Május 22. Duna TV 20.00
1956-2006 Emlékév
A MÉRKŐZÉS

1956 nyarán forró volt a levegő Magyarországon - nem csupán az évszak miatt, hanem azért is, mert érlelődtek a társadalmi változások. Rákosi Mátyás leváltását követően egy kicsit szabadabban lehetett lélegzeni, viták élénkítették a közéletet, kritikusabbá vált a sajtó. Ez az esztendő - hangsúlyozta a rendező egyik nyilatkozatában - "jelenkori történelmünk drámai metszéspontja volt". Ekkor játszódik Kósa Ferenc alkotásának cselekménye.

Egy vidéki kisvárosban sorsdöntő meccset játszik a helyi NB II-es csapat. A megyei rendőrkapitány helyettese, úgyis mint labdarúgó szakosztályvezető dühében szétveri a bíró fejét, mert a szerencsétlen sípmester nem adott meg egy különben szabálytalan gólt a hazaiaknak. A párt és a hatalom korifeusai, mint közismert, ekkoriban élet és halál uraiként tevékenykedtek, azaz erőszakoskodtak, ha kellett, a legszennyesebb ügyeket is eltussolták. Rigó Dezső sem óhajt elszámolni szörnyűséges tettével. Igen ám, de akad valaki, aki szembeszáll vele: Balla Bálint lapszerkesztő. A férfi megírja az igazságot, de a cikk nem jelenik meg. A féktelen gyilkos folytatja ellen-akcióit: megtiporja ellenfelét és családját. A továbbképzésről hazatérő felettes "rendezi el" a dolgokat: az elvtársak abban érdekeltek, hogy fátyol borítsa az ámokfutást és a további következményeket. A deus ex machina-szerű igazságosztás természetesen nem jelenti a történet happy endjét...

A mérkőzés témája az önkény brutalitása, a kisszerűség tombolása, a törvény megtiprása - többek között ez robbantotta ki a forradalmat azon az őszön. A műveletlen kiskirállyal cselekvő hős néz farkasszemet, vállalva a kockázatot és számolva a bukással. Rokonszenves erőfeszítéseit az erkölcstelen gépezet megtorolja, a mű mégis azt hirdeti: van értelme az ellenállásnak. Mi több, csak az ellenállásnak van értelme.

A filmben a nyers realizmus és a rikító szatíra színei keverednek. Valóságos műfaji kavalkád elevenedik meg a vásznon. Sportgroteszk, didaktikus tézis-gyűjtemény, magasztos erkölcsrajz, véres melodráma stílusjegyei váltakoznak egymással. A finálé hangvétele bölcselkedő. Az összeszokott hármasfogat, Kósa Ferenc (rendező-forgatókönyvíró), Sára Sándor (operatőr), Csoóri Sándor (dramaturg) munkáját a kritikusok többsége "a valódi drámaiság és az együgyű helyzetek egyvelegének" nevezte, ugyanakkor azt is elismerték (például Létay Vera a Filmvilágban), hogy a darab mindenképpen rászolgált az érdeklődésre.

(VJ)