Június 16. Duna TV 20.00
1956-2006 EMLÉKÉV
A TEMETETLEN HALOTT

Mészáros Márta ezzel a filmmel - mely a Napló-sorozat szerves folytatásának tekinthető - hódolatát akarta kifejezni a múlt század egyik legnagyobb magyar történelmi alakja, a mártír-miniszterelnök előtt. A rendezőnő az események felidézésének mindenoldalú dokumentációja helyett (erre sem terjedelmi, sem költségvetési okokból sem vállalkozhatott) szerényebb célt tűzött ki maga elé. Koncepciója szerint A temetetlen halott cselekményének középpontjában a szovjet beavatkozás napjával, november 4-ével kezdődő, a jugoszláv követségen és a deportáláson át a tárgyalásig és a kivégzésig terjedő időszak áll. Nem híradó-szerűen megelevenedő epizód-füzér látható a vásznon, hanem mozgalmas és tartalmas jellemdráma. Ahogy Schubert Gusztáv fogalmazott a Filmvilág 2004/11. számában megjelentetett kritikájában: "kamara-darab börtönre, négy falra, szorongásra, homályra, kübli-bűzre, légszomjra, magányra - és egy törékeny emberi lényre."

Milyennek ismerjük meg a jelenetekből 1956 hősét, mi volt az alapmotívum a portré megrajzolásakor? Az egykori kommunista funkcionárius, a karizmatikus személyiség, a hazai (somogyi) gyökerekhez kötődő "parasztlelkű" közéleti férfi szigorú számvetést készít. Mártíriumának része a gyötrelmes, fájdalmas, ám ugyanakkor katartikus erejű megvilágosodás. Tiszta lelkiismerettel készült arra, hogy brutális hóhérai szemébe nézzen és megmagyarázza tetteit. Küldetését becsülettel teljesítette. Az alku lehetősége meg sem fordult a fejében. Jan Nowicki, Mészáros Márta állandó színésze szinte teljesen eggyé válik a tudatosan cselekvő és a következményeket reálisan felmérő figurával. Elsősorban az ő érdeme, hogy az alkotás megrendítő hitelességgel képes rekonstruálni a vizsgálódás fájdalmas stációit.

A kerettörténet fókuszában Nagy Imre lánya, Erzsébet áll. Az ő sorsdrámája értelmezi a súlyos tragédiát. A snagovi jelenetek kevésbé meggyőzőek, mint a hangulatok széles skáláját megidéző emlékképek. Jancsó Nyika "testközelben dolgozó kamerája" főleg a családi metszetekben teremt bensőséges atmoszférát. A vérbíróval való összecsapás (Mácsai Pál alakítása) a kor rettenetét érzékelteti.

A film kedvező fogadtatásra talált. Jó kritikákat kapott, a közönség szép számmal látogatta, de hangos ellenvélemények is megfogalmazódtak. Többen (Vásárhelyi Mária és mások) kifogásolták, hogy Nagy Imre környezetének ábrázolása igazságtalanul egyoldalú, a karakterek pedig vértelenek. A szerző azzal védekezett: nem állt szándékában precízen beazonosítható jellemekkel és a könyvekből, emlékezésekből ismert mozzanatokkal feldúsítani a történetet.

(VJ)