KORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓS KÖZPONT
MÉDIAELEMZŐ ÉS DOKUMENTÁCIÓS FŐOSZTÁLY

Az 1956-os forradalomról és annak 50. évfordulójáról szóló hírek a sajtóban

2006. szeptember 29-október 6. között

MTI

2006. szeptember 29.

Olaszország és Ausztrália belügyeire is hatott a magyar forradalom

Olaszország és Ausztrália belügyeire is hatással volt az 1956-os magyar forradalom. Erről Sergio Romano és Martin Krygier történész beszélt pénteken Budapesten a forradalomról szól kétnapos nemzetközi konferencián, az Olasz Kulturális Intézetben.

Sergio Romano, olasz történész és újságíró előadásában hangsúlyozta, hogy az ötven évvel ezelőtti magyar történések jelentős változásokat hoztak az olasz belpolitikában. A szakértő szerint a magyarországi események eltérő megítélése vezetett az itáliai kommunista és szocialista párt egymástól való eltávolodásához.
A történész úgy véli: a sokak által osztott vélekedéssel ellentétben nem 1956 volt az első szög a kommunizmus koporsójában, s az eszmerendszer világméretű meggyengülése csak évekkel, évtizedekkel később kezdődött.

Martin Krygier, ausztrál történész elmondta: ötven évvel ezelőtt a kontinensnyi ország ugyanúgy reagált a magyar forradalom hírére, mint a nyugat-európai államok, szolidaritási tüntetések kezdődtek az utcákon, a közvélemény lépéseket követelt az ENSZ-től.

A szakértő rámutatott, hogy a forradalom a legnagyobb hatással mégis talán az 1956-os melbourne-i olimpiára volt. A játékokat több ország bojkottálta a Szovjetunió elleni tiltakozásként, és híressé vált a "véres" összecsapás a magyar és a szovjet vízilabda válogatott között is.

Hans Olnik, holland történész is arról beszélt, hogy a Benelux-államban is tüntetések kezdődtek a szovjet tankok magyarországi bevonulásának hírére, sőt néhány helyen lövések is dördültek.

A konferencia második napján felszólalt Tibor Fischer brit regény- és újságíró, aki arra figyelmeztetett, hogy habár a magyarok harmada valamilyen formában érintett az '56-os események kapcsán, mégsem ismerik az akkori történéseket, nem beszélnek a forradalomról az emberek Magyarországon.

A brit újságíró előadásában kifejtette véleményét napjaink magyar belpolitikai eseményeiről is. Tibor Fischer rámutatott: Magyarországon több olyan miniszterelnök is volt, és a jelenlegi kormányfő is olyan ember, aki a rendszerváltozás előtt is szerepet vállalt a politikában.

Tom Lantos, az amerikai képviselőház nemzetközi kapcsolatok bizottságának rangidős demokrata párti tagja videoüzenetben mondta el beszédét, amelyben emlékeztetett rá, hogy sok magyar ma is a szabadság kivívásáért harcol a világ több pontján.

A kétnapos tanácskozáson - amit Sólyom Lászlóval együtt Paolo Guido Spinelli, Olaszország nagykövete nyitott meg csütörtökön - több nagykövet is jelen volt. Pénteken többek között látogatást tett a helyszínen April H. Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete.

A konferencia része annak a nemzetközi programsorozatnak, amely szeptember 11-én kezdődött Budapesten. Az események között szerepel egyebek mellett egy, az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó fotókiállítás.

A tárlaton mintegy négyszáz fényképet mutatnak be, a képek többségét Mario De Biasi olasz fotóriporter készítette. A fotók között az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, valamint a Nemzetközi Vöröskereszt képei is szerepelnek, de érkeztek fotók az Egyesült Államokból, Kanadából, Svájcból és Ausztráliából is.

A fényképek mellett korabeli könyveket, magazinokat és diplomáciai jelentéseket is közzétesznek.

Szeptember 12. és 26. között az Olasz Kulturális Intézet "1956 filmekben és beszámolókban" címmel filmvetítés-sorozatnak is otthont adott. Két héten át minden este levetítettek egy-egy '56-os filmet. A sort a kanadai Szabadság vihara nyitotta és az Anya című svájci film zárta.

Az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó eseménysorozatot hét európai ország nagykövetsége, valamint Ausztrália, Kanada és az Egyesült Államok budapesti diplomáciai képviseletei, a Nemzetközi Vöröskereszt, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, valamint a Demokratikus Átmenet Nemzetközi Központja szervezi.

2006. szeptember 29.

Szili Katalin 1956-ban a magyar nép szabadságküzdelmei kizökkentették a világot

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerint ötven évvel ezelőtt a magyar nép szabadságküzdelmei egy pillanatra kizökkentették a világot a szokásos és akkor megszokott körülményeiből - erről a házelnök pénteken, a Parlament felsőházi termében beszélt a Nemzetközi Bírói Egyesület 49. közgyűlésén.

Szili Katalin hozzátette: "az akkori szabadságküzdelmek beteljesedése az 1989-90-re tehető". A házelnök megköszönte a 69 ország bírói egyesületét tömörítő konferencia jelenlévő tagjainak, hogy akkoriban "befogadták azokat a magyar polgárokat, akik éppen szabadságvágyuk miatt voltak kénytelenek elhagyni az akkori Magyarországot", és kérte, hogy ezt tolmácsolják hazájukban is.

"A XXI. század kihívásai, azok mind mind arra engednek következteti, hogy valóban össze kell tudnunk fognunk azért, hogy néhány olyan globális kihívással szembe tudjunk nézni, ami jellemzi mai világunkat, viszont valahol a hitet, az igazságosság mellett meg tudjuk őrizni" - fogalmazott.

Szili Katalin emlékeztetett arra: a magyar törvényhozás épülete 1902-ben, 40 millió téglából épült, és az akkori parlament első ülését 1902. október 8-án tartotta.

A jelenről szólva hangsúlyozta: Magyarország az Európai Unió része lett, "beteljesült egy álom" és ez az ország szabad és demokratikus ország. Hozzátette: "a demokráciához ma már tartozó véleménnyilvánítási formák remélem Önöket a legkevésbé fogják zavarni, nyilván nekünk is meg kell küzdenünk azokkal a vadhajtásokkal, amelyek időnként érzékelhetők, de hát erről szól a demokrácia".

Az 1953-ban Salzburgban alapított Nemzetközi Bírói Egyesületnek 69 ország bírói egyesülete a tagja. Kelet-Európában elsőként Magyarországon tartja a szervezet közgyűlését. A négynapos program csütörtökön kezdődött Siófokon.

2006. szeptember 29.

Navracsics Tibor: minden nemzet megérdemli, hogy őszinte és igaz vezetői legyenek

Ismét neki kell futni az igazság és az őszinteség megteremtésének, mert minden nemzet megérdemli, hogy őszinte és igaz vezetői legyenek - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pénteken Kecskeméten.

A 48-as szabadságharc, 1956 és 1989 után ismét neki kell futni az igazság megteremtésének - mondta a frakcióvezető a kecskeméti börtön falánál rendezett ünnepi megemlékezésen, ahol Szobonya Zoltánra, az 1956-os forradalom és szabadságharc után a megtorlások áldozatává vált mártírra emlékeztek.
Navracsics Tibor szerint a baloldalnak és a jobboldalnak egyaránt érdeke, hogy az országnak igaz és őszinte vezetői legyenek, akik elszámoltathatók a választópolgárok által, akik Magyarország függetlenségét, a magyar nemzet érdekeit mindenek felettinek tartják és életük részévé, életük lényegévé teszik.

"Most olyan mártírra emlékezünk, aki életét tette fel az igazság megvalósítására" - mondta.

Szobonya Zoltán ügyvédet, az 1956-os forradalom kiemelkedő Bács-Kiskun megyei vezetőjét 1958. szeptember 29-én végezték ki Kecskeméten. A karizmatikus egyéniségű jogász mindvégig a forradalom tisztaságát képviselte.

Az ügyvéd már a forradalom előtt is bátran védte a koholt vádakkal perbe fogott kulákokat.

Jánoshalmán az ő tevékenységének köszönhető, hogy vérontás nélkül fejeződött be a forradalom, de neki nem kegyelmeztek - mondta az ünnepségen megjelent lánya, Szobonya Csilla, hozzátéve, hogy édesapja lelkét és gerincét azonban nem tudták megtörni.

A börtön falán 1993-ban állítottak emléktáblát a forradalom után Kecskeméten kötél általi halálra ítélt és kivégzett hősnek.

2006. szeptember 29.

A mai Oroszországnak szóló tanulságokat szűrtek le egy 1956-ról rendezett szentpétervári konferencián

A mai Oroszországnak szóló tanulságokat szűrtek le egy 1956-ról rendezett szentpétervári konferencián, amelyen magyar történészek is részt vettek.

"Azért kezdeményeztük ezt a konferenciát, mert úgy gondoltuk, hogy az 1956-os események megvitatása segít még egyszer felhívni az orosz társadalom figyelmét arra, ami a szovjet hatalom egész fennállása alatt történt. Az orosz társadalomból ugyanis hiányzik a történelmi felelősség és bűn tudata. Úgy tekint saját történelmére, mintha valami régóta nem létező népé lenne, nem pedig az ő közös és borzalmas közelmúltja" - magyarázta a szervező, Gyina Hapajeva, a Szmolnij Szabad Művészeti és Tudományegyetem tanára a "Budapest 1956., előtte és utána" című konferencia pénteki zárónapján.
"Másrészt az 1956-os (magyar forradalom és annak elfojtása) volt a kommunista rendszer első súlyos válsága. Ezért különösen fontos elgondolkozni e rendszer válságának gyökereiről most, amikor a restaurációjára irányuló kísérleteket látunk" - utalt Hapajeva a mai orosz tekintélyuralmi tendenciákra.

Végül az 1956-os események leleplezik az "olvadás" időszakát, amelyet megpróbálnak a szovjet totalitarizmus leküzdésére tett boldog kísérletként beállítani - mondta a liberális kutatónő.

"Amikor arról van szó, hogy Oroszországban sohasem volt igazi ítélkezés az emberiesség elleni bűnök elkövetői felett, sem társadalmi vita a történelmi emlékezet szerepéről, akkor mindig azt halljuk: hogyhogy, hiszen ott volt az olvadás, akkor sokakat rehabilitáltak? Ebben az értelemben a magyar felkelés leverése megmutatja a szovjet hatalom igazi arcát egy olyan pillanatban, amikor a legliberálisabbnak tartották" - fejtegette Hapajeva.

A konferencián az orosz, grúz, lengyel, cseh, amerikai, kanadai és német történészek mellett négy magyar (Kende Péter, Rév István, Baráth Magdolna, Váradi Balázs) is tartott előadást.

Kiss Ilona, a moszkvai magyar kulturális központ igazgatója, aki szintén részt vett a konferencián, jellemzőnek találta azt a véleményt, hogy a szovjet rendszer mint irányítási és hatalomgyakorlási mód (nem pedig a kommunizmus mint eszmerendszer) került válságba és kényszerpályára az 1956-os magyarországi beavatkozással egy hosszabb folyamat következményeként.

Baráth Magdolna azt elemezte, hogy mennyire következett a katonai intervenció a kapcsolatok fokozatos romlásából. Alekszandr Sztikalin viszont már arról beszélt, hogyan fogadtatta el a szovjet propaganda a "népellenes kalandorságnak" minősített magyar felkelés leverését az orosz társadalommal. Sztikalin szerint hatottak azok az érvek, amelyek szerint a szovjet intervenció világháborút, de legalábbis polgárháborút előzött meg.

Hapajeva számára a legérdekesebbek azok a párhuzamok voltak, amelyeket egyes résztvevők az 1956-os és a múlt heti budapesti megmozdulások között vontak, több példát említve arra, hogy miképpen hatott az évfordulót előkészítő kampány azoknak a politikai cselekedeteire, akik most az utcán tüntettek. Ezek a mítoszok tehát élnek, a mai szereplők átélik az 1956-os történéseket. S mai politikai akciók egyre gyakrabban válnak a múltbeliek dramatizált változataivá - vélte.

Egy rádióműsorban, amely a konferenciával foglakozott, Dmitrij Travin, a Gyelo című lap főszerkesztő-helyettese megállapította, hogy a mai Magyarországot a civil társadalom megléte különbözteti meg a mai Oroszországtól.

"Magyarországon az emberek eltévelyedhetnek, akár nagyon súlyosan tévedhetnek, de igyekeznek valahogy hatni az államhatalomra, nem teremtenek bálványt maguknak. Oroszországban viszont tekintélyuralmi rendszer van, az elnök már a múltbeli szovjet vezetőkhöz közelít felmagasztalását tekintve, s a társadalom teljesen passzív" - fejtegette Travin az amerikai Szabadság rádió szentpétervári stúdiójában.

Egy betelefonáló hallgató elmondta, hogy nemrég két olyan veterán iskolás gyerekek előtti élménybeszámolójának volt tanúja, akik az 1956-os felkelés elfojtásában vettek részt. "A legfurcsább, hogy a mai Oroszországban nagyon tisztelik őket" - jegyezte meg rosszallóan.

Mindenesetre Travin szerint Magyarország azt is jól illusztrálja, hogy tekintélyuralmi rendszerben is van élet. Az 1956-os felkelés elfojtása után "úgy tűnt, hogy a társadalom halott, s nincs lehetőség a fejlődésére. De 1968-tól érdekes gazdasági reform kezdődött, amely fokozatosan átformálta a társadalmat. A pozitív változások, amelyekre a felkelés törekedett, másképp törtek utat, s a forradalmi vezetőket felváltó Kádár János is rákényszerült a megvalósításukra."

2006. szeptember 29.

Könyvkiadó - Élő történelemóra Fejtő Ferenccel

A XX. század történelme elevenedett meg pénteken a Pallas Páholyban, ahol Fejtő Ferenc A magyar tragédia 1956 című művét mutatták be a sajtó képviselőinek és az érdeklődőknek.

A kötetet a Kossuth Kiadó jelentette meg Fejtő Ferenc életművét bemutató sorozatában: ebben a szerzőnek olyan munkái is napvilágot látnak, amelyeket eddig nem adtak ki magyar nyelven.
"A világ ismét fordulóponthoz érkezett, a harc ismét ugyanarról - szabadságról, demokráciáról, igazságosságról szól" - mondta Fejtő Ferenc. Hozzátette: örömmel tölti el, hogy aktív részese lehet e küzdelemnek, amely a szegényekért, a kapitalizmus túlzásaitól szenvedőkért folyik.

Beszélt a történelemről, amelyet konfliktusokkal terhelt drámához hasonlított, s hangsúlyozta: meggyőződése szerint a konfliktusokat oly módon kell megoldani, hogy a másik fél véleményét is meghallgatják.

"Elfogadhatatlan az igazság kisajátítása" - mondta, majd személyes emlékeit, József Attilához fűződő kapcsolatát elevenítette fel.

"Fejtő Ferenc tevékenységét számomra az teszi érdekessé, hogy tisztelik a Vatikánban, hogy egyaránt elfogadják vitapartnerként a jezsuiták és a reformátusok, az ateisták és a vallásos zsidók" - mondta Glatz Ferenc akadémikus, aki a szerző életét áttekintő történészként személyes megjegyzéseit kívánta a hallgatóság elé tárni.

Értékelése szerint Fejtő Ferencen kívül kevés olyan európai baloldali személyiség van, aki soha nem volt sztálinista, vagy nem érintett meg a sztálinizmus.

"A magyar tragédia" című kötet, amely 1956 decemberében jelent meg Franciaországban Jean-Paul Sartre előszavával, Glatz Ferenc meglátása szerint "vitairat a kommunistákkal, a l,Humanitével, s ugyanakkor vitairat Kádárékkal is".

A most megjelent kötet külön érdekessége, hogy az 1957-ben íródott Nagy Imre életrajzot is tartalmazza.

"Tulajdonképpen két könyv - egyrészt a felkelésről, a forradalomról szól, másrészt Nagy Imréről, így egy kötetben látjuk az 1956 novemberében és az 1957-ben író Fejtő Ferencet" - mondta az akadémikus.

Glatz Ferenc azt mondta: nem olvasott még ennél jobb, részletesebb, levéltári dokumentumokkal alátámasztott Nagy Imre-portrét. Fejtő Ferencet idézve "botcsinálta forradalmárnak" nevezte Nagy Imrét, aki örökösen kompromisszumokat keresett, s "mindig megalkudott". A könyv révén lehet azonban megérteni, hogy Nagy Imre "nem véletlenül, nem gyengeségből, tutyimutyiságból, vagy értelmiségi környezetének engedve jutott el 1956 október 28-29-én a többpárt-rendszer gondolatához.

Glatz Ferenc szerint Nagy Imre tragédiája éppen abban rejlik, hogy október 28-a után teljesíthette ki azokat a koncepciókat, amelyet már a harmincas évek közepén foglalkoztatták, akkor, amikor már teljesen világos volt, hogy ezeket nem lehet megvalósítani.

Németh Péter, a Népszava főszerkesztője arról beszélt, hogy Fejtő Ferenc a lap tiszteletbeli főszerkesztője lett.

"Ez nem csupán egy név az impresszumban, hiszen Fejtő Ferenc hetente írja jegyzeteit, s folyamatosan figyelemmel követi a magyar belpolitikai eseményeket" - mondta.

Németh Péter bemutatta Fejtő Ferenc bronzportréját - az alkotás Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó Zrt. elnök-vezérigazgatójának művészetét dicséri, akinek a szobrászat a hobbija.

2006. szeptember 30.

Magyar Örökség-díj 1956 szellemében

Negyvennegyedik alkalommal adták át szombaton a Magyar Örökség-díjakat - a bírálóbizottság döntése alapján hét elismerést ítéltek oda.

A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében rendezett ünnepségen jelen volt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége, Mádl Dalma, valamint Antall Józsefné, a néhai magyar miniszterelnök özvegye.
"Mindig ünnep a Magyar Örökség-díj átadása, a mai azonban ezek közül is kiemelkedik. Világtörténelmi eseményről, fordulópontról, 1956 magyar októberéről emlékezünk meg ez alkalommal" - mondta Hámori József, az MTA alelnöke, a bírálóbizottság elnöke.

Kifejtette: Ez a magyarság ünnepe, amely, bárhol is éljen a világban, büszke lehet arra a 13 napra, amikor, ha rövid időre is, de kivívta szabadságát, amikor a nemzet túlnyomó többsége egységesen vett részt leginkább a tisztaságával jellemezhető forradalomban.

"A díjak ezért a forradalom társadalma és a szabadságharc hősei mellett azokat is megilletik, akik tevékenységükkel( ) átmentették október szellemét, és így hozzájárultak ahhoz, hogy 1956 fényes példája legyen a reményeink szebb jövőjét építő magyarságnak" - hangsúlyozta Hámori József.

Magyar Örökség-díjjal jutalmazták, s ezzel bekerült a Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumába az 1956-os forradalom és szabadságharc, amelyet méltatva Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke azt emelte ki, hogy a vérbe fojtott forradalmak után csak nagy sokára világosodik meg: végül a vesztesek győzedelmeskednek. Így történt ez az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után, így történt ez 1956 esetében is.

"Hogyan történhetett, hogy egy maroknyi nép a világ egyik legnagyobb hatalma ellen fogott fegyvert, s nemcsak fegyvert fogott, de győzött is? - tette fel a kérdést a tudós társaság elnöke, aki szerint a gyengék azért diadalmaskodhattak, mert az igazak oldalán álltak, az igazság pedig nagy erő.

Meggyőződése szerint Magyarország történelmet írt, hiszen az 1956-os forradalom nyitotta fel a nyugati értelmiség szemét, mutatta meg a bolsevizmust a maga valójában.

1956 "nem egyszerűen egyike volt a szocialista országok közötti első konfliktusoknak, az első háború, de ezzel vette kezdetét a rendszer bukása is" - mondta Vizi E. Szilveszter, s Prométheuszhoz hasonlította a magyar forradalom résztvevőit, akik a szabadságot lopták el, lopták vissza, az igazi szabadság reményét adták Európának, az egész világnak.

Magyar Örökség-díjjal jutalmazták, s ezzel bekerült a Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumába Nagy Imre és a magyar forradalom hőseinek áldozata.

A kitüntetettek között van a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, amely énekművészetéért, és ifjabb Sapszon Ferenc, aki zenepedagógiai munkásságáért részesült az elismerésben.

Magyar Örökség-díjat kapott költészetéért Nagy Gáspár, aki "a rendszerváltó versek egész sorát írta" és Raksányi Gellért színművész, aki egész életútja, emberi tartása, s művészeti teljesítménye alapján érdemelte ki az elismerést.

A kitüntetettek között van a Bécsi Európa Klub, amelyet 1956 szelleméhez való hűsége emelt a díjazottak közé, valamint a Magyar írószövetség, amelynek nemzeti elkötelezettségét ismerte el a bírálóbizottság.

A következő díjátadásra ez év december 16-án kerül sor.

2006. október 1.

Elismerően ír az olasz államfő budapesti "bocsánatkéréséről" a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung

Elismerő szavakkal írt Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök budapesti, az 1956-os magyarországi forradalom korábbi megítélésével kapcsolatos bocsánatkéréséről a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung.

A konzervatív hetilap kommentárjában feltette a kérdést, vajon szabad-e egy államfőnek bocsánatot kérnie azért, amit jóval korábban pártfunkcionáriusként tett. Az újság szerint igenis szabad, s a 81 esztendős Giorgio Napolitano Budapesten ezt bizonyította.
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung emlékeztetett arra, hogy a héten tett magyarországi látogatása során az olasz államfő virágot helyezett el Nagy Imre sírjánál, aki az 1956-os felkelés idején az ország miniszterelnöke volt. Az újság felidézte, hogy az akkori kormányfő felmondta Magyarország tagságát az egykori Varsói Szerződésben, a forradalom leverése után a szovjetek letartóztatták, majd koholt vádak alapján kivégezték.

Napolitano pártja, az Olasz Kommunista Párt (PCI) - s maga Giorgio Napolitano is - a felkelést akkoriban "ellenforradalmi megmozdulásként" ítélte el. Az idős államfő ugyanakkor már korábban sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy akkoriban nem volt bátorsága a szovjet csapatok bevonulásának elítélésére - írta a lap.

Most azonban a történtek helyszínén - ötven évvel később - nyomatékosan bocsánatot kért, s a sírnál még le is térdelt - méltatta a konzervatív újság az olasz államfő Budapesten tanúsított magatartását.

2006. október. 1.

Francia folyóirat szerint az 1956-os magyar népfelkelés a marxi értelemben vett szocialista forradalom volt

Nem a kapitalizmus törvényeit tisztelő nyugatias demokráciáért való harc, hanem a forradalmi mozgalmak autonómiája, a marxi értelemben vett munkásosztály önigazgatása jellemezte az 1956-os magyar népfelkelést - véli a Le Monde diplomatique című francia folyóirat októberi számában.

Az egyik legjelentősebb francia külpolitikai havi lap két írásban is foglalkozik az 1956-os magyar forradalommal. Roger Martelli az 1956-os világpolitikai helyzetet elemezve úgy véli, hogy Magyarországon és Lengyelországban teljes hasonló politikai válság alakult ki ötven évvel ezelőtt, de míg Varsóban Edward Ochab át merte adni a hatalmat a reformkommunista Wladyslaw Gomulkának, addig Budapesten az utca harcolta ki Nagy Imre visszatértét a kormány élére. Lengyelországban a párt végig kézben tudta tartani az eseményeket, a szovjet harckocsik miatt Magyarországon viszont radikalizálódott a helyzet.
A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusán Nyikita Hruscsov első titkár már leszámolt a sztálinizmussal, a válság megoldása a cikkíró szerint inkább pragmatikus, mintsem stratégiai vagy ideológiai volt. A Kreml egyszerre mérlegelte a megegyezést és a beavatkozást megoldásként. Lengyelországgal azért sikerült a megegyezés - annak ellenére, hogy október 19-én még katonai beavatkozásra készült a Szovjetunió -, mert Gomulka tiszteletben tartotta a Varsói Szerződést. Magyarországot viszont a katonai visszavonulás után elözönlötték a szovjet tankok, miután Nagy Imre deklarálta Magyarország kilépést a katonai paktumból.

A Socialisme et barbarie (Szocializmus és barbarizmus) című korabeli francia folyóirat 1956 decemberében három különszámot szentelt a magyarországi eseményeknek a felkelők, a diákok és a munkások írásait, felhívásait és vezényszavait elemezve. Ezen korabeli elemzések alapján Thomas Feixa azt állítja, a korabeli szerzők kimutatták, hogy a magyar forradalom igazi tendenciája szocialista volt.

Eszerint a magyar népfelkelés a forradalmi mozgalmak autonómiáját valósította meg, amely Karl Marxnak a proletáriátus önigazgatásról szóló gondolatának felel meg. Az 1956-os magyar szabadságharc az első olyan demokratikus és antitotalitárius forradalom volt, amely a lenini ideológiával és annak minden változatával szemben álló szocializmus perspektíváját nyitotta meg.

Spontán módon robbant ki több gócpontban több vad és önálló mozgalom, amelyek a radikális harc politikai formáját rehabilitálták: az általános sztrájk és a munkástanácsok létrehozása a közvetlen demokrácia alapelve szerint működött. A Lenin és Trockij által meghatározott forradalmi párt azon alapelvét is megdöntötték a magyar munkástanácsok, amely szerint egy centralizált és önkényes szervezet egy szűk elitnek hagyja meg a döntések jogát - áll a korabeli elemzésben.

Október 25-től a munkástanácsok jelentették az egyetlen valós hatalmat a Vörös Hadseregen kívül. A felkelők radikális és spontán akciója jellemezte a politikai kreativitást, amely a munkástanácsok megalakulásához vezetett. Ezek nem átmeneti politikai formációk voltak, hanem az állami centralizációt egy demokratikus működéssel váltották fel.

Magyarországon 1956-ban se földet nem akartak visszaadni a nagybirtokosoknak, se gyárakat a kapitalistáknak, amely a forradalom antikapitalista jellegére utal. Ugyanakkor nem a magántulajdon megdöntése volt a cél, hanem a termelési viszonyok megváltoztatása.

A magyar munkások a sztálinizmus alatt egy fontos dolgot megértettek: a kizsákmányolást nem a magántőkések jelenléte okozza, hanem a megosztottság azok között, akik egyfelől mindenről döntenek, és azok között, akiknek másfelől engedelmeskedniük kell. Az államosítás önmagában egyáltalán nem jelenti a termelés szocialistává való tételét - vélték a francia elemzők.

A budapesti forradalom a sebezhetetlennek hitt szovjet diktatórikus építményen ütött rést. A diktatúrával szemben egy olyan demokratikus forradalom volt, amely a "liberális oligarchiákkal" is le kívánt számolni - írta a Le Monde diplomatique.

2006. október 2.

Megkezdődött az Európa Tanács parlamenti közgyűlése, Gyurcsány nem megy el az ülésszakra

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólalása lett volna az egyik fő eseménye az Európa Tanács parlamenti közgyűlése most hétfőn kezdődött őszi ülésszakának: a kormányfő azonban magyarországi feladatai miatt nem tud részt venni a tanácskozáson, s így helyette Göncz Kinga külügyminiszter utazik Strasbourgba.

A magyar miniszterelnök meghívását már hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra hozták. Gyurcsány az 1956-os forradalom 50. évfordulója kapcsán látogatott volna el az ülésszakra, ezzel is megemlékezve arról, hogy az emberi jogokkal, a demokratikus intézményrendszer működésével foglalkozó nemzetközi szervezet, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése 1956-ban határozatban állt ki a magyar forradalom mellett. Az évfordulós rendezvényeket egyébként így is megtartják Strasbourgban: a szervezet székházában szerdán emlékünnepség lesz a magyar forradalom kapcsán, s ugyanezen a napon 1956-os kiállítás is nyílik.
Ami az őszi ülésszak kezdetét illeti, a Brüsszelbe eljutott hírek szerint a különböző nyilatkozatokban ezúttal nem az Európa Tanács, hanem az Európai Unió, az ahhoz való csatlakozás kérdése állt a középpontban. René van der Linden, a parlamenti közgyűlés elnöke sajtóértekezletén bírálta Jacques Chirac francia elnököt, amiért Chirac a hét végén Jerevánban úgy nyilatkozott: Ankarának az EU-csatlakozás érdekében el kellene ismernie az örmények ellen elkövetett, múlt század eleji török népirtást. "Játék közben nem szabad megváltoztatni a szabályokat" - nyilatkozta a holland politikus, arra utalva, hogy az Európai Unió a csatlakozási tárgyalások megkezdésekor nem szabott ilyen feltételt a törökök számára. Ivo Sanader horvát kormányfő pedig - aki beszédet mond a parlamenti közgyűlés ülésszakán, s emiatt érkezett Strasbourgba - reményét fejezte ki, hogy országának csatlakozási folyamata felgyorsul, s sikerül azt "leválasztani" a törökökről, azaz Horvátország a másik országnál hamarabb beléphet az Európai Unióba.

2006. október 2.

Rákóczi-iratokat kap a Magyar Országos Levéltár

Rákóczi-iratanyagot ad át a Magyar Országos Levéltárnak a Holland Nemzeti Levéltár az 1956. évi forradalom évfordulója alkalmából október 5-én - tájékoztatta a magyar levéltár az MTI-t.

A iratokat 1956-ban Rákóczi Imre menekítette külföldre. Mikor 1974-ben meghalt, felesége átadta az értékes iratokat a Holland Nemzeti Levéltárnak, s úgy rendelkezett, addig maradjanak Hágában a dokumentumok, amíg Magyarországon kommunizmus van. A hollandlevéltár igazgatója, Maarten W. van Boven az idén júniusban jelezte, hogy vissza kívánják adni az iratokat - olvasható a távirati irodához hétfőn eljuttatott közleményben.
A történelmi jelentőségű írásos emlék a fejedelmi Rákóczi-család, illetve egy másik Rákóczi-ág iratait tartalmazza.

Mint írják, a legértékesebb dokumentum a Károly Róbert király által Georgius fia Mykch-nek 1322-ben kiadott oklevél, amely a Rákócziak ősi, az egykori Zemplén megyében található széhelyét mutatja be, megemlítve II. Rákóczi Ferenc későbbi szülőhelyét, Borsit is.

Ezen kívül számos családi levél is található az iratok között, a többi között Rákóczi László, II. Rákóczi György, továbbá Báthory Zsófia iratai.

2006. október 3.

Magyar érdemrendet vett át az orosz kulturális miniszter egy moszkvai tárlatmegnyitón

Magyar érdemrendet vett át az orosz kulturális miniszter, megnyitva egy kiállítást kedden este a moszkvai magyar kulturális intézetben.

Alekszandr Szokolovnak Székely Árpád nagykövet nyújtotta át a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal Sólyom László államfő nevében.

A múlt év nyarán Szokolov terjesztette elő az orosz alsóházban a sárospataki kötetek visszaadásáról szóló törvényt, novemberben pedig ő avatta fel a magyar termet a szentpétervári egyetemen, s nyitotta meg az Ermitázsban a nagyszabású Bécs-Budapest kiállítást - emlékeztetett a nagykövet, méltatva a miniszter kiemelkedő érdemeit a kulturális kapcsolatok utóbbi két évbeli látványos fejlődésében, amit a kölcsönösen megrendezett kulturális évadok is fémjeleztek.

Szokolov ezúttal az Európa Fríz missionartline című kortárs művészeti vándorkiállítást nyitotta meg, amely - Budapest, Bécs, Pozsony, Párizs, Stuttgart, Berlin és Róma után - először érkezett az Európai Unión kívüli városba. Az A4-es méretű, egységesen keretezett képekből álló "eurofríz" Moszkvában 14 orosz művész munkáival egészült ki, 35 méteresre hosszabbodva a magyar kulturális intézet falain.

A magas kitüntetést megköszönve Szokolov, aki egyébként zenetudós, az orosz és a magyar nép "nemcsak földrajzi, hanem szellemi közelségéről" beszélt, felidézve, hogy a moszkvai konzervatórium fiatal tanáraként sokat járt Magyarországon még a szovjet időkben, mivel ő intézte a budapesti konzervatóriummal bonyolított "térítésmentes cserét".

Szokolov az MTI kérdésére azt mondta, hogy 1956-ra emlékezni kell Oroszországban, és támogatni kell a megemlékezési kezdeményezéseket, de "mesterséges" évfordulós rendezvényekre nincs szükség.

2006. október 3.

Előadásokkal és kitüntetések átadásával emlékeztek az 1956-os forradalomra Budapesten

Előadásokkal és kitüntetések átadásával emlékezett meg több '56-os szervezet az ötven évvel ezelőtti 1956-os forradalomról Budapesten a IX. kerületben kedden.

Mécs Imre szocialista országgyűlési képviselő, volt 1956-os halálraítélt előadásában hangsúlyozta: át kell adni 1956 szellemiségét a társadalom fiatalabb korosztályainak. Szükség van rá, hogy az ötven évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc valóban példakép legyen. 1956 szelleme jelenleg nincs a helyén - fűzte hozzá.
Mécs Imre visszaemlékező előadásában szólt arról: 1956. október 23-a délutánján még eszükbe se jutott, hogy forradalom tör ki hamarosan. Mint mondta, akkor tudatosult benne, hogy kitört a forradalom, amikor a Magyar Rádió épülete előtt meglőttek egy embert.

Az Amerikai Egyesület Államokban élő Bánkuty Géza, aki az 56-os Magyarok Világtanácsának alapító elnöke és az Emigrációs 56-os Világtalálkozó Szervező Bizottságának vezetője, arról beszélt: nem lehet összehasonlítani egy emigrációba kényszerült 56-os és egy Magyarországon maradt bebörtönzött és meghurcolt ember megpróbáltatásait. Mint elmondta, külföldön mindent "előröl" kellett kezdeniük, de legalább azt szabadon tehették.

Az előadások mellett az 50. évforduló alkalmából vitafórumot is szerveztek az esemény rendezői, a Közép-Európai Club Pannónia Közhasznú Egyesület (KEP, az 56-os Szövetség, a Budapestiek Együtt Közéleti Társaság, az 56-os Történelmi Alapítvány.

Az előadások és a viták előtt Sinkovics Gyula, a KEP alelnöke a forradalom 50. évfordulója alkalmából kitüntetéseket adott át.

Pro Fidelia kitüntetést kapott Bánkuty Géza, Bocskay T. József, az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnöke, Dömötör Zoltán nemzetőr altábornagy, az 56-os Nemzetőrség országos elnöke, Mécs Imre és Varga Zoltán, az 56-os Szövetség alelnöke.

Az 56-os Szövetség országos elnöksége Szabó János-emlékérmet ítéltek oda Marinovich Endrének, a KEP társelnökének, az Antall- és a Boross-kormány volt kabinetfőnökének.

2006. október 3.

Az Európa Tanács ünnepélyes nyilatkozattal emlékezett meg az 1956-os magyar forradalomról

Ünnepélyes nyilatkozattal emlékezett meg az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc közelgő 50. évfordulójáról az emberi jogokkal és a demokratikus intézményrendszer működésével foglalkozó nemzetközi szervezet, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének vezető testülete, a közgyűlés bürója.

A Strasbourgban kedden nyilvánosságra hozott dokumentum szerint az 1956-os magyar forradalom - tragikus végkifejlete és az embereket ért szenvedések dacára - hatalmas erkölcsi értékű esemény volt. Szinte észrevehetetlen módon a remény magjait ültette el az elnyomott népekben, s kételyeket ébresztett vezetőik körében. Végül ezen magvak vezettek el - évekig tartó elnyomás és nemzetközi feszültségek után - az enyhülés korszakának beköszöntéséhez és az óvatos kelet-közép-európai gazdasági reformok elkezdődéséhez a hatvanas években, majd a lengyelországi Szolidaritás megerősödéséhez és a Szovjetunióban beindított belső reformokhoz, illetve a kilencvenes évek elején a tömbök Európájának eltűnéséhez és a demokrácia fejlődéséhez az egész kontinensen.
A nyilatkozat rámutat: annak idején, a forradalom napjaiban az Európa Tanács - gyakorlatilag egyedül az összes korabeli nemzetközi szervezet közül - erkölcsi támogatásáról biztosította a magyarországi felkelőket. Az ET egyik vezető szerve, a tagállamok törvényhozóiból álló parlamenti közgyűlése már október 26-án ajánlást hozott az ügyben, üdvözölve a tüntetőket, és mélységes együttérzéséről biztosítva az elnyomás áldozatait.

A dokumentum elismerően szól arról, hogy Magyarország 1990 óta, amióta az Európa Tanács tagja lett, sok energiát fordított a szervezet alapértékeinek előmozdítására. A nyilatkozat szerint az új, egységessé vált Európának továbbra is védenie kell a szabadság, az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság értékeit, azokat, amelyek inspirálták a magyarokat és más korabeli európai népeket. "A parlamenti közgyűlés megköszöni Magyarországnak a szabadság ügyéhez nyújtott felbecsülhetetlen hozzájárulását" - fejeződik be a Strasbourgban kiadott dokumentum.

2006. október 3.

Kulturális rendezvénysorozat kezdődik Londonban 1956 évfordulójára - ELŐZETES

Nagyszabású rendezvénysorozat kezdődik csütörtökön a világhírű londoni Barbican kulturális központban az 1956-os forradalom közelgő 50. évfordulója alkalmából.

A The Voice of Freedom - A szabadság hangja - című rendezvénysorozat keretében filmbemutatókkal, konferenciákkal, felolvasásokkal, kiállításokkal emlékeznek meg az évfordulóról.
A csütörtök esti megnyitó gálán mutatják be - Nagy-Britanniában először - Mészáros Márta A temetetlen halott című, Nagy Imre életéről szóló filmjét; a vetítést beszélgetés követi a rendezővel és Jan Nowickival, a főszereplővel.

A filmet London után bemutatják Liverpoolban és Oxfordban is.

A Barbican könyvtárában egész októberben látható lesz az a kiállítás, amely a forradalom és az utána következő időszak korabeli fotóit mutatja be; az anyagot a Nemzeti Múzeum archívumából válogatták.

A Barbicanben tervezett rendezvénysorozaton bemutatják A szabadság vihara (Freedom's Fury) című amerikai filmet is, amelyet producerként Lucy Liu színésznő, valamint Andrew G. Vajna és Quentin Tarantino jegyez. A film a magyar férfi vízilabda-válogatottnak az 1956-os melbourne-i olimpia elődöntőjében a szovjetek ellen aratott győzelméről szól, az 50 évvel ezelőtti híres meccset a szabadságharc szélesebb összefüggéseinek tükrében elevenítve föl.

A Barbican mozijában A temetetlen halott mellett olyan klasszikus magyar alkotásokat is levetítenek, mint Fábry Zoltán Húsz óra, Jancsó Miklós Szegénylegények, Szabó István Apa, valamint Makk Károly Szerelem című filmjei.

A Barbicanben irodalmi eseménnyel is megemlékeznek az évfordulóról. A vasárnapi irodalmi est házigazdái magyar származású, Angliában élő írók lesznek, köztük George Szirtes, Tibor Fisher, George Gömöry, valamint Stephen Vizinczey. Az irodalmi szalonon mindegyik író részletet olvas fel 1956-hoz kapcsolódó írásaiból.

2006. október 3.

1956 - Az Írószövetség ünnepi eseményei

A Magyar Írószövetség méltó módon szeretne megemlékezni az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójáról, a szervezet által létrehozott 56-os Emlékbizottság programterve részletesen tartalmazza az eseményeket.

A forradalom szellemi előkészítésében, a forradalmi eseményekben és az utóvédharcokban egyaránt meghatározó volt az Írószövetség és számos magyar író szerepe. A különböző irányzatokhoz tartozó és politikai nézetet valló írók együtt léptek fel a forradalom vívmányainak megőrzéséért.

Az 56-os Emlékbizottság tagja: Kalász Márton költő, az Írószövetség elnöke (Budapest) Czigány Lóránt irodalomtörténész, Dávid Gyula irodalomtörténész, E. Csorba Csilla a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Fekete Gyula író, Göncz Árpád író, a Magyar Írószövetség tiszteletbeli elnöke, Horváth Miklós hadtörténész, Karátson Gábor író, képzőművész, Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, N. Pál József irodalomtörténész, Nagy Gáspár költő, Pomogáts Béla irodalomtörténész, Ratzky Rita irodalomtörténész, Regéczy-Nagy László irodalomtörténész, Andrzej Wajda filmrendező és Bohdan Zadura költő, író, műfordító.

Az Emlékbizottság október 6. és 7.-én Írószövetségek a demokráciáért és a nemzeti függetlenségért címmel nemzetközi tanácskozást tart a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A tanácskozás résztvevői: Babus Antal levéltáros, Borbándi Gyula író, történész, szerkesztő, Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, Lee Hochol író (Dél-Korea), Márkus Béla kritikus, tanár, N. Pál József irodalomtörténész, kritikus, Ötvös István történész, Tischler János történész, Vasy Géza irodalomtörténész, Jerzy Snopek irodalomtörténész (Lengyelország), Umemura Yuko történész (Japán) és Dr. Walter Engel író (Németország).

Szombaton délután négy órától nyilvános kerekasztal-beszélgetés lesz, amelynek vendége: Mircea Dinescu költő (Bukarest, Románia), Fekete Gyula író, Gálfalvi Zsolt kritikus, szerkesztő (Bukarest, Románia), Göncz Árpád író, műfordító, Anton Hykisch író (Pozsony, Szlovákia), Marek Nowakowski író (Varsó, Lengyelország), Veno Taufer költő, drámaíró (Ljubljana, Szlovénia).

Az 56-os Emlékbizottság október 21-én, szombaton ünnepi ülést tart. Ugyanezen a napon este nyolc óra után a Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztőségének élő ünnepi műsorát hallhatják az érdeklődők, melynek íróvendége lesz: Ágh István, Csics Gyula, Lackfi János, Szakonyi Károly és Zsille Gábor.

Másnap, október 22-én az Uránia Filmszínházban délután három órától "Lengyel tollal a magyar Októberről" című, D. Molnár István által szerkesztett antológia bemutatójára kerül sor. Ezt Kovács István: A gyermekkor tündöklete című regénye alapján készült Budakeszi srácok című film bemutatója követi, este kilenc órától pedig a Lengyel Intézet tart ünnepi fogadást.

A Magyar Írószövetség székházánál (1062 Budapest, Bajza u. 18.) tartott ünnepi megemlékezéssel és koszorúzással kezdődik az október 23-ki, hétfői rendezvény. Déltől az Arany János-díjak hivatalos átadására kerül sor az Írószövetség székházának első emeleti klubjában.

Az ünnepi megemlékezések záróeseménye a "Határon túli magyar irodalom napjai" rendezvénysorozat keretén belül megrendezendő kerekasztal-beszélgetés lesz '56 a határon túli magyar irodalomban címmel, amit Székesfehérváron, a Szent István Művelődési Házban (Liszt Ferenc u. 1.) tartanak a szervezők.

2006. október 4.

Az Európa Tanács vezetői szerint parlamenti demokráciákban a vitákat a parlamentben kell eldönteni

Az Európa Tanács (ET) vezető politikusai és Göncz Kinga külügyminiszter a magyarországi helyzet kapcsán egyetértettek abban, hogy parlamenti demokráciákban a parlament az a hely, ahol a viták lefolytatandóak, nem pedig a parlamenten kívüli helyszínek.

Ezt Göncz Kinga közölte szerda délután Strasbourgban magyar újságírókkal, beszámolva azokról a megbeszélésekről, amelyeket az emberi jogokkal és a demokratikus intézményrendszer helyes működésével foglalkozó nemzetközi szervezet két vezetőjével, René van der Lindennel, az ET parlamenti közgyűlésének elnökével és Terry Davis ET-főtitkárral folytatott. Göncz Kinga az 1956-os emlékkiállítás megnyitásán vett részt az Európa Tanács székhelyén, Gyurcsány Ferenc kormányfőt helyettesítve, aki a magyar belpolitikai események miatt nem tudott kiutazni a francia városba.
A magyar külügyminiszter elmondta: vendéglátói teljesen megértőek voltak annak kapcsán, miért kellett elhalasztani a kormányfői utat, s egyébként is tájékozottak voltak a magyarországi ügyekben. Ugyanakkor ez a téma csak sokadik kérdésként merült fel a megbeszéléseken, a középpontban valóban az 1956-os évforduló állt. Göncz Kinga a megbeszéléseken megköszönte, hogy az Európa Tanács annak idején a nemzetközi szervezetek közül elsőként reagált a magyar eseményekre, támogatásáról biztosítva a tüntetőket - s bár ez a támogatás természetesen nem tudta megmenteni a forradalmat, azért komoly erkölcsi támaszt adott. Egyben azt is fontosnak mondta, hogy az ET nem csak a múltban állt ki elvei mellett, hanem például a közelmúltban is megszólalt a szlovákiai helyzet miatt, bírálva egyes ottani idegengyűlölő megnyilvánulásokat.

Göncz Kinga végezetül arról beszélt az újságíróknak, hogy Magyarország az EU-tagsággal, az onnan érkező fejlesztési pénzekkel, s azzal, hogy már szomszédai is EU-tagok, vagy azok lesznek (tehát könnyebb lesz a kapcsolattartás a határokon túli magyarsággal) valóban hatalmas lehetőséget kapott. Ezt a mostani magyarországi eseményekkel nem szabad elpuskázni, megkockáztatva a külföldi tőke egy részének távozását, a forint meggyengülését: azaz nem szabad, hogy a Himnuszban szereplő "balsors" váljon ismét valósággá.

2006. október 4.

1956 - Filmfesztivál az emigrációról

(Ott)honvágy (heimwe(h)ge) címmel a menekültek emlékére filmfesztivál kezdődik az '56-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából pénteken az Örökmozgó Filmmúzeumban - áll az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.

1956 októberében kétszázezer ember menekült el Magyarországról és lelt hazára Európában és a tengerentúlon. A tömegsors mögött megannyi egyéni élettörténet húzódik meg: drámaisággal, tragédiával, de éppúgy humorral, szerencsével, szerelemmel és sikerrel is átszőtt elbeszélések a bürokrácia útvesztőiről, rosszindulatról, félreértésekről, grandiózus újrakezdésről és nyomasztó kudarcokról. Rájuk, a menekültekre emlékeznek a szervezők különböző megközelítésű filmekkel.
A közönség láthatja többek között az Eldorádó, Napló apámnak, anyámnak és a Szamárköhögés című filmeket.

A fesztivált a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Magyar Nemzeti Filmarchívum közösen szervezi.

2006. október 4.

Megkapják nemzetőrjelvényüket az 1956-os Nemzetőrség egykori tagjai

Az 1956-ban megalakult Nemzetőrség egykori tagjai november 4-én ünnepélyes keretek között kapják meg nemzetőrjelvényüket - erről állapodott meg szerdai megbeszélésén Király Béla nyugállományú vezérezredes, az egykori Nemzetőrség főparancsnoka és Szekeres Imre honvédelmi miniszter.

A Honvédelmi Minisztérium sajtóközleménye szerint Szekeres Imre a megbeszélésen támogatta, hogy az eredeti jelvények másolatait az igazolt nemzetőrök a szervezet megalakulásának 50. évfordulóján vehessék át.
A jelvények adományozását Király Béla kezdeményezte. Az előterjesztés indoklásában egyebek között az áll: a napjainkra megsokszorozódott számú - bejegyzett és be nem jegyzett - szabadságharcos és nemzetőr szervezetekben helyenként visszaélések fordulnak elő, a nemzetőr nevet sokan viselik olyanok is, akik valójában nem tartoztak 1956-ban a Nemzetőrséghez.

A Nemzetőrség tagjai már akkor fontosnak tartották, hogy jól megkülönböztethetők legyenek, ezért - Nagy Imre akkori miniszterelnök jóváhagyásával - még a megalakulás előtt szerették volna szétosztani a hivatalos nemzetőrjelvényt tagjaiknak. Mindezt azonban megakadályozta a szovjet bevonulás.

Ötven év után méltó helyen, a budai Várban, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban ünnepélyes keretek között, a Magyar Köztársaság kormánya nevében a honvédelmi miniszter adja át a jelvényeket az egykori nemzetőröknek. A Honvédelmi Minisztérium ezzel kíván tisztelegni azok előtt, akik 1956-ban nemzetőrként álltak a forradalom szolgálatában.

2006. október 4.

Göncz Kinga 1956-os emlékkiállítást nyitott meg az Európa Tanácsban

Göncz Kinga külügyminiszter megnyitotta szerdán Strasbourgban, az Európa Tanács (ET) székházában az 1956-os magyar forradalomnak szentelt emlékkiállítást. A magyar politikus ezt megelőzően találkozott René van der Lindennel, az ET parlamenti közgyűlésének elnökével, s megköszönte a holland kereszténydemokrata politikusnak, hogy minapi állásfoglalásával támogatta a magyar jogállamiság megőrzését.

Van der Linden az MTI-nek nyilatkozva kedden alapelvnek mondta, hogy az önkormányzati választások eredményei nem kérdőjelezik meg egy demokratikusan megválasztott kormány legitimitását.
Az emberi jogokkal és a demokratikus intézményrendszer működésével foglalkozó tekintélyes nemzetközi szervezet, az Európa Tanács székházában az e heti parlamenti közgyűlési ülésszak keretében rendeztek fotókiállítást az 56-os magyar forradalom és szabadságharc közelgő 50. évfordulójára. A 20 nagyméretű tablón nem pusztán korabeli képek, de magyarázó szövegek is vannak, hogy az érdeklődők átfogó képet kapjanak az egykori történésekről.

Göncz Kinga megnyitó beszédében 1956-ot kulcsfontosságú eseménynek mondta nem pusztán Magyarország, de egész Európa történelmében, hozzátéve, hogy a magyar forradalom hozzájárult a totalitárius rendszerek későbbi bukásához. Hasonló szellemben nyilatkozott az Európa Tanács két vezető politikusa, René van der Linden, illetve Terry Davis főtitkár is, akik szintén beszédet mondtak. Linden az első antitotalitárius forradalomnak mondta a magyar 1956-ot, Terry Davis pedig úgy vélte, hogy ezek az események örökre megváltoztatták Európa történelmét. (A strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet még kedden ünnepélyes nyilatkozatot adott ki az évforduló kapcsán.)

A kiállítás megnyitása előtt Göncz Kinga külön megbeszélést folytatott René van der Lindennel. A holland politikus a tanácskozásról beszámolva elmondta: kérte Magyarország segítségét, hogy az EU által létrehozandó, az emberi jogokkal foglalkozó bécsi ügynökség és az ugyanezen kérdéskört már évtizedek óta tevékenysége központi elemeként kezelő Európa Tanács munkája között ne legyenek szükségtelen átfedések, ne legyen pénzpocsékolás. Másrészt pedig azt sürgette, hogy a tagállamok adjanak nagyobb anyagi forrásokat az Európa Tanácsnak, amely ennek hiányában számos programját volt kénytelen beszüntetni. (A politikus e téren szemléletes példával állt elő: mint mondta, az emberi jogokat ugyan nyilvánvalóan nem lehet pénzben mérni, de az ET éves költségvetése annyi, amennyibe saját hazájában, Hollandiában 8 kilométer autópálya megépítése kerül.)

Göncz Kinga a maga részéről azt emelte ki a megbeszélés után, hogy Magyarország számára nagyon fontos az Európa Tanács működése, már csak azért is, mert a szervezet behatóan foglalkozik kisebbségi ügyekkel. Emlékeztetett, hogy Magyarország az ET fontos donor országa: tizedik a legnagyobb befizetők között.

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének szerdai ülésnapjára eredetileg Gyurcsány Ferencet várták Strasbourgba, de a kormányfő a hazai belpolitikai események miatt nem tudott elutazni.

2006. október 4.

Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia címmel kezdődött tudományos konferencia Pozsonyban

Az akkor még Csehszlovákiához tartozó Szlovákia és az 1956-os magyar forradalom hatásait, a szlovákiai magyarság érzelmi viszonyait, a csehszlovákiai kommunista egyeduralom ellenlépéseit vizsgáló kérdésekről kezdődött nemzetközi tudományos konferencia szerdán Pozsonyban, az egykori magyar országgyűléseknek otthont adó épületben, a pozsonyi Egyetemi Könyvtárban.

A pozsonyi magyar nagykövetség, a pozsonyi magyar kulturális intézet, a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Történettudományi Intézete által közösen rendezett tudományos fórum hallgatósága a magyar forradalom különféle, Szlovákiába is eljutó hatásait és vonatkozásait feltáró előadásokat hallgat meg.
Több szlovák és szlovákiai magyar történész vizsgálja az 56-os magyar forradalom és a szlovákiai közvélemény, különösképpen a szlovákiai magyarság reagálásait. Az akkori kommunista hatalom "megelőző intézkedéseit", ellenpropagandáját, taktikáját feltáró kutatások eddig publikálatlan eredményeit a történészek most először osztják meg szélesebb hallgatósággal.

A fórumon a fél évszázada kirobbant forradalom és a magyarországi nemzetiségek viszonyáról szóló előadáson kívül a magyar forradalomnak a szlovákiai katolikus egyházat érintő vonatkozásairól, a csehszlovák államrendőrség, a hírhedt StB ellenintézkedéseiről, a forradalommal nyíltan vagy leplezetten rokonszenvező személyek kihallgatásairól, meghurcoltatásairól szóló előadás is elhangzik.

2006. október 4.

Kultúra - Zenei verseny 56 emlékére

Virág András Gábor nyerte az 500 ezer forintos fődíjat az 56-os emlékév tiszteletére rendezett, amerikai ihletésű zeneszerző versenyen - közölték a szervezők az MTI-vel.

A zsűri Virág András Gábor IV. zsoltár szoprán hangra és orgonára című kompozícióját ítélte a legjobbnak, és különdíjjal jutalmazta Maróti Emese In memoriam 1956 - vegyeskarra, tenor szólóra és zenekarra című művét.
Virágh a Los Angeles-i ötvenhatos ünnepségeken előadja majd díjazott kompozícióját.

A pályázatot a Los Angeles-i Remember Hungary 1956 társaság hirdette meg, társrendezőnek a Magyar Zeneszerzők Egyesületét kérték fel.

2006. október 4.

Tudósok vitáztak 1956-ról a washingtoni Georgetown Egyetemen

Amerikai és magyar történészek vitáztak szerdán a washingtoni Georgetown Egyetemen arról, hogy a magyar forradalmárok 1956-ban bizonyos feltételek esetén mit érhettek volna el.

Charles Gati új 1956-os könyvének egyik alapgondolatát kifejtve hangsúlyozta, hogy 1956-ban "a kis eredmények többet értek volna a semminél". Szerinte az Egyesült Államoknak arra kellett volna bátorítania Magyarországot, hogy törekedjen kis engedmények elérésére, ehelyett végignézte a forradalom eltiprását.
A magyar származású amerikai történész-politológus szerző, a washingtoni Johns Hopkins Egyetemen oktatója az MTI-nek korábban elmondta: könyvének egyik központi állítása az, hogy a szovjet beavatkozás elkerülhető lett volna, ha a magyar kormány, a forradalmárok és az Egyesült Államok belenyugodtak volna félmegoldásokba. Mint fogalmazott, el lehetett volna érni bizonyos "félfüggetlenséget, félszabadságot".


Békés Csaba történész, a budapesti Hidegháború-történeti Kutatóközpont alapító igazgatója nem értett egyet azzal, hogy lehetőség lett volna félmegoldásokra. Magyarország számára nem volt középút a diktatúra és demokrácia között, amire az eleinte engedményekre törekvő Nagy Imre is rájött.

Arról beszélt, hogy a második világháború után a két szuperhatalom által meghatározott világrendben Európát felosztották, és bár nem volt erről írásos megállapodás, Kelet-Európa a szovjet érdekszférába tartozott. A szovjet külpolitika megingathatatlan eleme volt az, hogy a szovjet birodalom, tágabb értelemben érdekszféra érinthetetlen, és Kelet-Európa ennek a része. Nincs olyan dokumentum, amely arra utalna, hogy Moszkva az 1980-as évek vége előtt feladta volna ezt a megfontolását - mondta a történész, aki szerint az osztrák példával félrevezették a magyarokat, Magyarországon nem volt lehetőség engedményekre.

A történész vitán részt vett Szakolczai Attila, a budapesti 1956-os intézet főmunkatársa is, aki az 56-os budapesti eseményekről tartott előadást.

A három szakértő a New York-i magyar kulturális központ Utazó tudósok című programsorozatának keretében harmadik alkalommal találkozott egymással. Az amerikai és a két magyar történész New Yorkban, New Jerseyben, Washingtonban és Bostonban tart előadást 1956-ról.

2006. október 4.

Nemzetközi konferencia kezdődött Berlinben 1956 hatásairól

Az 1956-os magyarországi forradalom előzményeiről és hatásairól kezdődött nagyszabású nemzetközi konferencia szerdán este Berlinben.

A háromnapos tanácskozáson, amely az "Összefüggés-hatás és mítosz" címet viseli, német, magyar, lengyel, cseh, finn és amerikai történészek, kutatók és politológusok vesznek részt.
Az 1956-os magyarországi események iránt megnyilvánuló német érdeklődést jelzi, hogy a berlini Magyar Kulturális Intézet, a Collegium Hungaricum mellett a rendezők között olyan tekintélyes hazai intézetek vannak, mint a Potsdami Kortörténeti Kutatások Központja, továbbá az egykori keletnémet állampárt, az NSZEP diktatúrájának időszakát vizsgáló alapítvány, valamint a Német Szövetségi Kulturális Alap.

A nemzetközi konferencia a tanácskozások, illetve pódiumbeszélgetések keretében 1956-tal kapcsolatban összegzi és bemutatja a legújabb kutatási eredményeket, mégpedig úgy, hogy címének megfelelően vizsgálja az 56-os forradalom előzményeit, továbbá nemzetközi hatásait, beleértve az 1968-as volt csehszlovákiai, majd az 1980-as lengyelországi eseményeket egészen az 1989-es békés rendszerváltó forradalmakig. A mítosz kifejezés pedig arra utal, hogy 1956 milyen megítélést kapott a nemzetközi médiában, illetve ezen keresztül az európai identitás kialakulásában.

A magyar részvevők köre a német vendéglátók óhaját tükrözi, mindenekelőtt abban a vonatkozásban, hogy az 1956-os eseményekkel foglalkozó magyar kutatók, illetve történészek és politológusok lehető legszélesebb köre képviselje magát. Így a Magyarországról érkezett vendégek között van többek között Kende Péter szociológus, az 56-os intézet tiszteletbeli elnöke, Rainer M. János, az intézet igazgatója és Schmidt Mária, a budapesti Terror Háza igazgatója.

A nemzetközi konferencia keretében kerül bemutatásra Rainer M. János Nagy Imréről szóló biográfiája, amely a konferenciához, illetve a Frankfurtban zajló nemzetközi könyvvásárhoz időzítve jelenik meg németül.

A konferencia, egyben az 1956-os eseményekről szóló megemlékezés-sorozat a Németországban zajló magyar kulturális évad részét jelenti.

Napilapok

2006. szeptember 29. (Népszabadság Online)

Te nem harcoltál a felkelésben?

Kerényi Tamás olyan amerikainak tartja magát, akinek magyar származása idővel egyre fontosabb lett. Fontos lett számára, hogy átadhassa gyermekeinek egy "másik életben", "másik világban" "másik korban" szerzett tapasztalatait.
Kerényi Tamás 1956-ban hagyta el Magyarországot. A fiatal szegedi orvostanhallgató szülei tudta nélkül vágott neki a nagy útnak. Kalandok egész sorát megélve jutott át Ausztriába, és onnan tovább a szabadság földjére, Amerikába.
Sok nehézség, munka és szorgalom árán Kerényi Tamás sikeres orvos lett Amerikában. Ám a siker nem óvta meg attól, hogy súlyosan megbetegedjen. Szívinfarktus döntötte le lábáról az örökké tevékeny embert. A kényszerű pihenő döbbentette rá arra, hogy milyen sok emléke van, amit még nem mondott el az időközben felnőtté vált gyerekeinek. Felidéződött benne édesapja emléke, akit soha nem ért rá egyetemistaként azokról a hosszú évekről kifaggatni, amelyeket a szovjet hadifogságban és lágerekben töltött. Elhatározta, hogy vele ez nem fog megtörténni, életének eseményeit megírja gyermekeinek - és persze az olvasóknak. Könyve Ice Chips címmel 2002 márciusában jelent meg New Yorkban.
Hamarosan Magyarországon is megjelenő kötetében az 56-os forradalomról a következőket írja: "Budapesten viszont más volt a helyzet, ahogy az emlékeimet visszaidézem. Addigra már hallottuk, hogy a szegedi egyetemi delegációt lelkesen fogadták Pesten. Keveredtek bennem az érzések, hogy talán én is fent lehettem volna a fővárosban a felbolydult kas közepén mint delegátus, ha nem utazom el Romániába. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy még nem értem meg a forradalmár szerepére. Sokat gondolkoztam ezen az évek során. Vajon ha otthon lettem volna azokban a napokban, vagy még inkább, ha Pesten, akkor valószínűleg annyira svungba jöttem volna én is, hogy belesodródom a harcokba. Huszonegy éves fejjel az események közepén, a lelkesedés hevében bizonyára engem is elkapott volna a gépszíj. Vajon hatott volna akkor az anyám által éveken keresztül belém diktált óvatosság és higgadtság? Sosem fogom megtudni, nem lehet az idő kerekét visszaforgatni. Pedig érdekes volna! Amerikai éveim alatt többször elhangzott a kérdés: te nem harcoltál a felkelésben? Minden alkalommal udvariasan kijavítottam a kérdezőt, hogy az nem felkelés, hanem forradalom volt. De azt is mindig bevallottam, hogy nem tudom, mit csináltam volna, ha abban a helyzetben választásra kényszerülök."
A könyv bemutatója 2006. október 11-én, 19 órakor az Alexandra Könyvesházban lesz. A könyvről a szerzővel dr. Ungár László beszélget.

2006. szeptember 29. (Magyar Nemzet)

Ébredj, Budapest!

A Gável fivérek Jézus, győztél! című koncertsorozatának utolsó állomásán szombaton este fél héttől tíz óráig a Szent István bazilika előtt ad koncertet meghívott vendégként a keresztény rock zászlóshajója mellett a Misztrál együttes. Negyvenperces zenei programjukban - a régebbi dalok mellett - néhány számot bemutatnak az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára készült Megkopott harangok 1456-1956 című lemezükről. A rendezvényen amelynek alcíme: Ébredj, Budapest! - fellép Csiszér László is. A Misztrál új zenei albumát október 5-én este hétkor mutatják be a Magyar Kultúra Alapítvány székházában dísztermében.

2006. szeptember 29. (Magyar Nemzet)

Forradalom gyermekszemmel

Ne csak azok szívét dobogtassa meg ötvenhat emléke, akik átélték. Hadd fogják fel a gyermekek is, mi történt ötven évvel ezelőtt. A legkézzelfoghatóbb számukra az, ha az akkori gyerekek szemével láthatják a történteket, úgy, ahogyan egy 12 éves megértheti, mi folyik körülette. A Kolibri Színház most erre tesz kísérletet. Két, nemrég előkerült 56-os gyereknapló alapján idézik meg a teátrum fiatal stúdiósai a forradalom mindennapjait. A két fiú a napi történéseket vetette papírra, s miközben mélyen érintette őket a történelem forgószele, gyerekfővel is átérezték az események súlyát. Az élet lüktet soraikban; a történelmi események közepette iskolába jártak. Feljegyzéseik egymástól függetlenül, de azonos időben kerültek elő. Csics Gyula fiókban őrizgette kéziratát, majd átadta az 56-os intézet igazgatójának, Rainer M. Jánosnak, Kovács János füzetére pedig a galériatulajdonos Kieselbach Tamás lelt rá az Ecseri piacon. Mindketten ráébredtek történelmi értékükre, és kiadták a naplókat. A fennállásának 15. évfordulóját ünneplő Kolibri Színház Októberi napok, naplólapok - forradalom gyermekszemmel címen a két naplót dolgoztatta át színpadra, hogy az ötvenhatos eseményeket a naplóírók szemével láttassák - a színészek sem sokkal idősebbek, mint a naplók írói. A mai bemutató előadás rendezője Czeizel Gábor. Naplószövegek és Nagy Gáspár verseinek felhasználásával a színpadi adaptációt Zalán Tibor készítette, zenéjét szerezte Huzella Péter.

2006. szeptember 30. (Népszabadság)

'56 magántörténelemben elbeszélve

Óriási, hatásos vörös díszletek, emberközelbe hozott múlt. A teret kettévágja egy dobogó, rajta az ötvenhatos forradalom napjait bemutató döbbenetes fotók.
A felszólalók vegyes élményanyagot osztottak meg a hallgatósággal. Volt, aki innen menekült Nyugatra, mások nyugati államok polgáraiként élték meg ötvenhatot. Svájc egykori igazságügy-minisztere, Elisabeth Kopp egy magyar szakácskönyvre emlékezett a menekültek kapcsán, arra, hogy miként fogadta be és támogatta országa a magyarokat.
A másik látószög azoké, akik magyar szívvel élték meg az eseményeket, de már rég külföldi útlevéllel utaztak a világban. Fejtő Ferenc jó ideje Franciaországban élt, amikor kitört a szabadságharc. Második hazájában az erőteljes baloldal miatt nem volt egyszerű állást foglalni a magyarországi történések kapcsán. Mindenképp nehezebben ment, mint Svájcban, ahol Kopp szerint antikommunista közhangulat uralkodott, vagy Hollandiában, ahol Hans Olink szociológus szerint a nép napról napra jobban szimpatizált a magyarokkal. És ez egyenesen arányos volt gyűlöletükkel, amit az oroszokkal szemben éreztek.
Thomas Schreiber, a Le Monde "hazaküldött" helyszíni tudósítójának drámai vívódásai voltak, amikor megtudta, mi vár Magyarországra, és ezt nem mondhatta el ismerőseinek, rokonainak. Saját édesanyjának sem...
Mindenki abban reménykedett, hogy november negyedikén újra kezdődik az élet. Boross Péter volt miniszterelnök meg volt győződve, hogy a fiatalok leszámolhatnak az orosz elnyomással. Csakhogy erre esélyük sem volt. Az adott világpolitikai viszonyok közepette a magyarok ügye eleve esélytelen volt - emlékeztettek többen is. A szovjet intervenció és a leszámolás pedig elkerülhetetlenné vált. Fónay Jenő, a Politikai Foglyok Szövetségének elnöke megrázó történeteket osztott meg a hallgatósággal a tizennégy-tizenöt évesek tragédiájáról. Őket - zsenge koruk miatt - a vérbírák nem ítélhették el. S mivel nem akaszthatták fel, agyonverték a gyerekeket.
Az 1956-os magántörténetek úgy követték egymást, mint egy izgalmas detektívfilm kockái. Személyes élményanyaggal fűszerezve, mindvégig arra keresve a választ: miért is bukott el a forradalom? Király Béla, a Nemzetőrség főparancsnoka szerint egyes kommunista államok meg voltak győződve, hogy Nagy Imre nem akart kiugrani, Magyarországot a "vörös barakkban" akarta tartani, csak emberarcúvá próbálta formálni a rendszert. Kína ezért csak október 30-án, a többpártrendszer kihirdetésekor fordult el a magyaroktól.
Hosszú és feltűnő vastapsot kapott a sajátos hangnemet megütő Tibor Fischer: a magyar származású brit író kizárólag a hazai belpolitikát foglalkoztató ügyekről beszélt. Szapulta a magyar sajtót, a Népszabadságot például a "szocialista pártot kiszolgáló szócsőnek" nevezte.
Vissza a magántörténelemhez: Tom Rogers volt amerikai diplomata még arra is emlékezett, hogy Rajk László temetésén nemcsak csípős szél fújt, ahogy Thomas Schreiber elmesélte, hanem kutya hideg volt. Tíz fok. A történelem tíz foka. Mínuszba került egy ország Európában.

2006. szeptember 30. (Népszabadság)

Aki megjósolta a felkelést

"Megjósolta" a forradalmat Thomas Schreiber magyar származású francia újságíró, aki - miután 1956 szeptemberében Budapesten járt - a L'Express című hetilapban megállíthatatlan folyamatról írt. - Senki sem hitte, hogy forradalom lesz, de mindenki érezte, hogy valami lóg a levegőben - idézi fel Schreiber, akit a Le Monde október 28-án visszaküldött Budapestre.
Schreiber szerint kellene lennie, de sajnos nincs üzenete '56-nak a mai fiatal generációknak. Már csak azért sem, mert 1989-ig legfeljebb családi körben beszélgettek a forradalomról. Pedig 1956 abból a szempontból is történelmi esemény, hogy ez volt az első rés a kommunista világbirodalmon. A legnagyobb nyugati kommunista párt akkor a francia volt, ennek erjedése is '56-tal kezdődött, s tartott egészen odáig, hogy ma három százalékot kap a választásokon.

2006. szeptember 30. (Népszabadság)

Fejtő-nap

Tegnap délelőtt a Pallas Páholyban mutatták be Fejtő Ferenc közvetlenül a forradalom után franciául írott, A magyar tragédia 1956 című könyvének magyar fordítását. Délután a Politikatörténeti Intézetben tartott előadást az író-történész a mai szociáldemokráciáról. Fejtő Ferenc munkáját, melyet a Kossuth Kiadó jelentetett meg, Glatz Ferenc méltatta.
Az akadémikus szerint a szerző a két világháború közötti népfrontos európai értelmiség utolsó nagy alakja. Olyan baloldali, akit mindenütt elfogadnak, aki fellépésével bárhol tud híveket szerezni a baloldalnak. Glatz jelezte, hogy az '56-ról szóló könyv valójában két művet rejt magában. Az egyikben Fejtő az akkori francia hírügynökség munkatársaként a híreket elemezve máig érvényesen értékeli a forradalom eseményeit, úgy azonban, hogy a második világháborútól kezdve felvázolja azok történelmi előzményeit, okait. A másodikban Nagy Imre portréját rajzolja meg 1957 őszén. Az akadémikus úgy véli, máig ez a leghitelesebb ábrázolása a forradalom miniszterelnökének. A könyvbemutató után Németh Péter, a Népszava főszerkesztője leplezte le Fejtő Ferenc mellszobrát, Kocsis András Sándornak, a Kossuth Kiadó igazgatójának alkotását.
A Politikatörténeti Intézetben Fejtő professzor a mai szociáldemokrácia problémáiról tartott előadást. Megállapította, igaza volt Marxnak, amikor azt prognosztizálta, hogy a nagyvállalatok súlya felül fogja múlni a nemzetállamokét. A jóléti rendszer fenntartása a fejlett európai államokban is egyre nehezebb. Az ezzel kapcsolatos problémák megoldására az eddigi legjobb tervet a francia szocialista Michel Rocard dolgozta ki. Ő úgy véli: vége annak az időnek, amikor a nemzetállamok védik meg saját munkavállalóikat. Michel Rocard Roosevelt New Deal-jét választotta példaként. Szerinte az Európai Bizottságnak kellene elöl járni abban, hogy megteremtse a pénzügyi feltételeket az egyes tagállamok mind makacsabbnak tűnő költségvetési deficitjének enyhítésére.

2006. szeptember 30. (Népszabadság)

Diákok pótolták a hiányzó politikai elitet

Az 1956-ban összesen mintegy 45 ezernyi magyar egyetemista és főiskolás 54 százaléka munkás-paraszt származású volt, tehát eleven tudással rendelkezett a falvak és a gyárak, üzemek valódi életéről. Ezzel magyarázható ennek az értelmiségi rétegnek a szociális érzékenysége - mondta tegnap Vida István, az ELTE Történeti Intézetének professzora Nyíregyházán, az Ifjúság és 1956 címmel rendezett konferencián.
Vida István kifejtette: a hallgatók nagy többsége a forradalom első napjaiban nem akart rendszerváltást, inkább egy független, demokratikus ország megteremtését tűzték ki célul, s ezt szocialista alapokon képzelték el. A diákság a föllépésével egy, a kommunistáktól eltérő módon gondolkodó politikai elit hiányát pótolta.
A budapesti református teológiai hallgatók szerepére világított rá előadásában Ladányi Sándor, a Károli Gáspár Református Teológia professzora. Elmondta: az akkor mintegy 70-80 hittanhallgató kezdetben részt vett a budapesti diákság felvonulásain, de nem harcoltak, inkább karitatív feladatokat láttak el. Egyikük állt csak nemzetőrnek. Sebesültek mentésekor két teológushallgató hősi halált halt október 28-án.

2006. szeptember 30. (Népszabadság)

1956: béküléstől konfliktusig

Nem csupán az 1956. november 4-i szovjet intervenció hajnalán, a jugoszláv nagykövetségen menedékjogot kapó Nagy Imre-csoport sorsa miatt állíthatjuk, hogy a magyar októberi forradalom nemzetközi hátterének különösen fontos tényezője a magyar - jugoszláv - szovjet kapcsolatrendszer. Az év februárjában, a Szovjetunió Kommunista Pártja nevezetes XX. kongresszusa idején, amikor is a zárt ülésen elhangzott Hruscsovnak a sztálinizmus bűneit taglaló nevezetes beszéde, már jelentősen előrehaladt Moszkva és Belgrád viszonyának rendezése.
1955. május végén Hruscsov afféle "Canossa-járásként" utazott Joszip Broz Tito jugoszláv elnökhöz, egy szovjet pártvezetőtől merőben szokatlanul nyilvánosan bocsánatot kért a Sztálin idején Jugoszláviával szemben elkövetett súlyos hibákért, egyúttal elismerte, hogy minden népnek saját joga eldönteni, milyen úton kíván eljutni a szocializmushoz. A kibékülési folyamat mögött persze egészen eltérő szándékok húzódtak meg: a jugoszláv kommunisták addigi politikájuk, a szocializmus építése sajátos útjának, és a kétpólusú világrendszerben a blokkpolitikán kívülre helyezkedő független külpolitikájuk elismerését kívánták megerősíteni, ezzel szemben Moszkvában abban bíztak, hogy a kibéküléssel sikerül helyrehozni, amit Sztálin erőszakosságával elrontott, és Jugoszláviát becsalogathatják a szovjet táborba.
Az 1948-as szakítás után Magyarország "frontország" lett a szovjet tábor és a Jugoszlávia között kialakult konfliktusban. A Rajk-per, amelyben jelképesen az "imperializmus láncos kutyájának" titulált Tito is a vádlottak padjára került, csak a nyitánya volt a már-már háborús feszültségig fokozódó szembenállásnak. 1953-ban, Sztálin halála után, az első Nagy Imre-kormány idején a szovjet szándékoknak megfelelően a magyar fél megtette a kapcsolatok javítására az első lépéseket, de az államközi kapcsolatok normalizálása is lassan haladt, nem is beszélve a két párt közötti viszony rendezéséről. Az MDP élén álló Rákosi Mátyás, akinek vitathatatlan személyes felelőssége is volt a jugoszláv kapcsolat mélypontra süllyesztésében, igyekezett visszafogni a kibékülési folyamatot. Nagy Imre 1955-ös leváltása és a rákosista politika ismételt megerősödése csak fokozta a belgrádi vezetésben a bizalmatlanságot.
Jevgenyij Kiszeljov, a Szovjetunió budapesti nagykövete egy 1954. februári jelentésében megírta, hogy a Rajk-per jugoszlávellenes koholmányaiban Rákosinak döntő szerepe volt, de ez Moszkvában aligha kelthetett meglepetést, hiszen a per megkonstruálása mindvégig a szovjet titkosszolgálat felügyelete alatt folyt. Fejtörést inkább az okozott, hogy Tito világos tanújelét adta: amíg az MDP Rákosi vezetése alatt áll, nem hajlandó a szovjetek által szorgalmazott pártközi kibékülésre. A Nagy Imre mögött felsorakozó pártellenzék a Rákosi-féle politikát támadva fegyverként használta a Rajk-ügy felülvizsgálatának követelését. Jugoszlávia függetlensége a Szovjetuniótól, valamint az önálló szocialista út elismerésének kikényszerítése ösztönzést adott az ún. nemzeti kommunista irányzat kibontakozásához, amely a magyarországi szocialista fejlődést nem a szovjet példa szolgai másolásaként képzelte el. A Petőfi Kör rendezvényein Jugoszláviát követendő példaként emlegették. Belgrádból rokonszenvvel figyelték a Rákosi politikájával szemben kibontakozó, a jugoszláv felfogáshoz közel álló irányzat erősödését, az immár Dalibor Soldatić vezette követség révén fel is vették a kapcsolatot a Nagy Imre-féle ellenzéki kör tagjaival.
1956 júniusának első napjaiban, amikor Tito az előző évi Hruscsov-látogatást viszonozva Moszkvában tárgyalt, nem titkolta fenntartásait Rákosival szemben, kedvére lett volna, ha mielőbb leváltják az MDP éléről. Az ugyanebben az időben Budapestre érkező Mihail Szuszlov azonban ezzel éppen ellenkező missziót teljesített: megerősítette Rákosi megingott pozícióját, aki ezek után nem érezte sürgetőnek a változásokat a kétoldalú viszonyban. Erre következtethetett abból a levélből is, amelyet a magyar pártvezetés június közepén Hruscsovtól kapott, és amelyben a szovjet pártvezető taktikai szempontokkal magyarázta azokat az elvi engedményeket, amelyeket a szovjet-jugoszláv közös közlemény tartalmazott. Egyértelművé tette, hogy a jugoszlávokhoz fűződő viszony jellege a kivétel, a tábor országai nem számíthatnak hasonló függetlenségre, hiszen a cél éppen Jugoszlávia csatlakoztatása a szovjet táborhoz. Ennek elősegítésére szorgalmazta a pártközi viszonyok rendezését is.
Rákosi eltávolításának egyik - ha nem is egyedüli - tényezője volt a jugoszláv kapcsolat normalizálása. Július közepén Anasztasz Mikojan érkezett Budapestre, az MDP Központi Vezetősége az ő iránymutatása mellett hajtotta végre a vezetőváltást a párt élén. Igaz, a stabilitás fenntartása érdekében a keménykezű Gerő Ernőt választották első titkárrá, aki éppannyira felelős volt a korábbi politikáért, mint Rákosi. A július 18-i KV-ülésen szóba került a jugoszláv kapcsolat rendezése, a felszólaló Kádár János is érintette, aki méltányolta Tito és társai fellépését a sztálini politikával szemben, de sietett leszögezni, hogy az SZKP nem a testvérpártok egyike, hanem vezető, útmutató szerepet tölt be a kommunista mozgalomban.
Mikojan Budapestről egyenesen Jugoszláviába utazott, hogy elősegítse Gerő elfogadtatását, akit Tito bizalmatlanul fogadott. Nem is sietett válaszolni a jugoszlávokat ért sérelmek miatt meakulpázó Gerő levelére, amelyben a Kreml kívánságának megfelelően legmagasabb szintű találkozót szorgalmazott. A szovjet vezetők aggodalmait indokolta, hogy Belgrádból a magyar pártellenzéket támogató, és az egypárti diktatúrát sajátos munkás-önigazgatási rendszerrel kombináló, a nemzeti önállóságot őrző és a "blokkpolitikát" elutasító a jugoszláv út követésére buzdító megnyilvánulásokat tapasztaltak.
Szeptember végén, amikor Tito nem hivatalos látogatásra a Krímbe utazott, váratlanul Gerő Ernővel találta magát szembe. Hruscsov cselvetése átlátszó volt, de mégis sikerült: a két vezető megállapodott, hogy október közepén fogadják Belgrádban a magyar párt- és kormánydelegációt. Az SZKP vezetése úgy akarta a magyar és jugoszláv pártvezetés kibékülését tető alá hozni, hogy az ne eredményezze a nemzeti kommunista irányzat előtérbe kerülését. Nagy Imre ekkor már írásban is kifejtett álláspontját, mely szerint a szocialista országok viszonyát az ún. bandungi alapelvek, vagyis a nemzeti függetlenség, a szuverenitás, az egyenjogúság, a belügyekbe való be nem avatkozás és az önrendelkezés alapján kell újrarendezni.
Rajk László és mártírtársai ünnepélyes újratemetésének napján, 1956. október 6-án hozták nyilvánosságra a magyar delegáció jugoszláviai utazásának hírét. Rajk rehabilitálása egyet jelentett a vele együtt megvádolt jugoszláv vezetők megkövetésével, Belgrádból vissza is igazolták a gesztust. A temetés azonban csak tovább mélyítette a kommunista pártvezetés erkölcsi válságát. Gerő Andropov nagyköveten keresztül figyelmeztette Moszkvát, hogy tovább erősödik a hajlam a jugoszláv példa követésére.
Október 23-án a reggeli órákban ért haza a Gerő Ernő vezette magyar küldöttség a több mint egyhetes jugoszláviai látogatásról. Az este kirobbant fegyveres felkelés a belgrádi vezetőket is váratlanul érte. Kezdettől ambivalens módon viszonyultak a magyarországi eseményekhez. Az antisztálinista népfelkelésben mintegy önigazolásként annak bizonyítékát látták, hogy változásra van szükség a szocializmus építésében. Másfelől viszont aggódtak a kommunisták számára kezelhetetlenné váló helyzet miatt. Soldatics nagykövet jelentései a jugoszlávok iránt megmutatkozó szimpátiáról szóltak, a munkástanácsok létrejötte is a jugoszláv modellhez való közelítés jeleként tűnhetett fel. Az események mégis növekvő aggodalmat keltettek Belgrádban. A Nagy Imre-féle új vezetést a jogos népi igények kielégítésére biztatták, ugyanakkor határozottságot vártak volna el a kommunista rendszer megvédésében. Tito október 29-én nyílt levélben támogatásáról biztosította a Nagy Imre és Kádár János fémjelezte magyar vezetés törekvéseit, ám egyúttal egy antisztálinista, de egyértelműen kommunista platformban jelölte meg a kívánatos változások határát is. Néhány napon belül azonban kiderült, hogy egy lehetséges konszolidáció politikai platformja jóval túlmutat azon, amit a jugoszláv kommunisták még el tudnak fogadni. Titóék elutasították a többpártrendszer visszaállítását, tartottak a nacionalista erők felülkerekedésétől, rémülten tapasztalták a kommunistaellenes atrocitásokat. Ezért számukra hamarosan nem látszott annál kevésbé rossz megoldás, mint hogy elfogadják a második szovjet katonai beavatkozást.
November 2-án kellemes meglepetésként érte a titkos tárgyalásra Brioni szigetére érkező Hruscsovot és Malenkovot, hogy jugoszláv partnereik, Tito elnök, Alekszandar Rankovics és Edvard Kardelj nemcsak egyetértenek a tervezett invázióval, hanem még segítséget is ajánlottak Nagy Imre miniszterelnök kikapcsolásához. A Tito rezidenciáján kifundált terv azonban gyorsan dugába dőlt. Nagy Imre és társai a terveknek megfelelően elfogadták ugyan a felkínált menedékjogot, és bementek a nagykövetségre, de ezzel nemcsak ők, hanem a jugoszlávok is csapdába estek. Kihagyták a számításból, hogy a magyar miniszterelnök várakozásuktól merőben eltérő magatartást tanúsít. Nagy Imre a szovjet hadsereg támadására nem lemondással vagy félreállással, hanem nevezetes rádiósszózatával válaszolt, amelyben kinyilvánította, hogy egy idegen hatalom követ el fegyveres agressziót a törvényes kormány megdöntésére. A szovjet vezetők, akik kezdettől hajlottak arra, hogy Nagyot árulóként kezeljék, tűrhetetlennek tartották, hogy a jugoszlávok e deklaráció ismeretében adták meg a menedékjogot, majd azt követően sem tudták rávenni Nagy Imrét a lemondásra és a Kádár-kormány elismerésére.
A jugoszlávok kínosan ellentmondásos helyzetbe kerültek. Támogatták a Kádár-kormányt, elkerülhetetlen lépésnek minősítették a szovjet katonai intervenciót, ugyanakkor a menedékjoggal felelősséget vállaltak a Kádár-kormányt illegitimnek ítélő Nagy Imre-csoport sorsáért. Szerették volna megőrizni a jó viszonyt az őket egyre keményebben fenyegető és támadó Hruscsovval is, aki az "ellenforradalom főbűnösének" minősített Nagy Imre kiadatását követelte. Mindeközben tekintettel kellett lenniük nemzetközi reputációjukra és a haza közvéleményére is. Hruscsov már november 7-én azzal próbált nyomást gyakorolni a belgrádi vezetőre, hogy Nagyot jugoszláv ügynökként fogják beállítani, és a magyar eseményekért a felelősség egy részét rájuk fogják hárítani.
A kényes helyzet rendezésére meginduló diplomáciai tárgyalásoknak jugoszláv oldalról tulajdonképpen az volt a tétjük, hogy presztízsük és mozgásszabadságuk megőrzése mellett miként tudnának kikászálódni a csávából. Miután kénytelenek voltak feladni eredeti elképzelésüket, miszerint Jugoszláviába vitték volna Nagy Imrét és társait, az ennek alternatívájaként felkínált Romániába távozás lehetőségével pedig a menedékjogot kapott csoport tagjai nem kívántak élni, csak a menedékjog megszüntetése maradt megoldásként. Ehhez viszont ki kellett csikarniuk Kádárból egy garancialevelet, amely szabad hazatérést és büntetlenséget ígért a csoport tagjainak. Tudniuk kellett, hogy a bántatlansági garancia birtokában a nagykövetségről távozó Nagy Imrééket le fogják tartóztatni, de ilyen áron is meg akartak szabadulni a tarthatatlan helyzettől.
Soldatić nagykövet a Nagy Imre-csoport elrablását követően már másnap, november 23-án tiltakozott a Kádár-kormánynál, ezzel kezdetét vette a diplomáciai jegyzékháború, amelyet Tito és Hruscsov egyre élesebb hangú levélváltása kísért. A Pravda és a Borba lapjain a szovjet és a jugoszláv szocializmusmodellek közötti polémia indult, ez pedig Kádárt kínosan érintette, hiszen a szovjet álláspontot kellett támogatnia, miközben szerette volna Tito jóindulatát is megőrizni.
1957 elejétől nemzetközi méretű hajsza indult a nemzeti kommunizmus és a revizionizmus ellen, összekapcsolva a jugoszláv nézeteket az immár árulóvá minősített Nagy Imréével. A büntetőeljárásban azután külön hangsúlyt fektettek a jugoszláv vonatkozások feltárására. Hosszú és szövevényes úton, sok vita, kibékülési kísérlet és újbóli összeveszés után jutott el a folyamat az 1958. júniusi végkifejletig. A Nagy Imre-perben Jugoszláviát jelképesen ismét a vádlottak padjára ültették, mint az "ellenforradalmi összeesküvés" részesét.

2006. szeptember 30. (Népszabadság)

Valóságos képek, ornamens helyett

Szezonja van az 1956-ról szóló könyveknek, maholnap itt az ötvenedik évforduló napja.
Szezonja van a közelmúlt történelmének, legalábbis a kínálati piacon. Ami egyrészt baj, mert a mennyiség hirtelen növekedése szinte lehetetlenné teszi a minőség szerinti válogatást. Másrészt pedig nem baj, mert a történelmet nem lehet eléggé ismerni.
Erich Lessing fotográfiáit felhőtlen egyértelműséggel ajánlhatjuk, ami a minőséget illeti, és úgy is, mint ismeretforrást. A fotóriporter e kötete nem egyike a hasonló képválogatásoknak. Kiemelkedik közülük. Egyedivé az teszi, hogy a párizsi Magnum ügynökség munkatársaként nem a forradalom eseményeire érkezett Budapestre. Fotózott itt már korábban és fotózott itt jóval később is. Munkája különlegességét éppen ez adja: szemtanúi lehetünk az előzményeknek és némiképp a következményeknek is. Teljes ívet kapunk olyan képekből, amelyeket méltánytalan volna méltatni. Önmagukért beszélnek. Felértékelni e dokumentumokat azért lehetetlen, mert kíméletlenül ellenállnak minden olyan kísértésnek, amellyel sokak túlstilizálnák, már-már ornamenssé tennék az egészet.
A kötetet Fejtő Ferenc, Konrád György, Nicolas Bauquet kisesszéje, Rainer M. Jánosnak és magának a fotográfusnak a jegyzete egészíti ki.
Lessing e pár sorban felidézi 1998-as emlékét, amikor a Petőfi Kör egyik '56-os vitájának egykori részvevőit hívta újbóli találkozóra. "A találkozás rendkívül nyomasztó volt: öreg, fáradt, beteg emberek gyűltek össze... Óvatosan beszélgettek, hiszen nem tudhatták, miképp is gondolkodik beszélgetőtársuk... Idős emberek találkozója volt, akik mindenről akartak beszélgetni, csak a forradalomról, csak '56-ról nem. S két-három óra múlva hazament a nagyon szomorú, öreg, fáradt társaság. Egy szót sem fecséreltek a forradalomra, a jövőre vagy a múltra. Számomra ez volt egy népfelkelés történetének a vége."
Ennyi. Ennyi? (1956-os Intézet, 249 oldal, 9990 forint)

2006. szeptember 30. (Délmagyarország)

Zamat-kávé és Szent Johanna - Hangulatjelentés: 1956. október eleje

Sokat tudunk már 1956 szegedi, és budapesti októberéről, és az egész országot gyászba borító novemberről. A nagyvárosokban, de a kisebb falvakban is mozgásba jött a tömeg, mintegy két és félezer munkástanácsot választottak, tetteikkel sokan a forradalom oldalára álltak. De milyen testi és szellemi táplálékkal éltek, hogyan töltötték hétköznapjaikat és gondolkodtak ötven évvel ezelőtt a szegediek és a Csongrád megyeiek? A választ a 96 éves Délmagyarország korabeli számai őrzik.
Ma már tudjuk: Szegeden kezdődött az 1956-os forradalom - itt tüntettek először a Rákosi-rendszer ellen, itt alakult meg a MEFESZ. 1956. október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján, a Rajk László és társai újratemetése utáni esten Shaw Szent Johannájának szegedi bemutatójának közönsége demonstrált - a fennálló rend ellen. Október 16-án Szegeden a diákok megalakították demokratikus és független szervezetüket, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét, megfogalmazták és pontokba szedték követeléseiket, melyeket október 23-ától egy egész ország visszhangzott. A tények jó részét föltárták a történészek. De máig megválaszolatlan a kérdés: Miért éppen Szegeden pattant ki a forradalom szikrája? Miért innen indult rövid röptére a szabadság pillangója? Többek között ezekre a kérdésekre is keressük a választ az ötven évvel ezelőtti hangulat fölidézésével, a Szegeden és más Csongrád megyei településeken történtek fölvillantásával, az egyik és a másik oldalon álló emberek arcát, a forradalmárok és ellenforradalmárok, a hősök és közemberek portréját fölvillantó, most induló, jubileumi cikksorozatunkkal. Asszociációk sorát indítja el a Délmagyarország ötven évvel ezelőtti, 1956. október 2-i (keddi) fejléce alatt a magyar és a nemzetközi "folyamatok" egybefonódásáról árulkodó vezető hír: "Gerő Ernő és Joszip Broz-Tito találkozott a Krímben Hruscsovnál".

Szektás nézetek ellen
A "Szegedi névtelenek?" című glossza, mellette fotó hívja föl a figyelmet arra, hogy a nagy sietségben (közel egy év alatt tataroztak) a színház homlokzatán látható Erkel Ferenc- és Katona József-szobor alatt elfelejtették jelölni, hogy kit ábrázol az alkotás, illetve hogy kinek a művei (Tápai Antal) díszítik az épületet.
A kritika közgondolkodásbeli jelenlététéről üzen a szerkesztő azzal is, hogy a címlapon a felhívás: "Kidolgozták a József Attila Kör működésének programját. Október 19-én tartják meg az első vitaestet". Kiderül: a DISZ és a TTIT kezdeményezte (egyébként a budapesti Petőfi Kör mintájára született) József Attila Kör szombaton (szeptember 29-én) vezetőségi ülést tartott, és kidolgozták az előadásokkal egybekötött viták vázlatos programját. Elsőként "Az értelmiség helyzete Szegeden és az értelmiség politikáról szóló párthatározat" címmel vitáznak. A következő témák: "Irodalmunk időszerű kérdései", "Oktatásügyünk és ifjúságunk nevelésének kérdései Szegeden", "Vita a szegedi sajtóról", "A szocialista törvényesség", "A szegedi várospolitika időszerű kérdései". A körről pedig elárulják: legfőbb programjának "az alkotó marxista szellemben kibontakozó és helyes irányba vezető viták kialakítását tekinti."
"Képek a határról" - öt fotó és a hozzátartozó néhány mondatos szöveg, vagyis - ugyancsak a Délmagyarország értékteremtő hagyományaihoz tartozó képriport - mutatja be a magyar-jugoszláv határ menti csöpp falu, Térvár életét. Akkor arról nem esett szó, csak ma tudjuk, hogy Kováts József, az 1956-os forradalom szegedi szereplője és mártírja e faluban élt az ötvenes években.

A közjó kijózanít
Szeged október eleji mindennapjairól árulkodik az Éjjeli őrjárat című riport, mely a szombat este sajátos leírása: "Rendőrségi razzia a vendéglátó helyeken - 'Nincs nálam személyi igazolvány!' - Kettőkor a Jegesben - Amikor a részegek hamar kijózanodnak - Egy veszedelmes bűnöző nyomában".
A "HÍREK" élén egy "pozitív" információ: "Terven felül 320 ezer gyümölcsszállító láda", alatta viszont azt a színházi előadást harangozzák be, amit később a visszaemlékezők az első szegedi tömegtüntetésként minősítenek: "Szombaton este fél 8 órai kezdettel mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház G. B. Shaw: Szent Johanna című történelmi színművét Horváth Jenő főrendező rendezésében. Johannát Papp Teri, a főbb szerepeket pedig Kaló Flórián, Bicskey Károly Jászai Mari-díjas, Kormos Lajos, Kátai Endre, Károlyi István, Kovács János alakítja."
A "Mi hol mikor?" rovatból tájékozódhatunk a filmkínálatról. A Szabadság moziban az Otello ("szovjet filmalkotás"), a Vörös Csillagban az ugyancsak szovjet film, Az új ember kovácsa ment, míg a Fáklyában az És megfordul a szél ("művészi ausztrál film"), s persze mindenhol a híradó örvendeztette a közönséget.
Az Apróhirdetések közt munkásokat (vizsgázott fűtőt, szakképzett hajtókat és rakodókat, üzemi gyakorlattal rendelkező gépésztechnikust, gyakorlott géplakatost) keresnek. "Különbejáratú bútorozott" szobát, de "ágynemű nélkül" és férfi részére kínálnak a Csemegi utcában. "Boros" a "szegedi 2 szobás társbérleti lakást (eléggé elkülönített szobákkal)" elcserélne "egy budapesti hasonlóra". Szövőszéket felszerelve, szép hármasszekrényt, kombináltszekrényt; Danuvia motort, kis samottos kályhát kínálnak eladásra. "Gólképtelen v olt a szegedi csatársor", kiabálja a cím a Tatabányai Bányász-Szegedi Haladás 2:0 (1:0) eredménnyel záruló meccsről. Úszásban viszont a Szegedi Orvostudományi Egyetem - Debreceni Orvostudományi Egyetem versenye 178:132 eredménnyel zárult.

Szegedi nagy halak
A "Kövek a poggyászban" című, október 3-án megjelent vezércikkében Németh Ferenc és a Délmagyarország szerkesztősége kimondja: "akár a Vajda-Vajtai ügyre gondolunk, akár a Művelt Népben folytatásban közölt Szegedi nagy halak című cikkre hivatkozunk, nem történtek meg a mindenki által hangoztatott szocialista törvényesség szellemében, és ennek a szellemnek az erősítése érdekében a közvélemény által megkívánt lépések... a párt új, következetes politikájának végrehajtását vizsgálva. S ... megállapíthatjuk, hogy megkönnyebbült poggyászunkban még mindig hordozunk köveket..."
Néprádió - "újtípusú, középhullámon működő" - érkezett a Lenin utcai hangszerboltba - 670 forintért. E hír mellett a "Napi kérdések" rovatban arra keresik a választ: "Mit jelent az, hogy a kulák is egyenjogú állampolgár?"
"Békés-Csongrád megye" vet föl egy szempontot a területrendezésről szóló minisztertanácsi határozatot bemutató cikk. A szerző, R. L. kitér a kettősségre: bár a megyeszékhely Hódmezővásárhely, de számos megyei szerv (rendőrség, bíróság, SZMT, Terményforgalmi, MÁV stb.) Szegeden működik. "Ez a kettős elhelyezés eddig is sok nehézséget okozott."
Vitafórumra hívja föl a figyelmet a címlap kínálója, az 5. oldalon pedig a Műszaki értelmiség problémái című írásában fejti ki álláspontját Heimann Pál, a Szegedi Közlekedési Vállalat főmérnöke. A Tiszatáj vitához most Az írástudók felelőssége címmel szól hozzá Andrássy Lajos, aki szerint "azon a vitán megismerhette e néhány év átkos következményeit..."
Az "Apróhirdetések" közt "Kertes villában egy éven aluli gyermek gondozását vállalnám" - így az egyik, "Krepp és színes gumitalpú cipők, hócsizmák, sárcipők, kerékpárgumik, nylon és vásznas esőkabátok javítását szakszerűen vállalom" - kontráz a másik.

Gyászjelentések
"Az egész magyar dolgozó nép nagy megelégedéssel fogadta a Központi Vezetőség júliusi határozatait... Teljesen jogos a türelmetlenség afelett, hogy gazdasági életünkben évek óta megismétlődő számos hiba kijavítása csak nagyon lassan, vagy egyáltalán nem történik meg. Minden erőnket, tudásunkat latba vetjük azért, hogy pártunkban és hazánkban soha többé, semmilyen formában és senkivel ezek a hibák és bűnök még egyszer meg ne ismétlődhessenek" - szól "Kovács Imre elvtárs", országgyűlési képviselő, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetőségének tagja sajnálkozása a Délmagyarország október 6-i címlapján. Fölötte ott Pálffy György altábornagy, dr. Szőnyi Tibor, Szalai András és dr. Rajk László gyászjelentése - "életük, haláluk örök emlékeztető legyen!"

2006. szeptember 30. (Magyar Hírlap)

Őszi megújulás a Párizsi Magyar Intézetben

Húsz éve nyitott kulturális képviseletet Párizs belvárosában a Magyar Köztársaság. A Párizsi Magyar Intézet jubileumi, 2006-os év őszi szezonját ezért minden szempontból a frissülés jellemzi: felújították az intézet földszinti auláját, átalakíttatták az első emeleti koncerttermet és a könyvtárat is, a következő három hónap több mint hatvan programját pedig (a re - új, újra előtaggal játszadozva) a forradalomnak (revolution), az újjászületésnek (renaissance), a generációváltásnak (regeneration), az új ötletek bevetésének (recreation) és a tudományos élet élénkítésének (recherche) szentelik. Budapesthez hasonlóan Párizsban is megrendezik például a kulturális intézmények hosszú éjszakáját Nuit blanche - Fehér éjszakák címmel. Az ősz legfontosabb eseménye mégis az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójának megünneplése lesz. Ez alkalommal a Párizsi Magyar Intézet templomi orgonahangversenyt szervez Varnus Xavér és a Bolyki Brothers fellépésével, szabadtéri fotókiállítást mutat be Jean-Pierre Pedrazzini, a Budapesten meggyilkolt fotós képeiből, valamint négynapos filmfesztivált rendez '56-os témájú filmekből külső helyszínen, egy párizsi moziban. Október első hetében Párizsba látogat a Rádiókabaré: a Párizsi Magyar Intézet munkatársai szerepelnek együtt a műsor sztárjaival, Hernádi Judittal; Bajor Imrével, Dolák-Saly Róberttel, Farkasházy Tivadarral, Gólvölgyi Jánossal, Haumann Péterrel és Trunkó Barnabással. November 11-re a Franciaország-szerte működő magyar egyesületek képviselőit várja belvárosi épületébe az intézet. Továbbra is részt vesz az összes párizsi külföldi kulturális intézetet összefogó egyesület munkájában, és ősszel JazzyColors néven rendez dzsesszfesztivált. A hazai dzsesszszcénát a rendezvényen a Tin-Tin Quintet képviseli. Az intézet filmklubjában magyar filmeket mutatnak be, őszi programjukban a többi közt a nemrég Oscar-díjra jelölt Fehér tenyér, a Temetetlen halott, a Szamárköhögés és a Vili, a veréb című rajzfilm szerepel.

2006. szeptember 30. (Magyar Hírlap)

Találkozás egy fiatalemberrel

"Finom élmény volt a forradalom, felemelő érzés. Néhol lövöldöztek, de mindenki barát volt. Valaki a kezembe nyomott egy puskát, hogy akarom-e, ő hazamegy ebédelni. Nem fogadtam el, én is ebédelni mentem, és mert nem vagyok nagy harcos..:" Legéndy Károly 1956-ban emigrált, Charles Legéndy 2006-ban felismerte magát egy plakáton a Times Square és az 50. utca sarkán Legéndy Károly 1956 novemberében hagyta el Magyarországot. Ausztrián keresztül az Amerikai Egyesült Államokba menekült, elektromérnök lett.
Legéndy Károly 1956 novemberében töltötte be huszadik életévét, de nem volt ideje ünnepelni. Ott volt az első, október 23-i tüntetésen a Műegyetemnél, és aznap este, a mozivetítések előtti filmhíradókból már városszerte ismerték az arcát. "Azóta sem láttam a felvételt, de azt mondják, a fejem majdnem az egész vásznat betöltötte, olyan közel álltam a kamerához. Könnyen megtalálhattak volna az ávósok, amikor leverték a forradalmat. Úgy határozott a család, együtt maradunk, és kimegyünk az országból. Ha sikerül, sikerül, ha nem, nem. Isten kezébe adtuk a jövőnket." November 4-ét Budapesten, 20-át már Győrben érte meg a család. Busszal jutottak a határ közelébe, Ausztriába gyalog. "Láttuk az őrtornyokat, és tudtuk azt is, a határőrök kérdezés nélkül lőnek, ezért nem is futottunk. Nem volt értelme futni. Reméltük, nincs senki a tornyokban, és nem is volt. Amikor Ausztriába értünk, hallottuk, hogy ugyanott, ahol mi átmentünk, négy órával korábban száztíz emberből hetvenet lelőttek. Nem gondoltak arra, hogy ugyanazon a helyen más is próbálkozik: Mi se tettük volna, ha ezt tudjuk:' A szülei Ausztriában maradtak, Legéndy Károlyt távolabbra. vetette a sors. Az Egyesült Államokba ment, ott fejezte be az egyetemet is. Elektromérnök lett, kutató, a hetvenes években dolgozott Nápolyban és Tübingenben, a feleségét Göttingenben ismerte meg, ma pedig egy átlagos nyugdíjas életét éli - New Yorkban. Magyarország és 1956 ritkán jut az eszébe, csak amikor magyarokkal találkozik. "Szép és színes élmény a volt forradalom, de az igazság az, hogy a vége olyan rosszul sikerült, annyira csúnyán, hogy arra jobb nem is emlékezni. Nagy Imre az utolsó Láttuk az őrtornyokat, és tudtuk, a határőrök kérdezés nélkül lőnek, ezért nem is futottunk. Nem volt értelme. Reméltük, nincs senki a tornyokban. rádióüzenetében próbált segítséget kérni a Nyugattól, de Amerikában Eisenhower volt az elnök, az oroszok szerencséjére. Ha Reagan lett volna, másképp történt volna minden. Elnyomták a forradalmat, magyarok ezreit lőtték le, vagy vitték Szibériába, miközben a Nyugat úgy tett, mintha ez egy helyi esemény lett volna. Pedig ma már tudjuk, 1956 a magyar történelem egyik fénypontja." Sztálin három éve halott volt, Hruscsov friss reformer, s a forradalom utolsó napjaiban már megmozdulásokról adott hírt Csehszlovákiából és Lengyelországból a néhány napig szabad Magyar Rádió. "Egy-két teherautóra való katonát vezényeltek a rádió épületéhez. A parancsnokuk gúlába hordatta a puskákat, aztán ide-oda sétáltatta a bakákat. Talán még ki is kacsingattak az emberek közé, mondván, vigyétek a puskákat, és a nép hamarosan ezt is tette. Attól a perctől kezdve a tüntetőknek is volt fegyverük:' Legéndy Károly látta a "barnás sárrá változott" vért a Parlament előtt, látott Molotov-koktéllal kiégetett tankot a Baross utca sarkán, gépfegyverrel várakozó ávósokat a háztetőkön, forradalmárokat, idegeneket és egyetemista barátait, amint egyenként szedik le a géppuskásokat. November 4-én, hajnalban azt hitte, tűzijáték van a városban. Kiderült, nyomjelző lövedékeket lőttek fel az égre a bevonuló szovjet csapatok. Újoncok voltak, Ázsiából vezényelték őket Magyarországra, még oroszul is alig értettek. Ötven év elteltével, a New York-i Magyar Kulturális Központ óriásplakát-kampánnyal kezdte az '56-os forradalom ünnepi rendezvényeit. Our revolution was not a movie (A forradalmunk nem mozifilm volt) - hirdetik a felnagyított archív fotók a Broadway közelében. "A múlt héten a Times Square-en jártunk a barátaimmal, megmutattam nekik a várost. Amikor megláttuk a plakátot, a feleségem csak hallgatott, és nézte, nézte. Végül azt mondta: ez te vagy. A bal oldalon, amelyik az 50. utca felé néz, amelyiken egy ember van és egy tank. Az a fiatalember, az vagyok én." És akkor Legéndy Károlynak eszébe jutott minden, mintha csak tegnap történt volna: egy végeláthatatlan mező üres őrtornyokkal, valahol Ausztria és Magyarország között, a lámpavasakon lógó ávósok, a rádió, a puskák, a Műegyetem és az a bizonyos elfeledett huszadik születésnap.

2006. szeptember 30. (Magyar Nemzet)

Tenyésztett tevék

Ladányi Sándor a sebesültszállító tricikliről, Rákosi töltőtolláról és egy jeltelen sírról Az ellenforradalom góca a teológiai akadémia, ide a mi embereinket be kell építeni - írta jelentésében egy rendőrtiszt 1957-ben, majd operatív tervet közölt az akció végrehajtására. Ez csupán egyetlen mozzanat a Ladányi Sándor történész által összeállított gyűjteményből, amely hitnek és véráldozatnak, alávalóságnak és tisztességnek a felkavaró dokumentumait tartalmazza. A két kötet a magyarországi református egyház 1955 és 1957 közötti történetét fogja át. észt vett-e a református felekezet a forradalomban, illetve annak előkészületeiben? - A teológushallgatók jelen voltak az írószövetség és a műegyetemisták felvonulásán. Később élelmiszercsomagokat vittek kézikocsival a Corvin közben harcoló forradalmároknak. Sebesülteket is mentettek. Bár vöröskeresztes karszalag volt rajtuk, a Ráday utcában Magócsy lstván és Herceg Lajos teológushallgatókat lelőtték az ÁVH-sok. Kopjafa és márványtábla őrzi emléküket a teológia udvarán, ahogy egy orvostanhallgató lányét, Szentkirályi Kláráét is; ő a rádió épületétől triciklin szállította a sebesülteket, közben kapott találatot. Egy másik teológus a rádiónál kapott tüdőlövést, de túlélte, ma is él. - A dokumentumok milyennek mutatják az egyház korábbi viszonyát a kommunistákhoz? - Ravasz László azt írta memorandumában: a kommunista állam rájött, hogy az elnyomással csak megerősíti az egyházat. Ezért saját embereit igyekezett beépíteni az egyházi vezetésbe: azok tájékoztathatták a pártvezetést a belső hangokról, és bomlasztó tevékenységet fejthettek ki. A kommunista hatalom már negyvenötben megpróbálta eltávolítani a nemkívánatos személyeket, Ravaszt is, de őt csak negyvennyolcban sikerült, mikor megkezdődött az úgynevezett őrségváltás. Maga Rákosi választotta ki az eltávolított tisztségviselők utódait, például Kiss Rolandot, aki korábban belügyi államtitkár is volt. Kiss ezt írja kinevezéséről: "Rákosi hazarendelt, közölte velem, hogy én leszek a főgondnok, Bereczky Albert pedig a püspök. Tegyek meg mindent annak érdekében, hogy Bereczky ellenjelöltjei ne vállaljanak jelölést, vagy ha vállaltak, mondjanak le róla." Kiss Rolandot csak a hatodik választási fordulón sikerült elfogadtatni az egyházakkal, a presbitériumok ugyanis nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy megmondják nekik, kire kell szavazni. Később kénytelenek voltak megszokni. Az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője 1952-ben diadalmasan írja Rákosinak: megállapodtak az egyház vezetőivel, hogy önként felajánlják megmaradt oktatási intézményeiket. Bereczky püspök kijelentette, más középiskola nem is kell, csak a lelkészutánpótlást előképző debreceni. Kiss Roland azt mondta magáról, ő egy bibliás szocialista. Folyton hangoztatta, hogy pártfeladatként kapta a főgondnoki tisztet, s pártszellemben kívánja végrehajtani a feladatot. A többi főgondnok persze ugyanígy kapta a feladatot, csak ők nem hirdették. Horváth János, az egyházügyi hivatal elnöke azt írta 1953-ban: "Kedves Rákosi elvtárs, tegyétek már félre ezt a hülyét, mert több kárt csinál, mint hasznot." Ugyanis Rákosiék igyekeztek fenntartani a látszatot, hogy nem szólnak bele az egyházak dolgába, de ezt Kiss őszinteségi rohamai rendre megcáfolták. Kiss havonta negyven-hatvan sűrűn gépelt oldalnyi jelentést küldött Rákosinak, jórészt Bereczkyről. Rákosi liláskék töltőtolltintát használt; egy ideig aláhúzott egyes szavakat, a sorok mellé tett egy-egy jelzést, s ha egy oldalt elolvasott, mindig R betűt írt a jobb alsó sarokba. Szép kerek betűi voltak. Egy ideig ezek a megjegyzések megtalálhatók, de pár hónap után eltűnnek. Valószínűleg olvasatlanul maradtak Kiss jelentései. - Volt-e valamiféle belső ellenállás az egyházban a vörös hatalommal szemben? - Persze, de ez teológiai természetű volt, csak néhány ponton kapcsolódott a politikai ellenálláshoz. Az ötvenes évek elején a kollaboráns egyházi vezetés kiadta a brosúrákat arról, hogy a lelkészek milyen irányba fejlődjenek; az igehirdetők mintaprédikációkat kaptak, azokat kellett elmondaniuk. Ezt sokan megtagadták, s két debreceni segédlelkész, Fekete Péter és Kovács Tibor esetében nagy botrány is lett belőle. Az egyik nyilvánosan kijelentette, hogy ezt a prédikációt nem Isten, hanem egészen más ihlette, ezért nem lehet elmondani a gyülekezeti tagoknak. Fekete azt mondta, a megadott textushoz a prédikáció úgy viszonyul, mintha tevéket akarnánk tenyészteni azon bibliai mondat alapján, hogy "a gutaütöttet Jézus lábaihoz tevék". Azonnal felfüggesztették őket az állásukból, Fekete börtönbe is került. Azonban 1953-ben meghalt Sztálin, s Nagy Imre miniszterelnöki expozéjában bejelentette, hogy megszünteti az egyházak elleni adminisztratív intézkedéseket. Amikor ötvenötben Nagy Imrét kizárták a pártból, többek között ennek alapján vetették szemére, hogy klerikális antikommunista. Mindenesetre némiképp enyhült a nyomás. A lelkésztovábbképzőkön félretették a brosúrákat, és arról kezdtek beszélni, ami valóban foglalkoztatta őket. A Hitvalló nyilatkozat 1955-ben született meg, amelynek formája megegyezik az 1934-es Német Hitva116 Egyház barmeni (ma Wuppertal - B. Gy.) nyilatkozatával; utóbbit azért adták ki, hogy visszautasítsák a fasiszta ideológia begyűrűzését az egyházba. A formaválasztás jelezte a párhuzamot a hitleri és a kommunista diktatúra között. A magyar nyilatkozat is élesen elutasítja a politikai megrendelésre készült teológiát. Ezt az iratot lefordították német nyelvre is, és átadták a centenáriumra érkező külföldi delegátusoknak. Volt, akinek a vécében sikerült odacsúsztatni. Egy megtermett német püspöknek Németh Géza segédlelkész adta át; ezt észrevette egy teológiai tanár, megpróbálta megakadályozni, de mire odaugrott, a püspök elrakta az iratot. A nyilatkozatot kiadták angolul, franciául és németül, itthon is terjedt illegálisan. - Mi volt a kommunista ihletésű teológia lényege? - Azt mondták, az egyház a Horthy-korszakban elvesztette a prófétai szóhoz való jogát. Most nem tehet mást, mint engedelmesen arra megy, amerre vezetik, és azt teszi, amit mondanak neki. Ez volt "a hitben való engedelmesség teológiája". Közben jól tudták, hogy ez nem Krisztusnak, hanem az ateista hatalomnak való feltétlen engedelmesség. Tudták, hogy az egyház által végrehajtott békeszolgálat csupán kommunista propaganda. Egy rendőr főhadnagy írja 1958-ban: "létrehoztuk a Teológiai Szemlét, hogy olyan cikkek jelenjenek meg, amelyek azt sugallják: az egyház érdeke a szocializmus építése". A Teológiai Szemle szerkesztője egy alkalommal megkapta a Szocialista Újságírásért kitüntetést. - Ötvenhat október harmincegyedikén és november elsején nagygyűléseket tartottak Budapesten, a Kálvin téren, illetve a teológia dísztermében. Ki szervezte ezeket és milyen céllal? - Az egyházi és állami vezetés a CIA beépített embereinek titulálta a szervezőket, s külföldről szervezett fegyveres akcióknak nevezte a gyűléseket. Valójában a Kálvin téri presbitérium az eseményekre való tekintettel hirdetett gyűlést október harmincegyedikére, a reformáció ünnepére. Ez a gyűlés aztán úgy döntött, visszahívják Ravasz Lászlót, s kimentek érte Leányfalura, ahol száműzetésben élt. Kérték, álljon a megújulási mozgalom élére, s vállalja el a püspökséget. Ő azt felelte, míg az egyház törvényes vezetői Budapesten nem tudják az eseményeket irányítani, a lelki megújulást hajlandó vezetni. A november 1-jei gyűlésen felszólították azokat a világi és egyházi vezetőket, akik a Rákosi-rendszerben kompromittálták magukat, hogy önként mondjanak le. - Milyen retorziók következtek a forradalom leverése után? - Viszonylag későn, március hatodikán kezdődött az egyházi személyek letartóztatása. Akkor nyolc-tíz lelkészt vittek a Gyűjtőbe. Az udvaron, sétán látták egymást, de beszélgetniük nem volt szabad. Ott volt Békési Andor, Joó Sándor, Na Barna és mások. Gulyás Lajos levéli lelkipásztort később fogták el. Ó a mosonmagyaróvári sortűz után mentett meg egy Máté nevű ávós főhadnagyot a lincseléstől, mondván, "nem szabad önbíráskodni, vigyük a városházára, és a törvény ítélkezzen fölötte". A tiszt megszökött a városháza nyitott ablakán át. A forradalom után Máté fölkereste Gulyást, és kérte, hogy amíg nyitva a határ, hagyja el az országot. Gulyás azt mondta, nincs miért menekülnie. Rövidesen letartóztatták, és azzal vádolták, hogy uszító beszédeket tartott a forradalomban; e hamis vádra tanúkat is kerítettek. Gulyás korábban tett néhány nyilatkozatot, amellyel vállalta a hitét és a rendszerrel való szembeszegülést. Negyvenhétben kisgazdapárti programmal volt képviselő, ez is terhelte a múltját. A vádiratban enyhítő körülményként szerepelt családos állapota - egy tíz- és egy tizenkét éves kislánya volt -, de az is, hogy a társadalomra túlságosan veszélyes, így az enyhítő körülmény nem vehető figyelembe. A kivégzés 1957. december 31-én történt. A hóhér nem vállalta, ezért egy beugró tiszt hajtotta végre az akasztást dilettáns módon, valószínűleg nagy szenvedést okozva. Egy nappal korábban tíz-egynéhány egyházi személyt tüntettek ki, köztük hét reformátust. "Az ellenforradalom alatti bátor kiállásukért, a népi demokrácia melletti hősies magatartásukért, az egyház és állam viszonyának rendezése terén kifejtett tevékenységükért és a békemozgalomban végzett munkájukért" a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének különböző fokozatait kapták. A rendszerváltozás után Gulyás lányai próbálták megkeresni apjuk nyughelyét, de nem sikerült, jeltelen sírba került egy győri temetőben. Egyébként ötvenhét őszén, amikor kezdtem a teológiát, még elvittek két hallgatót. Nem jöttek be, csak beüzentek, hogy barátaik várják őket a kapu előtt. Az egyiknek az írószövetséggel volt kapcsolata, a másik nemzetőr volt. - Az egyház később is érezhette magán az állam vigyázó tekintetét. . . - Ötvenhétben egy rendőr főhadnagy jelentette, hogy az ellenforradalom góca a Budapesti Református Teológiai Akadémia, ahová be kell épülni, hiszen a teológusok osztályhelyzetüknél fogva ellenségei a népi demokráciának. Vannak sejtéseink, hogy a diákok közül kik lehettek besúgók. Azt már többnyire tudjuk, a tanárok közül kik vettek részt a magyarországi, sőt a nemzetközi elhárítás munkájában; más kérdés, hogy a jelenlegi rendelkezések alapján ezek nem publikus adatok. Van olyan dokumentum az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, amelyben egy százados elmondja, kiket milyen tisztségre javasol. Leírja, hogy az illetőket hol és mikor szervezték be, milyen szolgálatra alkalmasak, kit mivel lehet megfogni - kinek a pénz, kinek a nők, kinek az ital a gyenge pontja. Az egyikről azt írja, "féktelen hiúsága mindenre képessé teszi". Később is rendszeresek voltak a lehallgatások. Megdöbbentő eset történt 1988-ban: Tatabányán a megyei tanács nagytermében összehívták a lelkészeket, és bátorították őket, nyugodtan mondjanak el mindent, ami a szívüket nyomja. Egyszer csak zúgás hallatszott, overallos műszakiak szaladgáltak idegesen, majd a girland füstölni kezdett. Aztán nagy pukkanással lenyílt a falat borító lambéria, és láthatóvá váltak a mikrofonok. . . Részletek az 1956-os Hitvalló nyilatkozatból "Valljuk, hogy az egyház azért van, hogy a világot evangelizálja [. . . ], e feladatát be kell töltenie akkor is, ha esetleg a világ, illetve az államhatalom akadályozná vagy egyenesen megtiltaná. Ebben az esetben kerülhet az egyház illegalitásba, s léphet akaratlanul is a mártír egyház, a szenvedő egyház útjára. A Szentírásnak és a történelemnek egybehangzó tanítása az, hogy amikor az egyház komolyan vette missziói küldetését, mindig üldözésben és szenvedésben volt része. A Krisztus szenvedéseiben való részesülés az egyház kiváltsága, s ennek elkerülése legtöbbször csak júdási úton, a Krisztus elárulása útján volt lehetséges. [ . . . ] A mai hivatalos egyházkormányzat az evangelizációs szolgálat tudatos és tervszerű elgáncsolását tűzte ki célul [... ] Krisztus Jézus parancsának engedelmeskedve, a tiltó rendelkezések ellenére a missziói szolgálat bátor továbbfolytatását minden egyháztagra, különösen a lelkipásztorra nézve kötelezőnek tartjuk. Az egyház belső életére nézve valljuk, hogy egyetlen ura Jézus Krisztus. Hamisnak kell tehát bélyegeznünk az egyházon belül minden diktatórikus klikkuralmat, mely Krisztus uraságának megrablását jelenti. Mikor pedig jelenlegi egyházkormányzatunk a világban használatos megfélemlítő módszerekkel igyekszik döntéseit az egyházban érvényesíteni, valamint a gyülekezetek nyelt ellenállása ellenére, minden reformátori örökséget megcsúfolva, egyeseket hatalmi úton erőszakolnak rá a gyülekezetekre, másokat pedig, mivel az egyházkormányzat által hirdetetteket nem helyeslik, erőszakkal és koholt vádak alapján eltávolítanak, áthelyeznek, állásuktól megfosztanak, mindezzel csak azt bizonyítják naponként, hogy a hamis utat választották. [ . . . ] Meg kell még jegyeznünk, hogy ez a klikkrendszer alkalmat ad a hatalommal való anyagi visszaélésekre is. Így áll elő az a helyzet, hogy míg a legtöbb lelkész fizetése alig éri el a létminimumot, az egyes vezető tisztségekben álló egyházi személyek aránytalanul, feleslegesen magas díjazásban részesülnek, s főképp olyanok, akik régi és újabb erkölcstelenségeikről országszerte híresek. Semmiképp sem indokolt az a pazarlás, amellyel egyházkormányzatunk a hivatalos fogadásokat, lakomákat, utazgatásait véghezviszi. Ez a fényűző pazarlás lehet az államhatalom politikai érdekeiért buzgólkodó személyek reprezentálása, de semmiképp sem arról a Jézus Krisztusról való bizonyságtétel, akinek a fejét nem volt hova lehajtania, s aki gazdag lévén szegénnyé lett érettünk. [ . . . ] Az együttműködés leghatározottabb megtagadásán túl kötelezve érezzük magunkat arra, hogy a zsinati-presbiteri elv, az anyagi ügyek tisztaságának ellenőrzése és az igehirdetés szabadsága érdekében szót emeljünk. "Megáll az Istennek erős fundamentuma, melynek pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit, és álljon el a hamisságtól minden, aki a Krisztus nevét vallja" (2. Tim. 2., 19.).
Ladányi Sándor történész, tanszékvezető egyetemi tanár Kisújszálláson született 1937-ben. Református lelkészi, történelem szakos tanári és levéltárosi oklevele, bölcsészdoktori és teológiai doktori PhD-je van. Kutatási területe a magyarországi protestantizmus története.

2006. szeptember 30. (Magyar Nemzet)

Sztálin ökle
Színészek a szabadságharcban - Pécsi Sándor hagyatéka

A forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára egyre-másra kerülnek elõ családi irattárból, padlásról vagy pincéből dokumentumok, írások, fényképek, korabeli újságok, és jelennek meg visszaemlékezések. Hegedűs László ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese a napokban adta át közzétételre Pécsi Sándor Kossuth-díjas színész hagyatékát a forradalom napjairól. eredeti fényképeket a szovjetek tankjairól, a nehéztüzérséggel szétlőtt Budapestről, ötvenhatos újságokat, röplapokat kockázatos volt otthon megőrizni a megtorlás éveiben, s ez a rendszerváltásig jellemző volt. A fiatalon, ötvenéves korában elhunyt népszerű színész, Pécsi Sándor nem így gondolkodott. Ha nem is terjesztette, de otthonában gyűjtötte, sorba rakta az 1956-os forradalom drámai napjairól megjelent újságokat, és ami különlegesen nagy érték, saját fotóit az eseményekről. A művész bejárta a főváros utcáit, a legfontosabb harcok színhelyeit, hogy felvételeit elkészítse. Olyan képek ezek, amelyek még sehol nem jelentek meg a nyilvánosság előtt. Pécsi Sándor kesernyés humorára jellemző, hogy felvételt készített az utcán található nagy szemétrakásról, amelybe fekete táblát szúrtak ezzel a felirattal: "Második 5 éves terv: több áru, magasabb életszínvonal!" Nemkülönben humoros az a felvétel is, amely Rákosi Mátyást ábrázolja rabruhában. A romokban heverő házakról, a feldöntött villamosokról, a kilőtt szovjet tankokról, a felszedett macskakőről készült fotók a kemény harcokról adnak tanúságot. Nemkülönben drámaiak azok a képek, amelyek az elesett forradalmárok sírját mutatják a köztereken. Az egyik koszorún ez állt: Bosszút állunk érted! A művész felvételei nyomon követik a Sztálin-szobor szétverését is. Mégis hogyan őrződött meg és miért most kerülhet nyilvánosságra Pécsi Sándor hagyatéka? A színész 1972-ben meghalt, és könnyen megeshetett volna, hogy ez a szellemi örökség elvész. Nem így történt. Néhány éwel később Hegedűs László édesapja vette feleségül Pécsi Sándor özvegyét, és mindketten úgy gondolták, hogy amit a színész megbecsült, azt megőrzik ők is. Ez a hagyaték aztán örökségként a neves ügyvédhez került, aki tíz éve várt az alkalomra, hogy a képek a nyilvánosság elé kerüljenek. Az ötvenedik évfordulót tartotta erre méltónak. Köztudomású, hogy Pécsi Sándor nyíltan nem politizált - de ki mert nyíltan politizálni, hangosan kifejteni a véleményét a hatvanas években? A jelekből és az özveggyel való beszélgetésekből Hegedűs László úgy vélte, hogy Pécsi Sándor a forradalom mellett állt. Ennek ékes bizonyítéka a szintén a hagyatékhoz tartozó, írógéppel írt A4-es lap a Színház- és Filmművészeti Szövetség forradalmi bizottságának tagjairól. Darvas Iván mellett mindjárt a második név Pécsi Sándoré a Madách Színházból. Érdemes csemegézni a színésznevek között. A Néphadsereg Színházból csatlakozott Szabó Sándor és Szakáts Miklós. Tudjuk, hogy Szabó, a kiváló színész 1956 után emigrált az Egyesült Államokba, ott karriert futott be, majd tíz évre rá Szakáts Miklós, a fantasztikus "Cyrano" is elhagyta az országot. Egy ideig a Szabad Európa Rádióban szerepelt, majd rejtélyes autóbaleset áldozata lett. Vállalta a forradalmat a forradalmi bizottság tagjaként a többi között két színésznagyság, Molnár Tibor és Somogyvári Rudolf is, akiket aztán életük végéig takaréklángon tartott az aczéli kultúrpolitika. A Nemzeti Színházból természetesen Sinkovits Imre és Bessenyei Ferenc is tagok voltak, mindezen túl a forradalom alatt a lelkesítő szózatokkal is szerepet vállaltak. De fellelhető Margutai Ági is a névsorban, valamint Gáli József színházi dramaturg, aki a Tóth Ilona- és Obersovszky-perben tizenöt év börtönbüntetést kapott. Az 1994-es kiadású Magyar színházművészeti lexikonban Gáli Józsefről jellemzően egy szó sincs. A Magyar Állami Operaházból Lukács Miklós és Palló Imre csatlakozott a forradalmi bizottsághoz. De ott találjuk a filmgyárból Szőts István nemzetközi hírű filmrendezőt, az Emberek a havason alkotóját, aki később Ausztriába menekült. Figyelemre méltó a Vidám Színpadtól Komlós András színvallása. Külön érték Pécsi Sándor kézírása egy félbeszakított papírlapon, amelyen feltételezhetően a forradalmi bizottság leendő tagjait vagy szimpatizánsait veszi számba. Így például kipipálta Dajka Margitot, Tímár Józsefet, Mészáros Ágit és Latabár Kálmánt. Külön sorban kipipálás és megjegyzés nélkül Gobbi Hilda, Gábor Miklós, Major Tamás és Kellér Dezső neve. Pécsi Sándor fontosnak tartotta megőrizni a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség forradalmi bizottságának felhívását. Ebből megtudhatjuk, hogy október 30-án délután a szövetségben összegyűltek a magyar színházművészet képviseletében a budapesti színházak küldöttei. Itt elfogadták a volt elnökség lemondását, és megalakították a már ismert forradalmi bizottságot. Érdemes idézni a felhívás néhány pontját, amelyet Szakáts Miklós és Molnár Tibor beolvasott a Magyar Rádióban 1956. november 2-án, pénteken. A kiáltvány néhány gondolata: - A magyar művészek mindaddig nem hajlandók a színházakat megnyitni, amíg az utolsó szovjet katona el nem hagyja az ország területét. - Követeljük, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetébe a magyar nép valódi érdekeit képviselő küldöttet delegáljon a kormány. - Az ÁVH-t álruhába bújtatás nélkül valóban oszlassák fel, és a vérontásért felelős vezetőket állítsák bíróság elé. - Csatlakozunk a magyar nép kívánságához, az általános, szabad, titkos választás azonnali megtartására. A felhívás végén a budapesti színészek forradalmi bizottsága felkérte valamennyi vidéki színház művészét, hogy csatlakozzanak hozzájuk, és mindenütt alakítsanak forradalmi bizottságokat. Egyébként a színésztársadalom színe-java csatlakozott a színészek bizottságaihoz, ezt többek között a Magyar Ifjúság című lap adja hírül november 3-án, szombaton. Ebből megtudjuk, hogy a Budapesti Operettszínházban a bizottság leváltotta Gáspár Margitot, több rendezőt megfosztott tisztségétől, és néhány színészt, így Hadics Lászlót és Keleti Lászlót megdorgálta korábbi emberi s politikai magatartásáért. Az igazgatótanács elnöke Latabár Kánnán lett, a színház vezetésére Fényes Szabolcsot kérték fel, Borvető János operettbonviván is vezető szerepet kapott. A lapból megtudjuk, hogy színészek is részt vettek a fegyveres harcokban, a többi között Hámori Miklós operetténekes és Albert István táncművész. Bánffy György színművész a következőket nyilatkozta: "Mi nem akarunk beleesni abba a hibába és bűnbe, amelybe az előző rendszer. Nem akarjuk hozzájuk hasonlóan az emberek százait, ezreit megfosztani a munkától különböző előítéletek miatt, most ezúttal ellenkező előjellel. Mi különbek leszünk. Nekünk az a véleményünk, hogy minden ember munkájára számítunk, aki becsületes s aki tehetséges. Tehetség és emberi magatartás, ez lesz a két követelményünk." A nyilatkozó fiatal művész, Bánffy György nem tudhatta, hogy elképzeléseit egy nappal később, november 4-én egy csapásra meghiúsítják az események. Hegedűs László, a hagyaték őrzője megemlítette azt is, hogy Pécsi Sándor házának kertjében a hozzá látogató barátok, vendégek láthatták a ledöntött Sztálin-szobor egyik maradványát, a kezét, azaz a szovjet diktátor öklét. Ennek megtartásához bátorság kellett. A színész feltehetően kezdettől fogva követte a forradalom eseményeit. Érdemes a gyűjteményben a megsárgult 1956-os újságokat is fellapozni, és főként azokat a részeket elolvasni, amelyeket Pécsi Sándor tollal, ceruzával aláhúzogatott. Időrendi sorrendben kiemelném például az Irodalmi Újság 1956. október 20-i, három nappal a forradalom kitörése előtti számát. Pécsi Sándor alaposan átolvashatta Varga Domokos Nincs veszteni való időnk című írását. Piros ceruzával húzta alá a következő gondolatokat: "A sztálini iparosítási program - minden eddigi koncepciónk alapja - a mi számunkra végképp használhatatlanná vált, akárhogy is alakítgatjuk, alkalmazgatjuk a mostani magyar viszonyokra [... ], egy-két iparágban az elsők között kell lennünk a világban. Különben oda jutunk, hogy csak segédmunkások leszünk a világ nemzetei között segédmunkási bérrel." Milyen ismerős gondolat. A magyar értelmiséget ötven éwel ezelőtt is ez a probléma foglalkoztatta, ami napjainkban egyre inkább valósággá válhat. A Hétfői Hírlap október 22-i számában Pécsi Sándor figyelmét elsősorban Németh László Galileije ragadta meg, amelynek főpróbájáról Keresztury Dezső írt részletes kritikát. A bemutató október 22-én este volt a Nemzeti Színházban. A Galileit játszó Bessenyei Ferenc nem akárkitől kapott dicsérő kritikát, és a megformált alak jellemének elemzése i több mint áthallásos volt. Keresztury kerek perec leírta, hogy elég volt a hazudozásból, a nyilvános hazudozásra kényszerített közönségből és a megalkuvásokból. Mint ahogy Galilei is az inkvizítorok hatására már-már feladni kényszerült kutatásainak eredményeit, erkölcsiségében mégsem tudták megtörni. Pécsi ezekhez a sorokhoz felkiáltójelet tett. Keresztury Dezső Galileire utalva így fejezte be írását: "Sokan, akik napjainkban hasonló bukásokon át mentették meg magukat, szívükre vehetnék ezt a tanítást." Pécsi Sándor megőrizte a Népszava október 26-i és a Szabad Ifjúság október 27-i számát. Ezekből megtudjuk többek között, hogy megalakult az új nemzeti kormány Nagy Imre vezetésével, és azt is, hogy az írók követelik a teljes amnesztiát és az ÁVH lefegyverzését. A Szabad Ifjúság október 30-án közli a történészek csatlakozását a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságához. Olyan nevek aláhúzva, mmt Uyör~y Uyörgy, Csatám Iámel. A később kivégzett - agyonvert? Dudás József által szerkesztett, november 1-jén megjelent Magyar Függetlenség lapból egy verset jelölt meg a színész, Harsányi Imre Temetés című alkotását. Két ceruzavonallal húzta alá az utolsó versszakot: "Nem folyhatott hét véretek, hiába! / Humuszunkat termékenyíté meg! / Szabad életünk kapuja feltárult, / És ezen át búcsúzunk TŐLETEK!" A forradalmat leverték, de még hetekig rakosgatta félre a lapokat Pécsi Sándor. Látszik a jelölések ritkulásából is, hogy egyre lanyhuló kedvvel. Az utolsó aláhúzás a Népszabadság november 23-i számában található, amelyben az írószövetség nyilatkozott. Ebből megtudható, hogy az írószövetség küldöttsége felkereste a szovjet parancsnokság vezetőit, a találkozón részt vettek a magyar rendőrség vezetői is. A szovjetek ígéretet tettek arra, hogy a felkelésben való részvételért senkit nem fognak üldözni, és a letartóztatottaknál a legmesszebbmenőkig fog a törvényesség érvényre jutni. Az írószövetség nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a magyar nép forradalmi követeléseit maradéktalanul magáévá teszi, azokért minden erejével harcol. Az eredmény ismert, Kádárék egyetlen ígéretüket sem tartották be. A terrorítéletekkel több mint háromszáz embert végeztek ki, és több ezer embert zártak hosszabb-rövidebb időre börtönbe. Az országban ismét a félelem lett az úr. Pécsi Sándor hagyatékában még megtalálható egy kivágott, megsárgult újságlap a Magyar Szocialista Munkáspárt intézőbizottsága tagjainak fényképével, nevével - szinte üzenetként. Íme: Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Kádár János, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, Münnich Ferenc, Rónai Sándor és Somogyi Miklós. Kiégett Csepel teherautó a Corvin közben Halottak a pesti utcákon.

2006. szeptember 30. (Magyar Nemzet)

Az '56-os forradalom hatásai külföldön

Olaszország és Ausztrália belső ügyeire is hatással volt az 1956-os magyar forradalom. Erről Sergio Romano és Martin Krygier történész beszélt tegnap Budapesten a forradalomról szóló, kétnapos nemzetközi konferencián az Olasz Kulturális Intézetben. Sergio Romano hangsúlyozta, hogy az ötven ével ezelőtti magyar történések jelentős változásokat hoztak az olasz belpolitikában. A szakértő szerint a magyarországi események eltérő megítélése vezetett az itáliai kommunista és szocialista párt egymástól való eltávolodásához. A történész úgy véli: a sokak által osztott vélekedéssel ellentétben nem 1956 volt az első szög a kommunizmus koporsójában, és az eszmerendszer világméretű meggyengülése csak évekkel, évtizedekkel később kezdődött. Martin Krygier ausztrál történész elmondta: ötven ével ezelőtt a kontinensnyi ország ugyanúgy reagált a magyar forradalom hírére, mint a nyugat-európai államok, szolidaritási tüntetések kezdődtek az utcákon, a közvélemény lépéseket követelt az ENSZ-től. A szakértő rámutatott, hogy a forradalom a legnagyobb hatással mégis talán az 1956-os melbourne-i olimpiára volt. A játékokat több ország bojkottálta a Szovjetunió elleni tiltakozásként, és híressé vált a véres összecsapás a magyar és a szovjet vízilabda-válogatott között is. Hans Olnik holland történész is arról beszélt, hogy a Benelux államban szintén tüntetések kezdődtek a szovjet tankok magyarországi bevonulásának hírére, sőt néhány helyen lövések is dördültek. Tibor Fischer brit regény- és újságíró arra figyelmeztetett, hogy habár a magyarok harmada valamilyen formában érintett az '56-os események kapcsán, mégsem ismerik az akkori történéseket, nem beszélnek a forradalomról az emberek Magyarországon. A kétnapos tanácskozáson amit Sólyom Lászlóval együtt Paolo Guido Spinelli, Olaszország nagykövete nyitott meg csütörtökön - több nagykövet is jelen volt. Tegnap többek között látogatást tett a helyszínen April H. Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. A konferencia része annak a nemzetközi programsorozatnak, amely szeptember 11-én kezdődött Budapesten. Az események között szerepel egyebek mellett egy, az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó fotókiállítás. A tárlaton négyszáz fényképet mutatnak be, a képek többségét Mario De Biasi olasz fotóriporter készítette. A fotók között az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, valamint a Nemzetközi Vöröskeresztnek a képei is szerepelnek, de érkeztek képek az Egyesült Államokból, Kanadából, Svájcból és Ausztráliából is.

2006. szeptember 30. (Magyar Nemzet)

Az út 1956-tól 2006-ig

A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége tárlata
Kortárs fotó- és képzőművészeti kiállítások sora nyelik Budapesten és a vidéki városokban is az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából. Az események közül kiemelkedő jelentőségűnek ígérkezik a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége és a Műcsarnok közös szervezésében megvalósuló országos képzőművészeti tárlat, amely október 11-én nyelik a Műcsarnokban. "A kiállítás 1956 forradalmára, az ebből fakadó érzelmi és tartalmi következményekre emlékezik a képzőművészet eszköztárával. A kiállítás négy gondolatpórra épül - fogalmaznak a szervezők. Az első rész az Öröm - Remény címet viseli, a második a Gyász - Elfojtás, a harmadik a Túlélés - Menekülés, a negyedik pedig a Változás - Az út ellentétpárjára épül. A kiállítás létrehozóinak törekvése, hogy bemutassák, a jelenkor művészetében hogyan és miképpen él 'S6 üzenete, az elmúlt évtizedek alatt született műveken keresztül pedig azt szeretnék láttatni, hogy a politikai körülményekből fakadó elzártságunk, bezártságunk ellenére a műtermek mélyén, kiállításokon a művészek bizonyították, bizonyítani tudták, itthon vagy távol a hazától a magyar művészet jelentőségét, az egyetemes kultúrához való tartozását. Az országos tárlat törekvése, hogy bemutassa azt az utat, amelyet a magyar művészek 1956-tól napjainkig bejártak, és az alkotásokkal igazolják a művészet mindenkori autonómiáját és a szabadság egyetemes gondolatát. A kiállítást film és irodalmi programok kísérik, amelyek a saját kifejezési eszközükkel segítik és alátámasztják a tárlat üzenetét. A kiállítás főkurátora Simonffy Márta, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke. A Műcsarnok oszlopain két évszám lesz olvasható: 1956 és 2006.

2006. szeptember 30. (Magyar Nemzet)

A forradalom írói

Különleges költőfátumok: Béri Géza, az elfelejtett alkotó "Elvisz engemet az ávó / Nem mehetek a babámhó / Meglett amitől félt anyu / Gézukából lesz vértanyu" - írja egyik vitriolos bökversében Béri Géza, aki Magyarországon, e különleges költőfátumokat, mártíriumokat sorozatban gyártó honban is a legmostohább sorsúak közé tartozott.

Ahogy a fia, ifjú Béri Géza írja édesapjának 1992-es, első, kései posztumusz verseskönyvének utószavában: Béri Géza alig húszéves volt, de már öntudatos költő, j6 néhány költeményt és műfordítást hagyva maga mögött, látszólag fiatalos nemtörődömséggel indult 1953 nyarán a Gyorskocsi utcába. Ami miatt börtönbe került: kéziratos antikommunista versek és nyaltan vállalt hazaszeretet és rendszerellenesség minősítik a gondolatokért, eszmékért büntető szocialista diktatúrát. Nyilván nem töprengett akkor sem, s talán később sem azon, miféle keserves sors jut neki osztályrészül a szabadlábon töltött esztendők után. 1953-56-ig a váci börtön mindennapjaival volt elfoglalva. Egy cellába került Gérecz Attilával, 1956 költő mártírjával, s élet re szó1ó barátságot kötött Kárpáti Kamillal. A Stádium Kiadó, amelyet Kárpáti Kamil 1988-ban hozott létre, megjelentette 1991-ben Gérecz Attila, 1992-ben Béri Géza költeményeit és prózai írásait. E három jelentős költő barátságát a váci börtönévek edzették életre sz616an hitelessé. Béri Géza volt olyan szerencsés, hogy 1954-ben elolvashatta Gérecz Attila "Így bocskorosan" című első versét. Együtt hozták létre részben "fejben", részben kis papírfecnikre írva a váci fegyház udvarának kis füves részén azokat az antológiákat, amelyek később Füveskert könyvek néven jelentek meg, féllegális, illetve nyugati kiadásokban. Az első teljességre törekvő, engedélyezett összkiadás 1995-ben látott napvilágot a Stádium Kiadó gondozásában. A hat legjelentősebb füveskertes író, költő, műfordító (az élők: Kárpáti Kamil, Tóth Bálint, az elhunytak: Gérecz Attila, Tollas Tibor, Szathmáry György, Béri Géza) és a többiek, a kötetek megszerkesztésével adtak értelmet a börtönéveknek. Béri Gézát a forradalom szabadította ki a börtönből, s a Széna téren és a Várban vett részt a szovjet megszállók elleni szabadságküzdelemben. Neki egyetlen könyve sem jelenhetett meg a Kádár-korszakban. Két 1975-ös antológia, a Külvárosi jeladás és a Versmondók könyve adott némi balzsamot a sajgó stigmára, amit az agyonhallgatás okozott. Béri Géza 1979 karácsonyán önkezével vetett véget életének. Tragédiájára magyarázatot ad költeményeinek vezérfonala, a börtönt követő évek szüntelen szorongása, rettegése. Az "Életfogytiglan" című versében fogalmazza meg, hogy még a börtönben is jobban érezte magát, mint Kádár Magyarországán: "Legalább séta volt, sütött néha a nap / de tudtam, hogy rab vagyok, aki szabadulhat". Kádár János kinti Magyarországát a látszatamnesztia sem tette sem jobbá, sem élhetőbbé.

2006. szeptember 30. (Magyar Nemzet)

Forradalom napról napra

Komjáthy István memoárja: 1956. október - 1957. január (3.) Nov. 10., SZOMBAT Hideg, dércsípte reggel. Reggel 9 óra. Enczi a sorban. Nem írok. Legfeljebb Pirczka (?) bácsi nevén. Az Én Újságom indítása. Kenedivel az eszpresszóban. Tömeg. Titoizmus. 10-11-ig. Népszabadság. Este Réz Pál, Geráék. Sándor Andris: Nem dolgozunk. Este telefonon Gergellyel: Győztünk. A bizottságok helyükön maradnak. Pirruszi győzelem. Elvesztették politikailag. Itt vannak az orosz vezetők. NOV. I1., VASÁRNAP Nagy korongban kel a nap. Télikabátot veszek fel. Át a Szabadság hídon. Kádár beszélt. Takarítják a járdákat. Gergely optimistább. Tárgyalás Naggyal, lövöldözés még. Hír: jönnek az ENSZ-csapatok. Pénztelenség. NOV. 12., HÉTFŐ Pír az ég alatt. Nem lehet bemenni a vállalatba. Gergellyel, Félegyházival az eszpresszóban. Magvetőnél. Lengyel Dénesék érdeklődnek. Kölcsön 100 Ft. Sorban állás. Du. Írószövetség. Tatay: kislánya levelet írt a lapunknak. Szalatnaival a körúton. A szövetség felhívása. Újpest dolgozni, plakát. Csepel aláaknázta a gyárat. Csend... Nov. 13., KEDD Ónos az ég. Kádár nem engedi be az ENSZ-megfigyelőket. Reggel 6 óra. Emberek várják a teherautókat. Megérkezett az első vöröskeresztes oszlop. Jugók ellentéte Moszkvával. Olimpiai csapat Nagy Imrét ismeri el. Nyugaton: a kommunista párt. Bomlás. Norvég, svéd, dán. Th. Togliatti kitart. McCarthy szép összefoglalója. Mórai, Szabó Zoltán j6 összefoglalói. Írószövetség ingadozása. Zelk, Háy újraéledése. A munka felvételéről, Fekete: A hét végére úgyis felvesszük a munkát. Az írókiáltvány nem bélyegzi meg Kádárt. Fészek: az írók kiáltványát kevésnek tartják. Az ifjúság hangja: világos, érthető: ki a szovjettel, nem dolgozunk. Romok közt keresgél a nép ingóságai után. Átköltözött a kiadó - Fazekas (A.) bejött. Gergely, Budavári, Kádár, Kemény M., Kenedi K. Újságírók gyűlése. Radikális kiáltvány. A színművészek szövetsége kevesfi az írók kiáltványát. Bizonytalanság: Szolnokon rákosista kormány. Andics - (Bényei?). Amerika mozgósított. Tüntetés a Baross téren, a Parlament előtt. Megerősítik a szovjet tankok a Parlament környékét. Az MTI megkérdezi az Országház éttermet: Igaz-e, hogy nagy tömeg áll a Kossuth téren. A rákosisták megélénkültek, Vázsonyi, Kádár, Enczi az írószövetségben. Hegedűs pénzt ígér. Kiáltványok: írószövetség, Újpest, Épülettervező, Rádiótech. Újpest, sztrájk. Csepel sztrájkol. Nagy nem alkuszik. Bibó István magyarázata. Bizonytalanság: mi lesz? A szovjetnek engedni kell. Az emberek helyeselnek a kiáltványszövegnek! Pánik: vásárlási láz. Nov. 14., SZERDA Kiadják a takarékbetétet. Reggel Zugló. Gyalog be. Autón a Rákóczin. Pusztulás képe. Írószövetségben. Konzervet osztanak. Ebédre átmegyünk a Fészekbe. Zsong. NOV. 1 S., CSÜTÖRTÖK Vásárlás. Sorállás a Váci utca sarkán. Ingek, házikabát, pizsamák. Százévesben ebédelünk. NOV. lE)., PÉNTEK Sorállás: ennivalót veszek a Ferenciek terei közértben. Kolbász 60 Ft. Csokoládé 11, és vagy pár holmit. Ebéd a Bajcsy-Zsilinszkyn. Halászlé. Kísérteties az Üllői út. Ruszki tankok a hídon. Síró lány, aki mellől elvitték a férfit (körút sarka). Nov. 17., SZOMBAT Elmentem 11 órára a kiadóba, írószövetség. NOV. 15., VASÁRNAP Gyalog át a Ligeten, már nincs fent a csizma. A környékbeli gyerekek ott végezték a dolgukat, az oroszok lerobbantották. Gyalogolni kell végig. A Thököly úton jövünk be. Tejet adnak ki az italboltból. Kádár: vegyék fel a munkát. Nincs kilátás rá. NOV. 19., HÉTFŐ Delelőn vásárlás, szépirodalminál, ifjúságiban. Kerek egy esztendő. Magvetőnél. Délután itthon. Dobronyi Laciéknál. Sötét utca. Gyertya. Szobrokat hoztam. Kiselefánt, teve, bőség istene. Sztrájk. Czottner, s a minisztérium, hogy történt az ostrom. Czottner megsebesült. Erdei Ferenc fogoly. Nov. 20., KEDD Veres Péter. Illyés az orosz parancsnokságon. Dobossy Laci: arra akarták rávenni őket, hogy olvassanak be egy felhívást a munka felvételéről. Elnökségi ülés: kiáltvány. Fekete: ne forrófejűsködjünk, rendezni akarják a dolgokat. Nov. 21., SZERDA Művészben. Ebéd közben tudtam meg, hogy a Pravda tudósítói jönnek a szövetségbe. Kuczka: 3 szakasz, Fekete: Rákosiék, velük azonosította a nép a kommunizmust. Gergely Márta: felkelés volt, nemzeti követelések. Moldovány: ellenségek vagytok, lőttem rátok. Munkásgyerek vagyok, a népi demokrácia taníttatott. Örkény, Grandpierre, Máté volt még ott. Örvös Lali a fiatalokkal. Szabó Pál: tetszett neki Moldovány, ezekkel nem lehet szép szóval. . . NOV. 23., PÉNTEK Egy hónapja, még áll a sztrájk. Egész délelőtt az írószövetségben. Reggel ferihegyi műszerészek jöttek bejelentéssel. Hét társukat a Nagyvárad térről elhurcoltők. Autóra vártak reggel 8 órakor; kettő elmenekült. Nagy Imre nem érkezett haza. Izgatott telefonálgatás. Déry, Zelk. Zelk: "megérdemlem sorsomat, láttam, hogy gazemberek, el kellett volna menni Bécsbe, amikor még lehetett. Az éjszaka keresni fognak!" Jékely: Bibóró1 mond anekdotát: két napig még a Parlamentben volt. Egy ruszki fedezte fel. "Magyar miniszter vagyok." Szalutált neki. Rongyos volt Bibó kabátja. "Majd ezután te is vehetsz jó kabátot." Sikerült a néma sztrájk. Senki nem volt az utcán. Lányok hógolyóztak. Gergellyel az írószövetségben vártuk ki a végét. Vitát kezdtem Gergellyel: Kiadóügyek. Csak "elvben" határozták el a gyereklap ügyét. Gergely Márta; Vészi a szövetségben. Fordítják oroszra a bejelentésekről szóló jegyzőkönyveket. Vészi Illés Bélával beszélte meg telefonon, hogy eljár az orosz parancsnoknál. Vélemény: két vonal, fent mossák kezüket, közben deportálnak. Nov. 24., SZOMBAT Kondor Imre. Végre megindult a 15-ös. Fél 10-kor indult az első járat. Felháborodás Nagy Imre elhurcolása miatt. Kondor botrányt jósol. Már 73 000 menekült van Ausztriában. Budán nem kapni újságot. Talón engedélyezik az Igazságot. Ebéd: Fészek. A román követség mit sem tud Nagy Imréről. Kondor: "malmot őrölnek nyugaton". Nagy Imréről: szabad rádió. Este két orosz páncélos fogta közre az autóbuszt, s az orosz parancsnokságra vitték. A jugók tiltakoztak. Lehetetlen: Rajkné értesítette az anyját, hogy hazamegy, Losonczy is telefonált haza. Még mindég romok, a villamos csak a külső kerületekben mozog. Árusok a tereken - Nemzeti körül stb. A Pravda tudósítói -1. Maléter-ügy: autót küldtek utánuk, a tolmács felhívással jött vissza. 2. A Köztársaság téri pártház. Zöld ávósok jöttek felmentésre. Lőttek rájuk. Így kezdődött. 3. Erdő László sógorát felakasztották. Szíj Rezső, Pét, újságok falon. Szász Endre, menekülés, flepnik, pénzért 4000 stb. Értelmiségi bizottság, Veres Péter lebukása. Ferihegyi repülőtér: gépek ellopása. Telefonon Félegyházival beszélgettem. Gortvai újra tartalmas, szakmai fertőbe fulladtak - Dánosék ellenlistája, Kádár stb. Angol rádió: a Nyugat nem segíthet, talán a munkáspárt, ha befolyását érvényesíteni tudja. Este angol rádió: Bejelenti Nagy deportálását. Kádárék: Nagy menedéket kért. A világtörténelem legaljasabb rászedése. Jugók magyarázatot kérnek. Szegedi Mik1ós részletesen elmondja a debreceni históriát.

2006. október 1. (Független Hírügynökség - Hírek)

11. Szegedi Őszi Kulturális Fesztivál - október első napjától az utolsóig

Szinte az egész város bekapcsolódik a tizenegyedik szegedi összművészeti fesztivál megrendezésébe. Kulturális intézmények, kávéházak, a Füvészkert és még a Vadaspark is helyszínéül szolgál az október elejétől a hónap végéig tartó Szegedi Őszi Kulturális Fesztiválnak.

A rendezvénysorozat hivatalosan október 2-án kezdődik, de már október 1-jén, a Zene Világnapján, koncerttel várják a zenekedvelőket a Szegedi Tudományegyetem Aulájában. A Füvészkertben október közepéig "Festőnövények" címmel láthatnak kiállítást az érdeklődők. A Nemzetiségek Házában fotókiállítással emlékeznek a német újraegyesítés 16. évfordulójára. Grecsó Krisztián, író és Szilasi László, irodalomtörténész felolvasóestje október 3-án a Millenniumi Kávéházban - a beszédes "Képekrül" címet kapta. A szervezők nem feledkeztek meg az Állatok Világnapjáról sem, október 6-án egész nap várják az érdeklődőket a Vadasparkban.

A fesztivál ideje alatt lesz néptáncgála, színházi estek, így például a Régi Zsinagógában a "Beckett Remake" címet viselő est. Az egykori szereplők egy húsz évvel ezelőtti előadás felélesztésére tesznek kísérletet október 4-én. A fesztivál ideje alatt rendezik meg a VII. Szegedi Kamarazenei Fesztivált is. Többek között a fiatal hegedűvirtuóz, Barnácz István koncertjére várják a közönséget az egyetem aulájában.

Az idei Őszi Kulturális Fesztivál számos rendezvényén emlékeznek az 1956-os forradalomra. Békés Pált, Garaczi Lászlót, Németh Gábort és Zeke Gyulát nemcsak az köti össze, hogy mind a négyen írók, hanem az is, hogy mindannyian 1956-ban születtek. A Grand Caféban erről (is) beszélgetnek az ötvenhatosok október 10-én. Másnap Péter László, irodalomtörténész, "Az '56-os forradalom szegedi nézőpontból" címmel tart előadást. A fesztivál ideje alatt rendezik meg a Könyvtári Éjszakát is, amikor este 8 órakor nem bezár, hanem kinyit az egyetemi könyvtár.

Barátságos labdarúgó mérkőzést is láthatnak a fesztivál résztvevői, a Magyar Íróválogatott és a Szegedi Tudósválogatott október 12-én méri össze erejét. Október 18-án, a Magyar Festészet Napja alkalmából képzőművészeti kiállítás nyílik a rajz tanszéken. Október 30-án Mácsai Pál és Huzella Péter tolmácsolásában Villon verseket hallgathatnak meg az érdeklődők az egyetem aulájában. A fesztivált az É-trend zenekar koncertje zárja október 31-én a Millenniumi Kávéházban.

A Szegedi Őszi Kulturális Fesztivál részletes programja a www.u-szeged.hu/okf weboldalon olvasható.

2006. október 2. (Népszabadság)

1956 évada Németországban

Romy Schneider mint Sisi osztrák császárné és a magyar 1956 képei. Vajon mi köti össze őket? Látszólag csak az évszám (ebben az évben került a mozikba a híres kosztümös film), de valójában a múlt mitikus bemutatásának a vágya.

Az emlékezésbe gyakran belekeveredik a fantázia, az utókornak legfeljebb néhány fotó, az idősebbek szubjektív emlékei vagy manapság a tömegkommunikáció által sugallt kép marad. A berlini Collegium Hungaricumban megnyílt !Revolution? (!Forradalom?) című kiállítás sem elmesél, hanem gondolkodásra késztet a forradalmak ábrázolásáról, az objektivitás problémájáról és a média felelősségéről.

- Programjainkkal nem egyszeri prezentációra, hanem inkább párbeszédre törekszünk a németekkel - mondta lapunknak Masát András, az intézet igazgatója. Az Ungarischer Akzent néven tavasszal indult magyar kulturális évad második fele főként az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójával foglalkozik, de nem önmagában, hanem európai kontextusba helyezve az eseményeket. - A német fiatalok általában keveset tudnak Magyarországról. Ezért olyan témákat igyekszünk választani, amelyekről közösen tudunk gondolkodni a németekkel - mondja az igazgató. Arra is törekszenek, hogy minden programot közösen, német partnerekkel együtt szervezzenek.

A magyar felkeléssel kapcsolatos nemzetközi történészkonferenciát például a brandenburgi tudományos akadémiával együtt szervezik, magyar, lengyel és német résztvevőkkel. Nagy fegyvertény, hogy a népszerű Zeughaus moziban (ez a német történeti múzeum saját mozija) is több magyar filmet tűztek idén műsorra, Fábri Húsz órájától Gothár Megáll az időjén át Mészáros Márta A temetetlen halott című művéig. A frankfurti könyvvásáron bemutatják Rainer M. János Nagy Imre-könyvének német kiadását is, a Zeit című rangos folyóirat pedig külön mellékletet jelentetett meg a kelet-európai forradalmakról, köztük főként 1956-ról, Esterházy Péter, Konrád György, Paul Lendvai és Timothy Garton Ash írásaival.

2006. október 2. (Népszava)

Ötvenhat ötven év távolából
Kertész Ákos

Az Egyenlítő Társaskör emlékülést hívott össze 1956 október 23-ika ürügyén. Részt vettek írók, közírók, történészek, közéleti személyiségek és egyéb lézengő ritterek, innen-onnan. Akik vitaindító mini-előadásokat tartottak, azokat a szervezők széles körből válogatták, és egyetlen alapszempontjuk volt: a minőség. Nem állítom, hogy elfogulatlan emberek, csak annyit: nem hazudnak; azt mondják, amit gondolnak. És még egy: hajlandóak voltak egymással egy levegőt szívni.

Nem beszélhetek az ötvenhatos "forradalom" emléküléséről, mert még az sem tisztázódott, hogy ami 1956 őszén történt, forradalom volt-e egyáltalán. Nagy baj? Isten tudja. Tessék végiggondolni: De Gaulle Kínában járván megkérdezte Csou En-lajt, mi a véleménye a Nagy Francia Forradalomról. Csou En-laj azt felelte, tábornok úr, az esemény csak kétszáz éve történt, ez kevés ahhoz, hogy véleményem legyen róla.

Akkor mi mit vagyunk úgy oda ezzel az ötven évünkkel...? Nem kellene szerényebbeknek lennünk? Végül is remekül éreztük magunkat együtt a Harsányi János Főiskolán, és nem nagyon gondoltunk arra, hogy a magyar közvélemény nagy átlaga nem hogy semmit sem tud ötvenhatról, de nem is kíváncsi rá...

Még csak vázlatosan sem, a legfontosabbakat sem tudom fölidézni abból ami ott elhangzott, csak egy-egy gondolatot próbálok fölvillantani. Kopátsy elmondta, amit szokott, hogy elképesztően naivak voltunk, fogalmunk sem volt a valóságos külpolitikai erőviszonyokról. Ő belülről és közelről látta, a magamfajta kívülről és alulnézetből. De azt tanúsíthatom, hogy sokan sok mindent sejtettünk, rossz előérzeteink voltak, de hinni akartunk az ábrándjainkban, nem akartuk meghallani a vészcsengőket.

Boross Péter is elmondta, amit szokott: ötvenhatot ő egy önérzetében vérig sértett nemzet haragja kitörésének tekinti. Jó, de ez a vérig sértett nemzet csakugyan Hitler utolsó csatlósa volt (ez tény, nem a komcsik találták ki), és nem azért, mert bűnös nemzet vagyunk, hanem mert vezetőink bűnösen amorálisak, és politikai dilettánsok voltak. Ez a nemzet már a saját szabadságharca idején sem volt tekintettel a körülötte élők nemzeti érzékenységére. Lehet, hogy ez jogos, de akkor a következményéi is jogosak.
Hatalmi csoportok váltása gyakorlatilag ugyanazon a rendszeren belül nem forradalom, hanem puccs, fejtegette Tellér Gyula. Ötvenhat októberében a puccsisták (reformerek, "revizionisták") támogatásul hívták a tömegeket, ez volt huszonharmadikán a lengyelek melletti szolidaritás tüntetés. A tüntetés túlhabzott a puccsisták célján, és forradalomba torkollott. A puccsisták (Nagy Imre és köre) csak négy-öt nap múlva csatlakoztak az utca népe spontán forradalmához. A történteket (azt is, ami azóta történt) csak a fönti képlet alapján lehet értelmezni.

Figyelemreméltó... De ennek a forradalomnak a céljai közül hiányzott a tulajdonváltásnak és az osztályszerkezet átalakításának a szándéka. Tehát a vérig sértett nemzet haragja csak úgy spontán, stratégiai célok nélkül robbant ki -, akkor mitől volt ez forradalom?

Sok a itt kérdés.

Kádár, például, a puccsisták közül indult el és átállt; de hova is? Nagy Imrét elárulta, de kihez csatlakozott? A Rákosi-Sztálin vonalhoz? Nem, ugye? A reformistákhoz? De hiszen Nagy Imrééket, az igazi reformistákat kivégeztette. (Vagy a saját akaratából, vagy szovjet urasításra.) Az látszik valószínűnek, hogy Kádár vállalt egy történelmi helyzetet, amit az erőviszonyok diktáltak. Mindenesetre a Kádár rendszer semmiképp sem volt a Rákosi rezsimmel azonos. És hatvannyolctól, ha sok kudarccal kísérve is, de valamiféle reformkorszak kezdődött: a piacgazdaság lassú beépülése az államkapitalizmusba. A Tellér-féle képlet innen már egyáltalán nem működik.

A rendszerváltásnak pedig talán nem a tulajdonváltás volt a központi célja, hanem a csatlakozás a szabad világhoz. Pártállami diktatúrából átmenteni az országot a plurális polgári demokráciába.

Az MSZP-n kívül a rendszerváltó elit (a Fórum, a kisgazdák, a liberálisok) a "forradalom" örökségét viszi tovább? És nem a puccsisták, a reformer szocialisták (Nagy Imre és köre) örökségét?

Több még a kétség, mint a bizonyosság - de bennem is...

Én azt hiszem itt más erők működnek. A politikai rendszerváltás (diktatúrából plurális demokráciába, népi demokráciából polgári demokráciába) elsősorban közjogi kérdés volt: Európához, a szabad világhoz akartunk tartozni. De ezért nem sokat tettünk, senki ne áltassa magát! A Szovjetunió összeomlott, ölünkbe hullott a szabadság. Mi keresni valójuk van ebben a világban a szocialistáknak, a szociáldemokráciának? Ugyanaz, ami a szabad világban: Németországban; Svédországban, Franciaországban, Angliában és a többi EU tagállamban. A Magyar Szocialista Párt európai szociáldemokrata párt akart lenni. Vajon sikerült-e?

Utódpárt volna az MSZP? De melyik párté? Az MSZMP vagy Nagy Imréék, a reformerek, "puccsisták" utódai? Össze lehet-e mosni Kádárt és az új gazdasági mechanizmust szorgalmazó Nyers Rezsőt, vagy az osztrák határt a kelet-németek előtt megnyitó Horn Gyulát? És muszáj valaki utódjának lenni, muszáj megtalálnunk az ősünket?

Nem vagyok illetékes, mert nem vagyok párttag: értelmiségi vagyok. Nem reguláris katona (zsoldos), hanem önkéntes partizán. (Gerilla, ha valakinek nem tetszik a "partizán" szó.) Az én ősöm Ady, József Attila, Radnóti, Nagy László. De Arany János is és Pilinszky János is - és nem érdemes a fölsorolást folytatni, mert ez szimbolikus beszéd.

Kádár (ha ugyan nem a KGB) kivégeztette Nagy Imrét, de nem egy táborban voltak-e végül is?

Megkockáztatom: egy táborban voltak. Függetlenül attól, ki kit ölt meg (ez Kelet! - ez a sztyeppe és Bizánc politikai légköre. Nyugati normák alapján nem értékelhető.). Ezt ma végiggondolni sem merik (én is csak félve), pedig alapkérdés. Arról szól, honnan jövünk, kik vagyunk mi, baloldaliak, szocialisták.

És hogy hová tartunk. A jövőképünkről szól. A pesszimisták közülünk is az emberiség öngyilkosságára vannak fölkészülve. És az optimisták? Előttük a megregulázott tőkés piacgazdaság vagy annak meghaladása, egy újszocialista világrend képe lebeg? Csak kérdezem...

Vagy valami egészen mást akarunk?

A szerző író

2006. október 2. (Esztergomi Hidlap)

Pozsonyi megemlékezés a forradalomról
Az 1956-os magyarországi események szlovák szemszögből

Az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról Szlovákiában is megemlékeznek: szerdán nemzetközi tudományos konferenciát tartanak a pozsonyi Egyetemi Könyvtárban. A rendezvény egy új szemszögből, az akkori szlovák közvélemény és pártvezetés nézőpontjából mutatja be a budapesti eseményeket.

A rendezvény egy olyan közös szlovák-magyar projekt, melyet a Fórum Kisebbségkutató Intézet, a Magyar Köztársaság Pozsonyi Nagykövetsége, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete közösen szervez. A pozsonyi magyar külképviselet tanácsosa, valamint a sajtó és kulturális ügyekért felelős diplomatája, Szabó József a Hídlapnak elmondta: a fenti rendezvény az 56-os forradalmat egy új megközelítésből, Szlovákia szemszögéből mutatja be. Ilyen típusú kutatómunka eddig nem volt, így most egy szűz területet tárunk fel fogalmazott a tanácsos. Szabó Józseftől megtudtuk, hogy a konferenciát Dusan Caplovic, a kisebbségi ügyekért is felelős miniszterelnök helyettes nyitja meg. Ezután két blokkban, különböző témájú előadások lesznek, ezek olyan tárgyköröket érintenek majd, mint például a szlovákiai magyar kissebség és a forradalom, vagy a szlovák pártvezetés és 1956. A rendezvény, a "Forró ősz a hidegháborúban" című dokumentumfilm vetítésével zárul mondta el a tanácsos. A konferencia azt kívánja bemutatni, milyen visszhangot váltottak ki a Budapesten történtek: hogy reagált a szlovák katolikus egyház, a pártvezetés és a titkosszolgálat fogalmazott a rendezvény egyik előadója, Simon Attila. A Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa a Duna bal partján lévő magyarság budapesti történésekkel kapcsolatos reakcióját vázolva lapunknak elmondta, hogy a felvidékiek óriási figyelemmel kísérték az eseményeket. Fogható volt a budapesti rádió, ezért nagyon jó információikkal rendelkeztek, és szimpatizáltak a fővárosi eseményekkel. Ez a nemzeti büszkeségből eredt, abból, hogy a gyászos második világháború és az azt követő deportálás után végre pozitívan tüntetik fel külföldön a magyarságot. A szlovák belügyminisztérium keményen fellépett a szimpátia ellen, ezért ezt csak szimbolikus módon lehetett kifejezni. Így például megkoszorúzták a világháborúban elesettek emlékművét, a templomban az istentiszteletek végén elénekelték a Himnuszt mesélte el a Hídlapnak Simon. A Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa azt is elmondta, hogy a felvidékiek részéről is volt szándék a csatlakozásra. A levéltárak adataiból kiderült, hogy néhányan megpróbáltak átszökni a határon, de elkapták őket. Ennek ellenére biztosan voltak olyanok is, akiknek sikerült eljutniuk Budapestre fűzte hozzá.

2006. október 2. (Független Hírügynökség - Hírek)

A külügyminiszter képviseli a kormányt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén

A magyar kormányt Göncz Kinga külügyminiszter képviseli az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepségen szerdán Strasbourgban.
Eredetileg a miniszterelnök is tervezte, hogy részt vesz és felszólal az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének őszi ülésszakán, ahol a 46 tagállam parlamenti képviselőiből álló testület ünnepi nyilatkozatban emlékezik meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról. Gyurcsány Ferenc azonban halaszthatatlan itthoni közfeladatai miatt nem tud részt venni a rendezvényen - olvasható a Kormányszóvivői Iroda közleményében.
Az évforduló alkalmából a közgyűlés épületében 1956-os emlékkiállítás is nyílik.

2006. október 3. (Népszava)

Rövid Hírek
Rákóczi-iratokat kap a levéltár

Rákóczi-iratanyagot ad át a Magyar Országos Levéltárnak a Holland Nemzeti Levéltár az 1956. évi forradalom évfordulója alkalmából október 5-én. A iratokat 1956-ban Rákóczi Imre menekítette külföldre. Mikor 1974-ben meghalt, felesége átadta az értékes iratokat a Holland Nemzeti Levéltárnak, s úgy rendelkezett, addig maradjanak Hágában a dokumentumok, amíg Magyarországon kommunizmus van. A történelmi jelentőségű írásos emlék a fejedelmi Rákóczi-család, illetve egy másik Rákóczi-ág iratait tartalmazza. A legértékesebb dokumentum a Károly Róbert király által Georgius fia Mykch-nek 1322-ben kiadott oklevél, amely a Rákócziak ősi széhelyét mutatja be, megemlítve II. Rákóczi Ferenc későbbi szülőhelyét, Borsit is.

2006. október 3. (Népszava)

1956 a sajtó tükrében

A napi sajtó mindig az adott kor történetírása. Ezt a történetírást mint esetünkben - 1956 őszéről van szó - nem is olyan könnyű fél évszázad múltán megfejteni. Ez sokszor még a kortársaknak is nehéz, hogy az akkori politikai helyzetben egy-egy elrejtett bekezdés, egy felcsattanó hang éppen milyen politikai motiváció hatására keletkezett. Most megpróbáljuk - az események politikai hátterét is röviden jellemezve - végigkövetni 1956. október 2-től a tragikus november 4-ig a magyar sajtót - lássuk, hogyan és miről írtak.

A Szabad Nép, a központi pártlap október 2-i száma az 56-os történéseket alaposan ismerő számára is aligha árul el valamit a három hét múlva kirobbanó drámai eseményekről. Vezércikke mi másról is szólna, mint Hét esztendős a hősi út címmel, a Kínai Kommunista Párt VIII. kongresszusáról: "Nevezetes napokat él át nagy barátunk, a testvéri 600 milliós Kína, mely most tartja kommunista pártjának VIII. kongresszusát. Jelentősége csak az SZKP XX. kongresszusához fogható... Négy alapelve: hűség a proletár internacionalizmushoz, örök barátság a Szovjetunió és a népi demokratikus országok iránt, őszinte készség a békés együtt élés elfogadására, szolidaritás a gyarmati népekkel, a nagyhatalmi sovinizmus elitélése, és a nemzetközi biztonság következetes védelme."

A megszokott teátrálisságában is semmitmondó panelmondatok - mint ma már tudjuk - távol állnak a valóságtól. Ugyanis a VIII. kínai pártkongresszuson alig esett szó a Szovjetunió sorsdöntő XX. kongresszusáról. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok iránti őszinte barátság is az akkori nyelvezethez képest hűvös megfogalmazásokat nyert és a békés együttélés elfogadása helyett kíméletlen harcot hirdetett " az imperializmus ellen".

Csak a lap 5. oldalán olvasunk egy figyelemreméltó cikket: A poznani per margójára. (A roppant alacsony bérezés, a közellátás zavarai és az általános elnyomás miatt 1956. június 28. a lengyelországi Poznan gyárvárosban véres munkásfelkelés zajlott le.) Wladislaw Bluzer poznani különtudósító így fogalmaz: "Nincsenek a vádlottak padján a munkások, akik részt vettek a sztrájkban, tüntettek és a mi körülményeink között helytelen módszerekkel keltek igazságos törekvéseik védelmére". Tegyük hozzá, négy nappal korábban a Szabad Nép ilyen címmel írt: Gyilkosok és fosztogatók a poznani bíróság előtt. Ugye érezhető, hogy a lengyel tudósító más nyelven beszél?

Ugyanaznap a Hazafias Népfront lapja hoz egy kirívó elsőoldalas tudósítást: Gerő Ernő és Joszip Broz Tito találkozott a Krímben Hruscsovval. A közlemény csak a találkozó protokolljának felsorolására korlátozódik, egy szó se arról, hogy a politikusok miről tárgyaltak. De aki ismeri a kor sorok közötti olvasástechnikáját, az már a tudósítás tényén is meghökkenhet, még inkább azon, hogy az aznapi Szabad Népben erről a találkozóról egy betűt sem olvashatunk.

Ugyanezen a napon az Irodalmi Újság már érezhetően másképp fogalmaz. Az Írószövetség közgyűlése után című cikkében ezt mondja: "Érthető várakozás előzte meg országszerte az Írószövetség közgyűlését. És ezt a várakozást nem sugalmazott, de régebben természetesnek vett propaganda váltotta ki, hanem a közgyűlést megelőző irodalompolitikai és politikai konfliktusok, amelyek íróink döntő többségének szellemi magáratalásából és az irodalompolitika hivatalos irányzatának összeütközéseiből keletkezett." A szerkesztőségi cikk ezután természetesen hangoztatja az írók párthűségét, de még nyomatékosabban aláhúzza, hogy "íróink úgyszólván valamennyien a XX. kongresszus szellemében foglaltak állást a múlt hibáival szemben." Ehhez csak annyit, hogy a szeptember 17-én tartott írószövetségi közgyűlés valósággal elsöpörte a párt dogmatikusait. A pártvezetés intelmei ellenére kibuktatták a vezetőségből Méray Tibor és Acél Tamás megfogalmazása szerint "a dogmatizmus prókátorait, akik az utolsó percig támogatták Rákosi kísérleteit". Távozni kellett az Írószövetség vezetéséből a volt kultuszminiszternek, Darvas Józsefnek, Illés Bélának, a dogmatikus Gergely Sádornak. Helyükre bekerültek azok az írók - írja Méray Tisztító vihar című könyvében "akiket egy évtizeden keresztül mellőzött a hivatalos irodalompolitika: a börtönből nemrég szabadult Ignotus Pál, a teljesen mellőzött Németh László. Mellettük helyet kaptak a kommunista írógeneráció azon tagjai, akik az utóbbi évek küzdelmében szembefordultak múltjukkal és bebizonyították akaratukat és képességüket egy megújult irodalomban való részvétellel: Háy Gyula, Déry Tibor, Zelk Zoltán (Háyt, Déryt és Zelket, mint a forradalom eszmei előkészítőit, a november 4-i megtorlás után súlyos börtönnel büntették).

2006. október 3. (Népszava)

Váratlan forradalom - moszkvai késlekedések
Moszkva 1956 nyarán nem talált megfelelő vezetőt Magyarország élére, kezdetben Kádárban sem bíztak

Egy szovjet történész szerint a szovjet vezetést 1956-ban teljesen váratlanul érték október 23-án este a budapesti fegyveres harcok hírei. Alekszandr Sztikalin nemrég Budapesten járt egy nemzetközi tudományos konferencián, amelyen a forradalom nemzetközi kihatásait elemezték. Korábban társszerkesztője volt a Hiányzó lapok 1956 történetéből című magyarul is megjelent diplomáciai forrásgyűjteményt. Alapos ismerője a magyar szellemi életnek: könyvet írt Bibó Istvánról, Lukács Györgyről, s elegáns kötetbe foglalta Kertész Imrét, Hamvas Bélát és Nádas Pétert bemutató tanulmányait. Meggyőződése, hogy a tragikusan végződő magyar forradalom sorsát meghatározta, hogy a szovjet vezetés bizonytalan volt Sztálin halála után.

- Vajon mi okozhatta a helytelennek bizonyult, habozó intézkedések sorát Magyarország kapcsán? Hiszen a Kreml sokféle csatornán értesülhetett az akkori izgatott politikai helyzetről, amely az értelmiség körében a koncepciós per nyomán kivégzett Rajk László temetése után kialakult.

- Természetesen rendelkezésükre álltak megbízható források, hiszen Jurij Andropov - a későbbi pártfőtitkár - volt a szovjet nagykövet, akinek éppen budapesti tevékenysége alapozta meg további politikai karrierjét. Ő már májusban figyelmeztetett arra, hogy válságjelek mutatkoznak Magyarországon, s hasonló jelzéseket adott Szerov tábornok a, biztonsági szervek (KGB) elnöke, aki a Politikai Bizottság ülésein is részt vett. Mihail Szuszlov - akit a Politikai Bizottságban "keményvonalasnak" tartottak - nyári budapesti tárgyalásai után viszont azt jelentette, hogy semmi sem utal súlyos válságra. Néhány magyar vezető - például Vas Zoltán - a válság mélyülésével egyidőben nyomatékosan figyelmeztették szovjet elvtársaikat a súlyos politikai veszélyekre. Ők úgy vélték, teljesen új emberekre van szükség, ami Nagy Imre rehabilitálását jelentette volna. Ráadásul Nyikita Hruscsov pártfőtitkár rendszerint egymással ellentétes politikai alapállású pártvezetőket küldött Magyarországra tárgyalni - például Szuszlovval Anasztasz Mikojant, aki a hozzá legközelebb álló politikus volt, s ők sok részletben egymástól eltérően interpretálták a magyar helyzetet.

- Mikor eszméltek rá Moszkvában, hogy ég a ház Magyarországon?

- Csak október 23-án este, amikor már a budapesti Rádió ostromáról kaptak jelentést és Gerő Ernő, a Magyar Kommunista Párt akkori első embere a Magyarországon állomásozó - egyébként nem nagy számú - szovjet csapatok bevetését kérte a rend helyreállításához.

- Mivel magyarázható a Kreml politikai rövidlátása?

- Elsősorban a lengyel helyzettel. Ez volt a fő front, ezt tárgyalta rendszeresen a szovjet vezetés, a szovjet Politikai Bizottság ülésein csak elvétve, rövid ideig volt szó a magyar helyzetről. Valószínűleg azért, mert ott súlyos nemzetközi katonai konfliktussal fenyegetett volna a szovjet katonai erő bevetése, a nagy létszámú lengyel hadsereg pedig meglehetősen ütőképes volt. A katonai konfliktust végül ügyes kompromisszummal elkerülték, teljesítve végül a lengyel nemzeti követelést: a nyomás alá vetett Wladislaw Gomulka visszatérését a lengyel párt élére.

- Miért nem szolgált mintaként a merész személyi döntés a magyar válság feloldására is?

- Nem látszott olyan alternatíva, mint Lengyelországban. Hiszen míg Gomulkát még akkor helyezték nyomás alá, amikor a szovjet tömb szemben állt Tito Jugoszláviájával, Nagy Imrétől csak néhány éve vonták meg a bizalmat. Persze mást is számításba vettek Moszkvában. Rákosi nyári leváltása előtt már latolgattak több megoldást. Számításba jött Hegedűs András miniszterelnök, akit azonban nem találtak eléggé tapasztalt politikusnak bonyolult politikai helyzet esetére, s túl fiatalnak tartották. Ő maga sem vállalta ezt a funkciót. Mérlegelték Kádár János személyét is. De nem az első titkári posztra, mert úgy látták, hogy egy börtönből éppen kiszabadult politikus ne legyen első ember szocialista országban. Kádár azért sem lehetett Moszkva embere, mert az volt a "bűne", hogy a háború idején feloszlatta a kommunista pártot Magyarországon. Vele csak hosszabb távon számoltak, Gerő Ernő kinevezése pedig kompromisszum volt. Október 23-án aztán Moszkva a forradalmi helyzet miatt időlegesen elvesztette a személyi döntés lehetőségét: mindenki azt a Nagy Imrét követelte, akit ők korábban nem akartak.

- Egyértelművé teszik-e a jegyzőkönyvek, hogy mikor döntöttek a szovjet vezetők Magyarország elözönléséről?

- Október 31-én. A döntést széleskörű, igen bizalmas állam- és pártközi tárgyalások és egyeztetések előzték meg, nem csekély vitákkal. A kínaiak kemény álláspontja korábbról is ismert volt. Ám a döntő érvet az jelentette, hogy Nagy Imre kormánya nem volt ura a helyzetnek, s felmondta a Varsói Szerződést.

- Tehát a Köztársaság téri pártház ostroma, valamint Szuszlov és Mikojan újabb budapesti látogatása után döntöttek katonai megoldás mellett. Hol lehetett a tűréshatár?

- A szovjet vezetés az adott helyzetben elfogadta volna, hogy a kommunisták megosszák a hatalmat más demokratikus pártokkal. De kockázatosnak is ítélték, hiszen látszott, a magyar kommunisták teljes mértékben kiszorulhatnak a hatalomból. Ezt Moszkva akkor nem tűrhette el. Külpolitikai szempontból közrejátszott a szuezi válság mélyülése. Miután ott nem avatkoztak be, úgy ítélték meg, a Nyugat ugyanígy tesz Magyarország esetében, mert el akarja kerülni a kiterjedt háborús konfliktus kockázatát. Ezek után a katonáké volt a szó. A politikai megoldást pedig Kádár János munkás-paraszt kormánya jelentette Moszkva számára.

- Mi motiválta ön szerint a megtorlás kegyetlenségét és ki döntött róla? Vannak, akik Kádárt tartják például Nagy Imre gyilkosának. Mások szerint Moszkva parancsának engedelmeskedett.

- Ez bonyolult kérdés és azoknak lehet igazuk, akik szerint lényegében Kádárt terheli a felelősség. Természetesen Moszkva végső jóváhagyására volt szükség minden lépéshez. Az öt halálos ítéletet is jóváhagyták. Kádár tudta, hogy amíg Nagy Imre él, ő nem lehet legitimált magyar miniszterelnök. Következésképpen őt terheli a történelmi felelősség a szigorú ítéletekért, mert Moszkvából azt a tanácsot kapta, hogy a magyar bíróság legyen szigorú a perben, de nagylelkű az ítélkezésnél. E tanácsot nem fogadta meg, noha hajthatatlanságát némiképp magyarázza, hogy hatalmas nyomás nehezedett rá a magyar párton belül a szélsőbaloldaliak, valamint azok részéről, akiket a forradalom idején súlyos sérelem ért. A történelmi felelősség tehát Kádár Jánosé. Kötelességem megemlíteni azonban, hogy Kádár tíz év múlva igen következetesen szemben állt Moszkvával a csehszlovák helyzet megítélésében és nem akart katonai megoldást.

2006. október 3. (Délvilág)

Rehabilitáltatnák az '56-osokat - Surinya Antal a Pofosz vásárhelyi elnöke

Új, agilis elnököt választott a Politikai Foglyok Országos Szövetségének vásárhelyi szervezete. Surinya Antal maga is elszenvedője volt az 1956 utáni megtorlásoknak. Sokakat a rendszerváltás után sem rehabilitáltak, szeretné elérni, hogy az ő sorsuk is rendeződjön.

A Pofosz vásárhelyi szervezete az utóbbi négy esztendőben alig-alig működött a korábbi vezető, betegsége miatt. Nemrégiben új elnököt választottak, Surinya Antal nyugalmazott tanár személyében, aki fel akarja rázni az egykor politikai okok miatt meghurcolt embereket.

Ő maga is elszenvedte a forradalom utáni megtorlást. 1956-ban elterjedt róla a hír, hogy szembeszállt a párttitkárral, azt mondta neki, inkább elmegy a napszámosokkal dolgozni, mint a párttaggyűlésre. Ezt a forradalom idején oly nagyra értékelték, hogy a pedagógust a forradalmi bizottság titkárává választották. 1957. március 15-én őt is begyűjtötte a rendőrség, majd felfüggesztették állásából, annak ellenére, hogy az ellene folyó vizsgálat csak írásos megrovással zárult.

- Ide-oda dobáltak az iskolák között - idézte fel a történteket. - Egy időre a Ságvári utcaiban állapodtam meg. Itt a KISZ-titkár egyszer rám ordított, hogy ne nagyon ugráljak, azért helyeztek ide, hogy megfigyeljenek. Amikor a "tízöles" úti tanyai iskolába helyeztek egy évre, beláttam, el kell, hogy menjek Vásárhelyről.

Végül 1961-ben családostól költözött át a Békés megyei Gerendásra, fél év múlva már helyettes iskolaigazgatóként, majd megbízott igazgatóként dolgozott. Tizenegy évvel később jöhetett vissza Vásárhelyre, a 602-es ipari szakközépiskolába. Itt már nem kísértette a múltja.

- Nagyon sajnálom, hogy az '56-osok közül nagyon sokan semmiféle rehabilitációt nem kaptak, tudom, hogy a forradalom helyi szereplőiről készülő könyv is nehezen készül. Nagyon sokan először igent mondtak a felkérésre, majd később visszakoztak. Attól tartanak, hogy gyerekeiknek, unokájuknak ártanak majd azok az emberek, vagy gyerekeik, akik ma is valamilyen pozícióban vannak - mondta az elnök. - Értem egyébként a vonakodásukat, ha más okból is. Az ember nem szívesen szaggatja fel a régi sebeket, nem akarja ismét felzaklatnia magát az elszenvedett sérelmek miatt.

Surinya Antal hozzátette, maga is úgy járt mint többen: olvasták ugyan a rendszerváltás hajnalán az újságokban, hogy a különféle szervezetek várják a sérelmet szenvedettek jelentkezését, de a felsorolásban a világháború és a Rákosi-kor áldozatai szerepeltek. Azokról, akik az 1956 utáni megtorlást a saját bőrükön érezték, tételesen senki sem tett említést.

2006. október 3. (Magyar Hírlap)

A forradalmat és utórezgéseit jobban becsülik Nyugaton

Pénteken mutatták be a Politikatörténeti Intézet dísztermében Paul Lendvai magyar származású, Bécsben élő publicista Forradalomról tabuk nélkül - 1956 című könyvét. A bemutatón, melyet Rév András, a Napvilág Könyvkiadó ügyvezető igazgatója nyitott meg, Lendvai és Mécs Imre országgyűlési képviselő tartott beszédet a könyvről, illetve az '56-os szabadságharcról. A könyv magyar fordítása majdnem egyidejűleg jelent meg a német változattal. Az olvasóközönség érdeklődését mi sem jelzi jobban, mint hogy a bemutatón megvásárolható példányok már az első utánnyomás utolsó darabjai voltak. A mű kutatói igényességgel mutatja be a forradalmat és letörését, ugyanakkor sikerül elkerülnie a nehézkes, akadémikus hangnemet. Amint Mécs Imre is hangsúlyozta: "A könyvben a tárgyszerűség mellett marad annyi szubjektum is, hogy szeretettel lehessen olvasni. Lendvai mentalitása, közelről látása tükrözi a forradalom hangulatát, a legendák születését:' Lendvai elmondta, hogy eredetileg Magyarország 1989 utáni történelméről akart írni, a kiadó beszélte rá az '56-os témára. "Elkezdtem foglalkozni vele, aztán rájöttem, hogy hasonlóan a francia forradalomhoz, 1956-ról is több könyvet írtak, mint az utána következő évtizedről. Nem tudtam kimozdulni'56 októberéből, mert annyi fantasztikus, érdekes dolog történt " A jelenre kitekintve Lendvai rosszallóan beszélt arról, ahogyan a mai politika foglalkozik a forradalommal. "Megragadott, hogy a forradalmat és utórezgéseit mennyivel jobban becsülik és tisztelik Nyugaton, mint ebben az országban. Az, hogy itt két emlékművet építenek ahelyett, hogy ötvenhat összefogást vagy legalább egy párbeszédet hozna létre, szimbolizálja a magyar társadalom mély megosztottságát " Felszólalása végén a szerző a könyv zárógondolatát idézte. "A nagy amerikai író, William Faulkner írta: a múlt nem halott, még csak nem is múlt. Ezt érzi az ember ma is minden tragédiában, amikor az emberek megváltoznak. Magyarországon talán egy Gombrowicz, egy Beckett kellene, hogy megírja, milyen szituáció van a politikai és intellektuális elit egy részében. Úgy érzem, '56 feldolgozása, az '56-ról szóló könyvek talán hozzájárulnak ahhoz, hogy lehessen látni, a frontok között is voltak emberek, nemcsak hősök, árulók és gyilkosok, hanem nézők is; és azt hiszem, a legfontosabb az, hogy megőrizzük azoknak az emlékét, akik annyit tettek az országért, és hogy tiszteljük azokat, akik ma még köztünkvannak. 1956 nem tartozik sem a bal-, sem a jobboldalhoz, hanem az egész magyar nemzet történelméhez, tragédiájával és szépségével együtt: Paul Lendvai: Forradalomról tabuk nélkül -1956 Napvilág Könyvkiadó, 2006, 296 oldal, 3200 forint

2006. október 3. (Magyar Nemzet)

Az ötvenhatos erdélyi elítéltekről

A vélt szabadság ára 267 Ma este mutatják be Páskándiné Sebők Anna dokumentumfilmjét az Urániában Páskándiné Sebők Anna áttelepültek - köztük egykori üldözöttek - sorsába szegődött, hogy A vélt szabadság ára című dokumentumfilmjének kockáin interjúalanyait szólásra bírja. A vetítővásznon törvényszéki és titkos levéltári dokumentumokkal, korabeli filmkockákkal kiegészített beszélgetéssorozat kel életre. Szabaddá vált-e igazán, aki a kommunisták börtönéből lépett ki a napvilágra? Maga mögött hagyhatta múltját, hogy hozzáfogjon élete újraépítéséhez? Ügynökök seregét telepítették rá. Nem kapott állást, útlevelet, lépten-nyomon megalázták, falakba ütközött, hányódott. A vélt szabadság "árnyékvilágában" találta magát. Sebők Anna elmondta, korábbi, ötrészes, ötvenhatos erdélyi elítélteket megszólaltató dokumentumfilmje voltaképp e mostani alkotás kiindulópontja volt, érezte, sok elmondanivaló maradt. A film az 56os letartóztatásoktól az 1963-ban induló, tömeges elvándorlásokon át az 1989-es rendszerváltásig ível. Az elvándorlás gyökerei í56-ig nyúlnak vissza. A román kommunista pártnak jól jött, hogy a magyar forradalom ürügyén szigorítson a kisebbségi politikán. Tehette ezt annál is könnyebben, mert Kádár í58-as romániai látogatásán biztosította a bukaresti kormányt: a magyarságot érő retorziókért nem fog szót emelni. í58-ban újra elindult a letartóztatási hullám. Jellemző, hogy a fasiszta Vasgárda szellemi vezérének, Codreanunaka törekvése, miszerint a kisebbségeket olyan helyzetbe kell hozni, hogy elhagyják az országot, a kommunizmus alatt valósult meg. El kell ugyanakkor mondani - magyarázza Sebők -, hogy a pártvezetésben magyarok is ültek, akik hivatalból jelentettek beosztottjaikról, s hasonlóképpen a nagyobb intézményvezetők, főszerkesztők is, az már változó, ki hogyan tette. A törvények értelmében ma sem tartozik az elévülhetetlen bűnök közé az 56-os megtorlás, mi több, a hajdani szekus ezredesek nyugdíja ma tízszerese az elítéltekének. Sebők Anna már csak az erkölcsi jóvátétel miatt is fontosnak látta A vélt szabadság árának elkészítését, de erre sarkallta Páskándi Géza dossziéjának áttanulmányozása is, amiből kiderül, börtönből való szabadulásának másnapjától megfigyelés alá került, 60-65 emberrel figyeltették minden lépését. Ami a legfájdalmasabb, egyik legjobb barátja, a költő Szilágyi Domokos is folyamatosan jelentett róla, amiként beazonosíthatóan más kollégái is. A szerkesztőségek állományában 4:10-hez a beszervezettek aránya. A társadalom eme megszenvedett része máig hátrányt szenved, mert nem születtek ez irányú törvények - állítja Sebők -, tehetetlenül tapasztalják, hogy a posztkommunisták egykori politikai hegemóniájukat gazdasági tőkére váltották. Filmjében megszólaltatta Pánczél Tivadar református lelkészt is, aki rákosszentmihályi parókiáján 15 ezer erdélyi menekültet fogadott és segített. A vélt szabadság ára az emlékezés és az emlékeztetés filmje.

2006. október 3. (Magyar Nemzet)

Miamiból a Kossuth térre
Ferdinandy György az újra átélt pillanatról és a Puerto Ricó-i egyetemről

Ferdinandy György író 1956-ban hagyta el Magyarországot. Élt Párizsban, majd közel három évtizedig tanított a Puerto Ricó-i egyetemen. Novellista munkásságát a francia irodalomtörténet is számon tartja. Del Duca-, Saint-Exupéry- és József Attila-díjat kapott. 2000ben hazatelepült, de időnként néhány hónapot gyógykezelés céljából Miamiban tölt, ahonnan a napokban tért vissza. Otthonában idézte fel az elmúlt napok eseményeit. A madridi tévé spanyol adását néztük Miamiban, mert az amerikai adók közül keveset lehet komolyan venni. Az alaphang a megdöbbenésé volt, hiszen nyugaton úgy tartják számon: Magyarország 1990-ben felszabadult, bekerült az egyesített EU-ba, és ezért illene boldognak lennie. Mutatták a törés-zúzás szenzációhajhász képeit, a háttérben ment a Gyurcsány-beszéd és annak spanyol fordítása. Én épp haza készültem, mint ötvenhatost sok helyre meghívtak, előadást fogok tartani Szegeden, aztán a tévé Mindentudás Egyeteme sorozatában, majd Miskolcon - utóbbi helyen nagybátyámról, Ferdinandy Mihályról,aki a szakrális kultúrák kutatója volt. A feleségem, aki nem magyar, óvott a hazatéréstől, féltett, de én azt hittem először, hogy csak amolyan hétvégi Fradi-cirkusz van itthon, meg különben is - mondtam neki -, nem ismersz minket, nálunk nem kell mindent egészen komolyan venni. Így csöppentem bele az eseményekbe, mint az a bizonyos falusi kislány, aki Pestre jön. - Hogyan tájékozódott? - Amikor kiléptem a metró üvegajtaján, teli volt a tér. Láttam a zászlóerdőt, szemközt a Rákóczi-szobrot, jobbra a földművelési minisztérium épületét, melynek árkádsora alá jótét lelkek a lábamnál fogva behúztak 1956. október 25-én, miközben peregtek körös-körül az ávósok golyói. Megrohantak a régi emlékek, és egy pillanatra elsírtam magam. Aztán, ahogy kicsit összeszedtem magam, láttam, hogy itt valami egészen más történik, mint amit a tévéadások sugallnak. Nem voltak sehol a "kemény fiúk", sokan gyerekekkel jöttek, babakocsikkal. Mintha egy majálisba csöppentem volna, és nem vandál pusztításba. Az emberek kis csoportokban beszélgettek, senki sem figyelt különösebben a szónokokra, én néha megpróbáltam, a legtöbbje összehordott hetet-havat, de elhangzottak persze értelmes szavak is, aztán volt zene, és csak a zászlók rengetegéből lehetett arra következtetni, hogy itt valami méltóságteljes dolog történik. Mivel fáradt voltam a hosszú repülőúttól, hazamentem pihenni, és azóta meghallgatok mindenkit, mint a messziről jött ember, aki kissé tanácstalan. Szeretném megérteni, mi történik, bár azt tudom, a mostani válság oka jórészt az, hogy mindenki mást várt, mint ami bekövetkezett. Sok elégedetlenség, feszültség halmozódott fel. Vannak érthetetlen dolgok. Amikor én kimentem két hónapja Miamiba, akkoriban kezdtek járni a Nagykörúton a hosszú villamosok. Egyiket ki is próbáltam, nem értve, mi szükség van ilyen méregdrága járművekre, és azt sem értettem, ez ellen és sok más egyéb ellen miért nem szólal fel nálunk senki. Tele van mindenki feszültséggel, haraggal, aztán egyszerre felrobban a hangulat, kicsit ahhoz hasonlatosan, mint ami a Puerto Ricó-i egyetem színháza körül történt- Ezen az egyetemen tanított évtizedekig. - Igen. Az eset amúgy nemrég történt, két hete, igaz, távol tőlünk, de kicsit tán idevágnak a tanulságai. Az egyetem közepén van egy színház, ahol évtizedeken át nívós előadásokat lehetett látni. Tanárnak-diáknak évi öt dollárért, szinte ingyen. Hogy milyen volt a színvonal, csak két példa: többször fellépett itt a nagy csellista, Pablo Casals és a Bartók kvartett. Nos, a színház épületét mintegy öt évvel ezelőtt állványerdők lepték el, mostanra készült el a felújítás. Állítólag gyönyörű lett az épület, csak éppen időközben privatizálták - nem magánegyetemről van szó, hangsúlyozom, hanem államiról -, és a megnyitó napján a diákság megrohamozta a csillogó-villogó csodapalotát, összetörte, ízzé-porrá zúzta, a közönséget meg szétzavarta. Nagy volt a felháborodás. Kiderült persze, hogy a színház megszűnt a diákoké-tanároké lenni. A diákok, ahogy az lenni szokott, utólag nem tudtak pontosan számot adni arról, mi történt és mi miért történt. Ezt nem is lehet elvárni tőlük. Forrt bennük a feszültség. Utólag majd az intellektuelek mindent megmagyaráznak, ahogy tették nemrég a párizsi éjszakák kapcsán is. Öreg barátaim egyike-másika, már itthon, megjegyezte, neki is kedve volna néha törni-zúzni, de nem teszi, mert aggodalmas, meg kicsit már túlkoros is az ilyesmihez. Ferdinandy György: Utólag az intellektuelek mindent megmagyaráznak.

2006. október 3. (Népszabadság Online)

A belpolitikai viszály miatt elhalasztotta látogatását a NATO-főtitkár

Magyar kérésre elhalasztotta péntekre tervezett budapesti látogatását Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár - jelentette be keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján James Appathurai, a szövetség szóvivője.
De Hoop Scheffer a november végi NATO-csúcsértekezletről kívánt tárgyalni a magyar vezetéssel, de a belpolitikai fejleményekre hivatkozva a kormányzat a látogatás elhalasztását kérte. A főtitkár mindazonáltal egy későbbi időpontban, még a rigai csúcs előtt ellátogat Magyarországra - akárcsak minden más tagállamba -, és jelen lesz október 23-án, a forradalom 50. évfordulóján tartott megemlékezésen is.

2006. október 3. (FigyelőNet Online)

Strasbourgi nyilatkozat '56-ról

Ünnepélyes nyilatkozattal emlékezett meg az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc közelgő 50. évfordulójáról az emberi jogokkal és a demokratikus intézményrendszer működésével foglalkozó nemzetközi szervezet, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének vezető testülete, a közgyűlés bürója. A Strasbourgban kedden nyilvánosságra hozott dokumentum szerint az 1956-os magyar forradalom - tragikus végkifejlete és az embereket ért szenvedések dacára - hatalmas erkölcsi értékű esemény volt. Szinte észrevehetetlen módon a remény magjait ültette el az elnyomott népekben, s kételyeket ébresztett vezetőik körében. Végül ezen magvak vezettek el - évekig tartó elnyomás és nemzetközi feszültségek után - az enyhülés korszakának beköszöntéséhez és az óvatos kelet-közép-európai gazdasági reformok elkezdődéséhez a hatvanas években, majd a lengyelországi Szolidaritás megerősödéséhez és a Szovjetunióban beindított belső reformokhoz, illetve a kilencvenes évek elején a tömbök Európájának eltűnéséhez és a demokrácia fejlődéséhez az egész kontinensen.

A nyilatkozat rámutat: annak idején, a forradalom napjaiban az Európa Tanács - gyakorlatilag egyedül az összes korabeli nemzetközi szervezet közül - erkölcsi támogatásáról biztosította a magyarországi felkelőket. Az ET egyik vezető szerve, a tagállamok törvényhozóiból álló parlamenti közgyűlése már október 26-án ajánlást hozott az ügyben, üdvözölve a tüntetőket, és mélységes együttérzéséről biztosítva az elnyomás áldozatait.

A dokumentum elismerően szól arról, hogy Magyarország 1990 óta, amióta az Európa Tanács tagja lett, sok energiát fordított a szervezet alapértékeinek előmozdítására. A nyilatkozat szerint az új, egységessé vált Európának továbbra is védenie kell a szabadság, az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság értékeit, azokat, amelyek inspirálták a magyarokat és más korabeli európai népeket. "A parlamenti közgyűlés megköszöni Magyarországnak a szabadság ügyéhez nyújtott felbecsülhetetlen hozzájárulását" - fejeződik be a Strasbourgban kiadott dokumentum.

2006. október 3. (T-Online - Origo hírek)

1956-os kiállítás az elektronikus könyvtárban is

Az 1956-os forradalom 50. évfordulójára a Magyar Elektronikus Könyvtár digitalizált számos kordokumentumot, s ezekből nyitott kiállítást a könyvtár honlapján.

Virtuális kiállításon tekinthetők meg az 1956-os események dokumentumai a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) gyűjtésében. A két kiállításon az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) őrzött '56-os plakátok, röplapok, az október 23. és november 14. között megjelent napilapok, folyóiratcikkek és könyvek, valamint számtalan fénykép látható. A MEK-es kiállítás ezen az oldalon érhető el.

Az 1956-os különgyűjteményben az OSZK kisnyomtatványtárának mintegy 1 500 dokumentuma található, amelyeket többsége nyomtatott, de van közöttük nem kevés stencillel, írógéppel, játéknyomda betűivel és kézírással készült irat is. A dokumentumok egy része képként, míg például a plakátok kereshető változatban, pdf formátumban találhatók meg a könyvtár oldalán.

Nem ez az egyetlen internetes kiállítása az elektronikus könyvtárnak: korábban már többek közt Franz Kafka képei, novellái és rajzai, a Magyar és magyar származású Nobel-díjasok , az Erdélyi és csángó költészet címmel állítottak össze anyagot a könyvtárasok - ezek, és a kiállítások teljes jegyzéke a mai napig látható, illetve bebarangolható.

2006. október 4. (Népszava)

Nagyhatalmi játszmák 1956 kulisszái mögött
KGB-s vagy CIA-ügynökök is megirigyelhetnék ezeket a dokumentumokat

Olyan dokumentumokat tettek közzé a Magyar ENSZ Társaság által most kiadott könyvben, amelyeket bármelyik KGB-s vagy CIA-ügynök megirigyelhetett volna - hangzott el A forradalom és a magyar kérdés az ENSZ-ben, 1956-1963 című kiadvány sajtóbemutatóján. Nem egy dokumentum most először került nyilvánosságra.

Sztereotípiák élnek erről az időszakról. A nyugati országok heroikus küzdelméről annak érdekében, hogy megsegítsék a magyarokat szorult helyzetükben. A kép, amit a most közölt tények elénk tárnak, viszont másról is szól. A kétségtelen és sokak részéről önzetlen segíteni akarás mellett a kulisszák mögött folyó nagyhatalmi harcokról, amelyekben a magyar 56 gyakran csak ürügyként szolgált a hatalmak versengésében és pozíció-szerzési törekvéseiben. Aki a nagypolitikának ebbe a bugyrába beletekint, maradék illúzióját is elveszti azzal kapcsolatban, hogy a politika és a morál együtt jár.

A magyar kérdés több mint hat éven keresztül szerepelt az ENSZ-közgyűlés napirendjén. Mint a könyvből kiderül, az igazi döntések a kulisszák mögött dőltek el. És ezekben a döntésekben nem mindig a Szovjetunió és az Egyesült Államok álltak szemben egymással.

Békés Csaba, az 1956-os Intézet tudományos főmunkatársa, aki a nyugati nagyhatalmak levéltáraiban kutatott, meggyőző bizonyítékokkal szolgálva eloszlatja azokat a kétségeket, amelyek itt-ott még élnek az emberekben. Mindenekelőtt annak az 56-os hitnek a megalapozatlanságát dokumentálja, hogy a magyar események lehetőséget teremthettek volna az ország státusának a megváltoztatására, és a nyugati beavatkozásra. Igaz, a felkelés civil szervezetei nem is igényelték ezt a beavatkozást, a fegyveres csoportok viszont ilyen kéréssel ostromolták a nyugati nagykövetségeket. Ami azt is jelzi, hogy a mai leegyszerűsített képpel szemben, nagyon is eltérőek voltak az ötvenhatosok céljai. Volt, aki rendszerváltozást, nyugati típusú parlamenti demokráciát, és volt, aki szocialisztikus, harmadikutas reményeket táplált. Mások osztrák mintára semlegességet ajánlottak. Nagy Imrének sem lehettek illúziói, mert amikor arra ösztönözték, hogy hívja be az ENSZ-t, csak annyit mondott: "Nem olyan egyszerű ez gyerekek."

Még október 28.-án Nagy Imre szovjet kérésnek téve eleget, olyan nyilatkozatot juttatott el a világszervezethez, amely Magyarország belügyének nyilvánította az októberi eseményeket. Amikor rádöbbent, hogy ezzel sem tudja leszerelni Moszkvát, és a szovjet invázió közvetlen veszély lett, rászánta magát a Varsói Szerződésből való kilépésre, és a semlegesség deklarálására. De még ezután is kereste a megegyezést a Szovjetunióval, és tető alá akarta hozni a találkozót a legfelső szovjet vezetőkkel.

A könyv első tanulmányából kiderül, hogy a propaganda-ígéretekkel ellentétben, Washingtonnak nem volt lehetősége a beavatkozásra, mivel nem akarta kockáztatni az összeütközést a Szovjetunióval. Ezt azonban nem lehetett beismerni. Ezért elsősorban presztízsszempontból kezdeményezte a magyarországi helyzet megvitatását és ébren tartását az ENSZ-ben. Csakhogy Franciaország és Nagy-Britannia érdekei eleinte mást diktáltak: a szuezi válsággal és az abban játszott szerepükkel voltak elfoglalva. Attól tartottak, hogy a magyar ügy tárgyalása precedenst teremthet az ő esetükben is.

Eközben nem nagyon mérlegelték, hogy közben leverik a budapesti felkelést, ez másodrendű szempont volt a nagyhatalmi játszmában. Maga Eisenhower elnök sem támogatta Magyarország semlegességének követelését, attól tartott, hogy ezzel veszélyeztetné a szovjet-amerikai viszonyt. Mint Király Béla, a Nemzetőrség főparancsnoka, Budapest egykori katonai parancsnoka tanulmányában megállapítja, az amerikai kormány és a vezérkar úgy ítélte meg a helyzetet, hogy egy fegyveres segítség kirobbantaná a harmadik világháborút, méghozzá nukleáris háborút. Ezt elkerülendő, a Szovjetuniót a fegyveres be nem avatkozásról többször, több csatornán keresztül tájékoztatták. Ezzel együtt, Király Béla szerint, "az USA maradt a legcéltudatosabb támogatója ügyünknek, és az ő diplomáciájuk érte el végül is azt, ami a körülmények között elérhető volt". Tanulmányában számos pozitív ENSZ-kezdeményezést méltat, bár ő is elismeri, hogy a magyar ügyet más világproblémák, például a kubai válság, időről-időre háttérbe szorították.

Békés Csaba keményebb álláspontra helyezkedik, amikor úgy véli, az amerikai vezetés a budapesti megtorlások enyhítésénél fontosabbnak tekintette, hogy a magyar kérdést hatékony eszközként használja a harmadik világ meghódításáért folytatott világméretű küzdelemben. A globális stratégiai célok minden mást megelőztek.

Kecskés D. Gusztávnak, a Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársának a közlésében ismerhetjük meg az ENSZ Titkárság belső iratait, elemzéseit. E dokumentumok sejtetni engedik egy világméretű segélyakció szervezésének belső műhelytitkait, az ENSZ-családon belüli kompetencia-harcokat és nézeteltéréseket, s azt a szűk mozgásteret, amely a világszervezet vezetésének a rendelkezésére állt.

Melita H. Sunjicnak, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága regionális sajtószóvivőjének írásából megtudhatjuk, hogy az önzetlenségnek, a segíteni-akarásnak, a humánumnak milyen szerep jutott. Mintegy 200 ezer magyar hagyta el az országot, 180 ezer Ausztriába, 20 ezer pedig Jugoszláviába menekült. Ausztriában példátlan szolidaritási hullám fogadta a magyarokat. 18 ezer magyar végleg letelepedett itt, s akik innen útra keltek a világ számos országába, azok is együttérzést tapasztalhattak. Az Egyesült Államok 38 ezer magyart, Kanada 35 ezret, az Egyesült Királyság 16 ezret, a Német Szövetségi Köztársaság 15 ezret, Ausztrália 13 ezret, Svájc 11. 500-at, Franciaország pedig 10 ezret fogadott be. Mint olvashatjuk, a magyar példa szemléletesen bizonyítja, hogy a menekültek befogadása kezdetben ugyan pénzügyi és szociális terhet jelent, nagylelkű befogadásuk hosszú távon kifizetődik. A magyar menekültek, gyermekeikkel és unokáikkal együtt ma elismert tagjai az őket befogadó társadalmaknak.

Az ENSZ Közgyűlésének a magyar üggyel foglalkozó dokumentumain kívül, részletes kronológiát tartalmaz a könyv a hazánkkal kapcsolatos 1946 és 1964 közötti nemzetközi eseményekről, diplomáciai erőfeszítésekről. A névlexikon, a bibliográfia és nem utolsó sorban a magyar menekültekről szóló statisztika az eligazodást segíti elő. A Menekültügyi Főbiztosság fotó-archívumának felvételei teszik teljessé a Magyar ENSZ Társaság értékes kiadványát.

2006. október 4. (Magyar Hírlap)

Megnyílt a világ legnagyobb könyvvására

Minden eddiginél nagyobb alapterületen, 170 ezer négyzetméteren nyitotta meg kapuit az 58. Frankfurti Könyvvásár. Az idei díszvendég India, de a németországi magyar évad és az 1956-os emlékév miatt Magyarország is kitüntetett figyelemben részesül. Megnövekedett alapterületen nyílt meg a Frankfurti Könyvvásár tegnap. A bővülés oka, hogy az idén a világ két legnagyobb népességű országa, a díszvendég India és Kína is jelentősen növelte jelenlétét Frankfurtban. Kína például a tavalyihoz képest kétszer akkora helyet bérelt, India pedig a világ könyvpiacán a legnagyobb mértékű növekedést érte el, ami a pavilon méreteiben is tükröződni fog - tudtuk meg Zentai Péter Lászlótól, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatójától.

A díszvendég kétszáz kiadóval és hetven szerzővel lesz jelen, olyanokkal, mint Vikram Szet, Amitar Gos vagy Amit Csauduri. India másodszor díszvendég Frankfurtban, ami egyedülálló ugyan, de érthető: az ország huszonnégy hivatalos nyelvén évente körülbelül nyolcvanezer új könyv jelenik meg.

A Frankfurti Könyvvásár a világ legfontosabb könyvszakmai rendezvénye: a világ könyvvel kapcsolatos üzleteinek mintegy kétharmadát kötik meg a vásár hat napja alatt. Ha számokkal akarjuk érzékeltetni a nagyságát: a vásár 170 ezer négyzetméterén (a terület 25 futballpályának felel meg) körülbelül négyszázezer kiadványt állít ki a jelenlévő mintegy hétezer könyvpiaci szereplő.

A rendezvény jelentőségét mutatja, hogy a szervezők legalább háromszázezer látogatóra számítanak, amelyből 280 ezer szakmai résztvevő: könyvkiadók, könyvkereskedők képviselője. (A nagyközönség által csak szombaton, illetve vasárnap látogatható a kiállítás.)

A németországi magyar kulturális évad és az 1956-os emlékév miatt Magyarország ismét kiemelt figyelemre számíthat, ezért a szervezők, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és a berlini Magyar Kulturális Intézet a sokat bírált régi helyett új pavilont építtettek. A bordó - szürke - fehér színvilágú magyar stand főleg az '56-os kiadványokra helyezte a hangsúlyt; nemcsak a frissen megjelent köteteket, de az elmúlt években kiadott és a forradalommal foglalkozó könyveket is bemutatják az érdeklődőknek. A pavilonban az idén is kialakítottak egy átriumos belső teret, itt nemcsak az 1956-os fotográfiákból látható kiállítás, hanem számos program is várja az érdeklődőket. Holnap a Németországban élő magyar kortársak emlékeznek vissza a forradalomra, pénteken a Typotex Kiadó VisitCard - 77 magyar szerző 22 európai nyelven című kiadványát mutatják be, valamint felolvas Závada Pál, Dalos György és Kerékgyártó István. Szombaton Rainer M. János tart előadást Nagy Imréről, majd a Berlin, drágám - Hunyja le a szemét című antológiát mutatják be, amelyben többek között Nádas Péter, Végel László, Konrád György, Kertész Imre, Esterházy Péter és más magyar szerzők Berlinről szóló írásait gyűjtötték össze.

Az 58. Frankfurti Könyvvásáron persze nem csak a magyar pavilonban találkozhatunk hazai kiadókkal. Tematikus standokon lesz jelen a többi közt a Carthographia, a Jelenkor, az Atlantisz, a Kossuth, a Móra, valamint az Alexandra kiadó.

2006. október 4. (Népszabadság)

Az út a Műcsarnokba vezet

Október 11-én nyílik és november 12-ig tart nyitva az a kortárs magyar képzőművészeti kiállítás, amelyet az 1956-os forradalom tiszteletére és emlékére rendez a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége és a Műcsarnok az intézmény összes termében.
A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége még tavasszal hirdetett nyílt, beadásos pályázatot. A meghirdetők arra a kérdésre reméltek választ kapni, hogy a forradalmi események, majd az azt követő évtizedek itthon vagy emigrációban miképpen hatottak a különböző művészgenerációkra. Az események felnőtt résztvevőire, az akkori gyerekekre, a Kádár-korban felnövőkre, a rendszerváltás részeseire. A kiállítás hívószavaiként négy gondolatpárt jelöltek meg a szervezők: öröm - remény; gyász - elfojtás; túlélés - menekülés; változás - az út.
Több mint 300 pályázó közel 1500 művéből válogatta ki a zsűri azt a 80 alkotót, akiknek munkái a bírálóbizottság által felkért művészek alkotásaival kiegészülve adják Az út 1956-2006 című kiállítás anyagát, amelynek főkurátora Simonffy Márta, az MKISZ elnöke és Petrányi Zsolt, a Műcsarnok főigazgatója. A kiállítást kísérő filmvetítések és irodalmi estek pontos programjáról külön programfüzet készül.

2006. október 4. (Népszabadság)

Kincsek a fészerek mélyén

1956 most következő, 50. évfordulója a közgyűjteményeknek is méltó alkalmat kínál arra, hogy átgondolják és új elemekkel egészítsék ki eddigi gyűjtőköri, szerzeményezési politikájukat - mondta lapunknak Kenyeres István, a Fővárosi Levéltár főigazgató-helyettese. Ennek érdekében a magániratok gyűjtésének eddig kevés hazai előzménnyel rendelkező módját találták ki: felhívást tettek közzé. A felhívás az eseményekhez köthető, még kallódó, írott emlékek és dokumentumok gyűjtését célozta meg.

A közlevéltárak számára a levéltári törvény elsősorban állami és önkormányzati hivatalok és intézmények iratainak gyűjtését írja elő, de lehetővé teszi magánszemélyek és -szervezetek történeti értékű dokumentumainak ajándékként, letétként vagy vásárlás útján való megszerzését is. Budapest Főváros Levéltára épp az évforduló keltette közérdeklődést kívánja felhasználni arra, hogy iratállományát ilyen típusú, ma még a főváros lakosságánál rejtőzködő kincsekkel gazdagítsa.

A forradalom utáni megtorlások, népbírósági eljárások ügyiratai tekintetében a levéltár ugyan már most is jelentős iratanyaggal rendelkezik, ezek azonban a korabeli megtorlás dokumentumai. Emiatt - természetükből adódóan - torzítottan, a kádári hatalom szemszögéből tárják elénk az egykori sorsokat, élethelyzeteket.

A levéltár Az '56-os megtorlás adatbázisa címen nemrégiben megjelentetett CD-ROM-mal, valamint a közeljövőben napvilágot látó fotóalbummal ("'56 izzó ősze volt") tiszteleg a dicső napok emléke előtt. Az adatbázis lényegében tematikus segédlet, amely a levéltár birtokában lévő bírósági, ügyészségi iratanyagban való kutatást teszi lehetővé. Főként ezen kiadványhoz kapcsolódik a levéltár mostani kezdeményezése.

- Arra buzdítjuk a korabeli bírósági eljárások során meghurcoltakat, elítélteket, illetve a velük egykor érintkezésben állottakat, hogy visszaemlékezéseikkel, naplóikkal, korabeli magánlevelezési anyagaikkal, feljegyzéseikkel egészítsék ki, tegyék gazdagabbá a bírósági, ügyészségi eljárási ügyiratokat - magyarázza Kenyeres István. A levéltár a begyűjtött dokumentumok legértékesebbjeit a közeljövőben megnyitandó kiállításon tárja az érdeklődők elé.

A levéltár azonban szélesebb körben is várja a főváros érdeklődő közönségétől az eddig még lappangó, személyes jellegű írott forrásokat.

2006. október 4. (Népszabadság)

Tételes múlt

Ferencsik helyett Kocsis. Kovács Dénes helyett Kelemen Barnabás. Az Állami Hangversenyzenekar helyett a Nemzeti Filharmonikusok. 1956. december 31. helyett 2006. október 23. Zeneakadémia helyett a Művészetek Palotája. Ami változatlan: Beethoven.

Hatalmas, kézzel írt naplót lapozgatunk a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kommunikációs vezetőjével, Aradi Péterrel. A második kötetet, amely a Székesfővárosi Zenekar, illetve az Állami Hangversenyzenekar működési naplója (1943. május 11-től 1963. szeptember 6-ig). Az első, az alapításkor, 1923-ban indított - elveszett.

Gondosan vonalazták a kettes számú működési naplót. Csinos rubrikákba sorolták, mit és hol játszottak, ki vezényelte, kik voltak a szólisták, a közreműködők. A kötetnyitó koncert a 2342. Az oldalon karmestercsodák: Hans Swarovsky, Ferencsik János, Sergio Failoni. A helyszínek: Vigadó, Rádió, Zeneakadémia, Károlyi-kert, Olasz Intézet, Komárom, Tata.

1944. március 19. A német megszállás napja. Koncert a Vigadóban. A zenekari titkár botlik, Ferencsiket Károlynak nevezi, majd precízen Jánosra javítja. A hónap végén Kodály Zoltán vezényli saját Psalmus Hungaricusát. A másik dirigens Ferencsik, aki nyolc évvel később átveszi a Magyar Állami Hangversenyzenekarnak átnevezett együttest, és haláláig, 1984-ig marad a poszton.

Budapest ostroma előtt, december 16-án "A mosoly országa" című operettet játsszák. November elejétől már csupa opera, operett van műsoron. Felszabadult Pest, Buda még harcban áll, mikor február 12-én Beethoven-, Bartók-, Kodály- és Csajkovszkij-művekből összeállított programot rendel a zenekartól a VII. kerületi Szociáldemokrata Párt. Február 15-16-ra a Kommunista Párt rendez műsort - Weiner I. Divertimentójával. Ugyanebben a hónapban a Kisgazdapárt sem akar lemaradni, és ők is fellépéssel bízzák meg a Székesfővárosi Zenekart. A felszabadulás utáni első hivatalos koncert április 7-én csendül fel, akkor Fricsay Ferenc és Somogyi László dirigensek állnak az együttes élén.

A negyvenes évek második felében Failoni, a már Münchenben élő Solti György, Doráti Antal és a későbbi gyakori vendég, Otto Klemperer vezényli a zenekart. Izgalom az 1948-as budapesti koncertéletben. A szinte ismeretlen Leonard Bernstein áll a pulpituson, a nézőtéren fél ház. Mivel a koncertet közvetíti a rádió, futótűzként terjed, hogy egy zseni dirigálja a zenekart, a szünet után egymást tapossák a pestiek, hogy élőben hallhassák őt. Ráadásul Bernstein Ravel zongoraversenyénél a zongora mellől vezényel. Nagyot lapozva jutunk el 1956. október 22-éhez, ahol az Erkel színházbeli fellépésről szól a szikár kimutatás. Karmester: Mario Rossi, műsor: Bartók II. zongoraversenye, szólista: Cziffra György. (Úgy hírlik, a forradalom miatt az olasz karmester sokáig Budapesten ragad.) Október 23. után két hónapos kényszerszünet következik, de ezt követően sem könnyű munkához látni, hiszen az együttesből jó néhányan disszidáltak. Kisegítőket keresnek, majd januárban próbajátékot hirdetnek. Az óévi matinéra meglehetősen merészen válogatnak Beethovenből. Az Egmont-nyitány a forradalom emblematikus zenéje, amelyet éjjel-nappal sugárzott a rádió. A hegedűverseny szólistája Kovács Dénes, az Eroica-szimfónia második tételénél a közönség felszólítás nélkül feláll, és az egész tételt állva hallgatja.

Most, ötven évvel később ezt a koncertet ismétli meg a Művészetek Palotájában az azóta Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak átkeresztelt együttes. Vezényel Kocsis Zoltán, szólista Kelemen Barnabás. A belépőt 56 forintért árusítják, adományokat pedig a becsületkasszába lehet elhelyezni. Akárcsak az ötvenhatos forradalom idején.

A zenekar keresi azokat, akik jelen voltak az 1956. szilveszteri matinékoncerten. Szeretnék meghívni őket az 50 évvel későbbi "ismétlésre", valamint egy összejövetelre, ahol találkozhatnak a zenekar néhány egykori tagjával. Jelentkezni október 12-ig lehet a Nemzeti Filharmonikusok titkárságán, a 411-6600 telefonszámon vagy az info@filharmonikusok.hu címen.

2006. október 4. (Magyar Nemzet)

A forradalom írói

Újra megjelent Gérecz Attila '56-os mártír költő kötete Leróhatja a háláját az utókor valaha annak, aki fiatal életét adta a hazájának? Nem valószínű, legfeljebb talán törleszthetünk valamennyit a soha vissza nem fizethető áldozatért. Az utókor a Klauzál tér 9. számú ház kapujánál állított emléktáblát 1991. november 5-én a költőnek, Gérecz Attilának, akit 1956. november 7-én gyilkolt meg egy szovjet tankból leadott sortűz. Fegyvernyugváskor. i is volt Gérecz Atlzla. Idézzünk tőle egy jellegzetes strófát: "És íme, látom az Ige kezdőbetűit / az égre vetülni föl. / És vallom kegyetlen emberi sorsunk, / hogy mindig gyűlölet volt, amiből / néha szeretet-szikrákat csiholtunk." (Óda bajtársnőinkhez) A végső igazságok igazi tudójának kemény kíméletlen egyszerűségével, lenyűgöző tisztánlátásával és legyőzhetetlen tisztaságával szól hozzánk a pár nap híján huszonkét esztendősen elhunyt költő. A Gyűjtő Kisfogházban,1954 novemberében nyelt e csodálatos versvirág. Kell-e annál meghatóbb, lenyűgözőbb bizonyítéka majdnem gyermekfővel börtönbe került ember ragaszkodásának a mindennél jobban tisztelt, szeretett Élet iránt, minthogy valaki a fogházban elemi erejű, szép, szemérmes, kamaszos verset ír ismeretlen, vagy legfeljebb csak véletlenül, félig-meddig látott-sejtett, meglesett rabsors testvérnőinek. Gérecz Attila sorsa a csillagokban volt megírva, kálváriaúton járt, mindvégig megdöbbentő életvidámsággal, egyenes derékkal. Az I. világháborús bátorságáért vitézzé kinevezett apa s az ifjú hadapródiskolás évei elegendők voltak ahhoz, hogy bár az érettségi vizsgát 1947ben már civil iskolában, a Kölcsey gimnáziumban tette le jeles eredménnyel, nem vették föl az egyetemre. Az Egérkének is becézett, látszólag törékeny fiúcskában hihetetlen fizikai erő és félelmetes szívósság lakozott. Beküzdötte magát 1949-ben a magyar öttusa-válogatottba. Ugyanezen év decemberében letartóztatták összeesküvés és hazaárulás vádjával. A bűne: nem rejtette véka alá, hogy gyűlölte az embertelenséget, nagy előszeretettel idézte József Attila sorait a "fasiszta kommunizmusról", nem szívlelte a szocialista egyenlősdit a rabságban. S mindenekfölött utálta Magyarország szovjet elnyomását. Szerencséje volt a szerencsétlenségben, hogy a váci fegyházban összebarátkozott a Füveskert-antológiák író-irodalmáraival. Vakmerőn, fizikai erejét, öttusázó úszástudományát is kihasználva megszökött Vácról. Vakmerőségét akár siker is koronázhatta volna, de az ÁVH kezére adták áruló barátok, akiknél menedéket keresett. 1954-ben tette le első versét, az Így bocskorosan címűt barátja, Béri Géza elé. Ő összehozta Kárpáti Kamillal, Tóth Bálinttal, Tollas Tiborral, Szathmáry Györggyel és a többiekkel, akik Nagy Imre első miniszterelnöksége alatt, az enyhülés légkörét kiaknázva délutánonként kiültek a váci börtönkápolna előtti kis füves térségre, s irodalmárkodtak. Gérecz Attila 1956. október 31én, hét év börtön után szabadult. Már a szabadság első napján fegyvert fogott. Hét év börtön, hét nap szabadság után, november 7-én, a Dohány utcai ház kapujában érte az orosz tankból leadott sortűz, amely kioltotta életét. Költőtársa, Kárpáti Kamil híven megőrizte Gérecz Attila verseit. 1991. október 23-ra adta ki a Gérecz Attila, a forradalom mártírja című verseskönyvet. A Gérecz Attila-versek teljes kiadására 2001-ben vállalkozott a Kráter Műhely Egyesület. Ez utóbbi kötet, az Így bocskorosan második, bővített kiadása a napokban látott napvilágot Drechsel Mária és TurcsányPéter szerkesztésében. E kötetből a teljesség igényével megismerhetjük a fiatal költő különös, erőteljes metaforáit, a magyar nép szabadságvágyának hiteles megjelenítőit. (Gérecz Attila: Így bocskorosan. Kráter Műhely Egyesület, 2006., második, bővített kiadás.)

2006. október 4. (Hajdú-Bihari Napló)

Konferencia 1956 emlékére

1956 és emlékezete címmel nemzetközi történészkonferenciát rendez október 6-7-én Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, Debrecen Megyei Jogú Város '56-os Emlékbizottsága, valamint az MTA Debreceni Akadémiai Bizottsága. A tanácskozáson összesen húsz előadás hangzik el. A szekciókban a vidék forradalmával, 1956 nemzetközi hátterével, valamint a forradalom örökségével foglalkoznak a hazai, valamint amerikai, angliai, romániai és ukrajnai történészek.
A konferencia keretében 56 fotó 56-ról címmel kiállítás nyílik a Debreceni Egyetem főépületének III. emeleti keringőjén október 6-án 15 órakor.

2006. október 4. (Népszabadság Online)

(ott)honvágy - heimwe(h)ge

A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Magyar Nemzeti Filmarchívum fesztivált rendez az emigrációról az Örökmozgó Filmmúzeumban október 6-15-ig.
"A filmművészet kortól, nemzettől független, kívül áll a politikán, a film univerzális nyelve pedig mindenki számára iránymutatóul szolgálhat a legzűrzavarosabb időkben is" - áll a meghívó szövegében.
"Nem is olyan régen Ausztria, Svájc és Magyarország még az emigráció kiindulópontjának számított, ahonnan ezrek és ezrek keltek útra politikai vagy gazdasági okból vagy egyszerűen csak kalandvágytól hajtva az ismeretlen felé, kitörve a levegőtlen otthoni viszonyok közül. A tömegsors mögött megannyi egyéni élettörténet húzódik meg: drámaisággal, tragédiával, de éppúgy humorral, szerencsével, szerelemmel és sikerrel is átszőtt elbeszélések a bürokrácia útvesztőiről, rosszindulatról, félreértésekről, grandiózus újrakezdésről és nyomasztó kudarcokról."
1956. októberében és novemberében 200 ezer ember menekült el Magyarországról és lelt végül új hazára Európában és a tengerentúlon. A forradalom 50. évfordulója alkalmából a filmhét rájuk, és minden idők menekültjeire emlékezik egészen napjainkig - különböző megközelítésű filmekkel.

2006. október 4. (Észak-Magyarország)

Helyén áll a Nagy Imre szobor

A forradalom évfordulója megünneplésének fontos eseménye lesz az ez alkalomra készült szobor felavatása. A Városi Bíróság melletti területen több mint 1800 négyzetméteres díszkő és ugyanannyi zöldterület kialakításával a napokban befejeződik a tér építése. A műalkotás már felállításra került, jelenleg a burkolók dolgoznak a területen.
A füves rész saját öntözőrendszert kapott, a virágkazettákba örökzöldek és egynyári növények is helyet kapnak. A téren igényes padok lesznek elhelyezve, a megvilágításról kandeláberek gondoskodnak. A beruházás összköltsége a tervezett szerint alakult: szoborral együtt 26 millió forint. Az avató beszédet Mécs Imre mondja október 23 - án.

2006. október 4. (Népszabadság Online)

"A szabadság hangja" a londoni Barbican központban

Október 5-én veszi kezdetét a The voice of Freedom a londoni Barbican központban, ahol filmbemutatók és beszélgetések várják a látogatókat. Az öt napos "magyar fesztivál" filmjeit Catherine Portuges amerikai filmkritikus válogatta.

A brit főváros egyik legjelentősebb kulturális komplexumának falait egy hónapon keresztül a Magyar Nemzeti Múzeum fotográfiai gyűjteményéből származó felvételek díszítik majd. A programok Mészáros Márta A temetetlen halott című filmjének bemutatójával kezdődnek október 5-én, melyre a rendező is a brit fővárosba látogat. A Barbican moziban A temetetlen halott mellett a közönség számos magyar filmalkotással ismerkedhet meg, köztük olyan klasszikusokkal, mint például Fábry Zoltán Húsz óra, Jancsó Miklós Szegénylegények, Szabó István Apa, valamint Makk Károly Szerelem című filmjei.

A játékfilmeken kívül a Barbican bemutatja Colin Keith Gray és Megan Raney Aarons kanadai rendezők Freedom's Fury című dokumentumfilmjét, mely a sporttörténelem elhíresült meccsét, az 1956-os olimpiai játékok vízilabda döntőjét örökíti meg, melyen Magyarország Szovjetúnió elől vitte el az arany medált. A vetítés egyben a film hivatalos nagy - britanniai bemutatója.

A Barbican Cinema október 10-én Bereményi Géza Eldorádó című alkotásával végződik, aki a film után John Cunningham íróval, a Hungarian Cinema: from the Coffee House to Multiplex (Magyar mozi: a kávéháztól a multiplexing) című könyv szerzőjével beszélget majd.

Viktor Sebestyén Twelve Days: Revolution 1956. How the Hungarians tried to topple their Soviet masters (Tizenkét nap: Forradalom 1956, avagy hogyan próbálták a magyarok ledönteni szovjet uraikat) című kötetét október 6-án pénteken Francis Bennett a Titkos királyság című könyv szerzője mutatja be ugyancsak a Barbicanban. A kötetből a világhírű angol színművész Susanna York olvas fel részleteket, a szerző beszélgetőpartnerei pedig Sir Bryan Cartledge hazánk egykori brit nagykövete, valamint Duncan Shiels író lesznek.

A Barbican következő irodalmi eseményére október 8-án kerül sor. Az est házigazdái egytől egyik magyar származású, Angliában élő írók, mint például George Szirtes, Tibor Fisher, George Gömöry valamint Stephen Vizinczey. Az irodalmi szalonon mindegyik író egy saját maga által választott részletet olvas fel 1956-hoz kapcsolódó írásaiból.

2006. október 5. (Magyar Narancs)

Nádasdy Ádám : Modern Talking
A pesti srácok

Egy ismerősöm, aki az EU-nál dolgozik, azt kérdezte, hogy mi lenne a legjobb angol megfelelője a "pesti srácok" kifejezésnek. Elmondta, hogy egy ünnepélyes, komoly szöveget fogalmaznak, mely megemlékezik az '56-os forradalomról és annak közreműködőiről, de érzik, a pesti srácok fordulatot használniuk kellene, hiszen - bár szleng eredetű kifejezés - mára klasszikussá vált, eltéphetetlenül kapcsolódik a forradalom fiatal hőseihez. Mi legyen angolul a pesti srácokkal?

A srác angol megfelelői a Varga-Lázár-féle szótár szerint: young boy, lad, kid; említik még a guy és fellow szavakat is. Az Országh-Futász-Kövecses-féle nagyszótárban srác = lad, youngster, kid, adolescent, guy. 'k "szleng" jelzéssel még megemlítik a kipper és kinchin szavakat: a kinchin elavult, a kipper az 50-es években ment ki a használatból. Ettől a kipper még jó lehetne (hiszen épp az 50-es éveket akarjuk megjeleníteni), csakhogy kisfiúra, gyerekre vonatkozik, a magyar srác viszont egyformán vonatkozhat kisfiúra, ivarérett fiatalra, sőt érett férfire is. Ha azt mondja valaki: Focizunk a srácokkal - ebből nem derül ki, hány évesek az illetők. Mondhatja egy apa, aki négy-öt éves fiacskáival játszik, de ugyanúgy egy negyvenes úr is, aki egy kastélyszállóban a továbbképző tanfolyam szünetében a kollégákkal elmegy mozogni.

Mármost az '56-os forradalom pesti srácai tipikusan 16-26 év köztiek, tehát ivarérettek voltak, rájuk gyerek-értelmű szót használni nem lehet. A srác leghétköznapibb angol megfelelője ma (ha nem gyerek): guy, ám ezt túl mainak ítéltük. Rájöttünk, hogy - érdekes módon - a pesti srácok kifejezésben van valami régies, elavult, a mai fül számára kissé stilizált, s ezért olyan angol megfelelő kell, mely már ugyancsak kissé kikopott a természetes beszédből. A legkézenfekvőbb a lad volt. Ennek jelentése a Varga-Lázár szerint "ifjú, legény, srác, pofa, fiú, fiatalember", az Országh-Futász-Kövecses szerint "legény, fiú, ifjú, fickó" és - csak a brit angolban - "haver". (A srác őnáluk nem szerepel.) A lad Észak-Angliában és Skóciában széles körben használatos, de a mainstream angolban már avítt, vidékies, irodalmias-mesterkélt ízű (mint mondjuk a magyarban a legény vagy pajtás). Én nem hallottam hétköznapi angol beszédben; főleg népdalokban, versekben találkoztam vele.

Ilyen lenne a magyar srác? Hiszen nem igaz, hogy a srác régies vagy stilizált volna, ellenkezőleg: vígan él, mindenki használja, nem is minősíthető már szleng szónak, csak "bizalmasnak" (mint Országhék helyesen megállapítják). Önmagában a pesti srácok szókapcsolatnak nincsen semmilyen íze. "A pesti srácok melyik vonattal érkeznek?" - kérdezte Szegeden a konferenciaszervező. "A mellettünk lévő sátor valami pesti srácoké" - ez semleges és természetes. S mégis úgy éreztük, hogy a forradalmi összefüggésben a srác-ot a régies-irodalmias lad-del kell fordítani.

Az 50-es években a srác még igazi szleng volt (olyan, mint ma a csávó). A jiddisből származik, a német nyelvnek a kelet-európai zsidók által beszélt változatából, ahonnan a meló meg a haver meg a szajré meg a stikában meg sok más magyar szó is. Eredetileg héber szó, sheretz (többes száma shratzim, ejtsd [srácim]), s annyit jelent: apró állatok, csúszómászók, nyüzsgő lények. Ez a héber szó szerepel a Szentírás legelején, Mózes I. könyve 1. fejezete 20. versében, ahol a vízben élő állatok nyüzsgéséről van szó. A jiddisbe innen került be, a Szentírás ismerete révén, tréfás metaforaként, amely a gyerekek izgő-mozgó hadát (ne feledjük, régen sok gyerek volt egy-egy udvarban!) kis "nyüzsgőknek", "pondróknak", "kukacoknak" látta. Ezt fejezte ki a srácim, később röviden srác. (A német szlengben is följegyezték Schratz formában.) Ma már csak a magyarban használatos: magában a jiddisben nem gyökeresedett meg, a XX. századi jiddis szótárak már nem tudnak róla: az történhetett, hogy a XIX. században bekerült a magyar szlengbe (első írásos nyoma 1888), ott gyökeret vert, míg az átadó nyelvben, a jiddisben szépen feledésbe merült.

Az '56-os forradalmár fiatalok egymást srácnak emlegették, s így a velük szimpatizálók - még azok is, akiktől egyébként idegen volt a pesti szleng, a jiddis, a nagyvárosi flasztervilág - elkezdték őket szeretetből, szolidaritásból így emlegetni. Máig emlékszem, milyen furcsán hangzott a pesti srácok azoknak az éltes uraknak a szájából, akik konzervatívak és kommunistaellenesek (azaz "reakciósok") voltak, az úri Magyarországot őrizték magukban, s ilyen jiddisgyanús szavakat a világért sem használtak volna. Hogy ezt a szokatlanságot megértsük, el kell képzelni, mennyire merev volt még a határ a nyilvános beszéd és a bizalmas beszéd között, és hogy "nyilvános beszédnek" számított az is, ha hat-nyolc fős diszkrét körben mondták el a véleményüket. Ahogy az ember nem vette le a nyakkendőjét, úgy szlenget se használt. Azóta rengeteget közeledett egymáshoz a nyilvános és a bizalmas beszéd formája, ahogy az öltözködési vagy tegezési határok is lazultak: már ugyanúgy öltözünk, akár moziba, akár színházba megyünk. (Már olyan is előfordul, hogy valaki politikai szónoklatát trágár fordulatokkal tűzdelje meg!) '56-ban azonban még gesztus volt, ha a srác szót valaki a komoly diskurzus, a szűkebb-tágabb körű "nyilvános beszéd" részeként használta. És ez a gesztus az, ami a mából visszanézve elavultnak tűnik, az akkori modernkedés; ezért fordítjuk a semleges srác-ot az irodalmias lad szóval. Nagyon avítt dolog a tegnapi modern.

Végül így alakult a kérdéses szövegrész: "...what Hungarians still lovingly remember as the lads of Pest - that is, the young boys and girls from the working-class areas of Budapest..." "...akiket a magyarok mindmáig nagy szeretettel úgy emlegetnek: a pesti srácok - azaz a Budapest munkásnegyedeiből való fiúk és lányok..." Önök is úgy érzik, hogy a magyar srácok jelentésköre gond nélkül magában tudja foglalni a lányokat is? Mert az angol lad biztosan nem; az kőkeményen hímnemű (mint a magyar legény). De reméljük, ezen nem akad fönn az Egyenlő Esélyek Hivatala.

2006. október 5. (Délvilág)

Ötvenen idézték fel 56-ot Vásárhelyen - A szereplők egy része még ma is fél

A vártnál kevesebben, csak ötvenen idézték fel az 1956-os emlékeiket a most nyomdába került vásárhelyi emlékkönyvben. Varga-Tóth Bálint szerkesztő szerint a forradalomban részt vevők egy része még ma is fél.
Az idén áprilisban kezdte felkutatni az 1956-os forradalom és szabadságharc vásárhelyi résztvevőit Mágori Sándor fényképész és Varga-Tóth Bálint író, szerkesztő. A városi önkormányzat és a szerzők szerették volna megörökíteni, rögzíteni a Hódmezővásárhelyen és a környező településeken, Mindszenten, Székkutason, Szikáncson, Erzsébeten és Batidán élő egykori forradalmárok visszaemlékezéseit.
Kezdetben legalább száz-százötven emberre számítottak, végül jóval kevesebben jelentkeztek.
Nehezen ment az anyaggyűjtés. Júliusig ugyanis csak húszan vállalták a kötetben való szereplést. A könyvet, amelyben végül ötvenen szerepelnek, a napokban adták nyomdába.
- Volt, akit könnyű volt megszólaltatni, volt, aki maga jelentkezett. Olyan is akadt, aki ugyan maga jött hozzánk, de végül visszakozott, mégsem akart az emlékkönyvbe kerülni - mondta Varga-Tóth Bálint. Elárulta: a könyv adatközlői vagy részt vettek a forradalomban, vagy szemtanúi voltak az eseményeknek. Természetesen az utóbbiak vannak többségben. A szerkesztő hangsúlyozta: hősök nincsenek ugyan közöttük, de akadtak olyanok, akik aktív részesei voltak a történéseknek. Így például az az ápolónő, aki ötven évvel ezelőtt a Corvin-közt is megjárta.
A könyv szerkesztője szerint az egykori résztvevők egy része ma is fél, más része pedig nem kívánja felidézni a történteket.
Akik nem szemtanúként szerepelnek, azok sokféle dologban vettek részt. Ott voltak a vásárhelyi Hal-téri nagygyűlésen, az Iván-szobor ledöntésénél, vagy éppen a Bethlen gimnáziumban. Varga-Tóth Bálint nem kívánt részletekkel szolgálni a könyv megjelenése előtt, azt azonban elárulta, hogy a forradalomban kulcsszerepet betöltő embereket is megszólaltattak. Így például felidézte a történteket Gyáni Imre, a Bethlen gimnázium akkori igazgatója, aki ma már Szekszárdon él.

2006. október 5. (Kisalföld)

Emlékezni jönnek haza

Ausztriából, Németországból, Svájcból, Franciaországból, az Egyesült Államokból, Kanadából, sőt, még Ausztráliából is jelezték, hogy hazautaznak arra az október 22-i találkozóra, amelyet azoknak a hajdani emigránsoknak szerveznek, akik 1956 őszén Markotabödögéről Nyugatra menekültek. Ezzel a sajátos, a megyében talán egyedülálló rendezvénnyel szeretnék felidézni az ötven évvel ezelőtt történteket.
Kovács Mihály, az emléktalálkozó szervezője egyike annak a százhúsz markotabödögeinek, akik a megtorlás első napjaiban elhagyták a szülőfalujukat, hazájukat. P Ausztriában telepedett le, Bécsben él. Érdeklődésünkre elmondta: sajnos, a régiekből sokan meghaltak már, többen betegek, így - a visszajelzések alapján - körülbelül ötven egykori falubelijére számít.
Az ötvenhatos ünnepség részeként emléktáblát is avatnak Markotabödögén, a községházán, ahol 1956. október 27-én megalakult a Nemzeti Tanács, tudtuk meg Csete Lajostól. A falu elmúlt fél évszázadának legjobb ismerője megemlítette: a forradalmi testület elnöke, Kutasi Kovács Géza távol hazájától, Párizsban halt meg.

2006. október 5. (Magyar Hírlap)

Magyar köszönet az ET-nek a szabadságharc támogatásáért

Göncz Kinga nem válaszolt az ET képviselőinek kérdéseire Gyurcsány Ferenc helyett. Strasbourgban inkább Magyarország lehetőségeiről beszélt. -Hogyan fogadták, hogy Gyurcsány Ferenc nem jött el az ülésre 2 - Teljes megértéssel. Tudják, hogy ilyen belpolitikai helyzetben a miniszterelnök helye otthon van. - Ön miért nem vette át a helyét, és válaszolt a képviselők kérdéseire2 - Ez fel sem vetődött, mivel a beszéd és a kérdések kifejezetten a miniszterelnök személyéhez voltak kötve. Én azért jöttem, hogy megnyissam az '56-os kiállítást, és tárgyalásokat folytattam az ET főtitkárával és parlamenti elnökével. - Hogyan látják itt a hazai helyzetet2 - Talán a Himnuszra emlékeztetnék. Magyarország eddigi egyik legnagyobb lehetősége előtt áll: az EU tagja, óriási támogatásokra számíthat, a határokon túli magyarokkal is könnyebbé vált a kapcsolattartás, és mégis képesek vagyunk mindezt elszalasztani. Akkor pedig majd énekelhetik a téren a tüntetők, hogy balsors, akit régen tép. -Miről szóltak a tárgyalásait - Megköszöntem, hogy 1956-ban az ET volt az első komoly szervezet, amely határozottan kiállt a szabadságharc mellett. Most az évforduló alkalmából ismét elfogadtak egy nyilatkozatot. Foglalkoztunk azzal a dilemmával, hogy az Európai Unió a kibővülése óta lefedi az ET tagállamainak több mint felét, és így mind több a két szervezet feladatai között az átfedés, valamint azzal, hogy hazánk az ET egyik legnagyobb költségvetési befizetője. Megköszöntem azt is, hogy az ET állást foglalt a szlovák ügyekben. - Otthon a tüntetők párhuzamot vonnak 56-tal. Itt hallotthasonlót2 - Senkiben fel sem merült ilyen. Akkor Magyarország a Szovjetunió diktatóriuma alatt állt, most az EU tagja, működő demokrácia. - Magyarország az EU-ban a kisebbségvédelmi ügynökség létrehozásának egyik legfőbb támogatója. Tlan der Linden az ügynökséget ártalmasnak és pénzkidobásnak nevezte. - Van der Linden az EU és az ET kapcsolatának problémáira utalt, a már említett átfedésekre. A kisebbségvédelem területén is megoldást kell találnunk erre a problémára a megfelelő együttműködési formák, akár közös intézmények kialakításával.

2006. október 5. (Heti Válasz)

Kádár örök

Moldova György az 56-os forradalom ötvenedik évfordulóján dobta piacra Kádár Jánost magasztaló kötetét, amely százmilliós haszonnal kecsegtet.

Moldova György az 56-os forradalom ötvenedik évfordulóján dobta piacra Kádár Jánost magasztaló kötetét. A könyv nemigen mond újat a néhai pártfőtitkárról - az ügyes botránykommunikációnak köszönhetően mégis százezer eladott példány felé közelít, így százmilliós haszonnal kecsegtet.
"Ha ma elindul egy ifjúmunkás Budapesten a Tanács körút 11. számú ház kapujából..., pár lépés után a könyvkereskedők kirakataiban számos marxista-leninista művet lát, és ha kedve tartja, nyomban meg is veheti bármelyiket...mert a zsebében ott van legalább két ilyen könyv ára. Én 16 éves koromban - 1928-ban - a mai Tanács körút, akkor Károly körút 11. számú házban laktam. Nekem akkor... legalább nyolc napig kellett volna gyalogolnom, hogy egy könyvkereskedő kirakatában megpillanthassam Lenin egy művét - Bécsben. De... a kívánt könyvet akkor sem vehettem volna meg, mert nem volt annyi pénzem" - vetette egybe a két világháború közti és utáni rendszert Kádár János 1956-ban az Új Hang című folyóiratban. A Kádár-életrajzával a minap előrukkoló Moldova György hasonló dialektikával érvelt a szocializmus mellett a Nap-kelte műsorvezetőjének szeptember 9-én. "Ez a könyv, amit a kezedben tartasz..., 3500 forint... Na mostan, mennyibe került egy ilyen könyv a kádári időszakban?" - kérdezte a szerző, azt sugallva: Kádár idején már csak azért is jobb volt, mert a könyvek nem voltak drágábbak néhány tíz, legfeljebb néhány száz forintnál.

Nagy Imre felelőssége?
Szerzőnk ezzel persze önmaga ellen beszélt, hiszen ha művét ma ilyen olcsón vesztegetné, kiadójával aligha osztozhatna azon a - számításaink szerint - százmilliós nagyságrendű összegen, amelyet a százezer eladott példány felé közelítő kötet hasznaként fölözhetnek le. E siker előfeltétele volt, hogy Moldova a Kádárt magasztaló nyilatkozataival végighaknizhassa a médiát - mely mutatványra az elmúlt hetekben csak a köztévé reggeli műsorában háromszor kapott 15-20 percet. Egy alkalommal még azért is behívták a Napkeltébe, hogy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség illetékesével azt a jelentős történelmi kérdést vitassák meg, tényleg sérti-e a dohányreklám tilalmáról szóló törvényt, hogy a könyv címlapján, illetve az ebből készült plakáton Kádár szájában cigaretta lóg. A szerző a riportereket rendre elfogyasztotta reggelire, mely végzet jószerivel csak Havas Henriket és Orosz Józsefet kerülte el, de őket is csak azért, mert a maguk keresetlen stílusával méltó partnerei voltak a mindenféle demokratikus és erkölcsi normán túllépő Moldovának.

Kádár János nem írt önéletrajzot - az egyetlen, életében (1982) megjelentetett portrét Gyurkó László jegyezte Arcképvázlat történelmi háttérrel címmel és értelemszerű elfogultsággal. A politikus ugyanakkor nem feltétlenül szemérmességből idegenkedett a nyilvánosságtól; ahogy a mindmáig egyetlen hiteles Kádár-monográfia szerzője, Huszár Tibor írja 2001-2003-ban megjelent kétkötetes művében: a zárkózottság "legfőbb okául azon ťtitkokŤ szolgáltak, amelyeket tudata legmélyebb rétegeiben őrzött, s a párt páncélszekrényeiben őriztetett". A mostani könyv tehát korántsem előzmény nélküli. Moldova merít is Huszár és Gyurkó életrajzain kívül a Kádárról szóló többi kiadványból, méghozzá akkora mértékben, hogy az olvasónak az a benyomása támad: a mű nem több, mint összeollózás, megfejelve néhány aktuálpolitikai kiszólással és a korszak még élő tanúinak - mindenféle forráskritikát nélkülöző - visszaemlékezéseivel.

"Népkönyvet akartam az emberek kezébe adni, amelyből megismerhetik, hogy ki volt és mit tett Kádár" - adja meg az alaphangot Moldova György. Célja érdekében meglehetős részletességgel, helyenként hitelesen taglalja a politikus életét, nem tagadva egyes negatívumokat sem. Általánosságban elismeri Kádár felelősségét a rendszer több vétkéért - ám sarkalatos pontokon nagyvonalúan felmentő ítéletet hoz. Az ötvenhatos forradalom vérbe fojtását és Nagy Imre kivégzését például már-már történelmi szükségszerűségnek állítja be, és leszögezi: "Kádár János személyesen nem tehető felelőssé az ítéletekért." Mi több, Moldova közvetve a mártírsorsra jutó kormányfőt okolja az áldozatok haláláért. Szerinte a miniszterelnök a "csapataink harcban állnak" kijelentésével alaptalanul táplálta a felkelőkben a reményt, márpedig "beszédéből sokan vonták le azt a következtetést, hogy van értelme a további fegyveres harcoknak. Ezek az emberek aztán tucatszámra estek el" - szól a hajmeresztő következtetés.

Vannak még hibák
"Amit írtam, nem tudósoknak és politikusoknak szántam, ők elképzelhetően találnak majd pontatlanságokat az adatokban" - igyekszik jó előre levédeni magát a szerző. Ez aligha menti a könyvben, illetve az író nyilatkozataiban előforduló tévedéseket, olykor valótlanságokat, és azt a tényt, hogy Moldova a történelmi hűséget előszeretettel áldozza fel ideológiai mondanivalója oltárán. Amikor például a Kádár- korszakot napjaink demokráciájával hasonlítja össze, visszatérő érve, hogy "a rendszerváltás óta tíz évvel csökkent az átlagéletkor". Az igazság ezzel szemben az, hogy ma nemhogy tíz esztendővel korábban halunk meg, de hárommal tovább élünk. Míg ugyanis az előző rendszerben a férfiak élettartama a 65 (nőknél a 70-73) év körül mozgott, mára ez a szám a 68, illetve 77 év közelébe emelkedett. Moldova elveti a sulykot akkor is, amikor a budapesti hajléktalanok számát 60 ezerre teszi, miközben a valós szám ennek legfeljebb a negyede.

A legsúlyosabb történelmietlenséget akkor követi el az író, amikor a szocializmus viszonylagos jólétet teremtő rendszerét abszolutizálva von le elmarasztaló következtetést a jelenről. "Ha egy öregasszony azt mondja a tévében, hogy nem telik neki napi fél liter tejre, akkor meg kell fogni a szuronyt, és bele kell szúrni abba, aki erről tehet" - nyilatkozta a Magyar Hírlapban, ügyet sem vetve rá, hogy ha így áll a helyzet, akkor a fegyvert nem más, mint az előző rendszer fenntartói ellen kellene fordítani. Amint ugyanis A szocialista gazdálkodás fekete könyve című kötetből is kiderül, a Kádár-korszak életszínvonala jelentős részben azoknak a külföldi kölcsönöknek az eredménye, amelyek visszafizetését a költségvetés - s rajta keresztül az "átkosra" nosztalgiával visszatekintő adózók, köztük a Moldova-kötet vásárlóinak sora - máig nyögi.

A század politikusa
Moldova György kész a következtetéssel: mivel szerinte Kádár idején jobb volt - mert alig volt munkanélküliség, kevesebben éheztek, hajléktalanok nem léteztek, a többségnek tellett Trabantra és víkendházra -, a pártfőtitkár a század legnagyobb politikusa, akinek haladéktalanul szobrot kell emelni. A szerző Kopátsy Sándorra hivatkozva egy további, sajátos szemponttal igyekszik igazolni a létező szocializmus felsőbbrendűségét. Szerinte az emberek testmagassága olyan objektív, a táplálkozás minőségén alapuló mérce, amellyel kimutatható egy - egy rendszer fejlettsége. Amint pedig leszögezi, a két világháború közti évekkel összehasonlítva még Rákosi idején is, Kádár alatt aztán különösen magasra nőtt a magyar. Kérdés persze, hogy a testmagasság kétségtelen - ám inkább az élelmiszerekbe adagolt növekedési hormonok világszerte tapasztalható előretörésének köszönhető - emelkedése valóban igazolja-e a szocializmust, annak embertelenségeivel és hazugságaival egyetemben, mely jelenségeket egyébként annak idején egy Moldova György nevű szerző meglehetős sikerrel leplezett le a műveiben.

Az a felvetés is a szerző válaszára várna, hogy Kádár János szociális és demokráciateljesítményét a két világháború közti időszakhoz kell-e mérni, vagy mondjuk ahhoz az Ausztriához, mely ország - miután 1955-ben elhagyták a szovjet csapatok - rohamos ütemben hagyta le hazánkat, mára pedig a jóléti demokráciák egyik mintaállamává vált. Igyekezetünket mindazonáltal nem koronázta siker, érdeklődésünket ugyanis az író a "jobboldali lapnak nem nyilatkozom" kijelentéssel visszautasította. "Miért nem?" - érdeklődtünk, mire azt a feleletet kaptuk: "Mert nem szeretem a jobboldalt." A telefont dolgunk végezetlenül kellett hát letennünk, így egyebek mellett megválaszolatlan maradt az a kérdésünk is, hogy ha csak rajta múlna, mi lenne inkább: egy diktatúra hórihorgas alattvalója, vagy egy demokrácia néhány centivel alacsonyabb, ám szabad polgára.

2006. október 6. (Világgazdaság)

Bilincsből szabadultak - Kiállítás Bécsben, programsorozat Londonban

Bilincsből szabadult címmel 56-os emigráns magyar képzőművészek kiállítása látható ezekben a napokban a bécsi Collegium Hungaricum (CH) UngArt Galériájában. A tárlatot Andreas Mailath-Pokorny, Bécs kulturális tanácsosa nyitotta meg szerda este. Az 56-os forradalom után Ausztriába érkezett magyar menekültek közül többen kaptak osztrák és nemzetközi ösztöndíjakat, hogy megkezdhessék vagy folytathassák tanulmányaikat. Az akkori bécsi, müncheni és hamburgi tárlatok résztvevőit kutatta fel a bécsi CH, ahol most november 3-ig az 56-hoz tematikailag kapcsolódó művek láthatók. A kiállításhoz katalógus is készült.

Bécsben éppen szombaton lesz a múzeumok hosszú éjszakája; ennek egyik helyszíneként holnap a CH-ban 18 órakor Életmű raktáron címmel Szathmáry Ilona és Tényi István dokumentumfilmjét vetítik Nagy Éva képzőművészről. Utána, 19 órakor kortársak beszélgetnek az emigráció kulturális és politikai tevékenységéről; a német nyelven folyó beszélgetést Zipernovszky Kornél, a CH művészeti igazgatóhelyettese vezeti.

Londonban tegnap vette kezdetét a The Voice of Freedom elnevezésű rendezvénysorozat a Barbican központban, ahol öt napon át filmbemutatók és beszélgetések várják a látogatókat. Az egyik legjelentősebb brit kulturális komplexum falait emellett egy hónapig a Magyar Nemzeti Múzeum fotográfiai gyűjteményéből származó felvételek díszítik. A programok Mészáros Márta "A temetetlen halott" című filmjének bemutatójával kezdődtek; az alkotást utána Liverpoolban és Oxfordban is bemutatják.

A Barbican központban olyan klasszikusokat vetítenek, mint Fábry Zoltán Húsz óra, Jancsó Miklós Szegénylegények, Szabó István Apa, Makk Károly Szerelem című filmje. A Barbican Cinema október 10-én Bereményi Géza Eldorádó című alkotásával zárul. Előtte, vasárnap este irodalmi eseményre várják az érdeklődőket. Az est házigazdái magyar származású, Angliában élő írók, mint például George Szirtes, Tibor Fisher, George Gömöry és Stephen Vizinczey. Az írók részleteket olvasnak fel 1956-hoz kapcsolódó írásaikból.

2006. október 6. (Délvilág)

Hősök útja - 1956 emlékére - Balázs Ádám ősbemutatója a Carnegie Hallban

Új zeneművet komponált a Szenteshez kötődő Balázs Ádám az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére. A felkérésre született Hősök útja című szimfonikus zenekari alkotás ősbemutatója New Yorkban lesz október 15-én.

Az amerikai 1956-os emlékbizottság és a New York-i főkonzulátus kérte fel a fiatal zeneszerzőt, Balázs Ádámot, hogy a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára komponáljon egy darabot. Az új mű szerzőjét nem kell bemutatni Csongrád megyében, hiszen ezer szállal kötődik a régióhoz. Szentesi születésű édesapja, az Erkel-díjas zeneszerző, a város díszpolgára, Balázs Árpád kibocsátó fészeknek szokta emlegetni e vidéket, ahol a nyarakat töltötte Ádám is a jó pár esztendeje elhunyt nagypapája, Balázs András zenepedagógus-karnagy szentesi, Rákóczi utcai kertjében.

A 33 éves komponista a Hősök útja címet adta a szimfonikus zenekari alkotásának, amelynek az ősbemutatója a New York-i Carnegie Hallban lesz október 15-én. A darabot az ünnepi gálakoncert közönsége hallhatja - egyetlen kortárs műként - Liszt, Erkel, Bartók, Kodály, valamint Berlioz szerzeményei mellett. A premier előtt New York Állam kormányzója, George Pataki emlékezik az októberi forradalomra és szabadságharcra az amerikaiak nevében.

A Los Angelesben élő Balázs Ádám sokat gondolkodott azon, hogyan lehetne a muzsika eszközeivel méltóképpen adózni a forradalom eseményeinek. Végül olyan darabot alkotott, amely a ma szemével láttatja a történteket. - Segít az Amerikába menekült magyaroknak felidézni a szülőföldről való távozás napjait, s az azóta eltelt fél évszázadot - fogalmaz a filmzenéiért jelentős díjakat nyert komponista. A mű hőse szerinte bárki lehetne azok közül az 1956-os magyarok közül, akiket befogadott Amerika. Ez a képzeletbeli hős idézi meg a darabban a "megélt múlt és az élő jelen állomásait".

Balázs Ádám programzenének, szimfonikus poémának nevezi szerzeményét. Az egytételes zenekari műben olyan motívumok vannak, mint például a forradalom euforikus és tragikus pillanatai, a viszontagságos út az új hazába, az időskori megbékélés és vele együtt a bölcs visszatekintés. Az emlékkoncert védnökei között több jeles személyiség mellett ott van Amerika egykori külügyminisztere, Henry Kissinger is.

2006. október 6. (Népszava)

Védték a munkásigazgatókat, büntették a besúgókat

Eddig három jubileumi konferencia foglalkozott az 56-os forradalom nemzetközi hátterével, kisugárzásával. A Politikatörténeti Intézet (PTI) igazgatója: dr Földes György a tegnapi tanácskozást így vezette be: mivel a PTI feladata a hazai társadalomszerkezet és politikai intézményrendszer vizsgálata, konferenciájukat a fél évszázaddal ezelőtti társadalmi mozgalmak és a forradalom szociális háttere vizsgálatának szentelték.

Belényi Gyula azt vizsgálta: miért támogatták a munkások szinte egyöntetűen 56-ban a forradalmat, amely a sztálini-rákosista rendszer felszámolását tűzte ki célként. Követelésük mindenekelőtt a nemzeti függetlenség, a jugoszlávhoz közelítő munkás önigazgatási rendszer az állami mindenhatóság helyett. Sok helyen a szociáldemokraták irányították az eseményeket, mivel ők voltak leginkább célpontjai az ötvenes évek elején a kommunisták forradalmi dühének. A munkások haragja a rákosista párt helyi képviselői ellen irányult: elzavarták a gyári párttitkárokat, de többnyire megvédték a munkásigazgatókat. A legtöbb gyárban elutasították a véres bosszút, de igyekeztek felkutatni a lak- és a munkahelyi besúgók tömegét.

Az újságírók társadalmi helyzete, szerepük a forradalomban - erről szólt Takács Róbert. Az SZKP XX. kongresszusa után újrafogalmazódott a pártirányítás és a sajtószabadság, a közérdekű tájékoztatás funkciója. Az előadó hangsúlyozta, hogy a Szabad Nép kiváló újságíróinak szellemi lázadása és új szemléletű politikai és gazdasági helyzetfeltárása, a pártirányítás újraértékelése állt belső, de a társadalomra kisugárzó vitáik középpontjában. Az előadó szerint a Népszava megújulási törekvéseinek központjába a szakmaiság került, és az akkori főszerkesztő szakmai gyengeségének, képzetlenségének kritikája egybeesett a műveltség és a kritikai szellem követelésével. A legtöbb lapnál felmerült a kérdés: kit kell szolgálni elsősorban. A pártot - akár eltitkolva a problémákat? Vagy a közönséget és a tisztes tájékoztatást.

A falu teljes elszegényedése és a Nagy Imre leváltása utáni újabb téesz szervezési akció következményeképp került sor a falusi megmozdulásokra, amelyek az elnyomorodás és a begyűjtések okozta feszültségek dacára csak ritkán fajultak véres és kiterjedt parasztmozgalmi akciókká. Inkább október legvégére tolódtak a falusi lázongások. Nem voltak tömegesek. Zászlókat szaggattak le, vörös csillagokat szedtek le és viszonylag kevés falusi funkcionárius lett áldozata bosszúnak - közölte Varga Zsuzsa, az ELTE bölcsészkar tanára.

2006. október 6. (Népszabadság)

A por szolgálata

A híres áldozatok újratemetésével egy eltemetett igazságot ásnak ki a föld alól. Rákócziét, Kossuthét, Nagy Imréét, Mindszenthyét... De Rajk Lászlónak nem volt semmilyen eltemetett igazsága.

Ő nem az ellenfele, nem az alternatívája, csupán a bűntársa volt azoknak, akiknek áldozatává vált. Az ő újratemetésével csupán egy eltemetett gazságot ástak ki a föld alól. Amit ő is elkövethetett volna. Ami azután fölszínre kerülvén őt is megrendíthette volna. Kívül vagy belül. Hatalmában vagy hitében. Lehetett volna azok között, akik szembefordultak a múltjukkal és e szembefordulással a börtönig és a halálig kitartottak; lehetett volna azok között, akikkel szembefordultak a múltjukkal szembefordulók; és lehetett volna azok között is, akik együtt fordulgattak a helyzettel. Rajk életének végén, 1949-ben senkiről nem lehetett megmondani, melyik csoportba hívja majd a személyisége. Sokakról még 1956 őszén sem.

A halál fölment a választások alól. A túlélők megoszlanak. A Rajk László temetésével közeledő forradalom hősei, mártírjai és az ő gyilkosaik, a forradalom eltiprói vádlott-társak, áldozattársak és bűntársak voltak. Nagy Imre mellett a snagovi fogságban, a börtönben kitartott a Kádár-perben elítéltek java. Losonczy Géza, Donáth Ferenc, Haraszti Sándor, Újhelyi Szilárd. És persze velük volt Rajk László szintén börtönviselt özvegye, aki október 6-ra kiharcolta a nagy és nyitott, férjének gyilkosait morálisan megsemmisítő temetést. Kádár János mellett meg ott állt a kommunisták prominens áldozatainak másik csoportja. Marosán György, Kállai Gyula, Aczél György, Szirmai István...

Az áldozatok bűnösökből lettek, a bűnösök áldozatokból. Sem a bűnösség, sem az áldozatiság nem determinál. Nem garancia semmire. Minden bűnös, áldozat és bűnös-áldozat előtt nyitva áll az út fölfelé és lefelé. Az utakat csak a halál zárja le.

Szalai Sándor szociológus, aki néhány héttel korábban még börtönben ült, állítólag így sóhajtott föl a tömegben: "Szegény Laci, ha élne, de közénk lövetne!" Hogy tömegbe lövetők útját vagy a tömegbe vezető utat zárta le Rajk László előtt a halál, nem tudjuk már meg sosem. Azt sem, hogy mekkora volt az a tömeg. Az alsó és a fölső becslés között (70 ezer - 350 ezer) ötszörös a különbség. A lényeg, hogy ott volt a tömeg Rajk László kommunista belügyminiszternek, Pálffy Györgynek, a rettegett katpol. vezetőjének és társaiknak az újratemetésén, és olyan világot akart, amelyben nem fordulhat elő, amit velük megtettek, s amit ők másokkal megtettek.

A tömeg, a diktatúra beállta óta az első nagy, tiltakozó tömeg azért volt ott a Kerepesi temetőben, a Kossuth-mauzóleum előtt fölállított ravataloknál, mert Rajkék ügye kommunista belügyből társadalmi közüggyé vált. Átminősült, átlényegült. "Eleinte a pártonkívüliek, tehát az ország lakosságának zöme a Rajk-pert kommunista belügynek tekintette. Gyanakodva, egykedvűen szemlélte a Rajk rehabilitációjáért síkraszálló belső pártellenzék küzdelmét... Hanem a legkülönbözőképpen vélekedő közönyösök és kétkedők bizalmatlansága is jelentősen csökkent, amikor nyilvánvalóvá lett, hogy Rákosi bukását, az ĂVH megingását nem csekély mértékben éppen a Rajk-per okozta, ama mozgalom révén, ami kivált első szakaszában a Rajk-per felidézte lelkifurdalásból fakadt. Hovatovább a belügyminiszter kivégeztetése - személyétől és cselekedeteitől szinte független - jelképpé vált; szimbólumává számtalan más pártállású magyarral szemben hozott drákói ítéletnek, a titokban elkövetett politikai gyilkosságoknak általában. Ezért Rajk rehabilitációja és ünnepélyes elföldeltetése már az egész ország szemében mintegy szertartásosan pecsételte meg az ĂVH hatalomvesztését. S mivel ennek tanúi kívántak lenni olyanok is, akik magát a hajdani kommunista belügyminisztert nem őrizték jó emlékezetükben, Rajk temetése az októberi egységfront első és szervezetlenül is hatalmas szabadtéri tömegtüntetésévé szélesedett." Ez a pontos leírás Szász Béla könyvéből (Minden kényszer nélkül) vétetett, az egyetlen vádlott-társtól, áldozattárstól, aki a temetésen az özvegy fölkérésére a párt emberein (Apró Antalon, Münnich Ferencen, Janza Károlyon, Orbán Lászlón) kívül megszólalhatott. Rajk Júliának tüntető távolmaradásával kellett fenyegetőznie, hogy legalább egy szónok legyen, akit nem a gyilkosok pártja delegál.

Mert bizony az a párt 1956 október 6-án is a gyilkosok pártja volt. Első embere Gerő Ernő, a második Kádár János. Mindkettőnek közvetlen és eminens szerepe volt a Rajk-per megszervezésében. Az államvédelmi szerveket a Rajk-per idején irányító legfelső, háromtagú operatív bizottság egyik tagja, Rákosi Mátyás már szovjet száműzetésben van. A másiknak, Farkas Mihálynak a letartóztatásáról ezekben a napokban dönt az MDP politikai bizottsága. A harmadik Kádár János. Aki zsarolható. A Farkas Mihály ügyét kivizsgáló bizottság kezében van az a hangszalag, amelyen Kádár János brutális hangnemben megalázza a letartóztatott Rajk Lászlót, mint "az ellenség emberét". Amikor a temetésen Münnich Ferenc, aki egy hónap múlva már a hatalom második embereként támogatja Kádár Jánost a forradalom fölszámolásában, "a személyi kultusz mocsarából napfényre kúszott szadista bűnözőknek" nevezte azokat, akik Rajk Lászlót akasztófára juttatták, tudnia kellett, hogy Kádár János is közöttük van. Kádár életrajzírója, Huszár Tibor szerint Kádár "Rajk László esetében tudhatta, hogy a vádak alaptalanok: a vád alapját képező koncepció a szeme láttára, közreműködésével formálódott. Tettestársként először működött közre saját elvtársai elítéltetésében, kivégzésében, s a bűntudattól élete végéig nem tud szabadulni."

Rajk László rehabilitációja első évtizedeit közterek, intézmények és szocialista brigádok névadójaként olyan országban utóéli, amelyet meggyilkolásának egyik főszervezője irányít, s ahol az ő személye éppúgy megkérdőjelezhetetlen, mint gyilkosáé, az ő bűneiről éppúgy nem eshet szó, mint az ellene vétkezőkéről. Ennek a kelet-európai abszurdnak a végpontján Kádár János maradványai Rajk Lászlóé mellé kerülnek a Munkásmozgalmi Panteonban. A velünk és a bennünk élő gyilkosok és áldozatok tapintatos összetartására nevelt sajtó pedig fensőbbséges megvetéssel kommentálja Rajk László második, csöndes és néptelen újratemetését, amellyel véget vet ennek az abszurd egymás mellett nyugvásnak Rajk László fia, kinek lakása a diktatúra idején a szabad szó menedéke volt, ahol apjáról is, Kádárról is szabadon lehetett beszélni és olvasni.

Szabadság nélkül nincs rehabilitáció. Hol zsarnokság van, ott a rehabilitált pora is neki szolgál. Rajk László porainak szolgálata az egyik újratemetéstől a másikig, a fölszabadulás elbukott kísérletétől a fölszabadulásig tartott.

2006. október 6. (Népszabadság)

Egymilliárd ünneplésre

Kihasználjuk azt, hogy az ötvenedik évforduló kapcsán az egész világ ránk figyel - mondta az Oktatási és Kulturális Minisztérium tegnapi tájékoztatóján Bogyai Katalin szakállamtitkár, amikor ismertette a külföldön működő magyar kulturális intézetek szervezésében és közreműködésével létrejövő, az 1956-os forradalomra emlékező programokat.
A bécsi, berlini, brüsszeli, bukaresti, delhi, helsinki, londoni, moszkvai, New York-i, párizsi, pozsonyi, prágai, római, stuttgarti, szófiai, tallinni és varsói intézmény rendezvények hosszú sorával emlékezik, és mindehhez a brit és a belga királyi család tagjait is sikerült védnökként megnyerni.
Állami pénzt nemcsak külföldi megemlékezésekre költenek. A miniszter összesítése szerint több mint egymilliárd forintot osztanak szét a legkülönfélébb pályázatokon nyertes jelentkezőknek. Hatvanhárom köztéri emlékmű 145 millió, 41 képzőművészeti alkotás húszmillió, a közművelődési intézmények 350 rendezvénye 60 millió, a 26 színházi bemutató (köztük két határon túli) 49 millió, a könyvek 20 millió, a tíz játékfilm és a sok-sok dokumentumfilm több mint 5000 millió forinthoz jutott.

2006. október 6. (Népszabadság)

A forradalom, Párizsból nézve

Hogyan fest a magyar forradalom 50 év és 1500 kilométer távolságából, pontosabban a francia fővárosból? - erre kereste a választ az a tegnapi konferencia, amelyet a párizsi szenátus épületében rendeztek.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, az esemény díszvendége felszólalásában arról beszélt: az európai integrációval "mára beteljesedett az a szabadságvágy, ami 1956 küldetését jelenti számunkra". A házelnök hozzátette: szeretné, ha "a nem távoli jövőben" ezt a beteljesedést lelki megbékélés is követné. Ez szerinte akkor következhet be, ha a mindannyiunk által megélt időszakot megfelelően a helyére tudjuk tenni. Közvetlen aktuálpolitikai üzenetként Szili azt mondta: a politikai osztálynak is fel kell ismernie, hogy nem elegendő a politikai és gazdasági rendszerváltás, hanem szükség van az igazgatás rendbetételére, az államháztartás reformjára.
Egy hozzászóló kérdésében megfogalmazott állítást - miszerint Magyarországon is egyfajta nürnbergi perre lett volna szükség, amelyben a kommunistákat ítélték volna el - Szili azzal utasított vissza, hogy ennél differenciáltabb megközelítésre van szükség, noha megérti mindenkinek az egyéni érzelmeit, indulatait. - A politikai osztály közös felelőssége, hogy a mostani 56-os megemlékezések ne a megosztottságot erősítsék majd - mondta lapunk kérdésére.
Fejtő Ferenc, a konferencia doyenje arról beszélt: 1956-ot az különböztette meg más forradalmaktól - s ezt az európai közvélemény is megértette -, hogy teljesen előkészítetlen és előre láthatatlan volt. Méray Tibor író, a párizsi magyar emigráció másik vezető alakja személyes emlékeit osztotta meg egy napra pontosan ötven évvel ezelőtti esemény, Rajk László, a kivégzett belügyminiszter október 6-i újratemetése kapcsán.
Beszédében Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti képviselő - a házelnökön kívül a konferencia egyetlen magyar politikus felszólalója - kijelentette: történelmi megbékélés nélkül nem lehetünk nyertesek az unióban.

2006. október 6. (Népszabadság)

Berlin: hatás - mítosz

A Szabad Európa Rádió vezetőinek fogalmuk sem volt, hogy miképp reagáljanak a 1956. október 23-i magyar forradalomra.
Végül az amerikai kormánytól kértek politikai iránymutatást, de konkrét katonai segítséget soha nem ígértek a magyaroknak - hangzott el tegnap Berlinben, Az 1956-os magyar forradalom: kontextus - hatás - mítosz című konferencián. A háromnapos tudományos rendezvény részben azt kutatja, miképp kapcsolható a magyar forradalom az 1953-as keletnémet, az 1968-as prágai, illetve az 1980-as lengyelországi felkelésekhez.
A média mítoszgyártó szerepét kutatva Richard Cummings, a Szabad Európa rádió egykori munkatársa arra hívta fel a figyelmet: 1956-ban viszonylag kevés magyar háztartásban volt rádió, különösen olyan, amivel "ellenséges adást" is lehetett fogni. Figyelembe kell venni azt is, hogy a rádió olyan médium, amely csak részlegesen tudja bemutatni a valóságot, így a hallgatók hajlamosak saját fantáziájukból kiegészíteni a hallottakat. Bár a Szabad Európa rádió munkatársai soha nem ígértek felszabadítást, ez a mítosz mégis elterjedt Magyarországon, bár nincs kizárva, hogy a legenda inkább a forradalom után erősödött meg, mint a vereség egyik lehetséges oka. Andreas Oplatka, a svájci Neue Zürcher Zeitung egykori közép-európai szakírója azt is hozzátette, hogy a magyar társadalom ekkor már tíz éve el volt vágva a nyugati hírforrásoktól, ezért részben érthető, hogy naiv elvárásokba ringatta magát az ENSZ-csapatok küldésével kapcsolatban.
A magyar forradalomról hajdan tudósító német újságírókkal folytatott beszélgetésekből Burghard Ciesla német tudós arról számolt be: a külföldi sajtó nemegyszer tévesen ítélte meg a helyzetet.

2006. október 6. (Magyar Nemzet)

Írók '56-ról

A Magyar Írószövetség ma délelőtt tíztől szombat estig nemzetközi konferenciát és kerekasztal-beszélgetést tart a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Bp., Károlyi Mihály u. 16.) az 1956-os forradalom és szabadságharcról, a szövetség 1956-os szerepéről, amelyet Kalász Márton elnök nyit meg.

2006. október 6. (Magyar Nemzet)

Ötvenhatos kiállítások

Már látogatható a Nemzeti Múzeumban az a kiállítás, amelyet magánszemélyek eddig őrzött 56-os relikviáiból állítottak össze. Fényképek, plakátok, rajzok, Kossuth-címeres jelvények, nemzetőr karszalagok és egy lyukas közepű nemzeti zászló is szerepel a páratlan tárlaton, amelyet december elejéig láthatunk. Pesti napok címmel hasonló jellegű kiállítás nyílt tegnap a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgalériájában Rapaich Richard szintén 56-ban készült fotóiból. A Franciaországban élő díszítőművész 56-ban emigrált, ám előtte megörökítette a forradalom négy napját. A tárlat november 18-ig látogatható.