Március 28. Duna TV 20.00
1956-2006 Emlékév
FRANCISKA VASÁRNAPJAI

Simó Sándor a történetet eredetileg mozivászonra szánta, ám a körülmények úgy alakultak, hogy először regénynek írta meg s csak ezt követően vállalkozott a filmváltozat elkészítésére. 1996-ban vagyunk, jóval a rendszerváltás után, amikor a múlttal való szembenézés olyan problematika vizsgálatát is kínálja, mely korábban az elemzések hátterében maradt.

A Franciska vasárnapjai cselekményének középpontjában fiatal nő áll, az 1945 utáni hatalom kiszolgálója, egy személyben áldozata. A rendőrként és ávósként helytálló ifjú teremtés nem nagyon érti a világot és nem is firtatja a "mit, miért?" összefüggéseit. Megelégszik azzal, hogy a dolgos hétköznapok után megadatik számára a szórakozás önfeledtsége, a szerelem érzékisége. Igaz, párja foglalt, akinek felesége súlyos betegen érkezett haza a fasiszták koncentrációs táborából, mégsem lopott boldogság az övék. Az egykori cselédlány és a zsidó aranyműves-kerékpárszerelő bensőséges érzelemmel kötődnek egymáshoz. A kérdések kérdése: Lehet-e a kemény diktatúra idején kettős életet élni, "nem ér a nevem"-bújócskát játszani, tisztességesnek maradni. Végül Groh Lajos eltávozik az országból, Kanadába szökik a lányához, Franciska pedig - elhagyatva és hitében megcsalatva - önmagába néz. Szégyenkezik, s mint a szerző véli, ettől már egyetlen lépés csak az önálló gondolkodás.

Mívesen felépített, hiteles atmoszférájú alkotás a korán eltávozott és tehetségét többnyire mások munkáiban kamatoztató Simó Sándor kamaradrámája. Figurái - a sikeres szereplőválasztásnak köszönhetően - hús-vér karakterek, izzó a feszültség a jelenetekben, a pátosz és a nosztalgia színei hiányoznak a tablóról. Igaz, a szerző - mint Báron György állapította meg kritikájában - gyöngéd megértéssel ábrázolja szereplőit, ám kemény ítéletet mond a társadalomról, mely méltatlan helyzetekbe kényszeríti őket s nem hagy számukra választási lehetőséget. Simó azt mondja: "A világot kell megváltoztatni ahhoz, hogy benne az ember ne kényszerüljön rosszra." Kerekes Éva és Újlaky Dénes mondatai, gesztusai, érzelmei egyaránt meggyőzőek. Talán csak egyetlen momentum zavaró: a Franciska vasárnapjai meséjének második síkja, a brutális hatalom megjelenítése kissé jelzésszerű. Mivel a mű pontos tükre a kornak, a műfaj és a témakör fontos állomásának tekinthető. Méltánytalanul szorult háttérbe filmes emlékezetünkben.

(VJ)