Június 27. Duna TV 20.00
1956-2006 Emlékév
NYÁR A HEGYEN

A magyar film a hatvanas években újfajta politikus tartalmakkal telítődött. Korábban, a sematizmus idején is jellemző volt a művekre a közéleti érdeklődés, az ál-kérdésekre adott ál-válaszok azonban a rendszer legitimációja jegyében születtek. A Szegénylegények, a Hideg napok, a Tízezer nap és más alkotások ezzel szemben már nem falvédő-igazságokat népszerűsítettek, hanem darázsfészekbe nyúltak. Szőnyeg alá söpört tényeket vizsgáltak, kellemetlen összefüggéseket feszegettek - felnőtt módon vizsgálva korok és nemzedékek társadalmi léptékű konfliktusait.

Bacsó Péter Nyár a hegyen című drámája (a gyártás esztendeje 1967, jó évjárat, ekkor született a Bohóc a falon, a Csillagosok, katonák, az Egy szerelem három éjszakája, a Szevasz, Vera) ennek a felismert szükségszerűségnek a jegyében született. Meséje (forgatókönyvíró B.P. és Zimre Péter) egyszerű. Egy badacsonyi kőbánya barakk-romjába, ahol büntetőtábor elítéltjei sínylődtek, beköltözik a festő Komora és Mari, a tanárnő (akik egymásba szeretnek). Velük van a náluk idősebb Szabó doktor. Hamarosan felbukkan az egykori láger parancsnoka, Veszeli (sértett egzisztencia, pedig haja szála sem görbült meg s van mit aprítania a tejbe) s kiderül: Szabó éppen itt raboskodott annakidején. Nem kerülhetik ki egymást. Megütköznek a felfogások, érvek és indulatok. Az emberi viszonylatok meglepően alakulnak, de később az érzelmek vihara lecsöndesedik...

A történet azt példázza, hogy a tegnap a jelent is alakítja. Kis ország vagyunk, lépten-nyomon egymásba ütközünk, volt áldozatok, volt börtönőrök, és olyan fiatalok, akiknek már semmi közük az egészhez - bizonygatja a szerző, akinek az értelmezésével egyetérthetünk: A hősök leckéje az, hogyan kapcsolódnak a múlthoz. A két fiatal közül az egyik csak a saját életét akarja élni, a másik viszont tudomásul veszi mindazt, ami a világban őelőtte történt. Az egyén élete nem független a társadalom mozgásaitól. Az állásfoglalás, sőt felelősség bizonyos dolgok esetében nem évülhet el. Nullpontról senki sem indulhat. A másik felismerés a rabtartó és a fogoly drámai vitájában éleződik ki. Mindketten megőrizték meggyőződésüket. Örkény István így határozza meg a képletet: "Ez a két szenvedés mint két tükör áll egymással szemben: a képbe nem fér el kívülük semmi, csak egymástól várhatják a feloldozást." Mi legyen velük? Az író válasza így hangzik: "együtt kell élnünk ezen a világon".
Bacsó Péter rendezése - egy-két véletlenszerű mozzanatot és a befejező jelenet nehézkességét leszámítva - kvalitásos. Feszültséggel telített az atmoszféra, szépek a képek (operatőr: Zsombolyai János), a színészi teljesítmények (Mensáros László, Tomanek Nándor, Gyöngyössy Katalin, Pecsenke József) meggyőzőek.

(VJ)