Szeptember 23. m1 23.40
1956-2006 Emlékév
SZEGÉNYLEGÉNYEK

A magyar film mindmáig legkiemelkedőbb alkotása, a "budapesti 12" listáját vezető mű leszámol a hamis illúziókkal és nemzetieskedő legendákkal, melyek a történelemszemléletet nálunk elég széles körben és meglehetősen sokáig jellemezték. Áhítatos vigyázzállás, romantikus emelkedettség helyett sokoldalúan józan számvetéssel szolgál. Elveti a képeskönyv-dramaturgiát. Ott kezdődik, ahol sok más mozi-darab befejeződik.

"1848 szelleme frázis csupán", adja tudtunkra a bevezető kommentár. Nyomasztó színjáték elevenedik meg a szemünk előtt. Az az ördögi célja, hogy emberi önérzetükben és méltóságukban alázza meg a szerencsétlen áldozatokat s ráébressze őket helyzetük reménytelenségére. A kor, melyet a Szegénylegények megelevenít, a hazai história sötét időszaka. Mint a narrátor-szöveg közli: a szegény néposztályok elnyomása fokozódik, a hatalom pedig könyörtelenül megtorolja a nyomorból való kitörési kísérleteket. Amikor Ráday Gedeont 1869-ben kormánybiztossá kinevezik, hogy "rendet teremtsen", értsd: írmagját is kiirtsa az ellenállásnak, a lázadók még nem adják fel a küzdelmet. A helyzet mégsem egyszerű, mivel a rebellisek tábora nem egységes. A betyárok között lelkes honfiak és gátlástalan gonosztevők egyaránt akadnak. A hóhér és pribékjei számára mindez nem is nagyon lényeges. Akire a gyanú legkisebb árnyéka vetül, búcsúzhat az életétől. Sokféle formában arat a halál a sáncban, a megtorlások lidérces színterén. A dráma részletesen bemutatja a rafináltan aljas eszközöket, az úgynevezett "lélektani megtorlás" változatait, melyeket a gyilkosok kifundáltak a lefogottak megtörésére. Egymás ellen kijátsszák, árulásra bírják, megvesszőzik, tőrbe csalják őket. Fegyverük a hazugság is: megcsillantják a rabok előtt a szabadulás lehetőségét. Mikor a nehézéletűek azt hiszik, eszményeik lángja újra felloboghat, lecsapnak rájuk és kámzsát húznak a fejükre.

Noha a helyszín alig változik, a miliőnek sokféle arca jelenik meg a képsorokban (operatőr: Somló Tamás). A kifejező totáloktól az arc nagyközelikig minden megtalálható arzenáljában. A hang-effektusok rendkívül kifejezők, félelmetes a meztelen lány megvesszőzésének jelenete. A gondolatiságot erősíti a tudatos anakronizmus, a csendőrség szerepeltetése (az intézményt csak később szervezték meg). Színészi remeklések segítik a mondanivaló kibontakozását. A keretjáték "felsőbb kérésre" került az expozícióba, hogy a néző tudtára adja: képes beszédről szó sincs, a film nem a jelent modellálja. Noha Jancsó Miklós tényleg nem 1965-ről szándékozott látomást készíteni, tagadhatatlan: a film üzenete messze túlterjed az adott tér-idő dimenziókon, hiszen totális elnyomás sokfelé létezik a világban s a diktatúra módszerei szinte mindenütt kísértetiesen azonosak.

(VJ)