mint mondta, később azonban kiderült, hogy volt egy komoly szolidaritás Magyarország mellett is. Példaként emelte ki Povl Bang-Jensen dán ENSZ diplomata tettét, akinek, mint mondta, "fontosabb volt a valóság, mint a Szovjetunió felől érkező nyomás, hogy ne derüljenek ki a tények, és olyan tudósítás szülessen, mely nem ítéli el a Szovjetuniót".
"Olyan fontos volt számára azoknak az embereknek a biztonsága, hogy az életével fizetett érte" - mondta Göncz Kinga.
Megemlítette, hogy működik egy Povl Bang-Jensen társaság is Magyarországon, melynek édesapja, Göncz Árpád volt köztársasági elnök és Mécs Imre voltak a megalapítói.
Elmondta azt is, a dán külügyminiszterrel többek között a nyugat-balkáni ügyekről, valamint Ukrajna EU-s csatlakozásáról tárgyalnak. Hozzátette: Dánia nagyon elkötelezett az EU-bővítés ügyében.
Per Stig Möller dán külügyminiszter magyar kollégájának megköszönte a meghívást az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának magyarországi ünnepségeire. Kiemelte: bár Magyarország 1956-ban úgy érezhette, hogy egyedül van, mégis voltak olyan emberek, mint Povl Bang-Jensen. Véleménye szerint a dán diplomata hős volt, bár halálának körülményeit homály fedi.
Per Bang-Jensen, a diplomata fia szintén méltatta édesapja tettét.
Nagy András író, történész, aki tavaly októberben mutatta be a Bang-Jensen-ügy - '56 nyugati ellENSZélben című könyvét, mely a dán diplomata rejtélyes halálát kutatja, azt mondta az MTI-nek: Povl Bang-Jensen, akit nagyon sokan bírálták az ENSZ-en belül, pontosan érezte azt, amire nem volt bizonyítéka, mégpedig, hogy az ENSZ-en belül nem voltak biztonságban a titkos információk. Érezte, hogy a magyar ügyet vizsgáló ENSZ bizottság előtt tanúskodó forradalmárok élete csakugyan kockán forgott - tette hozzá.

2006. október 23. (MTI)

Félbetört, lyukas zászlót ábrázoló emlékművet lepleztek le Tatán, az '56-os forradalomra emlékezve hétfőn.
"A rendszerváltozáskor a politikai szabadságot úgy-ahogy nyélbe ütötték, de a szociális szabadság kivívásában a liberális elv csütörtököt mondott (...) a vagyonszerzés korlátlan szabadságának kimondására szorítkozott. A kíméletlen egyéni szabadság nem szabadság, csak lelketlen önzés és semmi köze '56-hoz. Így aztán nem a közszellem által összekötött szerves társadalomban élünk, hanem a népakarattól önmagát függetlenítő és a hatalmaskodók által agyongyötört tömegben" - mondta Michl József polgármester az emlékmű leleplezése előtt.
Mint mondta, a sors "most nem vért kíván tőlünk, hanem a bensőnkben való rendteremtést". Rendet a fejekben, hogy ne váljunk konzumidiótákká, és a hazugságot hazugságnak tartsuk, ne az igazság elhallgatásának - tette hozzá.
A szobor földre hulló, kettétört lyukas lobogót ábrázol, mely felvillantja a szabadságot, egyben megjeleníti a forradalom bukását. A közel öt méter magas krómacél plasztika oldalait az aláhulló zászló két fele alkotja, talapzata a már földre ért hullámzó anyag. A szobor formája kitárt kaput idéz, a meghasadt lobogó alatt át lehet menni az emlékmű közepén. A "Szabadság kapuja" című mű Szilágyi Bernadett alkotása.
Szilágyi Bernadett 1951-ben született, Somogyi József tanítványa volt a Képzőművészeti Főiskolán. Közel húsz köztéri szobra áll Magyarországon. Szeptemberben Balatonfűzfőn avatták fel az ipari robbanások áldozatainak emlékére készített alkotását. (FOTÓ)

2006. október 23. (MTI)

Szóban, dalban, képekben és imákban egyaránt felidézték az 1956-os forradalom emlékét Erdély legkülönbözőbb helységeiben.
Csíkszeredában délelőtt az 1956-os kopjafánál koszorúzás volt, délutántól a Csíki Játékszín nagytermében előadták a Papp Kincses Emese rendezte Székely Golgota című rockoperát. Este a Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusa előtti téren felavatták az Ercsey Ferenc csíkszeredai képzőművész által készített '56-os emlékművet. A kora esti órában a Tusnádi fúvószenekar kísérte fáklyás felvonulás előzte meg a rangos emlékműavatást, az eseményen jelen volt és beszédet mondott Szőke László szakállamtitkár és Szabó Béla csíkszeredai főkonzul.
Kolozsváron este a János Zsigmond Unitárius Kollégium és az Apáczai Csere János Gimnázium diáktanácsa a Babes-Bolyai Tudományegyetem főépülete előtt gyertyagyújtással tisztelgett.
Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében ünnepi műsort rendeztek. Szerdán Tények és képek '56-ról címmel a Bernády Házban történelemtudományi ülésszak és képzőművészeti tárlatnyitó lesz. Az 1956-os események Maros megyében témakörében Pál-Antal Sándor, Kovács György, Lázok Klára, László Márton és Novák Zoltán történész tart előadást.
A Baróti Szabó Dávid Középiskola udvarán az iskola egykori diákja, a forradalommal és szabadságharccal együtt érző, emiatt súlyos börtönévekre ítélt, majd halálba kergetett Moyses Márton emlékére állított kopjafánál, majd az '56-os emlékműnél emlékeztek meg az évfordulóról. Este a művelődési házban tartottak ünnepi műsort baróti és dabasi előadók közreműködésével. Gyergyószentmiklóson hétfőn este irodalmi zenés összeállítást rendeztek a művelődési központban.
Székelykeresztúron hétfőn az unitárius templomban tartott ökumenikus istentisztelet után 1956 erdélyi visszhangjairól hallhattak előadást az érdeklődők, majd átnyújtották a Székelykeresztúron élő egykori politikai elítéltek által idén alapított Pro Libertate Díjakat. A városháza falán emléktáblát lepleztek le az emlékezők.
Kézdivásárhelyen október hétfőn este fáklyás felvonulással egybekötött megemlékezést tartottak, virágot helyeztek el a kaszárnya előtti emlékműnél.
Máréfalván kopjafát állítottak az 56-os hősök emlékére a Művelődési Ház közelében lévő parkban. Bögözben a református műemléktemplom falai között és a világháborús emlékműnél emlékeztek a falubeliek.

2006. október 23. (MTI)

A magyarok ötven évvel ezelőtti bátorságát, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc világra, és benne Európára gyakorolt hatását méltatják külföldi politikusok, nemzetközi szervezetek vezetői a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz intézett üzeneteikben.
A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint 12 ország - Nagy-Britannia, Belgium, Dánia, Görögország, Hollandia, Kanada, Lettország, Oroszország, Románia, Szlovénia, Szlovákia, Új-Zéland - vezetője, valamint Jaap de Hoop Scheffer, a NATO főtitkára, Terry Davis, az Európa Tanács főtitkára, valamint António Guterres, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa köszöntötte üzenetében az 50. évforduló alkalmával a magyar forradalmat és szabadságharcot.
Tony Blair brit miniszterelnök a magyarok 50 évvel ezelőtti bátorságát méltatta üzenetében, amely "mindenek előtt azt mutatta meg, mekkora értéke van a szabadságnak, amit mi, a többiek, mind természetesnek vettünk" - írja. Úgy véli, ez a magyar forradalom 50. évfordulójának valódi fontossága.
A brit miniszterelnök szerint az ötvenedik évforduló emlékeztet bennünket Európa megosztottságára, amit csak nemrég sikerült orvosolnunk, és emlékeztet "arra, hogy vállalnunk kell a harcot a szabadságért, a békéért és a jólétért, ahogy azt a magyar nép tette a legesélytelenebb helyzetben is".
Calin Popescu-Tariceanu román miniszterelnök üzenetében azt írja: tisztelettel és hálával adózik mindazon bátor emberek emléke előtt, akik életüket adták, hogy megváltoztassák a történelem folyását. "Népeink újra elfoglalták helyüket Európában" - teszi hozzá.
A román miniszterelnök úgy véli, Románia és Magyarország együttesen gazdagítja Európát az együttműködés, interkulturalitás és a sokféleség tapasztalatával, valamint stratégiai partnerségünkkel, melyet folyamatosan erősítünk.
Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint az elmúlt ötven év fejleményeit igazolja az a tény, hogy az emberek vágya a szabadság iránt még a legkegyetlenebb elnyomásnál is erősebb.
"A demokrácia győzelme és a jogállamiság kialakulása az elmúlt évszázad vége felé egyértelműen tanúsítja mindezt Kelet-Európa országaiban. De ez nyilván nem jelenti azt, hogy a szabadságot már nem kell védelmezni és támogatni. Ez a mi közös feladatunk, különösen az új veszélyek és kihívások fényében, amelyekkel egyre jobban szembe kell néznünk. De a szabadság egy olyan érték, amelyet nem szabad soha más célok érdekében feláldozni" - fogalmaz üzenetében a román miniszterelnök.
Szergej Mironov, az orosz Szövetségi Tanács elnöke üzenetében tudatja, hogy Oroszország erkölcsi felelősséget érez az 50 éve történtek miatt. Azt írja: "a világ politikai térképén már régóta nem létezik az az állam, amely részese volt a magyar tragédiának. Oroszország nem tartozik jogi felelősséggel az egykori szovjet vezetőség tetteiért, de a tisztesség és a méltóság érzésétől áthatva, lelkünkben erkölcsi felelősséget érzünk múltunk egyes fejezeteiért. Reméljük, hogy a mai magyar társadalom méltányolja sajnálatunk őszinteségét azzal kapcsolatban, ami 1956. október-novemberében történt Magyarországon".
Jaap de Hoop Scheffer, a NATO főtitkára üzenetében arra figyelmeztetett, hogy szabadságunk, biztonságunk és a közös értékeink továbbra is nagyon sérülékenyek. Mint írja, olyan veszélyek fenyegetnek, amelyeket ötven éve még elképzelni sem tudtunk. Ilyen a terrorizmus új, halálos fajtája, a tömegpusztító fegyverek felelőtlen rezsimek és emberek kezébe kerülése, és a sikertelen államok destabilizáló hatása saját régiójukban és jóval azon túl is.
A főtitkár úgy véli, az átalakulóban lévő NATO már megmutatta, hogy kulcsszerepet kell játszania: a stabilitást kell sugallnia, meg kell védenie a biztonságot és védelmeznie kell közös értékeinket.
Terry Davis, az Európa Tanács főtitkára üzenetében azt írja, hogy a magyar forradalom nem bukott el.
Úgy fogalmaz: "A népfelkelésben életüket áldozó magyarok ezrei számára valóban későn hozta meg gyümölcsét, azonban áldozatuk jelentős szerepet játszott abban, hogy gyerekeik és a többi európai, aki elnyomásban sínylődött az ideológiai alapon megosztott Európában, már szabadon élhessen. 1956 a vég kezdete volt. Alapja volt annak a nagy felszabadulásnak, ami csak évtizedekkel később jött el, amikor a magyarok újfent megtagadták azt, hogy idegen parancsnak engedelmeskedjenek és több ezer kelet-német turistát engedtek szó szerint szabadságra".

2006. október 23. (MTI)

Csurka István, a MIÉP elnöke hétfőn, a Corvin közben tartott megemlékezésen arról beszélt, hogy "ez még nem forradalom, de gondolkodással, szívós akarattal és minden magyar összefogásával azzá lehet tenni".
Csurka István kijelentette: biztos abban, hogy Gyurcsány Ferenc megbukik, de hangsúlyozta, nem mindegy, hogy ki jön utána. Szerinte "nem a Gyurcsány- és nem az Orbán-kormányt kell megbuktatni, hanem magát a Gyurcsány-Orbán rendszert".
Úgy vélte, az elitet másfél évtizedes egzisztenciális és médiaterror osztotta két, úgynevezett nagy pártra, de a rendszer nem változott.
Hozzátette, az országot a politikai elit "erőszakolta be" az Európai Unióba, amely nemsokára tovább bővül, s ez szerinte azt jelenti majd, hogy - mivel a "gazdag beltagok" nem rövidülhetnek - Magyarországnak jut még kevesebb, vagy semmi.
Csurka István alkotmányozó nemzetgyűlést, rendet és új pénzt sürgetett, álláspontja szerint csak utána jöhet az euró, "ha még egyáltalán létezik majd".

2006. október 23. (MTI)

"Magyar hétté" vált az Európai Parlament (EP) most hétfőn kezdődött négynapos strasbourgi ülésszaka: az EU törvényhozása ugyanis számos rendezvénnyel, kiállítással, megemlékezéssel köszönti az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóját.
Kedden délelőtt Josep Borrell házelnök és az EP frakcióinak szónokai emlékeznek meg a magyar szabadságharcról, míg szerdán Sólyom László köztársasági elnök lesz az ülés díszvendége, aki beszédet mond, majd pedig két kiállítást is megnyit az Európai Parlament épületében. Kedden este pedig a legnagyobb képviselőcsoport, a konzervatív, kereszténydemokrata erőket tömörítő Európai Néppárt (EPP) tart ünnepélyes frakcióülést az 1956-os események emlékére, s ezen részt vesz Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke, az EPP egyik alelnöke.
Egyébként a magyar forradalom 50. évfordulójáról már hétfő este, a parlamenti ülésszak kezdetén megemlékezett két magyar EP-képviselő, Tabajdi Csaba és Gyürk András, akik napirend előtt szólaltak fel ebben a témában.

2006. október 22. (MTI)

Világszerte megemlékeztek a hét végén az 56-os évfordulóról - ÜNNEPI ÖSSZEFOGLALÓ (1. rész)

Világszerte megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról.
Erdélyben és Partiumban istentiszteletek, iskolai vetélkedők, műemlékavatások és történelmi előadások keretében emlékeztek meg az évfordulóról. Kolozsváron szombaton a belvárosi unitárius templomban ünnepi istentiszteleten Szabó Árpád püspök hirdetett igét, beszédet mondott Kolumbán Gábor főgondnok és Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. A kincses városban az evangélikus-lutheránus püspökség és a Kolozsvári Egyházközség elnöksége vasárnap emléknapot szervezett.
Marosvásárhelyen vasárnap az Erdélyi '56-os Bajtársi Társaság Maros megyei szövetsége kopjafát avatott a Vártemplom udvarán. Sepsiszentgyörgyön a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szövetsége és az Erdélyi '56-os Bajtársi Társaság szervezésében tartottak megemlékezést. Gyergyószentmiklóson az ünnepi szentmise, illetve istentisztelet után az '56-os emlékműnél koszorúzás volt.
Terényi János, Magyarország bukaresti nagykövete a hagyományoknak megfelelően az idén is megkoszorúzta Nagy Imre snagovi emlékművét.
Csíkszeredában tudományos ülésszakot rendeztek a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem nagy aulájában. Az 1956-os kopjafánál koszorúzás tartottak, a Csíki Játékszín nagytermében előadták a Papp Kincses Emese rendezte Székely Golgota című rockoperát. Hétfő este Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa előtti téren felavatták az Ercsey Ferenc csíkszeredai képzőművész által készített '56-os emlékművet. A kora esti órában a Tusnádi fúvószenekar kísérte fáklyás felvonulás előzte meg a rangos emlékműavatást, az eseményen jelen volt és beszédet mondott Szőke László szakállamtitkár és Szabó Béla csíkszeredai főkonzul.
Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében ünnepi műsort rendeztek. A Baróti Szabó Dávid Középiskola udvarán az iskola egykori diákja, a forradalommal és szabadságharccal együtt érző, emiatt súlyos börtönévekre ítélt, majd halálba kergetett Moyses Márton emlékére állított kopjafánál, majd az '56-os emlékműnél emlékeztek meg az évfordulóról.
Székelykeresztúron az unitárius templomban tartott ökumenikus istentisztelet után 1956 erdélyi visszhangjairól hallhattak előadást az érdeklődők, majd átnyújtották a Székelykeresztúron élő egykori politikai elítéltek által idén alapított Pro Libertate Díjakat. A városháza falán emléktáblát lepleztek le az emlékezők.
A felvidéki magyarok számos helyen emlékeztek meg az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulójáról, egyebek között emlékesteken, konferenciákon, koncerteken, fáklyás felvonuláson, gyertyagyújtással és koszorúzással, színpadi bemutatókkal.
Az évforduló kapcsán pénteken Párkányban rendeztek regionális konferenciát, ahol magyarországi és szlovákiai magyar történészek, a forradalom résztvevői, köztük Rácz Sándor, az '56-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke, egykori forradalmárok, történészek idézték fel a forradalom magasztos napjait és az összeomlás drámáját.
Révkomáromban a Széchenyi István nevét viselő polgári társulás a Magyar Kultúra és Duna-mente Múzeum rendezett "Ez itt a vértanúk vére" címen emlékestet, amelynek több, ma az Egyesült Államokban élő 56-os szabadságharcos volt a vendége. A kassai magyar színtársulat, a Thália Színház vasárnap este a szerző, Görgey Gábor és a rendező, Makk Károly részvételével mutatta be Görgey forradalmi előzményeket idéző művét, a Galopp a Vérmezőn című kétrészes drámát.
Heinz Fischer osztrák elnök emléktáblát avatott az 1956-os magyar forradalom tiszteletére szombaton a határ menti Andauban (Mosontarcsán), ahol magyar és osztrák kortársak, segélyszervezetek, katonák és politikusok emlékeztek a korabeli eseményekre, a menekültek áradatára. "Az emberi jogok emberi kötelezettségekkel járnak együtt, azzal a kötelezettséggel, hogy a bajban lévőknek a lehetőségekhez mérten segíteni kell" - jelentette ki az elnök az osztrák vöröskereszt által állíttatott emléktábla leleplezésekor az "andaui hídnál", ahol 1956-ben 70 ezer ember menekült át Ausztriába. A hidat 1957-ben szovjet katonák felrobbantották, de a forradalom 40. évfordulóján osztrák és magyar katonák újjáépítették a két ország határán.
Az 1956-os forradalom évfordulójáról tartott varsói megemlékezéseken Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke vett részt, aki a magyar és lengyel nép története találkozásának pillanatait idézte fel a Képzőművészeti Egyetem falára elhelyezett emléktábla avatásán mondott beszédében. Az Országgyűlés alelnöke közreműködött az Óváros szívében található Varsói Történeti Múzeumban egy kiállítás megnyitásán is, amely a magyar forradalom kapcsán felidézi az 1956-os lengyel eseményeket is, és részt vett a varsói Nagyszínházban "Köszönöm, Lengyelország" címmel tartott gálaesten.
A Hollandiai Magyar Szövetség és a hágai magyar nagykövetség szervezésében Rotterdamban rendezett eseményen Szentiványi Gábor nagykövet Sólyom László köztársasági elnök megbízásából a kitüntetéseket adott át hollandiai magyaroknak.
Milánóban fotókiállítással és koncerttel emlékeztek meg az 1956-os szabadságharc évfordulójáról, a magyar főkonzulátus és a CISL és UIL szakszervezetek szervezésében, az olasz iparváros és régió védnöksége mellett.
A vasárnap kezdődött kétnapos lombardiai megemlékezés keretében Korsós Tamás milánói főkonzul a hétfői hivatalos ünnepségen két 56-os emlékérmet is átadott - posztumusz - a CISL, illetve az UIL Milano egykori főtitkárainak. Piervirgilio Ortolani és Giulio Polotti 1956 decemberében gyűjtést szervezett és egy konvoj segélyszállítmánnyal a Dóm térről - az akkori milánói érsek, a későbbi VI. Pál pápa áldásával - indult Magyarországra az "Il Natale dei bimbi ungheresi" (A magyar kisgyermekek karácsonya) jelszóval.

2006. október 23. (MTI)

Emlékművet avattak az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére Sopronban, a Nyugat-Magyarországi Egyetem botanikus kertjében.
Soltra E. Tamás szobrászművész alkotása fekete gránitból formált oszlop, benne egy fiatal férfialak.
A zárványba fagyott emberi figura a küzdést, 1956 küzdelmét jeleníti meg - mondta a művész az MTI tudósítójának.
A három méternél magasabb köztéri alkotást az egyetemi arborétum sziklakertjében állították fel. Az emlékművet körülvevő növények az oszlop fényes felületén visszatükröződnek.
Az avatáson egykori soproni egyetemisták emlékeztek az októberi fényes napokra, majd a forradalom leverését követő eseményekre, amikor több százan - egyetemisták és oktatók - hagyták el az országot és menekültek Ausztriába.
Nagy László erdőmérnök, a Zalaerdő Zrt. igazgatóságának elnöke beszédében rámutatott: bizonyára nem volt könnyű feladat a világ másik felén helyt állni, egzisztenciát építeni, elismerést szerezni. De a soproni sokoldalú és alapos képzés minden bizonnyal segített annak a 140 erdőmérnök hallgatónak, akik Kanadában fejezték be tanulmányaikat és sokat tettek az ottani erdőgazdálkodás színvonalának javításáért.
Nagy László szólt azokról is, akik Magyarországon maradtak. Rámutatott: 1956 végén Sopronban maradni sem volt veszélytelen.
Az emlékművet Faragó Sándor, az egyetem rektora avatta, majd a történelmi egyházaik képviselői ökumenikus szertartás keretében megáldották az alkotást.

2006. október 23. (MTI)

"Magyar hétté" vált az Európai Parlament (EP) most hétfőn kezdődött négynapos strasbourgi ülésszaka: az EU törvényhozása ugyanis számos rendezvénnyel, kiállítással, megemlékezéssel köszönti az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóját.
Kedden délelőtt Josep Borrell házelnök és az EP frakcióinak szónokai emlékeznek meg a magyar szabadságharcról, míg szerdán Sólyom László köztársasági elnök lesz az ülés díszvendége, aki beszédet mond, majd pedig két kiállítást is megnyit az Európai Parlament épületében. Kedden este pedig a legnagyobb képviselőcsoport, a konzervatív, kereszténydemokrata erőket tömörítő Európai Néppárt (EPP) tart ünnepélyes frakcióülést az 1956-os események emlékére, s ezen részt vesz Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke, az EPP egyik alelnöke.
Az MTI-nek elküldött tájékoztató szerint a magyar forradalom 50. évfordulójáról már hétfő este, a parlamenti ülésszak kezdetén megemlékezett két magyar EP-képviselő, Tabajdi Csaba és Gyürk András.
Tabajdi Csaba, az MSZP-s EP-delegáció vezetője napirend előtti felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy 1956 a 68-as prágai tavaszhoz, és a 70-es, 80-as évek lengyelországi mozgalmához, a Szolidaritáshoz mérhető. "E három történelmi esemény nélkül nem mehetett volna végbe a 89-90-es átmenet Közép-Európában. A magyar forradalom és szabadságharc fegyveres harcával, a nép egységes szembenállásával először rengette meg a szovjet birodalmi rendszert és vívta ki Magyarország, a szabadságszerető magyar nép tekintélyét szerte a világban" - szögezte le a szocialista képviselő. Tabajdi szerint 1956 hősei egyek voltak a hitben, hogy egy kicsi nemzet legyőzheti a totalitárius világhatalmat. "Ha van, amire mi magyarok büszkék lehetünk itt, az egyesült Európában, akkor az az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke és öröksége. Az 1956-os magyar forradalom jelképe annak, hogy egy kis ország egy történelmi pillanatra a világ lelkiismerete lehet" - mondta Tabajdi Csaba.
Gyürk András fideszes törvényhozó - szintén napirend előtt - arról beszélt, hogy a szovjet elnyomás ellen kibontakozó szabadságharc első ütközetének színhelye a Magyar Rádió székháza volt. "A felkelők tudták, hogy a rendszer az erőszak mellett elsősorban a hazugságra épült. A hazugság szimbóluma pedig a kommunista párt szócsöve, a Rádió volt. A csata a forradalmárok győzelmével végződött, így a rádióban elhangozhattak a később szállóigévé vált szavak: +Hazudtunk este, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.+" - mondta. Gyürk szerint az erőszak és a hazugság tartotta életben a kommunizmust Magyarországon, és erre épült az elnyomás a szovjet blokk többi országában is. "Azért azonban, hogy erőszakra és hazugságra soha többé ne épülhessen rendszer kontinensünkön, emlékeznünk kell. Éppen ezért kezdeményezzük képviselőtársaimmal, hogy november 4-e, a magyar forradalom leverésének napja legyen a kommunizmus áldozatainak emléknapja Európában" - közölte a fideszes képviselő.

2006. október 23. (MTI)

Díszelőadáson emlékeztek az ötven évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc helyi történéseire hétfőn a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol átadták az önkormányzat által alapított Miskolc 1956 Kitüntető Díjakat is.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc félévszázados jubileumán tartott megemlékezésen egyként képviseltették magukat a politikai pártok, a civilszervezetek, az 56-osok.
Az ünnep közös volt.
Csorba István, a Történelmi Igazságtétel Bizottság észak-magyarországi területének szervezete nevében emlékezett meg a forradalomról, annak máig ható hatásáról, miskolci, borsodi történéseiről, az áldozatokról.
Az ünnepségen a városi önkormányzat által az ötvenedik évfordulóra, egyszeri alkalomra alapított díjakat Káli Sándor polgármester adta át az 1956-os Nemzetőrség, a Nemzeti Bizottság-Írószövetség, a megyei munkástanács, az egyetem, a kohászat és a gépgyár nagyüzemi munkástanácsa képviselőinek, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét ápoló helyei szervezeteknek.
Az esti órákban a miskolciak a szabadságharc emlékére felajánlott ökumenikus istentiszteleten, valamint a Miskolc Város Elesett Hőseinek Emlékművénél gyertyagyújtáson vesznek részt.

2006. október 23. (MTI)

Ősbemutatóval, Bacsó Péter Te rongyos élet című filmjéből készült színdarabbal emlékeztek hétfőn este az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére az egri Gárdonyi Géza Színházban.
"Amikor az évad repertoárját állítottuk össze azt kerestük, mivel emlékezhetnének méltón erre az ünnepre, és arra gondoltunk, hogy Bacsó Péter: Te rongyos élet című filmje alkalmas arra is, hogy színházi darab szülessék belőle" - mondta Csizmadia Tibor, az egri Gárdonyi Géza Színház igazgató főrendezője, aki egyben a darab rendezője is.
Filmjét Bacsó Péter írta át színpadra az egri színház számára.
A színdarab nem csupán az 1983-ban forgatott film színházi feldolgozása, azt is kutatjuk, mit mondanak az 50-es évek problémái ma, a forradalom 50. évfordulóján - fűzte Csizmadia Tibor.

2006. október 23. (MTI)

Sólyom László köztársasági elnök biztonsági okokból nem vesz részt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc központi emlékművének avatásán hétfő este, a Felvonulási téren - közölte Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke az MTI-vel.

2006. október 23. (MTI)

Együtt ünnepelték az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját a politikai pártok Szolnokon a városi és megyei önkormányzat közös hétfői megemlékezésén a település hagyományos '56-os emlékhelyén, a Szent István téri kopjafánál.
A forradalom hőseiért tartott ökumenikus istentisztelet után Szalay Ferenc Szolnok polgármestere többek között arról szólt, hogy a mostani fiatalok nagyon keveset tudnak a fél évszázaddal ezelőtti történésekről, és ez korántsem az ő hibájuk, hanem az oktatásé.
Jász-Nagykun-Szolnok több településén képzőművészeti alkotások átadásával tették emlékezetessé az október 23-ai ünnepségeket. Mezőtúron, Kunhegyesen és Rákóczifalván '56-os emlékművet, Törökszentmiklóson az Életfa című kőkompozíciót, míg Jászladányon domborművet avattak. Szolnokon Rozsdás ősz címmel az 1956-ban történt helyi eseményeket bemutató dokumentumfotó-kiállítást, míg a Karcagon az 1956 a sajtó tükrében című tárlatot nyitották meg.

2006. október 23. (MTI)

Bécsben tartották meg hétfőn az ausztriai magyar szervezetek központi megemlékezését az 1956-os forradalomról.
A megemlékezést az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége rendezte a Theresianumban, azaz abban a palotában, amelyet a XVIII. század közepén a Mária Terézia által magyar nemes ifjak oktatására létrehozott alapítvány rendelkezésére bocsátottak.
Az ünnepség megrendezésében közreműködtek a Collegium Hungaricum bécsi magyar kulturális intézet, a Bécsi Magyar Római Katolikus Lelkészség, annak ifjúsági csoportja, a 72. számú Széchenyi István Cserkészcsapat, az Európa-Club, a Kaláka-Club, a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom, a Magyar Egyházszociológiai Intézet, a Szernt István Egylet, az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet, a Bécsi Magyar Református Gyülekezet, a Bornemisza Péter Társaság, a Bécsi Magyar Munkás Egyesület, a "Vajdaság" Bécsi Magyar Kultúregyesület, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület-Felsőőr, a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület-Felsőpulya, a Burgenlandi Magyarok Népfőiskolája, valamint a Magyar Akadémikus és Diákklub-Felsőőr elnevezésű szervezetek és egyesületek.
A kulturális műsorral színesített megemlékezésen Deák Ernő, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének elnöke üdvözölte a résztvevőket, majd Papp László (Egyesült Államok) mérnök mondott ünnepi beszédet.
A bécsi Városháza dísztermében egykori szemtanúk megszólaltatásával emlékeztek meg hétfőn az 50 évvel ezelőtti magyar forradalomról. A rendezvényen Paul Lendvai vezető ausztriai publicista tartott előadást Magyarország 1956: Forradalom és tragédia, emlékezés és kitekintés címmel.

2006. október 23. (MTI)

A Szabadság fényei című programmal és a Forradalom lángjának meggyújtásával emlékeztek színművészek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra az 50. évfordulón, hétfőn este a Parlament előtti Kossuth téren.
A központi megemlékezés ideje alatt Budapest több pontján összecsaptak a Gyurcsány Ferenc és kormánya távozását követelő tüntetők a rendőrökkel.
A műsort a Kossuth tér lezárása miatt, biztonsági okokból, a Magyar Televízió és a Duna Televízió csatornáján követhették az érdeklődők.
Az előadás első részében színművészek érkeztek teherautóval a Parlament Kossuth tér felőli bejáratához.
Az ötven évvel ezelőtti eseményeket Jordán Tamás, Kulka János, Hollósi Frigyes, Molnár Piroska, Kamarás Iván, Schell Judit, Fullajtár Andrea, Peller Andrea, Simon Kornél, valamint felvételről Darvas Iván idézte fel, miközben a főbejárat boltívei piros-fehér-zöld fénybe borultak, a homlokzatra vetítve a forradalom eseményei elevenedtek meg. Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós, Illyés Gyula költeményeiből, valamint az 1956. október 23. és november 4. között született versekből készült montázst Benkő László zeneszerző művei kísérték.
Schell Judit és Kulka János felolvasta a Parlamentben 35 külföldi állam képviselői által délelőtt elfogadott Budapest '56 Szabadság Nyilatkozatot, amellyel a politikusok 1956 szabadsághőseinek üzenetét kívánták megújítani.
A megemlékezés keretében egy fehér gömb emelkedett a Kossuth tér fölé, rajta egy táncművésszel, aki a levegőben koreográfiát mutatott be.
Miközben a színészek meggyújtották a Forradalom lángját, egy lyukas nemzeti zászló emelkedett a magasba. A láng fellobbantásához kapcsolódva Himnusz és tűzijáték zárta az ünnepséget.

2006. október 23. (MTI)

Méltósággal emlékezzünk 1956-ra - hangsúlyozta Jókai Anna író hétfőn este Budapesten a Széna téren.
"Méltósággal próbáljunk viselkedni és emlékezni (...), a méltóság azonban megköveteli, hogy igazat mondjunk" - mondta az író a forradalom 50. évfordulója alkalmából a kopjafás emlékhelynél rendezett gyűlésen, amelyet az I. és II. kerületi önkormányzat közösen rendezett.
Hangsúlyozta: az ember csak igazságra vágyik, nem gyűlöletből táplálkozik, ezt kell megértetni mindenkivel és azt kell elérni, hogy ez bekerüljön az elkövetkezendő hétköznapjaink sorába.
A helyszínre fáklyás menetben érkeztek egy másik megemlékezésről, a Várból az ünneplők mintegy ötvenen. A helyszínen 200-300 ember volt jelen.
Az ünnepség közben a Kossuth téri tűzijáték hangjai hallatszottak, aminek kapcsán az írónő feltette a kérdést: "jól van-e az, hogy mi most arra gondolunk, hogy ezek esetleg a lövések lehetnek? Mi lett csodálatos forradalmunkból?".
A hét kopjafa mellett rendezett ünnepségen Fónay Jenő, az '56-os forradalom egyik Széna téri parancsnokhelyettese idézte fel az akkor történteket és rövid köszöntőt mondott Láng Zsolt, a II. kerület fideszes polgármestere.
A rendezvény közben a hallgatóság értesült a Belvárosban történt atrocitásokról, az ünneplők azonban nyugodtak voltak, rendben ért véget a megemlékezés.

2006. október 23. (MTI)

Örkény Istvánnak ötven év múltán is van mondanivalója a forradalomról, Budapestről, a magyarokról - mutatta be a "Noteszlapok 56-ból" új, orosz kiadását a fordító, Tatyjana Voronkina hétfő este a moszkvai magyar kulturális központ közönségének.
Örkény tőle szokatlan lelkesedéssel üdvözölte a forradalmat, követte végig rövid életének jeleneteit a budapesti utcán, s elfojtása után soha nem ereszkedett le odáig, hogy másképpen, ellenforradalomnak vagy eseményeknek nevezze - emlékeztetett Voronkina, felidézve az írónak a szabad magyar rádióban a pártállami szócsőről mondott, szállóigévé vált szavait is: "Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon."
Örkényt, aki nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni, öt évi szilenciummal sújtották, s ezalatt gyógyszerészként dolgozott. A tilalom feloldása után aztán színre kerülhetett a Tóték és a Macskajáték. De az írót soha többé nem ragadta el a lelkesedés, csak a csendes iróniára szorítkozott - tette hozzá Voronkina. A valóban jegyzettömb formájú Noteszlapokat az orosz Enigma kiadó közreműködésével jelentette meg a moszkvai magyar kulturális intézet az évforduló alkalmából.

2006. október 23. (MTI/Rompres)

Sajnálatosnak nevezte a román kormányfő hétfőn, hogy a korabeli román kommunista hatalom együttműködött a szovjet erőkkel az 1956-os magyarországi felkelés leverésében.
"Sajnálatos, hogy Románia akkori kommunista kormányzata ilyen mértékben együttműködött a szovjet erőkkel a magyar forradalom leverése érdekében" - jelentette ki Calin Popescu Tariceanu Bukarestben, miután visszatért hazájába a magyarországi ünnepségekről.
A miniszterelnök azt mondta, hogy az 1956-os magyarországi események különleges hatást gyakoroltak Romániára, ahol bizonyos reményt ébresztettek, de a kommunista uralom alóli felszabadulás reményét tápláló fiatalok közül sokan a kommunista megtorlás áldozatává váltak.

2006. október 23. (MTI)

Közösen ünnepeltek a pártok és az 56-os szervezetek képviselői Szombathelyen az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára rendezett városi ünnepségen.
A Március 15. téren katonai tiszteletadás mellett vonták fel az országzászlót, majd Ipkovich György polgármester mondott ünnepi beszédet. A szocialista politikust néhányan bekiabálásokkal, füttyel és pfújolással próbálták megzavarni.
"1956 a nemzeti függetlenségért folytatott harc jelképe (...) a nemzeti összefogás szimbóluma" - mondta a polgármester.
Hozzátette: kétfajta 1956-ot ismerhettek meg annak a generációnak a tagjai amelyhez ő is tartozik. A "leírt történelmet" a történelemkönyvek lapjairól és az "átélt történelmet" az átélők elbeszéléseiből.
A megemlékezés folytatásaként a résztvevők az 56-osok terére vonultak, ahol Kövér István, a Recski Szövetség Nyugat-dunántúli Szervezetének elnöke mondott emlékező beszédet, felsorolva a hősi halált szenvedett 12 szombathelyi nemzetőr nevét és foglalkozását.
"1956 forradalma, bárminek is nevezték később, megváltoztatta a világ folyását, azután már semmi sem ment úgy sem Magyarországon sem pedig máshol, mint azelőtt" - monda Kövér István.
Hozzáfűzte: a világon mindenütt tisztelettel adóztak a magyar forradalmároknak akik szembe mertek szállni az elnyomással, amely mögött az akkori világ egyik legerősebb hadserege állt.
A szombathelyi városi megemlékezés az esti órákban a városházán ünnepi közgyűléssel ért véget.

2006. október 23. (MTI/APA/ITAR-TASZSZ/AFP)

Tényszerűen, nagyrészt az MTI és a magyar tömegtájékoztatás híreire támaszkodva számoltak be a világhírügynökségek az 1956-os emlékünnepségek hétfői megemlékezéseiről és a Kossuth téri tüntetés feloszlatása nyomán a nap folyamán elhatalmasodott rendbontásokról.
Helyszíni riportjában az AFP francia hírügynökség azt írta: gyökeresen eltérő céllal vonultak utcára magyarok tömegei nemzeti színű zászlókkal hétfőn Budapesten, az 1956-os kommunistaellenes felkelés kezdetének 50. évfordulóján.
A francia hírügynökség szerint szélsőjobboldali tüntetők ezrei mentek utcára nemzeti színű zászlókba, de a nyilaskeresztes magyar náci mozgalom vörös-fehér-vörös lobogójába is burkolózva, hogy megverekedjenek a biztonsági erőkkel a város központjában, követelve a miniszterelnök távozását.
A hírügynökség megjegyezte, hogy az évforduló alkalmából a magyar főváros sok helyen zászlódíszbe öltözött, sokan az 1956-os forradalom szimbólumaként lyukas nemzeti színű szalagot viselték csuklójukon.
Budapest több pontján a korabeli kommunista rendszer idejéből származó tüzérségi lövegek és katonai járművek voltak kiállítva. Egy szovjet harckocsiban gyerekek játszottak - írta az AFP, megjegyezve azt is, hogy a hét végén korabeli ruhába öltözött színészek a forradalom egyes eseményeit jelenítették meg magyarok és külföldi turisták előtt.
Az osztrák APA hírügynökség helyszíni tudósítást adott a Corvin közből és környékéről. Az esti órákban kiadott osztrák jelentés szerint ebben a körzetben tiltakozók százai követelték zászlók és transzparensek alatt Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök lemondását.
A tudósító megszólaltatott egy 67 éves férfit, aki 35 napon át tüntetett a parlament előtt. Az illető elpanaszolta, hogy a rendőrség erő alkalmazásával kiszorította a tüntetőket a Kossuth térről, s - mint mondta - őt magát "a rendőrök brutálisan a földre lökték és megtaposták".
Az osztrák tudósító leírása szerint a Corvin közben tüntetők egy része nemzeti színű karszalagot viselt, mint az 1956-os forradalmárok, de árpádsávos lobogók is láthatók a körzetben parkoló motorkerékpárokon. Egy Harley-tulajdonos "szabad Magyarországot" követel, ahol "a kommunisták unokái" nincsenek az Országgyűlésben. "Ötven évvel a forradalom után nem lenne szabad ezeknek kormányozniuk" - idézte a hírügynökség a névtelenül megszólaló motorost.
Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség budapesti riportja arról számolt be, hogy "a rendőrség és a tüntetők elkeseredett összecsapásainak arénájává vált az esti órákra a magyar főváros szinte egész központja. "A rendvédelmi erők, megpróbálván kiszorítani a tüntetőket a központi utcákról, és megakadályozni a tömeges pogromakat, gumibotokat, könnygázt és gumilövedékeket használnak. A város központjában a mentők szirénázása hallatszik. Már senki nem kételkedik abban, hogy a sötétség beálltakor a tömeges rendbontások sokkal erőteljesebbekké válnak" - írta az orosz tudósító.
A tüntetések résztvevői, akik a miniszterelnök és a kormány lemondását követelik, elszántak. A rendbontók között sok a maszkos fiatalember. Személygépkocsikat próbálnak meg felborítani, üzletek kirakatát betörni, összetörni a villamosmegállókat. Sikerült hatalmukba keríteni az ünnep alkalmából a város központjában kiállított egyik tankot, és a rendőri kordon ellen fordítani.
A radikális erőknek sikerült áttörni a rendőri kordont a budapesti zsinagógánál. Huligánok antiszemita lózungokat skandáltak, üvegeket, köveket dobáltak az épületre, megrongálván azt. A város központja felett fekete füst gomolyog. A rendbontások eredményeként számos ember megsérült. Szemtanúk elmondása szerint a helyi klinikákra tucatnyi sebesültet vittek, köztük a rendfenntartó erők munkatársait - írta az orosz hírügynökség tudósítója.

2006. október 23. (MTI)

Szőcs Géza Liberté '56 című darabját díszelőadás keretében mutatta be nagy sikerrel hétfőn este a Debreceni Csokonay Színház társulata.
A darab az 1956-os forradalom első 12 napját dolgozza fel, de időben kiszélesíti a cselekményt, mivel olyan eseményeket is bekapcsol, amelyek 30 évvel később történtek.
A darabban Nagy Imre miniszterelnököt Horváth Lajos Ottó, Maléter Pált Csikós Sándor, Bibó Istvánt Jámbor József, Kádár Jánost vendégként Eperjes Károly alakítja.
Szőcs Géza darabját Vidnyánszky Attila állította színpadra.
A darabból egyébként filmet is forgattak Debrecenben, amelyet november 2-án mutatnak be a debreceni Kölcsey Központban.

2006. október 23. (MTI)

Koszorúzással, kitüntetések átadásával és ünnepi színházi előadással emlékeztek meg az 1956-os forradalom eseményeiről Pécsett hétfőn.
A városi és a Baranya Megyei Önkormányzat közös ünnepségén Bércesi Ferenc, a megyei közigazgatási hivatal vezetője az 50 évvel ezelőtti szabadságharc jelentőségét értékelve azt mondta: 1956 hozzájárult az államszocializmus 1990-ben bekövetkezett bukásához, a független, demokratikus Magyarország létrejöttéhez.
A forradalom volt az a reménysugár, amely úgy tűnt, kivezeti az országot a kommunista ideológiai zsákutcából, s bár elbukott, megmutatta a világnak, a kommunizmus megdönthető - hangsúlyozta.
Szavai szerint ezért köszönettel tartozunk a szabadság hőseinek, azoknak, akik szembeszálltak a sötét, diktatórikus rendszerrel, és életüket áldozták, vagy vállalták a börtönt, a megaláztatásokat.
Az ünnepségen Hargitai János, a Baranya Megyei Önkormányzat fideszes elnöke és Tasnádi Péter, Pécs szocialista polgármestere "Szabadság Hőse" emlékérmeket adott át az ötven évvel ezelőtti forradalomban jeleskedő baranyai személyeknek, majd a színházban bemutatták Nagy László-Wéber Kristóf Menyegző című darabját.
Az évfordulón délelőtt a város, a megye és 56-os szervezetek képviselői koszorúkat helyeztek el a 48-as téri 56-os emlékműnél, valamint a Munkástanácsok emléktáblájánál. A Várostörténeti Múzeumban pedig forradalmi jelképekből nyílt kiállítás.

2006. október 23. (MTI)

Felavatták az 1956-os forradalom és szabadságharc központi emlékművét hétfőn este Budapesten a Felvonulási téren, amelyet ezentúl Ötvenhatosok terének hívnak.
Az emlékmű avatása előtt, 19 óra 56 perckor ötvenhatszor kondították meg a mellette felállított harangot, és egyetemisták olvasták fel a 228 kivégzett nevét. Az 1956. október 23-án ledöntött Sztálin szobor helyén álló műalkotást a Himnusz hangjaira leplezték le.
Az emlékmű leleplezése után Kosáry Domokos, az 56-os Emlékbizottság elnöke azt mondta: nem könnyű időket éltünk, nem könnyű időket élünk, de bírjuk ki a nehézségeket.
Mint mondta, a börtönben hajnalonként, amikor hallották a halálraítéltek köszöntését, mind megesküdtek, hogy 56-hoz mindvégig, halálukig hűek lesznek.
A történész az emlékművet a modern művészet szép alkotásának nevezte. Hangsúlyozta, hogy annak megalkotását a fiatal művészekre kellett bízni, ők ugyanis elfogulatlanok, mivel még meg sem születtek 1956-ban.
Az emlékbizottság elnökének beszéde után Weinek Leonárd, a XIV. kerület polgármestere átadta a tér átnevezését jelképező névtáblát Kosáry Domokosnak.
Bocskai T. József, a Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnöke elmondta: a forradalom ötvenéves évfordulóján nem ezt várta, és nem tudja, mit szólnának azok a bajtársai, akik a temetőben nyugszanak, vagy azok, akik a Kossuth téren elvéreztek.
Hozzátette: reméli, hogy felébred egyszer a magyar nép és rádöbben arra, hogy előre haladni csak úgy tud, ha összetart, összefog és egy új hazáért, szebb jövőért dolgozik.
Az eseményen biztonsági okokból nem vett részt Sólyom László köztársasági elnök. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök viszont jelen volt az ünnepségen. Az ünnepség alatt a tömegből többször füttyültek, a kormányfő lemondását követelték. Azt kiabálták: "Gyurcsány takarodj!", illetve "Elkúrtad!".
Mielőtt a miniszterelnök virágot helyezett volna el az emlékműnél, letérdelt és fejet hajtott. Virágot helyezett el többek között Dobrev Klára, a kormányfő felesége, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, az MSZP elnökhelyettese, Demszky Gábor főpolgármester és felesége, valamint Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője.
A kormány 2004 augusztusában döntött az emlékmű létrehozásáról. A megvalósításra a Miniszterelnöki Hivatal tavaly februárban hirdetett közbeszerzési tervpályázatot. A győztes, az i-y alkotócsoport Kft. az évforduló évére utalva 2006, egyre sűrűsödő vasoszlopból álló, 56 fokos ékszerű, háromszög alakú tömböt tervezett. Az oszlopok rusztikusan rozsdás, illetve rozsdamentes vasból készültek.

2006. október 23. (MTI)

Kora délutántól az éjszakába nyúlóan tartottak a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapások hétfőn, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján Budapesten.
Az első jelentések szerint az összetűzésekben mintegy negyven ember sérült meg. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője este fél kilenckor arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy túlnyomóan könnyűek a sérülések.
Két esetben elképzelhető, hogy a sérülés nyolc napon túl gyógyul, ezt a kórházi vizsgálatok fogják megerősíteni - tette hozzá. Gyerekek nincsenek a sérültek között.
A fővárosban összesen 25 mentőautó szállítja az összecsapások sérültjeit az ügyeletes kórházakba.
Megsérült a tüntetők és a rendőrök összecsapásaiban Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője is, aki a kórházból, ahol a sérüléseit látták el, úgy nyilatkozott a távirati irodának, hogy emlékezetkiesése van, nem tudja megmondani, pontosan hol és mi történt vele.
Az összetűzések kora délután a Parlamenthez közeli Alkotmány utcában, illetve a Nyugati téren kezdődtek. Jármy Tibor őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályának vezetője szerint a tüntetők megtámadták a rendőröket, akik könnygázgránátokat lőttek a támadókra.
A rendőrök a Bajcsy-Zsilinszky útra szorították a tüntetőket. Ott egy 15-ös jelzésű autóbusz keresztbe fordult az úttesten, ez a jármű szolgált ideiglenes barikádként a tüntetőknek, akik megpróbáltak akadályokat emelni az Arany János utcánál is.
Eközben fiatalok egy csoportja megtámadott az Arany János utcában egy trolibuszt, amelynek szélvédőjét bezúzták.
A rendőrök valamivel négy óra előtt szorították ki a tüntetőket a Bajcsy-Zsilinszky útról az Erzsébet és a Deák tér irányába, miután a nap folyamán első alkalommal vízágyúkat vetettek be.
A Bajcsy-Zsilinszky útról kiszorított tüntetők - főként fiatalok, akik között feltűnően sok bőrfejű, illetve az arcát sállal, maszkkal eltakaró volt - az Erzsébet teret borító márványlapokat kezdték felszedni és összetörni. A Deák téri evangélikus templomnál a díszburkolat elkészítéséhez előkészített kockakövekből kezdtek barikádot emelni.
A rendőrök ekkor lőttek először gumilövedékekkel a tüntetőkre.
A fiatalok a Városháza parkban rendezett 1956-os korabeli szabadtéri harci és gépjármű kiállításról előbb egy páncélautót, majd egy löveget is kitoltak a Károly körútra. Sikerült beindítaniuk egy harckocsit is, amelyet a rendőrök ellen irányítottak, de a harci jármű néhány méterrel a rendőrök sorfala előtt megállt.
A tüntetők elbontották a Károly körúton felállított Budapest - a szabadság városa felirat mintegy kétméteres kőbetűit, amelyeket szintén összetörtek és barikádként, illetve "lövedéknek" használtak a rendőrökkel szemben.
Az egész Erzsébet tér és a Bajcsy-Zsilinszky út könnygázfelhőben úszott.
A megforduló szél időnként az Astoria irányába sodorta a könnygázfelhőt, abba az irányba, ahol délután négy órától megkezdődött a Fidesz és a KDNP nagygyűlése.
A politikai nagygyűlés befejezésének idejére, nem sokkal 18 óra előtt lovasroham indult a Károly körúton. A lovas rendőrök elől a demonstrálók a Dohány utcai zsinagóga előtti térre menekültek. A tüntetők közül többen megdobálták a zsinagóga épületét, néhányan feliratokat téptek le.
Az Astoriánál tartott politikai nagygyűlés befejezését követően az emberek döntő többsége elhagyta a helyszínt, de néhány ezren maradtak és csatlakoztak a rendőrökkel harcot vívó tüntetőkhöz.
A rendőrség este nyolc óra környékén szorította ki a tüntetőket vízágyúk bevetésével az Astoriától. A tömeg egy részét a Ferenciek tere irányába, más részét a Kálvin tér felé nyomták. Az emberek közül sokan a Blaha Lujza tér irányába indultak, mivel az a felszólítás terjedt el a tüntetők között, hogy mindenki menjen a Felvonulási térre.

2006. október 23. (MTI)

A nemzeti érzés volt a Szovjetunió által a II. világháború után elnyomott magyarok és más közép-európai népek szabadságért vívott küzdelmének az egyik legfontosabb mozgatórugója - jelentette ki hétfőn este Prágában Petr Pithart, a cseh parlament felsőházának, a szenátusnak az alelnöke.
A vezető cseh politikus az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepélyen mondott beszédet, amelyben méltatta a fél évszázaddal előtti magyarországi eseményeket. Leszögezte: a magyarországi események azt is megmutatták, hogy az elnyomott nemzetek, ha fel akarnak szabadulni, csak saját erejükre számíthatnak. A magyarok 1956-ban hazafiként viselkedtek és ebben példát mutattak a többi kelet-európai népnek.
A cseh főváros nyugati peremén fekvő történelmi Brevnovi bencés apátságban megtartott megemlékezésen megjelent Miroslav Vlcek, a képviselőház elnöke, valamint Mirek Topolánek ügyvezető miniszterelnök is. Ez utóbbi rövid felszólalásában szintén nagyon elismerően szólt a magyar forradalomról és szabadságharcról.
Az ünnepi esten, amelyet a prágai magyar nagykövetség és a prágai magyar kulturális központ közösen szervezett, két fiatal magyar zenész - Fülep Márk, zongora és Fehér Ernő, fuvola - Bartók Béla és Kodály Zoltán műveiből adott ízelítőt.

2006. október 23. (MTI)

A Péterfy Sándor utcai Kórházba, illetve az Országos Sürgősségi és Baleseti Intézetbe összesen 27, a tüntetésen megsérült embert szállítottak; a kórházak hétfő esti tájékoztatása szerint senkit nem ápolnak életveszélyes sérülésekkel.
Kiss László, a Péterfy Sándor utcai Kórház főorvosa az MTI megkeresésére elmondta: 20 embert szállítottak be a kórházba, akik közül kettőt a baleseti osztályra, egyet a szemészeti osztályra vettek fel, 17 sérültet ambulánsan láttak el.
A beszállítottak lőtt, zúzódásos, valamint gumibotok okozta sérüléseket szenvedtek - fűzte hozzá.
Hangsúlyozta: életveszélyesen senki nem sebesült meg.
Flóris István, az Országos Sűrgősségi és Baleseti Intézet főorvosa arról számolt be a távirati irodának, hogy hét beszállított sérült közül két embert vettek fel, akik közül az egyik agyrázkódást, a másik ujjcsont-törést szenvedett.
Az utóbbit nyolc napon túl gyógyuló, de nem életveszélyes sérülésekkel ápolják - tette hozzá.

2006. október 23. (MTI)

Norbert Lammert, a német parlament, a Bundestag elnöke és Áder János, a magyar Országgyűlés alelnöke volt a vendége annak az ünnepségnek, amelyet hétfő este rendeztek Berlinben az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából.
A vendégeket Peisch Sándor nagykövet köszöntötte, aki átadta Sólyom László magyar köztársasági elnök üdvözlő üzenetét. Ezt követően Áder János, majd Norbert Lammert tartott ünnepi beszédet.
Beszédében Áder János 1956 mozgatórugóiról szólva hangsúlyozta: igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy 1956 a szabadságról és a demokráciáról szól, s azoknak is akik úgy vélik, hogy a függetlenségről és az önrendelkezésről. A nemzet felkeléséhez ugyanakkor egyebek mellett, de talán elsősorban a hazugság gyűlölete vezetett - jelentette ki az Országgyűlés alelnöke, aki ezzel kapcsolatban a Magyar Nemzet című újság 1956. október 30-i számából megjelent cikkből idézett. A hazugság gyűlölete című, a forradalom hetedik napján megjelent írásban a lap azt hangsúlyozta, hogy a felkelés politikai jellegű volt. A nép felkelt és kimutatta felháborodást a hazugságokkal szemben - idézte a cikket az Országgyűlés alelnöke.
Áder János emlékeztetett arra, hogy azokban a vészterhes időkben magyarok százezrei voltak kénytelenek menekülni a megtorlások elől. Közülük nagyon sokan a Német Szövetségi Köztársaságban találtak új otthonra, befogadó és támogató demokratikus közösségre, amiért a magyar parlament alelnöke háláját és köszönetét tolmácsolta.
A német Bundestag elnöke az 1956-os magyarországi forradalomra emlékezve olyan eseményről beszélt, amelynek valódi történelmi jelentősége később nyilvánult meg. Norbert Lammert hangsúlyozta, hogy az 1989-90-es rendszerváltozások nem utolsósorban az 56-os felkelés eredményeként jöttek létre. Szavai szerint a magyar forradalomnak rendkívül fontos szerepe volt abban, hogy Európa 1989-90-ben újjászületett.
A Bundestag elnöke visszaemlékezett arra, hogy a forradalom napjaiban a bonni parlament rendkívüli ülésén Konrad Adenauer akkori kancellár csodálatát fejezte ki a magyar felkelők előtt, s elítélt mindenfajta külföldi beavatkozást egy ország belügyeibe. Lammert ugyanakkor emlékeztetett arra is: harminchárom évvel később Magyarország úgy "avatkozott be" a német ügyekbe, hogy lehetővé tette Németország újraegyesítését. Szavai szerint az oszták-magyar határ megnyitása, illetve a vasfüggöny lebontása, majd a Magyarországon lévő, egykori NDK-s menekültek kiengedése nélkül Európa ma nem úgy nézne ki, mint ahogy kinéz. Lammert ezzel összefüggésben Németország, illetve a német nép örök háláját fejezte ki Magyarországnak, nyomatékosan hangsúlyozva ugyanakkor, hogy 1956 ősze rendkívül jelentős mértékben járult hozzá a demokratikus Európa kialakításához.
A berlini Filharmónia kamara termében tartott megemlékezésen a többi között jelen volt a Bundestag, továbbá a Szövetségi Elnöki Hivatal, valamint a Kancellária Hivatal és a berlini városháza több meghívott képviselője.
A beszédeket a Németországban is rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Liszt Ferenc kamarazenekar koncertje követte.
A koncertet Bartók Béla Divertimentója nyitotta, majd Liszt Ferenc VI. Magyar rapszódiája következett. A második rész programjában Brahms Magyar táncok című műve és Liszt II. Magyar rapszódiája szerepelt.
A Rolla János vezette Liszt Ferenc kamarazenekar jelenleg éppen Németországban turnézik, s a bajorországi Regensburgból érkezett Berlinbe.

2006. október 23. (MTI)

Éjfélig mintegy hetven sérültet láttak el a mentősök a tüntetők és a rendőrök hétfői, budapesti összecsapásai nyomán - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel.
Győrfi Pál ismertetése szerint a sérültek többsége könnyű, zúzódásos sebesülést szenvedett, illetve a könnygáz okozta sérülések miatt szorul ellátásra. Hat-hét eset tűnik súlyosabbnak, de ezt a kórházi vizsgálatok fogják megerősíteni - tette hozzá.
Közvetlen életveszélyben senki nincs - hangsúlyozta.
A szóvivő azt is elmondta, hogy az éjszaka folyamán még folytatódik a sebesültek ellátása, mivel folyamatosan jelentkeznek apróbb sérülésekkel az emberek.

2006. október 23. (Kisalföld)

Szabadság-nyilatkozatot fogadtak el a Parlamentben

A szabadságnak annyi arca van, ahány emberi élet létezik - mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő az Országgyűlés Felsőházi Termében rendezett ünnepi megemlékezésen.

Gyurcsány Ferenc a közjogi méltóságok, valamint külföldi állam-, kormányfők és delegációvezetők jelenlétében arról is beszélt, hogy 1956-ban az utca jobban kifejezte a népakaratot, mint a diktatúra parlamentje, míg ma ez fordítva van: a magyarok többsége elfogadja az országgyűlést. A kormányfő beszélt a szabadság sokféleségéről. Arról, hogy ahányfélék vagyunk, annyiféleképpen akarunk élni vele, a szabadság demokratikus rendjével.

"Ötven évvel ezelőtt a szabadságért vérrel az utcán harcoltak. Ma más a helyzet, most a magyarok többsége hisz a parlamentáris rendszerben. 1956 küzdelme a szabadságról szólt. 2006-é a demokráciáról. A budapesti nyilatkozat a szabadság helyettesíthetetlenségéről szól" - hangoztatta a magyar kormányfő.

Az ünnepségen felszólaló Szili Katalin házelnök köszönetet mondott azoknak az országoknak, akik befogadták a menekülő magyarokat. "A forradalom azt jelenti a világnak, hogy a kommunizmus legyőzhető. Tisztelettel adózunk azoknak, akik áldozatot vállaltak, majd külföldre kényszerültek. Ők a befogadó országokat gyarapították. Múltunkat ismerni és bevallani kötelességünk" - mondta a házelnök, aki ismertette az ENSZ főtitkárának üzenetét, aki köszönetet mondott a forradalmároknak.

José Manuel Barrosso, az Európai Bizottság elnöke beszédében kiemelte: az 1956-os forradalom vezetett Európa újraegyesítéséhez. Hozzátette: ma Magyarország óriási lehetőség előtt áll, tovább kell haladnia az úton. Barroso szerint 1956. október 23-án a magyarok a szabadságra szavaztak. Az erre adott kommunista válasz következményeként több százezren váltak áldozattá. De 1956 eredménye volt a prágai tavasz, a görögországi, a portugáliai, a spanyolországi, a lengyelországi vagy a németországi változások. "Az Európai Unió köszönti a magyar hősöket. Köszönöm, az áldozatok nem voltak hiábavalóak" - zárta beszédét az Európai Bizottság elnöke.

Az ünnepségen elfogadták a Budapest '56 Szabadság Nyilatkozatot, amely emléket állít a forradalomnak, és felidézi az 50 évvel ezelőtti eseményeknek máig aktuális mondanivalóját.

A Kossuth téren tíz órakor a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődtek az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából szervezett állami ünnepségek. A legfőbb közjogi méltóságok után az ünnepre hazánkba érkezett magas rangú vendégek helyeztek el egy-egy szál fehér rózsát a Forradalom lángjánál. Az állami lobogót ezúttal a hagyománytól eltérően nem 24 óra múlva, hanem csak november 4-én vonják majd le.

A külföldi vendégek tiszteletére, a magyar történelmi zászlók mellett, ezúttal megjelentek a meghívottak államainak lobogói is.

A Belvárosban röviddel a zászlófelvonás kezdete előtt tüntetők újabb csoportját oszlatta fel a rendőrség: bizonytalan időre lezárták a Kossuth téri metróállomást is. A Parlamentet körülvevő utcákat lezárták, a környéket nagyon sok rohamsisakos rendőr biztosítja.

2006. október 23. (Kisalföld)

Felavatták az '56-os forradalom központi emlékművét
A Felvonulási teret ezentúl Ötvenhatosok terének hívják

- Felavatták az 1956-os forradalom és szabadságharc központi emlékművét hétfőn este Budapesten a Felvonulási téren, amelyet ezentúl Ötvenhatosok terének hívnak.

Az emlékmű avatása előtt, 19 óra 56 perckor ötvenhatszor kondították meg a mellette felállított harangot, és egyetemisták olvasták fel a 228 kivégzett nevét. Az 1956. október 23-án ledöntött Sztálin szobor helyén álló műalkotást a Himnusz hangjaira leplezték le.

Az emlékmű leleplezése után Kosáry Domokos, az 56-os Emlékbizottság elnöke azt mondta: nem könnyű időket éltünk, nem könnyű időket élünk, de bírjuk ki a nehézségeket. Mint mondta, a börtönben hajnalonként, amikor hallották a halálraítéltek köszöntését, mind megesküdtek, hogy 56-hoz mindvégig, halálukig hűek lesznek. A történész az emlékművet a modern művészet szép alkotásának nevezte. Hangsúlyozta, hogy annak megalkotását a fiatal művészekre kellett bízni, ők ugyanis elfogulatlanok, mivel még meg sem születtek 1956-ban.

Az emlékbizottság elnökének beszéde után Weinek Leonárd, a XIV. kerület polgármestere átadta a tér átnevezését jelképező névtáblát Kosáry Domokosnak.

Bocskai T. József, a Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnöke elmondta: a forradalom ötvenéves évfordulóján nem ezt várta, és nem tudja, mit szólnának azok a bajtársai, akik a temetőben nyugszanak, vagy azok, akik a Kossuth téren elvéreztek.
Hozzátette: reméli, hogy felébred egyszer a magyar nép és rádöbben arra, hogy előre haladni csak úgy tud, ha összetart, összefog és egy új hazáért, szebb jövőért dolgozik.

Az eseményen biztonsági okokból nem vett részt Sólyom László köztársasági elnök. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök viszont jelen volt az ünnepségen. Az ünnepség alatt a tömegből többször füttyültek, a kormányfő lemondását követelték. Azt kiabálták: "Gyurcsány takarodj!", illetve "Elkúrtad!".

Mielőtt a miniszterelnök virágot helyezett volna el az emlékműnél, letérdelt és fejet hajtott. Virágot helyezett el többek között Dobrev Klára, a kormányfő felesége, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, az MSZP elnökhelyettese, Demszky Gábor főpolgármester és felesége, valamint Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője.

A kormány 2004 augusztusában döntött az emlékmű létrehozásáról. A megvalósításra a Miniszterelnöki Hivatal tavaly februárban hirdetett közbeszerzési tervpályázatot. A győztes, az i-y alkotócsoport Kft. az évforduló évére utalva 2006, egyre sűrűsödő vasoszlopból álló, 56 fokos ékszerű, háromszög alakú tömböt tervezett. Az oszlopok rusztikusan rozsdás, illetve rozsdamentes vasból készültek.

2006. október 23. (Délmagyarország)

Szeged forró októbere - A nemzeti ünnepet köszöntjük összeállításunkkal

Jubileumot, az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját ünnepeljük. A nemzeti ünnepet köszöntő öszállításunkkal a legforróbb októberi napok eseményeit, a sokaság követeléseit, emlékfoszlányokat, az akkori és a mai emberarcokat villantjuk föl.
Jubileumot, az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját ünnepeljük. Az ebből az alkalomból szeptember 30-án induló, hétvégi cikksorozatunkkal fölidéztük a fél évszázaddal ezelőtti ősz hangulatát, bemutattuk a forradalom első független szervezetét, a Szegeden megalakult Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét (MEFESZ), a szabadságharc első vezetőit és vérüket áldozó hőseit. A nemzeti ünnepet köszöntő öszállításunkkal a legforróbb októberi napok eseményeit, a sokaság követeléseit, emlékfoszlányokat, az akkori és a mai emberarcokat villantjuk föl.

Október 23., kedd: A fővárosi események hírére kora este az egyetemisták a szegedi Dóm térről a Széchenyi, majd a Klauzál térre vonulnak. A Kossuth-szobornál egy MEFESZ-tag elszavalja a Nemzeti dalt. A tömeg rendezett sorokban a Kossuth Lajos sugárúton a Szegedi Kendergyár felé veszi az irányt. Innen és más gyárakból a műszak végén munkások csatlakoznak a belváros felé visszainduló menethez. A színháznál az erkélyen nemzeti lobogók és fáklyával megvilágított Kossuth-címer fogadja a tüntető tömeget. Több beszéd is elhangzik a diákok, a munkások és a parasztok szövetségéről, az ország demokratizálásáról.

Október 24., szerda: Kora hajnaltól Nagylak felől szovjet tankok vonulnak át Szegeden Budapest felé. Délután több ezer diák, munkás vonul a városi pártbizottság Tisza-parti székháza elé. Felfegyverzik a pártaktivistákat. Kijárási tilalom, de diákok gyülekeznek a kendergyárnál, összetűznek a tüntetők és a karhatalmisták.

Október 25., csütörtök: Délután a Klauzál téren a Kossuth-szobor körül tartott nagygyűlésről a tömeg a Széchenyi térre vonul, eltávolítják a szovjet címereket, a vörös csillagokat. Éjjel a városházán tárgyalá s kezdődik a felkelők képviselői és katonai parancsnokság között - közben többezres tömeg követeli a forradalmi tanács megalakítását. A kudarccal végződő megbeszélésről Kováts József beszél a tömegnek, másnapra nagygyűlést hirdet a Széchenyi térre.

Október 26., péntek: Hajnalban katonai erősítés érkezik Szegedre Kiskunmajsáról; szovjet harckocsik szállják meg a híd környékét. Reggel leáll a munka Szeged nagyobb üzemeiben. Kora délelőtt munkások, diákok, szegediek özönölnek a Széchenyi tér felé, de oda a katonai kordon miatt nem tudnak bejutni. A nagygyűlést megakadályozandó lövés(ek) dördül(nek), Schwarcz Lajos kendergyári munkást eltalálja egy halálos lövedék, többen megsebesülnek. A tömeg az egyetem Ady téri sportpályájára vonul, tiltakozó nagygyűlést tart. Délután röplapokat szórnak: a felkelők a párt funkcionáriusainak leváltását követelik, a Katonai Közigazgatási Parancsnokság fölhívása a statáriumot tudatja. A karhatalom és a katonák a város több pontján is tömeget oszlatnak 211; az üzemekben munkástanácsok alakulnak.

Október 27., szombat: Reggelre a honvédség lezárja a Szegedre vezető utakat. A városban igazoltatások, gyülekezési tilalom. Délben a városházára hívja a diktatúra parancsnoka Szeged munkástanácsainak képviselőit. A városi forradalmi munkástanács elnökévé - közfelkiáltással - Perbíró Józsefet, az egyetem jogtudományi kara dékánhelyettesét választják. Föllépésére a szovjet csapatmozgás megszűnt, a sztrájk beszüntetésére szólítják föl a munkásokat, átveszik a város életének irányítását.

2006. október 23. (Délmagyarország)

Mártír lett a szőregi Földesi Tibor - Az őszi, fényes ünnep a gyász napja is

Az 1956-os forradalom ünnepén gyászol a szőregi Földesi család. Az őszi szabadságharcban ketten is részt vettek a Földesi testvérek közül. Gusztávot több év börtönre ítélték. Tibor az üzemi munkástanács elnöke volt, disszidált, majd hazatért - itthon kötél általi halálra ítélték, és kivégezték.
Földesi Tibor 1923-ban született Szőregen. Családot már Esztergomban alapított, az ottani repülőgépgyárban elektromos fejlesztésekkel foglalkozott. Tanítónő feleségével és gyermekeikkel, a hatéves Tiborral és a hároméves Katikával 1956-ban költözött vissza Szegedre.

- 1956. október 23-án mentem haza az iskolából. Akkor már tüntettek - emlékezett vissza az ötven évvel ezelőtti eseményekre a mártírhalált halt szőregi forradalmár fia, Földesi Tibor. - Hazafelé az utcán hallott rigmust skandáltam: "Munkát, kenyeret, Rákosinak kötelet!" Amikor anyám meghallotta, nagyon megijedt, le is szidott. Olyan időket éltünk, amikor egyik szomszéd feljelentette a másikat...

Földesi Tibort először a Vadász utcai szövetkezet munkástanácsa foglalkoztatta, ma jd a városi munkástanácsban is tevékenykedett. - Perbíró Józsefékkel volt együtt apám - folytatta Földesi Tibor. - Hogy mit csinált, hol járt, arról még anyám is keveset tudott. A három Földesi testvér közül Ernő fegyelmezett állampolgár volt, úgy gondolta, a rendszert olyannak kell elfogadni, amilyen. - Apámnak viszont nem tetszett, hogy félni kellett mindenért, s figyelni, ki kinek miről mit mondott. Úgy tartotta, félelemben nem lehet élni. Másik testvére, Guszti bácsi több év börtönbüntetést kapott azért, mert apám kérésére valamit elvitt a felkelők egy másik csoportjának.

A Földesi gyerekek, Tibor és Katalin a forradalom leverése után már nem találkoztak apjukkal. Amikor tudható volt, hogy nem győzhet a forradalom, az apa Münchenbe disszidált. A népi demokrácia elleni felkelés vezetése volt a bűne, tudta, hogy akár halálos ítéletre is számíthat.

1957-ben Kádár János külföldön sugárzott rádióbeszédben ígért amnesztiát azoknak, akik nem követtek el köztörvényes bűncselekményt. Földesi Tibor 1957 októberében úgy jött vissza az országba, ahogy elment: a zöldhatáron. Útban hazafelé tartóztatták le. Először a szegedi börtönbe vitték, majd a Markó utcai gyűjtőbe.

- Az apámat, bár civ il volt, a katonai bíróság ítélte el, és a katonai bíróság tárgyalta az ügyét másodfokon is. 1958. január 30-án halálra ítélték, és másnap hajnalban kivégezték. Idő sem volt a kegyelmi kérvény benyújtására. Földesi Tibor és húga, Katalin sokáig nem tudták, hogy édesapjuk már nem él. Ha kérdezgették otthon, mikor jön haza, csak annyit mondtak nekik az őket óvó felnőttek: majd később. A fiú 11-12 éves lehetett, amikor egy véletlen elszólásból kiderült számára: apját kivégezték.
- Rossz érzés volt. Ugyanezt éreztem akkor is, amikor a rendszerváltás után egy napilap lehozta az 56-os halálra ítéltek névsorát, s ott olvastam az apámét is.

Katalin általános iskolás volt, amikor a bátyja mesélt neki a forradalomról, édesapjuk halálának körülményeiről.
- Ami velünk történt, az egész életünkre bélyeget nyomott - mondta Katalin. - Azt a hátrányt, amit okozott, soha nem tudtuk behozni. A családunk akkor nyugodott meg, amikor rehabilitálták édesapámat.

2006. október 23. (Délmagyarország)

Iván letört keze avatkozott a sorsába - Furcsa megtorlásban részesült a vásárhelyi Radics István

Összesen 5 év börtönre ítélte 1958-ban a vásárhelyi városi, illetve a szegedi katonai bíróság a vásárhelyi Radics Istvánt. Az előbbi a vásárhelyi szovjet emlékmű, azaz az Iván-szobor kezének letöréséért, a másik azért marasztalta el, mert katonáit cukorrépaszedésre, nem a forradalmárok elleni harcra vitte.
Radics Istvánt, alig végezte el a traktorszerelő-iskolát, máris behívták határőrnek. Vásárhelyre 1952-ben helyezték át. 1956 október 23-án reggel parancsot kapott, hogy hozzon le egy rohamlöveget a fővárosból.

- Éjjel értem haza a Zrínyi utcai szolgálati lakásba, s azonnal elaludtam. Hajnalban aztán a rádióban szólítottak fel minden katonát, hogy azonnal vonuljon be szolgálati helyére. Magamra kapkodtam a ruhát, arra gondolva, biztosan próbariadó van - mondta.

A laktanyában tartott gyűlésen egy Szegedről érkezett egyetemista közölte velük, megalakult az új kormány, vége van a kommunista rendszernek, s az oroszokat kiverik az országból. Radics István parancsot kapott Kertész Dezső főhadnagytól, hogy hetvenkét emberrel, három rohamlöveggel és a négy T-3 4-es tankkal ássák be magukat a kishomoki felvonulási körletbe, s ha közelednek az oroszok, vegyék fel velük a harcot.

- Már harcállást foglaltunk, amikor rádión jelentkezett a parancsnokom azzal, hogy azonnal vonuljunk vissza a laktanyába, ha nem akarunk hősök lenni, mert az oroszok 300 tonnás harckocsikkal taposnak el bennünket. A laktanyában Radics Istvánnak azt mondták az elbizonytalanodott tisztek, azt csinál az embereivel, amit akar, akár szélnek is eresztheti őket.

- Sokan pestiek voltak közülük, s nem akartam őket hazaengedni, ezért felhívtam az Állami Gazdaságot, s munkára jelentkeztem. Harminckét katonámmal így a forradalom alatt cukorrépát szedtünk a határban.

Radics István naponta bejárt a laktanyába, követve az eseményeket. Egy alkalommal az ügyletes tiszt utasította, hogy egy harckocsival vontassa be az előző nap a helyéről lerántott Iván-szobrot a laktanyába. Kötelet kötött a Kaszap és a Tóalj utca sarkán heverő szobor nyakába, s megindult vele a laktanyába. A népkerti vasúti átjárónál azonban Iván fordult egyet, s a ledöntéskor megsérült karja előbb beakadt a két sínszál közé, majd kitört a helyéről. A szobor két da rabban jutott el a laktanyába.

Radics István hiába tért vissza a civil életbe, nem talált állást magának. A családdal végül édesapja csomorkányi tanyájára költözött, s gazdálkodni kezdett volna.
- Június 4-én egy szál gatyában mentem ki kapálni. Éppen dolgozni kezdtem, amikor megállt mellettem egy dzsip, kiszállt egy bőrruhás férfi, s Radicsékat kereste. Amikor megtudta a nevem, s hogy én voltam a katona, úgy, ahogy voltam betessékelt a kocsiba, s meg sem álltunk az ÁVH Ady Endre utcai épületéig. Hiába voltak ismerőseim az ott lévők, nem teketóriáztak, leültettek egy székre azzal, írjam le, miért nem a forradalmárok ellen harcoltunk az embereimmel, hogyan kerültünk helyette a répaföldre?

Radics István 1958 februárjában került bíróság elé. Vásárhelyen szabotázsért ítélték másfél évre, mert nem művelte a földjét, valamint megrongálta az Iván-szobrot. A helyreállítási költségének megtérítésére is kötelezték. A katonai bíróság 3 és fél évre ítélte a ̶ 2;répaszedés" miatt.

2006. október 23. (Délmagyarország)

Utólag eltorzították 1956-ot - Romsics Ignác történész a korhű forrásokra hagyatkozik

Az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevőinek többsége a saját élményeit általánosította, sőt abszolutizálta Romsics Ignác történész szerint. Az egyetemi tanár viszont a források alapján elemzi az ötven évvel ezelőtti október legfőbb követeléseit. Mindent egybevetve leszögezi: 1956 alaptörekvése az ország függetlenségének visszanyerése és a demokratikus hagyományokhoz való visszatérés volt.
Sok vita zajlott a rendszerváltás óta az 1956-os forradalom és szabadságharc jellegéről. Romsics Ignác egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Szentesen tartott előadásában úgy fogalmazott, hogy a sokféle torzítás és mitológia miatt érdemes földhöz ragadtabb módon, a források szintjére leszállva megvizsgálni a felkelés törekvéseit. Ez legegyszerűbben a forradalom alatt megjelent különböző programok elemzésével végezhető el.

A történész a forradalom legátfogóbb programjának azt tekinti, amelyet - a szegedi egyetemisták követeléseinek ismeretében - a Budapesti Műszaki Egyetemen 1956. október 22-én este összegyűlt
diákok és oktatóik fogalmaztak meg előbb 10, utóbb 16 pontban.

Követeléseiket négy nagy csoportba sorolja Romsics Ignác. A külpolitikával foglalkozók között szerepelt, hogy a szovjet csapatok vonuljanak ki Magyarországról. A legtöbb kívánság azonban az ország politikai rendszerének megújítására vonatkozott. A diákok új kormányt akartak Nagy Imre vezetésével, s mielőbbi választásokat általános, titkos és egyenlő választójog alapján, több párt részvételével. A sajtó-, a szólás- és a vallásszabadság ugyancsak szerepelt a követelések között. A forradalom programjában azt is megfogalmazták: állítsák népbíróság elé az 1953 előtti terrorral és koncepciós perekkel kapcsolatban a felelősöket, név szerint Rákosi Mátyást és Farkas Mihályt, aki a fegyveres erőket felügyelte.

A korabeli forrásban gazdaság- és társadalompolitikai változások iránti igények is olvashatók. Azt akarták, hogy a magyar feltételeknek megfelelően vonják revízió alá a tervgazdálkodást, rendezzék újra a normákat, a béreket és az árakat. De az államosítások érvénytelenítése és a működő mezőgazdasági szövetkezetek feloszlatása nem szerepelt a pontok között.

A követelések negyedik csoportja a nemzeti szimbólumokkal és ünnepekkel foglalkozott. A diákok azt kívánták, hogy a vörös csillaggal, kalapáccsal és búzakalásszal ékesített 1949-es címert váltsa fel a nemzeti színek által dominált és a keresztény gyökerekre utaló, kettős keresztet is tartalmazó úgynevezett Kossuth-címer. Azt is követelték, hogy a Felvonulási téren magasodó Sztálin-szobrot bontsák le, s a helyén az 1848-49-es hősöknek és má rtíroknak állítsanak emléket. Kérték, hogy március 15-e legyen nemzeti ünnep és munkaszüneti nap, s a magyar hagyományoknak megfelelő uniformissal akarták felváltatni a honvédség szovjet mintájú egyenruháját.

Az 1918 óta tartó acsarkodások, kölcsönös vádaskodások és ismétlődő leszámolások folytatása helyett - Antall József, a Harmadik Magyar Köztársaság első miniszterelnöke metaforáját használva - az "ingát" végre "nyugvópontra" kellene hozni - mindannyiunk, de különösen a jövő nemzedék érdekében.

2006. október 23. (Hajdú-Bihari Napló)

A kegyelet virágai

Püspökladány - Az 1956-os forradalom ünnepségeinek sorában évről-évre megemlékeznek és tisztelegnek a város lakói két fiatal püspökladányi sorkatona sírjánál.Juhász Sándor Budapesten esett el 1956-ban. 21 éves volt ekkor. Ifj. Kerekes Imre tizedes őrszolgálat közben halt hősi halált Kecskeméten 22 éves korában.

A megemlékezésen Fekete Ilona, a művelődési ház vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd Berde Viktória és Balogh Gábor mondott verset a két elesett katona sírjánál összegyűlteknek. Az ünnepség zárásaként a tiszteletükre állított kopjafán helyezték el a kegyelet virágait, koszorúit.

2006. október 23. (Népszabadság)

Ünnepi program október 23-án

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján Budapesten megrendezett állami ünnepségek ma délelőtt a Magyar Köztársaság állami lobogójának ünnepélyes felvonásával veszik kezdetüket. A katonai tiszteletadás melletti, délelőtt tíz órakor kezdődő hagyományos ceremónia új eleme lesz, hogy a külföldi vendégek tiszteletére, a történelmi zászlók mellett, megjelennek a meghívottak államainak lobogói is.

Az 50. évforduló tiszteletére hazánkba érkező külföldi államfők és miniszterelnökök jelenlétében délelőtt 11 órakor kerül sor a "Budapest '56 Szabadság Nyilatkozat" elfogadására a Parlament Felsőházi termében. Az ünnepséget Szili Katalin házelnök vezeti, ünnepi beszédet mond Kosáry Domokos, az 56-os emlékbizottság vezetője és Gyurcsány Ferenc kormányfő, amelyet José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke válaszbeszéde követ.

A közjogi méltóságok délután fél kettőkor helyezik el a tisztelet virágait Nagy Imre miniszterelnöknek a Vértanúk terén álló szobránál. A forradalom bölcsőjének tekintett Műegyetemen délután két órakor felavatják az októberi szabadságharc emlékművét. A Csikszentmihályi Róbert művész készítette emlékmű előtt Vizi E. Szilveszter, az Akadémia elnöke mond beszédet. A forradalmat követő megtorlás áldozatainak nyughelyén, a Rákoskeresztúri sírkert 301-es parcellájánál délután fél háromkor helyezik el a külföldi vendégek a tisztelet virágait.

Fáklyás megemlékezéssel veszi kezdetét kora este, fél hatkor a Parlament épületénél az az ünnepi műsor, melynek kezdetét a történelmi zászlók bevonulása jelzi. A műsorban felidézik október 23-a történelmi pillanatait, majd egy 6,5 méter átmérőjű fehér gömb felemelkedik a téren állók fölé. A gömbön egy táncművész egy 2-szer 7 méteres lyukas nemzeti zászlót emel a tér fölé, a Forradalom lángjának meggyújtása pillanatában. A láng fellobbanásakor a Himnusz, majd tűzijáték zárja az ünnepséget, miközben a Parlament Kossuth tér felőli homlokzatát fényekkel festik át.

Az 1956-os központi emlékmű avatási ünnepsége a Felvonulás téren este fél nyolckor kezdődik. A rendezvényen Bocskai T. József az '56-os szervezetek képviseletében, valamint Kosáry Domokos, az '56-os Emlékbizottság elnöke mond ünnepi beszédet. Az emlékművet jelképes időpontban, pontban "19.56"-kor, a "szabadság percében" avatják fel. Ekkor a téren egy ünnepi harang 56-szor kondul meg, és erre az időre szerte az országban egyperces megemlékezéseket tartanak. A jelenlévők egy-egy szál virágot helyezhetnek el az emlékmű talapzatánál.

A Felvonulási téren este tíz órától éjfélig filmvetítést tartanak a Forradalom 13 napja címmel. A produkció korabeli híradó- és amatőr felvételek alapján idézi fel a forradalom napjait. Az új '56-os emlékmű melletti területen emlék-, és hirdetőoszlopokat, valamint járókelőket szimbolizáló sziluetteket helyeznek el a Műcsarnok irányában. A főpolgármester szerdai bejelentése értelmében az "Ötvenhatos forradalmárok tere" nevet viselheti a jövőben a Felvonulási térként ismert Városliget melletti terület. Mint mondta, október 23-án, egyelőre ugyan csak szimbolikusan, megtörténik a névcsere.

A Fővárosi Közgyűlés is ünnepi ülést tart az 56-os forradalom és szabadságharc tiszteletére az Újvárosházán. Az eseményen részt vesz Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Demszky Gábor főpolgármester. Megemlékezést tart a Magyar Írószövetség is: megkoszorúzzák a forradalom és szabadságharc emléktábláját a Bajza utcában és megemlékeznek Gérecz Attila költőről.

Az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum közösen rendez ünnepi megemlékezést a Corvin közben, ahol felavatják Nagy Imre mártír miniszterelnök és mártírtársai emléktábláját. A Corvin közben délután az '56-os Magyarok Világszövetsége és a Corvin-közi Bajtársi Közösségis megemlékezést rendez.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyilvános ülést tart és korabeli dokumentumokból, tárgyakból és fényképekből összeállított kiállítást rendez. A Köztársaság téren leleplezik Jean-Pierre Pedrazzini, a Paris Match tudósítójának emléktábláját, aki 1956. október 30-án halálos sebet kapott. Az eseményen magas rangú francia, svájci és magyar személyiségek, a Paris Match képviselői, valamint az újságíró családtagjai vesznek részt.

A Fidesz - közösen a KDNP-vel - Budapesten az Astoriánál tartja október 23-ai megemlékezését 16 órától. Orbán Viktor pártelnök lesz a fő szónok. A Fidesz előzetes jelzése szerint nem képviselteti magát azokon a központi megemlékezéseken, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédet mond, így október 23-án nem lesznek jelen a Parlament Felsőházi termében, ahol a Budapest '56 Szabadság Nyilatkozat elfogadása után a Magyarországra érkezett külföldi vendégek előtt szólal fel a kormányfő. Az SZDSZ, ahogy minden évben, idén is a 301-es parcellánál tart megemlékezést október 23-án délután egy órakor. Az MDF már vasárnap ünnepelt a Széna téren.

2006. október 23. (Népszabadság)

"Ötvenhat tabuk nélkül" - Eörsi István emlékének szentelt civil est

Október 23-án este nyolctól várják Eörsi István tisztelőit a Nyitott Műhelybe "egy külsőségek, hivatalosságok, hazugságok nélküli beszélgetésre 56-ról és 56 kapcsán."

"Az egy éve, ezen a napon indult Műhelybeszélgetések sorozat következő darabját, most is az első vendég, Eörsi István szellemében tartjuk. És rá is emlékezünk. Gyere el, oszd meg a gondolataidat és/vagy emlékeidet, hallgasd meg a többiekét, és gyújtsunk gyertyát" - írják a meghívóban a szervezők.

A rendezvény demonstrálhatja, hogy "van civil kurázsi, hogy szabad a szó" - írják az est házigazdái, Pap Ágnes és Eörsi László.

Este nyolckor kezdődik a beszélgetés "Finta Laci házában, a Nyitott Műhelyben" (Budapest, XII. Ráth György utca 4. -- A Déli pályaudvarral szemben, az Alkotás utcától a második ház - bejárat közvetlenül az utcáról.)

"Elég-e fél évszázadnyi távolság arra, hogy őszintén, kertelés, tabuk nélkül beszéljünk a magyar történelem egyik legfigyelemreméltóbb, nemzetközi elismerést hozott, mégis napjainkban egyik legvitatottabb eseményéről?" - írják. - "Szabad-e, kell-e, lehet-e ma helyiértékén, a félreértéstől való félelem nélkül beszélni 56-ról? Arról, ami történt, amit azokban a napokban és azután átéltünk, amit éreztünk, és amit a háttérben sejtettünk, illetőleg ami ott volt? Kedvez-e a mai közhangulat a tiszta, szabad szónak? És vannak-e még elmondatlan történetek, kimondatlan gondolatok? Beszéljünk erről a Nyitott Műhelyben. És beszéljünk arról, ki, milyen ötvenhatot "ismer", kinek milyen emlékei vannak a forradalomról - saját történetek, illetőleg a családi legendáriumból vagy ismerősöktől származók."

Ötvenhat tabuk nélkül

A rendezők a szerző hozzájárulásával "vették kölcsön" Paul Lendvai most megjelent könyvének címét. Évfordulós találkozásra invitálnak: az 1956-os forradalom és szabadságharc fél évszázad előtti szimbolikus kezdőnapjának évfordulóján az akkori eseményekre, és egy ötvenhatosra, a tavaly ilyenkor eltávozott Eörsi Istvánra emlékeznek.

Egy éve, ezen a napon, halála után néhány nappal, róla, Eörsi István emlékének, személyének felid ézésével kezdődött a Műhelybeszélgetés-sorozat. "Aki ott volt tavaly október 23-án, az elsőn, aki írt az Eörsi falra, vagy csak látta azt - az tudja, mire készülünk. Valami olyasmire, ami akkor volt. Egy külsőségek nélküli, őszinte, civil estre."

2006. október 23. (Kelet-Magyarország)

Emléktáblát avattak Ajakon

Ajak - Az 1956 október 23.-ai forradalom és szabadságharc 50.-ik évfordulója alkalmából, Ajak község szülötte Kabay Dezső Tibor, Szabolcs-Szatmár megye '56-os Nemzetőr Parancsnokának tiszteletére készült emléktábla avatására került sor.Az emléktábla leleplezése színvonalas emlékműsor keretében zajlott, melyet a helyi Általános Művelődési Központ és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény általános iskolás tanulói adtak. Díszvendége volt az eseménynek Kabay Dezső húga, a ma Nyíregyházán élő Varga Sándorné Kabay Edit.

Ünnepi beszédet mondott a község "első ember", Kerekes Miklós polgármester és a leleplezést követően az egyházak képviselői, megáldották és megszentelték az emléktáblát.

Az önkormányzat, az ÁMK és az intézmények képviselői, valamint Kabay Dezső húga koszorújaikat helyezték el.

Az ünnepségnek kiemelkedő eseménye volt, hogy a ma élő és '56-ban sorkatonai szolgálatot teljesítő 13 ajaki férfi díszoklevelet vehetett át a Polgármester Úrtól.

Egyikük Hasulyó Péter bácsi elmondta történetét, hogy "a pesti utcán a tömegben szétszóródva álltak katonatársaival, mikor az utca végén feltűnt egy orosz harckocsi, a tömegből megszólították Őt és bíztatták, hogy lőjön a tankra, mire Ő alig tudta megmagyarázni az embereknek, hogy Ő hiába is lőne, a golyók mint a kukoricaszemek pattognának le a páncélosról, de ha a tank visszalő akkor nagyon sok ember fog meghalni"

Ezt követően a jelenlévő katonatársaival, régi katonanótákat énekelt, amit a publikum vastapssal jutalmazott.

2006. október 23. (Hajdú-Bihari Napló)

Mit jelent a nemzetnek 1956?

Debrecen - Arra mindenki csak maga tud választ adni, hogy szívében, elméjében hogyen él az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke.Nyilván másképpen látja a történteket az, aki október 23-án felvonult, várta egy jobb Magyarország megszületését, esetleg fegyvert is fogott a harcokban, s másképpen látja az, akinek a lába alól kicsúszni látszott a talaj, a hatalom elvesztésétől rettegett. Ezerféle válasz adható tehát. De a kérdés, amire választ kell keresni, az, hogy a nemzet számára mit jelent ma 1956: velünk él-e, vagy közöny övezi?

Jellemzőbb a közöny

A fentieket Filep Tibor újságíró, történész fogalmazta meg azon a kerekasztal-beszélgetésen, melyet a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Törénelmi Intézete, az '56-os szövetség, Debrecen Megyei Jogú Város '56-os Emlékbizottsága, és a Debreceni Művelődési Központ által rendezett '56-os Akadémia című - idén március 9. és és június 10. között zajló - előadássorozat nyitányaként rendeztek. A beszélgetésen - melyet Szakály Sándor hadtörténész vezetett - részt vett még Standeisky Éva, az 1956-os Intézet munkatársa, Czeglédi József, az '56-os Szövetség ügyvezető elnöke, Völgyesi Zoltán történész, a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola intézetvezetője.

Standeisky Éva szerint nem az a baj, hogy 1956 értékelése kapcsán vannak viták, hanem az, hogy igazán még sincsenek, jellemzőbb a közöny. A Kádár-korszakban a felejtés hivatalos állami magatartás, 1956 pedig tabutéma volt. A rendszerváltozás után ez a tabu-jelleg megszűnt. 1989-1990-ben éppenhogy 1956 követelései látszottak valóra válni: a függetlenség, a szabadság, a többpártrendszerű demokrácia. De 1956 kapcsán már akkor előjöttek a különböző politikai nézetek: mi a mi 56-os örökségünk, hogyan ítéljük meg Nagy Imrét, milyen legyen az új címer? A rendszerváltozás után azonban 1956-ról már a demokrácia játékszabályai alapján folyik a vita.

Megosztottság

- Sokunk várakozásával ellentétben az 1956-os forradalom nem lett egy igazságosabb, humánusabb új társadalmi rend kovácsműhelye. Nem vált valóban élő, közös nemzeti tradícióvá, még csak a nemzeti egység forrásává sem. Sőt, a megosztottság forrásává vált - fogalmazott Czeglédi József. - Megosztotta a nemzetet, s ennek ma is tanúi vagyunk. Pozitívum viszont, hogy a magyar forradalom volt a világon az az első drámai erőkifejtés, ami a világ szeme elé tárta a szovjet rendszer brutalitását, s ez mutatatta meg először a sebezhetőségét is.

2006. október 23. (FigyelőNet Online)

1956-os emlékművet avattak Komáromban

Molotov-koktélt hajító 1956-os szabadságharcost ábrázoló emlékművet leplezett le Zatykó János polgármester hétfőn Komáromban, a korábbi szovjet emlékmű helyén. A lódenkabátos fiatalember lendületes mozdulattal Molotov-koktélt hajít, lábánál további palackok láthatók. A macskaköves utcát ábrázoló talapzaton tépett plakát idézi fel Nagy Imre alakját. Az életnagyságú bronzszobrot - a posztamensen túl - gránitkövekkel borított domborulat emeli ki a térből, mely folytatja a talapzat utcakövekre emlékeztető motívumát.

Az önkormányzat megrendelésére készült szobor Paulikovics Iván alkotása. Az ő nevéhez fűződik a tíz éve Kaposváron felállított egészalakos Nagy Imre-szobor is.

A szobor leleplezése után az ünnepség résztvevői a Béke Szállónál megkoszorúzták Komárom 56-os mártírja, Ács Lajos emléktábláját. Ács Lajos 18 évesen részt vett a Szabad Nép székháza körüli harcokban, majd a forradalom leverése után Kádár János elleni felkelést szervezett, illegális nyomdát működtetett és tervezte a Dimitrov-szobor felrobbantását. 21 éves korában, 1959-ben kivégezték.

2006. október 23. (FigyelőNet Online)

Magyar kiáltványt olvastak fel a világ népeinek

Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulóján kiáltvánnyal fordulunk a világ népeihez, és vezetőihez. Ezen az ünnepen emléket állítunk a hősöknek és idézzük a forradalom mondanivalóját - áll a Budapest '56 Szabadság Nyilatkozatban. A nyilatkozat egy közös elhatározás a hősöknek való emlékállításról. Fél évszázada Magyarországon hazugsággal telt be a pohár, a szabadságvágytól fűtött ország a szovjetek támogatta totalitárius ország ellen lépett fel. Egy nép nőtt önmaga fölé a szabadságért vívott harcban és mutatott példát a világnak. Bátorságot mutatott a világnak azzal, ha egy ország talpra áll, nemzetté válhat. A magyar forradalom a szabadság élményével egyenlő.

Aztán jött a megtorlás, százak kivégzése, ezrek meghurcoltatása. Kiáltványunk tisztelgés a neves és névtelen hősök előtt. A forradalom másfél hónapig tartott, de közvetve vagy közvetlenül hatott mindarra, ami később Magyarországon és a világban történt. Bár a forradalmat leverték, a régióban szabadság győzött. A megtorlás során százezernyi magyar menekült el Magyarországról. Azokra, akik itthon maradtak, üldöztetés, míg az elmenekültekre a magány várt.

A kiáltvány egy tisztelgés a neves és a névtelen hősök előtt. 50 éven keresztül hatott arra, ami Magyarországon és a világon történt. A szabadság győzött az egész világon. A kiáltvány kifejezi: a szabadság legyőzhetetlen. Mindenki szabadságra vágyik. A gondolat és a cselekvés szabadsága kiegészíti egymást. Az emberiség szabadságra született. A szabadság ajándék, de szabadon élni közös felelősség.

2006. október 23. (FigyelőNet Online)

A megosztottságról cikkeznek a külföldi lapok

A mai magyarországi tüntetések és az 56-os forradalom között vont párhuzamot hétfőn két amerikai lap. A pozsonyi SME címoldalon számol be arról, hogy az évforduló alkalmából kitüntetettek némelyike nem fogott kezet Gyurcsány Ferenccel. Egy belga lap a magyar politikai élet aljasságát emeli ki. A The Christian Science Monitor szerint beárnyékolhatják az évfordulós megemlékezéseket azok a politikusok, akik a kommunizmus örökségét felhasználva megosztják a fiatal demokráciát. Egy hónapja tüntetések zajlanak, amelyek azután kezdődtek, hogy a miniszterelnök bevallotta: hazudott az újraválasztási győzelem érdekében. A legnagyobb ellenzéki párt most bojkottálja a hivatalos rendezvényeket, és saját megemlékezést tart.

A lap Olivier Roy volt francia külügyi tanácsadót idézi, aki szerint az iraki háborúból az következik: Amerika helyesen tette 56-ban, hogy nem avatkozott bele a magyar kérdésbe, mert hosszú és véres háborút szabadított volna Európára. A bukott felkelés után harmincöt évvel a szovjet tömb vérontás nélkül, belülről összeomlott. Ennek az a tanulsága, hogy nem lehet rákényszeríteni egy országra a demokratizálódást, az belső politikai folyamatok eredménye kell, hogy legyen. Michael Fox, a London School of Economics hidegháborús központjának igazgatója úgy nyilatkozott a lapnak, hogy Magyarország felszabadítása 1956-ban csak katonai úton lett volna lehetséges, és az Egyesült Államok nem akart egy harmadik világháborút.

Újabb felkelés

A Los Angeles Times arról írt, hogy 50 év elteltével Magyarországon újabb felkelés zajlik. Akkor a szovjet hatalom volt az ellenség, ma "a kapitalizmus és a politikai cinizmus ellen" vonulnak az utcára az emberek. Az újság szerint új lázadás rázza meg a volt keleti tömb országait, amelyek be akarnak olvadni a Nyugatba. A megosztott kormányok és a politikai hazugságok nem tudták korszerűsíteni a kommunista jóléti államot. Az államadósság és a befektetők arra kényszerítik Magyarországot és az EU többi új tagját, hogy hajtsák végre a hosszú időn keresztül mellőzött reformokat.

A lap Szabados Krisztiánt, a budapesti Political Capital kutatóintézet igazgatóját idézi, aki szerint Közép-Európa egyik fő problémája, hogy az emberek ahhoz szoktak hozzá a kommunizmusban!, hogy minden nehézségre az állam jelenti a megoldást.

Mindkét oldal egyaránt hibás

Az SME című szlovák liberális lap kiemeli, hogy a parlamenti pártok a közös ünneplés kérdésében nem tudtak egyezségre jutni, így az ünnepségre meghívott magas rangú külföldi vendégek majd a kormányellenes tüntetőkkel is találkoznak a parlament előtti téren. (A tudósítás elkészítésekor még nem történt meg a Kossuth tér kiürítése.)

Az évforduló kapcsán több írást és korabeli fényképeket is közlő SME kiemeli: "Az 1956-os magyar forradalom a közép-kelet-európai térségen belül a szovjet diktatúrával való szembefordulás legradikálisabb jelensége volt." A pozsonyi Új Szó egész oldalas interjúban szólaltatja meg térségünk szakértőjét, az Egyesült Államokban élő Charles Gati professzort, a Washingtoni Johns Hopkins Egyetem történészprofesszorát, akinek az 56-os forradalom évfordulójára írott könyve, a Vesztett illúziók a napokban szlovákul is megjelent.

Gati, aki azt vallja, hogy sokan visszaélnek 56 üzenetével, a lap kérdésére válaszolva úgy fogalmaz: "Ebben mindkét oldal, a jobb és a bal is egyaránt hibás. A szocialista párt úgy tesz, mintha semmi köze sem lett volna Nagy Imre kivégzéséhez, pedig teljesen nyilvánvaló, hogy lényegében elődje, a Kádár János vezette MSZMP mondta ki Nagy Imre halálos ítéletét. Ami pedig a jobboldalt illeti, 1956-ot jobboldali forradalomként állítja be, ami ugyancsak félrevezető, hiszen az mindenképpen szocialista felkelésnek indult. Szovjetellenes, de szocialista felkelésnek."

A baloldali színezetű pozsonyi Pravda arról számol be rövid tudósításában, hogy Magyarország ünnepel ugyan, de "mindenki a maga módján ünnepel."

Nyílt hatalmi harc

A politikai élet aljasságainak szorításában a magyar nép nem tud a forradalmi megemlékezésekre koncentrálni - írta az 1956-os évfordulóról emlékező cikkében, hétfőn a La Libre Belgique című belga napilap. A mérsékelten jobboldali újság egyik cikkében az 56-os menekült Bárdos Miklós professzorral készített megindító interjút emlékeiről. Egy másik írás a pilla natnyi helyzettel foglalkozott, riportszerűen beszámolva a hétfői nemzetközi megemlékezés előkészületeiről, illetve a tüntetésekről és azok hátteréről. Budapesten a szomorúság szellője lengedez - állapította meg a cikk, amely szerint ezen az október 23-án, 2006-ban Magyarországon nem lehet igazán erkölcsösségről beszélni.

Nyílt hatalmi harc zajlik Magyarországon 1956 jegyében a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerint. A német konzervatív napilap hétfőn címoldalas tudósításban számolt be az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójával kapcsolatos, budapesti megemlékezésekről. Az Operaházban tartott esti ünnepségről a FAZ azt írta: noha a rendezvény két fő szónoka, Sólyom László magyar és Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök egyaránt a nemzeti konszenzus szükségességét hangsúlyozta, ez a konszenzus teljes mértékben hiányzik Magyarországon. Ezzel összefüggésben a lap utalt arra, hogy a hivatalos állami ünnepségek ellenére az 1956-os veteránszövetségek, valamint az ellenzék külön megemlékezést tart.

A magyarországi eseményekkel kapcsolatban az újság kiemelte: miközben a szocialisták magukat a demokrácia, valamint a fordulat vívmányainak védelmezőjeként ünneplik, hangoztatva, hogy ezeket az értékeket meg kell védeni a radikálisoktól, az ellenzéki Fidesz "a polgári erők gyűjtőpártjaként harcot hirdet a baloldal bűnöző klikkje ellen", hozzátéve, hogy 1956-ban "hasonló ellenséggel szemben folyt a harc."

Hatalmas múzeum

A baloldali Der Tagesspiegel kommentárjában egyenesen "tragédiához" hasonlította azt, ami ma a forradalom évfordulója kapcsán Budapesten történik. Az újság beszámolt arról, hogy a konzervatívok - akik hetek óta követelik a hazugsággal vádolt Gyurcsány Ferenc lemondását, azt hangoztatják: az 1956-os nemzeti felszabadítási harc még nem zárult le, s ugyanazok az "árulók" vannak hatalmon, akik akkoriban. Ezek ellen az "árulók" ellen egy demokratikus választásokon ugyanakkor nem tudtak győzelmet szerezni - tette hozzá a lap.
A szocialisták pedig - folyt atta a Der Tagesspiegel - minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy az ünnepségek kapcsán bizonyítsák kormányképességüket. Ily módon Magyarország - épp 1956 ötvenedik évfordulóján - még soha nem volt olyan megosztott, mint ma - hangsúlyozta a lap.

A Süddeutsche Zeitung első oldalán, vezető helyen egy 1956-os fotót közölt, amelyen a romos házak között egy, a felkelők által hatalmukba kerített orosz páncélos látható, rátűzött magyar zászlóval. A képaláírásban ugyanakkor a baloldali újság kiemelte: Budapest belvárosa ezekben a napokban egy "hatalmas múzeum". Mindenütt katonai járművek emlékeztetnek a kommunista uralom elleni, ötven évvel ezelőtti népfelkelésre.

2006. október 23. (FigyelőNet Online)

Az írószövetség is emlékezett

Az írószövetség székháza legyen az íróké - javasolta Domokos Péter egyetemi tanár az írószövetség székházánál tartott megemlékezésen hétfőn. Az ünnepségen megkoszorúzták az 1956-os forradalom és szabadságharc emléktábláját, valamint felavatták Gérecz Attila (1929-1956) költő emléktábláját.

A költő 1956 novemberében lelte halálát szovjet fegyverektől Domokos Péter szeme láttára. Halász János képviselő (Fidesz), az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke az MTI-nek elmondta: felkarolja Domokos Péter javaslatát, ilyen értelmű előterjesztést fog tenni a bizottságban. A székházat jelenleg az írószövetség a VI. kerületi önkormányzattól bérli.

Az írószövetség székházában tartott rövid ünnepségen Arany János-díjat adtak át Dávid Gyula, kolozsvári irodalomtörténésznek, Fekete Gyula írónak és Karátsony Gábor író-műfordítónak.

2006. október 23. (FigyelőNet Online)

Szabadság Hőse emlékérmet kapott a leendő ENSZ-főtitkár

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából létrehozott Szabadság Hőse Emlékérmet adta át Torzsa István szöuli magyar nagykövet hétfőn Ban Ki Mun dél-koreai nagykövetnek, az ENSZ leendő főtitkárának. A nagykövet Ban Ki Mun szöuli irodájában rövid ünnepség keretében tűzte ki a dél-koreai diplomácia vezetőjének zakóhajtókájára a kitüntetést, amelyben kifejezetten az ötvenedik évforduló alkalmából 700 magyar és 700 külföldi személy részesül ezekben a napokban.

A külügyminiszter október 13-án, ENSZ-főtitkárrá választását elfogadó beszédében röviden visszaemlékezett arra, hogy 1956-ban, 12 évesen beszédet mondott iskolatársainak egy csoportja előtt, a magyar demokratikus mozgalom nemzetközi támogatására szólítva fel. Felolvasott egy Dag Hammarskjöld akkori ENSZ-főtitkárnak írt levelet, arra sürgetve a világszervezet vezetőjét, hogy segítse a magyarok demokráciatörekvéseit.

"Két hete említette az ENSZ-ben, hogy elemi iskolás korában mondott egy beszédet, a magyar népnek a szovjet megszállás elleni támogatására szólítva fel - nyilatkozott Torzsa István telefonon a dél-koreai hírügynökségnek. - Ennek elismeréseképpen kormányunk gyorsan intézkedett, hogy (Ban Ki Mun! ) megkapja ezt az érmet." A kitüntetésben olyan külföldiek részesülnek, akik hozzájárultak a demokrácia magyarországi megteremtéséhez - tette hozzá a nagykövet. Magyarország és Dél-Korea 1989-ben lépett diplomáciai kapcsolatra egymással.

2006. október 23. (FigyelőNet Online)

A pápa üdvözölte a forradalom évfordulóját

XVI. Benedek pápa üdvözölte Magyarország "bátor népét" hétfőn, és azt fejtegette, hogy a szovjet uralom elleni felkelés 50. évfordulóján Európának ideje elgondolkodnia saját szellemi értékein. Az egyházfő felidézte, hogy az akkori pápa, XII. Pius milyen "fájdalomtól áthatott felhívásokat" tett Magyarország önrendelkezési jogáért. "Még elevenen élnek a tragikus események emlékei, amelyekben néhány nap alatt ezrek haltak vagy sebesültek meg, mély aggodalmat keltve világszerte" - olvasható XVI. Benedek Sólyom László magyar elnökhöz küldött üzenetében.

"Mindenféle elnyomás dacára, amelyet az évszázadok során elszenvedtek, legutóbb a szovjet kommunizmustól, az önök népe mindig megőrizte az állam és polgárai közötti viszony helyes értékelését, minden ideológián túlmenően - folytatódik az üzenet. - Megismétlem azt a szívből jövő óhajomat, hogy Magyarország az elnyomás és az ideológiai kényszer minden formájától mentes jövőt építhessen."

XVI. Benedek hangsúlyozta, hogy a magyar felkelésről való megemlékezésnek el kell indítania egy "gondolkodást az Európát alakító erkölcsi, etikai és szellemi (...) eszményekről és értékekről". Miközben az Európát a hidegháború idején kettéosztó "vasfüggöny" eltűnt, a Vatikán hangot ad annak az aggodalmának, hogy egy nyugatosodott társadalom elveszítheti kapcsolatát a keresztény gyökerekkel.

2006. október 23. (Népszabadság Online)

T-34-ből nem látszik a forradalom

Nevezze őket, ahogy akarja, de a maguk forradalmárai gyerekeket öltek - a nyugalmazott ezredes aztán nyugodtabb hangon hozzáteszi: az 1956-ban Magyarországra bevonuló szovjet tankok nem csak egy véres polgárháborút akadályoztak meg, hanem egyenesen a harmadik világháború kitörését.

A Moszkva melletti Mityiscsiben élő Borisz Bratyenkov (egy kicsit mindenki volt Mityiscsiben, aki utazott a pesti metrón, ugyanis itt készülnek a fővárosban is használt mertókocsik), az 1956 novemberében Magyarországra bevonuló szovjet csapatok egyik hadnagyként teljesített szolgálatot Gödöllőn.

- Amikor a kárpátmenti katonai körzetben riadóztattak minket, semmit nem hallottunk a magyar eseményekről. Csak annyit tudtunk, hogy valahol nyugaton meg kell akadályoznunk a NATO bevonulását. Hogy az irány Magyarország, arról csak Csapnál értesültünk - emlékszik vissza az akkor 23 éves tiszt.

A páncélos hadosztály Gödöllőig egy gránáttámadástól eltekintve eseménytelenül jutott el. - Akikkel találkoztunk segítőkészek voltak, sokan oroszul is tudtak - mondta a híradós zászlóalj akkori tisztje, aki visszaemlékezéseiből nemrég cikket jelentetett meg az Ogonyok címû orosz hetilapban.

Gödöllőn oroszellenes feliratokra, tüntetésekre nem emlékszik, egy magyar rendőrre viszont igen, aki sírva mondta el, hogy a forradalmárok lelőtték a feleségét és két kisgyermekét. - A bevonuló szovjet katonák védelmében el kell mondanom, hogy polgárháborút akadályoztunk meg - teszi hozzá, olyan hangon, mintha egy régi történelemtankönyvből lépett volna elő. Horthysta fegyveresekről, fasiszta felkelőkről beszél, akikről neki annak idején néhány gödöllői mesélt. Nemzeti forradalom már csak azért sem lehetett 1956-ban, mondja, mert Gödöllőn például nyugalom volt, tehát nem is támogatta az egész nemzet a forradalmat. Igaz, a három tankezred vezérkari központjaként szolgáló Gödöllőn nehezen is valósulhatott volna meg bármilyen szervezett ellenállás, mint ahogy az sem meglepő, hogy a tiszthez csak segítőkész és oroszul tudó magyar polgárok fordultak. Bratyenkov bizonyos abban is, hogy Ausztria - megszegve semlegességét - fegyveres ellenállókat engedett Magyarországra. - Ez biztos, különben az éjszakai járőrözéskor nem kaptam volna feladatul a külföldi ellenállók kiszûrését - következtet a nyugdíjas tiszt, elismerve, hogy egy külföldi fegyverest sem talált. Olyanokat sem, akik elégedetlenek lettek volna a sztálini rezsimmel. - Miért, most is a kegyetlen rezsim ellen tüntetnek Magyarországon? - von történelmi párhuzamost Bratyenkov. - Na, látja, valaki kegyetlennek érzi, valaki nem.

- A mi jó szándékunk a polgárháború és egy összeurópai háború megakadályozására irányult - szól ki ismét egy távoli történelem könyvből Bratyenkov. Az október 30-i szovjet kormányhatározatáról, amely a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásának lehetőségeként is értelmezhető volt, annyit mond: nem hiszi, hogy volt ilyen határozat. - Ha ilyen butaságot csináltak volna, biztosan kitör a harmadik világháború - mondja a komi születésû, finnugor gyökereire szívesen emlékező nyugalmazott tiszt. A butaság kategóriájába sorolja azt is, hogy számos szovjet katona átállt a forradalmárok oldalára. - Ha egyáltalán volt ilyen, mert erről én nem hallottam - mondja a tiszt, aki tavaly egy társadalomtudományi munkát jelentetett meg, "A néphatalom, a hatékony állam és a civil társadalom új formái címen". - Odaadom, hátha Magyarországon is hasznos lesz.

2006. október 23. (Index.hu)

Gyermekkori emlékekeket hordanak magukkal 56-ról a képviselők

Mit csináltak 56-ban az idősebb képviselők? Van, akiről könyvnyi anyag emlékezik meg, így ismerhetjük Wittner Mária, Mécs Imre, Horváth János élményeit. De mit csinált a csendes, és többnyire gyermekkorú többség?
A Parlament folyosóján a héten Vitányi Ivánt faggattuk, mit csinált 1956-ban, azokban a napokban. "A Népművelődési Minisztériumban dolgoztam, a Petőfi-körben tevékenykedtem. Nagy Imre csoportjához tartoztam" - sorolta. Hogy pontosan mit csinált, arra azt mondta: "egy koncertet szerveztünk, amely Nagy Imre első 56-os nyilvános fellépése is volt". "Általánosságban pedig "ültünk, beszélgettünk. Ott volt még Losonczy Pál, Lukács György, Ferge Zsuzsa", sorolta, majd hozzátette, ha hosszabban mondaná, "az már egy regény lenne".


A Kossuth téren Sinkovitscsal
Katona Béla, az MSZP fakcióvezető-helyettese szabódott a válasszal, mert szerinte már így is sok 56-os hős van. "Tizenkét éves voltam", feleli aztán engedve kérésünknek. "Itt álltam a parlamentnél és hallgattam Nagy Imre beszédét, és Sinkovits Imre szavalatát". Hogy került-e fegyver a kezébe, csak annyit felelt elképedve, "az apám le is törte volta a kezemet".
Szintén tizenkét éves volt, de fegyverhez jutott Karsai József, battonyai képviselő. "Iskolában voltam, akkor negyedikes, ötödikes lehettem. Volt egy kristályrádiónk meg vezetékesen hallgattuk a Kossuth és a Petőfi rádiót. A Központi Postáról adták az adást. 23-án, 24-én már értesültünk, hogy forradalom van Pesten. Nálunk, 5-6 nap múlva ott voltam, amikor megalakult a forradalmi bizottság. A párttitkárt és a funkcikat a nemzetőrök élelemmel látták el, hogy nehogy inzultus érje őket. A határőrök fegyverrel látták el az embereket. Borovics Péterrel volt egy pisztolyunk" - mondta.


Karsai: Azzal lövünk
"A bátyám nemzetőr volt, neki géppisztolya volt. November 4-e körül Borovicséknál a kapujukon volt egy nyíl, hogy ha az oroszok bejönnek azzal lövünk" - idézte fel nevetve a történteket. "Többen, gyerekek és felnőttek gyülekeztünk a hangya bolt előtt, amikor megérkezett három tank, az egyik ráirányította a csövét a katolikus templomra, a másik a városházára, majd egy ávós parancsnok is érkezett aki géppuskájával a fejünk fölé lőtt. Mindenki elmenekült a mocsári vasgyűjtő felé. Senkit nem találtak el, a pisztolyt később a szárazérbe dobtuk. És volt három kézigránátunk is, azokat is. A bátyámat később rendszeresen bevitték a börtönbe, és megverték, de aztán mindig elengedték".
A szabad demokraták elnöke, Kuncze Gábor hat éves volt, "éppen Várpalotán laktunk. Az apám orvos volt, az a régi vágású", mondta. "Minden nap felrakta a karjára a vöröskeresztes karszalagot és bement a városba. A család meg halálra aggódta magát" - tette hozzá.Boross Péter általánossággal nyitott kérdésünkre. "Ismert dolog, hogy idős embereknél a történek néha átformálódnak" - árnyalta az elmondottakat.


Gyönyörű érzés, mámor
"Sokan, tudják, olyan hangulatba kerültek, hogy nem figyeltek a következményekre. A mámor magával ragadta őket. De nem figyeltünk arra, hogy a Szovjetunió miképpen verte le a lázadásokat. A kamarillának nem volt köze ahhoz, ami az utcán, a munkahelyeken történt. A párttitkárokat felkérték, menjenek a fenébe, de atrocitás viszont nem volt" - mesélte Boross, majd személyes élményeit is megosztotta velünk. A fővárosi tanácsnál beválasztották a forradalmi tanácsba, onnan delegálták a Budapesti Értelmiségi Tanácsba, ahol "lánglelkű viták voltak. Szervezett ténykedésre nem került sor, emberek összeölelkezésére emlékszem. Nem volt kérdés mi lesz, ha nem sikerül. Az én emlékezetem szerint. Inkább a hangulatra, mint a szavakra emlékszem. Az a 11 nap a szenvedélyek jegyében telt. Gyönyörű érzés volt".
Harrach Péter kilencéves volt, így "a gyerek szemével láttam a világot természetesen. Két maradandó élmény van bennem. De inkább három. Pont a születésnapomon kellett leköltözni az óvóhelyre, mert körülöttünk tankok lőttek, és aknák robbantak" - mondta. "Pánikszerű költözködés következett a szokásos születésnap ünnepség helyett. A másik emlék, hogy az apámmal az utcákat járva láttuk a harcok nyomait, beleértve a temetetlen halottakat. Megrendítő volt. A harmadik, hogy az apám aki részt vett a forradalomban néhány hónapra börtönbe került, elvesztette az állását. Félelemmel és zaklatással teli időszak volt" - emlékezett vissza az Index kérésére a KDNP-s képviselő.

2006. október 23. (Hajdú-Bihari Napló)

Írók a forradalom tisztasága mellett

Debrecen - Új fejezetet nyitott a forradalmak világtörténetében 1956. október 23-a - kezdte az egyetemen tartott előadását Görömbei András akadémikus, Debrecen díszpolgára. Ezúttal nem egy társadalmi réteg, hanem egy nemzet kezdett harcot és vitte azt diadalra egy elnyomó diktatúrával - nagyhatalommal - szemben - folytatta gondolatmenetét, megjegyezve, hogy az az összefogás, amit akkoriban mutattak a magyarok, ritka a világtörténelemben.

A forradalmat a magyarság legjobbjainak szellemi törekvése előzte - jelentette ki Görömbei András, sorolva az irodalmi példákat, Illyés Gyulát, Kormos Istvánt, Németh Lajost, Nagy Lászlót vagy Déry Tibort. Íróink legjobbjaiban kiformálódott a szabad gondolkodás és cselekvés igénye - mondta az irodalomtörténész. Az Irodalmi Újság november 2-ai számában aztán sorra megszólaltak nagyjaink: újra nemzetté vált a magyarság. Íróink, művészeink kiálltak a forradalom tisztasága mellett, azonosultak a forradalmárokkal. Az irodalom a bosszú napjaiban is a nemzet megerősítését vállalta fel, s kezdte visszaadni az emberek méltóságát.

Az egyetem aulájában a Debreceni Egyetem szenátusának, Debrecen városa, valamint Hajdú-Bihar megye közgyűlésének együttes ülésén Nagy János rektor, Kósa Lajos polgármester és Rácz Róbert megyei közgyűlési elnök köszöntötték a jelenlévő népes hallgatóságot. A beszédek és Görömbei András előadása után a főépület harmadik emeleti kerengőjében felavatták azt az emléktáblát - E. Lakatos Aranka és Szilágyi Imre munkáját -, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy ötven éve a cívisvárosból, illetve az itteni egyetemekről indult el a forradalom. Az alkotás ugyanakkor arra is buzdítja a fiatalokat, őrizzék meg a lángot.

2006. október 23. (FigyelőNet Online)

Nádas Péter: az utolsó európai forradalom volt '56

Nádas Péter író arról értekezett a The Wall Street Journal című amerikai lapban, hogy a magyar forradalom halott, mivel véget ért az európai forradalmak kora. Az utolsó európai forradalom volt '56, amely a forradalmak romantikus, idealista történetének véres lezárását jelentette. Egy korszak véget ért, ezért halott a magyar forradalom, függetlenül attól, mennyi emlékművet emelnek a magyarok '56 emlékének ápolására - olvasható az újság véleményoldalán megjelent cikkben.

Az író szerint '56 után a hidegháborús szembenállás már nem élesedett, az atomháború veszélye csökkent, az ellenséges nagyhatalmak rákényszerültek, hogy elfogadják a békés egymás mellett élés minimumát. Ezt azonban nem a köztársaság vagy a demokrácia győzelme, hanem veresége hozta, amely máig negatív élményként hat Európa tudatalattijában.

Nádas Péter keserűen megjegyzi: a forradalmak korának lezárulása jelentékeny veszteség az európai politikai gondolkodás számára. A forradalmi változások hagyományának eltűntével "a konformizmus és az opportunizmus európai hagyománya maradt számunkra az udvari költészettel és a manierizmussal".

Nádas Péter szép! írói igényességgel idézi fel a forradalom napjainak krónikáját, majd tényszerűen megállapítja, hogy John Foster Dulles akkori amerikai külügyminiszter realitásérzékről tett tanúbizonyságot, amikor úgy döntött, Amerika nem avatkozik be a magyar eseményekbe. Óvatos, habozó beszédmodora és pragmatizmusa sok fájdalmat okozott a magyaroknak, de azokban a válságos napokban gondolkodásmódja nagyobb összhangban volt a nemzetközi erőegyensúllyal, mint akármilyen érzelmek által fűtött akció lett volna. A forradalmak erkölcsi-érzelmi hagyományából fakadó kötelességnek a Nyugat csak a harmadik világháborút kockáztatva tudott volna megfelelni.

Az '56-os forradalom 50. évfordulóján, hétfőn a vezető amerikai országos napilapok közül még a The New York Times közölt egy magyar vonatkozású írást Kati Marton tollából. Az újságíróként és emberi jogi aktivistaként nevet szerzett magyar származású szerző - Richard Holbrooke amerikai diplomata felesége - a szintén az újság véleményoldalán megjelent írásában arra emlékezett vissza, hogyan élte meg apró gyerek ként a forradalmat.

Kati Marton apja, Marton Endre az AP amerikai hírügynökséget tudósította Budapestről a második világháború utáni kommunista hatalomátvételről, a koncepciós perekről, majd a forradalomról (95 éves korában tavaly novemberben New Yorkban hunyt el), anyja, Marton Ilona a UPI riportere volt. A szülők gyerekeikkel 1957-ben az amerikai diplomáciai szolgálat segítségével menekültek el Magyarországról. Az 50. évfordulóra jelent meg Kati Marton legújabb "A nagy menekülés: kilenc zsidó, aki elmenekült Hitler elől és megváltoztatta a világot" című könyve.

2006. október 23. (Független Hírügynökség - Hírek)

Amerikai magyarok állítottak szobrot a szabadságharc emlékére Kaposváron

Amerikában élő magyarok állítottak szobrot az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának emlékére Kaposváron hétfő délben. Az USA-ban élő magyarokat tömörítő Magyar Studies of Amerika nevű szervezet tagjai három éve kezdtek adománygyűjtésbe, hogy elkészülhessen az emlékmű.
A szobrot Nagy Imre szülővárosában, Kaposváron állították fel a Berzsenyi parkban. Az avatóünnepségen a szabdságharc hőseit méltatta Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, az adományozók nevében pedig dr. Egervári Gyula idézte fel saját emlékeit a forradalomról.

Ezt követően a díszvendégek megkoszorúzták Gera Katalin: A szabadság angyala című szobrát. A 3 méter magas, 6/5 - ös életnagyságú alakos bronzszobor egy előrelépő angyalt ábrázol, feje felett a forradalmat jelképező lyukas közepű nemzeti zászlóval.

2006. október 23. (Észak-Magyarország)

Nyíri megemlékezés

A nyíri református templom falán emléktábla hirdeti a település egykori lelkipásztorának, Hörcsik Lajosnak az emlékét. Itt tartották meg az egykori református lelkipásztor, író, szabadságharcos emlékének áldozva az '56-os emlékünnepséget, amelynek szónoka dr. Hörcsik Richárd, a Fidesz országgyűlési képviselője volt. Az ünnepség végén Hörcsik Lajos emléktábláját először az egykori lelkész két fia, dr. Hörcsik Richárd és ifj. Hörcsik Lajos koszorúzta meg.

2006. október 23. (Hajdú-Bihari Napló)

Ünnepi szavalat

Debrecen - A forradalom költőjének, Pesti Józsefnek verseit szavalták azon a versenyen, amelyet hétfőn tartottak Debrecenben az 1956-os események tiszteletére.A X. Nemzeti Forradalmi Szavalóversenyre több mint kétszáz résztvevő érkezett az ország minden részéről - többek között a fővárosból, Szolnokról, Miskolcról, Pécsről, Kaposvárról, Sárospatakról -, sőt a határokon túlról - Kárpátaljáról és Délvidékről - is. A versenyzők három kategóriában mérték össze tudásukat, hetvenen indultak a hetedik-nyolcadik osztályosok, százhúszan a középiskolások és huszonöten a felnőttek, főiskolások, egyetemisták, nyugdíjasok mezőnyében.

2006. október 23. (FigyelőNet Online)

Külföldi politikusok az 56-os forradalomról

A magyarok ötven évvel ezelőtti bátorságát, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc világra, és benne Európára gyakorolt hatását méltatják külföldi politikusok, nemzetközi szervezetek vezetői a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz intézett üzeneteikben. A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint 12 ország - Nagy-Britannia, Belgium, Dánia, Görögország, Hollandia, Kanada, Lettország, Oroszország, Románia, Szlovénia, Szlovákia, Új-Zéland - vezetője, valamint Jaap de Hoop Scheffer, a NATO főtitkára, Terry Davis, az Európa Tanács főtitkára, valamint António Guterres, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa köszöntötte üzenetében az 50. évforduló alkalmával a magyar forradalmat és szabadságharcot.

Tony Blair brit miniszterelnök a magyarok 50 évvel ezelőtti bátorságát méltatta üzenetében, amely "mindenek előtt azt mutatta meg, mekkora értéke van a szabadságnak, amit mi, a többiek, mind természetesnek vettünk".

Calin Popescu-Tariceanu román miniszterelnök üzenetében azt írja: tisztelettel és hálával adózik mindazon bátor emberek emléke előtt, akik életüket adták, hogy megváltoztassák a történelem folyását. "Népeink újra elfoglalták helyüket Európában" - teszi hozzá.

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint az elmúlt ötven év fejleményeit igazolja az a tény, hogy az emberek vágya a szabadság iránt még a legkegyetlenebb elnyomásnál is erősebb.

Szergej Mironov, az orosz Szövetségi Tanács elnöke üzenetében tudatja, hogy Oroszország erkölcsi felelősséget érez az 50 éve történtek miatt. Azt írja: "a világ politikai térképén már régóta nem létezik az az állam, amely részese volt a magyar tragédiának. Oroszország nem tartozik jogi felelősséggel az egykori szovjet vezetőség tetteiért, de a tisztesség és a méltóság érzésétől áthatva, lelkünkben erkölcsi felelősséget érzünk múltunk egyes fejezeteiért. Reméljük, hogy a mai magyar társadalom méltányolja sajnálatunk őszinteségét azzal kapcsolatban, ami 1956. október-novemberében történt Magyarországon".

Jaap de Hoop Scheffer, a NATO főtitkára üzenetében arra figyelmeztetett, hogy szabadságunk, biztonságunk és a közös értékeink továbbra is nagyon sérülékenyek. Mint írja, olyan veszélyek fenyegetnek, amelyeket ötven éve még elképzelni! sem tudtunk. Ilyen a terrorizmus új, halálos fajtája, a tömegpusztító fegyverek felelőtlen rezsimek és emberek kezébe kerülése, és a sikertelen államok destabilizáló hatása saját régiójukban és jóval azon túl is.

Terry Davis, az Európa Tanács főtitkára üzenetében azt írja, hogy a magyar forradalom nem bukott el. Úgy fogalmaz: "A népfelkelésben életüket áldozó magyarok ezrei számára valóban későn hozta meg gyümölcsét, azonban áldozatuk jelentős szerepet játszott abban, hogy gyerekeik és a többi európai, aki elnyomásban sínylődött az ideológiai alapon megosztott Európában, már szabadon élhessen. 1956 a vég kezdete volt. Alapja volt annak a nagy felszabadulásnak, ami csak évtizedekkel később jött el, amikor a magyarok újfent megtagadták azt, hogy idegen parancsnak engedelmeskedjenek és több ezer kelet-német turistát engedtek szó szerint szabadságra".

2006. október 23. (Kelet-Magyarország)

A múltunkra emlékeztek Újfehértón is

Újfehértó - Buczkó József: Gúzsba kötött évtized 1946-1956 című könyvének bemutatójával kezdődött hétfőn Újfehértón az 1956-os forradalom és szabadságharcra való emlékezés ünnepség-sorozata. Tóth András polgármester köszöntője után a könyvet bemutatta dr. Reszler Gábor történész, főiskolai tanár. A könyvbemutatón közreműködött Kelemen Csaba és Dánielffy Zsolt színművész.Az emlékezés a római katolikus templomban folytatódott. A történelmi egyházak képviselői közös imát mondtak az 1950-es évek sorsüldözötteiért

Ezután az inkubátorháznál gyülekeztek a múltra emlékezők. Buczkó Ágnes középiskolai tanárnő Váci Mihály: Ha érdemes - ha nem című versét szavalta el, majd az 1950-es éveket felidézte prof. Dr. Iván Lászlóné Osváth Erzsébet, akit a szüleivel együtt telepítettek ki Budapestről Újfehértóra. A személyes élmények után dr. Sőrés Imre ügyvéd, Újfehértó díszpolgára, a helyi forradalmi bizottmány egykori elnöke szintén a személyes élményeit osztotta meg a hallgatósággal. Felvázolt egy rövid történelmi helyzetet, majd részletesen szólt arról, milyen események is történtek Újfehértón 1956 októberének utolsó napjaiban.

A visszaemlékezések után leleplezték azt az emléktáblát, amely az 1950-es évek kitelepítettjeinek, illetve a helyi sorsüldözötteknek állít emléket.

Az emléktábla felavatása után ünnepi hangversenyt hallhattak az ünneplők a művelődési ház színháztermében.

2006. október 23. (FigyelőNet Online)

A románok sajnálják, hogy leverték a forradalmat

Sajnálatosnak nevezte a román kormányfő hétfőn, hogy a korabeli román kommunista hatalom együttműködött a szovjet erőkkel az 1956-os magyarországi felkelés leverésében. "Sajnálatos, hogy Románia akkori kommunista kormányzata ilyen mértékben együttműködött a szovjet erőkkel a magyar forradalom leverése érdekében" - jelentette ki Calin Popescu Tariceanu Bukarestben, miután visszatért hazájába a magyarországi ünnepségekről.

A miniszterelnök azt mondta, hogy az 1956-os magyarországi események különleges hatást gyakoroltak Romániára, ahol bizonyos reményt ébresztettek, de a kommunista uralom alóli felszabadulás reményét tápláló fiatalok közül sokan a kommunista megtorlás áldozatává váltak.

2006. október 23. (FigyelőNet Online)

Méltóságos emlékezésre szólít Jókai Anna

Méltósággal emlékezzünk 1956-ra - hangsúlyozta Jókai Anna író hétfőn este budapesti Széna téren a forradalom 50. évfordulója alkalmából a kopjafás emlékhelynél rendezett gyűlésen. Az írónő hangsúlyozta: az ember csak igazságra vágyik, nem gyűlöletből táplálkozik, ezt kell megértetni mindenkivel, és azt kell elérni, hogy ez bekerüljön az elkövetkezendő hétköznapjaink sorába.

A helyszínre fáklyás menetben érkeztek egy másik megemlékezésről, a Várból az ünneplők mintegy ötvenen. A helyszínen 200-300 ember volt jelen.

A hét kopjafa mellett rendezett ünnepségen Fónay Jenő, az '56-os forradalom egyik Széna téri parancsnokhelyettese idézte fel az akkor történteket és rövid köszöntőt mondott Láng Zsolt, a II. kerület fideszes polgármestere.

2006. október 23. (Kelet-Magyarország)

Izzó őszt idéztek Nyírbátorban

Nyírbátor - A hagyományoknak megfelelően idén is megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről a nyírbátori Hunyadi Mátyás Általános Iskolában.A Madai Erika tanárnő vezette Százszorszép Kórus - zongorán kísért Siketné Bíró Beáta tanárnő - műsorát követően '56 izzó ősze volt címmel a felső tagozatosok tartottak emlékidézést.

Mint Schlosserné Csernai Éva, a műsor összeállítója elmondta, némi kutató- és gyűjtőmunka eredményeként sikerült felidézni az ötven éve történteket. A színpadkép részeként jól érvényesültek a korabeli fekete-fehér fényképfelvételek digitalizált változatai, s a régi, dallamos zenei betétek. A technika és a díszlet Kepics Sándor munkáját dicsérte.

Mint Kaliba András igazgató elmondta, a diákok és tanárnőjük lelkiismeretes felkészülése megérdemelt sikert hozott, bebizonyítva, hogy reménytelen körülmények között is, mindig van értelme harcolni egy jobb, egy szebb, egy emberibb holnapért.

2006. október 23. (FigyelőNet Online)

Az olasz külügyminiszter szerint 'nép nélkül" zajlott a megemlékezés

Az 1956-os ünnepségeken részt vevő olasz delegáció vezetője arra a "paradoxonra" reagált, hogy "a nép nélkül emlékeztek meg egy népi forradalomról" hétfőn Budapesten. Sajnos az ünnepség szembekerült a mai magyar valósággal, ezért voltunk tanúi ennek a nép nélküli furcsa ceremóniának - mondta Massimo D'Alema, miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter.

Kár, hogy még egy ilyen napon sem sikerült egységet találni - hangsúlyozta D'Alema. Hozzátette: még egy olyan civakodó országban is, mint amilyen Olaszország, június 2-án (a köztársaság ünnepén) mindannyian ott vagyunk a parádén - mondta a Baloldali Demokraták pártjához tartozó politikus, volt miniszterelnök.

2006. október 23. (Kelet-Magyarország)

Imával tisztelegtek a hősök emlékének

Fehérgyarmat - A műemlék református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján Fehérgyarmaton tartott ünnepség.Igét hirdetett dr. Nagy László, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökhelyettese, s a görög katolikus, római katolikus és református hívek a közös imádkozást követően csatlakoztak a városi ünnepséghez.A megemlékezés részeként a városi művelődési ház előterében megtekinthették az érdeklődők a Képek, dokumentumok 1956-ból című kiállítást.

Sólyom szárnyán

Az ünnepi program kezdetén dr. Tilki Attila, Fehérgyarmat polgármestere, a térség országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet, felidézve az ötven évvel korábbi történéseket.

Koszorztak a templomkertben A mveldsi hzi programot kveten a reformtus templomkertben koszorzsra kerlt sor. Ngy vvel korbban ksztette el Fehrvry Jzsef npi iparmvsz a kopjaft, ahol azta hagyomnny vlt a koszorzssal val tiszteletads. A vros vezeti, civilszervezetek, intzmnyek, s hozztartozk helyeztk el az emlkezs virgait a fehrgyarmati hatrvadsz szzad tagjai segtsgvel.

- 1956 üzenete a fiataloknak, hogy nincs személyes boldogulás a közösség, a nemzet boldogulása nélkül. Hit és elszántság nélkül nem lehet értelmes életet élni - fogalmazott.

Díszvendégként jelen volt Tóth László nyugalmazott középiskolai tanár, a város díszpolgára. Az 50 évvel ezelőtti fehérgyarmati események egyik meghatározó szereplője volt a település megbecsült pedagógusa, akit elítéltek, s több évig nem gyakorolhatta tanári munkáját. A város önkormányzata nevében a polgármester ajándékot adott át Tóth Lászlónak, majd Sólyom szárnyán címmel mutatta be gálaműsorát a Mandala dalszínház.

2006. október 23. (Hajdú-Bihari Napló)

A század legnemesebb forradalma

Püspökladány - A hagyományokhoz híven idén is az '56-os emlékműnél tartották meg az október 23-i városi ünnepséget. Nyugodt életet, függetlenséget és igazságosságot akartak az '56-os fiatalok. A forradalom és szabadságharc 50. évfordulója, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 17. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepség elején a Csenki Imre Művészeti Iskola fúvószenekara adott műsort a szép számban összegyűlt ünneplőknek. A Himnusz eléneklése után Arnóth Sándor polgármester emlékezett vissza az öt évtizeddel ezelőtt történtekre.

- Az 56-os fiatalok akkoriban a 20. század talán legbátrabb és legnemesebb forradalmát indították el az élet nevében - mondta a polgármester. - Nem akartak mást, mint azt, hogy szüleik az embertelenül kemény munkájukért tisztességes bért kapjanak. Hiszen ezek a fiatalok látták szüleiket a futószalag mellett robotolni, látták, hogyan viszik el a tavaszi vetésnek szánt búzát bőrkabátos emberek. Nem akartak mást, mint nyugodt életet és függetlenséget. Azért küzdöttek, hogy váltsák le a százakat kivégző, sokakat bebörtönző, az országot gazdasági romlásba taszító vezetőket. Akkoriban nem volt olyan család, amelyben ne gyászoltak volna legalább egy családtagot vagy ne jártak volna szeretteikhez a börtönbe beszélőre, már ha lehetett. Egyszóval igazságosságot akartak. Azt akarták, hogy a magyar emberek emelt fővel állhassanak, s méltó módon megünnepelhessék március 15-ét. Az akkori fiatalok megmutatták, milyen bátrak. Ott voltak mindenhol, ahol az események zajlottak. Megalakították fegyveres csapataikat, s vállalták az ellenséges haderőkkel az egyenlőtlen, reménytelen harcot. A szabadság olyan, mint a levegő: ha van, észre sem vesszük, de ha nincs, néhány perc múlva meghalunk nélküle. Akkor, azok a fiúk, lányok, emberek, ha csak néhány pillanatra is, de megérezték, milyen szabadon élni. Tudták, mit kockáztatnak, mégis tették a dolgukat úgy, ahogyan az egy magyar embertől elvárható.

Koszorúzás

Az ünnepi beszéd után a Petri telepi Általános Iskola 7. osztályos diákjai elevenítették fel az 50 évvel ezelőtti eseményeket verssel, prózával és zenével tarkított előadásukban. A műsort Szabó Lajosné és Kolozsi Lajos, a két 7. osztály osztályfőnöke állította össze.

A gyerekek műsora után a város vezetése, a pártok képviselői, az intézmények vezetői és a civil szervezetek, egyesületek vezetői az '56-os emlékmű megkoszorúzásával fejezték ki tiszteletüket.

2006. október 23. (Észak-Magyarország)

Patakon is ünnepeltek

Sárospatak is megünnepelte az 1956-os magyarországi forradalom 50. évfordulóját.Hétfőn délután négy órakor a református temetőben megkoszorúzták a hősi emlékművet, majd este hat órától a Művelődés Háza színháztermében folytatódott az ünnepség. Dr. Hörcsik Richárd, Sárospatak polgármestere mondott ünnepi beszédet, majd a kassai Thália Színház művészei adtak műsort.

2006. október 23. (Hajdú-Bihari Napló)

Győztes szabadságharc

Püspökladány - Bocskai és kora címmel nyílt kiállítás október 23-án este a Karacs Ferenc Múzeumban. A kiállítást Nyakas Miklós múzeum igazgató tervezte. Arnóth Sándor polgármester köszöntőjében elmondta: Nyakas Miklós szíve csücske mindig is Bocskai és kora volt. S hogy miért is kellett visszanyúlni Bocskaiig október 23-án? Azért, mert ez volt az egyetlen győztes szabadságharcunk - mondta Arnóth Sándor.

- Bocskai István két esztendőre olyan vezető egyéniséggé vált, akire ma is nagy szükség lenne - mondta megnyitó beszédében Nyakas Miklós. - A született istenáldotta tehetség szívében magyar, gondolkodásában európai volt. Isten által elrendelt lépésnek tekintette a szabadságharcot, s hitte, hogy annak vezetésére őt Isten választotta ki.

A kiállításon többek között korabeli fegyverek, festmények a szabadságharc vezetőjéről s a kismarjai református templom úgynevezett Bocskai-harangjának kiöntött részlete is megtekinthető.

2006. október 23. (Népszava Online)

Nemzetközi elismerés

A központi ünnepségeken két külföldi államférfi kapott szót. Barroso EB-elnök egyenesen úgy fogalmazott: 1956 forradalma alapozta meg az Európai Unió létrejöttét.

Vasárnap este az Operaházban az osztrák államfő azt mondta, az 1956-os forradalom és szabadságharc nem volt hiábavaló: igazolta a magyar nép bátorságát és szabadságszeretetét. Heinz Fischer kifejtette, 1956 katonai győztesei morális vesztesek lettek: amit 1956-ban véráldozat mellett vertek le, az 1989-ben már feltartóztathatatlan volt, és békés úton valósult meg. Szerinte a történelemből egyebek közt azt lehet megtanulni, hogy egyik párt sincs a kizárólagos igazság birtokában.
A hétfői parlamenti megemlékezésen az Európai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy 1956-ban Magyarország és a magyarok a szabadságra szavaztak José Manuel Barroso szerint "ebben reményt, emberi méltóságot ajánlottak, kínáltak fel egy egész nép számára". Mint mondta, 1956 forradalma alapozta meg az Európai Unió létrejöttét. Barroso magyar nyelven egy mondatot mondott: az Európai Unió köszönti a magyar hősöket.

2006. október 23. (Észak-Magyarország)

Kobayashi vezényelt

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából tegnap este ünnepi koncertet adott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában. A műsoron Beethoven: Fidelio-nyitány, Liszt: Esz-dúr zongoraverseny, Beethoven: III. szimfónia szerepelt Zongorán közreműködött Oravecz György, vezényelt Kobayashi Ken-Ichiro.

2006. október 24. (MTI)

A zavargások miatt bekövetkezett károk nagyságrendje közel 200 millió forintra tehető - közölt a Fővárosi Védelmi Bizottság keddre virradóan az MTI-vel.
A bizottság ülésén elhangzott, hogy hajnalban még fennakadások lehetnek a fővárosi közlekedésben, ezért a főpolgármester arra kéri a budapestieket, hogy aki teheti korábban induljon el a munkahelyére, valamint arra, hogy amennyiben lehetséges a metrót, a villamosokat, illetve a HÉV-t használják - olvasható a közleményben, amelyet a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodája juttatott el az MTI-nek.
A tájékoztatás szerint egy Combino villamos is megsérült hétfő éjszaka, a károk nagyságrendje közel 200 millió forintra tehető.
A védelmi bizottság közleménye szerint a Fővárosi Önkormányzat és a fővárosi intézmények mindent megtesznek azért, hogy a lehető leghamarabb normalizálódjon a helyzet a városban.
A közterület-fenntartók amint a BRFK engedélyezi, megkezdik az érintett utcák kitakarítását. A Fővárosi Polgári Védelem is készenlétben áll, mintegy ezer rendőrnek biztosítanak takarót, sátrat és ellátást.
A fővárosi kórházakba eddig közel száz sérültet szállítottak be, 15 súlyosabb sérültet ápolnak - olvasható a közleményben.
A közlés szerint a honvédség reggelre elszállítja azt a harckocsit, amit a tüntetők beindítottak és jelenleg útakadályt képez.
Demszky Gábor által október 23-án 23 órára összehívott bizottsági ülésen részt vettek többek között a Budapesti Rendőr-főkapitányság, az Országos Mentőszolgálat, az Fővárosi Közterület-fenntartó ZRt., a Fővárosi Polgári Védelem, a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság és a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. képviselői.

2006. október 24. (MTI)

Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter hétfőn este New Yorkban köszönetet mondott Magyarországnak az 1956-os forradalomért, amely, mint mondta, hozzájárult a kommunizmus összeomlásához.
Kissinger az ENSZ székházában, a világszervezet második főtitkáráról, a svéd Dag Hammarskjöldről elnevezett könyvtár előadótermében mondott beszédet a magyar állandó ENSZ-képviselet ünnepi megemlékezésén.
"A magyar forradalom egészen rendkívüli esemény volt" - fogalmazott Kissinger, aki 1973 és 1977 között irányította az amerikai diplomáciát. Mint mondta, a békés diáktüntetéssel kezdődött magyar forradalom részvevői fegyverek és remények nélkül szálltak szembe a szovjet tankokkal, a kommunista világhatalom hagyományos fegyveres erőivel, amelyeket a Nyugat is csak atomfegyverek bevetésével remélhetett volna legyőzni.
Kissinger szerint 56 azért is volt rendkívüli, mert vezetőinek nem állt szándékukban forradalmat csinálni, de a nép nyomására így cselekedtek; a magyarok szabadságuk kivívásáért, a civilizáció védelmében harcoltak a szovjetek ellen.
"A magyar forradalmárok megváltoztatták Európa történelmét" - mondta a 83 éves Kissinger, aki George Bush elnök tanácsadói, az iraki háborús politika szorgalmazói közé tartozik. A szovjet tömbön belül az államok vezető megtanulták: ha hatalmon akarnak maradni, akkor "a nemzeti szellemhez kell fordulniuk", valamiképp össze kell békíteniük a kommunizmust a nemzeti identitással. A nyugati politikusok pedig új jövőképet nyertek, új irányt vett a feltartóztatásról és felszabadításról folytatott vita - tette hozzá.
Bródi Gábor ENSZ-nagykövet - miután Sólyom László köztársasági elnöknek az 56-os szabadságharcosokhoz intézett személyes üdvözletét tolmácsolta - köszönetet mondott mindazoknak az országoknak, közöttük az Egyesült Államoknak, amelyek új otthont kínáltak a magyar forradalom 200 ezer menekültjének.
A nagykövet hangsúlyozta: a szabadságharcosok bátorsága, bár küzdelmük elbukott, megváltoztatta egy egész nemzedéknek a kommunizmushoz való viszonyát. Azt az üzenetet hordozta: a hidegháború politikai és katonai realitásai megváltoztathatók, a közép-kelet-európai népek szabadságvágyát nem lehet örökre elfojtani.
A rendezvényen 56-os magyar emigránsok, ENSZ-nagykövetek és diplomaták mellett részt vett Mandur László, az Országgyűlés alelnöke is, aki előző nap a New York-i főkonzulátus megemlékezésén 56-os kitüntetéseket adott át amerikai magyaroknak.
A hétfő esti megemlékezés után "1956 a szabadság reménye - a magyar forradalom" címmel fotókiállítás nyílt az ENSZ-székházában, a titkársági épület földszinti előcsarnokában.
A washingtoni nagykövetség október 24-én, kedden ad ünnepi fogadást az Amerikai Államok Szervezete székházában; beszédet mond Maléter Pál, a Nagy Imre kormány honvédelmi miniszterének, a forradalom mártírjának fia.

2006. október 24. (MTI)

Körülbelül száz embert állított elő a rendőrség a hétfői és kedd hajnali tüntetéseken - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályvezetője az MTI-vel.
Az előállítottak számát illetően Jármy Tibor kedden kora délelőtt nem tudott pontos adatot mondani. Ezt azzal indokolta, hogy még jelenleg is tartanak az egyeztetések, így a szám még változhat.
Az őrnagy elmondta, hogy az összecsapásokban tizenkilenc rendőr sérült meg, közöttük van könnyű és súlyos sérült is.

2006. október 24. (MTI)

A kormányellenes tüntetések beszennyezték az 1956-es budapesti megemlékezéseket - vélte keddi írásában a La Libre Belgique című belga lap.
A mérsékelt, konzervatív újság különtudósítója az eseményeket tényszerűen, magyar kommentárokkal bemutató cikkben arra helyezte a hangsúlyt, hogy a megemlékezésre a háttérben az ország súlyos megosztottságával került sor. Megemlítette azt is, hogy a forradalom érdemeit "kizárólag magának tulajdonító" jobboldali ellenzék bojkottálta a központi ünnepségeket.
A lap interjút közölt Gurmai Zita (MSZP) európai parlamenti képviselővel, aki egyebek között úgy vélte, az ötvenéves évforduló esélyt ad arra, hogy Magyarországot jobban megismerjék. Úgy ítélte meg, hogy az Európai Unióhoz tavalyelőtt csatlakozott új országokat még mindig nem ismerik eléggé az EU-ban, így azt is hangsúlyozni kell, hogy 1956 minden magyarnak büszkeség, részben azért, mert a forradalommal úttörőnek tekintik magukat a szovjet rendszer összeomlásához vezető folyamatban.

2006. október 24. (MTI)

Az összecsapásokat, a békétlenséget emelték ki a keddi olasz lapok a budapesti 56-os megemlékezésekről közölt tudósításaikban.
A tekintélyes polgári Corriere della Sera, a baloldali L,Unitá és a liberális la Repubblica egyaránt kihangsúlyozta, hogy a zavargások részvevői szélsőjobboldali tüntetők voltak. A Corriere megemlítette, hogy ez utóbbiak a Fidesz ellenrendezvényének a tömegéhez csapódtak, felidézve a szeptember 17 óta tartó, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondását követelő megmozdulásokat. A lap beszámol arról is, hogy vasárnap és hétfőn az olasz Azione Giovani, a szélsőjobboldali Nemzeti Szövetség (Alleanza Nazionale) ifjúsági tagozatának aktivistái tüntettek Magyarország római nagykövetsége előtt a magyar tüntetők melletti szolidaritásul. A La Repubblica idézte Gyurcsány Ferenc tv-nyilatkozatát, amely szerint a rendőrség határozottan és törvényesen lépett fel a tüntetőkkel szemben, és az "erőszakos kisebbség" támadásáról van szó.
"Nincs ünnep Budapesten" - ezt a címet adta tudósításának a torinói La Stampa, amely tüntetőket is megszólaltatott. Az egyikük elmondta, hogy céljuk "elfoglalni a város jelképes pontjait, hogy megértessék a világgal: semmi nem változott 50 év óta". Egy 75 éves férfi, aki annak idején részt vett "a kommunisták elleni forradalomban", úgy vélekedett, hogy "most úgy kellene cselekednie a népnek, mint akkor, mert ugyanazok maradtak hatalmon." A La Stampa szerint "a kirobbant válság egyaránt elérte a fiatalokat és a populista jobboldal képviselőit, akik ideológiai szempontból ellenségesek a kommunizmussal szemben, a nacionalistákat, akik árulással vádolják a miniszterelnököt, mert megtagadta a kettős állampolgárságot a határon túli magyaroktól, és a politikailag legveszélyesebb középosztályt, akiket feldühített a Gyurcsány-oligarchia neoliberalista politikája, amely elszegényítette az országot." "Talán túl sok sérülés egy olyan országnak, amely még nem dolgozta fel 56 ellentmondásait és továbbra is viseli e trauma nyomait" - írta a torinói lap.
"Vas és tűz fél évszázaddal később" címmel a L,Unitá paradoxonnak nevezi, hogy "szélsőjobboldali tüntetők az 50 évvel ezelőtt szovjet tankok által elnyomott magyar kommunisták emlékére támadtak a magyar rendőrökre".
Ugyancsak több tüntetőt szólaltatott meg a Berlusconi-család tulajdonában lévő Il Giornale, amely a hétfői tüntetéseket az 1956-os mozihíradók "remake"-jének, a részvevőket pedig "városi gerilláknak" nevezte. Nyilatkozott a lapnak Julius Ferenczy, a Szabad Európa Rádió egykori műsorvezetője, aki 35 év után tért haza Amerikából és kijelentette: "A kommunisták soha nem változnak". A lap egyúttal támadta Massimo D,Alema olasz külügyminisztert, aki hivatalos ünnepségek vendége volt, hogy "nem talált időt sem Nagy Imre sírjának, sem a Terror Házának felkeresésére".

2006. október 24. (MTI)

"Három külön világ" ünnepelte hétfőn az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulóját Budapesten a SME szlovák lap keddi beszámolója szerint.
Az egyik helyen a politikusok és a külföldi vendégek tartottak megemlékezést rendőrkordonok között. A másik helyszínen a rendőrség igyekezett távol-és kordában tartani a kormányellenes jelszavakat skandáló tüntetőket. A hallgatag többség otthon maradt, már csak azért is, mert a másik két tábor elvette a kedvét az ünnepléstől - írta a liberális lap.
A SME megszólaltatta a budapesti ünnepségre meghívott szlovák államfőt is. Ivan Gasparovic "kissé különösnek" nevezte a Kossuth téri légkört, ahol csak az ünnepségre meghívott hivatalos vendégek és a karhatalmi erők voltak jelen. A "spontán publikumot" hiányoló, ám a magyar belpolitika eseményeit kommentálni nem kívánó Gasparovic szerint talán ők is szívesen hajtottak volna fejet a forradalom hősei előtt, ugyanott, ahol ezt a politikusok tették.
"Fontos azonban, hogy az 1956-os forradalomra úgy emlékezzenek, mint olyan eseményre, amely történelemben, különösképpen Közép-Kelet-Európa történelmében fordulópontot jelentett."
A lap kiküldött tudósítója beszámol arról is, hogy a rendőrök könnygázgránátokkal, vízágyúkkal, gumilövedékes puskákkal, gumibotokkal felfegyverkezett rendőrök és a kövekkel, palackokkal felfegyverkezett tömeg összecsapásáról is.

2006. október 24. (MTI)

A magyarok ismétlik a múltat, Jubileum különleges akcióval, A budapesti utcákon újra barikádokat emelnek, A rendőrség gumilövedékekkel fogadta tüntetőket - ilyen címeket adtak egyes moszkvai lapok az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójának budapesti ünnepléséről szóló keddi tudósításaiknak.
- A megemlékezések a magyar ellenzék tömeges megmozdulásaival párosultak. A tüntetők a szocialista kormány lemondását követelték, amelyet az egykori "szovjetbarát, nemzetáruló" rendszerhez, a "kommunista hódítókhoz" hasonlítottak - jelentette a független Kommerszant, 80-100 ezer budapesti tüntetőről adva számot.
Mindamellett a Nyezaviszimaja Gazeta szerint az ünneplés "nélkülözte az oroszellenes színezetet". Sólyom László magyar államfő szemlátomást betartotta azt a Vlagyimir Putyin orosz elnöknek tett ígéretét, hogy "kizárja az oroszellenes felhangokat" az évfordulós megemlékezésekből - írta az orosz elitlap.
Az ünnepségeket beárnyékolták a tüntetők összecsapásai a rendőrökkel a magyar főváros szívében - tudatta a Rosszijszkaja Gazeta, megjegyezve, hogy a budapesti utcákon újra barikádokat emelnek. Szergej Mironov felsőházi elnök, aki Putyin megbízásából képviselte Oroszországot a megemlékezéseken, még vasárnap találkozott Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel - jegyezte meg az orosz kormánylap.
A Rosszijszkaja Gazeta, a centrista Izvesztyija és a liberális Vremja Novosztyej terjedelmes történelmi visszatekintéseket közölt a magyar forradalomról s annak szovjet elfojtásáról.
Az Izvesztyijában Szergej Sztikalin liberális történész, aki "nemzeti-demokratikus forradalomnak" minősítette az 1956-os eseményeket, megállapította: a katonai beavatkozást a legkövetkezetesebben Jurij Andropov akkori szovjet nagykövet szorgalmazta, míg leginkább Anasztaz Mikoján pártvezetőségi tag ellenezte, aki október 23-án éjjel, majd október 31-én is ellene szavazott a központi bizottsági elnökségben.
Mindhárom visszatekintés szerint Moszkva azért hozta meg 31-én végső döntését a katonai intervenció mellett, mert Nagy Imre felvetette a Varsói Szerződésből (VSZ) való magyar kilépés szándékát. A Vremja Novosztyej és az Izvesztyija szerint Nagy Imre azért szánta el magát erre, mert Andropovtól nem kapott világos magyarázatot a magyarországi szovjet csapatmozdulatokra.
Nagy, aki október 28-án hiába kért magyarázatot Andropovtól a szovjet csapatok átcsoportosításaira, 30-án bejelentette a többpártrendszer helyreállítását, s még aznap este jelezte, hogy Magyarország kilép a VSZ-ből és semleges lesz - írta a Vremja Novosztyej.
Az új Oroszország, amely az 1990-es évek elején kivonta csapatait Kelet-Európából, végre hozzáfogott saját belső megreformálásához is népe javára - emlékeztetett a Rosszijszkaja Gazeta, amely ebben az 1956-os magyar ősz hatását is látja.

2006. október 24. (MTI)

A tüntetők által elindított szovjet harckocsi fényképével illusztrált cikkeikben a francia lapok kedden szinte kizárólag a rendőrökkel lezajlott összecsapásokról írtak az 1956-os forradalom budapesti megemlékezései kapcsán.
Az 1956-os felkelés rossz remake-je Budapesten című írásában a Libération arról számolt be, hogy a hivatalos megemlékezések idején szélsőjobboldali csoportok csaptak össze a rendőrséggel Budapest belvárosában, s hogy a rendőri erők gumilövedékekkel és könnygázzal válaszoltak a tüntetők fellépésére. Eközben az egykori kommunisták utódjának tekintett kormányzó baloldalnak az ünnepséghez való jogát vitató Fidesz külön 10 ezres nagygyűlést tartott. "A rendőrség által szétoszlatott szélsőséges aktivisták útjelző táblákat csavartak ki és feliratokat festettek a nagy zsinagógára" - írta a baloldali újság.
A Le Figaro szerint miközben a külföldi vendégek a legnagyobb nyugalommal vettek részt a hivatalos megemlékezéseken, a parlament felé menetelő több ezer kormányellenes tüntetőt a rendőrség erővel próbálta szétoszlatni. Az MTI híreire hivatkozva a Le Figaro hangsúlyozza: a könnygázzal és gumilövedékkel oszlatott tömegben vegyesen voltak símaszkot viselő tüntetők és ünnepelni induló nyugdíjasok és gyermekes családok.
A konzervatív újság értelmezésében a Fidesz és a KDNP szerintük több mint százezres nagygyűlésén Orbán Viktor pártelnök ismételten Gyurcsány Ferenc kormányfő lemondását sürgette, mert ötven évvel a forradalom és 16 évvel a kommunizmus bukása után magyarok milliói még mindig nem érzik magukat szabadnak.
A La Nouvelle République du Centre-Ouest című regionális lap szerint a megemlékezés napján történt összecsapások azt bizonyítják, hogy Magyarország még mindig nem rendezte számláját sem a régi ultranacionalista szellemekkel, amelyek újjáélednek és utcára visznek manipulált fiatalokat - akik magukat 1956 örököseinek tekintve náci zászlókat lengetnek -, de a kommunista múlttal sem. A megtorlás felelősei közül senkit nem állítottak bíróság elé, s azoknak a szocialista pártban található örökösei ma is hatalmon vannak. "A kommunizmus mártírvárosának emlékével kettévágott Budapest nem tudja, merre táncoljon" - írta a regionális újság.

2006. október 24. (MTI)

"A második magyar forradalom", "Gyurcsány fejedelem és Nagy Imre forradalmának országa - Megemlékezés cirkusszal", "Polgárháborúra készül Magyarország?" - ilyen címekkel számol be a keddi romániai sajtó a Budapesten zajló eseményekről.
Az írott sajtó kizárólag tudósításokban számol be az 1956-os magyarországi forradalom 50 éves évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésekről, illetve az utcai tüntetésekről.
Az Evenimentul Zilei című napilap megjegyzi, hogy a budapesti ünnepséget "beárnyékolták" a Gyurcsány ellen tüntetők és a rendőrök közötti összecsapások. A számos biztonsági óvintézkedés ellenére az erőszakos incidensek megbélyegezték a megemlékezést - írta az Evenimentul Zilei.
A Ziarul Financiar című napilap szerint a kormánnyal szemben elégedetlen magyarok kihasználták az 1956-os forradalom emlékünnepségeit, hogy az utcán követeljék Gyurcsány lemondását.
"Gyurcsány fejedelem és Nagy Imre forradalmának országa - Megemlékezés cirkusszal" címmel számol be a Jurnalul National napilap. A Romania Libera újságírója megjegyezte, hogy a magyar államfő nemzeti egységre szólított fel, de ezt nehezebb megvalósítani egy olyan kormányfővel, aki beismerte, hogy hazudott.
"Polgárháborúra készül Magyarország?" ezt a kérdést fogalmazza meg tudósítása címében a Hotnews.ro című internetes hírportál. A szerző megállapítja: nehéz elképzelni, hogy a Gyurcsány Ferenc által vezetett kormány lemondása nélkül sikerül-e a szocialistáknak lecsillapítaniuk a kedélyeket. Hozzáteszi: Gyurcsány "hataloméhsége", és a miniszterelnök MSZP-s politikusok általi támogatottsága miatt Magyarországon polgárháború törhet ki. Ez a lehetőség attól is függ, miként sikerül kezelni a hatalom egyre nyilvánvalóbb politikai és erkölcsi válságát - írja a Hotnews.ro.
"A szégyen napja" címmel a Kolozsváron megjelenő Krónika című napilap vezércikket is szentel a budapesti megemlékezéseknek. A szerző megállapítja: az ötvenhatos események örök véleményellentétekre kárhoztatott megítélése mától olyan elemek révén silányodott, amelyek a nemzet történelme egyik legdicsőségesebb napját a szégyen napjává teszik. "Közös szégyene ez a népelégedetlenséget cinikus módon bagatellizáló kormánynak és a népelégedetlenséggel egyre rosszabbul gazdálkodó ellenzéknek. Közös szégyene a tüntetési, utcára vonulási jogával élő, de időnként szélsőséges indulatoknak engedő, vagy az azokat gerjesztő provokatív elemeket soraikba engedő polgároknak" írja a Krónika.
A Bukarestben megjelenő Új Magyar Szó is külön kommentárt fűz a történtekhez. Ennek szerzője úgy véli, hogy ötven év múlva nem jött el a megbékélés, "megmaradt a nosztalgia, amely populista szónoklatokban és Árpád-sávos lobogókban nyilvánul meg". Rendőrállamot, diktatúrát, bolsevizmust kiabálni nevetséges - véli az újságíró - mivel a Kossuth téri tüntetést a rendőrség törvényesen oszlatta fel - írja az Új Magyar Szó.

2006. október 24. (MTI)

Szinte kizárólag a tüntetésekről, illetve az erőszakos cselekményekről írt a keddi német sajtó az 1956-os budapesti megemlékezések kapcsán.
A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung helyszíni tudósításában azt emelte ki, hogy az ünnepségeket teljes mértékben beárnyékolták a tüntetések, amelyek erőszakos cselekményekbe torkollottak. Az újság beszámolt arról, hogy a rendőrség könnygázt, vízágyúkat és gumilövedékeket vetett be a tüntetők ellen, akik közül sokan álarcot viseltek, s - mint az újság fogalmazott - láthatóan erőszakos akciókra készültek.
Kommentár nélkül tudósított a budapesti megemlékezésekről a Financial Times Deutschland is. A tekintélyes üzleti lap ugyancsak azt emelte ki, hogy a tüntetők az 1956-os népfelkelésre való emlékezést kormányellenes tiltakozó megmozdulásokra használták fel. Az újság beszámolt arról, hogy az ellenzéki, konzervatív Fidesz képviselői nem vettek részt a hivatalos állami ünnepségen, amelyen számos magas rangú külföldi vendég jelent meg. A lap ennek kapcsán emlékeztetett: az ellenzék szeptember közepe óta minden eszközzel igyekszik nyomást gyakorolni a Gyurcsány-kormányra. Az 1956-os felkelés ötvenedik évfordulójával kapcsolatos megemlékezések az ellenzék és a szélsőjobboldali csoportok számára csupán ürügyként szolgáltak arra, hogy a kormányt még fokozottabb nyomás alá helyezzék - írta a Financial Times Deutschland.
A mérsékelten baloldali Berliner Zeitung a helyszínről tudósítva ugyancsak arra mutatott rá, hogy az ünnepségek teljes mértékben a baloldali-liberális kormány és a konzervatív ellenzék közötti, rendkívül mély szembenállás jegyében zajlottak. A lap szerint az ünnepségekre minden szempontból a politikai polarizálódás nyomta rá bélyegét.
A német újságok közül egyedül a liberális Süddeutsche Zeitung foglalkozott külön kommentárban a budapesti eseményekkel, kiemelve, hogy a magyar politikai elitnek sem megfelelő józansága, sem ereje nem volt ahhoz, hogy együttesen emlékezzen meg az 1956-os felkelésről.
Az egyik legmagasabb példányszámú, tekintélyes lap emlékeztetett arra, hogy az ötven évvel ezelőtti, véres erőszakkal levert felkelés teremtette meg az alapot az 1989-90-es, nagy demokratikus fordulat számára. Ebből azonban nem mindenki vonta le a szükséges tanulságot - fogalmazott a Süddeutsche Zeitung, hangoztatva, hogy a magyar politikai táborok között ma nyílt gyűlölet uralkodik. Ez a gyűlölet egészen odáig elmegy, hogy a jobboldali, nacionalista ellenzék a Gyurcsány-kormány elleni tiltakozásait az 1956-os felkeléshez hasonlítja. A Süddeutsche Zeitung szerint annál nyomorúságosabban semmi nem alacsonyíthatja le a forradalom áldozatait - akik szó szerint a szabadságért haltak meg -, mint az, hogy egy éretlen demokrácia politikai és populista viszálykodásait az 1956-os eseményekhez hasonlítják. "Ezt teszi a magyar ellenzék vezetője, Orbán Viktor, anélkül, hogy szégyenpír borítaná el az arcát" - hangoztatta kommentárjában a Süddeutsche Zeitung.

2006. október 24. (MTI)

A szabadság olyan érték, amely összeköti Európát, és ezért szabadságért szálltak síkra az 1956-os magyarországi forradalom részvevői - hangsúlyozta az Európai Parlament elnöke és ezt emelték ki a képviselőcsoportok szónokai is keddi strasbourgi felszólalásaikban. A forradalom az "első repedés volt a szovjet rendszeren", a repedés egyre szélesebb lett, és a folyamat elvezetett a berlini fal leomlásához - mondta Josep Borrell Fontelles, a parlament elnöke. Kitért arra is, hogy a forradalom bukása után magyarok tízezreinek kellett elmenekülniük, ami "tragédia volt a magyar nemzet számára".
Az 1956-os forradalom részvevői "mindannyiunkért cselekedtek", az emberi méltóságért szálltak síkra, európai hősöknek tekinthetők" - méltatta Hans-Gert Pöttering, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetője az ötven évvel ezelőtti magyarországi forradalmat.
Az ülés napjaiban is zajló budapesti tüntetésekre kitérve úgy vélekedett: egyik oldalon sem szabad aránytalanul válaszolni a demonstrációkra, s a közös értékeket kell szem előtt tartani.
1956-ban Magyarország a szabadságáért, a szuverenitásáért harcolt a Szovjetunióval szemben - hangsúlyozta Martin Schulz, az Európai Szocialisták frakcióvezetője. A jelenlegi eseményekre utalva úgy fogalmazott: "Most, ötven évvel később, azok, akik nem értik meg, hogy már létezik ez a szabadság, és hogy már demokratikus, szolidáris nemzetközösségben élünk, azok félreértik a jelenlegi helyzetet". Már nem fegyveres harcról van szó, hanem megvannak a demokratikus keretek - mondta.
Francis Wurtz az Egységes Európai Baloldal részéről elítélte a forradalom és szabadságharc véres leverését, és 1956-ot kiemelkedő eseményként értékelte a szabadságharcok sorában. Egyúttal azonban annak a véleményének adott hangot, hogy "nem szabad egyoldalúan interpretálni az eseményeket", azzal, hogy "a kommunista eszméket sutba dobjuk". Létezett egy reformkör a kommunista értelmiségen belül - mondta, tagjaiként említve Nagy Imrét, Lukács Györgyöt - amelyet azonban elnyomtak.
A parlament független csoportjának vezérszónoka hozzászólásában azt hangsúlyozta: "most Magyarországon a szocialista magyar kormány nagy válságban van, mert 56 nem az ő hagyományukba tartozik", a jobboldalnak igaza van, amikor a saját hagyománya részeként éli meg az évfordulót. "Óriási tömegek, jogosan tüntetnek" Budapesten, mert még mindig vannak olyanok, "akiket elnyom ez a rendszer, és akik szörnyű körülmények között élnek"
A parlament a csütörtökön záruló plenáris ülésen nyilatkozatot készül elfogadni, 56 emléke előtt tisztelegve.

2006. október 24. (OS)

OS - Összeült a Nemzetbiztonsági Kabinet - a kormányszóvivő közleménye

A miniszterelnök a mai napon déli 12 órára összehívta a Nemzetbiztonsági Kabinet ülését. A kabinet tagjai meghallgatták az országos rendőrfőkapitánynak, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának és az egészségügyi miniszternek a beszámolóját a tegnap késő esti és a kedd reggeli eseményekről.
Bene László országos rendőrfőkapitány jelentése szerint a tegnap kezdődött és ma hajnalban véget ért rendbontás kapcsán a rendőrség 131 főt állított elő. Ebből garázdaság miatt 32, hivatalos személy elleni erőszak miatt 15, szabálysértés miatt 84 főt állítottak elő. Jelenleg az előállítottak közül 57 fő van őrizetben.
Molnár Lajos egészségügyi miniszter arról számolt be, hogy az Országos Mentőszolgálat 128 sérültet látott el. Összesen egyébként 167 személy sérült meg, közülük 134 személy részesült ambuláns ellátásban, 33 személy pedig kórházba került. A sérültek között 17 rendőr van, és 5 külföldi állampolgár is sérülést szenvedett.
A miniszterelnök kérdésére Veres János pénzügyminiszter tájékoztatást adott arról, hogy a rendvédelmi szervek többletköltségeire, személyi kiadásokra - benne a túlórákra - a szükséges fedezet rendelkezésre áll, erről a kormány a holnapi ülésén fog döntést hozni, a pénzügyminiszter a fedezet azonnali kifizetéséről szóló javaslatot terjeszt a kormány elé.
Danks Emese kormányszóvivő
Kiadó: Kormányszóvivői Iroda

2006. október 24. (Fejér Megyei Hírlap)

Méltó, kegyelettel teljes nap
Fejér megye településein szép ünnepségekkel állítottak emléket az 1956-os forradalomnak

Megyei körkép - Móron, Bicskén, Gárdonyban, Mányon, Magyaralmáson, Iváncsán, Sárkeresztesen, Vértesacsán, Mezőkomáromban és Dégen lezajlott ünnepi eseményekről számolnak be munkatársaink összeállításunkban.

A történelem felszentelte azt a helyet, ahová az Emlékezés virága című 1956-os szobor került - hangzott el a tegnapi bicskei ünnepségen. Azon a helyen ugyanis 1956-ban bicskeiek gyülekeztek, hogy részt vegyenek a forradalomban. Gyulavári Pál, bicskei kötődésű szobrászművész alkotása látható mostantól a főút mentén. Bölcskey Károly önkormányzati képviselő az alkotással kapcsolatban elmondta: ezen a helyen emelkedtek a magasba a zászlók, s a bicskeiek önfeledt lelkesedéssel énekelték a Himnuszt s a Talpra magyart. A szoborról elmondta: nem hivalkodó, nem tolakodó, nem monumentális alkotás, azt is szerettük volna jelezni, hogy nem városunkban dőltek el 1956-ban az események, s hogy itt akkor nem folyt vér. Az alkotásra a szobrász Márai Sándor sokat idézett szavait véste: Egy nép azt mondta: Elég volt! Az ünnepség alkalmából kitüntetéseket adtak át, s két új testvérvárosi szerződést is aláírtak.

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke és Fenyves Péter polgármester is beszédet mondott Móron, az '56-os emlékmű avatásán. A város díszpolgára, Nagy Benedek alkotásán meghatározó motívum a forradalom és szabadság jelképévé vált lyukas zászló. Évtizedeken keresztül lovas rendőröket vezényeltek ki október 23-án a 301-es parcellához, hogy összetapostassák velük a néhány bátor asszony által kivitt mécsest és virágot. Ma Audik suhannak a 301-es parcella irányába, s az szorongatja a legnagyobb koszorút, aki annak idején a lovasrendőrnek parancsot adott - fogalmazott a legnagyobb ellenzéki párt alelnöke. Fenyves Péter az '56-ot követő helybeli megtorlásokra emlékeztetve idézte a fehérvári rögtönítélő bíróság vádiratát, ez alapján több tucat mórit fogtak perbe. Ma nincsenek közös célok, így a nemzet olyan, mint a napraforgó Nap nélkül. Pedig 1956 éppen azt példázza, hogy ez a nép vagy együtt emelkedik föl, vagy sehogy - mondotta a polgármester.

Ünnepi testületi ülést tartottak Gárdonyban, amelyen díszpolgári címeket, kitüntetéseket adtak át. Ezeket még az előző ciklus testülete ítélte oda, de nem volt ok, hogy az újonnan megválasztott képviselők változtassanak a döntésen. Tóth István polgármester a partnertelepülés, a németországi Postbauer-Heng polgármesterének, Hans Bradlnak nyújtotta át a díszpolgári címet. Ezt a kitüntetést kapta Póczos Tibor alezredes, a városi rendőrkapitányság idén nyugállományba vonult vezetője is. A művelődésért dolgozók közül Gulyás Istvánné pedagógust és Simon Lajosnét tüntették ki, aki idén, negyven év után elballagott a végzős óvodásokkal. A Zsongó Bárka Játszóház öt édesanya ötlete nyomán született, a művelődésért járó címet Somossy Eszter vette át Baricza Julian-na, Karl Melinda, Kocsis Noémi (lapunk munkatársa) és Pápainé Csehák Andrea nevében. A Gárdony városért járó elismerést Bódai József esperes, Faragó Rózsa, a Fókusz Szociális Szolgálat vezetője, Varga László, a Velencei-tavi Turisztikai Egyesület vezetője vete át.

Kopjafa, virágok, egy tábla és pihenőpad: vasárnaptól az 1456-os, az 1606-os, az 1956-os és a 2006-os eseményekre emlékezteti a pákozdiakat. S. Nagy László és felesége ötlete nyomán fogtak össze a civilek, segítettek a támogatók, Csik László kifaragta a kopjafát, a Velencei-hegységből odakerült a parkba a 450 millió éves kő - Vass Albert emlékére, akinek kőbe ágyazott plakettjét az érdi szobrászművész, Domonkos Béla készítette el -, szimbolizálva, hogy történhet bármi, a kő marad, az emlékezet őrzi a sorsfordító eseményeket. A kezdeményezők tervei szerint a parkba kerül majd egy székelykapu is, amelyet faragótáborban készítenének el a fafaragók.

Mányon keserédes ünnepről beszélt az emlékmű avatásán az új polgármester. Vadas Imre emlékeztette az egybegyűlteket: az '56-os dicsőséges napokat átkozott évtizedek követték, s a küzdelmet ma sem fejeztük be. A műsor után Török Ádám, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének főtitkára mesélt október 23-ai emlékeiről. Tisztelet a pedagógusoknak, akik arra kérik a gyerekeket, meséltessék a nagyapákat - mondta végül. Vitéz Hunyadi László, a Történelmi Vitézi Rend vezetője hozzátette: hajlamosak vagyunk rózsaszínben látni október 23-át, pedig ez a forradalom egy alattomosan megszervezett kényszerforradalom volt. S az, hogy ebből a sunyi tervből szabadságharc lett, a magyar nép tisztaságának köszönhető. Kelemen András országgyűlési képviselő aról szólt: Magyarország megmutatta, hogy a tökéletesnek tartott önkényuralmi rendszer is megdönthető.

Sokan voltak szombaton Magyaralmáson az '56-os emlékhely avatásán. Az '56-os emlékbizottság helyi elnöke, Oszoli János arról beszélt: a faluban nem voltak harcok, de többször küldtek élelmiszert a fővárosba. Ahogy ötven éve, ma is képesek az almásiak össszefogni. Ez mutatkozott meg abban, hogy rövid idő alatt elkészült az emlékmű. Az emlékhelyen fölállították az adakozók, a kilenc almási emigráns - Dudás Erzsébet, Frank György, Horváth, János, Makovi István, Makovi József, Németh Lőrinc, id. Oszoli István, Paksi Gábor és Szmilek László - nevét tartalmazó táblát is. Közülük néhányan meg is jelentek az ünnepségen.

Iváncsán a falu lakói házaik ablakaiba helyezett gyertyával, fáklyás felvonulással, ünnepi műsorral tisztelegtek a forradalom emléke előtt. A Helytörténeti Gyűjteményben rendezett fotókiállítás mutatta be az ötven évvel ezelőtti falut, a főtéren bensőséges ünnepen köszöntötték a volt ötvenhatosokat. Az emlékparkban az iskolások a 11 iváncsai nemzetőr nevében egy-egy gyertyát helyeztek el a letűzött fáklyáknál. Molnár Tibor polgármester adta át az Iváncsáért díszoklevelet Szabados Sándornak, az Iváncsai Nemzeti Tanács egyetlen élő tagjának, Nagy Ignácnak, aki az Ercsi Nemzeti Tanács elnöke és az iváncsai események aktív résztvevője volt, és aki másfél évet töltött börtönben a forradalom leverése után, továbbá Bőle Pálnak és Koller Sándornak, akik szintén részesei voltak a falubeli eseményeknek. Koller Sándor ötven évvel ezelőtt 17 évesen, és fél évszázad múltán, most, az ünnepségen szavalta el Petőfi Sándor Nemzeti dalát.

Sárkeresztesen az októberi forradalom ünnepének előestéjén emlékkövet avattak a falubéliek. Azt a követ, amire hosszas keresés után a falu polgármestere, Krhling János és lelkésze, Göncző Sándor talált rá a Tatár-hegy meddőhányójában. A két tonnás kő méltán képviseli a református templom tövében nemzetünk szabadságtörekvéseit. A polgármester az ünnepségen köszöntötte azokat, akik személyesen is részesei lehettek a történelmet formáló napoknak. Beszélt arról, hogy ma is nap nap után megvívjuk csatáinkat, csak most a napi kenyérért, a világ embertelenné válása ellen. A falu elöljárói emléklappal és virágcsokorral köszöntötték Németh Józsefet, aki 50 éve Sárkeresztesen nemzetőr parancsnokként fegyverrel, tizenkét emberével az utakat és a magtárat védte és Lángi Lajost, aki személyesen nem volt jelen az ünnepségen.

Az ötvenes években romboltatta le a hatalmi erőszak Szent Vendel szobrát Vértesacsán, s négy éve határozták el a helybéliek ismételt megformázását, hiszen a település lakói sok-sok évtizeden át szerették alakját s mindazt, amit számukra jelképezett. Idézte a múltat, és a mezőgazdasági kultúrával a települést felvirágoztató német telepesek számára is vigaszt nyújtott nehéz napjaikban. Az emlékezők szerint nagyon sokan fohászkodtak Szent Vendelhez dolgos mindennapjaikban, s az elveszített második világháborút követő kitelepítések sötét és kegyetlen időszakában.

A kommunista diktatúra ugyan képes volt a szobrot lerombolni - ezért sokáig üres volt a tér -, de nem tudta az életet, a hagyományokat hordozó gyökereket eltépni, fogalmazódott meg az ünnepen. Pintér Balázs fiatal szobrászművész alkotását szombaton délelőtt Spányi Antal megyés püspök szentelte meg, s a jelenlévők előtt kijelentette: Amikor ilyen nehéz időket élünk, amikor ennyire súlyos helyzetben látjuk az országot, akkor vissza kell térnünk a hagyományokhoz... Ne engedjük meg soha többé, hogy erkölcstelen emberek erkölcstelen hatalomhoz juthassanak ebben a hazában!, mondta, majd az Úr áldását kérte a szoborra és Vértesacsa lakóira.

- Haza és Isten elválaszthatatlanok - mondta Benák Krisztián református lelkipásztor vasárnap a mezőkomáromi ötvenhatos emléktábla avatásán, majd a forradalmi, szabadságharcos napokat idézte meg szavaival.

Ők ötven évvel ezelőtt csak azért gyűltek össze, mert azt akarták, hogy a haza magyar maradjon. A véres harc akkor kezdődött el, amikor a tüntetők közé lövettek az akkori hatalom birtokosai, emlékeztetett a szónok, s hozzátette: Adja Isten, hogy tudjunk ismét egyek lenni, egy akarattal imádkozni. Szavai után a résztvevők - az önkormányzat, az oktatási intézmények, a helyi Fidesz és a nyugdíjasok képviselői - kegyelettel megkoszorúzták az emléktáblát, s a helyi kisiskolások, óvodások adtak műsort.

Dégen, a Magyar Nemzeti Hagyományőrző Egyesület szép és méltó emlékparkjában a Himnusz hangjaira kúsztak fel a lobogók a magasba. Ezt követően szentelték fel és áldották meg a forradalom és szabadságharc tiszteletére állított követ, amelyen Wass Albert író híres sorai olvashatóak: A víz szalad, de a kő marad... A megszólalók a koszorúzást megelőzően - Szolzsenyicint is idézve - kemény szavakkal jellemezték a korszak legártalmasabbjainak tartott kommunistákat.

2006. október 24. (Fejér Megyei Hírlap)

Jeleket hagyni a jövőnek
Janzer Frigyes művész alkotását is felavatták a megemlékezés során

Aba (ma) - A vérből mindig új élet lesz - mondta Kossa Lajos polgármester, az 1956-os eseményekre és hőseire emlékezve.

Különleges megemlékezéssel készültek a helybéliek Abán az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából. Aki magyar, velünk tart - ezzel az idézettel indult a budapesti események felidézése a Béke téri iskola udvarán. Az abaiak családjaikkal együtt sétáltak ki az iskola udvarára. Olykor néhány idősebb ember tekintete összeért, szemeik beszédesebbek voltak minden szónál. Egy-egy nagymama unokája fülébe súgva válaszolt a kérdésre, vajon mi is történhetett 1956-ban, sőt néhány fiatal buzgón elevenítette fel a történelemórán már megtanultakat. Miközben az 50 éve oly sokszor vitatott eseményt idézték fel, sorra gyúltak a fáklyák, a falubeliek sétára indultak a békés, október végi estén. Ugyan nem mindenki, különösen a fiatalok nem ismerik a helyi eseményeket, ezért a régi községháza előtti téren az abai pillanatokat is visszaidézték.

Az évforduló emlékére pedig az abaiak újabb emlékművet avathattak fel. Janzer Frigyes szobrászművész, akinek több alkotása is díszíti már a községet, újabb szobrot emelt Abán, a Hősök terén. Az este záróakkordjaként a település lakosaival közösen felavatták, megáldották és végül megkoszorúzták a szobrot.

2006. október 24. (Fejér Megyei Hírlap)

Fejér Megyei Hírlap- Bizalom és remény
Emlékérmek, plakettek és elismerések

Az esemény szónoka Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a Fejér megyei közgyűlés elnöke volt, aki szavaival fel-idézte az ötven évvel ezelőtt, a székesfehérvári ávós székház előtt történteket. Utalt arra, hogy akik békésen tüntettek, nem tudhatták, mi következik a bátor kiállásból: golyózápor fogadta őket, majd sokakat szörnyű megtorlás sújtott.

- Mi adta a hitet a forradalmárok számára? - tette fel a kérdést a közgyűlés elnöke. - A szabadság és a remény mélyen gyökerezik az emberben.

Az emlékező szerint rendkívüli tünemény részesei lehettek ötven évvel ezelőtt az utcákon járó emberek, láthatták, miként válnak a félénk kishivatalnokok, a leszegett fejű parasztok, a megfélemlített munkások és az utcagyerekek a szabadságért áldozatot vállaló hősökké. Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya kijelentette, a szabadság ereje a kezünkben van, a megújulásban pedig bátran hihetünk, de ezt a hitet nekünk magunknak kell táplálni. A szónok felhívta hallgatóságának figyelmét arra: rajtunk a sor, hogy olyan közösséget formáljunk, amelyben a bizalom és a remény egymásnak szövetségese, mint ahogyan az ötven évvel ezelőtt volt.

Az ünnepi eseményen a Szabadság Hőse Emlékérmet és az Élő '56 Társaság által alapított plakettet Csány Attila, Csernay Ádám, Dosztál Béla, Haffner László, Hrabovszky László, Jurecska György, Kanalovics József, Kozári Mihály Károly, Pálinkás Andor, Potó József, Sinka Jenő, Szabó György Pál, Tanos Istvánné, Thököly Jenő György, Zsédely András Béla vehette át. Láng Mihály, Szikora István és ifj. Vasi László az emlékérmet, Für Lajosné, Puskás János és Zách Sándor az emlékplakettet kapta.

Ők a szabadságharc hősei, a legtöbben közülük súlyosan meghurcolt túlélői: sorsukról a Pofosz megyei alelnöke szólt a megjelentekhez.

A megyei közgyűlés elnöke az ünnep alkalmából a rendőrség állományából Bukodi László alezredest, Ambrus Beáta főhadnagyot, Gaszner Tibor főtörzszászlóst, Juhászné Ihász Magdolna őrnagyot, Vörösmarty Ágnes fő- törzsőrmestert, Horváth Gabriella és Lengyel Gáborné közalkalmazottat tüntette ki.

Ugyancsak elismerést kapott a közgyűlés elnökétől Ivó János tűzoltó alezredes és Hajnáczki Józsefné főmunkatárs, valamint Ábele Márton, a csókakői és Ható János, a velencei polgárőrség elnöke.

Székesfehérvár (tt) - A megyeházán ünnepséggel tisztelegtek az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt.

2006. október 24. (Napló)

Napló- Foglaljuk el méltó helyünket
A megyeszékhelyen közösen ünnepelték az 50. évfordulót

Veszprém (vdp) - Itt az ideje, hogy a rettegéseinknek véget vessünk, hogy a nemzetünk is leszámoljon a bűntudattal. Muszáj, hogy ezt tegyük, mert ha nem tesszük, helyettünk ezt senki más nem fogja megtenni.

A megyeszékhely polgármestere mondta ezeket a mondatokat tegnap a színházkerti kopjafánál, ahol a város lakossága közösen emlékezett az 1956-os forradalom 50. évfordulójára. Debreczenyi János hozzátette, kötelességünk, hogy olyanok le-gyünk, mint bármely más nemzet, hogy el tudjuk foglalni méltó helyünket az európai népek rangsorában.

Az eseményen a polgármester adta át a Szabadság Hőse emlékérmet azoknak, akik 1956 októberében, majd a megtorlás sötét korszakában az emberi méltóság melletti kiállással példát mutattak. A kitüntetést Adamecz Béla, Egresi Károly, Ender István, Gabler József, Hessz Béla, Mészáros Gyula, Mészáros János, Suri Kálmán, Tóth Bertalan és Török Károly vehette át.

A megemlékezésen dr. Szűcs István egykori veszprémi egyetemista, az 1956-os Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács tagja mondott ünnepi beszédet. Szólt arról, hogy miután a szovjet csapatok Veszprémet is elözönlötték, hetven egyetemi hallgatót - köztük a szónokot - és harminc városi fiatalt nyitott gépkocsikkal Oroszországba szállítottak. Valószínűleg a nemzetközi tiltakozás játszhatott közre abban, hogy de-cember 20-án hazahozták őket. Ennek ellenére a magyar és a szovjet kormány állította, hogy nem volt deportálás. Nem győztünk, de harcoltunk és sebet ejtettünk a szovjet világbirodalom testén, mégpedig olyan sebet, ami 35-40 évvel később hozzájárult a fölbomlásához - értékelte a hajdani hőstettet a szónok. A későbbiekben így fogalmazott: Haladéktalanul ki kellene utálni a kommunistákat a forradalommal kapcsolatos kultikus helyekről... Morálisan ott semmi keresnivalójuk nincs. 1956-ban a forradalmárok egy hazug kormányt söpörtek el... Félelmetes a hasonlóság az '56 októberi kommunista kormány és a jelenlegi Gyurcsány-kormány között. Önöknek felhívom a szíves figyelmét, hogy gondolkodjanak, mérlegeljenek és tegyék meg a szükséges intézkedéseket mielőbb.

A Megyeház téren Balogh Elemér író emlékezett a forradalom veszprémi mártírjára, dr. Brusznyai Árpádra. A hajdani tanítvány felidézte taná-ra hozzá intézett szavait: A szemfényvesztés, a hazugság birodalma omlik most össze. Szólt arról, hogy a forradalom méltó emlékművének a Megyeház téren, a megyeházzal szemben a helye, ahol ötven évvel ezelőtt a Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács és annak elnöke, Brusznyai Árpád próbált szembeszállni a zsarnoksággal.

Az estet a színházkertben a Pannon Várszínház ez alkalomra készített műsora zárta.

2006. október 24. (Vas Népe)

56-os Tudor-túra
Megnézték a Vasfüggöny Múzeumot, átlépték a zöldhatárt

Felsőcsatár (öl) - A Tudor Alapítvány 56-os emléktúrájának jelentős állomása volt tegnap a Vasfüggöny Múzeum, amelynek bejárása után a gyerekek gyalog mentek át Ausztriába: megnyitották a kedvükért a zöldhatárt.

A szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekek támogatására létrehozott Tudor Alapítvány négy műhelyt működtet az országban. Közülük is az első - éppen ötödik születésnapját ünneplő - szombathelyi Tudor Műhely, amely dr. Molnár Károlyné Kati néni vezetésével nemcsak az idegennyelv-oktatásra, a számítógépes képzésre fordít nagy gondot, hanem sok egyébre is. Például az 1956-os forradalom 50. évfordulójának emlékezetes megünneplésére.

Kati néni ötlete volt az 56-os emléktúra, amelyen végül - egy sikeres pályázatnak, valamint több cég, vállalkozó támogatásának köszönhetően - valamennyi tudoros kisdiák részt vehetett. A Polgár városában (Hajdú-Bihar megye) működő Tudor Műhely tagjai vasárnap reggel indultak el Budapestre, ott találkoztak a csepeli és a józsefvárosi tudorosokkal, hogy kora délután már Szombathellyel ismerkedhessenek. Innen Kőszegre, Ottlik és az Iskola a határon városába utaztak tovább, ahol dr. Bokkon László kalauzolta őket. (Ráadásként a látványos és népes gesztenyeünnepbe is belecsöppentek.) Az éjszakát a Jurisics gimnázium kollégiumában töltötték.

Tegnap délelőtt aztán - pontosan a forradalom 50. évfordulóján - igazi, nagy kalandok várták őket. A simogató napsütés, a határ menti tájat valahogy megemelő ragyogás az emlékezők szerint (a gyerekek kísérői közül többeknek személyes élményei vannak a forradalomról) pontosan olyan volt, mint ötven éve azon a bizonyos október 23-án. A felsőcsatári hegyen a Vasfüggöny Múzeumot létrehozó és működtető Goják Sándor várta a gyerekeket, és tartott nekik minden részletre kiterjedő - történelmi, politikai, földrajzi, technikai - beszámolót. Ő maga 1965-68 között 27 hónapot töltött az osztrák- magyar határon sorállományú határőrként. Akkor szerezte első - és egész életre szóló - benyomásait a vasfüggönyről és mindarról, amit az elszigeteltség metaforájává szélesedő szóösszetétel magában foglal. (Ebben az értelemben elsőként Winston Churcill alkalmazta a vasfüggöny - 'iron curtain' - fordulatot, 1946-os fultoni beszédében.) Az idilli felsőcsatári hegyen valódi szögesdrótmaradványok, magasles, aknazár emlékeztet a hajdani elzártságra. Az osztrák-magyar határon 1948-89 között 365 kilométer hosszan húzódott a vasfüggöny. Pontosan nem lehet tudni, hányan próbáltak - sikertelenül - áttörni rajta. A gyerekek érdeklődéssel hallgat- ták az alapos ismertetőt, aztán boldogan szaladtak neki a magaslesnek, sőt, néhány bátor fiú a lézeres aknazár-imitációt is kipróbálta. Mint valami valóra vált számítógépes játék: akármilyen óvatosan is lépkedsz a kijelölt sávban, előbb-utóbb aknára lépsz. Hál' istennek ezt a lépést most már csak hangjelzés kíséri, más következménye nincs.

Ezek után gyalogtúrára indultak a tudorosok, az országot 56-ban elhagyók menekülő-útvonalán (Felsőcsatár-Vashegy-C27-es határpont-Eisenberg-Burg). Di- rekt a kedvükért nyitották meg egy órára a határpontot, hogy Orbán Róbert vezetésével átgyalogolhassanak rajta. A bildeini kortörténeti múzeumban Andreas Lehner várta őket, aztán - most már autóbusszal, a bucsui határátkelőn át - tértek vissza Magyarországra. Bozsokon a Sibrik-kastélyban vacsoráztak, közben Lángh Júlia író, újságíró - a Tudor Baráti Körnek kezdettől tagja - osztotta meg velük a Szabad Európa Rádió munkatársaként töltött időszak élményeit. Az írónővel még Felsőcsatáron - előttünk-alattunk a nyugtatóan gyönyörű őszi táj - arról váltottunk szót, hogy vajon mennyire jut, juthat el a gyerekekhez a vasfüggöny-korszak abszurd valósága.

Molnárné Kati néni mindenesetre - mint mindig - most is készült: az 56-ban tizenéves kisdiák, Kovács János most kiadott élvezetes és tanulságos forradalmi naplóját lapozta végig, együtt a Tudor-gyerekekkel.

Mint valami valóra vált számítógépes játék: előbb-utóbb aknára lépsz.

2006. október 24. (Vas Népe)

Vas Népe- Az 1956-os hősök emléke
Gazdag kulturális műsor, katonai tiszteletadás, koszorúzások

Szombathely (nm) - A megyeszékhelyen tegnap több helyszínen ünnepelték az 1956-os forradalom 50 éves jubileumát.

Tegnap délelőtt nemzeti karszalagos fiatalok fogadták az 56-os Szövetség Vas Megyei Szervezetének ünnepségére érkezőket a városházán, ahol a díszteremben 12 nemzetiszínű zácslócska emlékeztetett az 1956-ban elhunyt 12 szombathelyi mártírra.

A Himnusz elhangzása után a résztvevők felállva emlékeztek a szövetség 65 elhunytjára, majd gazdag kulturális műsor (versek, zenék) következett. Lechner Ferenc, az 56-os Szövetség országos elnökségének tagja a történelem üzenetét fogalmazva felelevenítette annak előzményeit. Megemlítette: az első lövések Debrecenben dördültek el 1956. október 23-án.

Az ünnepi beszédet mondó dr. Széll Kálmán azzal kezdte: szomorú, hogy a tanulóifjúság nem ismeri a forradalmat, annak jelentőségét. A forradalmat megelőző tíz esztendő kommunista diktatúrájának rémségeiről személyes emlékeket is felelevenítve beszélt. (Folytatás a 4. oldalon)

Dr. Széll Kálmán elmondta: Abban a rendszerben a hazugság zavart a leginkább. Erre példák sorát idézte, elsőként azt, hogy el akarták hitetni: a karácsony másnapját a dolgozók kérésére tették hétköznappá. Ma is újra együtt élünk a hazugsággal. Politikánk, közerkölcsünk és gazdaságunk válságban van, '56 törekvése még ma sem tekinthető befejezettnek - hangsúlyozta vastapsot kiváltó beszédének végén. Dr. Torjay Valter, az 56-os Szövetség megyei elnöke is szólt a jelen magyar politikai helyzetről. Amikor dr. Tömböly Tamás, a megyei közigazgatási hivatal vezetője elmondta, hogy a Nemzeti Emlékbizottság 22 Vas megyei részére ítélte oda a Hősi emlékérmet, s bejelentette, hogy a szombathelyiek részére a megyeszékhely polgármestere, dr. Ipkovich György és Szabó Gábor alpolgármester adja át a kitüntetést, többen - köztük szinte az egész Fidesz-frakció - elhagyta a termet. A kitüntetettek közül a vidékieknek Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke adta át a kitüntetéseket. Az 56-os Szövetség tagjai délután a Jáki úti temetőben megkoszorúzták Welther Károlynak, a Vas Megyei Forradalmi Bizottság elnökének síremlékét.

Délután a Március 15. téren katonai tiszteletadással felvonták az országzászlót, iskolások adtak műsort, majd dr. Ipkovich György polgármester ünnepi beszéde alatt néhány férfi bekiabált. A polgármester arról szólt, hogy a Times magazinban 1956-ban az év embere a magyar szabadságharcos volt. 1956-ot a nemzeti függetlenségért folytatott harc jelképének, s - idézte Bibó Istvánt - az emberi méltóság forradalmának nevezte, amely nélkül lehet élni, de nem érdemes. Szólt a szombathelyi áldozatokról, az akkori történésekről, majd Jókai Anna sorait idézve zárta ünnepi beszédét.

Az 56-osok terén az elesett szombathelyi nemzetőrök emlékművénél dr. Kövér István, a Recski Szövetség nyugat-dunántúli elnöke a Szombathelyen történteket elevenítette fel részletesen. Koszorúzással is emlékeztek a hősökre.

Este a városháza dísztermében megrendezett ünnepi közgyűlésen a kulturális műsor után dr. Ipkovich György polgármester (aki most először viselte a polgármesteri láncot) 1956 mellett megemlékezett a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásáról és az 1990-ben először szabadon választott szombathelyi közgyűlésről is.

2006. október 24. (Zalai Hírlap)

Csepel zalai díszpolgára

Letenye (va) - A könyvtár melletti 56-os kopjafánál tegnap délután rendezték meg a forradalom évfordulójának városi ünnepét, melyen Csepel önkormányzata posztumusz díszpolgári címet adott át a Murakeresztúron született, illetve sokáig Letenyén élt néhai Somogyi Tibornak, a szabadságharc hősének. Az ő emlékét is őrzi az a tábla, melyet a kopjafánál, ugyancsak tegnap avattak fel.

2006. október 24. (Zalai Hírlap)

Zalai Hírlap- Csendes séta, emlékműavató

Zalaszentgrót (há) - A forradalom évfordulójának előestéjén kegyeleti sétával, emlékműavatással tartották a városi ünnepséget - felavatták az újonnan emelt 1956-os emlékművet, Lelkes Márk szobrászművész alkotását.

2006. október 24. (Geomédia - Turizmus hírlevél)

1956 A Turisztikai Marketingben

A nemzeti turisztikai marketing szervezet ez évi tevékenységében fontos szerepet játszik az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójának méltó megünneplése. Szeptemberben az MT Zrt. meghívására a világ 16 neves újságírója érkezett Magyarországra az 56-os forradalom évfordulójának alkalmából. A tanulmányút résztvevői megismerkedtek az 1956-os forradalom történetével, az ehhez kapcsolódó épületekkel, emlékhelyekkel, illetve olyan programokon vettek részt, amelyek a kor hangulatát idézik. A külföldi újságíróknak lehetőségük volt interjúkat készíteni a forradalom résztvevőivel, illetve hozzátartozóikkal, valamint a téma szakértőivel. A Magyar Turizmus Zrt. aktívan közreműködik számos külföldi, 1956-os megemlékezés lebonyolításában, a konzulátusokkal és a kulturális intézményekkel együttműködve. Ilyen volt például a bécsi Austria Centerben, október 17-én rendezett "Köszönjük, Ausztria" címet viselő esemény, amelyen részt vett Dr. Galla Gábor, az MT Zrt. vezérigazgatója is. A rendezvényre - amelyen Ausztria és Magyarország együtt ünnepelte az 1956-os forradalom ötvenéves évfordulóját - 2500 meghívott prominens vendég volt hivatalos, köztük a köztársasági elnökök, a miniszterelnökök és a házelnökök is. A rendezvény teljes ideje alatt, 17 és 24 óra között az Austria Center nyolcvan folyosói televízióján vetítették a zrt. magyar turisztikai filmjeit, a bejáratnál pedig magyar turisztikai információs stand fogadta és búcsúztatta a vendégeket. Az MT Zrt. kezdeményezésére szeptember 16. óta minden szombaton garantált, 56-os tematikájú városnéző program várja a külföldi és a belföldi érdeklődőket Budapesten.

2006. október 24. (Zalai Hírlap)

Zalai Hírlap- Emlékhely a hős elődöknek

Cserszegtomaj (há) - Újonnan létesített emlékhelyen ünnepelte a forradalom évfordulóját a település, tegnap 10 órakor kezdődő eseménnyel. A községháza előtt emlékkő párt avattak, a történelmi esemény szimbólumaként.

2006. október 24. (Zalai Hírlap)

Zalai Hírlap- Helytörténeti ereklyék tükrében
Egész napos ünnepi kulturális programok a fürdővárosban

Hévíz (há) - Helytörténeti emlékek felidézésével együtt ünnepelte a forradalom fél évszázados jubileumát a fürdőváros.

A történelmi események jegyében szombaton egész napos kulturális programokat tartottak.

Koszorúzásokkal kezdődött a kegyeleti emlékezés: katonai tiszteletadás mellett helyezte el virágait a városvezetés, az intézmények, állami, társadalmi és gazdálkodó szervezetek, civil közösségek képviselete az Október 23. parkban, Nagy Imre emlékkövénél és szobránál, az 1848/1956-os emlékműnél, s a műsoros ünnepség helyszínén, az Illyés Gyula Általános Iskolában Földes Gábor egykori helyi diák, a forradalom mártírja emléktáblájánál. Sinkovics Gyula, az 56-os Szövetség országos elnöke idézte fel ünnepi beszédében a forradalom mérföldköves eseményeit, a keszthelyi Helikon Kórus adott műsort.

Földes Gábor emlékére a múzeumban délután kiállítás nyílt, róla készült portréfilmet vetítettek, s bemutatásra került dr. Szarka Lajos Letört olajág című kötete.

2006. október 24. (Zalai Hírlap)

Reményt sugárzó emlékmű

Nagykanizsa - A városban tegnap egész nap zajlottak az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója előtt tisztelgő programok.

A sorozat reggel hagyományosan a Deák téri Turul-szobornál kezdődött, ahol az Olajbányász Fúvószenekar közreműködése mellett határőrök húzták fel a nemzeti lobogót. Az ünneplők eztán a Károlyi-kertbe vonultak, ahol a program Taubert László szobrászművész emlékművének avatásával folytatódott.

- A mi generációnk igazi gyökerei az 1956-os forradalomban keresendők - fogalmazott az ünnepség szónoka, Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, Nagykanizsa alpolgármestere. Hozzátette: nem a Horthy-rendszerbe, nem az együgyű Károlyi gróf idejébe, vagy Ferenc József monarchiájába nyúlnak ezek a gyökerek, hanem az ötven esztendővel ezelőtt felkelt hősökhöz, akiknek jóvoltából Magyarország többet tett a szabadságért, mint bármely más nép az elmúlt húsz évben. A politikus beszélt az emlékmű tizenhárom megtört oszlopa által közvetített üzenetről is: - Megsérültek, nem is kicsit azok az alapvető értékek, melyekre hazánk épült, melyek védő fedelet tartottak fölénk. De ez az emlékmű reményt is sugároz: van még az oszlopokból, nem kell mindent az elejéről kezdenünk, de dolgoznunk kell, hogy ez az ország, nemzet és nép visszanyerje régi erejét.

Az emlékművet a történelmi egyházak képviselői, Fliszár Károly katolikus, Balogh Tibor református, illetve Deme Dávid evangélikus pap szentelfe fel, majd pártok, társadalmi és civil szervezetek, illetve magánszemélyek helyeztek el itt, és a kert egyéb emlékhelyein (a kopjafánál és Orbán Nándor emléktáblájánál) koszorúkat, virágokat.

A megemlékezés az Ifjúsági és Civil Házban, annak avatása után folytatódott. Itt vitéz Bodnár Attila, az Országos '56-os Szövetség Nagykanizsai Szervezetének elnöke mondott emlékbeszédet.

- Remélem, hogy a mai fiatalok közt lesznek, akik átveszik a megöregedett 56-os forradalmároktól jelképünket, a lyukas zászlót - mondta többek közt. Itt jelentették be: a szervezet országos elnöksége a közelmúltban egy ilyen lobogót átadott a város önkormányzatának.

Az ünnepségen eztán Szabadság hőse-emlékérmeket, illetve a megyei történelmi bizottság emlékplakettjeit adták át helyi résztvevőknek. (A névsort későbbi számunkban közöljük.) A házban megnyílt A forradalom emléke a mi családunkban című gyermekrajz-pályázat kiállítása, míg a könyvtárban '56 tanúi városunkban címmel fotókat és más dokumentumokat tárnak a nyilvánosság elé. A fáklyás emlékező séta tegnap este is a Kórház-kápolnától indult.

Az Ifjúsági és Civil Házban ide kapcsolódón ma kétszer, 10 és 14 órakor mutatják be Pozsgai Zsolt és Victor Máté Emlékpróba - 1956 című zenés történelmi játékát.

2006. október 24. (Dunaújvárosi Hírlap)

Dunaújváros külön ünnep
Csak a civilek képviselői vettek részt mindhárom megemlékezésen

Dunaújváros (szs) - Egy jobboldali és két városi ünnepséget tartottak az 1956-os forradalom kirobbanásának ötvenedik évfordulóján.

A temetői kopjafához kilenc órára a jobboldal hirdetett megemlékezést, amelyet két városi ünnepség követett: előbb tíz órától a kopjafánál, majd tizenegy órakor az 1956-os emlékműnél. Lapunk tegnap két olyan politikussal találkozott, aki mindhárom eseményen részt vett: Pochner Lászlóval és Palkovics Jenővel. A Fidesz nem koszorúzott a városi ünnepségen, két alpolgármestere, Cserna Gábor és dr. Dorkota Lajos sem jelent meg a hivatalos városi megemlékezésen.

Ezzel együtt is elmondható, hogy Dunaújvárosban a jubileumi évforduló rendben zajlott: rendontás nem történt, a szónokok legtöbb esetben a forradalom hagyományainak életbentartásáról és a megtisztulás szükségességéről beszéltek. Tegnap átadták a 2006-os Dunaújvárosért díjat, kilenc dunaújvárosi pedig a Szabadságharc hőse elismerésben részesült.

A kopjafánál reggel fél kilenc tájban már gyülekeztek az emberek, hamarosan tudni lehetett: a szokottnál is többen lesznek. Mire Somogyvári Árpád, a Dunaújvárosi Nemzeti Polgári Kör vezetője a mikrofonhoz lépett, kétszázötven-háromszáz ember gyűlt össze a temetőben. A köszöntő után Hiripy Lajos, az '56-os Szövetség budapesti elnökségi tagja mondott beszédet. Az első koszorút a városszerte ismert '56-os elítélt, a nemrég elhunyt Zecher János dédunokája helyezte el. A temetőben kegyelettel adóztak a harcok során Dunaújvárosban elesett huszonnégy, hősi halált halt forradalmár emléke előtt.

A Dunaújvárosi Nemzeti Polgári Kör által szervezett megemlékezést a jobboldal számára hirdették meg, amelyen polgári körökön kívül részt vett a Fidesz és a MIÉP helyi szervezete is.

Fél tíz után teljesen kicserélődtek és erősen megfogyatkoztak az ünneplők. A civilek közül Pochner László és Palkovics Jenő maradt, ők ketten mindhárom tegnapi megemlékezésen részt vettek.

Az első városi ünnepség ugyanitt tíz órakor kezdődött. Zalka Gábor, a Duna-menti Nemzetőrség vezénylő tisztje beszédében hangsúlyozta: 1956-ig senki nem hitte, hogy a kommunizmus megdönthető, a világ döbbenten és némán figyelte a magyarországi eseményeket. A kopjafánál a városi ünnepségen dr. Kálmán András polgármester és dr. Tóth István főjegyző a város nevében koszorúzott, az emlékezés virágait helyezte el továbbá az MSZP, a Civil Választási Szövetség, a DJE, az SZDSZ, az MDF, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Dunaújváros testvérvárosai, a kisebbségi önkormányzatok, többek között az újonnan alakult ruszin kisebbségi önkormányzat.

A temetőből tizenegy óra előtt néhány perccel az autókonvoj megindult a belváros felé. Az '56-os emlékműnél meghirdetett második városi ünnepségre bántóan kevesen voltak kíváncsiak. Ha leszámítjuk a koszorúzókat, az önkormányzat vezetőit, köztisztviselőit, és a sokszínű egyenruhában tarkálló nemzet- illetve polgárőrségeket, akkor elmondható, hogy nagyjából ötven-hatvan civil jelent meg. Stermeczki András evangélikus lelkész egyháztörténeti eseményeket talán túlságosan is részletesen taglaló köszöntőjében hangsúlyozta: a forradalom napjaiban leállt a hazugsággyár, és a tiszta igazság emelte fel a fejét. A városi ünnepségen nem vett részt a Fidesz, és nem jelent meg a párt két új alpolgármestere, dr. Dorkota Lajos és Cserna Gábor sem.

2006. október 24. (Kisalföld)

" Ne szaggassa pártoskodás"

Új, ötvenhatos emlékmű avatásával és a művelődési házban tartott ünnepséggel emlékeztek Kapuváron a forradalom és szabadságharc eseményeire.
Az önkormányzat és a Kapuvári Polgári Társaság által állított emlékmű felavatásával kezdődtek az ötvenhatos ünnepségek Kapuváron. A város új emlékművét Hámori György polgármester és Kóczán Zoltán, a polgári társaság elnöke avatta fel, majd Kapui Jenő kanonok áldotta meg. A polgármester avatóbeszédében elmondta: az emlékmű talapzatába budapesti utcaköveket is beépítettek.
A Szent Anna-templombéli szentmise után az ünneplő sokadalom a Rábaközi Művelődési Központba vonult, ahol először Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő emlékezett az ötven évvel ezelőtt történtekre. A képviselő beszédében hangsúlyozta: a forradalom és szabadságharc üzenete napjainkban is aktuális. A kapuvári ünnep díszvendége Nagy Kálmán egykori iskolaigazgató volt, aki az ötvenhatos kapuvári események egyik kiemelkedő alakjaként vonult be a város történelmébe. Az idős igazgató az 1956. november elsején elhangzott beszédét olvasta fel tegnap este Kapuváron, melyben az elesett hősöknek állított emléket. Nagy Kálmán akkori szavai máig tartó üzenetet hordoznak, miszerint "nemzeti egységünket ne szaggassa pártoskodás".
A színházbéli műsorban fellépett a Castrum Copu vonósnégyes, a Haydn vegyes kar és Kiss Szabó Viktória zongoraművész is. Hámori György polgármester az ötvenedik évforduló tiszteletére kapuvári emlékérmet adott át dr. Korzenszky Lászlónak, Göndöcs Ferencnek, Nagy Kálmánnak és megbízottja útján Kapuvári Gézának, posztumusz emlékérmet huszonhárom kitüntetett képviselője vehetett át. Kapuvári és megyei posztumusz kitüntetéseket nyolc kapuvárinak adományoztak.

2006. október 24. (Kisalföld)

Öt posztumusz díszpolgári címet osztottak

Miként az előző napi megyei ünnepségen a város, úgy a győri '56-os megemlékezésen a megye is részt vett. A hétfői rendezvénysorozat rendben zajlott, a pártok együtt ünnepeltek, rendbontás nem történt a megyeszékhelyen.
" Egy egész nemzet van együtt a hősökkel, emlékezik emelt fővel a halált választó Szigethy Attilára, emlékezik a galádul kivégzett Tihanyi Árpádra, Földes Gáborra, Török Istvánra és mártírtársaikra. A bebörtönzöttekre, a meghurcoltakra, az idegenbe üldözöttekre" - mondta a győri Golgota előtt Borkai Zsolt. A győri polgármester ünnepi beszédével kezdődött meg az egész napos városi ünnepségsorozat a megyeszékhelyen. A városvezető az ünneplőknek s maguknak is üzenve azzal zárta beszédét: az októberi ifjak "megtanították nekünk, hogy a szabadság nem egy elvont, történelmi, politológiai fogalom. Egy percre sem szabad tisztességtelennek lennünk, tiszta kézzel kell szolgálnunk az országot és a városunkat". Hozzátette: "Azokban az októberi napokban minden zsarnok megtanulhatta, hogy a népet csak ideig-óráig lehet becsapni, megfélemlíteni és bár az emberek meghalnak a géppuskatűzben, de fegyverek mögül sem lehet sokáig uralkodni rajtuk."

Hozzátartozóknak gratuláltak

A koszorúzáson valamennyi párt együtt ünnepelt, részt vettek rajta az egyházi felekezetek, az '56-os és más civil szervezetek; illetve a győri iskolák, ahonnan tanárok és diákok jöttek el megemlékezni egy-egy virággal a kezükben. Rendbontás nem volt. A koszorúzásokat követte a díszközgyűlés, amelyen öt díszpolgári címet adtak át - posztumusz.
Győr díszpolgára lett néhai Berger Sándor, aki 1956-ban a Richards munkástanácsának elnöke volt, a városi munkástanács és a megyei tanács végrehajtó bizottságában dolgozott küldöttként. Ezért, illetve a forradalom alatt és azt követő példamutató cselekedeteiért jutalmazták; a kitüntetést özvegye vette át.
Díszpolgári címet kapott dr. Csincsák Endre is a megyei tanács munkástanácsának tagjaként végzett közigazgatási szervezőmunkájáért, a forradalom eszméi mellett tett határozott kiállásáért. A jelenlegi polgármester a kitüntetett lányának gratulálhatott.
Dr. Kéri József szintén posztumusz díszpolgár lett, a többi között az ügyészség forradalmi bizottságának tagjaként végzett felelősségteljes munkája és elkötelezett magatartása végett. Özvegye vette át a kitüntetést.
Pális Pál a Győri Petőfi Rádió vezetőjeként a forradalmi események hiteles tolmácsolása érdekében végzett munkájáért érdemelte ki a legnagyobb városi kitüntetést, a díszpolgári címet az ő esetében is már csak lánya vehette át.
Végül pedig Török István testvérét szólították az ünnepségnek helyet adó Richter Terem színpadára. Török István a felkelők élén tanúsított mozgósító erejű fellépése, az utókor számára példamutató forradalmi tevékenysége elismeréséül lett Győr díszpolgára.

A Szabadság Hőse

Az ünnepségen adták át Szabadság Hőse emlékérmet is, amelyet egy független országos emlékbizottság ítélt oda négy megyei '56-os hősnek: Bazsó Károlynak, Fekete Józsefnek, Németh Lászlónak és Wittner Józsefnek.
A díszközgyűlés s vele a délelőtti programok hangversennyel értek véget, de ekkor még hátravolt a szintén a Golgotához szervezett fáklyás felvonulás.

Fáklyás felvonulás

A fél hatra meghirdetett felvonuláson mintegy háromszázan vettek részt, de a szónok nem Szijjártó Péter, hanem Dézsi Csaba András volt. A győri Fidesz-alelnök kemény hangú beszédében párhuzamot vont az '56 előtti és a mostani események között: "Ma is van hazugság, ma is van félelemkeltés, munkahelyi zaklatás és folyamatos agymosás."
Dézsi Csaba András szerint nem szabad hagyni, hogy '56 örökségét is privatizálják, s a legnagyobb veszélynek a közönyt tartotta. Beszéde után a felvonulók a Bazilikához mentek, ahol fél hétkor szentmise kezdődött. S bár egymás között téma volt a fővárosban történt zavargás - volt, aki a legfrisebb fejleményket szerette volna tudni -, megkönnyebbülve nyugtázták, hogy "ilyen nálunk szerencsére nincs."

2006. október 24. (Kisalföld)

A forradalom emlékére

"In memoriam 1956" címmel második alkalommal rendezett országos képzőművészeti kiállítást a mosonmagyaróvári Flesch Károly Kulturális Központ az '56-os forradalom és szabadságharc tiszteletére.
Az "In memoriam 1956" országos képzőművészeti kiállítás tegnapi ünnepélyes megnyitóján Böröndi Lajos, a kulturális központ igazgatója elmondta: ötven év kellő történelmi idő ahhoz, hogy a képzőművészek alkotásaikban megjelenítsék, hogyan fényesedik egyre inkább 1956 csillaga, és miként mállik szét az, amibe a korábbi évtizedekben becsomagolták. Szabó Miklós polgármester ünnepi köszöntőjében kiemelte: a magyar művészeti élet sokáig adós volt 1956 megörökítésével, hiszen olyan elnyomás volt, hogy sokáig beszélni sem lehetett a történésekről. Ennek az adósságnak a törlesztését jól jelzi az is, hogy ezúttal jóval nagyobb számban jelentkeztek alkotók a kiállításra, mint tíz évvel ezelőtt.
A képző- és iparművészeti lektorátus által biztosított zsűri döntése alapján az "In memoriam 1956" országos képzőművészeti kiállítás első helyezettje Koppány Attila győri festőművész lett. A második helyezettnek járó díjat Kelemen Benő Benjamin újrónafői grafikusművész kap ta, harmadik pedig Szabó György budapesti szobrászművész lett. A zsűri különdíjjal jutalmazta Mengyán András budapesti festőművészt, Polgár Ildikó budapesti keramikusművészt, Farsang Sándor győri festőművészt és Halmi-Horváth István budapesti festőművészt.
A kiállítás november 23-ig délután kettő és hét óra között látogatható a Flesch Károly Kulturális Központban. Csoportokat a szervezők délelőtt is fogadnak.

2006. október 24. (Kisalföld)

Magyar és lengyel gyerekek '56-ról

Rajzpályázatot hirdettek magyar és lengyel gyermekeknek az '56-os forradalom témájával kapcsolatban. A legsikerültebb művekből nemrég kiállítás készült, amelyet egy hónapig Győrben, a lengyel kisebbségi önkormányzat klubhelyiségében láthatnak az érdeklődők.
Szabó Maria Teresa, a lengyel kisebbségi önkormányzat képviselője lapunknak elmondta, a 25 alkotásnak helyet adó vándorkiállítás végső állomása a budapesti lengyel múzeum. A következő hetekben viszont győri és környékbeli óvodai és iskolai csoportok látogatására számítanak.
- Ez csupán egy, az általunk is szorgalmazott, jövőbeni kulturális programok közül - tájékoztatott Siuda Jerzy, a Győri Lengyel Kisebbségi Önkormányzat újonnan megválasztott elnöke. - Szeretnénk, ha ez a Baross úti kisebbségi iroda egyben a lengyelek, illetve pártoló tagjaink találkozási helyévé válhatna, ahol az ide bekopogtató tagok az érdekképviseleten túl örömeiket, bánatukat is megoszthatnák egymással.
A lengyel és a magyar nyelv tanítása, két országos lengyel laphoz való hozzáférés és számos kulturális program várja a családokat, akik aktív részvételére számít a jövőben a kisebbségi önkormányzat. Siuda Jerzy civilben nyugdíjas vegyész, a graboplastos évek után most teljes gőzzel a szervezőmunkára összpontosít.

2006. október 24. (Délvilág)

Vásárhelyen egy nap helyett egy teljes hétig emlékeznek - Harc a hazugság ellen

A pártok helyi szervezeteinek, valamint városi intézmények, egyesületek képviselői tegnap megkoszorúzták Vásárhelyen Nagy Imre-domborművét. Az ünnepség szónoka, Grezsa István bejelentette, hogy ezentúl a városban azt a hetet, amelyre a mindenkori október 23-a esik, az emlékezés hetévé nyilvánítják.
A városi ünnepségen, a Nagy Imre téren Grezsa István, a Magyar Demokrata Fórum városi és megyei elnöke emlékezett meg a forradalom és szabadságharc áldozatairól.
- Egyszer egy amerikai történész azt kérdezte: hogy mertek 1956-ban a magyarok forradalmat kirobbantani, hiszen ötszáz éve nem volt győztes háborújuk? Ennek ellenére bátran felvették a harcot az akkori világ szuper hadigépezete ellen, de sajnos egyedül maradtak, mert senkitől sem kaptak segítséget - mondta a szónok. Grezsa István hozzátette, az ötven évvel ezelőtti eseményekre nagyon igazak Ady Endre szavai: Nekünk Mohács kell! Ugyanis mi csak kilátástalan helyzetben tudunk nagyot alkotni.

Az MDF politikusa kifejtette, az ezeréves történelmünk szinte egyetlen világra szóló eseménye az 56'-os forradalom volt. Fél évszázad távlatában hanyatlófélben lévő nemzetünk utolsó fellángolása volt ez a szabadságharc.
- A zsarnokkal szembeszállók elsősorban a hazugsággal akartak szakítani. Ma is a hazugság térhódítását éljük, amire újból nemet kell mondanunk - vélte a szónok.

Grezsa István beszéde végén arra kérte a jelenlévőket, hogy elcsöndesedve emlékezzenek meg a harcok áldozatairól, bármelyik oldalon is álltak. Egy kezdeményezést is bejelentett, miszerint mostantól kezdve azt a hetet, amelyre a mindenkori októ ber 23-a esik, a városban nyilvánítsák az emlékezés hetévé. Ezen többek között a túlélők beszélgessenek a mai fiatalokkal, hogy ők is megismerjék az akkori eseményeket.

A tér sarkában lévő Nagy Imre-domborműhöz számos koszorú, virág került. Nem csupán a pártok helyi szervezeteinek képviselői, de több városi intézmény és egyesület vezetője is fejet hajtott az áldozatok emléke előtt.

A Petőfi Művelődési Központban tegnap este a Turay Ida Színház társulata Kiss József: Az angyalok nem sírnak című darabot mutatta be, mely a forradalom két napját meséli el.

2006. október 24. (Délvilág)

Együtt ünnepelt Csongrád - Bedő Tamás: 1956 minden magyar ünnepe

1956 minden magyar ünnepe - hangsúlyozta tegnap ünnepi beszédében Bedő Tamás Csongrádon. A város polgármestere elmondta, örülni kell annak, hogy az önkormányzatba bejutott pártok együtt ünnepelnek. A forradalom évfordulója alkalmából kiállítás nyílt 1956 dokumentumaiból a művelődési központban, és kopjafát avattak Csongrád-Bokroson.
- Ötven év nem nagy idő, ha történelmi távlatokról beszélünk. A fotók, a filmfelvételek és elbeszélések alapján azok is maguk elé tudják képzelni, akik személyesen nem élték át a dicső napok eseményeit, a tüntetések hangulatát és a lövések dörejét, vagyis a világra szóló magyar forradalmat és szabadságharcot - mondta tegnap ünnepi beszédében Bedő Tamás. Csongrád polgármestere hangsúlyozta: a szabadságeszme nem szűnt meg, még ha a forradalmat le is verték. A géppuskák, lánctalpak és börtönök nem képesek teljesen elfojtani a szabadság iránti vágyat. Mint parázs izzott tovább, és később lángra kapott - 1989-ben, a köztársaság kikiáltásának napján végül kiteljesedhetett. Akik nem éltek 56-ban, azok is lássák, érezzék - hívta fel a figyelmet Bedő Tamás -, hogy ez minden magyar ünnepe. Lássák, hogy mai céljainkat is összefogással érhetjük el. Csongrád polgármestere hangsúlyozta: az önkormányzatba bejutott pártok együtt ünnepelnek a városban.

A művelődési központban megrendezett városi ünnepségen a különböző versek és zenék mellett elhangzott Nagy Imre rádiószózata is. A központ kiállítótermében 1956 dokumentumaiból nyílt kiállítás, amelyet Botos József, a helyi forradalmi bizottság egykori tagja ajánlott az érdeklődők figyelmébe. "A zsarnokság elleni küzdelemben megmutatkozott, hogy képesek vagyunk éppúgy küzdeni, mint annak idején Nándorfehérvárnál a török ellen. A forradalomban a fiataloknak mindig megkülönböztetett szerepe van, mert úgy születik, mint a szerelem" - hangsúlyozta Botos József.

A városi ünnepség résztvevői megkoszorúzták a városháza falán lévő emléktáblát. Tegnap délután Csongrád-Bokroson kopjafát avattak 1956 emlékére. Itt elhelyezte az emlékezés virágait Vincze László országgyűlési képviselő is.

2006. október 24. (Délvilág)

Marosvári erkölcsi forradalomról szólt - Elmaradt Makón a Jobbik ellen-megemlékezése

Rendzavarás nélkül, méltóságteljesen zajlott tegnap Makón az 1956-os megemlékezés. Az ünnep szónoka, Marosvári Attila az ötven évvel ezelőtti események tükrében a mai erkölcsi forradalom szükségességéről beszélt. Bár érvényes területfoglalási engedéllyel rendelkezett a városi rendezvény helyszínére a Jobbik Magyarországért makói szervezete, az előzetes tervekkel szemben mégsem tartottak a városi ünnepséggel egy időben programot.
Kis feszültség volt érzékelhető tegnap a makói hivatalos '56-os megemlékezést megelőző percekben, ugyanis a Csanád vezér térre a Jobbik Magyarországért makói szervezetének is érvényes területfoglalási engedélye volt. Napokkal ezelőtt híre kelt, hogy a városi programmal egy időben külön megemlékezést tartanak a téren. Fazekas Ferenc, a Jobbik makói vezetője a városi rendezvény előtt lapunknak elmondta, nem ünnepelnek. Bár a megjelentek közül többen is attól tartottak, megzavarják majd a városi ünnepet, nem volt rendbontás.

Buzás Péter polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: a forradalom eszméi az 1989-es rendszerváltásban teljesedtek be. A szónok, Marosvári Attila történész hangsúlyozta: '56 fél évszázaddal ezelőtti emléke ma egy erkölcsi forradalom kezdetét kell, hogy jelentse, mert a magyar társadalom csalódott a rendszerváltást követő másfél évtized történéseiben, kiábrándult a szabadság nyújtotta lehetőségekből. A szónok kiemelte: a nemzeti egyet nem értés, széthúzás folytatódásával a jelenlegi, elkeserítő helyzet csak fokozódni fog, ennek megoldására nem megszorításokkal vagy utcára vitt politikával, hanem nemzeti egységgel lehet válaszolni.

Az ünnepség zárásaként a város vezetése és politikai szervezetei, történelmi egyházainak képviselői koszorút helyzetek el a forradalom hőseinek emlékére felállított kopjafáknál.

2006. október 24. (Délvilág)

Külön emlékezett a két oldal Szentesen - Emléktáblát avattak az évfordulóra

Külön ünnepelt Szentesen az ellenzék és a kormányoldal. A jobboldali politikusok vasárnap a kisgazdák által emelt kopjafánál emlékeztek a forradalomra. A tegnapi városi ünnepségen már csak a kormánypártiak vettek részt.
A Kossuth téri zászlófelvonással kezdődött tegnap a szentesi ünnepségsorozat, majd a résztvevők átsétáltak a református nagytemplom melletti kopjafákhoz és az 1956-os obeliszkhez. A Mihály Béla karnagy vezette fúvószenekar muzsikájára koszorút és virágokat helyeztek el az önkormányzat, a rendőrség, a honvédség, a tűzoltóság, az MSZP, az SZDSZ, a lovagrendek és a civil szervezetek képviselői a város pénteken felállított emlékoszlopa és a Független Kisgazdapárt 1989-ben elhelyezett kopjafája elé. Az elmúlt évekkel ellentétben ezen a koszorúzási ünnepségen nem vett részt a jobboldal, akárcsak az azt követő rendezvényeken sem.

A városháza Kossuth térre néző homlokzatán táblát állíttatott a város azok emlékére, "akik 1956 so rsfordító napjaiban az indulatok és a fegyverek egymásnak fordítása helyett bölcsek és higgadtak voltak." Gujdár Sándor volt az ötven évvel ezelőtti októberben a helyőrség parancsnoka, és neki köszönhető, hogy nem folyt vér a szentesi utcákon. Máté István és Tóth Valéria alkotásán az ő portréja is látható. Az alkotást gyermekei, Gujdár Judit és Gujdár Sándor, a Szeol, a Honvéd és a magyar válogatott egykori futballkapusa avatta fel.

A városháza dísztermében az ünnepség szónoka, Szirbik Imre polgármester beszédében azt taglalta, hogy az évfordulón nemcsak apáinkra, nagyszüleinkre kell emlékezni, és gyászolni a mártírokat, hanem szükséges elemezni az elődök harcát is. Annál is inkább, mivel a világ a legnagyobb magyar tettnek tekinti az 1956-os forradalmat. Szirbik hozzátette: sok emberáldozattal járt 1945-ig a béke, mely után "megbicsaklott a jövő". 1956 őszén azonban össze fogott a magyarság a szabadságért, a demokráciáért, ám ez az október - mint fogalmazott a szónok - tragédiába torkollott.

A jobboldali képviselők és szimpatizánsok vasárnap este mécsesekkel és virágokkal emlékeztek a forradalomra a református nagytemplom melletti kopjafáknál.

2006. október 24. (Délmagyarország)

''A megalázott nemzet emelte fel fejét 1956-ban'' - Ünnepi megemlékezés a szegedi Rákóczi téren

Ünnepi megemlékezést tartottak tegnap délelőtt a szegedi Rákóczi téren, ahol az állami szervek, a politikai pártok és a civil szervezetek koszorúzták meg Nagy Imre szobrát, majd fejet hajtottak 1956 emléke előtt.
- A megalázott nemzet emelte fel fejét 1956. október 23-án, bizonyítva azt, hogy egy népet ideig óráig lehet rabságban, szegénységben tartani, de nem lehet megalázni - mondta emlékező beszédében Telegdy Gyula. Az akadémikus szavait az őszi napsütésben mintegy kétszázan hallgatták végig tegnap délelőtt a szegedi Rákóczi téren.

A város díszpolgára úgy fogalmazott: két nemzedék emlékezik a forradalom fél évszázados évfordulójára. Azok, akik bőrükön érezték a forradalom napjainak minden reménységét és fájdalmát, valamint azok, akiknek mindez már csak történelem. - A mi felelősségünk, hogy a következő generációkkal megosszuk akkori élményeinket - hangsúlyozta az akadémikus. Az egybegyűlteknek ezután a MEFESZ szegedi megalakulásáról, k öveteléseiről, majd az október 23-án kirobbant forradalom szegedi eseményeiről beszélt az orvosprofesszor. Telegdy Gyula emlékeztette a hallgatóságot Perbíró József professzor, a szegedi Forradalmi Nemzeti Bizottság akkori elnökének Szeged népéhez intézett rádiószózatára is. "Meggyőződésem, hogy ez a harc, ez az egész nemzetet átfogó forradalom a magyar nép történetében a legdicsőbb fejezetet írja" - elevenítette fel Perbíró szavait az akadémikus.

- A forradalom végül elbukott, és még harmincnégy évet kellett várnunk arra, amíg azzá lett, aminek szerettünk volna. A rendszer ennyi ideig próbálta reformálni a reformálhatatlant, foltozni a foltozhatatlant és feledtetni a feledhetetlent. És mégis elértük, hogy lassan felnő az a nemzedék, amely s zámára a szabadság, a demokrácia, az értékek közti választás olyan természetes, mint a levegő. Ma, amikor annyit veszekednek a politikusok, amikor a parlament annyit csatározik, voltaképpen az történik, amit akkor szerettünk volna: visszahelyeztük jogaiba a szabad véleménynyilvánítást - magyarázta Telegdy Gyula.

Beszéde után megkoszorúzták a Nagy Imre-emlékművet. Lapis András szobrászművész három évvel ezelőtt felállított alkotásának talapzatánál legelőször Szeged polgársága nevében Botka László polgármester, Telegdy Gyula akadémikus, Szentgyörgyi Pál alpolgármester és Mózes Ervin jegyző helyezte el az emlékezés virágait. Ezután az állami szervek és az 1956-os szervezetek koszorúztak. Végül a politikai pártok, a civil- és az ifjúsági szervezetek képviselői hajtottak fejet a mártírhalált halt miniszterelnök és 1956 emléke előtt.

2006. október 24. (Délmagyarország)

Bemutatták a szegedi 56-ról készült filmet - Háromórás forradalom a moziban

Háromórás dokumentumfilmben láthatta a közönség Szeged ötvenhatos eseményeinek krónikáját a Belvárosi moziban. Az ismert és kevésbé ismert szegedi szereplők visszaemlékezéseivel megelevenedtek a forradalom hétköznapjai és a megtorlás kíméletlensége is.
Díszbemutatón láthatta a közönség az ötvenhatos szegedi eseményekről készült közel háromórás dokumentumfilmet vasárnap délután a Belvárosi moziban. A filmet tavaly ősszel forgatta Vida Mihály és stábja, akik eredetileg egy negyvenkét perces műre kaptak megbízást az ORTT-től: ez Szegedi ballada címmel el is készült. Az eseményekben egykor részt vállaló tíz szereplő visszaemlékezései azonban annyira gazdag anyagot szolgáltattak az átfogó történelmi képhez, hogy azt a rendező szerint bűn lett volna veszni hagyni - így készült el a háromszor egyórás produkció, 56 Szeged címmel. Az első rész arra törekszik, hogy bizonyítsa: a forradalom Szegedről indult. A második a város kevés véráldozattal járó "rendszerváltásáról", a munkástanácsok működéséről, a forradalom hétköznapjairól szól. A záró epizód a megtorlással foglalkozik, de meg próbálja elkerülni annak szörnyű naturalitását, inkább az emberi érzelmekre, a börtönben kialakuló közösségek bemutatására helyezi a hangsúlyt - olykor fekete "börtönhumort" is csempészve a tragédiákba.

Fejér Dénes, a film egyik szereplője, a Pofosz Csongrád megyei elnöke a vetítés előtt köszönetet mondott a rendezőnek a történelmi hűségre törekvéséért. Hozzátette: egyes történetek még neki is újdonságot jelentettek. A mozi nagyterme az ősbemutató ellenére is csak félig telt meg, főleg idősebbek - köztük néhány szereplő - jelentek meg, szemükben a vetítés végén könnycseppek csillogtak.

Kósa Gábornét is nagyon meghatották a látottak. A történtek idején még tízéves kislány arra emlékezett, mennyire feszült és várakozással teli légkörben teltek a család mindennapjai. A bemutatóra az érdeklődés mellett az hozta el, hogy így emlékezzen meg azokról a rokonairól, akiket még a Rákosi-korszakban internáltak.

Az egyetemista Novák Balázs viszont azért volt kíváncsi a filmre, mert szegedi létére keveset tudott eddig a város ötvenhatos történéseiről. Mint mondta, örül neki, hogy a számos új információ átadása mellett a film nem "úszott el" a napi politikai aktualitások irányába, megmaradt a dokume ntálás szándékánál.

A film rendezője, Vida Mihály elmondta: számára az a történet volt a legmegrázóbb, amikor az egykori elítélt, Vasvári Vilmos arról beszélt, hogy halálra ítélt barátjuktól, bajtársuktól elbúcsúzni sem tudtak. A fegyőrök ugyanis mindig hátra arcot vezényeltek a zárkatársaknak, amikor valakit a bitófához kísértek.

2006. október 24. (Esztergomi Hírlap)

Vetélkedő a forradalom jegyében
Diákszínpadi előadásokkal is tarkítják az érdekes versenyt

Városi szintű vetélkedőt szervez az esztergomi könyvtár október 25-én a helyi középiskolások között a volt Vármegyeháza dísztermében, ahol semmi másra nem lesz szükség, mint papírra, tollra, no meg biztos történelem és irodalomtudásra.

A vetélkedőn az 1956-os hazai és esztergomi eseményekről kell a diákságnak többféle tematika alapján számot adnia. A királyvárosban elsőként a Helischer Józsefről elnevezett könyvtár tartott ünnepi kiállítást, a forradalom ötvenedik évfordulója kapcsán. Az intézmény vezetősége és dolgozói most egy színvonalas és feltehetőleg izgalmas versenyen is szeretnék Esztergom diákságát bevonni a forradalom ünneplésének sorozatába.

Maga a vetélkedő az iskolák delegáltjainak, illetve azok drukkereinek történelem és irodalom ismeretének versengéséből áll, a rendezvény szervezői nélkülözni szeretnék a ma használatos elektronikai, vizuális és számítástechnikai segédeszközöket, a megmérettetésen csupán tollra és papírra lesz szükség, ezeket természetesen a könyvtár biztosítja a csapatoknak. A kétfordulós versenyen többek között tesztlapokat kell kitölteni, a korabeli dokumentumokat pedig az irodalmi színpadosok által való előadás alapján kell felismerni. A szervezők szándéka szerint lendületes és szórakoztató vetélkedőn Horváth Csaba, a forradalom idején létrejött Nemzeti Tanács tagja is jelen lesz. Ő nyitja meg a rendezvényt, illetve ő fogja átadni a nyerteseknek a díjakat, ami 18, 14 és 10 ezer forint értékű könyvutalványokat jelent. A játékot, az esztergomi illetőségű Sláger rádiós műsorvezető, Argyelán Krisztina vezeti.

2006. október 24. (Népszabadság)

"Nem lehet összevetni"

A legnagyobb amerikai lapok megemlékeztek a forradalom évfordulójáról. A New York Timesban Kati Marton személyes hangú írásban idézte fel családja életét és Nyugatra menekülését.

A Wall Street Journalban Nádas Péter a forradalom haláláról ír. Az író szerint 1956-tal véget ért egy korszak, a nagyhatalmak rákényszerültek a békés egymás mellett élésre, ami a köztársasági eszme és a demokrácia veresége volt. A Washington Post internetes honlapján Vanessa Gera írása idézi Hudecz Gergely banki elemző véleményét, miszerint ezek az országok belefáradtak az átalakulásba, "a választóknak elegük van a reformokból". Jirí Pehe prágai elemző azt nyilatkozta, hogy az EU-csatlakozás után a populizmus és nacionalizmus előretört, felszínre törnek az elfojtott érzelmek.

2006. október 24. (Népszabadság)

Indulatok a 301-es parcellánál

Látja, ő volt a sógorom. Csak huszonnégy éves volt! - dugja orrunk alá a kivégzés után készült fotót egy idősebb hölgy a rákoskeresztúri Új-köztemetőben, fojtott indulattal a hangjában. Közben egy nemzeti kerékpáros arcunkba leheli: Maguk, fiatalok, nem tudnak lószart se! Zászlóba, árpádsávba burkolózva, karszalaggal - szóval, a szokásos hangulatban, bár a tegnapi budapesti átlaghoz képest kifejezetten békésen zajlott az ötvenhatos megemlékezés az '56-os mártírok temetkezési helyén, a 301-es parcellánál.

Egész nap özönlöttek a megemlékezők: családok, magyar veteránok és lengyelek, külföldi közjogi méltóságok, magyar politikusok... "Szépnek szép a hely, de ez azért szívás" - súgja oda társának egy rendőr, miközben Göncz Kinga külügy- és Szekeres Imre honvédelmi miniszter koszorúz. Ők voltak a legrangosabb hazai megemlékezők, mert a közjogi méltóságok a napközben kialakult zavaros helyzetben úgy döntöttek, távol maradnak az Újköztemetőtől.

A parlamenti pártok közül a Fidesz-KDNP frakciószövetség tagjai hétfő reggel rótták le kegyeletüket a 301-es és 298-as parcellánál, később az MDF és az SZDSZ vezetői is. Tizenöt külföldi delegáció tagjai is megemlékeztek Nagy Imre mártírhalált halt miniszterelnökről, a kivégzett forradalmárokról: többek között a luxemburgi nagyherceg, a lett, a horvát és az észt elnök koszorúzott a forradalmárok sírjainál, Bulgária, Ciprus, Japán és Törökország is magas szinten képviseltette magát a katonai tiszteletadás mellett megtartott megemlékezésen.

"Mocskok" - dörmögte egy ötvenesforma karszalagos úr, miközben éppen Halda Alíz, a forradalom egyik ismert kárvallottja és emlékének sok évtizeden át ápolója éppen arról beszélt: hogy nem lehet kibírni az acsarkodást és gyűlölködést, ami most vesz körül bennünket - s amely még nemzeti ünnepünket is tönkre akarja tenni. A "hagyományoknak" megfelelően az idén is célponttá váltak a liberálisok. Megemlékezésük közben néhány méterrel odébb a Székely himnuszt énekelte dacosan egy maréknyi árpádsávos zászlót lengető. Később, amikor Halda Alíz megkoszorúzta Gimes Miklós - néhai vőlegénye, a Nagy Imre körül szerveződő ellenzéki értelmiségi kör tagja - sírját, egy fiatal, matyóba öltözött babakocsis fiatal hölgy odaszólt felé: "Van bőr a képeteken?" Egy másik résztvevő Kuncze Gábor pártelnök beszéde közben kiabált be (Békességet!), éppen, amikor a politikus arról beszélt: "csak a cinizmus hiheti civilizált beszédnek az üvöltést, észérvnek a lángra lobbanó kocsik fényét, demokráciának a társadalmi rettegést". Az SZDSZ elnöke beszédében azt hangsúlyozta: 1956 mindenkié, ha anynyiféle volt is, ahány résztvevője; "ötvenhat egy volt és kikezdhetetlen".

A 301-es parcella közelében két fiatal egy "Hajrá, magyarok - Gyurcsány, takarodj!" feliratú transzparenssel várta a kormányfőt, de hiába, be kellett érjék egy kormányőrrel. Miután a tüntetők megtudták, hogy nem jön Gyurcsány, békésen, káromkodva távoztak.

2006. október 24. (Népszabadság)

Emlékezés Erdélyben

Erdély-szerte megünnepelték az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóját. Emlékművet avattak Érmihályfalván, Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán és a Hargita megyei Csomortánban, kopjafát Marosvásárhelyen, emléktáblát pedig Kolozsváron és Érmihályfalván. Az ünnepségek valamennyi helyszínen méltóságteljes légkörben zajlottak. Kolozsváron, az unitárius templomban tartott szombati ünnepségen Markó Béla RMDSZ-elnök arról beszélt, hogy '56-ban nemcsak Magyarország, hanem az erdélyi magyarság is megvívta a maga szabadságharcát.

2006. október 24. (Népszava)

Rákosi Mátyás limuzinját legyőzték a tankok
Hétvégén ötvenhatos játszóházzá vált a pesti utca

Akik a hétvégi jó időt kihasználva, egy kis budapesti sétára indultak, hogy bejárják a forradalom emblematikus helyeit, úgy érezhették, ez az ünnep más volt, mint az előzőek. A szervezők jól számítottak: a politikai beszédeknél, emlékműavatásoknál és egyéb hivatalos ünnepségeknél bizonyára sokkal többeket vonzott az a három napos kulturális fesztivál, ami a főváros terein és utcáin a járókelőket fogadta.

A forradalmi villamosból osztogatott füzettel felvértezve nyakunkba vettük hát a várost vasárnap délután. A 4-6-os villamos vonalán járó - 1956-ban gyártott - járművekről szóróanyagot osztogattak. A villamosra várók örültek a kidekorált járműnek, még azért sem haragudtak, hogy nem szállhattak fel rá. Csak egy idős úr jegyezte meg maliciózusan, jobban élvezné a nosztalgiázást, ha nem ezek a szerelvények járnának néhány vonalon még ma is.

Trikolórban úszott az egész Duna part. Az Erzsébet hídon hatalmas lyukas zászlót idéző molinó alatt sétálhattunk át. A budai oldalon egészen a Margit hídig képzőművész palántáknak a nemzeti trikolor témájára megfogalmazott 300 darab óriásplakátját állították ki. Az összesen két kilométer hosszú nemzeti szalag rengeteg látogatót vonzott. Ami azonban messziről attraktív látványnak bizonyult, az közelről kevés izgalmat ígért. Alig volt egy-egy eredeti alkotás, jobbára képi közhelyek sorakoztak egymás mellett. Korabeli slágerek, rádióhíradások tették szórakoztatóvá az Erzsébet és Margit híd közti sétát a lezárt budai rakparton. Szemben a Parlament falán szintén a nemzeti színek világítottak.

A legnagyobb tömeget azonban minden bizonnyal a szabadtéri múzeummá változott pesti utca vonzotta. A Városháza parkban Rákosi Mátyás páncélozott luxusautóját is megcsodálhatták az érdeklődők. A gyereksereget persze a fekete kocsinál sokkal jobban érdekelték a kiállított tankok, páncélozott kétéltűek. Ráadásul fel is lehetett mászni valamennyire. Tablók mutatták be az ötvenhatos helyszíneket, melléjük helyezve a mai látképeket. Mellettem egy nyolc éves forma kisgyerek döbbenten ismerte fel házukat, s a hasonlította össze a mai utcaképet a barikádokkal, kilőtt tankokkal tarkított ötven évvel ezelőttivel. Az Emlékpontban ellátták az érdeklődőt az 1956-os forradalom eseményeit, legfontosabb dokumentumait tartalmazó kis brosúrával, sőt a kort idézően svájci sapkát viselő lányok még lyukas nemzetiszínű karszalagot is tűztek az érdeklődőkre. Jutott belőle az előttünk álló három orosz fiatalnak is, akik kérdésünkre, hogy vajon tudják-e, mi történt ötven éve a pesti utcákon, így feleltek: "Persze, annak köszönhetjük, hogy mi már szabadságban születtünk".

2006. október 24. (FigyelőNet Online)

Kissinger köszönetet mondott Magyarországnak

Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter hétfőn este New Yorkban köszönetet mondott Magyarországnak az 1956-os forradalomért, amely, mint mondta, hozzájárult a kommunizmus összeomlásához. Kissinger az ENSZ székházában, a világszervezet második főtitkáráról, a svéd Dag Hammarskjöldről elnevezett könyvtár előadótermében mondott beszédet a magyar állandó ENSZ-képviselet ünnepi megemlékezésén.

"A magyar forradalom egészen rendkívüli esemény volt" - fogalmazott Kissinger, aki 1973 és 1977 között irányította az amerikai diplomáciát. Mint mondta, a békés diáktüntetéssel kezdődött magyar forradalom részvevői fegyverek és remények nélkül szálltak szembe a szovjet tankokkal, a kommunista világhatalom hagyományos fegyveres erőivel, amelyeket a Nyugat is csak atomfegyverek bevetésével remélhetett volna legyőzni.

Kissinger szerint 56 azért is volt rendkívüli, mert vezetőinek nem állt szándékukban forradalmat csinálni, de a nép nyomására így cselekedtek; a magyarok szabadságuk kivívásáért, a civilizáció védelmében harcoltak a szovjetek ellen.

"A magyar forradalmárok megváltoztatták Európa történelmét" - mondta a 83 éves Kissinger, aki George Bush elnök! tanácsadói, az iraki háborús politika szorgalmazói közé tartozik. A szovjet tömbön belül az államok vezető megtanulták: ha hatalmon akarnak maradni, akkor "a nemzeti szellemhez kell fordulniuk", valamiképp össze kell békíteniük a kommunizmust a nemzeti identitással. A nyugati politikusok pedig új jövőképet nyertek, új irányt vett a feltartóztatásról és felszabadításról folytatott vita - tette hozzá.

Bródi Gábor ENSZ-nagykövet - miután Sólyom László köztársasági elnöknek az 56-os szabadságharcosokhoz intézett személyes üdvözletét tolmácsolta - köszönetet mondott mindazoknak az országoknak, közöttük az Egyesült Államoknak, amelyek új otthont kínáltak a magyar forradalom 200 ezer menekültjének.

A nagykövet hangsúlyozta: a szabadságharcosok bátorsága, bár küzdelmük elbukott, megváltoztatta egy egész nemzedéknek a kommunizmushoz való viszonyát. Azt az üzenetet hordozta: a hidegháború politikai és katonai realitásai megváltoztathatók, a közép-kelet-európai népek szabadságvágyát nem lehet örökre elfojtani.

A rendezvényen 56-os magyar emigránsok, ENSZ-nagykövetek és diplomaták mellett részt vett Mandur László, az Országgyűlés alelnöke is, aki előző nap a New York-i főkonzulátus megemlékezésén 56-os kitüntetéseket adott át amerikai magyaroknak. A hétfő esti megemlékezés után "1956 a szabadság reménye - a magyar forradalom" címmel fotókiállítás nyílt az ENSZ-székházában, a titkársági épület földszinti előcsarnokában. A washingtoni nagykövetség október 24-én, kedden ad ünnepi fogadást az Amerikai Államok Szervezete székházában; beszédet mond Maléter Pál, a Nagy Imre kormány honvédelmi miniszterének, a forradalom mártírjának fia.

2006. október 24. (Magyar Nemzet)

A tisztelet köve

A főváros és Budakeszi határán, az Országzászló tövénél emlékkövet avattak a forradalom ötvenedik évfordulója tiszteletére. Avatóbeszédet mondott Wittner Mária és az egykori '56-os "pesti srác": Dózsa László színművész.

2006. október 24. (Magyar Hírlap)

Gyurcsány a megfordított útjelző táblákról

DER TAGESSPIEGEL 10. 22. Ez a nap időszerű kihívás is mondta a berlini újság vasárnapi számában megjelent interjújában Gyurcsány Ferenc az 1956-os évforduló kapcsán: a szabadság egyidejűleg felelősséget is jelent. A magyar kormányfő egyebek között kifejtette: október 23. a szabadság ünnepnapja. Ez a nap a forradalomra emlékeztet, amely - mint sok más magyar, a szabadságért és a forradalomért indított felkelés - meghiúsult, s csak az 1989-es fordulattal teljesedett be. A Kádár alatti világ egy nagy kompromisszumra épült, pontosabban fogalmazva: egy hazugságra. A hatalom és az emberek között megállapodás jött létre. Ennek lényege az volt, hogy "te nem követeled vissza a szabadságodat, én pedig cserébe ezért bizonyos biztonságot nyújtok neked. S büszke lehetsz arra, hogy a táboron belül tulajdonképpen itt mennek legjobban a dolgok." A berlini lap feltette a kérdést,vajon a forradalom évfordulója egyesíti-e a magyarokat, vagy szakadást okoz közöttük. "Azt lehet mondani, hogy a nemzet keresi a forradalomhoz vezető utat" - jelentette ki a kormányfő. A forradalom csak kevesek szívében él, milliók számára nem vált személyes ünneppé. S ezért teheti meg a politika könnyen azt, hogy visszaél vele. Hozzátette: egyesek kísérletet tesznek arra, hogy a kereszteződéseknél megfordítsák az útjelző táblát.