Eörsi László: KÖZTÁRSASÁG TÉR 1956
Budapest, 2006, 1956-os Intézet
Felelős szerkesztő: Vágvölgyi B. András
Könyv- és címlapterv: Molnár Iscsu István

A könyv 2006 októberétől megvásárolható az 1956-os Intézetben www.rev.hu.

Tartalom:

BEVEZETÉS

A BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁG 1956. OKTÓBER 23-30. KÖZÖTT

A BUDAPESTI PÁRTKÖZPONT A FORRADALOM KITÖRÉSEKOR
A BUDAPESTI PÁRTKÖZPONT AZ OSTROM ELŐTT
KÍSÉRLET A MUNKÁSMILÍCIA (MUNKÁSŐRSÉG) FELÁLLÍTÁSÁRA

A BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁG ÉPÜLETÉNEK OSTROMA
A FELKELŐCSOPORTOK FELVONULÁSA
INCIDENS A BEJÁRATNÁL
A TÁMADÓ FELKELŐCSOPORTOK
A VÉDŐK ELLENÁLLÁSA ÉS SEGÉLYKÉRÉSE
HARCKOCSIK A KÖZTÁRSASÁG TÉREN
AZ ELLENÁLLÁS BESZÜNTETÉSE

AZ OSTROM UTÁN
A LESZÁMOLÁS
A "TITKOS" KAZAMATÁK
RÉSZTVEVŐK AZ OSTROM UTÁN
A MEGTORLÁS
A "KÖZTÁRSASÁG TÉRI CSATA" UTÓÉLETE

LEGENDÁK
NÉVMUTATÓ
FORRÁSJEGYZÉK ÉS BIBLIOGRÁFIA
FELHASZNÁLT LEVÉLTÁRI FORRÁSOK
BIBLIOGRÁFIA
FÜGGELÉK
A VÉDŐK NÉVLISTÁJA
A TÁMADÓK NÉVLISTÁJA
A KÖZTÁRSASÁG TÉRI ESEMÉNYEKKEL ÖSSZEFÜGGŐ PEREK

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE

Eörsi László:
KÖZTÁRSASÁG TÉR 1956

BEVEZETÉS

E tanulmánykötet az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legismertebb, jelentős nemzetközi visszhangot kiváltó, súlyos tragédiával járó eseményéről szól. A szovjetek novemberi intervenciója részben ennek ürügyén kezdődött, a Kádár-rendszer kezdetétől mindvégig főleg erre a történetre épült az ellenforradalom mítosza. Még a rendszerváltást is túlélte számos legenda - vagy éppenséggel újak keletkeztek - a 90-es évek első felében még meg-megújuló vita folyt a felelősségről és a kazamatákról a lapok hasábjain. Azóta viszont alig esik szó a témáról.

A Köztársaság teret először Baromvásártérnek nevezték, 1850-70 között Lóvásártérnek (amíg a lóvásártér át nem költözött a későbbi ügetőpályára). Ezt követően itt volt a Józsefváros legnagyobb piaca (Bauermarkt Platz). Később a helyet Újvásár térnek, majd Tisza Kálmán térnek nevezték. Az 1946-ban kikiáltott köztársaság tiszteletére kapta mai elnevezését. A 26. sz. épület lett a Volksbund egyik központja. 1945-től legális körülmények között itt kezdett el működni a Magyar Kommunista Párt, majd ez lett a DISZ budapesti központja. A 27. sz. házban 1912-ben alakult meg a német tanítónők és nevelők otthona, egyesülete. 1940-ben itt szervezték meg a Volksbundot az NSDAP mintájára

1956 október 23-án és az azt követő napokban a sztálinista diktatúra látványosan összeomlott, az "ancient regime" utolsó nyíltan mutatkozó hívei, a Budapesti Pártbizottságon tartózkodó pártfunkcionáriusok, államvédelmisták, katonatisztek 30-án szembeszálltak a támadó, alig szervezett, főleg VII. és VIII. kerületi forradalmi szabadcsapatokkal. A több órás harcból nagy szerencsével (a védők segítségére küldött páncélosok tévedésből a parancs ellenkezőjét hajtották végre) az ostromlók győztesen kerültek ki. Az igazi tragédia ezután következett: a lefegyverzett védők közül többen a nekivadult tömeg brutalitásának estek áldozatául. Erről számos fénykép, film készült, amelyek a szenzációéhes sajtó "jóvoltából" bejárták az egész világot. A régi-új hatalom november 4-étől kiemelt fontosságot tulajdonított a Köztársaság téri eseményekben résztvevők kézrekerítésének és elítélésének.

A történethez két epizód kapcsolódik. Az ostrom előtt két nappal a pártházba települt a HM megbízásából kilenc katonatiszt, hogy munkásmilíciát szervezzenek, a "dolgozók" hatalmának megvédésére. Erről azonban a támadók mit sem tudtak, tehát a konfliktus kibontakozásának ebben semmi szerepe nem volt. Sokan nagyon fontos szerepet tulajdonítanak a nemlétező kazamaták körüli hisztériakeltésnek. A támadás főleg a pártházban lévő, már illegálisan működő ÁVH-sok ellen indult, az e szervvel szembeni általános gyűlölet érthetővé teszi a legvadabb feltételezéseket is.

A kötetben szó esik a Köztársaság téri események utóéletéről, a megtorlásról és a legendákról is. A függelékben található a védők és a támadók adatokkal bővített névlistája, valamint a tárgykörhöz tartozó peradatok gyűjteménye.

* * *

A történtek rekonstrukciójában elsősorban a levéltári források segítettek. Számos perirat érinti ezt a témakört, amelyek közül a Budapest Főváros Levéltárában található "Galgóczi Zoltán és társai", "Fáncsik György és társai", a Hadtörténeti Levéltárban "Galó István és társai" a Magyar Országos Levéltárban "Hercegh Benjámin és társai" és az e perekhez kapcsolódó állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található anyagok a legfontosabbak.

Elsősorban a nyomozati, ügyészségi, bírósági anyagok jegyzőkönyveit, tanúvallomásait, valamint a pártház egykori védőinek a Politikatörténeti Intézetben található visszaemlékezéseit használtam fel. A periratok felhasználhatósága állandó vita tárgyát képezi. Sokan az 1956-os pereket éppúgy konstrukciósnak tartják, mint a korábbi sztálinista műpereket, pedig még a "Köztársaság téri ügyekben" is - amelyek egyébként a megtorlás kiemelt célpontjai voltak - egyértelműen kimutatható hogy a kádárista hatóságok nem kreáltak különböző vádakat. Ha nem került elő elegendő bizonyíték, nem indítottak eljárást. Véleményem szerint az egyetlen kivétel Maléter Pállal történt, őt mindenképpen likvidálni akarták, vele szemben valóban konstruált vádat emeltek. Mindemellett természetesen a levéltári forrásokat - amelyek egyébként mindig is ellentmondóak - szigorú forráskritikával kell kezelni.

A Kádár-rendszer alatt több kötet és még több cikk jelent meg a Köztársaság téri eseményekről. (Közülük Hollós Ervin-Lajtai Vera: Köztársaság tér 1956 a legalaposabb.) Ezen írások mondanivalója igen hasonló: a pártháznál lezajlott tragédia részleteivel felelőssé kívánták tenni Nagy Imrééket, a felkelőket és a forradalom többi hívét. (Itt jegyzem meg, hogy Lajtai Verával és Hollós Ervinnel "átbeszéltük" a történetet, s noha álláspontjaink között jelentős közeledés nem történt, segítettek a munkámban, miként Radnai György is, aki Hollóssal együtt a pártház védői közé tartozott.) A rendszerváltás óta több tárgyilagos írás jelent meg a témakörben, amelyekre hivatkozom.

Szóbeli forrásként legértékesebb az 1993. május 27-én folytatott kerekasztal-beszélgetés, amelyben az 1956-os Intézet munkatársain, Gosztonyi Péter és Horváth Miklós hadtörténészeken kívül a volt védők közül Kelemen Lajos, Radnai György, Tóth Lajos és Várnai Ferenc, a volt felkelők közül a Baross téri Pásztor Géza vett részt. A legfőbb probléma az, hogy az ostromlók közül már akkor sem találtunk "igazi" résztvevőt, szemtanút. (Pásztor ugyanis tagadta, hogy a Baross térieknek jelentősebb részük lett volna ebben az eseményben.) Ezért a szóbeli források közül csak a volt védők visszaemlékezései jöhetnek szóba, ezek pedig lényeges kérdésekben alig-alig térnek el egymástól.

Végül a fontosabb adatok:

A mintegy nyolcvan védő öt-hatszáz ostromlóval állt szemben. A védők közül huszonöten vesztették életüket (négyen a pártközpont munkatársai közül, három honvédtiszt, 18 karhatalmista, közülük 17 sorkatona), és legalább ennyien szenvedtek súlyos sérülést. A támadók veszteségeit 15-20 főre becsülöm. Közülük több, mint ötven sebesültet helyeztek el a kórházakban.

A Köztársaság téri eseményben való részvétel 56 bírósági eljárásban szerepelt a vádlottak bűnlajstromában. A 107 vádlottból végül harminchatot ítéltek halálra és végeztek ki.